Socrates Szoborpark

Nyilván volt veszélye annak, hogy miközben ültem az ágon, azon a szép hosszú ágon, már nem törődtem olyan semmiségekkel, mint az inkognitó. Itt már emberi alakomban voltam, hiszen amikor átalakultam, minden, ami éppen nálam volt, átalakult velem - a szendvics is. De gyíkként egyébként sem bírtam volna el az úgy kifejezetten nagy súlyt, arról nem is beszélve, hogy feleannyira sem tudtam volna kiélvezni az isteni ízkavalkádokat, amiket így emberként nagyon is tudtam, mind a három falatban. Azért arra odafigyeltem, hogy háttal üljek a kávézónak, és a hajam takarja az arcomat, bár tudtam, hogy az a színe miatt sokkal feltűnőbb, mint az arcom, amiben nem volt semmi különleges. Viszont egy zöldellő lombú fán okkal reménykedhettem benne, hogy most még talán előnye is van, elvégre tökéletes rejtőszín.
De nem teljesen. Éppen jóleső szusszanással dőltem hátra, és arra gondoltam, hogy talán nem volna hülyeség a részemről végigjárni a környező kajáldákat, hátha azokon a helyeken is ilyen könnyű lesz ennivalót zsákmányolni, amikor valaki megszólított odalentről. Összerándultam ijedtemben, de aztán már össze is kaptam magam, hogy egy magasabban lévő ágra kapaszkodjam. Azt hittem, a mosogatófiú talált meg. De nem. Egy ismeretlen férfi állt ott valami dobozt nyújtogatva nekem. Nem tudtam, mi lehetett benne, de szívfájdítóan jó illata volt. Már csak azt lett volna jó kideríteni, mit akar tőlem.
~Kit érdekel, mit akar tőled! Ha rám nem hallgatsz, hiába korgok torkomszakadtából, legalább a két szép szemért fogadd el! Vagy bánom is én, de nekem kaja kell!~
A hasam mindig is rövid pórázon tartott, de azért nem ártott óvatosnak lenni. Letörtem egy hosszú gallat, majd, miután lejjebb ereszkedtem, gyanakodva kezdtem bökdösni vele a dobozt. Hacsak nem húzta el, hamarosan a fedelét is sikerült felnyitnom. Amit pedig benne találtam, az még onnan fentről is olyan gyönyörű volt, hogy majdnem melléjük zuhantam a dobozba. Ennyi kaja, és mind egyben van, sőt szerintem még friss is! Tovább bökdöstem őket a bottal, mire még több gőz szállingózott fel belőlük. Még meleg volt a hot-dog is meg a melegszendvics is. A sütit csak azért piszkáltam meg, hogy aztán lenyalogathassam a mázat a botról.
Amint elárasztotta a nyelvemet a süteményből áradó édes, krémes, hívogató ízkavalkád, már tudtam, hogy ebből a harcból nem kerülhetek ki győztesen.
A fa túlsó oldalán huppantam le a földre, aztán szépen lassan, óvatosan, ahogy az előbb a kiadó ablakot, megközelítettem a férfit. Egész törzsemben hátradőlve nyúltam a dobozért, és ha sikerült elvennem azonnal hátrálni kezdtem, visszamenekültem a fa tövének másik oldalára, és letérdelve a fűbe, magam elé tettem a elemózsiáskosaramat, s két kézzel kezdtem a számba tömni a tartalmát. Másodpercek alatt végeztem mindennel, ami benne lapult, de aztán kétszer annyi időt szántam rá, hogy lenyalogassam az ujjamról a maradékot, bár éreztem, hogy az arcomat beteríti a maszat. Na jó, ez eddig sem volt másként, d most már a kaja-maszat is.
-Mit akarsz tőlem? - kérdeztem, miután felálltam, és visszafordultam felé, de azért elővigyázatosan tartva a három méter távolságot.

Hú, de telepakoltam magam! Vajon van itt valahol egy ivókút? Főleg a süteménytől eléggé kezdett már összeragadni a szám. Igaz, sajnáltam kimosni azokat a finom ízeket, de hát kár lett volna letagadni, hogy nagyon szomjas voltam. Mielőtt azonban körbenézhettem volna, hogy merre találok valami csapot, meghallottam a palackba zárt, rázkódó víz zubogását. A férfi egy üveg ásványvizet rázott a kezében. Talán azt is nekem szánta? A kérdésemre ugyan nem válaszolt, de nem tűnt rosszindulatúnak. Aztán persze ki tudja.
Mozdulatlanul álltam, csak a szememmel követtem, ahogy a padhoz sétált és leült, de még jó ideig nem akaródzott elindulnom. Merő jóindulatból adta volna a kaját? Valóban? Kötve hiszem. Persze Sebastien megtette, de rögtön után odahívta az egyik kis barátnőjét, hogy csúfot űzzenek belőlem. Nem, ez is biztos valami turpisságon töri a fejét. Vizet meg szerezhetek máshonnan is, nem vagyok rászorulva a palackjára.
Mégis megindultam felé. Kimért léptekkel, nem is nézve a lábam elé, egyre csak őt figyelve, hogy mikor fog valami félreérthetetlenül támadó szándékút tenni. Bármit. Megüt, rám ugrik. pisztolyt ránt elő, egyre megy. Csak gyorsnak kell lenni, és akkor talán a mai napot is túlélem. Éhhalált már biztos nem ma fogok halni, és ez az én világomban nagy szó volt.
A lehető legtávolabb ültem le tőle, aztán egy gyors mozdulattal megkaparintottam a vizes üveget, és a fele tartalmával leöblítettem ezt a szokatlanul bőséges ebédet. Ahogy beszélni kezdett, majdnem kiköptem mindent, ami a számban volt. Hát látta? Mégis lebuktam?
-Nem én voltam - jelentettem ki végül mégis. - Nem tudod rám bizonyítani, úgyhogy hiába is próbálsz... Mit is akarsz te tulajdonképpen? Feljelenteni? Megzsarolni? Mi vagy te? Hajléktalangyűlölő? Mutánsgyűlölő? Melyik felekezethez tartozol? Esetleg mindkettőhöz? Nem loptam, nem vagyok tolva, és azt se mondom meg, hogy ki tanított meg lopni...
Elszörnyedve hunytam le a szemem. Hupsz!...
-Oké - sóhajtottam fel. - Tudok lopni. De ez nem azt jelenti, hogy szoktam is, mivel én nem... áh, tök mindegy. Elkaptál, bravó! És most?
A tervét hallva meglepetten húztam hátrébb az államat. Összehúzott szemmel méregettem, nem tudtam eldönteni, hogy viccel-e. Mi van az emberekkel? Az egyik kémnek akar, a másik diáknak, ez meg tolvajtársnak. Ki mit néz ki belőlem. Vagy még inkább: ki mire tud használni. De vajon vagyok-e olyan helyzetben, hogy ez érdekelhessen? A válaszon még csak gondolkodnom sem kellett.
-Mit akarsz tőlem? - kérdeztem ismét. - Mit kell csinálnom? Lopnom? Kémkednem? Ölnöm? Előre szólok, hogy bármit azért én sem vállalok el, annyira sosem leszek éhes.
Bizalmatlanul hajoltam talán pár milliméterrel közelebb ehhez a kedvesnek tűnő, de valahogy mégis nyugtalanító férfihoz.
-Ki vagy te?

