South Point

* Míg én az árnyékban pihegtem és éppenséggel azon gondolkodtam, hogy a fenébe kerülhetnék minél hamarabb haza egy kocsi közeledett felém nagy hévvel, majd előttem meg is állt. Egy igen jóképű férfiú szállt ki belőle, aki egyenesen felém tartott.*
- Magának is szép napot!-* Köszöntem mosolyogva és felvont szemöldökkel figyeltem, hogy mit szeretne.*
- Ha tudok segítek.-* Mondtam és felálltam a padról. A szoknyámat megigazgattam a lábaimon, hogy ne csavarodjon felé derékig, majd a térképére pillantottam, ami a kezében volt. *
- Nos, hova szeretne menni?-* Vontam kérdőre és míg beszéltem igyekeztem nem kimutatni mennyire örülök, hogy egy valaki jár erre is. Több órás séta óta, egyetlenegy erre autózót se pillantottam meg és volt egy tippem, hogy miért.*
- Ha nem tévedek, akkor maga is eltévedt, ugye?-* Kérdeztem és félig meddig egy gonosz kis mosoly terült szét az arcomon.*
~ Ehhe, nem csak én vagyok ilyen dilis..~
*Önelégült mosoly közepette kukucskáltam a férfira felfele. Hatalmas volt! De tényleg. Jó az is egy dolog, hogy én magam se voltam egy nagy égi meszelő a százötvenöt centimmel, na de a férfihoz képest én voltam maga a törpék törpéje. A férfi magas volt, jó képű. Arcát teljesen szabadon hagyta, így tökéletesen láttam a szemeit, erős férfias arcvonásait. Csendben tanulmányoztam a férfit, mindaddig, amíg meg nem hallottam előbb feltett tömérdek kérdésemre a tucatnyi választ.*

*Kézbe kaptam egy térképet a kesztyű tartóból és azzal masíroztam a lány felé.
-Ezt örömmel hallom.
Mosolyodtam el és elkezdtem kicsomózni a térképet, de ahogy meghallottam, hogy mit is kérdez abbahagytam.
-Szóval te is... remek...
Azzal leengedtem a kezem és a térkép is kicsusszant belőle. Körbenéztem de még mindig sehol senki. Azonban az a kis mosoly ami megvillant az arcán. Összeszaladt a szemöldököm egy pillanatra majd érdeklődve húztam ki magam.
~Nocsak.
Kíváncsi tekintettel, kissé oldalra billentettem a fejem és sejtelmesen mosolyogtam. Mintha csak arra várnék hogy megindokolja mi is olyan vicces. Így is volt de ha nem szólalna meg vagy nem értené mire fel ez a mosolygás akkor szóra nyitom a számat.
-Mi olyan vicces?
Vizsgáltam tekintetét és próbáltam ezt azt kiolvasni belőle. Nem volt még dolgom olyannal aki csak így gonoszan vigyorogna egy sorstársán.

* Amikor a férfi megkérdezte tőlem, hogy min mosolygok eltakartam az arcomat a kezemmel, majd hangosan felkacagtam, amikor megláttam a tekintetét.*
- Oh, ne haragudjon, csak ez..-* Kacagtam tovább jókedvűen, és pár pillanat múlva már a hasamat kellett fognom, mert fájt a nevetéstől.*
- Ez roppant vicces. Vak vezet világtalant. Azt hiszem, már teljes mértékben értem ezt a mondást.-* Kuncogtam halkan és megköszörültem a torkomat.*
- Bocsánat. Szóval, ha minden igaz, akkor innen már csak négy sarokra van a főút, mi egyenesen Manhattan-be vezet. Aztán már csak végig kell ezen menni, és utána itt lekanyarodni.-* Mutogattam a térképen, aztán felsóhajtottam.*
- Nos, további szép napot! Örültem a találkozásnak.-* Indultam tovább a járdán. A szoknyám, amit viseltem, a szélnek köszönhetően ide oda libegett. És bár nem volt nagyon meleg, kellemesen éreztem magamat a V kivágású blúzomba.
Szóval lassan lépkedtem a járdán, magam mögött hagyva a férfit és a kocsiját, ami még mindig az út közepén állt.*
- Ja és mellesleg szép kocsi.-* Fordultam vissza és egy csábos mosolyt megeresztve intettem a férfinak, aki még mindig a térképpel a kezében az út mellett állt. Aztán visszafordultam a menetirányba é tovább lépkedtem, kecsesen, ruganyosan, akár egy macska.*
~ Jól van Heily, ez nagyszerűen megcsináltad!~
*Ajkaimon mosollyal sétáltam végig az járdán, mindaddig, amíg elém nem gurult egy fiatal srác egy biciklivel. A lejtőn jött lefele, és mivel pont nem látott a kanyar miatt egyenesen letarolt, így én a földön végeztem popsira huppanva. De ez valahogy nagyon nem érdekelte az illetőt, hátranézett, rám vigyorgott, majd tovább hajtott.*

Egyre érdekesebbé vállt számomra a hölgy. Bájos mosolya mögül végül szavak is előbuktak. Ezen szavak engem is mosolygásra késztettek.
-Hát igen. Így már én is... Óh nekem nem a fő út kell. A városból jövök. De azért köszönöm.
~Lehet inkább hagyom a francba az egészet és hazamegyek, vagy egy kocsmába. Ott is lehet lovagolni...vagyis lovagoltatni...
Merengtem el egy pillanatra majd kocsimat illető dicsérő szavak zökkentettek vissza. Lenéztem a járgányra amihez időközben visszaértem és rátenyereltem. Megpaskoltam a járgányt és biccentettem a lány felé köszönet képen. Beszálltam és beindítottam a járgányt. Egy pillantást vetettem a visszapillantó tükörbe ahol azt láttam, hogy egy bringás ép felborítja Heilyt. Szemlátomást nem is lassított csak tovább hajtott. Leállítottam a motort, kivágtam az ajtót és a kulcsot a zsebembe csúsztatva ki is szálltam a kocsiból. Heilyhez siettem és felsegítettem ha még a földön ücsörgött volna.
-Jól vagy?

* Csak üldögéltem a földön, és néztem a srác után, aki még mindig vigyorogva megfordult és elindult felénk. Aztán, hirtelen belépett valaki a látómezőmbe. Felnéztem rá és megpillantottam.. izé.. az előző férfit, aki megállt. Felpattantam, amikor felsegített a földről és leporoltam a fenekemről a port és az egyéb dolgokat, majd a lehorzsolt tenyeremre néztem,mivel a kesztyűm szétszakadt a sikeres esés miatt.*
~ Oh király, öregem ez a gyökér..~
- Mi a helyzet kislány?-* Szólalt meg mellettem egy mély férfihang. Oldalra sandítottam és megláttam azt a tahót, aki az előbb biciklivel nekem jött és fellökött.*
- Talán bocsánat, vagy sajnálom, tahókám.-* Vigyorogtam rá és megforgattam a szemeimet, majd az idegen férfira néztem, aki készségesen segített felállni.*
- Igen, persze jól vagyok, köszönöm.-* Mosolyogtam rá sokkal kedvesebben és felszedtem a táskámat a földről.*
- Jól van, most mit kapod fel így a vizet cica?-* Vigyorgott és megfogta az állama. Nagyon nagyon nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne pofozzam fel a srácot, mert akkor igencsak sokkos állapotban fetrengene a földön, azt hiszem.*
- Jobban tennéd, ha szépen hazamennél anyucihoz, mert az ilyen kisfiúknak ilyenkor már aludnia kellene.-* Vigyorogtam rá ördögien és az ismeretlen férfira néztem, hogy valami segítséget keressek a tekintetében. Furcsa volt, ahogy rám nézett barna szemeivel, de inkább nem firtattam.*
- Ó egy ilyen szépséget nem engedek el anélkül, hogy behatóbban ne tanulmányoztam volna.-* Vigyorgott és egy laza mozdulattal magához rántott.*
- Nagyon rossz ajtón kopogtatsz.-* Dünnyögtem és igyekeztem megszabadulni a kezeitől, amik undorító módon a derekamon pihentek.*
- Ugyan már, nincs itt senki..
- Még vak is vagy? Jesszusom, hányingerem van tőled..-* Fortyantam fel és egy laza mozdulattal hátracsúsztattam a kezemet a hasához. Aztán lejjebb és lejjebb, amíg meg nem fogtam a srác családi kincsét. z felsóhajtott é már várta a további dolgokat, csak hogy egy erőteljes mozdulattal megszorítottam a becstele kincset és amikor a kezei elengedtek elléptem mellőle és elengedte. Meg sem álltam a férfiig,aki nem messze állt tőlünk. Mivel jobb ötletem nem volt egy laza mozdulattal megöleltem és gyorsan lábujjhegyre álltam.*
- Kérlek.. csinálj úgy, mintha... mintha veled lennék....-* Kérleltem az idegen férfit remegő hangon.*

