Methal Inc. székház

Senkit nem akartam megijeszteni, de mindenki úgy reagált, mintha bombát robbantottam volna a konyhában, és mivel mindkét szeretett hölgy nagyon szúrósan nézett rám, Aya még a vállamra is csapott, itt volt az ideje a fül és farok behúzásnak, ha nem akartam kihúzni a gyufát.
- Hé! Én nem akartam…..Csak olyan nevetségesen hangzik, hogy Tom-nak lányt kell fogni, mert ő nem talál magának, - aztán a villámló szemekbe néztem, ……..de hát drága édesanyám te ezt biztos jobban tudod. – emeltem fel a kezem védekezőleg.
Aztán persze, hogy van nála egy fénykép rólunk, amikor csak meg akartuk viccelni, hogy rablót fogunk, és mikor éppen azt játszottuk el, hogy nyomokat találtunk, még le is kapott minket. Ebből látszik mennyire vette komolyan, hogy hozzánk is betörhetnek, ha ott van a két lakli fia.
Aya továbbra is Sheena mellett erősködött, de nem győzött meg, hogy csak azért kéne neki épp Tom, mert Josh nem hozzávaló, vagy valami ilyesmi.
- Talán nem ártana, ha ezt Sheenára és Josh-ra hagynánk, nem? Hiszen elég jó csaj rohangál a világon, hogy ne egy már foglaltat akarjunk Tom-nak, aztán meg majd jönnek a problémák. – néztem győzködő tekintettel Aya-ra, hogy nem erősködjön már, hiszen ismerve a fiú képességét, nem szerettem volna, ha majd pikkelni kezd ránk.
De, hát ha az én drágám a fejébe vesz valamit, attól egy atombomba sem tántorítja el.
- Oké, de ha nemet, mond nem erőlteted, oké? – néztem szemforgatva Aya-ra, mikor szóba hozta, hogy Sheena-nak mi a foglalkozása.
Magánszektorban, igazságszolgáltatásban, pfűűű, hát mondjuk ez attól függ honnan nézzük, de akkor is nagyot kell csavarni rajta.
Ha mégis össze jönne a dolog, akkor már előre sajnálom Tom-ot, hiszen ismerem! Ha meglátja azt a bombázót, úgy jár mint én! De akkor miért is sajnálom? Hiszen nekem akkor se kéne más, ha minden nő a lábam előtt heverne! Áááá! Most teljesen belezavarodtam!
- Inkább kóstoljuk meg a sütimet. – váltottam témát és tálaltam fel az édességet.

Mrs.Bodwin a fejét vakargatja, miközben tekintetét ide-oda kapkodja az édesen civakodó pár közt. Mikor meghallgatta z érveket, és ellenérveket, végül Mike-hoz fordul, de már nem néz rá olyan szigorúan, mint az előbb, sőt, kicsit még meg is simogatja a vállát - a fejét ugyanis nem éri el ülve.
-Aranyos tőled, hogy így félted a bátyádat, de abból még csak nem lesz baja, ha megisznak együtt egy kávét - itt kissé bizonytalanul fordul Aya felé - Ugye? Ne haragudj, biztos rendes lány ő is, mint te, csak mégis arról a fiamról van szó, aki még nála is nagyobb mamlasz.
Onnantól kezdve, hogy belekóstol a desszertbe viszont eláll a szava, és szó szerint mint a tíz ujját megnyalja utána. Mikor már ott sem maradt egy csepp cukormáz sem, mosolyogva fordul fiacskája felé.
-Hát ez valami mesésé volt, örülök, hogy így kényezteted vén anyádat, de most komolyan, ugye nem várod, hogy elhiggyem, hogy ezt te csináltad? Valld csak be, Aya segített be igaz? Vagy rendelted valamelyik cukrászdából. Biztos egy vagyonba került, de annyira finom...szóval ne rakj elém több ilyet, mert csak még jobban elhízom...
Sajnos innentől kezdve már nagyon-nagyon kevés ideje marad hátra az asszonynak, mielőtt búcsúzásra kerülne a sor. Pár hatalmas puszira, és forró ölelésre azért még akad idő, mielőtt átlépné a küszöböt, és ahogy Mike karjaiban tartózkodik, azt súgja a fia fülébe:
-Vigyázz rá, nagyon rendes lánynak tűnik. - Aztán Aya szemeibe néz, miközben közelebb hajol, hogy Mike ne láthassa őt, és kezével egy telefont formál, majd a lányra kacsint.
-Legyetek jók, és ha nem akartok bajt, nehogy csak az esküvőn találkozzunk legközelebb - inti meg őket "játékosan" aztán már tényleg távozik, magára hagyva az ifjú jegyespárt.

//Köszönöm a játékot! //

-Szerintem Sheena örülne neki - bólintottam meggyőződve Mrs Bodwin felé. - És nem is hinném, hogy bármi balul ütne ki, egyrészt, mert ő nem az a fajta ember, aki ezt hagyná, másrészt, mert ha Mike a főnyeremény, amit én már elcsakliztam a többi nő elől, esélyes, hogy a testvére lesz a második. Ezt Sheenának is látnia kell. Egy kávé, pár süti, aztán ha moziba is elmennek együtt, szerintem már tervezhetjük is a páros esküvőt.
Én is a ,,nagy mamlaszra" néztem, és finoman elmosolyodtam.
-Bármelyik férfi örülhet, ha egy Sheena elmegy velük randizni - kacsintottam rá jelentőségteljesen, mert az egy dolog, hogy fogalmam sem volt a párkapcsolatokról, úgyhogy talán ezt a problémát se nekem kellett volna megoldanom, de ha már megtettem, úgy nyilvánvalóan a legjobbat hoztam ki a dologból, és ez megkérdőjelezhetetlen. Reméltem, Mike érti ezt a tekintetemből.
A süti tényleg nagyon finom volt, ha nem láttam volna a saját szememmel, hogy Mike csinálta, bizony nekem is megfordult volna a fejemben az a pár teljesen ésszerű magyarázat, hogy az én drágám bizony csalt, mint a parancsolat.
-Nem, ezt teljesen önállóan csinálta - vallottam be kicsit csüggedten, mert a remek háziasszony képe, amit eddig sikerült összehadoválnom magamról, most megint jócskán megfakult, és egyre jobban összementem Mike mellett. Ezért még számolunk, barátom!
Az idő innentől kezdve nagyon felgyorsult, és eljött az ideje, hogy Mrs Bodwin elbúcsúzzon. A telefont formáló kéz-gesztust, ugyanazzal a mozdulattal és egy vigyorral viszonoztam, aztán hosszan megöleltem, és miután nagy nehezen elengedtem, megígértem neki, hogy hamarosan újra találkozunk. Miután becsukódott utána az ajtó, felsóhajtottam, és Mike-ra néztem.
-Anyukád valami besz@rásig jó fej! - lelkendeztem neki.
Aztán kinyújtottam felé a kezemet, mintha meg akartam volna ölelni, de aztán behajlítottam az összes ujjamat, csak a mutatót nem, és erősen mellbeböktem vele.
-De nem tudtad volna legalább egy kicsit odaégetni, igaz? - kezdtem a letolást. - Képtelen voltál, ó, nem, neked tökéleteset kellett alkotnod, amitől én csak még bénábbnak tűnök, mi? Téged már imád anyukád, hogy tehettél velem ilyet?
Dühösen szusszantam fel, aztán a hálószoba felé kezdtem taszigálni.
-Ezt baromira jóvá kell tenned!...

//Köszönöm a játékot. Nagyon jó volt //

Hát tudok én vitatkozni két, a számomra a világon a legfontosabb és legimádottabb hölgyével? Hát persze, hogy nem! Így aztán bele kellett nyugodnom, hogy Tom együtt fog kávézni Shenna-val és legfeljebb abban reménykedhetek, hogy nem tetszenek majd egymásnak, de hát ez már a jövő zenéje és úgy láttam Aya is csak eddig szándékozik a kerítést eljuttatni.
Nagyon reméltem, hogy ez így is marad, mert nem szerettem volna végig csinálni még egyszer, amit Rozsomák randiján műveltünk. Abból elég volt egyszer!
Aztán felszolgáltam a süteményt és innen legalább már csak arról szólt a dolog, hogy ki mennyit tud megenni belőle. Tényleg egészen tűrhetőre sikerült.
Mikor anyám megvádolt, hogy talán nem is én csináltam, akkor mielőtt még megsértődhettem volna a feltételezésén, Aya már a védelmébe is vett, amiért nagyon büszke voltam rá, mert látszott rajta, hogy mennyire a szívére vette, hiszen ezt ő szerette volna elkészíteni.
Magamban gondoltam is, hogy ki kell majd engesztelnem valahogy, mert különben jaj lesz nekem.
Ezután már sajnos édesanyám nem sokáig tudott maradni, és az a kis idő is villámgyorsan elröpült, és a megható búcsúzkodás után, hamarosan egyedül maradtunk Aya-val a lakásban.
Szokatlan volt a nagy csend, ami ránk telepedett, de nem sokáig.
- Ugye? – bólintottam egyetértően. – Én mondtam, hogy nem kell pánikolni, csak add önmagadat és imádni fog.
De innentől már nem is volt kétséges, hogy visszakaptam a régi drágámat, mert máris megkaptam a fejmosásomat és kezdhettem aggódni a testi épségemért.
- Jaj, ne! – kaptam a szívemhez színészkedve. – Ígérem, soha többet nem teszek ilyet, csak ne bánts! De tudom, hogy téged is imád, hidd el! – próbáltam enyhíteni a rám váró büntetést, ami mi tagadás, nagyon is rám fért már, így nem nagyon kellett taszigálni, igyekeztem én magamtól is.
- Édesem, jóvá teszem és nagyon fogok igyekezni! – záródott be mögöttünk nagy csattanással a szoba ajtó, de akkor már rajtam nem volt póló és Aya-n sem a felső. – Hoppá, ez elszakadt, remélem nem ez volt a kedvenced?

