Csatornák

-Ti nem alkalmazottak vagytok - vetette oda Sarah-nak McBain lekezelően -, hanem a tulajdonaim. Érzed a különbséget? És hidd el, ti is lesztek legalább annyira kezesek, mint azok, akiknek még fizetnék is.
Azzal szinte nyájas mosollyal csavarta el a távirányító kapcsolóját, mire mindkettőnket rázni kezdett az áram. Szerencsére nem hagyott sokáig szenvedni, de nekem mégis onnantól kezdve, hogy a borzalmas fájdalom először rántotta össze a testemet, egészen odáig, hogy végre megint elernyedhetett, olybá tűnt, hogy órákig húzta a gyötrésünket.
-És tudod - guggolt le hozzánk kárörvendő vigyorral -, tőlem aztán kereshetnek. Még ha meg is találnak, semmit sem tehetnek. Ez a koszos város már rég a zsebemben van, rajtam nem találnak fogást.
Ez volt az, amit a legkevésbé akartam hallani. Tényleg, mi lesz velünk, ha senki nem talál meg? Ki tudunk szabadulni egyedül is? Sarah olyan erősnek és magabiztosnak tűnt, de hát ő is kb. feleakkora volt, mint McBain, akinek még ki tudja, hány embere leste ura minden füttyentését. Vajon mennyi esélyünk lehet ellene? Pláne ezekkel az embertelen nyakörvekkel. Ha csak ezektől meg tudnánk szabadulni, legalább az egyikünk, már sokkal egyszerűbb lenne a helyzetünk.
Nagy nehezen talpra kecmeregtem, és könnyeimet nyelve bandukoltam tovább előre, igyekezve másra koncentrálni, mint a rémképekre, ami a ránk váró megpróbáltatások miatt tomboltak az agyamban.
-Látom, érted a lényegét - intett a férfi a botokkal. - Igen, valóban az a lényeg, hogy minél több előnyre tegyek szert, különben akár szabadon is engedhetnélek titeket.
Sarah szavainak hatására megpróbáltam kihúzni magamat, vagy legalább halkabban nyöszörögni, de ez egyszeriben sokkal nehezebbé vált, miután elhagytuk az arénát, és egy szedett-vedett berendezésű ivó mellé értünk, ahol nyomban csatlakozott hozzánk két másik, McBainnel nagyjából egykorú férfi. Sarah és én talán a vállukig sem érhettünk, ez a különbség pedig csak tovább nőtt, legalábbis részemről, amikor némi vulgáris röhögéssel tarkított beszélgetés után, McBain felénk bökött a fejével, ők pedig közelebb léptek, hogy megnézhessenek maguknak. Erre ugyanis megint összébb húztam magam, a nyakam lényegében már ki sem látszódhatott, ahogy hatalmas, rémült szemekkel pislogtam fel a fölénk magasodó, alkoholszagú férfiakra.
-A picike zöld, zsenge, szűz lányka - vigyorgott az egyik elkapva a karomat. - Mutasd magad.
Erőszakos ujjaival rászorított az arcomra, hogy kénytelen voltam kinyitni a számat.
-Fogak rendben - állapította meg, könnyedén ellenállva a vergődésemnek. - Jó formában is van, nem lesz nehéz magam alá gyűrnöm.
-Na és? - böfögte oda a másik, aki két kézzel markolta Sarah-t, majd egy könnyed mozdulattal felemelte maga elé, hogy egy szintben lehessen a szemük. - Nem tud az semmit. Ez legalább, ha minden igaz, tapasztalt. Hehe, és milyen kis tüzes!
-Ő az enyém, Walt - lépett közelebb McBain.
-Attól még kölcsön adhatod időnként.
-Talán. De biztos nem rögtön. Még én is kipróbálnám.
-Hé, nem fogom a te levetet rongyaidat hordani.
-Az előbb már megállapítottuk, hogy az áru már úgyis használt. Akkor nem mindegy?
-Na jó, de ne várass meg nagyon - vont vállat végül Walt, majd párszor megkígyóztatta a nyelvét Sarah felé, mielőtt visszaeresztette volna a földre.
-De vele már nem fogsz akadékoskodni, igaz? - bökött felém a karomat szorongató férfi.
-Nem, hacsak nem akaródzik kifizetni nekem a szokásos ár ötszörösét.
-Ötszörösét?! Meg vagy te húzatva?
-Szüzességből is csak egy van, azt meg kell becsülni. Az első ötszörös ár, aztán a szokásos. Ugyan, Tony, te is tudod, hogy megéri.
Tony sóhajtva forgatta a szemét, majd előredőlve rám vicsorgott.
-Annyi pénzért viszont már jó hosszú éjszakánk lesz, kicsi lány.
Ujját végigfuttatta a nyakamon, amitől engem kirázott a hideg, pedig már az eddigiektől is alig álltam a lábamon. Ijedtemben már olyan hevesen ziháltam, hogy szédültem tőle, és csak azért imádkoztam az összes általam ismert istenséghez, hogy csak még most az egyszer segítsenek ki, aztán ígérem soha többé nem teszek.. igazából semmit, úgy a biztos.
-Nem! - sikoltottam fel, és ösztönös mozdulattal kaptam el a kezét a fogaimmal.
-Au! - jajdult fel Tony, de alig rántotta el tőlem a kezét, máris suhintotta vissza felém, hogy erőteljesen felpofozzon. - Te kis...
Azonnal húzódtam Sarah felé, bár nem hittem, hogy sok mindent tudna tenni a védelmemért, hiszen ő is eléggé nyakig benne volt a bajban, de hát ez sem éppen egy jól megfontolt cselekedet akart lenni, meg aztán egyébként sem sikerült. Egy lépést sem tehettem, amikor Tony már el is kapta a torkomat, és McBain elé vonszolt, és nem igazán vettem rajta észre olyasfajta érdeklődést, hogy vajon kapok-e levegőt az acélosan szorító ujjai alatt (éppenhogy).
-Négyszeres...
Ez volt az utolsó, amit hallottam, aztán megint jött a szúró érzés a nyakamnál, és elnyelt a sötétség. Nem tudtam, hogy Sarah-t is elkábították-e, de én már nem tudtam tenni semmit a kábaság ellen. Megint elájultam.
Amikor magamhoz tértem, egy öltözőnek tűnő szobában voltam. Hátamat egy fémszekrénynek döntötték, de a fejem a falnak dőlt. Erőtlenül ráztam meg a fejem, hogy lehámozzam a szemeimről a pókhálót, majd értetlenül néztem végig magamon.
-Jesszusom! - pattantam fel.
Olyasfajta egyenruha volt rajtam, ami a szobalányokon szokott lenni, még a bóbita sem hiányzott a fejemről, meg a tenyérnyi csipkeszegélyes kötény, de nem fekete-fehér volt, hanem halvány vajszínű-fehér, valamint igen merészen dekoltált, a szoknyarésze pedig pphogy a fenekemig ért. Körbetekintve rajtam kívül még vagy három-négy hasonló ruhájú lányt pillantottam meg, ahogy elfoglaltan sürögtek forogtak egy-egy rekesz ital fölé görnyedve, esetleg igazították meg a sminküket egy hatalmas tükör előtt. A fehér bóbitán, szegélyeken, kötényen kívül azonban nem volt két egyforma színű ruha. Valakin piros volt, valakin kék, valakin fekete.
Egyenlőre nem vettek észre, és amint úgy éreztem, hogy a lebukás veszélye nélkül megtehetem, elkezdtem Sarah után kutatni. Közben véletlenül a tükör elé vetődtem, és döbbenten néztem végig magamon. Az egy dolog, hogy a ruha több volt, mint zavarbaejtő, de amíg a többieket vastagon, merészen rikító színekkel festették ki, engem halványabb, sápadtabb, rózsaszínesebbekkel, a hajamat pedig két copfba fogták. Mintha le akartak volna tagadni a koromból vagy tíz évet.
De nem foglalkoztam ezzel többet, tovább kerestem Sarah-t.

