Methal Inc. székház

Miután beléptünk ennek a Darrow nevű fickónak az irodájába, amiről Szellem biztosított, hogy egy darabig nem bukkan elő, hogy megzavarjon minket, figyelmesen hallgatom a gyémánt történetét, amit a félkezű futártól megtudott, és próbálom kihámozni a mondanivalójából a lényeget, habár még mindig egészen feldobott hangulatban van.
- El kell döntenünk, hogy kell-e nekünk a gyémánt, ahhoz, hogy meggyőzzük Darren főnökét, hogy nem a mi szépfiúnk vert a seggére, vagy elég, ha más bizonyítékot, esetleg vallomást teszünk elé. - mondom elgondolkozva.
A szobatársra vonatkozó megjegyzésére, csak rosszallóan összehúzom a szemöldökömet.
- Hogy néha hívatlanul jársz a alkásomba, csak azért bocsátom meg, mert épp télapót játszottál és nagyon szép ajándékot hoztál, de azért máskor legalább kopoghatnál, ha nem a halálhörgésemet hallod. - vigyorgok rá utána. - És egyébként igen, van lakótársam és jobb, ha hozzászoksz, mert olyan ő nekem, mint a kisöcsém, és egy darabig velem is marad, amíg nem iratom be a Xavierbe.

Elgondolkodva dönti homlokát az ablak üvegének, s miközben azon át bámulja az ékszerüzletet, arcának mimikái kísértetiesen emlékeztetnek egy mesebeli főgonoszéra, aki éppen azt fontolgatja, miféle galád csínynek veti majd alá a hős a lovagot, ki nagyon meg fog lepődni, amikor a toronyban egy másnapos troll várja a hercegnő helyett.
-Darren főnöke mindenképpen rosszul fog járni - jelenti ki teljes nyugalommal - ennek ellenére, fél milliót érő gyémánt nem jön rosszul akkor sem, ha ebben a konkrét ügyben nem használjuk semmire. Legfeljebb majd elhasználod a betöréseid közben.
~Jut eszembe, ha már úgyis ékszerüzletbe megyünk...~
-Kisöcséd? - Kérdi megütközve. - Még nálam is nagyobb. - Több szót nem veszteget a témára, inkább megint az ablak felé fordul, és végre lát valami mozgást is az ékszerüzletben, bár ez csak az aznapi utolsó vásárló távozása. - Kopogni? Az nem az én stílusom, de amúgy szívesen.
Próbálja elfedni, de egy kicsit azért elmosolyodik, igaz ennek észleléséhez tényleg egy macska élet látása szükséges.

Nem nagyon értem, most Szellem terveit, de biztos az ő fejében már összeállt, csak kicsit megkutyulódott, hogy kapott egy nagy dózis nyugtatót. Meg mostanában, amúgy is elég szétszórt és néha olyan szavak hagyják el a száját, ami egy rettenthetetlen bérgyilkostól elég szokatlan, és ezek általában Lynnel kapcsolatosak. De most minden esetre elég hátborzongató képet vág, ahogy az ablaküvegen visszatükröződő képmását látom, és ha ez Darren főnöke miatt van, akkor már most sajnálom a fickót. Persze csak egy kicsit.
- Akkor mi legyen? Én nem mondok nemet fél milla gyémántra, ha közben azért Darren barátunk seggét is ki tudjuk húzni a slamasztikából. - válaszolom a férfinak. - És, felhívnám a figyelmedet, hogy Josh nem tudja, hogy mivel foglalkozom, úgy, hogy szeretném, ha ez így is maradna, okés?

-Ó - hagyja el ajkait csalódottan ez a rövid hang - szóval a világ legszexisebb bérgyilkosa feliratú bögre rossz ajándék lenne a szülinapodra? - Kérdi, kaján vigyorral az arcán, ám egy szemvillanásnyi idővel később arca komorrá válik, s egyszerre megint az a rideg, és számító alak bámul ki az ablakon, amilyennek Sheena megismerte őt. - Bezártak végre, mehetünk!
Kezét újra a nő vállára teszi. Ez a mozdulat már annyira megszokottá vált náluk, hogy mostanra alig érzi, hogy Sheena legszívesebben tőből kitépné a karját, amiért hozzá mert nyúlni, de hát nincs mese, így gyorsabban tudnak utazni, és az sem hátrány, hogy a bent lévő aktakukacok között így senki sem köszön neki előre. Mondjuk, akár el is mondhatná az igazi nevét Sheena-nak, gondolt is rá többször is, csak sosem jött szóba. Na jó, akkor most.
~Amúgy, hogy tettszett az irodám?~
Az ékszerüzlet előtt jelennek meg, s Szellem szélesre tárja az ajtót a szőke előtt.
-Csak utánad, te ádázabbnak tűnsz.
A bolthelyiségben egyetlen eladó, és három bőrkabátos ürge foglal helyet, kiknek övében ott lóg kedvenc géppisztolyuk. Szellem erősen kétli, hogy ez normális dolog egy ékszerüzletnél, még ha zárás után is vannak, de különösebben nem zavartatja magát, és máris a gyűrűkhöz lép.
-Nohát, normális készlet nincs, ezek mind olyan...nem is tudom...
Elég csúnyán néznek rá mind a négyen, pedig valamelyikből nem ártana némi információt is kiboxolni, vagy legalább rávenni, hogy ne lőjön.

