Blaylock Crawford élete

ADATOK

NÉV: Blaylock Crawford
faj: X-men (mutáns)
kor: 17
születési hely: New York, Manhattan

jellem: Nos, hogyan is jellemezhetném magamat. Alap vetően, kedves és nyílt személyiség vagyok, de vannak határok. Sose engedek nagyon közel magamhoz embereket úgy, hogy nem ismerem őket alaposan. Ez olyan egy két évig tart. Alap természetemből fakadóan imádok nevetni és viccelni, nem szeretem ha a közelembe rossz kedvű valaki, azt meg pláne nem, ha sírnak.
személyazonosság: Nyílt

KÜLSŐ: 196 centiméter magas, fekete hajú, szürke szemű srác vagyok. Mindig farmert és fekete pólót viselek, amik eléggé a testemhez tapadnak. Eléggé el vagyok látva izomzattal, mivel a feszültséget általában vagy edzéssel, vagy valami küzdősporttal vezetem le.

KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJEL: Egy anyajegy van az egész hátamon, ami egy sárkányt ábrázol.

KÉPESSÉG: A kedvenc részem. A képességem különös és egyedi, igen én így fogalmaznék. A hátamon lévő anyajegy, nem csak egy szimpla különleges ismertető jegy, az a végzetem. Az sárkány, ha ingerült vagyok és feszült, ideges, vagy akár egy kicsit felhúzom magam ugyan is az irányítása alá von, én pedig nem tudok mit tenni ellene. Az egész külsőm felveszi a sárkány kinézetét, majd pár pillanat múlva régi önmagam leszek. A folyamat pár másodperc alatt történik, azonban a sárkány alak, és az utána lévő vissza változás napokig eltarthat.

Entered Apprentice:
A kezdeti nehézségek, mint mindenhol itt is megvannak. Eleinte az átváltozást nem érezhető előre, csak hipp-hopp megtörténik, ha túl sok a feszültség az emberben. A folyamat hosszú és fájdalmas a csontok másodpercek alatt tőrnek össze. Ezek után a sárkány teljesen átveszi a hatalmat. Odabentről semmit nem tudok tenni. Egy idő után, ahogy a bensőm teljesen megnyugodott újra emberi formába kerülök. A testemet mindenhol kék-lila zúzódások tarkítják, a járás és mindenfajta mozgás felér egy veréssel. A csontok ugyan azonnal összeforrnak, de a fájdalom megmarad. Egy hét pihenés után rendbe jövök, és ugyan olyan leszek, mint régen voltam. Míg tart a sárkány alak mindenkire veszélyes vagyok, aki a közelemben van.
Fellow Craft:
A sárkány és én is egyre erősebbé vállunk, ahogy a képesség kezd kibontakozni. Az ingerültség határa feljebb kúszik, így több napig is kibírom, míg levezethetem a feszültséget. A sárkány már pár remegéshullámmal jelzi, ha kitörni készül, így van valamennyi időm félre vonulni. A sárkányt még mindig nem tudom irányítani, azonban már érzékelem az állat erejét. A visszaváltozás után, még mindig ugyan olyan fájdalmas és ugyan olyan foltokkal jár, bár már nem kellenek hozzá egy hét elég 4-5 nap.
Master Mason:
A sárkány ereje egyre erősebbé válik. Ahogy egyre magasabb fokra hág a képesség és az ingerültség küszöb is a sárkány egyre ritkábban veszi fel igazi alakját. Az anyajegy a hátamon fokozatosabban elkezd beszíneződni. Ezen a szinte a sárkány már képességgel rendelkezik, még pedig a túzokáldással.
Secret Master:
Ahogy egyre közeledünk a képesség maximális erejéhez egyre jobban tudom irányítani a sárkányt. Bár még mindig remegéshullámok jelzik, hogy mikor jutottam el az átváltozás pontjáig, már tudom szabályozni, hogy senkit ne bántsak. Az átváltozás is egyre gördülékenyebben megy, bár a fájdalom ugyan úgy megvan. A sárkány egyre színesebb és színesebb a hátamon. A felépülés pedig rövidebb lesz, csupán 2-3 nap az egész.
Perfect Master:
A végkifejlet. A sárkányt már teljesen az uralmam alá tudom venni. Az átváltozást azonban nem tudom irányítani továbbra sem. A testemen még mindig remegéshullámok jelzik, ha a sárkány kitörni óhajt. A sárkány teljesen beszíneződik. Az átváltozás után elég egy pár óra alvás, maximum egy nap. Amint a sárkánnyá alakulok én irányítom a dolgokat, pl.: a tűzokádást.

