Szellem

Név: ??? Darien Darrow
Faj: mutáns
Életkor: ???(több, mint aminek látszik) 40
születési hely: ??? Los Angeles; Egyesül államok
Család: Lynn Harlow (feleség) Sean Darrow (fiú) Tanya Berghart (leány) Alistair Darrow (fiú)

Jellem: Paranoid, megbízhatatlan, cinikus, és mindenek felett kíváncsi.

Külső: 181 cm magas, barna hajú, barna szemű férfi. A házi kosztnak, és az általában egészségesebb életvitelnek köszönhetően az átlagosnál erősebb, és izmosabb testalkatú, és a bőre sem olyan fehér, mint egy....szellemnek. Általában kényelmes, sötét színű ruhákat hord, a lábára pedig kizárólag sportcipőt hajlandó húzni. A kinézete nem izgatja különösebben. Egészségügyi okokból azért ha lehet minden nap tisztálkodik, borotválkozni viszont nagyon ritkán szokott.
Ezek mellett bal keze gyűrűs ujján egy fehérarany karikagyűrűt visel hacsak nincs nagyon jó oka rá, hogy ne tegye.

Különleges ismertetőjel: nincs.

személyazonosság: titkos

Előtörténet:

Paul Redeker az íróasztalánál ült és dolgozott a mai estén is, csakúgy mint egész héten. Láthatóan újfent az "Orange 84" nevezetű tervezeten dolgozik melyet legjobb tudomásom szerint a Dél-Afrikai Köztársaság kormánya rendelt meg tőle. A dosszié részleteit inkább hagyjuk, legyen elég annyi, hogy egy válságterv arra az esetre, ha faji háború törne ki az országban. Nem könnyű olvasmány, valahogy olyan száraz az egész, és tele van adatokkal, arról nem is beszélve, hogy gyomorforgató tud lenni, pláne ha az ember egyike azoknak, akiket e mű szerint fel kell áldozni a közösségért. Ügyfelem minden bizonnyal úgy érezte, hogy ő maga közéjük fog tartozni, és ezért áldozott ennyi időt, és energiát arra, hogy felkutasson engem, és bebizonyítsa nekem, hogy van az a pénz, amiért egy ilyen fickót eltennék láb alól. Paul rideg természetérős híres, ám úgy tűnik ez nem gátolja meg abban, hogy szó szerint felugorjon a székéből, amikor egy fekete csuhás alak a semmiből jelenik meg az asztala másik oldalán.
-Ki maga? És mit akar???
Én legalábbis fordított helyzetben tuti ezt kérdeztem volna. Az igazat megvallva egy szót sem értek az Africaans nyelven, így csak mozdulataiból sejtem, hogy az előbb nem kávéra invitált.Előrántom a fegyverem, egy gyönyörű, glock 40-es műanyag replikáját. Még ha meg is lenne töltve, sem tehetnének kárt áldozatomban a 6mm-es golyók, de szerencsére Paul ezt nem tudja. Egészen biztos, hogy félti az életét, hisz amikor rászegezem a játékfegyvert, hirtelen angolra vált.
-Kérem. Az épület be van kamerázva, ha most elmegy, ígérem nem emelek vádat.
Ó igen, a jó öreg biztonsági rendszer. Ritkán tudnak meglepni, de amikor a diszpécseri teremben járva megláttam, hogy az a vacak még VHS kazettára rögzít hát én lehidaltam. Szent meggyőződésem volt, hogy ezeket már nem is gyártják, ott azonban tonnaszám hevertek az egyik asztalon. Szerencsére ha akartam volna, sem tudtam volna felébreszteni az őrt, akinek a monitorokra kellene figyelni, így a rendszer "szabotálása" már-már kiábrándítóan egyszerű volt.Közben "szenvtelen" házigazdám egyre vörösödő fejjel ordibál velem.
-Mégis ki a fene maga?
Lehúzom a fejemről a csukját, mielőtt válaszolnék.
-Az az ember vagyok, aki a halálát fogja okozni.
Az arcára van írva, hogy többre kíváncsi ennél. Persze sokkal valószínűbb, hogy igazándiból nem érdeklem, csak el akarja terelni a figyelmem, hogy megnyomja a pánik gombot, az asztal alján.
-Hosszú mese, hogy ki is vagyok, de ön ráér élete végéig, úgyhogy nem bánom.
Leülök az egyik bársony székbe, és kényelmesen hátradőlök, miközben a szerep kedvéért a "fegyverem" még mindig a mellkasára szegezem.
-Remélem nem haragszik, ha amiért nem mutatkozom be, vagy említem meg,hol nőttem fel. Akik felneveltek jól bántak velem, és nem az ő hibájuk, hogy ez lett belőlem. A hazámnak pedig pláne nincs köze a dologhoz, szóval jobb, ha ki is hagyom őket a meséből.
Érdeklődve tekintek körbe a szobában, mintegy esélyt adva neki, hogy lépjen valamit, miközben a figyelmem elvonják az emlékek, és persze a falon található diploma.Sajnos meg sem moccan, így folytatom a mesét.
-Észrevette már, hogy az olyan helyzetekben, mint amilyen ez a mostani, az idő csigalassúsággal halad, ám amikor az ember jól érzi magát, az órák másodpercként pörögnek? A gyermekkorom nagyon boldog lehetett, mert hipp-hopp elillant. Amennyiben szereti a nyugati filmeket, nyilván kikövetkeztette, hogy valamikor régen megnéztem az Arthur-i mondakörnek azt a feldolgozását, melyben Sam Neil játsza Merlin-t. Biztosíthatom róla, hogy a kamaszkorom előtti időkből ennél többet senki sem fog megtudni rólam az egész világon soha.
