Memento kávéház

Már épp azon kezd gondolkodni, hogy lehet nem is nehezen nyílt a bejárati ajtó, hanem egyszerűen csak zárva van a bolt, mikor végre megjelenik előtte egy szemrevaló, életvidámnak tűnő vörös nőszemély, kinek puszta jelenléte elég hozzá, hogy legalább azért ne zsörtölődjön, hogy ide jött, és nem valami késdobáló kocsmába.
-Ha maga mondja - feleli megszokott stílusában, ám ezúttal nem érezheti úgy a hallgatósága, hogy perceken belül át fogja rendezni a berendezést, biztos a fáradtság. - Igen, tudna hozni egy olyan sűrű koffeinbombát, amiben megáll a kanál? - Itt picit eltöpreng, mielőtt folytatná a dolgot. - Ha van ennek Ír változata, az még jobb lenne.
~Furcsa, úgy tűnik abban a kegyben részesültem, hogy a tulajdonos szolgál ki személyesen. Hogy miből szűrtem ezt le? Az árulkodó jelekből...sugárzó arc, szép ruhák, gondosan ápolt külső, és persze a "legjobb főnök" feliratú bögre is gyanús, amiből az előbb ivott.~
-Azt hiszem ,legjobb lesz, ha rögtön kettőt rendelek.
~A mai nap sem lesz rövidebb, bár a fene tudja. Annak a rohadt sulinak az igazgatóját nehezebb elérni mint a pápát, szóval ha ma sem lesz ott, és esküszöm az irodájában fogok aludni, amíg végre odatolja a képét valamelyik. Rám is férne....~
Talán illetlenség jobban szemügyre venni a főnökasszonyt, mikor az hátat fordít neki, de ez sosem zavarta őt. Ahogy Katie-t figyeli, egy pillanatra komolyan elgondolkodik rajta, hogy sűrűbben kéne ilyen helyen megfordulnia, de végül mégsem nevezi ki törzshelyének a kávézót, túl szép hely ahhoz, hogy valami rá vadászó barom porrá égesse az egészet.

-Ó - jegyzi meg csodálkozva, s újra kezébe veszi az ital regényt - a százötvenedik oldalnál elakadtam, és onnan még messze az "Í" betű, biztos ezért nem tűnt fel.
Eleinte nem érti, mire fel ez a nagy titkolózás, de ha már vendéglátója ilyen rendes, hogy a kedvéért felrúgja a szabályokat, a legkevesebb amit tehet, hogy bólint a kérdésre. Azért amikor kattan a zár az ajtón, egy pillanat erejére felvont szemöldökkel bámul a nőre, végül azonban arra a az elhatározásra jut, hogy összezárva lenni egy ilyen vörös istennővel olyasmi lehet, amiért az odakint a Starbucks felé rohangáló pancserek ölni tudnának, hogy ilyen helyzetbe kerüljenek, úgyhogy panaszkodni nem fog, az fix, helyette inkább lefoglalja magát a bárpultra támaszkodó szépség látványával.
-Mindkettő - feleli kurtán, de végre sikerül egy mosolyt erőltetni az arcára, még ha nem is meggyőzőt. - De nemsokára vége, és akkor itt hagyhatom ezt a várost végre...
~Bár azért lesznek szép emlékeim is...most nem jut eszembe egy sem, de biztos vagyok benne, hogy volt olyan.~
Két kezével ragadja meg a forró bögrét, benne a bódítóan gőzölgő fekete levessel.
-Mindjárt kiderül - feleli biztatóan mosolyogva, majd nagyot kortyol a láva hőmérsékletű italból - hmmm, nagyon jó. Talán a legjobb amit valaha ittam, de hát gondolom nem véletlen, hogy maga itt a főnök.
Tényleg jól esik neki az ital, s végre kezdi érezni, hogy talán, de csak talán kispárna nélkül is át tudja vészelni majd azt a tíz percet, amit az igazgatói irodában fog ma tölteni, ha lesz ott valaki végre valahára.
-Nem ül le? - Kérdi Katie-t most már sokkal jobb kedvűen. - A többi vendég nem hiszem, hogy bánná.
Nem tudja, honnan ered ez a hirtelen jött közvetlenség, de mindig is gyengéi voltak a vörös hajú nők, főleg azok, akik ilyen jó alkoholos kávét főznek, szóval lehet csak megint erről van szó.

