Kikötő és komp

*Kora délután lehet, mire felébred. Igaz, hajnalban már egyszer felriadt néhány halász üvöltözésére.*
~ Egy újabb felhős, halbűzös nap. Nincs is ennél jobb ~ *Feltápászkodik a földről, majd fél percet azzal tölt, hogy kiszabadítsa lábát egy háló fogságából. Nyújtózkodik egyet, és végre kikászálódik a dobozok mögül, elindul kifelé a sikátorból. Szokásosan gyűröttnek érzi magát, de egy ilyen helyen eltöltött éjszaka után ez nem is csoda. Megigazítja a napszemüvegét, a biztonság kedvéért nyakába húzza a kapucnit, és még kissé álmosan a turisták egy szürke csoportja közé lép, akik éppen egy kompra készülnek felszállni.*
~ Egy ilyen helyen mindig akad valaki, akinek megesik a szíve egy szerencsétlenen, akit kiraboltak az éjjel. ~

Elindultam, ezúttal kivételesen gyalog. Jobban mondva a tömegközlekedést használva. Meglepő, hogy mennyire felbolydult méhkasként tud az emberek tömege viselkedni ilyenkor. Egyfolytában azt lestem, hogy a körülöttem állók miként akarnak kizsebelni vagy épp megkéselni. ~Édes paranoia üdv újra...~ Köszöntöttem a rég nem látott ismerőst. Amióta a Xavier iskolában élek tény és való, kissé elpuhultam. Azelőtt sokkal inkább óvatos voltam. De aztán a professzort megismerve lassacskán megváltoztam, kevésbé tartottam másoktól. Mert láttam, hogy így is lehet élni és ez sokkal jobban tetszett nekem. Aztán az öreget a sírba vitte az a jó szíve, én meg itt maradtam egyedül, segítség nélkül. Csakhogy Xavier az emlékeimet felpiszkálta és ez éjszakánként már komoly szobaamortizációhoz vezetett. Utáltam csatak verejtékben ébredni a szobám romjain és sokszor semmire sem emlékszem az álmaimból. Szükségem volt valakire, aki segítségemre lehet. Ezért indultam el Manhattenbe, az informátoromhoz.

Az X-menes különgéppel túl feltűnő lettem volna azt hiszem, bár rémesen élveztem volna a járgányt vezetni. A motoromat pedig benzintakarékossági okokból Ciklon vétózta meg. Szóval maradt a komp és az utálatos tömegközlekedés. Mondjuk a kék farmeremmel, szürke pólómmal, fekete bőrdzsekimmel és a bakancsommal eléggé bele sikerült olvadni az átlagos kinézetű emberek közé. Kissé tartottam tőle, hogy esetleg kilógok majd a sorból. ~Na igen, a régi beidegződések azért megmaradtak.~ A napszemüvegem is azért volt rajtam állandóan, mert kerültem az emberek esetleges vizslató tekintetét. Megváltani készültem épp a jegyemet a kompra, amikor egy furcsa, kapucnis alakot pillantok meg. Lassan, nyugodt léptekkel áll be a közelemben a tömegbe. Tökéletes elrejtőzésnek, de valahogy egész kinézete olyan kimondhatatlanul baljóslatú. Még a hideg is kiráz tőle. ~Vagyis valami nagyon nem kóser vele.~ A tudatalattim veszélyt szimatol, így most már csak a fiatal talán fiút vagy lányt - a kapucni és a napszemüveg miatt nem tudom megállapítani rendesen - nézem intenzíven fürkészve és várom, hogy történjen valami.

~ Oké, kezdjük el, valahogy szerezzünk jegyet. Mindig az első lépés a legnehezebb... ~
*Megpróbál egy népesebb társasággal együtt felsurranni a hajóra, de öltözéke miatt cseppet sem tűnik turistának, így a jegyszedő kiemeli a sorból.*
- Láthatnám a jegyét, kisasszony? - *A bajszos ürge már sejti mi fog következni, valószínűleg jó pár évet lehúzott itt a mókuskerékben. De talán létezik valamilyen különleges szabályzat, ami akkor is köti, ha már elege van mindenből, legfőképpen a munkájából. Így bárgyún tovább mosolyog, és először udvarias kér.*
- El...eltévedtem, és kiraboltak az este - kezd bele a mondókába, némi tettetett zavartsággal, elég hangosan ahhoz, hogy ne tudják elengedni fülük mellett a mögötte álló utasok - nem emlékszem semmire, csak hogy itt ébredtem fel. Kérem, segítsen haza jutnom. - *Esdeklő hanghordozás, a méltóság nélküli koldulás még mindig jobb, mintha az utolsó centjeit is erre kéne költeni. A bajszos cseppet sem lepődik meg, erélyesen kiparancsolja a sorból. Azt javasolja hívjon rendőrt, vagy mentőket, majd azok hazaviszik. Természetesen Alexis tovább magyaráz, arról, hogy éppen a túloldalon lakik, Manhatten egyik elegáns környékén, és soha nem is kérne ilyesmit, ha nem történt volna meg vele ez a szörnyű eset, csak most az egyszer mégis nem lehetne-e, hogy... És így tovább. A mögötte állók közül néhányan idegesen kikerülik, a jegykezelő pedig átengedi őket, és megpróbál tudomást sem venni a különc kéregetőről.*
~ A shownak mennie kell tovább, előbb vagy utóbb úgyis lesz valaki a sorban, akinek többet ér a jegyárnál, hogy végre átengedjem, vagy elég naív hozzá, hogy önzetlenül segítsen. Hol vannak ilyenkor a pénzes balekok, mikor szükségem lenne rájuk?! Tulajdonképpen mindig szükségem van rájuk, de ez más kérdés. ~ *És folytatja tovább a színjátékot.*