//Én is köszönöm! - szuper volt, élveztem //

** Szellem **

A motorommal leparkolok, vagyis csak szeretnék leparkolni de ilyenkor úgy tűnik ez Manhattan-ben lehetetlen feladat. Keringtem már vagy, kő kemény 5 perce, és kezdett eldurranni az agyam, végül meguntam, majd a motorral felálltam a bejárat melletti placcra. Igen, sejtettem, hogy nem kell sokat várnom, és megjelenik egy biztonsági őr, hogy itt nem lehet parkolni, és meg is jelent. Nem szóltam semmit, hiába kezdte el nekem itt hadarni a pasas a jól betanult szöveget, nem tudott vele felzaklatni, végig se hallgattam, csak elővettem a jelvényemet, amit az orra alá dugtam, és talán még rendesen megnézni sem tudta.
-Remélem ezt felismered!Sürgős ügyben járok, gondolom nem akarod akadályozni a nyomozást, ami ugye egy magadfajta egyszerű biztonsági őrnek is szarul jönne ki!Jó, most, hogy így megértettük egymást, még valami, ha csak egy karcolás is esik rajta...-mutattam a motorra.
-A-a-aakkooor azért is lecsukathat?-dadogta az őr.
-Nem!Azért szétrúgom a segged!-feleltem neki, majd azzal hátat fordítva az igencsak megizzadt biztonságinak elindultam az épület bejárata felé.
~Hű bakker...fogadjunk, hogy a legfelső emeletre kell mennem...rohadt tériszony!~gondoltam, majd felcaplattam a lépcsőn.
Naná, hogy odabent fullos recepció, nem vártam mást.
-Meg se kérdezze, randim van a vezérigazgatóval.-tettem le a jelvényt a pultra, még mielőtt az agyon manikűrözött kis cicababa megszólalhatott volna. Hatalmasakat pislogott rám, megnézte a jelvényt, láttam rajta, hogy hirtelen nem tudja mit is mondhatna...annyira jellemző.
-Legfelső emelet, jobbra a második ajtó.-mondta a recepciós nő.
-Köszönöm.-azzal eltettem ismét a jelvényemet, majd hívtam a liftet. Szerencsétlenségemre pont az oldalsó lift érkezett meg hamarabb, ami azért volt kellemetlen a számomra, mert oldalt kilátást biztosított a liftből. Elgondolkodtam, hogy megvárom a másikat, de elég hülyén jött volna ki, hogy ebbe nem merek beszállni. Nem akartam nézelődni, imádkozni meg nem tudok, úgyhogy fölösleges is lett volna, így csak mereven szugeráltam a lift ajtót, hogy mikor érek már fel végre. És az isteni kattanó hang, amilyen gyorsan csak tudtam, kiviharzottam a liftből, majd megindultam a célirányba. Ki volt írva az igazgató neve, kopogtam, de mivel nem jött semmi válasz, beléptem, és remélhetőleg nem egy tárgyalás közepébe vagy egy szex a titkárnővel való jelenetbe rontottam be...

Roxi-nak szerencséje van, a felvázolt jelenetek közül egyik sem játszódik le odabent, igaz ennek az egyik fő oka, hogy Darien akkor sem tenne ilyet a "titkárnőjével", ha történetesen nem férfi lenne, a másik pedig, hogy az üzemi orvos ma épp a saját rendelőjében dolgozik. A lényeg, hogy amint Roxi belép, csak az üres irodát látja először, ahonnan nyomtalanul eltűnt mindkét lakó. Talán jobb is így, oár perccel korábban úgysem hitt volna a szemének...

Szellem irodájában a vezetékes telefon lágy, dobhártya vakarászó berregésbe kezd, és az egyik gomb is pirosan világít rajta a zajt követően, ám a férfi úgy tűnik nem sok hajlandóságot mutat, hogy foglalkozzon is vele, hisz van egyéb dolga is...
-Züm-züm. - Jelenti ki egy egy magas, viháncoló hang, amire már jobban odafigyel, s mosolyogva inti le.
-Hallom pajti, de most semmi kedvem dolgozni...
-Züm-züm!
-Jól van na... - Adja meg magát, annál is inkább, mert a személyi titkárával is közölte, hogy nincs kedve ma dolgozni, és olyankor ritka, hogy ilyen kitartóan zaklassa őt. 3 csörgés? csak Nem Emma Frost tért vissza?
-Mond!
-Egy őrült nő egy rendőrjelvénnyel az irodája felé tart!
-Be volt jelentve?
-T...tessék?
-Nem fontos, már látom a képernyőn, ne tartóztassák fel... - utasítja, majd kinyomja a készüléket. - ...úgysem tudnák.
Ezután feláll a székéből, s 6 hónapos fiával, a karjában összeszedi a játékait, aztán pedig mindketten eltűnnek.

Miután a nő berontott az irodába, egy láthatatlan alak suhan át a testén, hogy egy sunyi mozdulattal eltüntesse fegyvere elsütőszegét, biztos ami biztos, majd ez az alak a nőnek háttal jelenik meg az íróasztal mellett, ledobja az apró fémtárgyat a kemény fára, jobbjával pedig előre dönt egy bekeretezett képet, valószínűleg, hogy a hívatlan vendég ne láthassa, kit ábrázol. Ezzel eltüntetett minden kompromittáló bizonyítékot...hacsak nem számítjuk azt, ami a bal kezén csillog, az ugyanis annyira természetessé vált a számára, hogy teljesen megfeledkezett róla.
-Ms.De'Loise, milyen kedves öntől, hogy befáradt. - Kezd rá szokásos félig nyájas, teljesen gúnyos hangszínén. - Kérem bocsásson meg, amiért nem kerestem fel, de rajtam kívülálló okok miatt el kellett hagynom az országot hosszú időre...előfordul az én szakmámban...megkínálhatom valamivel?
A minibár szekrényhez lépne, de hirtelen eszébe jut, hogy mit is tart benne újabban, ezért inkább vigyorogva a nő felé fordul.
-Szívesen felhozatok bármit. Szóval...miben lehetek a segítségére?

Bevallom kicsit csalódott vagyok, hogy semmi megbotránkoztató jelenet sem történt, amibe közbevághattam volna, pedig akkor lett volna még valami a kezemben, amivel átmehettem volna "zsarolásba" , és egy kis pluszt adhatott volna a kezembe. Kár, erről most le kell mondanom!
Kicsit meglepődve pislogok, mert isten bizony hangokat hallottam odabentről, most meg síri csönd, és először mintha nem is lett volna senki az egész hatalmas irodában. Ettől függetlenül elindultam befelé, eszembe jutott a fegyverem, de azért csak nem kezdek el már rögtön az elején randalírozni, mikor tulajdonképpen most nem is ilyen céllal jöttem ide. Aztán ahogy várható volt, és a legtöbb filmben lenni szokott, a nagy bőrfotelben ott ült az, akit remélhetőleg én is kerestem.
Ahogy megfordult már nem volt kétséges, hogy jó helyen járok, bár kissé furcsálltam, hogy mi ez a nagy változás.
~Az előbb isten bizony hangokat hallottam, vagy csak a magasság miatt csengett volna a fülem?!Áh, teljesen kizárt...~gondoltam, miközben a túlvégen lévő alakot szugeráltam.
-Már igen aktuális volt egy látogatás, nem gondolja?-magázódtam vissza, és már megint ugyanezzel a jókedvvel fogad, mint mikor legutóbb találkoztunk, és annak a vigyornak is egy teljes épületnyi halott kínai maffiózó lett az eredménye, meg egy Logan, meg egy....érdekes befejezés...Persze, hogy kissé piszkálta már a csőrömet ez a látogatás, no meg mindent egybe véve, még mindig nem jutottam egyről a kettőre.
-Balszerencséjére még mindig itt vagyok, és addig járok a nyakára, amíg nem érem el azt, amit akarok, és ki nem ugrasztom azt a nyulat a bokorból. És ahhoz, hogy eltegyen az útból, kevés lesz néhány kínai maffiózó...-nézek Szellemre kissé dühös pillantással, ugyanis "kissé" zabos voltam rá, tény.
Nem kerüli el a figyelmemet, hogy igen éles kanyarban távolodik el a bárszekrénytől.
-Kösz, de vezetek. -felelem neki, noha nem mintha ez néha visszatartó erő lenne a számomra, de azért ha már rendőr vagyok, néha viselkedjek is már úgy, néha...-Nofene, valami extrát rejteget abban a bárpultban?-teszem fel a kérdést, nem bíztam ebben az alakban, már az elejétől kezdve nem, viszont csak rajta keresztül érhetek a dolgok végére, legalábbis nagyon úgy fest a dolog. Elindultam a hatalmas íróasztal felé, majd az egyik szemközti bőrfotelbe huppantam le, fészkelődtem, majd előhúztam a szolgálati fegyveremet, és nemes egyszerűséggel kitettem az asztalra.
-Nem gondolja, hogy lenne miről mesélnie nekem Mr. Darrow!-néztem rezzenéstelen arccal Szellemre.-És jobban örülnék, ha végre mellőzné a mellébeszélést és a ködösítést!-igen, egyből bele a közepébe, én sem jöttem ám felkészületlenül ide, és úgy tűnt a kis kínai affér után kénytelen vagyok az ütőkártyákat is kitenni az asztalra.

Türelmesen hallgatja végig a nő mondandóját, s arca még akkor is rezzenéstelen, mikor meghallja saját valódi, hamisítatlan vezetéknevét. Két évtizede nem szólította így jelvényes, szóval ha úgy vesszük, akár szép teljesítmény is lehetne ez a vonzó rendőrnőtől, ha nem állna egy "Darien Darrow, Vezérigazgató" feliratú tábla az asztalon, és egy ugyanilyen az iroda ajtaján is.
-Na de kérem, Ms.De'Loise! - Felkeli, újfent olyan sugárzó arccal, amit csak egy ököl tudna szeretni - Mellébeszélés és ködösítés nélkül? De hát épp az a két specialitásom, nem kérheti, hogy mondjak le róla, vagy talán a McDonalds-ban is képes lenne lángost rendelni?
Ez után a bárpult felé sandít, majd megvonja a vállát.
-Semmit extrát, csak rájöttem, hogy piát például egy ideje már nem. Ha nagyon böki a csőrét, nézzen bele nyugodtan.
~Azért kíváncsi lennék, mit szólna a tejszínhabhoz és a 4 liter tejhez, a cumisüvegről már nem is beszélve...ugyanakkor, remélem tényleg olyan kényelmes az a bőrfotel, mint mondták, és most, hogy beleült, többé nem akar felállni.~
-Tehát...a nyúl... - Hátrafordul a karosszékkel együtt, s egy könnyed mozdulattal bekapcsolja a mögötte lévő hatalmas TV-t. Némi válogatás után a menüben talál egy "Démonasszony" feliratú mappát, és megnyitja az első képet benne a sok közül, amit Roxy-t ábrázolja, átváltozott formában. - Tartok tőle, hogy kegyed sem volt velem teljességgel őszinte. No, de kezdjük talán az elején, rendben? A múltkor azt mondtam, találtam valamit, ami érdekelhetné önt, ám amíg nem megy abba az épületbe, sajnos nincs bizonyítékom, bizonyíték nélkül pedig nem beszélek, mert még rám lőne, azt pedig utálom.
Tovább lépteti a lejátszót, egy olyan képre, ahol a bestia épp olyan dolgokat tesz a kínai maffiózókkal, amitől még Szellemnek is felfordulna a gyomra, ha most látná először, s ha őszinte akar lenni, még így sem nézi túl szívesen.
-Azt derítettem ki, hogy akire vadászik, az egy mutáns. Egy erős feltehetően alakváltó, aki démonként küld pokolra mindenkit, akit arra érdemesnek tart. Amolyan Megtorló stílusban dolgozik, csak sokkal szexibb a maga bizarr módján. Itt megjegyezném, hogy nagyon nem volt egyszerű dolgom még ezt sem kideríteni. Aki látta őt jobban félt a rémtől, mint egy pofára eséstől a szabadságszobor tetejéről... - Ez után cinkos mosoly jelenik meg a szája szélén, s úgy tekint hátra a nőre. - Ez csak amolyan költői túlzás, természetesen...
Átlépteti a TV-t a következő képre, amin Logan-t vágja a csaj a falhoz, de olyan erővel, hogy az még mindig furcsa elégtétellel tölti el a férfit, még azok után is, hogy kibékültek.
~Azt hiszem ezt megtartom háttérnek...~
-Szerencsére, azért akadt, aki hallgatott az észérvekre...s bibliába illő személyleírást kaptam. Továbbá, ritkán, de olyan is akadt, aki visszaváltozni is látta ezt a rémséget egy erős testalkatú, vörös hajú, feltűnően vonzó, nővé...
Újabb kattintás, ezúttal azonban egy videó felvétel pörög le a kijelzőn. A csata végét láthatják, ahogy a szörnyeteg visszaváltozik Roxy-vá. A képeknél annyira nem volt feltűnő, a filmen azonban eléggé látszik, hogy sötét van, jóval sötétebb, mint amennyire a szobában volt.
-Szóval...remélem most már érti, miért nem akartam ezt ön elé tárni, bizonyíték nélkül. Ó igen...és megnyugtatom, végig biztonságban volt. Mint láthatja, nem hagytam magára..valójában nem. Az az alkoholista karmos barom pedig inkább vágná el a saját torkát, minthogy egy dögös csajnak hagyná, hogy baja essen a közelében.
Újabb gombnyomás, és a képernyő elsötétül, pedig a mappában volt még file bőven, Szellem azonban úgy érzi, ennyi is bőven elég ahhoz, hogy szemléltesse a lényeget.
-Szóval - kezd hozzá, és visszafordul fotelestől a nő felé. - Van kérdés?

