Kikötő és komp

Magamban erősen és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal mormogtam az orrom alatt, ahogy a kabinokat takarítottam, miután már mindenki elhagyta a hajót. Még akkor sem értettem volna meg, hogy miért kaptam a büntetést, ha nem lett volna jó a fogás, de még ezt sem lehet mondani, csak egyszerűen csak az volt a helyzet, hogy Ben nem akarta megérteni, hogy ki akartam hagyni a következő utat, hogy végre elmenjek egy magánnyomozó irodába és végre alaposabban utána tudjak nézetni Chloe-nak, mert bár mindenben támogatott, most azt szajkózta, hogy csak kidobom a pénzem. Én meg csak kötöttem az ebet a karóhoz, hiszen most is két hét után kötöttünk ki és már nagyon mehetnékem volt.
Erre a nyakamba sózta a takarítást, mintha direkt ki akart volna velem szúrni. Persze valahol igaza volt, már a számát sem tudom, hány irodát bíztam meg a húgom keresésével, de még nem hozott semmi eredményt és az Öreg tudta, hogy most egy olyat akartam felbérelni, akik nem a legjobb hírben álltak, de hát semmit nem akartam kihagyni.
Mintha a hajóhoz akarna láncolni! ~ puffogtam magamban, miközben az utolsó szemetes zsákot pakoltam ki a mólónál lévő szeméttárolóba, aztán a takarító eszközöket bevágva a kis kamrába.
Persze tudtam, hogy Ben nem szereti, ha nem marad senki a hajón, de mérges voltam és úgy döntöttem azért is elmegyek, hogy megkeressem a megadott címen azt az irodát.
Lefürödtem és átöltöztem a szokásos bőrszerkómba, magamhoz vettem a fegyvereimet, amik már hozzám nőttek szinte és kisétáltam a kikötőből.
Az első kocsmáig jutottam, ahová muszáj volt betérnem, mert majd elepedtem már egy coláért, meg különben is hiányzott már a légkör, a füst és az olcsó alkohol szaga, meg a sok viharvert arc, akik közül biztos van jó pár ismerős.
- Stefan, adj egy üveg colát. – ültem a pulthoz és intettem pár ismerősnek.

Megfordultam már itt párszor – már a számát sem tudom, hiszen az Öreg első időben mindenhová magával cipelt, hogy mindenki megismerjen, - így a csapos csak intett, hogy hallotta a kérésemet, miközben járt a keze, mint a motolla, hogy csillapítsa a meleg idő miatt igen csak türelmetlenné váló vendégeket.
Persze a szorgalmas kiszolgálás nélkül sem akadt volna sok ember, aki az orra alatti morgolódáson kívül, merészebb hangot ütött volna meg a több, mint két méteres, dagadó izmú, bár már kissé pocakos és jó pár őszülő hajszállal és bajusszal rendelkező pultossal szemben, de én az egyik kedvence közé tartoztam, így soha még csak rossz szemmel sem néztek rám errefelé.
Így aztán nem nagyon izgatott a dolog, mikor előbb az egyik, majd a másik oldalamra is került egy-egy rosszarcú fickó, bár azért a felékszerezett baseballütőre egy kicsit felfelé ívelt a szemöldököm. Stefan nem nagyon díjazta, ha valaki nyíltan mutogatta a …..a Fatestápolóját.
Gondoltam, majd ha hozza a colámat megemlítem neki, hogy pislantson már a fazonra, de ekkor elvonja a figyelmemet a telefonom, mely diszkréten megrezzen a zsebemben, jelezve, hogy üzenetem jött.
Aztán csak szótlanul bámulom a képernyőn megjelenő szöveget.
~ Hogy mi van??? ~
Komolyan felmerül bennem, hogy Ben figyeltet és most valaki szórakozik velem, mert engedély nélkül eljöttem a hajóról!
Na jó! Adok egy esélyt, hogy tényleg igaz legyen a dolog, mert azért nekem is felborzolódik a hátamon a szőr, ahogy érzékelem a rám szegeződő pillantásokat.
- Csak tedd le az italom Stefan, kiugrom a mosdóba! – kiáltom az elfoglalt csaposnak és lecsusszanva a székről, látszólag lazán indulok az említett helyiség fel, de közben kezem a zsebemben lévő boxerre fonódik.
Ez a város mindig is veszélyes volt, bár nem tudok rla, hogy valakinek is a tyúkszemére léptem volna, de soha nem lehet tudni. Ben-nek is megvannak a maga kis üzletei, de én nem vagyok már kislány és könnyű préda sem.
Belököm a mosdó ajtaját aztán már ugrom is a fal mellé.
- Na jó, mi ez az egész! – szisszenek fel, miközben végignézek a helyiségen, ki van benn.