Jól látja, hogy a nő annyira azért nem laza, mint amennyire szeretné, hogy higgye róla, de talán pont ezért csak még jobban értékeli a gesztust, a kávéról nem is beszélve.
-Nem egészen - feleli kurtán, és normális esetben le is tudná ennyivel a választ, de most kivételesen úgy érzi, nem dőlne össze a világ, ha megtoldaná még pár szóval ezt a mondatot. Hogy a kora reggeli whisky, vagy a nő sugárzó mosolya van rá ilyen hatással azt nem tudná megmondani, de nem is fontos. - Semmi bajom a várossal, de eredetileg csak egy apró szívesség miatt jöttem ide - amire meg sem kértek - és aztán valahogy itt ragadtam, és ennek már egy hete is megvan.
Nem lepődik meg rajta, hogy ez a kávézó is családi örökség, az viszont kifejezetten tettszik neki, hogy Katie-nek egyáltalán nincs főnök betegsége, bár ezt már abból is sejthette, hogy kiszolgálta őt, ahelyett, hogy kétszer annyi idő alatt kerített volna neki egy alkalmazottat, hogy végezze a dolgát.
-Időjárás a nagyvárosban? - Kérdi újfent felvont szemöldökkel. - Ez új. -Teszi még hozzá vigyorogva. - De ha a szép hölgy úgy kívánja, hanyagolhatjuk a témát.
Gondolkodás nélkül fogadja el a felé nyújtott kezet, persze csak óvatosan, hisz kár lenne azért a formás darabért.
-Logan. - Mutatkozik be ő maga is, megszokásból az álnevén. A James valahogy még mindig nem jön természetesen. - Benne vagyok, kora reggel úgyis nehezen megy az udvariaskodás.
Kiissza maradék kávéját, annak ellenére, hogy az olyan forró, hogy egy normális embernek a fülén is a gőz jönne ki.
-És mond, gyakran fordítasz hátat a törvénynek, vagy csak az én kedvemért vagy ma ilyen vagány?
~Ha igen, eddig bejön a dolog.~

Nézőpont kérdése, hogy egy hét soknak számít-e, hisz nem mindegy, hogy mivel tölti az ember azt az időt. Logan a fájdalom, és kínok új fajtáinak megismerésének szentelte azt az időt akaratán kívül, így annak ellenére, hogy a filozófusok szerint egy 170 éves ember számára ez az idő úgy kellett volna elrepüljön, mint egy boldog óra az ember szabadnapján, ő mégis úgy érzi, mintha egy nagyon unalmas filmre ültették volna be, melynek második, és harmadik felvonása még hátravan.
-Lehet ott szúrtam el, hogy nem rögtön ide ültem be, akkor biztos nem érezném olyan soknak.
A vörös szépség teljes bőrfelülete átveszi hajkoronája színét, amitől ha lehet csak még jobban mutat, miközben fecseg össze-vissza, érezhetően belezavarodva saját mondandójába. Nem is olyan rossz téma ez az időjárás...
-Igen épp mondani akartam - jegyzi meg, hisz valóban tisztán látszik, mennyire nem hiányozhat neki a társasági élet, ha reggel hatkor leáll cseverészni egy kanadai illegális bevándorlóval.
-Az bizony. Nagyon vagány. - Feleli őszintén, a következő kérdésre pedig egy fájdalmas sóhaj kíséretében bólint egy nagyot. Nem is emlékszik rá, mikor fordult elő utoljára, amikor nem úgy ébredt, de egészen biztos benne, hogy nem ebben a században volt.
-Jöhet - adja meg magát szinte már reflex szerűen. Whisky-re sosem mondana nemet, és alvás sincs előjegyezve péntekig, szóval jól jön minden segítség, ami távol tartja őt az álomvilágtól. - Mármint a kávé. Vizet nem ittam a polgárháború óta, és nem is szeretnék, hacsak nem lesz megint akkora pácban az ország. A nyelvem miatt meg ne aggódj, bírja az a forróságot...
Ha kell, meg is esküszik rá, hogy ezt nem szánta kétértelműnek, de amilyenek az emberek, könnyne lehet, hogy senki sem hinné el neki.