~Olyan hihetetlen elégedettséggel töltene el, ha egyszer, csak egyszer letörölhetném azt az átkozott, idegesítő vigyort a képéről!~tulajdonképpen folyamatosan ezen forgott az agyam, ahogy Darrow totál elégedett képet vágott, mint aki a kezében tart mindent és mindenkit, és ebből a pozícióból aligha lehetne kizökkenteni. Bosszantott ez a fene nagy önelégültsége.
Csak a bárpult felé sandítottam, biztos voltam benne, hogy rejteget benne valamit, de egyelőre nem szándékoztam felállni a fotelből. No nem, mintha hozzá lettem volna szokva, csak volt ami most jobban érdekelt, na nem mintha nem találgattam volna, hogy éppen mit tarthat ott; heroint, fegyvert, női bugyikat vagy valami egészen mást, de abban biztos voltam, hogy érdekes lenne, ha belekukkantanék.
-Ki tudja, talán lehet, hogy el tudnám érni, hogy a sajtburger helyett csak kihozzák azt a lángost.-tettem hozzá epésen, na nem mintha az a gyorskajás típus lennék, de voltak módszereim, amivel gyakran célt értem ott is, ahol normális esetben nem lehetne, persze az már egy másik dolog, hogy ezt ki mennyire nézte jó szemmel.
~A végén tényleg pórázt kapok a nyakamba, ahogy Kohler is már mondogatta párszor.~belegondoltam egy pillanatra, majd megráztam a fejem, nincs az az isten!
Teljes nyugalommal figyelem a felbukkanó HD-s full extrás tv-t. Miért nem vagyok meglepve, hogy az ilyen puccos irodákba mindig vannak ilyen flancos holmik.
-Micsoda luxus...ha már telik ilyesmire, annak a szerencsétlen biztonsági őrnek is adhatnának egy kis fizetés emelést, hogy igazi vérebként ügyel az épület előtti parkolásra!-jegyeztem meg unottan.
-Lássuk Mr. Darrow, milyen nyulat fog kihúzni újból abból a kalapból!-és valóban érdekelt, hogy megint mit akar megkajáltatni velem, viszont ahogy belekezdett, már nem voltam annyira jókedvű, mint az elején. Kezdett egyre jobban leesni az állam, ahogy jöttek sorba egymás után a képek, és a megjegyzések.
Bevallom sokkol a dolog, ahogy viszont látom azt a szörnyet a képernyőn.
~Miii...mi az isten...~megremeg az alsó ajkam, bár igyekszem visszafogni magam.
Kitágult pupillákkal meredtem a megállított képre, képtelen voltam levenni a szemem arról a szörnyetegről. De ami még jobban felkavart, hogy ahogy néztem a képeket, teljesen más képkockák peregtek le a saját lelki szemeim előtt. Mintha csak hirtelen egy felgyorsított filmet pörgettek volna le előttem, úgy rohantak át az események, olyanok is, amikre nem is emlékeztem, de kezdett összeállni előttem a kép. Pláne akkor, mikor Szellem megmutatta azt, amin a szörnyeteg visszaváltozik eredeti alakjára, és saját magammal néztem farkasszemet a képernyőn. Pislogni sem voltam képes, csak bámulni. A hirtelen felgyülemlett indulatoktól ökölbe szorult a kezem, és nem tudatosan, de hatalmasat vágtam ököllel az asztalra, amibe az ott lévő írószerek is csörömpölni kezdtek. Képtelen voltam szóhoz jutni, ezzel feltette az I-re a pontot Darrow, de kő keményen.
~Ha ez kitudódik, lőttek az állásomnak.~futott át a gondolat a fejemen, kereszttűzbe kerültem, és jelenleg Darien kezében volt a fegyver ravasza, és az én fejemnél a puska csöve.
Remegtem a dühtől, de főleg a tudattól, a ténytől, hogy mennyi gyilkosságért vagyok felelős, többek között a saját társamat is én öltem meg, aki egyben az egyik legjobb barátom is volt. Képtelen voltam kiengedni az ujjaimat az öklömből, annyira összehúzta a görcs. És csak bámultam a képet. Abba már bele sem akartam gondolni, hogy ez a Darrow végig figyeltetett, és ezek szerint a kis légyottomnak is tanúja volt valamilyen úton módon, amit Logan-nel alakítottunk a zuhanyzóban. Ha nem borult volna el kellőképpen az agyam, akkor biztos belegondolnék abba, hogy ez így mennyire perverz, vagy biztos odaszólnék, hogy "remélem azért élvezte a műsort", de sajnos jelen esetben másra sem tudtam gondolni, minthogy a sorozatgyilkos akit kerestem indig is ott volt az orrom előtt, ugyanis magam után futottam ennyire kitartóan.
-Lenne esetleg mégis whiskey? Egy egész üveg? Vagy valami...erősebb?-csak ennyit tudtam kinyögni, és Darienre bámultam, egyértelműen ott volt a felismerés az arcomon, benne minden lelkemben dúló érzelemmel együtt, és csak remélni mertem hogy az ő arcán nem egy diadalittas vigyort fogok látni, mert akkor tuti vagy beverek neki egyet, vagy felveszem a pisztolyt az asztalról, és meghúzom a ravaszt...
-És mit szándékozik tenni ennek a birtokában, Darien?-teszem fel a kereszt kérdést, nem habozok, ugyanis ez olyan anyag volt, amit felhasználhat ellenem, és akkor volt rendőrnő, nincs rendőrnő. Ennek teljes mértékben tudatában voltam, és baromira dühített, hogy visszájára sült el az egész dolog. Itt most én lettem az, akit akasztanak. De még mindig nem tudtam magamhoz térni, hogy miket műveltem, és még csak nem is emlékeztem semmire.

-Hmm - mordul fel még mindig vigyorogva a nő epés replikáján - kegyeddel jó móka lehet együtt vacsorázni egy ilyen helyen.
A többi kommentárt inkább elengedi a füle mellett, elvégre mit tudja ő, mennyire túlfizeti azt a nyomorult biztonsági őrt, aki képes volt a múltkor beengedni az épületbe az elmebeteg Kardfogat, csak mert egy vérző karú lányt cipelt. Mármint, persze, az volt a parancs, hogy ne tartóztasson fel senkit aki az orvoshoz siet, de legalább feltelefonálhatott volna, vagy valami...Szóval, jobbára nem foglalkozott Roxy szavaival, inkább csak a vége felé volt egyre feltűnőbb a számára azok hiánya, a végén pedig az az ökölcsapás az asztalon...számított valami ilyesmire, mégis róla van szó, azt viszont nem gondolta volna, hogy ennyire megviselik majd a látottak a nőt. gyűlölettel teli, villámló szemeket várt, nem pedig alig visszafojtott könnyeket...
~Valami itt nem stimmel...lehet mást is elintézett, nem csak golyófogó heroinista misszionáriusokat?~
-Tartok tőle Whiskey tényleg nincs - feleli, majd a szekrényhez lép, és egy hatalmas kék színű, fehér pöttyös bögrét tesz Roxy elé az asztalra. - És felteszem azt sem szeretné, ha most más is bejönne ide, szóval kénytelen leszek abból gazdálkodni, ami van...
Ha a nő folytatja a teljes letargiát, akkor csak azt láthatja, amint vendéglátója beleönt valami sűrűt a fél literes bögrébe. Ellenben, ha követi tekintetével, akkor azt is láthatja, mi van a hűtőben! Darien gyakorlott mozdulattal bontja fel az egyik kartont, és úgy tölti tele a bögrét, a végén pedig kakaóport is szór bele, mielőtt visszafordulna Roxy felé. - Hidegen, vagy melegen kéred? - Már nem mosolyog, arca inkább együtt érző, sőt talán szánakozó is. Ha, valaki, ő aztán tudja, milyen érzés, ha az ember ellen fordul a képessége...bár ez közel sem olyan ritka természetesen.
-Hogy mit szeretnék a felvétellel Roxanne? - Kérdez vissza, direkt megnyomva a nő keresztnevét, ezzel is utalva rá, mennyire meglepi a hirtelen váltás. - Semmit.
Közben átadta a bögrét - hidegen, vagy melegen, nem számít - s lezseren helyet foglal az asztal szélén, miután félresöpörte a tollakat.
-Őszintén szólva, boldogan megszabadulnék tőle, marha sok helyet foglal...
~És annak sem örülnék, ha Alistair véletlen rábukkanna. Gyerekzár...hát hogyne...~
-...azonban, bármennyire is szeretném ősidők óta tartó jó barátságunkra hivatkozva letörölni a felvételeket, sajnos képtelen vagyok rá. Tudom, idegesítő, hogy ilyen paranoiás vagyok, az asszony is mindig nyaggat érte, de sajnos nem tudok szabadulni a gyanútól, hogy kiskegyed elolvasta azt a bizonyos aktát, mielőtt megsemmisítette. Tudom, nem szép dolog így vádaskodni alaptalanul, de lásd be...valahogy csak idetaláltál, nem igaz? És mivel olyan múlttal rendelkezem, amit méltán tartok titokban, azt is gyanítom, hogy még mindig van nálad pár szaftosabb dokumentum...
Beszéd közben csinál magának is egy kakaót, egy még nagyobb bögrébe, amin egy narancssárga, tigris csíkos macska épp egy macit ölelget. Nem valami macsó, de a halálfejes bögrék olyan nyomasztóak, kedvenc pisztolyos bögréjét pedig nem veszi elő, ugyanis túl törékeny, hogy Roxy jelenlétében használja.
-Szóval röviden...mutánsként nem kedvelem a vén neonácit...vagy olyan öreg, hogy ő még klasszikus náci? Na mindegy, szóval rühellem az ipsét, és őszinte véleményem, hogy megérdemel annyi mutánst a körzetében, amennyi csak hajlandó dolgozni neki, szóval egyenlőre ez maradhat a mi kis titkunk...

