Kosárlabdapálya

-Én sem - feleli egykedvűen - de sajnos nem csak egy van belőle, szóval sokat úgysem számított volna.
Száját elhúzva hallgatja a férfi vigasztaló szavait, egészen addig, míg ki nem ejti azt a szót, hogy "géppisztoly", itt ugyanis felcsillan a szeme. Állítólag nincs olyan férfi, aki ne így reagálna a fegyverek gondolatára, ő pedig nagyapja révén halmozottan hátrányos helyzetben van-e téren, bár ha jobban belegondolunk, apja révén meg pláne, csak erről nem tud.
-Gépfegyvert sosem szedtem még szét, de a magnumommal nekem is menne az a mutatvány - jegyzi meg büszkén, s kicsit mintha jobb kedve is derült volna, de tényleg csak egy kicsit. - Ha belegondolok, hogy azért kaptam, mert féltek mi lesz velem a sok mutáns között...
Hátradönti fejét, s a hang ami távozik belőle úgy tűnik képtelen eldönteni, hogy fájdalmas nyögés, vagy fáradt nevetés akar lenni, a kettő együtt pedig elég érdekesen hangzik.
-Hetek? - Kérdi egyszerre, s mintha egy katapult lőtte volna ki, úgy bukik előre a feje. - Ez nem is hangzik olyan vészesnek. - Kezét az állára téve gondolkodni kezd a hallottakon. - Na ja, tényleg megéri. Kis koromban ügyvéd szerettem volna lenni, vagy Jedi lovag...nem hittem volna, hogy felnőttként az utóbbira több esélyem lesz.
Adam-nak úgy tűnik mániája olyan dolgokkal előhozakodni, amit kénytelen alaposan átgondolni. Biztos zavarja a fiú 2 napos borostája, és rájött, hogy így magától is eltakarja azt tenyerével, morfondírozás közben.
-Hát, ismerek valakit, aki az állítólag heves barátnőmet is egész gyorsan rá tudta venni, hogy ne öljön meg...
~Arról nem is beszélve, hogy a többi tanártól kiráz a hideg, de most tényleg nem ez a fő szempont.~
-Vállalnád, hogy te legyél a mentorom?

Nevetve fogadtam a megjegyzését:
- No de azt hiszem te sem úgy születtél Sean, hogy azonnal ment a dolog - vigyorogtam. - Meg kellett tanulnod. Mint minden mást az életben. Így leszel majd a telepátiával is - biztattam nyugodtan. - Az életben az leszel, ami csak akarsz. A jedik csak egy dolog - vontam vállat. - Senki sem akadályozhat benne hogy jedi ügyvéd legyél, ha az akarsz lenni - tettem a vállára a kezem komolyan.
Következő szavaira viszont majdnem le is esett onnan a tenyerem. Hogy én???
- Őőő... természetesen Sean, nem probléma, csak...
Mi az hogy nem probléma? Életemben nem képeztem még mentalista mutánst! Atyavilág! Egyáltalán, hogy kéne ennek nekiállni? Na nem, ez így nem lesz jó...
- ...csak...
Nyugi Adam! Ha a srác bízik benned, akkor bizony neked van a legjobb alapod ennek az elkezdéséhez. Végül is... Na jó... Épp arra biztatom a kölyköt, hogy nem hátrálhat meg minden nehézség előtt, márpedig világ életemben nem becsültem semmire azokat, akik vizet prédikálnak és bort isznak. Semmire. Menni fog. Átnézzem Xavier professzor jegyzeteit és értelmezem... valahogy. Menni fog. Nekem is és neki is!
- ...csak kissé hirtelen jött, meglepődtem, ez minden - bólintottam. - Nagyon szívesen elvállalom, ha így akarod, némi kihívás lesz nekem is, azt hiszem.

-Hát - kezd bele, tarkóját vakargatva - ebben azért nem lennék olyan biztos. Az első szobafogságomat azzal érdemeltem ki, hogy elhagytam az egyik vadászpuska závárját a kertben.
~Kész csoda, hogy sosem lőttem le semmit, már persze, ha a konzervdobozok, és a céltáblák nem számítanak.~
-Jedi ügyvéd? Na neeee, ez már úgy hangzik, mint valami az új trilógiából - jegyzi meg, arcán valódi undorral.
~Az egyetlen jó azokban a filmekben Natalie Portman volt. Kisgyerekként valósággal belezúgtam....pont mint a hercegnőbe pár évvel korábban...~
Ami ez után jön, az több mint meglepő. Adam számára mindig a megtestesült Superman volt, a férfi, aki nem ismer félelmet, most pedig, kiderül, hogy nagyon is. A gondolatmenet, melyet lehadar itt magában nyugtalanítja Sean-t, de csak azért, mert fél, hogy nemet fog mondani, és akkor kereshet másik mentort, amit nagyon nem szeretne, hisz őt annyit dicsérték, a többi tanár meg...hát nem szeretne Rozsomákkal többet találkozni amennyit muszáj na.
-Remek! - Feleli, széles mosollyal az arcán, s úgy dönt, arról inkább hallgat, hogy mit hallott az előbb. Úgysem lényeges a továbbiakban, legfeljebb annyiban, hogy most már biztos lehet benne, Adam tényleg ember, és nem az az érzéketlen katona, akinek valamiért mutatni akarja magát.
~Illetve....várjunk, ez így hülyén hangzott....a lényeg, hogy tud ő egész emberi is lenni, de ezt a titkot megőrzöm.~
-Szóval, mikor kezdünk? - Majd, kicsit bátortalanul még hozzáteszi: - És, mivel?