Miután felsegítettem nem úgy tűnt mint akinek komolyabb baja lenne. Most, hogy ezt nyugtáztam ideje volt útra kelni ha ma még meg karom találni a lovardát. Alig tettem pár lépést amikor meghallottam a kis szóváltásukat. Visszafordultam és amit láttam, hallottam közel sem volt ínyemre. Ezek után még nekiáll molesztálni a lányt. Ujjaim kifehéredtek a szorítástól ahogy ökölbe szorult a kezem. Visszaindultam a lány védelmére de úgy tűnik elég talpra esett ahhoz hogy kivágja magát a helyzetből így alig 1-2 lépésre megálltam tőlük mosolyogva. Egy elismerő biccentést még küldtem a lány felé aki szinte rögvest a karjaimba hullott. Kérdése meglepett de egy ilyen ajánlatot nem szabad visszautasítani, főleg amit ilyen szépen becsomagoltak.
~Reméljük engem nem fogsz így megmogyorózni.
Egy kicsit bűvöltem a tekintetemmel majd lejjebb hajolva hozzá átöleltem remegő testét és hosszasan csókolni kezdtem. Talán kissé túlságosan is belemerültem. Ha nem adja jelét, hogy netán elég lenne akkor egy jó perc után azért észbe kapnék és abbahagynám, már ha nem merül bele ő is ebbe a jól sikerült rögtönzésbe. Felnézve a lány korábbi pórul járt áldozatára nézek.
-Kisfiú, ez nem neked való, told szépen haza a biciklit és kérj anyudtól gyógypuszit a bibikédre jó?
Kérdőn nézek a karjaimban tartott lányra, hogy jól van e. Meg hogy egyáltalán hogy tetszett neki a dolog. Személy szerint nem volt okom panaszra.

~ Én nem vagyok normális!~
*Futott át az agyamon a gondolat, amikor megláttam a felém közeledő ajkakat. Aztán megéreztem a férfi simogatást, és ahogy egyre jobban belement a csókba, kezdtem elgyengülni én is, de... pár pillanat múlva feleszméltem, hogy mit is csinálok. Elvégre, nekem ott van Andrew és... jesszusom! Amint a csók véget ért lesütöttem a szememet és hátra pillantottam, hogy a srác mit reagál. Amin megpillantottam fájdalmas arcát önkéntelenül is elvigyorodtam.*
- Vagy keres valaki mást, akinek jó pofizhatsz. Csak mondjuk a te korosztályodból.-* Vigyorogtam rá, majd az idege férfi mellkasára tettem a kezemet.*
- Szívem, menjünk. Szegény kisfiú mindjárt összecsinálja magát.-* Dörmögtem és kezemet a hátsójára csúsztattam. Kicsit furcsa helyzet volt és éreztem, hogy ebből iszonyatosan nagy baj lesz még később, de muszáj volt menteni a menthetőt.*
- Kisfiú? Na gyere, majd megmutatom ki a kisfiú.-* Fortyant fel és egy gyors mozdulattal megfogta a szabad kezemet és magához húzott.*
- Nem tanultál az előző ajándékomból?-* Kérdeztem undorodva, majd igyekeztem lefejteni magamról a kezét, ami egyre erősebben szorította a csuklómat.*
- Majd meglátjuk, hogy mit szólsz, ha én fogdoslak ott.-* Vigyorgott. Arcomon egy pillanat alatt átfutott a félelem és szinte remegve igyekeztem megszabadulni tőle.*
- Engedj el! Most, vagy esküszöm, hogy nagyon megbánod.-* Suttogtam remegve és igyekeztem kihúzni a kezemet a szorításából. Aztán mikor megéreztem a kezeit a fenekemen felsikoltottam.*

Eleinte úgy tűnt tetszik neki a dolog de ahogy véget ért a mámor szégyenlősen lesütötte a tekintetét. Mosolyogva pár biztató szót oda súgtam neki, had ne érezze magát annyira szégyenben.
-Milyen ügyes vagy.
Magabiztosan álldogáltam Heily oldalán miközben kiosztotta a kölköt. Hirtelen nem tudtam hogy a szavaim hallatán vagy még a színjáték részét képezte e a fenék markolás. Végül nem volt sok időm ezen töprengeni. Heily hirtelen kikerült védő ölelésemből és egy meglehetősen kellemetlen helyzetbe került. Alig pislogtam kettőt a srác keze már lendült is a formás popsi felé. Előre léptem és bal kezemet kinyújtva öklöm meg sem állt a suhanc arcáig. Aztán még egy lépés és jött a jobb kezem. Ez fentről lefelé érkezett amitől a kölök előre hajolt egyenesen fellendülő bal térdembe. Bal lábra nehezedtem és jobbal pedig rásegítettem a gravitációra ami egyre erősebben húzta a srác testét.
-Én szóltam...
Köptem oda neki és a sértett felé fordultam.
-Minden rendben?

*Kirázott a hideg, amikor meghallottam a férfi hangját a fülembe. Valahogy meglepődtem, hogy így megnyugtattak a szavai, de ennek kicsit örültem is. A szívverésem lelassult, és kezdett visszaállni a rendes ütemére, amikor is az az alak magához húzott. A sikoly ami belőlem tört fel igencsak hangos volt, még az én fülemet is bántotta. Ezek után éreztem, hogy egy másik kéz elrobog az arcom mellett és egyenese a srác képében landolt, majd még egy és ezután egy ügyes térd technika. Mire abbahagytam a sikítást a srác, már a földön fetrengett.*
- Jól vagyok, csak... menjünk innen.-* Néztem rá kérlelőn az idegen férfira és szorosan magam köré csavartam a kezeimet. Nem akartam, hogy még egyszer valaki a mai nap folyamán hozzámérjen. Kirázott a hideg, de igyekeztem nem mutatni senkinek, hogy mennyire is padlóra küldött ez az egész.*
~ Csak érjek haza.. Istenem... legközelebb el nem jövök egy térkép és egy rohadt GPS nélkül.~
*Nagyot sóhajtottam é szépen lassan elindultam az utca másik irányába. Már nagyon haza szerettem volna érni és akárki is az utamba akar állni, jobban teszik, ha inkább elkerül, mert jelen pillanatban úgy éreztem, hogy képes lennék bárkit sokkolni és még bocsánatot se kérnék.
Csendben ballagtam az utcán és nagyon reméltem, hogy az a tahó kis szoknyapecér nem csönget megint az én szoknyámon, mert nagyon-nagyon nem voltam már olyan hangulatban, hogy még egy mogyoró zúzást, vagy tökön rúgást véghez tudjak vinni. És bármennyire kis végtelen nőszemélynek tűntem, aki olykor-olykor igazán képes volt bolondozni, most tényleg úgy éreztem, hogy ha még egyszer a közelembe jön, elkábítom.*

-Akkor jó.
Nyugtáztam hangosan. Nem volt meggyőző a kijelentése főleg ahogyan viselkedett de hogyan is lehetne valaki jól ezek után? Leráztam jobb kezemet. A lányra pillantottam aki magával volt elfoglalva. Így észrevétlenül lehúztam öklömről a ráterült vért majd lepöcköltem a földre. Még egy megvető pillantást vetettem a földön fekvőre. Úgy tűnik elég volt neki a verés, talán kicsit sok is, ugyanis csak nyöszörgött önkívületi állapotban. Ráztam még kettőt a kezemen és kiroppantottam fegyverem. Nem volt jó ötlet de talán egy fokkal jobb lett. Heily után robogtam és finoman vállára tettem kezem és finoman húzni kezdtem vissza, de csak annyira, hogy érezze.
-Ha gondolod haza vihetlek. Nem lenne túl biztonságos egyedül mászkálni...
Mondtam és hátra pillantottam korább áldozatunk felé akit eközben még 3 bringás suhanc vett körbe a semmiből.
-Főleg most...