Egyszerre emésztett a bűntudat és a düh, amit nagyon szívesen levezettem volna valahol, vagy valakin...de kénytelen voltam uralkodni magamon, már így is túl sebezhetőnek tűntem, amit általában marhára nem szokásom megengedni magamnak. Szánalmas dolognak tartottam, de be kellett látnom, hogy én sem vagyok sebezhetetlen, s nem csak a fizikai fájdalom az, ami kínozni tudja az ember testét, hanem sokkal inkább az, amit legbelül érez. Egy pár percig még összeszorult állapotban volt a kezem, majd lassan engedni kezdek az idegszálak, és enyhült a remegés is. Mély levegőt vettem, és igyekeztem mindent a helyére parancsolni magamban. Nem volt könnyű. Megbirkózni az érzéssel, hogy egy gyilkos vagyok, közben egy mutáns is, ami ellen nemrég tisztogatást végeztek az őrsön, és persze ott volt még a bűntudat is. Igazán remek! DE valahogy mégis nyugalmat erőltettem magamra. Csak akkor néztem fel, mikor Darien megkérdezte, hogy hidegen vagy melegen. Nem igazán értettem mit akar, és mikor megláttam a pöttyös bögrét...
~Na ne, ez most komoly?!~azt hiszem kicsit túl sok impulzus ért itt hirtelen ebben a tömény pár percben. Azt már meg sem akartam nézni, hogy a bögrében mi van, mert hogy nem alkohol, az már biztos.
-Azt hiszem hirtelen zárlatot kaphatott az agyam, és nem látok jól!Pöttyös bögre és kakaó???-nézek fel Szellemre.
Nem tudom, hihettem e neki, hogy nem ok nélkül van nála ez a videó. Nem nyúltam a bögréhez, én meg a kakaó...kábé 5 évesen ihattam utoljára.
Végső soron Szellemnek abszolút igaza volt a feltételezését illetően, és nem is lett volna értelme tovább tagadnom a dolgot.
-Valóban, nem fogok csalódást okozni, elolvastam az aktát, és van egy biztonsági másolatom róla.-itt tartottam egy kis hatásszünetet, bár kétlem, hogy meglepetést okoztam volna, és egy apró mosoly kúszott az ajkaimra, mióta ismerjük egymást talán most először.
-Én is elég gyanakvó és bizalmatlan vagyok, függetlenül a munkámtól. Ezek szerint több közös akad bennünk, mint gondoltuk volna, nemdebár?-és ezalatt már nem csak pusztán a bizalmatlankodásra céloztam, hanem erre a mutáns dologra, és bár még mindig nem egészen tudtam, hogy Szellem képessége hogyan működik, vagy teljes egészében miben áll, de találkozásaink alkalmával ez már kétségtelenné vált. Na meg persze most már én sem tagadhatom magam előtt, hiszen egyértelmű bizonyítékát láttam, és a felbukkanó emlékeim sem hazudnak.
-Szóval értsem úgy, hogy a semmi, az azért mégis valami?-kérdezek vissza.- "Annyi mutáns, amennyi csak hajlandó neki dolgozni"-ismétlem meg az iménti mondandóját, a mutáns szót kicsit furcsa éllel megnyomva.
-Akárhogy is nézem, mindkettőnk birtokában akad valami nyomatékos információ a másikunkról, bár sejtem, hogy te, ha nagyon akarod könnyebben elintézed, hogy nyoma vesszen a rád terhelő anyagoknak, én viszont ha akarnám se tudnám kimosni magam az alól az átok alól, amivel rendelkezem.-felsóhajtok- Viszont gondolom azzal tisztában vagy, hogy ennyivel nem fogsz a markodban tartani?-végre ismét ugyanaz a Roxi voltam, mint korábban, jobban mondva a felvétel mozizása előtt. Hiába is volt ilyen terhelő anyag Szellem kezében, mégsem állt szándékomban behódolni neki semmilyen formában, és ezt ha kellett nyíltan a tudtára is adtam, bár azt hiszem ennyire már azért kiismertük egymást, hogy nagyjából miként sakkozik a másikunk. De ettől még tényleg érdekelt, hogy mit is tervez a továbbiakban, és ebben nekem milyen szerepem lesz. Márpedig, hogy én nem voltam, és nem is leszek soha senki által rángatott bábú, arra bárki mérget vehet,hiszen nekem is voltak még rejtett tartalékaim.

A nő bárhogy pislog, az édeskés illatú, forró ital a bögrében csak nem akar borrá változni, igaz ha szellemtől ilyesmit vár, akkor nagyon el van tévedve szegény, ha pedig kérdésével bármi más célja volt azon kívül, hogy a férfi egy hangyányit atyáskodón mosolyogjon rá, akkor az nem jött össze.
-Az üzemorvos vette nekem - magyarázza, s nagyot kortyol saját bögréjéből - mellesleg, nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet neked piát adni. Kérlek ne vedd rossz néven, de már így is egy vagyonba kerül az épület biztosítása, nem hiányzik még egy ámokfutó mutáns tombolása ide.
Szerencsére a nő gyorsan összeszedi magát, főleg, amikor eszébe jut az akta, némi segítséggel. Darien ekkor már úgy mosolyog rá, hogy ahhoz már tényleg csak az hiányozna, hogy még meg is veregesse a nő vállát, és azt gügyögje neki: "Látod, van ám neked is terhelő bizonyítékod, amivel árthatsz nekem, ügyes kislány vagy te."
-Mondhatni...igazán kár, hogy hogy mindenért ami közös bennünk, a fejed vesztheted. Egyébként nem, a semmi az tényleg semmi, elvégre nagyon szemét dolog lenne tőlem, ha megmutatnám ezt valakinek, annak a tudatában, hogy mi vár rád az után, és egyébként sem látom be, mi hasznom származna abból, hogy téged keresztre feszítenek.
Azt, hogy a nő csodálkozik a kommentárján a mutáns rendőrökről csak egy vállvonogatással honorálja, s ha a nő még mindig nem nyúl a bögréjéhez, akkor ő issza meg a benne lévő kakaót, elvégre milyen dolog lenne, ha kárba veszne ilyesmi az ő irodájában?
-Jól hallottad. Gondoltad, te vagy az egyetlen a testületnél? Mielőtt rákérdeznél, nem, nem mondom meg, ki az még, de Kohler nem, abban biztos lehetsz. Egyébként miért hiszed, hogy a markomban akarlak tartani? Ne sértődj meg, de a vöröseket sosem csíptem...inkább a barnák. Mellesleg, körözött gyilkos vagyok, és nem tehetsz semmit, nekem már ez is elég...De, hogy ne érezd magad nagyon rosszul emiatt...gondolom úgysem hiszed el, de már visszavonultam, az áldozataim pedig...nos, bérgyilkosként elmondhatom, hogy mind megérdemelték, de legalábbis valaki hitt ebben annyira, hogy szép pénzt fizessen érte.
Lehajtja a kakaó maradékát, aztán komolyan néz a nő szemébe.
-Gondolom, ez nem lesz elég ahhoz, hogy nyugodtan aludj, ugye? Rendben, akkor mit szólnál, ha megegyeznénk? Mondjuk, én titokban tartom a felfedezésem, te pedig cserében segítesz nekem elintézni az emberbarát rendőrfőnököt, és minden humanista pribékjét. Ez elég jól hangzik?

