Ratna Nayar

ADATOK

NÉV: Ratna Nayar [ejtsd: rátna nájár]
faj: mutáns
kor: 20
születési hely: Mumbai, India

jellem: Ratna vidám, kíváncsiskodó természetű, szeret mindig, mindenről képben lenni, új dolgokat megismerni. Nyugodt, megfontolt ember, semmit sem szeret elkapkodni. Közvetlen, segítőkész, barátkozós természetű, kissé talán túl könnyen megbízik más emberekben.

személyazonosság: idegenek és normál emberek előtt nem igazán vállalja fel, hogy mutáns, képességét azonban ettől függetlenül is használja előttük, ha szükség van rá. Mutáns barátok, ismerősök körében nem látja értelmét titkolni, megbízik bennük.

KÜLSŐ: átlagos alkat, átlagostól alacsonyabb termet, világos bőr, hosszú, barna haj, zöldeskék szem, barátságos tekintet
KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJEL: az akcentusa, ha az annak számít

KÉPESSÉG:
Entered Apprentice: Ratna képessége, hogy mások hangulatát, mentális érzelmeit, érzéseit képes befolyásolni, akár magától függetlenül is. Ergo nem kell neki is rettegnie ahhoz, hogy másban ezt az érzést felkeltse. (Fizikai érzésekre ez nem terjed ki, pl. a szomjúság, fájdalom, éhség, fáradtság, stb… érzésekhez semmi köze). Ratna kénytelen egyfolytában figyelni a képességére, különben az „alapjáraton” átragad másokra. Ezzel már nem is igazán van gondja, az utóbbi néhány évben megtanulta kezelni a dolgot. Viszont ha erőteljes érzelmek lesznek úrrá rajta, mint például a rettegés, a gyász, a határtalan öröm, stb… olyankor még most sem tudja rendesen irányítani és automatikusan kihat a környezetére. A képessége nyílt térben kevésbé hatékony, ilyenkor csupán a Ratna közelében lévő élőlényekre hat ki, tőle távolodva egyre kevésbé hatékony. Zárt térben azonban a helység szellőzésétől függően ez a hatás sokkal intenzívebb lehet, attól függően, hogy mekkora a légtér és Ratna mennyi időt tölt bent.

