Re: New York

by **Szellem** Pént. Jún. 22, 2012 9:28 pm

-Lézer szuk...? - Kapja fel a fejét csodálkozva, ám ekkor kiszúrja a bokrok közül érkező, vörösen füstölgő kezű banyát, aki nem úgy néz ki, mint akit különösebben megviselne, ha neki baja esne.
-Á, megvan...
A nő tűzet nyit, Sean pedig a képességével védi ki a támadást. A felhőre természetesen nem hat a telekinézis, a csaj csuklóját viszont már jóval könnyebb megragadni, és felfelé rántani, hogy másfelé irányuljon a halálos kacsója, így ezt teszi. Az ellensége feje fölött álló lombkorona nem túl hálás ezért, ám inkább égjen torrá több ezer ág és levél, minthogy ők ketten hamvadjanak el, igaz Vicky legfeljebb...
-Álljunk csak meg! Ezért meztelen!? - Kiált fel dühösen, mire a nő újra megpróbálja őt elégetni, ám a keze újra a magasba szökik.
-Ne égesd magad...illetve...De, égesd csak magad!
A csaj erre hátra nyúl a vállai fölött, és seggbe lövi magát. A fájdalom felszabadítja Sean irányítása alól, viszont ennek valahogy nem tud örülni, miközben körbe-körbe rohangál égő ruhájában, mint egy idióta. A fi közben egy irdatlan bal horoggal is megajándékozza őt, hogy végre lefeküdjön, és hemperegjen egy kicsit a földön, eloltva ezzel a tüzet. Ha máshogy nem megy, hát ájultan.

-Egy nőt soha, de egy ilyen kis szukát mint te bármikor! - Dörmögi az óriás, miután nem sikerült eltaposnia egyik áldozatát sem. Sajnos amilyen erős, olyan lomha, így mielőtt megfordulhatna, már a hátán is terem egy potyautas, aki ugyan sok kárt nem tesz benne, ám rohadtul fáj neki, amit ott partizánkodik, és mindemellett olyan helyen kapaszkodik, hogy képtelen elérni őt, bárhogy is próbál hátranyúlkálni.
-Takarodsz onnan! - Bőgi, mint egy bika, akire a farmer épp ráégeti a bélyegét, aztán jobb híján hanyatt veti magát, hogy súlyos testével nyomja össze a lányt. A becsapódás szellője még a több méterre lévő Sean-hoz is elér.
~Biztos jó ötlet volt, hogy tiéd legyen a nagyobbik Steak?~
Bár gondolatban elvicceli a dolgot, az igazság az, hogy nagyon aggódik szegény lány miatt, főleg mikor látja, hogy ellensége sebei lassan, de biztosan összehúzódnak, ráadásul le sem lassította az, hogy az előbb patakokban fojt a vér a hátából.
~Lehet korai volt kiütnöm a lángszórómat? Na sebaj...~

-Hé Hamburger! Jobban jársz, ha feladod, négyen nem bírtatok el kettőnkkel, akkor mit akarsz így egyedül kettőnk ellen? csak azért rágom így a szádba, mert nyilvánvalóan nem tudsz számolni, szóval, mi lenne, ha lefeküdnél, és megadnád magad?
A lényt azonban nem hatja meg a fiú telepatikus próbálkozása, csak még mérgesebb lesz tőle, és Sean felé kezd vágtatni, aki éppenhogy tud csak elugrani fölötte.
~Basszus, ehhez idomár kell, nem mentalista! Na jó, neked van ötleted?~

by **Fény** Szomb. Jún. 23, 2012 9:54 am

Nem látom ahogy Sean elintézi a lézer szukát, hiszen épen azzal vagyok elfoglalva, hogy a nagydarab bivalypofa hátán maradva elég sérülést okozzak neki ahhoz, hogy be ájuljon. Kissé mulatságos az a rodeó amibe belekezd, hogy lerázzon a hátáról. Sajnálom bébi ez a kis cica remekül el tud kapaszkodni az ő karmaival egy ilyen széles háton.
Azonban a bivalypofa nem egy agyatlan állat, így hamar rá jön csak egy módon szedhet le magáról, még pedig úgy ha megpróbál agyon nyomni a súlyával. Mikor hanyatt vágja magát nagyot nyekkenek ahogy a testem a föld és az ő teste közé préselődik. Érzem ahogy a csontjaimba belenyilall az éles fájdalom és a tüdőmből kiszalad a levegő. Azonban ez messze kevés ahhoz, hogy engem a földbe tapossanak. Sean gondolat üzenetére csak sértődötten felhorkanok, persze hogy jó ötlet volt. És már gördülök is oldalra ahogy a bivalypofa lekászálódik rólam. Kinyújtóztatom magam. Érdeklődve figyelem ahogy Sean megpróbál a szavaival hatni a bivalyszerzetre. A jelek szerint azonban feleslegesen. Ahogy nem csak azt veszem észre, hogy nem hat rája az elme játék, de a sebei is frankón gyorsan gyógyulnak. Mérgesen sóhajtok. Ez így hosszú játék lesz. Vagyis az lenne, ha nem lennék én is és apa is regeneráló mutáns. Így pontosan tudom miként lehet legyőzni egy magam fajtát. A karmaimat előre meresztve lendülök újra támadásba, a támadásaimnak ezúttal már konkrét célpontjai vannak. Az artériák. Egy valamivel lehet megfogni egy magam fajta gyógyuló mutánst, még pedig azzal ha kivéreztetik. A rengeteg vérveszteség lelassítja a gyógyulásunkat, ahogy a testünk sem tud végtelen mennyiségű vért pótolni az öngyógyulás során. Ha elég vért veszítenék, még én is kifeküdnék, ahogy ez a bivalypofa is kifog.
Szerencsére az ő lomha ereje nyomába sem érhet az én villámgyors macska reflexeimnek és fürgeségemnek. Kezdetnek neki is a lábszárát eszem célba, hogy ne izegjen mozogjon annyit, és inakat metszek át a karmaimmal, hogy a térdre rogyó óráson kényelmesebben támadhassam a kényes pontokat. Lelki ismeret furdalás nélkül szaggatom fel a torkát, miután egy nagy adag vér spriccel rám, még vörösebbre festve a már mostanra eléggé vérmocskos testem. De nem álok meg a torkának feltépésénél. Tudom, hogy csak másodpercek kérdése az, hogy meggyógyuljon ez a szörnyű sérülés is. Így sorra támadom az érzékeny pontokat ahol ki tudom véreztetni. A hóna alját, az ágyékát, és az alkarját. A támadásaim villám gyorsan követik egymást ahogy szinte körbe táncolom őt. És mire felismerem a páni félelmet az ellenfelem szemeiben addigra már szó szerint olyan vagyok mint aki vérben fürdött. A hajam csapzott vörös csomókban lóg a hátamra, és olyan vagyok mint valami vörös ördög. Egyedül csak a szemeim villognak fehéren és a fogaim ahogy időről időre elvicsorgok. Úgy táncolom őt körbe mintha csak egy táncoló dervis lennék. Újra és újra húsba marnak a karmaim, míg végül meg toppan a támadásom. A behemót bivalypofa ájultan magatehetetlen zuhan a saját vérének terebélyes tócsájába.
- Jegyezd meg bivalypofa, egy Hópárducnak te csak husi vagy! - Majd egy nagy levegőt véve le huppanok az áldozatomra, aki gyógyító képesség ide gyógyító képesség oda, egy jó darabig most feküdni fog. - Nem kell ennek idomár. Elég egy pajkos cica is. Viszont nem ártana megkötözni mert szerintem tizenöt perc és magához tér. - Mondom, majd szemügyre veszem az alattam lévő tagot, és megrázom a fejem. - Helyesbítek, tíz perc. - Mondom, és újra felszaggatok egy artériát a bivalypofán.

by **Szellem** Szomb. Jún. 23, 2012 7:57 pm

Ahogy Victoria hozzálát, hogy Gyrost csináljon a nagy marhából, Sean is beszáll, és vigyázva, nehogy a lányt találja el, bemos még néhányat a monstrumnak, hogy az biztos ne tudja elkapni fürge támadóját. Mikor végre kidől, alig akar hinni a szemének, de aztán gyorsan kapcsol, hogy lenne fontosabb dolga is, ezért lehúzza dzsekije cipzárját, lekapja magáról, és nyomba hópárduc hátára teríti azt, hogy legalább ennyi ruhát viseljen, és ne alakuljon át a szemei előtt JÉGpárduccá.
-Tessék...normális esetben szabadkoznék amiért kicsit szakadt, sőt véres is de...
Inkább nem fojtatja a mondatot. Szegény lány valószínűleg magától is tudja, mire célzott az előbb az előtte álló fiú, ki azt követően, hogy Vicky belebújok a rá jó néhány számmal nagyobb ruhadarabba, megsimogatja az arcát.
-Jól vagy? - Kérdi némi aggodalommal a hangjában. - Gyere, menjünk vissza a buszhoz, a szobor úgyis itt lesz még egy darabig, majd megnézed máskor...

