Methal Inc. székház

Programozó - nem... fogászati asszisztens - nem... rakodómunkás - ne hülyéskedjünk már... autószerelő - nem... beágyazott szoftverfejlesztő mérnök... Hova akarnak engem beágyazni?! Aszongya... Beágyazott mikrokonto... miko... mik-ro-kont-rol-le-res vezérlőegységek szoftverkomponenseinek fejlesztése interdi... interdisz-ci- mi van?!... interdiszciplináris projekt csapatban a karosszéria-elektronika területén. Hát... menjen a ,,Talán"-ba.
Nehéz dolog ez a munkakeresés! Bár meló az van bőven, még válogatni is lehet, csak éppen még sosem sikerült olyan melót találnom, ami pár pár napnál tovább kitartott (bár volt ám, hogy egy hétig is megvolt). Valahogy nem feküdt nekem, hogy sokáig egy helyben maradjak, pláne, hogy olyan apróságokon tudott mindenki pattogni, hogy ,,Jaj, istenem, odaég a steak!" meg ,,Jaj, istenem, rosszul adtam vissza a vevőnek!" meg ,,Jaj, istenem, nem zártam be a széfet, most majd biztos azonnal kirabolnak!", amiből én meg nem csináltam sosem nagy problémát, mivel igencsak hidegen hagyott. Így aztán viszonylag kevés könnyet hullattak értem, amikor felmondtam az éppen aktuális munkahelyemen, vagy még meg sem várták, hogy megtegyem ezt önállóan, és igen nagy sietséggel kirúgtak. Ilyenkor pedig jött az újabb álláskeresési időszak.
-Titkárnő... hmmm... Álló nap a számítógépen kell pötyögnöm, lógok a neten, és lógázom a lábamat... ez nagyon tetszik!
A kiszemelt hely egy jókora üzleti épület volt. Kifejezetten tetszett, hiszen itt nem kellett olyan lepukkant környezettől tartanom, mint az eddigi munkahelyeimen. Az alkalomra miniszoknyát húztam és feszülős blúzt tűsarkúval kiegészítve, meg persze szolid, de tökéletes smink, leheletnyi parfüm, kiengedett, de szépen, pontosan elrendezgetett haj, szóval semmit nem bíztam a véletlenre. Nekem igazából mindegy volt, miért vesznek fel, az nem zavar, ha a főnök úr bámul, amíg a kezei kellő távolságot tudnak tartani.
-Most szült, mi? - fordultam vissza a szőke ciklonhoz, miután a furcsán feldúlt és még furcsább (bár állati menő) hajkoronájú csaj kifarolt a folyosóról. - Hát azért ettől sem kell annyira betojni, elvégre két embernek is benne kell lennie az entyem-pentyemben, hogy megkapják a gólyától a tonnányi kakis pelust. Szóval részemről ez nem akadály. Oh, bocs, ez én vagyok, mennem kell!
Még egy utolsó intés a nőnek, akinek valahol ott kellett lennie az alapozó és szemhéjfestékhalomban, hiszen hallottam a hangját, és belibbentem a Darrow nevű fazon irodájába.
-Üdvözlöm, Lora O'Leary vagyok - léptem oda hozzá a kezemet nyújtva és szélesen mosolyogva. - De szólítson csak Lorának.

-Ja, igazad van - szól utána a szőke - egy aki lefog, és egy aki csinálja!
Sajnos túlzottan beleélte magát, s miután a kint álló nő, aki beküldte Lora-t az oroszlán barlangjába befejezte a telefonbeszélgetést, a következő, akinek távoznia kell épp ez a pletykás nőszemély.
-Köszönöm - szól a telefonba Szellem, majd ahogy megérkezik az új titkárnőjelölt , felpattan a székéből, és már nyújtja is felé a kezét.
-Üdvözlöm Lora, Darien Darrow vagyok - mutatkozik be, s gyengéden rázza meg a kezét, elvégre nem szeretné kapásból a gyengélkedőre küldeni. - Kérem foglaljon helyet.
~Na végre, valaki, aki nem öltözött plázacicának...annyira.~
-Látom...sok munkahelye volt, mielőtt ide talált - kezdi komolyan, s közben feldereng benne, hogy olvasás közben komolyan fontolgatta, hogy átküldi inkább az önéletrajzot a 130-as képátlójú TV-re maga mögött, mert azon talán elfér az egész.
-Meg kérdezhetem, miért van ez?
Aztán felteszi a következő kérdést is:
-Ha megölnek sem emlékszem, hiába olvastam el: végzett már ilyen, vagy ehhez hasonló munkát? És persze, van a tulajdonában lőfegyver, és ha igen, tudja kezelni, és van rá engedélye?
Ha a nő csodálkozva néz erre, csak lágyan elmosolyodik.
-Ne haragudjon, szeretem ilyesmivel feldobni az interjút, hogy ne legyen olyan száraz.
Még el is neveti magát, aztán vissza erőlteti arcára a komolyságot, és úgy néz egyenesen Lora szemébe.
-Nos, van?