Mióta kinőttem a tinédzserkorból, már nem dühített fel, hogy ahol megfordultam – és az általában nem az apácák gyülekezete volt – mindenki megbámulta a hátsómat. Végül is elfogadható volt, főleg, ha a szokásos testhez simuló szerkóm volt rajtam, mint most is. Különben meg vagy saját magam, vagy az Öregem tette eléggé nyilvánvalóbbá azok számára, hogy meddig mehetnek el a kocsonyán lógó szemeiken kívül, némi keményebb tárggyal, vagy ököllel illetve az említett testrészüket.
Most azonban biztos voltam benne, hogy nem csak ilyen pillantások ütköztek, nem csak abba a bizonyos irányba, hanem szinte keresztül döfve a hátamat. Ha szórakozott is valaki velem, elég jól csinálta!
A mosdó viszont tök üres volt, csak a saját hangom verődött vissza a festéket már igen csak rég látott falakról és töredezett csempékről, így megfeszített ujjaim a boxeren elernyedtek és már éppen egy dühös cifra káromkodásba kezdtem volna, hogy kieresszem a még megmaradt gőzt, elátkozva a hiszékenységemet, mikor ismét megszólalt a mobilom, de most egyértelműsítve, hogy szóbeli fecsegésre szól a meghívás.
Egyre emelkedő vérnyomással hallgattam a gondtalanul utasítgató hangot, ami azt feltételezte, hogy az eszemet valahol a földszint feletti vonalban lehetne meghatározni és ez valljuk be őszintén cseppet sem volt az ínyemre, bár hatalmas önuralmat gyakorolva magamon végig vártam, míg a végére ér a minden bizonnyal a vonal másik végén jót mulató fickó. Annyira nem volt jó a torzítás!
Annyira azért nem merültem bele a mérgembe, hogy ne lássam az ajtó alatt megjelenő árnyékot, de hát végül is ez egy mosdó, nem?
- Ide hallgasson maga perverz nyomoronc! Ha az utca másik oldalán röhögve, fényképkészítésre felkészülten várja, hogy lásson kimászni az ablakon, akkor most marhára téved és, ha szeretné azt az arcberendezést látni holnap is a tükörben, amivel most rendelkezik, akkor nem várja meg, míg kiérek oda! – mondom a telefont a számhoz szorítva, dühtől feszült, de jéghideg hangon és csak nagyon kicsi választ el attól, hogy ne csak kikapcsoljam, hanem a falhoz is vágjam a készüléket, az a kicsi csak az, hogy sok pénz fizettem ért.
Mérges voltam és tényleg elhatároztam, hogy kirobogva megnézem magamnak van-e ott valaki, de a boxert nem engedtem el, úgy is hamarost szükségem lesz rá, na meg most jobb volt, ha senki nem akar az utamba állni, így rántottam fel a mosdó ajtaját.
- El az utamból! – morranva egyet dühös képpel.

Ha azt nézzük, még nagyon is visszafogott és nőies voltam, amikor elmondtam a véleményem a kéretlen kukkolónak, akit talán valaki felbérelte, hogy keltse rossz híremet, de arra várhat, bár lehet, hogy ha elég jók a reflexei, egy közeledő felékszerezett öklöt még láthat közvetlen közelről. Valahogy ma nem vagyok a humoromnál! Ha meg a matrózok akartak megtréfálni, hát sok fájdalomdíjat kell majd fizetniük ennek a fickónak és majd megnézem holnap a savanyú arcukat.
Így aztán hideg, vérmes mosollyal az arcomon vágtam ki a mosdó ajtaját és robogtam ki rajta, remélhetőleg kellően elrettentve magam elől mindenkit és gyorsan átjutok az egyre zsúfoltabb kocsmán, csak egy „később” intéssel türelemre intve Stefan-t, annak kérdő tekintetére.
Persze láttam a sebhelyes fickót, de hát még ennek sem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget, hiszen a sör hamar lecsúszik a fiúknál, ráadásul egyáltalán nem állt az utamba, hanem még előzékenyen félre is ugrott, ahogy elzúdultam mellette.
Kijutva az ivóból először vettem egy mély lélegzetet, amit aztán ezt meg is bántam, a tengeren kicsit jobb a levegő, de a lábam már vitt is arra, ahol a kocsma illemhelyének ablakait sejtettem.
Lendületem azonban megtört és alaposan lelassult, amikor megláttam a barna furgont és hümmögtem is magamban egyet. Egy-null a kukkolónak!
Bár a kocsit támasztó fiúk nem tűntek veszélyes alakoknak, láttam én már karón varjút!
És lőn! Ahogy megláttak egyből lemondtak káros szokásukról és feltűnő érdeklődést tanúsítottak felém, ami még nem is lett volna különösebb probléma, de a cigi helyett most sokkal egészségre veszélyesebb ezsköz jelent meg a kezükben, na meg meghallottam a kocsma ajtó csapódását és hátra nézve megláttam a két fickót akik mellettem ültek.