by **Fény** Hétf. Jún. 25, 2012 4:15 pm

Nos végre a földön ez a bivalypofa. A csatát a jelek szerint megnyertük. Bár ha belegondolok iszonyat nagy szerencsénk, személy szerint meg rohadt nagy mázlim volt. Kezdjük ott, hogy Pipi pietro ki ütötte magát. Az ő gyorsaságával nem tudtam volna mit kezdeni. Nem valószínű, hogy tudtam volna neki ártani vagy harcképtelenné tenni. Szerencsém volt, hogy Lecter inkább csak bűn ronda volt mint igazi harcos. Szerencsém volt, mert tudtam, mi az ilyen bivaly pofa gyengéje. És oltári mázlim volt, hogy Sean lecsapta a lézerszukát. Hmm a lézer szuka, vele még van egy kis elintézni valóm. Hálásan nézek a segítőmre Seanra, mert még a kabátját is felkínálja, én azonban nem vagyok hajlandó felvenni amíg ilyen véres vagyok tetőtől talpig.
- Egy pillanat... - Suttogom neki, és felállva a behemótról a Lézer szukához sétálok. A szemét dög meg égetett! Ezért bűnhődnie kell. A karmaim újra elő meresztve lecsapok rá. Nem ölöm meg, viszont pontosan ugyan úgy bánok el vele mint Pietroval. Tolószékbe juttatom. Mikor megvolt a bosszúm Seanra nézek. Látom rajta, hogy helyteleníti azt amit tettem. De meg kellett bűnhődnie ennek a nőnek is. És senki számára nem fogom magyarázni a tetteimet. Örüljenek, hogy senkit nem öltem ma meg.
- Még egy kis türelem.. - Kérem Seant, majd elindulok a fák közt. Ne persze nem Pietrora vadászok. A vérontásnak a részemről mostanra vége. Inkább a látogatók épületét szemeltem ki, azon belül is a női WC-t. Bár a mosdóban nincs zuhanyzó szerencsére a mosdó tálcák elég nagyok ahhoz, hogy valamennyire alája tudjak hajolni, és ki mossak minden vért a hajamból, és megtisztítsam az arcomat, majd az egész testemet amennyire lehet. A mosdóbol végül tisztán, de határozottan ázottan kerülök elő, és sétálok egyenesen oda Sean-hoz. Most már el fogadom a kabátját, és mikor a vállamra teríti hozzá simulok, és a nyakát át karolva kap egy puszit tőlem az arcára. - Köszönöm! - Mondom, mostanra már én is pirulva, és beburkolózom a hatalmas férfi kabátba. - Igen a busz határozottan jó ötletnek tűnik. Nincs a csomagtartóban valami elsősegély doboz? Te jobban megsérültél nálam.

by **Szellem** Hétf. Jún. 25, 2012 6:55 pm

~Annyira nem volt az véletlen, hogy nekiszaladt a fának...~
Szégyenlősen megvakargatja a tarkóját, s közben az ég felé néz, ártatlan képet vágva. A végén még fütyörészni is kezd.
-Rendben menj csa...hé! - Szól, de aztán inkább nem lép közbe. Ha igaz, amit az apja gépén olvasott, ezek innen már legfeljebb a villamosszékbe mennek, ott pedig úgyis ülni kell, szóval mit számít még néhány horzsolás? Arról nem is beszélve, hogy ha nagyon őszinte akar lenni, az is elég necces húzás volt tőle, amikor elintézte, hogy az az ősz hajú manus egy forma1-es autó sebességével száguldjon neki egy fának, csoda, hogy életben maradt.
-Igazán nincs mit - feleli mosolyogva, majd kipirult arccal tekint sérüléseire a lány aggódószavai hallatán. Az oldalán lévő seb csak egy karcolás, viszont a vállába csúnyán beleharapott az a randaság, és az még mindig eléggé vérzik.
-Hát, ha nagyon aggódsz, végül is lefertőtleníthetjük - adja meg magát - itt már úgysincs ránk semmi szükség. Nemsokára úgyis értük jönnek.
Kézen fogva vezeti a lányt a buszhoz, ám miután megmásszák azt a három lépcsőt, kicsit megszédül, és lehuppan az egyik első ülésre.
-A vezető ülése alatt van az egyik...
Hátradől a székén, és úgy várja, hogy Vicky megtalálja a csomagot, közben arrébb húzza a pólóját. A seb még annál is csúnyább, mint gondolta, de legalább nem zöld, vagy narancs, vagy valami hasonló rémség, csak egy sima, megcsócsált seb, ami el fog fertőződni, de durván, ha nem tesznek valamit.
-Egyébként, mit akartak tőled? - Kérdi a fogai közt sziszegve, miközben a sebét szorítja puszta kezével. - Olyan gyorsan kidőlt mind, hogy képtelen voltam beleolvasni rendesen az agyukba, csak azt láttam, hogy ki akarnak nyírni valakit...

by **Fény** Hétf. Jún. 25, 2012 9:08 pm

Mikor látom, hogy Sean a buszra felfelé menet megszédül utána akarok kapni, de még időben helyet foglal az első ülésen. - Ha nagyon aggódok mi? Mindjárt elájulsz nekem, de azért ha én nem aggódnék akkor nem is lenne érdekes a sebed mi? Kettőnk közül én vagyok a gyógyuló mutáns nem te. - Mondom neki kissé korholó hangnemben miközben előhalászom azt a bizonyos mentő dobozt. Majd mikor oda érek Sean mellé kinyitom a dobozt és szemügyre veszem a tartalmát. Nagyszerű. Sosem volt szükségem ilyenre azt sem tudom melyik micsoda. Végül előhalászok egy spray-t amire az van írva érzéstelenítő. Nem spórolva vele körbe fújom a sebet. Majd egy fehér vatta izével meg tisztogatom a környékét. A kérdését, pedig, hogy mit is akartak el eleresztem a fülem mellett. A válasz ugyanis olyan amiről nem tudnék higgadtan beszélni. Inkább fogom a dobozban talált másik flakont amire az van írva, hogy fertőtlenítő, és abból fújok jó adagot a sebre. Gyorsan még utoljára szemügyre veszem a harapást, de nem látok olyan dolgot amivel én tudnék mit kezdeni. Nem tudok sebet be forrasztani vagy varrni. Helyette fel bontok egy csomag steril lapkát és rá helyezem a sebre, majd jól át fáslizom. Azt hallottam valahol, hogy a vérző sebekre nyomást kell gyakorolni, hogy a vérzés előbb elálljon. Így hogy eltereljem a Sean gondolatait a fájdalomról, miközben kötözöm beszélni kezdek hozzá. - Azt akarták, hogy öljelek meg, és az agyadat adjam a cápapofájúnak. - Mondom, mintha csak egy tea délutánon lettünk volna. - Én mondtam, hogy nem, mire ők mérgesek lettek. Megint nemet mondtam, mire verekedni kezdtünk. A többi már történelem. - Mondom neki és ahogy végzek a kötözéssel fel pillantok Sean szemeibe. - Hé! Te a mellem bámulod közben?