Valamelyest még azért a fülemben csengett, amit a szőke nő utánam dobott, de most nem volt időm a kellemetlen borzongásra figyelnem, hiszen már itt voltam Darien Darrow előtt, aki épp elengedte a kezemet, miután udvariasan bemutatkozott.
-Hát igen, megfordultam itt-ott - feleltem szerényen, bár kivétel nélkül mindegyiket feltüntettem az önéletrajzomon (amitől az háromoldalasra rúgott), úgyhogy ez talán nem volt olyan hatékony.
Kérdésére lazán legyintettem.
-Ezek mind átmeneti munkák voltak. Mindenféle alkalmi meg idénymunkák. Ráadásul még csak nem rég költöztem a környékre, ami az álláskeresést is megnehezítette.
Közben a szemem sarkából szemügyre vettem az irodát. Ez igen! Itt aztán szuper lehet melózni! Tiszta luxus mindenhol. Csak remélem, nem kell majd korán kelni, azt annyira utálom!
-Sok hasonló munkám volt már, igen. Személyi asszisztens, recepciós, nem sokban különböznek a titkárnői munkától. Ami pedig a... Mi?! Lőfegyver?!
Egészen elképedtem, hogy miről hadovál ez itt. Vagy én olvastam rosszul, és nem is titkárnőt keres, hanem manager a ninja osztályra? Ez esetben egészen másféle válaszokat kellett volna adnom, hogy megkapjam az állást! A fenébe!
Nevetésére azonban megkönnyebbültem sóhajtottam fel. Nagy kő gördült le a szívemről, hiszen eléggé komolynak tűnt az imént ahhoz, hogy azt higgyem, ha sokáig tagadok, jön a motozás.
-Áh, egészen rám ijesztett, már kezdtem... Ó! - A vigyor először ráfagyott az arcomra, majd lassan olvadni kezdett. - Nos, nem nincs lőfegyverem és nem is tudok bánni velük. Ez talán probléma? Az álláshirdetésben nem szerepelt a modern harcművészetek napi szinten való gyakorlása. Igaz, paintballban egész jó vagyok, ha az számít. Ha meg esetleg az ötórai terrortámadásokban kéne segédkeznem... hát... bízom a diplomáciai képességeimben.
Mindezek után előredőltem, és rezzenéstelenül néztem a szemébe. Gondoltam, ha már így játszunk, akkor hadd legyek én is nyílt, elvégre én készülök ki tudja milyen őrült melót elvállalni (már amennyiben megkapom).
-Esetleg azért kérdezi, hogy van-e fegyverem, mert saját magam miatt lenne hasznos? - kérdeztem higgadtan, de egyre az arcát fürkészve. - Állítólag az utolsó interjúztatott nő nemrég szülte meg a maga gyerekét. Kellene ilyesmitől tartanom?

-Nos, reméljük, ha ide kerül, a hétvégét azért megvárja - jegyzi meg kissé gúnyos hangon, de egyébként olyan kedvesen mosolyog, mintha tulajdon gyermekéhez beszélne...mármint Alistair-hez, nem ahhoz a két gengszterhez.
-Na, az nagyon helyes, végre valaki akinek akad egy kis tapasztalata a kávéfőzésen kívül - mondja, s a végére a száját húzza, utálja a kávét. Aztán pedig csak figyeli, ahogy szerencsétlen lány zavarba jön, s köpni nyelni nem tud a meglepetéstől, pedig hol van még az interjú vége.
~Hajjajj, szegényt ha már ez is zavarba hozza, mi lesz vele, ha valamelyik idegbeteg aligazgató akar majd velem találkozni, amikor nem vagyok itt, mert még csak március van?~
-Nem, nem probléma - feleli komolyan - igaz így az egy hetes alapképzés két hetesre duzzad, de ne aggódjon - itt aztán elneveti magát, s iszik egy kortyot a bögréjéből, hogy lenyugodjon kissé.
-Elnézést, nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Sajnos ez New York, így nem tudom garantálni, hogy sosem lesz itt terror támadás, de az utóbbi évben csupán két erőszakos behatolás volt, és mindkettő áldozat nélkül ért véget, a felső szintre pedig nem is jöttek, szóval nincs miért aggódnia, a fegyver pedig csak azért érdekelt...nos, szeretem tudni, ha valamelyik alkalmazottam mordállyal mászkál.
~Nem kell tudnia, hogy azért, mert néha a gyerek is itt játszik.~
Viszont a nő következő kérdéséből arra kénytelen következtetni, hogy Lora már tudja is. Vagy legalábbis, valamit már tud. Bármennyire is szeretne úgy felelni, hogy: "nem, nem kell tartania tőle, ha hozott gumit, és most kérem vegye le a blúzát", vissza tudja fogni magát, hisz ez mégsem lenne túl szép, be is perelhetnék szexuális zaklatásért, hiába nem gondolná komolyan, és persze Lynn is agyonvágná. Ez utóbbinak a gondolatától is sípolni kezd a füle pár másodpercig.
-A feleségem orvos, és megkértem, hogy dolgozzon nekünk, amikor az előző üzemi dokitól meg kellett válni bizalmatlansági okokból - feleli szigorúan, tekintélyt parancsoló hangon. - A fiam amúgy 8 hónappal az interjú után született, szóval ez gyakorlatilag igaz, de minden pletykának ne dőljön be, különben elég érdekes elképzelései lesznek erről a cégről.
Aztán újabb korty a hatalmas fekete bögréből, s egy pillantás a monitorra, aztán komoly hangvételben folytatja tovább Lora vallatását.
-Nos, most, hogy ezt tisztáztuk, kérem meséljen a szakértelmeiről. Nem feltétlenül muszáj csak olyanokra korlátoznia ezt, amire szüksége lehet a munkája során, ha például tud pizzát sütni, az is érdekel.