Sajnos hiába szugerálom nagy erőkkel, nincs olyan isteni erőm, hogy a kakaóból bort csináljak, még csak sört se tudok....ej de kár érte. Viszont én meg a kakaó, hát, így érthető miért nem nyúltam a bögréhez, na meg a fene se tudhatja, hogy képességeiből adódóan esetleg Szellem tett e bele valamit vagy sem. Bár kétlem, ha meg akarna ölni, annyi szent, hogy ennél sokkal jobb és nekem valóbb módszert találna ki mint egy mérgezett kakaó...
-Azt hiszed én csak rombolni és tombolni tudok?-kérdezek vissza kissé sértődötten, de ha jobban bele akarok gondolni, azért annyira mégsem állt távol az igazságtól, hiszen ha emberként nem is, de a jelek szerint démoni alakomban előszeretettel hagyom figyelmen kívül mit és hogy teszek. Na jó, sokszor emberként is. Nem esik jól, amit mond, de-
~ igaza van, olyan tulajdonságaim vannak, amiért senki nem veregetné meg a vállamat, és lényegében nem sok mindenben különböztem tőle, hiszen ő pénzért ölt, én meg ha lehet ilyen ironikusan mondani az "igazság nevében". ~fut végig az agyamon a gondolat, de igyekszem ezt arcmimikában nem mutatni felé. Aztán összeszedtem magam, függetlenül attól, hogy ki mire hivatkozik, tudtam, hogy mégsem hasonlíthatom össze magam egy ilyen alakkal, akár mutáns vagyok, akár gyilkos, de elsősorban Roxanne De'Loise rendőrnyomozó vagyok, se több se kevesebb. És ez a gondolat megerősített újból.
Össze kellett szorítanom az ajkaimat, mikor ezt a keresztre feszítést emlegette, de igaza volt, ha nem is ennyire drámai túlzással, de egyrészt akkor integethetnék az állásomnak, másrészt pedig nyíltan vállalni hogy mutáns vagyok, bele sem akartam gondolni mélyebben, kirázott a hideg.
Rá se kellett kérdeznem mit akar, sejtettem, hogy hamarosan úgyis az arcomba fogja törölni a dolgot, hogy mit akar tőlem, hiszen ebben a világban semmi sincs ingyen, és ő is, hiába papolt nekem arról, hogy már felhagyott régi énjével, ezt nem vettem be tőle.
-Mi van?-igen, nem értettem kristálytisztán amit mondott, hogy ezek szerint nem én vagyok az egyedüli mutáns a kapitányságon.
~De akkor...mégis...hogyan...kik?~ezernyi kérdés merült fel bennem, nem értettem, hiszen, az addig oké, hogy én nem tudtam magamról, hogy az vagyok, de mások, mégis akkor hogyan, hiszen tudtam, hogy Kohler kimondottan kiszűrte ezt a testületnél, és az ahogy az a fazon űzi a mutánsokat, most vagy bajban voltam, vagy bajban voltam!
-Ne aggódj, én sem bírom a körözött bérgyilkosokat! Arra viszont ne vegyél mérget, hogy olyan tehetetlen lennék, mint ahogy azt gondolod.-nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt itt fenyegetőznöm vele, de egyszerűen képtelen voltam megállni szó nélkül, hogy ennyire nyeregben érzi magát ez a pasas.
-És el is kellene higgyem, hogy ennyi, kés vége, és feladtad a korábbi életed, énedet? Ennyire azért ne nézz ostobának Darien, biztos vagyok benne, hogy ez nem megy varázsütésre, csak okosabban teszed, amit teszel, nem igaz?-nehezemre esett hinni neki, ilyesmit nem dob el magától csak úgy az ember, ahhoz minimum egy csoda kellene. Mikor folytatja, azt hittem, hogy leesik az állam.
-Ezt nem gondolod komolyan!-csúszott ki a számon, és kicsit nehezen tértem magamhoz.
-Azt hiszed megteszem ezt neked? Igen, én sem bírom Kohlert, sem a stílusát, sem azt amit művel, de ő a rendőrfőnök? Azt hiszed őt el lehet tenni csak úgy az útból? Lehet, hogy nekem is meg kell húznom magam a tények birtokában-mutatok kézzel a tv irányába, utalva a látottakra-de én nem gyilkolok önös érdekből veled ellentétben! Sem érdekből, sem pénzért! -felállok a fotelből, olyan dühöt csalt belém Darien, hogy képtelen voltam tovább ülve maradni, és lendületből fel is kaptam a fegyvert az asztallapról, és egyenesen rá fogtam. Dühös voltam, egyrészt azért, hogy sarokba szorított valaki, másrészt pedig azért, mert függetlenül a szavaimtól mégis elgondolkodtam azon a lehetőségen amit mondott.
- Megölhetnélek...bármikor! És még csak bűntudatom sem lenne!-kezdek bele, de most a düh beszél belőlem, tudtam, hogy nem húznám meg a ravaszt, függetlenül attól, hogy nem tudtam, hogy Szellem korábban intézkedett arról, hogy gyakorlatilag se tehessem meg. A kezem magabiztosan fogtam a fegyvert Darienre.
-Elment az eszed, ha azt hiszed bármit is megteszek neked!-sziszegtem a fogaim közül, miközben farkasszemet néztem vele.

Szokás szerint ne avatkozik bele idő előtt a nő lelkében dúló háborúba, inkább csendben kivárja, hogy lesokkozza a dolgot magával szegény, mert ahogy ismeri, a legtöbb kérdésére egyedül is meg fogja találni a választ, mint például arra is, hogy vajon mennyire jogos az aggodalma. Kérdés, hogy vajon mennyire képes uralkodni magán látszólag akkor válik igazán égetővé, amikor az asztalon felejtett pisztoly csöve egyszerre Szellem két szeme közé mutat, a férfi azonban csuk unottan pillant le a fegyverre, majd néz vissza újra a nőre.
-Bármikor? - Kérdez vissza, s mutató ujjával szemtelenül megbökdösi a fegyver végét. - Akkor mire vársz, húzd meg a ravaszt.
Állja a nő tekintetét, az ő szemében azonban nem ég az a tűz, ami a rendőrnőt jellemzi, sőt, ha körül kéne írni, testbeszéde inkább azt mondja: "Már megint fegyvert fogott rám valaki?? Mi baja az embereknek?".
-Nem, te azért gyilkolsz, mert képtelen vagy uralkodni az erődön, ebben tényleg nincs semmi ami a te érdekes szolgálná, csak azt nem tudom, ettől miért tartod magad jobbnak, mint engem... - Kiissza a kakaó maradékát, az üres bögrét pedig visszateszi az asztalra. - Ha kiszórakoztad magad a fegyverrel, mi lenne, ha rátérnénk, miért fogsz nekem segíteni elintézni a főnököd? Természetesen nem szeretném, hogy megöld... - itt egy pillanatra megáll, s töpreng magában egy kicsit, aztán gyorsan folytatja. - Bocs, hazudtam. Előkelő helyet foglal el azon a listán, akiknek a halálát kívánom, de azt én is belátom, hogy ha elpatkolna csak jönne egy másik vén marha a helyére, azzal pedig nem oldunk meg semmit. Nem, amit én szeretnék, hogy leleplezzük, milyen ember is valójában, és megszégyenítve zárják be, majd dobják el a kulcsot, hogy a jövőben egy fiatal rendőr se kelljen, hogy eltitkolja a kapcsolatát egy mutáns nővel, vagy egy veszélyes mutáns ne kérhessen segítséget mondjuk a Xavier-től, mert fél, hogy leleplezik és akkor...
Direkt nyitva hagyja a mondat végét, hagy képzelje el Roxy saját magának, mi várna rá, vagy a tökéletesen véletlenül kiválasztott példában szereplő, abszolúte kitalált Michael Bodwin-ra, ha valaki túl sokat tudna róluk.
-Na persze, ha a rendőrségen hirtelen elfogadnák a mutánsokat, többé nekem sem lenne a kezemben semmi ellened, hisz lássuk be, a videó csak azt bizonyítja, hogy mutáns vagy, a fickó akit széttéptél épp rád lőtt, ha egy részeg négyévest veszel fel ügyvédnek, még az is simán kimosdat belőle.
Ez után lehuppan az asztalról, és hátat fordítva a nőnek megkerüli azt.
-Ami pedig engem illet, és a csodát, ami ahhoz kéne, hogy megváltozzak... - ujjai lassan siklanak végig a tölgyfa asztalon, egészen a leborított képig, amit most megragadnak, újra lábra állítanak, és szembe fordítanak a vendéggel, hogy ő is láthassa rajta Lynn-t, kezében a kisbabával, aki már most feltűnően hasonlít valakire itt a szobában, annak ellenére, hogy a csöppség valami zabálni valóan édes, és képtelen abbahagyni a nevetést - mondjuk a fotók ritkán mozognak - apja pedig...nos ő is sokat nevet, csak az nem olyan szívmelengető.
-Értük megpróbálok rendesen élni. Nem könnyű, de... - Mélyet sóhajt, aztán elfoglalja a helyét a kényelmes bőr karosszékében. Hátradönti a támlát, annyira, hogy tekintete a legkisebb erőfeszítés nélkül is a plafont fürkészheti, s közben halkan folytatja. - Nem tudom mit csinálnék, ha valamelyik idióta kezet emelne rá. Hiszed vagy sem, én nem akarom azt az életet...hiába tűnik izgalmasnak kívülről, én csak arra emlékszem belőle, hogy negyed évszázad alatt sikerült elérnem, hogy minden kontinensen akad egy kisebb hadsereg, aki a halálomat kívánja. Nem hibáztatom őket, beletörődtem a dologba s tudom, hogy ezt érdemlem, a gyerekeim viszont...nem tettek semmi rosszat, az ilyen marhák mégis a vérükre szomjaznak.
~Vagy a feleségem...Doktornő, és mégis a halálát akarják...mi a fene baja van a világnak?~
-Ha úgy érzed, hogy szembeszállni Kohler-rel nem olyasmi, ami mellett ki tudsz állni, nem foglak kényszeríteni, viszont, marhára nincs kedvem megint elköltözni csak mert újra köröznek, szóval a felvétel egyenlőre marad. Remélem megérted...