- Ha bármikor is Josh előtt utalsz a szakmánkra, és kitekerem a nyakad! - vigyorgok rá, hiszen még az is jó, hogy a csomagot, amit hozott, nem a fiú előtt bontottam fel, élve a gyanúperrel, hogy ki is volt a láthatatlan szállító.
Mikor aztán minden szó nélkül ismét magával ragad, már készülök valami velőset odamondani neki, de megakasztanak a szavai és még mindig azon hüledezek, mikor ismét láthatóvá válunk az üzlet előtt.
- Darien Darrow? Ez a "rendes" neved? - bukik ki a számon, de valahol belül nagyra értékelem, hogy ezt is megtudhattam, de több szóra nincs idő, hiszen szélesre tárja az ékszerbolt ajtaját, merő udvariasságból persze, hogy én nézzek szembe a négy marcona fickóval, akik ahogy elnéztem nem nagyon örültek, mikor besétáltunk, mondjuk én sem mikor megláttam háromnak a nyakában azokat a cuki kis géppisztolyokat.
- Én mondtam neked, hogy ne ebbe a lepukkant üzletbe jöjjünk. - sétáltam én is Szellemhez hasonlóan a vitrinekhez, és elég közel a szúrós szemmel bámuló két fegyvereshez, mint aki semmit nem vett észre.
~ Hogy nekünk soha semmi nem megy nagyobb verekedés nélkül! ~ sóhajtok fel gondolatban ~ De legalább a tulajt életben kell hagyni, mert különben ott leszünk, ahol elindultunk és semmivel nem jutunk előrébb. ~

-Mit bánom én, mit mondasz neki, de ha megint beugrik hozzád valaki tatarozni, magától is rá fog jönni. - Mély sóhaj bukik ki belőle, hisz első kézből tapasztalhatta, milyen amikor egy családtag ilyesmit tud meg az emberről. - A csajom majdnem elhagyott, amikor megtudta.
Sajnos, most nincs idő hosszabb csevejre, de a szokásos dumát azért elsüti Sheena-nak is gyorsan:
-Igen ez, de nem szoktam használni, mert rímel, és egyébként is...
~Huhú, ezzel felkerültem azoknak a listára hivatalosan is, akiket nem szeretném, ha megölne. Mondjuk, azt gondolom kitalálta magától is, hogy morcos lennék, ha engem próbálna megölni.~
A négy férfi rosszalló tekintetével, és legkevésbé sem vendégmarasztaló szövegével mit sem törődve nézegeti tovább a gyűrűket, és meg is akad a szeme az egyiken. Nem kimondottan díszes darab, mindössze egy fehéraranyból készült kis karika, rajta egy szép, de azért nem hatalmas kővel.
-Húha, ezt megnézhetem közelebbről? - Kérdi, de a választ meg sem várja, csak egyik kezét az üvegre teszi, másikkal pedig átnyúl rajta, és kihalássza onnan a gyűrűt, a tulaj nem kis meglepetésére. A fegyveresek sem örülnek a dolognak, hisz rögtön fegyvert rántanak, de mire lőnének, Dariennek csak hűlt helyét látják, és puskájuk is csak éhesen kattog.
-Meséltem, hogy a parkban valaki azonnal levágta, honnan került hozzám az a sok lőszer? - Kérdi, miután megjelenik, szétszórva vagy 100 töltényt. - Rögtön tudta mit tettem, és nem nyúzott ezzel az idegesítő kattogással. Olyan jó volt a kedvem, hogy még életben is hagytam az ürgét.
Szúrós tekintetét a három fegyveresre emeli, kik átugrálnak az asztal fölött, hogy akkor legalább puskatussal agyonverhessék a szemtelen Szellemet. A boltos közben megpróbál feltűnés nélkül eloldalogni.