- Hát ez remek! – vontam le a következtetést, hogy vagy egy látnok telefonált nekem az előbb, vagy maga rendezte így a dolgot, de négy férfi egy ártatlan fiatal lány ellen azért erős túlzás, nem? – Jaja! Főleg azt a két tuskót a hátam mögött! Elég unalmas a képük! – válaszoltam egy szájhúzással, miközben igyekeztem eloldalazni, hogy a látószögembe tartsam mindkét csapatot.
~ Na most elég nagy szarban vagy Melissa! ~ róttam meg magam, hogy miért kell nekem azonnal felkapni a vizet, már rég az Iroda felé tarthatnék, vagy egyáltalán el sem kellett volna jönnöm a hajóról!
- Vakok vagytok fiúkák? Nem láttátok honnan jöttem ki? Hány jókislány jár matrózkocsmába? – ingattam meg a fejem és most már erősen szorítottam a boxerem. – És már van programom estére, így kihagynám a kedves meghívásotokat. – lestem gyorsan körül, hogy merre tudnék elhúzni.
Bár nem vagyok az a könnyen megfutamodó típus, azért négy férfi kicsit sok még nekem is.
Viszont az Öreg szerint a legjobb védekezés a támadás és tisztában vagyok a meglepetés erejével, így ahogy valamelyik a karom távolságába ér, azonnal ütök, aztán futok.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy az ilyen „erőslegények”, mint ezek itt, azt hiszik, hogy a fellengzős, nagy dumájuktól a lányok egyből a szívükhöz kapnak és a lábukhoz vetik magukat kegyelemért könyörögve és ritkán futnak csak bele, hogy valaki jól szájba verje őket, mikor a legkevésbé számítanak rá.
- Úgy örülök, hogy viccesnek találjátok a helyzetet és annak is, hogy olyan töketlen legények vagytok, hogy négyen kelletek, hogy egy nőt élvezhessetek, de jobb, ha meggondoljátok magatokat. Én, mint mondtam nem vagyok jó kislány, Stefan meg utálja, ha baja esik kedvenc vendégének. Én a helyetekben elhúznám a belem jó messzire.
A szövegelés azért igazából csak elterelés, hogy minél jobb pozícióba kerülhessek, bár itt elég nehéz, hárman végig szemmel tartanak, a negyedik meg biztosítja, hogy a kocsmáros ne tudjon utánam nézni, ha hiányolni kezdene. Ügyes!
Reméltem, hogy nem lesz annyi eszük, hogy egyszerre támadjanak, ezért is hecceltem őket és mikor a faápolós srác támadott, már felkészülten vártam. Kapott egy tisztességeset az arcába, biztos nyoma marad, de hogy ezután nehezen veszi a levegőt, az tuti.
~ Mutáns szuka? ~
Kicsit ledöbbenek, hiszen ezek úgy látszik még sem csak véletlenül szúrtak ki maguknak egy kis szórakozásra és most már a négy fő is érthetőbb volt.
~ De honnan……? ~
De persze nem állok meg megkérdezni tőlük, a mondás szerint szégyen a futás, de hasznos és én alkalmazom most.
Egészen addig, úgy néz ki, hogy sikerülhet leráznom őket, míg a furgon be nem vágódik elém és egy gonosznak kinézetű puskacsőbe nem bámulok.
~ Tévedtem! Öten vannak! ~
Ilyen közelről esélye sincs, hogy eltévesszen, bár egy pillanatig mérlegelem a lehetőséget, hogy mégis kockáztatok és neki ugrom, de addigra úgy is oda érnek a többiek.
- Basz&dj meg! – köpök felé, de hasra vágom magam.
Idő……..időt kell nyernem, de úgy néz ki legalább élve akarnak, különben nem küzdenének ennyit.
Mindenesetre görcs kezd beleállni a gyomromba és ez nem jó előjel…..senkinek.

Sokszor menekültem már meg nehéz helyzetekből az öklöm és a lábam segítségével, de most úgy látszik minden ellenem esküdött. A meglepetés ereje pedig használt, hiszen az első támadó törött orral tántorodott hátra és annyi időre elvonta a többiek figyelmét, hogy egérutat nyerjek.
Le is tudtam volna rázni őket, ha az a nyüves furgon nem torlaszolja el az utam. Most miközben a koszos aszfaltra fekszem bezzeg eszembe jut, hogy a telefonáló öt embert említette.
A végén még belopja magát a szívembe az a kis kukkoló. Talán többet kellett volna csevegnem velei, mint, hogy felkapjam a vizet és egyből személyes találkára vágyjak vele, akkor nem lennék itt.
De hát itt vagyok, ezen már nem tudok változtatni és azt várom, hogy mikor esnek nekem, a kis bemutatóm után, de egyelőre csak egy szerényebb rúgást kapok a lábamba a vérző orrútól, ami fáj ugyan, mert vasalt a bakancsa, de gondolom ennél rosszabbra is számíthatok.