Hiábavaló volt minden. Mikor Szellemre fogtam a fegyvert, már akkor tudtam, hogy nem fogom meghúzni a ravaszt, és nem azért mert félek azt meghúzni. Csak szimplán nem voltam az, aki ok nélkül kezd el neves irodaházakban vezérigazgatókat gyilkolni, még ha azok adott esetben régi életükben bérgyilkosok is voltak. Megtehettem volna, ezt mindketten ugyanolyan jól tudtuk, de valami mégis visszatartott. Mégpedig az, hogy tudtam, hogy igaza van. És ez a tudat mérhetetlenül dühített, és csak az indulat miatt került pillanatok alatt fegyver a kezembe, de nem voltam annyira ostoba, hogy ész nélkül lövöldözni kezdjek, ettől azért sokkal megfontoltabb voltam, és hiába azért az emberi vagy mutáns élet azért még az én számomra is jelentett valamit. Én nem voltam gyilkos!Legalábbis nem a szó eredeti értelmében. Kellett egy kis idő, hogy összeszedjem magam, és Darien is élvezte, hogy a tudatában van annak, hogy nem lőném le, legalábbis nem itt, nem így és nem most. Nagyot sóhajtottam, majd hangos csattanással tettem le ismét a fegyvert az asztalra.
-Ne hasonlítsz össze azzal a lénnyel!-csattantam fel, de végül újra normális hangszínben beszéltem, mert sajnos akár tetszett a dolog, akár nem, az is én voltam.
Merev arccal figyeltem őt, ahogy csak nem tágít attól az elméletétől, hogy már pedig a bűntársává fogok avanzsálni.
-Kohler, nem az a fajta valaki, akit csak úgy varázsütésre ki lehet húzni a listáról!-jegyzem meg színtelen hangon, de ezt ugyanúgy Darien is tudta mint én, úgyhogy újdonságot nem mondtam ezzel. Mikor újfent a videóról esik szó, csak felmorranok, cseppet sem tetszik, hogy szinte percenként dörgöli az orrom alá. Bevallom, az is eszembe jutott, hogy talán abban a formában könnyebb lenne végeznem vele, de jelenleg halvány lila gőzöm nem volt, hogy hogy működik ez az egész, biztos, hogy nincs hozzá egy be és kikapcsoló gomb vagy használati utasítás, kár érte! Nem igazán bírtam egy helyben álldogálni, így elindultam az ablak felé, majd féloldalasan megállva hallgattam tovább Szellemet, miközben kinéztem a városra.
~Pazar panorámás kilátás...úgy tűnik, a düh jó ellenszere a tériszonynak!~futott át a gondolat az agyamon, és töprengeni kezdtem.
Csak akkor néztem vissza Szellemre, mikor a csodát kezdte emlegetni, megváltozott a hangja, ezt tisztán éreztem, és ahogy megláttam a fényképet, alig akartam hinni a szememnek!
~Van nő, aki hozzáment, és még gyereket is szült egy ilyen alaknak?!~még pislogni is elfelejtettem, ahogy a fényképet bámultam, de kétségtelen volt, az a gyerek, és ahogy Darien is a képre nézett, mérföldeket változott. Akaratlanul kúszott egy aprócska mosoly a számra.
-Mindig azt mondtam, hogy a szerelmet túlértékelik, de valahogy mégis képes még csodákat művelni!Mondd csak, mivel vetted rá? Elkábítottad? Megfenyegetted?-gúnyos volt a mosolyom, de csak azért, hogy bosszantsam, hiszen minden bizonnyal nem erről volt szó, hiszen a képen mindenkiről sugárzik, hogy boldog. Ha nem látnám, el sem hinném!
-Tudod, azt hiszem, tudsz még nekem meglepetést okozni!-kezdtem kissé túlságosan bensőségesnek érezni a beszélgetést, hiszen neki is megvolt a múltja, nekem meg még egyelőre a jelenem. És a kettő baromira ütötte egymást.
~De végső soron ki vagyok, én, hogy ítélkezzem?~gondolok bele, ahogy hallgatom. Én sem volt isten, hiába volt rendőri hatalom a kezemben,és soha nem is állt szándékomban visszaélni ezzel, egészen mostanáig...
Az ablaknál támaszkodva figyelem a bőrfotelben ülő pasast, ahogy beszél, és belegondolok a saját helyzetembe. Amíg ő már a családjának él, megpróbál megváltozni, túllépni a múltján, addig nekem mim van a munkámon kívül? Mindig is a munkámnak éltem, kevés igazi barátom volt, akik közül az egyiket saját kezűleg öltem meg, csak futó kapcsolatokat tudhatok magam mögött, de még több repkedő golyót, hatalmas ütéseket, jó néhány pillanatot, ami majdnem az utolsó volt...de mégsem tudnám mindezt feladni!Ekkor értettem meg, hogy vajon mit érezhet Darien. A családja lett a mindene, függetlenül attól, hogy ki is volt ő, vagy mit tett a múltban, és foggal körömmel védi az övéit, akik ártatlanok voltak, akiknek valóban semmi közük nem volt ahhoz, hogy ő hogyan élt azelőtt, hogy "újjászületett". Egy ideig nem szóltam, ahogy így támasztottam az ablakot, nem tudom mennyi idő telhetett el, minden bizonnyal beállt egy kis csendszünet is, mire komoly tekintettel fordultam felé.
-Rendben van.-kezdtem bele.- Segítek Kohlert eltüntetni az útból!-itt kicsit újfent elcsendesültem.
-De nem miattad, vagy magam miatt!Kohler túlságosan is szélsőséges elveket vall a mutáns kérdéssel kapcsolatban, ami most már kezd túlságosan is fanatikus mértéket ölteni. Előbb utóbb már mi sem kerülhetnénk ki abból az elmebajból, amivel már most fertőzi az egész kapitányságot, és én nem leszek hajlandó mutáns népirtásban részt venni!Nem leszek a bábod, akit kényed kedved szerint rángathatsz, ezt már előre vésd az eszedbe!-nézek teljesen komolyan Szellemre.
-Tisztelem benned, hogy olyasmiért küzdesz, ami keveseknek adatik meg-célzok itt a fényképen lévő nőre és a gyerekre-és, hogy ezzel kapcsolatban őszinte voltál velem. Éppen ezért én is ugyanezt várom tőled! Ha a segítségemre van szükséged, rendben, még ha tudom, hogy ezzel sokat kockáztatok, de nem ajánlom, hogy bármilyen eszközzel is ellenem fordulj, mert neked is van gyenge pontod!Én nem vagyok rád veszélyes Darien...egészen addig, amíg ugyanezt te is szem előtt tartod az én irányomba!-nem akartam fenyegetni, de a bizalom még mindig nem volt száz százalékos közöttünk, ezen még igencsak dolgozni kellett.

-Hehh..még,hogy ÉN őt? - Kérdi, s hangosan felnevet. - Nem értem, miért feltételezi ezt mindenki! - Aztán kezét az állára teszi, megvizsgálja a saját képmását a tükröződő, állítólag golyóálló üvegen, s megvonja a vállát. - Na jó, valahol meg tudom érteni, de akkor is.
Mélyet sóhajt, és maga felé fordítja a képet, hogy újra szemügyre vehesse a családját, ha már nem lehet velük, mert az egyik éppen orvosol, a másik pedig amilyen kis mókamester valószínűleg épp elgügyögi neki, mit csinál rosszul, aztán pedig sértődötten fordul a fal felé, mert rá senki sem hallgat.
-Ez vagyok én....tele vagyok meglepetésekkel.
Felemeli a távirányítót, s egy gombnyomással később egy piros ablak teszi fel a kérdést: "Biztos törölni szeretné a mappát, és egész tartalmát". Az igenre nyom rá.
-Kitűnő. Ami Kohler-t illeti, tisztában vagyok vele, hogy nem lesz könnyű, de annyi baj legyen, nem csak te fogsz nekem segíteni. Ha kell, nagyon meggyőző tudok lenni. Ó, és ami a gyenge pontomat illeti...
Itt leolvad az arcáról a mosoly, és ha Roxy még mindig vágyik rá, hogy láthassa őt, kijönni a sodrából...nos akkor szinte teljesül a kívánsága, most láthatja, milyen az, amikor Szellem annyira közel áll ahhoz a vérengző szörnyeteghez, amire az aktájából következtetni, amennyire tőle ez csak lehetséges. Nem emeli fel a hangját, még csak nem is szórnak villámokat a szemei, csupán a mosolya tűnik el, s a vidámság a hangjából, enélkül azonban viszont egészen más lesz, olyan rideg, és ijesztő.
-Megígértem Lynn-nek, hogy többé nem ölök meg senkit, ha nem feltétlenül szükséges. Viszont, ne hidd, hogy ők a gyenge pontjaim. Ha valaki akár csak megpróbálja bántani őket, akkor válok igazán kreatívvá.
Ökölbe szorított kezét Roxy felé nyújtja, mint aki adni szeretne neki valamit, és ha ő is kinyújtja a tenyerét, bele ejti a pisztolya elsütő szegét.
-Remélem, tudod, hogy kell visszaszerelni. Nem venném a lelkemre, ha miattam kerülnél bajba. - Jegyzi meg, és a mosoly szép lassan visszatér az arcára. - Vigyázz magadra, hamarosan jelentkezem.

-Talán nincs oka ilyet feltételezni az embereknek?- kérdezem, hiszen azért a múltját nem olyan könnyű kitörölni az embernek, még ha ezt jelen esetben egy gombnyomásra vagy egy ellopott akta megsemmisítésével meg is lehet tenni.
- Kezdem azt hinni, hogy még mindig tartogat valamit a varázstárában Darien, amit eddig még nem húzott elő.- bármennyire is kellene, egyelőre képtelen vagyok bízni egy ilyen alakban, mint amilyen ő volt, de azt hiszem ezért ő is bőven megdolgozott, hogy így legyen. no, meg persze én sem vagyok épp egy könnyű eset. - Bár örülnék neki, ha nem ilyen kellemes dolgokkal, lepne, meg, mint ez a remek kis film összeállítás. Sőt, jobban örülnék, ha már semmi plusz extrát nem húzna elő nekem.- billentem meg kicsit féloldalra a fejem.
Bevallom a következő húzása tényleg meglepett, de igyekeztem, hogy ez ne üljön ki az arcomra.
- Remélem, hogy nem gond, ha pofátlan leszek, és rákérdezek, hogy ez volt az egyetlen példány, vagy dugiban egy egész készletet tartogatsz belőle? Mellékesen, ha életmű filmet szándékozol forgatni rólam, előtte azért kérlek jelezd nekem, ha nem gond.- nem nagyon bírom megállni, hogy ki mondjam amit gondolok, ugyanis még mindig ott motoszkált a fejemben, hogy a maffia gyilkolászás után, azért bizony érdekes magánszámot folytattam, egy lényegében számomra teljesen vadidegen dögös pasassal. Na, és ha Darien még ezt is felvette, abból már tényleg eredeti pornófilmet lehetne sorozatban gyártatni, gondolom az őrsön is kimondottam örülnének egy ilyen külön kiadású résznek.
- Valami ilyesmire számítottam. Mindenkit ilyen kis filmekkel tartasz a markodban? Kezdem azt hinni, hogy a bérgyilkosság helyett új hobbit találtál, és most videózgatsz helyette. -piszkálódom, egyértelmű, hiszen a bennem uralkodó feszültséget valahogy ki kellett adnom magamból.
Különös volt látni, miként változtak meg a vonásai, és lett hirtelen komoly, és fagyos az egész lénye. Ez érdekes volt.
~Szóval mégsem a levegőbe beszélsz, ha róluk van szó....hm...~gondoltam, és természetesen levontam a magam következtetéseit ebből.
Kinyújtottam a kezem, amibe ott landolt az elsütő szeg a fegyveremből. Talán meg kellett volna lepődnöm, de ennek ellenére mégis mosoly kúszott az ajkaimra.
- Azért engem se nézz ennyire kispályásnak! Könnyen eldurran az agyam, ez igaz, de nem annyira, hogy a körülmények áldozatává váljak, és a dühöm beszippantson. A fegyvereimmel kelek és fekszem, azt hiszed nem veszem észre, hogy valami nem stimmel?! Ha meg akarnálak ölni, tudom, hogy egy ilyen kis játékszer kevés lenne hozzá.-mosolygok egyenesen Darien szemébe. Talán blöfföltem, talán nem....
-Azt még azért elárulnád nekem, hogy mit is tervezel pontosan Kohlerrel kapcsolatban? Vagy ez is legyen újabb meglepetés? - valóban érdekelt a dolog, hogy ha már beleegyeztem, akkor legalább tudjam, hogy mibe. Bár komoly sejtésem volt, így talán felesleges is volt a kérdés.
- Remélem a biztonsági őrötök szívvel lélekkel végzi a munkáját, ugyanis, ha a motoromnak baja esett odalent, akkor sajnálatos módon baromira seggbe kell rúgnom!- teszem még hozzá, mikor már azért én is indulásra készen állok.