Végiggondoltam az eshetőségeket, de végül is úgy láttam, hogy tudok annyit a dologról, hogy az alapokat átvegyük. Ellenben nem itt a kosárlabdapályán, a fizikai mozgás azt hiszem egyelőre túlságosan is sok koncentrációt jelent a fiúnak, nem lehet mellette a mentális gyakorlásra időt szánni. Csak szépen, fokozatosan. Felálltam és felé nyújtva a kezemet őt is talpra húztam:
- Gyere Sean! Elkezdjük az alapokat most, ha van időd - mosolyodtam el. - Hogy mivel? Hmm...
Megindultam az úti célunk felé és barátságosan tettem fel a kérdést:
- Nézd ez általában magánügy, én is így kezelem és nem kell rá válaszolnod, ha nem akarsz, de kiindulási alapnak nem lenne rossz a magyarázatomban, így had kérdezzem meg: rendszeres vallásgyakorló vagy-e? Esetleg szoktál-e meditálni? Vagy olyan hobbit űzni, ami nem igényli feltétlenül a tudatos gondolkodást? - érdeklődtem, miközben az épület felé terelgettem.

//folytatás: terasz//

Izgatottan készültem az első "tesi órára" az iskolában. Felvettem az ilyenkorra rendelt felszerelést, vagyis rövid kék short nadrágot és fehér trikót a Xavier Intézet emblémájával, valamint tornacipőt és zoknit persze. Csak úgy futtában az ujjaimmal összegereblyéztem a hajamat, amennyire tudtam, aztán futottam az udvarra. Vagyis hét az oda vezető folyosóra, ahol már gyűltek a diákok. Csak Saraht ismertem közülük, senki mást még, így némileg szégyenlősen pirulva intettem körbe gyorsan, szerencsére minden más kínos nyökögéstől megmentett az érkező tanár bácsi, aki kikalauzolt minket immár a kosárlabda pályára.
Figyelmesen hallgattam végig a bemutatkozását, úgy éreztem határozottan, hogy ezt az órát kedvelni fogom. Legalábbis a fiatal tanár szimpatikusnak tűnt. Talán ezért is volt, hogy végig sem gondolva előre léptem és kérése szerint sorolni kezdtem:
- Jó reggelt kívánok tanár úr! - kezdtem tisztelettudóan. - Az én nevem Joshua Joseph Grant. Becenevem az azt hiszem még nincs, most... most jöttem csak a suliba - folytattam zavartan. - Igazából most járok először suliba. Én... mentalista készségekkel bírok nem fizikaiakkal - daráltam bemagoltan, emlékezetből, bár máig voltak ebben nekem homályos pontok. Mindegy, remélem ő érti. - Én főleg zenélni szoktam, de régen néha baseballoztam és európai fociban is részt vettem. Baseballban elsősorban fogó-futó, a fociban pedig középpálya. Nem nagyon vagyok jó kondiban - vörösödtem el, - de szeretnék ezen változtatni. Nincs tériszonyom. Legalábbis azt hiszem...
Zavartan húzódtam vissza a sorba, remélve, hogy ez elég volt, így is épp eléggé ideges voltam már, nálam nagyon furcsa az ilyen gyors "kitörés".
Fogalmam nem volt, hogy kéne nekiállni a bemelegítésnek, mi csak játszani szoktunk a környékbeli srácokkal, azt kész, de fél szemmel nézve a többieket és utánozva a gyakorlatokat megpróbáltam úgy csinálni mindent, ahogy ők. Csípőkörzés, guggolás, lábnyújtás, ilyenek. Alig pár perc múlva visszatért Cooper tanár úr, így gyorsan hozzá kocogtam a többiekkel együtt. A felhívó mondatára komoly arccal bólintottam, igyekszem majd koncentrálni, hogy elég jó legyek.

Én szeretem a torna órákat és most kíváncsian vártam az új tanár bemutatkozását, mert olyan pletykák terjedtek el róla, hogy extrém sportoló, meg, hogy kaszkadőrködött és ez már eleve izgalmasan hangzott.
~ Remélem, jó kis pörgős óránk lesz vele. ~
Mivel nem volt olyan nagy meleg odakinn, ezért a rövid nadrág és a trikó fölé melegítőt húztam, legfeljebb, ha nagyon kimelegszem majd ledobom.
Mikor megláttam tényleg meglepődtem, hogy milyen fiatal, de hát ettől még csak jobb lesz a dolog. Örömmel láttam, hogy Josh is csatlakozott, de volt akit annyira nem ismertem.
Figyelmesen hallgattam a „Tanár úr”, Tempo bemutatkozását és a szablyait, majd ahogy a többiek elkezdik a bemutatkozást. Mikor látom, hogy Nick az új fiú is befejezte, én folytatom a sort.
- A nevem Sarah Wilchok, szeretek sportolni, úgy, hogy nem valószínű, hogy bármilyen gond adódna. – kezdek bele. – régebben fociztam, de itt az iskolában is sokat gyakorlok a Harci Teremben, természetesen tanári felügyelet mellett. – teszem hozzá. – Nincsenek egészségügyi problémáim, legalábbis eddig nem voltak.
Aztán mikor elmegy, hogy kihozza a további felszereléseket és ránk bízza a bemelegítést, én is nekikezdek, hiszen tudom, milyen kellemetlen lehet egy húzódás, vagy ne adj Isten egy izomszakadás, úgy, hogy igyekszem sorban mindent bemelegíteni. Éppen a végére is érek, mikor Tempo visszatér és magához hív minket.