~Szóval lány... ki gondolta volna?!~ Konstatálom a kis előadása után, amikor a jegyellenőr kiszúrja a kis bliccelőt. Mire amaz egy hihetetlennek tetsző, mesébe illő történettel áll elő. ~Ruházata alapján tény és való, hogy a part menti sikátorban tölthette az éjszakát... de, hogy Manhattani lenne? Kizárt!~ Kezdetben kissé szkeptikusan állok a történetéhez, de a lelkiismeretem lázadozni kezd igen hamar ez ellen. ~Csak át akar jutni, segíts neki! Te is éltél már az utcán, tudod milyen nélkülözni.~ Kérlel, s megenyhülve engedek is neki. Mélyen bennem élnek azok az évek, amikor még lopnom kellett a betevő falatot. Majdnem el is szégyellem magamat, amiért nem akartam egy sorstársnak segíteni, de csak majdnem. ~Reméljük, hogy nem úgy fogom végezni, mint a professzor...~ Gondolom szem forgatva, majd a jegypénztárhoz érve odaszólok a kabinban ülőnek:
- Két jegyet kérek. A kisasszonynak is én fizetem. - Bökök a fejemmel a kapucnis lányka felé, majd két teljes árú jegyre való pénzt adok neki.

~ "Én fizetek". Talán a legszebb szavak, amiket valaha is hallottam. ~ *Fut át az agyán, és elmosolyodik. Gyorsan az illető felé fordul, aki az ajánlatot tette, és megpróbálja előnyére fordítani a mosolyt.* ~ A sekélyesség új szintjére léptem, ha már önirónia kell ahhoz, hogy boldognak tűnjek. ~
- Nagyon köszönöm. Igazán hálás vagyok. - *Szívélyesen, a lehető legbársonyosabb hangon.* - Látják, vannak még igazi úriemberek! - *Veti oda a körülöttük állóknak kissé színpadiasan.* ~ Remek, legyezgettem a hiúságát, eljátszhatta a gáláns lovagot, és mindez csak egy jegy árába került neki. Kvittek vagyunk. ~ *Megvárja, míg a férfi fizet, aztán a kompra vezető hídon jobban szemügyre veszi, most hogy végre felé fordul.*
- Még egyszer köszönöm, hogy segített rajtam. Maga nélkül... nem is tudom, talán sosem jutok haza. - *Félmosoly, kicsit talán gúnyosra sikerült, de ha tényleg olyan balek volt, hogy megette a mesét, akkor biztos nem tűnik fel neki.*
~ Hiába, született tehetség vagyok, de egyszer még az egóm lesz a vesztem... ~

~Tudtam, hogy hülyeség volt. Felesleges pénzkidobás. Remélem, most elégedett vagy?!~ Korholtam a lelkiismeretemet, amikor a lány sikeresen bebizonyította, hogy az első megérzésem mégsem volt alaptalan vele szemben. Persze, színpadiasan még egy kisebb műsort is előadott a jó népnek, hátha elszégyenlik magukat alapon. Itt-ott láttam is a feszélyezett arcokat, néhány embert sikeresen átejtett vele s talán magukba is néztek kicsit. Minden esetre bennem még maradtak kételyek, így nem kerülte el figyelmemet a gúnyosra sikerült félmosolya. Talán még az is lehet, hogy ilyesmivel szórakozik naponta szabadidejében. Szépen megvártam, amíg feljött velem együtt a kompra, majd amikor elindulunk, karját megfogva odasúgom neki alig hallhatóan:

- Ez egész ügyes volt, majdnem sikerült félrevezetned... de én a helyedben legközelebb az út végéig játszanám a kis szerepemet, mert félő, hogy esetleg a vízbe pottyant egy kevésbé toleráns egyén, aki fizette az utadat. - Mondom, majd annyit azért még hozzáteszek. - Csak hogy tudd, éltem az utcán évekig és tudom milyen nélkülözni, meg lopni a napi betevőért. Egyáltalán nem tartom jó dolognak, hogy a bliccelést ilyen mesével akarod megúszni. - Néztem rá villámló szemekkel, majd eleresztettem a karját. Ám előtte egy csöppnyit megráztam. Nem volt több, mint néhány csípés. Úgy is gondolhatja, hogy megráztam. És valójában ez is történt. A dolog jól esett a lelkemnek. ~Hogy ettől gonosz lennék? Nem gondolom. Viszont ennyi kijárt a kis taknyosnak, talán vissza vesz az önélégültségéből.~