-Nem szoktam elveszíteni a fonalat, kisfiú - nyújtottam rá a nyelvem. - Szóval munkát akarsz nekem ajánlani. Nem te vagy az első, de neked is elmondom, hogy addig semmit sem ígérek, amíg el nem mondod, miért is kéne bólintanom, egyáltalán megbíznom benned. Ha minden jöttmenttel elmennék már rég halott lennék, vagy húsz éhes zabiszájat hagyva magam után.
Annak mindenképpen örültem, hogy se mutáns-, se hajléktalangyűlölő nem volt, bár az, hogy ezt mondja, még nem biztosíték semmire. Ugyanakkor miért finomkodna velem? Csak egy csöves vagyok, akibe annyiszor rúghat bele, ahányszor akar.
-Oké, tegyük fel, hogy tényleg nem akarsz rosszat, és még csak előítélettel sem vagy kitömve, mint a legtöbbek... tegyük fel! Ettől még nem fogom biztonságban érezni magam melletted.
Udvarias gesztusa azonban egészen meglepett. Nem kellett volna sokáig töprengenem azon, vajon hányan pazarolták már az idejüket, hogy hasonlóan kedvesek legyenek velem, és méltónak találjanak az efféle magatartásra. Tétován nyújtottam hát felé a kezemet egyfolytában az övét bámulva, de többször visszarántottam, hiszen ki tudja, nem akar-e mégis bántani. Mikor pedig végül rászántam magam, hogy kockáztatok, előbb a dobozból előszedtem egy szalvétát, ráborítottam az ujjaira, és csak utána szorítottam meg.
-Annabelle vagyok - mutatkoztam be, majd szégyenlős motyogással tettem hozzá a szalvéta felé biccentve: - Bocsánat... piszkos vagyok.
Éppen ezért gyorsan húztam vissza a kezem, nehogy átszivárogjon a maszat a vékony anyagon, hiszen el tudtam képzelni, hogy már ő is mennyire undorodhatott tőlem. Ezzel azonban nem foglalkozhattam tovább, ugyanis a Leon nevű férfi elkezdte részletezni a munkát, ami rám vár, ha elvállalom. Na jó, a részletezés talán kissé túlzás, nem mondhatnám, hogy nagyon megerőltette magát. Viszont egyre inkább kezdett körvonalazódni bennem, hogy mire is kér. Vagy bérel fel, teljesen mindegy. Annak ugyan örültem, hogy ölnöm nem kell, csak azt nem értettem, miért van ennyire oda ezért a... nem tudom, miért. Ahogy végignéztem rajta, egy szemernyi kétségem sem lehetett afelől, hogy akkora nagy szüksége nem lehet erre az akcióra. Ezt nem tudtam hova tenni.
-Minek neked az a valami? - húztam össze a szemöldököm. - Ahogy nézem, eléggé el vagy látva minden jóval. Te nem szorulsz rá, hogy lopj. Miért töröd magad? Egyébként meg ne tudd meg, egyesek milyen ajánlattal találnak meg, ráadásul azt sem tudom, ki vagy te, úgyhogy akár gyilkosságra is rá akarhatsz venni. Bár kifejezetten boldog vagyok, hogy nem erről van szó, különben kénytelen lennék visszautasítani. Így viszont... akár még el is vállalhatom.
Ez már csak annyiban is igaz volt, hogy amikor kimondta az összeget, a szemeim elképedve kerekedtek ki, a kezemet a szám elé kaptam, és talpra ugrottam.
-Kétszáz dollár? - sípoltam szinte nulla hanggal ujjaimon át szűrve a szavakat. - Kétszáz... kétszáz dollár??? Ez komoly? És az egész az enyém lenne? Atyaszentég!
Elgyengülve huppantam vissza a padra, görcsösen kapaszkodva az oldalába, miközben a távolba meredve mormoltam magam elé holtravált arccal:
-Kétszáz dollár... kétszáz dollár... úristen... kétszáz dollár...
Amíg össze nem szedtem magam, nem láttam, nem hallottam, mondhatott, amit akart. De végül nagy nehezen csak visszaszálltam a földre. Viszonozva a vigyorát lelkesen bólogattam.
-Rendben van, azt lopok el neked, amit csak akarsz. Nem fogok hibázni, én ebből élek, úgyhogy nem szokásom, különben hogy élném túl a mindennapokat? Meg tudom csinálni, csak... - Itt kissé elkedvetlenedve néztem végig magamon. - Ha ez tényleg olyan nagy ember, elegáns házzal, akkor... hogy jutok én oda be? Nem tudok sokáig gyík alakban maradni, úgyhogy erre nem támaszkodhatunk. Van egy másik felsőm meg nadrágom is, de már azok sem tiszták, és pár helyen elszakadtak. Nem hiszem, hogy bármelyik megfelelő lenne. Hogy gondoltad ezt?