A büntetés a szájaskodásomért nem is marad el, és nem is a fájdalom az, ami könnyet csal a szemembe, hanem az, hogy szegény Anabelle-t is sokkolja velem együtt, aki nem is csinált semmit.
- Sajnálom. – suttogom neki bűnbánóan, miután elmúlik a zsibbadás és már meg tudok szólalni, nem törődve a gúnyosan mosolygó és elénk guggoló kínzónkkal.
- Sokan gondolkodtak úgy, mint te, aztán eltűntek a süllyesztőben. – vágom rá, de most már nem akarom nagyon feszíteni a húrt, mert a végén Anabelle látja a kárát.
Mikor felálltunk, láttam a társnőm szemén, hogy megpróbál erős lenni a kedvemért, de nem tudtam mennyi ideig bírja, ha továbbra sem látunk semmi reményt a szabadulásra. Féltem, hogy hamar össze fog omlani.
A kocsmaféle épület elé érve hozzánk csapódott két másik hasonló nyomoronc, mint aki meg vett bennünket, és akik kétajtós termete tovább növelte az erőfölényüket, még a nyakörv nélkül is, bár azért eljátszottam a gondolattal, hogy akkor mennyi lenne az esélyem ellenük.
Nem is titkolták, hogy milyen sorsot szánnak nekünk, az egyik máris Anabelle-t ragadta meg, hogy ízelítőt kapjon a friss árúból, mire már mozdultam is volna, hogy ösztönösen a védelmére keljek, de a másik meg engem kezdett mustrálni a maga egyedi módján, úgy hogy maga elé emelt, a jobb szemrevételezés céljából.
- Veszitek le rólunk a mocskos mancsotokat! – sziszegtem, de nem pazaroltam még az erőmet kiszabadulásra, hiszen esélyem sem volt a medve ellen, egy alkalmasabb pillanatra tartogattam neki meglepetést.
Míg kedélyesen elvitatkozgattak rajtunk, egy bátorító pillantást küldtem Anabelle-nek, bár sejtettem, hogy nem sokra megyek vele, eléggé ellenünk voltak a körülmények és még én sem tudtam mi lesz, de hogy nem adom fel az biztos.
Mikor az engem tartó fickó a nyelvét is nyújtózgatni kezdte, majd szilárd talajt értek a lábaim, már lendítettem is, hogy visszajuttassam a heréit oda, ahonnét csecsemőkorában előjöttek.
Meghallottam a másik fickó nyivákolását is, így tippem szerint Anabelle sem tétlenkedett, de szegény máris a fickó kezében kapálódzott és mielőtt még szólhattam volna, máris kaptuk a sokkolást. A földre döntött a hosszan tartó kín, és mikor vége lett láttam, hogy szegény társnőm nem is bírta ki, elájult.
A férfiakat nem hatotta meg a dolog, egy nem messze lévő kisteherautó platójára hajították, velem együtt, majd ránk csukták az elsötétített üvegű ajtókat és elindultunk.
Mikor megálltunk végre és lépteket hallottam, vártam, hogy kinyíljon az ajtó és meglássam hová érkeztünk, de megint jött a sokkolás és most olyan hosszú ideig tartott, hogy én is elvesztettem az eszméletemet, legalábbis erre következtettem, mikor hangokat hallva kinyitottam a szememet legközelebb és egy csomó szobalányt láttam meg magam körül, bár eléggé színesen voltak öltözve, így hamar bevillant, az előzményekre is visszaemlékezve, hogy miért van rajtuk e szerelés, ami nem sokat takart, de annál több bepillantást engedett az intim zónákba. Gyorsan végig néztem magamon, de rajtam egy fekete bőr kezeslábas volt, igaz olyan passzos és testhez simuló, mintha a második bőröm lett volna, hozzá egy szintén fekete, magas sarkú bőrcsizma, ami egészen a térdemig ért. Mondjuk a dekoltázsa ennek sem volt semmi.
~ Tisztára mint valami luxusprosti! ~ hútam el a számat és igyekeztem felállni, bár a magas sarkúban eléggé nehezen ment. Ekkor láttam meg a tükröket, egy másik beugróban, és mintha valaki még mozgott volna ott, így mivel nem láttam sehol Anabelle-t, arra vánszorogtam. A tükör előtt elmenve azonban hökkenten álltam meg, mert erős fekete sminkkel még alaposan ki volt húzva a szemem és a fejem tetején is ördög szarvak sokkoltak.
Ekkor láttam meg a fal mellett álldogáló lányt, amitől egyrészt megkönnyebbültem, hogy itt van, másrészt elkeseredtem, mert a ruha, ami rajta volt, nem sok jóval kecsegtetett.
- Jól vagy? - siettem hozzá és megöleltem, hiszen legalább a kezünk szabad volt már. – Bármi történik maradj erős. – mondtam neki gyorsan. – Most, hogy már nem vagyunk megkötözve nagyobb az esély, hogy meg tudunk lépni, csak próbáld meg figyelemmel kísérni a távirányítót, na meg, hogy pontosan hol vagyunk. – hadartam, mert sejtettem, hogy nem sok időnk lesz egymással cseverészni.

A váratlan hangra összerezzentem, mert azt hittem, már mindenki kiment innen. De szerencsére csak Sarah volt az. Igaz, ezt első ránézésre nehéz lett volna megállapítanom. Először azt hittem, hogy egy itt dolgozó, úgyhogy azonnal hátrébb ugrottam vagy három métert, de amikor felismertem, azonnal visszavágtattam hozzá, és olyan hevesen viszonoztam az ölelését, hogy még én is alig kaptam levegőt. Annyi erő és tartás volt eben a lányban, hogy csak attól, hogy a nyakán csüngtem úgy éreztem, hogy engem már senki sem bánthat, legalábbis addig, amíg nem eresztettem el.
-Oké... oké... oké... - bólogattam bele a vállába, halkan motyogva, bár a felét sem fogtam fel annak, amit mondott, de annyira igyekeztem olyan bátor lenni, mint ő, de legalábbis annak tűnni, hogy nehéz volt másra koncentrálnom.
-Jól van, elég lesz - csattant egy hang a közelünkben.
Kicsi, de erős kezek ragadtak meg minket, és választottak szét. Egy tűzvörös szobalány ruhába bújtatott lány állt ott, mögötte egy kék és egy zöld ruhás. Karba tett kézzel, türelmetlenül ácsorogtak, amíg végeztek velünk.
-Ha magatokhoz tértetek, mehet a meló - jelentette ki szigorú hangon a vörös ruhás nő. - Démonka a főnökhöz megy fel a boxba. A kicsi lány meg a pulthoz. Hogy is hívnak?
-A-a-anna-annab-e-elle - cincogtam teljesen megsemmisülten, hogy hát még a ,,kollégák" sem érzik át, mennyire nem akarunk mi itt lenni.
-Jól van, ennyire azért nem kell rájátszanod - vigyorgott, mire én értetlenül néztem Sarah-ra, hátha ő érti, mire értette.
-Ugyan, nála pont ez a lényeg - legyintett a zöld ruhás.
-Tök mindegy - vont vállat megint a vörös ruhás. - Indulás.
-Kérlek - néztem rájuk könyörgően. - Ti sem szerethetitek ezt... miért nem megyünk el innen? Miért nem segítetek nekünk megszökni? Nem szeretnétek ti is inkább otthon lenni?
A kék ruhás elkapta a csuklómat, és mérgesen sziszegte oda nekem:
-Jobb, ha te is hamar megszereted ezt a helyet, mert ha becsavarodsz, nehogy azt hidd, hogy terápiára küldenek. Kell, hogy szeresd ezt a helyet, hogy túléld, megértetted?
Nem láttam, hogy Sarah-val mi történt, de engem kituszkoltak oda, ahonnan a nyüzsgés hallatszott be. Igazából egy egyszerű night clubnak néztem, ahol szinte teljes sötétség honolt, csupán az UV csövek adtak némi kékes derengést, és világító fényt a fehér felületeknek, az innen-onnan kilövellő színes lézersugarak, meg a tarkán csillogó bárpult, ahova nekem is mennem kellett. Megmukkanni sem volt időm, máris letettek elém egy tálcát, tele poharakkal, kiadták az ukázt, hogy hova vigyem, nekem pedig mennem kellett. Először nem nagyon tudtam mit kezdeni a pultos figyelmeztetésével, hogy itt a vendégek nem csinálhatnak semmit, amin felháborodhatok, de aztán hamar rájöttem. A leplezetlen droghasználat, a gyanúsan mocorgó, nyögő függönyök egy-egy beugrónál még hagyján volt. De a sok matató kéz, undorító megjegyzés, nem is utalások, hanem nyílt tervezgetések, hogy mi mindent szándékoznak velem tenni, sőt az, hogy valaki egyenesen az ölébe penderített, ahonnan alig tudtam kikecmeregni, túl sok volt nekem.
-Nem maradhatnék inkább én is itt a pultban? - kérleltem a csapos lányokat a sokadik körnél, de ők csak a szemüket forgatták, és felém toltak egy újabb tálcát, persze jól megpakolva, mert az ugyan kit érdekel, hogy én ennyit alig bírok el!
Egyre erősödő hányingerrel vágtam neki ismét az asztaloknak, hogy kivigyem a rendeléseket. Út közben belefutottam Tony-ba, de szinte azonnal ment is tovább, de előtte még zavarbaejtő vigyorral mért végig, majd lehajolva a fülembe suttogta, hogy ,,Már nem kell sokáig várnod!", amitől majdnem összeestem. Találnom kel valami kiutat, de Sarah-t mindenképpen, különben esküszöm belefojtom magam az első söröshordóba, amit találok.
Az utolsó tálcán maradt ital egy pohár mojito volt, amit félreesőbb, csillogó műdrágakövekkel telefűzött zsinórokkal takart asztalhoz kellett kivinnem, ahol csupán egyetlen férfi ült. Remegő kézzel tettem le elé a poharat, majd a tálcát rögtön magam elé kapjam, hogy eltakarjam a dekoltázsomat, másik kezemet pedig védekezőn magam elé kaptam, hogy megakadályozzam, ha ő is ,,meg akarna ismerni". De aztán...
-Sean! - visítottam fel elfúló hangon, ahogy felismertem az iskolai folyosón már többször látott férfit.
Ahogy azelőtt Sarah, most épp úgy vetettem magam az ő nyakába. El se hittem, hogy ekkora szerencsém van, hogy Sean éppen ma vetődött erre, amikor mi ilyen csávába kerültünk.
-Sean, istenem, de jó, hogy itt vagy! - szipogtam, amikor kibontakoztam az ölelésből, és már csak az ujjait szorongattam görcsösen. - Én Annabelle vagyok. Új vagyok a Xavierben. Vigyél ki innen! Nem akarok itt lenni, elraboltak. Nem akarom, hogy... odaígértek Tony-nak, de... hadd ne kelljen! Nem akarom, nem akarom, nem akarom! És itt... itt van Sarah is, egy másik lány az iskolából, őt sem hagyhatjuk itt. Ugye nem... nem hagysz itt minket? Sean, kérlek, könyörgök, ments meg minket!

Ahogy ott üldögél, a zajos, füstös, és számára több dimenzióban is gyomorforgató helyen, Sean egyszerre nosztalgiával gondolna azokra az órákra, mikor még azt hitte, a napja azért sorscsapás, mert neki kell majd megtartania a tripla irodalom órát Mr.Steel helyett, annak ellenére, hogy ő egyszerűen képtelen ilyen sokáig beszélni azokról a könyvekről, amik helyett PC Word-öt olvasott a pad alatt. Aztán egy halvány reménysugár csillant Lily aranyló fürtjein, ki szívesen levette e terhet a válláról, és egy darabig úgy tűnt, minden rendben lesz, mígnem Sarah keresése közben a lány helyett egy kipirult arcú, ziháló kislányba nem futott az udvaron -szó szerint - ki néhány tőmondattal el tudta érni, hogy a férfi szíve majd kiugorjon a helyéről, és ezúttal nem a jó értelemben.