Egy fintort eresztek meg tanácskozásuk hallatán, mert azért úgy látom nem teljes az összhang, amit meg is lehetne lovagolni.
- Honnan veszitek, hogy mutáns vagyok? Hát úgy nézek ki? – vetem közbe szerényen és bár nem szeretem letagadni, amit nem is teszek, de ezzel talán elbizonytalanítom a kételkedőket.
A rúgás csak olyan figyelmeztető értékű, hogy talán a kérdésre is válaszolni kéne.
- Ki az a Melissa Slater? – kérdezek vissza jó áldozathoz méltóan adva a hülyét.
A penge hidegét jól ismerem, volt hozzá már szerencsém, bár komolyabb vágást még szenvedtem el, de akinek már szorítottak a nyakához kést, az tudja, hogy milyen borzongató tud lenni. Én sem vagyok kivétel, a borzongás végig szalad rajtam. Nem is állok ellent a késztetésnek, ne baj, ha azt hiszik, hogy félek, pedig csak a menekülés útját keresem.
Szinte érzem, milyen élvezettel karcolgatja a bőröm a pengével a fickó, aki tuti szadista barom.
- Vannak golyóid? – bukik ki a számon, hiszen ha mérgesek, tovább akarnak játszadozni, és az újabb lehetőség.
De aztán hangos robaj hallatszik a kocsma felől és a hangokból ítélve Stefan nincs jókedvében. A sofőr kilövi a puskából a golyókat, de hát ez nem sokat ér, ahogy hallom, viszont a feszültség és Stefan iránti aggodalom kezdi meghozni a gyümölcsét és már nem tudom visszafogni magam.
Testem rohamosan változni kezd és bár a nyakamhoz kést szorító, nem kételkedett benn, hogy mutáns vagyok, most mégis megdöbbenve mered meg, ami elég nekem arra, hogy bevégezzem az átalakulást és lerázzam magamról, mint a rongyot.
Vöröslő szemekkel, egy rosszindulatú vicsorral fordulok felé és megsuhintom karmos mancsom. Bár a kést célzom, ilyen méretekkel nehéz eltalálni, így lehet a fickó keze is bánja.

Nem szívesen változom át, de ezt már nem lehetett megállítani, amikor úgy éreztem nem csak én kerültem veszélybe, hanem a barátaim is, akik ráadásul az én megmentésem miatt tették kockára az életüket. Előbb-utóbb persze, amúgy is sor került volna erre, hiszen az életösztönöm felülkerekedett volna, de mindig ez a legvégső megoldás. Emberi gondolkodásom ugyanis megmarad, de az szaszkacs rosszindulata, arroganciája és kegyetlensége sok mindent felül ír, bár legalább a barátot az ellenségtől el tudom különíteni. Viszont van mikor már nincs más mód és olyankor nem mondom, hogy ezek a tulajdonságai és a közelharci fegyverekkel szembeni nehéz sebezhetősége, azért sokat nyom a latban.
A hallásom is élesedik és már tudom, hogy senkinek nem akaródzik nevetni rajta, inkább a félelem és a döbbenet veszi át a szerepet. Még ha tudták is, hogy mutánsra vadásznak, gondolom nem erre számítottak.
A kés már nem fenyeget és a fickó se nagyon, aki dajkálja vérbe borult kezét.
Vöröslő tekintetem körbejár és hangosan felmorranok, ahogy Stefan mindkét segítőjét elveszti, de tudom, hogy őt nem kell félteni, habár a bennem lakozó vad lény vért és sikolyokat akar.
Először a furgonban kétségbeesetten tárazót veszem célba, egy ugrással termek előtte és egyik kezemmel a nyakánál fogva kapom ki, a másikkal a puskát tépem ki a kezéből és csapom szét a kocsi oldalán. Aztán követi őt a gazdája is fejjel.
Az utolsó férfi nagy ordítással hívja fel magára a figyelmemet, nehogy eltévesszem. A balta elől elhajlok, de az eléri a vállam, aminek vastag bőrén és bundáján talán némi karcolást hagy.
- Hrömmm! – nyugtázom szavait, aztán kikapom a lábát alóla és lógatom fel a levegőben hintáztatva fejjel lefelé. – Rossz ötlet!
Szavaim bár érthetők, de nem az enyémek, mélyen és erős morgással hangzanak, vadállati külsőmet nem meghazudtolóan. Aztán a srác már repül is és egy villanyoszlopnak nyekkenve elterül csendben.
Nyelvem végig szalad az agyaraimon és rosszindulatú tekintetem körbehordozva kutatok újabb kuncsaft után, de Stefan felé nem mozdulok.
Azt hiszem jó ötlet lenne elhúzni a csíkot, mint magyarázkodni, na meg ha félreért valamit, nem szeretném bántani sem, így hátrálni kezdek a furgon mögé.