by **Szellem** Kedd Jún. 26, 2012 9:03 pm

-Ahogy mondod - feleli grimaszolva, elhaló hangon - engem annyira nem zavar ez a bibi, de ha már így ragaszkodsz hozzá, hogy a doktornénim légy....ÁÁÁÁ!!!
- Üvölt fel harsányan, mikor a fertőtlenítő spray a sebébe kerül. Összeszorított fogakkal tűri, hogy a lány tovább kezelje őt, annak ellenére, hogy helyenként komolyan kezdi azt fontolgatni, hogy jobb lenne inkább levágni a karját a fenébe, és nem vesződni vele, mert lehet az sem fájna ennyire. A percekig elhúzódó tortúra végén zihálva vesz levegőt, a kötést mustrálgatva, aztán lassan, nagyon lassan felemeli a fejét, hogy egyenesen Vicky szemeibe nézzen, egy másodperccel később pedig elkapja a lány tarkóját, és közelebb rántva magához egy másfajta fájdalomcsillapítót adagol magának szájon át. Saját recept, természetes alapanyagokból.
-Szóval... - szólal meg, mikor mindketten levegőhöz jutnak, de aztán inkább hallgatja a lány mondandóját, és bár nem ecseteli hosszan a történteket, az a kevés is elég ahhoz, hogy elkerekedett szemekkel bámuljon előre. - Huhh, mi? - Kérdi feleszmélve, de aztán rémült arcára mosoly ül ki, és az ölébe ülteti Hópárducot, már ha képes erre fél kézzel. - Hékás, valami izé meg akarta enni az agyam, csak jár ezért valami...
A busz megremeg, így nem tudja folytatnia mondatát.
-Mi a...
Épp el akarta mondani, milyen rendes volt tőle, hogy kiált az iskolája mellett, most azonban inkább megpróbálja elnyomni a fájdalmat még mindig lüktető vállában, hogy ki tudja deríteni, mégis miért képtelen nyugton maradni alattuk a jármű. Sajnos nem érzékel semmit...mármint tényleg semmit. Egy lélek sincs a közelben kettejükön kívül...kivéve, hogy a busz hirtelen a levegőbe emelkedik, és repülni még ez a tragacs sem tud, szóval valaki nyilván... mielőtt a gondolatmenet végére érhetne felszakad a kocsi teteje, mintha egy láthatatlan óriás nyitná fel a konzervdobozt, és a lebegőben repülve megláthatnak egy sisakot viselő, zöld hajú nőt.
-Milyen édes...a vérárulók hercege, és a tékozló kislány!
Feléjük mutat egyik kezével, és a busz fémalkatrészei kígyóként fonódnak végtagjaikra, illetve Sean esetében a nyaka köré is. Ez után elereszti a buszt, a két gúzsba kötött mutánssal együtt, majd miután elszenvedik a másfél méteres zuhanás erejét, kihajítja őket a buszból, aztán szó szerint a földhöz szegezi mindkettőt erejével.
-Megvannak úrnőm - szól halkan egy púpos, visszataszító figura, kinek furcsa lángok veszik körül a testét. - Meg tudom őket gyógyítani, de a Bivaly nem fog magához térni.
-Mindjárt indulhatunk - förmed rá a zöld ruhás nőszemély, aztán jéghideg tekintetét Sean felé irányítja. - De előbb...mit tudsz felhozni a mentségedre Hópárduc?
A fémdarabok egy kardot formálnak, mely egyenesen a fiú szíve fölött kezd lebegni, lassan forogva tengelye körül.

by **Fény** Szer. Jún. 27, 2012 4:50 pm

Meg kell állapítanom, hogy Sean egészen jól csókol, és az eddig történtek ellenére most gondolkozok el először komolyan, hogy vajon az ágyban is ilyen ügyes-e mint a csók csatában. Majd hagyom hogy az ölébe vonjon. Ez az a pillanat mikor két dolgot sajnálok nagyon. Az egyik, hogy szinte meztelen vagyok, a másik pedig az, hogy nem lesz elég időm ki élvezni a helyzetet a srác ölében.
Ekkor remeg meg a busz mintha nem is egy ultra modern kétéltű jármű csoda lenne, hanem egy zselé torta. Nem tudom mire véljem a dolgot, még egy véletlen földrengés is lehet a dolgok hátterében. Persze ebben nem is igazán hiszek a mai nap történései után. Gyorsan lecsúszom Sean öléből a közlekedő folyosóra, és ott várom a történések folytatódását. Azonban a mezítelen lábaim még szinte földet sem érnek amikor a busz a levegőbe emelkedik. A székekbe kapaszkodva várom a folytatást és azon gondolkozom, hogy Sean hogy bírná, ha menekülni kellene és a magasból kellene ki ugrani. A gondolataimnak még szinte a végére sem járok, mikor a busz teteje úgy szakad fel, mintha nem is ultra modern kompozit anyagból lenne, hanem celofánból. Erről eszembe jut, hogy láttam már mutánst aki ilyesmire képes. Még pedig szeretet keresztapámat Nick bácsit. Ha szerencsém van akkor ő lesz az és nincs probléma. Bár nem az ő lánya vagyok, de igazi keresztapaként olyan szertettel bánt velem mindig is mintha az ő vér szerinti lánya lennék, nem pedig apáé. Sajnos csalódnom kell. Nem ő az, hanem valami zöld hajú sisakos primadonna. Sajnos a gyephajú primadonna nem egy kezdő játékos a mutassuk meg kinek van nagyobb ereje játékban. Úgy teker minket körbe mindenféle fém cuccal, hogy rögtön kötözött sonkának érzem magam. Egy pillanatra aggódva kapom a tekintetem Sean felé. Ő sebesült, és nem akarom, hogy a nehezen elállított vérző sebe újra neki kezdjen. A zuhanás után is inkább Sean körül járnak aggodalmas gondolataim, és nem a gyep hajú nő körül. Hiszen a zuhanás után rögtön mit találjuk magunkat a precízen nyírt gyepen. Azonban minden aggodalmam Sean iránt tova tűnik ahogy meg hallom a beszélgetést. Mérhetetlen düh uralkodik el rajtam, és a karmaimat kieresztve feszülök neki a fém bilincseimnek.
- Mi az én mentségem te ribanc? ÉN parancsot adtam nekik, és figyelmeztettem őket, hagyjanak minket! De mi a te mentséged te mocskos áruló? Van gyógyító mutánsod, és Nick bácsit mégis a kórházban hagytátok? Mikor fosztottátok meg őt a pozíciójától ti szemetek? - Feszülök továbbra is a fémkeretnek ami lassan kezd meghajolni az erőfeszítéseimtől. Már nem kell sok, hogy kiszabaduljak. - Hogy mertek így ide állítani elém? Hogy mertek TI kérdőre vonni? - Mondom már már hörögve, nem érdekelve, hogy a szabadulási kísérletem közben a fém össze vissza szabdal. Legalább amíg az én szabadulásom próbálja meg akadályozni a gyephajú addig sem Sean van a célpontban.