Hátra dől a székében, és úgy figyeli, ahogy a vonzó üzletvezető újból hátat fordít neki. Tettszik neki a látvány, nagyon is, s ezen a hosszú héten talán először érzi úgy, hogy végre lazíthat egy kicsit, anélkül, hogy egy kis hang belül arra figyelmeztetné, rosszul gondolja.
-Minden oké? - Kérdi meglepetten, és azonnal felpattan a székéből, hogy megnézze, egy darabban van-e még, egy ekkora karambol után. Sejti, hogy valamin meglepődött a nő, de egészen addig nem esik le neki, mi volt az, amíg Katie vissza nem kérdez. Megértően mosolyodik el, és kicsit a fejét is csóválja.
-Csak amolyan szleng, mint amikor valaki azt mondja: "ezer éve nem láttalak". -Magyarázza, s kicsit el is neveti magát. - Csak nem nézek ki olyan öregnek, hogy elhiggye tényleg ott voltam. Hadd nézzem...
Kezével finoman félresöpri a nő haját onnan, ahol úgy sejti, a baleset megtörtént, majd gyengéden simogatja meg, mintha kézrátétellel képes lenne gyógyítani. Szerencsére ezúttal amúgy sem lenne szüksége erre a képességére.
-Meg maradsz - állapítja meg, még mindig vigyorogva - de a helyedben vigyáznék ezzel az ádáz asztallal - folytatja komolyan, hangja azonban jóval halkabb, köszönhetően annak, hogy viszonylag közel állnak egymáshoz, és nem érzi szükségét annak, hogy hangosan beszéljen. - Még az is lehet, hogy ez lesz a kedvenc kávézóm ~ De legalábbis az egyetlen ahová beteszem a lában.~ de a vonzó főnökasszony nélkül fele annyit sem érne ez a hely.
Mondata végén Katie-re kacsint, majd tekintete a pult alja felé téved.
-Mi lenne, ha megpróbálnám én csinálni a következő adagot? Te pihenj le addig...

Nyilvánvaló a számára, hogy a hirtelen megváltozott hangszínt az ő közelsége váltotta ki, nem pedig a tompa ütés által kiváltott enyhe trauma, melyre lássuk be kicsit talán túl hevesen reagált, de ha egy ilyen szép, vörös hajú lány kerül bajba, az ember nem kockáztathat, nem igaz?
-Helyes - feleli, miután elengedte a sérültet. Nem tehet róla, de az ő szemében mindenki más olyan sérülékenynek tűnik, igaz ez az esetek többségében nem probléma, sőt.
Természetesen nem kerülte el a figyelmét, hogy Katie hófehér bőre tűzpiros színben kezdett pompázni, amiből arra következtetett, hogy tényleg örömmel hallotta azon ígéretét, hogy gyakrabban fog ide járni, és nem csak udvariaskodásból mondta azt. A maga részéről őszintén reméli, hogy meg tudja tartani ezt az ígéretét.
-Lássuk csak - kezdett bele, azon morfondírozva, melyik kávékülönlegességével rukkoljon elő, a meglehetősen szerény választékból - mit szólnál egy koffein mentes, világos ír kávéhoz? Nem tart ébren, hideg is, de gyorsan kész van...
Közben azért megtapogatja az espresso gépet, de közelről sem biztatóbb a gombok hadserege. Mérget szinte biztos, hogy egyiknek a lenyomására sem kever az italába, ha meg mégis, na bumm, de azért jó lenne valami ihatót összehozni.
-Tartozom egy vallomással - böki ki végül - ha jó kávét akar a főnökasszony, jobban jár az alkalmazottaival. Tartok tőle, hogy én másban vagyok jártas.

/Chrisnek/

Elég sok szaladgálni valóm gyűlt össze mára, ezért egész nap a motoron ültem és még egy szendvicset sem volt időm bekapni, ezért mikor végre végeztem és körbe néztem rögtön a szemembe ötlött ez a kávéház, amely csendesen húzódott meg a csillogó-villogó kirakatok mellett, és épp alkalmasnak tűnt, hogy egy sütemény és egy kávé mellett szusszanjak egyet, és ezt egy meghitt, nyugis környezetben tegyem. Nem úgy nézett ki, hogy itt kifogják lökni a kezemből a csészét, hiszen talán ha még két asztalnál ültek, azok is csendben beszélgettek.
Kértem tehát egy forró capucchinót és egy szimpatikus almás lepényt, majd az egyik sarok asztalhoz vonultam velük, ahonnan kiváló rálátásom volt a bejáratra. Nem mintha bármitől is tartottam volna ma, csak hát a megszokás nagy úr. Fáradtan döltem a támlához és kavargattam a kávémat.