Miután a kisbaltás őrültet leszedáltam már volt időm némileg körülnézni és reméltem, hogy Stefan-nak nem lett baja, mert, ha csak egy haja szála is meggörbült volna, akkor itt kő kövön nem marad, de a furgonos fickókból tuti darálthúst csinálok.
Azonban kedvenc kocsmárosomnak láthatóan kutya baja és még némi testmozgásra is rábírta magát, ahogy elnézem, a végén még megfájdul szegénynek a dereka a nagy hajlongásban.
A fickó jajongása zene füleimnek, még a sokkoló bizsergetése sem zavart, csak lágyan meghessintettem a srácot és valószínűleg mély nyomokat hagytam benne, bár sajnálatos módon nem a női bájaimnak hódolhatott. De csikis volt!
A telefoncsörgés bántja a fülemet és ezért kíváncsian fülelek, hogy vajon melyik zsebből hangzik. Stefan volt a nyertes, de érthető módon eléggé elfoglalt volt és nem nagyon akarózott neki abbahagyni.
- Hrrrmmm! – reszelem meg a torkom, hogy felhívjam a figyelmét, az esetleges ténykedésre ezzel kapcsolatban.
Végül felveszi, bár kissé feszült a hangja Stefan-nak, mert félbeszakították a péppé verésben.
Aztán rajtam a sor, hogy megdöbbenjek.
- Hogy kim? – hörrenek fel. – A FIÚM? A…FIÚM? – ismétlem meg kicsit felfelé élesedő hangon, de aztán kezd leesni a tantusz, szaszkacs vagyok nem hülye ugyebár. – Ezért még kitekerem a nyakát! – morgok magamban, aztán csak bólintok Stefan felé. – Remélem ki tudod dumálni……
Azzal eltűnök a furgon mögött a legközelebbi szűk utcában.
- Lehet vissza kéne mennem a hajóra.... - morfondírozok és bár nem vágyom rá, de mégis visszafelé indulok.

Bár vágok egy rosszindulatú vigyort és ez a mostani alakomban elég félelmetesre sikerülhet, kivillantva agyaraimat.
- Az egy nagy bajban lévő Dart Vader, ha egyszer megtalálom és csak azért nem ölöm meg, mert igazat mondott.
Stefan nem kap frást és legalább ennyire gonosz kacajt hallatva int búcsút. Talán bírja a búrámat, amiért mindig sikerül valami színt hoznom unalmas életébe.

Természetesen első dolgom az, hogy eltűntessem a szaszkacs alakomat, mert nem hiányzik, hogy egy ablakon kinéző öreglány felvisítsa a környéket és felhívja rám a környékre rajzó zsaruk figyelmét.
Hát már a pisszegés sem érint jól, ahogy a hajó felé óvakodok, de a vállamra helyezett kéz nem a legjobb ötlete volt a kapucnis figurának az tuti. Én egy durva matrózokkal teli hajón nőttem fel és a verekedés a vérembe ivódott, még ha lány is voltam. Ezért aztán, ha csak nem tudott valami jó kis ellenlépést, nagyot zuhanva landolt a betonon, ahogy a karját megragadva átlendítettem a vállamon.
Kés villant a kezemben és hideg mosollyal térdeltem mellé.
- Egy jó okot mo……..
Eléggé nyomós okot mondott, így önkéntelenül a hajónk felé pillantottam összehúzott szemekkel, hogy jobban lássak. Nem látok semmit, de persze ez jócskán nem jelent semmit.
- Szóval te volnál az őrangyalom? Miért? És miért nem verjem be az orrod azért, hogy Stefan-nak azt mondtad a fiúd vagyok? Jó, nem most, de később. – sóhajtottam, mert nem volt túl jó, amit mondott. – Nem szoktam hirdetni, hogy mi vagyok, honnan tudják? – rázom meg a fejem, hiszen olyan hihetetlennek tűnt ez az egész. – És ne stírőlj, mert még le találom nyisszantani valamid! – förmedtem rá aránylag visszafogottan, és még jó, hogy sötét van. – Ki vagy te? Nem hiszem, hogy hallottam volna a hangod. Nem akarod megmutatni magad? – nyúlok a kapucni felé.
Utálom, ha valaki ilyen kis titokzatoskodó.
- Mi lesz a hajóval és a nevelő apámmal? – nézek a ladik felé aggódva. – Szólnom kell neki, inkább adj egy telefont.

Persze nem akarom komolyan bántani, hiszen az életemet köszönhetem neki, vagyis, azt köszönhetném, ha hallgatok rá, de hát ő sem várhatja el, hogy első idegen szóra kimásszak egy slozi ablakán!
Így aztán csak egy kis figyelmeztetésben részesül, hogy ne legyenek vérmes reményei velem szemben, bár továbbra sem kapok egy csomó igen csak fontos kérdésemre magyarázatot és a legfontosabbat még fel sem tettem, hogy
- Honnan ismersz te engem?
