Roncstelep

Komolyan elgondolkodik rajta, hogy vajon mennyire néző őt hülyének ez a szemrevaló teremtés, aki valamiért a jelek szerint egyedül akart összefutni Rozsomákkal, Bronx-ban. Minden esetre, lehet nem ártana vigyázni vele, mert ha véletlenül nem elmebeteg a csaj, akkor csak simán nagyon erős lehet, az pedig nem jó, nagyon nem...
-Sajnos nem - dörmögi, s egyre közelebb lép. - De nagyon szeretnék ezen változtatni. - Úgy mozog felé, hogy a folyamatosan hátráló nőt szép lassan sarokba szorítsa. Ha sikerül elérnie, hogy szegény Parázs háta az egyik falat érje, már nyert ügye van. - Az én nevem Logan, és kegyedet hogy szólíthatom?
Színjátékát kissé megtöri a következő kérdés. Ő csatlakozni a testvériségbe? Ez annyira nevetséges, hogy prüszkölve röhögi el magát a puszta feltételezésen, még ha nyilvánvalóan nem is volt komoly.
-Ahhoz még nem ittam eleget.
Alaposan végigméri a csöppnyi szépséget, mikor közli, hogy egy magafajtának ez a környék veszélyes. Tényleg az, de kétli, hogy valóban be lenne tojva, már csak azért is, mert akkor a szívverése szaporább lenne annál, amit ő csak úgy hív: ninja pulzus. Minden esetre úgy dönt, egyenlőre beveszi a dolgot.
-Tudod, attól tartok egy nagyon gonosz tréfa áldozata lettél. Mi lenne, ha elmennénk erről az ijesztő helyről - mintha csak lefizette volna a vérebeket, hogy pont ebben a pillanatban ugassanak meg egy szerencsétlen papírzacskót, töri meg a csendet éktelen lármájuk, mitől majdnem ő maga i összerezzen. - Hülye dögök, szóval, ha gondolod, még el is viszlek egy darabon. Ahogy látom, itt ma úgysem futok össze senki érdekessel...
S ezzel hátat fordít neki, hogy a motorja felé induljon. Amúgy is ideje lelépni, mert kizárt, hogy még sokáig jópofát fognak vágni a tulajdonosok ahhoz, amit a berendezéssel művelt, ha pedig még a zsarukat is kihívják...napok kérdése, és tele lesz velük a környék!

Úgy látszik, hogy ő sem most jött le a falvédőről, hiszen látszott, hogy egy pillanatra sem vette be a mesémet, de azért úgy tesz, mintha belemenne a színjátékba. Ez tipikusan ez az eset, mikor ő tudja, hogy én tudom, én tudom, hogy ő tudja, de azért játsszunk tovább.
Egy percre sem tévesztem szem elől ezt a veszélyes ellenfelet, aki még Kardfognak is megkeseríti az életét, hiszen, ha nem tudom csapdába csalni, akkor valószínűleg esélyem sincs ellene, és nem szeretném, ha sikerülne a kis próbálkozása, hogy sarokba szorítson, így oldalra mozdulok, mielőtt nem maradna kiutam.
- Szólíts csak Parázslétűnek. – biccentek enyhén felé, ahogy bemutatkozik, és magam is elmosolyodom halványan, ahogy a Testvériséghez való csatlakozásra reagál. – Azt mindjárt láttam. – fűzöm hozzá. – De milyen kár!
Már csak azért sem lenne jó, ha közelebb jönne, mert akkor már a nyakam is kitörne, hogy felnézzek rá, tartva a távolságot viszont még elég kényelmes a kommunikáció.
Felajánlása, hogy menjünk el innen azért váratlanul ér, de igazán megfontolandó, hiszen a mágnes nélkül nincs értelme itt maradni, habár nem tudom, hogy miért is akar velem együtt távozni. A szövegét természetesen nem veszem be, és tudom, hogy ő sem gondolja komolyan, így viszont nem látom át a szándékait. Nem hiszem, hogy egy cseppet is megbízna bennem, mint ahogy én sem bízom meg benne.
A kutyaugatás pont ekkor töri meg a feszült csendet, és kissé megdobogtatja a szívem, de a szemem sem rebben.
Mikor hátat fordít már tényleg nem értem, hogy mi is a szándéka, de ha motorral jött és ő ül elől, én meg a háta mögött, akkor nagy vész nem lehet, legfeljebb nem kell gyalogolnom visszafelé, én meg ha kieszeltem egy másik csapdát, majd ismét megkeresem a nagyfiút, ha csak menet közben nem adódik valami alkalom.
- Oké! Talán igazad van, ma már nem lesz itt semmi érdekes, pedig élvezni tudtam volna, ha mégis. – indulok meg után lassan, kellő távolsággal. – A belváros felé megyek, ha arra jó neked.

Kisvártatva léptei visszhangjának koncertjébe hamarosan vendégművészként csatlakozik még egy pár ninja surranó, ahogy bájos gazdájuk – minden bizonnyal józan ítélő képességének ellent mondva – a nyomába ered, eldobva magától ezt a talán utolsó lehetőséget arra, hogy sértetlenül ússza meg a mai találkozást. Logan persze egész úton azt figyeli, mikor támad rá valaki lesből, ám ezt olyan óvatosan teszi, szigorúan csak a szemeit mozgatva, és a fülét hegyezve, hogy ebből az őt követő harcművész semmit se vehessen észre. A világ összes lesipuskása, és bokorban rejtőzködő, majd hírtelen előugró szörnyetege sem lepte volna meg annyira, mint az, amikor minden atrocitás nélkül elérte kétkerekű fémparipáját, s még akkor sem történt vele semmi, amikor felhajtotta annak ülését.
-Tessék - szólt reménybeli útitársához, ahogy neki passzolja a csomagtartóból előkapott rózsaszínű bukósisakot. – Már hallom a szirénákat, szóval nagyon gyorsan fogunk elhajtani innen…
A mondatot csak az után fejezi be, hogy a nő felcsatolta a sisakot, mögé ült, ő pedig nagy gázzal maga mögött hagyta ezt a helyet, és egy második világháborús vadászgép felszállási sebességével pengeként hasította ketté az országutat:
-…és kicsit ittam is, mielőtt ide jöttem.
Természetesen homlokegyenest az ellenkező irányba tart, mint amerre a hölgy szállása található, ám ezt igazán nem róhatja fel neki senki, elvégre a testvériség bázisa azért titkos többek között, hogy ő semmiképpen se tudja, hol van. Más kérdés, hogy ez meddig maradhat így, ha ilyen finom illatú hölgyeményeket költöztetnek be oda…A lényeg, hogy rossz felé mennek, de az útból csak egy elmosódott paca látszik, így szegény Parázs csak akkor fedezheti fel, hogy valami nincs rendben, amikor Logan már leparkol a Herculoids mellett.
-Ezer bocs, elfelejtettem, hogy van még itt egy kis dolgom, ha gondolod, indul innen busz Brooklyn felé – mutat a táblákra, ám ez minden bizonnyal nem túlvonzó lehetőség a hölgy számára, tekintve, hogy több tetovált tuskó áll ott, mint amennyit egy hét alatt el tudna használni a Steinway ház befűtésére – vagy jöhetsz velem is, és akkor utána tényleg hazaviszlek, vagy ahova csak akarod. Egy üdítőt állok. Na, mi legyen?

Tudom, hogy nem egy életbiztosítás ezzel a veszélyes mutánssal egy motoron ülni, de végül is én egy ujjal sem bántottam és mivel azt nem sejtheti, hogy miért csaltam ide, sőt talán ki sem nézné belőlem, hogy ilyen terveket forralok ellene, így igazán nincs mitől tartanom.
Még ha látni nem is látom, de érzem a belőle áradó feszültséget, a merev tartását, ahogy arra számít, útközben csapdába sétál. De sajnos ez nem fog megtörténni, mert egy őrült, karmos figura tönkretette a berendezéseket!
Mikor az a valamit a kezembe nyomta, nagyjából tudtam, hogy a fejemre kell tenni, hiszen már láttam az utcán, hogy így közlekedtek vele, de a színe elég gusztustalan volt, de azért szó nélkül fel tettem, és csak bólintottam, mikor megemlítette a szirénákat, amik rendőröket jelentettek.
- És az baj? – kérdeztem halkan, kíváncsian ránézve. – Engem nem zavar, ha csak nem akarsz engem is megkínálni. – ülök fel mögé a motorra, majd ahogy láttam az utcákon, megkapaszkodom a derekában, és ami egyre szorosabbá válik, ahogy elindul a dübörgő masinával.
Ha azt hiszi, hogy ezzel megrémít, vagy ha tesztelni akarja bátorságomat, akkor emberére akadt, hiszen habár nem vagyok szokva a modern járművekhez, meg ilyen sebességhez, azért nagyon is ki tudom kapcsolni a félelem érzését, ahogy a fájdalomét is, ha úgy hozza a szükség.
Persze amúgy sem tudok még nagyon tájékozódni a városban, de azt azért megállapítom egy idő után, hogy biztos, hogy nem a belváros felé tartunk. Vajon mi a terve Rozsomáknak? Miért cipel el magával egy másik helyre? Ha meg akart volna ölni, akkor a Roncstelepnél nem találhatott volna ideálisabbat. Akkor meg mi értelme van? De hát kár meditálni olyan dolgon, amit nem tusok megfejteni, majd ha eljön az ideje megtudom.
Mikor megállunk és közli, hogy van itt egy kis dolga, szívesen megosztanám vele, ezen gondolataimat, de végül csak illedelmesen meghajtom magam, miután szemügyre vettem a kocsma előtt álló férfiakat.
- Köszönöm Logan san a meghívást, és élek vele. – majd követem a zajos helyiségbe
Még szerencse, hogy ma csak a tőröket hoztam magammal, mert elég feltűnő látvány lettem volna a katanával a hátamon, de így nem volt semmi feltűnő rajtam. Ettől függetlenül egy ilyen helyen bármikor fennállt az esély, hogy belekötnek az emberlányába. Ez régen sem volt másként. Felkészültem, hogyha kell megvédjem magam.

