Ratna Nayar

ADATOK

NÉV: Ratna Nayar-Severald
faj: mutáns
kor: 23 év (1991.09.06)
születési hely: Mumbai, India

jellem: Ratna vidám, kíváncsiskodó természetű, szeret mindig, mindenről képben lenni, új dolgokat megismerni. Nyugodt, megfontolt ember, semmit sem szeret elkapkodni. Közvetlen, segítőkész, barátkozós természetű, kissé talán túl könnyen megbízik más emberekben.

személyazonosság: idegenek és normál emberek előtt nem igazán vállalja fel, hogy mutáns, képességét azonban ettől függetlenül is használja előttük, ha szükség van rá. Mutáns barátok, ismerősök körében nem látja értelmét titkolni, megbízik bennük.

KÜLSŐ: átlagos alkat, átlagostól alacsonyabb termet, világos bőr, hosszú, barna haj, zöldeskék szem, barátságos tekintet, az indiai származása egyértelmű lehet bárki számára, aki ránéz
KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJEL: az akcentusa

KÉPESSÉG:
Ratna képessége, hogy mások hangulatát, mentális érzelmeit, érzéseit képes befolyásolni, akár a sajátjaitól magától függetlenül is. Ergo nem kell neki is rettegnie ahhoz, hogy másban ezt az érzést felkeltse. Míg eleinte ez csupán a mentális érzésekkel működött, az évek folyamán, ahogy erősödött a képessége és megtanulta egyre jobban használni azt, most már a fizikai érzésekkel is ugyanúgy képes manipulálni. Ettől függetlenül azonban kénytelen egyfolytában figyelni a képességére, amennyiben erőteljes érzelmek lesznek úrrá rajta, felzaklatják, retteg, vagy hasonló, akkor irányíthatatlanná válik a képessége és a közelében másokra is átragadhat. A képesség nyílt térben kevésbé hatékony, ilyenkor csupán a Ratna közelében lévő élőlényekre hat ki, tőle távolodva egyre kevésbé hatékony. Zárt térben azonban ez a hatás sokkal intenzívebb lehet, attól függően, hogy mekkora a légtér és Ratna mennyi időt tölt bent.