A klubot megtalálni gyors volt, és fájdalommentes - számára legalábbis - köszönhetően annak, hogy a mobilja telefonkönyve telis tele van bűnözőkkel, akik közül mind ezer örömmel megmondták, ki lehet a fickó, akit a lány fejében látott. Kivételesen Aya segítségét kérte, mert legjobb tudomása szerint ő szállt ki utoljára a buliból, és őt volt a legkönnyebb rávenni, hogy ne siessen a segítségére felfegyverkezve, sok hónapos terhesen. A klubban ülve aztán már rögtön más a helyzet, és egyszerre kicsit sem bánná, ha ott ülne az oldalán valamelyik a kissé elmebeteg exbérgyilkosok közül, akiket szinte biztos, hogy meg fog hívni az esküvőjére.
-Igen, egy Mohito lesz, és azt szeretném, ha az új lány hozná ki...igggen, az a kis zsenge. - Adja le a rendelését, hányingerével küszködve. Pár perccel később aztán meglepetten látja, hogy nem Sarah-t küldik.
~Mi a szösz? Találtak valakit, aki ártatlanabb még az én...Fúriámnál is....de ő hol lehet? Istenem, ha valami baja esett én...~
Erőszakkal veszi rá magát, hogy próbáljon a helyzetre koncentrálni, és jobb híján a telekinézis használatával kicsit segíteni a zöld hajú lánynak a súlyos tálcával. Mikor végre megkapja az italát, elkerekedett szemekkel mered a nyakába hulló lányra, aztán diszkrét mosolyt erőltet magára, és gyengéden eltolja magától a lányt, igaz csak pár másodpercig, mert aztán vissza is ülteti az ölébe, a csodálkozó gondolatok hallatán.
-Nahát, ez a kis lüke összekever valakivel, mázlija, hogy ilyen dögös! - szóla felé közeledő kidobónak, ki erre nyomban sarkon fordul.
-Enyje...ne pityeregj, nem áll jól neked, szépségem - csitítgatja, közben pedig olyan hangosan szól rá telepatikusan, hogy ezt a marhaságot esélye se legyen meghallania valószínűleg amúgy is halálra rémült lánynak.
~Igen, tudom ki vagy. Nem lesz semmi baj, azért jöttem, hogy kiszabadítsalak innen titeket. Rozsomáknak is hagytam üzenetet, szóval nemsokára megérkezik az erősítés is.~
Ha más helyzetben lennének, egészen biztosan jót mulatna azon, ahogy Sarah-t neki mutatják be, mint egy "másik lányt a suliból", de egyenlőre az aggodalom mellett még azt a műmosolyt is alig tudja fenntartani.
~Igen, ismerem őt...nem tudod hol van véletlen...~
~JESSZUS!!!~
Koncentrációja megtörik egy pillanatra, az asztalán pihenő tányér pedig elpattan, ahogy meglátja az ő angyalarcú kedvesét ördög szarvakkal, abban a maskarában, ami leginkább az X-men egyenruha pornóváltozatához hasonlít. Pislog pár laposat, mire tényleg el tudja hinni, hogy amit lát, az valóban a menyasszonya, aztán szabad kezével a halántékát kezdi nyomogatni.
~Hű, az anyja keservit...amikor Aya azt mondta, "huncut hely ez", azt hittem, engem cukkol.~
~Édesem! Itt vagyok a sarokban! Ugye nem esett bajod? Tarts ki, mindjárt kitalálok valamit.~
Ez után visszafordul Annabelle felé, és mosolyogva megnyalja a szája szélét.
-Hé főnök! Mennyi ez smaragd arcú tündérke egy órára? És ha lehet, elvinném az ördögöt is, ha vállalja hármasban.

Anabelle ölelése, amilyen kicsi volt a lány, olyan heves és szoros volt, de most még az sem érdekelt, hogy majd meg fulladtam tőle, annyira megörültem, hogy egyben van, de nem sokáig örülhettünk egymásnak, mert máris egy türelmetlen hang vágott közbe és egy kéz igyekezett szétválasztani bennünket.
- Mi van, ti vagytok a főnök smasszerei? – fordultam mérgesen feléjük, mert látszatra ők is ugyanabban a cipőben jártak, mégis úgy csináltak, mintha ők tojták volna a spanyol viaszt.
Máris azt csipogták, hogy melyikünknek hová kellene menni, ami egyáltalán nem tetszett, hiszen Anabelle-t máris elszakítanák tőlem és bedobnák a mélyvízbe. Nem tudom, hogy ilyen rémülten, egyedül hogyan lesz képes túlélni addig, míg ki nem találok valamit.
- Fogjatok már vissza csajok! – hörrentem most én fel, ahogy előttünk játszották az agyukat. – Miért kell szegényre még jobban ráhozni a frászt, vagy ez munkaköri előírás nálatok! Inkább segítsetek neki, ha nem vagyok mellette, vagy azt tiltja a szabályzat, hogy jót tegyetek valakivel? – néztem a szemükbe villogó tekintettel, remélve, hogy szorult még beléjük valami jóérzés és nem ölte ki ez a hely teljesen.
Mikor a kék ruhás lány elkapta a társnőm kezét én is előrébb léptem és megszorítottam a vállát.
- Túléljük, de te nem biztos, ha nem engeded el rögtön!
Láthatta a szememben, hogy egyáltalán nem viccelek, és komolyan megütöttem volna, ha nem teszi amit mondok. Viszont egy éles pillantás után csak elengedte, de már tolta is a hangosan zsivajgó terem felé Anabelle-t.
- Vigyázz magadra és tarts ki míg meg nem kereslek! – szóltam utána bíztatóan, majd erőt vettem magamon és a velem maradó vörös ruhás csajra néztem.
- Én nem vagyok Anabelle. – intettem a távozók után. – Így meg se próbálj rángatni, vagy fenyegetni! – figyelmeztettem és úgy látszik értett a szóból, mert vette a lapot és kellő távolságban maradt tőlem. - Ki van a „főnökkel” odafenn?
- De nagyra vagy magaddal kisanyám! – húzódott azért gúnyos mosolyra a szája. – Majd adod te lejjebb is pár nap után, ha a főnök kezelésbe vesz.
- Azt majd meglátjuk, csak nehogy fordítva süljön el a dolog, szivi. – vontam meg a vállam lazán. – De nem válaszoltál a kérdésemre.
- Az üzletfelei vannak vele hárman és az egyik testőre, így ha valami hülyeségen jár a kis agyad, azt sürgősen felejtsd el. Hidd el nagyon kemények itt a büntetések.
Most először láttam, hogy a nagyképű külső alatt egy rettegő lány van, mert még a gondolatra is elsápadt, biztos volt már benn tapasztalata, hogy így megtörték.
- Ne aggódj, ha akarok is valamit, nem rajtad fogják leverni. – válaszoltam neki, most már inkább sajnálkozva. – Akkor merre menjek?
- Kis a clubba és fel a lépcsőn a pult mellett az emeletre. – intett kifelé, majd mögöttem ő is a terembe sétált.
Nem siettem el a dolgot, igyekeztem felmérni a terepet a sötét helyiségben, amennyit láttam belőle. Ekkor ért el Sean hangja a fejemben, amitől megtorpantam és még a lélegzetem is elállt.
~ Sean? Hol vagy? Hogy kerülsz ide? – néztem körbe, kutatva a sarkokat. ~ Láttad Anabelle-t? ~
Így már nem volt olyan sürgős felmennem az emeletre, de el tudtam képzelni, mit élhet át szerelmem ebben a szerelésben látva.

Sean viselkedése először igencsak meglepett, hiszen nem arra számítottam, hogy olyan lesz, mint mindenki más ezen a rémes helyen, de mielőtt még kellőképpen megijedhettem volna tőle is, már fel is hangzottak a fejemben a megnyugtató gondolatok, amiket küldött. Talán Sarah volt az? Máris sikerült betartania a szavát, hogy valahogy megoldja a helyzetet és sikerült értesítenie valakit? Ha ez így van, többet el nem hagyom az árnyékát.
Viszont ennyiből nem volt nehéz megállapítanom, hogy Sean telepata, így aztán én is átváltottam hangos gondolkodásra, hogy ne keltsünk túl nagy feltűnést.
~Sarah hívott téged? Vagy csak véletlenül jöttél pont ma ide? Ő nem tudom, hol van, de biztos, hogy a főnökkel. Azt mondta, Sarah az övé lesz, úgyhogy más ügyfelek nem kaphatják meg. Elvileg oda kellett mennie hozzá. Nem tudom, hogy lehetne kihozni onnan. Ha Rozsomák is jön, akkor... de hát ő nem olyan harcias típus, biztos, hogy fogja bírni, ha esetleg veszélyesebb lenne a helyzet? Bár elég nagy, úgyhogy azzal félrevezetheti, aki esetleg feltartóztatna.~
A tányér hirtelen pattanó hangjára, majd Sean a fejemben felhangzó kiáltására összerezzenve kapaszkodtam ismét a nyakába, mert enyhén szólva is a frászt hozta rám. De ahogy követtem a tekintetét, és én is megláttam Sarah-t, megnyugodhattam, hogy ő is csak attól blokkolt le, amitől először én is, és gondolom, a lány is. Ekkor azonban hatalmas árnyék kúszott az asztalra, és ahogy Sean megszólította az érkező férfit, máris ijedten pattantam fel az öléből, hogy elbújjak a háta mögött.
-Hát, fiam, ha Mamintire pályázol, arról még le kell mondanod egy kis ideig - ingatta a fejét McBain. - Az első menetet már lefoglalták, ki is fizették. A démonka meg az enyém, úgyhogy őt még inkább elfelejtheted. De van itt még nő bőven, válassz azok közül.
-Nem lehetne, hogy én mégis inkább vele legyek? - cincogtam bátortalanul.
McBain azonban épphogy megrázta a fejét, valaki hátulról máris karon ragadott, és magához rántott. Tony volt az, aki idő közben megérkezett, és úgy tűnt, szerette volna megkapni, amiért fizetett. Hiába kezdtem megint vad ficánkolásba, semmire sem mentem, hiszen vagy háromszor akkora volt, mint én, mikor azonban a pániktól kellőképpen besokalltam, ezúttal az ő arcán csattant az én kezem. Erre elsötétült a képe, amin eddig vidám vigyor táncolt, a sarokba lökött, majd a már kézhez kapott sokkolójával aktiválta a nyakörvemet, mire ismét átcikázott rajtam az elektromos kín. Ettől ugyan csak még veszettebbül kiabáltam, hiszen majd eszemet vette a fájdalom, de mire végzett, már mozdulni is alig bírtam. Aki a közelünkben észrevette, mi történt, leginkább csak nevetett, úgyhogy tőlük nem számíthattam segítségre, és őszintén azt sem tudtam, hogy Sean ezt hogy akarja megoldani.
-Tudd, hogy hol a helyed, te korcs, mutáns kis szuka - reccsent rám, mire olyan kicsire gömbölyödtem a földön fekve, amennyire sikerült, miközben rázott a reszketés, és a néma, rettegő zokogás. Csak fél füllel hallhattam, hogy ezután Seanhoz intézte a szavait. - Ez az éjszaka az enyém, kölyök. És jó hosszúra tervezem, úgyhogy inkább ne várj. Ha másról lenne szó, még talán megbeszélhetnénk, de nem vagyok hülye, hogy lemondjak egy szűz lányka meghágásáról. Na, minden jót.
A következő pillanatban felnyalábolt a földről, és a vállára vetve, mint valami szőnyeget indult meg velem a lépcső felé, ami valószínűleg a hálószobákhoz vezetett.
-Nem, nem, nem! - visítottam, miközben kapálózva, rúgkapálva próbáltam kiszabadulni, de igazából csak magamat fárasztottam. Két kézzel kaptam Sean felé, és még sikerült elkapnom a kezét, de Tony túl erősen húzott magával, úgyhogy az ujjaim hamar kezdtek el kicsúszni a biztonságot nyújtó kezekből. - Nem akarom, nem! Ne hagyd! Ne engedd! Kérlek, ne, ne!!!
-Jó szórakozást, Tony! - kiáltott még utánunk McBain, aztán ő is elindult a másik irányba. - Én meg megnézem már, előkészítették-e nekem tüzes kis démonkát. Nehogy már pont én maradjak ki a szórakozásból. Jó keresgélést, fiam, azt igazán nem mondhatod, hogy nincs még így is elég széles választék.
Csettintett az ujjával, mire a kék ruhás lány penderült Sean ölébe, és kuncogva kezdte cirógatni a férfi arcát. Reméltem, hogy Sean tényleg komolyan ki akar minket szabadítani, és ennyi még nem elég, hogy leszereljék, mert ahogy elértük az első lépcsőfokot, a pánikom már olyan mértékűvé vált, hogy a szívem majd kiszakadt a mellkasomból.

