Lombardi's Pizza

Amíg Jessyca kérdezgetett, ln döbbenten konstatáltam, hogy a sápadtarcú illemszabályokat betartva, két fémdarabbal próbálja elfogyasztani a zsákmányát. De mivel ő is így tett: hát én is megpróbálkoztam. Az a két evő-acél vagy micsoda nem tűnt túl strapabírónak, így inkább a nagy Fagyharcostól kapott ősi japán tőrt vettem elő és kezdtem el vágni-magyarázni.
- A nagy szellem igazságos...
~Mond a magad nevében!~
... Holdbanéző megölt két vadászt: akik megölték az anyját, őznek vélvén. *Nagy sóhaj.* A félreértések ösvényei mindig veszett medvébe torkollanak.
Itt egy kis időre a pizzám felé fordultam, és egy a tőrrel nagy nehezen levágott szeletet döftem át majd kóstoltam meg. Ízlett ami azt illeti, de nem kapta meg azt a sajátos aromát, mint ha a tipimben pipázás közepette fogyasztanám. Miután újra tudtam beszélni, folytattam a magyarázatot.
- Másik kérdésedre adva meg a válasz ösvényeit: az apró bölények éltek, de még nem volt bennük a bölény szellem. Ha azt az ösvényt választottam volna, hogy a bölényszellem is beléjük költözzön, már nem tüntethettem volna el őket, ugyanúgy járták volna az élők ösvényeit mint te vagy én: korlátok nélkül. A pincér pedig minden bizonnyal megrémült volna egy szabad ösvényeken rohanó egér-bölénycsordától. És én üres gyomorral menekülhettem volna, a sámánokra pikkelő igazságtalan rendőrző harcosokkal a nyomomban, semmi reménnyel arra, hogy elérjem azt az íjászboltot ahova indultunk. A sámánok számára sajnos ilyen fontos a rejtőzés ösvényein marad...-
Itt a japán tőr erős acélja alatt megadta magát a sápadt-arcúak tányérja és a szokványos acél-súrlódik-tányéron hang bölénycsordaszorosával kettérepedt...

- Oh… Igazán sajnálom. * Hervadt le a mosolyom mikor meghallottam a válaszát. No nem a büntetést sajnáltam, bár jogosnak véltem annak ellenére, hogy én nem volnék képes ilyesmire. Legalábbis szerettem ezt hinni magamról, és mivel még soha nem volt okom, hogy teszteljem az elméletem, így megcáfolni sem tudtam. De a tényt, hogy elvesztette az anyját mindenképp sajnáltam és ezt lehetett is hallani a hangomon. Miközben a sajátommal szenvedtem, nem bírtam megállni mosolygás nélkül a küszködést, amit a másik is lerendezett. Azt hiszem az illem órát vele szemben igazán elhagyhattam volna és megkönnyítettem volna mind a kettőnk dolgát. *
- Ami azt illeti, ezzel azt akartad mondani, hogy képes vagy bármilyen élőlényt életre kelteni és magad kreálni? Ami pedig az íjat illeti, én a pengéket jobban szeretem. Sokkal kifinomultabbak, és hmm… nemesebbek. * Kerestem a megfelelő szót, de még ez sem közelítette meg azt a csodálatos érzést, amit képviselnek. No meg, egyébként sem tudom használni anélkül, hogy ne vágnám le a saját lábam vagy az ujjaim. *
- A rendőrök meg alapjaiban véve igaz… *Akartam megnyugtatni, hogy igazságtalanok mindenkivel. De nem volt alkalmam befejezni, mivel a hang a gerincemig hatolt. Kezem a füleimre tapasztva kiáltottam a másikra.*
- Hagyd abba… * Szólt a hangom kissé ijedten. Nem szerettem az éles hangokat. Nem csak kellemetlenek voltak, hanem rosszabbak. Mintha a szívem akarnák kitépni. Na persze, szép hasonlat elméletileg. Gyakorlatilag meg fogalmam sem volt arról, hogy az milyen érzés. Aztán ha vége kicsit meglágyult tekintettel néztem a másikra.*
- Bocsánat csak ez… förtelmes. Egyél nyugodtan kézzel inkább. * S én magam is letettem az evőeszközöket.*
- Pizzát én sem szeretek késsel, villával enni. De miattad neki láttam, mert ez az illem, ha társaságban eszünk.

//Bocsánat. Láttam a javításod még délelőtt, de ma nagyon küszködtem ezzel a karakterrel. Valahogy nem akart jönni. //

Miután a hölgy letette a furcsa sápadtarcú vasakat amiket az evéshez használtak kéz helyett, gondos tisztogatás után magam is eltettem az ősi japán tőrt, és mint rozsomák a szarvasra én is rávettetem magam a pizzámra, és hosszas szünetekkel magyarázkodni/mesélni kezdtem:
- Ami képességem kacskaringós ösvényeit illeti... Magam se igazodom ki rajtuk teljesen, és talán maga Waka Tanka a nagy szellem tudja csak mi is az én ösvényem ebben a mokaszinjával az eget taposó világban. Régen kutakodott ez ügyben két sápadt-arcú "bölcs" és arra jutottak: "Képes vagyok a képzeletem képeit átrángatni a valóságba, és képes vagyok telepátiát alkalmazni az állatvilágra" bármit is jelentsen ez a sületlen bölénység...
~Említsd a hadiösvényünket!~
...oh! majd lemaradt szavaim bölénycsordájából hogy miután kutakodtak, rám uszították furcsa harcosaikat akik fekete-fehér pingvinekhez hasonlítottak leginkább... Abban a nagy évben volt ez amikor a sápadtarcúak törzsfőnöke hadi-ösvényre lépett minden sámánnal és el akarta venni a tudásunk...-
Ezen a ponton abbahagytam az evést és mesélést, és kezeimet, akárcsak ha vizet tartanék bennük szorosan összezártam. Az így keletkezett meredély lassan megtelt a már ismert fehér füsttel, és képekké alakult: macska-egér játék három kormányügynökkel (szándékosan kihagyva belőle a végét), találkozás egy másik sámánnal (Hugh) aki meghozza a hírt, a hadi-ösvény végetért. Majd a Xavier Kősátor előtti letáborozás... békepipázás... amit megszakít a New York-i rendőrség hadi-ösvénye egy diák ellen. Elhurcolják... Egy telepata kislány feltörő emlékei amik állatok százait vittek traumába... Majd az állatok fejébe tekintő Bagolyt is... A kislány egész családját lemészárolta egy New Yorki rendőrcsapat csak mert volt közöttük két sámán... a füst eltűnt. Helyén csupán a lassan kinyíló kezek maradtak, amik lassan visszahúzódtak a pizza felé. Majd megkésve gyorsan eltüntették az élénk emlékek folyékony hordozóját: egy könnycseppet. Hangomban minden igyekezetem ellenére megérződött hogy bizony egy eső első cseppje volt az iménti kis sós hírhozó.
- Szóval... *khm* ...érdekes a sápadtarcúak hadiösvénye. Valóban, a pengék kecses skalpolók. De ha megengeded, megtaníthatnálak járni az íj és nyíl ösvényein is. A Xavier kősátorban van céltáblám és felszerelés...
A vége érthetetlen motyogás mocsarába fulladt, de kiérződhetett talán a kimondatlan szavak ösvényén, hogy akkoriban féltem New York-tól.