-Ma péntek van - vontam fel a szemöldököm, de aztán kicsit elgondolkodva tettem hozzá: - Szóval... majd meglátjuk.
Megjegyzésére finoman elmosolyodtam. Ó, ha tudná, hogy még a kávézókban is milyen ritkán sikerült engem arra rávenni, hogy kávét főzzek! De azért nem akartam minden poént már az elején lelőni, úgyhogy inkább ki sem nyitottam a szám.
-Értem - bólintottam lassan a fegyvertelenség konklúziójára, és megpróbáltam inkább a fontosabb dolgokra koncentrálni. - De a kéthetes képzés alatt is kapok fizut? Csak azért kérdezem, mert kicsit el vagyok maradva a lakbérrel.
A folytatásra vállat vontam.
-Erre vannak a biztonsági őrök. Arra sehol sincs garancia, hogy nem támadják meg az embert, de akkor már inkább itt tegyék, ahol egy csomó fegyveres védelmez.
Ami az előző nőt illeti, aki megfordult itt, valójában nem akartam különösebben sokat foglalkozni vele, ugyanis hacsak nem nemi erőszak történt (és annak azért nagyobb visszhangja lett volna), velem semmi hasonló nem fordulhat elő, ha nemet mondok, és bármit is mondott a szőkeség odakint, egyenlőre harmadik embert sem láttam, aki lefogott volna, amíg az aligazgató teszi a dolgát. Ekkor azonban kiderült a legfontosabb tény, ami miatt nem kellett nemkívánatos tolakodástól tartanom.
-A felesége? - nevettem fel hangosan. - Hát ez oltári! Ezt valóban kihagyták a sztoriból, bár lássuk be, így máris sokkal kevésbé szaftos pletyka. De örülök neki, hogy ha felvesz nem kell majd hadakoznunk egymással.
Itt nagyon finom kis sugallattal küldtem neki egy képet magamról, ahogy fekete nadrágban, fehér blúzban, szemüvegben, feszes konttyal a fejemen lök egy íróasztal mögött hatalmas papírhalmok között, és szorgosan, lelkiismeretesen gépelek, dokumentálok, néha összetűzök pár papírlapot, vagy mivel foglalkoznak a titkárnők! Persze nem túl élénken, nehogy megérezze a külső behatást, csak nagyon enyhén, mintha tényleg csak az ő fejében derengett volna fel. Hadd higgye, hogy már saját magát győzködi, mennyire király lenne engem alkalmaznia.
-A szakértelmeimről? - ismételtem töprengve. Végül is, ártani nem árthat egy kis füllentés, szóval, ha valamit is kipróbáltam akár csak egyetlen próbanap erejéig, azt most mind rá fogom zúdítani. - Pultos és felszolgálói munkák, szóval nem csak megcsinálom az italokat, de még ki is viszem, ha kell. Kutyasétáltatás, gyerekvigyázás, szobafestés, takarítás, dokumentáció, kapcsolattartás, felhasználó szintű számítógépes ismeretek, villanyszerelő, címkézés, varrás, mosás, mosogatás, modellkedés, termékbemutatás, hostess, ingatlanközvetítő, konyhai kisegítő... ja, és foglalkoztam cserepességgel is. Hát... remélem, semmit nem hagytam ki. Ja, dehogynem, tolmács is voltam, mivelhogy folyékonyan beszélek kínaiul. Tehát, mint látja, ha felvesz, igen sok mindenben lehetek a segítségére.

-Igen, kap - feleli - ám a kéthetes képzés gyakorlatilag a próbaidőt jelenti, ami alatt lehetőleg rájön mindenre magától....és mellesleg csak egy hétig tart, ugyanis a terrorista alapképzésre utaló sziporkám tényleg csak vicc volt.
Ami a biztonsági őröket illeti, félig meddig egyet is ért a hölggyel, bár azt azért el kell ismernie, hogy ha akadna köztük egy is, aki szembe tudna szállni az ő ellenségeivel, akkor inkább tőle tartana, ezzel inkább viszont nem terheli ez a dolgos, szorgalmas nőt, akit legszívesebben már be is zavarna az íróasztal mögé dolgozni, hisz tökéletesnek tűnik a munkára. Ráadásul még a három fő kritériumnak is megfelel: lelkes munkaerőnek látszik, van humora, és közel sem olyan vonzó, mint Lynn...igaz olyat úgysem találna...hmmm...
-Ne aggódjon, a többség nem szeret itt pletykálni...ironikus módon egy másik pletyka miatt. Az előző főnökről azt terjesztették, hogy gondolatolvasó...
A felsorolt szakértelmeket ide oda ugrándozó tekintettel követi, egyre jobban csodálkozva, hisz eddig csak azt hitte a lány bemásolt minden foglalkozást a munka kézikönyvéből de ha fejből is képes ezeket mondani, akkor lehet, hogy tényleg dolgozott...hát kb mindenhol. Az utolsóra viszont felcsillan a szeme.
-Beszél kínaiul? - Teszi fel az inkább csak költői kérdést, aztán lenyom egy gombot a telefonját. - Melanie? Maradt még odakint valaki? Nem? Helyes. - Ezzel lecsapja a telefont, és egy szerződést tol Lora elé.
-Kérem olvassa át figyelmesen. Teljesen szabályszerű írat, nem fogalmaztam bele, hogy köteles feleségül menni egy üzletfelemhez, vagy ilyesmi. Ha mindent rendben talál, írja alá, és már üdvözlöm is a fedélzeten.
Tényleg teljesen sima szerződés, a szokásos titoktartási egyezménnyel, és hasonlókkal. Évi 4 hét szabadsággal, ingyenes fogászati kezeléssel, és orvosi ellátással, amit akár helyben is elvégez a város egyik legjobb orvosa - valaki szerint a legjobb, de ő elfogult - ám mielőtt a nő aláírhatná, egy teszt még hátravan. Olvasás közben Darien amúgy magára hagyta őt, de mire végez már vissza is tér, kezében egy kissi kövérkés, aranyszőke hajó mosolygós csecsemővel.
-Bocs, az asszony nemrég küldött egy sms-t, hogy hozzam fel. Jól emlékszem, hogy gyerekekre is vigyázott? Nos, lássuk, mit gondol erről Alistair. Szerinted helyes a néni?
A szőke baba kíváncsian néz a kínai lányra, hisz ilyet még sosem látott, aztán tátott szájjal integet neki.
-Gögö?
-Neeeem, nem mászhatsz az ölébe, a hölgy itt fog dolgozni.
-Gögö!
-Máris, csak ezt még had fejezzem be...
Ezzel magához öleli a kicsit, majd komolyan Lora-ra néz.
-Nos, azt hiszem itt végeztünk is. Szeretné, hogy körbe vezessem?