*Már éppen életbe léptetné terve második szakaszát, mikor megérzi Electro szorítását. Borzongás fut végig rajta, és felé kapja a tekintetét. Megrémül a férfi hirtelen kitörésétől, főleg a vízbe hajításos fenyegetésnél, nem mintha szemernyi megbánását is érezne. Mikor az áramütés éri, megpróbálja kitépni a karját a fogásból. Pár óra múlva úgyis ott lesz néhány véraláfutás formájában a férfi kézlenyomata, ezt már megszokta. De az elektromosság... Mikor végre elengedik, nehezen jut szóhoz, beletelik pár másodpercbe, hogy visszanyerje lélekjelenlétét.*
~ Csak képzelődöm, vagy tényleg megrázott?! Ha ez valami dilis perverz a bohóckellékeivel, akkor esküszöm legközelebb inkább az úszást választom. ~
- Igazán nem értem, min kell így felkapni a vizet... - *Vált mélyebb, eredeti hangszínére, önmagát is nyugtatva.* - Nem kényszerítettelek, tovább mehettél volna, mint a többiek. Engedtem, hogy szerezz egy jó pontot az égieknél, segítettél egy bajbajutott, megalázott nőn, még ha nem is egészen azért, amiért kérte. A karmád pöpec, én megkaptam a jegyem, mindenki boldog... - *Félszeg mosoly.*
~ Talán nem is olyan ostoba, amilyennek mutatta magát. Habár valószínűleg szimplán őrült, és jobb volna hamar eltűnni. ~
*Próbál keményebbnek tűnni, közben hátrébb lép egyet, és folytatja a lerázást.* - ... de ha fogdosni akarsz, az már más dolog. Arra a menetre nem váltottál jegyet... mutkó. - *Az utolsó szót olyan halkan ejti ki, hogy éppen csak az érthesse meg, aki elégszer hallotta már életében, hogy a háta mögött suttogják róla.*
~ Most majd elválik, hogy csak az érzékeim csaltak meg, vagy tényleg több egy középszerű bőrdzsekis szépfiúnál. ~

~Legalább megszeppent, ez is valami.~ Gondoltam, amikor felém kapta tekintetét ijedten a fenyegetésemre. Persze egyenlőre eszem ágában nem volt kidobni a vízbe, mégis elégedettséget éreztem jelenleg. Amikor megrázom és szabadulni próbál eleresztem, végtére is nem fogtam meg erősen annyira, hogy baja lehetne tőle. Csupán figyelmeztetés volt ez részemről, akárcsak az elektromosság. ~Ha kihoz a béketűrésemből, még rosszul is járhat. Pechére ma bal lábbal keltem fel...~ Gondoltam továbbra is a lányt méregetve.
- Látod, éppen ez a baj, hogy nem érted. Észre sem veszed, hogy mit művelsz másokkal. - Mondom neki, de egyáltalán nincs ínyemre az érvelése. Nem tudom eldönteni, hogy a mondandóján vagy a félszeg mosolyán húzzam fel magam jobban. Egyik sem tetszik egy csöppet sem. Mint, ahogy az sem, hogy nem látom az arcát, sem a szemeit. Idegesítő úgy beszélni valakivel, hogy nem tudom majd megismerni legközelebb.

Érzékeltem, hogy tesz egy tétova lépést hátra, majd legnagyobb elképedésemre még továbbra is neki áll feljebb, amint visszatalál a hangjához. Felszalad az egyik szemöldököm a mondandójára, majd megnyugtatom, hogy csak félreértette a helyzetet.
- Először is, ha fogdosni akarnálak, azt nagyon nem így nézne ki... Másodszor, csak figyelmeztettelek. Tudod az emberek elég hamar ki tudnak jönni a béketűrésükből és a végén még bajod esik... Harmadszor pedig nem tudom, hogy az a szó, amit utoljára ejtettél ki a szádon mit jelent, de gondolom nem valami kedves jelző lehet. Szóval, jobban tennéd, ha nem kísérletezgetnél a kóstolássommal, mert még a torkodon akad ez a hatalmas falat... Egyáltalán nem vagyunk egy súlycsoportban, kislány. - Jeleztem neki immáron másodszor, hogy ideje lenne leállítania magát. Vagy minimum vissza vennie. Egyszerűen nem tudtam mire vélni ezt a felsőbbrendűségi érzést, ami a lányból áradt.

Némely embernél és mutánsnál is tapasztaltam hasonlót, de igyekeztem elkerülni az ilyeneket. ~Mégis kinek képzeli ez magát?!~ Suhant át fejemen a felháborodott gondolat. Tény és való, hogy zaklatott vagyok mostanság és nem épp a legjobb társaság... de én nagyon sokáig átokként éltem meg ezt a veszélyes fegyvert, ami a képességem. Soha, egyetlen percig sem éreztem magamat jobbnak azért, mert én már az evolúció egy magasabb lépcsőfokán állok. Pedig, ha a fejlődést nézzük pusztán biológiai szempontból, úgy néz ki ez a helyzet. Erre itt van egy kis taknyos, talán jó, ha huszonéves lányka, aki azt hiszi magáról, hogy ő az Atyaúristen vagy valami hasonló és bárkivel kedve szerint bánhat. ~Talán ő is mutáns lenne, hogy ennyire semmibe veszi az embereket?~ Tettem fel magamnak a kérdést, miközben a lány viselkedését tovább boncolgattam magamban, hogy rájöjjek miért viselkedik úgy, ahogy másokkal.

