Könyvtár és közösségi helyiség

Amilyen nagy magabiztossággal indulok el a kertből befelé, az épületbe bejutva olyan rövid időn bizonytalanodok el, hogy tulajdonképpen most merre is kéne menni. Segítségért kiáltó szemekkel fordulok Greg felé, hátha magára vállalja az "idegenvezető" szerepét, akkor legalább megúszhatunk egy jó hosszú bolyongást. Úgy tűnik, ezt mondani sem kell neki, szerencsére veszi a lapot, ráadásul ötlete is van, hogy hol folytathatnánk a beszélgetést. Ahogy sétálok mellette, leveszem a zakóját, amit még odakint kaptam tőle, majd miután úgy-ahogy összehajtottam, átnyújtottam neki.
-Köszi, de azt hiszem, itt bent már megleszek nélküle. -fordulok felé, amikor az egyetemről kérdez- Nem, még csak most végeztem a középiskolával. Amikor ide költöztünk, elég nehezen boldogultam az angollal, szóval amiatt kapásból volt egy év csúszásom, meg évvesztes is vagyok... Aztán utána szóba került ez az iskola, szóval egyelőre itt tartok. Esetleg majd később megpróbálkozok az egyetemmel is. No és te? -kérdezem, amikor megakad a tekintetem az egyik hatalmas, fa ajtón lévő feliraton: "Könyvtár"
-Ide akartál jönni? Vagy még tovább megyünk?

-Kérlek.
Veszem el a kezéből a zakót. Gallérjánál fogom meg amitől a hajtogatásra szánt energia pocsékba vész. Azzal lendülettel, hogy kézbe kapom már veszem is fel. Kicsit igazgatom és fél füllel hallgatom a mondandóját, míg el nem érjük a célállomást.
-Az egyetem jó buli. Érdemes megpróbálni.
A nagy lendületemnek a zárt ajtó szab gátat. Kicsit fel is kenődök az ajtóra. Jobban mondva vállal beleütközök. Egy lépést vissza hátrálok.
-Igen, ide akartam jönni... Nem is... Ide jövünk!
A kilincset továbbra sem engedem el, csupán szépen lassan lenyomom. Egy elegáns mozdulattal pedig belököm az ajtót. Félreállok az útból és íves kézmozdulattal betessékelem a lányt. Az ajtót becsukom magam mögött. Kicsit visszaveszek a beszéd hangerejéből.
-Az a két fotel jó lesz.
Biccentek egy félre eső fotelpár felé. Miután helyet foglaltunk kényelmesen elhelyezkedem.
-Én a Princeton-ra jártam. Aztán úgy hozta a sors, hogy előbb kijárom ezt "sulit" aztán vissza az egyetemre.

Amíg Greg az ajtókilinccsel babrál, csak türelmesen várok. Most nyitva van, csak ő bénázik vele? Vagy zárva? Vagy épp most buherálja meg valahogy, hogy kinyíljon? Nem is lényeges, hiszen mielőtt még komolyabban elmerengtem volna a témán, már nyílt is az ajtó.
Miután Greg betessételt, én nagy lendülettel elindultam a fotelok felé, ám néhány lépés után elfogyott a lendület, én pedig csodálkozó tekintettel néztem körbe az elegánsan berendezett helyiségben.
-Húha... -bököm ki, miután percekig csak a berendezésben gyönyörködöm.
Mire feleszmélek, Greg valószínűleg már rég a fotelekben ücsörög, így én is odasietek és kényelmesen letelepedek az egyikre.
-Szóval Princeton. Meddig jártál oda, egy év? Tényleg, és mit tanultál, milyen szakon voltál?

A lány csodálkozására én is körbefordítom a tekintetemet. A fényűzés és elegancia szerves része volt az életemnek így engem, valahogy kevésbé nyűgözött le a dolog. De egy elismerő bólintást megérdemel. Miután ő is helyet foglalt és feltárta mi nyomja kicsi szívét kicsit bővebben kifejtettem az egyetemi éveket.
-Nagyjából, másfél évet töltöttünk ott Christopherrel, nem tudom találkoztatok e már. A vegyész szakot taposom. A kémia közel áll a szívemhez.
Magam elé emelem a kezem, tenyerem arcom felé és jelzésszintjén megmozgatom az ujjaimat.
-Ilyen téren a képességem jócskán a hasznomra van.
Míg emésztgeti a mesét előredőlök és az asztalra tenyerelek. A közepén egy körülbelül 10x5x2cm-es fahasáb emelkedik ki, majd az oldalain barázdák futnak be. A folyamat végére egy fából készült (francia)kártyapakli hever az asztalon.
-Van kedved játszani egyet?
Ha megnézi a lapokat akkor a képek, jelölések, számok mélyedések formájában rajzolódnak ki. Valamivel merevebb, mint a papír kártya de meglepően hajlékony.