-Remek - biccentettem szélesen vigyorogva, hiszen még csak az kéne, hogy ingyen melózzak, még ha csak egy hétig is. - Bár ha mégis terroristák támadnának az épületre, akkor is hasznomat vennék, nem csak aktatologatáshoz értek ám.
Ez azért erős túlzás volt, fogalmam sem volt, mit kéne tenni ilyen vészhelyzetben azon kívül, hogy fejvesztve rohanjak ki az épületből. Igaz, ezt abszolút példásan tudnám kivitelezni.
-Persze, hogy beszélek kínaiul - bólintottam kicsit meglepődve, majd két kezemmel magam felé intve jeleztem a nyilvánvalót. - Ha már félig kínai vagyok, illik. Vósiencáikaoszónyí - hajoltam kicsit előrébb, majd a legbarátságosabb mosolyommal fordítottam a kézfejeimen, hogy most az aligazgatóra mutassak, végül biccentve biztosítottam: - Nyísű sákvá, mejkólön. Fejcsán sákvá.
Amennyire örültem neki, hogy ez elég ahhoz, hogy felvegyen, annyira nem akartam hinni a fülemnek. Ez a pasi aztán nem semmi. Még alig kérdezett tőlem valamit, alig tudott meg valami érdemlegeset, és mindezt figyelmen kívül hagyná csak azért, mert beszélek kínaiul? Na, mindegy. Az ő baromsága az én szerencsém.
Nagyon komoly arckifejezéssel vettem át a szerződést, amit most átnyújtott felém, de nem kellett sokáig megjátszanom, hogy végigolvasom a dögunalom sorokat, mivel hamarosan magamra hagyott. Akkor fejcsóválva sóhajtottam fel, és azonnal megkaparintottam egy tollat, amivel aláírtam, nehogy még meggondolja magát. Aztán felálltam, és az egyik hatalmas ablak tükröződésében kezdtem igazgatni a hajamat. Nagyon jókedvem volt, hiszen ha csak a próbaidőt végéig kihúzom, már akkor is kapok valamennyi pénzt, egy ilyen helyen pedig biztos jól fizetnek.
-Csak a kilátást csodáltam - mondtam gyorsan, mikor visszatért. - Jó magasan vagyunk.
A lényeget pedig csak ekkor vettem észre. Egy pici emberforma maszat ült a kezében, mire nyomban felcsillantak a szemeim. Hiszen imádtam az aranyos pici dolgokat, legyen az kisbaba, kisállat vagy bármi egyéb hasonló.
-Ó, dehogynem mászhat az ölembe - tiltakoztam, és máris az apróság felé nyúltam, hogy ha az apja megengedi kicsit megölelgessem. Persze a munkát is akartam, úgyhogy gügyögés közben kicsit rákontráztam. - Nyí conmin, mejlí saomao. Nyísű vótö saomao, csöntö? Csöntö? Saotö saomao. Saotö Alistair.
Meg kellett zabálni, olyan édes volt. Mondjuk azért reméltem, hogy ha a pesztrálása is hozzátartozik majd a munkámhoz, csak annyi, hogy néha megbabusgassam. A koszos pelenkákat, az unalmas játékokat (a szoptatást meg aztán végképp) inkább meghagytam volna a szüleinek.
-Igen, megköszönném - bólintottam, és visszaadtam neki a kisfiút.

-Ja, azt látom - feleli mosolyogva, bár valójában csak azt látja, hogy vágott szemű a hölgy, azt, hogy most akkor kínai, vagy Vietnami, esetleg Koreai, azt meg nem tudta volna mondani. Annyit azért fejlődött az utóbbi időben, hogy egy japánnal nem keverné össze.
-De én meg félig ausztrál vagyok, mégsem beszélek...kenguruul.
~Hmm, remélem nem fog rászokni, hogy mostantól csak Kínaiul beszél, különben mégiscsak fel kell vennem azt a tolmácsot...ráadásul a titkárnőmhöz...~
-Na igen, valamiért a vezetőket magasan szállásolják el. Egyesek úgy hiszik azért, hogy ez mutassa a hierarchiában betöltött szerepünket, de szerintem csak arról van szó, hogy akik az irodabeosztást írják a személyzetin, általában az alsó szinten dolgoznak, és látni sem bírnak minket.
Arra, hogy milyen lelkesen viszonyul a kisfiához csak mosolyog, bár igaz ami igaz, eddig senki sem kapálózott ellene két kézzel, ha a csöppség hozzá akart bújni. Talán majd ha nagyobb lesz...
-Geö gögö! - Köszönti a Lora-t a csöppség. - Meömö gugu Jajja?
-Nem, nem hiszem, hogy a rokona lenne pajti.

Alistair Lora-t hallgatva tátott szájjal, pislogva bámul a nénire, aztán fejét az apja felé fordítja, és arcáról lerí, hogy az apróság fejében épp az jár: "mit halandzsázik össze ez a csaj papa?". Mázli, hogy a végén hallja a saját nevét, mert erre újjáéled az érdeklődése a lány iránt, s egyébként sem mulasztaná el, hogy valaki babusgassa, szóval Lora ölében köt ki.
-Remek, kövessen - szól határozottan, s visszaveszi csemetéjét, annak minden műhisztije ellenére. Pici Alistair durcásan támasztja állát az apja vállára, és úgy bámulja őt, csillogó szemekkel.
-Nos, a fölső szinthez gondolom már volt szerencséje. Ez lesz az ön íróasztala, s idővel meg is ismerkedhet vele. Felteszem a lifttel is találkozott már, más izgalmas dolog pedig nem nagyon van ezen a szinten...illetve, a gyermekmegőrző az irodám mellett! Ott mondjuk nem lesz dolga. Na, ezzel a szinttel meg is volnánk...
Beszáll a liftbe, és ha a nő is követi, megnyomja az alagsor gombját.
-Ez az a hely, ahol az orvosi rendelőt tartjuk. A város legjobb doktora dolgozik nekünk, és olyan játékszereket kapott, hogy ha akarna, meg is műthetne bárkit, de erre szerencsére nem volt még szükség. A legdurvább eddig amit itt végzett el az volt, hogy begipszelte valaki lábát ha jól emlékszem. Itt jegyezném meg, hogy a háta mögötti szekrényben van egy ejtőernyő, arra az esetre, ha máshogy nem tudna kimenekülni az épületből, de nem győzöm eléggé hangsúlyozni: az épület nem elég magas egy normális ugráshoz, gyakorlás nélkül pedig veszélyes használni,
szóval tényleg csak végső esetben, ha késésben van valahonnan, inkább használja a liftet, nem úgy, mint egyesek...
~Mit is mondhatnék még az irodáról...nem nagyon jut eszembe más.~
-Ó igen....ha megnyomom a ne zavarjanak gombot, azt véresen komolyan gondolom olyankor. Tényleg ne engedjen be senkit, és ne is hívjon, semmilyen körülmények közt. Ha füstöt lát szivárogni az ajtó mögül, rám csöröghet egyszer, de ha nem válaszolok, vegye úgy, hogy én gyújtottam magamra az irodámat, és nem hat meg a tűz. Van még kérdés?
Alistair közben persze elkacagja magát azon, ahogy a nagy komoly apukája hülyeségeket magyaráz, s ha más nem, ez kissé aláássa a dolog komolyságát.
-Jól van, nevess csak te... - nyom egy puszik a gyermek arcára. - De amúgy komolyan mondtam mindent. Tehát, kérdés?