~ Heh, kislány? Jó volna, legalább pár csalódással kevesebb kísértene. Még mindig fenyeget, de már tuti, hogy nem fog bántani, amelyik kutya ugat, az nem harap. ~ *Felszegi a fejét, félre söpör egy fekete hajtincset a szemüvege elől. Ez már igazán hazai terep számára, csak semmi erőszak.*
- Árulja el, még is mit műveltem velük, atyám? - *Gúnyos mosoly.* - Megzavartam a nyájat legelés közben? Vétkeztem, ezer bocsánat, szörnyen röstellem. - *Imádságra fonja össze kezeit.* - És most? Negyven miatyánk, és térdepeljek ön előtt? -
~ Nem hallhatok tőle semmi olyat, amit már ne vágtam volna a saját fejemhez százszor. Talán a túlzott önkritika egyik előnye, hogy soha nem ér váratlanul a kioktatás, készek a válaszok. Kíváncsi vagyok mit vált ki egy hozzá hasonló macsóból, ha töketlennek nevezik. ~
*A komp megmozdul, és lassan elindul Manhatten felé, most, hogy minden utas befejezte a felszállást.*

~Már megint ez az irónia!~ Megcsóválom fejemet, arcomon a pókerarcom van. Nem mutatom ki, hogy belül egyre jobban fortyogok. Legszívesebben most azonnal megbüntetném a szemtelen lányt a magam módján. De ahhoz túl sok ember van itt. Így másképp határozom el magam. Nagyot sóhajtva fordulok a lány felé ismét, majd suttogva mondom neki, hogy rajtunk kívül más ne hallja meg.
- Az eddigi kis figyelmeztetésem nem volt elég? Ismét szeretnél kapni egy kis kóstolót a 220-ból? Mert épp egy pengeélen táncolsz angyalom és nem garantálom, hogy ha így folytatod türtőztetni fogom magamat a továbbiakban... és ezt ha továbbra sem veszel vissza abból a csinos arcodból a saját bőrödön fogod megtapasztalni. -
Mondtam, majd immáron normális hangerővel szólok újra hozzá a napszemüvege mögött tekintetét keresve.

- Az emberek több tiszteletet érdemelnek tőled, még ismeretlenül is. Pláne az, aki segítő kezet nyújt neked, hálátlan liba. Nem értem, hogyan is mersz jót várni bárkitől is, ha itt színészkedsz meg alakoskodsz velük. A minősíthetetlen modorodról már nem is beszélve. Mi van nem volt gyerekszobád, hogy ilyen antiszociális vagy? Le merem fogadni a tanári fizetésemben, hogy a zsebedben lapul annyi, amennyi a jegyre kellett. Csak kényelmesebb kihasználni meg átverni másokat. Neked talán még szórakoztató is. Ugye? -

Most először toltam le a szemem elől a napszemüvegemet és rá néztem. Nem éppen kedves ábrázatom sokakat meg is riasztott, inkább gyorsan másfelé kezdtek figyelni, elfordulva. A lányt magára hagyták velem. Nem akartak bele keveredni. Megkapta hát a lány az utolsó, harmadik figyelmeztetést is tőlem. Ha esze van, most húzza be a kéziféket. ~Ha nincs, akkor amint leszálltunk a kompról és emberektől mentes terepen vagyunk, adok neki egy kis leckét az élet iskolájáról...~ A komp pedig haladt előre, a habokat szelve Manhattan felé.

*Az újabb fenyegetések hatására inkább nem vág vissza tőle telhetően.*
~ Kár ilyen szép szemeket napszemüveg mögé rejteni, de csak egy okkal több, hogy megszökjem. Különben is, mit nyerhetek azzal, ha megint éreztetem vele, hogy leperegnek rólam a kioktató tanácsai? Végül is tanár, érthető, ha a szakmája annyira a szenvedélye, hogy mindenkit kisdiákként kezel. Tulajdonképpen valahol a kollégám, bár ezt a 220-as szlenget nem ismerem, biztos új szavajárás a fiatalok között. Eh, de mindegy is, nem fogok némi méltóság miatt felesleges kockázatot vállalni, nem igaz? Nem igaz?! ~
*Óvatos mozdulattal a zsebébe nyúl, elővesz egy cigit. A másik kezével öngyújtója után kotorászik ballonkabátja belső zsebében, de egyelőre nem akad rá.*
- Oké, talán tényleg túl messzire mentem, biztosan bármelyikük szívesen segített volna, ha őszintén megkérem őket. - *Tekint körbe alig megvetően. Egyetlen szavát sem gondolja komolyan persze. Régen megtanulta már, hogy segítségre csak akkor számíthat, ha színészkedik. Lényegében az egész élete egy nagy alakítás, ahol csak egy a normális milliók közül, akinek esze ágában sincs szabadnak lennie.* - És sajnálom, igazad van, tényleg piszkosul gazdag vagyok, de unalmamban néha kijárok ide komp jegyeket kéregetni, hogy elüssem valamivel az időm. - *Bűnbánó arckifejezéssel lehajtja a fejét, és közben kihasználja az alkalmat, hogy a szél elől, teste takarásában a végül meglelt öngyújtóval tüzet csiholjon a cigaretta végére.*
- Akkor ha nincs ellenedre, már itt sem vagyok, és megkíméllek egy antiszociális minősíthetetlen modorától. - *Mosolyodik el szomorúan a kapucni alatt, mire újra felnéz, már kifejezéstelenül tekint napszemüvege mögül a férfira.*