by **Szellem** Szer. Jún. 27, 2012 10:44 pm

-Tudod te egyáltalán, ki vagyok én? - Kérdi, elég halkan ahhoz, hogy hangja egy kígyóéra emlékeztesse őket, ami épp arra készül, hogy beléjük fecskendezze halálos mérgét, ám mégis elég hangosan ahhoz, hogy 20 méterrel alatta is hallják őt. Mögötte a busz félalkatrészei leszakadnak a többi anyagról, és dárdákat formálva szögezik a földhöz Vicky-t. - Apád sem parancsolgathat, csak jó kutyaként teszi a dolgát, te pedig még annyit sem érsz, ami Nick bácsikádat illeti...
Szorosabbra veszi a "fémkígyó" szorítását, ami a lány nyaka köré fonódott.
-Nem vagyok elragadtatva az eredményeivel. A mi dolgunk az lenne, hogy eltapossuk ezeket a férgeket - a kard közelebb repül Sean szívéhez. - Nem pedig az, hogy lepaktáljunk velük, átadjuk a gyermekeinket, és aztán üljünk a seggünkön! Ennek most vége!
A kard előre lendül, ám mielőtt átszúrhatná a fiút, megáll a levegőben. Áldozatának fején minden ér kidudorodik, ahogy koncentrál, de így is csak néhány centiméterrel tudja feljebb vinni a fegyvert.
-Nocsak, köhög a bolha? - Kérdi lekezelőn, és a kard lassan, de biztosan megindul vissza a fiú szíve felé. - Nos hópárduc, ha X-men akarsz lenni, ideje, hogy lásd, hogy hal meg egy X-men!
A kard már szinte súrolja a fiú mellkasát, mikor megérkezik a másik négy testvér, hárman a saját lábukon, Bivaly pedig a két férfi által támogatva. Hópárduc mutatványának köszönhetően az állatias mutáns még mindig eszméletlennek tűnik, ám ennek ellenére ebben a pillanatban hirtelen olyan fürgén repül fel, hogy fellöki két segítőjét, és a zöld hajú nőt is csak azért nem nyársalja fel két szarvával, mert az időben arrébb repül előle. A bivaly ez után úgy hull alá, mint egy darab kő, és aztán mozdulatlan marad, de nem csak ő, a repülő nőt kivéve minden társa lefagy, mint annak idején a Windows-os gépek állítólag, és ennek tetejében még a gyerekek bilincsei is leszakadnak, a kard és a kígyó pedig darabokra törnek, most, hogy gazdájuk más felé figyelt egy kicsit.
-Add meg magad Polaris. - Szólítja fel őt egy másik férfi, ki az égből ereszkedik alá. Tetőtől talpig az immár legendássá vált X-men egyenruhát viseli, arcán pedig a vak is látja, hogy csak kemény koncentráció árán tudja kordában tartani mérgét, és megállni, hogy egy szó nélkül tépje ízekre a zöldben díszelgő sisakos nőszemélyt.
-Darrow! Sejtettem, hogy Windsor csak az ölebét küldi majd! Nem számít! Látod ezt? - Kopogtatja meg a sisakját. - Belőlem nem csinálsz Zombit.
Újabb fémdarabok válnak dárdákká, és ezek már az idősebb Sean-t célozzák meg, ám mind letérnek pályájukról, mielőtt eltalálhatnák a férfit.
-Sokkal erősebb vagyok nálad! Nem tehetsz ellenem semmit!
Sean ebben a pillanatban ad egy bal horgot a levegőnek, Polaris pedig úgy hátrahőköl, mint akit gyomron talált egy repülőgép orrára erősített fémököl. A következő mozdulata Sean-nak leginkább arra emlékeztet, mint amikor valaki egy engedetlen kölyköt pofoz fel, és a nő feje valóban úgy rándul oldalra, ráadásul a hirtelen fájdalomtól megint elveszti koncentrációját, és a sisak a mágneses képessége nélkül lerepül a fejéből. Szemében egyszerre gyúl fel a harag, majd a másodperc töredékével később a rettegés, amikor felfogja, mit jelent számára ez a fejlemény, de addigra késő. Mielőtt bármit tehetne, szemeiből ugyanaz a lélektelen űr árad, mint társaiéból, ő pedig rongybabaként zuhan le a földre.
-Na ne mond... - szól halkan, és lekezelőn, miközben a néhai Magneto sisakja a kezébe száll, ő pedig leereszkedik Vicky és Sean elé. Fia még hallja, hogy apja telepatikus üzenetet küld valakinek, másodpercekkel később pedig az is kiderül, hogy kiknek. Mindenhonnan páncélba bújtatott kommandósok bukkannak fel, van aki szó szerint a semmiből, hogy fegyvereiket az eszméletlen mutánsokra fogják, néhányan pedig rájuk helyezzék a béklyókat.
-Bodwin parancsnok? - Szól bele az idősebbik Sean a telefonjába. - Ártalmatlanítottuk mindet. Az emberei innen elintézik. Vége...
Az egyik katona ekkor fegyverét Vicky-re szegezi.
-Hé, ez nem az egyik...
Ám az X-men elé áll, és lenyomja a puskáját.
-Hagyja, ő velem van... - Aztán a lányhoz lép, és kezét nyújtja, hogy felsegítse őt a földről. - Nem igaz? - Biztatóan mosolyog mindkettőre, aztán miután fiát is felsegíti a földről, arrébb tereli őket a letartóztatások helyszínéről, de nem túl messze...amíg nincs béklyó mindegyiken, itt kell maradnia. Viszont, amikor hallótávon kívül érnek, újra megszólal.
-Jól vagytok? - Kérdi, némi aggodalommal a hangjában. Persze telepatikus már meggyőződött róla, hogy mi a helyzet, de azért nem árthat megkérdezni, mondjuk, hogy tudják, érdekli őt...
Közben a háttérben leszáll a Blackbird, a szabadságszobor előtte mezőn.

by **Fény** Pént. Jún. 29, 2012 9:20 am

Valójában nem érdekelt ki is a gyephajú szuka. Az érdekelt, hogy mindjárt kiszabadulok. Sajnos neki a szabadulásomról teljesen más tervei voltak. Az átkozott fém lándzsákkal úgy a földhöz szegezett mintha csak egy lepke lennék valami múzeumi rovargyűjteményben. Vagy esetleg valami örült avantgárd művész élő Jézus kompozitja. Most mát tényleg csak féreg módjára tudtam izegni mozogni. Ráadásul jelen pillanatban a légzés is a fájdalom és a kín sárga villámait küldte az agyamba. Bármit is akartam volna csinálni olyan érzés volt, mintha szét akarnák szakadni. És persze mindez nem elég a gyepfejűnek. Még fojtogatni is kezd. Hát kérem szépen rám van írva valahol, hogy élő céltábla? Viszont a szavaiért azt hiszem előjegyzem egy szív kitépésre. Nem beszélhet így sem rólam sem apámról. A legelkeserítőbb ezek mellett azonban az, hogy minden próbálkozásom ellenére sem tudtam Sean sorsán könnyíteni.
A dolgok viszont olyan hirtelen változnak meg, hogy igazából már követni sem tudom az eseményeket. Egyszer csak megszűnik a kígyó szorítása a nyakamon, és újra rendesen tudok levegőt venni. De nem csak a fém kígyó takarodik a nyakamról, hanem már azok az átkozott lándzsák sem úgy szegeznek neki a földnek ahogy eddig. Azt hiszem itt az ideje megragadni a lehetőséget, mert bármi is történik, ennél jobb esélyem a szabadulásra nem lesz. Hatalmas erőfeszítések és fájdalmak árán ki húzkodom magamból ezeket a fém dárdákat, és a fájdalomtól szapora légzéssel nézek körbe. A gyephajú szuka kint van a játékból ahogy mindenki más is. Ugyanis a jelek szerint a játéktérre beléptek az első osztályú játékosok, vagyis csak egy. A karabéllyal rohangáló bohócokat nem nevezném felső ligás játékosoknak, még ha az emberek közt ők a profik akkor sem. Sean apja volt az első osztályú játékos, és így hogy egyszerre láthatom őket, az apát a fiúval leírhatatlan a hasonlóság, mind a kettőnek irtó jó segge van. Így tehát boldogan fogadom el a felém nyújtott kezet és hagyom, hogy segítsen felállni. A sebeim szerencsére mostanra begyógyultak, viszont hála gyephajúnak most újra véres és szinte meztelen vagyok, nem sok maradt a kabátból. Így szemérmességből, és persze azért mert jó látni, hogy az ifjabbik Sean sértetlen rögtön hozzá simulok és átölelem őt. Az első kérdésére az idősebb Seannak nem válaszolok, ahhoz túlságosan zavart vagyok. A második kérdésére, hogy jól vagyunk-e én csak a vállamat vonom meg. - Sokkal jobb lennék, ha mégis csak a szabadság szobor tetején szeretkeztünk volna a harc helyett. - Mondom, és szinte azonnal el is mosolyodom, mert látom, hogy az ifjabbik Sean rögtön lángvörös lesz. Viszont a mosoly elvékonyodik az ajkaimon, majd eltűnik, csak hátra fordítom a fejem az idősebb férfi felé, és úgy kérdezem. - Tényleg maguk rabolták el apát? Mondja meg az igazat kérem! - Kértem a férfit.

by **Szellem** Pént. Jún. 29, 2012 12:12 pm

Romantikus filmbe illő a jelenet, ahogy éppen csak, hogy lábra áll az ifjabbik Sean, Victoria máris hozzá siet, és átöleli őt, ő pedig nem rest viszonozni a gesztust. Aztán ahogy meghallja a választ apja kérdésére csak még szorosabban öleli magához Hópárducot, vöröslő fejét pedig igyekszik elrejteni amennyire csak tudja kedvese barna fürtjei fedezékében.
-Tudod, hogy nem - feleli az idősebbik férfi nyugodtan, majd tekintete a távolba vándorol, ahol a busz szép lassan összerakja magát, hála a Blackbird pilótájának. - Nem tudtam róla, hogy eltűnt, amíg nem hallottam róla ezektől, de nagyon ne aggódj. Valójában egyikük sem látta őt fogságba esni, úgyhogy könnyen lehet, hogy csak bujkál valahol anyukáddal.
Ez után vet egy sokatmondó pillantást legidősebb fiára, mire a gyereknek mára a haja is elvörösödik, az apa pedig majdnem elneveti magát. Természetesen nem a pillantása az, ami kiváltja ezt a hatást, inkább a telepatikus eszmecsere kettejük között, ami így zajlik:
~Látom neked is anyakomplexusod van.~

~Mimimi? Mégis miről beszélsz?~

~Barna hosszú haj, vékony, izmost testalkat, baba arc, nem éppen ideális családi háttér, továbbá bármilyen cukinak is néz ki, lazán szétrúgja a segged, és ha ideges, a kezei halálos fegyverré változnak...nem emlékeztet ez téged senkire?~

-Van egy váltás ruha a repülőgépen, Sean majd megmutatja, pontosan hol, és most, ha megbocsájtotok egy pillanatra, megnézem mi a helyzet a többiekkel.
Meg sem várja a választ, csak a levegőbe szökken, és mire kettőt pislanthatnának, már el is tűnt a szemük elől.
-Imádsz zavarba hozni mi? - Kérdi az ifjabbik, s bár mosolyog, még mindig céklavörös az egész arca. - Hát...legalább jól megértitek majd egymást a családommal...
Ezzel elereszti őt, majd a derekát átkarolva felvezeti a repülőgép rámpáján, hogy miután a lány újra letisztítja magáról a vért a gép mosdójában, átadja neki azt a bizonyos váltás ruhát, amiről az apja beszél: egy X-men egyenruhát.
-Tessék, elvileg a te méreted...

