Erdőség

~Dehogy telepata, csak olyan béna vagyok, hogy hallja a gondolataim a környék összes mutánsa, embere, és mókusa...~
Egyébként komoly erőfeszítésébe kerül, hogy ne gondoljon semmi provokatívra. Nem kell nagyon rosszra gondolna, csak az embernek van egy ilyen rossz szokása, hogy képes a végtelenségig idealizálni szívszerelmét, főleg, ha épp a közelében van, vagy esetleg nincs...a lényeg, hogy igyekszik a csatára koncentrálni, és nem arra, hogy milyen szexi a barátnője, mikor megmenti az ő életét ettől a késes elmebetegtől, mert nem akarja zavarba hozni szegényt....kivéve, hogy pont most gondolt rá, na sebaj...
-Azt hiszem, még ráérek beadni a jelentkezésem az X-men-be - jegyzi meg keserűen, ahogy a Sarah által kiütött lángszórós egyénre sandít - Mondtam már, hogy mennyire jól áll neked ez az amazon stílus? - Kérdi vigyorogva, ám a következő pillanatban meglátja a szeme sarkából a még mindig ájultan heverő fiút. - Basszus...most már tényleg szerezhetnénk neki segítséget!
Ám ekkor a zaj forrása végre megérkezik, kidöntve néhány fát maga előtt. Egy randa nagy teherautó az, amire ügyetlen kezek addig hegesztgettek rá minden fémtárgyat amit csak találtak, míg úgy nem nézett ki, mint egy nagyon ronda tank. Négy puskás, összetákolt testpáncélt viselő ember száll ki a járműből, a kocsi tetején lévő cső pedig hőseink felé fordul.
~Na jó...mi lenne, ha ez után beköltöznénk a szobádba, és nem jönnénk ki egy hétig?~

~ Hiába no! Olyan aranyos, mikor így ostorozza magát a képessége hiányosságaiért, de hiszen még alig egy-két napja, hogy tud róla, mit vár el magától? ~
Na jó! Persze, hogy ez a dolog oda-vissza működik, így persze Sean is hallja amit én gondolok, így kellemesen zavarba hozhatjuk egymást, miközben életveszélyben vagyunk. Úgy, hogy ezt sürgősen gyakorolni kell, különben egyszer rossz vége lesz.
- Köszi, de azt hiszem lassan egészen a magamévá teszem ezt a stílust, ha így haladunk. – mosolygok rá. – A képességed meg majd kialakul, ne aggódj, hagyj egy kis időt magadnak. Ez a mai nap nem a legszerencsésebb ebből a szempontból, de ez még nem a világvége, hisz kiütöttük őket.
Követve a szemét, amely a még mindig ájult pumafiún pihentette meg, megcsóválom a fejem.
- Segítséget kell hoznunk, egyedül nem bírjuk becipelni, ki tudja, hogy mennyi időnk van, …..de úgy látom semennyi. – nyelek nagyot, ahogy meglátom a monstrumot, ami nagy erőlködések közepett, a növényzetet félretaposva megjelent a tisztáson.
Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, de az a négy testpáncélt és fegyvert viselő viselő alak már igen, és az autó tetején lévő kisebb ágyú meg aztán főleg.
- Tökéletesen egyetértek! Inkább kötözz le, ha ki akarnék menni. – suttogom vissza önkéntelenül.
Nem tusom, hogy ezek is a pumáért jöttek-e, de akkor valami nagyon értékes lehet a srácban, hogy egy egész hadsereg lohol a nyomában, de azért jó lenne, ha ezek esetleg nem akarnának minket is kinyírni vele együtt, habár erre vajmi kevés esély van az előzmények ismeretében és a szerte fekvő ájult motorosok látványa miatt.

~Öhm... Sarah, ezt is hallottam ám...~
A gondolatban leadott válasz mellé még kipirult arca is társul. Persze illette már őt a lány zavarba ejtőbb bókokkal az utóbbi egy hónapban, de így hallani valahogy egészen más.
-Azért hagyj valamit az aranyos gépfegyveres jó kislányból is - feleli nevet, s már éppen megnyugodna, hogy ez valóban nem a világvége, mikor megérkezik az a fránya monstrum. - Biztos vagy benne, hogy nem az? - Kérdi remegő hangon, s lélekben felkészül rá, hogy ez most nagyon fog fájni neki.
~Lekötözés, nem probléma...~

Ami az új támadókat illeti, páncélzatuk egyáltalán nem emlékeztet a hadseregére, de még csak annyira sem professzionális, mint amit a Tisztogatók viseltek. Járművükhöz hasonlóan ezeket is úgy hegesztették össze minden fémhulladékból, amit csak találtak. Az eredeti terv az lehetett, hogy hős lovagi kinézetet kapjanak, ám a végeredmény inkább egy nagyon részeg, nagyon rozsdás bádogemberre hasonlít, ki puskát szorongat a kezében.