Amikor meghallom azt az ismerős nevet, egyből felkapom a fejem Greg szavaira, majd hadarva beszélni kezdek.
-Cristopher? Mármint az a Christopher aki ugyanebbe az intézetbe jár? Bár nem tudom, lehet többen is járnak ide, de körülbelül ennyivel magasabb tőlem -mutatom a kezemmel sacc/kb a magasságkülönbséget- És barna haja van, és... és nem emlékszem milyen színű szeme... -lassítok kicsit a beszédtempómon- Tudod kire gondolok, ugye? -kérdezem reménykedve, majd ha megerősíti, hogy igen, akkor tovább bombázom a kérdésekkel.
-Szóval ő is a Princetonra járt? Csak nem szaktársak voltatok? Vagy ő nem ilyen kémiás vonalon tanult?
Ekkor veszem észre, hogy idő közben Greg egy maszek kis kártyapaklit is elővarázsolt az asztallapból. Óvatosan a pakli után nyúlok, majd megkeverem a paklit, közben megnézek néhány lapot.
-Hűha, ez nem semmi. -mondom elismerően, miközben megforgatok egy lapot az ujjaim között- Játszhatunk, bár nem vagyok valami jó kártyás. Mire gondoltál? Römi?

A lány heves reakciója meglep. Pislogok kettő nagyot majd picit oldalra biccentem a fejem, hogy jobban halljam. A hadarása miatt itt ott kicsit nehézkesen értem mit szeretne mondani. De gyorsan kitöltöm a hézagokat a rendelkezésre álló információk alapján. Mialatt hallgatom egy halovány mosoly jelenik meg az arcomon.
~Úgy tűnik összefutottak.
-Igen, kétségtelenül ő lesz az. -Erősítem meg hitében még egy bólintással is. -Igen-igen ő az.
A kérdés özön második hulláma után picit hallgatok már jóval komolyabb arckifejezéssel.. Kivárok jó néhány másodpercet. Mérlegelem a helyzetet.
-Ezt, majd kérdezd meg Ő tőle.- Lepillantok a kártyára. Elveszem a paklit és elkérem a lapot. -Römizhetünk.
Az asztalon még egy pakli emelkedik ki. Megfogom és összekeverem a kettőt. Összerendezem egy keverés utána és a közepéből kihúzok egyet. A lapon egy X van.
-Ez lesz a Joker.
Visszarakom, ismételten jól ekeverem majd lerakom, hogy emeljen utána pedig leosztom a lapokat. Közben fel fel sandítok a lányra.
~Vajon kapott tőle szobrot?

-Hát, nem hinném, hogy a közeljövőben túl sokat beszélgetnénk... -jegyzem meg Greg javaslatára, miszerint Crisnél érdeklődjek bővebb információért.
-Egyébként hogy-hogy tőle kérdezzem meg? Csak nem valami nagy hétpecsétes titok az, hogy egy szakon tanultatok-e, vagy sem? -kérdezek vissza fejcsóválva, de különösebben nem erőltetem tovább a témát.
Ha nem, hát nem. Nem mint ha így nem aludnék ugyanolyan nyugodtan éjszaka, mint egyébként, egyszerűen csak furcsa ez a nagy diplomatikusság.
A paklit és a lapokat is visszaadom az osztónak, majd amikor meglátom, hogy a pakliból találomra kihúz egy lapot, ráadásul pont a Jokert, valami gyanús lesz... De nagyon.
-Oké, oké... de hé, Greg, figyelj csak... ugye játék közben nem fogsz csalni, hogy átalakítod a kártyalapokat? -nézek rá szigorú tekintettel.

-Akkor meg úgy is mind egy...
Fűzöm a dolog végére. Osztás közben a kezem egyre gyorsabban jár ide oda. A vádaskodást hallva abba marad a folyamat és lassan felnézek rá.
-Hölgyem, már a puszta gondolat, hogy a csalás művészetet ilyesmivel bemocskoljam. Sértő.
Játszol túl a sértet arisztokratát látványos gesztikulációval ami a fej felszegésével és elfordításával jár. Kis ideig még látványosan próbálom elkerülni a szemkontaktust aztán véget vetek a színjátéknak.
-Ha csalok, azt csak művészi szinten.
Folytatom a lapok elhelyezését a megfelelő térfélen. Miután végeztem felveszem és elrendezem a lapjaimat. Ha nem kezdi el akkor biccentéssel biztatom az ellenkezőjére.