*Ijedten megfordultam, amikor megéreztem egy kezet a vállamon. Aztán, észrevettem, hogy az a férfi jött utánam, aki korábban a "játszó" pajtimnak bizonyult. Az ajánlata kecsegtető volt, és ahogy végiggondoltam: csak be kellene szállnunk a kocsiba, megmondani, hogy hol lakom, és oda is vinne, de volt egy olyan érzésem, hogy az a fuvar se lenne ingyen. És a mai napra elegem volt a férfiakból. Ám amikor megpillantottam, a másik három srácot is kifutott arcomból a vér, és alig bírtam nyugalmat erőltetni magamra.*
- Az volt az?-* Kérdezte az egyik és az idegen férfira mutatott, aki pontosan velem szembe állt.*
- Ó ne, ne, ne. Ugye nem fog idejönni?-*Kérdeztem, ám amikor megpillantottam, hogy felénk lépked még jobbam megijedtem. Már szinte biztos voltam benne,hogy nem ússzuk meg vérengzés nélkül.*
- Hé, te barom!-* Szólt a srác a férfihoz.*
- Úgy hallottam, hogy elláttad a haverunkat baját és tudod, mi utáljuk, ha ellátják a haverunk baját.-* Rázta a fejét, majd rám emelte tengerkék szemét.*
- Ez az a csaj, amelyik nem adta be a derekát? Nem mondom, jó darab, vele is ellehetünk, de előbb leckéztessük meg a hapsiját.-* Vigyorgott a haverjaira, majd ránk nézett és egy alaposat suhintott a még mindig előttem álló férfi felé.. Aztán még egy lépés után gyomron vágta a megmentőmet. Hirtelen azt se tudtam mit csináljak. A férfi hátára csúsztattam a kezemet.*
- Jól vagy?-* Kérdeztem és szúrós szemekkel néztem a srácra.*
- Óh szépségem, a lovagod nem valami harcos alak.-* Ciccegett, majd odajött hozzám. Kirívó tekintettel méregettem, majd amikor felém közeledett egy alapos rúgással tökön rúgtam. A srác felüvöltött, majd a földre rogyott, miközben a golyóit szorongatta.*
- Hülye ribanc! Ezt nagyon mg fogod bánni!-* Visította egy másik alak, majd amikor odaért hozzám akkorát lekevert, hogy hirtelen minden elsötétült előttem.*

Míg ő tétlenkedett a csőcselék felzárkózott. Amikor hallottam a lépteiket megfordultam. Balta arccal hallgattam az értelmesebbnél értelmesebb felszólalásaikat. Mintha nekik lenne igazuk.
-Kész te is? Van még bőven.
Kínáltam fel a lehetőséget de megint csak nem rám figyelt. Megforgattam a szemem ami ugye hiba volt és bekaptam egyet. Nem tértem magamhoz a meglepetéstől amikor kaptam egy gyomrost is. Ráadásul a levegőm is beszorult.
~Komolyan... ilyet bekapni egy suhanctól...
Féltérdre ereszkedtem. Mindeközben Heily is tette a dolgát. Ahogy tápászkodom fel az apró lány eszméletlenül hullt a karjaimba. Finoman letettem a földre majd felpattantam.
-Eszednél vagy?!
Már lendült is a karom egy jobb horogra ami megpördítette a tengelye körül közel 180 fokkal és eldőlt mint egy zsák krumpli.
-Nőt megütni?! Az eszem megáll!
Dobbantottam és a két földön fekvőre ráfolyt a beton. A közeledő harmadik fél felé fordultam és felé csaptam kezem mire egy hosszú betonnyúlvány nyúlt ki a hasa irányába amire teljes erejével ráfutott, majd hasát fogva lefordult róla. Heily támadójához lépdeltem és benyúltam a beton alá, megragadta ma felsőjét és talpra húztam közben a beton koporsó fogva tartotta és vele együtt alakult. Szikrázó tekintetemet az övébe fúrtam.
-Hogy lehet valaki ekkora tróger? Hogy vagy képes megütni egy nőt, pláne ha még kisebb is nálad?! HE?!

~ Úhú, az meg fog látszani, és alig ha fogom megúszni egy könnyed fejmosással.~
*Amikor megkaptam azt a bizonyos pofont, hirtelen elsötétült minden, de azt azért még éreztem, hogy valaki elkap és finoman letesz a földre.*
~ Ó hála az égnek!~
*A beton hideg volt, és ez valamennyire segített túlvészelni az iszonyatos fájdalmat, ami a fejemben lüktetett. A férfi hangját hallottam, ahogy azt is, hogy egymás után a földre pottyannak a srácok. Amikor egy kicsit már sikerült kinyitnom a szememet, a fájdalomtól, meglepődve néztem a férfit és a srácot aki felpofozott. Az egész olyan abszurd volt. A srác a betonban feküdt, de úgy, hogy a férfival szem magasságban volt, a betonban.*
- Jól vagyok.-* Nyugtattam meg a férfit, majd feltápászkodtam a földről. Éreztem, hogy a hely,a hol megütött lüktet és iszonyatosan sajog. És minden bizonnyal már el is kezdett bedagadni. Hurrá!*
- Hagyd! Miattam nem kell ilyen felhajtás. És a többi már mind kifeküdt. Aligha jönnek utánam ezek után.-* Mosolyogtam drága megmentőmre és finoman a kezére tettem a kezemet.*
- Tényleg jól vagyok. Egy kis jegelés, és minden rendben lesz.-* Nyugtattam a még mindig ingerült férfit, majd a riadt srácra néztem. Egy bátortalan lépéssel közelebb mentem hozzá, lehúztam a kesztyűmet és megfogtam az arcát az egyik kezemmel. Éreztem, hogy az életereje belém áramlik, akárcsak a víz, amit iszom. Éreztem, hogy kicsivel több erőm van, a pofon után, de még mindig iszonyatosan sajgott a fejem. Ám a fiú kezét elengedtem, amint láttam, hogy kezd elfehéredni. Visszahúztam a kesztyűt a kezemre, majd egy pár pillanat múlva végighúztam a kezemet a bal arcomon. Ahogy a kesztyű anyagát megéreztem még erősebb fájdalom kezdett mardosni, és amikor megnyaltam alsó ajkamat vér ízét is éreztem.*
~Óh, remek... Hogy ezt hogy magyarázom majd ki..~

Ingerült szavaimra csak egy pofátlan vigyorgást kaptam. Már készültem, hogy leszedem róla a betont és olyat lekeverek neki amibe az én kezem is beleroppan, hogy aztán arccal csapódjon a betonba. Azonban Heily érintése kizökkentett ebből a gondolatsorból. Kissé ingerülten néztem rá és ahogy megláttam arcán az ütés nyomát öklöm megszorult a srác ruháján ahogy az őt ölelő beton is egy kicsivel szűkösebbre vette a figurát. Itt már nagyon is ijedt képet vágott.
-Ha téged megütnek, mi garantálja, hogy más nőt nem fognak? Rájuk fér egy kis nevelés... Mond csak... Tudod mi az a Vasszűz?...
Kérdeztem a fiúra emelve a tekintetem aki csak riadtan ingatta a fejét.
-Neme? Had mutassam meg... Érzed azokat a tüskéket nőni? A Vasszűz egy szarkofág tele hatalmas tüskékkel....
A srácról elkezdett szakadni a víz, taknya, nyála vére kezdett egybe folyni és pánikszerűen ficánkolni. Azonban ahogy Heily kezelésbe vette, mint akit kiszipolyoztak szépen elcsöndesült és lekókadt, mint egy hervadt virág. A Betonon belül a tüskék azonban tompák legfeljebb holnap teli s tele lesz kék zöld foltokkal. Már ha addig kiszedik innen... Meglepetten néztem Heilyre akinek időközben egy kis vér csordogált a szájánál.
-Te vérzel... had nézzem.
Nyúltam felé lassan ha engedi két ujjal óvatosan megfogom az állát és közelebbről is szemügyre veszem a sérülést. Nem tűnt komolynak így csak szó nélkül egyenesedtem fel. Majd a kókadozó srácra néztem.
-Ezt te csináltad vele?