ELŐTÖRTÉNET:
Ratna egy indiai család második gyerekeként látta meg a napvilágot, Mumbai-ban. Édesapja kereskedő volt, az anyja pedig ebbe a jól menő kis családi vállalkozásba segített be neki. Nem mondhatni, hogy nagy gazdagságban éltek volna, de azért jól megvoltak így 4-en. Egészen addig, amíg egy baljóslatú napon arra lettek figyelmesek, hogy tűz ütött ki a boltjukban, ám mivel túl későn vették észre, már nem sokat tehettek. Mire a lángok kihunytak, szinte mindenük odalett. Mivel a rokonságuk meglévő tagjai már évekkel ezelőtt kivándoroltak Amerikába, itthon, Indiában senkire sem számíthattak. Nagy volt a tanakodás, hogy hogyan tovább, mígnem végül összekaparták maradék vagyonukat és úgy döntöttek, a hozzátartozóik példáját követve ők is utánuk mennek szerencsét próbálni.
Ratna 8, bátyja, Nishant pedig 10 éves volt, amikor a család Amerikába, New York-ba költözött. Egy darabig a rokonaiknál szálltak meg, amíg a szülők elegendő pénzt nem gyűjtöttek össze ahhoz, hogy egy saját lakást vehessenek. A gyerekek apja mint a legtöbb Amerikába bevándorolt indiai férfi, taxisofőrnek állt, az anya pedig egy közeli üzletben talált munkát, mint eladó, 2 év múlva pedig a rokonok házától nem messze vásároltak egy apró lakást. Nem volt olyan nagy, mint az előző otthonuk Indiában, de legalább a sajátjuknak tudhatták.
Ratna természetesen egy helyi iskolában folytatta a tanulmányait. Az eszével nem volt baj, jól tanult, viszont azzal az angoltudással, amit még odahaza szerzett, elég nehezen boldogult eleinte, pláne, hogy innentől kezdve csak otthon, a családtagokkal és rokonokkal beszéltek hindi nyelven, mindenhol máshol rákényszerült az angolra. Nehéz volt, rendkívül sok tanulást igényelt, és amíg a nyelvet nem nagyon tudta használni, Ratna a suliban is elég csapnivalóan teljesített, olyannyira, hogy egyszer még évet is kellett ismételnie. Néhány év után azonban már szinte anyanyelvi szintre fejlesztette ezt a tudáság, innentől kezdve pedig már a tanulással se volt különösebben problémája. Igaz, az indiai akcentust sem ekkorra, sem később nem tudta elhagyni…
Mivel a szülei a bevándorlást követően teljesen új életet kezdtek, a szigorú indiai szokásokat se kényszerítették rá a két gyerekükre. Természetesen Ratna anyja ragaszkodott hozzá, hogy a gyerekei ismerjék szülőhazájuk kultúráját, így hangszeren tanította őket játszani, illetve azt a kevéske tánctudását is tovább adta nekik. A szülők nem engedték, hogy Nishan vagy Ratna az iskola mellett dolgozzanak, hiszen azt akarták, hogy az iskolában a legjobban teljesítsenek, s majd továbbtanulással segítsék jobb sorsra jutni a családot. Épp ezért Ratna, ha már pénzzel nem is, de otthon a ház körül próbált meg minél többet segíteni, legyen szó akár főzésről vagy takarításról.
A lány képessége még a gimnáziumi évek alatt jelentkezett, ám jó ideig tudomása sem volt róla, hiszen nem túl látványos adottságról van szó. Eleinte csak az volt furcsa, hogy míg a bátyját többször is kiközösítették és bántották az új iskolában, vele szinte már az első találkozástól kezdve mindenki barátságosan viselkedett. Később kiderült, hogy különösen jó érzéke van ahhoz, hogy más embereket megnyugtasson, megvigasztaljon. Miután Ratna is vidám természetű volt, ezért az ő közvetlen környezetében soha senkit nem lehetett szomorúnak látni. És ez egy idő után neki is feltűnt, hogy a körülötte lévők, mint ha mindig hozzá hasonlóan éreznének. Eleinte badarságnak tartotta, de aztán az órák közti szünetekben megpróbálta tudatosan befolyásolni az osztálytársait, több-kevesebb sikerrel. Aztán egy nagyon az igazgatói irodába hívatták a lányt. Először azt hitte, hogy a képességével bukott le, így aggódva lépkedett a folyosón a felé a bizonyos iroda felé. Azonban kiderült, tévedett. Az édesapja szenvedett súlyos balesetet miközben épp taxizott, egy másik autóval karambolozott.
Ratna hirtelen fel sem fogta, amit hallott, aztán néhány másodpercen belül jeges rémület kerítette hatalmába, majd lassan az igazgatót is. Miután elhagyta a helységet, amerre járt, a közelében lévő emberekre is átragadt ez az aggodalommal teli rettegés, igyekeztek is minél távolabb kerülni tőle, amilyen gyorsan csak lehet. A következő néhány napot az egész család a kórházban töltötte, az apa mellett, akinek igaz, súlyos sérülései voltak, de szerencsére nem halálos, így néhány hét után haza is engedték. Igaz, Ratna csak néhány napot hiányzott az iskolából, ám úgy egy hónappal az iskolai incidens után újabb meglepetés érte. Egyik nap, miután hazaért, egy idegen férfit talált otthon, aki a szüleivel beszélgetett. Mint kiderült, épp őt várták. Mivel a Ratna szülei nem tudtak a lányuk képességéről, ezért Charles Xavier professzor előttük csak annyit mondott, hogy a lányuk különleges tehetsége miatt figyeltek fel rá, és ezért ösztöndíjat kaphatna a speciális iskolájukba. Azt azonban már csak az érintett tudta meg később, hogy ez az iskola különleges képességű diákok számára létesült, így hozzá hasonló fiatalok között lehetne, s nem kéne többet titkolóznia az emberek előtt. A maradék egy hónap hamar elszaladt, így miután Ratna sikeresen maga mögött tudta a középiskolás éveit, összepakolt, elbúcsúzott a családjától, majd a Xavier Intézetbe költözött.
Bár az iskolába kerülés után elég sok minden történt, ezek közt jó és rossz akad bőven, vegyesen. Számos utazás, egy szakítás, rengeteg fagyival vigasztalódás, rengeteg egyetemi vizsga és tanulás, egy váratlan esküvő, "boldog" házasélet, és végül, de nem utolsó sorban, egy újabb lépéssel sikerült közelebb kerülnie az álmaihoz - nem csak, hogy felvették egyetemre, de sikeresen el is végezte, így egy pár hónapja már a Xavier Intézet tanári karának büszke tagja ő is.