** Nick **

Pár napja már futótűzként rohant körbe a hír az illegális gyorsulási versenyre járók körében, hogy hamarosan újabb versenyre kerül sor, viszont a helyszínt mindenki csak az utolsó pillanatban kapta meg. Ez egy viszonylag zárt társaság, bekerülni sem egyszerű, de ha már bent vagy, akkor ott kő kemény szabályok vonatkoznak mindenkire. A legjobb, hogy itt senkiről nem tudni, hogy valójában kicsoda, mi az igazi neve, mivel foglalkozik, itt mindenkinek volt egy álneve, amivel versenyzett, és amit az itteniek tudtak, illetve hogy más versenyeken milyen eredményekkel futottak. Itt erről szólt az egész, a járgányokról, arról, hogy mit mersz bevállalni, hogy mennyire vezetsz jól, és persze a pénzről. Hiszen nem csak a hírnév volt a lényeg, a semmire senki nem jönne ide agyon tuningolt gépszörnyekkel, és nem kockáztatnának annyit, amennyit.
Késő este volt a verseny időpontja, hogy az ilyenkor mindig lenni szokott. A rendezőknek valahogy sikerült megkenniük a roncstelepen lévő őröket, és időközben a géptemetőben úgymond egy hirtelen kialakított pályát is létrehoztak, ami egy ekkora helyen, ilyen akadályok mellett nem okozott különösebben nagy nehézséget. Viszont a rizikó azért benne volt a pályában, de pont ezért volt különleges alkalom. Itt senkiről nem lehetett tudni, hogy miféle, ember vagy mutáns, de nem épp a városi gazdag gyerekek jártak ki ide, ha némelyik mégis idekeveredett, akkor többnyire kemény pénzeket vesztettek el,és sok esetben magát a kocsikat vagy motorokat is. Ahogy közeledett az éjfél lassan kezdett a tömeg is összegyűlni. Elég kemény arcokat lehetett itt látni, sokan ismerősként üdvözölték egymást, és kisebb csoportokba is tömörültek, mindenki komolyan tuningolt autókkal és motorokkal érkezett, dögös csajok és kemény pasik. Megvolt a sajátos hangulat.
Végül ő is befutott, egy saját kezűleg összerakott porchéval, ami bár fel volt turbózva, de külsőre nem volt túlcicomázva mint a legtöbb itteni gépszörny. Ő nem szerette a túl nagy hivalkodást, számára sokkal fontosabb volt a teljesítmény, mint a hivalkodás. Leparkolt, kicsit távolabb a nagyobb csoportoktól, majd leállítva a kocsit kiszállt. Szakadt farmer, box cipő, ujjatlan bőrkesztyűk, laza trikó ami egy csajosabb fűzővel volt feldobva, valamit a haját szokásához híven felkötötte. Páran messziről intettek neki, lazán visszaintett, majd utoljára még a rajt előtt átnézte a kocsit. Felnyitotta a motorháztetőt, és elkezdte átvizsgálni, hogy azért minden a helyén és rendben legyen, ha versenyről volt szó, akkor nem ismerte a viccet...

Nos az éjszakai taxizás hátránya tud néha az előnye is lenni a dolognak. Még pedig a kevés utas. Míg napközben a csúcsidőszakban alig találni üres taxit, este fordítva van. Utast találni alig, szinte minden fuvar rendelés volt az elmúlt héten is. Így mikor a fülembe jutott, hogy jó pénzes kis verseny lesz a Bronxi roncstelepen nem volt kérdés, hogy részt veszek rajta. Tartottam magam annyira jó sofőrnek, hogy még a szakadt sárga taxival is nyerjek. Elvégre nem csak tuningolt verdák forognak az az ilyen versenyeken. Nekem pedig nem kell mást csinálni csak rá dugni egy Laptopot a motorra, a be állításokat átnyomatni a takarékos városi módról a versenyeken sokkal jobban használható beállításokra. Változtatni a vezérlő chip nyomaték elosztásán gyerekjáték. Bár félek, mert bár az én jó -féle amerikai Fordom azért hiába rendelkezik erős motorral, mégsem verseny gép. Nem kecses, mint egy Európai verda, és nem tuning barát mint az ázsiai csodák. De a szíve a motor erős, és jó amerikai szokás szerint ha jól állítod be a benzin mellett a mérföldeket is falni fogja.
Mikor megérkezem a roncstelepre már egy kisebb tömeg van, de a versenyek még nem kezdődtek el. Ilyenkor még csak a buli és paraszt vakítás megy. A srácok próbálnak felvágni a verdáikkal a csajok előtt, miközben mindegyik kocsiból más zene szólt teljes hangerővel. Nem tagadhatom a szívem ugyan úgy meg dobogtatják a szépen felcicomázott Japán csodák, melyekbe nitrót és mindenféle dolgot szorítanak, mint a jó öreg amerikai izomautók. Persze semminek sem vagyok ellenére amely képes többel menni, mint egy gyalogos. Csak kicsit fáj, hogy kinevetnek a verdám miatt. Elvégre mindenféle optikai kiegészítő és fény, és menő fényezés nélkül álltam ide. De látok egy két elégedett bólintást is az olyan versenyzőktől akik már láttak engem vezetni. Ők tudják, hogy még a közepes kocsival is jobb vagyok mint az amatőrök a drága járgányokkal.
Mivel azonban nem szeretem, ha röhögnek rajtam, és éretlen tacskók gúnyolódásának célpontja vagyok kissé távolabb álok le. Még a végén meg ölnék valakit hirtelen fel lobbanó dühömben, és kezdek rá jönni, hogy Kardfog rossz hatással van rám ilyen szempontból. Néha nagyon is ésszerűnek tűnik a hulljon a férgese hozzá állása. Egy fehéres Porsche mellé, melynek a motor tere nyitva, és valaki éppen befelé hajol. Leparkolok mellé, és lenyúlva én is fel pattintom a motorháztetőt, majd ki ugrom a kocsiból, és felnyitom a fedelet. A látvány nem túl meggyőző. Nem fiatal már a taxi amit hajtok. Meg keresem a csatlakozókat és szét húzom, hogy rá tudjam tenni a laptopot, mikor is pillanatokkal később realizálódik bennem, hogy nincs nálam ilyen. - ÓÓÓÓ a Kuuurrrrr..... - Fojtom el a szitkozódást, majd a szomszédomhoz fordulok. Enyhe meg lepetéssel konstatálom, hogy egy finoman szexi baba lóg ki a motorból, feszes virgácsokkal. Ahogy végig néztem az öltözékén láttam, hogy ő velem ellentétben divatból hord szakadt farmert, én azért mert már elkopott. Sajnos a testvériség nem kedvez a ruhatáramnak. A legutóbb vásárolt ruháimat sörétes puska szaggatta szét. A mai napig siratom a kabátot, most sincs rajtam más csak kockás munkás ing, kopott kék farmaer, és egy egyszerű sportcipő. Igazán csövesnek hatok mellette és a Porsche mellett. - Hali! Nincs egy szerviz Laptopod véletlen V8-as motorokhoz? - Szólítom meg mégis, hiszen szükségem van pénzre amit a ma esti versennyel nyerhetek.

Szokásomhoz híven nyakig benne lógok az autóban, és bár mindent átnéztem, és rendben találtam, azért mégis sorra fintorgok egyes dolgokon, ugyanis már most látom, hogy mennyi mindenen tudnék változtatni, és mennyi mindent át lehetne még alakítani. De majd legközelebb, most azzal állok ki, ami van, mindig hozok valami újat a kocsimmal, de közel sem feltűnősködöm vele úgy mint mások, én jobb szeretek a pályán bizonyítani. Hallom a közelgő autó zaját, és ahogy lelassít majd megállítja a motort, de nem nézek fel, csak akkor, amikor a hang közelről szól hozzám. Óvatosan kibújok a nyitott tető alól, elsöprök egy kósza tincset az arcomból, melynek nyomán egy kis fekete olajcsík marad az arcomon a kezemről. Nem veszem észre, de ha észrevenném se zavarna, hiszen a műhelyben gyakran a fejem búbjától a lábujjamig képes vagyok mocskos és olajfoltos lenni, nekem ez az életem, már hozzászoktam, és egy cseppet sem zavart. Érdeklődve mértem végig a srácot, majd aztán a kocsiját. Elmosolyodtam, még őt magát nem láttam, de hallottam hírét, hogy valaki olykor vakmerően egy ócska taxival futja meg a pályákat, de csak néhány versenyen tűnik fel, ahol egész profi vezetői tudományt szokott bemutatni. Nekem még nem volt hozzá szerencsém, se személyesen se versenyen...eddig. Nem szólok, csak odalépek a kocsijához, és érdeklődve kukkantok bele, remélem ezt nem veszi zokon, mert van akinek bizony elszáll az agya, ha valamelyik másik versenyző a motorháztetője alatt vizsgálódik. Meglepődtem, ugyanis semmi extra tuningja nem volt a gépben, ahogy elnéztem ez tényleg csak egy átlagos, sima taxi volt, semmi más. Nem nevettem ki csak mosolyogtam az orrom alatt, majd odamentem a saját kocsimhoz, és behajoltam az első ülésről a hátsóra, matattam egy kicsit, majd előkerült pár hasznos cucc, köztük a szerviz laptop is, amit Nick kért, majd továbbra is mosolyogva nyújtottam át neki.
-Azért egy alaposabb szervizelés is ráférne már erre a taxira, nem gondolod? Néhány vezeték sincs már valami túl jó állapotban, és a motor....de a hangjából ítélve azért nem mehet rosszul.-mondtam neki, igen, hiszen amikor még mellém állt be a motor zúgását figyeltem, ami jócskán eltért a többi itteni motorbúgástól. Mindig figyelek minden apróságra, ami fontos lehet a későbbiekben. Felmértem a terepet. Figyeltem, ahogy Nick ügyködik a kocsiján, és csatlakoztatja a laptopot.
-Úgy gondolod, hogy ez a taxi elég lesz ahhoz, hogy nyerni tudj?-tettem fel a kérdés, közben már csípőre tett kézzel ácsorogtam, majd végül visszamentem a kocsimhoz, lecsuktam a motorháztetőt, és nekidőltem, amíg Nick végezte a dolgát. Ahogy így figyeltem, és azok alapján, amit a szóbeszédből hallottam bevallom most reménykedtem, hogy a sorsolás után egy csoportban indulhatok vele, már csak kíváncsiságból is.

Elmosolyodok mikor a haját az arcából kisöpörve olajos csíkot húz az arcára. De nem szólok neki, hiszen ettől a csíktól olyan harcos amazonos lett az amúgy is kemény csajos figura. Mint valami indián harci festés, csak nem festékből, hanem korom fekete olajtól. Ahogy végig mér mosoly szalad át az arcán, és én egy pillanatra azt hiszem máris nemet mond a kérésemre. Elvégre a verseny az verseny, és senki nem szólná meg érte hogyha pácban hagyna egy potenciális ellenfelet. Látom amint a léptei a kocsimhoz vezetnek, és kíváncsian a motorházba kukkant. Pár pillanatnyi vizsgálódás után azonban halvány mosollyal az arcán indul a saját kocsija felé. Azt hiszem ki jelenthetjük, hogy mikor mégis ki emelt egy szerviz laptopot az utastérből nem gyengén lepődök meg. - Óóó köszönöm, ezzel a ma esti versenyemet mented meg. Nick! - Mutatkozok be neki miközben elveszem a gépet, és rá csatlakoztatom a motor kábelekre, majd be szálok a kocsiba és elindítom a verdát. Hallom amint a motor egyenletesen a városi tempóhoz mérten lassú alapjáraton ketyeg. Majd kiszállok és szerviz laptophoz lépve a menübe lépek.
- Én gondolom, de céges autó. Én hiába mondok bármit a főnököket nem érdekli. Úgy vannak vele még bele megy talán 10.000 mérföld utána le selejtezik. Persze ha kárt okoznék benne akkor rögtön egy gyári új kocsi ártáblázatát vennék, hogy levonják a kárt a béremből. Szóval nem fogok az ő kocsijukra költeni a saját fizetésemből. - Mondom, majd át állítom az alapjárat beállításokat a gépen, és a V8-as máris máshogyan kezd el hangzani. A lágy duruzsolást felváltja egy mélyebb morgósabb, mondhatni éhesebb dübörgés. Főleg miután a nyomaték leadási vezérlést is át állítom.
- A motor kapcsán. Meg mondom őszintén azt sem értem egy ilyen városi taxiban miért van V8 as motor a sima soros négyhengeres helyett. De az tény, hogy most már van ereje a kicsinek. - Mondom, miután az utolsó szükséges beállításokat is elvégeztem a motor elektronikán. A kocsi most már ugrósan fog gyorsulni és harapósan. Igaz a végsebességet így nem fogom tudni kihozni belőle. De ahogy láttam a mai verseny is kanyargós rövid szakaszokból álló pálya lesz, ahol a gyorsulás fontosabb mint a végsebesség. - Azt hiszem igen. Ha nem is úgy mintha Porsche GT-m lenne mint neked. De nyerhetek. A legtöbb itteni soffőr 5-60% -a csak villogni tud a kocsival de vezetni már nem annyira. Egy harminc százalék körül van azok száma akik már azért nem rosszak és olyan tíz húsz százalék az aki tényleg profi. Te melyik vagy? Aki csak szép autóval villog, vagy az akinek a helyzet jelző lámpái mások előtt villognak? - Kérdezem tőle mosolyogva, miközben elpakolom a laptopot és hálásan nyújtom neki vissza, és úgy döntök hálám rögtön ki is fejezem. - Nem mintha így nem lennél szerintem csinos, de azt kell mondjam ha van ma itt valami pasi kit fel akarsz szedni akkor jobb lenne ha ellenőriznéd a sminked. Szép olaj csíkot húztál az arcodra. Olyan vagy mint egy mohikán.