//Egy bölénycsordányi elnézést, de rengeteg minden szakadt az emberszellem által elvégezendő ösvényekre.//

*Miközben falatoztam megfeszítve a agyam figyeltem minden szavára. Na igen, itt nem lehettem könnyed, hisz ha érteni akartam valamit, akkor bizony figyelnem kellett rendesen. Hisz használt olyan szavakat, amik számomra ismeretlenek voltak és ezeknek a jelentését csak a szövegkörnyezetből tudtam kikövetkeztetni. Persze az, nincs kizárva, hogy olykor-olykor bizony rosszul. De eleddig még nem hívta fel a figyelmem erre, így gondoltam egész jó úton haladok és megmaradtam a módszernél. Már reagáltam volna a szavaira, hisz míg beszélt hol csodálkozás, hol pedig kételyt lehetet felfedezni az arcomon. De akkor megláttam a füstöt és kissé közelebb hajolva néztem azt, amit mutatott. Torkom összeszorult, szemeimben meg furcsa csillogás volt. Na igen, hiába vagyok nő azért mások előtt igyekszem tartani a könnyeim, így nem hagytam, hogy kibukjanak. Egy pillanatra lehunyva a szemeim űztem őket vissza a medrükbe. Ahogy semmivé foszlott, csak a tányérom kissé odébb tolva jeleztem, hogy ezek után kösz, de elment az étvágyam. Aztán hátra is dőltem és még az emlék hatása alatt fontam magam köré a kezeim fázósan. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék erre… *
- Sajnálom a történteket. * Ez volt minden amit kitudtam nyögni, s bár semmit mondó szavak és a múlton sem változtat. A kislánynak sem lesz jobb, akármi is törtét vele azóta de egy egyszerű ember számára… ezekben a szavakban benne volt minden. Most még az ajánlatra sem tudtam mosolyogni, csak megingattam a fejem.*
- Köszönöm az ajánlatot, de Én ember vagyok. Ez elegendő azzal, hogy nem mehetek be a Xavier iskola területére és még csak nem is biztonságos az a környék. Bár ez utóbbi kevésbé akadályozna meg abban, hogy elfogadjam az ajánlatot. Az viszont már annál inkább, hogy nő vagyok. Az én karjaim és izmaim aligha volna elegendő egy íj felajzásához, pláne nem a húr megfeszítéséhez… * Na itt egy pillanatra elakadtam, nem voltam benne biztos, hogy ez a kettő nem-e ugyan az. Ennél jobban mi sem árulkodhatott volna arról, hogy bizony semmit nem értek az íjhoz. Maximum felismerem. *
- Ami pedig a képességeid megnevezését illeti, nem is olyan „sületlen bölcsesség” mint aminek hallatszik. Nem vagyok olyan mint Te, vagy bármely másik mutáns de ez nem azt jelenti, hogy butább volnék. A telepátia nem egy sűrű adottság,legalábbis én úgy tudom, hogy a mutánsok többsége inkább alakot válltani képes. Az, hogy a telepátiát tudod alkalmazni az állatokon számomra legalábbis igen érdekes. Embereknél már előfordult, de egy teljesen más fajra már nem. Ez az agyad működése közben jön létre. Ami annyit jelent, hogy bárhol vagy, bármilyen állattal is szemben tudsz velük beszélni és megérteni. Bár erre biztos már rá jöttél Te is, így csak mondom, hogy ez az a rész, ami arról szól, hogy képes vagy telepátiát alkalmazni az állatokra. Ami pedig az első részét illeti… Az emlékek és a fantázia is az agyban tárolódik vagy alakul ki. Így míg mások csak leírják, lerajzolják ezeket, vagy csak egyszerűen tudomást sem vesznek róluk, addig Te a könnyebb utat kaptad. Könnyedén meg tudod mutatni, hogy mire gondolsz, mit érzel, mit láttál és a saját magad vagy épp mások örömére – esetleg kárára - létrehozni azt, amire vágynak. Példának okáért, ha én azt mondom, hogy újra mosolyt tudnál csalni az arcomra egy fehér, bolyhos és szelíd nyuszival, akkor, ha eléggé akarod azt, hogy mosolyogjak, egyszerűen megteszed. Akár pár pillanatra csak füstből… vagy, lehelsz bele életet és hosszú távra adod nekem. * Na itt gyorsan elmosolyodtam még mielőtt komolyan veszi a szavaim és valóban elkezdene itt ugrálni egy nyúl. Ez mindössze csak egy példa volt, az állatoknak a szabadban van a helyük. No meg anyuék sem örülnének annak, ha haza állítanék egy nyúllal… vagy alapjaiba véve bármilyen házi kedvenccel.*
- Viszont ugyanakkor alkalmas támadásra is. Hisz ugyan ezt meg teheted, ha veszélyben érzed magad. Csak egy fel dühödt állatot kell megteremtened, avagy magad elé képzelni egy áthatolhatatlan falat, ami elzár a támadóid elől. Ugyan ez vonatkozik az emlékeidre is… hisz ahelyett, hogy elmondtad volna tudtad, hogy az nem adja át azt az érzést, amit átéltél vagy csak nem tudnád megfelelő szavakba önteni, így inkább megmutattad. Tehát nem is annyira sületlenség, amire rájöttek… * Kacsintottam kissé vidámabban a másikra. Ám ekkor megszólalt a telefonom és bocsánatkérően néztem a másikra miközben előhalásztam a táskámból.*
- Igen? A pizzériába… Tudom… Anyu, mond meg, hogy… bah… azonnal megyek. * Csaptam le a telefont morcosan.*
- Sajnálom, de mennem kell. Remélem, találkozunk még. * Álltam fel a helyemről és mosolyogva intettem búcsút a pillanatnyi társamnak. Hisz bár dühös voltam, de nem Ő tehetett arról, hogy apura rá jött az öt perc és megfeledkezet arról, hogy már nem vagyok 10 éves kislány. Kifizettem a számlám és a taxiba szállva robogtam haza, ahogy az meg lett parancsolva.*