A kérdésre, hogy hogyan kerül ide - mely mindkét lánytól elhangzik - oldalra dönti a fejét, és megpróbál bátorítóan mosolyogni, kevés sikerrel.
~Gondolod kihagytam volna az első fellépésed? Na jó, ez rossz vicc volt...~
Aztán koncentrálni kezd, hogy mindkét lány hallja a gondolatait.
~Amy látta ahogy elrabolnak titeket...pontosabban, Fúriát, és a "zöld hajú nénit". Ne aggódjatok minden...~
Egy pillanatra elhallgat, hogy megeméssze amit Annabell mond, azzal kapcsolatban, hogy milyen programot szerveztek kedvesének, meg neki, meg úgy mindenkinek ebben a lebujban, ám valahogy nem sikerül maradéktalanul lenyugtatni az idegeit, pláne miután megjelenik a főnök, hogy közölje vele, már mindkét lány foglalt.
-Foglalt? Igazán kár. Nem egyezhetnénk meg mégis? Nagyon bejön ez a baba arc, és régóta szeretném egyszerre csinálni egy angyallal, és egy ördöggel. Biztos vagyok benne, hogy meg tudunk egyezni.
Ám hiába próbálkozik a Jedi trükkel, sajnos van ami még nála is erősebb. Ezek a férfiak sajnos eléggé perverz disznók ahhoz, hogy a kangörcsük például felülírja az általa az agyukba lövellt parancsokat, és sokáig nem is tudja fenntartani a dolgot, hisz aztán ami Annabelle-el történik...hát nem könnyű úgy koncentrálni, hogy az ember összeszorított fogakkal próbál nem arra gondolni, hány darabba vágná fel ezt a rohadékot, ha itt lenne a kardja.
-Hát, kösz...
~Annabelle! Nagyon sajnálom, de ez most fájni fog. Kérlek, szorítsd össze a fogaidat, és kapaszkodj olyan szorosan abba a perverz disznóba, amennyire csak tudsz, és érintsd meg a bőrét ahol csak tudod a bőröddel.~
Behunyja a szemét, és hátradönti a fejét, mintha a kék ruhás lány kényeztetését élvezné, de valójában a távirányítóra koncentrál. Ha Annabelle teljesíti a kérését, megnyomja a gombot, hogy az áram átfusson Tony testén is, aztán pedig rémülten pattan fel, és úgy dobja le magáról új rajongóját, mintha az súlytalan lenne. Remélhetőleg a nagy darab perverz elég nagyot esik ahhoz, hogy mindenkinek feltűnjön, de ha nem, ő igyekszik elég hangos lenni ahhoz, hogy senki figyelmét ne kerülje el.
-MI A SZ@#!!! Arról nem volt szó, hogy ezek a vackok zárlatosak!
Az egyik ittasabb vendég felé tekint, és már küldi is a telepatikus parancsot neki:
~Mond szépen utánam, felháborodva: "JA, EZEK A KIS SZUKÁK SZÉTÉGETIK A FARKAM!!!~
Ha sikerül, még Sean is rátesz még egy lapáttal:
-Meg akarsz ölni minket?
~Adok én neked Démonkát, te rohadék!~
~Sarah! Valahogy muszáj húznunk egy kicsit az időt, amíg megjön az erősítés. Én megteszek mindent idekint...tényleg mindent, de ha van ötleted, szívesen fogadom.~

Mikor aztán végre felfedezem a valószínűsíthető helyét és amerre lépek is párat, mire nagy megkönnyebbüléssel felfedezem, hogy Anabelle ott van mellette, de sajnos más is, pontosabban a főnök terpeszkedik előttük, azzal a hájas fejével, így megtorpanok, mert nem szeretném lebuktatni. Valószínűleg jó pár kidobó és testőr van itt szanaszét, és ezekkel még Sean sem bírna el egyszerre, így taktikázni és kivárni kell.
~ Ezt majd még megbeszéljük otthon, ha innen kiszabadulunk, édes. ~ küldöm felé a feddő gondolataimat, de aztán máris jön a konkrétabb magyarázat.
Fel is írom magamban, hogy Amy-nak feltétlenül vegyek egy tábla csokit, ha hazaérünk, mert nélküle most nagy kakiban lennénk, akár mennyire is igyekeztem az ellenkezőjéről meggyőzni Anabelle-t, meg saját magamat is.
Bár nem hallom a zene és a zsivaj miatt, hogy mit diskurál a szépfiú álcájában a bártulajdonossal, de biztos, hogy nem a kedvére való a dolog, az arcáról leolvasva, na meg a főnök fejrázását alapul véve.
Aztán, ahogy az a múltkori szarzsák, aki segített idecipelni minket, megragadja Anabelle-t és lesokkolja, majd erőszakkal cipelni kezdi, már több, mint amit el tudok viselni, így nagy léptekkel indulok utánuk, nem törődve a következményekkel, de most egy biztos, hogy kitaposom, annak a vadbaromnak a belét, képesség ide vagy oda.
Ám mielőtt még odaérnék történik valami, mert egyszerűen a fickó megremeg és a földre zuhan, Sean meg eljátssza az felháborodott vendég nagy alakítását, amiért én szívem szerint Oskar-t adnék neki, hiszen több vendég is skandálni kezd, mint egy jól idomított kutyuska, amiért gondolom nem utolsó sorban egy bizonyos telepata a felelős, akinek most ezt egy széles vigyorral köszönöm meg, miközben Anabelle-t igyekszem kiszabadítani Tony reszkető karjaiból.
- Hupsz! – rúgok bele véletlenül a fejébe jó nagyot. – Bocsi! Olyan sötét van itt, nem láttalak jól. Ugye nem fáj? – hajolok le aggódóan és közben erőteljesen könyökölök a családi ékszereibe, aztán a másik könyökömmel pedig szintén véletlenül a halántékát találom el.
- Jól vagy? – kérdezem a lányt, ahogy feltámogatom a földről, de közben nem kerüli el a figyelmem Sean mondanivalója sem, ami miatt gyors fejtörésbe kezdek.
~ Azt hittem kész tervvel jössz drágám! ~ vágok vissza, hiszen most rögtönözni kell és nem ártana élve megúszni a dolgot. ~ Könnyebb lenne a nyakörvek nélkül, akkor kevésbé fájna a fejem, hogy szereljem le ezeket a perverz állatokat. ~ küldöm felé az üzenetet, remélve, hogy erre van valami ötlete.
- Van egy öngyújtód édes? – pattanok az első asztalhoz, ahol kissé kába tekintetű nyálcsorgató egyedek ülnek, és ha kapok tőlük egyet, akkor az első két whiskey-s üveget a falhoz vágva a kiloccsanó italba dobom a lángra lobbantott gyújtót, remélve, hogy okoz egy kis pánikot.
- - Tűz van emberek! – ordítom a sötétbe, a villogó lángok fellobbanására.
~ Ez jó lesz? ~ kérdezem aztán Sean-tól kérdőn.