by **Fény** Szomb. Jún. 30, 2012 6:51 pm

Most örülök csak igazán, hogy az ösztöneimre hallgatva nem mentem bele abba az ostobaságba, hogy hátat fordítsak az iskolának, és Seannek. Akkor nem bújhatnék most hozzá, és nem szívhatnám be férfias illatát. Nem érezhetném magam körül az ölelő karjait. Azt hiszem így volt a legkönnyebb a dolog. Megkérdezni egyenesen, hogy mi van apával, és egy egyenes választ kapni a dologra. Amint az idősebb férfi magunkra hagy széles mosoly kúszik az arcomra.
- Csak kíváncsi voltam az apád mit szólna ahhoz, ha egy igazi vadmacskát fogadnál az életedbe. - Mondom, és lehúzva magamhoz, meg csókolom Seant. De nem szenvedélyesen, hanem lassan lágyan, kíváncsian. Próbálom élvezni a fiatal férfi csókjának minden egyes pillanatát. - De igazad van, valóban szeretlek zavarba hozni. Olyan édes vagy mikor elvörösödsz. Cuki. - Jegyzem meg a csók után, és meg simogatom az arcát.
- Hol is van az a ruha? Mert kezd zavarni, hogy még öt perce sem járunk, de te már láttál csupaszon. - Mondom, majd ki bújva az öleléséből, magam előtt taszigálva felmegyünk a repcsire. Amíg Sean a ruhát bányássza elő addig lemosom a vért magamról. Így már tisztán kerülök elő mikor megkapom az egyen ruhát. - Nos mi lesz szívem? Nézed ahogy öltözöm? - Kérdezem, és ha Sean nézi akkor a lehető leg erotikusabban bújok az egyenruhába. Ha viszont illedelmesen elbújik akkor csak villámgyorsan bele bújok. Minden esetre a végén a fiú nyakába ugrok, és egy szenvedélyes csókot követelek magamnak. - Menjünk.. mert a többiek biztosan keresnek minket. - Sóhajtom, mikor az ajkaink elválnak egymástól.

by **Szellem** Kedd Júl. 03, 2012 3:55 am

-Apám miatt ne aggódj - feleli mosolyogva, majd viszonozza a csókot.
~Ő gyorsan, és fájdalommentesen végez majd velem....Anya...ne ő meg fog nyúzni azt hiszem,de komolyan, szinte látom magam előtt, hogy felrobban.~
A gondolattól a bűntudat kezdi mardosni a lelkét, ráadásul még egy csöppnyi félelem is társul az egészhez. Nem sok, csak egy pillanatra tényleg fontolóra veszi, hogy lehet egy ideig nagyobb biztonságban lenne, ha inkább Vicky szüleinél csöveznének egy darabig....hát hogyne!!!~
-Mimimi? - Kérdi kétségbeesetten a cuki szó hallatán. - Már te is kezded...áh...
Elfordul, hogy a lány nyugodtan öltözhessen, és amíg ő karba font kézzel a gép farát bámulja, azért legalább beszélgetni megpróbál vele.
-Mondjuk, legalább összeillünk.
A következő csók, és a lány javaslata után már indulnának, de egy dühöngő bika sebességével berohanó Sean az útjukat állja.
-Kössétek be magatokat, haza repülünk! - Kiáltja, s közben megérkezik Greg is, a gép pilótája. A belőle áradó Whiskey szagot Még az ifjabbik Sean is érzi, nemhogy Hópárduc, viszont a fiú az első, aki kérdőn néz apjára.
~Persze, hogy ivott, remegő kézzel mégsem vezethet ilyen időben! Na, sipirc, sietnünk kell!!~
-Megtaláltuk apádat - Szól Vicky-hez, a másodpilóta székéből az idősebb férfi. - Pontosabban, megtámadta sulit. 10 perc és ott vagyunk!
Felszállás közben még elmélázik rajta, hogy vajon jó ötlet-e magukkal vinni a lányt, de aztán arra jut, hogy ártani úgysem árthat...
-Összeraktad a buszt? - Kérdi Greg-et, aki csak bólint. - Jól van, akkor majd mehetnek arra a tanulmányi kirándulásra a vidámparkba, amiről nem tudok. Jobb helyen lesznek ott, mint a suliban...

//Köszi a játékot. A folytatást megbeszéljük Wink

//

by **Roxanne De'Loise** Vas. Júl. 29, 2012 12:22 pm

// Könyvtár majd a város //

Csak rá kellett néznem Theora, a válasz teljesen egyértelmű volt, és szinte totál egy rugóra járt az agyunk is.
-Oké!-kaptam a vállamra a földre dobott táskámat, a könyvet azért még visszatettem a helyére, majd a bátyám hátára ugrottam, aki a mozdulat közben már alakot is váltott. Jól összeszokott páros volt már a miénk, fél szavakból vagy szavak nélkül is értettük már a másikat. A könyvtárban lévők felkapták a fejüket a csörtetésre, ahogy a paták végig kopogtak a padlón, és egy szempillantás alatt vágtattunk végig. Volt aki hitetlenkedve bámult, leesett állal, volt aki csak megrázta a fejét, és a könyvtárosunk hiába pisszegett volna, legszívesebben a haját tépte volna dühében, de addigra nekünk már nyomunk se volt ott.

Abban a tempóban amit Theo diktált nem telt sok időbe, hogy beérjünk New Yorkba. Persze a Xavier sem volt börtön, de talán még suliidőben nem kellett volna elhagynunk az épületet. Reméltük, hogy megússzuk, hiszen Theo tett róla, hogy észrevétlenül kijussunk.
Sokkal jobban éreztem magam, mikor kicsit ki tudtam szabadulni abból a közegből, mikor nem kellett megfelelnem senkinek, csak egyszerűen létezni. Mikor végre lelassított könnyedén ugrottam le a hátáról.
-S lőn világosság!-néztem körbe a betonrengetegen.
-Akkor merre tovább?-néztem Theora, és reméltem, hogy visszavált emberi alakra, nem szerettem volna megint kutyaként sétáltatni.

by **Gregory S. Severald** Vas. Júl. 29, 2012 11:28 pm

Fenséges paripaként hátamon a Hencegnővel betrappoltunk a városba. Néhány kocsi kicsit patanyomos lett de annyi kell nekik. Két lábra emelkedtem és patáim ujjakra bomlottak, jól kinyújtottam őket és megropogtattam.
-S lőn befelé fordítható hüvelykujj! Egyből 4!
Mutattam Reneé felé a két kezemet amin tényleg 4 darab hüvelykujj volt. De a rendellenes helyen lévő kettő vissza csökönyösödtek kisujjakká. Átmozgattam őket és körül tekintettem.
-Először kéne valami felső... Azért bundában nem járkálnék báár... nyár van...
Kihúztam magam, felszívtam magam és pakoltam fel néhány kiló izmot. Lenéztem egy szál Húgomra. Kacsintottam és biccentettem.
-Gyere cica, megyünk sétálni.
Adtam a mondatnak egy mély suttyó, primitív hangnemet, mint azok a kopasz gyúrósok. Macsósan befeszítettem ezzel kapaszkodót nyújtva a "plázacicámnak"
-Igazándiból nem tudom... Faternak könnyű volt, ő bikinit húzott a szabadságszoborra... De ezt valahogy überleni kéne... Hulk pedig már uncsi... Valkyr?