A felajánlott ,,nasit" visszautasítottam, inkább próbáltam kivenni, miről beszélt Logan Ernie-vel. Mármint persze tudtam, miről beszéltek, de jó lett volna részleteket is hallani. Erre azonban nem sok esélyt láttam, elvégre elég nagy volt a hangzavar, ők meg messzebb diskuráltak. Nem mintha nem bíztam volna Loganben, de azért szerettem volna biztosra menni, hogy most kifejezetten csak arra koncentrál, amiért idejöttünk, és nem fog lestoppolni magának még néhány menetet.
-Mindjárt jövök - súgtam oda Sarah-hoz.
Alig léptem azonban párat, amikor meghallottam a közeledő autó hangját, aztán megjelent maga a várva várt német is. Elhűlve néztem végig rajta, tekintetem megakadt a bőrébe karcolt tetoválásokon, és egyre jobban elképedtem, milyen lények mászkálnak a földön. Már egészen más mondanivalóval érkeztem Logan mellé.
-Hé - húzkodtam meg a dzsekijét. - Ezzel akarsz megküzdeni? Logan, ki fog csinálni.
Végül mégis csak felsóhajtottam, és elengedtem a ruhaujját.
-Nem mintha lenne más megoldás - csóváltam a fejem lemondóan. - De nagyon vigyázz, oké? Egy ilyen alakkal még téged sem engedlek szívesen egy ketrecbe.
Visszamentem Sarah-hoz, és ahogy megláttam, hogy a szöszi pont arra megy, amerre a lány állt, csak még jobban gyorsítottam a lépteimen. Nem mintha attól tartottam volna, hogy megtámadja, de akkor is! Ki tudja! Épp akkor értem oda, amikor elhagyta a száját az igen elmés mondat.
-A génmutáció egyrészt nem betegség, másrészt nem fertőző - vetettem neki oda összeszűkült szemekkel, majd mivel már így is eléggé felhúztak, szépen lassan elkezdtem átváltozni vízzé, közben pedig tettetett rémülettel sipákoltam. - Jaj, ne, mégis! Megfertőzött, és most én is mutáns korcs vagyok! Menekülj, te drága, aranyszívű ember, nehogy te is elkapd! Fuss innen, fuss a jó büdös francba!
Persze vissza nem változtam, hátha ne adj' isten mégis fizikai megtorlás következne. Ebben az esetben ezt szépen türelmesen kivártam vízként, és csak utána kerestem magamnak egy helyet a lelátón, ahova leülhettem. Ha hamarabb szabadultam tőle, akkor azonnal. Ott az ölembe vettem a táskámat, és elővettem belőle egy félig kész kötött pulóvert, aminek az elején egy remélhetőleg elég jól kivehető Haspók minta volt palásttal, mint egy szuperhős, már csak a hátulját kellet megcsinálni, de az már gyorsabban ment, hiszen csak fehéret kellett használnom.
-Miután megvoltam Afifával, kerítettem kötőtűt és fonalat a suliban - magyaráztam Sarah-nak, ha leült mellém, és esetleg rákérdezett, vagy csak kíváncsian nézett. - Miközben a kislányra figyeltem, nekiláttam ennek, elvégre Haspók miattunk áldozta fel a felsőjét, és nem tudom, hogy mennyi van neki tartalékon. Meg egyébként is, hideg van odalent. Mikor Alistair megszületett, anyukám megtanított rá, hogy kell kötni. Csak Haspóknak elég nagyok a méretei, úgyhogy lassabban haladok vele.
Ha elkezdődött a mérkőzés, a kötést egy pillanatra sem hagytam abba, de már voltam olyan jó benne, hogy ne is feltétlenül kelljen néznem, miközben az ujjaim folyamatosan haladtak sorról sorra, hogy minél hamarabb elkészüljek a puha, meleg hálaajándékkal. Persze a mérkőzés hevében attól még néha felpattantam, hogy torkom szakadtából kiabáljam:
-GYERÜNK, LOGAN, ZÚZD MÁR LE! CSAK A FEJÉT, AZTÁN A LÁBÁT IS! NE AKARD, HOGY ODAMENJEK!
Néha a kötőtűimmel is gesztikuláltam, de volt, hogy csak a lábammal dobbantottam. Ahogy készült a pulcsi, én annál jobban belerázódtam a környezet hangulatába, és persze a gyomrom végig öklömnyire volt összezsugorodva, hogy Logan megnyerje a meccset.