Elég nyomos érvek vannak a kezemben, még hozzá egy hegyes és éles kés képében, ahogy fülé hajlok, de aztán végül hagyom, hogy talpra kászálódjon, elvégre úgy tapasztaltam, hogy nem túl profi közelharcossal van dolgom, a kapucni alatt található pókember jelmez ellenére. Azt hiszem annak, hogy ilyen könnyedén hagyom „futni” annak is szerepe van, hogy most szedem fel az állam a betonról.
- Ez most komoly? Te valami, ilyen…..utánzó vagy, vagy mi ez? – térek magamhoz pár másodperc múlva. _ és persze, hogy sokat kérdezek, te nem ezt tennéd a helyemben? Felhív egy vadidegen és javasolja, hogy másszak ki egy wc ablakán, és még egy csomó sületlenséget, aztán meg minden úgy lesz, ahogy mondta? Most meg ez? – intek a hajó felé. – Neked nem lennének kérdéseid? – nézek rá merő egy kíváncsisággal és enyhe iróniával.
Hamar eljutunk addig, hogy látja rajtam, jobb ha nem húzza tovább az agyam, de én már a telefonja kijelzőjére meredek.
- És ezt se kérdezzem meg? Be vagyok poloskázva vagy mi? ÉS KI VAGY TE? - hangom nem hangos, de érezheti belőle a fokozódó feszültséget és, hogy választ akarok.
- Valamibe beletenyereltem? Ha megígéred, hogy válaszolsz, akkor elmegyek veled, ha nem? Talán velem jössz a sittre, ha elég hangosan kiabálok segítségért? - veszek egy mély levegőt.

Cseppet pánikolva rántom le magamról az álarcot, hogy felfedjem előtte teljesen átlagos, sebhelyektől mentes, ártatlan unalmas képem, aztán pedig hagyom, hogy teljes egészében magába fogadja az érzést, amit sosem látott arcom kelt benne, vagyis azt, hogy az előbb jobb volt, a pókember arcát legalább ismeri, én egy senki vagyok a számára. Szégyenlősen hajtom le a fejem, nem kicsit kipirulva, bár ez főleg annak köszönhető, hogy nyári 40 fokban kapucniban, és álarcban flangálok, nem pedig a zavaromnak. Az már csak a jéghegy csúcsa...istenem, bár lenne itt egy jéghegy...
-A nevem Sean. Lövésem sincs, ki vagy...úgy értem, tudom a neved, hogy a húgod keresztneve a jelszavad, ami marha rossz ötlet mellesleg, és azt is, mikor merre jársz, hála a telefonodnak. Azok ott a mólón zsaruk, és téged akarnak, mert amikor vesztésre álltak, az egyik rohadék leadta a drótot, hogy gyorsan jelentsenek fel téged. Ha csak három kocsmatölteléknek mennek neki botokkal, és csúzlikkal, az garázdaság, ha egy mutánsnak, az önvédelem...és még alul is voltak fegyverkezve a jelek szerint.
Sóhajtok egy nagyot a magyarázat után, aztán idegesen kinézek, hogy lássam, észrevett-e a két rendőr, de már nem látom őket. Nem hallom még a lépteiket, de ezeknél ki tudja, mi lehet itt. Újra előkotorom a mobilom, és oda sem nézve visszahozom a szaru radart.
-Azért vadásznak rád, mert mutáns vagy. Nem tudom, honnan tudják ezt, mert nem olvastam végig az aktádat, gondoltam az a rész, ami szerint 5 percen belül odaérnek hozzád fontosabb. És...
Lesandítok a kijelzőre. A két zsaru közel van, nagyon közel. Még nem hallanak, de felénk jönnek.
-Franc...meghallottak...el kell tűnnünk innen, vagy találni egy okot, mit keresünk itt...vagy, hogy ne akarjanak ránk nézni..szerinted jó rád a maszkom???

Természetesen újabb kérdések özöne jut eszembe, ahogy nem kapok választ az eddig feltettekre sem és csak az tart vissza, hogy vagy kicsipkézzem szuperhősi megmentőm fülét, vagy, hogy itt hagyjam a csudába, hogy eddig is mind bejött, amit mondott és talán többet is tud, mint amit eddig feltárt előttem. Mert továbbra is a legfőbb kérdésem az volt, hogy miért engem bökött ki.
. Na persze! – forgatom meg a szemem hitetlenkedve, bár a hangjából ítélve ő azt is tök természetesnek találta, hogy ha egy símaszkkal a fején kell a városban rohangálnia, az biztosan cseppet sem feltűnőbb, mint egy pókember maszk.