// Köszöntem a játékot, nagyon élveztem. De már nem vártam tovább, talán majd legközelebb. //

Edit: 03.03.

//Sheena//

Miközben épp azzal vagy elfoglalva, hogy valahogyan túléld a jelenlegi helyzetet, egy régi ismerős keres fel téged, pontosabban azt a címet, amin Szellem-et zaklatták valaha mindenféle jól jövedelmező illegális munkával, mielőtt még rád hagyta az egészet. Az összekötő, aki megkeres az a nő, aki egykoron az orosz maffiával intézett nektek több munkát is, és az utóbbi napokban úgy néz ki, nagyon vágyik a társaságodra, hisz bármi is a meló, amit ezúttal szerzett, csak személyesen hajlandó megosztani veled. Először mindössze tízezreket ígért, aztán feltornázta fél millára, viszont ha ezt sem fogadta el Sheena, akkor már milliókat is ígért valamivel később, és még itt sem áll meg, a pénz nem számít, csak menjen bele a a bérgyilkosnő.

Az idős hölgy ha sikerül megegyezni akkor egy jó nevű olasz pizzériában várja kliensét, nem sokkal záróra előtt. Egy vaskos pénztekercs gondoskodik róla, hogy ez után is maradhasson kicsit, annak ellenére, hogy a tésztából egészen biztos nem fog már enni, ami rég nem gőzölök előtte, és ő is csak a villájával piszkálja azt unalmában. Rajta kívül csak egy szál pincér mossa fel éppen a padlót, illetve egy öltönyös úriember ül az étterem másik végében, újságot olvasva.

A parkbeli eset után és, hogy az a bérgyilkos rám akaszkodott, volt okom meghúzni magam, amihez még hozzá párosult, hogy Szellem és Lynn is a nyakamra járt ellenőrizni, hogy nem csinálok semmi hülyeséget. Bár majd megölt az unalom, de azt azért én is beláttam, hogy jobb, ha most megfogadom a tanácsokat és kicsit nyugton ülök a fenekemen.
Így aztán, bár nehezemre esett, a bejövő invitálást elsőre elutasítottam. Aztán másodikra is, majd harmadszorra és negyedszerre………de  mikor már milliós ajánlat röpködött, akkor már nagyon is felkeltette az érdeklődésemet.
Nem, nem a pénz miatt, bár most az sem jött rosszul, hanem, mert el nem tudtam képzelni, hogy ki és miért fizetne ennyit, hogy elvállaljak egy munkát. De nem voltam őrült, hiszen ha valaki ennyire ragaszkodik a személyemhez, ez bőven lehet csapda is, sőt inkább erre gyanakodtam, ezért felkértem Szellemet, hogy tartson szemmel a találkozó alatt, hiszen őt biztos nem szúrják ki, még ha nyomkövetőt keresnének rajtam,akkor sem.
Tehát most itt állok a pizzériával szemben és az üvegen keresztül szemlélem az idősebb nőt és a férfit, akik a takarító pincér mellett a helyiségben vannak. Semmi nem utal csapdára, de ez nem jelent semmit.
Végül magamban megvonom a vállam és átsétálva az úttesten belépek az étterembe, majd a nő asztalához érve, leülök vele szemben. Jó szokásomhoz híven, most is feketében vagyok és napszemüveg fedi arcom jórészét, amit most leveszek és a tekintetem a másikéba mélyesztem.
-          Mi ér meg ennyit? Kit kell ezért eltűntetni, az elnököt? – kérdezem alig halhatóan.

-Hogy mit akarsz tőlem? - Kérdi Szellem, a tarkóját vakargatva. - Meg vagy te húzatva? Lynn meg fog ölni. Először megfolyt, aztán kitépi a szívem, utána pedig addig műt és sokkol a defibrillátorral,a míg valahogy feltámadok, és kezdi az egészet elölről. És ezt csak azért, mert nem beszéllek le róla, hogy odamenj, ha még segítek is...
Mélyet sóhajt, aztán kiles a fal mögül a gyerekkel játszó feleségére.
-Másfelől...ha megint fél napig téged fércel, a büdös életben nem fogom megtudni, hogy végződik a Revolution. Na jó, lélekben ott leszek, de semmi gyilok, és ha tényleg csapda, azonnal elhúzunk onnan, rendben? Költői kérdés volt, persze, hogy rendben, Lynn-nek pedig egy szót sem.