A plafont kezdem nézni. Közben némán szurkolok neki, hogy szedje végre össze magát, és nyomja meg végre azt az átkozott gombot, különben sosem végzünk.
-Hallott már a mutánsokról? Biztos vagyok benne, hogy igen, hisz másról sem szólnak a hírek manapság. Bezzeg amikor én voltam gyerek, még más volt a helyzet, ezért amikor én szembesültem az "ajándékkal", nos nagyon meg voltam rémülve. Tudja, először 14 évesen fedeztem fel, hogy képes vagyok erre.
A testem hirtelen szerte foszlik, és szinte ugyanabban a másodpercben a háta mögött jelenek meg. Ijedtében előre ugrik, és végül a székébe kapaszkodva görnyed lefelé.Visszasétálok az asztal elé, és k9zben ügyet sem vetek rá, hogy végre segítséget hívhasson.
-Ügyes trükk mi? Szóval ott tartottam, hogy 14 évesen rájöttem, hogyan kell eltűnni. arra azonban, hogy hogyan kell visszaváltozni...hát az beletelt jó pár évbe. Most biztosan azt gondolja: az hogyan lehetséges? Hogy tudott enni? Aludni? Egyéb kínosabb tevékenységekről nem is beszélve...Nos, egy szóval sem mondtam, hogy évekig voltam, jobb híján szellem, csak épp, hogy nem tudtam akarattal visszaváltozni. Az ember egy idő után azonban annyira kimerül, hogy nincs tovább, és elalszik, akár állva is. Ilyenkor újra szilárd lettem, és másnap meztelenül ébredtem, egy háztetőn. Persze nyilván azoknak sem volt kellemes élmény, akik utoljára azt látták belőlem, hogy kámforrá válok, a ruháim pedig a padlóra hullanak, de higgye el nekem, számomra még rémisztőbb volt pucéran találni magam egy idegen városban.
Sétálgatok pár kört az irodámban, közben az órámra nézek. Már rég jeleznie kellett volna.
-Hogy mit kerestem ott? El tudja képzelni milyen gyors egy ember, ha nincs útban a levegő? Vagy a gravitáció? Hát nekem fogalma sem volt róla...lényeg, hogy sosem találtam haza. Most már persze menne, de inkább hagyjuk. A lényeg, hogy meg kellett tanulnom magamról gondoskodni, és hiszi vagy sem, ez az "ajándék" amikor épp nem tette pokollá az életem, egészen hasznos tudott lenni. Nem szégyellem bevallani, hogy eleinte loptam, később azonban...Hát azt sem nevezném tisztességes állásnak. Eleinte hobbinak indult, légy voltam a falon mindenféle megbeszélésen, titkos konferencián, vagy épp női öltözőben. Kezdetben csak pár Hollywood-i film forgatókönyvét tártam a nyilvánosság elé, jó pénzért természetesen, később azonban olyan információkat is szereztem, amikért súlyos összegeket perkáltak, nagyon súlyos.
Az óra végre valahára pittyegni kezd, én pedig a szoba közepére sétálok, pont háttal az ajtónak. Játékszeremmel a figura két szeme közé célzok, persze ezen a fél méteres távon ez annyira nem nagy dolog.
-Aztán kiderült, hogy van ami a kémkedésnél is jövedelmezőbb. Itt jön képbe maga.Szívesen hazudnám, hogy nincs ebben semmi szemé...
Az ajtó tokostól szakad ki a helyéről, Redeker biztonsági főnöke pedig egyetlen másodpercet sem veszteget arra, hogy figyelmeztessen engem. Céloz, és lő, ám a golyó csak hűlt helyem találja, kárba azonban mégsem vész, így házigazdám véres fejjel bukik előre az asztalra. A hecc kedvéért még megvárom amíg kiér a rendőrség, és a biztonsági megpróbálja nekik beadni, hogy csak véletlenül találta fejbe a főnökét, igazándiból egy merénylőre célzott, akit elnyelt a föld, és persze a kazetta is elveszett, ami igazolhatná a sztorit. Kifelé menet begyűjtöm a folyosón hagyott mozgásérzékelőt, majd visszaszállok a hotelbe, ahol megszálltam. Útközben a biztonságira gondolok, akit fel kellett áldoznom eme tökéletes bűntény oltárán. Csórikámnak esélye sem volt, hisz az 50-es kaliberű mordályával még akkor is a főnöke halálát okozta volna, ha történetesen nem tűnök el az utolsó pillanatban, és hagyom a slamasztikában.A hotelben egy E-mail vár rám: a tranzakció megtörtént. Pontosan nem tudom, mennyit érhet a Rand, de ennyi nullával nem lehet rossz.Elég pénzt kerestem, hogy a következő 1500 évben csak a seggemen üljek, és nem is vágyom másra, ám nem tehetem. Sajnos túl sokáig voltam légy a falon, túl sokat láttam, és hallottam, és arra a következtetésre jutottam, hogy nem bízhatjuk azokra a jövőt, akik jelenleg a kezünkben tartják a sorsunkat, és mivel csak egyetlen hatalom létezik aki szembe szállhat velük, a bolygó elpusztítása nélkül, ideje, hogy a mutánsok átvegyék a hatalmat!