Enyhén szólva is halálra rémültem az instrukciótól, hiszen ha még a szabadulás is fájdalommal jár, akkor aztán tényleg nem számíthatok semmi jóra. De nem tehettem mást, engedelmeskednem kellett, ha valaha haza akartam kerülni, így aztán vettem egy nagy levegőt, és hátralendülve megragadtam Tony ingét, és pár erőteljes rántással a gombok mentén feltéptem. Féltem, hogy emiatt megint büntetést kapok, de muszáj volt, ráadásul végül nem is lett mérges, sőt röhögve biztatott, hogy itt aztán ne hagyjam abba. Nem is tettem. Késlekedés nélkül bújtam hozzá, szoros ölelésbe fonva a karjaimmal és a lábaimmal, és vártam, hogy mi fog történni.
Az ismételt áramütés még sokkal rosszabb volt, mint az előző kettő, én legalábbis annak éreztem. Emellett még nehezítette a dolgomat, hogy közben kapaszkodnom kellett, hogy Tony is megkapja a magáét, aztán meg valahogy átlendülni rajta, hogy nehogy rám zuhanjon a tonnáival. De végül csak összehoztam. És én is voltam az, aki puhára eshetett. Tony-nak meg úgy kell, megmondtam, hogy nem akarom, de nem hallgatott rám.
Landolás után rögtön legurultam a visszataszító testről, és megpróbáltam magamhoz térni. Egymás után két sokkolás viszont kissé sok volt, úgyhogy alig fogtam fel, mi történik körülöttem. Kiabálás, még Sean is kiabált, Sarah barátságos hangja a közvetlen közelemben, óvatos kezek támogatása, hogy két lábra tudjak állni, és... tűz. Esküszöm, hogy mintha egy robbanást követve lángokat láttam volna! Aztán kiabáló, rohangáló embereket. Reméltem, hogy McBain nem vette észre Sarah tettét, mert el sem mertem képzelni, mit kapna ezért. Látni viszont nem láttam, ahhoz túl nagy volt a felfordulás.
Sarah kérdésére csak nyögésekkel tudtam válaszolni, de mostanra már minden maradék erőmmel és lélekjelenlétemmel azon voltam, hogy valahogy hasznosítsam magam. Csak éppen azt nem tudtam, mit is tehetnék. Azonban ahogy Tony ájult alakjára siklott a pillantásom, úgy véltem, kezdhetném vele. Bár Sean és Sarah az imént már eléggé kezelésbe vették, azért nehogy már pont én ne csináljak semmit. Felkaptam hát az asztalról Sean érintetlen mojitoját, és a zörgő jégkockákkal együtt beleöntöttem Tony nadrágjába, majd egy vérszomjas gesztusként kinyújtottam rá a nyelvem.
Épphogy nem haraptam rá, mert a hajamat ekkor McBain kapta el hátulról, azt hittem, tövestül akarja kitépni, de helyette inkább fölém hajolva üvöltött a képembe:
-Mégis mit képzelsz magadról, te kis ringyó?! Nem használhatod a képességedet, azt hittem, ezt már felfogtad! Mit hittél, mi? Hogy sokkolod a kuncsaftot, utána pedig már mehetsz is haza?! Na, majd én adok neked!
Kikapta Tony zsebéből a nyakörv távirányítóját, és rögtön a kapcsolóhoz nyúlt, hogy ismét sokkoljon, de az üdítő, ami úgy néztem ezt is eláztatta, tönkre is tette, és nem működött. Ettől pedig csak még éktelenebb haragra gerjedt, és egyszerűen csak lesújtott rám a távirányítóval. Éreztem, ahogy a homlokom bal oldalán felszakad a bőr, és pár másodpercig még csillagokat láttam, de legalább McBain elengedett, úgyhogy az ütéstől rögtön el is estem. De nem maradtam ott sokáig. Négykézláb kúszva másztam be Sean lábai mögé fedezéket keresve, és reméltem, hogy elő sem kell jönnöm onnan.

Ahogy látja a zöld hajú lány fájdalmas vonaglását, és hallja a sokkoló sistergését, felszisszen, és egy röpke pillanatra muszáj másfelé néznie. Sejtette, hogy nem lesz kellemes a lánynak, sőt, biztos volt benne, hogy nagyon fog fájni, és tudja, hogy ez még mindig jobb, mintha hagyta volna őket szobára menni, de akkor sem kellemes tudni, hogy ezt ő művelte vele.
~Nem volt időm tervezgetni, egyenlőre örülök, hogy megvagytok, de ha csak ezen múlik...mit szólnál hozzá, ha elvennénk tőlük a távirányítókat, aztán elhúznánk, Rozsomák meg elbeszélgetne velük, ha ideért?~
A gondolat, ahogy a szőrmók lukat beszél a hasukba máris némi felüdülést hozott, Sarah tűzgyújtós száma pedig ad neki egy ötletet, főleg miután látja, hogy a víz milyen könnyedén tönkreteszi ezeket a nyamvadt távirányítókat. Koncentrálni kezd, és a bárpult mögött tömegesen ugranak fejest az üvegek, darabokra törve mind egy szálig. Ez után az egyik szék önállósítja magát, és először a lángba ugrik, aztán a kiömlött piák tavába, hogy a hangulat igazán pokoli legyen!
~Kis szerencsével ez már elég lesz ahhoz, hogy bekapcsoljon a tűzoltó rendszer. Aztán merjék csak sokkolnia lányokat!~
Aztán meglátja, ahogy Annabelle vérző fejjel mögé kúszik, és a közeli emlékeiből rögtön tudja, mi történt vele, és mit mondtak neki. Szúrós Szemekkel néz McBain-re.
~NEM Ő TETTE.~ Harsogja egy hang a férfi fejében. ~HANEM ÉN.~
Kezét ökölbe szorítja, és annak egy láthatatlan, anyagtalan mása meteorként csapódik a férfi tejútja alatt keringő ikerplanétáknak, olyan erővel, hogy ma este már biztos nem lesz kedve molesztálni senkit, az pedig, ahogy Sean 5 méteres távolságból "páros lábbal" rúgja állon remélhetőleg arról is meggyőzi, hogy felkelnie sem érdemes egy darabig még.
-Úristen, az az manus egy mutáns! - Ordítja el magát, és rámutat egy véletlenszerűen kiválasztott pacákra, akinek a szeme sem áll jól. - Mind láttuk mit tett McBain-el!!!
Amúgy a többiek elrendezik ezt az apró nézeteltérést, a főnökhöz fordul, hogy megtudja tőle, hol is vannak a nyakörvek kulcsai, ugyanis amíg viselik őket a lányok, a távozás eléggé...problémás.

Annak a mocsok McBain-nak az volt a szerencséje, hogy eléggé távol voltam tőle, mert igyekeztem lekapkodni az asztalokról a piás üvegeket és azzal is tovább gerjeszteni a tűzet, így nem én kapartam ki a szemét, hanem meghagytam a közelebb álló Sean-nak, és csak bíztatni tudtam.
~ Adj bele mindent! Kasztráld azt a nyomorultat, hogy örökre elmenjen a kedve a nőktől! Verd ki a fogait is! Törd össze e képét! ~ harsoghatott a fejében szegény kedvesemnek a hangom, mert legszívesebben ízekre szedtem volna, hogy bántani merte Annabelle-t.
~ Remélem Roszomák nem téved el és mindent mondj el neki, hogy kellő motivációja legyen! ~ folytattam az előbbi csevejünket, miután a főnök lepadlózott.
Ekkor már Sean hathatós közreműködésének, már a fél club lángokban állt és a tűzoltó rendszer is bekapcsolt, aminek következtében a mennyezetből spriccelni kezdett a víz, eláztatva mindent és mindenkit. Igyekeztem kitörölni a szememből a vizet, mikor eszembe jutott a sminkem.
~ hát, ha ez most nem vízálló, akkor biztos úgy nézek ki, ahogy öltözve vagyok, mint egy ördög! ~
Épp időben érkeztem meg Sean mellé, mielőtt a diszkrét világítás mellett megkezdődött az iszapbírkózás a kiömlött italok és földre került ételek tetején, amit Sean kiáltása váltott ki, és amiből a felénk igyekvő kidobók sem maradhattak ki.
- A távirányító biztosan a zsebében van. – mutattam a földön agonizáló és a fogait köpködő McBain felé. – Mindjárt megszerzem, aztán húzzunk innen a fenébe, majd otthon levarázsolod rólunk. – adok egy csókot kedvesemnek futólag és máris a férfi zsebét célzom meg.
- Nem fogtok tudni meglépni! – vigyorgott rám véres szájjal, hörögve a főnök, és megpróbált megragadni.
- Miért is, hiszen kifeküdtek az embereid?
- Meglepetés, te kis szajha! – húzódott még szélesebbre a szája, de ez már sok volt és mielőtt gondolkozhattam volna rajta, hogy talán jobb lenne kikérdezni, máris lekevertem neki egy isteneset, amitől jól beverte a fejét a padlóba és elájult.
- Azt hiszem jobb lesz sietni, valamit még tervez ez az istenátka. – robogtam vissza Sean-hoz és Anabelle-hez a távirányítóval, majd az ajtó fel kezdtem araszolni, néha egy-egy elénk tántorgót kissé arrébb segítve.