Sean fáradtan jelenik meg a diáktársai között. Szemei alatt karikák vannak, írisze körül halvány pirosodás - a kialvatlanság jelei.
~Testmozgás. Amire az elmémnek most szüksége van. Csak ne bántsak senkit. Gregory, most nagyon figyelj oda magadra!~
Sean mindezt a magába vetett büszkeség leghalványabb árnyalata nélkül gondolja végig. Az, amire képes, legfőképp, amikor a képességét használja, az utóbbi időben önmagát is meglepi, és néha megrémíti.
Nagyon furcsa gondolatok szaladnak keresztül a fején. Ahogy sportruhájában áll a többiek között, becsukja kialvatlanságtól égő szemeit és az őt körülvevő békés, egyáltalán nem télies, hűvös de barátságos tájkép égő, romokkal tarkított csatatérré változik. A körülötte álló diáktársai közül egyeseket a földön lát sebektől szabdalt testtel, másokat küzdeni lát, kezükből tüzet szórva, lábukat megvetve, ő pedig mindennek a közepén áll és... mit csinál, úr isten...
Sean megrázza a fejét és még a szemeit is megdörzsöli.
~Micsoda badarság! Eszemre ment a sok pörgés és a kevés alvás.~
Ekkor még pont időben észreveszi, hogy rákerült a sor, úgyhogy körbepillant és szórakozottan próbál valami épkézlábat mondani magáról.
- Öhm... Sziasztok! Üdvözlök mindenkit, azokat is, akiket ismerek. Akarom mondani, őket is, persze, csak van, akit meg nem... Vagyis... Nem ismerek... Izé... öhm...
~Mit is akartam mondani?~
- Nos igen, az én nevem Sean Gregory Lexinbourgh, diák vagyok itt... mint gondolom már kitaláltátok, mert ti is... Van, akivel nem találkoztam még, van, akit már ismerek. Én az atlétikában és a küzdősportokban vagyok jártas... És ha erre is sor kerül, majd vigyázok rátok. Mármint... izé... Nem úgy, hogy... Szóval hogy meg ne sérüljön valaki. Már nem azért, merthogy ti nem értenétek hozzá... Vagyis, lehet, hogy tényleg nem... Mármint... Szóval, hogy én... Uhh.
~Ez rémes.~
- Na szóval, amit még akartam mondani, hogy bármilyen sérülés, ha adódna, nyugodtan szóljatok nekem, tudok rajta segíteni. Nincsenek egészségügyi problémáim. Mármint, időről időre akad, persze, ezeket mások okozzák nekem, akik nem szeretik a mutánsokat, de utána nekik is akad... egészségügyi problémájuk és idáig mindig én épültem fel hamarabb.
Sean körbepillant a többieken.
~Hát ez szánalmas volt, Gregory. Socially awkward pingvin. Talán a könyveid között kellett volna maradnod.~
Ahogy elkezdődik a kocogás, Sean a nyújtás végeztével ruganyos léptekkel száll be a futásba, légzéstechnikáját igyekszik kiegyensúlyozni és egyenletesen beosztva az erejét, és futni kezd. Nagyon élvezi az edzést, és pont belejön a mozgásba, mire Colin visszaér.

Kora reggel. A pontos idő ismeretlen, hisz ilyenkor még a másik oldalára szokott fordulni az ágyban, nem pedig azt kutatni, honnan jön ez az idegesítő zaj!. Jól hallottátok, idegesítő, mert dél előtt még a Super Mario Zenéje sem az igazi...
~"Jót tenne neked, ha mozognál. Nézz be Copper tanár úr testnevelésórájára holnap reggel, talán az sem árt, ha emberek között is vagy." Koránkelés, testnevelés, tömegnyomor, ROHANOK!~
Egy jól irányzott kézmozdulattal kinyomja az ébresztőórát, és boldogan dől vissza párnájára.
~Én megpróbáltam....~
Nem sokkal később egy másik ébresztőóra zaja veri fel újfent. Először nem érti, mi folyik itt, de amikor egy lágy női kéz rázza meg, mérsékelt finomsággal, rögtön leesik neki, mi a helyzet.
~Ja tényleg, ő is jön...lehet kivételesen otthon kellett volna aludni...~

A kosárlabdapályán álldogálva már valamivel rózsásabban látja a helyzetet, részben, mert legalább nem kell egyedül kínoznia magát, és persze azért is, mert ezen az órán nem olyan feltűnő, hogy még mindig nem tudta rászánni magát, hogy bemenjen a városba új göncöket vásárolni, és ezért kénytelen a Xavier emblémás kék kapucnis pulcsit viselni. A bemelegítés közben akad ideje bőven szemügyre venni sorstársait.
~Érdekes csapat gyűlt itt össze. Sarah-t nyilván ismerem, és a Doktor Urat is...hmm, neki nem ártana köszönni.~
Hátulról közelít a másik Sean felé, s barátságosan megveregeti a vállát.
-Üdv - szól s vidáman biccent felé.
~Pingvin? Fene sem érti ezeket az angolokat, de szerintem nem volt vészes a srác.~
-Üdv, az én Nevem Sean Darrow. Sportolni nem nagyon szoktam, legalábbis rendszeresen nem.
A bemutatkozást követően igyekszik távolabb állni az élbolytól. Sarah hangját már megszokta a fejében, de a többieké már eléggé zavaró, főleg, hogy ennyi helyről jön egyszerre. Halántékát masszírozva várja a folytatást.

Erő, egészség

Colin sorban végighallgatja a diákok bemutatkozását, majd Elanorra tekint. Kedvesen rámosolyog, végül a többiek felé fordulva megszólal.
- Ő itt Elanor. Neki nehezebben megy a kommunikáció, de érti, amit mondotok neki. Igaz?
Ismét a lányra néz, majd ujjával egy kérdőjelhez hasonló ívet rajzol a levegőbe, hogy aztán keze ökölbe szorítva másik tenyerében pihenjen meg gyomorszája előtt.
~ Szerencse, hogy erre a pár gesztusra emlékszem. Meg főleg, hogy elolvastam a lány aktáját! Ha valami gondja lesz, tud jelezni.
Most, hogy mindenki szólt, vagy szó esett róla, előkerül egy kosárlabda, majd mégegy. Egyiket Sarah kapja, a másikat pedig Lex. Colin egyszerűen a kezükbe nyomja.
- Nagyszerű! Akkor először is bemelegítünk egy kicsit. Egy kosárra hárman fognak játszani, akik utána meccsezésnél csapattársak lesznek. Egyik csapatban Sarah, Nick és Sean Darrow lesz. A másik csapatban pedig értelemszerűen Elanor, Joshua és Sean Gregor Lexinbourgh. Ismerjétek meg kicsit a csapattársaitok játékát ebben a negyed órában, amíg bemelegítetek egy-egy palánknál! Utána pedig egymás ellen játszik a két csapat, de előtte szólni fogok. Mutáns képességeket nem használunk sem a bemelegítésnél, se a meccsen.
Az órájához nyúl, amiről leginkább a "high tech" kifejezés juthat eszébe bárkinek, aki ránéz. Megnyom két gombot, mire felvillan kétszer egymás után gyorsan néhány kék led a kijelző mögött.
- Most a testünket edzük, a képességeitek gyakorlására is lesz még alkalom. Akár a mai nap folyamán is, ha szeretnétek. Na, gyerünk! Egyes csapat bal szélső palánk, kettes csapat, jobb szélső! Kezdjük!
Mosolyog, miközben összecsapja a tenyerét, nyomatékosítva a rajtszót. Ha elindultak a diákok, a pálya közepére megy, majd egyik csapattól a másikig kocogva figyeli játékukat.