//Szerintem történhetne valami a komppal/utasokkal, a válaszodtól függően időzítve. Ha teljesen megszakad a beszélgetés fonala, majd akkor. //

Meglepő fordulat következett be, a lány nem vágott vissza. Ezek szerint még sem hülye annyira, hogy a bajt keresse. Sokkal inkább ravasz és fondorlatos egy nőszemély lehet. Már csak az eddigiek alapján. Amikor beismerte mindazt, amit feltételeztem róla azonnal feszült lettem ismét. ~Valamire megint készül...~ Súgta ösztönöm. Nem is kellett csalódnom benne, ha nem figyelek rá alaposan, elszalasztom észrevenni a megvetést a tekintetében. Pedig ott volt. ~Tehát nem gondolta komolyan.~ Vontam le a konklúziót. Amikor bűnbánóan lehajtja fejét, csak még jobban elrejtőzik fürkésző tekintetem elől. Pedig most már az arcát is látni szeretném. Kíváncsivá tett, nem is kicsit. Ha tudom hogyan néz ki, tudok róla információt szerezni. Ennyire egyszerű. Csak a megfelelő helyen, a megfelelő informátornál kell kérdezősködni.

Figyelem, ahogy rágyújt, keze szinte remeg mint valami láncdohányosnak. ~Vagy ismét megjátssza magát?~ Kérdezem magamtól, de nem tudom rá egyértelműen a választ. Viszont a kis hölgyike inkább lelécelne. ~Csak szeretné!~ Nem ettem meszet, ezek után a sétahajókázás végéig nem fog megszabadulni tőlem.
- Sajnálom, de az utazás végéig élveznünk kell egymás társaságát. - Közlöm vele ellentmondást nem tűrő hangon, majd hozzá fűzöm. - Ráadásul még nem láttam az arcodat, pedig nagyon is kíváncsivá tettél, hogyan is nézhetsz ki. Gyere, mutatok valamit neked. - Majd ha mellém lépve velem tart, a komp egyik oldalsó paneljéből kivezető vezetékéhez sétálok. Megállva előtte megvárom, hogy utolérjen a kísérőm. Aztán a tömegre ügyelve, hogy takarásban legyek, de ő azért lásson, egy kis áramot gyűjtök a lefelé fordított jobb tenyerembe. Majd hagyom, hogy az ujjbegyeimbe vándoroljon az energia. Végül pedig ráfogok a vezetékre és beleengedem azt, ami a kezemben volt.

- Nos, azt hiszem egy jó darabig itt ragadtunk. Szóval nyugodtan ismerkedhetünk. Ha nem vagy az, aminek gondollak szabadon távozhatsz. Ellenkező esetben... nos, azt majd még meglátjuk. - Mondom neki, majd a következő pillanatban a kapitányt látjuk, ahogy egy kézi hangosbemondón a tömeghez szól, miközben a motorok leállnak.
- Kedves utasaink! Elnézésüket kérjük, de technikai problémánk adódott. Amíg a rendszert újraindítjuk, megértésüket kérjük! Köszönöm! - Mondja feszült hangon, de igyekszik nyugodtnak tűnni mindezek ellenére. Somolyogva fordulok a lány felé ismét.
- Hol is tartottunk, akkor kedvesem? - Kérdezem. Kissé túlterheltem a rendszert, de néhány perc múlva úgyis újra tudják indítani a gépeket. Addig viszont talán sikerült végre valóban megrettentenem a lányt annyira, hogy elárulja végre azt, hogy ki vagy jobban mondva esetleg micsoda. - Megtudhatnám végre a nevedet? Én Electro vagyok. - Suttogom az utolsó mondatot, melyet csak ő hallhatott. Persze az utasok egyből felbolydultak, akár a hangyák. Mindenki fennhangon beszélni kezdett és rémes lármát csapott. Mind tudni akarta a pontos okát, hogy miért nem megyünk menetrendszerűen tovább és némelyek a pénzükért pörlekedni kezdtek, visszakövetelték. Én meg csak mosolyogtam az egészen.

//Remélem ez így megfelelő. Ha valami nem tetszik, keress meg PM-ben aztán átbeszéljük. //

//Tökéletes, én elsőre pont az ellenkezőjére gondoltam - magától romlik el, és te javítod meg. //

~Hogy élvezzük egymás társaságát?! És én még azt hittem nincs humora. ~ *Szemöldökét felvonva hallgatja Electro szavait, ahogy arca felfedéséről beszél.* ~ Oké, mióta érdeklődnek utánam a pénzes macsók? Itt valami nem kóser. Remélem nem egy perverz, aki éppen az amerikai pszichó második kötetéhez akar tapasztalatot gyűjteni... ~
*Két lépéssel lemaradva követi csak a férfit, nem egészen biztos benne, hogy jó ötlet vele tartani. Értetlenül figyeli, ahogy a vezetékekkel babrál, aztán a szikrák megjelenésekor kezd összeállni a kép.*
- Ívfény... - *Suttogja maga elé, ahogy Electro ujjai és a vezetékek között az elektromos kisülés összekapcsolja egy pillanatra a kompot a mutánssal.*
~ Tehát tényleg jól éreztem az előbb, nem csak a képzeletem játszott velem. Ráadásul most már az is biztos, hogy nem egy bűvészmutatvánnyal van dolgom. ~ *A hajó leállása nem különösebben zaklatja fel, inkább az, amit utána Electro szájából hall.*
- Nézd, akárminek is gondolsz, hidd el, nem vagyok az. - *Feleli némileg ijedten már csak a gondolattól is, hogy adott esetben nem távozhat szabadon, jelentsen ez bármit is. A kapitány bejelentése egy pillanatra eltereli a figyelmét, a motor utolsó küszködésével még fröcsköl egy kis vizet, a felhők között utat találó verőfényben apró kis szivárványpermetet hagyva maga után. Aztán teljesen leáll a gépzúgás, de az utasok ricsaja szinte azonnal átveszi a helyét. Nehezen veszi rá magát, hogy válaszoljon a kérdésre, bátortalanul felel.*
- Alex. - *És várja, hogy kiderüljön mire számíthat az imént hallott nem túl bizalomgerjesztő kijelentéstől.*