Képesség:
Képes vagyok szellemmé változni. Ilyenkor láthatatlan vagyok majdnem mindenki számára, és képes vagyok átlebegni a falakon. Ja igen, mivel semmihez sem tudok hozzáérni, így gyakorlatilag lebegve közlekedek, ráadásul meglepően gyorsan, bár le kell lassulnom visszaváltozás előtt, ha ragaszkodom a csontjaimhoz...
Hosszú éves gyakorlásnak köszönhetően el tudok tüntetni olyan tárgyakat is, melyeknek elbírnám a súlyát, ameddig elbírnám a súlyát. Ennek hála végre a ruháim is rajtam maradnak.Szellemként is el tudok tüntetni dolgokat, de visszaváltoztatni már csak magammal együtt tudom őket, gravitáció nélkül marha nehéz letenni valamit.

Egyéb tapasztalatok:
Kiderült, hogy a telepaták nemhogy hallják amit mondok, de még látnak is, ami elég nagy kiszúrás, mert valamiért ők a legjobb csajok.Ja és a telekinézis fáj....
Egész testemmel nem mertem kipróbálni, de a múltkor kezemben volt valami amikor visszaváltoztam, és fellökött egy gyertyát, amibe bele lógott még szellemként. Ez elméletileg azt jelenti, hogy szilárd anyagban nem tudok materializálódni, de mint mondtam, kizárt, hogy ezt magamon teszteljem.
Ugyanakkor egyszer amikor megjelentem, egy bogár került a számba, biztos útban volt, csak nem vettem észre.Víz alatt megjelenni valószínű, hogy nem volna egészséges.