McBaint igen különös módon ütötte ki feltételezem, Sean, de legalább már miatta sem kellett aggódnunk. Bár eléggé megszeppentem attól, hogy a fedezékemül szolgáló férfiban ennyi erő van...
~Sean, ugye nem haragítottalak magamra valamivel?~
...ugyanakkor örültem is neki, hiszen éppen azért volt itt, hogy segítsen nekünk.
A felfordulás eddigre már igen szép méreteket öltött hála neki és Sarah-nak, még az eső is elkezdett esni idebent, aminek következtében pillanatok alatt bőrig ázott mindenki. Lassacskán tisztuló fejem még mindig kótyagos volt kissé, így nehezen tudtam követni, hogy mi történik. De hogy én is kivegyem a részem a rombolásból, még mindig Sean lábainak rejtekében, fellöktem a hozzánk legközelebb álló széket. Bár nem tudtam, hogy ettől miért is lenne jobb nekünk, de gondoltam, legalább én is tettem valamit.
Az érkező Sarah nem éppen kecsegtető híreire viszont már kénytelen voltam talpra állni, hiszen, ha tényleg lesz itt még nagyobb baj is, akkor nincs idő, hogy teljesen magamhoz térjek. Tegyük fel, hogy jó leszek így is, és próbáljunk végre meglépni innen.
-Akkor most már mehetünk... mehetünk, ugye? - néztem egyikőjükről a másikra, de aztán hirtelen mégis egészen más hangnemre váltottam, ahogy elkerekedett szemmel rémlett fel bennem egy elcsattanó csók képe. - Várjatok... ti együtt vagytok? És akkor szoktatok csókolózni is? Megmutatnátok még egysz... Na jó, erre most nincs idő. Inkább menjünk haza, jó? Valahogy...
Intettem nekik, hogy húzzunk bele, és máris a kijárat felé vettem az irányt. Mielőtt azonban elérhetem volna odáig, megérkezett McBain meglepetése. Öten voltak, és bár mindegyikük inget viselt, a legkevésbé sem voltak elegánsnak mondhatók. Nem csupán azért, mert szinte köldökig ki voltak gombolkozva, hogy mindenki jól láthassa a mellszőrzetük közé ágyazódott aranyláncokat, hanem azért is (de ezt már csak azután vettem észre, hogy ijedt sikollyal bevetettem magam a bárpult mögé, és csak félve, óvatosan kukucskáltam ki), mert a ruhájuk számos helyen volt szakadt, csakúgy, mint a bőrük, ami csatakos volt a vértől és a szivárvány színeiben pompáztak rajtuk a megannyi zúzódások és vágott, szúrt sérülések. Egyikük erősen bicegett, a másik görnyedten járt a hasát szorongatva, a harmadiknak esküdni mertem volna, hogy csak kilenc ujja volt, a negyediknek egyszerűen nem látszott ki a szeme egy hatalmas vörös dudortól, az ötödik pedig a karját szorongatta, ahonnan patakokban folyt a vére átszűrődve az ujjai között.
Időnkénti különös összerándulásukból ítélve valaki hátulról taszigálta őket, hogy igyekezzenek már, de sokáig nem láttam senkit rajtuk kívül. Mikor végre kirajzolódott az ismerős szőrös, unott arc, szivarral a szájában, boldog mosoly jelent meg az enyémen, ahogy megkönnyebbülve fellélegezhettem. Ha ő itt van, akkor már minden rendben van, nem eshet bajunk.
Csak éppen az egyik kidobó, aki mostanra ért ide a hálószobák folyosójáról, szintén így gondolta, és meg is indult felé, elég hátborzongató ujjropogtatások közepette. Ez általában az a pont, ahol nyüszítve bújok el a legközelebbi fedezék mögé, de igazán nem hagyhattam, hogy bántsa őt, már csak azért sem, mert ha belegondoltam, hogy mi mindent tett értem, ráadásul most is segíteni jött, és a többieknek is szükségük van rá...
-Hagyod békén! - visítottam fel, és a pult tetejéről elrugaszkodva neki ugrottam.
A gond csak ott kezdődött, hogy ő sem volt éppen törpeméretű se széltében, se hosszában. Nyilván ezért is kapta meg az állást. Így aztán még csak meg sem tántorodott, pedig a térdeimmel erősen szorítottam az oldalát, hogy le ne esek a hátáról, de még így sem. Akkor ökölbe szorítottam a kezeimet, és püfölni kezdtem a feje búbját, amitől nekem ugyan megfájdult a kezem, de ő csak morcosan nézett fel.
-Mi a...
Fél kézzel hátranyúlt, megragadott, és előrehúzott. Nem tudtam védekezni. A csuklóimat összefogva emelt a magasba, mintha fellógatott volna, így nyújtott Rozsomák felé.
-A magáé? Mármint - Hallottam, ahogy halkan felkuncogott. - A magáé volt?
-Tegyél le - rúgkapáltam.
-Pofa be!
-Tegyél le!
-Elhallgass, vagy... Ó... mamám!... Édes jó anyám... drága nénikéje...
-Jesszus, bocsánat! - ugrottam félre, ijedten szorítva a kezeimet a számra, mikor végre megint a földre huppanhattam, ahogy elejtett, miután a rúgkapálás véletlenül betaláltam a két lába közé. De gyorsan magamhoz tértem, és összehúzott szemöldökkel néztem Rozsomákra. - Mármint... nem baj? Jól csináltam?
-Ó, ezért kizsigerellek, te szuka - nyögött fel megint szoprán hangon a nagy darab melák, és felém kapott, de én még idejében Rozsomák mellé penderültem, hogy kétszer is meggondolhassa, tényleg jó ötlet-e megpróbálnia, most, hogy az erőviszonyok kiegyenlítődtek.
-De jó, hogy itt vagy - sóhajtottam fel, és megsimogattam a haját, mert a sajátomat mégsem simogathattam meg.
Közben körülnéztem, hogy Sarah és Sean merre vannak, mert most már akár túl is élhetjük ezt az egészet.

-Hékás! Oda nem mehetsz be torzonborz! Keress a pénztárcádhoz illő helyet, mondjuk egy hajléktalanszállót!
a férfi, kinek a sértés szólt lassan emeli a tekintetét az öt emberre, kik látszólag nem is a klubhoz tartoznak, csak törzsvendégek, kik túl sznobok ahhoz, hogy beengedjenek egy ilyen alakot mint ő, a törzshelyükre. Nos, abban igazuk van, hogy ez a hely tényleg nem az ő színvonala, viszont ha azt hiszik, jó ötlet beszólni neki éppen most, amikor Lily egy szál motorosszerkóban fekszik az ágyán, és ő is ott lehetne, ha nem kéne hazavinnie a két kislányt, akik ezek az állatok elraboltak...
-Hé, hozzád beszélek! - Ordítja le a fejét az ez egyik, mutatóujjával Logan szívére bökve. - Süket is vagy???

Fél perccel később már beterelte mindet, és még egy szivarra is volt ideje rágyújtani. Sean telepatikus üzeneteiből nagyjából tudja, mi a helyzet idebenn, ezért nem megy sokkal beljebb, nehogy a spriccelő vackok eloltsák a dohányát.
-Igen, velem van, és ha nem ereszted el, akkor... - Elismerően biccent Annabelle félé, aztán visszafordul a tagbaszakadt kidobó felé. - ...ez fog történni.
-Megdöglessz te sz...
Rozsomák felé sújt az ökle, ő azonban baljával elkapja azt a levegőben, olyan lezseren, mintha csak egy apró labdát passzoltak volna felé, és egy csavarintással térdre kényszeríti az ürgét. Ez után közelebb lép, és elnyomja az ipse tarkóján az izzó szivarját, kicsit sem törődve annak fájdalmas üvöltésével, végül olyat sóz a fejére, hogy hallani a reccsenést. Itt már elengedi a vérző fejű kidobót, ki ájultan dől el, mint egy rémült oposszum, aztán előre lépked a mesterséges esőbe.
-Megállj! Ne gyere közelebb, vagy kibelezlek! Komolyan mondom...mi a...
Rozsomák megáll ugyan, ám két karjából egyszerre, egyesek számára szörnyen ismerős hangot hallatva előbújik a hat penge, aztán egyetlen villámgyors mozdulattal szétvágja a konyhakést, és a manus kezét is, aki rászegezte. Mikor a vérző kezű, földön fekvő alak végre abbahagyja a nyavalygást - köszönhetően a fejére mért pörgőrúgásnak - vizes hajjal, és villámló szemekkel néz végig a bandán.
-Van még valaki, aki vagánynak képzeli magát?
Ha most pont nincs, visszafordul Annabelle-hez, majd leguggol elé.
-Jól van, mindjárt mehetünk, csak egy pillanat. Sean, megvannak a kulcsok?
A fiú bólint, és a következő pillanatban az egyik Rozsomák, a másik pedig az ő kezébe repül,a mivel le is veszik a nyakékeket a lányokról.
-Haza megyünk, rendben bogyó? nem lesz most már semmi baj.

~Nyugi Annabelle, te jó kislány vagy, sosem bántanálak~ - próbálja megnyugtatni a lányt. ~És most lapulj még egy kicsit, mindjárt vége.~
Sarah biztatása csak olaj a tűzre, ami már így is elég hevesen lángol, tudva, hogy nem tudna semmi olyat tenni, amit ez a rohadék ne érdemelne meg, így aztán nagyon nehezen tudja csak megállni, hogy ne borítson rá még egy lángoló szekrényt.
~Azt hiszem ennyiből is megértette a dolgot szerelmem.~ Szól a lányhoz telepatikusan, aztán a derekánál fogva magához öleli a lányt, és viszonozza a csókot. ~Nyugodj meg, most már nem lesz semmi baj. Ne engedem egyiknek sem, hogy bántson.~
Aztán kis híján beleröhög Sarah szájába a kérdés hallatán, hisz ilyen aranyosan még sosem tették fel a kérdést, arról nem is beszélve, hogy mostanra már igencsak elszokott tőle, hogy akadhat olyan, akinek még újdonság a kapcsolata Sarah-val.
~Inkább próbáld ki valakivel, sokkal izgalmasabb, mint nézni.~
Aztán, amíg Logan és Annabelle megoldja ott elől, hogy egy perc se teljen el csonttörés nélkül, ő előkeríti a kulcsokat is a nyakörvekhez, és a sajátjával leveszi Sarah ékszerét, majd gondol egyet, és telekinetikusan McBain nyakára erősíti azt, mint valami elszabadult repkedő kígyót.
-Most már tervezhet.