- Azt majd had döntsem el én, rendben? - Kérdeztem vissza. Megijedt. ~Tehát valami rejtegetnivalója van. Én pedig azon leszek, hogy kiderítsem ezt a nagy titkot.~ Gondolom határozottan. Tudni akarom, kíváncsiságom hajt, hogy megtudjam a titkát. ~Talán túl kíváncsi is vagyok. Ki tudja, talán egyszer ez lesz a vesztem...~ Elmosolyodom a lehetőségen.
- Szóval Alex, mi? - Kérdezem a lánytól alaposan végigmérve. - És ez minek a rövidítése? Alexandra, Alexa vagy Alexis? - Érdeklődöm szenvtelenül. Aztán támad egy ötletem. Szétnézek, de a tömeg mindenkire figyel, csak mi ránk nem. ~Nagyszerű, most neki sem lesz oka kihátrálni a dologból.~ Gondolatban már előre innék a medve bőrére, de ismét a megérzésem int óvatosságra bölcsen. Nem is tudom mit kezdenék néha nélküle.
- Megmutatod akkor azt a csinos pofidat? Vagy esetleg én emeljem le a buksidról a kapucnidat? - Kérdezem tőle, karba font kézzel. - Nyugi, a kutya sem figyel ránk. -

*A nevek felsorolásakor nem mond semmit, csak talányosan hallgat, úgy látszik neki elég az is, ha Electro mindössze ennyit tud.*
- Azt kérded a maszkos embertől, hogy kicsoda, miközben ha ezt tudtodra akarná adni, nem is viselné a maszkot. - *Válaszolja mosolyogva az utóbbi kérdésre. Nem egyszer előfordult már vele, hogy levetették a kapucnit a fejéről; a bevásárlóközpontokba enélkül be sem engedik általában. Ettől függetlenül mindig érzékenyen érinti, ha mások akarják neki megmondani hogyan öltözködjön - hiszen nem ismerik a terhet, ami cipelnie kell.*
- Vagy ha kevésbé költői válaszra vársz Electro, akkor hadd emlékeztesselek, hogy nem csak a fogdosásért, de a vetkőzésért sem fizettél. - *Mélyen letüdőzi a füstöt, szüksége van a nyugtató hatásra, nem igazodik el a mutánson. Ha az nem felel azonnal, akkor hozzáfűz még valamit.*
- Talán most nem ránk figyelnek, de el tudom érni az ellenkezőjét, már láthattad, ebben jó vagyok. - *Érti félre némileg Electro szavait, fenyegetésként értelmezve azokat, ami a korábbiak után nem túl meglepő.*
~ Mit akarhat tőlem? Rendben, különös körülmények között ismerkedtünk meg, el kell ismernem, emiatt kíváncsi lehet a természetemre pusztán pedagógiai szempontból. De miért ragaszkodik ennyire az arcomhoz? Talán azt hiszi, hogy könnyebben meg tud fejteni, ha olvashat róla? Remélem, hogy csak ennyiről van szó, és nem néhány sötétebb verzióról, ami hirtelen még eszembe jut. Jobb lesz, ha egy darabig még kéretem magam, így legalább megbizonyosodhatok róla, hogy milyen szándék áll a kérése mögött... Eh, bárcsak olyan lehetnék én is, akinek nem kell összeesküvés elméleteket gyártania azonnal, ha egy ilyen apróságot kérnek tőle. De hát azt hiszem nem kaphatunk meg mindent, amit csak akarunk, bizonyára jól van ez így... Nem, nincs. ~