~°~

ELŐTÖRTÉNET:
Nos, hogyan is kezdjek neki ennek a résznek? Talán az lesz a legjobb, ha az elején kezdem az egészet, hogy mindenki értse.
Minden egy esős éjszaka kezdődött Manhattan-ben. A dugó, mint mindig iszonyatos volt a lámpáknak köszönhetően, de aki régóta erre felé lakott, már hozzászokott a mindennapos dugókhoz. Aaron és Daisy csendben ültek a sötétkék Peugeot-ban és csak az eső kopogását hallgatták. A sor lassan haladt, majd egy idő után végre elérték a kereszteződést és lekanyarodtak a főútról. Amint megérkeztek a házukhoz, Aaron lelassított, beállt a garázsba és mind a ketten se szó, se beszéd kiszálltak a kocsiból és besétáltak a meleg házba. A vihar egyre jobban és jobban dúlni kezdett oda kint, és a hatalmas, csöndes lakásba nyomasztó csend tátongott. Csak egy-egy halk mozzanást lehetett hallani, semmi egyebet. Aztán a csöndet egy ágy nyikorgása törte csak meg, amelyet halk sóhajok és nyögések követtek.

Na ekkor fogantam én meg. Bár az igazat megvallva, fogalmam sincs, hogy mik az előzmények. Annyit meséltek el nekem is, hogy anya rá három hétre megtudta, hogy terhes és állítólag azóta vált ilyen átlagossá az egész dolog. Egy csendes, átlagos napon születtem a Manhattan-i kórházban. Csecsemő koromra nem emlékszem, csak képek maradtak fent arról a korról, de azokon is, többségében vagy ordítok, vagy alszom, vagy éppen etetnek. Szóval erről nagyon nem tudok nyilatkozni. Azonban, ahogy az évek szépen lassan teltek ez a tökéletes idill kezdett kicsit megváltozni. Egy éves korok körül észrevett anyám egy anyajegyet a hátamon. Különösebben nem is volt vele semmibaj, mert hát egy anyajegy az egy anyajegy, nem? Hát nem.. Hat éves koromra a pici anyajegy már az egész hátamat kitöltötte. Egy sárkány formát alkotott, amitől a szüleim halálosan kétségbe estek. Na nem mintha eddig ne estek volna kétségbe minden apró pici bajtól, ami engem ért. Így orvosról orvosra jártunk vele. Aki csak megpillantotta azt mondta hogy teljesen normálatlan, hogy ekkorának és ilyen szabályos sárkány formájúnak nem szabadna lennie. Így az orvosok tömkelege látogatott el hozzánk, de egy se találta meg a választ, hogy miért is ilyen. A szüleim tíz éves koromra kezdték feladni az egész dolgot. Engem nem különösebben izgatott a dolog, hiszen tíz évesen még nagyban azon fantáziáltam, hogy milyen kocsikat szeretnék karácsonyra, a születésnapomra, vagy milyen karambolokat tudnék alkotni azzal a néhány száz darab kocsival, amik a polcokon roskadoztak.

Ahogy az évek teltek-múltak egyre idősebb lettem. Tizenegy éves koromban elkezdtem franciául tanulni, jobban mondva elkezdtek a szüleim taníttatni. Az elején nagyon nem tetszett a dolog, hiszen kinek tetszene az a hülye nyelv tanulás, ha éppenséggel a játékidőt vonja el? Senkinek.... Aztán, két-három év tanulása után beláttam, hogy a nyelv és a maga szépsége rabja lettem. Egyre jobban és jobban ment, mindaddig, amíg már folyékonyan beszéltem a nyelvet. Bár voltak benne nehézségek közben, de szépen lassan mindent áthidaltam.