A kengurus megjegyzésére hangosan felnevettem, és nem, tényleg nem azért, hogy bevágódjak nála, de annyira a szemem előtt volt, ahogy a hasa előtt tartott kezekkel ugrabugrál az ausztrál állatkák között, miközben szépen tagoltan próbálja utánuk mondani azt az artikulálatlan nyögdösődést, amivel ők kommunikálnak, aztán hazamegy, és felirat meg szinkron nélkül nézi a Rocco-t, hogy többet gyakorolhasson. Ezek az ausztrálok!
Szerencsére nem akadt fenn azon, hogy az irodájában piperészkedek, bár nagy mázli volt, hogy még nem nyúltam a szemhéjfestékemért, hogy kicsit megigazítsam a sminkemet. Azt már azért nehéz lett volna kimagyarázni.
-Ó, biztos inkább az előbbi - legyintettem mosolyogva.
~Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy minél magasabb beosztású, annál inkább megteheti, hogy késik, úgyhogy nem baj, ha a munkaállomása messzebb van a bejárattól.~
-Szia, pici Alistair - kaptam el vigyorogva a felém lendített kis kezecskét két ujjammal, majd kézfogást imitálva finoman megráztam. - Nagyon örvendek. Saomao - mormoltam, miközben adtam neki egy eszkimópuszit. - És kinek nem vagyok a rokona? - fordultam az apjához, miután visszakerült hozzá a gyerek. - Dolgozik itt más kínai is?
Amit az íróasztalomról mondott az utolsó szóig elrepült a fülem mellett. Az apja válla fölött rám pislogó kisgyereket csodáltam inkább, és hogy az aligazgatót se zavarjam közben, csak némán tátogtam neki a különböző becézgetéseket, miközben amikor csak tehettem (vagyis, amikor minimális volt a lebukás veszélye), behajlított ujjakkal integettem neki, a szám pedig természetesen végig a fülemig ért. A liftbe érve aztán már kénytelen voltam a nagyobbik férfiúra figyelni, mivel ott már nem tudtam volna ilyen észrevétlenül szórakozni a babával.
-Elég ritkán vagyok beteg - vontam vállat. - Balesetem meg reméljük nem lesz, szóval nem hiszem, hogy nagyon megizzasztanám a dokit.
Az ejtőernyőkre megint nevethetnékem támadt, ami azonban egyre halkult, mígnem teljesen el nem halt. Hát miféle hely ez?!
-Ez most komoly? - döbbentem meg. - Ejtőernyő? Az meg minek? Pláne, ha úgysem lehet használni, még ha valaki ért is hozzá. Neeeeem. Előbb lát lemászni a vízvezetékcsöveken, minthogy ablakokon ugráljak ki egy törölközőnek is kicsi rongydarabot lóbálva a fejem fölé. Kizárt!
Minél tovább hallgattam, annál biztosabb voltam benne, hogy ennél furcsább munkahelyem még sosem volt. Ejtőernyők, kisbabák, morzejel tűz esetére! Ennek a pasinak egészen biztos nincs ki a négy kereke. De végül is mit érdekel az engem? Amíg fizet, tőlem aztán bohócjelmezt is húzhat.
-Rendben van, tűz-egy csörgés - bólintottam szolgálatkészen, ahelyett, hogy tovább firtattam volna a kérdést.
A kis srác vigasságára én is elmosolyodtam, de már nem voltam benne biztos, hogy ilyenkor lehet nevetni. Mostantól már akkor sem lehetek biztos, ha a főnök arra kér, hogy tanítsak meg pár tevét lótuszülésben hárfázni egy elefánt ormányán egyensúlyozva.
-Kérdés?
Ezen komolyan elgondolkodtam. Most mit vár tőlem? Hogy hányszor üssem össze a sarkamat, hogy a vécében találjam magam? Vagy, hogy ebédszünetben feltétlenül szükséges-e a plafonon elfogyasztani a kajámat? Áh, mindegy is! Egy héttel el voltam maradva a lakbérrel, ilyen apróságokkal nem foglalkozhattam.
-Mikor kezdhetek?