FOGLALKOZÁSA: tanár a Xavier magániskolában

SZAKÉRTELMEI:
a hindi és az angol nyelvet anyanyelvi szinten beszéli, jól játszik bansurin (indiai bambuszfurulya), ügyesen főz, néhány indiai tánc alapmozdulatait is ismeri, isteni turmixokat készít
ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK:
mobiltelefon, bansuri, néhány sari (hagyományos indiai viselet)




MINTAJÁTÉK:
Egy átlagos kedd délelőtt volt, miközben Ratna épp a suli egyik padjában ücsörgött. Már becsengettek, ám mivel a tanár még mindig nem érkezett meg, így Ratna csak elmerengve bámulta az ablakon keresztül az égen tovakúszó felhőket. Egészen addig, amíg az ajtó nyikorgására nem figyelt fel, majd a következő pillanatban már be is viharzott egy kopaszodó, idős úr, akit azelőtt még sohasem láttak.
-Üdvözletem, az én nevem Thomas Barnes. Mivel Mrs. Anderson lebetegedett, így egy darabig én fogom őt helyettesíteni. De akkor térjünk is a lényegre, valaki elmondaná, hogy hol is tartanak a tananyagban? –kérdezte a kisöreg szigorú tekintettel, ám senki nem szólt egy szót sem, a diákok csak értetlenkedő pillantások kíséretében kezdték el a könyveiket lapozgatni.
-Edgar Allan Poe verseit kezdtük el múlt órán, de nem sikerült befejezni a témakört. –szólalt fel Ratna, miután másnak nem akaródzott.
A férfi csak felvonta a szemöldökét, hümmögött egy párat, majd miután biccentett egyet, így szólt:
-Akkor kérem, lapozzanak a 264. oldalra, és nézzük a Szerenád című verset. Miss… -nézett Ratnára, hogy a vezetéknevét megtudakolja.
-Miss Nayar.
-Szóval, Miss Nayar, megtenné, hogy felolvassa nekünk a verset? Úgy látom, az osztálytársai még mindig nem találták meg… -jegyezte meg, cinikusan utalva a sok lapozgatásra.
Ratna csak nyelt egyet a kérés hallatán. Persze, felolvassa ő, miért is ne… De soha, egy tanár se szokott vele felolvastatni, hála az indiai akcentusának, amit a mai napig nem tudott elhagyni. Beszédnél még rendben, de vers felolvasásnál már egyszer régen volt egy nagyon kínos pillanata, azóta szerencsére a tanár hanyagolta nála a témát.
~Nyugi Ratna, nyugi… Nem kéne az egész osztályra átragasztanod a saját nyugtalanságodat…
De hát nincs mit tenni, vett egy nagy levegőt, majd nekilátott:
- Edgar Allan Poe, Szerenád. Oly szép e perc - oly ládzs e fény, hogy több, mint fél-bűn, érzem én, az alvó táj, a néma ég csöndjét bár lanttal zúzni szét. Végül a dzsöndzsszinű vizek… -olvasta szépen, lassan formálva a szavakat, miközben próbálta megőrizni a nyugalmát.

Természetesen neked is jó játékot a folytatásban is!