Közben persze rájövök, hogy Loganra csak úgy tudok fogadni, ha már bevették a buliba, így kénytelen vagyok megvárni, míg ezt mindenkivel közlik is, így addig a fél szememet a két beszélgetőn tartva hallgatom Hústorony próbálkozásait, hogy szórakoztasson minket, bár jókat mosolyogok ezen néha, de azért ódzkodok elfogadni az előhalászott élelmiszerkészletből bármit is.
- Köszi, kedves vagy Dumbó, de tényleg nem vagyok éhes. – hárítom el és örülök neki, hogy a hegynyi méretű ember a jókedélyű fajtából való és nem erőszakoskodik, csak vidáman tömi tovább a fejét.
Logan meg láthatóan jól halad a kis ember meggyőzésével, mert az nagyon mosolyogva hadonászik, így valószínűleg nyélbe is ütik az üzletet.
Aztán bedübörög a várva várt német, aki láthatóan nagyon büszke arra, hogy ő kicsoda, amit természetesen elszállva saját nagyszerűségétől még a bőrére is felvarrat, már csak a homlokáról hiányzik a Hitler képmás és akkor talán még jobban azt hinné, hogy körülötte forog a világ.
Nekem, legyen bármilyen jóképű is a maga módján, első pillantásra ellenszenves a fickó, hiszen lerí róla az, hogy mindenki felett állónak képzeli magát, ahogy levetkőzik, ahogy végig vonul a kocsijától a küzdőtérig vezető úton, majd ahogy Hústoronnyal beszél. Phűű!
Azt hittem a hegyi gorilla azon ód lekapja a fejét és megeszi a szendvics mellé desszertnek, bár akkor lemaradtunk volna az infóról, viszont cserébe nagyon kellemesen éreztem volna magam, de hát nem így történt, mert Hústorony olyan békésen nézett a szőke bájgúnárra, hogy, ha látja a Nobel Bizottság, minden bizonnyal ő kapja az idei békedíjat.
Komolyan készülök rá, hogy beszóljak neki egyet, mint egy „magamfajta”, de ebben megelőz Lynn, aki olyan pillanatok alatt terem ott és veszi fel a víz alakját, majd olvas be a nácinak, hogy hangos kacagásban török ki.
- Szerintem jól teszi, ha hallgat rá, biztosan tudja, mert orvos. – vigyorgok tovább szélesen.
A jeges tekintetétől nem hatódom meg, így egy darabig kellemesen farkas szemet nézünk, de gondolom, nem tenne jót az üzletnek, ha a nézőket is megpróbálná Paul barátunk bedarálni, így nem nagyon hatósunk meg tőle.
Mikor aztán Lynn a nézőtéren előkapja a félig kész pulóvert és kötögetni kezd, ismét nevetni kezdek, miután visszatettem a helyére kiesni készülő szemeimet és a leeső állkapcsomat.
- Nem is tudtam, hogy te ilyet is tudsz! – mondom neki végül. – Biztos irtó nyugis lehet.
Aztán, ha elkezdődik a meccs, már én sem fogom vissza magam.

~Cicafiú? Ja, igen tényleg...mennyivel egyszerűbb lett volna ideküldeni inkább Mágust...na, most már mindegy.~
-Nem azért, de Kanada baromi messze van innen - mutat rá, utalva ezzel arra, hogy egyesekkel ellentétben ő nem ment sehova, mostanáig. - Egyébként jól emlékszel. Senki sem távozott a ketrecből rajtam kívül a saját lábán.
Az ő fülét már jóval hamarabb megüti a "húzod a hajam, ereszd el mert fáj schneller!" típusú zajszimfónia, mire nem tudja megállni, hogy ne fintorogjon kissé, mikor felvont szemöldökkel les hátra a válla fölött.
-Azt mondod, várjak öt percet, mielőtt megnyúzom? - Kérdi szokásos, rosszindulatúan dörmögő hangján. - Nem ígérek semmit.
Ezzel megindul a ring felé, Lynn pedig a figyelmeztetéséért cserébe megkapja Logan kabátját, és fehér atlétáját, majd mielőtt az így már láthatóan izmos, és ijesztően szőrös mutáns a ringbe mászna, még annyit szól:
-Ne aggódj, nem ez az első nácim. Ja, és szólj az új pasidnak, hogy "dumáljon" Ernie-vel.
Ezzel be is fejezi a trécselést, hogy helyette némán a küzdőtér közepére sétáljon. Nem produkálja magát a nézőknek, nem fog kezet az ellenfelével, de még csak tudomást sem vesz senkiről sem maga körül, csak áll ott, és néz előre, várva, hogy vajon mivel nyit majd ez a hírhedt ellenfél, akinek ma bőrkárpitot tervez csinálni a seggéből, s a két karjáról is le fogja hámozni a tetkókat, ha jut rá ideje. Amennyiben rátámad a német - és miért ne tenné - úgy nem üt vissza, csak hátrébb botorkál, s bár igyekszik talpon maradni, a csapásokat nem viszonozza, egyenlőre.

Nagyon reméltem, hogy egy ilyen lökött náci nem fog ki majd a nagy Rozsomákon, ezért a meccs kezdeténél gyorsan meg is kötöttem a fogadást rá és már előre örültem, hogy jó kis pénzt kaszálok le majd.
A menet elkezdődött és persze a nagyképű német nem hazudtolta meg magát, ahogy ünnepeltette a belépését a ringbe, majd elkezdte cukkolni Logant.
Miközben feszülten figyeltem az eseményeket, hirtelen lejjebb kerültem vagy 20 centivel, ahogy mellém zökkent Hústorony, aki úgy látszik szintén innen akarta élvezni a látványt.
- Nem mondod komolyan? – néztem rá kikerekedett szemekkel. – Te láttad már Rozsomákot harcolni? Én azért nem csak egy kis izzadástól félteném azt az elcseszett nácit. Azt hiszem a haverunknak elég sok motivációja van, ahhoz, hogy átszabja a tetoválásait és a fejét is kissé. – húzom mosolyra a szám esetlen bókjai hallatán, de olyan aranyosan csinálja ez a hegyomlás, hogy nem lehet nem megkedvelni.
Persze a maga módján még az esze is a helyén van és persze, hogy kiszúrta, hogy nem éppen ez a mi világunk, és kérdezősködni kezdett.
- Hmmm! – nézek rá kutatóan. – Tudod, jól látod a dolgokat. Én valamikor itt éltem az utcán és van is itt még jó pár haverom. – kezdtem és úgy gondoltam nem teszek rosszat ha adok némi infót neki, hátha kapok is valamit cserébe. Nem nézett ki rosszfiúnak. – Na most az a hír járja, hogy jó páran eltűntek mostanában és, hogy valaki gyűjti az olyanokat, akinek se kutyája, se macskája és nem hiányzik senkinek. Csak utána akarok nézni ennek, és valaki azt mondta, hogy az az alak ott , - intek Ernesto felé, - na meg a másik ott tud esetleg róluk valamit. De talán te is tudsz nekem segíteni, már ha érdekel pár szerencsétlen utcakölyök sorsa. – nézek rá várakozóan. – Persze az is lehet, hogy tévedek. – vonom meg a vállam, mint aki annyira nem biztos a dolgában. – Ez csak egy tipp volt.
A fél szemem azért a mérkőzésen tartom, és meglep, hogy Logan még nem belezte ki a tagot, bár annak a mozgásán most nem látszik az az önteltség, mint a szavain, nagyon is óvatos, olyan, mint egy ravasza ragadozó. Talán tényleg megnehezíti Rozsomák dolgát.
Közben feszülten várom Hústorony reakcióját is és remélem nem csalódok a megérzéseimben vele kapcsolatban és tényleg annyira jószívű húsgombóc, mint aminek gondolom.

