Fishermans Pub

Ahogy a nap nyugovóra térni készül a horizonton, úgy indul be az élet ennek az álmost szigetnek az északi szegletén. A közeli szórakozóhelyek hatalmas mély ládái egyszerre bőgnek fel, derékba törve a csendet, Staten Island fiataljai pedig akkora tömegben özönlenek felé, hogy az ember őket látva nem tud nem azon tűnődni, vajon hol bujkáltak eddig? Na persze, Logan-nek van fontosabb dolga is ennél. A fülsüketítő zenének nevezett dübörgést is túlüvöltő motorja nyergében hajt végig a főutcán, hogy aztán a part menti bisztró előtt állíthassa meg a járgányt. Fekete bőrdzsekije, és barna cowboykalapja csak még feltűnőbbé teszi őt, az idétlen sarkantyús csizmáról nem is beszélve, ezért aztán nem is csoda, hogy egy röpke pillanatra meg is bámulja csapszék népe, amíg a pulthoz ér, hogy kikérje saját sörét. Nincs egy hete, hogy ezen a környéken valaki meggyilkolta Arthur Varoni-t, egy közepesen ismert mutáns terroristát, aki állítólag a testvériség táborát erősítette. Az elkövető állítólag egy kalapos fickó volt, és egy Harley Davidson-al távozott a helyszínről. Senki sem lenne akkora idióta, hogy ezek után ugyanabban az öltözékben, térjen vissza ide, ha nem akarja, hogy rátaláljanak...
-Adj még egyet. - Szól rá a csaposra érces hangján, s mint az előzőt, ennek a kupakját is puszta kézzel szedi le az üveg nyakáról. Az istenek itala egy halk szisszenéssel adja meg magát a férfinak, ki ezt követően máris mosón önti magába a folyékony aranyat.
~Remélem eljön, nem jókedvemből jöttem ide.~

Miután a városba érkeztem, sem kedvem, sem energiám nem maradt arra, hogy sokáig nézelődjek értelmes szállás után, úgyhogy lefoglaltam pár napra az első utamba eső szabad szobát. Nem éppen bizonyult megfelelő választásnak, tekintve, hogy egész éjszaka hallgathattam az újabbnál újabb disco remekműveket, úgyhogy a tuc-tuc ölelésében vergődtem végig az éjszakát. Valamikor hajnaltájt végül elaludtam. Remek...
Kialvatlan, álmatag tekintetemet egy jó adag sminkkel próbáltam emberivé varázsolni, a végeredmény pedig a katasztrófális és a szexi között egyensúlyozott, hol erre, hol pedig arra billentve a mérleg nyelvét. Hogy teljessé tegyem az összhatást, fekete nadrágot, és éles kontrasztot teremtve fehér selyem blúzt kaptam magamra, majd leszambáztam a földszinti kocsmába.
Nem az volt a baj, hogy sokan voltak. Hanem.. Hogy annak a kevés embernek a fejében is tucatnyi érzelem vergődött, hogy aztán utat törjön magának felén, és egy tank erejével csapjon pofán. Harag... bánat.. öröm.. mámor.. fáradtság.. izgalom... Kezem a tarkóm felé indult, nyugtatónak szánva maszíroztam, majd a halántékom következett, miközben a pulthoz kóvályogtam. Újabb érzelem hullám következett. Fejemet enyhén jobbra fordítottam.
- Logan... - Ingerülten hatott, halk nyöszörgésként. Ennyit az üdvözlésről.- Egy wiskeyt kérek - pillantottam türelmetlenül a pultos felé. - Triplát.
Nem, nem vagyok alkoholista, de az alkohol valamelyest tompítja ezt a borzalmat a fejemben.

Ahogy ott ül egyedül a bárpultnál, léptek zajára lesz figyelmes, majd mikor illata alapján be tudja azonosítani gazdájuk, egy kissé meglepődik, hisz arra számított, hogy a nő az ajtón fog belépni, ráadásul később, mint ő. Na sebaj...
-Tina - feleli, majd leönti a sörösüveg alján rejtőző fél liter itókát torkán. Annak hallatán, hogy mit rendel a csaj reggeli kakaó helyett csak elismerően hümmög.
-Lepusztultabb szállást nem találtál? - Kérdi, s most először a nő felé fordul. Bár nem kerüli el a figyelmét az, amit már hallott is rajta, nevezetesen, hogy szegény lány nem alhatott valami sokat - enyhén szólva - azért be kell vallania, hogy a látványa egyáltalán nem kellemetlen, sőt...Hosszú vörös hajával, és ilyen fáradtan is igéző tekintetével szinte már túl jó ehhez a helyhez, mondjuk látszik is, hogy nem érzi jól magát itt, talán ezért is reggelizik wiskey-t.
-Mi szél hozott ismét a városban? - Kérdi, bár nagyon jól tudja, mi az oka annak, hogy a vörös démon visszatért, és azt is, hogy neki mi köze ehhez, de amíg a zsaruk nem tudják, ez rendben is van.
-Legyen kettő tripla - mordul a kocsmáros felé, s kicsap egy bankót az asztalra. - Én fizetem. - Kezébe fogja a poharat, maga elé emeli azt, s úgy szól a mellette ülő hölgyhöz. - Fenékig.