/Körváltás történt. Tehát megint én írtam, mint mesélő. Mivel belassultunk, mostantól 3 naponta mindenképpen körváltás történik. Ez azt jelenti, hogy aki január 11. szerda éjfélig nem ír, az jó eséllyel egy körből kimarad. Ettől még nem kerül kizárásra a kalandból, de ennyivel kevesebbszer tud beleszólni a történésekbe. Viszont emiatt a szabály miatt, hogy mindenki ugyanolyan eséllyel tudjon írni határidőre, nincs kötött sorrend továbbra sem. Ha hamarabb összejön mindenkinek az írás, akkor persze hamarabb elérkezik a körváltás, nehogy rám kelljen várni ugye! (:/

Milyen megtiszteltetés lenne, ha egy órán a tanár maga mutatja be diákját....ha nem vetülne az összes szempár egy-egy pillanatra arra, akit éppen bemutatnak. Mert meg kell mondanom, z így elég érdekes, konkrétan vöröslik az arcom. Persze a kedves tanár úr kérdésére kap tőlem egy bólintást, jelezve értem amit mond, s a többieknek is intek -Sarah felé mosolygok is- üdvözlésképpen, de már látom, ez az óra kész szenvedés lesz számomra. Mert az oké, hogy neki tudok jelekkel szólni, ha gondom van, de egy kosármeccsen azért nem értana megszólalni a játékosoknak. Mert kérem...mi van akkor, ha éppen háttal van nekem az, akinek dobni szeretném a labdát? Kár volt eljönnöm. De hát hiányzik a sport, a futással meg nem érem be, még akkor sem, ha nem vagyok az szuper játékos.
Bemelegítés. Lássuk...egy kör jobbra, egy meg balra, bár elég esetlenül zavarodottságomban eleinte, de lassan oldódni látszik a bennem lévő feszültség, s egy kisebb sort sikerül összehozni a mozdulatokból. A tanár visszaérkezése már újra pánikot okoz számomra, mert azok, akiket ismerni van szerencsém, pont nem az én csapatomba kerülnek. Kicsit félszegen, de már a kosarazásra gondolva indulok el a kijelölt palánk felé, a két fiú mellett battyogva, akikkel egy csapatot alkotok immáron. Kérdő tekintettel pislogok rájuk, mert hát nem remény van arra, hogy én fogok irányítani....s ha már el is jutunk addig, természetesen minden tehetségemen azon vagyok, hogy sikerüljön a játék, s igyekszek úgy passzolgatni, kosárra dobni, hogy az eredményre vezessen, s teljes értékű csapattag legyek.

Mikor Colin bemutatja a többieknek Elanort és Ő mosolyogva rám néz, én is visszavigyorgok rá. Örülök, hogy van pár ismerős, főleg mikor megtudom, hogy az első megmérettetés a mai órán egy kosármeccs lesz. Jó buli, még ha egyelőre nem is használhatjuk a képességeinket, pedig az sem lenne rossz. Annak kifejezetten örülök, hogy Seannal egy csapatban leszek, hiszen mi "szavak nélkül" is megértjük egymást. Nick-et még nem ismerem, a képességét sem, de majd, a mostani gyakorlás közben úgy is kifaggatom.
Most, ahogy Tempo kérte, elvonulunk a palánkhoz és pár dobálás után, hogy érezzem a labdát és a távolságokat, megkérem a fiúkat, hogy játszunk egy kicsit egymás ellen, hogy belemelegedjünk. Nagyon remélem, hogy jó kis csapat leszünk. Nem szeretek veszíteni és ma sem tervezem.
- És neked mi az erősséged, vagyis a képességed? - nézek az "új" fiúra, nick-re. - Csak azért kérdem, mert ezek szerint, ma még azokat is használatba vesszük. - És remélem tudsz kosarazni.
Aztán Seanra nézek mosolyogva, hiszen ő róla már tudom, hogy jól megértjük majd itt is egymást.

~Nocsak, még egy ismerős!~
Rámosolyog a lányra, kit épp most mutat be a tanár, bár ő ismeri őt anélkül is. Kezét integetésre emeli, de végül inkább a halántékát masszírozza meg.
~Te jó ég, honnan jön ez a borzalmas ricsaj? Mintha egy be speedezett mókus rappelne.~
Kicsit hátrébb álla tömegtől, és a zaj megszűnik. Sarah aggódó pillantására csak egy mosollyal válaszol, és a fejét rázza.
~Ne aggódj, nincs semmi bajom, csak az előbb kicsit fura volt...de most már minden rendben.~
Kicsit sajnálja, hogy Elenor nem az ő csapatukba került, hisz ő speciel még hallaná is a lányt, viszont ez a felkonferálás legalább nem volt annyira zavarba ejtő, mint ahogyan Hold csinálta a ligetben, szóval legalább ennyi összejött neki.
Sarah kérésére megpróbálja elvenni tőle tőle a labdát, de már Adam ellen is bizonyította, mennyire nem megy neki ez a játék, és akkor még nem volt itt senki, aki ennyire jól el tudta vonni a figyelmét a játékról...
-Azt én is remélem - szól Nick-hez - mert rám nem nagyon számíthattok. A sport nem az erősségem.
Viszonozza a lány mosolyát, huncut gondolatára pedig egy telepatikus üzenettel felel.
~Na de Sarah! Milyen dolog lenne, ha kihasználnánk, hogy mások nem hallanak minket, csak úgy, mint mindig?~
Rákacsint a lányra, majd újra megpróbálja elvenni tőle a labdát, szokás szerint sikertelenül.