Továbbra is teljes apátiával hallgatja a német beszédét, amiről legyen elég annyi, hogy Rozsomák bár jóformán csak káromkodni tanult meg ezen a gyönyörűen gonosz nyelven, ezt a néhány mondatot folyékonyan le tudná fordítani, ha szeretné.
- Hurensohn. - Feleli halkan, a szózat végére, aztán kezdetét veszi a bunyó. A tömeg egyenlőre hiába kiált vérért, ahogy Hanns távolságtartóbban kezeli a dolgot, úgy ő is körbe körbe járkál, hiába biztatják őt a nézőtérről, egyesek kifejezetten furán.
-Nos, harcolunk, vagy táncolunk? - Kérdi, a sokadik kör után, de aztán kap is érte. A "csiklandozásokat" fel sem veszi, az utolsó pöröly támadásra viszont alaposan kilendül a feje, és hossza arrébb gurul a padlón, szájából vért köpködve. A dolog csak félig az ellensége érdeme, nagyrészt ő is rátett egy lapáttan, és direkt esett el, hogy ne legyen olyan feltűnő egyenlőre, milyen kemény is. Ha hagyják, szép lassan feltápászkodik, mint akinek ez hatalmas erőfeszítésébe kerül, dülöngél egy kicsit, amikor már csak a két lába tartja a földön, majd köp egy sűrű véres tócsát maga mellé.
-Na jó, ti hárman most megtanuljátok, mitől döglik a ....a...te!
Kissé szédelegve indul meg, és ha a német újra lecsap rá, megint a padlón végzi, ezúttal viszont már nem játszik rá, hagyja, hogy ellensége teljesen átértékelje, milyen élmény egy fémcsontvázat püfölni. Mikor felkel, a vért nem törli le az arcáról, hogy emiatt is úgy tűnjön, mintha egy megsebzett vad lenne, aki már csak a kivégzésre vár, a harmadik támadás előtt azonban oldalra pillant Sarah felé, majd a távolról alig kivehetően mosolyogva bólint.
~Mostanra már le kellett, hogy teljen az az öt perc, nem igaz?~
A következő csapásra már ő is előre lendíti az öklét, hogy félúton találkozzon Mr.Wonderful törékeny kacsójával, ezt követően pedig a gyengeség minden maradék álcáját leveti magáról. A következő mozdulata egy gyomros, aztán irdatlan nagyot fejel ellensége arcába, végül pedig vasmarkaival megpróbálja közre fogni két fülénél, és az egyik oszlop felé szaladni vele, hogy egyenesen bele vezesse őt. Ha sikerül padlóra küldenie, ott még gyomorszájon rúgja egyszer kétszer, biztos ami biztos.
-Ez tényleg csodálatos volt, köszönöm.

Az összecsapás hevében a kötőtűim szinte életre keltek az ujjaim alatt, ahogy az adrenalin löketek hatására a felindultságom is egyre nőtt. Sosem szerettem az efféle sportokat, mert bár örültem neki, hogy az emberek inkább sport keretein belül önkéntes ellenfélen tombolják ki magukból a felgyülemlett agressziójukat, mégiscsak nyers erőszak volt. Most azonban, hogy itt ültem a többi tomboló szurkolóval, arról nem is beszélve, hogy sokkal nagyobb tétje volt Logan győzelmének, mint az egója, meg az a pár dollár, amit Sarah feltett rá, így aztán hamarosan már kissé rekedten üvöltöttem a magamét, hogy Rozsomák egészen pontosan mekkora cafatokra tépje Pault, és aztán pontosan mit is csináljon velük, egész konkrétan megnevezve a szükséges állatfajtákat és mezőgazdasági eszközöket.
Éppen ezért később vettem csak észre az érkező Hústornyot, hiszen nem ültem a padon, hogy érezzem a padlót közeledni. Mikor azonban visszahuppantam a helyemre, egészen egyszerűen oldalra csusszantam, ahogy a fenekem végigsiklott a meghajlott falapon, és addig meg sem álltam, amíg Sarah-nak nem ütköztem. Csodálkozva néztem oldalra, hiszen mikor legutóbb néztem, a lány még nem rendelkezett ehhez a mutatványhoz szükséges tömeggel. A kötőtűk lényegesen lelassultak, ahogy megfeszülve koncentráltam, hogy rájöjjek, miről is beszélt a kedélyesen falatozó hegyomlás, de a végéig egészen egyszerűen fogalmam sem volt, hova is akar kilyukadni. Akkor azonban szélesen elmosolyodtam.
-Ez igazán... igazán kedves - biccentettem felé. A folytatásra viszont már nem tudtam megállni, hogy fel ne kuncogjak. - A szemem? Hidd el, a legkevésbé sem tartozom ide, ebben abszolút igazad van, de nem hittem volna, hogy erre pont a szememből jössz rá.
A magyarázkodást inkább Sarah-ra hagyom, hiszen ahogy mondta, ő élt az utcán, ő az aki valamelyest idetartozik, vagyis nálam sokkal könnyebben érthet majd szót egy itteni alakkal. Azért kicsit megijedtem, hogy rögtön a közepébe vágott, hiszen nem tudhattuk, Hústorony kinek dolgozik. Lehet akármilyen dédelgetnivaló cukipofa, ha mondjuk éppen a náci az, aki ölelgetni szokta a cuki pofikáját, vagy ne adj' isten Schenck, akkor az már régen rossz. De nem mertem közbeszólni, elvégre ez Sarah asztala volt. Nehogy egy közbeszólásommal elrontsam a taktikáját, ami még be is válhat. Csak fél füllel figyeltem hát, de a figyelmemet elsősorban a meccs kötötte le, hiszen elsősorban azért jöttünk ide, ez volt a terv fő alappillére: hogy Logan megnyeri a mecset. Éppen ezért miközben fogyott a fonalam és lassan elkészült a pulcsi...
-GYERÜNK MÁR, LOGAN, MUTASD MEG ENNEK A KÁKABÉLŰ BÚZAMEZŐNEK, HOGY KELL ELSEGGELNI VALAKIT! ZÚZZAD MÁR, A MINDENSÉGIT!