Fintorogva vetettem egy röpke pillantást a mellettem ülő iszákos figurára, majd körbesandítottam a helyen. A legveszélyesebbnek tűnő figura jelenleg kétségkívül a "társaságom" volt; ez valamelyest megnyugtató. Asszem'. Mindenesetre, mint mindig, most is ott lapult nálam - gondosan a csizmám szárába rejtve - a késem, bár nem feltétlenül a legjobbnak ígérkező megoldás ott tárolni, hiszen veszély esetén mire előkaparom onnan, háromszor is nagyon csúnya halált tudnék halni, de hát a tudat megvan, és egyébként sem sűrűn van rá példa, hogy használni kelljen.
- Nem vagyok nagy igényű - motyogom válaszként, miközben ujjaim közé kaparintom a wiskeys poharat.
A kérdésére először egy elterelő hadművelettel akartam próbálkozni, valahogy terelni a témát, végül totál önkéntelenül éreztem meg, hogy Logant, nem is érdekli igazán a válasz, hiszen biztos a dologban. Nem mintha ez meglepne, hiszen többen is tudhatnak róla.
- Ha már úgyis tudod, minek kérdezed?
Enyhén megemelem a poharat, biccentek, majd miután legurítom, fintorogva csapom le az asztalra.
- Pfuj - kézfejemmel letörlöm az undorító löttyöt a számról. - Az apámat valaki meggyilkolta nem rég - válaszoltam végül tömören.
- Mit keresel itt, Logan? - Nem éppen hatott kedvesen, de semmi értelmét nem láttam a normális emberi kommunikáció alapjait jelentő udvariassági formuláknak; majd' széthasadt a fejem, ráadásul Logan sem feltétlenül jókedvében ücsörög itt, valami célja biztos van.

A nő kijelentésére felhorkan, jelezve, hogy neki is feltűnt a dolog, hisz ha csak fele olyan szigorúak lennének az elvárásai a hely felől, mint a közegészségügyi szerveknek, akkor egész biztos, hogy nem itt aludt volna.
-Mert érdekelt, mit fogsz felelni - válaszol, mérsékelten jelezve csak, hogy valóban jobban érdekli a téma, mint az alátéten lévő életbölcsesség. - Nem csalódtam...
Zephyr keze gyorsabban jár el, s pusztítja el poharának tartalmát, így aztán Logan szemtanúja lehet annak, hogyan reagál arra, ahogy az itt felszolgált, kétség kívül minőségi ital meggyalázza szegény ízlőszervét. Egy pillanatra megtorpan, jobban megnézi poharát, de végül inkább vállat von, és megissza azt, egy húzásra, ahogy kell. Rajta ugyan nem látszik, de osztja a lány véleményét: ez tényleg borzalmas.
-Téged - feleli tömören, majd sörével leöblíti a wiskey-nek álcázott lötty ízét. - Amit gondolom sejtettél, hisz más érdekesség nincs ezen a szigeten.
A csapos közben letesz eléjük még két üveg sört. Az ördög tudja mikor rendelte, ám reakciója alapján Logan kérésére érkezett az utánpótlás, melyek kupakjait puszta kezével tépi le, mielőtt még az egyik üveget asztaltársasága elé csúsztatná.
-Az elnökkel könnyebb összefutni, mint veled manapság... Illetve, az apádat is egyszerűbb volt megtalálni, még egyszer utoljára.
Többet egyenlőre nem szól, megvárja mit reagál a lány. Erősen kétli, hogy ezek után találkozhat végre a csizmájában rejtegetett késsel, de nagyon utálja, ha félbeszakítják holmi lincseléssel, ezért jobbnak látja kivárni, mi lesz.

A fejemben különböző zajok szinte már ritmikusan kattogtak a fejemben. Egy metál-rajongó már valószínűleg ritmikusan rázta volna fejét rá, és kissé illuminált állapotban megkérdezte volna tulajdonképpen milyen koncerten is van most. Az érdekes az volt az egészben hogy én még egyen se voltam életemben... személyesen biztos nem...
A korai estében egy magasabb épület tetejéről légkönnyedén vetettem le magamat és túláradó béke telepedett rám. Valahol félúton természetesen eltűntem, csak hogy egy másik tetejére lépjek valahol a város közepén. Végül valahol a vízparton kötöttem ki. Úgy éreztem még a víz is beszél hozzám, csak álltam ott a gyenge szélben ahogy érthetetlen titkokról mesélt.
Végül hirtelen sarkon fordultam és célirányosan robogni kezdtem. Be egy kapun egyenesen a pultig, nem is törődve a körülöttem lévő emberekkel. Ők nem tudhatták ki vagyok, én nem tudtam ők kik, csak hogy vannak elegen. Egy jagert kértem vagy ilyenek, anélkül hogy hosszabb ideig a pultosra néztem volna. Épp kiadta, és közben jutott eszébe személyit kérni. Nem számítottam erre, úgy éreztem az előző időszak legalább annyi idővel idősebbnek tüntet fel mint amennyinek kell. Nem érdekelt semmi, még az sem hogy elvileg nem szeretem az italt... legalábbis eddig úgy tudtam.
Lekaptam a pultról a poharat és egy bankót csaptam a helyére, nem is figyelve, hogy bizony sikerült egy a kínai népköztársaságból valót kikapnom a többi közül. De már el is indultam a kijárat felé, fejemben az éter zenéjével, ami szinte elvarázsolt és egyszerre kínzott, arra nem is gondolva hogy talán itt is van egy zenegép és az is bele vegyül. A másik világ hangja szólt, megakadályozva a szükségesnél nagyobb gondolkodásban.