Kicsit lenyugszom Sean ölelésében és a szavaitól, főleg, hogy az a nyomoronc kiütve hever a földön.
- Tudom drágám, most már te védesz meg engem. – mosolygok fáradtan szerelmemre a csók után, de Anabelle megjegyzésére azért rendesen elkerekednek a szemeim.
- Mimimi? Mutassuk meg a csókot?
De Sean megoldja helyettem is, így egyelőre én is a mielőbbi távozás ügyén dolgozom, mikor megjelenik a csipet-csapat, akikre gondolom McBain számított és akik most vert seregként vánszorognak be, a várt felmentő sereg helyett.
Nem mondom, hogy nem tölt el örömmel a dolog, de egyelőre nem is tudom hová tenni, míg meg nem látom a mögöttük beslattyogó, szőrös képű alakot, mire széles vigyorgásban török ki.
- Logan! Hála az égnek! Jó az időzítésed.
Igaz, ezzel nem mindenki ért egyet, hiszen a valahonnét előtermő, felettébb hűségről tanúbizonyságot tevő kidobó, úgy gondolja, hogy változtat a pillanatnyi felálláson és legalább annyira leamortizálja Rozsomákot, mint ő az előbbi erősítést.
Én ugyan nem féltettem, hiszen jól tudtam, hogy lazán és könnyedén elbírna ezzel az egy szem életunttal, de Anabelle valamiért úgy gondolta, muszáj megvédenie mentorát és egy hatalmas csatakiáltással máris a kidobó nyakában termett, mielőtt még el tudtam volna csípni, hogy ne csináljon hülyeséget.
Persze bármilyen harcias volt, nem jelentett gondot a kétajtós szekrénynek, viszont most már ráhagytam Logan-ra, hogy miként szabdalja fel az elvetemültet, aki kezet emel a lányra, hiszen eléggé nagyfiú már.
- Ezaz! – csaptam a levegőbe vigyorogva aztán, ahogy végül maga Anabelle oldotta meg a helyzetet egy hereropogtató rúgással. – Csak így tovább kislány!
Innentől kezdve már nem is volt izgalmas a dolog, hiszen a fickónak esélye sem volt, ami pár percen belül be is bizonyosodott.
Békésen megvártam, míg a másik késsel hadonászó meggondolatlannal is végez, majd mikor már Anabelle-t is megnyugtatta, már közelebb léptem.
- Szép munka Logan. Köszönöm, hogy értünk jöttél.
Mikor aztán Sean leleményességének köszönhetően a nyakörvek is lekerülnek rólunk, igen csak megkönnyebbültem, arról már nem is beszélve, hogy milyen kárörvendő vigyor terült el az arcomon, mikor megláttam, hogy mit művel szerelmem.
- Azt hiszem, egyre gondoltunk. A másik mehet Tony nyakára, ha javasolhatnám, nem igaz Anabelle. – kacsintok a lányra. – És remélem zárlatosak lesznek a sok víztől ez a vackok. – fejeztem ki óhajomat is.
- Most már mehetünk, ha senki nem akarja még valakinek szétrúgni a seggét. – karoltam bele Sean-ba és indultam az ajtó felé, mert bár igyekeztem nem elhagyni magam, azért ez a nap kezdett egy kicsit sok lenni.
- Most csak egy meleg fürdőre és egy ágyra vágyom. – sóhajtottam egy vágyakozó pillantást véve Sean-ra. – Meg egy ölelő karra.

A szerelmespár csókváltása nem ismétlődött meg, de ez nem akadályozott meg benne, hogy közelebb hajolva hozzájuk, orrcimpáim rapid emelgetésével ne szimatoljam körbe őket, miközben lényegében a képükbe másztam, közben pedig kíváncsiságtól kitágult szemekkel bámuljam őket. Sajnos az én koromban már igencsak komoly rés volt ez a romantikáról szerzett tapasztalataimban, amikből lássuk be egyébként sem bővelkedtem nagyon. Szóval lényegében nem léteztek.
-Oké, oké, tényleg menjünk inkább - zártam rövidre az érdeklődő szimatolást.
Miután Logannel együttes erővel kiütöttük a maradék támadónkat, és a nyakörv is lekerült rólunk, máris sokkal jobban éreztem magam, de azért szívesen fogadtam Rozsomák nyugtató szavait.
-Köszi - sóhajtottam fel, majd rosszallóan kaptam fel a fejem. - De hé! Már te is bogyózol? Ne már!
Sarah elismerő rikkantására szégyenlős vigyort küldtem felé, és tiltakozóan ráztam a fejemet.
-Véletlen volt - motyogtam, majd közelebb hajolva Rozsomákhoz a fülébe suttogtam: - Tudtad, hogy szoktak csókolózni? Olyan igazit. Hát nem izgalmas?
Akárhogy is, a hajgumiktól hamar megszabadítottam magam, mert már eléggé zavart a két copf, és inkább gyorsan összeráztam a hajamat, hogy jó szokásához híven olyan legyen, mint a szénaboglya. Aztán körbenéztem valami normális ruháért, de olyan itt esélyem sem volt találni, úgyhogy lerángattam a karnisáról az egyik függönyt, ami egy fotelekkel és puffokkal berendezett beugrót takart, és abba bugyoláltam be magam, még a fejemre is terítettem, hogy ne fázzak meg vizes hajjal, így végül csak az arcom látszott ki. Nagyon zavarbaejtő volt a rám erőszakolt egyenruha.
-Azt hiszem, én most jó ideig sem ágyat, sem ölelő kart nem akarok látni - morogtam magam elé Sarah kívánságait hallva. - De azért hazamehetnénk végre? Meg nem ártana majd értesíteni a hatóságokat. Azért az emberkereskedelem elég komoly bűntett.
Egyenlőre azonban semmi erőt nem éreztem magamban ezzel foglalkozni, úgyhogy már csak én is haza akartam kerülni minél előbb. Úgyhogy miután gyors mozdulatokkal zsebrevágtam mindent, ami kartávolságon belül esett, és elfért a kötényem zsebeiben (szalvéta, a kidobó pénztárcája stb.), el is indultam a kijárat felé, hogy ha senkinek sincs kifogása ellene, elindulhassunk.
Odakint csak két ismerős jármű parkolt: egy autó és egy motor, mindkettőt láttam már a Xavier garázsában. Tanácstalanul fordultam hátra, hogy ki milyen felosztásra voksol, de ami engem illet, inkább az autó felé loptam a távolságot. Valahogy kizártnak tartottam, hogy felüljek egy kétkerekű haláljárgányra, miután szerencsésen megúsztam ezt a mai napot. Meg úgy általában is. Ha beengedtek, elfészkelődtem a hátsó ülésen, összegömbölyödtem a függönybe csavarodva, és bár nem aludtam, csak meredtem magam elé, ha nem volt muszáj, inkább csak csendben megvártam, hogy hazaérjünk.

-Nincs mit, de most húzz bele, vagy itt hagylak - parancsol rá egy árnyalattal szigorúbban a zöld hajú lányra, jelezve ezzel, hogy a mai napi kedvesség készlete igencsak kezdi a végét járni, a kifakadásra pedig, hogy már ő is "Bogyózza" csak a vállát vonja meg. Már a nyelvén lett volna a szokásos "pubi" megszólítás, de ez a lány valahogy olyan...bogyós.
-Ó, szoktak ők mást is, Sean szobája ott van az enyém mellett. Felteszem ezért alszik ott olyan ritkán...
Ha ezzel sikerül kellőképpen zavarba hoznia a lányt, úgy dönt, ezzel dolga bevégeztetett itt, úgyhogy helyette a tömegre figyel, pontosabban a többi fura színű felszolgálólányra, kikhez odalép, aztán gondol egyet, és sokat mondó pillantást vet Sean-ra, majd elindul kifelé a bárból.
-A suliban találkozunk. Szobacirkáló majd hazavisz titeket. Ajánlom, hogy egyenesen oda gyertek, nincs sörözés, vagy ilyesmi!
Ezzel odakint fel is pattan a Harley-ra, és nagy hanggal el is robog, amikor látja, hogy mindhárom társa beszáll a kocsiba, és haza indulnak erről a borzalmas helyről.
-Hé, Roxy? Igen, képzeld, megvan a számod, leállnál ezzel most egy pillanatra? Hagytam neked egy kis munkát, a West és a Lake sarkán. Ha jót akarsz, kivételesen ne egyedül gyere...hogy mi történt itt? Önvédelem.
Itt hátratekint, és még éppen látja, ahogy a lángok nyomán hatalmas reccsenés kíséretében dől ki az egyik fala az épületnek.
-Sok-sok önvédelem...nézd, itt fekszik félholtan egy rakás strici, meg erőszaktevő, és ha nem tolod ide a segged de sürgősen, akkor Bodwin-t hívom, hogy tartóztassa le őket? Ugye? Na pá.

-Azt mondod, adjam Tony-ra a másikat? Háááát....
És már repül is a következő nyakörv, hogy a földön fekvő perverz nyaka köré tekeredjen, a zárlatos megjegyzésre viszont csak félrehúzza a száját.
-Naaaa...kinyírni azért nem akarjuk őket, ezt el is veszem - kapja ki Sarah kezéből a távirányítót, a bekapcsológombnál fogva, mire mindkét manus 2-3 másodperces sistergésbe, és vonaglásba kezd, mázli, hogy a padló már felszáradt annyira, hogy más ne szenvedjen áramütést.
-Hupsz... - jegyzi meg álszenten, mikor kicsit túl sok tökölés után kapcsolja ki a nyakörveket. - Na mindegy...
Aztán eldobja a válla fölött, mire az véletlenül megint úgy esik, hogy bekapcsol, igaz csak egy pillanatra, de az is elég fájdalmas pillanat. Sean viszont már nem foglalkozik ezzel, hisz már meg is kapja Logan parancsát, mire nyom egy puszit Sarah homlokára, és a kezébe adja a kocsija kulcsát.
~Menj, van néhány száraz pulcsi a kocsi csomagtartójában. Kicsit nagy lesz, de máskor sem szokott zavarni. Nekem még van itt egy kis dolgom.~
Az ajtóból még visszafordul, behunyja két szemét, és igyekszik bemérni minden nő nemű lényt ebben a lebujban, mielőtt hozzákezdene a beszédhez.
~Gyermekeim! A nevem Gábriel Arkangyal, és az úr nevében szólok hozzátok! Bűnös életet éltek, de atyám megbocsájt nektek, ha most kivonultok eme sátáni épületből, melyet ebben a pillanatban is felemésztenek a pokol lángjai, és az ÚR kezébe helyezitek életetek. Első dolgotok az lesz, hogy elmondjatok mindent amit itt tettek veletek a kiérkező rendőröknek. Tegyetek így, és ezzel elindultok az úton a megbocsájtás felé.~
A "szentbeszéd" után a halántékát masszírozza hagyja el a házat, nyomában egy rakás örömlánnyal, kik térdre borulnak az utcán, és imádkozni kezdenek.
-Ha valaki ezt el meri mondani Adam-nek...az bíz isten nem kap több csokit - inti meg a lányokat, aztán gázt ad, hogy ő is eltűnhessen innen, mielőtt kiérnek a zsaruk.
~Ó, és ne aggódj szívem, megkapod mindet, ha hazaértünk.~