~Oké, mi lenne, ha én előre szaladnék, azt üvöltve, hogy "THIS IS SPARTAAAA!" és amíg rajtam szörnyülködnek, te elkapnád őket hátulról?~
-Látok némi problémát ebben a tervben - jegyzi meg az egyik ellenségük.
~Francba!~
-Kérjétek a teremtő bűnbocsánatát, több alkalmatok már nem lesz rá.
Vállukhoz emelik puskáikat, és egyenesen a két fiatalra céloznak vele. Mondanom sem kell, hogy a fegyver is összetákolt, de méretéből ítélve egy marha nagy elefántot is le tudna teríteni, ezért egy ilyen közepes méretű Sean biztos nem jelent neki problémát.

A most érkezett erősítés nem olyan klasszul felszerelt, mint a Fordham Egyetem lovagjai, de az összetákolt védőfelszerelés azért látszólag megteszi nekik, és biztonságban érzik magukat tőle. A fegyverek is akármennyire szedett-vedett benyomást keltenek, azért elég nagy lyukat tudnak ütni az emberen, ha nem vigyáz.
Sean őrölt és egyben vicces ötlete mosolyt csalt az arcomra, pedig igazán nem ez volt a megfelelő pillanat a tréfálkozásra, de hát az ember már csak ilyen, a halálfélelem, mindenkiből mást hoz ki. Viszont a képessége még csiszolásra szorul, mert az egyik ólomkatona is válaszol rá, ami megint csak azt jelenti, hogy 5 km-es körzetben mindenki vehette Sean „adását”.
- Ácsi! – emelem fel a kezem most már bosszúsan, hiszen a mai nap már elegem van, hogy mindenki minket akar megölni, feltrancsírozni, máglyára vetni. Ez kissé pesszimista hangulatot eredményez mostanra. – Mieltt meghúznátok a ravaszt, legalább felvilágosítanátok, hogy mi a fene folyik itt és miért akartok minket elszántan megölni. Egyébként is a társam már régen riasztotta az intézet tanárait a képességével, akik ha nem tudnátok itt vannak pár lépésre és ha ide érnek, nektek elég csúnya végetek lesz. – nézek a kedvesemre, hogy remélem veszi a alpot.

Ezen ellenségek bátorságának forrása is inkább az alkohol lehet, mint páncélzatuk, és ennek megállapításához nem kell szuper képesség, bőven elég az ember orra is. Ami Sean-t illeti legszívesebben most elsüllyedne, de barátnője szavai visszarángatják a föld felszínére, s jobb híján hevesen bólogatni kezd. Érti mire gondol a lány, illetve nagyjából...gondolkodni nem mer rajta, és semmi máson sem, szóval most úgy áll ott, mint valami zombi, hisz a csel csak így működhet.
-Úgy bizony, riasztottam mindenkit, még néhány perc és....
Nem kell többé azon erőlködnie, hogy agya használhatatlanná váljon. Ahogy ellenségeik közelebb lépnek, agya megint nem bírja tovább a sok adást egyszerre. A négyfelől érkezett, neki címzett gyűlöletszónoklatot még úgy ahogy elviselné, ám a rátörő hasogató fejfáját már más dolog. Látása elhomályosul, ezzel együtt pedig szédelegni kezd, végül pedig előre bukik, és csak épphogy tudja magát megtámasztani két kezével.
-Gondolod megijedünk pár pedellustól? - Kérdi némi gondolkodás után az egyik páncélos. - Had jöjjenek csak. A miértre pedig: mert átkozott korcsok vagytok!
~Az én szüleim legalább nem unokatestvérek...~
-Hogy mi?! - Kérdi felháborodva az egyik, s most már Sean-ra szegezi fegyverét, mialatt a többiek hátulról támogatják együtt érző hahotájukkal.