Hústorony lelkes kiselőadására, amiben ismertette az esélyeket és a náci volt ellenfeleinek mérlegét, csak mosolyogva bólogattam, és bár a lenti események is elég érdekesen alakultak, azért én tudtam, amit tudtam és egy percig sem féltettem Logan-t.
- Az lehet, hogy csúnya adok-kapok lesz és szépen bucira verik Rozsomák fejét odalenn, de én akkor is biztos vagyok a győzelmében, akármit is sugall most a látvány.
Egyébként komolyan azt hittem, hogy karmos tanárunk, alaposan rájátszik a dologra, hiszen egyrészt ezzel jócskán hergeli a közönséget, másrészt még nagyobb pénz kaszálhatunk a végén.
Aztán a mellettem ülő hegyomlás, miután meghallgatta a megszűrt verzióját annak, hogy mit keresünk itt, beszélni kezdett és én valahol örültem, hogy elmondtam neki, hiszen készségesen elmondta amit ezzel kapcsolatban tud, amivel megerősítette Mágus szavait.
Így már nem volt kétséges, hogy a két fickó, akit jobban meg kell majd szorongatni, az Ernesto és a ringben küzdő Paul. A németet, ha köti az adott szava, akkor ha legyőzi Rozsomák, nagyon noszogatni sem kell, hogy beszéljen, viszont a kis mexikóit lehet, hogy jobban meg kell majd győzni, persze nem ennyi szemtanú előtt, akik akár figyelmeztethetik is azokat, akikre vadászunk.
- Köszi Hústorony! – mosolyogtam rá gombócartúrra. – Igazán sokat segítettél és meg is figjuk kérdezni őket, főleg, ha mindketten életben maradnak a meccs végére. – sóhajtok nagyot, ahogy az arénában történő eseményeket figyelem.
- Remélem Logan tudja mire vállalkozott, és nem durran el az agya, mert akkor nem fogunk sokat kiszedni a Paul gyerekből. – súgom a mellettem kötögető Lynn-nek.

A sípoló hang, és a homályos látvány, ami ködként terül az agyára nem sokat segít, de bármennyire is olyan az egész, mint egy részeges lázálom, nem hagyja magát! Nem ez az első küzdelme, és nem ez az első alkalom, hogy pár ütéssel a sárga ház látogatójából állandó lakosává tette valaki, ám mint mindig, megmaradt, hangyákéval vetekedő agyműködése most is csak egy dologra koncentrál: felállni! Maradj talpon, és tűrd, bármit is tesznek! Ő elfárad, te nem, csak bírd ki, amíg megunja! Lassan, kínkeservesen egyenesedik ki, majd néhány pislogással megtisztítja szemeit a vértől, és ahogy az idegesítő sípolást átveszi az idegesítő morajlás, a köd pedig kitisztul, és helyette a németet látja, szája véres mosolyra húzódik, annak ellenére, hogy biztos benne, az előző látvánnyal jobban járt. Szőrös mancsával letörli a vért szakálláról amennyire lehet, aztán megint köp egy nagyot a földre.
-Te most ki akarsz velem kezdeni? - Kérdi fennhangon, gúnyolódva. - Mert ha nem, akkor ne simogass!
Teli torokból elüvölti magát, túlharsogva még az itt összegyűlt csőcseléket is, de még Lynn kiáltása sem érhet a nyomába, ahogy érces, basszus hangja körbejárja az egész vidéket, ő pedig felspanolva, ökölbe szorított kézzel kezd rohanni Paul felé, hogy minél több helyen tudja megütni, nagyjából figyelve arra, hogy azért életen maradjon, és olyan helyeken találja csak el, amik fájnak, de azok nagyon.

-Hát őszintén általában nem bánnám, ha valaki tényleg bucira verné Rozsomák fejét, de most nem hiszem, hogy sok esélyt rá adna ennek a kis réti pillangónak - bökdöstem oldalba Sarah-t bizalmasan. - Szóval legfeljebb majd megint átrendezitek a szobáját.
Ami a két potenciális informátort illeti, nem mintha nem bíztam volna eddig is Mágus szavaiban, a férfiéban, aki egyszer elárult minket a halál torkában, de azért jó volt egy az ügyben (remélhetőleg) nem érintett személy véleményét is meghallgatni. Megnyugtató volt, hogy a két beszámoló megegyezett, különben a következő ketrecharcos Mágus lett volna, az ellenfele meg egy háromfős csipet csapat: a Csillogós Karmú, a Sokkoló Süni meg a Kötőtűs. Nem csak az árulása miatt voltam már így is dühös rá, hanem azért is, mert az ostobasága miatt annyi ártatlannak kellett szenvednie. Nagy mázlija volt, hogy merő véletlenségből most megbízhatónak bizonyult.
-Elég higgadtan állsz hozzá - jegyeztem meg Hústoronyra nézve. A hangom nem volt megvető, sem számonkérő, hiszen nem tudhattam, mennyit tud az ügyről, egyszerűen csak furcsálltam. - Az utcán ez tényleg ennyire mindennapos? GYERÜNK MÁR, NAGYFIÚ! MIT PIRUETTEZEL?! HAGYD MÁR A HATTYÚ HALÁLÁT ÉS SZEDD SZÉT A MOCSKOT!!! Persze nem mondanám, hogy jártas vagyok az itteni szokásokban, és valami azt súgja, hogy ez a sport sem teljesen legális, de erre legalább önként jelentkeznek a versenyzők. Az emberrablás már más tészta. Szóval ha van még valami, amit... LOGAN, AZ ISTENEDET, TAKARODJÁL MÁR LECSAPNI, NE MOST MANIKŰRÖZZ!!!... el szeretnél mondani, igazából bármi, akkor azt örömmel vennénk.
Barátságos mosollyal pillantottam rá, miközben megfordult a fejemben, hogy ő már a második óriás huszonnégy órán belül, akik inkább hasonlítottak egy ölelgetnivaló medvebocsra, mint félelmetes szörnyre.
-Szerintem Logannek már a gyengélkedőn eldurrant az agya - feleltem Sarah-nak. - De ki milyen benzinnel dogozik, ismered őt. Nem lesz itt baj.