- Szegény Lynn, azért gondolj bele a helyzetébe! - vigyorgok rá kajánul, hiszen olyan élvezetes elképzelni, hogy egy több százszoros gyilkost sarokba szorít egy kis filigrám asszonyka. - De, ha mást nem akkor legalább te ügyelj a belépődre a lakásomra, még ha más esetleg nem is. - sóhajtok nagyot a szavaira. - És a neved....tényleg jól hangzik, csak még szokni kell, azt hiszem én azért maradok a Szellemnél, azt már megszoktam.
Társam gyűrűs bemutatója, aztán véget is vetett az idilli képnek, miszerint mi szende vásárlók lennénk, és ezt a fegyveresek sem vették jó néven, habár Szellem szokásához híven gyorsan megszabadította őket attól a tévhittől, hogy itt ma lövöldözés lesz, legalább is általuk. Mikor erre nagy nehezen rájöttek, akkor is ragaszkodtak hozzá, hogy használják őket, csak most a bunkós bot szerepében kívánták ezt demonstrálni. Mivel mindnyájan Szellemet szerették volna magukénak, és tapasztalatból tudtam, hogy társamnak három kis izompacsirta nem okozhat nagyobb gondot, ezért én az elszivárogni vágyó tulajt vettem célba, de azért a pulton átugorva, még lendületből fordulva egyet hátba segítettem az egyik nagyon igyekvő fegyverest, remélve, hogy a szemben lévő fal majd megállítja heves rohamát. A tulajt még a hátsó ajtó előtt elcsíptem és és sárgálló szemeimet rászegezve, az egyik karmommal kedélyesen megcirógattam a gigáját.
- Hova, hova ily sietősen? És mi lesz a csecse kövekkel? Csak így magára hagynád őket a felettébb kíváncsi vásárlókkal? Ha vársz egy kicsit, sokkal nyugodtabb körülmények között cseverészhetünk, nem fognak zavarni ezek a rossz arcú egyének. - intek a pult másik oldalára. - Szellem, ugye hamar végzel, mert a tulaj már türelmetlen? - kiáltok a csetepaté felé.

-Rendben, majd valahogy megpróbálok észrevétlen lenni...
A tulaj menekülési kísérlete azonnal kudarcba fullad, ami pedig a csetepatét illeti, mire Sheena Szellem felé néz, azt láthatja, hogy a férfi még mindig ugyanabban a pozícióban áll, mint előbb, és továbbra is a gyűrűt méregeti egy másikhoz, amit otthonról hozott, a rátámadó alakok viszont holtan fekszenek a földön, csúnyán meglékelve néhány fontosabb szervüknél. A kés, mely a munkát végezte ott hever az egyik üvegpulton, s még mindig csöpög róla a piros életnedv.
-Hmm? - Kapja fel a fejét Darien a kérdésre, majd ártatlanul mosolyogni kezd, és beteszi a gyűrűt egy piris díszdobozkába, mielőtt zsebébe süllyesztené azt. - Ja igen, már megvan amit kerestem, nyugi. Ugye nem baj, ha megtartom?
Közelebb sétál a tulajhoz, s még mindig azzal a gyermeki ártatlanságot sugárzó arccal guggol le elé. Gyengéden paskolja meg a férfi vállát, mint aki csak rossz fát tett a tűzre, és ezért most a tanárbácsi, és a tanárnéni eljött, hogy a körmére nézzen.
-Gondolom kitalálta, hogy egy zacskó drágakő miatt jöttünk, ami itt került átadásra egy Reid nevű kölyök...ugye így hívták? Nos, értékeljük a tréfát, de most már szeretnénk az igazi köveket is megkapni. Lehetne róla szó?
-Nem tudom miről beszélnek! Azok a kövek valódiak voltak! - Üvölti remegő hangon a tulaj. Annyira rosszul hazudik, hogy az egy ötévest sem verne át.
-Csalódást okoz, egy ékszerész ne tudna különbséget tenni az üveg, és a gyémánt közt? Sheena drága, lekapnál róla néhány kiálló testrészt?

Hirtelen nem is tudtam hová tüntette el a fegyvereseket, de aztán egyrészt megéreztem a vér szagát, másrészt már a kisebb halmot is láttam a lábai előtt szellemnek, aki most is úgy állt ott, mintha csak tényleg gyűrűt válogatni jöttünk volna az üzletbe.
- Mindig csak a szórakozás! – csóváltam meg a fejem vigyorogva. – Én meg itt halálra izgulhatom magam, hogy sikerül-e a megfelelőt kiválasztanod, mielőtt kivernék a kezedből.
- És nem hiszem, hogy ennek itt – mutatok a tulajra, - kifogása lenne, hogy megtartsd, hiszen csapot-papot itt hagyott volna, ha nem marasztalom.
Mikor Szellem a gyémántok felől érdeklődik a férfi tettetett felháborodása egészen bántja a fülemet, hiszen a vak is látja, hogy hazudik a szentem. Szellem felhívására, szép lassan, hogy mindenki élvezze a pillanatot, előhívom a névadó vadállatot magamban és a következő pillanatban már ott csattogtatom a fogaimat az ékszerész arcától pár centire, majd éhesen felhorkanok. A vérszag erősen hat a gyomromra.