Továbbra is mosolygásra késztet, főleg, mikor látom a meglepettséget az arcán, amit már sokszor tapasztaltam, talán nem is azon lepődik meg elsősorban hogy hajlandó vagyok neki segíteni, hanem hogy lazán előkapok bármit a kocsimból. Sajnos vagy szerencsére, de ez mind szakmai ártalom nálam, gyakran járok el úgy, hogy vannak nálam olyan szereléshez szükséges felszerelések, csavarkulcsok, amit normális ember aligha cipelne magával, de egyrészt én nem vagyok olyan mint mások, másrészt meg cseppet sem izgat mások véleménye.
-Szóval Nick.-ízlelgetem a nevét, nem tudom, hogy vajon ez az igazi neve, amit ilyen körökben ritkán vállal fel valaki, vagy szándékosan egy átlagos hétköznapi néven mutatkozott be nekem. Mindenesetre így első ránézésre egész jó passzol hozzá ez a név.
-Moira.-nyújtok neki kezet, engem ezekben a körökben csak így hívnak, mondhatnám, hogy barátoknak csak "Moo", de nem voltunk sem barátok sem ismerősök, jelenleg ő csak egy újabb ellenfél volt a számomra, még ha a taxijával ki is vívott bennem egy minimális szimpátiát. Különös, az igazi nevemet már olyannyira ritkán használom, hogy az szinte már csak papíron létezik, a műhelyben és Buddy-éknak is csak Moo vagyok, azon kívül versenyzőként pedig Moira. Mintha Ann-Marie Crawford egyáltalán nem is volna egy létező személy.
Figyelem, ahogy beállítja a taxit, és bizsergés fut végig a karomon, ahogy a mélyebb motor hang felbúg, ez zene volt füleimnek, máris nem volt olyan mint egy átlagos taxi.
-Merész vagy egy ilyen kocsival ide jönni, de szállnak itt kósza hírek egy versenyző taxisról. Csak nem te volnál az, Nick?-nem kertelek, egyenesen megkérdezem tőle, majd visszapakolom a cuccot a kocsimba. Érdeklődve hallgatom az elgondolását, és valóban volt benne valami. Sokan valóban csak villogni jönnek ide, nulla tudás nélkül. Én is csak akkor jövök, ha kell egy kis plusz pénz, az izgalmat jobban megtalálom a Nascar-ban, mint itt, na meg persze ha képes vagyok nyerni a különböző hozott járgányaimmal, akkor azért a műhelyet is reklámozom kicsit, ami szintén nem jött rosszul, még ha meg is válogattam azokat, hogy kiknek vagyok hajlandó megcsinálni vagy feltuningolni a kocsiját.
-Tudod, kíváncsi vagyok, mit fogsz kihozni a kicsi kocsiból.-mondom neki kissé eltűnődve, majd a kérdést ezután nekem szegezi. Ördögi villanás jelenik meg a szemeimben, vagy csak az éjszakai fények fura játéka volna?
-Én a győztes típus vagyok. Még ha nem is mindig a pénz vagy a hírnév miatt csinálom.-itt kicsit elmerengtem, de hamar kapcsoltam, hogy nem vagyok egyedül.
-De tudod mit, ha a futam alatt mégis felvillanó hátsó lámpákat látsz, akkor majd megtudod.-kacsintottam rá, persze gondolhatja, hogy nekem is csak nagy a szám, mint az itteniek többségének, de szándékosan nem úgy fejeztem ki magam, hogy nagyképűnek tűnjek a kijelentésemmel. De a lényeg benne volt. Most már tényleg kíváncsi voltam, hogy hogy alakulnak a csoportok, annyian gyűltünk össze, és a pálya sem széles útból állt most, így két csoportot indítanak el, majd a két csoportból az első három vesz részt a mindent eldöntő futamban, azaz 6 ember között fog eldőlni minden. Reménykedtem benne, hogy Nick is benne lesz a végső hatosban a kis taxijával.
És akkor hozzátesz még valamit,és a megjegyzésére leguggoltam a taxijának a visszapillantójához. Nekem nem volt újdonság az olajos folt, és a megjegyzésére, ha már ilyen remek hasonlattal élt, akkor ráteszek egy kicsit, ha már úgyis olyan hangzatos volt. A visszapillantóban megnéztem a csíkfoltot, majd a még mindig olajos kezemmel húztam egy másikat is a másik oldalra hogy nagyjából szimmetrikus legyen, majd felálltam.
-Így már mindjárt mutatósabb.-engedtem meg egy félmosolyt, majd közben a háttérből hallani lehetett, hogy megvannak a sorsolás eredményei. Elindultam, egyelőre még gyalog, hogy kiderítsem mikor indulok, és kikkel, de közben félúton még visszafordultam Nick felé.
-Ó, és még valami...én közveszélyes vagyok a pasikra, de kedvelem a különcöket.-kacsintottam rá, majd megfordultam, és könnyed léptekkel indultam meg én is az összegyűlt tömeg felé. Ott kiderült, hogy az első körben nem kerültem össze Nickkel, mindketten külön csoportban indulunk, én tudtam, hogy mindent meg fogok tenni, hogy benne legyek az első háromban, és nagyjából ismertem is azokat, akikkel indulok, kivéve pár újonc milliomos palántát, de nekik nem adtam sok esélyt. Volt pár nehéz fiú nálam és Nicknél is, de csak taktikázni kell, rálépni a gézpedálra és gyorsulni. Kíváncsi voltam, hogy vajon a végső hatosban találkozunk e. Majd visszamentem a kocsimhoz, beszálltam, és megvártam, amíg Nick is visszaért a taxihoz.
-Sok sikert!Remélem az utolsó körben találkozunk!-majd azzal beindítottam a kocsit, és elgurultam a rajtig, ugyanis én az első körben indultam...

- Üdv Moria! Olyan törpés neved van. Csak nem Tolkien volt valamelyik szülőd kedvence? - Ugratom kicsit miközben elfogadom a kezét, bár feleslegesen, hiszen jól tudom, hogy ez a név lehet egy egyszerű becenév is. De akkor is, nem tudtam megállni, hogy ne mondjam ki azt ami elsőnek az eszembe jutott a nevéről. Elvégre ha egy ilyen minimális csipkelődést sem ért akkor jobb ha az az elején kiderül. Minden esetre a motorbeállítás gond nélkül lezajlott. A kérdésére csak felvonom a szemöldököm meglepetten. - Valóban ilyeneket mondanak? Nos akkor tuti én vagyok, mert tudtommal csak én szoktam taxival versenyezni. Nekem nincs pénzem még saját kocsira. Egy estére meg kocsit lopni versenyezni rizikós. Szóval inkább megyek azzal ami elérhető. A céges taxival. - Amit mondott, hogy egyesek versenyzőnek tartanak meglepett. Mármint az, hogy beszélnek rólam. Igaz, hogy jó sofőr vagyok, és amikor indultam mindig nyertem. De ennek legalább akkora köze volt a vezetői tudásomhoz, mint az eszemnek. Elvégre vesztes csatát sosem vállaltam. Például ha a csaj Porsche GT-jével kellene versenyeznem nem vállalnám. A sport kocsi útfekvése és gyorsulása is jobb a Fordénál. Ami még nem is lenne baj, mert a farmotoros kocsi a kanyarokban máshogy táncol, vagyis egy amatőr sofőr kezében nem jelent előnyt a dolog, és kiállnék vele. De az a pipi, aki így ért a kocsikhoz, és ilyen szemmel mért végig engem. Nos neki megelőlegeztem a jó vezető státuszt. A profit még nem. Elvégre a jó hozzá értés, és a jó technikai érzék nem jelenti azt, hogy valaki a vezetést is érzi. Én például jobban vezettem, mint amennyire a szereléshez értettem. Csak pár alap dolgot tudok meg csinálni a kocsikon. Viszont a kormány mögött én leszek a mágus. Vissza térve a vezetéshez, a stratégia is eldönt egy versenyt. Annak az ismerete, hogy ki is az ellenfeled. Már pedig őt ebben a kocsiban veszélyes ellenfélnek tartom első ránézésre is. A szavaira, hogy ő győztes típus csak mosolygok.
- Na igen, de itt mindenki annak tartja magát. Elvégre a vesztesek nem szoktak versenyezni. De igazad van, aki nem csak a pénzért vagy hírnévért versenyez, hanem a győzelem tiszta érzése miatta az igazi nyertes. - Mondom neki elismerve, vagy inkább megelőlegezve a győzni akaráshoz szükséges akaratot. A következő pillanatban viszont már azt figyelem jót mulatva amint a sminkjét igazgatja a taxi tükrében. Meg kell hagyni igazán harcias lett ahogy az arca mind a két oldalára felkerült az olaj csík. - Igen valóban mutatósabb, már csak egy sisak kell és focistának fognak nézni. Vagy pedig egy toll a hajadba, és törzsfőnöknek. - Jegyzem meg én is mikor végzett. Majd ahogy elindul a tömeg felé hirtelen felém fordul és enyhe éllel, vagy célzással a hangjában közli, hogy szereti a különc pasikat miközben rám kacsint. Egy pillanatra a szavam is elakad, de a kacsintására meg én kacsintok vissza. - Én ugyan így vagyok a nőkkel. - Mondom neki, és vissza térek a kocsimhoz. Én Moriával ellentétben nem megyek oda a tömegbe, nem szeretek az emberek közt keveredni. Nekem így pont jó, hiszen tudom, hogy a sorsolás után az egyik szervező úgy is ide fog jönni hozzám, hogy elkérje a nevezési díjat. Akkor meg minek törjem magam a dologgal? Úgy is mindent meg tudok időben. Sőt még annál is többet. Azzal, hogy a szervezővel egyedül beszélhetek a tömeg nélkül, ki tudom őt kérdezni az ellenfeleimről, és a pályáról. Mint mondtam, a versenyzéshez ész is kell.