Ahogy Greg megáll a lapok keverésével, csodálkozva pillantok felé.
~Nocsak... csak nem valami rosszat mondtam?
Amikor pedig a sértett úrifiút kezdi játszani, nem tehetek róla, de nem bírom megállni mosolygás nélkül. Na jó, abból is hamar kuncogás, majd nevetés lesz. Nem gúnyból, csak... nem tudom, nekem olyan vicces az egész jelenet.
-Ó, értem. -biccentek a legutolsó megjegyzésére.
~No, ha észreveszem, hogy csalsz, akkor adok én neked!
Miután látom, hogy végzett az osztással, kézbe veszem a lapokat.
Végignézem, majd sorba rendezem őket, Greg kezdésére pedig eldobok egy lapot.
-Te jössz!

A vad kártyaparti beindul és csöndben le is zajlik minimális beszélgetéssel, hogy ne legyen annyira unalmas a dolog.végül egy lapra maradok ami egy kettes így értékrendileg 0. Ujjammal benyomtam a megmaradt paklit mire a többi lap is szépen beszívódott az asztalba. A kandalló felet lévő öreg órára pillantok. Jócskán elütötte már az éjfélt és az elmúlt napokban nem aludtam eleget. Mondhatni semmit. Lassan feltornázom magam álló helyzetbe és nyújtózkodom.
-Azt hiszem ideje lenne menni.
Ásításomat egy gyors kézmozdulattal leplezem.

Ahogy egyre inkább belemerülünk a játékba, úgy leszünk egyre csendesebbek is. Ahogy múlnak a percek, úgy marad egyre kevesebb lap a kezünkben, mígnem végül mind az asztalon köt ki. Egy újabb trükk Gregorytól, és a pakli már sehol.
-Igazad van, tényleg jól elszaladt az idő, rám is rám fér már egy kiadós alvás.
Úgy tűnik, az ásítás tényleg ragadós, elég volt Gregre pillantanom és már én is úgy éreztem magam, mint aki napok óta nem pihente ki magát. Ami részben igaz is, mivel még mindig nem igazán sikerült megszokni az új helyemet...
-Köszi a játékot, Greg. Most megyek, lepihenek. Örülök, hogy találkoztunk, majd beszélünk még, szia! -búcsúzok tőle, majd a folyosók labirintusában elindulok, hogy megkeressem a szobámat.

//Köszi a játékot //

Sean Gregory Lexinbourgh a kialudtság kellemes érzésével hagyja el a szobáját és elindul felfedezni a világot. Vagy legalábbis, a Xavier kastélyt, ami önmagában is egy külön világ.
~Nahát. Ez az indiai lány érti a dolgát. Úgy aludtam, mint akit főbe lőttek. Ratna, avagy Miss Ópium. Hmm.~
Egy kis felfedező úton végül megtalálja a konyhát, ahol talál is végül teát. Egy kis gondolkodás után azonban visszateszi a szekrénybe.
~Francba a teával! Volt egész eddig időm annyi teát meginni, amennyit csak akartam, pedig igazából nem is szeretem. Sőt, most belegondolva, igazából utálom. Ez itt Amerika. Hol a kávé?~
Majd némi keresgélés után megtalálja a kávét. Keres egy megfelelőnek tűnő szerkezetet, ami nagy eséllyel kompetens a feladat elvégzésében és preparál egy adagra valót magának.
Mivel sosem volt szerencséje háztartási eszközökhöz, ráadásul az itteniek gyökeresen mások, mint amiket Londonban távolról látott, pusztán csak a tehetségére és a képzelőerejére tud hagyatkozni, ám perceken belül a friss kávé illata jelzi a küzdelem sikerét.
Sean, míg a kávé lefő, kinéz az ablakon. Kellemes, tavaszi szombat reggel van, a kert tele van játszó gyerekekkel, tizenévesek sportolnak és a többiek elől eltakarva, bár innen láthatóan egy eldugott kerti padon éppen egy fiatalkori románc szökik szárba. Gregory mosolyog, majd tapintatosan elfordul, magához veszi a kávét és újabb felderítő útra indul.
A kastély szinte üres. Élő ember ilyenkor nem marad a falak között.
Sean rövid időn belül talál egy könyvtárnak és/vagy közösségi helyiségnek használt termet, és az ismerős környezet felvidítja. Rövid időn belül keres egy internettel összekötött számítógépet és körülnéz a hírek között.
A politikai hírek elsiklanak a figyelme mellett, a tudományos vívmányokon elismerően hümmög, ami viszont kifejezetten megragadja a figyelmét, az az, hogy egy kék bőrű mutáns ENSZ tisztviselői posztot nyert.
~Lenyűgöző~ gondolja magában, és kicsit büszkeség is tölti el.
~Hm, az idő telik, de a fájdalom nem múlik... Valamilyen munka is kéne.~
Így hát Sean életében először nekiáll állás után kutatni. Eltelik jó pár óra, míg kialakítja a megfelelő stratégiát, ám bölcsész ismeretei elég egyedülállóak.
Egyszer csak nagyon érdekes hirdetésekre bukkan: ősi nyelvismeret és akadémiai ismeretek kellennek egy fejlesztői csapatba a szórakoztató szektorban.
~Meglepő.~ gondolja magában, majd rákattint a hirdetésre. Egy óra alatt lezajlik webkamerán az állásinterjú, két órán belül a szerződés is kész van. Mire a délelőtti nap bepillant a könyvtár ablakain, Sean a karzaton egy fotelban dolgozik az egyiptomi fordításokon a legújabb Advantures with Vampires: Ancient Wars in the East című online játékhoz. Sean ismeretei az egyiptomi és asszír nyelvben egy kissé hézagosak, ám ez töb, mint elég egy tizenéveseknek szánt játékhoz. A pénz pedig mindig hasznos és a cég kifejezetten nagyvonalú az erőforrásaival.
Sean fejében pedig egy kitörölhetetlen gondolat jelenik meg, egy lehajtható tetejű cabrio sportkocsiról...