Hát azzal akit ismerek is nem kerültem egy csapatba, de hát ez van, ez az iskola dolog már csak ilyen. Elanor elég érdekes volt, hogy nem szólt egy szót sem... Na mindegy, lehet, hogy néma szegény, én mindenesetre nem értem azokat a kézzel mutogatott jeleket, de hála a jó Istennek, nekem nem is kell a csapatot vezetni, azt hiszem rendesen beégnénk.
Sean Gregor Lexinbourghhoz sétáltam én is tehát a bemelegítés után, egy gyors, biztatónak szánt mosolyt villantottam Elanor felé, ennél többre most nem nagyon futotta. Meg máskor se, de ez egy dolog. Ránéztem a kapitányunkra és kezet nyújtottam:
- Azt hiszem még nem találkoztunk - vetettem fel, elég feleslegesen, a másik csapat első emberén kívül totál senkit nem ismertem. Majd ha esetleg kezet nyújtott, akkor meg is érdeklődtem gyorsan:
- Ebben a játékban úgy egyébként mik a szabályok? - vontam fel a szemöldököm. - A tanár úr gyorsan belevágott, de nekem fogalmam sincs róla... - ráztam a fejemet.

Ahogy vége a futánsak, Gregory enyhén lihegve érkezik vissza a pályára, az elsők között. Jól jött a bemelegítés, ám most visszakerül a társaságba, ahol mosolyok és pillantások villannak keresztbe - az egymást már jó ideje ismerő emberek jelei, gesztusai. Gregory még jobban zavarba jön, ahogy egyre inkább kívülállónak érzi magát.
Amint csapatokba osztják őket, még elenged egy "Sok sikert" mondatot a másik Sean felé és egy barátságos hüvelykujj-felmutatást egy mosoly kíséretében, majd újdonsült társai felé fordul.
Elanor és Joshua még ismeretlenebbek számára, mint a többiek, Sean-t ugyanis legalább ismeri és bár még nem beszélt vele, Sarah-t látta már itt-ott, és látásból ismerős neki.
Gregory két csapattársára néz. Ahogy elindulnak a palánk felé, rájön, hogy az ő kezében maradt a labda. És arra is rájön, társai várakozó pillantásából, hogy őt tartják a legkompetensebbnek a csapatban.
Amit más körülmények között viccesnek is találna, de itt ez egyáltalán nem az. Egy kis kínos csend következik, miközben a másik csapatban láthatólag oldottabb a hangulat.
- Azt hiszem még nem találkoztunk - mondja Joshua és Gregory hálásan, hogy legalább valaki elkezdte megtörni a jeget, megrázza a kinyújtott kezet.
- Sean Gregory Lexinborough. Én vagyok a hosszú nevű angol, és mivel sokaknak nincs kedve végigmondani, és hát van még egy Sean és még egy Gregory már errefelé, sokan egyszerűen Lexnek hívnak. Szóval hívjatok ti is annak, nyugodtan. - mondja a feszültségtől hajtott, hadaró szóáradatban Gregory.
Aztán Elanor-ra néz.
- Mármint... izé... Ne haragudj, kedves Elanor, vagyis... Szóval, tudom, hogy te nem... Vagyis, nem tudom. Ah! - Gregory érzi, hogy az arca kezd vörösödni, és látja, hogy Elanor legalábbis ugyanígy van ezzel.
- Ebben a játékban úgy egyébként mik a szabályok? - dobja be ekkor Joshua és Gregory nagyon hálás érte, hogy elterelte a szót. - A tanár úr gyorsan belevágott, de nekem fogalmam sincs róla...
- Na hát igen. - mondja Gregory és a labdára néz.
~Ezt nem pattogtatni kell?~
- Ezt pattogtatni kell. - mondja, és el is kezdi a tevékenységet. A labda ide-oda pattan, ki kell térnie, hogy elkapja, az egész először komikusan kezdődik, ám utána kicsit belejön.
A szomszéd csapat eközben ide-oda passzolja a labdát.
- Na szóval az angoloknál rémes a sport. Szóval nem vagyok egy nagy atléta, de tanultam atlétikát iskolán kívül. Ez a játék mindig is tetszett, de nem nagyon tudtam gyakorolni...
Gregory a másik csapat irányába néz. Eközben nem figyel oda, nem nyúl bele időben a labdába, és az felfelé pattanva az arcába csapódik.
- Aú! - kiált fel fájdalmasan. A kosárlabda messze gurul, a lehető legfeltűnőbben felhívva a figyelmet Gregory hozzá nem értésére.
- Megyek érte - mondja gyorsan és lüktető orral, valamint könnyes szemmel, teljesen elvörösödve szalad a labda után.
Gyorsan elkapja és visszatér.
Eközben a másik csapatban az egyik srác messziről bedobja a labdát a kosárba.
~ Oké, ez így nem mehet tovább.~
- Na jó, srácok, most elmondok valamit. Mi ezt a meccset totálisan el fogjuk veszteni. Ha ti is annyira nem értetek hozzá, mint én, akkor szerintem arra figyeljünk legalább, hogy egymásban ne okozzunk kárt. Elanor! - fordul a lány felé. - Én bevallom, nem értem a süketnéma jelbeszédet. Viszont szükség lehet a kommunikációra játék közben. Mit szólsz, ha csettintéssel kommunikálunk? Bár lehet, hogy ez buta ötlet... De mégis csak szükség lesz valami ilyesmire, mert ebben a játékban, azt hiszem, így passzolgatni is kell a labdát jobbra meg balra. Szóval esetleg csettintsünk, ha passzolni szeretnénk. A másik két ember odafordul, és akkor annak dobjuk, aki közelebb van.
Na jó, ez nem nagyon hülye ötlet? - kérdi a másik két társát tanácstalanul.