Csak a szokásos, whisky jég nélkül. Míg kitöltik, ismerős arcot veszek észre a hely forgatagában, így megkönnyítve a helyválasztást. Fizetek, átveszem az italt, majd odasétálok Sheena asztalához.
- Szép napot! Szabad ez a hely?
Amennyiben nincs kifogása ellene, már le is ülök vele szemben. Kabátomat a szomszéd székre helyezem, majd derűsen kedvenc bérgyilkosnőmhöz fordulok.
- Hogy vagy mostanság? Fáradtnak tűnsz. Sok a munka, vagy egyéb ügyintézés?
Már csak megszokásból is megnézem a telefonomat, néhány pillanatot rászánok részvényeim árfolyamának ellenőrzésére, majd vissza a tokba, le az asztalra.
Talán azóta nem láttam Sheena-t, hogy a Vatikánban ránk indult az az inkvizítor banda. Nem tudom, miért csinálták. Szerintem nem érte meg nekik. Bár lehet, hogy csak elszámolták magukat.
Minden esetre azt is megúsztuk, és úgy tűnik, azóta is egyben maradt mindkettőnk. Ennyi biztos, a többiről egyelőre nem tudok nyilatkozni.

Míg merengve nézek ki az ablakon egyszer csak megszólal mellettem egy ismerős hang és én mosolyogva fordulok Chris felé.
- Igen, szabad, tedd csak le magad. – intek a szék felé. – Ja, kicsit összejöttek mostanság a dolgok és az események. – bólintok a kérdésére. – Van benne ez is, meg az is, ami nem tesz se boldoggá, se energikussá. És veled mi újság? – nézek a fiúra, miközben belekortyolok a kávémba. – Jó rég nem láttuk egymást, azóta volt olyan izgalmas kalandod, mint velem akkor? – vigyorgok rá, miközben felidéződnek bennem az akkori képek.
Aztán az is eszembe jut, amit Colinnal beszéltünk a múltkor és ettől ismét elkomorodom. Sok minden van, ami előrevetíti, hogy igaza volt a srácnak, és akkor viszont talán meg kéne ezt említenem Chrisnek is. Aztán meg ott van Josh! Jó lenne, ha nem azt látná, hogy jó pénzért embereket ölök, hanem egy normálisabb, biztosabb foglalkozást választok. De, hát majd meglátjuk.

- Köszönöm! - biccentek némileg arisztokratikus, régimódi udvariassággal, egy mosoly kíséretében.
Helyet foglalok a felkínált széken, majd én is belekortyolok az italomba. Hátra dőlök, megtöltöm tüdőmet levegővel. Végighallgatom Sheena összefoglalóját, miszerint történtek még vele kellemetlen dolgok mostanság. Kissé előre hajolok, és halkan válaszolok. Arcomon szarkasztikus mosoly tűnik fel.
- Nos, az a kérdés, hogy vadásztak-e rám azóta? A válasz sajnos igen, ráadásul nem voltam egyedül, így más bőrét is mentenem kellett.
Ismét hátradőlök, majd sóhajtok egyet. Oldalra pillantva felmérem a további vendégek egy részét. Látszólag teljesen gondtalanul cseverésznek, kivéve azt a párocskát, akik valószínűleg szerelmük véget értét tárgyalják ki. Tekintetem nem időzik soká egyikükön sem, helyette visszatér Sheena-hoz.
- Emlékszel, hogy felháborodtál, mikor extrának neveztem a kínai boltos eset utáni szabadidőzésünket? - kérdezem derűsen - Érdekes, mennyi minden történt azóta. Sok élet kifordult a sarkából az elmúlt időben, ha jól láttam. Zajlik, igencsak zajlik!
Megemelem poharam Sheena felé, majd iszom egy korty whisky-t.