- Nézd, attól nem fogják abbahagyni, hogy te most ellátod a bajukat.-* Néztem a férfira és egy apró mosoly után a földön fekvő srácokra néztem. Nem lehettek több, mint tizenhat-tizenhét évesek és szomorú volt látni, hogy ilyenek a mai fiatalok. Már amelyik.
Miután elszipolyoztam a fiútól annyi életerőt, amennyi kitart hazáig hagytam, hogy a férfi szemügyre vegye az arcomat.*
- Semmiség. Tényleg, majd meggyógyul.-* Nyugtattam meg a férfit, majd a következő kérdésére lehajtottam a fejemet és bólintottam.*
- Igen, én voltam, de nem lesz semmi baja. Csak kicsit legyengült. Egy kis pihenés és újra a régi lesz.-* Vázoltam a helyzetet, majd a szám szélét kezdtem nyalogatni, ami még mindig vérzett egy kicsit.*
- A franc egye meg! Ha így hazaállítok alapos fejmosásban fogok részesülni.-* Dünnyögtem az orrom alatt és idegesen elkezdtem fel-alá járkálni a járdán, miközben néha-néha a férfira pillantottam.*
- Te jól vagy?-* Néztem rajta végig. Nem láttam, hogy valami komolyabb baja lenn-e, de azért amint láttam, hogy mekkorát kapott a gyomrába. Tekintetemmel végigpásztáztam a testét, az arcát, majd amikor megpillantottam a kezét láttam, hogy ott bizony elég csúnyán festett.*
- A kezed..-* Szisszentem fel, majd megfogtam finoman a jobb kezét, amivel az imént mosott be a srácoknak. Szemügyre vettem, és láttam, hogy a bütyköknél egy kicsit, mintha kezdene belilulni.*
- Nem sajnáltad a kezeidet, ugye tudod? Van elsősegély doboz a kocsidban?

-Érdekes, mégis mit csináltál vele? Életerőt szívtál? Akkor szoktak így kókadozni. Vagy valami betegséget csempésztél bele?
Merült fel bennem egy csomó kérdés közben az áldozatot vizsgáltam távolról.
-Fejmosást? Az lehet... Ami azt illeti egész jól áll.
Bólogattam aprókat Próbáltam nyugtatni egy kicsit. Megropogtattam ujjaimat és felemeltem ahogy szóba jött kezem állapota. Fájdalmasan átmozgattam s legyintettem. Nem először járok így max egy hét és jól lesz. Bár amilyen csúnyán kattog lehet több.
-Rá se ránts. Volt már nagyobb baja is.
Legrosszabb esetben bekopogok Lexhez, hogy vessen rá két pillantást.
-Hát nem, megérdemelték.
Ráztam le megint. Egyre jobban kezdett fájni. Ki be nyitogattam a markomat rá is feszítettem.
-Ebből Lex lesz..
Dörmögtem az orrom alá. Kérdésére pedig csak vállat vontam flegmán.
-Nincs, fölösleges...

- Eszem ágában sincs megbetegíteni. Csupán egy kicsit adott az erejéből, hogy én hazatudjak innen jutni, ha már volt olyan nagylelkű, hogy megjutalmazott egy pofonnal.-* Rántottam vállat, majd sajgó számhoz nyúltam és megtapogattam. Amikor egy-egy helyen erősebben megtapintottam felszisszentem az erősebb fájdalomtól. Aztán a férfi kezére siklott ismét a tekintetem. Láttam s hallottam, hogy nem éppen a megfelelő módon működik.*
- De elég ronda, muszáj lenne legalább a bütykeidet letisztítani, mielőtt elfertőződök, vagy el rondul.-* Erősködtem a férfival, majd finoman megfogtam a kezét s elkezdtem a közeli pad felé húzni őt. Amikor odaértünk leültettem rá, majd a táskámból előkerestem egy zsepit és a szája felé közelítettem azt.*
- Nyald meg. A nyálban is van valamennyi véralvadás gátló és így is valamennyire megtisztítod a sebet.-* Magyaráztam és közben szüntelen az arca előtt lóbáltam a zsepit.*
- Előre figyelmeztetlek, hogy ha nem nyálazd be a zsepit én teszem meg, és hidd el, nem szeretnéd, ha a rúzsomat is rákenném a kézfejedre.-* Emelem fel a szemöldökömet, miközben gonoszan vigyorogtam rá a férfira.*
- Mellesleg Heily vagyok.-* Mutatkoztam be gyorsan és még mindig a férfi előtt lóbáltam a fehér papírzsepit, aminek enyhén kamilla illata volt.*

Épp készültem volna, hogy intek és tovább állok és végre befutom saját utamat amikor a lány kézen ragadott és ráncigálni kezdett. Minimális ellenállást tanúsítottam iránta, az elmúlt események után nem akartam kirántani a kezem az övéiből. Legalább én ne legyek vele goromba. Pedig nagyon azon járt az agyam, hogy kirántom és lelépek. Míg magamban ezen filozofáltam, hogy igen vagy ne addigra a padon találtam magunkat. Ezzel el is dőlt a kérdés. A zsebkendőt látva újabb kivetni valót találtam a dologban. Még, hogy én a sebeimet nyalogassam. Komolyan...
-Mondom nem vészes nem lesz semmi baja...
De beszélhettem én neki, mintha csak a falnak mondanám. Ez a tipikus anyáskodó hozzáállás. Ezért nem tervezgetek hosszú távra. Egy idő után igazi asszonylélek lesz mindegyik és megkeserítik az ember életét ha nem vigyáz.
-Fogadjunk van párod.
Jegyeztem meg cinikusan poénnak szánva. Orcám jobb oldalára egy pimasz mosoly ült ki. Aztán kinyújtottam a zsebkendő irányába. Ha neki tolja azt veheti észre, hogy hirtelen kifolyik ujjai közül a papír. Kinyújtott nyelvemen díszelgő zsebkendővel hátrébb hajoltam és kihúztam magam. Levettem róla a zsebkendőt és ketté választottam. Mutató ujjamon egy kis átlátszó buborék lett belőle míg középsőn egy barna.
-Tudod, az alkohol és a betadin valamivel hatásosabb a nyálnál.
Mondtam és először a világosat kentem a sebre mire szemlátomást egész kezem megfeszült majd a betadinnal is jó alaposan körbekentem.
-De hálás vagyok a segítségért. Neked is kéne már keríteni valamit a szádra...
Hajoltam közelebb és ha nem csapja el a kezem akkor mutató ujjamat állára biggyesztve finoman elfordítom a fejét, hogy jobban szemügyre vegyem a sebet.
-Nem?

* Különösebb képen nem tudott meghatni a férfi tiltakozása. Elég makacs egy egyéniség vagyok így is, és akárhogy is erősködött, hogy jól van láttam a kezén a sérüléseket. A megjegyzésére elmosolyodtam, majd végigmértem alaposan.*
- Nem áll szándékomban a magánéletemet elfecsegni, de ahogy látom, te nem nagyon rendelkezhetsz nővel az életedben.-* Néztem le rá, majd amikor a papírzsebkendő kifolyt a kezeim közül döbbenten figyelem, ahogy játszi könnyűséggel átváltoztatja a papírt, és a végén a kezére keni. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam a meglepetéstől, aztán, amikor megéreztem az ujjait az arcomon, és azt, hogy elfordítja a fejemet megráztam a fejemet.*
- Jól vagyok. Majd meggyógyul.-* Vontam vállat, majd finoman elhúztam a fejemet, hogy megszabaduljak a fogásból. aztán még egy utolsó pillantást vetetettem a kezére, majd összefontam kezeimet a mellkasomon.*
- Tudod, lehet hogy jobb a betadin és az alkohol, csak sajnos én nem tudok ilyen ügyes kis trükköket, viszont, hidd el, alapos munkát tudok végezni.-* Suttogtam a füléhez hajolva, majd felegyenesedtem és egy sunyi vigyorral az arcomon megigazítottam a szoknyám alját.*
- Nos, még egyszer köszönöm a segítséget és azt, hogy elláttad a bajukat, na meg hogy nem hagytál összeesni.-* Mondtam, majd beletúrtam barna fürtjeimbe és az utca azon részére pillantottam amerre nekem mennem kell. A négy suhanc még mindig a betonon feküdt és hangosan nyöszörögtek.*
- Remélem időben hazaérnek, mert nem lenne jó dolog, ha anyuci megbüntetné őket.-* Ráztam a fejemet, majd elindultam a járdán az utca vége felé.*
- Minden jót, kedves...-* Nem fejeztem be a mondatot, mert felettébb érdekelt, hogy ki lehet ez az úri ember, aki segített nekem. Így hát csak néztem hátra a vállam felett várva a válaszára.*