Ez a reggel is úgy indul, mint az összes többi, mikor előző este nem járunk a városban Greggel. Vagy valamelyik jómadárral, aki egyszerűen nyomába se érhet régi cimborámnak ivásban, vagy akár buli-, esetleg lincshangulat keltésében.
Reggeli zuhanyzás, narancslé, kis csokoládé indítónak. Mostanság zavaróan keveset iszok. Még a végén teljesen egészséges életet fogok élni.
Ezen jón vigyorgok magamra a borotválkozó tükörben.
~ Na persze. Ha a régi ritmusban kezdek megint csajozni, akkor úgyis túllépem az szükséges-egészséges mennyiséget szex terén.
A borotválkozás monoton, robotikus tevékenységét is feldobom némi agytekergető töprengéssel kémia témában. Gyorsabban végzek, mint illene, így hamar felmerül bennem egy új gondolat.
~ Be kéne fejezni azt a rohadt egyetemet! Úgyis gyorsan megvagyunk vele. Felvetem majd Gregnek, hogy következő szemeszterben dupla adag órát vegyünk fel! Vegyületek felépítése? Kémiai reakciók? Mindegyik benne van valamelyikünk kisujjában. Úgyis már csak két év lenne. Azt egybe bele lehet süríteni így. A gyakorlatokat meg faterékkal lerendezzük.
Miután kész a terv, gyorsan érkezik az arcszesz, kedvelt hétköznapi öltözékem, parfüm, telefon a zsebbe, ajtón ki, kulcs elő, zár, kulcs zsebbe, el.
A folyosó csendes, ahogy az reggel lenni szokott. Akinek órája van, már a tantermekben koptatja a padot, akinek pedig nincs, az...vagy alszik, vagy olyan túlbuzgó, mint én. Bár részemről ezt jobb szeretem céltudatos, tevékeny életvitelnek nevezni.
Képességem erőteljesebb megnyilvánulásait viszont még mindig nem tudom hova tenni. Valószínűleg, ha megpróbálnám egy kicsit ösztönösebben használni, kiderülne néhány újdonság, ami itt motoszkál valahol. Viszont eszem ágában sincs érzelmi alapon kezelni valamit, aminek célja van. A józan ész, aktív irányítás, ez kell nekem. Úgyhogy majd lesz valahogy.

A könyvtár szintén üres első blikkre. Kiakasztom az ajtóra a plakátot, miszerint e-mailben lehet jelentkezni a matematika, kémia és fizika korrepetálásra, illetve a kémia szakkörre.
Ezután néhány könyvet leveszek a polcról, és a belső terembe indulok, ahol meglátom a tegnap érkezett srácot egy gép előtt. Odasétálok hozzá.
- Jó reggelt, Gregor! Mi járatban? Hamar nekiestél a tanulásnak?
Bal kezemben három vaskos könyv, melyeket egyből leteszek az asztalon lévő szomszédos gép elé, majd kezet nyújtok az ifjoncnak.
- Hogy tetszik a szállásod?