- Szóval már gondolatolvasó is vagy, vagy látnok? Tényleg vigyáznom kell veled, mert a végén még kitalálod, hogy veled van az erő és én meg csak bambán egyetértek veled. – gúnyolódom, mert kezdem elveszíteni a türelmem és az vesse rám az első követ, aki nem lenne kissé ideges a történtek után és enyhén bizalmatlan titokzatoskodó megmentője iránt is. – Nem tudhatom, hogy nem te akarsz e csőbe húzni például. – jegyzem meg, bár tény és való, hogy ezt nem gondolom komolyan, mert miért bonyolítanák meg ennyire a dolgot, hogy bárki is megszerezzen magának?
Ahhoz elég lett volna egy jól képzett csapat és nem olyan öt balfácán, akik még azt sem tudták kivel, mivel állnak szemben.
Persze nem kiabáltam volna, nem vagyok ennyire saját magam ellensége, de már nem csak saját magam miatt aggódtam, így muszáj volt dűlőre jutni.
Aztán csak fürkészve néztem a jóképű, fiatal arcba, bár azt a hangja és a laza testkontaktus után már tudtam, hogy nem valami vénség van az álarc mögött.
- Pfúúú! Azt hittem, te vagy maga az ördögök üregapja, hogy ennyire takargatod a képed! – tűnt fel egy vigyor kezdemény a szám szélén. – Szerintem jobban jöttünk volna ki eleve maszk nélkül. ütöttem kicsit vállon, csak olyan „köszi, jó fej vagy” alapon, amit vehetett épp hálálkodásnak is az előzmények után.
Ezek után még mindig okozott meglepetést, mert lassan, de azért össze kezdtem rakni a szavait és rájöttem, hogy valószínűleg egy hacker-rel hozott össze a jó sorsom, aki azzal üti el tömérdek idejét, hogy ott kutakodik, amit sokan, sok pénzért nem szeretnének.
- Van aktám? – nyögtem ki miközben gondterhelten szalad ráncba a homlokom. – A húgom nagyon régen meghalt, még kisgyerek volt, senki nem tud róla, nem tudhat róla……. – sápadok el, ahogy a többit is meghallom. – Soha nem bántottam senkit, nem is tudják egy szűk körön kívül, hogy mutáns vagyok………- válik keserűvé a hangom. – És te? Miért segítesz egy……..ilyenen. – bökök magamra.
Nem, egyáltalán nem bánom, hogy segített, csak, ha a városban ennyire eluralkodott a zsaruk részéről az üldöztetés, akkor miért vállalja ezt fel valaki, csak a két szép szememért?
Azonban azonnal éberré válok, ahogy kezd pánikolni és most már én is hallom a két közeledő rendőrbakancs csikorgását.
Nem vagyok egy nagy párkapcsolatguru, de vészhelyzet esetén nem is szoktam habozni és most a kés és a boxer nem tűnt jó lépésnek, csak ez……..a falnak vetettem a hátam, majd egyik kezemmel szinte magamra rántottam a sápítozó Sean-t, a másikkal erősen szorítottam a tarkóját, miközben egy csókkal betapasztottam a száját.

-Nem, de az állat lenne, már csak egy fénykard hiányozna, hogy Jedi lehessek - felelem a gondolatolvasós kérdésre, és lezseren megvonom a vállaim. - És egyébként meg, ha ártani akarnék neked, csak annyit kellett volna tennem, hogy megiszom a kakaóm, és kivárom amíg a melléd ülő baseball ütős bunkóra figyelsz, amíg a másik megmérgezi az italod, és bumm...
Egyre jobban zavarba jövök attól, hogy néz engem. El sem tudom képzelni mi van, és alig tudom megállni, hogy ne kezdjem el megpróbálni kitapintani, hogy most épp tüskék nőnek ki a pofazacskóimból, vagy mégis mi a fene van. Nem egészen értem ezt az ördög öregapja dolgot, meg a vállveregetést sem utána, az aktára viszont bólogatok.
-Részvétem...de akkor is nagyon gyenge jelszó... - motyogom, lehajtott fejjel - a rózsaszíndarthvaderlóháton például jóval nehezebben kitalálható...de ez nem fontos. Tudják, hogy az vagy.
Arra, hogy honnan persze nincs válaszom. Mint említettem, nem olvastam végig. Talán azért bukott le, mert eltöltött ki tudja hány hetet egy óceánjáró hajón, amin dolgozik, most meg leszáll róla, és dögösebb, mint fél Hollywood. Az ilyesmi elég árulkodó jel, hogy valaki mutáns...valamiért...Az utolsó kérdésre aztán oldalra döntöm a fejem egy kicsit, és úgy nézek rá.
-Hogy miért segítek? - Kérdem, mintha ez lenne a világ leghülyébb kérdése, aztán kissé felemelem a kezem, amiben a pókember álarcot tartom. - A nagy hatalom nagy felelősséggel jár.