A részeg idióták tényleg elhitték, hogy Sean képes volt riasztani a tanárokat, de ezért szegény nagy árat fizet, hiszen látom, hogy először csak szédelegni kezd, majd össze is esik, feltételezem nem az én gondolataim hatására. Odaugrom hozzá, nem törődve a ránk és főleg rá szegeződő puskacsövekkel.
- Maguk ostoba fajankók! - kiáltottam rájuk dühtől égő szemmel. - Tudják, hogy melyik iskola van itt a közvetlen közelünkben? Mert, ha nem akkor nagyon csúnya meglepetésben lesz részük. - próbálom feltámogatni a kedvesem. - És, ha közelebb jön, - mutatok a beszélőképes fickóra, - megmutatom, hogy kis is a korcs.
Igazán nem sok kell, hogy nekik ugorjak, csak fogalmam nincs kibírom el, ha ilyen közelről és többen lőnek rám, de azt hiszem lassan nem lesz más választásom, mert mindenképpen tüzelni fognak ránk. Akkor legalább megpróbálom elvonni a figyelmüket Seanról.
~ Ohh! Logan! Igazán visszafordulhatnál, most az egyszer megnézni, miért nem megy utánad a tanítványod! ~
Általában bízom a képességeimben, de most igazán jól jönne valami hathatós segítség. Megfeszítem az izmaimat, hogyha az egyik közelebb jön nekiugorhassak, aztán fedezékként magam előtt tartva, talán a többit is elérhetném anélkül, hogy szitává lyuggatnának ők, vagy az autó tetején lévő fegyver.

Sarah kívánsága meglepően gyorsan teljesül, hisz ebben a másodpercben mint valami túlméretezett baseball labda vágja át a gombócba formálódott Logan a füstfelhőt, s egyenesen a két fiatal, és az önjelölt kivégzőosztag előtt ér földet. A hatalmas becsapódás még ellenségeikre is a frászt hozza, ő azonban úgy áll fel, mintha csak a háztetőről huppant volna le a puha földre.
-Mi lenne, ha olyannal kötözködnétek, aki egy súlycsoportban van veletek? - Kérdi, s úgy helyezkedik, hogy alacsony, de annál szélesebb teste kitakarja mindkét fiatalt, illetve lehetőség szerint a harmadikat is. - Illetve, most látom csak, hogy magasabbak vagytok nálam. - Erre előpattannak karmai, azzal az ismerős, és ijesztő hanggal kísérve, mely rémálmait gazdagítja mindenkinek, aki hallotta már, és túlélte azt. - Ezen könnyen segíthetünk!
Na persze, innentől kezdve már biztosan rá szegeződik minden zabos ólomkatona fegyvere, de még a tanké is. Pár pillanatig csak áll ott mozdulatlanul, a következő pillanatban pedig éktelen mennydörgés sújtja a "tank" "lövegét", hatástalanná téve azt, a körülötte keletkező mini forgószélről már nem is beszélve. Az ebből adódó pillanatnyi zavart használja ki Rozsomák, hogy támadjon.
~Rendben logan, te pedig akit tudsz, szabadítsd meg a fegyvereitől, mondom a fegyvereitől, mondom a FEGYVEREKTŐL, nem a karjuktól csak a stukkertől!!!! Minek néz ez engem...~
Első suhintása darabokra szaggatja a legelöl álló katona puskáját, és annak két ujja is megy a levesbe.
-Hoppá - kommentálja egy gonosz vigyorral, mire a többi katona azonnal visszafordul felé, ijedtükben tüzet nyitva rá.

Ciklon kérdő tekintettel fordult felém, mire megrántottam a vállamat:
- Te vagy a főnök - közöltem. A nő felsóhajtott:
- Ez most nem a félévi tanári értekezlet, te voltál katonatiszt - nézett rám várakozóan. Felmértem a helyzetet. Négy gyalogos és egy harckocsi. Három baráti célszemély a zónában, kettő magatehetetlen. Bólintottam:
- Rendben van. Az a jármű mondjuk könnyű harckocsinak felelhet meg. Ciklon! Intézd el a lövegtornyot és borítsd fel - néztem rá. - Lehetőleg minél gyorsabban...
Mielőtt még Rozsomák odaér - tettem hozzá gondolatban. A férfi fel is horkant, mire felé fordultam:
- A te önregenerációs képességed biztosíthat esélyt a gyerekeknek. Mentsd őket ha lehet, rendben Logan? Akit tudsz, azt szabadítsd meg a fegyvereitől, mondom a fegyvereitől, mondom a FEGYVEREKTŐL, nem a karjuktól csak a stukkertől!!!!
Kimérten bólintott majd a terepre mutatott. Elértettem a célzását, túl messze vannak. Épp gondolkodóba estem, mikor rám mutatott majd felfelé. Biccentettem és villámsebesen nőttem meg, majd hajítottam a férfit célirányba. Ciklon szélkavargás közepette emelkedett fel mellettünk.
Kiléptem én is normál alakomban, majd megkocogtattam a legközelebbi lövész vállát. Meglepetten megperdült, én meg ütöttem. Nem nagyot. Ellenben a fickó zavarodottan kezdett tántorogni azonnal. Magam elé rántottam, megzavarva társait, akik közül kettő is azonnal elvesztette a harci eszközöket. Megragadtam a megzavart támadót és megnőttem újra. Egy jól irányzott mozdulattal felrúgtam az üresen álló motort, ami leverte a lábáról a maradék triót. Miközben a kikecmergéssel foglalkoztak a kezemben lévőt a grabancánál fogva felakasztottam egy faágra, majd megperdültem.
Ciklon lényegében kivégezte a harcjárművet, a zavarodott pilóta és a lövésze éppen gyors futásban távolodtak a mindig épp csak centikkel a sarkuk mögött bevágó villámok elől. A földön heverő ép fegyvert széttapostam majd emberi méretre kicsinyedtem újra.
A jómadarak előmásztak, de fegyverük már nem nagyon volt. Loganre néztem a maszkom mögül:
- Khmm... elmagyaráznád ezeknek az uraknak, hogy merre találják a kifelé vezető utat az erdőből? - érdeklődtem udvariasan.