Ha az ember sokat iszik, akkor ismeri a jó kocsmákat. Szinte minden városrészben volt egy hely, ahol szívesen töltöttem az időmet. Ez itt nem volt épp a szívem csücske, de egy megbízótól itt vettem fel a pénzem, és égette a zsebemet. Kértem hát egy üveg whiskey-t, leültem egy félreeső sarokasztalhoz, és masszív piálásba kezdtem.
Az alkoholisták többnyire jól bírják a piát. Én már kivégeztem az üveg negyedét, de még nem éreztem a pia jótékony hatását. Ekkor hangzott fel valami zaj a pult irányából. Rühelltem, ha valaki hangoskodott, miközben ittam.
A pultos valami kölyök után kiabált, és egy fura papírdarabot lengetett. Kis fókuszálás után rájöttem, hogy valami külföldi valuta lehet. A kiscsajra néztem. Valahogy erőt vett rajtam az a fene nagy szívem. Felálltam és utána mentem. Becsuktam előtte az ajtót, és megfogtam a karját.
- Gyere szépen... Beszélgessünk.
Az asztalomra mutattam. A pultosnak intettem, hogy velem van. A fickó tudta, mi a dolga. A számlámhoz írta a fogyasztást, és nem kérdezett semmit. Láttam, hogy megvető fintorral dobja a szemétbe a külföldi pénzt.
- Hol vannak a szüleid, kislány? Nem szoktam ilyet mondani, de te túl fiatal vagy a piáláshoz.

Éktelen visítás hangzott fel a fejemben, és valami oldalra rántott. Az addigra üres pohár szépen a földön landolt, én meg csak sodródtam az árral. Lehuppantam és csak akkor jutott el a tudatomig hogy hozzám szóltak. Valami... valaki... kifejezetten hozzám szólt. Még hozzá túlságosan valóságosan. Nagyra kikerekedett karikás szemeimmel a pasasra néztem, és fókuszálni próbáltam mintha nem látnám.
Mély levegőt vettem mintha válaszolni akartam volna, de aztán becsuktam a szám. Felvontam a szemöldököm.
Mért ilyen valóságos? - futott át az agyamon. - Olyan... szilárdak a körvonalai. Olyan tipikus... izé... valóságos.. de ezt már gondoltam. - Pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy én vajon tényleg nem a másik világhoz tartozom épp, mint inkább ehhez amiben éppen voltam.
- Angliában - válaszoltam végül nemes egyszerűséggel. - Mellesleg... - nyújtottam ki a kezem a pasa felé nyújtott tenyérrel mintha meg akarnám érinteni, de végül nem tettem. - Tudom... - mondtam nagy jelentőséggel, mintha a világ titkát bíznám rá, és nem is a megjegyzésére válaszolnék. - És ha te is tudnád te sem... - azt hiszem eszelős fény csillant a szemeben, de a gondolat lényegét szóban én sem tudtam megfogni. Aztán az asztalára pillantottam. Az üveget kezdtem el fixírozni.
Lehet hogy tudja?
Aztán pedig a pasast kezdtem nagyon nézni.
- Vagy talán tudod? - néztem rá gyanakvóan. Nem hittem benne hogy fogalma lehet róla, ez nem olyan dolog volt amit rajtam kívüli ember felfoghatott volna, legalábbis így hittem.

Rögtön megbántam, hogy átmentem jófej iszákos bunkó iszákos helyett. A bunkókat nem zaklatják olyan sokat. És úgy könnyebb elkerülni az őrülteket. Az olyanokat, mint ez a lány.
Össze-vissza beszélt, amennyire meg tudtam állapítani, teljesen értelmetlenül. Mit tudok én? Vagy mit nem? Vagy mi van? Aztán elkaptam a pillantását, amit a piás üvegemre vetett. Az kéne csak!
- Nem adok alkoholt gyerekeknek - mondtam neki erélyesen.
Igazából nem az volt a bajom, hogy gyerek. Én senkinek sem adok a piámból. Vannak határok. Nem vezetheti más a kocsimat (kivéve Ayát, de ő ellopta, az más eset), nem jótékonykodom, hacsak a templomi perselybe nem dobok pár dolcsit, és a legfontosabb: soha senkinek nem adok a piámból.
Megelégeltem, hogy a kiscsaj össze-vissza beszél, én meg semmit se értek belőle. Két ujjammal a halántékomhoz értem. Nemrég vettem fel ezt a szokást: azt tapasztaltam, hogy valamiért megkönnyíti a koncentrációt. Biztos placebo-hatás.
Amit a lány elméjében láttam, az több volt, mint kaotikus. Mutáns volt, de egyben súlyosan zavart is, ha nem egyenesen őrült... És olyan helyeken járt, ahol senki emberfia rajta kívül. Nem csoda, hogy beleőrült... Ezt végignézni is kész mentális összeomlás volt, nemhogy átélni...
Kivontam tudatomat a lány fejéből. Az ő agyát támadja valami. De az ilyesmihez én is értek.
Hallgass rám, kislány. Én talán tudok segíteni neked. Hogy kerültél ide?
Reméltem, hogy nem zárkózik teljese magába a fejében megszólaló hangtól. Csak tudnám, miért vesződöm ezzel... De ha valóban vannak szülei, talán keresik. És talán jár valami jutalom is annak, aki visszaszolgáltatja...