Erő, egészség

Colin, látva a diákok zavarát, belefúja sípjába. Magához inti őket, és mikor visszaérkeztek katonás kis terpeszben, hátra tett kézzel megszólal.
- A kosárlabda nem egy bonyolult játék, de elsőre furcsa lehet annak, aki nem ismeri.
Kezében ekkor már ott egy másik labda, amit közben a táskából vett ki. Megpattogtatja maga mellett, majd gyorsabban, gyorsabban. Közben szépen leguggol, és egyre gyorsabban pattog ezzel a labda is. Ahogy ismét feláll, újra normális a pattogás tempója. Persze ebben semmi extra trükk nem volt, csak némi izom és főleg odafigyelés.
- Ami fontos, hogy a kosárlabda lepattintása nélkül - ezt labdavezetésnek is hívjuk - a labdával nem lehet két lépésnél többet haladni. Ha ezt a játékos nem tartja be, akkor lépéshibát ítélnek ellene, és a másik csapathoz kerül a labda. Ha elindult a labdát vezetve, majd megállsz, akkor onnan dobnod vagy passzolnod kell. Ha újra elindulnál a labdával, azt kétszerindulásnak hívjuk, és szintén a labda elvesztésével büntetik.
Ezzel egy időben el is indul nagy léptekkel a tanulók csoportja előtt, hajszálpontos időzítéssel három lépésenként lepattintva a labdát. Majd fordul, és megcsinálja visszafelé is.
- Ha felugrasz, akkor az után sem indulhatsz tovább a labdával, még ha nem is dobtad rá a labdát.
Megáll, lepattintja a labdát, és bedobja a legközelebbi kosárba.
- A feladat persze bedobni a labdát. Vonalon belül két pontot ér, azon kívülről dobva hármat. A kosárlabdában nem érünk egymáshoz, csak a labdához.
Odakocog a pattogó labdáért, felkapja, és megpörgeti az ujján. Pörgő labdával a feje mellett néz végig a csapaton.
- Még egyszer szeretnék mindenkit megkérni, hogy az első játékoknál ne használja a képességét! Ez most az önuralom gyakorlása. Utána lesz lehetőségetek rá, hogy lebegtessetek, átváltoztassatok, idézzetek dolgokat, de addig nyugi! Ez a telepátiára is vonatkozik.
Rámosolyog Seanra, majd a palánk alá sétál. Közben tenyerébe ejti a lassuló labdát, és a hóna alá fogja. A társaság sejtheti, hogy most követni kéne.
- Egy kosárra fogunk játszani. Ki az, aki kosarazott már életében? Ki az, aki úgy gondolja, hogy tud is kosarazni? Ha igen, mennyire? Gyerünk, csak szép sorban!
Feldobja a labdát, és kézfeje tetejével fogadja, majd kezén végiggörgetve, fejét előre hajtva, másik kezén ugratva egyet újból elkapja. Újra a diákjaira néz, majd kicsit magyarázkodó hangnemben szólal meg.
- Azért ennyire nem kell bűvészkedni, nyugi! Csak ilyen örökmozgó vagyok, bocsi! - halvány pír jelenik meg az arcán, és elmosolyodik.

/A következő körváltás: 2012.01.15. vasárnap éjfél/

Hallva Nick okfejtését először csak kilométerekre véti el a labdát, minek köszönhetően Sarah-nak annyi nehézségébe kerül kicseleznie őt, Michael Jordan viasz szobrát, utána pedig éppen csak , de sikerül megállnia, hogy ne röhögje el magát, de azért egy cinkos mosoly csak kisunnyog az arcára.
~Te Sarah, az új barátunknak érdekes, és zavarba ejtő elmélete van arról, hogy miért érted meg ilyen jól a telepatikus üzeneteim. Szerintem nem gondol hülyeséget, tesztelni kéne.~
Újra megpróbálja a dolgot a labdával, és be kell látnia, hogy annyira nem is béna, mint gondolta magáról, igaz ez alapvetően egy játék, és a többiek sem élsportolók, szóval aranyérmet nem fog kapni egyhamar, de pattogtatni, és rádobni azért még tudja...illetve az utóbbihoz azért társainak is van egy két szava, de egyszer be tudja dobni, és már ez is több mint a semmi. Az utolsó sikeres, nagyon látványos - és lássuk be - irritálóan mázlista hárompontos dobása után hátratekint a válla felett, míg két társa a labdát hajkurássza. Az ellenfél úgy tűnik nincs a helyzet magaslatán. bár az mindenképpen pozitív, hogy a csapat legalább egyik tagjának nem hallja a gondolatait. Biztos Josh is telepata...mintha valamit mesélt volna erről Sarah....
~Szegény Lex, mi baja lehet? Múltkor nem volt ennyire szétesve, és az önbizalma sincs versenysúlyban.~
~Sarah, mi lenne, ha megpróbálnám rávenni a tanárt, hogy rakják át Elenor-t hozzánk? Lehet jót tenne neki, ha legalább egy valaki megértené őt, és veled is biztos szívesebben játszana.~
A síp mint valami kerge madár csiripel, s sikítva hívja magához a tanulókat, és akkor már nyilván Sean-t is, szóval minden mindegy alapon követi társait, de szokás szerint igyekszik távol állni a csoporttól, a vigyáz állás pedig felejtős. Út közben azért úgy intézi, hogy Gregory mellett haladjon el, és oda tudjon neki súgni egy kérdést.
-Minden oké? - Súgja némi aggodalommal a hangjában. - Nagyon nyúzottnak tűnsz.
Ezután jön a gyorstalpaló a kosárlabdából, és csak azért nem kérdezi meg pimaszul, hogy: "És akkor az a gömb alakú izé lenne az említett labda ugye?", mert látszólag akad itt olyan, akinek tényleg szüksége volt erre a magyarázatra. Ami őt illeti, remekül elvan a Skyrim-ről való fantáziálással, és csak a beszámoló végén emeli fel a kezét.
-Tanár úr! Ismerem egy kicsit a jelbeszédet...nem nagyon, mert csak egy hete kezdtem el tanulmányozni, de talán megértem Elenor-t, nem kerülhetnék vele egy csapatba? Persze, csak ha ő is szeretné.