Szótlanul hallgatom Chris válaszát és nem tudom, hogy ezt a vadászós dolgot, most kimondottan azért emelte ki, hogy emlékeztessen, hogy felajánlott mag mellett egy állást, vagy csak úgy információként. Szemét követve én is végig futtatom a pillantásom a vendégeken, de nem látok semmi gyanúsat, így ismét a fiúra nézek.
- Sajnálom, hogy a te életed is tele van veszélyekkel, pedig egy üzletembernek ez hiányzik a legkevésbé. – mondom neki a hangomban némi együttérzéssel. – De úgy látszik mostanában egyre jobban ránk jár a rúd. Azelőtt legalábbis kevesebbszer kerültem kimondottan azért veszélybe, mert más vagyok. – fogalmazok finoman, habár itt nem tartok semmitől, azért jobb az óvatosság. – Igen emlékszem. – bólintok én is kicsit vidámabban. – És azóta nekem is fenekestől fordult fel az életem, és ebben jó is van meg rossz is. - teszem hozzá.
Egyelőre még vacillálok, hogy szóba hozzam-e a velem történteket és Colin Fekete Szél teóriáját, de most nem látom olyan sötéten a jövőt, mint akkor. Ettől függetlenül persze fel is akarok rá készülni, ha mégis bekövetkezne.

Van valami furcsa Sheena tekintetében, mikor válaszomat hallja. Nem teszem szóvá egyelőre. Úgy tűnik, kezdek leszokni a notórius véleménynyilvánításról.
~ Különös. Azt hittem, már túl vagyok ezen a felnőttem dolgon.
Válaszára csak legyintek, tán védekezőleg, hiszen néhány találkozás után szokatlanul erőteljes együttérzést mutat. Ez talán meg is lep kissé. Talán nem is csak kissé.
- Nos nem kellemes, de sosem hittem a földi mennyországban. Legalábbis úgy, ahogy azt a politikusaink próbálják eladni nekünk. Persze eleve nem jól állnak a kérdéshez. Kétségbeesett próbálkozásaik tele vannak tűzdelve lehetséges buktatókkal már induláskor.
Összeráncolom a homlokom, majd belekortyolok a whisky-mbe. Látszólag az italtól, de kisimulnak az iménti ráncok, átalakulva az érdeklődés jeleivé.
- Hogy érted, hogy felfordult az életed? Miről maradtam le, míg nem találkoztunk?
Kutakodva végigmérem, hátha akad valami változás a szervezetében, amit érintés nélkül így futtában is észreveszek.

Nem tudom, hogy belevágjak-e ebbe a kicsit lehetetlen történetbe, de aztán elszánom magam, hiszen nem veszítek vele semmit, legfeljebb kicsit lököttnek néz.
- Volt egy pár egészen életveszélyes kalandom, de a legrosszabba Herculoids-ban volt, ahol kis híján otthagytam a fogam. Egy srác húzott ki a slamasztikából, a neve Tempo. Utána mesélt egy olyan történetet, hogy először nem tudtam, hogy normális-e egyáltalán, de később meggyőzött, hogy van benne valami. Azt mondta, hogy szabályosan vadásztak rám és ez idővel csak rosszabb lesz, és hogy ha kapok, vagy kaptam egy állásajánlatot, akkor azt vállaljam el, mert ez meghatározza a jövőmet. Állítólag a mutációja révén lát dolgokat a jövőből. – nézek sóhajtva az üres kávés poharamba, hiszen most így fényes nappal, egy nyugodt kávéházban elmondva, már közel sem hangzott olyan meggyőzően