~°~

ELŐTÖRTÉNET:
Ratna egy indiai család második gyerekeként látta meg a napvilágot, Mumbai-ban. Édesapja kereskedő volt, az anyja pedig ebbe a jól menő kis családi vállalkozásba segített be neki. Nem mondhatni, hogy nagy gazdagságban éltek volna, de azért jól megvoltak így 4-en. Egészen addig, amíg egy baljóslatú napon arra lettek figyelmesek, hogy tűz ütött ki a boltjukban, ám mivel túl későn vették észre, már nem sokat tehettek. Mire a lángok kihunytak, szinte mindenük odalett. Mivel a rokonságuk meglévő tagjai már évekkel ezelőtt kivándoroltak Amerikába, itthon, Indiában senkire sem számíthattak. Nagy volt a tanakodás, hogy hogyan tovább, mígnem végül összekaparták maradék vagyonukat és úgy döntöttek, a hozzátartozóik példáját követve ők is utánuk mennek szerencsét próbálni.
Ratna 8, bátyja, Nishant pedig 10 éves volt, amikor a család Amerikába, New York-ba költözött. Egy darabig a rokonaiknál szálltak meg, amíg a szülők elegendő pénzt nem gyűjtöttek össze ahhoz, hogy egy saját lakást vehessenek. A gyerekek apja mint a legtöbb Amerikába bevándorolt indiai férfi, taxisofőrnek állt, az anya pedig egy közeli üzletben talált munkát, mint eladó, 2 év múlva pedig a rokonok házától nem messze vásároltak egy apró lakást. Nem volt olyan nagy, mint az előző otthonuk Indiában, de legalább a sajátjuknak tudhatták.
Ratna természetesen egy helyi iskolában folytatta a tanulmányait. Az eszével nem volt baj, jól tanult, viszont azzal az angoltudással, amit még odahaza szerzett, elég nehezen boldogult eleinte, pláne, hogy innentől kezdve csak otthon, a családtagokkal és rokonokkal beszéltek hindi nyelven, mindenhol máshol rákényszerült az angolra. Nehéz volt, rendkívül sok tanulást igényelt, és amíg a nyelvet nem nagyon tudta használni, Ratna a suliban is elég csapnivalóan teljesített, olyannyira, hogy egyszer még évet is kellett ismételnie. Néhány év után azonban már szinte anyanyelvi szintre fejlesztette ezt a tudáság, innentől kezdve pedig már a tanulással se volt különösebben problémája. Igaz, az indiai akcentust sem ekkorra, sem később nem tudta elhagyni…
Mivel a szülei a bevándorlást követően teljesen új életet kezdtek, a szigorú indiai szokásokat se kényszerítették rá a két gyerekükre. Természetesen Ratna anyja ragaszkodott hozzá, hogy a gyerekei ismerjék szülőhazájuk kultúráját, így hangszeren tanította őket játszani, illetve azt a kevéske tánctudását is tovább adta nekik. A szülők nem engedték, hogy Nishan vagy Ratna az iskola mellett dolgozzanak, hiszen azt akarták, hogy az iskolában a legjobban teljesítsenek, s majd továbbtanulással segítsék jobb sorsra jutni a családot. Épp ezért Ratna, ha már pénzzel nem is, de otthon a ház körül próbált meg minél többet segíteni, legyen szó akár főzésről vagy takarításról.
A lány képessége még a gimnáziumi évek alatt jelentkezett, ám jó ideig tudomása sem volt róla, hiszen nem túl látványos adottságról van szó. Eleinte csak az volt furcsa, hogy míg a bátyját többször is kiközösítették és bántották az új iskolában, vele szinte már az első találkozástól kezdve mindenki barátságosan viselkedett. Később kiderült, hogy különösen jó érzéke van ahhoz, hogy más embereket megnyugtasson, megvigasztaljon. Miután Ratna is vidám természetű volt, ezért az ő közvetlen környezetében soha senkit nem lehetett szomorúnak látni. És ez egy idő után neki is feltűnt, hogy a körülötte lévők, mint ha mindig hozzá hasonlóan éreznének. Eleinte badarságnak tartotta, de aztán az órák közti szünetekben megpróbálta tudatosan befolyásolni az osztálytársait, több-kevesebb sikerrel. Aztán egy nagyon az igazgatói irodába hívatták a lányt. Először azt hitte, hogy a képességével bukott le, így aggódva lépkedett a folyosón a felé a bizonyos iroda felé. Azonban kiderült, tévedett. Az édesapja szenvedett súlyos balesetet miközben épp taxizott, egy másik autóval karambolozott.
Ratna hirtelen fel sem fogta, amit hallott, aztán néhány másodpercen belül jeges rémület kerítette hatalmába, majd lassan az igazgatót is. Miután elhagyta a helységet, amerre járt, a közelében lévő emberekre is átragadt ez az aggodalommal teli rettegés, igyekeztek is minél távolabb kerülni tőle, amilyen gyorsan csak lehet. A következő néhány napot az egész család a kórházban töltötte, az apa mellett, akinek igaz, súlyos sérülései voltak, de szerencsére nem halálos, így néhány hét után haza is engedték. Igaz, Ratna csak néhány napot hiányzott az iskolából, ám úgy egy hónappal az iskolai incidens után újabb meglepetés érte. Egyik nap, miután hazaért, egy idegen férfit talált otthon, aki a szüleivel beszélgetett. Mint kiderült, épp őt várták. Mivel a Ratna szülei nem tudtak a lányuk képességéről, ezért Charles Xavier professzor előttük csak annyit mondott, hogy a lányuk különleges tehetsége miatt figyeltek fel rá, és ezért ösztöndíjat kaphatna a speciális iskolájukba. Azt azonban már csak az érintett tudta meg később, hogy ez az iskola különleges képességű diákok számára létesült, így hozzá hasonló fiatalok között lehetne, s nem kéne többet titkolóznia az emberek előtt. A maradék egy hónap hamar elszaladt, így miután Ratna sikeresen maga mögött tudta a középiskolás éveit, összepakolt, elbúcsúzott a családjától, majd a Xavier Intézetbe költözött.