Tetszett Nick hozzáállása a történethez, és bár keringtek szóbeszédek, és láttam is a taxit, de azt még nem, hogy hogyan is vezet, és annak ellenére, hogy beszéltem vele, még sok mindenről nem győzött meg teljesen, de ugyebár, ami késik az nem múlik...ahogy a mondás is tartja. Nem vettem fel korábbi cukkolásait, nem vagyok az a fajta valaki, aki könnyen ráhisztizik néhány odaszólogatásra, sőt, kimondottan szeretem, ha valaki feldobja a labdát, ami vissza le lehet csapni. Csak tudni kell mikor, hogyan és mivel. Eszem ágában sem volt soha senkit győzködni arról, hogy mekkora profi vagyok, hiszen nem hazudtam korábban Nick kérdésére sem, engem elsősorban nem a pénz érdekel, az totál hidegen hagy, kivéve, ha alkatrészre kell, mert éppen nem úgy állok anyagilag, és hírnévre sincs szükségem. Csak arra az érzésre, ami ilyenkor elkap, és befészkeli magát minden egyes idegszálamba, és totál felpörget. Pont ez az amit már kezdtem is érezni, amint besoroltam a rajtvonalhoz. Voltak ismerős arcok, de nem vagyok az a túlzottan haverkodós típus ilyen körökben. Ezt csak megerősítette az, hogy mellettem mély búgó hanggal pörgette meg a motort egy punk kinézetű alak, fekete napszemüveggel, rágózva...nah az ilyen alakoktól tudok a falra mászni. És ezt a pofát kimondottan rühelltem is...
-Na mi van Moira, megint összetákoltál valami guruló dobozt magadnak? Majd ha ott leszel, azért törölgesd meg a hátsó lámpámat, mikor lehagylak.-magyarázott nekem az ablakon át ez a tahó. Legszívesebben odaköpném az arcába, hogy mekkora s*ggfej vagy te Luther,legutóbb is te nézted az én bádogdobozom hátsóját a célvonal előtt...de nem süllyedtem le erre az aljadék szintre, arra sem volt méltó az a barom, hogy hozzászóljak, így a reakcióm csak annyi volt: rámosolyogtam, és nőiesen telibe mutattam neki a középső ujjam. Kimondottan a falra tudtam mászni a nagyszájú alakoktól, akik a semmire nyitnak mindig ekkora arcot.
~Te is csak egy csökött emberfajzat vagy nulla IQ-val.~zártam le magamban a dolgot vele kapcsolatban, és hagytam, hogy az adrenalin és az izgalom lassan átjárja a testem. Még egy pillanatig a szememet is becsuktam, és addigra már hallottam a visszaszámlálást. A kocsi szépen muzsikált, még csak nem is olyan böhöm erővel mint a többi, és ahogy elindították a futamot beletapostam a gázba, és a kis GT szinte puskagolyóként lőtt ki. Három körös volt a verseny, lévén a pálya hosszú, viszont több benne az akadályokkal tarkított kanyargós rész, mint egy sima gyorsulási versenyben. Itt tényleg szükség volt a precíz taktikai vezetésre is, nem csak arra, hogy valaki esztelenül nyomja a gázpedált. A boly élén voltam, de szándékosan nem túráztattam ki az elején a gépet, hogy a végére szebbet alkothassak vele, viszont nem hagytam, hogy lecsússzak az élbolyból, nehogy pozíciót veszítsek. A harmadik kört kezdtük el, négyen maradtunk az élen, a többiek leszakadtak rólunk.Az egyik éles balos kanyarban sikerült megelőznöm egy újabb versenyzőt, így a harmadik helyen álltam, de nem volt elég, még ha tudtam is hogy ezzel már tovább jutottam. Luther volt előttem, és eszem ágában sem volt hagyni, hogy előttem érjen be a célba. Az egyik hosszabb egyenes szakaszban fej fej mellett haladtunk, nem figyeltem rá, nem akartam, hogy kizökkentsen, csak nyomtam a gázt, ugyanis tudtam, hogy az egyenes végén egy visszahajló jobbos van, és bár ő is tudta a pálya felépítését, de ha rányomom a gézt, akkor belerántom abba a hibába, hogy a kanyar előtt nem fog visszavenni a sebességből, így addig gyorsultam, amíg láttam, hogy az ő autója már kezd elhaladni mellettem, viszont tudtam, hogy jön az a pont, ahol váltok, és leveszem a lábam a gázról. Amint ezt a pontot elértem, így is tettem, és az az ökör ott vihogott, hogy legyőz engem. Viszont az én kocsim már fordult is a jobbosba, mikor ő már észbe kapott, és hiába tekerte a kormányt és vette vissza a sebességet, az autója kifelé kezdett sodródni, amire elég nehéz volt ellenkormányozni. Nem érdekelt, hogy képes e megfogni vagy sem, már csak az számított, hogy ott a célvonal, és bár csak másodiknak futottam be a csoportból a következő kört jó pozícióból fogom indítani, és a hangsúly azon lesz, nem pedig ezen az úgynevezett selejtezőn. Nem véletlenül nem túráztattam agyon a kocsimat, azt a végére tartogatom. Nem mentem túl messzire a pályától, ahol leparkoltam a kocsival. Lassan felállnak a második csoport tagjai is, kíváncsian dőltem neki a kocsimnak, ahonnan pont egy kanyargós részt látok a pályából, érdekelt, hogy a kis taxis fiú miként fog brillírozni, na igen, kicsit felmérem a terepet.

Láttam versenyezni Moirát, és azt is láttam, hogy nem rossz sofőr. Mesterien vezette meg az egyik amatőr barmot a kanyarban. De hogy tartja a mondás? A szüzesség nem örökletes betegség. Mindenkinek van tanuló kőr mikor meg kell tanulnia a dolgokat. Az a srác most jó sokat fizet majd érte. Bukta a versenyt és törte a verdát. Viszont nem értettem, hogy miért fogja vissza a lóerőket a kocsijában. Egyáltalán nem volt rá oka. Hacsak nem taktikázik, és nem akarja a selejtező alatt meg mutatni mit is tud az a GT. Teljesen megérthető taktika lenne, ha nagyobb tétben menne a fogadás. Sajnos ennél az összegnél nem biztos a kifizetődés.
Az viszont nagyon is kifizetődött, hogy a szokásomhoz híven nem mentem oda a tömegbe én is kagylózni. A hozzám sétáló Jimmy bőbeszédű volt mint a legtöbb afroamerikai. És még kérdeznem sem kellett máris áradozni kezdet kinek a kocsijában milyen motor, és hány palack nitro van. És, hogy milyen frankó felfüggesztések vannak a kaszni alatt. Meg, hogy ezzel a verdával mennyi versenyt nyertek, meg milyen frankó a tulaj aki neki nagy spanja. Szóval mire ki csengettem azt a nehezen össze kapargatott dolcsi halmot ami nevezéshez kell már mindent tudtam amit tudnom kellett. A jelek szerint a csoport elosztás nem volt egyenletes az én csoportomban voltak a nagy nevek, és a veszélyes autók. Szerencsére a veszélyes autók közül kettőnek zöldfülű pilótája volt. Nem tőlük féltem. Hanem azoktól akiknek már volt neve. Minden esetre nem ijedtem meg bíztam istenben a tudásomban és a jó öreg amerikai V8-asban.
A rajtvonalhoz gördültem a sárga Taxival, majd babonából el indítottam a taxi órát és vártam a rajtra. A sebesség váltót kettes sebességbe téve felpörgetett motorral vártam a rajtot. Egy csinos a fantáziára nem sok mindent bízó felsőben lévő csaj végig lejtett a kocsi előtt, és pár pillanat múlva elindította a mezőnyt. Hála annak, hogy kettesből indultam a kerekek nem pörögnek ki, hanem egyből előre lökik az autót, miközben én a gyorsulástól az ülésbe préselődök. A kipörgés gátlóval rendelkező kocsik ugyan így tesznek. Az amatőrök azonban füstölő gumikkal ragadnak be pár értékes másodpercre az induló pozícióba. A sárga taxi azonban megbízhatóan ketyeg, és máris váltok felfelé, majd oldalra vágódok, hogy a következő kanyarban enyém lehessen az ideális ív. Majd már rántom is félre a kormányt. Az akciómnak köszönhetően rögtön az elején a második helyre törtem. Szerencsém van. Bárki is jön utánam, az köti le, hogy maga mögött tartsa a negyediket, és nem az, hogy engem előzzön. Azt hiszem itt az ideje egy kis zenének, és belököm a kedvenc ír kocsma zenét játszó együttesem a lejátszóba. A jó tempós jó kedélyű zene csak megnyugtat, és az agyamból minden kiürítve hajtani kezdek. A második kőr végére megelőzöm az előttem kacskaringózó japán tuning csodát, és az utolsó kört már öt másodperces előnnyel nyerem. Amikor le állok, le áll a taxi óra, és le álla zene is. Az igaz győztesek örömével szállok ki a kocsiból. Bár közben a kezeim mint mindig most kezdenek remegni ahogy a győzelem feloldja bennem a feszültséget.