-Azoknak akik ismernek nincs - feleli halkan - ami nem valami sok persze, de most nem ez a lényeg.
Viszont, legalább az apró gesztussal elérte azt a hatást, amit várt: Roxy teljesen ledöbbent. Természetesen nem is lenne önmaga, ha nem gyanakodna tovább, ám ez nem olyasmi amin segíteni lehet sajnos, így a következő kérdésen csak szelíden elvigyorodik.
-Egyszer is elég gyomorforgató volt megnézni, és tényleg nem szándékozom megmutatni senki másnak, akkor meg minek őrizgessem? - Kérdi, s széttárja két karját. - Arról nem is beszélve, hogy a csodagyerek kisfiam hajlamos, és azt hiszi valami rajzfilm, akkor meg leshetek.
Ami azt a kérdést illeti, hogy mindenkiről tartogat-e ilyen kisfilmeket, csak megrázza a fejét, ám közben úgy mosolyog, mint egy rossz gyerek, aki a háta mögött rejtegeti a cukorkát, ami eltűnt a szekrényből, és ez a mosoly akkor sem tűnik el, amikor a nő közli, hogy a fegyverével kel, és fekszik.
-Akárcsak én, és hidd el, ha félnék tőled, nem engednélek ide be. De jól tudom, hogy nem akarnál bántani, többé már nem, a másik éned meg..nos, egyenlőre kénytelen leszek vállalni a kockázatot, és bízni benned, hogy tudod kontrollálni. Remélem nem bánom meg.
Ami az utolsó kérdést illeti, sajnos amennyire jogos, annyira fölösleges is, hisz a választ akár borítékolhatná is a rendőrnő, de ha már rákérdezett, ám legyen, megkapja:
-Türelem, mindent meg fogsz tudni előre. Ha minden jól sikerül, nagyon pofára fog esni, és a legszebb, hogy többnyire törvényes keretek közt...
Ehhez a hangsúlyhoz, és ahogy előredőlt már csak egy gonosz röhögés dukálna, ám az most most elmarad, elvégre mégsem egy rajzfilmben vagyunk na! Búcsúzásképpen még forgatja egy kicsit a szemeit az utolsó megjegyzésen, aztán felpattan, és kinyitja a nő előtt az ajtót.
-Nos, akkor majd jelentkezem. Addig is vigyázz magadra, és ha esetleg...gond lenne a babával, csak szólj, Lynn biztos szívesen segít.

// Köszönöm a játékot! még jelentkezem! //

//Lora-nak/

Mióta Michelle kilépett, kész káosz az élet a Methal inc-ben...illetve ez így nem igaz, a cég pont olyan jól megy, mint mindig, a munka sem nehezebb sőt, csupán arról van szó, hogy Darien-t jobban zavarja az a kevés meló, mert a személyi titkára nélkül kénytelen ő is megjelenni a munkahelyén gyakrabban, mint 3 havonta egyszer, az pedig tűrhetetlen. Kinek van kedve táblázatokkal foglalkozni, meg részvényekkel, és azzal az...izével, amiben a társaság utazik, mikor otthon is lehetne?
-Kész, fel kell vennem egy titkárnőt!

Abba sajnos nem gondolt bele, hogy a meghallgatást is neki kell tartania, de ennyi áldozatot megér neki, hogy végre nyugta legyen a cégétől. A másnapra kiírt meghallgatásra aztán meglepően sokan jelentkeztek, igaz Michelle-el ellentétben ezek a reménybeli személyi titkárok mind egy szálig nők voltak, de annyi baj legyen.
-Picit azért izgulok - suttogja egy talpig bevakolt, neon szőke Barbi baba, a mellette ülő Lora-nak. - Azt hallottam, hogy amikor a múltkor felvételiztetett egy csajt...nos, legyen elég annyi, hogy nemrég szült.
Persze, ez a fajta suttogás csak azt a célt szolgálta, hogy ne lehessen felismerni a beszélőt hang alapján, mert egyébként könnyen lehet, hogy még a szemben lévő irodában trónoló Darrow igazgatóhelyettes is hallotta ezt.
-Lora O'Leary! - Szól egy fiatal női hang. - Ön következik, a főnök már várja.

Ritkán szoktam annyi ideig pepecselni a hajléktalan szálló zuhanyzójában, mint ez alkalommal. Nem csak tisztára suvickoltam magam a jéghideg vízben, miután végre sorra kerültem, de egy lopott (és sajnos eléggé foghíjas) fésűvel amennyire csak tudtam simára gereblyéztem a hajam. Sminkre persze nem tellett, azokban az üzletekben, ahol ilyesmiket árultak, eléggé jó szokott lenni a biztonsági berendezés, az olyan nők pedig, akik maguknál szokták hordani a szemceruzájukat, rúzsukat, meg miegymást, általában jobban szoktak rá ügyelni, mint a pénztárcájukra vagy a lakáskulcsukra. Igaz, egyébként se mentem volna vele sokra, mivel még soha nem voltam kisminkelve, fogalmam sem volt, hogy kell csinálni, szóval az eredmény is valószínűleg elég siralmas lett volna. Így aztán nem is erőltettem a dolgot, inkább csipkedtem az arcom és harapdáltam a szám, hogy kellő pírt kölcsönözzek nekik.
Logannel múltkor felsültem, de tanultam is az esetből. Valóban nem ártott először alaposabban informálódni az adott mutánsról, hiszen csak a génjei miatt nem fogom fekete listára tenni, hogy aztán Steve ellássa a baját (olyanokat továbbra sem voltam hajlandó keresni, akik halált érdemeltek volna). Viszont egy szintén hajléktalan részeges esküdözött nekem, hogy egyszer látta a Methal egyik emberét csak úgy köddé válni, és a legkevésbé sem átvitt értelemben. A céget ugyan nem ismertem, ahogy a szóban forgó férfit sem, azt pedig végképp nem állíthatnám, hogy túl sok hitelt adtam volna a már délelőtt tízkor tajtrészeg fazon szavainak, de gondoltam egy próbát megér. Váratlan meglepetés volt a számomra, hogy pár nap múlva, amikor az egyik kukában valami vacsorafélét kerestem, egy kidobott újságban megláttam, hogy titkárnőt keres. Persze tudtam, hogy nem kaphatom meg az állást, hiszen messziről lerí rólam, hogy hajléktalan vagyok, akiket az emberek nem szoktak szeretni a közelükben, ráadásul nem értettem az adminisztrációhoz, de még a számítógép kezeléshez sem. Azonban nem is ez volt a fontos, csak az interjúig kellett eljutnom, hogy szemügyre vehessem ezt a mutánst. Hátha megtudok valamit, ami Steve-et is érdekelné.
Már az irodájáig eljutni is kihívás volt, hiszen ez a hatalmas épület tele volt jómódú, de legalábbis rendezett életű emberekkel, és bár viszonylag ápoltan jelentem meg én is, nem tudtam elrejteni minden foltot, minden szakadást magamon, és egyébként is biztosra vettem, hogy csak úgy üvölt rólam, hogy nem tartozom oda. Minden magam mögött hagyott lépés után egyre több, egyre megvetőbb pillantásokat éreztem magamon, amelyek szinte égették a bőrömet, én pedig lehajtott fejjel, egyre gyorsabb tempóban közelítettem meg a keresett irodát.
Hiba volt!
Már voltak ott néhányan, és amikor már így is zaklatott állapotban elkaptam, hogy miről beszélt egy szőkeség a mellette álló talán kínai nőnek, azonnal visszakozni kezdtem. Az arcom egy pillanat alatt vált falfehérré, ahogy apró, megszeppent sikoly szakadt ki belőlem. Nem érdekeltek a furcsálló, rosszalló pillantások, amelyeket rám vetettek, ennyit nem ért meg az egész! Úristen, hát manapság így zajlik egy állásinterjú?! De én ezt nem... én nem... ki van zárva... hol a lift... gyerünk már, ki innen... gyorsan...
A bejáraton már a pocakomat simogatva száguldottam ki.

Programozó - nem... fogászati asszisztens - nem... rakodómunkás - ne hülyéskedjünk már... autószerelő - nem... beágyazott szoftverfejlesztő mérnök... Hova akarnak engem beágyazni?! Aszongya... Beágyazott mikrokonto... miko... mik-ro-kont-rol-le-res vezérlőegységek szoftverkomponenseinek fejlesztése interdi... interdisz-ci- mi van?!... interdiszciplináris projekt csapatban a karosszéria-elektronika területén. Hát... menjen a ,,Talán"-ba.
Nehéz dolog ez a munkakeresés! Bár meló az van bőven, még válogatni is lehet, csak éppen még sosem sikerült olyan melót találnom, ami pár pár napnál tovább kitartott (bár volt ám, hogy egy hétig is megvolt). Valahogy nem feküdt nekem, hogy sokáig egy helyben maradjak, pláne, hogy olyan apróságokon tudott mindenki pattogni, hogy ,,Jaj, istenem, odaég a steak!" meg ,,Jaj, istenem, rosszul adtam vissza a vevőnek!" meg ,,Jaj, istenem, nem zártam be a széfet, most majd biztos azonnal kirabolnak!", amiből én meg nem csináltam sosem nagy problémát, mivel igencsak hidegen hagyott. Így aztán viszonylag kevés könnyet hullattak értem, amikor felmondtam az éppen aktuális munkahelyemen, vagy még meg sem várták, hogy megtegyem ezt önállóan, és igen nagy sietséggel kirúgtak. Ilyenkor pedig jött az újabb álláskeresési időszak.
-Titkárnő... hmmm... Álló nap a számítógépen kell pötyögnöm, lógok a neten, és lógázom a lábamat... ez nagyon tetszik!
A kiszemelt hely egy jókora üzleti épület volt. Kifejezetten tetszett, hiszen itt nem kellett olyan lepukkant környezettől tartanom, mint az eddigi munkahelyeimen. Az alkalomra miniszoknyát húztam és feszülős blúzt tűsarkúval kiegészítve, meg persze szolid, de tökéletes smink, leheletnyi parfüm, kiengedett, de szépen, pontosan elrendezgetett haj, szóval semmit nem bíztam a véletlenre. Nekem igazából mindegy volt, miért vesznek fel, az nem zavar, ha a főnök úr bámul, amíg a kezei kellő távolságot tudnak tartani.
-Most szült, mi? - fordultam vissza a szőke ciklonhoz, miután a furcsán feldúlt és még furcsább (bár állati menő) hajkoronájú csaj kifarolt a folyosóról. - Hát azért ettől sem kell annyira betojni, elvégre két embernek is benne kell lennie az entyem-pentyemben, hogy megkapják a gólyától a tonnányi kakis pelust. Szóval részemről ez nem akadály. Oh, bocs, ez én vagyok, mennem kell!
Még egy utolsó intés a nőnek, akinek valahol ott kellett lennie az alapozó és szemhéjfestékhalomban, hiszen hallottam a hangját, és belibbentem a Darrow nevű fazon irodájába.
-Üdvözlöm, Lora O'Leary vagyok - léptem oda hozzá a kezemet nyújtva és szélesen mosolyogva. - De szólítson csak Lorának.