Szellem csak szelíden mosolyog amikor nevetni hallja új titkárnőjét, Alistair viszont hangosan kacag vele együtt, igaz neki könnyű dolga van, hisz kisbabaként nem kell úgy tennie, mintha komoly üzletember lenne...vagy nem lenne pont olyan érett mint egy bébi.
-Ó, nem érdekes...van egy japán barátunk, és bár csak nem rég tanulta meg megkülönböztetni a fiúkat a lányoktól, az rögtön feltűnt neki, hogy kegyed hasonlít rá....gondolom... - Itt megvakargatja kissé a tarkóját, aztán a kicsi felé fordítja a fejét, aki kérdőn néz apjára.
-Annyira azért nem értem, mint sokan gondolnák. Egyébként úgy rémlik, hogy igen, többen is, de az igazat megvallva, nem szeretek az alkalmazottaim fejére nőni, szóval fogalmam sincs, hányan lehetnek.
A papának látszólag nem tűnik fel, mit művel Lora, és a gyerek - bár a sok tükröződő felület miatt erre alig van esély - a kicsi viszont először csak nagy szemeket meresztve figyeli a nénit, aztán elvigyorodik, és megpróbálja utánozni a produkciót, igaz ő nem hajlítja be az ujjait amikor visszainteget. A liftben aztán kicsit csalódottan dönti vissza a fejét az apja vállára, mikor valamiért abbamarad a műsor.
-Az nagyon helyes, utálom, ha sokat kell dolgoznia, és ez a kis gengszter is jobban szereti, ha otthon van a mama.
-Meöme? - Kapja fel a fejét, mint aki álmából riad fel, majd ha elsőre nem lett volna elég világos, újból felteszi a kérdést, biztos ami biztos: - Meöme???
-Benézünk hozzá, persze, csak még útjára engedjük O'Leary nénit rendben?
Az apuka már meg sem lepődik azon, hogy a gyermeke erre csendben bólogat, és visszatér a vállához, amit kinevezett kispárnának.
-Sajnos komoly, de ne aggódjon, csupán arról van szó, hogy szeretünk MINDENRE felkészülni. Ha tűz ütne ki a felsőbb szinteken, ahol már nincs tűzlétra, még mindig jobban jár, ha megvárja a mentőhelikoptereket, de ha minden kötél szakad, ezzel még mindig jobb leugrani, mint nélküle. De mint mondtam, aggodalomra nincs oka, ez a cég műszaki cikkeket szállít be Kínából hajón, és repülőn, meg decemberben csokimikulásokat Európából, szóval legfeljebb akkor kell félnie, és akkor is csak a Grincstől, rá pedig fel vagyunk készülve.
Kisfia erre legyint egyet Lora felé, olyan arccal,a mire szinte rá van írva, hogy: "ne is törődj vele, mindenki tudja, hogy a grincs nem létezik".
-Nos, ha nem tervezett semmi mást, akár már ma. Jött pár E-mail amit le kéne fordítani...
~Hála az égnek, nem kell így tolmácsot szereznem hozzá! És elhúzhatunk haza egy órával előbb, aztán pápá Methal kb decemberig megint!~
-Ha megvan vele, ügyeljen rá, hogy valamelyik igazgatósági tagnak küldje át, de semmiképpen sem nekem. Ha ezzel végzett, mára nincs is más dolga. Hétfőn majd nézzen be a személyzeti irodába, de ez minden.
Közben megérkeznek a rendelő elé, ami kívülről is úgy néz ki, amit még Dr.House sem engedhetne meg magának, nemhogy egy egyszerű háziorvos(mondjuk, Lynn rendelőjében azóta még jobb cuccok vannak, az ég tudja honnan), belül pedig...hát igen, nagyon úgy néz ki, hogy ha valakinek baja van, a doktornő megoldja. A doktornő, kire elég egy pillantást vetni, hogy Lora láthassa, tényleg nem kell félnie attól, hogy Darien következő gyerekét ő fogja szülni. A rendelő ajtajából férje pár másodpercig csendben figyeli őt, aztán Alistair végül megunja a várakozást, és felkiált:
-Meöme!
Apja leteszi a földre, mire a kicsi szaladni(!) kezd az anyja felé, ki mosolyogva áll fel a papírmunkától, és zárja karjaiba gyermekét.
-Azt hiszem ez minden. Ha valaki keresne ebédelni mentem. Jó munkát, és üdvözlöm a cégnél.

Hiába újította fel Greg egy egész építkezési vállalat profizmusával a romhalmazzá lett rendelőmet, ahol már több hónapja így ismét folytathattam a munkát, azért még vissza-vissza kellett jönnöm ide a Methalhoz, mert néhány páciensnek hosszúra nyúlt a kezelése, és nem ért rá Brooklynig utazni miatta. Igaz, eléggé megviselt, hogy két munkahelyen kellett boldogulnom, viszont ezzel a fizetésem is megduplázódott, amivel korszerűsíthettem a rendelőmet (mind a brooklynit, mind a manhattanit). Ennyit pedig megért a kimerültség. Ma viszont egész laza napom volt, csupán tíz beteget kellett ellátnom, itt a Methalban pedig épp semmi dolgom nem volt, a szokásos adminisztráción kívül.
-Meöme!
Na, így se szólít sok ember, úgyhogy nem is tartott különösebben sokáig rájönnöm, hogy kitől származik ez az édes hang. Azonnal felé fordultam, szemernyi rossz érzés nélkül hagyva magára az unalmas, ámde kitöltendő papírhalmot, hogy magamhoz öleljem a fiamat, aki már ott toporzékolt a lábam előtt, hogy vegyem fel. Az apja egy fiatal nővel állt az ajtóban. Nem is hallottam, amikor bejöttek, úgyhogy vagy megint repülve jöttek, vagy túlságosan belemerültem a munkába, és akkor talán jobb is, ha tartok egy kis szünetet. Az ég szerelmére, hiszen még azt sem vettem észre, hogy letették a neki leterített plédre (Bár akkor Szellem miért ment vissza az ajtóhoz? Na, mindegy), tényleg jót fog tenni most egy kis babázás.
-Nagyon örvendek - léptem oda a fiatal nőhöz. - Lynn Harlow vagyok. Én volnék az üzemorvos, úgyhogy remélem, ritkán fogunk találkozni.
-Lora O'Leary - rázta meg a felé nyújtott kezemet a nő nevetve. - Reméljük úgy lesz. Köszönöm a szívélyes fogadtatást, de a férje máris ellátott némi tennivalóval, úgyhogy azt hiszem, jobb is ha nekilátok.
-Csak nem Önt vette fel új titkárnőnek?
-De igen. Már körbe is vezetett, megmutatott mindent, szóval most én következem. Először is belevetni magam a fordításokba, másodszor megszokni itt.
-Ó, biztos gyorsan be fog illeszkedni - legyintetem biztatóan. - Jó kis hely ez.
-Biztosan az, de elsősorban kifejezetten szokatlan. Mindegy, azt hiszem eleinte jobb lesz, ha csak a munkámmal foglalkozom, nem pedig a furcsa pletykákkal, az ejtőernyőkkel és a rohangáló kisbabákkal. Igaz, picúr? - simogatta meg Alistair fejét mosolyogva. - Saomao.
-Őrá gondol? - emeltem meg egy kicsit Alistairt. - Ő még nem rohangál. Még felállni sem tud, hiszen még olyan pici.
-Az előbb mégis úgy futott maga felé, mintha csúzlival lőtték volna ki. Na, de rohanok én is. Örvendtem. Minden jót.
-Min... den... jót - motyogtam elkenve a szavakat, mintha kísértetet láttam volna, pedig csak egy Szellem volt a szobában, ő pedig jobban tette, ha legalább annyira kikészült, mint én. Magam elé emeltem Alistairt, hogy az arcunk egy szintben legyen. - Igazat mondott a néni? Futottál? Nem a papa hozott oda hozzám?
Alistair erre csak nevetett, és kis kezecskéjével nekiállt gyurmázni az orromat. Máskor vele nevettem volna ezen és össze-vissza puszilgattam volna, de most fontosabb problémával kellett szembenéznünk.
-Te láttad? - néztem Szellemre elképedve.
Függetlenül a válaszától eltávolodtam tőle a gyerekkel együtt, akit amint a rendelő másik végébe értünk, letettem a földre a két lábára, bár egyenlőre még tartottam őt a hóna alatt.
-Menj oda a papához, édesem, jó? - súgtam neki, és egy puszit nyomtam a feje búbjára. - Mutasd meg, hogy csinálod.
Óvatosan elengedtem, és vártam, mi történik. Alistair először egyensúlyát vesztve huppant a fenekére, aztán dőlt tovább oldalra, amiből én azonnal levontam a következtetést, hogy Miss O'Leary tévedett. Ekkor azonban Alistair megtámaszkodott a padlón a kis kezecskéjével, értelmet adva előbbi mozdulatának, amivel oldalra dőlt, majd olyan könnyedséggel, ami egyáltalán nem illett még fejletlen, törékeny testfelépítéséhez, visszalökte magát lő helyzetbe, sőt, rögtön két lábra is pattant, majd olimpikonokat megszégyenítő lendülettel és erővel elrugaszkodva az apja felé kezdett szaladni szélesre tárt karokkal, hogy azonnal bele tudjon kapaszkodni a nagyobbik mamába, ha végre megérkezik, ő pedig a magasba kapja.
-Ezt... ezt... nem hiszem... el...