by **Roxanne De'Loise** Hétf. Júl. 30, 2012 6:11 pm

Csak megforgatom a szemem, ahogy Theo elvicceli ezt az egész átalakulósdit. Már gyerekkorunk óta, vagyis jobban mondva mióta volt már egy kis sütnivalója, élvezi ezt az egész testcserés dolgot. Persze láttam már tőle gusztustalan dolgokat, amiért eleinte anyutól kapott is jó nagy füleseket, de aztán beleunt, mivel letudta egy "olyan hülye vagy mint apád"-dal. Tulajdonképpen engem mindig is szórakoztatott vele, ha elestem, vagy fájt valamim, vagy csak rossz hangulatom volt, mindig valami iszonyat nagy baromsággal vidított fel, és hiába lettünk már majdnem felnőttek, ez a mai napig nem változott benne. Szerettem, olyannak, amilyen volt.
-Annyi eszed volt, hogy ruhát nem hoztál magaddal?-rázom meg a fejem, legszívesebben a homlokomra csapnék, de az se segítene valami sokat. Mire bármit is szólhattam volna hirtelen akkora lett mint valami gyúrós nagymenő, durván olyan gardrób szekrény méretben, és mindemellé még hülye fejet is vágott, amolyan jajj, de macsó vagyok szöveggel.
-Hogy te mekkora állat vagy!-verem nyakon, amolyan testvériesen, de hogy azért vegye észre magát, de persze úgy isten igazából soha nem tudnám őt bántani, és talán ő az egyetlen.
-Inkább sétáltatnálak kutyaként mint így.-jegyzem meg kissé morgolódva, soha nem bírtam az izomagy pasikat, pláne ha még az esze is a mínuszokat csapdosta.
~Bár magam se tudom, hogy milyen pasi lenne az ideálom, talán nincs is. Végső soron, a suliban eddig nem találkoztam olyannal, aki kicsit is megmozgatott volna, a család meg...esetleg Chris nagybácsi, ő még ennyi idősen is egész jó pasi, fiatalon biztos egész jóképű lehetett, és ő legalább fele sem olyan idióta, mint a nagy család többi része.~
Aztán végül csak elindulunk az utcán, és Theo kérdése ránt vissza.
-Azért szerintem képesek vagyunk rajtuk is túltenni!-állítom teljesen magabiztosan, magam elé meredve, ahogy gondolkodok.
-Hulk már tényleg uncsi...Valkyr...áááá, valahogy ő sem az igazi.-aztán hümmögtem egy kicsit, valóban kattogott az agyam, hogy mit és hogyan kellene, amivel azért büszkélkedhetünk, de lehetőleg nem romboljuk le fél New Yorkot, mert akkor megint megnézhetjük, hogy mit fogunk kapni a suliban, azon felül, hogy csak így szó nélkül ellógtunk.
-Valami olyasmi kellene, ami csak a miénk, de azért nem rémül halálra tőle mindenki, hiszen tudod, hogy még sajnos most sem az igazi ez a mutáns téma az emberek között. Valami egyéb ötlet? -kérdezem Theot, miközben nekem is lázasan kattog az agyam, és ha Theo nem húz hirtelen félre, akkor a szembe jövő oszlopot is kő keményen megstukkolom.

by **Gregory S. Severald** Hétf. Júl. 30, 2012 8:00 pm

Nagy állat, kutya sétáltatás... Több se kellett. Végre valahára hasznát vettem annak, hogy azt a Harry Pottert kötelezően el kellett volna olvasni. Amiből ugyebár van pár régi film. Nem 3D-s de egész tűrhető. Legalább olvasni nem kellett. Bár azokat a részeket kérdezték amik véletlenül se voltak a könyvbe... De a kegyelem kettes megvolt. Legalább megnéztem.
Előre görnyedtem 4 két lábra közben mintha belülről valami ütögetne úgy dagadtam felfelé. Arcom kinyúlt előre, végtagjaim elkarmosodtak és rövid, ám sűrű fekete és vörös bunda borított el. Vállam és nyakam közt egy egy nyúlvány indult növésnek. Emberi jellegemet teljesen elvesztettem. A végkifejlet egy majd 2 méter magas bestia ami először felüvölt majd Reneé fölött áthajolva a villanyoszlopra harap és kitépi a helyéről. Eleinte csak vicsorgok. Ahogy Hugicám szavai eljutnak a fülemig leülök a földre és csóválom a farkam. Majd Ledobom elé az oszlopot. Jobb fejem előre nyúlik és lassan végig nyalja Reneét. Heves farokcsapkodással jelzem hogy ha nem ijesztő kell akkor játszunk hozd vissza a villanyoszlopot mutáns módra.
Mindig is szerettem kutya lenni. No nem azért mert ott tudtam nyalakodni ahol a fiúk és főleg a lányok szerettek volna. Nekem az ment anélkül is...

by **Roxanne De'Loise** Kedd Júl. 31, 2012 5:50 pm

Bevallom amit láttam, arra végképp nem számítottam. A bátyámnak ismét elborult valami, és a kutyasétáltatást nem éppen úgy értelmezte, ahogy azt én alapból gondoltam volna. Figyeltem az átalakulását. Tulajdonképpen csodáltam a képességéért, de néha annyira eszement dolgokat tudott alkotni, hogy még nekem is felállt a szőr a hátamon. Nyugodt arccal néztem, ahogy alakul a lény, majd éreztem, ahogy kezd görcsbe állni a nyakam, ahogy kénytelen vagyok hátra fordítani a fejem, hogy fel tudjak nézni a csinos kis háromfejű Cerberusra.
-Te beteg vagy!-csúszott ki a számon, de közöttünk ez egyfajta dicséret volt. Mikor kitépte az oszlopot a helyéről, először el sem tudtam képzelni, hogy mit akar csinálni, majd ahogy jó kutya módra leült és farok csóvált, hamar rájöttem.
-Ezt most nem mondod komolyan ugye?-de nem bírtam megállni nevetés nélkül, hiszen annyira abszurd volt az egész.
-Na jó nem bánom.-mondom, ahogy körbenyálazott.-De a nyelved azért lehetőleg tartsd a helyén.-mondtam neki.
Körbenéztem, majd az oszlop végéhez mentem, ahol a fémes tartóelem volt. Megérintettem, majd a világos bőröm a kezemen lassan fémes színt öltött, de csak a jobb kezem. Majd ezzel már képes voltam könnyedén felemelni az oszlopot, és megráztam Theo előtt, amire mind a három feje reagálni látszott.
-Nah, akar játszani a kutyus, jól van, jó kiskutya....-magyarázok, majd végül egy hatalmas lendülettel dobtam el az oszlopot, és már láttam, de túl későn, hogy olyan irányt vett, amit nem kellett volna.
~Ebből baj lesz.~gondoltam, és nagyon nézni sem akartam, hogy mi lesz a becsapódás következménye.....

by **Gregory S. Severald** Szer. Aug. 01, 2012 1:33 am

Hugica sajátos, "Te beteg vagy" dicséretére vakkantottam egyet. Ami leginkább három félelmetes szörny morgására emlékeztetett mindenkit.
Ahogy beleegyezett, hogy játszunk nem bírtam a hátsómon ülni. Örömömben felpattantam és egy helyben toporzékoltam. Pláne ahogy lóbálta előttem. Mind a három fej egyszerre mozdult utána kilógó nyelvvel. Ahogy meglódult a villanyoszlop átugrottam Reneén és két szökkenés után a levegőbe ugrottam egyenesen az oszlop után. Egyik fejjel sikerült elkapni. A másik kettő a közeledő irodaház üveg falait bámulta ijedten.
~Basszus...
Realizálódott bennem a helyzet súlyossága. Összehúztam magam. De ahogy üveget értem még nagyjából az előző formámban voltam. Hatalmas csörömpöléssel több hatalmas üveget törtem be. A földön a szilánkokban bukfenceztem néhányat, szerencsére már emberi formában. Úgy éreztem minden mozdulattal legalább ezer tűt döfnének belém. Eluntam a bukfencezést és végül lépésben folytattam. Vagy hármat négyet léptem mire elfogyott a lendület és sikeredett megállni.
-Ssssz! ÁÚ!...
Jajdultam fel az első mozdulat után. Megdermedtem egy pillanatra és végig néztem magamon. Ennyi üvegszilánkot még életemben nem láttam ,pedig nem egy ablakot zúztunk már be. Ahhoz képest most úgy festek, mint egy üvegsündisznó.
A bent lévő néhány ember hitetlenkedve bámult rám, nem erre számítottak közvetlenül ebédszünet után.