Mielőtt azonban még a támadásomra sor került volna egy nagydarab valami süvített keresztül az ágak között és pont előttünk ért földet. A hangos és kemény becsapódásra mind én, magammal rántva Seant is, mind a támadóink hátratántorodtak, és miután a gömböc kiegyenesedett kikerekedett szemmel és felszabadult mosolyra húzódó szájjal ismertem fel Logant.
~ Áááá! csak emlegetni kellett! ~
Aztán már úgy pörögtek az események, hogy alig lehetett szemmel követni. Rozsomák karmai fájdalmas gyorsasággal kaszabolták szét az első fickó fegyverét, közben a tank körül kisebb tornádó kerekedett, felrobbantva a tornyát, majd elborítva magát az autót is, aztán hirtelen megjelent még Adam is és testét megnövesztve rendezte le a még megmaradt vadászokat. Csak álltam ott és egyre szélesebb mosoly ragyogott az arcomon, látva, hogy milyen hatékonyan szüntették meg a veszedelmet a tanáraink.
Miután Adam Loganra bízta a maradék túlélő kiebrudalását, végre nagyot sóhajtottam és a lassan éledező Seahoz hajoltam, csapzott haját kisimítva az arcából.
- Vége van szerelmem! Már biztonságban vagyunk.....remélem! - suttogtam miután rájöttem, hogy nem biztos, hogy meg leszünk dicsérve, hisz megint mi keveredtünk bajba.

-Mimimi? - Kérdi, mikor az agyára szálló köd végre valamelyest kitisztul, köszönhetően annak, hogy jócskán lecsökkent a terület népsűrűsége az utóbbi fél percben. Ezernyi kérdése lenne arról, hogy mégis mi a fene történt itt, de végül inkább csak a lány szavaira koncentrál. Látva a frissen érkezett triót, úgysem annyira nehéz elképzelni, miért reszket ennyire az összes támadójuk. Sarah-ba kapaszkodva támaszkodik fel, s közben még látja a távolba, ahogy Logan "elbeszélget" az egyik pórul járt páncélossal. Nem tudja, mit mondhat neki, de ellensége reakciója láttán nagyon boldog, hogy hallótávolságon kívül van, minden értelemben.
-Ne aggódj édesem - suttogja, hisz ez célravezetőbbnek bizonyult a telepátiánál - ezért kivételesen csak nem téged fognak elővenni. Nem mintha lenne még hely az ellenőrződben... - Vigyorogva karolja át a lányt, részben azért, mert még mindig nem tudna megállni a saját lábain.
~Köszönöm, mindenkinek.~
Bár ez csak gondolatban hangzik el, Adam, Ciklom, Rozsomák, de még Sarah is hallhatja, hisz újabban még ezzel az ajándékkal is meglepte a sors, ha nem figyel oda, a gondolatai kiszivárognak...pontosabban, ha figyelmetlen, és gondolni mer valamire.