-Hát, hogy a megfelelő-e azt nem tudom - jegyzi meg szégyenlősen, bár azt nem lehet tudni, hogy ez még még mindig a boltos kedvéért rendezett színjáték része, vagy tényleg ennyire izgul. Minden esetre elő kapja a piros dobozkát, és felnyitja azt Sheena arca előtt. - Mit mondasz, érzed, hogy igent kéne mondanod valamire, amikor ezt látod?
A tulaj minden szavára rosszallóan horkan fel, s mikor ráfordítja tekintetét, a férfi érezheti, hogy ez a manus nagyon nem szeretne itt lenni, és valósággal irritáló számára minden perc, amit munkával kell eltöltenie, az pedig, aki miatt elhúzódik a mai nap nagyon-nagyon rosszul fog járni. Talán ezért - vagy az előtte álló nagymacska miatt - végül megered a nyelve.
-Rendben, Rendben! Csak vigye ezt innen!
Szellem rosszallóan húzza el a száját, majd arrébb is fordul, mint aki nézni sem tudja, mi jön most. Pár másodpercig hagyja csak rettegésben a tulajt, utána tenyerével kicsit odébb tolja Sheena fejét - persze csak óvatosan, hisz szüksége van még ma a kezére - s még mindig nyájasan mosolyogva hajol közel áldozatához.
-Most a lelkébe gázolt, és olyankor ő...mi lenne, ha inkább kevésbé brutális témát választanánk? Hol vannak a gyémántok?
-A széfben!
Csodálkozva hümmög egyet, mialatt felegyenesedik, és a falhoz sétál. Erre valóban gondolhatott volna magától is, arról nem is beszélve, hogy ismerve a helyet, úgyis akadt volna azon a helyen elég gyémánt. Egy mozdulattal lekapja az ajtót, s a következő pillanatban már a kezében is van a zacskó.
-Tényleg itt van. Nahát, ez nem is volt nehéz...és találtam egy pirosan villogó izét is.
~Remélem nem a rendőrséghez van bekötve, azt nagyon nehéz lenne kimagyarázni.~
-Neked vall valami Párduc, mielőtt megjön a lovasság?

- Hát fene tudja, én sosem rajongtam a bizsukért, de akinek szánod biztos tetszeni fog. - vigyorgok a gyerekként izguló bérgyilkosra.
Persze nem sok ember van, aki sokáig tud szemezni egy szép nagy fekete párduccal, a Szellem képén honolt türelmetlen kifejezéssel, meg főleg nem, ezért az ékszerésznek sem tart sokáig átgondolni, hogy megéri-e az a pár gyémánt, ha darabokra szaggatva fejezi be a napot. Mikor Szellem eltol azoktól a hívogatóan lüktető nyaki erektől, kicsit morcosan horkantok fel, de aztán még is csak győz az ember a vadállatban és szófogadóan lépek egy kicsit hátrébb, míg a tulaj kiköhögi, hogy hol is tartja azokat a gyémántokat. Mikor Darien - milyen furcsa ez név még számomra - kinyitja, vagyis inkább leemeli a köveket rejtő széf ajtaját, és megtalálja a zacskót, már nekem sem kell tovább fenntartani az alakomat, így gyorsan visszaváltozom, és miközben kéjesen nyújtóztatom meg tagjaimat, rosszallóan nézek a földön kuporgó alakra.
- Ez igazán nem volt szép magától! - mondom neki szemrehányóan. - Én itt megfosztom magam egy jó kis zsíros falattól, maga erre ránk szabadít valami őrült bandát? Ejnye! Talán mégis meg kéne fontolnom, hogy időt szakítsak még egy vacsira, mit gondolsz Szellem? - nyalom meg a szám, miközben tekintetem nem veszem le a férfiról. - Mennyi időnk lehet még ide érnek?

-Remélem...
A nő kérdésére egy vállvonással felel, felőle aztán megzabálhatja a reszkető ékszerészt, életben hagyni úgyis illetlenség lenne azok után, hogy hallotta a nő nevét, és látta az arcukat.
-Nem tudom, mennyi idő, de ki fog derülni, ugyanis megvárjuk őket - jelenti ki, s felveszi a véres kést a pultról. - Kis szerencsével nem a kopók érkeznek, bár ha kellően látványosan dolgozunk, ők is tiszteletüket teszik majd - itt társára sandít, pimasz vigyorral az arcán. - Készülj fel, szerintem a saját embereik jönnek majd, akiktől végre megtudhatjuk majd azt is, hogy ki mozgatja a szálakat, viszont ez azt jelenti, hogy legalább az egyiket életben kell hagynod - teszi hozzá sajnálkozva.

Szellem nem téved, ijesztő gyorsasággal jelenik meg egy autó az üzlet előtt, melyből öt jól öltözött férfi száll ki. Nem számítanak félreértésre, hisz kicsit sem próbálják titkolni, mekkora mordályt cipelnek magukkal négyen, az ötödik fickó azonban látszólag fegyvertelenül érkezik. Lehet ő csak nézni jött, vagy netán mutáns lenne?
-Oké, mit szólnál az üvöltő Puma taktikához?