Tizenhat évesen, elkezdtem dobolni tanulni. Hála a szüleimnek és a szomszédoknak, nem volt semmi gond az egésszel. Persze a tanulás mellett kissé nehézkessé vállt, de mindig szántam rá időt. A barátaimmal- azzal a kevéssel- nagyon jóban voltam. Mary és Tony volt az a két személy, akinek mindent elmondtam, és fordítva is így volt. Összetartoztunk, bármi történt is. És ez tökéletes volt. Mindaddig, amíg egy napon valami szörnyű dolog nem történt velem...

Egy hűvös, őszi este volt. Tony-val és Mary-vel együtt mentünk moziban, és Mary kedvéért valami csöpögős filmet néztünk meg. Aztán, amint vége lett futólépésben iramodtunk ki az épületből. A szél erősen fújt, ezért ahogy csak tudtunk a ruháinkba bújtunk.
- Annyira nem is volt szörnyű.- Nevetett fel Mary és nyelvet nyújtott ránk. Összenéztem Tony-val és felvont szemöldökkel lenéztünk Mary-re. Alig volt magasabb mint 140 centi. Hosszú vörös haja, és szürke szemei voltak, amik minden fiút rabul ejtettek, de Maryt elég nehezen engedett bárkit is magához közel. Viszont mi ketten, Tony-val már egész kicsi korunk óta ismertük, ezért is voltunk olyan jóban. Tony alig volt alacsonyabb nálam, szőke rövid haja volt, és vékony testalkata.
- Ja, nem volt annyira szörnyű.. borzalmas volt.- Válaszolta Tony, amint jót nevettünk mind a ketten, mire egy erőteljes vállba bokszolást kaptunk. Mind a ketten a vállunkat kezdtük masszírozni, mire Mary gonosz mosollyal nézett ránk.
- Legközelebb mi választunk.- Szólaltam meg, majd az út többi részében csendben beszélgettünk a filmről. Az igazat megvallva későre járt, de valahogy nem nagyon foglalkoztunk a dologgal. A megszokott út szerint először Mary-t kísértük haza, majd Tony-val együtt mentünk hazafelé, mivel egy utcában laktunk. Mary-ék házához érve még beszélgettünk egy párpercet, majd megvártuk, míg "Vöri" besétál. Aztán lassan mi is elindultunk, ám amikor meghallottuk Mary kiáltását nem törődve semmivel, mind a veszettek úgy szaladtunk fel a lépcsőn, és be az ajtón. Ahogy beléptem megéreztem, valami furcsa szagot az egész lakásban. Aztán ahogy megláttam a barátnőnket gyorsan odasiettem mellé és észrevettem, hogy a szülei egymás előtt állnak, és hogy az édesanyjának vér szivárog a szemöldökéből. Egy pillanatig csak meredten néztem az egészet, majd Tony-ra néztem. A csöndet végül Mary törte meg.
- Ti mit kerestek itt?- Nézett rám remegő szájjal.
- Meghallottuk a sikolyod és mind a ketten visszasiettünk.- Válaszolt helyettem Tony. Aztán egy kis ideig még figyeltem, ahogy Mary könnyes szemmel figyeli a szüleit, majd kirohant a házból. Egy utolsó pillantást vetettünk a két felnőttre, aztán gyorsan Vöri után indultunk. Egy sötét utcasarkon kuporgott nem messze az utcájuktól. A mint odaértünk mind a ketten leguggoltunk mellé, és alaposan végigmértük, hogy nem esett-e semmi baja, de szerencsére nem találtunk semmilyen nyomot, ami arra utalt volna, hogy valaki bántotta.
- Jól vagy Mary?- Szólaltam meg végül egy kis idő után, mikor már kezdett kicsit kínossá válni a csend.
- Igen..- Dadogta halkan. A könnyei az arcán folytak végig, de ő nem zokogott hangosan, nem sikítozott és nem ordibált. Csendben tűrt és mi is csendben mászkálunk előtte. Valami teljesen ismeretlen okból kifolyólag iszonyatosan mérges voltam. És ahogy a percek teltek egyre jobban az lettem. Nem akartam Mary-t sose sírni látni, noha láttam már egy párszor, de ahogy ott ült előttem és láttam a könnyeit patakként folyni végig az arcán, iszonyatosan nekimentem volna valaminek, vagy valakinek.Ahogy ott fel-le sétálgattam kezeim ökölbe szorultak,és érezem, hogy a hátam egyre jobban és jobban ég. Pár perc múlva abbahagytam a sétálást és megálltam Mary és Tony előtt, akik a földön ültek. Éreztem, hogy kezd valami nagyon furcsa dolog történni velem. Valami olyan, ami teljesen megváltoztatja az életemet. Pillanatok alatt a csontjaim ropogni és recsegni kezdtek és a fájdalom iszonyatos erővel hasított a testem minden egyes részében. Kínomban felüvöltöttem és a földre roskadtam. Hallottam, ahogy a többiek a nevemet kiabálják és közelebb jönnek hozzám, aztán ahogy összegömbölyödve feküdtem a testemet figyeltem és egy idő után arra ettem figyelmes, hogy a kezeim helyé pikkelyes karmos mancsok vannak, és hogy a testem többi részén is pikkely van. Több mint két méter magasról néztem le rájuk. A hátam tüzesen izzott pont ott, ahol az anyajegyem volt. Az után történtekről senkinek nem szóltam egy szót se.