Volt idő, amikor úgy érezte, valahányszor olyan sérülést szenvedett, amit nemcsak, hogy lehetetlen túlélni, de nem is érdemes, vagy olyan fájdalom kínozta, mely után egy normális embert elragadna a kegyes halál, hogy a képessége egy igazi átok, ám az már rég volt. Mostanra megtanulta, hogy minden fájdalom, minden agónia megéri, mert azok az emberek, kik nem ismernek irgalmat a gyengébbekkel szemben, s akiket ezért örök ellenségéül fogadott, bármilyen fájdalmat is okoznak neki, az nyomába sem ér a terrornak, amit ők éreznek, mikor bármit is tesznek vele, ő mindig csak feláll, újra, és újra, és bár több sebből vérzik, arcáról nem tudják letörölni a ragadozó mosolyát, kit többé nem tudnak megvesztegetni, megállítani, vagy elszökni előle.
-Most már határozottan letelt az öt perc! - Jelenti ki, ahogy elfogadja az egyik szobor segítő jobbját vagy mijét, és újra talpra áll. Lassan egyenesedik fel, mint akinek még a levegővétel is fáj, és ezúttal már nem kell erre rájátszania, ám a gyötrő érzések percről percre hagyják el testét, s amíg jelen vannak sem érhetnek fel egy mustárgázzal, napalmmal, vagy azzal, amikor a seregnek nincs pénze ejtőernyőre.
-Kanadai vagyok - feleli csendesen, aztán kinyújtóztatja tagjait, mintha csak egy nagyon elrontott masszázson esett volna át az imént. Ezt követően laza testtartást vesz fel, majd mintha csak a csata első pár percében lennének, nyugodtan sétálgatni kezd ellensége körül, messzire elkerülve a csapásait. Járása egyre szaporább lesz, míg végül már nem is járkál, hanem szinte inkább pattog össze vissza, mintha egy pillanatra sem szeretné, hogy testének akár csak egyetlen pontja is egy helyben maradna. Ha megtámadják, megpróbál kitérni előle, ha pedig abszolút biztos, hogy lehetősége van rá, fogásra megy, és amikor csak tudja a földhöz vágja ellenfelét, illetve olyan helyen üti meg, ahol nem szenvedhet komolyabb kárt. A fej abszolút tabu, sajnos kelleni fog még, ami odabent van, és a lábában sem szeretne kárt tenni, nehogy még megsántuljon neki. A gyomra viszont nincs biztonságban, és ha csak teheti, előszeretettel bokszol bele. Ezzel még elszórakozik egy darabig, aztán ha már látja, hogy Paul már kellőképpen fáradt, torkon ragadja, és a földre taszítja, térdével pedig a gyomrára nehezedik.
-Te maradj lent, ne halj meg hülyén, mint a nagyszüleid. - Tanácsolja, mérhetetlen kárörömmel.

Lynn vehemens drukkolására időnként elvigyorodtam, hiszen még sosem láttam valakit, aki ennyire tűz és víz lett volna, ellentmondva mindennek, amit ismertem róla, hiszen az egyik pillanatban békésen kötögetett, a másikban meg villámló szemekkel és habzó szájjal biztatta a ringben harcoló Logan-t.
Persze azért, hogy nehogy azt higgyem nem már nem is figyel a Húsival folytatott beszélgetésünkre, azért még ő is közbeszúrja a saját kérdéseit, ami persze nagyon is fontosak.
A nagydarab utcai bunyós meg készséggel válaszol,amiből megtudhatjuk, hogy bizony Ernie valószínűleg nagyon is jól tudja, hová kell küldeni azokat, akiket felbérel, így a helyet biztosan meg tuja mondani, ha esetleg Paulnak mégis csak nehézségei támadnak a Rozsival való küzdelem után a beszéddel.
A helikopter említése szöget üt a fejemben, de azt majd később megtárgyaljuk, ha együtt lesz ismét a csapat, hogy mit is tudnánk kezdeni az infóval. Az ismételt bókra csak vidáman rámosolygok a mellettem ülő mackóra és végigsimítok a kezén.
- Te meg nagyon aranyos, ha még nem mondták volna. – kuncogok fel. – És nagyon sokat segítettél, köszönjük. Majd megkérdezzük az érintett urat is, hogy mit tud a dologról, de azt hiszem, talán ő nem lesz olyan készséges, mint te.
Közben Logan-nak is meggyűlik a baja a némettel, de csak inkább az idő telik, bár az meg Rozsinak kedvez, hiszen a náci előbb-utóbb elfárad, ahogy az már látszik egy-két mozdulatán.