- Kértem én?! - rökönyödtem meg teljesen. Egyszerűen mint egy a következtetést alátámasztó bizonyítékot szemléltem meg az üveget, semmi több. Még ha az a kínai hangapálinka lett volna vagy mi volt az... tényleg nem tartottam iszákosnak magam, de attól aztán kitisztult az ember feje! Azt hiszem vagy tíz percig köpködtem utána.
Épp a tapasztalataimon elmélkedtem... meg közbe valószínűleg legalább még négy dolgon. De vajon lehetséges-e hogy kezdem akár még szeretni is ezt az élményt? Azt ami teleportálással járt. Nem ezt nem tartottam lehetségesnek, hogy eldöntsem. Még valami nyers halas izét is ettem útközben, amit tuti meg sem kóstoltam volna amúgy.
Magam elé bámultam épp, a tagjaim viszont akkor megmerevednetek, és kihúztam magam. Aztán szép lassan a pasasra néztem.
- Hát öm... Olaszországon keresztül, az valami hegyen át, aztán Egyiptomból Kínába mentem, aztán Ausztráliából ide - mondtam egészen normális hangon és a végére szinte száz wattosan elmosolyodtam.
Viszont most már biztos voltam benne: az hogy valaki piál nem jelent egyet azzal, hogy megértette amit én; az univerzum titkát.
- Ja igen... és mintha Tibetben is lettem volna... - morfondíroztam el rajta halkan. - Kár hogy nem hoztam abból a hangya izéből... - egy röpke pillanatra ismét az üvegére esett a pillantásom. Még hogy kérni! Ha nagyon akarom majd úgy is elveszem. Erre nevetni kezdtem, de úgy hogy szinte hangtalanul rázott a nevetés, és ez még csak rosszabb lett, mikor megpróbáltam visszafojtani.

A lány teljesen zakkant volt. Megkockáztattam még egy pillantást az agyába, de az eredmény ismét siralmas volt. Egyre biztosabb voltam benne, hogy valami tényleg elvette az eszét. Erős fejfájást okozott, hogy megpróbáltam értelmes sorrendbe állítani a lány fejében sorjázó képeket. Még sosem volt dolgom őrülttel.
Elmondta, honnan jött. Hát persze, az ő képességével ez nem lehet nehéz. De mégis... Fiatalnak tűnt, nagyon fiatalnak. Ennyi erőt egy ilyen kislányban... Hogy volt képes erre?
Számomra értelmetlen volt minden, amit mondott. De nem is ez volt a lényeg. Felhajtottam egy löket whiskey-t, és igyekeztem úgy beszélni a lányhoz, hogy ne lássan a gondolatait.
Próbálj megnyugodni. Keres téged valaki? Menekülsz? Van hová menned?
Az agyam visszatért a lehetséges megtalálói jutalom vigasztaló gondolatához. De vajon megéri-e? Egy-vagy kétezer dolcsiért elviselni ezt, ha jár egyáltalán érte valami? Még ágyba se vihetem, ahhoz is túl fiatal... Nem mintha ez erkölcsileg zavart volna. De mindig igyekeztem a lehető legkevesebb kockázatot vállalni. És egy ilyen látszólag fiatalkorú lány... Felesleges kockázat lett volna.
Na de akkor mi legyen? Hagyjam itt? Valaki kifilézi, vagy beleteleportálja magát a napba, vagy mit tudom én... Várok még. Van időm eldönteni, mit kezdjek vele.

Megnyugodni... visszhangzott a gondolataim közt még az után is... nos hogy csak én voltam ott, na meg a másvilág éteri zöreje. Ismét kihúztam magam és előre néztem. Az arcomra szinte síri nyugalom ült ki, bárki meg nem mondta volna aki most toppant be az ajtón, hogy hogyan viselkedtem az előző... ki tudja hány percben.
- A suliban már biztos keresnek... meg Darth Vader... - lehajtottam a fejem és az orrnyergem fölött kezdtem el masszírozni a homlokomat. - Vajon meddig lehettem távol?
Aztán eltakartam az arcom egyik felét a kezemmel, még a látható oldalon szépen könny kezdett folydogálni a szememből. Szörnyű hangok emlékei találtak meg és rohantak le egyszerre. Bizony ilyet is eleget hallani odaát, mikor szó szerint hallod a vért, és megmagyarázatlan tragédiák rohanják meg az agyad. Gyilkosságok, rabló támadás, és bőven elég más, sokszor azt sem tudod mi, csak a félelem maga. Nem sírtam, csak folyt a könnyem. Az agyam nem tudta felfogni azt, hogy mégis milyen érzelmet kéne kiváltson belőlem. Több mint valószínű, ez volt az én szerencsém, már sokadjára is.
Nem beszélve arról, hogy ha Vader nem talált meg... pedig biztosan keresett... azt sejtettem, hogy többet tölthettem odaát mint itt, és ez már így is rémisztő gondolat volt, de hogy ennyire?
Valahogy a sok hallott dolog, a zaj nem roppantotta össze a tudatom... nos egy csöppet szétcsúsztatta.... vagyis inkább eléggé. De ez... ezalatt már úgy éreztem rögtön behorpad a homlokom.
Nem bírtam tovább... Az ujjaim az asztalra feszültek, majd a lehető legfeltűnésmentesebben eltűntem a pasas mellől. Nagyjából tíz-tizenöt perc kellett mire ismét feltűntem a tetőn, a lábfejeimet billegetve, kezemben egy kisebb üveg hangyapálinkával játszva. Mit is mondhatnék... Csodálatosan undorító íze volt. De van az az érzés amikor ennek ellenére az ember nem tud ellenállni neki, és valamiért mégis szüksége van rá. Kis híja volt, hogy nem köptem ki a tetőre... bár az hogy lenyeltem még nem jelenti azt biztosan hogy nem is fogom. Hátradőltem a tetőn, óvatosan hogy ne törjem el az üveget, miközben halálsikolyok táncoltak a fejemben. Azon gondolkoztam, hogy vajon Mr. Fu ezek után törzsvendégnek tekint majd? Csak kétszer vásároltam eddig nála, és egyikünk sem értett egy büdös szót se a másiktól, de most nagyon mosolygott. Igazából hogy hol szedtem össze ennyi féle pénzt, már nem is emlékszem. Azt tudom hogy volt amit az utcán találtam, és egyikhez sem kötöttem olyan emléket amit nem kellett volna. Talán le kéne ugranom egy épület tetejéről... megint. Az néha egész kellemes szokott lenni.