Ahogy Sean nekikezd a munkának, elkezd repülni az idő. Teljesen belerágja magát a nyelvtanba, ahogy halad, lassan dinamikusabban mennek a dolgok. Hat ablak negyvenkét lapja van megnyitva, tanulmányok, nyelvtani elemzések, esszék, megtud új dolgokat, néhol bólogat, nagy szemekkel néz és választékosabb lesz a szóhasználata. Egy idő után elkezd visszanyúlni a munka elejére, és a kezdeti még suta fordításokat kicseréli helyénvalóbb frázisokra, terminusokra és expressziókra. Egy adott pillanatban valami történik a felszínen, a hétköznapi világban, ő pedig szórakozottan felpillant.
Valaki hozzászólt. Ő pedig dolgozott. Fogalma sincs, mit kell ilyenkor tenni. Socially awkward.
~Megvan! Cristopher, a tegnapi srác, aki a kulcsot adta. Tisztviselő és talán lehet, hogy valami fenegyerek.~
- Szervusz Cris. Nem, ami azt illeti, munkát kerestem... És találtam is, elég jól haladok. Igazából fogalmam sincs, mit kéne tanulnom...
Eközben rápillant Cris könyveire.
- Te mi járatban errefelé?

Láthatóan nagyon bele volt mélyedve valamibe, hiszen jó pár kört pislog, mielőtt felelni tud az üdvözlésemre. Valami furcsa nyelven írt szövegeket nézett. Sajnos pont nem látom, milyen nyelvek ezek.
- Találtál munkát? No fene, milyet? Pedig találtam neked több alternatívát is, ahol hasznosíthatod magad. Nem baj, akkor ezeket későbbre tartogatjuk majd.
Leülök a szomszédos székre, miután lepakoltam. Oldalt fordulok a széken, egyik könyökömmel a támlára támaszkodva.
- Frissen tartom a természettudományos ismereteimet. És persze össze kéne írnom a kémia szakkör anyagát is. Tényleg, ha matematikából, fizokából vagy kémiából korrepetálásra van szükséged, nyugodtan jelentkezz az óráimra! Tanulócsoportokat is kialakítunk, hogy dinamikusabb legyen az ismeretek elsajátítása - közben az ajtó felé mutatok, ahová a plakátot kiragasztottam.
Ismét a motinorra téved a tekintetem, majd vissza Gregorra. Kíváncsi arckifejezéssel, mosolyogva kérdezek rá arra, amit néhány perce már tudni szeretnék.
- Milyen munkát találtál?

- Ó, hát ez kár. Nem baj, azért köszönöm, és azt hiszem, élni is fogok vele. Bővebb források sosem rosszak - és azt hiszem, eddig nem tettem szert aranycsináló különleges képességre - kacsint egyet Sean, majd hátradől a fotelben.
- A tudományos szakkörök? Hm, ez érdekes, lehet, hogy majd ellátogatok oda.
Majd az utolsó kérdésre maga is a monitorra néz, sóhajt egyet, és visszapillant Cristopher-re.
- Nos, egy számítógépes játékhoz készítek fordításokat... Az ókorban játszódik, misztikus lények az ősi időkben... nem valami magas röptű és/vagy eredeti gondolat. Egyiptomi vámpírokról van szó, és a játéksorozat legújabb tagja jövőre kell kijöjjön... Ehhez készítek ó-egyiptomi és asszír fordításokat. Meg kell hagyni, a világot igyekeznek hitelesnek feltüntetni. Bár mots, az utóbbi évek mutáns-láza miatt a mutánsokat is bele akarják fűzni a játékba. Állítólag valamilyen szekta azzal lépett fel a médiában, hogy az ő imádott félisten-nőjük, aki egykor egy egyiptomi trónörökös herceg felesége volt, igazából mutáns volt... elég... hm... szentimentális elgondolás. Mindenesetre a játék készítői kapva kaptak az alkalmon, hogy egy ilyen... populáris szálat beleszőjenek a sorozatba. A mutánsokkal bármit el lehet adni manapság a tizenéves korosztálynak.