-Igen láttam - feleli, és már húzná is ki magát büszkén, mikor feltűnik neki, hogy felesége mennyire sápadt, és csak azért nem tördeli épp a kezeit, mert az tele van egy kisgyermekkel. - Akarom mondani, igen.....láttam....
Kicsit megijed, amikor Lynn ezek után eltávolodik tőle, mintha valami rosszat csinált volna, de aztán...
~Ó, paranoiás vagyok, és rossz a lelkiismeretem...újdonság, újdonság!~
Mosolyogva tekint le a felé szaladó csöppségre, aki szorosan átöleli a lábát, aztán újra Lynn felé fordul, és a lábán csimpaszkodó gyerekkel együtt óvatosan....nagyon nagyon óvatosan közelebb sétál a doktornőhöz.
-Édesem, tudom, hogy ez most kicsit ijesztőnek tűnik, de ha egy pillanatra lehiggadsz, és átgondolod a dolgot, te is beláthatod, hogy ez nagyszerű. Úgy értem, gondolj bele, azt tudtuk, hogy mutáns lesz, ha pedig megnézed milyen képességek fordultak elő eddig a családban, simán lefolyhatott volna a csatornába egy nap, vagy tűnhetett volna e hetekre, mint a nővére, esetleg lehetne gondolatolvasó...vagy ezek valami aranyos kombinációja, helyette viszont csak okos mint az anyja, és tud járni. Az pedig, hogy korábban jött elő a képessége annyira nem furcsa, és így legalább nem kell több mint tíz évig izgulnunk, hogy vajon vajon az én "ajándékomat" örökli-e...
Alistair nagyjából itt unja meg, hogy nem foglalkoznak vele, ezért aztán elengedi a nagyobbik mama lábát, hátrébb sétál, aztán elrugaszkodik a földtől, és helyből felpattan az apja ölébe, a szívbajt hozva a férfire, aki persze azért reflexből elkapja őt. Egy darabig csak némán néznek egymásra, aztán a kicsi harsányan felkacag, és megpaskolja apuci fejét, hogy ne vágjon már ilyen fancsali képet.
-Na jó...talán...egy kicsit tényleg furcsa...
Lesandít a még mindig gonosz manósan vigyorgó Alistair-re, aztán újra feleségére tekint, és kicsit félve, de azért megkérdezi:
-Mond, tudnál élni a bűntudattal, ha mára beteget jelentenénk mind a ketten? Azt hiszem én....várjunk csak.
Két kezébe fogja gyermekét a kicsi vállai alatt, felemeli őt, valamennyivel Lynn kezei fölött, és miután megkéri őt, hogy kapja el, elereszti a kicsit, ki ahelyett, hogy zuhanna pár centit, csak leereszkedik, mint egy tollpihe.
-Tudtam, hogy ennyire azért nem vagyok erős. És mondtam, hogy nem én hagytam akkora rumlit a szobájában!
A kicsi tovább kacag, mire kap egy cirógatást aranyszőke fejére, aztán Szellem újra visszatér a lógás témára:
-Szóval...ismerek egy jó éttermet Párizsban...ott nem ismernek, és nem is feltűnő egy ilyen család mint a miénk. Mit szólsz?