A suliban... Jó, ezt még értem. Egy efféle zakkant mutánst legfeljebb a Xavierben keresnének, mindenhol máshol inkább örülnének, hogy megszabadultak tőle. De hogy jön ide Dath Vader?
Tőklem kérdezi, meddig lehetett távol? Hát mit tudom én? Kezdtem komolyan megbánni, hogy szóba álltam vele. Nincs nekem türelmem az ilyesmihez.
Aztán meg sírni kezdett. Ezt legalább megértettem. Attól, amit a fejében láttam, mások is hamar sírva fakadnának. Nem meglepő dolog. Amennyire láttam, szörnyű dolgokat élt át.
Mondani akartam valamit, amikor egyszer csak eltűnt. Vártam, hátha előkerül, de még negyed óra múlva sem . Vállat vontam. Nekem így is jó...
Töltöttem bő három ujjnyi whiskey-t a poharamba, majd felhajtottam és újra töltöttem. Megborzongtam. Nem az italtól, mint inkább az emléktől. Néha elgondolkodtam azon, milyen menő lenne csak úgy ide-oda teleportálgatni. De nem tudtam, hogy az ezzel jár. Ha tudta volna, soha nem vágyom rá. Jó ez nekem így is.

Talán tényleg kezdett tisztulni az agyam, legalábbis abból következtetve, hogy egyre rosszabbul éreztem magam. A másvilág képe ami bevillant olykor az emlékeim közül egyre nagyobb hatással volt rám. A végén inkább úgy döntöttem, hogy kinyitom a szemem, és az éjszakai eget néztem. Mély levegőket vettem, és egy részen kezdtem megnyugodni... míg a másikon... hát ott nem igazán.
Zsebre tettem az üveget. Kikúsztam a tető szélére ahol a legalacsonyabb volt, majd óvatosan leugrottam. Sikerült szerencsésen érkeznem, úgyhogy egy kis tompa ütésen kívül más bajom nem lett.
Körül néztem. Talán tényleg az volt a szerencsém ,hogy este volt, így kevésbé volt feltűnő ez a jelenet, bár ami odabent volt... Nos, arra nem akartam gondolni.
Végül szép lassan, a lehető legkisebb feltűnéssel próbáltam visszaóvakodni a csehóba, és odamentem a pasashoz akivel az előbb beszélgettem.
- Hé... bocsánat az egészért... - kezdtem bele egy kicsit szégyellősen, az ujjaimmal babrálva -, de nem tudod hogy jutok vissza belvárosba?
Ez egy furcsán hangozható kérdés lehetett tőlem. De szerettem volna... mondjuk úgy tiszta maradni egy darabig. Másképp nem olyan biztos hogy könnyen haza jutok.
- Mellesleg nem tudod hanyadika van?
Egy furcsa grimaszba rándult az arcom utána, ahogy az agyam tovább próbált dolgozni, a percekkel ezelőtti módon, fenn tartani a ritmust, a pörgést odabent. Furcsa és kellemetlen érzés volt, szinte arra késztetett, hogy inkább vágjak neki a világnak újból, csak hogy az agyamnak ne kelljen lelassulnia. Az összképen gondolom nem segített, hogy pár pillanattal
később egy beugró emlékre megpróbáltam visszafojtani egy nevetést.
- Azt hiszem nem lenne jó, ha valakit megint fejbe vágnék egy kuka fedővel hazafelé menet... - motyogtam, majd elkomorult az arcom.

Már majdnem meg is feledkeztem az őrült lányról, mikor újra felbukkant. Valamilyen üveg kandikált ki a zsebéből. Akkor mégiscsak ivásra adta a fejét, gondoltam. Végre egy jó ötlet.
A kérdésére csak egy gúnyos mosollyal és pár szóval válaszoltam.
- Esetleg megpróbálhatnál teleportálni...
Kitöltöttem egy újabb adag whiskey-t. Egyre kevesebb volt az üvegben. Ezt tényleg én ittam meg? Az egészet? Valószínűtlennek tűnt. De ha a kiscsaj nem tudja kiteleportálni az üvegből a piámat, akkor csak én lehettem. Na mindegy.
Az órámra néztem.
- Harmincadika.
Nem gondoltam volna, hogy már így benne járunk a nyárban. A nyár New Yorkban mindig forró. az ősz szép, igen, a tél meg többnyire enyhe. Azt hiszem, kezdek berúgni, gondoltam. Már mindenféle hülyeségekre gondolok logika nélkül...
- Úgy láttam, a lányból mindjárt kipukkad a nevetés. Mi a fene? Valami vicceset mondtam volna? Aztán elmondta, min is nevetett. Én annyira nem találtam viccesnek, de hát ízlések és pofonok, nem igaz?
- És mégis kit ütöttél le egy kukafedéllel? Mert ő például biztos azóta is keres. Már ha túlélte.