Csak a pálya egyes szakaszain láttam, ahogy Nick vezetett, éppen kifogtam az egyik előzését is, és be kell vallanom meglepett az a teljesítmény, amit egy ilyen ócska taxival véghez vitt. Csak mosolyogtam az orrom alatt, ezzel ő is bebizonyította, hogy nem minden csak a kocsin múlik, hanem azon is, hogy ki ül benne, és az a valaki hogyan képes vezetni. Ő sokkal többet hozott ki a sárga taxiból, mint azt bárki elsőre gondolta volna, a meglepetés ereje...ez tetszett benne, hogy ennyire elszánt, és mellé még az sem utolsó, ahogy vezet. Leugrottam a vaskorlátról, amin eddig ültem, lassan úgyis a végéhez közeledik az ő körük, és egy kis pihenő után hamarosan indul majd az utolsó kör. Én arra tartogattam a készleteimet, amit nem akartam túl hamar elfüstölni már az elején. Könnyedén puffant a boxcipő a porban, majd vissza indultam a kocsim felé, amit kissé távolabb hagytam, de az utam csak félig volt sikeres, ugyanis egy kisebb csoport pattant elém, fiúk, lányok vegyesen, és egy alakot fogtak közre, meg sem lepődtem...
-Mit akarsz Luther?-kérdeztem meg, lazán álltam, semmi feszültség nem volt bennem, a karjaim is lazán lógtak magam mellett, csak az bosszantott, hogy egy ilyen öntelt p*cs, most itt fog nekem pattogni.
-Most menőzöl itt te r*banc...totálkárosra törted az új járgányom. És ezt nem fogod csak úgy megúszni...-fenyegetőzött itt nekem ez a punk hajú hülye gyerek.
-Ó igen?-húztam fel a szemöldökömet amolyan nemtörődöm módon, eszem ágában sem volt pont most itt ezt a hülye elkényeztetett ember képződményt pesztonkálni, mikor hamarosan kezdődik a következő futam.
-Én úgy tudom, te ültél a volán mögött, és te szálltál el a csoda kocsiddal...ha nem tudsz vezetni, akkor mi a francnak jössz ilyen helyre.-bosszantott a stílusa, de ez sem a hangomból sem a viselkedésemből nem jött át, ahhoz azért sokkal hidegebb vérű voltam, és nem egy ilyen helyen fogok elkezdeni balhézni, hiszen akár ki is zárhatnak innen, ami sokkal nagyobb érvágás lenne, mint egy ütés.
-Te kis...-és már indult is volna összeszorított öklökkel felém, de a többiek visszafogták, mondván nehogy kizárásra kerüljenek ők is.
-Ezt még nagyon megbánod.-mutogatott még felém, de egy cseppet sem érdekelt, hanem elindultam a kocsimhoz. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy a későbbiekben még tényleg érhetnek meglepetések. Nick körének vége volt, gratuláltam volna neki, de újabb kör kezdődött, beültem a kocsiba, csak lelassítottam mellette, hogy amíg ő kiszállt a kocsiból gratulálhassak neki.
-Héé, nagyfiú...többet mutattál, mint amire számítottam. -kacsintottam rá, de most túl sok időm nem volt csevegni, mert fel kellett állni az újabb kör rajtjához.
Elindították a kört, rá is léptem a gázpedálra, de megint nem kapkodtam el az elejét, csak annyira, hogy jó pozícióban maradjak. A végén kell majd mindent beleadnom, fogytak is a körök, és az utolsó kör előtt már a második helyen voltam.
~Az utolsó...mindent bele kicsi...~magyaráztam a kocsinak, mintha legalább is az hallaná amit mondok, de ez is csak amolyan megszokás volt tőlem. Tudtam, hogy épp most jött el az ideje, hogy ráadjam a kakaót a nitróval, ha a hosszú egyenesben megelőzöm az előttem lévőt, az utolsó kanyar már nem lesz akadály, és enyém az első hely. Jött egy balos kanyar, és következett a hosszú egyenes szakasz, és rákapcsoltam a nitróra...
-Mi a...-csak felberregett a motor, de a beépített nitró hatása sehol, mintha hirtelen elfüstölt volna a varázserőm. Csak azt láttam, hogy az előző autó kezd lassan elhúzni előlem, és ha nem kapcsolok rá most azonnal, akkor bukom az egészet. Már nem csupán az adrenalin dobolt a fülemben, hanem az ideg is. Mintha hirtelen elborult volna nálam valami, és egy fátyolfüggönyt eresztettek volna le.
-Ezt nem...-az indulataim pattanásig feszültek, az ujjaim görcsösen szorították a kormányt, és hangosan üvöltöttem fel a kocsiban...és a GT gyorsulni kezdett, mintha legalábbis működne a nitró, de szinte másodpercek alatt túlgyorsulta annak a korlátait, megelőzve az előtte lévő autót, és mintha nem tudna lelassulni, pedig közeledik az utolsó kanyar a cél ráfordítónál, de ha nem képes lelassulni, akkor könnyen felborulhat az egész autó. Valami különöset kezdtem érezni, a ködöt mintha valaki egy szempillantás alatt elfújta volna a szemem elől, és éreztem, ahogy az orromból folyik a vér, a fülem még mindig erőteljesen lüktetett, a szememben is elpattant néhány hajszálér, amitől kissé bevérzett a bal szemem, és ekkor vettem észre a közeledő kanyart, reflexszerűen léptem rá a fékre, és forgattam a kormányt, hogy szinte becsúszott a kanyarba az autó, kissé talán jobban kilógott a hátsó része, mint normális esetben, de a manőverrel be tudtam úgy fordulni, hogy hajszál hijján, de nem borultam fel a kocsival. Átértem a célom, de tovább mentem, távolabb hajtottam valamivel a pályától, és az emberektől. Leállítottam a motort, és rádőltem a kormányra. Alig kaptam levegőt, a szívem többszörös gyorsasággal vert mint normális esetben, ziháltam, az orromból még mindig folyt a vér. Kellett jó néhány perc, amíg össze tudtam szedni magam. Az ujjaimat majdhogynem le kellett vakarnom a kormányról, úgy elzsibbadtak, annyira szorítottam azt. Kinyitottam az ajtót, és kiszálltam, a lábaim iszonyatosan remegtek, így le kellett ülnöm a kocsi mellé, megtámasztva a hátam és a fejem. Próbáltam mély lélegzeteket venni, hogy a szervezetem megnyugodhasson, majd hirtelen felnevettem. Tudtam, hogy valami oknál fogva ismét bekapcsolt a képességem, bár most nem egészen tudatosan jött a dolog, hiszen tulajdonképpen nem sok mindenre emlékszem, csak hogy nem működött a nitró, és hogy már ott volt előttem a kanyar. A kézfejemmel megtöröltem az orrom, lassan az orrvérzés is kezdett alábbhagyni. Mikor úgy éreztem már megnyugodtam valamelyest, megpróbáltam felállni, majd belenéztem a visszapillantóba.
-Hát ez igazán remek...-láttam meg a bevérzett bal szememet, a halovány vérfoltot az orrom környékén, nem festettem valami jól, de mielőtt visszamegyek csinálnom kell valamit magammal...

Az emberek körém özönlenek ahogy kiszállok a taxiból. Nekem azonban most nem az ünneplésre van szükségem. Hanem arra, hogy egy kis sétával le vezessem a kezeim remegését is okozó feszültséget. Nem tehetek róla a stressz és a szervezetemben elszabaduló adrenalin miatt jön rám ez a kéz remegés. Szerencsére általában mindig csak a stressz helyzet elmúltával. Ahogy a kocsim körül sétálgatok befut mellém a hölgy az ő Porsche GT-jével. A jókedvembe máris enyhe csalódottság költözik. Tudom mennyire jó sofőr, és azt is az ő kocsija mennyivel jobb mint az enyém. Tudom, hogy nem sok esélyem van a következő fordulóban. Azonban a büszkeségem nem engedi, hogy csak úgy feladjam. Mire az utolsó versenyző is be áll a rajt helyre már én is újra a volán mögött vagyok. Az előző körrel ellentétben ez pont elég volt ahhoz, hogy beragadjak a harmadik helyre. Hiába vezetek ezek után hibátlanul, az én kocsim ebben a körben nem elég a győzelemhez. Egy ilyen versenyben mint amiket ezek a srácok rendeznek pedig csak egy győztes van. Mindenki más vesztes. Elvégre csak az első helyezett viszi haza a nagy lóvét. Én pedig már tudom, hogy milyen ostoba is voltam, hogy a nehezen kuporgatott pénzem egy jó részét a versenybe fektettem. Azt hiszem végül a verseny szervezőkkel kell majd egy kicsit beszélnem. Kissé igazságtalannak tartom, hogy olyan autókkal kell kiállnom ahol nincs esélyem a nyerésre, mindezt csak azért mert jobb sofőr vagyok az átlagnál. Végig Moira Porschéja után száguldottam próbálva őt követni a szélárnyékában, remélve, hogy elegendő lóerőt tudok spórolni ahhoz, hogy hirtelen be előzhessem. Sajnos nem sok esélyem volt erre főleg azért is mert az utolsó körben a Porsche úgy kilőtt, mintha nem is benzint tankolnának belé üzemanyagként hanem zsírozott villámot. Igen és a legrosszabb az egészben az, hogy a jelek szerint mindezt a verda csak saját erőből oldotta meg, hiszen sehol nem látom kicsapni a kipufogóból a kék szinű nitrót.
Úgy hagyott le mint a gyalogkakukk a préri farkast. Éppen csak azt nem hallom a GT felől, hogy „BIP BIP”. Az igyekezetét látva én sem adom alább, nyomom a gázpedált és hajszolom a V8-ast. Sajnos az igyekezetem ma estére nem elég csak a második helyre, melyet éppen csak eltudok happolni az eddig első helyen vezető sofőr elől. Csalódottan álok félre a második helyezésem ellenére is. És most ezúttal nem tudom értékelni, hogy éljenző emberek vesznek körbe.
Helyette kíváncsi szemekkel figyelek a távolban megálló nyertes felé, mivel én is gratulálni akarok neki úgy döntök, hogy elindulok felé én is pár emberrel. Valamiért nem tetszik nekem a lány, olyan furcsa a tartása. Így megszaporázom egy kicsit a lépteimet, hogy minél előbb hozzá érjek. Félúton járhatok, mikor hallom a hátam mögött felbőgő motort, majd a sivító kipörgő gumik hangját. Csak egy pillanatra kapom hátra a fejem máris tudom mi fog történni. Luther rossz vesztes, és bosszút akar állni, még pedig azon aki a legjobban szúrja a szemét, Moirán. Nem tudom mi üt belém, hiszen nem igazán törődök az emberekkel. Mégis elrugaszkodom a földtől, és szupermen szerűen repülve száguldok a lányhoz, éppen megelőzve a száguldó autó szörnyet, és kapom fel magamhoz őt a levegőbe. Szorosan szorítom a karjaimba, miközben a földtől három méter magasan lebegek. - Az a mocsok Luther, ezt meg fogja keserülni. - Dohogok, majd odébb lebegve a földre eresztem a lányt.

Még vártam egy kicsit, miután felálltam, úgy gondoltam össze kell szednem magam, ilyen kinézettel nem festené túl bizalomgerjesztően, és túl sok kérdést vonna maga után a dolog, hogy mi történt velem. Tulajdonképpen a kocsival kapcsolatban is csak az a mázlim, hogy egyedül Nick volt olyan közel, hogy lássa, hogy nem a nitrótól lendült meg a kocsi, és talán maradt benne némi kétely ezzel kapcsolatban, de mindent ki lehet magyarázni, spéci cucc, amit épp kipróbáltam, vagy valami hasonló. Kérdés, hogy ő mennyire figyelte ezt a verseny közben, és mennyire fog kíváncsiskodni. Valamit majd kitalálok, ha ez mégis megtörténne. Ahogy töprengtem és ott botorkáltam a GT körül fel sem figyeltem a körülöttem zajló eseményekre. Már csak a felbőgő motor zaját hallottam, és ahogy odakaptam a tekintetemet, már csak a fényszórók éles fényével nézhettem farkas szemet. Kénytelen voltam a kezem a szemem elé tenné, hogy lássak valamit, de pillanatnyilag megvakítottak a fényszórók. A következő, amire kapcsoltam, hogy valami árnyék száguld felém, ami egyre nagyobb lesz, és akkor valami nekem nyomódott. Kellett pár perc hogy ne a szemem előtt táncoló színes foltokat lássam, hanem azt is, ami ténylegesen történt. Ekkor éreztem meg a szuszogást, és ahogy felnéztem Nick arca volt néhány centire az enyémtől. Sejtettem, hogy minden bizonnyal most nagyon is kiült az arcomra a "mi a franc folyik itt" kifejezés, és csak nagyokat pislogtam. Nem is igazán vettem a lapot hirtelen, hogy hogy jön ide Luther, és ahogy a káromkodás felé fordítottam a fejem, esett le csak igazán még jobban az állam. Jóval három méterre lebegtünk a föld felett, miközben odalent Luther nagyban mutogatott, és elég durva szitkokat szórt rám és Nickre is, de most már nem csupán azért, mert vesztett, hanem mivel kapcsolt, hogy egy "normális" ember aligha lenne képes repkedni a föld felett. Ekkor már nekem is megütötte a fülem, ahogy a "mocskos mutáns" és "torszülött" szavak elhagyták a száját, és rettentő dühös lettem, még ha ez jelen esetben konkrétan Nicknek is szólt nem nekem. De magamra vettem, hiszen én is szembesültem már ezzel az elítéléssel, és az esett a legrosszabbul, mikor apám vágta ezt érzelemmentesen a szemembe. Nem véletlenül gyűlölöm ennyire az ilyen alakokat. Ökölbe szorult a kezem, és kicsit meg is csúsztam, ekkor kapcsoltam, hogy jelenleg még mindig lebegek, miközben Nick próbál megtartani.
-Túl sok ilyen alak van mint ez a Luther.-ezzel tulajdonképpen most a mutáns ócsárolására céloztam, nem pedig arra, hogy nem tud veszíteni, de minden bizonnyal Nicknek erről fogalma sem lehet. Furcsa érzés volt, hogy most szembesültem azzal, hogy ő is hasonszőrű mint én, bár ezt ő rólam még nem tudja. És emellett megnyugtató érzés is volt, hogy ha már annyira szimpatikus lett már az elején, hogy legalább mutáns, és nem egy gyökér emberi féreg. Hatalmas kő esett le a szívemről.
-Kössz, az életmentést,superman!-mosolyodtam el, de ez a mosoly hamar tova is repült, ahogy folytattam.
-Viszont örülnék ha letennél, egyrészt át kell vennem a pénz mielőtt meglépnek vele, másrészt, nem fogok elfutni egy ilyen gyáva patkány elől, mint ez a Luther és a bandája.-elég elszánt voltam, és tényleg komolyan gondoltam. Bár tervem az egyelőre még nem volt, hogy ha valóban földet érünk, akkor mi is fog történni.