Ahogy Rozsomák néhány "kedves" szóval útjára bocsájtotta a fiúkat, az utolsót egyszerűen leakasztottam az ágról, de nem engedtem el. Tanártársamra néztem:
- Ha megkérhetlek felbontanád ezt a konzervdobozt rajta?
Logan brutális pengéivel pillanatok alatt lehámozta a srácról a testpáncélt, miközben az már remegett mint a nyárfalevél. Elköszöntem Ciklontól és Rozsomáktól, rám hagyták, hogy elbeszélgessek a gyerekekkel, de előbb a támadónak akartam néhány dolgot a fejébe verni. Nem élveztem azt, ami most következett, de sajnos néha bizony pálcával kell nevelni a gyereket, ezt megtanultam. megfogtam és Sarah elé löktem a már félmeztelen kölyköt és a lányra néztem:
- Tartsd ott Fúria, beszélni szeretnék vele - kértem. - A komoly fájdalom eltompít, de egy kevés kiélezi az elmét. Ha megtennéd...
Valahogy láttam fogadott lányom szemében, hogy ennél sokkal többet is szívesen megtenne most, de egyelőre türtőztette magát. A srác még a tüskék enyhe érintésétől is nyüsszögve vonaglott. Elé guggoltam és a szemébe néztem:
- Fiam, amit most csináltatok, az nagyon veszélyes játék - kezdtem nyugodtan. - Fikarcnyit sem érdekel, hogy milyen csodálatos elvi megfontolások mentén jutottatok erre az ötletre, de most mondom: ez könnyen az életetekbe kerülhet. Szabadon választható bármely radikális párt, javaslom szavazz az egyikre és a kocsmában két korsó sör között büszkélkedj el a nézeteiddel, de ide ne gyere vissza. Már csak azért se, mert legközelebb láncot kötök a nyakadra és kiraklak az iskola udvarára a nyakadban egy táblával, miszerint te voltál az, aki az osztálytársaikra támadt. Aztán majd este érted megyek. Világos voltam? Sean? Felfogja a szavaim?
A fiú bólintása után finoman megveregettem a fickó arcát:
- Ami most jön, azt tekintsd tanulópénznek és meséld el a cimboráidnak a szavaim. Sarah! Játszhatsz vele egy kicsit...
Fúria azonnal alkalmazni kezdte az erejét, de egy jó öt perc múlva én intettem neki, hogy üsse már ki, addig csak vonaglott a szerencsétlen a lány kezei közt. Hozzájuk fordultam:
- Megsebesültetek? - kérdeztem, majd a nemleges válasz után leültem melléjük és levettem a sisakomat: - Nos... elmesélnétek hogy történt ez az egész?

Miután lassan magunkra maradtunk, Adam az egyik hátramaradt támadóval akart kicsit beszélgetni. Logan hathatós segítségével már a páncél sem volt útban. A másik két tanár távozott és csak mi maradtunk már a tisztáson: A még alélt srác, Sean, Adam én és a remegő támadónk, aki most biztos nagyon máshol szeretett volna lenni, hogy fordultak az erőviszonyok. Kíváncsian várta, hogy mit akar vele kezdeni Adam, de amikor a kezem közé adta, hirtelen ördögi vigyor jelent meg a képemen, aztán kissé csalódva fogadtam, hogy nem adhatok bele apait-anyait, mert meg kell értenie a tanulságot is.
Elhúztam a szám, mikor a srác, már egy kis szúrástól is ott vonaglott a lábam előtt. De gondolom azért felfogta a szavak értelmét és máskor százszor is meggondolja, hogy kibe köt bele, és főleg hol. Miután Sean biztosította Adamet, hogy a fiú értette, amit mondott, legnagyobb örömömre szabad kezet kaptam és ekkor már nem kellett vissza fognom magam, habár azért hogy kicsit elnyújtsam az élvezeteket, nem a legerősebb fokozaton kezdtem, ezt beismerem. Még folytattam volna, de fogadott apám megunta a srác visítását és szenvedését és megkért, hogy fejezzem be, így a srác kapott egy utolsó bemutatkozást a képességemből, aztán végre elhallgatott.
- Én nem! És azt hiszem Sean sem, de a srácot még nem volt időnk megnézni. – intek az ájult puma felé. – Igazán szerintem valami féle vadászatba csöppentünk bele, ha jól gondolom, még pedig mutáns vadászatba. Ő ott egy puma alakváltó, őt üldözték, ha jól gondolom. ?i csak a hab lettünk volna a tortán. – nézek Seanra, hogyha elég erős, ő is megerősíthetné a szavaimat.

-Nagyonis érti...sajnos vizuális típus a srác...
~Ahogy én is...~
Sean egy darabig elnézi, ha nehezen is a srác kínlódását, de végül finoman megfogja barátnője kezét, és kérlelni kezdi őt, hogy hagyja abba.
-Lehet, hogy megérdemli, de ha így folytatjuk, mi is...
~Jaj ne, miért néznek így rám? Ez kezd ijesztő lenni...és ezt is halljátok mi? Miért vesződöm azzal, hogy magamban beszéljek...~
Szerencsére Adam pont ekkor dönt úgy, hogy elég a mókából, szóval a kínzás abbamarad.
-Hát, nekem igazándiból volt időm "beszélni" vele - jegyzi meg, s kicsit boldoggá teszi az, hogy végre ő is hasznos lehet, arról nem is beszélve, hogy ejtik az előző témát - Ő sem százas sajnos, úgy tűnik, hogy amikor átváltozik, úgy is kezd gondolkodni, mint egy vadállat. - Gyanakvó pillantást vet a kiterült fiúra, majd újra Adam-re néz. - Illetve, nagyon remélem, mert ha emberként is meg akar enni minket, akkor sajnos neki is a ketrecben a helye.
Szorosan megfogja Sarah tüskétlenné vált kezét, már persze, ha hagyja.
-Amúgy, ha hihetünk neki, Kanadából kergették idáig. - Itt egy pillanatra megáll, s a 3 ájult emberre néz, kiket társaik hátrahagytak. - Mi lesz most velük?