Gregor megjegyzésére bólintok egyet.
- Persze, az ajánlatom szerintem egy darabig még érvényes marad. Bár aranycsinálásra én se taníthatlak meg, jó fizetést biztosíthatok.
Közben lassan kinyitom magam előtt a könyveket, miközben hallgatom beszélgetőpartneremet.
- Mindenképpen érdemes, ha van rá időd, és érdekel is. Jó tudni, miből épülnek föl a minket körülvevő dolgok. Hogyan mennek végbe a különböző reakciók, amik akár az emberi testet is mozgatják, mikroszinten mégis csak viszonylag egyszerű, gyors történések.
Ahogy rátérünk a srác munkájára, a monitora felé pillantok, és próbálom kibogozni, mi micsoda ott éppen. Bár egy kicsit lelomboz, amit a történetről mond.
- Vámpírok? És megint az egyiptomi téma? Klisé a klisében? Tényleg nem mondanám nagy ötletnek. Bár, ahogy néhány egyetemi ismerősöm mondta mindig: a grafikája biztos nagyon ütős lesz.
Valóban, mutánsokkal bármit el lehet adni manapság. Bár ezt már nem jegyzem meg. Végülis, lassan már mindenki mutáns. Aki pedig nem, az fél a mutánsoktól, vagy gyűlöli őket. Netán mindkettő. Mutánsellenes, vagy emberellenes történetet a legkönnyebb eladni. Akár könyvben, akár filmben, akár játékban.
~ Lehet, be kéne fektetni valami hasonló témába!
- Eddig hogy haladsz a fordítással?

Sean bólint Cris mondanivalójára.
- Rendben, hm, hát akkor, ha nem okozok ezzel terhet, esetleg szívesen meghallgatnék nagyobb vonalakban egy-két részletet a megbízatással kapcsolatban.
A szakkörökkel kapcsolatos mondanivaló megfogja a fiatal bölcsész képzeletét.
- Hát ez nagyon jól hangzik! Szívesen vennék rajta Viszont sokat nem tudok a természettudományokról, a legelemibb ismereteken kívül... Lehet, hogy hátráltató erő lennék az órákon.
Amikor Cristopher kifejezi ellenérzéseit Sean munkájával kapcsolatban, ő kicsit bocsánatkérően pillant a monitorra.
- Sajnos tényleg gyér téma és nem is tartom etikusnak egy ilyen felfűtött időszakban kihasználni ezt a szelet üzleti célre. De hát, ahogy mondják, a business az business. Végül minden behódol a láthatatlan kéznek s csak remélni tudjuk, hogy ez nem vezet a gazdasági feszültségek gyilkos csoportosulásához. Persze nem hiszem, hogy a képernyő előtt lövöldöző tizenévesek fogják kirobbantani a következő mutáns-ember háborút. Csak hát, érted, kedves Cris. Van ennek a dolognak egy olyan kellemetlen szájíze. Ha ma emberekkel mutánsokat irthatunk egy számítógépes játékban és vica versa, holnap mi következik? Mindenesetre, csak ezért nem fogom otthagyni a franchise-t. Amit tehetek, az az, hogy színvonallal végzem a munkám. Talán ez megadja a dolgoknak azt a lelkesedést, ami kiváltja majd esetleg a játékosok megbecsülését. Nem csak fordítok ugyanis, hanem az egyiptomi karaktereknek a szövegeit is megírom, párbeszédeket, igyekszem színt vinni a dolgokba. Azt megmutatni a munkámmal, hogy a mutánsok ugyanolyanok, pont, mint az átlagember. És az egyiptomi átlagember pedig évezredekkel ezelőtt ugyanúgy élt, mint mi, ma.
Egyébként, köszönöm a kérdést, talán pár napon belül végzek.

Mivel láthatóan érdekli Gregort a dolog, felé fordulok a széken, és amilyen tömören csak lehet, összefoglalom.
- Biztosan tudod, hogy intézetünk minden tekintetben teljes ellátás biztosítására képes. Akad egy gyengélkedőnk is, ahol mindig jól jön a segítség. Te pedig elég jól értesz a gyógyításhoz, elmondásod alapján. Tulajdonképpen ennyi lenne a feladatod, használni a képességedet.
Nagyot nézek a furcsa elképzelésen szakkörömmel kapcsolatban.
- Hogy hátráltató erő? Bárki előre mozdítja az órát, akit őszintén érdekel a téma, és értelmes kérdései vannak. Ez a tudomány nem egy rocket science. Bár végeredményben az, de inkább szemléletmódról szólnak majd az óráim. A többi csak lexikális tudás, aminek az interneten is utánaolvashat bárki. Ahhoz nem kell csoportosan összegyűlni.
A játékokban történő gyilkolászásra csak legyintek szomorúan.
- Manapság arról szólnak a játékok, hogy villognak a szuperhatalmak, és folyik a vér. Mutánsok ölnek mutánsokat. Mindegy, hogy ez a mutáció a fejéből származik egy gépfegyver formájában, vagy a kezéből növeszt furcsa, tüskés ostort. Na, de nem akarlak feltartani! Jó munkát, és kérlek, jelezz majd vissza akár a szakkörök, akár a korrepetálás, akár a munka kapcsán, ha valamelyik felkeltette az érdeklődésedet!