Az összekötő, bár nem először akad dolga még Sheena-val sem, nemhogy bűnözőkkel, most mégis összerezzen,a mikor egyszer csak felbukkan a nő, és neki szegezi a kérdést.
-Nem...nem az elnököt. Ami azt illeti, nem mondták, csak...
Megcsörren a nő telefonja, ő pedig azonnal felveszi.
-Rendben...önt keresik.
Ezzel átadja a mobilt, minek a másik végén egy felnőtt férfi hangja zendül fel.
-Innen átveszem én, ha nem probléma. Először is elnézést kell kérnem, sajnos az ajánlat korán sem olyan bőkezű, mint állította ez a nő, ha óhajtja meg is büntetem érte.
Ebben a pillanatban megjelenik egy lézerirányzék az összekötő homlokán.
-Egyébként, ha már itt tartunk, én is másra számítottam, valaki aki kevésbé szőke és dögös, és sokkal inkább...nem is tudom őszintén szólva, de férfi, és láthatatlan,a mennyire tudom. Vagy tévednék, és mégis ön lenne a Szellem, Mrs.Duran?
A puska egyébként nem sül el. Hallatszik ugyan egy tompa kattanás a vonalban, de lehet ez csak a készülék, vagy a szolgáltató hibája. A nőt egyenlőre azonban nem végzi ki az orvlövész.

Bár Szelemet kicsit győzködni kell, de végül beadja a derekát, és így utólag meg kell vallanom, hogy nem voltam benne biztos, hogy belemegy. De tudta, hogy akkor is elmentem volna a találkozóra és szerintem ez volt a legfőbb érv, így még Lynn haragjával is dacolt. Soha nem volt még ilyen jó barátom és ezért hálás voltam a sorsnak.
 
A nőnél megcsörrenő telefoncsörgésre összeráncoltam a szemöldököm, mert kezdett nem tetszeni a dolog, főleg mert láthatóan ő is bizonytalan volt. A vonal másik végén  lévővel úgy beszélt, mintha olyan valaki lenne, akitől retteg, de pár pillanat múlva már magma hallgattam a markáns férfi hangot.
Rezzenéstelen tekintettel néztem, ahogy a piros pont a nő homlokára vándorol és csak a szívverésem mélyülése jelezte, hogy tisztában vagyok vele, hogy talán én is egy ilyen célkeresztben ücsörgök.
-          Gondolja, hogy elhittem? Ezért nem kell megölnie, ha csak eleve nem erre készült. – vonom meg a vállam, amit gondolom úgy is lát. – Nem! Nem én vagyok Szellem, de ő sosem tudni hol bukkan fel Mr……… - válaszoltam a kérdésére. – De ezt minden bizonnyal nagyon jól tudja.
A  kattanásnál az előttem ülő nőre nézek, de mivel nem fordul le a székről egy lyukkal a fején, nem tudom ezt mire vélni, ha csak nem valami teszt, de én meg sem rezdülök.
-          Ha engem bérelt fel, akkor miért másra számított? – kérdeztem vissza. – Befejezné ezt a játékot és végre kiterítené a kártyáit? Sejthetné, hogy én sem jöttem ide védtelenül.

Defoe letakarja a telefonját, és kérdőn néz a lövészre, aki menet közben már szedi is szét a puskáját, hogy megnézze, mi a fene baja van a fegyvernek, amiért nem hajlandó elsülni. Főnöke legszívesebben a haját tépné, de az nem vetne rá jó fényt, így inkább csak megköszörüli a torkát, és folytatja a telefonbeszélgetést. 
-Igen, kezdek rájönni, hogy ő valóban nem az a fajta, akire lehet számítani egy találkozón, de annyi baj legyen. Igaz, hogy őt kerestem meg, de kegyed is van olyan hírhedt. Mielőtt bemutatkoznék azonban, meg kell kérdeznem valamit. Ön korábban dolgozott már Volkov-nak nem is egyszer. Természetesen nem a  közelmúltban történt, és nem is hibáztatom érte, azonban jobb, ha előre tudom: még mindig tart a megegyezése vele, vagy hajlandó lenne most már valaki másnak a csapatát erősíteni, akár állandó jelleggel is?
A lézerirányzék eltűnik, Defoe pedig újra megszólal, hogy összefoglalja a lényeget, ha elsőre túl hihetetlen lett volna:
-Nem akarom bántani, mindössze sokan fizetnének rengeteget a halálomért, és kegyed mégiscsak bérgyilkos. Kérem ne vegye rossz néven, de muszáj óvatosan eljárnom.

Azért jónéven vettem volna a rejtélyes  beszélgető partneremtől, de hát már azt is megszoktam, hogy nem mindenki szereti felfedni magát, mikor el meg akarja fizetni valaki más halálát, ebben még nincs semmi szokatlan.
Arra is rájövök, hogy igaza van, nem engem kerestek meg közvetlenül. El is felejtettem, hogy Szellem vonalát használom, mióta visszavonult, így már érthető az összekötő meglepődése is. De a telefonáló ismer engem, és túl sokat tud az ügyeimről is! Ez viszont óvatosságra int.
-          Én sok embernek dolgoztam Mr.! Ne vegye dicsekvésnek, de mivel nagyon is tájékozott rólam, így tudhatja, hogy van egy is hírem a szakmában. – jegyzetem meg érzelemmentes hangon. – Lehet, hogy az említett úrral is volt üzletem, de én mindig csak egy munkára szerződök le. Azt hiszem így egyszerre két kérdésére is választ adtam. – néztem a másik asztal felé, ahol az újságot olvasó férfi ült.
Közben leesett a kattanás utáni halál hiánya is, ahogy a piros pont eltűnt, és hálásan gondoltam láthatatlan védőangyalomra.
-          És kérem, ne nagyon büntesse meg az orvlövészét, manapság nem lehet jóminőségű fegyvert kapni. – mosolyodtam el hidegen.
Mivel Volkov-ot említette és a szavaiból úgy vettem ki, hasonló kaliberú ember lehet, úgy gondoltam megér blöffölni egyet, sok veszteni valóm nincs.
-          Mr.. Defoe, miért nem ül le velem szemtől szembe? Ha ennyire fél, miért ide szervezte a találkát? Ígérem, nem harapok. – vigyorodtam el.