A gyakorlásnak Tempo sípja vet véget és én már kellőképpen bemelegedve kocogok a tanárhoz, hogy meghallgassam a következő instrukciókat.
~ Nick, lehet, hogy csak ráhibázott, nem kell rögtön zavarba hozni, még a végén zavarba jön és akkor, hogy nyerjük meg a játékot. Elenort viszont tényleg szívesen venném a csapatban, hiszen neki így sokkal könnyebb lenne, meg egyébként is úgy tűnik kicsit erősebb a csapatunk. ~ üzenem vissza, miközben megérkezek Colinhoz.
Aztán kisebb érdeklődéssel hallgatom a kosárlabda alapjairól szóló előadást, de elismerem, hogy szükség van rá, hiszen elnézve Josh-t és Elenort, nem árt elmagyarázni.
A képességünk használatának tiltására tett újabb figyelmeztetésre csak elmosolyodom, hiszem én még visszatudom fogni a sajátomat, de a kezdő telepaták, mint Sean és Josh, ezt nem igazán tudják majd véghez vinni, legalább is a gondolatolvasást biztos nem.
Mikor a palánk alá sétál a labdával és felteszi a kérdést én jelentkezem elsőnek.
- Én évekig kosaraztam az iskolában, mármint a régiben, - teszem hozzá magyarázólag, - és elég jól ment, így talán elmondhatom, hogy tudok kosarazni. - nézek szét és várom, hogy a többiek mit nyilatkoznak.

/Elnézést, most megkavarom a sorrendet, de délután hív a kötelesség és nem tudok majd éjfélig válaszolni. Szóval bocsánat, sorry, a következő reagomal visszatérek a helyemre, köszönöm a türelmet és a megértést!/


Ahogy a bemelegítésnek vége - ami egy kicsit fel is oldja Gregory gátlásait - a többiekkel együtt Fireheart is visszatér Colin-hoz. A labdájukat egyre magabiztosabban pattogtatva figyeli Colin-t, ám amikor az elkezd beszélni és ez már túl feltűnő, gyorsan elkapja és a hóna alá veszi a labdát.
- Minden rendben, kösz - válaszol halkan és mosolyogva a másik Sean-nak és felzárkózik a többiekhez.
-Tanár úr! Ismerem egy kicsit a jelbeszédet...nem nagyon, mert csak egy hete kezdtem el tanulmányozni, de talán megértem Elenor-t, nem kerülhetnék vele egy csapatba? Persze, csak ha ő is szeretné.
~Hogy ez milyen megalázó! ~ suhan át azonnal Gregory elméjén a gondolat, és bár érdeklődő mosolygással fordul a másik Sean felé, ami a lehető legudvariasabb, barátságos kifejezést ölti, magában szinte pattognak a gondolatok.
~Mindig van egy ilyen, Gregory. Gondolhattad volna, hogy nem minden más, mint az unalmas, angol iskolákban. Mindig van egy, aki jobban tudja.~
Nem is tudja, mi idegesíti őt jobban. Az, hogy valaki - még ha nem is feltétlenül szándékosan - de kétségbe vonta a kompetenciáját mások előtt, vagy az, hogy végre adódik egy lehetősége a szárnya alá venni valakit, akinek elkel a segítség és azonnal el akarják venni tőle ezt az alkalmat.
~Mert ő sokkal jobb, ugye? Mert ő az, aki gyógyítani szokott, ugye? Mert ő dolgozza ki a belét könyékig vérben, életeket mentve, ugye?~
Gregory maga sem érti a mostanában rá jellemző kirohanásai egyikét. Úgyhogy minden erejével palástolja azt.
Elanor-ra néz és nyitja a száját, hogy valami kedves és bátorító dolgot mondjon, amivel meggyőzhetné a maradásról, ám semmi épkézláb nem jut az eszébe. Úgyhogy visszacsukja a száját és mosolyt küld a lány felé, majd Colin-ra pillant várakozóan.

Visszatérünk kocogva a tanár bácsihoz mindannyian. Nekem még egy kicsit zavaros volt Lex előadása a kosárlabdáról, de azért bátortalanul párszor lepattintom a labdát, másodjára már el is vétem, úgyhogy én is futhatok érte egy kört. Lex csettintéses felvetésére bólintok, hogy tőlem mehet, bár nem tudom mennyire fog beválni a gyakorlatban. Nos az ilyen és hasonló kitérők után felsorakozunk mindannyian.
Tempo tanár úr elmagyarázza, hogy mik a szabályok, így azért már érthetőbbek számomra is. A mutáns képességek nem használatával nem lesz baj, annyira azért nem veszélyes érzelmi szituáció ez a játék. Azt már kevésbé szívesen hallom, hogy később meg használni kéne... Na az nem tetszik... De hát gondolom erről szól a suli.
Egyedül Sarah jelentkezik arra a kérdésre, hogy tudna kosarazni, amit azért én kötve hiszek, az egyik csapattársa is minimum jó benne, meg a másik is messziről bedobta a labdát, de hát ebbe nem akarok beleszólni. Biztos csak szerencséjük volt, vagy ilyesmi. Esetleg csak szerények. Mindenesetre én érthető okokból csendben maradok.
Sean felvetése meglep egy kicsit, mikor tagcserét javasol. Furcsa, ez már majdnem a lányok a fiúk ellen felállás lenne, ami mondjuk szerintem marhaság. De tekintve, hogy ők az erősebb csapat nagy eséllyel, így valószínűleg nyerni fognak, Elanor biztos szívesen menne át, meg talán őket jobban is ismeri, hisz nálunk Lex is bemutatkozott. Mivel a tanár szavai nekem lényegében most úgyse szóltak és amúgy is a csapattársaim között állok kedvesen rámosolygok Elanorra:
- Hát ha a győztes csapat érdekel, akkor menj át oda - súgom neki, hiszen hallani azt hiszem jól hall, csak nem beszél. - Ha csettintgetni pattogtatás közben, akkor viszont szerintem örülünk neked mi is - pislantok Lex felé.
Megérteném ha átmenne, ez tiszta sor, de attól függetlenül nem tetszik Sean javaslata nekem sem. Ez azt mondták játék, szórakozás. Ha kikapunk, kikapunk és még szerintem sem tud játék közben kézzel hadonászni a lány. A pályán kívül meg úgyis annyit dumcsiznak, amennyit akarnak. Ellenben nem az én ügyem, bár azt érzem Lexen, hogy ő különösen zokon vette. Én csak pislogok párat Sean felé, aztán inkább elfordulok, jobb ha ezt a kérdést hagyom a fenébe, ha átragadnak rám Lex érzelmei, abból nem lesz semmi jó. Már így is merevekké váltak az én arcvonásaim is, ahogy a fiúra pillantottam. Gyorsan rendeztem magamban az érzelmeket. Inkább várakozóan fordulok a tanár felé.