Szellem reakciója enyhén szólva meglepett. Persze úgy volt, ahogy mondta, már születése előtt nagy esélyt kellett adnunk annak, hogy Alistair mutáns lesz, hiszen a szülei azok voltak, Szellem másik két gyereke is az volt (bár még nem bizonyított tény, hogy az X gén öröklődő lehet, viszont egyértelmű cáfolat sincs rá), arról nem is beszélve, hogy a terhesség alatt a sokszor változott át velem együtt vízzé vagy jéggé, aminek a hatása szintén kétséges, viszont mindezek fényében valóban nem érhetett minket váratlanul.
Éppen ezért végeztem el rajta azokat a vizsgálatokat pár hete, hogy kiderítsem, vajon kell-e vele számolnunk. Az X gént meg is találtam, ami egyértelműen mutatta Alistair mutáns voltát, viszont még mindig csak egy kisbaba volt. Ilyen korban csupán néhány dokumentált eset ismeretes, ahol máris megmutatkoztak a különleges képesség jelei. Alistair pedig úgy tűnt elég magabiztosan, adekvátan használta őket, ami már nagyobb gyakorlatra utalt, vagyis nem az utóbbi napokban alakulhatott ki nála.
-Édesem, persze, hogy örülök neki - bólintottam lassan, miközben próbáltam visszanyerni a higgadtságomat. - Tudom, hogy működik a világ, nekem igazán nem kell bemutatnod, úgyhogy jobb, hogy olyan képessége van, ami nem hagy külső nyomokat. Könnyebb lesz így neki beilleszkedni az emberi társadalomba. De akkor is... az ég szerelmére, ő még csak egy kisbaba. És persze most még csak jár, de ki tudja, hogy milyen alapvető képességre eredeztethető vissza, amit tesz, és ha erre képes, ki tudja, még mire... Látod?! - mutattam rá diadalittasan, amikor Alistair ugrott vagy lebegett, magam sem tudnám eldönteni, de semmiképp sem normális körülmények között kötött ki apja karjaiban. - Még pici! Hogy magyarázod el neki, hogy ez milyen veszélyekkel jár? Vagy talán szíjazzam a kiságyhoz, nehogy álmában a plafonra lebegjen, aztán ne tudjon rendesen koncentrálni, és lezuhanjon? Azt hiszem, le kell ülnöm.
Lerogytam a székemre, aztán könyökömmel a térdemre támaszkodva hajtottam a homlokomat a tenyerembe, hogy egy kicsit magamhoz térjek.
-Nem lenne különösebben bűntudatom, tekintve hogy a munkaidőm már másfél órája lejárt, ezen kívül tényleg eléggé forog velem a világ - vontam vállat, majd engedelmesen a gyerek után nyúltam, hogy átvegyem Szellemtől. Sietségre azonban nem volt ok, a picur tapintatos lassúsággal lebegett a kezembe, hogy ne kelljen kapkodnom.
-Ilyen nincs - suttogtam elképedve meredve a fiamra.
-Meöme? - kérdezte kicsit elszontyolodva. - Gögö-mo?
-Nem, drágám, nem csináltál semmi rosszat - mosolyodtam el, és gyorsan egy hatalmas puszit nyomtam a babám arcára, mire ő azonnal fel is vidult. - A mama nem úgy gondolta, csak nagyon meglepted. Nem vagyok sem szomorú, sem mérges, csak váratlan volt, amit csináltál. Igaz, papa? - néztem Szellemre.
Megjegyzésére csak türelmetlenül legyintettem, hiszen ez volt most a legkevesebb, bár továbbra sem voltam benne biztos, hogy nem megint egy örült légi csatát vívtak a macikkal meg a többi plüss játékkal (Te jó ég, csak most gondolok bele, hogy az aztán tényleg légi háború lehetett!). Ajánlatára azonban határozottan ráztam a fejem.
-Kedves ötlet, szivem, de most nincs nagyon hangulatom hozzá. Inkább menjünk haza.
Szavaimhoz hűen felálltam, majd miután a vállamra kanyarítottam a táskámat közelebb léptem Szellemhez és átkaroltam a derekát, hogy repítsen haza. Alistairt pedig függetlenül attól, hogy az imént láthattam, mire képes szorosabban öleltem magamhoz, mint valaha.

//Folytatás: Szellem és Lynn háza//

-Tudom szívem - szól halkan, majd közelebb lép, és megcirógatja Alistair buksiját, Lynn homlokára pedig nyom egy olyan óvatos puszit, mintha legalább úgy féltené őt, mint egy kisbabát...vagy úgy tartana tőle mint egy pokolgéptől. Maga sem tudná megmondani, melyik állítás helyénvalóbb jelenleg. - Tudom...nem lesz könnyű, de meg fogjuk oldani. Leszíjazni pedig nem fogjuk. - Jelenti ki határozottan. - Eddig sem esett baja, és ahogy elnézem meglepően ügyes...
-GÖGÖ!!! - Kiált fel büszkén az apróság.
-Igen, az vagy, meglepően ügyes, te kis gézengúz. Nem lesz veled semmi baj...de mostantól csak az vigyázhat rád, akinek nagyon jók a reflexei.
-Meöme? - Kérdi kitágult szemekkel, szívszorító hangon, és apró arcán látszik, hogy nagyon aggódik valamiért.
-Jajj, ő még a papánál is gyorsabb, persze, hogy vigyázhat rád te - nevet fel, s nyom egy nagy puszit Alistair feje búbjára. - Na, gyere akkor anyjuk.
Szorosan karolja át kis családját, másodpercekkel később pedig a rendelő teljesen üresen marad. A Methal inc dolgozói fellélegezhetnek...vagyis, fellélegezhetnének, ha tudnák, hogy főnökük megint lelépett. Mondjuk előbb utóbb csak észre veszi valaki, hogy már megint túl nagy a csönd a legfelső szinten...

//Folytatás: [You must be registered and logged in to see this link.]//

//Gordonnak//

Miután elváltam Lily-től és a Szellemlánytól igyekeztem mielőbb ahhoz az épülethez jutni, amelynek alagsori egyik oszlopában kell rejtőznie egy befalazott csontváznak és melyhez előbb kell odaérnem, mint a gyilkosainak, akik közé közvetetten, de Kohler is beletartozott.
Útközben megálltam egy gépkölcsönzőnél és kivettem egy fúrókalapácsot, meg egy olyan kézi röntgen készüléket, mellyel a hibákat keresik a betonban, remélve, hogy ez a segítségemre lesz és nem kell mindene egyes oszlopot szétvésnem, hogy megtaláljam a testet. Vettem még egy munkásoverált is, majd a hátsó, személyzeti bejárón, mentem be, határozottan az alagsori lépcső felé tartva.
- Hé, kisasszony, hová megy? - rohant utánam az őr.
- Elektromos meghibásodást jeleztek innen, é s mivel itt fut keresztül a fővezeték, azonnali hibaelhárítást rendeltek el az Mr-032-es alelosztóban. - néztem bele egy, a kezembe szorongatott papírba, mintha azon lett is volna valami.
- De nekem nem szólt senki! - rázta meg a fejét a biztonságis. - Addig nem megy sehova, amíg nem járok utána.
- Hát maga tudja! - vontam meg a vállam. - De a Polgármester nagyon pipa lesz, ha azért nem tud telefonkonferenciát tartani a soros költségvetési tárgyaláson, mert nem javítottam meg időben a vonalat. Én ráérek, csak járjon utána, de remélem baromian utált itt dolgozni. - tettem hozzá kajánul.
Az őr láthatóan zavarba jött, majd nagyot nyelt végül, végig nézve a szerszámokon, meg rajtam, nagyon sóhajtva intette.
- Menjen, és igyekezzen. - indult vissza a helyére, én meg nagy iramban a lenti oszlopokhoz, hiszen előbb-utóbb rájön, hogy baromian át lett verve.
Lepakoltam és nekiláttam átvilágítani az oszlopokat, hátha jutok valamire.