-Ügyes, Ms.Duran, nagyon ügyes - dicséri meg a férfi, még mindig a telefonon keresztül - valóban az vagyok akinek hisz, ám tartok tőle, a közös vacsorának még nem jött el az ideje. Tudom, kissé groteszkül hangzik, de rossz fényt vetne rám, ha az ön társaságában mutatkoznék, a közelmúltban történtek után. Ha tudja ki vagyok, azt is tudja, mennyire nincs szükségem arra, hogy egyel több okot adjak a rendőrségnek a levadászásomra. Viszont, üzletelni jöttünk, nem csevegni, így rá is térek az ajánlatra.
Az újságot olvasó férfi ekkor feláll, és az asztalukhoz sétál, majd átnyújt a szőke nőnek egy borítékot, benne 10.000 dollárral.
-Kérem, tekintse ezt kiszállási díjnak. Ha teljesíti az első feladatát, ez csak a kezdet. Nyilván hallott az incidensről Brooklyn-ban, amikor megtámadták azt a kapitányságot. 13 emberem tűnt el aznap, minden nyom nélkül. Azt akarom, hogy derítse ki, mi történt velük. Nem szeretném, ha bosszút állna értük, vagy hasonlók, csak nyomozzon. Ha megteszi, ismét gazdaggá tehetem, és talán még King-től is meg tudom szabadítani. Mit szól hozzá?

Miközben szemmel tartom az újságot olvasó férfit tovább cseverészek az itteni maffia fejével, aki most már nem is titkolja kilétét, bár felesleges is volna.
-          Felteszem nagyon jól jönne nekik az Ön feje, az enyémmel megtoldva. – bólintok a szavaira, aztán megfeszülnek az izmaim, ahogy a msik asztaltól felénk indul a férfi, de aztán elveszem tőle a felém nyújtott borítékot, amiben fogásra egy köteg pénz van.
Gondolom nem fukarkodik a tiszteletdíjamban, így nem veszem a fáradtságot, hogy megszámoljam, csak egyelőre leteszem magam elé az asztalra, hiszen még nem tudom mit akar érte cserébe, és, hogy egyáltalán elvállalom-e. Nem tartok a bosszúsától, hiszen tudom, hogy Szellem vigyáz rám és egy töltött fegyver sincs 5 kilométeres körzetben.
Mikor végül kinyögi Defoe, hogy mit vár tőlem, azért kicsit elképedve nézek a kezembe tartott telefonra, mint aki nem hisz a fülének, aztán újra a fülemhez emeltem azt, de végül nem éreztetem a csodálkozásom vele.
-          Mi van az embereivel? Tudom, hogy mekkora háttér áll a rendelkezésére, nem találtak semmit? 13 ember azért nem egy bolhakaki, ami csak úgy eltűnik az éterben. – jegyzem meg kicsit hitetlenkedve. – Na meg ki akarna magával a saját területén ujjat húzni?
Az, hogy gazdaggá tehet még csak elmegy, de King-től nem hiszem, hogy megtudna szabadítani, ahhoz túl személyessé vált az az ügy.
-          King-et magam nyírom ki. – mondtam hidegen. – Egyébként mit tudtak meg azon kívül, hogy eltűntek:

-A legtöbb ellenségem magát inkább élve akarná. Az öreg Volkov úgy hírlik nagy mestere volt a szebbik nem alapos kihallgatásának, de leánya, és örököse is hasonló ízléssel lett megáldva...már persze, ha igazak a pletykák.
A kérdésre, hogy mi történt az embereivel ökölbe szorul a keze, hisz most megengedheti magának, hogy érzelmet mutasson, úgysem látja senki. A telefonban természetesen megtartja a szokott hűvös hangját.
-Ez egy kitűnő kérdés, Ms.Duran. Találja emg rá a választ, és kap érte 200.000-et. Kétszer annyit, ha élve találja meg őket, és visszajuttatja őket hozzám.
Ami King-et illeti, megvonja a vállát.
-Ahogy gondolja, bár őszintén szólva, én a helyében ezt jobban átgondolnám. Az  amerikaiak eléggé tutyimutyi egy nép. egy rendőrfőnök halál is vért kíván, de ha ilyen hamar meghal egy második...Én személy szerint szívesen dolgoznék önnel hosszú távon, ám ha keresztre feszítik, ez nem fog menni.

A bókra elmosolyodtam és biccentettem, mert még most is biztos voltam, hogy figyeltet valahonnan.
-          Nekem nincs lezáratlan ügyem se Volkov-val, se a lányával. – folytattam a csevegést, de csupa fül voltam azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett annyi emberével, hiszen azért ez nem mindennapi esemény, és az sem, hogy Defoe egy kivülállótól kér segítséget.
Persze nem estem hasra a 200.000-től, hiszen kaptam én már milliókat is a melómért, és ha valaki meg meri szívatni Defoe-t, akkor az nem lehet kispályás.
-          Ugyan Mr. Defoe! Ennél még Volkov is bőkezűbb volt. Ha csak megtalálom őket, akkor legyen 400.000, és ha vissza is tudom juttatni őket, akkor ennek a duplája. Maga is tudja, hogy egy tucat ember nyom nélküli eltűntetése a saját területén, olyanra utal, akivel senki nem szívesen akasztja össze a bajszát.
A King-gel kapcsolatos szavaira csak elhúzom a számat.
-          King már megjáratta velem a poklot Defoe. – jegyzem meg jeges hangon. – Senki nem veheti el tőlem, hogy visszaadjam neki. – villant fel sárgán parázsló tekintetem – De nem vagyok öngyilkos jelölt, nem megyek fejjel a falnak, legyen nyugodt. Hol tűntek el pontosan az emberei? És mit kerestek ott annyian? leszámolás?