~°~

FOGLALKOZÁSA: tanuló a Xavier magániskolában

SZAKÉRTELMEI:
a hindi és az angol nyelvet anyanyelvi szinten beszéli, jól játszik bansurin (indiai bambuszfurulya), ügyesen főz, néhány indiai tánc alapmozdulatait is ismeri
ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK:
mobiltelefon, bansuri, néhány sari (hagyományos indiai viselet)

~°~

MINTAJÁTÉK:
Egy átlagos kedd délelőtt volt, miközben Ratna épp a suli egyik padjában ücsörgött. Már becsengettek, ám mivel a tanár még mindig nem érkezett meg, így Ratna csak elmerengve bámulta az ablakon keresztül az égen tovakúszó felhőket. Egészen addig, amíg az ajtó nyikorgására nem figyelt fel, majd a következő pillanatban már be is viharzott egy kopaszodó, idős úr, akit azelőtt még sohasem láttak.
-Üdvözletem, az én nevem Thomas Barnes. Mivel Mrs. Anderson lebetegedett, így egy darabig én fogom őt helyettesíteni. De akkor térjünk is a lényegre, valaki elmondaná, hogy hol is tartanak a tananyagban? –kérdezte a kisöreg szigorú tekintettel, ám senki nem szólt egy szót sem, a diákok csak értetlenkedő pillantások kíséretében kezdték el a könyveiket lapozgatni.
-Edgar Allan Poe verseit kezdtük el múlt órán, de nem sikerült befejezni a témakört. –szólalt fel Ratna, miután másnak nem akaródzott.
A férfi csak felvonta a szemöldökét, hümmögött egy párat, majd miután biccentett egyet, így szólt:
-Akkor kérem, lapozzanak a 264. oldalra, és nézzük a Szerenád című verset. Miss… -nézett Ratnára, hogy a vezetéknevét megtudakolja.
-Miss Nayar.
-Szóval, Miss Nayar, megtenné, hogy felolvassa nekünk a verset? Úgy látom, az osztálytársai még mindig nem találták meg… -jegyezte meg, cinikusan utalva a sok lapozgatásra.
Ratna csak nyelt egyet a kérés hallatán. Persze, felolvassa ő, miért is ne… De soha, egy tanár se szokott vele felolvastatni, hála az indiai akcentusának, amit a mai napig nem tudott elhagyni. Beszédnél még rendben, de vers felolvasásnál már egyszer régen volt egy nagyon kínos pillanata, azóta szerencsére a tanár hanyagolta nála a témát.
~Nyugi Ratna, nyugi… Nem kéne az egész osztályra átragasztanod a saját nyugtalanságodat…
De hát nincs mit tenni, vett egy nagy levegőt, majd nekilátott:
- Edgar Allan Poe, Szerenád. Oly szép e perc - oly ládzs e fény, hogy több, mint fél-bűn, érzem én, az alvó táj, a néma ég csöndjét bár lanttal zúzni szét. Végül a dzsöndzsszinű vizek… -olvasta szépen, lassan formálva a szavakat, miközben próbálta megőrizni a nyugalmát.

//Előre is bocsi a nyakatekert fogalmazásért...//

II. fellow craft:
A fejlődés után a képesség képes valamilyen szinte „visszafelé” is hatni, azaz nem csupán Ratna képes mások érzéseire hatni, de ő is képes ráhangolódni a közelében lévő emberek hangulatára, átvenni azokat (mint az empátia). Képessége „ragadós” természete itt is megfigyelhető. Eleinte néha találomra, a legközelebb lévő illető hangulatát vette át, később csupán a közelben lévő, rendkívül erőteljes érzelmek hatnak rá. Egy idő után, miután kiismerte a képességének ezt a természetét, teljesen el tudja határolni magát más emberek érzéseitől (kivéve, ha nem koncentrál eléggé, pl. túlságosan kimeríti magát, olyankor megint jönnek a kellemetlen mellékhatások).
Akinek az érzéseire ráhangolódik, vagy aki hat rá, annak ezzel egy időben nem tudja manipulálni az érzéseit, illetve akit ő manipulál, annak se tudja ugyanekkor átvenni az érzéseit (röviden-egyszerűen, az entered apprentice és a fellow craft állapot nem tud egyszerre működni, vagy Ratna „befolyásol” másokat vagy „ráhangolódik” másokra).

