Atama Kyokushin Karate Klub

- Az se lehetett rossz... - próbáltam magam az ő helyébe képzelni. Az egy egészen másik élet. Már gyerek kortól sportolni valamit, és küzdősportot megint más valószínűleg. - Értem - feleltem a sulival kapcsolatban. Ez megint egy olyan dolog amiben nekem nincs tapasztalatom, szóval nem túl sokat mondhatok rá. - Néha elgondolkozom rajta, hogy nem lett volna-e nekem is jobb, ha ott kötök ki. De valahogy szóba sem jöhetett...
- Végül is... van értelme - lehet hogy van olyan mutáns, de én tipikusan nem vagyok mindenható azt hiszem - Valószínűleg valami ilyesmi miatt érdekelt engem is a dolog.
Elmosolyodtam a kérdésére és először nem is tudtam pontosan mit válaszoljak rá.
- Azt hiszem ez nem olyan dolog amit te választasz. Egyszerűen érzed - vontam meg a vállamat. - Ha nagyon művész akarnék lenni azt is mondhatnám, hogy stílus választ meg téged. Mert fordítva nem túl sok jó szokott belőle lenni. Már ha érted hogy értem. - Gondoltam itt az olyanokra akik csak azért próbálják magukat valamilyennek mutatni, mert ez a divat, vagy mert éppen félnek, hogy kitűnnek a tömegből ezért inkább magukra öltik a szürkeség mindent takaró álarcát, vagy mert azért mert ezt várják el tőle a többiek... és még sorolhatnám. Tényleg ha bele gondolok, lehet legközelebbi edzés előtt azért sminket nem ártana leszedni az öltözőben. Elvileg víz álló smink meg minden, és ezek szerint még jól tart de azért ki tudja. Lehet a legközelebbi edzés nem lesz ilyen lightos, mert az egy másik kérdés, hogy én már most elfáradtam.
- Tényleg lehet ezután nem is ismernél meg smink nélkül, mi? - vicces gondolat volt. Bár belegondolni, hogy én lelapított hajjal smink nélkül hogy nézek ki.. brrrr.

- Hát lehet, hogy nem ismernélek fel! – nevetem el magam én is miközben jót húzok a hideg vízből. – De azért szívesen megnéznélek úgy is. – nézek rá kíváncsian, hiszen biztos oka van, annak, hogy ezt választotta.
- Én egyébként először csak hobbiból választottam, de aztán az életem részévé vált, hogy ezt csinálom. – intek a terem felé, ahol már készülődnek a további órához. – És megkérdezhetem, hogy te mit csinálsz? Mivel foglalkozol? Talán valami művész vagy? – utalok az előbbi elszólására. – És, ha nem titok mi a képességed? – érdeklődöm, hiszen a szavai alapján nem gondolom, hogy olyan lenne, mint Rozsomák.
Nem tudom, hogy fog-e válaszolni, de ha igen akkor utána már nincs több kérdésre idő, mert folytatódik az óra és Makai mester jól megdolgoztat minket, így egészen jól esik a végén a meditációs levezetés.
- Na, mit mondasz? Találkozunk legközelebb is? – kérdezem, miközben összeszedem a törülközőmet és beletörlöm verejtékes homlokomat. – Vagy ennyi elég volt? Én örülnék, ha a következő órán is találkoznánk.

- Talán, majd egyszer... - mosolyogtam. Az lehet hogy legközelebb leszedem a sminket edzésnél, de a hajam az tuti marad. Már ameddig bírja, utána meg úgy is
- Most mondjam én is ezt magamról? Na jó, én nem gyerekkortól kezdtem... talán. A zenével jött, ahogy az a kissé gyatra próbálkozás is, hogy a haverokkal saját bandánk legyen - vontam meg a vállam. Egy kicsit azt hiszem lebiggyedt a szám, hiszen ilyenkor mindig eszembe jut Jimmy. De hamar összeszedtem magam, és próbáltam átsiklani a dolog felett. - Nem, azt nem mondanám. Egy lemezboltban dolgozom.
- Nagyjából lézereket lövök - hajoltam hozzá közelebb, hogy azért mégsem ketten voltunk a teremben, és ez azért mégis kicsit bizalmas. És igazából kedvem lett volna ezt tőle is megkérdeznem. Valójában viszonylag kevés mutáns ismerősöm van. Viszont az edzésre való tekintettel nem erőltettem.
Mit ne mondjak, a meditáció dolog meglepett. Viszont akármilyen furának éreztem, úsztam az árral. Tiszteletlen nem akartam lenni, meg ha már itt vagyok akkor elvileg edzésre jöttem vagy mi, és úgy látszik ez is benne van.
- Azt hiszem itt leszek - feleltem mosolyogva bár kicsit fáradtan. - Azt hiszem amúgy is jót tesz egy kis változás az életben... és ez valljuk be, nekem az lenne.

Azért legalább úgy érzem megtört a jég és most már egészen feloldódott Miranda, nem lesi állandóan, hogy észreveszi-e valaki hogy miért van úgy felöltözve és már magáról is hajlandó pár szót mondani.
Nem mondom, hogy meglepett, mikor elmondta, hogy zenekarban próbálkozott, hiszen az öltözködési stílusa valami hasonlóra engedett következtetni, hiszen általában azok szeretnek kitűnni a tömegből. És úgy látszik a zenerajongás, ha mást nem abban megmaradt, hogy azokat árulja.
A képességét is elárulta végül, ami viszont jól esett, mert ezek szerint megbízott bennem és ez arra ösztönzött, hogy viszonozzam a gesztust és még ha nem is kérdezte, azért eláruljam neki a sajátomat.
- Tudod én olyan kaméleon szerűen bele tudok olvadni a környezetembe, és hát…… a nyelvem is hasonlóan tudom használni, mint ő. – jövök zavarba hirtelen, mert használni könnyebb, mint így kimondani egy idegennek, habár Mirandát kezdem megkedvelni.
Az edzés végén örömmel hallgattam, hogy bejött neki a dolog és csak reméltem, hogy kis részem nekem is volt a dologban.
Mikor megláttam újból tetőtől talpig beöltözve, miközben mások igyekeztek minél több ruhától megszabadulni a melegben, nagyon sajnáltam, hogy nem segíthettem.
- Akkor remélem, hogy még találkozunk hamarosan. – köszöntem el tőle és ez tényleg nem csak egy sablon szöveg volt.

//Köszönöm a játékot - remek kezdés volt //

Kaméleon... és amikor a nyelvét említette, próbáltam elnyomni egy sokat sejtető mosolygást. Nem mertem neki mondani azt ami valójában eszembe jutott. Hogy a lányok majd biztos örülnek neki... Viszont jól esett hogy így kérdezés nélkül is elmondta. Amúgy tényleg kíváncsi voltam rá.
- Az sem lehet rossz - feleltem végül.
Nos a visszaöltözésnél kissé lassabban készültem el. Nem az öltözés részével volt amúgy a gond. Szépen elvonultam, azzal semmi gond volt. Hogy a ruhát hova kell rakni meg ilyenek azon viszont már kellett gondolkoznom egy kicsit. Azon kívül magamat is megigazítottam. A sminkem, a hajamat, és az ékszereimet is visszavettem. Egy kicsit azonban sajnáltam hogy nem fürödhetem le, lehet számomra is kényelmesebb lett volna.
- Szerintem még fogunk - mosolyogtam, majd távozásnál intettem neki. Kissé fáradtan, de hihetetlenül jókedvűen ballagtam haza. Ma valami olyasmi történt amit nem igazán hittem lehetségesnek.

//Én is köszönöm //