-Nos, most már van - jegyzi meg vidáman, arra utalva, hogy ha elfogadta az ő pénzét, kizárt, hogy az oroszok ezt nem fogják árulásnak tekinteni, hiába nem tartozik közéjük.
-Tudok róla, ám amikor azokat az ajánlatokat kapta, még egyike volt a legdiszkrétebb szakembereknek, manapság azonban körözi önt a fél világ, így kétlem, hogy olyan helyzetben van, hogy visszautasítson engem. Javítson ki, ha tévedek, de kétlem, hogy nagyon kapkodnának ön után, most, hogy ennyire vonzza a nem kívánt figyelmet.
Aztán, rövid megfontolás után, mielőtt Sheena felelhetne:
-Legyen 250, de elvárom, hogy gyors munkát végezzen, és senki sem tudhatja meg, hogy ezen az ügyön dolgozik.
Ha ennyire meg akarja ölni King-et, ő nem fog az útjába állni, miért is tenné? Amanda...na ő lehet nem nézi majd jó szemmel, hogy a kis protezsáltja bajba kerül, de mindent a maga idejében ugyebár.
-Nem, leszámolásról szó sem volt. Korábban már eltűnt egy emberem, és utána nyomoztak. Mikor holtan került elő Boower 4 emberével együtt, úgy döntöttem, jobb lesz ezt komolyan venni. Az egyik rendőrségi téglám jelentette, hogy bárki is volt az ügy mögött, le fog csapni a rendőrőrsre, így z embereim csapdát állítottak neki. Azóta nem látta senki sem a téglát, sem az embereimet. Az egyetlen, aki jelen volt, láthatott is valamit, és felbukkant azóta a férfi, aki végzett a rendőrfőnökkel, de aztán érthető okokból ő maga is felszívódott. Ez minden amit tudok...meg persze az említett emberek neveit, és aktáikat, az emberem azonnal átnyújtja önnek ezeket is. Olvasgasson kedvére.

Sajnos el kell ismernem, hogy Defoe-nak igaza van. Mióta tele a képemmel a média és a sajtó és minden zsaru feni rám a fogát, nem nagyon vet fel a munka. Azonban azzal is sokat kockáztatok, ha elfogadom az ajánlatát, hiszen azt hihetik, ha mást nem kényszerből, de lepaktáltam vele.
Az összeg azonban nem kevés, amit kínál és egyelőre a munka sem nehéz, bár lehet, hogy ezt megbánom majd.
-          Rendben! – sóhajtok fel. – Áll az alku, és az, hoogy ne tudjon erről senki, azt hiszem kölcsönös kívánalom. Én nem vagyok egy szószátyár alkat, és remélem ez a maga embereiről is el lehet mondani. – teszem hozzá, hiszen ide sem jött egyedül, minimum a béna bérgyilkosa vele volt.
Aztán figyelmesen hallgatom, mit tud mondani az eltűnésről és be kell vallanom eléggé érdekes a dolog. Főleg a rendőrőrs megtámadása, amiről most hallok egyedül.
-          Valami Bodwin volt, ha jól emlékszem a nevére a fickónak. Zsaru volt, ha hinni lehet a híreknek. tehát ő az egyetlen nyom? És nem tudta előkeríteni? – kérdezem enyhe mosollyal az arcomon.
Nem  mondom ki, de sejtheti, hogy ezt nem dicséretnek szántam. Egy maffiafőnök, aki sem az embereit nem találja, se nem tud megtalálni egy volt zsarut, aki a területén szívódott fel.
-          Elolvashatom, de nem hiszem, hogy sokra megyek vele. – ráztam meg a fejem. – valószínűleg nem a múltjukban kell keresni a nyomokat, hanem a helyben, ahol voltak.

-Ne aggódjon, nem terveztem bevenni a hivatalos könyvelésembe, vagy ilyesmi - biztosítja a nőt, kissé elviccelve a dolgot, de hát ismerve a többi család kémhálózatát, teljes biztosítékot nem adhat sajnos rá, hogy sosem derül ki az egyezségük, és ezt Sheena is tudja. Ha más nem, a kínaiak úgyis utálják már, szóval sokkal rosszabbra nem fordulhat a helyzete.
-Nem, nem tudom előkeríteni. Megölte a város első rendőrét, úgyhogy ha okos, jelenleg Pápua Új-Guinea egyik feltérképezetlen szigetén rejtőzik valahol mélyen a föld alatt, ha szeretné megélni a hónap végét, de azt hiszem együtt tud érezni vele, hisz maga csak megpróbált megölni egy sokkal kisebb befolyással rendelkező fakabátot, és így is alig akadtam a nyomára, nem igaz?
Az öltönyös alak az akták átadása után elhagyja az éttermet, és Defoe is menni készül, igaz ezt csak Szellem látja. 
-Nos, ezen a mobilon el tud érni, ha sikerrel járt. Remélem mielőbb beszélhetünk újra. Ó, majd elfelejtettem, megtenné, hogy végez azzal a nővel önnel szemben? Fájdalom, de túl sokat tud, és az ilyesmit nem engedhetjük, nem igaz?
A vonal ezzel elhal, és a bandavezér távozik a színről, minden kollégájával együtt. Az összekötő feszülten várakozik a szőke szépséggel szemben, kissé reszketve.

Tudom, hogy Defoe érdekei is az, hogy örökre titokban maradjon az, hogy nem boldogult saját maga ezzel az üggyel, így mindent meg fog tenni, hogy ez így is maradjon, de hát mindig becsúszhatnak hibák a gépezetbe, mint ahogy a példa mutatja. Ezt a kockázatot azonban most vállalnom kell.
-          Sosem tudhatni, hogy mi jár egy ilyennek a fejében, hiszen ha jól tudom, amúgy minta rendőr volt, mégis megtette azt, amit oly sokaknak nem sikerült. – vontam meg a vállam.
A szemem továbbra is az öltönyös alakon tartottam, akkor is mikor távozott a pizzázóból, és sejtettem, hogy ez a beszélgetés végét is jelenti egyben.
Szó nélkül veszem tudomásul a férfi utolsó instrukcióit és leteszem a telefont, majd a velem szemben a félelmét elrejteni sem tudó nőre pillantok.
-          A megállapodásunk nem erre szól Mr. – jegyzem meg halkan csak úgy magamnak.
Ha Defoe meg akarja öletni a közvetítőt az az ő dolga, nekem nem ezért fizet.
-          Tud valami jó helyet a Föld másik oldalán? Azt tanácsolom látogassa meg. – állok fel és sétálok ki az ajtón a zsebembe gyűrve a borítékot.