//Lex, szerintem ezért ne kérj elnézést, főleg mivel Colin nem szabott meg semmilyen sorrendet //

Milyen kavarodást sikerült itt okoznom pillanatok alatt...Nem értem, hogy ha valakinek van x problémája, miért is kell akkor egyből mindenkinek minden áron a segítségére sietni. Egyre jobban nem tetszik, ahogy a fejem felett megy a társalgás arról, hogy melyik csapatban legyek. Ahogy elnéztem az iménti gyakorlásnál, ha nem is vagyunk túl fényesek, azért még ment a próbajáték nekünk is, úgy ahogy. Hiszen eleve, én sosem mondtam, hogy nem tudok kosarazni, még ha nem is vagyok túl jó benne, azért a szabályokat ismerem, s tudom nem azon múlik az életünk, hogy nyerünk vagy sem.
Azt azért nem mondom, hogy nem esik jól, hogy gondolnak rám, biccentek is egyet a másik csapat felé, de amint végiggondolom a helyzetemet pár pillanat alatt, már tudom is a választ, eszemben sincs másik csapatba átmenni. Ha nem is ismerem azokat, akikkel együtt vagyok, s nálam félénkebb már nem is lehetne senki, meg adom az esélyt arra, hogy új embereket ismerjek meg, s ez is egy ilyen lehetőség. Különben is, még a végén egy haragosom lesz úgy, hogy még nem is ismerem Nicket. Isten ments, hogy kitúrjam a helyéről. Joshua suttogása zökkent vissza az elmélkedésből, aki felé kedves mosolyt küldök, jelezve köszönetemet, s nyugodt hangulatomat.
A tanár felé fordulva értésére adom, így vagy úgy, először is hogy én már kosaraztam, másodszor, hogy abban a csapatban szeretnék maradni, amiben eddig is voltam. A sors kezébe nem szabad belenyúlni, még akkor sem, ha az a kéz a tanáré volt. Jó az úgy, ahogy van. Sarah-Sean páros felé pedig bocsánatkérően pislogok.

Erő, egészség

Colin végigméri mindkét csapat tagjait, akik látszólag megértették a játék instrukcióit. Közben az óráján még folyamatosan villog az egyik kék led. Ha vízszintesbe állítja, akkor egy másik kezd villogni a számlap szélén. Mosolyogva megcsóválja a fejét.
- Nem véletlenül osztottam fel így a csapatokat. Mindegyik csapatba jutott egy lány, és mindenhova jutott olyan, aki sportolt hosszabb ideig valamit. Egy palánkra megy a meccs, úgyhogy keveset fogtok áttal állni egymásnak. Elanor tud jelezni, ha gond van, és a labdát is tudja kérni egy jó helyzetben.
Összecsapja a kezeit, és magához inti a két labdás embert. Elveszi mindkét labdát, ha odaértek, és a földre teszi. Amelyikkel eddig pattogtatott, azt újból felveszi, és besétál a hárompontos vonalra. Pont szemben áll a palánkkal.
Maga előtt tartja a labdát, másik kezében a sípja van.
- Kérek ide mindegyik csapatból egy-egy embert mellém. Ők ugranak a kezdésért. Aki kezd, az támad először. Ha a védők megszerzik a labdát, kipasszolják a hárompontos vonalon kívülre, vagy kihozzák maguk. Innen indulnak aztán támadni. Ha pontot szerez egy csapat, átadja a labdát a védőknek, és ugyanaz a szitu, mintha elszedték volna a labdát a támadóktól.
Megvárja, amíg mindegiyk csapat küld egy-egy embert, majd előre dől, térdmagasságban tartva a labdát.
- Az első meccs tíz percig tart, utána kis pihenő, és elmondom a továbbiakat. Mindenki felkészült?
Ha visszajelzést kap, hogy készen állnak, feldobja a labdát olyan öt méter magasba egyenesen, majd rövidet fúj a sípjával. Hátra lép egyből, hogy ugorhassanak érte a játékosok.
- Rajta!
Kikerül a sűrűjéből, és a diákokat figyelve bekapcsolja az elméje körüli láthatatlan pajzsot. Seanra pillant, majd az órájára.
~ Lehet, hogy csak kezdő a képessége irányításában. Akkor legalább én nem zavarom össze. Lassúaknak nagyon furcsa lehet belenézni a fejembe.
Ezen el is mosolyodik, és kocogva követi fiatal tanítványai mozgását, hogy szükség esetén közbeszólhasson.

/Bocsi a késlekedésért, most nekem sikerült elhavazódni. Pedig nem szép dolog a mesélőtől ez, tudom./