Megráztam a fejem Sean felé:
- Kegyetlen dolog, de jelenleg hasznos volt - feleltem. - Hatékonyabb mint a szavaim, ez hosszabban beleég a memóriájába.
Kérdésére csak megráztam a fejemet:
- Ezt a fiatalembert bevisszük természetesen az intézetbe és megpróbáljuk helyrehozni - intettem az alakváltó felé. - Ami őket illeti... Nos hamarosan visszatér Logan - kocogtattam meg a sisakom amiben az adóvevőm volt többek közt - az egyik dzsippel és kirakja a jómadarakat a legközelebbi buszmegállónál. Nem lesz bajuk. Kaptak egy leckét az élettől. Ha valamelyiknek van agya elgondolkodik rajta miért hagyták életben a szörnyek. Amelyiknek nincs... - csak legyintettem.
Fejcsóválva fordultam feléjük:
- Esküszöm nem tudom melyikőtök vonzza jobban a bajt - sóhajtottam. - De most kivételesen nem tehettek róla. Bajba kerültetek, de a helyetekben én sem tettem volna másképp. Én nem fogom megmosni a fejeteket ezért és azt hiszem Ciklon sem. Azt nem ígérhetem, hogy Logan sem, de szólok majd pár jó szót az érdeketekben, Viszont azt hiszem ideje lesz ezzel az... őőő... életmóddal, hogy megkapd az első önvédelmi leckéidet Sarah a képességeden felül a harci teremben. Amennyi időt egymással töltötök még Seant is befogom - legyintettem. - Na szedelőzködjetek, gondolom nem akartok itt maradni, én a jó gyereket beviszem a gyengélkedőre - nőttem meg és a vállamra dobtam az ájult testet.

//Szál vége - köszi //

Kicsit visszafogtam magam Sean reakciója láttán, hiszen nem akartam, hogy valami kegyetlen Fúriának gondoljon, és különben is elég volt a srác nyivákolásából már, ezért tényleg nem kínoztam tovább, de még hallottam kedvesem gondolatait közben.
Mondjuk a többiek is megérdemeltek volna valami hasonlót, de ez az egy legalább megjegyzi egy életre, és lehet, hogy tovább adja a többieknek is.
Elképzeltem, ahogy Logan szépen elszállítja a buszmegállóba az ájult vadászokat, és ez megért egy mosolyt. A puma srác pedig most már talán biztonságban lesz.
A szorongásom elmúlt, amikor Adam kijelentette, hogy kivételesen nem tart bennünket hibásnak a történtekben, és az önvédelmi gyakorlat híre felvillanyozott, habár nem tudom Sean mit szólt hozzá, most nem nagyon hallottam a gondolatait, szerintem próbált nem gondolni semmire. Logan különórái viszont drámai közelségbe kerültek lelki szemeim előtt, hiszen ő nem biztos, hogy olyan lágyszívű lesz, mint Adam, főleg az előzmények után.
A tanácsnak megfelelőn összekapartuk magunkat és megindultunk a jócskán megnőtt férfi után.

-Talán - jegyzi meg, nem túl meggyőzően. Nehéz elvonatkoztatni tőle, hogy alig egy hete még ő is ember volt...még ha nem is ilyen aranyvérű mint ezek, de akkor is.
~Lehet túl nyámnyila vagyok, de hallani a srác gondolatait közben nem valami felemelő érzés...~
Aztán érzi kezén a lány kezét, s rossz érzése elszáll végre. Követni kezdik az óriást, vissza az épületbe, a késekről pedig elfeledkeznek mind a ketten, de valószínűleg Logan is, hisz nem teszi szóvá, ahogy elhajt mellettük a négy kerék meghajtású járművel. A válluk fölött még láthatják, ahogy krumplis zsákokként hajigálja fel az ájult bajkeverőket a a csomagtartóra, dolga végeztével pedig elhajt velük, egy marha messze található buszmegállóba, sátáni kacaja pedig elnyomja még a motor bőgését is.
-Biztos, hogy megmaradnak? - Kérdi bátortalanul, de látva, hogy ez senkit sem érdekel, inkább hanyagolja ő is a témát.
Az épületbe érve már valamivel jobb a kedve, s miután elváltak Adamtől, a lány szobája előtt szembe fordítja magával Sarah-t, s hevesen megcsókolja őt, hátát a dalhoz nyomva.
-Tudod, most már el tudom képzelni, honnan kaptad a beceneved...nagyon ijesztő tudsz lenni, de én így is szeretlek.