Azt hiszem lesz most dolgom, míg felgöngyölítem ezt az ügyet, de azt is tudom, hogy nem leszünk jó barátok Mr. Defoe-val.

Miután megbizonyosodik róla, hogy a lövész már nem figyeli őket, és más sem kíváncsiskodik, Szellem végre felbukkan teljes valójában, nem sokkal az után, hogy a szék előző lakosa elhúzott onnan. Természetesen a tőle megszokott módon azonnal a tárgyra tér, és elorozza a tányér szélén heverő csokis muffin-t.
-El sem hiszem, hogy hozzá sem ért. Utolsó vacsorának nem is rossz...
Jóízűen elpusztítja a sütit, közben pedig csámcsogva szól Sheena-hoz.
-Lynn nagyon büszke lenne rád, amiért elengedtet az informátort, kicsit én is az vagyok, de ha komolyan gondolod, hogy Defoe-nak szeretnél dolgozni, akkor valami nagyon nincs rendben veled. A pasas háborúban áll durván mindenkivel. Ennek biztos nem lesz jó vége.
Ha esetleg a nő felhozná, hogy valaha mintha dolgoztak volna ők ketten az oroszoknak, és nem elég, hogy akkor azok hadban álltak a Kínai maffiával, de ráadásul Szellem ötlete volt az egész, a férfi csak vállat von.
-Jól látod, most még én sem vagyok melletted...többnyire...Nézd, akárhogy is, de egyedül ebbe nem vághatsz bele, én pedig kizárt, hogy megint országot, és nevet váltok. Tudom, nem ártana, ha ennél részletesebb tanácsokkal is szolgálnék...de mit vársz tőlem? Kiestem a gyakorlatból, majd ha az érdekel, hogyan tudsz elaltatni egy bömbölő félévest, számíthatsz a bölcsességemre, de hogy mos mi folyik ebben a városban...Sajnos csak abban vagyok biztos, hogy valami nagyon nincs rendben.
Aztán az utolsó falatnál elgondolkodik.
-Másfelől...Mike-ot véletlen tudom hol van...
~Hosszas nyomozás során akadtam rá, mikor is véletlenül rányitottam ma reggel a fürdőszobában. És még mázlija volt, hogy reggel kómás fejjel az ajtón át közlekedtem és nem a falon át...~

Türelmesen várok tovább, hiszen tudom, hogy Szellem felbukkan majd, miután meggyőződött róla, hogy senki nem akaszkodott ránk. Nem is csalódom, és miközben egy vidám mosollyal figyelem, ahogy magába tömi az édességet, persze meghallgatom a figyelmeztetését is, ami azért az ő szájából egészen furán hangzik most.
-         Úgy a gyereknevelés nem jár automatikusan memória törléssel? – nézek rá csodálkozva, mert mintha az első közös melóink egyike pont az orosz maffia megbízásából jött volna össze és nem én szereztem a melót.
Szerencsére azért nem ennyire feledékeny, csak tudja, hogy egész szép kis pech sorozaton mentem mostanában keresztül, ami aggodalommal töltötte el, még ha nem is mondta ki nyíltan.
-         Tudom Szellem, és nem is várom tőled, főleg nem szeretném, ha ezért Lynn-nel kéne összekötnöd a bajuszt, azt még én sem tenném. – vittem bele a beszélgetésbe egy kis humort. – A munka most úgy néz ki az én szakterületembe, már mint a nyomozásba, vág, így már az is nagy segítség volt tőled, hogy most fedezted a hátam, nem is kívánok többet. – rázom meg a fejem. – Defoe is csak egy ügyfél, olyan, mint a többi, csak jobban fizet. Ha meg azt látom, hogy necces a dolog, ígérem neked, hogy nem mászom bele. Végül is elsősorban csak megtalálni kell őket, aztán ha nincs nagy gáz, kiszabadítani, de az másodrendű hallhattad. – magyarázom, hogy ne aggódjon miattam. – tudom, hogy egyik családban sem lehet megbízni 100 %-ban, de ha óvatos maradok, akkor menni fog és egyébként is eléggé kell a pénz.
Azért sokat nyom a latban a véleménye, hogy úgy érzi valami nem stimmel, mert bízom a tapasztalatában és az ösztöneiben. Mikor megemlíti Mike-t, kérdőn nézek rá.
- Tényleg? Még az országban van az a hülye?

-Nem sajnos... - feleli mélyen sóhajtva - egy normális kapcsolatban az embernek azt emlegetik fel, amikor felhajtva felejtette a WC ülőkét, vagy elfelejtett egy évfordulót, nem pedig a halott kollégákat, és megkínzott riporternőket. De azt hiszem, még ez a legkevesebb ezekért...
Azért kicsit bűntudata van, akármennyire is megértő Sheena. Hiába na, sokkal könnyebb a kispadon ülni, amikor nincs bajnoki dönti az ember körül, bár az mondjuk jó kérdés, hogy pontosan milyen sport lehet az, amiben megengedik, hogy ennyi fegyvert használjanak a játékosok.
-Csak egy ügyfél, mint a többi...ja, gondolom az, ha az ember megszokta, hogy elmebetegekkel üzletel. Viszont, ha csak a pénz kell, annak van egyszerűbb módja is, az én számláimat még nem fagyasztották le...és az igazat megvallva, a városon kívül lehet több lehetőséged lenne. Emlékszel Walton-ra? Nem tudom, pontosan mit műveltél a fiával, de hónapokig csak rólad érdeklődött, mielőtt megszabadultam attól az e-mail címtől, szerintem biztos rá tudná venni az apját, hogy alkalmazzon. A történtek után elhúztak....öhm...Afrikába...? Mindegy, van valami üzletük külföldön, és ott tevékenykednek épp.
A kérdésre, hogy Mike az országban van-e, és főleg a megjegyzésre, hogy ez mekkora hülyeség tőle felvonja a szemöldökét, és sokatmondó pillantást vet a szőke nőre, aki a szalvétán díszelgő szabadságszoborból ítélve szintén nem hagyta el nemhogy az országot, de még a várost sem.
-Persze, hogy itt van még, mit csinált volna, elteleportál egy másik országba? - Kérdi némi gúnnyal. - Na persze, ez már nem marad így sokáig. Mellesleg, ne bántsd, nem tehet róla, hogy hülye...és mellesleg, nem az ő ötlete volt kinyírni Kohler-t...