Felvontam a szemöldököm, és egy grimasz ült ki az arcomra.
- Aha... csak hogy még ma szeretnék haza érni... - morogtam magam elé. Érdekes, hogy Tokióból haza találtam... igaz akkor is Logan segítségével, valószínűleg körbe teleportáltam a földet, ide eljutottam A Föld másik feléről, de nem tudom hogy jussak be a belvárosba. Vancouverben jobban kiismerem magam mint itt.
- És gondolom még véletlenül sem május van...
Az az érzésem volt, hogy a teleportálások között, amit idekint töltöttem több nap telt el már ahhoz, hogy május legyen. Remek... valamivel több mint egy hónapig voltam el akkor. Nagyot sóhajtottam.
Elgondolkodtam a felvetésre. Vagyis inkább teljesen megfeledkeztem közben arról, hogy min is gondolkoztam az előbb.
- Nem tudom... egy mutánst aki megtámadott a városban. És ki tudja, lehet hogy nem élte túl... bár nem a kuka fedőt, hanem azt, hogy utána neki ugrott valaki másnak.
A pasast néztem. közben azon gondolkodva, hogy miért is állok még itt éppen. Aztán beugrott. Gondoltam várok még egy kicsit, hátha elmondja hogy jutok el a belvárosba. Bár talán Vadert is felhívhatnám... na majd ezt még utána átgondolom, ha esetleg nem mondja meg. Vajon tényleg keresett még távol voltam? Azt mondta így tenne... Egy kicsit viszont tartottam attól... nos tőle is. meg attól is, hogy ha ő feltűnik egy szamuráj is megjelenik hirtelen valahonnan, vagy valami hasonló, és ehhez most egyáltalán nem volt kedvem. Na nem mintha a múltkor olyan nagy kedvem lett volna szorongásosan gyötrődni mert nem tudtam elaludni utána, vagy pedig ha sikerült akkor rémálmaim voltak...

Furcsálkodva néztem rá. Még ma szeretne hazaérni... Végül is, tök világos.
- Még ma szeretnél hazaérni, és ezért nem teleportálsz. Nem biztos, hogy értem a logikádat, de mindegy.
Majdnem kiköptem a whiskey-met, amikor tovább firtatta a dátum kérdését. Hú, az aztán emberes ivászat lehetett, hogy ennyire szétcsúszott...
- Nem, még véletlenül sincs május. Kislány, szedd össze magad. Mi a franc történt veled?
A története nem volt épp egyedi. Nálam heti egy ilyen akad. Bár általában mikor stukkert nyomok az orruk alá, rájönnek, hogy igazából nem is akartak ők engem bántani. De azt el kellett ismernem, hogy a kukafedél sem rossz ötlet.
Megint belehallgattam a gondolataiba. Felmerült bennem egy kérdés. Igazából több kérdés is.
- Kia fene az a Vader? És hogy jönnek ide a szamurájuk? Most komolyan, kislány, nem tudom, mit szívtál, de valami baromi ütős cucc lehetett...
Bár ha jobban belegondol az ember... Darth Vader a filmtörténet leghíresebb apája. Talán Vadernek az apját hívja. Kicsit fura logika, de még belefér.
Ahelyett, hogy ezt tovább gondoltam volna és a filmek szereplőinek helyet kerestem volna a rokonságban, inkább ittam még egy ujjnyi whiskey-t.

Kérdőn néztem rá. Mindent betűről betűre kell elmagyarázni ennek a férfinak? Nem mellesleg kezdtem kételkedni abban hogy mi az amit egyáltalán el kéne mondanom neki, ami jó jel. bár mondjuk még így is kérdéses, hogy hogy sikerült ilyen hamar jelentkeznie ennek.
-A képességem nem működik mindig az eltervezett módon.
- Szívni? - az agyam valamiért leragadt ennél a szónál amíg értelmezte, de aztán végül csak sikerült a helyére tenni azt hiszem. - Nem szívtam én semmit. Még inni sem ittam eddig... A képességemtől szétcsúsznak a gondolataim, ha sokáig használom.
Megvontam a vállamat.
- Nem tudom. Azt mondta az apám, de eléggé necces alaknak tűnt. Ezért hívom így. Mellesleg nekem már van egy apám nélküle is, úgyhogy emiatt is fura lenne. És a szamuráj.... - a plafonra tekintettem miközben úgy tűnt mintha nagyon elgondolkodnék. - Valami hatalmas szamuráj páncélba öltözött pasas megtámadott Tokióban - tártam szét a kezem mintha mi sem lenne természetesebb annál, hogy értetlenül állok a dolgok előtt, valahol a megesik ez van kifejezéssel az arcomon.
- Szóval elmondod hogy jutok be a belvárosba, vagy megkockáztassam, hogy az ország másik végében kötök ki?
Bár meg kell mondjam az ötlet kezdett egyre szimpatikusabb lenni. Újra felmerült bennem az az érzés, hogy jó volt nekem abban a káoszban, magával hozva a másik világ zajait. Most akár hogy is néztem az egész út igen szórakoztatónak tűnt. És még a legnagyobb félelmem sem tudott elrettenteni, hogy valószínűleg egy időre tényleg eltűntem ebből a világból beleolvadva a másikba. Az egyetlen oka ennek viszont az lehetett, hogy ilyenkor nem igazán érzek félelmet. Ha valami rémeset hallok odaát, csak akkor kezd rosszul érinteni, ha már a valós világban vagyok. Jelenleg az agyam kezdett egy krumplira hasonlítani. Nem érdekelt semmi, és kezdett minden zaj a tudatom hátsó részébe kerülni csendes hangyafocinak átadva a helyét. Talán még pár ösztönző inger, vagy inkább a nem megfelelő inger hiánya, és újból eltűnök, mint szürke szamár a ködben, és ki tudja hol bukkanok fel, hogy végre álomra hajthassam a fejem végre kicsit.