Kicsit megütközve nézek a vigyorgó Szellemre, miután közölte, hogy megvárjuk a hamarosan érkezőket, akik valószínűleg nem a zsaruk lesznek és nem is olyan szépen fognak kérni minket, hogy adjuk vissza a köveket. Az ékszerész újból mozgásba lendülne, de egy türelmetlen és felettébb bosszús mozdulattal tépem fel a torkát, hiszen ő sem kímélt volna minket egy percig sem.
Aztán a vért önkéntelenül lenyalogatva a karmaimról húzom azokat vissza, míg meghallgatom Szellem tervét.
- Szóval semmi fejetlen vérontás, csak szép sima ellimitálás. Mondjuk ez attól is függ, hogy hányan jönnek, hiszen ha újból át kell változnom, akkor nem tudom neked garantálni, hogy sok beszélőképes egyén marad a helyszínen.
Viszont a kérdésemre hamar választ kapok, hiszen már fékez is egy autó az üzlet előtt és öt alak száll ki belőle, ami még nem is egy vészes szám, ha nem lenn közöttük egy felettébb gyanús is, aki nincs állig felfegyverezve. Ez általában nem szokott jót jelenteni!
- És mi is az pontosan? - nézek megütközve társamra, miközben a pult mögé húzódom. - És, ha alkalmazni akarjuk remélem gyorsan tudsz beszélni és átadni az infót.

Lehajol a földre, az egyik kiürített géppisztolyért, mart felkap egy maroknyi lőszert is, a biztonság kedvéért, s elkezdi betárazni új fegyverét. Közben azért nem felejt el bólogatni Sheena-nak, hogy jelezze, jól látja a helyzetet.
-Ha ekkora probléma életben hagyni őket, felőlem le is gyakhatunk minden bűnözős a városban - ajánlja fel lezseren, s a teli tárat a helyére pattintja - nem lehetnek olyan sokan, jövő karácsonyig talán még kész is lennénk vele.
A kocsik megérkeznek, Szellem pedig lebukik a pult mögé. Sheena továbbra sem gondolatolvasó, így érthető, hogy nem tudja, mit értett üvöltő puma alatt, szóval ezt még gyorsan elmagyarázza, mielőtt támadásba lendülne.
-Gondoltam, ha már ennyit lógunk együtt, lehetne egy ilyen kódrendszerünk. Az üvöltő puma mondjuk az, amikor lenyúlom minden lőszerük, aztán a hátuk mögött elsütök valami banális hülyeséget, mire te hátba támadod őket, és lényegében mialatt összecsinálják magukat két tűz között....hmm...igazad van, a puma üvöltésnek ehhez nincs sok köze, mindegy, csináljuk, majd kitalálunk neki egy jó nevet később.
Ezután el is tűnik, és már csak a bűnözők háta mögött jelenik meg legközelebb, körülötte egy rakás vadi új tölténnyel, mely nagyon fog hiányozni valakiknek pár másodperc múlva.
-Szép napunk van ma, nem igaz? - Kérdi, s közben tarkón lövi az egyik fickót.
~Igen, igen tudom, de nem őt akartam élve elkapni!~

Továbbra is elég értetlenül nézek kicsit szétesettnek tűnő táramra, hogy pont ilyenkor jut eszébe, hogy eszement kódneveket, vagy jelrendszert, vagy mi az ördögöt agyaljon ki, mikor a nyakunkon az ellen.
Mikor elmagyarázza mire is gondolt az "üvöltő puma" akcióterv keretében, még mindig érdekesen nézek rá.
- Hát igen! Ebben minden benne van, az üvöltésen és a pumán kívül! - emelem fel a hüvelyk ujjam jelezve, hogy tökéletes...., hogy tökéletesen sületlenség a dolog, mivel egyébként is minden támadásunkat, valami hasonló módon zavarjuk le. Én meg tuti nem fogok neki üvöltözni.
De nincs több időnk ezen elcseverészni, mert az autó utasai már be is toppantak az üzletbe és Szellem már köddé is vált, hogy pár minutum múlva már lőszereket potyogtatva bukkanjon elő a férfiak mögött, kissé rájuk hozva a frászt, amit még meg is told most azzal, hogy ráadásként azonnal lelövi az egyiküket.
~ Na ez sem az lesz, akit meghagyunk, hogy dalolásszon! ~ konstatálom, miközben előbukkanok én is a pult mögül, hogy ritkítást csináljak a soraikban. Az egyiket halántékon lövöm, a másikat csak vállon, hogy elejtse a fegyverét, mert nem tudom Szellem milyen gyorsan végez a többivel, és nem szeretném, ha nyelv nélkül maradnánk a nagy sietségben. A váll lövéses is elvérzik egy kis idő múlva, de ha igyekszünk beszélni azt még tud addig. Aztán, ha még vannak az életben maradottakra fordítom a figyelmem.

A gazfickóknak - bár ez esetben nyilván nézőpont kérdése, hogy kik is azok, de a rend kedvéért legyen most az 5, nem 4, nem 2, illetve mostanra már csak egy fős csapat - épp csak halálra rémülni van idejük, hisz két felől is kapják az áldást, s fedezék még a környéken sincs. A fegyvertelen alak szomorúan veszi tudomásul, hogy egyetlen társa, aki még életben van, a földön fekszik, vérzik, nyavalyog, és úgy általában hasznavehetetlen, ezért saját kezébe veszi az irányítást. Hatalmasat ordít, mitől betörnek az utcában található ablakok, megremegnek a fák, a kocsi pedig, amivel jöttek az oldalára borul, szellem pedig neki száll, illetve át rajta, mert annyi ereje még volt, hogy kámforrá váljon a becsapódás előtt.
Sheena sem járt sokkal jobban. Az asztal amit fedezéknek használt a falhoz vágja őt, viszont minden rosszban van valami jó, ebben például az, hogy így a felé repülő üvegszilánkok csak a fába fúródnak, és nem az ő húsába. A tenor közben abbahagyja az üvöltést, de kétség sem férhet hozzá: van ott még, ahonnan ez jött.