-Jogom, nekem? - Kérdi felkacagva a feltételezésen. - Ez jól hangzik, úgyhogy inkább ne kérdezzünk meg egy bírót, mihez is van jogom valójában. Félek az már nem tettszene ennyire. Viszont ja...a kölyköt zavarná, ha eltűnnék...mármint hosszabb időre néhány másodpercnél. na, de visszatérve a pénzre, felfoghatnád úgy, mint kárpótlást, amiért felrobbantottam az összes fegyveredet az enyémekkel együtt...
Itt visszagondol a pillanatra, amikor a garázs tartalmával jól megpakolt teherautóval leparkolt egy elhagyatott bánya közepén, majd a távolban bukkant csak fel, hogy a hegytetőről vessen még egy utolsó pillantást a játékautóvá zsugorodott járgánynak. Mindig megmosolyogja, amikor visszagondol rá, hogy Romboló fel akart neki ajánlani pár gránátot a fegyverek megsemmisítésére. Ezek szerint a nagy ember nem vette észre azt a nagyjából motorbicikli méretű henger alakú tárgyat, aminek a távirányítója Lynn kezében landolt. Ahhoz képest, hogy pacifista a csaj, nagyon lelkes volt, amiért ő robbanthatta fel az egészet, és amikor az egész kóceráj szétrobbant, még tapsikolt is örömében.
-Ahhoz képest, mennyi fegyver volt ott, a tűzijáték elég rövid volt...pár másodperc, és vége is az egésznek.Na mindegy...
Persze sejti, mennyire fogja meggondolni a nő az ország elhagyását, és a biztonságosabb munkát, csak mert az lenne a helyes döntés. Persze, ha belegondol, lehet ő sem tenné...mármint, ah nem lenne az asszony, meg a gyerek, meg még mindig 20 lenne, és elmebeteg, de szerencsére vannak dolgok, amik változnak, nem úgy mint a rossz szokás,a hogy játszik az étellel. Most ő piszkálja a megkínzott sült krumplit az ott hagyott villával.
~Hogy volt ezt képes itt hagyni...na mindegy, engem úgyis vacsorával várnak, és egyébként sem vállalnám ezt be.~
-Hát pont ez az, ha te lőnél le valakit hideg vérrel, egy szót sem szólnék, sőt, jobban meglepett, hogy elengedted az informátort, de Mike...ő szeretett zsaru lenni, és egyébként is, ha le akarta volna lőni, nem kellett volna olyan közel mennie. Mellesleg, elmondta, hogy kényszerítették rá. Többet nem volt kedvem egyenlőre kiszedni belőle, de valami telepata miatt kattant be, pont mint egy fél éve Lynn is...az sem volt szép.

Csak megrázom a fejem a további erősködésére, hogy fogadjam el a pénzét, de Szellem is tudja, hogy nem fogom elfogadni. Még akkor sem, ha tényleg érzékeny veszteség volt számomra a fegyvereim elvesztése, de nem anyagilag, hanem mert szép gyűjtemény volt.
Mike története azonban valamiért nem lep meg, vagyis az, hogy Szellem nem hiszi, hogy a férfi önszántából lőtte le volna Kohler-t. Lynn elmesélte nekem egyszer a sztorit, amiben majdnem gyilkossá vélt, mert egy telepata az uralma alá vonta a tudatát, és ami azóta is kísérti néha rémálmaiban.
-          Azt mondod, hogy felhasználták? De ki? És miért?
Tudom, hogy a volt zsaru mesterlövész, ezért tényleg érthető Szellem csodálkozása, miért így végeztették el vele a piszkos munkát.
-          Valaki szándékosan akarta belekeverni, igaz? – kérdezem izgatottan. – Szellem beszélnem kell vele! Ha tudod hol van, hozz vele össze egy beszélgetést, vagy ha nem megy legalább te kérdezd ki, mi történt vele pontosan. Talán van összefüggés. – élednek fel az ösztöneim. – De te is sejted, hogy valami nem stimmel, igaz?

-Lövésem sincs ki volt - vonja meg a vállát, nagyjából ahogy a plüssmackók szokták, amikor azt kérdezik tőlük, mi az a GDP.
-És azt sem tudom, miért, bár Kohler egész biztos sok barátot szerzett magának az évek során. Egyszer még engem is fel akartak bérelni, hogy tegyem hidegre. simán el tudom képzelni, hogy valaki bosszút akart állni rajta, de nem szerette volna, ha őt csukják le ezért...
~Persze, ennél jóval összetettebbnek tűnik ez az egész, már abból a kevésből is,a mit tudok, szóval elég valószínűtlen, hogy csak ennyiről lenne szó.~
-Persze, hogy ne stimmel valami! Semmi sem stimmel mostanában...az egész város olyan, mintha...áh...hagyjuk, fogalmam sincs. Mike pedig...nem gondolod, hogy van elég baja már így is? Nem elég, hogy össze van zárva Aya-val, most még üldözni is fogják a szerencsétlent, ráadásul a kölyküknek igen egészséges tüdeje van,a hogy hallottam. Remélem nem szerettek nagyon aludni, mert annak most vége...
Ha Sheena továbbra sem hagyja őt békén, megvonja a vállát.
-Na jó...összehozok vele egy randit, sokáig már úgysem marad az országban.