Először értetlenül néztem Alex-re, majd rájöttem, hogy a lány bizony gúnyolódik rajtam. Ami éppen nem túl szerencsés dolog. Ugyanis jelenleg egy időzített bomba voltam az érzelmi kilengéseim miatt. S hogy ennek mi az oka? Természetesen a rémálmok, amiknek csak zavaros képrészleteire emlékszem. Minden más a homályba vész minden áldott reggel. Igazán bosszantó egy dolog, ugye?
- Nézd Alex, megadtam neked a választás lehetőségét. Le is téphettem volna rólad, ha úgy tartja kedvem. De nem pirítottam rád szó szerint. Én igencsak türtőztettem magamat azt hiszem. Pedig már nagyon megérdemelnéd, hogy valaki helyretegyen végre és ne ilyen arrogáns, másokat lenéző ember legyél. Lehet, hogy gazdag vagy, hogy ez neked csak szórakozás... de mások önérzetébe nem túl jó ötlet beletaposni. Főleg, ha valaki ezt nem tolerálja és még az ereje is megvan ahhoz, hogy móresre tanítson. - Mondom és villan is egyet a smaragdzöld szempár a lányra. Komolyan beszéltem. A kis fenyegetése már jobban érdekel. Arcizmom megrándul, majd dühös tekintettel mordulok rá.
- Oh, ebben egészen biztos vagyok. De emlékszel, hogy mit mondtam nem is olyan régen? Ne kóstolgass Alex, mert megjárod. A végén még véletlenül a vízbe pottyansz és megráz az áram. - Szűrtem ki a fogaim közül a mondandómat. - Nos, volnál olyan szíves és megmutatnád végre nekem, hogy kihez is beszélek immáron jó ideje vagy magam derítsem ki, kinek az arcát kell megjegyeznem egy életre? - Kérdeztem türelmemet vesztve.

*Nem tudja nem észrevenni Electro idegességét, de most inkább jut eszébe róla egy hisztis kisgyerek nyalóka utáni követelőzése, mint egy valódi fenyegetés. Meggyőződése, hogy ha tényleg tettlegességig akarta volna vinni a dolgot, akkor már megtette volna, hiszen előző kinyilatkoztatása is egyértelműen ultimátum volt.* ~ Türelem, hapsikám, te sem kaphatsz meg mindent. ~
- Úgy látom ragaszkodsz hozzá. - *Angyali mosoly, zavarba ejtően sokszor használta már, ha zsarolásba kezdett.* - Kössünk üzletet Electro. Ígérem, hogy láthatod az arcom még mielőtt búcsút intenénk egymásnak, feltéve ha... - *és mindig itt jön az a ha* - ... meghívsz egy ebédre. - *Amilyen elképesztő az ajánlat, annyira komolyan gondolja.* - Minden bántás nélkül mondom, egyelőre nem sikerült egészen elnyerned a bizalmam. De adok egy esélyt, ha tényleg ennyire kíváncsi vagy rám. - *Nevet fel jókedvűen, meggyőződése, hogy ép bőrrel fogja megúszni.* ~ Amelyik kutya ugat, az nem harap. ~ *Idézi fel magában újra, most, hogy beszélgetésük önmagába tér vissza. Erről egy pillanatra végtelen hurok elméletek jutnak eszébe, de gyorsan elhessegeti a gondolatot.*

- Rendben, legyen így. Egy ebéd, de én választok helyet. - Mondom és villan is egyet újra a smaragdzöld szemem a lány nevetésére. Már éppen valami frappáns visszavágáson töröm a fejemet, amikor ismételten újjá élednek a motorok és ismét felbőgve elindulunk úticélunk felé.
~Remélem nem jut eszébe semmi hülyeség. Mert nem fogom hagyni, hogy idő előtt leléceljen.~ Gondoltam elszántan. Tényleg figyelemre méltó volt ez a kis pimasz kamasz, de most már kissé én is borsot akartam törni az ő orra alá. Főleg, hogy egyre inkább úgy éreztem, valamit titkol és nem véletlenül.
- Nézd, nem bántásból mondom... de magasról teszek arra, hogy a bizalmadat élvezem-e vagy sem. Csak az arcodat akarom látni. Semmi több. Ha ennek egy ebéd az ára, ám legyen. - Vonok vállat tettetett közönnyel.

~ Először csak egy ebéd, aztán az egész világ! Milyen ellenállhatatlan vagyok! ~ *Merül fel benne az epés kiszólás, jobbnak látja nem kimondani, Electro még azt hinné, hogy komolyan gondolja, nem pedig szokásos önkritikája indult be.*
- Oké Tanár úr, bízom a jó ízlésedben. - *Mosolyodik el, a férfira bízza, hogy mit ért ez alatt, az éttermek vagy az arcok megítélését.* - Annyi kikötésem van, hogy a választott helyen a villanyrezsó magától működjön. - *Folytatva a kétértelműséget. A hajó megindulását boldogan nyugtázza.*
- Már azt hittem örökre itt ragadtunk, annyi ideig vesztegeltünk. Örülök, ez a szél már kezdte teljesen szétzilálni a hajkoronámat. - *Jegyzi meg inkább magának, mint Electronak, főleg mivel hajviselete (már amennyire látszik) amúgy is tiszta kóc, és a másnapos hajzselé sem tartja már rendesen tincseit.*

Meglepő módon a lány kezdett normálisabban viselkedni. Nem értettem a változás pontos okát, de örültem e ténynek.
- Mi sem természetesebb. - Válaszolt a lány kikötésére reagálva, majd hozzátette. - Látod, tudsz te normálisan is kommunikálni másokkal. - Biztatásul elmosolyodtam, mely egyszerre szólt e ténynek és a lánynak is. Amikor a hajó újraindulása került szóba, nem kommentáltam a dolgot. Nem akartam teljesen tönkretenni a gépezetet, csupán csak megállásra kényszeríteni és egyszer s mind megmutatni útitársamnak a képességemet. De nem rettent meg tőle annyira, mint vártam. És ez már önmagában gyanúba keveri. ~Talán ő is mutáns, csak épp titkolni igyekszik kilétét. Akármicsoda is, megfejtem!~ Határoztam el magamat. A lány hajáról tett megjegyzésére csak fintorgok egyet, hozzászólni nem tudok és nem is akarok a témához. Amikor megállt a komp és elértük Manhattant, az elsők között távoztunk róla és a belváros felé vettem az irányt. Közben persze ügyeltem rá, hogy ne lépjen meg a lány.