-Jelenleg nem tartok barátnőt. Az rá ér később is. Például este... ha gondolod, én ráérek.
Jelentem ki nemes egyszerűséggel és szinte már-már teljes közönnyel.
Hagyom, had húzza el a fejét. Megjegyzésén pedig jót derülök. Engem mindenképpen le akar ápolni, de azt már nem hagyja, hogy az ő arcát ápolgassam. Mosolyogva, megcsóválom a fejem.
Először vissza akartam fogni magam, hogy megjegyzést tegyek, de úgy döntöttem ezt nem kéne szó nélkül hagyni. Már csak azért sem. Ha valaki ilyen csintalan megjegyzéseket tud tenni, az ezen nem fogja felkapni a vizet. Ha pedig igen, akkor istenem... így jártunk. Amikor távolodni akart a fejemtől, hajoltam utána jelzésképp, hogy én se kívánom a világba kürtölni mondani valómat és maradnék a bizalmas légkörnél.
-Vannak itt még olyan trükkök amik mennek az ilyen alapos munkához.
Eltávolodtam tőle és megejtettem egy kacsintást az irányába. Hálálkodását csupán halovány mosollyal, széttárt karokkal és egy enyhe előre hajlással nyugtáztam. "You are welcome..."
Még akkor sem szólaltam meg amikor nevem után érdeklődött. Továbbra is jókedvűen mutattam mutató ujjammal a föld felé. Ha előre néz meglát a földön egy névjegy kártyát. Rajta a teljes nevem kiírva, és egy telefon szám. A betonra pedig ugyan ezzel a kézírással: Te pedig?
Míg ő ezzel foglalatoskodik csak türelmesen várok.

* Nem húzódtam el addig, amíg végig nem hallgattam, hogy mit is akar nekem mondani. Az igazat megvallva tetszett, hogy ilyen lazán vesz mindent, bár kicsit meglepődtem a dolgain. Az ahogy csaknem belekötötte a srácot a betonba, a stílusa, úgy magában szimpatikus volt, bár aligha tudnám elképzelni vele az ő fejében kialakultakat, mikor közölte, hogy ő szabad az este. Csak megráztam a fejemet a kijelentésére és megigazítottam a táskámat a vállamon. Aztán csodálkozva néztem, hogy hova is mutat. Amikor megfordultam csodálkozva vettem észre egy névjegykártyát a földön, rajta a nevével és a telefonszámával.*
*Lehajoltam és felvettem a kis cetlit, és elolvastam a mellette ékeskedő pár betűt, ami egy kérdést tett fel nekem. Mosolyogva megfordultam és ránéztem Mr. Severald-ra.*
- Heily vagyok. Heily Anderson. nagyon örülök, Mr. Severald.-* Mosolyogtam a férfira, majd ismét a betonra néztem, ahol még mindig láttam a kérdést.*
- Tudod, elképesztő vagy.-* Vigyorogtam, majd a névjegykártyát felemeltem és ismét elolvastam. Aztán megráztam a fejemet.*
- És pontosan milyen trükkökre is gondoltál?-* Néztem rá kérdőn és leültem mellé a padra, mert már iszonyatosan csípte a csőrömet, hogy megtudjam, mire is gondolt a férfi, aki mellettem üldögélt, és aki egyébként megmentette az életemet. na jó, ha nem is az életemet, akkor tuti, hogy megmentett egy nem túl szép dologtól, ami igen erőszakosan kezdődött volna.*

-Örvendek Heily.
Biccentettem felé és hátra dőltem a padon.
~El kéne indulni lassan...
Állapítottam meg de nem volt kedvem felkelni a padról. Olyan jól elüldögéltem. Kényelmesen, ebben a dög melegben a fák árnyékai alatt suhanó lágy szél kellemesen hűtött.
-Hogy milyen trükkökre gondoltam?
Kérdeztem vissza és levettem tekintetem a suhanó felhőkről. Azt hittem elég érthetően sikerült utalnom, de úgy fest, hogy még sem. Ez egy kicsit megnehezítette a dolgot. Még sem mondhattam ki nyíltan, mire is gondolok. Így jobbnak láttam kicsit vissza kanyarodni a beszélgetésben hátha úgy sikerül összekapcsolnia a dolgokat.
-Mint mondottam, este ráérek... Rég volt már álmatlan éjszakám.
Kacsintottam egyet Heilyre. Hátha ebből az irányból megközelítve már rájön, hogy mire is megy ki a játék.

Ahogy az utcába értünk, szíven ütött a tény, hogy még mindig nem látom a jövőt. Ráérő néhány órámban meglátogattam Lynn-t, aki közölte, hogy még jó pár napig nem is fogom, és ha erőltetem, csak még rosszabb lesz a helyzet. Fenébe az egésszel! De ha látnám, mi fog következni, figyelmeztethetném a többieket is, és nem lenne goind, nem érnének minket ilyen kellemetlen meglepetések, mint itt a rendőrök...
Feltettem egy napszemüveget, ami elég sokat takart az arcomból, és reméltem, hogy egy zsaru sem fog felismerni. Továbbá reméltem azt is, hogy az a zsaru, akinek finoman kiemeltem a zsebéből a szemüveget, nem veszi észre a dolgot... Hiába, na, rég zsebtolvajkodtam már. Kijöhettem a gyakorlatból, bár... Ez iy olyan, mint a biciklizés.
Bocsánatkérően mosolyogtam Ratnára, és számmal a "Muszáj volt" szavakat formáltam.
Kis hajcihő után, amit én a cipőm fixírozásával töltöttem, beboccsáttatást nyertünk a házba. Elképesztő, mennyire nem figyelnek egymásra az emberek... De valahol megnyugtató is. Egyre kevesebb esélyét láttam, hogy valaha is lecsukjanak.
Odabent is találkoztunk egy fakabáttal, de az meg a saját szégyenkezésével volt elfoglalva, amit meg is értettem. Ha működtek volna a képességeim, tuti, hogy összekötözöm a cipőfűzőit...
Köszönettel elhárítottam a sört, de elfogadtam az ételt, mert nem mostanában sikerült rendesen ennem. Az alkohol viszont nem nagyon tenne jót nekem, főleg nem akkor, ha Ratna is helytelenítő pillantásokkal illetne miatta... Ahhoz semmi kedvem nem volt.
Gyújtóbomba... Hm. Szerencsétlen alak lehet, aki még egy ilyet sem képes rendesen elkészíteni, de hát nem is baj, hogy ezúttal elrontotta.
Amikor az öreg hölgy védelme került szóba, megint kínosan kezdtem érezni magam. Erre a feladatra én volnék a legalkalmasabb... Ha képes lennék használni azt, amit nem vagyok képes. Így viszont egyre haszontalanabbnak és haszontalanabbnak éreztem magam.
- Az iskola nem is olyan rossz ötlet - mondtam, csak, hogy én is mondjak valamit - Ott biztonságban lenne. Márpedig nem ez volt az utolsó támadás.
Nem akartam ráijeszteni az asszonyra, de ismertem az olyan sötét lelkű gazembereket, akik képesek rátámadni egy szegény idős nőre. Az ilyenek nem állnak le egy sikertelen támadás után.