~Te jó ég...úgy sípol a fülem, hogy az egyszerűen...na jó, ideje...~
Újra megjelenik, hogy egyetlen lövéssel véget vessen a játéknak, a fickó viszont mintha hallotta volna mire készül, abban a pillanatban felé kapja a fejét, és egyenesen Szellemre üvölt, ki ettől szinte föld körüli pályára áll. Az sem segít sokat, hogy eltűnik, hisz hallani ott is hall, ezért most a szellemvilágban is érezheti, ahogy szinte szétrobban a feje. Szuper.

Nem tart jóformán semeddig és már csak a fegyvertelen férfi marad talpon csak, ami egyáltalán nem tetszik, mert szívem szerint őt öltem volna meg elsőnek, csak épp ő állt tőlem a legtávolabb, mert a fegyvertelensége már nem szeretem tulajdonságot feltételezett, amiben nem is csalódtam, hiszen mielőtt még akár csak egymásra is néztünk volna Szellemmel, hogy mi legyen az utolsó taggal, már ki is nyitotta a száját, és amit utána művelt, az a hang, melyet kibocsátott, hát kis híján beszakította a dobhártyám, azon kívül, hogy úgy a falhoz vágott, asztalostól, hogy a bordáim is belereccsentek, mire felocsúdtam volna, hogy körbe nézzek, jött a következő, habár, ha azt jól láttam még mielőtt a fülemre tapasztott kézzel vonaglottam volna a földön, azt Szellem kapta telibe, amitől eltűnt ismét.
~ Uram Isten! Ha nem hagyja abba, szét fog robbanni a fejem! ~
Érzékeny hallásomat oly annyira igénybe vette ez a hang, hogy szabályosan öklendezni kezdtem, és csak arra tudtam gondolni, hogy hagyja abba, mert megőrülök. A pisztoly már rég kiesett a kezemből és a látásom is elhomályosodott. Aztán csend lett! Egy pár pillanatig fel sem fogtam, mert még mindig zsongott a fejem, de aztán azonnal a pisztolyom után vetettem magam, hogy rögtön végezzek ezzel a hangágyú torkú féreggel.

A rohadék mintha mindent hallana, ami ellene készül, úgy mozog, s a következő pillanatban valósággal kiüvölti Sheena kezéből a pisztolyt, ráadásul nem is épp közelről! Szellemet nem látja sehol, ezért az üzlet felé kezd sétálni.
-A helyedben feladnám, senki sem tudja elviselni a hangom...erről jut eszembe... - Sajnálkozva tekint sérült társára, ki így, hogy közvetlenül mellette feküdt, mikor rákezdett koncertjére, így aztán nincs többé kihallgatható állapotban, még egy telepata számára sem.

~Na jó, elég a hülyéskedésből!~
Az egyik közeli házban jelenik meg, s felkap egy hatalmas szövőszéket, amit aztán el is tüntet magával. Ellenségül feje fölött olyan 4 méterrel jelenik meg, s rá is ejti a súlyos faszerkezetet, ami elől alig tud elugrani a manus. A lába csúnyán megsérült, de vissza is kiabál rögtön Szellem felé, ki megint rakétaként lövell fel a magasba, s vérző füllel tűnik el megint.
~Oké, mostantól akinél nincs fegyver, azt lőjük agyon elsőnek, égetjük porrá, és betonozzuk be a hamvait!~
A ház tetején jelenik meg újra, s vagy fél percre kénytelen leülni, annyira hasogat a feje.
~Remélem Sheena el tudja kapni élve...bár, akarom én, hogy ez a manus daloljon nekünk???~

Egyáltalán nem tetszik, hogy dicsérgeti magát meg a hangját, ezért úgy döntök, hogy tenni kell valamit, amitől visszavesz az egójából. Míg Szellem eltereli a figyelmét és egy szövőszékkel akarja fejbe vágni, addig a fickó mögé mászom és miután újabb fájdalomhullám söpört végig rajtam az ordítása nyomán, csak sikerül magam összeszedni annyira, hogy mikor sérült lábbal összerogy, akkor ugyan még mindig kábán egy kicsit, de az egyik megszerzett géppisztollyal úgy vágom kupán, hogy nem vagyok benne biztos, egyben maradt-e a feje. Nem igazán voltam képes megbecsülni az ütés erejét, csak azt akartam, hogy végre maradjon csendben.
~ Szellem jön nekem valami nagy-nagy szívességgel, hogy nem téptem ki a torkát, pedig legszívesebben azt tettem volna! ~
- Szel.....Szellem! - kiáltottam halkan, vagyis én azt hittem, hogy halkan, de a valóságban inkább tűnt üvöltésnek, de olyan lehettem most, mint aki légnyomást kapott, és már a saját hangomtól is komoly fejfájásom támadt. - Hol a fenében vagy? Azt hiszem....azt hiszem el kéne tűnnünk innen.