Amikor meghallom az első mutáns becsmérlő szavakat az egész testemben megfeszülök haragomban. Én vagyok a torzszülött? Én aki meg mentett egy másik embert ettől a lelketlen senkiházitól? Attól aki most dühödten mutogat rám elfelejtve a tényt, hogy ócska vesztes módjára el akarta gázolni a lányt. És még én vagyok a szörny. Amikor Moira megjegyzi, hogy túl sok ilyen alak van mint ez a féreg egyet kell vele értenem, noha hangosan nem mondok semmit, mert azt most inkább nem mondanám a lány jelenlétében. Persze annak örülök, hogy ő legalább nem sikoltozik szintén kétségbe esetten és követeli, hogy a torzszülött tegye le őt. Sőt egészen jól esik mikor megköszöni a dolgot. Bár csak több ilyen ember lenne akik megmentőként látnak minket és nem a természet hibájának. Nem eltörölni, kijavítani való tévedésre.
- Egy egy. Te is kihúztál a pácból, és én is téged. Kvittek vagyunk. - Mondom neki, miközben a kérésére szépen lassan le ereszkedek a földre vele, és hagyom a saját lábára állni. De amint az édes terhemtől megszabadultam, máris haragvó istenné válok. - Kérlek, húzódj fedezékbe! Ez eldurvulhat. - Figyelmeztetem még. Majd a karommal előre nyúlok, és a mentális energiáimmal most azt a mocskot emelem a levegőbe aki annyira szidott engem.
- Valóban torszülöttnek tartasz? Pedig én hozzád képest az evolúció csúcsa vagyok. - Majd szépen lassan a feje tetejére állítom a hangosan káromkodó és engem szidó senkiházit.
- Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy kettőnk közül valójában te vagy a selejtes genetikai termék, mint az, hogy fel sem fogod milyen következményekkel járhatnak a szavaid. Dobálózol a szavakkal, szidsz sértegetsz. De fel sem fogod, hogy talán ez az ember TÉNYLEG veszélyes. Hogy számára elvenni a te mocskos életed nem jelent többet esetleg, mint agyon csapni egy bosszantó szúnyogot. Ostoba vagy és tudatlan. Látod a hatalmam, de nem fogod fel. Nem fogod fel, hogy ezt a hatalmat ellened is fordíthatom. És ostoba vagy mert még mindig visszapofázol nekem, nem tudod befogni a szádat. - Mondom, és a gondolataimmal kinyúlva a roncsok közül kiemelek egy hosszú éles fém darabot, és azt lándzsaként kezdem a fickó mellkasa felé közelíteni, hogy tényleg fogja fel. Aki a mutánsokat bántja az a saját fejére hozza önön végzetét. Azonban hatalmas hibát követek el dühömben. Ugyanis annyira lefoglal az, hogy móresre tanítsam ezt a jajveszékelő kis békát, hogy nem figyelek a környezetemre. Nem figyelek arra, hogy a többi ember miként is reagálja le a dolgokat. Hiszen valóban megmentettem Moira életét, most mégis egy másikat veszélyeztetem. Nem figyelek arra, hogy hány ember kezd el menekülni, hogy még csak tanúskodnia se kelljen. Hány ember áll döbbenten csendben birkaként az eseményeket figyelve. Hány ember biztat arra, hogy tűzzem csak fel ezt a szemetet, mintha csak lepke lenne egy bogár gyűjteményben, és hány ember folytatja tovább vagy csatlakozik éppen a torzszülöttes skandáláshoz ellenem fordulva. EZ pedig mint tudjuk mindig nagy hiba.

Könnyedén értünk földet, tényleg hálás voltam Nick-nek, hiszen a figyelmetlenségem, akár az életembe is kerülhetett volna. Csak mosolygok azon, hogy kvittek lennénk, hiszen azért ő azt hiszem kicsit többet tett értem, mint én érte azzal, hogy kicsit kisegítettem egy apró tartozékkal.
Mikor már biztosan álltam a lábamon kezdtem el felmérni a helyzetet, ami nem éppen a legjobban alakult. Érdeklődve és valahol csodálva figyeltem azt, ahogy Nickből kijött a vadállat, majd ahogy a nagyszájú punk a levegőbe emelkedett pusztán Nick erejétől. Bevallom egy hosszú percig élveztem, amit láttam, szerettem volna fürdőzni a közelségében, a képességének hatalmában, de a pillanatot megtörte valami. A tekintetem a lebegő Lutherről az összegyűlt tömegre irányult, ahonnan már egyszerre többen skandálták a mutánsellenes szavakat, a szidalmazásokat, az ócsárlást. Dühös lettem, hiszen ezek semmit nem értettek az egészből. Fogalmuk sem volt róla, milyen hatalom az, ami a mi kezünkben volt, a miénkben, mutánsokéban, ami jóval föléjük emelt minket, és tudtam, hogy a félelem mondatja velük azt, amit. De nem hatott meg a dolog,egyszerűen csak utálatot és gyűlöletet tudtam érezni az ilyen ostoba emberek iránt, akik nem értek fel hozzánk. Mire ismét felnéztem, már a fémdarab is megjelent Luther mellkasának feszülve, amitől már egyből nem volt olyan nagy szája a srácnak, és a szidalmazás olyan könnyedén váltott át könyörgésbe, mikor végre tudatosult benne, hogy hajszálon függ az élete.
Hagyni akartam, hogy Nick megtegye, amire készül, de a tömeg már nem csak szavakban tombolt, a háttérben láttam, hogy már valami sokkal komolyabb is készülőben van, amit nem hagyhattam. Tudtam, hogy bár Nick erős, de egy felbőszült tömeggel nem tudom mennyire lenne képes elbánni, és ezt pedig én sem hagyhattam. Jóval távolabb álltam tőle, de még egy pislantás sem telt bele, már ott álltam mellette, s talán még fel sem fogta, de a kezem ott volt a karján, mielőtt tovább menne, és ennyi ember szeme láttára fel nem nyársalja azt a rohadékot.
-Én melletted állok, de ne tedd, ne itt, ne így, és ne most.-suttogtam neki közelről a szavakat, hogy csak ő hallja. És mire felém nézne, már ott sem voltam, csak a GT felbőgő motorja hallatszott, és már ott is álltam mellette a kocsival, nyitott ajtóval, ugyanis a tömeg már igencsak erőteljes mozgolódásba kezdett, előkerült már minden, fegyver, kés, égő piás üvegtől kezdve minden, és nem akartam, hogy csúnyább véget érjen a dolog.
-Szállj be! Most!-parancsoltam rá ellentmondást nem tűrően, és reméltem, hogy észhez tér, és nem kell szó szerint berángatnom a kocsiba, bár ha úgy alakul, akkor szó nélkül fogom ezt megtenni. Mindezt az ő védelmében, ha más olyan volt mint én. A pénz érdekelt most a legkevésbé, remélhetőleg utólag is meg fogom kapni, hiszen jól ismerem Jacket, aki rendezi a versenyeket, bár a kirobbantott kis műsor után nem tudtam, mennyire lesz lehetőségem újra versenyen indulni. De most nem akartam ezen gondolkodni, sokkal jobban érdekelt, hogy lelépjünk innen, és nem azért, hogy megfutamodjunk, csak egyszerűen ésszerű döntést kellett hoznom.
-Gyerünk már, NICK!!-üvöltöttem rá még egyszer,megsiettetve őt, és már ugrásra készen feszültek meg az izmaim, ha mégis a rángatást kell választanom.

Nos ez a senkiházi szenny igen csak felbőszített. Persze nem állt szándékomban végezni vele, vagyis nem úgy, hogy ennyi szemtanú van a környéken akik a zsarukat bármikor a nyakamra hozhatják. Nem dühös az vagyok, de nem eszetlen. Mégis egyfajta áramütésként ért a dolog, mikor Moira a kezemre tette a kezét és a fülembe suttogott. A szavai tökéletesen tükrözték az én álláspontomat is, mégis ő volt az aki úgy rántott vissza a szakadék pereméről, hogy én észre sem vettem az, hogy a következő pillanatban a mélységbe vethetem magam. Észre sem vettem mennyire ural engem a düh, és ezek a vad érzések milyen közel sodortak ahhoz, hogy tényleg le ne mészároljam, mintha csak egy disznó volna ami arra vár, hogy pecsenyét csináljak belőle a konyhában. A halála is csak ennyit jelentett volna a számomra, de ha megteszem akkor azzal meg keserítem az életemet. Így hálásan fordultam a karomba kapaszkodó lány felé, azonban nagy meglepetésemre ő nem volt sehol sem. Majd láttam ahogy felbőg a kocsijának motorja, és mellém hajt. Mosolyogva hajolok előre, hogy a szemünk egy vonalba kerüljön. - Ó köszönöm az invitálást. De van egy kocsim amiért felelősséggel tartozom. Ne aggódj! Nem lesz bajom. - Mosolygok rá, hálásan azért amit értem tett eddig, és azért is amit tenni készül. Elvégre a jelek arra mutatnak, hogy neki is van valami nem átlagos képessége, de még nem tudom mi az. Ennek ellenére, hogy ő és én is mutánsok vagyunk nem lenne kötelessége az, hogy rajtam segítsen. Meg is húzhatta volna magát csendben reménykedve, hogy nem derül ki az ő hovatartozása. - Menj előre, de csak akkor kapcsolj rá, ha már a fenekedben vagyok a taxival. - Mondom, miközben a morgolódó tömeg közepébe hajítom a mostanra már össze pisilt nadrágú Luthert. Akik úgy dőlnek ettől hanyatt, mint a tekebábuk. Én pedig, mint a tündér mesékben elrugaszkodom a földtől, és pillanatok alatt a saját sárga taximhoz repülök, pont a mutáns ellenes banda háta mögé. Nem késlekedek, nem tétovázok. Be ugrom a kocsiba és máris indítom a jó öreg megbízható V8-ast. Sebességbe teszem az autót, és a lány GT-je után iramodok. Közben azért imádkozok ne legyenek olyan bolondok akik úgy döntenek, hogy követnek engem, mert azok akik ezt mégis meg teszik a saját halálos ítéletüket fogják aláírni.