- Kedves Cristopher! - mondja mosolyogva Sean, - Az erőm használata nekem nem munka, nekem ez nem csak kötelesség, hanem egyfajta életstílus és cél. Amikor "munka" után keresek, nem az erőm használatára gondolok... azt amolyan természetes hozzájárulásnak tekintem.
Sean egy kicsit lehajtja a fejét, amíg pá gondolat átfut az agyában, majd újra Cris-re néz.
- A szakkörök érdekelnek. Leolvasom, mikor és hol lesznek, és elmegyek.
Majd még egyszer rámosolyog Cris-re és visszamerül a munkába. Egy darabig csendben dolgoznak egymás mellett.
Az emberek cserélődnek a könyvtárban, de ez a legkisebb nyomot sem hagyja Gregory emlékeiben. Magáról megfeledkezve teljesíti a feladatát, és még az este elküldi a kész munkát a cégnek. Mivel átlendült a holtponton, saját kutatást indít az interneten a mutánsokkal kapcsolatban.

Az éjjel pedig levelet kap a fejlesztőktől. Az este bemutatott reklámvideó, a csillogó profil és az új kaland ígérete annyi játékost vonzott, hogy még az este annyi előzetes megrendelés érkezett a játékra, ami meghaladta a fejlesztők legvadabb álmait is. A cég pedig késő este meghozta a döntést, hogy a közeledő nyárra (és a tizenéves célközönség rengeteg szabadidejére való tekintettel) lefektetik egy másfél hónap múlva esedékes kiegészítő terveit. A pénz nem számít, a franchise-nak pörögnie kell. Gregory pedig újabb adag megbízatást kap, már mint a fejlesztői csapat tagja, kulturális munkatárs.
~Nahát, ilyen a mai világ. A XIX. században valaki reggelről estére forradalmár lehetett, én reggelről estére egy globális vállalat egyik fejlesztő csapatának tagja lettem.~
Sean, mielőtt lefeküdni indul, még ellenőrzi a fizetést. Pár napon belül utalják a számlájára a pénzt és előleget is kap az indiai kiegészítőhöz. Szép. A cég nagyvonalú.

/Kösz a játékot!/

Még mindig a rám kiszabott pótlásokat nyögöm és most is itt gyötröm magam, hogy összeszedjem a még hiányzó anyagokat, főleg, hogy Sean is a saját beadandói felett nyög a sulijában, így segítségre sem számíthatok.
Még mindig dühös vagyok Adamre, hogy így kiszúrt velem, de csak magamban fortyogok, de mikor meglátom Ratnát, felötlik bennem a Logan szobájában tett kis látogatásunk és akármennyire is nem úsztuk meg büntetlenül, azért nagyon élvezetes móka volt. Most, hogy így végig gondolom és azt is, ami Adam szobájában tett látogatásomkor jutott eszembe, máris érdekes ötleteim támadtak. Gyorsan becserkészem Ratnát, hogy, mint tapasztalt és gyakorlott tettes társamat ismét bűnbe csábítsam.
- Szia Ratna! - ülök le meléé és suttogóra fogom a hangom. - A múltkor Adam szobája kimaradt a szórásból, mert már nem maradt rá időnk. Nem régen jártam a szobájában és támadt egy-két igen érdekes ötletem, hogy tréfálhatnánk meg. Persze- hárítom el az első ellenkezést. - Nem olyan durvákra, mint Rozsinál, de azért lenne mit változtatni azon a szobán, az előnyére. Ha eljössz velem megmutatom. A múltkor nem élveztük ki annyira a művünk gyümölcsét, most öteletesebbek lennénk és akárhagyományt is teremthetnénk, mi lennénk az Éjszakai Takarítók, vagy Átalakítók, ilyesmi. Benne vagy? Képzeld el, milyen buli lenne és akár csapatot is szervezhetnénk később. Mivel Rozsi nem adta jelét a második tréfánk hatásának, ezért kellene valami visszajelzés, jól dolgozunk-e, nem? - vigyorgok a lányra.