Egy kicsit elbizonytalanodtam. Hústorony vajon komolyan nem tud semmit? Vagy csak ennyire naiv? Esetleg hazudik, mint a vízfolyás? Amennyiben ez utóbbiról volt szó, meg kell hagyni, nagyon jól csinálta. Komolyan, szinte azonnal elhittem neki, hogy igazat mondott, csak egy picike kétség maradt bennem. Amellett, hogy úgy általában sem ártott óvatosnak lenni, most aztán végképp nem engedhettem meg, hogy ne kételkedjek. Főleg azok után, amit Mágus tett! Szóval igen, szükségesnek éreztem, hogy ha kell, az indokoltnál többször is a hátam mögé nézzek.
-Nyilván a kizsákmányolás nem éppen egyenértékű azzal, mint ha közben még pisztolyt is nyomnának a fejükhöz, de azért épp csak egy fokkal jobb - ingattam a fejem. - Egyébként miből gondolod, hogy tényleg csak ennyiről van szó? Mert ezt mondták? Ezek? - mutattam körbe hitetlenkedő fintorral. - Ugyan, okosabb vagy te annál, mint hogy mindent elhiggy, amit gyanús alakok állítanak - kacsintottam rá.
A maradékot, ami még az eszébe jutott, lényegében szó szerint az eszembe véstem, hiszen minden egyes szó fontosnak tűnt belőle (kivéve a hozzábiggyesztett bók, amire csak finoman mosolyogtam). Paul néhány tininindzsa teknőccel felpakolva adja a felügyeletet a ,,melóhelyen", ez ügyben pedig rajta kívül még Ernie adhat felvilágosítást, plusz még a helikopter. Ha eddig lett volna bennem csak egy szemernyi kétség is afelől, hogy errefelé nem nagyon fogunk kispályásokkal találkozni, az most egy utolsó lobbanással elporladt és a gondolatnak írmagja sem maradt. Viszont alig vártam, hogy végre elérjünk oda, ahol végre szemközt állhatok azzal az undorító professzorral, így aztán valamivel kitartóbban viseltem a felvetődő akadályokat, még ha arról is volt szó, hogy győzzünk meg egy nácit az emberi élet és méltóság szentségéről. Hacsak Logan nem máshogy akar próbálkozni... ahogy pedig most elnéztem...
-GYERÜNK MÁR, KICSI MENYÉT, MOZDULJ MEG VAGY ÉN CSAPLAK NEKI! Na jó, ez szerintem direkt játssza a teszetosza idiótát - morogtam, és a kötésemet a táskámba vágva felpattantam.
A ketrechez érve odasiettem arra az oldalra, ahol Logan volt, és közel hajolva hozzá odasziszegtem neki:
-Ítéletnapig szándékozol illegetni itt magad?! Üsd már ki! - Majd, hogy rátegyek még egy lapáttal, hátha végre legalább ettől beindul, engedtem a vállamon vigyorgó kisördögnek, és még csak úgy mellékesen odaszúrtam neki: - Ha Lily megtudja, hogy ilyen nyámnyila vagy, még a végén azzal a pasival marad, akivel a múltkor láttam a városban andalogni.

Ismételten igyekeztem elhárítani Hústorony kedvesség rohamát, ami nála egy újabb megaszendvicsben nyilvánult meg, és valahol igazat adtam neki a magyarázatával kapcsolatban is, hiszen az utcán már csak így működnek a dolgok. Ha nem a te ügyed, ne üsd bele az orrod, mert különben nem sokáig maradsz életben.
Lynn hathatós ösztönzése meghozta a gyümölcsét, vagy Logan talán megunta a játszadozást, mert a küzdőtéren is kellemesen alakultak a dolgok és egy utolsó hatalmas ütés után végre a náci is kifeküdt, mint egy darab krumpliszsák.
Mikor a barátságos Gombóc is készülődni kezdett és felemelkedve mellőlem megropogtatta az izületeit, majd még pár szóval eligazított Ernest-ot és Paul-t illetően, akkor ismét mosolyogva biccentettem felé.
- Köszönjük az infókat és a tanácsokat, sokat segítettél. Egy kalappal a mérkőzésedhez, de nem hiszem, hogy nagyon szükséges lenne rá.
Mielőtt azonban a többiekhez csatlakoztam volna, hogy elmondjam merre találjuk a németet, ha beszélni akarunk vele, még elmentem bevasalni a tekintélyes nagyságú nyereményünket, amit vigyorogva vettem át a savanyú képű bukitól.

Paul lakókocsiját hamar megtaláltuk és nem nagyon igyekezve felhívni magunkra a bentiek figyelmét, mint a kopogás, besorjáztunk az ajtón.
A szőke , csupa izom férfi éppen mosakodott és meglepő módon nagyon is jókedvűen fogadott minket, miközben elküldte a körülötte sertepertélő lányt, aki talán a barátnője lehetett, legalábbis a féltés a szemében ezt sugallta.
Viszont, ami ezután következett, szerintem nem csak nálam lökte le az ékszíjat az agyamról.
A csal, úgy húzott el, mint a gyalogkakukk! Mutáns Itt? Ennél a rasszista, náci őrültnél?
Kikerekedett szemmel és valószínűleg elég kérdőn meredhettünk rá, hogy a meglepődésünket kinevetve válaszoljon rá.
A szavai alapján kezdett világos lenni a dolog. Szóval csak ez az egész egy nagy átverés, egy nagy színház, amivel meg lehet etetni a nézőket! Na szép! Mi meg jól bekajáltuk az egészet!
Mivel így azért már egészen más volt a gyerek fekvése, és talán sokkal hamarabb szót értünk ezzel a Paul gyerekkel a minket érdeklő ügyben, én legalábbis lezuttyantam egy székre.
- Hát.Pa……Fritz, azt hiszem jól megkevertél most minket, e a lényeg, hogy igen, valószínűleg nagyon sokat is tudsz segíteni.
Aztán valamelyikünk, esélyesen Lynn, felvázolta a az Afifa ügy részleteit, remélve, hogy tényleg annyira más ember, mint amit a ringben mutatott, hogy ezek után lelkesen fog segíteni, ha nem, akkor is ott van még a fogadalma, hogy a legyőzőjének köteles segíteni.
Valami csak alakul majd. Talán még egy – nem megvetendő - szövetségest is nyerhetünk magunknak.