III. master mason:
Ratna most már nem csak felkelteni, erősíteni/gyengíteni képes az emberekben az érzéseket, hanem ha akarja, azt is képes konkrétan meghatározni, hogy ki felé, ki ellen irányuljon az a bizonyos érzés.
Pl. eddig csupán felkeltette a gyűlöletet valakiben aztán az egyén döntötte el, hogy kire dühös, most már azt is képes eldönteni, hogy az adott illető ki iránt érezze ezt a bizonyos gyűlöletet.

IV. secret master:
Az első 3 szinten Ratna nem volt képes szelektálni a képességével, tehát vagy 1 emberen alkalmazta, vagy a közelében lévő összes emberre kiterjesztette (de az nem működött, hogy a közelben mindenkire, kivéve vw meg xy).
Ezen a szinten már képes a szelekcióra is, tehát ha akarja, akár tudatosan több embert is ki tud választani egy csoportból, hogy kire hasson a képességével, vagy akár felmenteni alóla, hogy kire ne hasson.
Emellett lassan azt is megtanulja, hogy egy időben különböző érzéseket váltson ki, más-más személyből. Azonban ezt is úgy, hogy minél inkább egymáshoz közel álló érzésekről van szó, annál több embernél tudja tetszőlegesen alkalmazni, illetve minél inkább ellentétes, egymásról távol álló érzések, annál inkább koncentrálnia kell, így csak kevesebb emberre tud hatni.

V. perfect master:
Ezen a végső szinten a képesség határai már a fizikai érzésekre is kiterjednek. A hatótávolság és a szelektálás szempontjából hasonlóan működik a korábban tapasztaltakhoz, és akárcsak a mentális érzéseket, a különböző fizikai érzéseket is képes felkelteni/felerősíteni vagy elnyomni/gyengíteni.
Viszont különbség, hogy ebben az esetben Ratna semmilyen módon nem képes mások fizikai fájdalmát átérezni, sem távolról sem pedig érintés útján, és csak olyan fizikai érzéseket tud kelteni másokban, amit már legalább egyszer ő maga is megtapasztalt (ergo ha sosem szerez lőtt sebet, ő sem tudja ezt a fájdalmat éreztetni senkivel, akkor se, ha az „áldozat” már többször is szerzett ilyen jellegű sérülést).
Kisebb intenzitású vagy egyszerűbb hatások esetében képes „változtatni” az érzés helyét (pl. ha valaki belecsíp a karjába, ő tovább tudja adni ezt úgy, hogy a másik úgy érezze, hogy a lábába, oldalába csípjenek bele, vagy másik példa, ha valaki megsimogatja az arcát, azt tovább adhatja úgy, hogy a másik azt érzi, a kezét simogatják). De komolyabb, összetettebb vagy specifikusabb érzések, hatások esetében nem tudja változtatni a „helyet” (pl. ha valaki kicsavarja a karját, akkor a későbbiekben a másik karral tudja ugyanezt éreztetni, viszont más testrészen már nem).
Fontos továbbá, hogy akármilyen fizikai érzésről is van szó, ténylegesen semmi fizikai nyoma nem marad a hatásoknak. Csupán az agy van „átverve”, s ebből adódnak a különböző érzések. Valójában akármilyen fagyról, forróságról, fájdalomról, vagy bármi másról van szó, se felszíni, se belső sérülés, változás nem keletkezik (pl. hiába érzi úgy valaki, hogy Ratna képességének hála „megégeti” a kezét, valójában semmi baja nem történik, nincs se égés, se sejtroncsolódás, se pír. Ez azonban fordítva is igaz, ha valaki súlyos sérülést szenved és a képességnek hála „megszűnik” a fájdalomérzet, attól a sérülések még ugyanolyan súlyosak maradnak és sürgősen orvosi ellátásra van szükség, különben rosszabbodhat az állapota, elvérezhet, stb... az illető.)
Játék szempontjából, ami nincs kijátszva a játéktéren, azon kívül kizárólag olyan fizikai érzésekkel menne a manipuláció, ami egy teljesen átlagos, normál ember életében előfordulhat a hétköznapi életben, és nem szorul utána kórházi ellátásra (pl. sérülés szempontjából belerúgok valamibe vagy elvágom az ujjam még belefér, a különböző csonttörések vagy komolyabbak max. akkor, ha a játéktéren Ratnával is történt hasonló)