by **Roxanne De'Loise** Kedd Aug. 07, 2012 12:55 pm

Hirtelen az ütő is megállt bennem, ahogy láttam, hogy Theo már elkerülhetetlenül célba vette azt a szemközti irodaépületet. Képtelen voltam reagálni, még pislogni is elfelejtettem, ahogy láttam, hogy a hatalmas háromfejű szörnyeteg bátyám miként csapódik bele teljes erőből az üvegablakon, szakítva ki mindent a helyéről. A kezem időközben a koncentrálás hiánya és az ijedtség miatt visszaváltozott ugyanúgy emberi szövetté, és egész testemben szúró fájdalmat éreztem, mint mikor az üveg végigszántja az ember bőrét. Miután feleszméltem a sokkból, azonnal rohanni kezdtem az épület felé, majd megtorpantam a hatalmas Theo ütötte lyuk előtt, amely elég kemény darabot kivitt, és ott találtam magam egy tucat emberrel legalább, akik megálltak a napi mozdulatsorukban, és hatalmas, értetlen, vagy épp riadt fejjel pislogtak hol rám, hol pedig a bent éppen magát összeszedni igyekvő bátyámra.
-Egyben vagy?-kiáltom be, és magasról tojok a vizslató szempárokra, most csak az érdekelt, hogy Theo egyben van e még. Persze akkor éreztem volna, ha nagyobb baja esik, mint ahogy az üveg vágta sebek érzésének is egy része valahogy hatott rám is. Teljesen libabőrös lettem, és kerestem Theot, aki ott seggelt egy üvegtenger közepén.
~Azt hiszem minél hamarabb el kéne húznunk a csíkot.-jut eszembe, még mielőtt másokban is megérlelődik a gondolat, hogy két huligán éppen most rongyolta szét a fél irodaházat, no meg persze Theo átváltozásának is szemtanúi voltak, és talán nem kellene megvárnunk, hogy valami mutáns ellenes brigád ránk támadjon- még ha jelen esetben ez jogos is lenne.
És mintha csak egy isteni jelet kaptunk volna, kicsit más formába burkolva, valahol nem messze hangos riasztó vinnyogása törte meg a pillanatot, ahogy sikerült beazonosítanom a hangot, a közeli városi bank épületének egyedi hangzású riasztását hallhattuk. Majd nem sokkal később lövések zaja is feldördült. A majd két saroknyira lévő irány felé fordultam, majd vissza Theora. Berohantam hozzá, a cipőm alatt csak úgy ropogott a sok üvegszilánk, majd ahogy elértem, a két karom majd végül az egész testem már azonnal meg is változott, így volt elég erőm lendületből felkapni Theot. Igyekeztem minél gyorsabban eltűnni onnan.
-Majd küldjük a csekket a takarításra!-hadartam még el gyorsan kifelé menet, és úgy húztam a bátyámat magammal mint valami rongybabát, méghozzá egyenesen a bank épülete felé. Azért reméltem, hogy nem lesz túl nagy baja, igyekeztem a fém karokkal nem túl erősen szorítani ugyanis ilyenkor nem igazán vagyok képes kontrollálni minden esetben a kifejtett erőt magamból. Még a bank előtt egy sarokkal letettem Theot és visszaváltoztam.
-Kicsit körülnézhetnénk nem gondolod?-kérdeztem és nagyokat pislogtam Theodore-ra, aki remélem már időközben képes volt összeszedni magát.
-Utána meg majd elintézzük a rom eltakarítást.-fűztem még hozzá, és hatalmas kíváncsiság utáni vágy izzott fel szemeimben.

by **Gregory S. Severald** Pént. Aug. 10, 2012 1:39 am

Óvatosan tipegtem mint egy fa bábu aminek nem hajlik egyik végtagja sem. Hamar rájöttem, hogy ez így nem járható út és marhára fáj. Kilökni nem tudom a szilánkokat, ahhoz túlságosan fáj. Nagy levegőt vettem.
~Gyűlölöm ezt csinálni...
Behunytam a szeme, felfelé fordítottam a fejem. Szám lassan kinyílt. A fogak közül 4 ujj került elő amik elkezdték szétfeszíteni az alsó és felső fogsoromat. Végül két kéz nyúlt ki belőle. Lassan apránként előmászta ma saját számból és mint egy koszos nadrágot úgy rúgtam odébb a levedlett bőrömet. Végig néztem magamon, és akkor kapcsoltam, hogy most még az úgy mond eredeti alakomban vagyok. Csupán a hajam hossza a lábam közti csomag és a melleim hiánya különböztet meg egyetlen húgomtól. Hugit leszámítva még a szülők se láttak így, mindenféle "módosítás" nélkül. Ennek érdekében rögvest korrigáltam ezt az eltérést. Arcomon és izomzatomon némi változtatást eszközöltem. Közben felcsendült egy jellegzetes sziréna amitől mindenki figyelme arra terelődött. Addig én gatyám maradékát kerestem. A szilánkok közt meg is találtam azt a részét amire szükségem volt. A zsebem, benne a tárcám... nem volt időm örvendezni, Reneé már itt is volt, és felkapott, kicsit durvábban a kellemesnél. Halkan nyögtem egyet a meglepetéstől és a hirtelen kiszaladó levegőtől. Mint egy zászló úgy lobogtam Reneé karjaiban futás közben. Addig meg se szólaltam, míg ismét talaj nem volt a lábam alatt.
-De, csak előbb szereznék valami göncöt...
Körbenéztem, és mit ad isten? Egy farsangi ruha bolt előtt álltunk meg.
-Mindjárt jövök...
Besétáltam a boltba, mondani sem kellet, hogy nem néztek rám jó szemmel, hogy egy szál semmiben voltam. A pulthoz siettem, hogy minél gyorsabban kitudjanak szolgálni ne pedig zavarodottan forgolódjanak. Jobb híján gyorsan vettem egy Hulk nadrágot... ez volt a legnagyobb és állítólag tényleg nyúlt mint a franc... Szép lila és szaggatott volt e legalább a gumis pántja jó volt az én soványka testlakatomra. Kézzel kipróbáltam és nem tudtam annyira széthúzni, hogy feszüljön... A gyártót látva már tudtam is, hogy miért. GSS. Fater érti a dolgát... Kiléptem az ajtón és oda álltam Reneé mellé.
-Nah kész vagyok. Menjünk.
Mondtam és intettem. Azzal lendülettel mentem is tovább amivel távoztam a boltból. Lassú kocogással ki csámpáztunk a bankhoz. Néhány rendőr autó már meg is érkezett. De csak 3 darab, biztos pont erre jártak.

by **Roxanne De'Loise** Kedd Aug. 14, 2012 12:45 pm

Figyeltem Theo vedlését, ami bár megszokott volt neki, hiszen úgy cserélgette a bőrét, mint más az alsógatyáját, de tudtam, éreztem, hogy ez az egyetlen olyan változása, amely azért még neki is fájdalommal járt. Kicsit félrebiccentett fejjel néztem eredeti alakjában, én kimondottan ezt szerettem a legjobban, ugyanis bár ilyenkor nem sok különbség volt kettőnk között, de mégis csak ez volt ez én igazi bátyám. Tulajdonképpen nem is értettem soha, miért manipulálja magát annyiszor, hogy másnak tűnjön, mint ami volt. Kicsit talán fájt is a szívem, hogy talán szégyelli azt, ahogy kinézünk, ugyanis majdhogynem egymás tükörképei lehettünk volna, leszámítva, hogy nekem sokkal hosszabb volt a hajam, kicsit lágyabbak az arcvonásaim, no meg persze a nőies idomaim is megkülönböztettek tőle. De mégis, én valahogy akkor is így szerettem látni. Csak egy apró sóhaj tört ki ajkaim közül, mikor végre teljesen befejezte a folyamatot.
-Ó igen.-csak ennyit tudtam kinyögni, mikor végre már nem repkedett utánam Theo, és nekem is feltűnt, hogy totál pucér...már megint. Csak figyeltem, ahogy beszalad a közeli boltba. Éreztem, ahogy a libabőr finoman végig fut a bőrömön, ahogy ő távolodott a bolt felé. Egyszerűen olyan...tökéletes volt. Szerintem semmi szüksége nem lenne azokra a pluszokra, amiket magára szokott aggatni. Észre sem vettem, hogy már megint mennyire el tudtam merengeni rajta, hogy már nincs is itt, de én még mindig látom magam előtt, miden egyes tökéletes részletével együtt. Elvörösödtem, még szerencse, hogy nem volt itt, és nem látta. Na nem mintha azért, mert ennyire szemérmes lennék, soha nem voltam az, viszont néha olyan gondolataim voltak, amitől bárki megbotránkozna! Olykor eljátszom olyan ábrándokkal, hogy mi lenne, ha Theodore nem a vér szerinti bátyám lenne....de azt el se tudnám képzelni, hiszen pont emiatt állunk olyan közel egymáshoz.
Szerencsére nem kellett sokáig tépelődnöm, hiszen Theo hamarosan megjelent, méghozzá egy Hulk-os szerelésben. A tenyeremmel az arcomba csaptam.
-Miért is nem vagyok meglepve!-dünnyögtem az orrom elé, majd elindultam felé.
-Remélem azért, nem tervezed, hogy megint eljátszod a nagy, tomboló zöldet?-céloztam itt arra, hogy párszor már volt erre alkalom.
Azzal neki iramodtunk a szirénák felé, a rendőrautók kordonként álltak meg a bank épülete előtt, kivont fegyverekkel a rendőrök, de behatolni nem tudtak. Kicsit közelebb értünk, akkor hallottuk, hogy mi is a tényleges helyzet odabent.
-Egyelőre nem tudjuk hányan lehetnek odabent, az biztos, hogy vannak bent banki dolgozók és civilek, akiket túszként fogva tartanak. Amit még biztosan tudunk, hogy a fogva tartók között mutáns egyedek is vannak, a képességeik egyelőre ismeretlenek, kivéve az egyiket, akit rögzített a kamera, egy jól megtermett alak, úgy jóval 2 méter fölött, és képes amolyan kő emberré változni...-adta le a jelentést az egyik rendőr a rádióján.
Azonnal Theora néztem.
-Mit nekünk Szabadság szobor, mikor itt egy remek alkalom.-mondtam neki, bár én sem így terveztem a napot, de ha már így alakult, akkor miért is ne.