Pár órával korábban.
~Természetesen, ha az ember penge egy területen, attól még nem lesz zseni mindenben, ráadásul amikor rózsaszín felhők közt szárnyal könnyen el tud kalandozni a figyelme, no meg késő is volt már, meg persze az idegméreg....minek cifrázni, a lényeg az, hogy elfelejtettem elkérni Sarah számát tegnap, így most egy kicsit trükköznöm kell....~
*A Xavier iskola weboldala jelenik meg monitorján. Gyorsan kell gépelnie, hisz az irodatechnika óra sem tart a végtelenségig, bármennyire is úgy tűnik néhanapján.*
~Mennyivel könnyebb lenne, ha legalább a vezetéknevét tudnám....hoppá!~
*Az osztályképek közt végre ráakad a lányra, kinek felkutatásáért hajlandó volt feláldozni akár még a következő matekórát is.*
~Sarah Wilchok. Na, így már egyszerűbb lesz. Lássuk az elérhetőségeket....ééés megvan!~
*Kiviharzik a teremből, és azonnal a lány számát tárcsázza.*
-Szia! Sean vagyok! Volna kedved összefutni?

Most
*A móló szélén álldogálva várja, hogy Sarah megérkezzen. Nagyon meleg van, ami az évszakra való tekintettel elég furcsa, de a terveihez pont passzol.*

Épp óráról sétáltam a szobám felé, mikor megcsörrent a mobilom és nem kis örömömre, meg meglepetésemre Sean volt az.
- Hogyan....áááá, mikor elmentél jutott eszembe, hogy nem adtam meg a számom, meg te sem a tied! De, akkor hogyan? - hadartam bele a telefonba, ahogy meghallottam a hangját, jóformán szóhoz sem hagyva jutni.
- Persze rájöhettem volna, hogy a "számitógépes guru" egy ilyen apróságon nem akad fenn! - kuncogtam fel, aztán tovább hallgatva őt bólintottam, míg le nem esett, hogy ezt biza nem látja, ezért hangosan is megerősítettem. - Igen, el tudok lógni! És hol találkozzunk?
~ Az az egy-két óra, ami még hátravan, csak kibírja nélkülem! ~ vonom meg a vállam és sietek, hogy lepakoljak és átöltözzek.

Pár órával később már a móló felé sétálok. A nagy melegre való tekintettel egy vékony ujjatlan inget vettem fel, melyet mellem alatt csomóra kötöttem, meg egy farmer sortot. Mivel nem tudtam, hogy Sean mire készül, ezért egy kényelmes edzőcipőt húztam. Már messziről kiszúrtam, ahogy ott álldogált és boldogan szaporáztam meg a lépteimet.

~Húha...~
*A lélegzete is eláll, amikor meglátja a szaporán felé közeledő lányt. Szíve egyre vadabbul ver, ő pedig nem bírja ki, hogy csak itt álljon egy helyben, ezért gyors léptekkel teszi meg a köztük lévő táv másik felét. *
-Szia - szólal meg, s egy apró csókkal is üdvözli még barátnőjét - egyébként nem volt könnyű rád akadni, de szerencsére nekem is megvannak a trükkjeim.
*Finoman megfogja Sarah kezét, és úgy vezeti őt az egyik mólóhoz.*
-Egyébként jól értettem, lógtál a suliból? - Kérdi vigyorogva. - Minden esetre, utol nem fognak érni az tuti....
*Megáll egy hatalmas JetSKY kölcsönző feliratú tábla mellett, melyhez tartozik egy kissé mogorva jegyszedő, és vagy tízféle vízi robogó.*
-Ültél már ilyenen? Gondoltam, ha a lövöldözés bejött, ez is tetszeni fog. - Ekkor kicsit szomorúan először a lányra, majd a közeli öltöző fülkék felé. - Viszont félek ehhez át kell öltözni.
~Őszinte sajnálatomra, én nem bánnám, ha így jönne.~

~ Hajaj! Nem lett rondább mióta láttam! Sőt! ~ futott végig a szemem ezen a jóképű srácon, akit már alig vártam, hogy újból láthassak! Boldogan viszonoztam a csókot és aztán mikor megfogta a kezem és a vízpart felé húzott kíváncsian vártam mit eszelt ki.
Meglátva a vízi robogókat, leesett mire célzott azzal, hogy nem érnek utol! Vidáman vigyorogtam rá és lelkesen bólogattam.
- Még nem ültem ilyenen soha, de mindig szerettem volna kipróbálni! És tényleg ezzel fogunk furikázni? - húztam közelebb a kezénél fogva és most én leheltem csókot az ő szájára. - Akkor menjünk átöltözni! - indultam az öltözők felé magammal vonszolva Seant.
- Én is vezethetek? - torpantam meg. - Tudod még nincs jogsim, de Adam már beiratott egy suliba és ha elvégzem, akkor hamar meglesz. - nézek kicsit elszomorodva, hogy talán ez most akadály lesz.