-Ja, igazad van - szól utána a szőke - egy aki lefog, és egy aki csinálja!
Sajnos túlzottan beleélte magát, s miután a kint álló nő, aki beküldte Lora-t az oroszlán barlangjába befejezte a telefonbeszélgetést, a következő, akinek távoznia kell épp ez a pletykás nőszemély.
-Köszönöm - szól a telefonba Szellem, majd ahogy megérkezik az új titkárnőjelölt , felpattan a székéből, és már nyújtja is felé a kezét.
-Üdvözlöm Lora, Darien Darrow vagyok - mutatkozik be, s gyengéden rázza meg a kezét, elvégre nem szeretné kapásból a gyengélkedőre küldeni. - Kérem foglaljon helyet.
~Na végre, valaki, aki nem öltözött plázacicának...annyira.~
-Látom...sok munkahelye volt, mielőtt ide talált - kezdi komolyan, s közben feldereng benne, hogy olvasás közben komolyan fontolgatta, hogy átküldi inkább az önéletrajzot a 130-as képátlójú TV-re maga mögött, mert azon talán elfér az egész.
-Meg kérdezhetem, miért van ez?
Aztán felteszi a következő kérdést is:
-Ha megölnek sem emlékszem, hiába olvastam el: végzett már ilyen, vagy ehhez hasonló munkát? És persze, van a tulajdonában lőfegyver, és ha igen, tudja kezelni, és van rá engedélye?
Ha a nő csodálkozva néz erre, csak lágyan elmosolyodik.
-Ne haragudjon, szeretem ilyesmivel feldobni az interjút, hogy ne legyen olyan száraz.
Még el is neveti magát, aztán vissza erőlteti arcára a komolyságot, és úgy néz egyenesen Lora szemébe.
-Nos, van?

Valamelyest még azért a fülemben csengett, amit a szőke nő utánam dobott, de most nem volt időm a kellemetlen borzongásra figyelnem, hiszen már itt voltam Darien Darrow előtt, aki épp elengedte a kezemet, miután udvariasan bemutatkozott.
-Hát igen, megfordultam itt-ott - feleltem szerényen, bár kivétel nélkül mindegyiket feltüntettem az önéletrajzomon (amitől az háromoldalasra rúgott), úgyhogy ez talán nem volt olyan hatékony.
Kérdésére lazán legyintettem.
-Ezek mind átmeneti munkák voltak. Mindenféle alkalmi meg idénymunkák. Ráadásul még csak nem rég költöztem a környékre, ami az álláskeresést is megnehezítette.
Közben a szemem sarkából szemügyre vettem az irodát. Ez igen! Itt aztán szuper lehet melózni! Tiszta luxus mindenhol. Csak remélem, nem kell majd korán kelni, azt annyira utálom!
-Sok hasonló munkám volt már, igen. Személyi asszisztens, recepciós, nem sokban különböznek a titkárnői munkától. Ami pedig a... Mi?! Lőfegyver?!
Egészen elképedtem, hogy miről hadovál ez itt. Vagy én olvastam rosszul, és nem is titkárnőt keres, hanem manager a ninja osztályra? Ez esetben egészen másféle válaszokat kellett volna adnom, hogy megkapjam az állást! A fenébe!
Nevetésére azonban megkönnyebbültem sóhajtottam fel. Nagy kő gördült le a szívemről, hiszen eléggé komolynak tűnt az imént ahhoz, hogy azt higgyem, ha sokáig tagadok, jön a motozás.
-Áh, egészen rám ijesztett, már kezdtem... Ó! - A vigyor először ráfagyott az arcomra, majd lassan olvadni kezdett. - Nos, nem nincs lőfegyverem és nem is tudok bánni velük. Ez talán probléma? Az álláshirdetésben nem szerepelt a modern harcművészetek napi szinten való gyakorlása. Igaz, paintballban egész jó vagyok, ha az számít. Ha meg esetleg az ötórai terrortámadásokban kéne segédkeznem... hát... bízom a diplomáciai képességeimben.
Mindezek után előredőltem, és rezzenéstelenül néztem a szemébe. Gondoltam, ha már így játszunk, akkor hadd legyek én is nyílt, elvégre én készülök ki tudja milyen őrült melót elvállalni (már amennyiben megkapom).
-Esetleg azért kérdezi, hogy van-e fegyverem, mert saját magam miatt lenne hasznos? - kérdeztem higgadtan, de egyre az arcát fürkészve. - Állítólag az utolsó interjúztatott nő nemrég szülte meg a maga gyerekét. Kellene ilyesmitől tartanom?

-Nos, reméljük, ha ide kerül, a hétvégét azért megvárja - jegyzi meg kissé gúnyos hangon, de egyébként olyan kedvesen mosolyog, mintha tulajdon gyermekéhez beszélne...mármint Alistair-hez, nem ahhoz a két gengszterhez.
-Na, az nagyon helyes, végre valaki akinek akad egy kis tapasztalata a kávéfőzésen kívül - mondja, s a végére a száját húzza, utálja a kávét. Aztán pedig csak figyeli, ahogy szerencsétlen lány zavarba jön, s köpni nyelni nem tud a meglepetéstől, pedig hol van még az interjú vége.
~Hajjajj, szegényt ha már ez is zavarba hozza, mi lesz vele, ha valamelyik idegbeteg aligazgató akar majd velem találkozni, amikor nem vagyok itt, mert még csak március van?~
-Nem, nem probléma - feleli komolyan - igaz így az egy hetes alapképzés két hetesre duzzad, de ne aggódjon - itt aztán elneveti magát, s iszik egy kortyot a bögréjéből, hogy lenyugodjon kissé.
-Elnézést, nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Sajnos ez New York, így nem tudom garantálni, hogy sosem lesz itt terror támadás, de az utóbbi évben csupán két erőszakos behatolás volt, és mindkettő áldozat nélkül ért véget, a felső szintre pedig nem is jöttek, szóval nincs miért aggódnia, a fegyver pedig csak azért érdekelt...nos, szeretem tudni, ha valamelyik alkalmazottam mordállyal mászkál.
~Nem kell tudnia, hogy azért, mert néha a gyerek is itt játszik.~
Viszont a nő következő kérdéséből arra kénytelen következtetni, hogy Lora már tudja is. Vagy legalábbis, valamit már tud. Bármennyire is szeretne úgy felelni, hogy: "nem, nem kell tartania tőle, ha hozott gumit, és most kérem vegye le a blúzát", vissza tudja fogni magát, hisz ez mégsem lenne túl szép, be is perelhetnék szexuális zaklatásért, hiába nem gondolná komolyan, és persze Lynn is agyonvágná. Ez utóbbinak a gondolatától is sípolni kezd a füle pár másodpercig.
-A feleségem orvos, és megkértem, hogy dolgozzon nekünk, amikor az előző üzemi dokitól meg kellett válni bizalmatlansági okokból - feleli szigorúan, tekintélyt parancsoló hangon. - A fiam amúgy 8 hónappal az interjú után született, szóval ez gyakorlatilag igaz, de minden pletykának ne dőljön be, különben elég érdekes elképzelései lesznek erről a cégről.
Aztán újabb korty a hatalmas fekete bögréből, s egy pillantás a monitorra, aztán komoly hangvételben folytatja tovább Lora vallatását.
-Nos, most, hogy ezt tisztáztuk, kérem meséljen a szakértelmeiről. Nem feltétlenül muszáj csak olyanokra korlátoznia ezt, amire szüksége lehet a munkája során, ha például tud pizzát sütni, az is érdekel.

-Ma péntek van - vontam fel a szemöldököm, de aztán kicsit elgondolkodva tettem hozzá: - Szóval... majd meglátjuk.
Megjegyzésére finoman elmosolyodtam. Ó, ha tudná, hogy még a kávézókban is milyen ritkán sikerült engem arra rávenni, hogy kávét főzzek! De azért nem akartam minden poént már az elején lelőni, úgyhogy inkább ki sem nyitottam a szám.
-Értem - bólintottam lassan a fegyvertelenség konklúziójára, és megpróbáltam inkább a fontosabb dolgokra koncentrálni. - De a kéthetes képzés alatt is kapok fizut? Csak azért kérdezem, mert kicsit el vagyok maradva a lakbérrel.
A folytatásra vállat vontam.
-Erre vannak a biztonsági őrök. Arra sehol sincs garancia, hogy nem támadják meg az embert, de akkor már inkább itt tegyék, ahol egy csomó fegyveres védelmez.
Ami az előző nőt illeti, aki megfordult itt, valójában nem akartam különösebben sokat foglalkozni vele, ugyanis hacsak nem nemi erőszak történt (és annak azért nagyobb visszhangja lett volna), velem semmi hasonló nem fordulhat elő, ha nemet mondok, és bármit is mondott a szőkeség odakint, egyenlőre harmadik embert sem láttam, aki lefogott volna, amíg az aligazgató teszi a dolgát. Ekkor azonban kiderült a legfontosabb tény, ami miatt nem kellett nemkívánatos tolakodástól tartanom.
-A felesége? - nevettem fel hangosan. - Hát ez oltári! Ezt valóban kihagyták a sztoriból, bár lássuk be, így máris sokkal kevésbé szaftos pletyka. De örülök neki, hogy ha felvesz nem kell majd hadakoznunk egymással.
Itt nagyon finom kis sugallattal küldtem neki egy képet magamról, ahogy fekete nadrágban, fehér blúzban, szemüvegben, feszes konttyal a fejemen lök egy íróasztal mögött hatalmas papírhalmok között, és szorgosan, lelkiismeretesen gépelek, dokumentálok, néha összetűzök pár papírlapot, vagy mivel foglalkoznak a titkárnők! Persze nem túl élénken, nehogy megérezze a külső behatást, csak nagyon enyhén, mintha tényleg csak az ő fejében derengett volna fel. Hadd higgye, hogy már saját magát győzködi, mennyire király lenne engem alkalmaznia.
-A szakértelmeimről? - ismételtem töprengve. Végül is, ártani nem árthat egy kis füllentés, szóval, ha valamit is kipróbáltam akár csak egyetlen próbanap erejéig, azt most mind rá fogom zúdítani. - Pultos és felszolgálói munkák, szóval nem csak megcsinálom az italokat, de még ki is viszem, ha kell. Kutyasétáltatás, gyerekvigyázás, szobafestés, takarítás, dokumentáció, kapcsolattartás, felhasználó szintű számítógépes ismeretek, villanyszerelő, címkézés, varrás, mosás, mosogatás, modellkedés, termékbemutatás, hostess, ingatlanközvetítő, konyhai kisegítő... ja, és foglalkoztam cserepességgel is. Hát... remélem, semmit nem hagytam ki. Ja, dehogynem, tolmács is voltam, mivelhogy folyékonyan beszélek kínaiul. Tehát, mint látja, ha felvesz, igen sok mindenben lehetek a segítségére.