Ahogy a házhoz érnek, Sean nagyon, iszonyatosan, kimondhatatlanul szeretné a többiek orra alá dörgölni azt, hogy ő megmondta, hogy talán nem ártana, ha valaki rendőrlátogatás helyett inkább itt őrködne, de egyrészt ennél előbb úgysem tudtak volna jönni, hisz neki is csak az ügyvédnél jutott ez az eszébe - amiért most beír magának egy fekete pontot gondolatban - másfelől pedig...nos a látványnak köszönhetően az, hogy kinek volt igaza az utolsó dolog, ami miatt aggódik jelenleg.
-Kérem, mi csak... - Kezdené, de mielőtt még akár csak ő is ki tudná találni, mit mondhatna ezek után, az út szabaddá válik előttük. Befelé menet egyszerre felkapja a fejét, hátra fordul Darren felé, arcán leplezetlen rosszallással, aztán pedig újra előre néz, és megcsóválja a fejét.
~Anyám, hova kerültem, az egyik bottal piszkálgatja az alvó sárkányt az elhagyatott kőfejtő mélyén, közben meg az a manus odakint azt hiszi, hogy ha valaki sokat lóg együtt a mutánsokkal, akkor ő...is...azzá...hmmm...JÓ,DE AZ TELJESEN MÁS VOLT!!!~
Ezek után az asszony szívélyes üdvözlése szinte mellbe vágja őt, de hamar sikerül túltennie magát a meglepetésén, és viszonozza az ölelést. Daniel egyike volt azoknak, akik még őt is képesek voltak rávenni, hogy néha - nagyon néha - elhagyja a szobáját, így aztán nem most látja először az idősödő hölgyet, és a kosztját sem most kóstolná először, ha elfogadná azt. Sajnos azonban szinte csak reflexből, de elutasítja azt, mert inkább Tom gondolataira figyel, meg persze Darren-re is, ugyanis a gyújtóbomba az ő fantáziáját is megmozgatja, igaz ő nem ért az ilyesmihez, inkább a lőfegyvereket kedveli.
~Gondolod szándékosan szúrta el valaki, hogy nagyobb legyen itt a balhé?~ Teszi fel telepatikusan a költői kérdést, hisz gondolatolvasóként nagyon jól tudja, hogy Darren nem gondolja ezt, ő viszont igen. ~Amúgy meg nyugi, egy Baseball ütővel, és némi káromkodással többet tudsz segíteni MRS.Ortegán, mint holmi hókuszpókusszal...legalábbis ma mindenképpen.~
-Sarah-nak igaza van -jelenti ki, és megragadja barátnője kezét, miután helyet foglalnak - itt nincs biztonságban, Daniel-nek pedig szüksége lesz minden támogatásra, hogy átvészelje ezt a szörnyű félreértést. Ugyanakkor, hiba lenne védtelenül hagyni egy ilyen szép házat. - Először Darren-re, majd Sarah-ra tekint, végül pedig, ha Greg visszaér közben, akkor rá is.
-Szerintem az lenne a legjobb, ha néhányan itt maradnánk, biztos ami biztos...
~Mondjuk ha a következő, kissé kevésbé amatőr gyújtogató nem abban a két percben csapna le, amikor az a "jó ember" erre kocog.~
-És kérem, mielőtt nemet mondana, szeretném ha tudná, mindannyian úgy érezzük, hogy a kötelességünk, mint barát, és mint tisztességes emberi lény. Tudom, hogy ha a mi édesanyánkról lenne szó, Daniel sem habozna segíteni...
~Na jó, Sarah esetében nem tudna...az enyémben sem valószínű, Darren meg...Na, de Ratna anyukáját tuti megmentené egy kitörni készülő vulkánból is, szóval jó srác!~
-És egyébként, egy percig sem tudnék aludni, amíg itt van, úgyhogy ha másért nem, legalább értem tegye meg, kérem.
~Tehát srácok, akkor még egyszer: mi lenne, ha a rendőrségre csak én mennék Ratnával, ti pedig a hölgyre vigyáznátok addig?~

Becsület dolga...

Mrs Ortega mindenkinek, aki magázódva szólította egy halovány mosollyal kezet nyújt:
- Gyerekek, Danielnek ma már kevés barátja van, de akik igen, azok számomra is fontosak - kezdi csendesen, kicsit keresgetve a szavakat. - Mindenesetre érezzétek otthon magatokat és szólítsatok nyugodtan Mariának. Ebben a házban ti nem... nem vendégek vagytok, bármikor szívesen látlak titeket és biztos, hogy Danny is, ha... ha egyszer... hazajön - suttogja.
Elgondolkodik a felvetéseteken, végül halk sóhajjal feláll és egy kis fényképalbumot vesz le a polcról. Kissé zavartan viselkedik, de elég összeszedett a körülményekhez képest, szóval talán nem kell annyira aggódnotok. Kinyitja az albumot, az első oldalon saját esküvői fotója van, mellette a képen a férje áll. Daniel igencsak az apjára ütött állapítjátok meg. Hasonlóak a vonásaik, bár a férfi valamivel magasabb lehetett barátotoknál és ápolt körszakállat visel és a vállai is valamivel szélesebbek. Mellette lévő fotón pedig a pár egy kanapén ül, köztük a talán néhány hónapos kis Pikkellyel. Maria ujjai végigvándorolnak a két képen, aztán körbe mutat a falakon:
- Daniel apja, Ramon már nincs köztünk néhány éve - kezdi csendesen. - Tudjátok ő bányász volt délen. Texasban. Olajfúró. Alulfizetett munka és egészségtelen is, de... meg akart tenni mindent a leendő családjáért. Értem és Dannyért. Amikor megszületett a fia én még emlékszem, az én erős, nagydarab férjem a templomban, a keresztelőn úgy zokogott mindvégig mint egy pendelyes kiskölyök, mikor először kap húsvétra kisnyulat. Emlékszem, ahogy ölelte a picit a karjában. Ramont elvitte végül egy üzemi baleset, pedig... akkor tervezgettük, hogy ide költözünk New Yorkba és... már meg is volt a házunk, de... hát nem láthatta felnőni a gyermekét. Ez itt, amit láttok, tudom én, nem sok, de... hát ahogy szokták mondani, egy élet munkája. Ez maradt rám és a fiamra Ramontól és... nem tudnék elmenni innen gyerekek. Nem tudnám végignézni azt sem, ahogy felgyújtják... Én csak... csak hát... köszönöm és...
Bármilyen erős asszony is legyen, most már halkan könnyezik. Talán elvesztett férjére, talán a gyermekére gondol, akit úgyszintén el akarnak most ragadni tőle. Mindenesetre néhány másodperc után összeszedi magát annyira, hogy rekedten szabadkozva kimeneküljön gyorsan a konyhába, amíg hoz még némi rágcsálni valót, frissítőt. Mire visszatér már nem könnyezik, valószínűleg felhasználta az időt, hogy gyorsan megmosakodjon s újabb adag süteménnyel és üdítővel, aki akar sörrel gazdagodtok.
Darren: mikor Maria kinn van a konyhában, rezeg a telefonod. SMS. Viszonylag kevesen ismerik (érthető okokból) a számodat, így ezt esélyesen megnézed, mert hát ha azok közül keres valaki, akkor ez még fontos is lehet. Aztán elképedve meredsz a kijelzőre:
"Mr Black! Bár nem ismerjük egymást, de gondoltam szólok: egy nyomozótiszt és a pincsijei elindultak Mrs Ortegához, házkutatást tartani Daniel ügyében. Javaslom viselkedjen óvatosan. Mellesleg: jobb ha nem hagyják egyedül tevékenykedni a rendőröket, van náluk némi bónusz is, amit előbb elhelyezni, majd megtalálni szándékoznak, ezzel nagyjából biztosítanák is az életfogytiglant a fiatalember számára. További szép napot: a motoros futár megbízója"
Jobb talán, ha tovább adod a társaidnak is az üzenetet, mert ha ezek kreált bizonyítékokat találnak itt, abból valóban baj lehet...
A háziasszony, hogy oldja a korábbi történet kínos, nehéz felhangjait, felajánlja, hogy körbevezet titeket, ami akár megfelelő alibi is lehet a maradásra, ha akarjátok nézzetek körül.
Greg: addigi szemlélődésed sok eredménnyel nem jár. A palackot már elvitték a zsaruk magukkal nyilvánvalóan, kintről, a kerítés nélküli kertből hajították be az ablaküvegen át, ami rapotyára tört. A szilánkjai még nincsenek felsöpörve, a helyszínelésig nem lehetett, azóta meg ugye vendégek vannak. A környezet egyszerű, de gondosan, szeretettel ápolgatott, amolyan középosztály szegényebb rétegére jellemző. Viszont tiszta, otthonos, szeretetteljes. A pázsiton nem nagyon látsz nyomokat, ha le is taposta a merénylő, már akkor is mindegy, Colton tizedes elfelejtette leállíttatni az öntöző csapot, így a fű már szépen felállt mindenhol.
Körbevezet titeket hát Maria (aki akar, az vele megy). A házra ugyanez jellemző, ami a Greg által vizsgált szobára. Bemehettek Pikkely magánszentélyébe is, barátotok lakhelye sem tartogat újdonságot, maximum hogy szép rend van, de ezt talán inkább anyukája számlájára írjátok. Két nagyobb ruhás szekrény, könyves polc, rajta a legkülönbözőbb olvasmányok, régi (általános iskolás) tankönyvek, indián és detektív regények kallódnak, de azért akad egy-két szépirodalmi munka is. Íróasztal három fiókkal meg egy Sean véleménye szerint valami múzeumból származó számítógéppel, ezt is nyilván az iskolába kerülése után szerezte, akkor még semmit nem értett ezekhez. Egy viharvert P2-es, de ha kipróbáljátok, akkor még üzemképes bizony. Netkapcsolata nincs. Vagy tíz éves mobiltelefon, kártya nincs benne, aksi lemerült, nyilván tartalékkészülékként funkcionál. A plafonra erősítve négy repülőgépmodell. Maria elmosolyodik, ahogy kinéz az ablakon:
- Áh, ahogy nézem átnéznek a szomszédok is, ajtót nyitok, maradjatok csak gyerekek - mosolyog. Ha akarjátok valaki elkísérheti persze.
Akik maradnak, azok, ha gondolják, akkor immár az illem megsértése nélkül is feltúrhatják a szobát. Végül is Danny a barátotok és úgy mellesleg ki tudja mi minden lehet hasznos... Az asztal fiókjaiban két dolog keltheti fel a figyelmeteket. Az egyik egy vaskosabb kis könyv, amin ott díszeleg a "Napló" felirat. Nagyjából bárkiben kattanhat a felismerés: ha a fiú leírta anno a Cindy családja elleni támadás részleteit esetleg és ezt a rendőrök elolvassák... nos a kollégáik védelme érdekében nem valószínű, hogy foglalkoznotok kéne tovább a bíróság kérdésével, még ma elintéznék, hogy a srác ne élje túl az éjszakát. Ha akarjátok magatokhoz veszitek az iratot. Nem olyan nagy méretű, hogy ne lehessen egy farmernadrág zsebébe elsuvasztani. A másik egy összehajtott papírlap, rajta: "Ratna" felirattal. Ha kinyitja az indiai lány és végigfutja, akkor valószínűleg széles érzelmi skálával gazdagodik. Danny jellegzetes, kicsit jobbra dőlő írásával:

"Eljő a hajnal, vége az éjnek
Messzi mezőkön őrtüzek égnek,
Fordul az alvó, kelti a harmat,
Csillag igéz rá röpke nyugalmat.

Én ülök itt csak, várom az álmot,
Társam egy dallam, míg muzsikálok,
Hajnali órán bóbiskol a Múzsa,
Ködfátyolában süket dalomra.

Alszik a tűz is, hunynak a lángok,
Hűlt hamuvá lesz, büszke zsarátnok.
Távol a tegnap, holnap még nincsen,
Őrzök egy arcot, ez minden kincsem.

Öreg gitáron halkul a szólam,
Alszol-e édes? Álmodsz-e rólam?
Hol ért az este? Szép-e az álmod?
Bármilyen szép is, szebbet kívánok!

Szállj dalom, repülj! Maradj ott nála,
S mintha csók volnál, ülj homlokára.
Hisz kit éberen mióta először láttam,
Őt álmok mezején már megtaláltam."

Mivel van dátumozása is, így könnyen ki tudja Ratna matekozni, hogy nagyjából akkoriban született a kis fűzfapoéma, mikor összejöttek Darrennel. Nyilvánvaló okokból nem küldte el a fiatalember végül, de az asztalfiók megőrizte azért...
Ha a számítógépet is kezelésbe veszi valaki, akkor a vénséges masina sok újdonsággal nem tud szolgálni, bár van egy kis txt file pár névvel meg telefonszámmal, ami hirtelen senkinek nem mond sokat, de ha akarjátok akad egy pár üres floppy lemez (igen, Sean floppy lemez, nem CD) amire kimenthetőek, ha kell. Találsz egy mappát Képek néven is. Úristen! A felére már nem is emlékeztél ezeknek az évekkel ezelőtti felvételeknek, ahol még bőven csak játszottad a mutánst. Biliárdszalonban ölelitek át egymás vállát és vigyorogtok a kamerába, minimum Danny nem egészen színjózan állapotban. Aztán meg egy másik képen táncoltok azokkal a spanyol lányokkal a discoban, akikkel megismerkedtetek. De vannak képek, amiket Gregről csinált, miközben átlógtak az Intézet kerítésén (szó szerint keresztbe rajta). Vagy amikor meccs után, kosárlabdával a kezében fogadja vigyorogva Sarah pusziját. Egy titokban készült kép Ratnáról, egy osztálykiránduláson, a lány hajnalban még édesdeden alszik az ágyban szorítva a kispárnát. Igen... Túlságosan emlékeztetnek, hogy valakit elvesztettetek. Becsukod a mappát... Más különösebb érdekességet nem fogtok találni, maximum néhány motoros, pornó és tetoválásokkal foglalkozó kiadványt a fiókokban, meg egy feszületet. Mindenesetre utána már biztosan beértek a vendégek, ideje megnézni mi is történik itt.

Az érkezők hárman vannak. Egy nagydarab, jó hatvanas, teljesen ősz hajú, széles vállú férfi, hihetetlenül széles vállakkal és még a mai napig elképesztő izomzattal. Hatalmas lapát tenyerei munkától kérgesek, arcát már mély ráncok szabdalják, de még tetterősnek, élettelinek tűnik. Sportcipőt, farmert és egy rövid ujjú, kockás inget visel, meg a nyakában vékony láncot. Mellette egy hosszú, barna hajú, alacsony nő lépdel, nincs kétségetek, hogy mutáns. Tengerkék szemeinek nincs írisze, nincs szemfehérje, olyan, mint Fagyponté, csak kékben. Harmonikusak a vonásai, nem különösebben csinos nő, főleg nem valami modell arc, de összességében megnyerő inkább a kisugárzása miatt. Olyan ember benyomását kelti, aki rendben magával odabenn és ez kihat minden téren. A harmadik egyenruhás, de nem rendőr, hanem katonatiszt. Magas és sovány. Vékony ajkú, rövidre nyírt hajú, szemüveges férfi. Esperanzához hasonló gyomorbeteg arckifejezése van, de sokkal ápoltabb külsőre, az uniformisa rendezett. Még egy nagy különbség: a tekintete. Nem felülről próbálja nézni a környezetét, jóval közvetlenebb, egyenesebb mint a nyomozó. Maria fordul felétek:
- Gyerekek, kérlek had mutassam be a szomszédokat - kezdi, talán örül is, hogy kicsit elfoglalja magát. Az idősödő férfira mutat először: - Ő itt Matt Hilton, a férjem munkatársa volt valaha, de a mai napig a család barátja, hogy úgy mondjam. Már nyugdíjas. A hölgy pedig a menye, Jessica. Könyvelőként dolgozik. A magas úriember pedig Willi Lipowitz őrnagy úr, a szomszédom. Ők pedig a fiam barátai, Sarah, Sean és... a többiek is mind Danny barátai - lép túl a továbbiakon korábbi bemutatkozás hiányában.
A nő mosolyogva bólint felétek, a nagydarab egykori bányász viszont határozottan kezet nyújt mindenkinek. Kézszorítása is erős (de nem durva), egyenesen néz a szemetekbe:
- Örülök a találkozásnak! A fiatalembernek ezekben az időkben különösen fontosak lehetnek a barátok. Büszkék lehettek magatokra, én mondom - recsegi a maga nyers, de őszinte modorában. 'Túl sok hülye rohangál odakinn, aki leprásnak nézi a mutánsokat. Ezeknek a kölyköknek több eszük van a New York-i emberek 90%-nál. Daniel nem gyilkos, jó, hogy vannak akik kitartanak mellette, akkor is ha mutáns, meg akkor is, ha a zsaruk tótágast állnak.'
A katonatiszt is röviden lekezel a fiúkkal, a lányok felé pedig mélyebben megbiccenti a fejét. Ratna nem érzi ellenségesnek a férfit, inkább csak picit tartózkodó, nyilván a régi iskolában kapta a nevelését, ahol nem ölelünk meg idegeneket, nem puszival kezdjük az ismerkedést. Kicsit merevnek tűnik ugyan, de az utóbbi események közepette, ha ez lenne az összes bajotok némely emberrel, akkor most sokkal inkább rózsaszínben látnátok a világot. Leültök újfent, ez alkalommal a szomszédsággal kiegészülve. Jessica azonnal Maria mellé ül és nyugtatóan, barátságosan karolja át a vállait. Az öreg Matt komoran bontja a sörét, Lipowitz a falnak támaszkodik, de egyértelműen követi a beszélgetést, bár ritkán szólal meg. A vén bányász kezdi hát:
- Maria, hallottam, ami történt és hát most, hogy a rendőrök elmentek, úgy gondoltam ideje átjönni és szót váltani - mormolja. Az asszony szemei megint gyanúsan csillognak, megfogja a vénember kezét:
- Biztos voltam benne Matt. Ha valamiben, akkor abban, hogy te átjössz. Köszönöm. Neked is és... mindannyiótoknak köszönöm. Ti... ti hisztek Dannynek és Dannyben és... én hálás vagyok... - néz körbe a szemetekbe nézve. Jessica nyugtatóan csitítgatja:
- Ugyanmár Maria néni, ez természetes. Higgye el. Nem csak most. Tetszik hallani? Nem csak most. Bármikor - simogatja meg a hátát. Matt komolyan biccent:
- A hálálkodás ráér később. Majd úgy Szent Péter környékén - recsegi. - Van egy kis félretett pénzem - kezdi csendesebben, sejti már, hogy az asszonnyal nehezen jut majd dűlőre. - A fiúnak ügyvéd kell. Nem mondom, hogy valami sztárügyvédet fogadhatsz belőle, de azért... több a semminél. A szomszédság is besegít. Ez itt a South Point Maria. Sok mutáns él itt, ez nem az a környék, ahol elhisszük, hogy ez egyúttal terrorizmust is jelent. A menyem mutáns. Az egyik unokám is. Sokan vannak errefelé így. Szóval elhiheted, nem lesz baj. Itt nem. Odafigyelünk egymásra...
Szavai közben emlékek bukkannak fel a férfi fejében, melyeket Sean megtekinthet:

"A ma reggeli órák. Matt a két unokájával baseballozik a kertjükben. A két kis csintalanból az egyik dobja a labdát, a másik futkos azokért, miket az öregapja elüt a kert túlvégébe. Jessica és a férje, Sam, a verandán állva, mosolyogva nézik, narancslével illetve sörrel a kezükben a nevetgélő apróságokat. Láthatóan itt nem rontja le a családi idillt, hogy az egyik kisfiú bőre halványzöld színű. A vidámságnak az utcán feltűnő motoros megjelenése vet véget. Matt rosszat sejtve nézi a nagy sebességgel érkező járgányt és a sötét bukót viselő pilótát. A fiára néz, miközben az ütőt a vállára veti:
- Vidd be a kölyköket meg a feleséged Sam. Megnézem, mi ez az egész - biccent a két kerekű felé.
Jessica nem hallgat a jó szóra, felzárkózik az apósa mellé. A vénember összehúzott szemöldökkel méregeti, a nő viszont nem tűr ellentmondást:
- Meg tudom védeni magam apus. Ami azt illeti, még téged is, ha szükséges. Te is tudod - néz a szemébe. A férfi sóhajtva bólint, majd nekiindulnak. Közben a pilóta leállította a járgányt a szemközti háznál. Maria házánál. Kezében már egy üveget szorongat. Matt leemeli a válláról az ütőt. Jessica ellenségesen felszisszen, de az öreg a vállára teszi a kezét:
- Hagyd, hogy eldobja. Ha megteszi, kijönnek a rendőrök majd és az elijesztheti a többi suttyót. Csak vigyázz, ne okozzon tüzet - inti a menyét, mire az összeszorított ajkakkal bólint. Láthatóan nem sok kedve van a legkisebb kockázatot sem vállalni, de belátja apósa igazát. Amint a Molotov koktél elindul a levegőben a lány kinyújtja a kezét. Telekinetikus ereje kitépi az égő rongyot a palack szájából, az immár veszélytelen üveg bezúzza az ablakot, de más kárt már nem tesz. A motoros meghallja a közeledő lépteket. Matt megforgatja a kezében az ütőt:
- Fiam, tartok tőle, a lehető legrosszabb helyre jöttél hősködni... - dörmögi, majd mindketten meglódulnak.
A fiatalabb, vékonyabb és gyorsabb pilóta valahogy kibillenti az egyensúlyából az öregembert, de csak nagy nehézségek árán kapaszkodik vissza a járgányára. Ő is tekintélyeset kapott a baseballütővel a vállára. Kacsázva elindul a motorral, míg egy láthatatlan erő ki nem emeli a nyeregből. A kapálózó férfi egyre magasabbra emelkedik a levegőben, már bőven a házak magassága felett jár. A feltápászkodó Matt menye vállára teszi a kezét:
- Jessie... - mormolja halkan.
- Tudod, Matt - feleli halkan a ki nem mondott gondolatokra a lány, szemében elemi erejű indulatok tüzével - most legszívesebben megfordítanám és úgy verném a betonba, hogy... nem állna meg Kínáig...
- Csak ha megteszed, akkor téged elvisznek, az unokáim meg az anyjuk nélkül nőnek fel. Ráadásul a nagyapjuk se látja iperedni őket - dörmögi az öreg. A nő kérdő tekintetére megvonja a vállát: - Engem is bevinnének, hamis tanúzásért meg annak a rendőrnek az agyoncsapásáért aki megbilincsel téged. Az unokáim anyja, a fiam felesége vagy. Meg még én is szeretlek te lány. Na engedd el. Nem hiányzik senkinek, hogy baja legyen. Tudod milyenek a zsaruk, ha egy mutáns bántalmaz valami ehhez hasonló balfácánt.
Jessica felsóhajt, majd lejjebb lebegteti a fiút s egyszerűen úgy két méterről beleejti egy szemeteskonténerbe. Az apósára néz:
- Jól van, hívjuk a rendőröket. Aztán menjünk át Mariához. Iszonyú lehet most szegény asszonynak... Erre a szerencsétlenre meg rázárom a konténert.
Matt a fejét rázza:
- Hagyd elrohanni. Jobban jár mindenki. Nem az ő érdekében, Mariáéban kérlek...
Jessica felsóhajt és bólint, hagyja a motorjához sántikálni (a bal lábát rendesen megzúzhatta, mikor nyekkent a konténerben) és elmenekülni a pilótát, bár a szemében látszik, ennek a beszélgetésnek még nincs vége, később az öregnek részletes magyarázatot kell adnia. De hát mit mondhatna? Látta a motor rendszámát. És azt is tudja, hogy az NPD kezdetű számok rendőrségi járművek..."

Visszatérsz emlékképből a valóságba. Ha akarod, Sean, átküldheted ezt a társaidnak is, hogy mind tisztában legyetek az eseményekkel, de persze meg is tarthatod magadnak. Mindenesetre a további beszélgetés során előjön az ötlet újra, hogy az asszony nagyobb biztonságban lenne a Xavierben. Erre Lipowitz ellöki magát a faltól és bátorítóan megfogja Maria vállát ő is:
- Szerintem ez remek ötlet - néz Danny anyjára. - Úgyis ideje lenne kifestetnem a házat, meg ilyesmi, jó is lenne, ha a környéken tudnék valahol addig meghúzódni. Fizetném az albérletemet nálad, ha már úgysem vagy itthon - javasolja, miközben futó pillantást vet a váll-lapján díszelgő tölgyfalevél jelzésre. 'Na igen. A hadsereg őrnagyaira gyújtani a házat túl sok problémát vet fel, még a legelszántabb mutánsgyűlölő szarháziaknak is.'
A társaság tagjai bólogatva helyeselnek, lassanként meggyőzik az asszonyt, hogy jobb ha belemegy. A ház itt lesz utána is, azt a pár napot inkább töltse biztonságban. Néhány perc múlva kintről rendőrségi sziréna hangja hallatszik, majd egy kocsi fékez a ház előtt s másodpercek múltán megszólal a csengő. Lipowitz Mariára néz:
- Maradj csak - mosolyodik rá, láthatóan ritka gesztus ez a szemellenzős katona arcán. - Nyitom az ajtót és beengedem a biztos urakat - teszi hozzá. 'Na meg eligazítom őket, hogy ne felejtsék el a viselkedési illemszabályokat'

/sorrend alapvetően nincs, azt leszámítva, hogy Seannek kéne először írnia, hogy tudjátok, látjátok-e az emlékképeket. Mivel Ratna csak ritkán van fenn, így ezt tőlem chaten is megbeszélhetitek, nekem úgy is jó, csak legyen egységes /