Az üvöltöző Sheena egyszerre arra lesz figyelmes, hogy Szellem óvatosan megkocogtatja a vállát hátulról. Az óvatos igazándiból gyenge kifejezés, valójában úgy ért hozzá, mint aki bombát hatástalanít, és az érintést követően hátra is ugrik, a teljes hatás kedvéért. Talán célszerűbb lett volna a nő előtt megjelenni, de annyira szédül, hogy igazándiból annak is örül, hogy sikerült egyazon emeleten megjelennie, mint ahol a partnere tartózkodik.
-TE JÓL VAGY?! - Kérdi, s az utca végén lévő könyvtár ablakából valaki csendre inti őt. Füle annyira cseng, hogy azt sem hallaná meg, ha az épület szétrobbanna. - AZT HISZEM EL KÉNE TŰNNÜNK INNEN!
Őszintén reméli, hogy a partnere egyetért vele, mert nem szeretne cafatokra szakadni, miután eltűnik innen, vele, és ájult áldozatukkal együtt. Az irodájában jelennek meg, hol örömében azonnal lerogy a bőrfotelébe, majd fáradtan bámul ki az üveg nélküli ablakon.
-Na jó...van egy kis lónyugtató az íróasztal fiókban...megkínálnád vele a vendéget? Utálnám, ha még jobban szétbarmolná az irodámat...

Kicsit zaklatottan fordulok meg, mikor valaki megveregeti a vállamat, de még időben fogom vissza a karmaimat, ahogy meglátom Szellem elgyötört arcát. Azt hiszem neki sem tett jót az üvöltő dervis, ráadásul még a hangja is elment, még szerencse, hogy tudok szájról olvasni. Így mikor ismét teleportálunk egyet, már nem nagyon ér váratlanul, habár most a szokásosnál is jobban megvisel, mert a gyomrom tartalma már az előbb is kikívánkozott, de azért sikerült visszafognom magam, de azért sebesen töltök magamnak egy kis vizet a társam iróasztalán lévő kancsóból.
Lassan a hallásom is kezd visszatérni, legalábbis már hallok halkan valamit Szellem mondanivalójából, valami nyugtatóról.
- Kicsit beszélj most hangosabban, mert még mindig nem jól hallok. - rázom meg a fejem, majd kotorászni kezdek a fiókban, míg meg nem találok valami fecskenős félét és csak remélem, hogy nem valami kígyóméreg, mert akkor feleslegesen cipeltül magunkkal ezt az énekesmadarat. - Nem ártana hamarost üvegest keríteni, így kicsit szellős lett a helyiség. - intek az balak felé, miután nem épp kíméletesen az áldozatomba döftem a tűt, hisz mi vagyok én kedves nővér? - Azért remélem ettől még beszélni tud, mert nincs kedvem itt tölteni egy napot vele.

Sheena tátog valamit, vagy lehet beszél is, de a torkából kitörő sípolás miatt nem ért belőle egy szót sem. Összevont szemöldökkel hajol kicsit közelebb, és hunyorogva fürkészi ajkainak mozdulatait, mintha tudna szájról olvasni, végül azonban feladja a dolgot, már csak azért is, mert társa magától is rájött úgy tűnik, mit szeretne.
-EZ MAJD KIÜTI EGY JÓ IDEIG! ADDIG TÖNKRETESSZÜK A HANGSZÁLAIT VAGY VALAMI. JOBBAN SZERETNÉM, HA CSAK ÍRÁSBAN VALLANA...
Megmasszírozza halántékát, de a sípolás csak nem akar elmúlni. Ide valami komolyabb kell! Az íróasztalhoz sétál, és előkotor belőle egy doboz aspirint. Egy tablettát gyorsan lenyel, aztán Sheena felé tartja a dobozt.
-MI LENNE HA...jé, már hallok...nagyjából...
A sípolás még megvan, de végre a saját hangja is megjelenik a távolban.
-Szóval. Mi lenne, ha eljátszadoznánk egy kicsit vele, mielőtt még magához térne? Rád bízom, mert én mindjárt kiszédülök innen...