Sheena meglepően sokáig időzik szótlanul, mielőtt belevág mondandójába. Szokatlan tőle, hogy a megszokott szókimondó stílusa helyett most alaposan megfontolja, mit mondjon. Ebből egy másik, rá szintén nem jellemző dologra következtetek - talán ezért is kedvelem, hiszen ritkán fordul elő vele: valami miatt elbizonytalanodott.
A felvázolt történet, amit így másodkézből hallok, meglepő. Talán ki is nevetném, ha mástól hallanám. Sheena viszont valamiért mégis elhitte, legalább részben.
- Szóval azt mondod, mostanság nem ritka, hogy szorul a hurok a nyakad körül? Mondjuk kellemetlen volt az európai nászutunk is, a finálét leszámítva - teszem hozzá, részben őszinte, részben szarkasztikus mosollyal - A te szakmádban, ha így megsűrűsödnek ezek az esetek, azt én sem tekinteném jó jelnek. Az ilyen jósokkal viszont nem árt vigyázni.
Közben fejben azért próbálom a hallottakat beilleszteni egy nagyobb kirakósba, hátha sikerül messzemenő és ugyanilyen hasznos következtetéseket levonnom. Annyira nem megy rosszul.
- Nos, egész véletlenül én is emlékszem egy ilyen állásajánlatra - kissé elbiggyesztem a számat -, és valljuk be, nekem sem ártana egy kellően képzett testőr. Ahogy meséltem, akadt néhány incidens, amit inkább elkerültem volna. De mindenképpen megnyugtató lenne, ha biztosíthatnám, hogy nem egyedül kell várnom őket.
Újabb, hosszabb korty a whisky-ből. Poharamat a kezemben tartom, és kissé eltöprengve tekintek magam elé.
Közben az eddig figyelmen kívül hagyott elemek is helyükre kerülnek, minek hatására ismét felsejlik bennem a Tempo becenév, és eszembe jut annak tulajdonosa is.
- Azt hiszem, tudom ki ez a srác. Ha jó a tippem, hogy ki lehet ez, akkor őszintének tűnik. Szerintem kicsit naiv is. Vagy csak nagyon eltökélt, ezt még nem tudtam eldönteni. Ilyen rohangálós gyerek, akit én ismerek, szóval nem az én világom. Mindegy is.
Miután néhány pillanatig a laza csuklómozdulatokkal keringetett italt nézem, végül megiszom a pohárban maradt mennyiséget, majd az asztalra helyezem poharam üresen.
- Mire van szükséged az életben? Vagy ami még fontosabb, mi hiányzik a mostani életedből?
Őszinte érdeklődéssel arcomon várom, mit felel az imént feltett kérdéseimre.

- Igen! Épp az aggaszt, hogy megszaporodtak az olyan eseteim, ahol mintha már készülnének rá, hogy megyek! - sziszegem, kissé dühösen, ahogy visszagondolok egy-két esetre.
Az állásajánlatra persze, hogy emlékszik, ahogy én is, és ezt most meg is említi.
- Tudom, hogy felajánlottad, és én időt kérve, nem fogadtam el. - bólintok. - DE, ha lenne is igazság abban, amit Tempo mondott, és én hajlanék rá, hogy most igent mondjak rá, akkor is meg szeretném tartani részben az önállóságomat. Ha el akarok végezni egy maszek melót, akkor nem akadályozol meg benne. Ha ezt vállalod, akkor én is elvállalom az állást.
A srác leírására csak megbiccentem a fejem, hogy jóra gondol. Aztán egy kisebb szünet után, mely alatt elmélyülten nézte a poharában lötyögtetett italát egy váratlan kérdéssel lepett meg.
- Hát....ööö..ez igen érdekes kérdés és még nem igazán gondolkoztam rajta. - néztem rá meglepetten, de aztán elgondolkoztam. - Talán, ha a mostani eseményeket nézem a biztonság és az ezzel párosuló nyugalom, mivel már nem csak magamra kell gondolnom. -bököm ki aztán zavartan.

Az iménti intésem nyomán már érkezik is a felszolgáló, és vele együtt a következő whisky. Biccentek felé, majd ismét játszani kezdek az üvegpohárban aranyló folyadékkal. Kimért csuklómozdulatokkal keringetem benne, miközben tekintetem elidőzik rajta.
- Ez valóban aggasztó.
Ennyit reagálok csupán, nem többet. Minden mást tud, lévén róla van szó, valószínűleg nálam jobban. További mondandóját érdeklődve hallgatom végig. Egyelőre nincs mit hozzáfűznöm.
Kortyolok egyet a whiskyből, és könnyed, kimért mozdulattal helyezem az asztalra. Lassanként végigmérem Sheena-t vizslató tekintetemmel. Nem egészen hagyományos látásomat használva, így valószínűleg nem túl feltűnő, ahogy ránézek. Egyszerű, érdeklődést kifejező arckifejezés.
- Nem vagy állapotos. Ki az, akiről gondoskodnod kell?
Székemben hátradőlve, fejem kissé oldalra billentve, kezemmel államat támasztva hallgatom a továbbiakat. Kezd egyre érdekesebb lenni a szituáció. Végső soron csak remélni tudom, hogy nem az én kölykömről van szó. Nem, mintha irtóznék az apaságtól, csak nekem mindent megadtak a szüleim. Kellemetlen érzés, ha akaratán kívül nem tud megfelelni valaki saját értékrendje szerinti kötelezettségeinek.
~ Bűntudatom azért nem lenne. Nem vagyok jós. Nem úgy, mint állítólag egyesek...