Kéz a kézben sétáltunk vissza az iskola felé, közben elsüvített mellettünk Logan, hogy összeszedje a srácokat, majd elfuvarozza őket egy remélhetőleg jó messze lévő helyre, amit nevetése meg is erősített.
- Ne aggódj, senki nem akar meggyilkolni senkit, főleg nem a tanáraink. – nyugtatom meg a most hangosan feltett kérdését.
Egészen a szobám ajtajáig szótlanul bandukolunk, de ott aztán Sean meglep egy forró csókkal. Mikor elválunk egymástól és szóvá teszi a becenevemet, muszáj válaszolnom.
- Nézd Sean! Én az utcán nőttem fel és ott kemény játszmák zajlottak, ami nem mindig végződött hepienddel. Ezek a srácok sem csúzlival ijesztgettek minket és, ha nem jönnek Adamék, akkor bizony nem biztos, hogy most itt beszélgetnénk. Elfelejtetted, hogy meg akartak ölni? Én nem felejtem el a rád szegeződő puskacsöveket, vagy a lángszórót! Nem vagyok kegyetlen, de bőven megérdemelték amit kaptak. – fogom meg a kezét és nézek a szemébe komolyan. – És nagyon örülök, hogy ennek ellenére kitartasz mellettem és tudod, hogy én is szeretlek, minden körülmények között, még akkor is, ha hallod minden egyes illetlen gondolatomat is. – nevetek fel felszabadultan.

-Úgy nézek én ki, mint aki aggódik? - Kérdi remegő hangon, s enyhén hadarva. - És nem, nem felejtettem el, hogy meg akartak ölni, fél perccel korábban viszont egy másik mutáns akart széttépni minket, és nem tudhatjuk, mit művelt velük, amiért idáig kergették...
Vesz egy mély levegőt, s közben szorosan magához öleli a lányt.
-Ne haragudj, biztos agyamra ment a sok képregény, de az én szememben ti szuperhősök vagytok...tudom, fel kéne nőnöm.
Előre hajol, homlokát Sarah homlokának döntve, és akkor rátör valami. Valami amitől arca lángvörös színt vesz fel, de egyszerre el is mosolyodik tőle.
-Hű ha... - jegyzi meg a látottakkal kapcsolatban, s az ölébe kapja a lányt, elhalmozza csókjaival, és úgy viszi be őt a szobájába. Az ajtót a lábával zárja be maguk mögött, de olyan hévvel, hogy az még a folyosó túlvégén is a frászt hozza az arra mászkálókra, de ez most a legkevésbé sem hatja meg, hisz hirtelen halaszthatatlan dolga akadt.
Úgyis azt beszélték meg, hogy nem hagyják el ezt a szobát egy hétig....

//Köszönöm a játékot mindenkinek //

- Igen úgy nézek ki! - bólintok, hogy nyomatékosítsam a szavaimat. - És akármit is követett el a pumafiú, az még ne ok arra, hogy azok a tökkelütöttek minden mutánst levadásszanak, habár még abban is kételkedem, hogy egyáltalán tudták akkor még, hogy azok vagyunk! Csak a szemtanukat akarták eltakarítani. Szóval ne legyen lelkiismeret furdalásod miattuk, nem éri meg. - rázom meg a fejem. - És lassan az X-menbe te is beletartozik, úgy, hogy tényleg ideje felnőni. - nevetem el magam.
Aztán, ahogy a homloka a homlokomhoz és már nem kellenek szavak, hogy érezze, és talán lássa is, hogy most éppen mire gondolok, de azt hiszem most a képességei tökéletesen működnek és nagyon is értette, amit pirosló arca is bizonyít.
Kacagva hagyom, hogy erős karjaiba kapjon és a szobámba cipeljen, de nincs kétségem, hogy a fél intézet is tudomást szerzett a dologról, amilyen hévvel az ajtót becsukta mögöttünk.
~ Talán így téli szünetben senkinek nem tűnik fel, hogy egy hétig ki sem dugjuk az orrunkat! ~ kontrázok rá a ki nem mondott szavakra, és nagyon remélem, hogy egy őrült sem most akarja megmenteni vagy épp elpusztítani a világot, és amibe mi most semmi szín alatt nem is keverednénk bele. Nem igaz?