Már egészen kezdek jól lenni, hiszen hallom amit Szellem mond, habár még mindig olyan messzeségből, mintha a Himalája csúcsáról próbálna velem kommunikálni. Egészen jó ötletnek tűnik, hogy írásban beszélgessünk a jómadárral, mert még egy ilyen sipítást tuti nem bírna ki a dobhártyám. Hálásan veszek el egy Aspirint, hogy legalább a lüktető fejem helyre hozza, gondolom a hallásom meg előbb-utóbb magától helyreáll, hacsak nem lesz kitéve még egy hangtámadásnak, de erről mielőbb gondoskodni kell.
- Igazad van és nagyon is benne vagyok, hogy még ébredése előtt biztosítsuk, ne akarjon megint rossz perceket szerezni nekünk és már van is egy ötletem - vigyorgok Szellemre, miközben sejtem, hogy esetleg csak töredékesen fogja, amit mondok, de hát látni viszont láthatja. Szerencsémre a fickó a biztos megoldások híve, így hord derékszíjat, amit most kikapok a nadrágjából és csinálok egy jó kis fojtóhurkot, és a nyakára is teszem egyből.
- Ha felébred és bármi huncutsággal próbálkozik, azonnal megrántom és akkor kicsit elszorul a gigája, de ha engedelmes lesz és jó fiú, akkor akár levegőt is vehet. - nézek Szellemre, hogy mi a véleménye a megoldásról.

Sheena sátáni vigyora olyasmit, a mit a legtöbben csak egyszer látnak, és nem is szeretnének többször, így Szellem nem biztos benne, hogy ő most szerencsés-e, amiért akkor nézheti meg, amikor csak akarja. Minden esetre az ötlet használhatónak tűnik, és a történtek után az sincs ellenére, hogy fojtogassák a foglyot, úgysem fog a Genfi egyezményre hivatkozni.
-Nem vághatnánk le a lábát is? - Kérdi, s egy démonnak kijáró gyűlölettel néz le a férfira. - Tudod, csak a biztonság kedvéért?
Nem haladnak valami gyorsan a készülődéssel, de így legalább a fejük is kitisztul egy kicsit, mielőtt vendégük magához térhetne. Furcsa módon soha, egyetlen egyszer sem zavarja meg őket senki, annak ellenére, hogy az ajtó tárva nyitva hever a földön, a folyosón. Bár nagyon csábító a gondolat, végül mégis inkább csak lekötözi a végtagokat, illetve egy másik injekcióstűvel érzéstelenítőt ad be nekik, hogy jó zsibbadt legyen mind. Ezek után előkotor némi repülősót is a fiókjából, és a férfi orra alá tartja azt, hogy felébredjen végre.
-A furcsa az, hogy ezek cuccok már mind itt voltak, amikor beköltöztem - jegyzi meg, s hangjában érezhető, mennyire meglepte ez őt annak idején. - Hiába na, tudja ez a cég, hogy tartson meg. Á, jó reggelt!
A férfi amint felébred, és meglátja hol van, üvölteni szeretne, ám itt remélhetőleg komoly akadályba ütközik a vadmacska által. ezek után Szellem papírt, és tollat nyom a kezébe, majd az üvegtelen ablak felé mutat karjával.
-Mond csak, tudsz repülni? Mert ha véletlenül nem, azt ajánlom, írd fel erre a papírra a megbízód nevét, mielőtt kísérletező kedvem támadna a témával kapcsolatban.
Meglepő módon, a manus alig ellenkezik, és már írni is kezd. Mikor elkészül Szellem türelmetlenül tépi ki a kezéből a kész művet, s miután elolvasta azt, társának is megmutatja.
-Boower... - Szigorúan néz le foglyukra, mialatt összegyűri a papírcetlit, s kihajítja azt az ablakon. - Ugye nem hazudnál nekem?

Úgy látom Szelemnek is elnyerte a tetszését a megoldás, habár ő még többet is szeretne, de az nem biztos, hogy célravezető lenne a fogoly életben maradása szempontjából, így kisebb gondolkozás után nemet intek a fejemmel a végtaglevágási javaslatára.
Az már viszont nincs ellenemre, hogy pár kötéllel mozgásképtelenségre ítéljük, aztán Szellem még bead neki valami löttyöt is, ami szerinte zsibbadást okoz, de őt ismerve, lehet, hogy csak egy későbbi amputáció reményében teszi ezt.
Szavaira, hogy ezek a felszerelések már itt lettek volna mielőtt magáévá tette az irodát, enyhén kételkedve hümmögök, de hát miért is állítana valótlant, de azért megnéztem volna ezek után az előző irodalakót.
Mikor az énekesmadarunk felébredt rögtön be is kellett vetnem a biztonsági fojtogatást, aztán mikor partnerem egy papírt nyomott a dülledő szemű fickó kezébe, akkor azért engedtem a hurkon annyit, hogy legalább egy név erejéig kapjon levegőt. A gyors írásban persze gondolom Szellem extrém sportra való felhívása is ösztönözte, ami az ejtőernyő nélküli ablakon kiugrásra vonatkozott a 22-ig emeletről. Aztán az a név....nekem nagyon ismerősnek tűnt, de gondolom Dariennek sem volt ismeretlen, hiszen maffia körökben eléggé nagykutyának számított.
- Mit akarhat itt Boower? - néztem Szellemre összehúzott szemmel. - Ez nem az ő terepe, persze, ha ez a féreg itt igazat mondott. - rántom meg a hurkot figyelmeztetően.