Jobb program híján, no meg miután az előző könyvemet már elolvastam, ismét a könyvtárban tanyáztam, hogy valami érdekes olvasnivalót kerítsek magamnak. Idő közben Sarah is befutott, ám mivel szemmel láthatóan még mindig a büntetésből kapott plusz feladataival szenvedett, ezért csak köszöntem neki, hagytam tanulni. Épp az egyik kanapén ültem, egy érdekes, gyógy- és fűszernövényekkel foglalkozó könyvet olvasva, amikor arra kaptam fel a fejem, hogy társaságom akadt.
-Szia! -viszonoztam a köszöntését, ám amikor meghallom, hogy miben sántikál a lány, szép lassan elkerekednek a szemeim s miután lopva körbenézek, van-e rajtunk itt valaki, hasonló hangerővel válaszolok neki.
-Sarah... De hisz épp, hogy végeztünk a Logantől kapott büntetésekkel, nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet lenne. Meg legyünk őszinték, ha nem Loganről lett volna szó, akkor lehet, hogy most valamelyik tanárunk már kórházban feküdne... -utalok az olajos padlóra, de ahogy rendíthetetlenül tovább győzköd, s magamban felelevenítem a történteket, nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el.
-Igaza van, megnéztem volna, hogy milyen fejet vág Logan, amikor megtalálta a kis meglepetéseinket. Egyébként hogy érted, hogy második tréfa? Hisz mi csak azt csináltuk, amit ő kért, nem értelek... -cukkoltam a lányt komolytalanul, hiszen naná, hogy volt ott tréfa- Nem is tudom, Sarah... ha még egy tanárhoz betörünk, tuti egyből ránk fog gyanakodni mindenki... Meg ezek után tényleg nem mossuk le magunkról a "Rosszcsontok" becenevet...
Egy darabig némán töprengek az ötletén, de aztán keserűen sóhajtok.
-Az a baj, hogy én csak látásból ismerem Adamet, de szerintem mióta itt vagyok, még egy szót se váltottam vele... Logant legalább már valamennyire ismertem, de... nem hiszem, hogy így akarok bemutatkozni Adamnél.

- Muszáj segítened Ratna! Nem szándékozom az orrára kötni, hogy mi voltunk azok, és ha mégis, akkor mindent magamra vállalok, hiszen egyébként is én vagyok mérges a plusz feladatokért, meg Sean hiányáért. – győzködöm tovább a lányt. – Meg egyébként is jól szórakoztunk és a büntetésbe sem haltunk bele, az is jó tréfa volt. Emlékezz mennyit kuncogtunk és nevettünk. Nem érezted a jól eső izgalmat, míg berendeztük a szobát, még most is beleborzongok, ha rá gondolok. Kell néha egy kis adrenalin. És, ha meglátod Adam szobáját, te is egyet fogsz érteni velem, hogy rá fér egy kis átalakítás. – nézek a szemébe unszolóan. – Semmi igazán komoly csak egy kis feltúrbózás. Meglátod tetszeni fog az ötletem, de kell a te meglátásod és a segítséges is.
Reméltem, hogy, ha eljön velem és bekukkant fogadott apám sivár szobájába, rájön, hogy igazán csak jót akarok, hogy még otthonosabban érezze magát. Várakozva nézek Ratnára, hogy végre beadja-e a derekát.

-Ehh... mint ha Logannek az orrára kötöttük volna, kiszimatolta ő magától is... -jegyzem meg csalódottan- Az viszont tény, hogy tényleg jó buli volt! Meg végül is, tényleg nem volt vészes a büntetés, bár amikor előtte közölte, hogy új szobatársakat kapunk, azon egy cseppet kiakadtam... Na jó, nem egy cseppet, nagyon...
~Hmm... csak egy kis felturbózás? Az annyira nem tűnik vészesnek.
-Hogy érted, hogy rá fér egy kis átalakítás? Még nem voltam a szobájában... Na jó, hogy őszinte legyek, azt se tudom, hol van pontosan...
Már látom magamban, hogy amíg nem adom be a derekam és nézem meg legalább azt a szobát, addig úgy sem szabadulok, úgyhogy egy beletörődő sóhaj kíséretében bezártam a könyvet, majd felkeltem, hogy visszarakjam a helyére.
-No nézzük azt a híres-neves szobát. Aztán majd még meglátom... -jegyeztem meg, majd vártam, hogy ex-leendő bűntársam mutassa az utat.


//Folytatás: dr Adam Windsor hálószobája //