FOGLALKOZÁSA: tolvaj, kém,bérgyilkos, összeesküvés elmélet gyártó.

SZAKÉRTELMEI: Minimális elektronikai ismeretek.

ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK:
Egy karóra, melynek 4 apró öntapadós eleme van, mozgásérzékelőkkel, és poloskákkal felszerelve(nem volt olcsó).

Megszerzett kredit:767
Elhasznált kredit összesen:40
Szerzemények:
-Családi ház egy kis hegyi faluban, valahol Eurázsiában. (40 Kr)
-NJK (Darien Foster)
-NJK (Prücsök) Született: Alistair Darrow

Bocsesz, valamiért nem találtam azt a topicot

Képesség fejlődés:
2. szint
Képes magával vinni egy személyt, akár hosszú távon is, ehhez viszont fel kell emelnie őt, így csak olyanokkal működik, akiket elbír.

Egy éjszakai kiruccanás alkalmával rá kellett döbbennie, hogy egy több mint húsz évvel ezelőtti kalandja még sem múlt el nyomtalanul. Miután kevésbé ortodox módon elvégeztetett egy apasági vizsgálatot, már nem volt mit tennie, el kellett fogadnia, hogy Tanya Berghart tényleg az ő lánya, ráadásul még a képességét is örökölte....nagyjából. Hogy mit fog kezdeni ezzel az információval, az egyenlőre jó kérdés....

Master Mason:

Immár nem szükséges felemelnie valamit, vagy valakit ahhoz, hogy magával tudja vinni, elég csak rátennie a kezét. Ilyenkor azonban a folyamat 2-3 másodpercig is eltarthat, és a páciens jól látja, hogy történik valami, ezért általában csak olyanokon működik, akik szabad akaratukból vállalják a dolgot.

Secret Master:

A folyamatos edzéseknek köszönhetően képessé vállt arra, hogy csupán félig meddig kerüljön át a másik dimenzióba. Ilyenkor háromszor gyorsabban képes mozogni, mint rendesen, ám alakja ekkor átlátszó, mint egy filmbeli szellemé. Ezt az alakot 10 percnél tovább nem tudja fenntartani egyszerre.

Gyors összefoglaló azoknak, akik nem szeretnek olvasni: Szellem külföldre emigrál Lynn-el, hogy gyermekük biztonságban születhessen meg. Az új otthonukban bárkit szívesen látnak régi ismerőseik közül, aki megtalálja (kicsit nehezebb csak, mint józan tini-re lelni a Sziget fesztiválon), Golyóálló, és nem csikis. 8 hónapot töltenek itt, a kölyök megszületik, egy hónappal később pedig úgy döntenek, hogy nem bujkálhatnak örökké, ezért visszacuccolnak New York-ba.

5 évvel ezelőtt, mikor megismertem Lynn-t, s leszámoltam volt főnökömmel (ami egyébként szintén egy örömteli pillanat volt), sajnos el kellett válnunk egymástól, annak ellenére, hogy nagyon jók voltunk együtt...A lényeg, hogy elbúcsúztunk egymástól, mert őt lefoglalta az iskola, engem meg, hogy próbálnak meggyilkolni, teljesen azonban nem mondtam le róla. Vettem egy kis házat egy apró spanyol faluban, a Toledo-tól északra fekvő hegységekben, azzal a céllal, hogy ha pár év múlva sikerül rendbe hozni az életem, és ő is elvégezte az iskolát...nos tudjátok. Elég hiú ábrándnak tűnt, hogy egy ilyen gyönyörű és okos nő évekkel, sőt, percekkel később nem talál magának valami normális férfit, de akkoriban kellett valami, amiért érdemes felkelni az ágyból reggel, és ez az apró reménysugár pont megfelelt. Na persze, idővel végleg belenyugodtam, hogy az álmom sosem válhat valóra, épp mielőtt valóra vált...