Jót mosolyogtam Anabelle furcsa öltözködési technikáján, de végül is megértettem, hiszen én sem éreztem valami fényesen magam ebben a rám simuló bőrszerkóban, de legalább nem látszott ki belőle a bugyim.
Aztán Sean elterelte róla a figyelmemet, amúgy is Rozsomákkal sutyorogtak össze közben, így én kaján örömmel néztem végig, ahogy a perverz dögre, Tony-ra is felkerül a kis nyakékesség, és azt már nem is bírtam ki nevetés nélkül, amit után a távirányítókkal előadott kedvesem, azon címszó alatt, hogy megmenti őket az én bosszúálló kezeim közül.
- Nem akarsz, még kicsit szórakozni velük, én még elnézném egy darabig. – kuncogok leplezetlen kárörömmel, de végül aztán szomorúan követem szemmel a kis kütyük landolását a lángok között, és azok utolsó agonizáló bekapcsolását.
- Hát akkor menjünk! – sóhajtok és már az ajtóban járok mikor Sean valami dologra hivatkozva, még visszamegy és a kezembe adja a kocsikulcsot.
- De, ne maradj soká, mert mindjárt összeomlik ez a kóceráj. – mutatok az elharapódzó lángokra, de nem tartom vissza, hiszen az előbbi összenézéséből Rozsomákkal, sejtem, hogy mik a tervei.
- Te meg fejezd már be ezt a szobacirkálót! – morgok rá Logan-ra. – Nem tacskókutya ő, ennél még a szobakocka is jobb. – szólok a motorja felé igyekvő férfi után.
Megfogadva Sean tanácsát kikapok a csomagtartóból egy meleg pulcsit és magamra húzom, lehámozva alóla a nedves és utálatos göncöt, hiszen a felső, így is majd combközépig ér, elmehetne még ruhának is, ezért nem érzem kényelmetlenül benne magam, meg amúgy is max. már csak Aanbelle és Sean láthat benne.
Betessékelem a lányt a kocsiba, aki be is foglalja a hátsó ülést, begubózva a függönybe, mint egy nagyméretű báb. Én meg nézem, ahogy Logan elszáguld a motorján, meg ahogy kirajzanak a clubból a sokszínű szobacicusok, hogy hálát rebegjenek a Teremtőnek, legalábbis a térdeplő helyzetből és az imára kulcsolt kézből erre tippelek.
- Adam-nak? Isten ments, még a végén valami terápiára is elküldene, félve, hogy maradandó lelki sérülést szenvedhetünk. – ingattam meg vigyorogva a fejem, majd óvatosan Sean vállára simulok, hogy ne akadályozzam a vezetésben. – Ó én hősöm, már alig várom, hogy haza érjünk. – suttogtam a fülébe vágyakozva.

Amikor meghallottam, hogy mögöttünk felbúg a motor, nem éppen halk és lágy hangon, még azért feltornáztam magam, és a hátsó ablakon kinézve integettem Logannek, aki másodpercek alatt hagyott le ugyan, de addigra én már úgyis visszahuppantam kakaóscsiga pózba, hogy csendben kipihenjem a mai nap fáradalmait.
Előttem gyengéd pillanatok zajlottak le, és bár nem hallottam, mit suttogtak egymásnak, és valahogy éreztem is, hogy most diszkréten el kéne fordulnom, de egyszerűen megbabonázott a látvány, ezért aztán képtelen voltam nem őket bámulni a függöny rejtekéből. A finom mosolyok, a gyengéd érintések, a szeretettel teli tekintetek, a bizonyára romantikus szavak, amiket egymáshoz intéztek annyira magával ragadó látvány volt, hogy napestig tudtam volna nézni lenyűgözve, meghatottan... és talán egy kicsit irigykedve.
Mikor megérkeztünk, még egyszer megköszöntem Seannak, hogy értünk jött, és Rozsomáknak is, ha még elkaptam. Sarah-t szorosan átöleltem, így igyekeztem szavak nélkül is a tudomására hozni, mennyit jelentett nekem a jelenléte, hogy tartotta bennem a lelket, és reméltem, hogy megérti.
Aztán felballagtam a szobámba, letéptem magamról a kiállhatatlan jelmezt, és vagy két órán át mosakodtam a kádban, de még így is mocskosnak éreztem magam, mikor a hideg csempére léptem. Pizsamát húztam, lefeküdtem aludni, de bármilyen álmos is voltam, nem jött álom a szememre. Nyugtalanul forgolódtam. A hatalmas ablak inkább tűnt a pokol kapujának, ahonnan bármikor itt teremhetnek a legpokolibb szörnyetegek, hogy megint elragadjanak magukkal, mint dekoratív üveglapnak, ami beereszti a friss levegőt, nappal pedig a fényt. Az árnyékok túlságosan megnyúltak, az ágy hatalmasnak tűnt, és bármilyen kényelmes is volt, ez inkább fenyegetően hatott, mint megnyugtatónak.
Egyedül voltam. Sarah és Sean ott voltak egymásnak, Rozsomáknak Lily, én pedig saját magamat öleltem át, hátha az is elég, elvégre ezúttal nincs Tibu, aki megvigasztalna. Nem tudtam erőt venni magamon, hiszen akárhány félelmetes évet is tölthettem el az utcán, ehhez akkor sem tudtam hozzászokni.
A reggel első sugarai lassan világoskékre festették az eget, amikor felkeltem. Magamra húztam a köntösömet, és halkan kiosontam a folyosóra. Többszöri eltévedés után aztán végre megtaláltam a keresett szobát. Nagyon óvatosan nyomtam le a kilincset, nehogy felkeltsem a még alvó alakot. A félhomályban nem volt könnyű dolgom, de végül csak sikerült kibogarásznom az órája legapróbb mutatója állásából, hogy még csak fél óra múlva fog megszólalni a vekker. Boldog mosollyal sóhajtottam fel, majd alakot váltva felmásztam az éjjeli szekrényére, elfészkelődtem egy textilzsebkendőben, ami most leginkább hálózsákként szolgált, de aztán búvóhelyként is, hogy ha nemsokára felébred, ne vegyen észre azonnal, nehogy a frászt hozzam rá.
Így már minden rendben volt. Éreztem, ahogy az órákig tartó küzdelem után most egy szempillantás alatt megnyugszom, hiszen itt már nem eshet bajom. Ennek köszönhetően pedig alig hunytam le a szemem, és hajtottam le a fejem a magam alá gyűrt zsebkendőre, pont az A. W. monogramra, máris elnyomott az álom.

//Köszönöm a játékot. Nagyon klassz volt //

-Szobakocka... - ismétli meg Sarah egyik szavát elgondolkodva Logan, és ördögi mosolyát csak a szakállát vakargató keze rejti el a világ elől. - Nem is rossz.
Sátáni nevetését aztán a Harley bőgése nyomja el, azt pedig valamivel később a mellette elhaladó szirénák, melyeket csak centikkel kerül el a száguldozó ámokfutó.

Persze mire hazaér, már jócskán lejjebb veszi a tempót. Valaki meggyőzte, hogy nem szép dolog az éjszaka közepén ezzel a zajos vacakkal felverni azt a sok gyereket, és igaz ami igaz, nincs rosszabb, mint egy rakás kialvatlan, nyűgös mutánsnak órát tartani.
A parkolást követően a szobájába tér egyenesen, ahol Lily várja őt, az ágyon fekve, motoros szerkóban, behunyt szemekkel, békésen szuszogva. Ad egy óvatos puszit a feje búbjára, aztán betakargatja, végül pedig lekapja magáról a ruhákat, és egy szál atlétában ő is befekszik mellé.

//Én is köszi a játékot, büdös kölykök! //

-Szórakozni? - Kérdi döbbenten. - Az emberszabású lények kínzása nem szórakozás...
~Bármennyire viccesen is vonaglik az a szemétláda, aki bántani merte a kedvesem!~
-Á, beszélhetek itt...húzzunk inkább.
Az, ahogy Sarah védelmezni próbálja őt Logan-től melegséggel tölti el a szívét, annak ellenére, hogy tudja, úgyis kár vesződni a férfival. De mégis, azért jó dolog, hogy ennyire kiáll mellette ez a lány, még ha csak egy ilyen apróságról is van szó.
-Ó, én nem erre gondoltam - bök fejével hátra az omladozó épületre - erről tudnia kell...mármint, a nagyjáról. Nem normális az, hogy csak úgy elrabolnak titeket a suliból, szóval muszáj kicsit dolgoznunk a védelmen. Viszont, ha megtudja, hogy eljátszottam itt Jézust, tuti keresztre feszít, úgyhogy ha lehet, arról pszt, rendben?
Valahol mélyen érzi, hogy talán ellenkeznie kéne az "én hősöm" megszólítás ellen, hisz na...de úgy dönt, most az egyszer megbékél a dologgal, és inkább csak ad egy puszit a vállán pihenő Sarah feje búbjára.
~Te Annabelle, nem szép dolog kukkolni. A végén még elpirulok.~
Aztán már csak hazaviszi őket, majd miután a zöld hajú lánnyal elválnak útjait, Sarah megkapja azt a hatalmas forró fürdőt, a puha ágyat, és az ölelő karokat is.

//Én is köszi mindenkinek @->>-- //

- Pedig nem örülök neki, hogy Adam is bele lesz avatva a dologba, de persze tudom, hogy ez elkerülhetetlen. – mondom Sean vállának elszontyolodva, mert hiszen tudom, hogy igaza van.
Nem kockáztathatjuk meg, hogy ez a dolog megismétlődjön, vagy esetleg még rosszabb történjen, ezért a tanulságot le kell vonni az esetből és a szükséges intézkedést meg kell hozni és ez csak Adam-mel és Logan-nal együtt megy.
- Nekem lakat lesz a számon. – kuncogok fel még mindig, ahogy a látványra gondolok. – És ugye te sem árulkodsz Anabelle? – nézek a hátunk mögött kucorgó lányra, de alig látok belőle valamit, talán már alszik is.
Aztán már csak a kényeztetésem van hátra, hiszen Sean elkészíti a fürdőt, megcsinálja az ágyat és magát is bekészíti az ágyba mire végzek, így egy szavam sem lehet, csak jóleső morgással fészkelem be magam a karjaiba és ölelem át, miközben egy-egy csókot is sikerül az ajkaira csempésznem.
- Mindig tudtam, hogy te vagy az én őrangyalom. – pislogtam laposakat és kis idő múlva már nyugodt álomba is merültem.

//Én is köszönöm és nagyon-nagyon élveztem //