Illetve egy kis más jellegű dolog, amit nem tudom kell-e jelezni vagy feltüntetni valahol, de úgy döntöttem, hogy ugrok egy pár hónapot az időben és elkezdem Ratnával az egyetemet (NYU) tanári szakon, hogy majd egyszer a jövőben általános iskolás tanárnéni lehessen; a tanulmányokhoz kapcsolódó gyakorlatokat meg addig is szorgosan csinálja a Xavierben

Mióta Amerikába költöztünk, csupán egy párszor volt alkalmam visszautazni Indiába. A legutóbbi látogatásom is több mint 3 éve volt, így aztán már egy ideje fogalmazódott bennem a gondolat, hogy ideje lenne egy újabb utazást beiktatni a közeljövőben. Igaz, eredetileg úgy terveztem, hogy majd nyáron, a szünidő alatt látogatom meg a rokonságokat, ám úgy tűnik, a sors közbe szólt, avagy az ember tervez, istenek végeznek tipikus esete...
Ahogy a szüleimtől megtudtam a hírt, hogy a nagymamám súlyosan megbetegedett, hagytam a fenébe a sulit, a vizsgákkal, beadandókkal és mindennel együtt, még aznap összepakoltam, s a következő géppel már úton is voltam India felé. Igaz, sajnos egyedül, mert egyrészt nagyon drága volt a jegy, másrészt pedig a szüleim is nehezen tudtak volna úgy elszakadni a munkájuktól hosszabb időre, hogy annak ne legyen hátrányos következménye. A tesóm meg… Áh, inkább hagyjuk. Mindenesetre, tőlük még sikerült elbúcsúznom, meg a Xavierben is értesítettem az igazgatót, hogy sajnos határozatlan ideig távol leszek, családi okok miatt. Greg épp házon kívül volt, így neki csak hagytam egy kis levelet, Darrennek viszont már csak a repülőtérről, telefonról tudtam egy rövidke üzenetet küldeni – egy időre elutazok, de ne aggódjon miattam, akkor se, ha esetleg nem kapna hírt felőlem.
Indiában ugyanis elég kiszámíthatatlan az áramszolgáltatás, ráadásul telefon meg Internet sincs minden bokorban, mint itt Amerikában. Ha pedig azt nézzük, hogy a nagymamám milyen kis faluban él… Nem valószínű, hogy sok kapcsolatom lesz a nagyvilággal…
A több mint fél napos repülőút csak a kezdet volt, utána, amíg Mumbaiból még eljutottam a célállomásig, egy névtelen kis faluba. Hát, azt az idegeskedést senkinek sem kívánom. Hiába próbáltam valami jó dologra gondolni, hogy az úton, mint hogy legalább télen megyek, ilyenkor Indiában úgy is kellemesebb az idő mint az amerikai fagyok és hóviharok, vagy végre újra találkozhatok a rég nem látott rokonokkal, nagynénikkel és –bácsikkal, az unokatestvéreimmel… Hát, nem tudom. Egyelőre csak az az egy dolog járt az eszemben, hogy mi lesz, ha túl későn érek oda? A maszatos kis papírt, amire a címet írta apám, szinte már rongyosra gyűrögettem idegességemben, közben pedig próbáltam megőrizni a nyugalmamat, jógalégzés meg minden egyéb, mert ha még a repülőn is pánik tör ki…




…1 héttel később küldtem a szüleimnek egy rövid kis üzenetet a temetésről, meg hogy még maradok egy darabig, hogy segítsek, így is elkél a segítség és a támogatás,
…újabb 3 héttel rá értesítettem őket és az iskolát, hogy úgy tűnik, hogy most már kezdenek egyenesbe állni a dolgok, de ha már itt vagyok, akkor pár hetet még maradok,
…további 2 hónap múlva pedig egy újabb üzenetet kaphattak a közeli hozzátartozóim, ismerőseim és a suli, hogy ne aggódjanak értem, minden rendben, hamarosan visszatérek…