Eleinte kicsit kételkedtem abban, hogy Nick elengedi Luthert, kellett neki egy kis idő, hogy újra kitisztuljon az elméje, de ahogy láttam a tekintetében pillanatok alatt változott meg valami. Szerencsére nem folytatta azt, amit elkezdett, pedig én is szívesen végig néztem volna, hogy mi lett volna, ha az események másképpen alakulnak, de ennyit nem kockáztathattam sem én, és ezt Nicknek sem engedhettem meg, bár nagy fiú, tud magára vigyázni, effelől nem volt kétségem, de mégsem hagyhattam, hogy a dühe miatt most itt ennyien rászabaduljanak és lincselés legyen a vége, bár ki tudja, hogy meddig terjed az ereje, így azért őt sem írtam le. A GT motorja zúgott, és csak bólintottam, mikor Nick közölte, hogy húzzak bele, és jön, amint tud. Nekem se kellett több, nem akartam megvárni, hogy a tömeg is reagálni kezdjen, ki kellett használnunk azt a kis időt, hogy meglepetten bambul mindenki, hogy akkor lépjünk le, amíg ezt megtehetjük. Én sem voltam épp a megfutamodás híve, sőt, épp ellenkezőleg, de jelen esetben ez tűnt a leglogikusabb döntésnek. Egyrészt a körülmények miatt, másrészt pedig, hogy nekem még nagyon is tervem volt, hogy a későbbiekben még versenyezhessek, ugyanis nekem ez volt a mindenem, a szerelésen kívül.
Rátapostam a gázpedálra, a kocsi felbőgött, és felkavarva magam mögött a port húztam el roncstelepről. Azt hiszem nem kellett azon aggódnom, hogy Luther a történtek után még kocsiba pattanna, hogy bosszút álljon, a kormány mögött gúnyos, ördögi mosoly kúszott az ajkaimra, ahogy belegondoltam a látványba, ami mindenért kárpótolt. Gyakran pislogtam a visszapillantóba, hogy feltűnik e mögöttem a sárga taxi, szándékosan nem pörgettem fel túlságosan a járgányt, hogy ő is utol tudjon érni, persze a nitróm se működött, és abban sem voltam biztos, hogy a képességemet tudnám ismét ilyen rövid időn beül újra aktivizálni, hogy megint felpörgessek vele egy teljes autót. Még a fejfájásom sem múlt el teljesen az előző akcióm után, és bár szerettem feszegetni a határokat, azért most amíg nem muszáj nem akartam felesleges erőket fektetni bele ebbe a történetbe.
Hamarosan pár sarok után meg is pillantottam a taxit, és apró mosoly kúszott a számra, és megvártam amíg beér. Jelen esetben úgy gondoltam az a legegyszerűbb, ha a műhelyhez veszem az irányt, ilyenkor ott már amúgy se nagyon jár senki, engem is csak napközbe keresnek ott olykor, mikor dolgozom, ilyenkor elég csendes az egész környék, azt hiszem az lesz a legjobb döntés. Reméltem, hogy Nick majd követni fog a taxijával.

Tegnap éjjel voltam olyan gyenge és megszegtem saját szabályomat: a szétvert testemmel elnéztem a helyi hentesdébe...akarom mondani a kórházba. Különösebben nem csináltam drámát a dologból, csak zsebre vágott kezekkel besétáltam, a csurig véres pofámmal és testemmel. Nem kellett nagyon sokat várnom a soromra, elég hamar sorra kerültem, pedig mindig azt mondták nekem, hogy azt veszik előre az ilyen helyeken, akinek minimum egy csákány áll ki a fejéből. Mindenesetre remek jól összefoltoztak, úgyhogy megfogadtam, hogy máskor is el fogok jönni és nem Dmitrij haverommal fogom házilag összefércelni a sebeim, mint régen. Arról nem is beszélve, hogy Dmitrij egy szőrös hegyi gorilla, az engem foltozó nővérke pedig simán lepipált bármilyen helyi érzéstelenítést! És meg kell hagyni, dögös kis kötéseket és tapaszokat rakott fel rám, ezzel a fejjel így már simán elmehetnék valami gangsta rap videoklip-be is, amit pusztán időhiány miatt utasítanék most vissza.
Mindezek után egy napot adtam magamnak az új kégliben, hogy kiheverjem a bunyót, aztán fel is kerekedtem, hogy ránézzek erre a másik melóra, amit Éjközép mondott. Fogtam a Volgám és úgy gördültem végig a mutánsevő emberkorcsok területén, hogy közben lazán kilógattam az egyik polipkarom a letekert vezetőoldali ablakon át. Meg is dobáltak pár kanyarvételnél, de csak jót röhögtem az egészen. Végül nem volt nehéz felismerni a helyet, egy roncstelep nagyjából mindenhol ugyanúgy néz ki a világban. Letettem a kocsit az út szélén és máris rágyújtottam. Végre van elég zseton jófajta cigire, úgyhogy a Marlboro után most a Camelt próbáltam ki. Azt hiszem ennél maradok.
Besétáltam a telepre és egészen addig mentem, amíg valami élő emberbe nem botlottam. Valami kis olajos képű szerelőgyerek jött hozzám és én csak elejtettem két szót: Bontós Nicky, és már oda is lettem kísérve a taghoz. Nicky gyerek le se tagadhatta volna, hogy ruszki, azzal a baltával kidolgozott, borvirágos képével. Végignézett rajtam és egy akcentusban úszó "Mit ákársz?" után az ujjaim közé vettem az eddig a számban lógatott cigit.
- Te lennél az a bontós Nicky? - dobtam felé a kérdést valamivel enyhébb akcentussal. Most józan voltam, csak úgy szárnyalt a nyelvtudásom! De annyira azért mégsem volt jó, hogy ne szúrja ki az elvtárs, hogy melyik vidékről jöhettem. Látszott, ahogy egyik pillanatról a másikra lecseréli a foncsor képét érdeklődőre. Közelebb ballagtam hozzá és oroszba váltottam.
- Munkát keresek nálad. Bármi megteszi. - foglaltam össze tömören, hogy mit is akarok. Egészen közel léptem hozzá, a bal mutató- és hüvelykujjaim közt nagyképűen megtartott bagót megint a számba vettem. Nicky megint végignézett rajtam, ezúttal a dohányt tartó kezemen.
- Látom voltál sitten odahaza. - bökött a tetoválásaimra, amik egészen az ujjaimig beborították a karom, sok mindent elárulva ezzel a múltamról. Nickyről viszont azt lehetett leolvasni, hogy ő viszont nem ülhetett túl sokat otthon, ha ült egyáltalán. Pedig látszott rajta, hogy meg akarja tudni, egészen pontosan miért is csuktak le. Gondoltam, könnyítek a lelkén és leengedtem a karom. A tekintete rögtön rátapadt az alkarom belső felére varrt, bárdot tartó hóhér képére.
- Gyilkosságért ültem. - mondtam a lehető legközömbösebb hangnemben, miután kifújtam némi füstöt. Úgy tűnt, a gyilkosság az oké nála. Nem lepődtem meg ezen, egy orosz férfit ez fele annyira sem izgatja fel, mint egy buzeráns köcsög, vagy egy pedofil állat. Azokat már a "zónában" is verte mindenki. De manapság mezei gyilkosnak lenni már majdnem becsülendő dolog egy olyan világban, ahol lassan mindenki csak droggal seftel. Ha nem kellettem volna Nicky barátunknak, leszartam volna azt is, mentem volna vissza a ringbe, vagy bárhova máshova. De hosszas hallgatás és osztás-szorzás után végül rábólintott a dologra.
- Itt mindig van valami szétkapni való. - bökött a hátam mögé, majd ő is rágyújtott egy szálra. - Már holnap kezdhetsz is azon a megtiport Pontiac-on. - bökött a fejével a gép felé, majd én is jeleztem neki, hogy részemről minden oké. Kezet ráztunk.
- Amúgy Kalmár a nevem. - mutatkoztam be, de láttam a hitetlenkedést az arcán. Még neki sem akarok Vaszilij Anatoljevics lenni, főleg egy nyúlfarknyi szóváltás után.
- Ez valami sittes név? - kérdezte félig már vigyorogva.
- Da, mondhatjuk úgy is. Ott ragadt rám. - vontam vállat. Nem tudtam, az ürge szeretné-e, ha megmondanám neki, hogy emellett még az is vagyok félig, ami a nevem. Úgy döntöttem, ezt majd az első közös berúgásunkkor mondom csak el neki. Alig, hogy ez eszembe jutott, már elő is került a jó öreg vodka és két feles pohár. Még én is meglepődtem azon, mennyire egy rugóra jár az agyunk!
- Na jó, egy kevés jöhet. De vezetek, úgyhogy egy pohár elég is lesz. - jeleztem azért neki, csak hogy képben legyen. Lehúztuk az áldomást és ezzel le is volt tudva az állásinterjúm, olyan oroszosan csakis a lényegre koncentrálva. Úgy döntöttem, mégsem most közlöm vele a mutáns mivoltom, mert ki tudja… kár lenne ezért a fasza szemétdombért!
- Akkor holnap. Paká paká! - intettem neki, azzal vissza is mentem a verdámhoz. A komoly dolgok mára letudva, jöhet a szórakozás! És ha már éppen Bronx-ban járok, gondoltam felpiszkálom a népet a hírhedt(en szar) Moslékban. Eddig csak azért nem jártam oda heti rendszerességgel, mert sajnáltam a benzint a Brighton Beach – Bronx útra. De ezeknek az időknek vége! Egyetlen dolognak jött el az ideje: még több vérontásnak. BOLSAJA KROV!

//Sovány Moslék//

Szellem természetesen körülnéz a lakásban, hogy tudja, hova kell majd vinnie a lányokat, egész pontosan a WC az, amit megkeres magának, ugyanis oda szándékozik majd vinni mindenkit először, biztos ami biztos. Aztán azért a lakásban is körbenéz futtában, ha már itt van, visszaváltozni azonban nem mer, ugyanis ki tudja, miféle meglepetés vár itt azokra a látogatókra, akik nem kértek előtte időpontot.
~Bon Jovi? Queen? I Want it all! I w...á, kár a gőzért, Lynn úgysem hagyná, a Pókember is csak azért úszta meg, mert a kölyök balhézni kezdett, amikor megpróbálta levenni. Na jó, elég ebből, vár a meló!~
Azért nem tudja megállni, hogy a beszélőn ne szóljon oda a csapatnak:
-Szép kis kéró! Na, én megyek, hogy valaki dolgozzon is, amíg ti séta kocsikáztok. Amint végeztem, találkozunk.