A Kanadában történtek után be kellett látnom, hogy ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk megélje első születésnapját, sürgősen el kell rejtőznünk a világ elől, és ehhez pont kapóra jött az én kis rejtekhelyem, ahova korábban csak sörözni jártam. Lynn biztos értékelte volna a helyszínt, ha nincs éppen olyan állapotban, amilyenben. Szörnyű volt ilyennek látni az én erős amazonomat, és legszívesebben felkutattam volna a tetveket, akik ezt tették vele, hogy aztán olyan dolgokat tegyek velük, melynek végeztével a pokolban ébredve mosolyognak majd, mikor meglátják a sátánt, mert nem én vagyok az, aki odalent vár rájuk, DE nem tettem, mert megfogadtam, hogy soha többé nem hagyom magára őt, bár az igazat megvallva ha akartam volna, akkor is legfeljebb a képességemmel tudtam volna megtenni, ugyanis minden ébren töltött percében a kezemet szorította, de még álmában is engem ölelt. Gyakran riadt fel álmában, s tört ki zokogásban, de persze csak halkan, hogy ne vegyem észre, reggel pedig órákig szabadkozott, amiért felébresztett, mire én csak egy finom csókkal, és egy "semmi baj, azért vagyok, hogy megvédjelek" -el válaszoltam mindig. Beletelt három hétbe is, mire újra mosolyogni láttam, de aztán a helyzet folyamatosan javult.
Az első hónap elteltével már arra is hajlandó lett volna, hogy egymaga vásároljon be, de nem ő volt az egyetlen, aki nem szívesen töltött hosszabb időt a párja nélkül. Egyedül akkor hagyta magára őt, mikor a különböző orvosi felszerelésekért ugrott le a városba, melyeket a Mithrill Corporation volt szíves elpostázni nekik, egy nem létező címre, Toledo-ba. A műszerekre azért volt szükség, mert már mind a ketten nagyon unták, hogy egész nap csak otthon ültek, ezért Lynn nyitott egy kis rendelőt, én pedig az asszisztense lettem a következő fél évre. Nem volt olyan izgalmas, és jó fizető meló, mint az előző, viszont élveztem, hisz vele lehettem egész nap, és nem is csináltam rosszul. Remek csapatot alkottunk, én egyszer sem lettem rosszul, bármilyen szörnyűséget is láttam a rendelőben, továbbá az sem jelentett gondot, ha néha le kellett fogni valakit, vagy másképpen ártalmatlanná tenni, Lynn pedig volt olyan rendes, és egyszer sem gondolt bele, hogy ennek mi lehet az oka. Spanyolul persze nem egy szót sem beszélek, így ő volt a népszerűbb a betegek körében, de a barátaim is jobban kedvelik valamiért, szóval már megszoktam a dolgot.
A következő fél év gyorsan elröpült - biztos azért tűnt ilyen rövidnek, mert közben senki sem próbált megölni - s ahogy egyre közeledett harmadik gyermekem születésének dátuma, úgy váltam egyre idegesebbé. Ami a szülőszobában történteket illeti, nem készült róla videó, és az asszony is nagyon meggyőzően érvelt amellett, hogy többé nem emlegessük a dolgot, legyen elég annyi, hogy egyedül akkor találtam őt ijesztőnek, de ennek ellenére sem hagytam magára őt, bármennyire is biztatott erre. Abban mind a ketten egyetértettünk, hogy a kicsi Alistair kárpótolt minket mindenért, és hogy nincs semmi az egész világon, aki nála édesebb lehetne(születése ezzel eldöntött egy régi vitát). Egy hónapig még a béke szigetén éltünk, de aztán Lynn úgy érezte, nem ezen a helyen kéne felnőnie gyermekének, itt halálra unná magát a kicsi, mielőtt betölti a 3-at. Végül engedtem unszolásának, és könnyes búcsút vettünk otthonunktól, hogy visszatérhessünk a régihez. Remélem azóta elfelejtettek minket New York-ban...