Egy évvel később a szüleim beleegyezésével elmentem egy olyan iskolába, ahol a magamfajta diákok tanulnak. A mutánsok. És bár utáltam magamat azért, amilyen vagyok és azért is, amilyen "erővel" megvagyok áldva. Valaki áldásnak hívja, én szimplán átoknak szoktam nevezni. Így hát a Xavier-ben kezdek tanulni és nagyon remélem, hogy lesz valami megoldás erre a dologra, ami bennem rejtőzik.

~°~

FOGLALKOZÁSA: Tanuló a Xvarier-ben.

SZAKÉRTELMEI: Gitározni és dobolni is tudok, valamint beszélek franciául is.

ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK: Tankönyvek, telefon, toll, egyéb dolgok...

~°~

MINTAJÁTÉK:

Költözködés...

A Xavier-be indulás napján mindenki már kora reggel a lakásban sürgött-forgott. Én természetesen, mint az eset óta mindig csendben és hangtalanul pakoltam a bőröndömet mindaddig, amíg anyu be nem kopogott.
- Bejöhetek?- Kérdezte a kopogtatás után
- Igen, gyere csak be.- Válaszoltam neki, mire az ajtóm hangosan nyikorogva kinyílt.
- Csak meg akartam győződni arról, hogy minden rendben van-e veled.- Mondta, majd becsukta maga mögött az ajtót és beljebb lépett. Abbahagytam egy pillanatra a pakolást, aztán kérdő tekintettel felé fordultam karba font kézzel.
- Igen, amint látod minden rendben van. Már majdnem végeztem a pakolással, úgyhogy öt perc és indulhatunk.- Válaszoltam röviden, és igyekeztem kerülni anya tekintetét. Az elmúlt egy évben senkivel nem beszéltem. Csak a szüleimnek mondtam el, hogy aznap este mi történt, de azóta, mintha ők is teljesen megváltoztak volna. Hát még én. De nem érdekelt, elakartam menni innen. El minél messzebbre. Így hát anyu egy fejbólintással kiment, nem firtatva tovább a dolgot én pedig tovább folytattam a pakolást. miután végeztem még egyszer s utoljára körbenéztem a szobámba és még mielőtt kiléptem volna a teljesen megszokott és ismert környezetemből eltettem azt a képet, amin Mary-vel és Tony-val épp a mozi előtt állunk. Az utolsó képünket ami rólunk készült. Mélyen a zsebembe mélyesztettem a fotót, aztán kiléptem a tengerészkék szobámból és elindultam le a kocsihoz. Pár perc múlva el is indultunk a Xavier felé, amú az új otthont jelentette számomra..

Előtörténet és mintajáték elfogadva, jó játékot az oldalon!