Első dolga a fegyverek tönkretétele, mert van egy olyan sejtése, hogy hozzá hasonlóan a többiek sem szeretik, ha lelövik őket. Furcsa belegondolnia, hogy a csapat nagy része ezúttal azt sem szeretné viszont, ha őt lőnék le...üde változatosság ilyen bandával együtt dolgozni, igaz így meg aggódhat értük...igen, neki semmi sem jó! Közben hozzákezdett az elsütőszegek eltüntetéséhez. Mostanában nagyon rákapott erre, mert gyorsabb, mint kitárazni egy fegyvert, és nem is veszít annyit a súlyából, hogy feltűnő legyen, arról nem is beszélve, hogy ezek a fickók bár nem kommandósok, újratölteni még csak tudnák a fegyvert viszont ha valamit egyszer darabokra szednek, az úgy is marad, de ha félreismerte őket, akkor sem valószínű, hogy sok pótalkatrész heverne itt.
-Casper jelenti, a fegyverek tiszták - szól, s elszórja a zsákmányát a háztetőn, ahova felröppent, hogy tudjon beszélni is a csapat tagjaival, odaát ugyanis nincs térerő. Ha már itt van, meghallgatja, jött-e üzenet tőlük, csendben imádkozva, hogy ne Lynn hangját hallja, amint épp segítségért kiáltott, 3 perccel ezelőtt. - 2. Fázis indul.
A második fázis még mindig nem a filmezés, részben, mert szeretné megszívatni a főnököt amennyire lehet, és részben, mert bármennyire is amatőr dolog, szeretné addig halogatni azt a látványt, ameddig csak lehet. Így hát megpróbálja felkutatni Bart irodáját, vagy kuckóját, és ha tiszta a levegő, elhelyezni a hamis igazolványt egy olyan helyen, ami eléggé rejtve van ahhoz, hogy ne legyen szem előtt, de azért megtalálják az emberei, ha keresik. Ez után viszont már nincs mese, jöhet a forgatás. Egyesek már tapasztalhatták, milyen jó amatőr kamerás tud lenni Szellem azzal a kémfelvevővel az órájában, köszönhetően annak, hogy bárhova állhat, mert úgysem látják, és a fényekkel sem kell törődnie, mert az mindig gané lesz, hála a képessége árnyoldalának.
~Azért jól kitalálta ez a manus, hogyan kergessen az őrületbe. Én itt filmezek, miközben ki akarom nyírni ezt a sok rohadékot azért, amire készülnek, a feleségem utcai harcost játszik valakivel, aki le tudná nyelni keresztbe, a kisbabánkra meg Aya és Mike vigyáz! Na jó ez utóbbiról nem tehet, de akkor is!~
Attól amit lát, felfordul a gyomra, pedig a legrosszabb része még el sem kezdődött, de a félmeztelen pasik látványa, és az amiről beszélnek a meggyötört lányok előtt, kik két kezüknél fogva fellógatva vergődnek előttük...jó párszor végig kell gondolnia azt, mi is volt a probléma azzal a mérgezéses ötlettel. Ennek ellenére tovább filmez, még akkor is, amikor...nos, egy ponton túl már nem nézi, csak a karját tartja abba az irányba, aztán körbelebeg pár kört, hogy láthassa mindenki arcát - vigyázva, hogy ne repüljön keresztül senkin és semmin túl feltűnően, mert még valaki azt hinné, mutáns csinálta a felvételt, az meg ugye rossz lenne, valamiért.
~Oké, nincs gyilok, filmezz csak, nincs gyilok, NINCS GYILOK!~
Azonban sokáig ezt sem bírja, és nemsokára megint a háztetőn van, két tenyerével az épület szélébe kapaszkodva.
-Oké, megvan a felvétel - szól be, elhaló hangon. - A pokolba küldhetjük őket végre?

Mivel a címet, amit Romboló Szellem felé címzett vigyorogva én is levettem, így mikor ismét én nyertem el a sofőr szerepét, már nem kellett megkérdeznem. Bár az időpont a délutáni csúcsforgalom miatt nem épp nekünk kedvezett, még akkor is képtelen lettem volna megelőzni barátomat, ha rendőrségi felvezetést kapok és repesztek, ami a csövön kifér. Így aztán inkább minden szabályt betartva séta kocsikáztunk, bár valószínűleg mindenki elég feszült volt.
Út közben katonai tanácsadónk további tanácsokkal látta el a hátsó ülésen Lynn-t, hogy miként is játsszák majd el azt a verekedést, hogy minél élethűbb legyen. Mondjuk én alig tudtam volna elképzelni, hogy ha Lynn komolyan neki áll püfölni ezt a megelevenedett hegyet, akkor is komoly kért tudna benn okozni.
Mikor megérkezünk egy meglepően kellemes kis házat vehetünk szemügyre, ami belül még lakályosabb, mint kívülről és ez láthatóan mindenkit meglep, amiért meg is rovom magam, hiszen én sem valami katonai bázison lakom, nem abból kell kiindulni, hogy mi az ember foglalkozása.
Be kellett látnom, hogy igaza volt Rombolónak, a lányok jó helyen lesznek itt, míg végzünk.
Varangy persze nem állja meg, hogy ne kutakodjon egy kicsit és a meglepő felfedezéseit ne kommentálja, ami megint csak vigyorgásra késztet, főleg miután kamatostól kapja vissza a nagy embertől, amiből kezdem sejteni, hogy azért a komor külső mögött a humor is bőven megfér, ahogy a breki is erre a következtetésre jut. De most ennyi telik, mert már indulunk is, ha mindenki felkészült.

A helyszínen felkerül a headset, és miután Varangy jó helyet talált a felderítésre és megadta a célpontokat, jöhetett a móka.
~ Egy őr? Csak egy? Ez gyanús, de ez van. ~
A kerítésen probléma nélkül, könnyedén átjutok, aztán fedezékről fedezékre járva, ami itt van bőven surranok a láthatóan idegesen járkáló őr mögé. Az utolsó métereket már nyílt részen kell megtennem, és én épp elindulok, mikor váratlanul a srác megfordul. Biztos vagyok bene, hogy nem azért mert meghallott, csak simán pechem volt. Nem habozhatok, hiszen ha kiált, akkor vége a meglepetésnek, így már ugráshoz feszülnek az izmaim, mikor megállítanak a szavai és a megemelt cigaretta látványa. Amekkora pechem volt az előbb, most akkor szerencsém van, hogy a sötétben összekevert a haverjával.
Azonnal bólintottam felé, hiszen megszólalni botorság lett volna, majd majdnem elmosolyodom magam, ahogy saját maga hajtja a fejét a bitó alá, ……..persze csak képletesen, hiszen minél kevesebb vérontás is a feladat része. Már megrezzen a kezem, hogy a tarkójára csapjak, mikor megint csak meglep azzal amit mond. Ez az este tele van meglepetésekkel!
~ Vajon kiről beszél? Kit kaphattak el? Talán nem csak Szellemék kisfia volt a célpont? ~ ötlik fel bennem azonnal.
Felmerül bennem, hogy tovább kéne faggatnom, de nem kockáztathatom, hogy egy váratlan kiáltással felverje a többieket. Hogy kit tartanak fogva, azt most már mi is kideríthetjük.
Mivel ezt gyorsan eldöntöttem, nem habozok tovább, hanem egy pontos ütéssel álomba küldöm. Szerintem azt sem tudja, hogy mi szakadt a fejére hirtelen.
- Az őr kiütve, de van egy kis problémánk, valami mutáns kölyökről hadovált, akit épp fel akarnak darabolni. Lehet, hogy nem csak a lányok vannak itt. – suttogom a rádióba.
Mivel tudom, hogy legtöbb tervet az önállóskodás tesz tönkre, magamtól nem kezdek kutakodni, így Romboló utasítására várok. – Nézzek utána, vagy maradunk a tervnél és Szellem bevisz, hogy a többi őrt is kiitassuk?

A kocsiban ülve, türelmetlen legyintéssel feleltem Romboló szavaira.
-Nem csak, hogy orvos vagyok, de bérgyilkos feleség is. Ne aggódj, életben maradsz, de azért a szemlélők ezt nem fogják biztosra venni. Viszont a biztonság kedvéért védd a fejedet, az ágyékodat és a hasad körüli környéket. Nem fogok odacélozni, de profi sem vagyok, és nem szeretnélek tropára verni rögtön csata előtt.
A nagyember otthonába érve azonnal Varangy mellé álltam, hiszen nem erre készültem. Sem föld alá süllyesztett atombunker, sem falon díszelgő csőre töltött fegyverarzenál, de még csak nem is koponyából ivott, hanem rendes poharakból, amik a normálisan berendezett konyha polcain sorakoztak. Ahogy Varangy felmutatta a dvd-ket, amiket Romboló nyomott a kezébe, már egészen biztos voltam benne, hogy itt valami nem stimmel.
-Szabad? - nyújtottam a kezem.
Ha megkaptam őket, sorra nyitottam fel az összeset, de sehol egy apró penge, illegális chip, fénykép pár hulláról, de legalább egy leheletnyi kis kokain. Csupán a filmek. Nahát, nahát! Romboló is ember lenne? Mármint nem csupán légző, lüktető, hús-vér ember, hanem olyasvalaki, aki zenét hallgat, kellemes filmek viccein nevet, és a ragut kavargatva azon töri a fejét nagyokat cuppogva, hogy két gyilkosság között vajon van-e ideje elmenni venni egy kis citromot, mert az remekül feldobná a szaftot? Lehetséges volna?
Mutatóujjamat az akváriumba lógattam, mire az apró halacskák rögtön odaúsztak, mert azt hitték, etetés következik. Érdeklődve rágcsálták az ujjamat, mint új fogást a szokásos mellett, mire felkuncogtam, hiszen nagyon csikiztek. Sajnos azonban nem időzhettem tovább az apróságok mellett, amint megtudtam, merre is találom az orvosi felszerelést, azonnal munkához láttam. Csak a legszükségesebbeket vettem magamhoz, és süllyesztettem az övtáskámba (kötszer, fájdalomcsillapító, fertőtlenítő, olló, ragtapasz stb.).
-Varangy - fordultam az ugribugrihoz, mikor végeztem. - Sok vért vesztettél, szeretném, ha indulás előtt innál egy pohár vizet.
Aztán még egyszer végignéztem mindenkin.
-Ha valakinek pisilnie, most tegye meg, nem állunk meg út közben.
Jól van na, anyuka vagyok...

A roncstelepre érve először is behunyt szemmel azoknak a képét pergettem le magamnak, akikért mindezt csináltuk és túl kellett élnünk. Nem hagytam ki a bent raboskodó lányokat sem, bár őket csak elmosódott arctalan tömegként tudtam, hiszen még egyikőjüket sem láttam. Addig azonban nem tudtam megnyugodni, amíg végre meg nem hallottam Szellem hangját a headsetben.
-Jól van, édes, nagyon ügyes voltál - suttogtam. - Csak vigyázz magadra továbbra is, jó? És ne ijedj meg attól, ami most fog jönni.
Rombolóra néztem.
-Ki hinné el, hogy ha egy hozzád hasonló hegyomlás ellopná a táskámat, utána futnék elgyepálni? Arról nem is beszélve, hogy itt fityeg a derekamon. Szóval készülj a féltékeny nő tűzokádására.
Belemarkoltam a mellényébe.
-És ne feledd: védd a fejed!
Nagy lendülettel taszítottam rajta egy hatalmasat, hogy a földre küldjem, és elkezdhessem a műsort. Állva nem olyan látványos.
-Öh... megtennéd, hogy lefekszel a földre?