Kiittam a poharamat, aztán fél füllel hallgattam a lány szövegét. Közben azon gondolkodtam, hogy fel kéne hajtani ma estére valami jó kis csajt. Ez éppen jó lenne, attól még, hogy lökött, de túl fiatal. Mindig igyekeztem a lehető legkevesebb törvénytelenséget végrehajtani. Nem erkölcsi megfontolásból, hanem mert sok vele a baj.
Előkotortam egy húszast, és az asztalra dobtam. Ezzel ugyan bőven túlfizettem a tulajt, de gondoltam a lány okozott épp elég kellemetlenséget, és még hozzám is csapódott, én meg nem akartam, hogy feszült legyen a viszony köztem és aközött a fickó között, aki piát ad nekem.
Felálltam, és a lányra néztem. Nem néztem újra az agyába, abból ennyi elég volt erre a hétre.
- Elmondom. Kimész szépen az utcára. Keresel egy sárga kocsit. Nem lesz nehéz rájönnöd, jó-r, rá lesz írva, hogy taxi. Ülni fog benne egy fura indiai pacák, aki olyasmiket fog mondani, hogy most menekült valami háború elől. Na, neki odaadod ezt - nyomtam a kezébe egy másik húszast - És megmondod, hogy hová szeretnél menni. Mikor majd megkér, hogy fizess, tedd azt és szállj ki, különben lehet, hogy elad a szervkereskedőknek. Sok szerencsét.
Harminc dolcsimba fájt a csaj, amiért már egy nem túl drágán dolgozó felnőtt nőt is kaphattam volna, és azt még én is élvezhettem volna. De annyit megért, hogy ne nekem kelljen pesztrálnom. Odakint beszálltam az Impalámba és elhajtottam.

(Köszönöm a játékot! )

Talán volt a szerencsém, hogy férfi hozzám szólt, mert más esetben talán itt aludtam volna el. Az viszont valljuk be, okozhatott volna még pár bonyodalmat. Amit nem bántam volna egy pár perccel ez előtt, valami viszont azonban most azt súgta nekem, hogy jobb lenne mégis csak minél előbb haza jutni.
Felvont szemöldökkel, nagyon is kételkedő arccal néztem rá, mint aki legalább azon gondolkodik, hogy a pasas éppen erről a bolygóról való-e. De ha már itt tartunk, hogy ez a kérdés, akkor vajon biztos az, hogy én erről a bolygóról származom? Lehet én nem vagyok idevalósi...
Közbe akartam szólni, hogy nekem nincs annyi pénzem. Meg másodszor, hogy nekem akkor sincs annyi pénzem. Ő viszont valahogy akkor is gyorsabban beszélt, mint ahogy az én fogaskerekeim a fejemben, így mire kinyitottam volna a szám, ő már a végére is ért.
Pár pillanatiga a kezembe nyomott bankóra pislogtam.
- Őőmmm... - pislogtam még egy kicsit a pénzre, aztán meg rá is. - Kösz - jött ki végül az a szó amit kerestem. Valamikor addigra húzott el számomra szélsebesnek tűnő gyorsasággal. Úgyhogy végül én is sarkon fordultam és kimentem és teljesen másik irányba indultam el mint ő.

// Én is köszönöm a játékot //

Mivl rekord idő alatt végeztünk egy emelettel az építkezésen a főnök mindenkit kötelező jelleggel meghívott inni egyet. Túl tettem magam azon, hogy emberek. Az ingyen pia az ingyen van. Kötelező is a részvétel, szóval itt vagyok. Próbáltam fel engedni, amennyire lehetett de nem sikerült kellő képen. Magamhoz vettem egy korsó sört és kislattyogtam a partra és leültem egy kőre, hogy elkortyoljam az italomat.
~Ennek éjjel nappal be kéne rúgni akkor elviselhető figura...
Pillantottam még hátra a főökre aki maga volt a party lelke. Fehér atléta felsőmet levettem és egy másik sziklára dobtam. A mai napig nem sikerült megszoknom az itteni gatyarohasztó klímát. Egy eltúlzott korttyal sikerült kicsit leinnom a gatyám. Lenéztem a feslett térdénél tátongó foltra. Felmerült bennem néhány emlék, hogy mi mindent megélt már ez nadrág. Hány árokban alvást, hány gyilkosságot. Több volt rajta a folt mint az eredeti anyag. De szerettem. Végül felnéztem és bámultam a lebukó napot a horizonton.