by **Gregory S. Severald** Csüt. Aug. 30, 2012 6:10 pm

Sokkalta kényelemseb volt végre saját lábon megközelíteni egy helyszínt még ha azok a rend tehetetlen őrei is voltak. A félfüllel elkapott információktól sem sokkal lettem okosabb de jobb volt, mint a semmi. Minden porcikámat átmozgattam még azokat is amik egyébként nem mozgó alkatrészek.
-Igaz, de ez nem vall ránk...
Lomboztam le kicsit a hangulatot majd hátra néztem az irodaházra ami a többi ház mögött ágaskodott.
~De a mai hírnév megvolt. Ideje vissza billenteni a mérleget, mert hogy azért még kapni fogunk az biztos.
-Gyere hugi!
Biccentettem Reneének és átszökkenve a rendőr autón lassan elindultam a bank főbejárata felé. Vígan fütyörésztem egy szál hulkneműben. Kissé hülyén festhettem, hogy egy ekkora buggyos nadrágban hulla sápadt színben slattyogok felfelé a bank lépcsőjén. Hát még ha Reneé is mellém szegődik, hasonlóan világos bőrével. Felérve az ajtóhoz egy laza mozdulattal belöktem a nyílás zárót. Bár, hogy kifelé nyílt volna rendeltetés szerűen. Ahogy elült a hangos csörömpölés végig néztem a banditákon. Sikeresen felkeltettük a figyelmüket.
-Jó napot uraim, megjött Bonnie és Clyde szóval mindenki földre, ez egy bankrablás!
Kiáltottam el magam. Úgy tűnik nem igazán értik, hogy mi van. Így az értetlenül pislogó fegyveresek re néztem. Sóhajtottam egyet.
-Nem hallották? Maguk is!

by **Roxanne De'Loise** Kedd Szept. 04, 2012 10:36 pm

Az ötlet nem volt rossz, persze igen, ha azt vesszük mi inkább rombolunk és idegesítünk, mint szolgálunk és védünk...no de sebaj, ha már így adódott egy ilyen helyzet úgy voltam vele, hogy jobb ha csinálunk valami olyasmit is, amivel tudjuk majd ellensúlyozni a lerombolt irodaházat. Már látom is magam előtt, ahogy anyut majd megeszi az idegroham, miközben apám meg majd megszakad a röhögéstől, aztán újfent egymásnak esnek, és csak a jó isten tudja mi lesz annak a vége....tipikus családi vitatkozás Severaldéknál. Viszont mégis, most kicsit felpörgetett a dolog, így megindultam Theo után a bank felé. Mondjuk abban nem voltam nagyon biztos, hogy mennyire jó ötlet csak így egyenesen besétálni, hiszen ha jól hallottam túszok is vannak odabent, és csak a jó isten tudja kifélék azok, akik épp bent randalíroznak. Nem voltak túl jó előérzeteim, amik azért sokszor bejönnek, de mégis ott dobogott bennem az adrenalin, ami ha egyszer bennem megindul, akkor ott már nincs megállj!
A biztonság kedvéért előhívtam egy fémes anyagot, ami finoman futotta körbe az egész testemet, kivéve persze a ruhámat, ugyanis az nem az X-menes egyenruha volt, és a ruháimat nem is nagyon szeretem alakítani, mert nem is igazán bírják a strapát. Ezzel halovány ezüstös színt kapott a bőröm. Theo ment előre, az ajtó persze keretestől borult be, ahogy lökött rajta egyet, és naná, hogy mindenki ránk figyelt. Legszívesebben arcon csaptam volna magam, hogy már megint tiszta égő ez a belépő, de hogy ne mutassam, hogy amatőrök vagyunk, inkább meg sem mozdultam, csak egy idegszál rándult meg az arcomon.
~Erről még beszélünk Theodore.~gondoltam, mert azért hozzánk még is csak valami vagányabb illett volna.
Ott álltunk, és a bentiek csak pislogtak ránk, a túszok meg se mertek szólalni, már eleve a földön feküdtek, szerencsétlenek, bele se merek gondolni, hogy mi járhat a fejükben, hogy dupla bankrablás, kár volt ma felkelni...
A fegyveresek csak egy pillanatig lepődtek meg, és bámultak ránk, naná, hogy azonnal már mi néztünk farkasszemet a puskacsövekkel. És ezek nem holmi kis játékfegyverek voltak, elég nagy kaliberűek, bár azért éppenséggel mi sem voltunk védtelenek, csak ezt meg ők nem tudták.
-Mi a frászt ugatsz itt öcsi? Fegyvered sincs, lám, nekünk nem is egy, úgyhogy szépen csatlakozhatsz a többiekhez, vagy szitává lövünk.-hangzik az egyik símaszkos alaktól. Alapjáraton még ez a legjobb, hogy volt köztük egy szájalós valaki, rosszabb esetben szó nélkül tüzet nyitottak volna, még mindig mi jártunk jobban, és ezzel ugyancsak kezdünk helyzeti előnybe kerülni velük szemben.
Csak csendben pislogok hol Theora, hol a fegyveresekre, így elsőre nem volt könnyű eldönteni, hogy melyikük a mutáns, és az imént említett nagy kőalakot sem láttam sehol. Minden bizonnyal ez a négy aki itt van csak az egyik része a társaságnak, ez egy igen nagy bank, és ez itt csak az előtér. Körbenéztem, a kamerák ki voltak iktatva, úgy gondoltam, hogy nem csak hirtelen ötlettől vezérelve törtek be, hanem mindent előre, pontosan megterveztek, így már annyira talán mégsem vagyunk helyzeti előnyben, hiszen mi még csak a terepet sem ismerjük, amit ők minden bizonnyal már jó előre feltérképeztek.
~Hol vannak a többiek, és vajon hányan vannak még...az a rohadt símaszk, legalább ha látnám az arcukat kicsit könnyebb lenne talán leszűrni, hogy melyik mutáns, melyik nem...basszus...~persze nem estem kétségbe, sőt, viszont így terv nélkül talán kissé ostobaság volt berontani, de persze ha itt van Theo, naná, hogy én képtelen vagyok neki bármire is nemet mondani, noha azért alapesetben kissé jobban átgondolom a dolgokat és ilyen esetben stratégiát keresek, ha úgy van...ez itt most nem jött be. Na majd kiderül, minden esetre jó ötletnek érzem, hogy felkészültünk, rajtam így nem fog majd a golyó, már ha az is sima fegyver...már semmi sem volt biztos...

by **Gregory S. Severald** Szer. Okt. 03, 2012 7:42 pm

Zsebre dugott kézzel vártam görnyedt flegma tartásban, hogy mit szólnak a belépőnkhöz. De ezek már ilyen modern suttyók. Biztos nem hallottak Bonie és Clyde ról. Na se baj. Ahogy felemelték a fegyvert és fenyegetőzni kezdtek lassan kivettem a zsebemből a két kezemet. Ujjaimmal természetesen pisztolyt formálva. Elegánsan kihúztam magam és hunyorogva néztem rájuk. Gonoszan elvigyorodtam. A két legnagyobb fegyverrel bíróra szegeztem ujjaimat. Hátamon még két kéz kezdett kiemelkedni a gerincem mellől hasonló kéztartásban.
'-Te most hülyéskedsz?
-Beng...
Ahogy ezt széles vigyorom mögül kimondtam ujjam hegyéből 1-1 hegyes csontdarabot lőttem ki. Ezek mélyen bele fúródtak a vállukba. A másik kettőnek több sem kellett rögtön lőttek. Szemem közé kapva egy golyót élettelen felsőtestem előre hajolt. Mögötte pedig már emelkedett fel a másik ismét célra tartva és a másik kettőt is lelőttem. Megfújtam ujj végeimet. Belenyúltam az élettelen lapockámba és mint egy hátulgombolós felsőt szépen belebújtam. Fejemet fejemre úgy helyeztem bele mintha csak egy maszk vagy sisak lenne. A golyó pedig a földön koppant ahogy kiért a fejemből. Nyakropogtatás után vigyorogva fordultam Reneé-hez.
-Szerencsére bejött. Maguk pedig... TŰNÉS KIFELÉ!

by Ajánlott tartalom