Mondjuk nem ártana, ha kapnék hozzá valami szuper képességet is, mondjuk mega hidegvért, mert bár általában jól kezelem a rázós helyzeteket - múltkor kakaó ömlött a billentyűzetembe, és nem akadtam ki, de tényleg - ezért ez mégis durva. Már épp javasolnám, hogy hova bújjunk el, amikor meglepő dolog történik. Hogy úgy ránt, mintha egy jégkrémpálcika lennék, de aztán...hatalmasra tágult szemekkel meredek rá, de aztán leesik a tantusz, és ajkaimat lassan mozgatva elkezdem viszonozni a dolgot. Remélhetőleg max egy pillantásra méltatnak majd minket, de biztos ami biztos azért átkarolom a derekát, felső testemmel pedig szorosan a falhoz nyomom őt, hogy minél kevesebb látsszon belőle, és a másik kezemmel még a hajába is beletúrok, hogy így is takarjam az arcát. Pontosan nem tudom mennyi ideig tarthat a színjáték, mert valamivel azután, hogy lecsukódnak a szemeim, s nyelvem utat tör az ajkai közé, teljesen belefeledkezem a csókolózásba, a végén pedig halkan szuszogva húzódom tőle hátra alig egy centit, és az arcát simogatva kérdem suttogva:
-Húha... - aztán rájövök, hogy nem ezt akartam kérdezni, sőt ez nem is kérdés. - khmm....elmentek már?
Igenlő válasz esetén gyorsan megfordulok, megragadom Melissa kezét, és elkezdem vezetni a motorom felé, hogy végre leléphessünk innen.
-Van hova menned a hajón kívül?

Most már biztos vagyok benne, hogy a srác nem akar nekem rosszat. Aki kakaót iszik, az rossz ember nem lehet és most már egészen más szemmel nézek rá.
- Ha találok egyet, ígérem megszerzem neked. – vonok vállat, aztán és már el is tűnik a kés a kezemből. – Szerencsére elég jó a szaglásom, így talán még sem ment volna az a mérgezés olyan simán, de azért kössz. Többet tettél értem e rövid idő alatt, mint más életemben és nem is ismersz.
Aztán meg persze, hogy megbámulom, hiszen azért sokkal jobban néz ki, mint azzal az idétlen maszkkal a fején és egyáltalán nem kell szégyellnie, ami alatta van.
Azonban húgom emlegetése mindig, még ennyi idő után is érzékenyen érint, de szerencséjére elég gyorsan lereagálja, így megbocsátóan biccentek.
- Nem is gondoltam volna, hogy egy akkora hacker, mint az előttem álló Sean, szemet vet a gépemre, így majd máskor jobban vigyázok. – vágok egy fintort felé.
Azonban azt, hogy mutáns vagyok még ott sem reklámozom, így továbbra is furcsa, hogy pont engem szemeltek ki, de hát azért tudják egy páran, hogy mi vagyok és bárki gondolhatta úgy, hogy ez nem olyan nagy titok és mással is megosztotta. Meg aztán régebben még nem tudtam az átváltozást jól kontrollálni, megláthatta olyan is, aki nem a barátom.
Ebből a fickóból kihúzni valamit legalább olyan nehéz, mint az Öregemből. És mindig visszatérünk a mi kis szuperhősünkhöz, amivel elüti az igen csak fontos kérdést. Miért segít?
- Na jó! Egyszer majd csak kiderül, ár lehet, hogy tényleg elhiszem, aztán majd jól beléd szerelmesedem, ahogy a filmeken szokták a megmentett naiv kislányok a főhősbe. – mondom neki nagy komolyan és még biztosan tudnék pár igen elmés dolgot hozzátenni, de hirtelen jönnek a kíváncsi zsaruk és egy igen csak kézenfekvő megoldást választok.
Azt meg kell hagyni, hogy a kisfiús kinézete ellenére, csókolni azt tud és még csak nem is esik túl nagy zavarba, ami még egy jó pont. Na nem, mintha sűrűn kapnék el vadidegen férfiakat egy kis smárolásra!
- Mmmm. – engedem el magam és elfeledkezem egy pillanatra, hogy miért is alkalmaztuk e kis cselt és viszonzom a csókot.
Csillogó szemel nézem, ahogy eltávolodik, bár ettől kancsalítanom kell.
- Hogy ….mi…ja….- kukkantok át a válla felett kipirultan. – Nem látok senkit, így gondolom….
Kicsit sajnálom, hogy nem időztek itt többet, de hát jobb tényleg eltűnni innen.
- Legfeljebb vissza Stefan-hoz, de az nem hiszem, hogy most jó ötlet lenne. – intek arra amerről jöttem. – De csak rakj ki egy motelnél, majd hívom Ben-t és ő megoldja. – szorítom meg a kezét és most már tiltakozás nélkül megyek vele amerre vezet. – Már így is eleget tettél, ha lebukunk, akkor tényleg bajod eshet és azt nem szeretném.