/Szál vége - Én is köszönöm mindenkinek /

-Ez volna!
Mutatja András, egyetlen széles mozdulattal az amúgy nyilvánvaló tényt, hogy egy erdő előtt állnak.
-A baj az ezzel az erdővel, hogy itt laknak azok a mutáns tanulók akik bediliztek... Most képzeld el, egy csomó pszcihopata mutáns...
András mindezt teljesen hétköznapi hangon mondta, de ha nem az akaraterő volna a képessége, elneveti magát.
~Pszihopata mutánsok? Néha magam is meglepődöm miket ki nem találok.~
- Csak utánad...

András kijelentésére kérdőn pillant unokatestvérére.
- Ez most komoly? - majd merészen előre lépdel - Ha igen akkor már értem, miért nem ajánlott az idejövetel.
Maxet mégsem ijeszti meg a helyzet.
~ András nagy valószínűséggel csak ugrat.~
Inkább a természetre koncentrál. Bekapcsolja most is nyakában logó fényképezőgépét és készít pár fotót. Ilyet nem igazán tudott megtenni a városban.
- Ha már ismét tudunk beszélgetni mesélj mi történt veled New York óta. Természetesen a mutációd fejlődésére is kíváncsi volnék. Hogy jöttél rá?

- Ó egyszerűen! Megvastagodott a hajam, és elkezdtek körülöttem lebegni a tárgyak... komolyan már csak egy Level up! felkiáltás hiányzott, meg fénygyűrű!
Nevettet András majd ő is a természetre koncentrált bár ő hivatásos erdőjáró volt így hát hozzászokott az efféle látványhoz.
~Attól még szép.~
- Még egyszer megtámadott a Vadász.
Mondta hirtelen.

Max a level up-pon jót nevet és komolysággal válaszol:
- Nem is tudtam, hogy a mutáció fokozódhat. Kíváncsian várom, hogy mi lesz velem.
- Mikor és hol? Azt nem kérdezem, hogy épségben vagy e, mert hát itt állsz előttem és jobban festesz, mint utóbbi találkozásunkkor, abban a véres, megtépázott felsőben...
Időközben egyre beljebb és beljebb haladtak az erdőben. Max még olykor-olykor kattintott egyet gépével. S hirtelen ötlettől vezérelve letérdelt a földre, erejét egy körbe koncentrálva. A kezétől a szokásos repedések indultak ki, de most nem távolodni kezdtek, hanem a fiú tenyerétől úgy 25 centiméterre egy kört téptek ki a talajból. Max azt hitte, hogy a nagyobb súlyú darab megemelése nehézségekkel jár majd, de ehelyett alig érezte a súlyát.
- Hihetetlen, ezt például csak elméletben teszteltem. - mondta és a feje fölött tartott föld darabot egy nagyobb lendülettel a távolba hajította. - Tehát ezért nem sérültem komolyabban az épület ledőlésekor.
Mondta Andrásnak a találkozásuk előtti e-mail-re utalva.

-Olvasod a Timest? Benne volt. Lakeside öregek otthonában támadt rám, de szerencsére ott volt Chriss akinek majd bemutatlak, és ő egy nagyon erős mutáns...
A Vadász úgy pucolt el mit akit kilőttek, pedig csak fejbe-csapták, kétszer egy normális és egy vas Zongorával.
András hahotázott majd érdeklődve figyelte a bemutatót.
-No ez ügyes trükk.
Szomorúan figyelte azokat a letarolt fákat amiket Max trükkje elpusztított.
-De talán nem itt kellet volna ezt kipróbálni...

- Láttam a cikket, tudod néha szoktam olvasni rivális újságokat is, de nem gondoltam, hogy rólatok szólt volna. Persze a rendőrség megint alaptalan pletykának tünteti fel a támadást.
- Na látod annak örülnék, ugyanis rajtad kívül elég kevés mutánst ismerek.
Majd visszatekintett az intézet felé:
~ És hát még elég sokkal kell majd megismerkednem.~
- Zongorával? Azt megnéztem volna. - mondta szokásosan kuncogva.
- Ügyesnek, ügyes. Jól jött volna például múltkor a Queens Pub-ban.
A fiú is a kidőlt fák irányába néz és száját féloldalasan felhúzza.
- Viszont ha azok a fák a ránk támadó versenyzők lettek volna...
És éppen mondata zárásakor újabb fa dőlt ki hatalmas recsegéssel-ropogással.
~ Ezt az időzítést!~ gondolja mosolyogva és kissé elkalandozva a Pubban történteken.