A szerkesztőségben megbeszélték páran, hogy az egyik riporternek, Anabelle Stocholm-nak épp születésnapja van, ezért csináltak neki egy kisebb meglepi partit Statenen az egyik kocsmában. Nem túl nagy volumenű dolog, csak páran mentünk el, köztük én is, ugyanis Anabelle mondhatni amolyan példa volt a szemem előtt, hiszen baromi sikeres volt, és gyakran volt képernyőn, élő tudósításokban, amit szerettem volna én is elérni majd...egyszer. Ha majd a főnök nem kezel úgy mint egy zöldfülüt, akit akárhogyan lehet ugráltatni. De én kitartó vagyok, legalább vannak céljaim, amit szeretnék még elérni ebben a rongyos életben. Nem volt egyszerű kijutnom, mert persze az én seggemet nem furikázta senki, a hazautat még nem tudom, hogy fogom megoldani, de maximum eleget iszom, és akkor már úgyis mindegy hol töltöm az estét.
A kis társaságunk megérkezett, jobban mondva én voltam az utolsó, aki beesett, a többiek már ott voltak egy ideje. Nem volt nagy felhajtás, csak pár kisebb ajándék, és ital orrba szájba, elég durva mennyiségben. Volt egy lefoglalt sarkunk, ahova gyakran nézelődtek az emberek, egyrészt Anabelle miatt, akit felismertek, másrészt a hatalmas kacarászásokra és hangoskodásra, ami az asztalunk felől körbevette az egész kocsmát. Már bennem is volt egy kisebb mennyiség, de a sok hülye viccen, amit ezek a barmok ismertek, már nem bírtam tovább kényszeredetten röhögni, mert mind olyan szánalmas volt.
~Ehhez én még nem vagyok elég részeg.~gondoltam, és megfogtam egy üveget az asztalról, ami még legalább háromnegyedig tele volt, dehogy mivel, az még számomra is beazonosíthatatlan volt, de legalább alkohol, és ez a lényeg. Kimentem hátul, ahol a part volt, hiszen rá kellett gyújtanom, és kellett egy kis szünet ettől a sok őrülttől. Odakint elővettem a gyújtómat, de az istennek nem akart meggyulladni.
-Hogy rohadnál meg....-káromkodtam egyet, majd vettem egy mély levegőt. Ekkor pillantottam meg a szikláknál ülő alakot, és úgy gondoltam egy próbát megér.
-Héé!Ne haragudj, nincs véletlenül tüzed?-kérdeztem, és elindultam felé, de azért egy pár lépés távolságra megálltam tőle, majd kíváncsian kezdtem fürkészni az ücsörgő alakot.

Szomorúan konstatáltam, hogy a sör hamarabb elfogyott mint a nap a messzeségben. Lemondóan sóhajtottam. Visszanéztem a kocsmára ahonnét egyre hangosabban szűrődött ki a bulizó nép. Kollégáim hangját hallottam ahogy disznó vicceket és hasonlóan kulturált megjegyzéseket üvöltöztek, hol egymásnak hol a hölgyeknek. Némelyik poén és megjegyzés még nekem is mosolyt csalt az arcomra. Számhoz emeltem a korsót és ekkor jöttem rá újfent, hogy ez már pedig még mindig üres... Leraktam magma mellé két szikla közé támasztva. Éppen kezdtem volna komolyabban elgondolkodni azon, hogy mit is akarok elérni az életben amikor valaki megzavart. Hála az égnek. Térdemre támaszkodva hátra fordultam. Egy nő volt az és ha jól látom van nála utánpótlás. Üsse kavics. Ennyi belefér.
-Gyere, adok.
Jobb tenyeremen a tetoválás egy tized másodpercre felvillant majd fekete füst lepte el. Ahogy a füst sietve eloszlott egy gyufás skatulya volt benne. Ezt ő valószínűleg nem látta hiszen a hátam takarta. Kicsit odébb csusszantam a sziklán. Ketten kissé szűkösen de elférünk rajta, jobb mint állni vagy a hegyeseken ücsörögni. Ha leül ha nem felé nyújtom a kis dobozt amiben zörög még néhány szál.

Így a lemenő napban nem is tudtam igazán eldönteni, hogy a sziklán ülő alak félelmetes, vagy van benne valami misztikus...vagy talán csak már mégis kezd hatni az alkohol. Sosem szerettem filozofálni, így inkább nem merültem el benne.
-Nagyszerű. Életmentő vagy.-lelkesedtem fel, és az öngyújtómat elsüllyesztettem a zsebemben, majd elvettem a felém nyújtott gyufás skatulyát. Persze kicsit régi módi és csöves, de nem érdekelt, tűzet csiholt, és nekem ez pont elég volt. Felszikrázott a kis gyufa vég, majd ezután felizzott a cigarettám is. Ahogy láttam, hogy a pasas odébb csúszik, valahogy automatikusan lehuppantam mellé.
-Nem zavar?-kérdeztem meg, kissé megemelve a cigit, hiszen azért annyira nem akarok pofátlan lenni, hogy telefüstölöm, ha zavarja, vagy ha kérne, hát még akad nálam. Valahogy élből tegezni kezdtem, többnyire közvetlen vagyok másokkal, ami sokszor gond is szokott lenni, mert nem mindenki vevő az olyan alakokra mit én, nem is igazán értem, hogy miért.
-A hálám a segítségért cserébe.-nyújtom felé a kezemben tartott üveget.-Hogy mi van benne ne kérdezd, alkoholtartalmú, tuti, hogy nem bambi.-mondtam, kicsit gyorsabban pörgött a nyelvem, alapjáraton is, de már azért volt bennem jó pár pohárka. Lassan szívom a tüdőmbe a nikotint, már nem is érzem olyan különlegesnek, mint az elején, de már csak megszokás, méghozzá igen rossz szokás, de...nem izgatott különösebben, kétlem, hogy a cigi hamarabb végezne ki, mint a képességem. Figyelem a lemenő napot, ahogyan megszínezi az eget, és távol a víz felszínét.
-Igazán szép. Kár, hogy nem tudjuk értékelni az ilyen pillanatokat.-mondom, miközben a távolba bámulok, majd hirtelen felkapom a fejem, és úgy fordulok pillanatnyi partnerem felé.
-Seréna.-nyújtok kezet az idegen felé, és csak most nézem meg jobban, közelebbről az idegent. Kicsit talán jobban el is merülök a tanulmányozásában, főleg a szemei kötnek le nagyon. Kicsit olyannak tűnt, mint egy sokat látott valaki, de lehet már megint csak az írói vénám misztifikálja túl a dolgokat.