Látom, hogy a vallomásom után érdeklődve és tüzetesen megszemlél, de aztán kicsit kiakadok, mikor megállapítja, hogy nem vagyok terhes. Akkor jövök rá, hogy milyen kétértelműen fogalmaztam, és ezt tényleg félre lehetett érteni.
- Nem! Nem! - visszakozok elpirulva kissé, ami már megint egy szokatlan reakció tőlem. - Nem jól fogalmaztam, és ez tényleg félreérthető volt!
Közben azért valami szöget üt a fejembe.
- De te ahonnan tudod, hogy nem vagyok az? Röntgen szemeid vannak? - nézek rá kíváncsian. - Különben csak ezért mondtam az előbbit, mert magamhoz vettem egy srácot és róla már én gondoskodom. Nem nagyon akarom belevonni a z életem sötétebb oldalába, ha érted mire gondolok.
A sütemény maradékát már arrébb tolom, mert hirtelen el is ment az étvágyam, ahogy megint ide lyukadtam ki. Jó vagyok abba, amit csinálok és eddig különösebb lelki problémáim sem voltak vele, de most, mióta Josh az életem részévé vált, valahogy elkezdett zavarni.

Mosolyom olyan ütemben indul szélesedésnek, hogy fülem híján nem védene semmi, és tán körbe is röhögné a fejem. Így viszont egyszerűen csak jót derülök Sheena éles védekező reakcióján, majd a hirtelen jött vidámságot némi itallal öblítem le, de a mosoly tartós marad.
- Nos, jól áll neked a piros - jegyzem meg, leplezetlenül utalva arca színelváltozására.
Ezután csendben szemlélem, ahogy őrlődik és magyarázkodik. Olyannyira, hogy bőven marad időm közben kortyolgatni az italomat. Kérdése nyomán pedig mégegyszer végigmérem, de egyelőre nem válaszolok rá. Magyarázata jobban felkelti az érdeklődésemet, és már fel is tűnik az első inkonzisztens momentum.
- Mond csak, ha örökbe fogadtál valakit, és fontosabb az életed sötét oldalánál úgymond - pohár az asztalra, előre dőlök, majd könyökömön támaszkodva nézek Sheena szemébe - Nos, akkor egyszerűen csak be kellene szüntetned A Sötét Oldal befolyását magad felett! Megélhetést tudok biztosítani - valamivel halkabban -, testőr leszel, eliminálásra nem kérlek, ha ez a kívánság. Amúgy sem kedvelem a vérontást. Feltétlen hűséget várok el, és cserébe aki neked vagy a fogadott fiadnak ártani akar, azt saját személyem elleni támadásként értékelem.
Visszadőlök a székbe, kezeimet pedig magam elé helyezem, ujjaimat összeérintve. Nem szólok, csak türelmesen várok, miközben a lány tekintetét fürkészem.

Hogy észrevette a zavaromat, az még jobban elmélyítette azt, így inkább a kávéscsészét kezdtem babrálni, hogy végre összeszedjem magam.
~ Úgy viselkedem, mint egy zavarodott háziasszony! ~ rovom meg magam gondolatban.
- Nem kisgyerek az akiről beszélek, már majdnem felnőtt fiatalember, csak egy kicsit gyerekes gondolkodással, és mint legutóbb kiderült, nem zavarja a „foglalkozásom”. – magyarázom végül mégis Chrisnek. – És jelenleg egy bentlakásos iskolában tanul, úgy, hogy nagyon nem veszélyes a helyzet, még ha én vagyok a gyámja, akkor sem, de valahogy mégis zavar. – merengek el azon az értelmetlenségen amit mondok. – Tudom, hogy jót akarsz és biztos és legális munkát kínálsz, de ahogy magad is mondod feltétlen engedelmességet is vársz, ami viszont megrémít. Mindig a magam ura voltam, mióta leléptem a Szervezettől, azt és akkor vállalok el, amikor akarok. Nehéz vállalni a kötöttségeket, de lehet, hogy Josh-ért megteszem, de még nem most. Lehet, hogy hamarosan, de nem most. – rázom meg határozottan a fejem. – Van még pár elintézendő ügyem, ami egyrészt saját magánnyomozásom is, ha befejeztem, és Josh-sal is megbeszéltem, felkereslek.