New York-i Közösségi Könyvtár

by **Cerebro** Vas. Jan. 22, 2012 7:14 pm

Az ország egyik legnagyobb könyvtárhálózatának főépülete. 1911-ben nyitotta meg kapuit az Ötödik sugárút, és a 42. utca sarkán. Állítólag anyni irodalmi mű található a belsejében, melyeket ha egymás mellé tennénk, befednék az egész földet.
Az épület híres hatalmas fő olvasóterméről, melynek belmagassága 17 méter, szélessége 24 méter, hosszúsága pedig 90, így még a legszorgalmasabb Xavieres diáknak is elfér benne minden tananyaga egyszerre, bőven.

[You must be registered and logged in to see this image.]

by **Lynn Harlow** Kedd Jan. 24, 2012 10:43 am

Kicsit hamarabb érkeztem. Sheenával volt találkozóm, és a városban egyedül a könyvtár kávézójában adtak olyan dupla csokis muffint, amibe áfonyát is tettek. Bár egyébként is vissza kellett vinnem egy nagy rakás könyvet, úgyhogy gondoltam, összekötöm a kellemest a hasznossal. A könyveket leadtam, három muffint eltüntettem, leöblítettem egy almás-fahéjas teával (vagy fahéjas-almás? mindegy!), és még mindig volt fél órám, amikortól el kezdhettem számolni a késést.
A könyvek felé vettem hát az irányt, hogy ne unatkozzam, amíg Sheenára várok. Imádtam a könyvtárat, csend volt és nyugalom, arról a rengeteg könyvről már nem is beszélve, aminek már a látványától is mindig úgy éreztem magam, mintha valaki jól megmasszírozott volna tetőtől talpig. Na és mit olvassak? Bőség zavara! Orvosi témájút? Vagy inkább egy regényt? Ríkasson meg? Nevettessen meg? Épp hogy nekiláttam volna a komolyabb keresgélésnek, már a kezembe is siklott a tökéletes választás: Pablo Neruda: Cien sonetos de amor. Hogy imádtam ezt a kötetet! Ráadásul egy 1962-es kiadás. Nem sokkal azután, hogy megírta!
Kényelmesen elhelyezkedtem egy öblös karosszékben, és nekiláttam, mint előzőleg a sütinek teával. Csakúgy, mint a gőzölgő édesség és a forró ital, ez is, mint mindig, azonnal átmelegítette a bensőmet. Mohón ittam egyszerű, mégis gyönyörű szavait, aztán ahogy végeztem vele, már kezdtem is elölről.

...
Sin ir tan lejos puedo verlo todo:
Veo en tu vida todo lo viviente.

Ekkor lépéseket hallottam. Nagyon elütött a többi diszkréten halk és óvatos cipőkopogástól. Ez határozott volt, céltudatos és lendületes. Még gyorsan elolvastam újra az utolsó két varázslatos sort, aztán becsuktam a könyvet. Az órámra néztem. Hajjaj, elment az idő olvasgatással, már tíz perce várattam!

by **Sheena Duran** Kedd Jan. 24, 2012 11:12 am

Nem vagyok az a könyvtárba járogató fajta, ezért igazán meglepődtem, mikor Lynn felhívott, hogy beszélni szeretne velem és pont ezt a helyet adta meg a találkozó színhelyéül.
Mivel már egészen jól voltam a tengerparti kis afférom után, ami Kardfoggal kardfoggal történt, így már nem okozott gondot a motorozás sem. A szokásos motoros gönc volt rajtam: bőrnadrág, bőrdzseki és a kedvenc western csizmám, ami szépen kopogott a jóformán idegesítő csendben, ami a termet körüllengte.
Úgy éreztem minden szem rám tapad, ahogy végig sétáltam a termen, hogy megkeressem kedvenc doktornőmet és megérdeklődjem miért hívott ide.
- Szia! - álltam meg előtte, ahogy végre felfedeztem egy fotelban olvasgatva, - Hát itt vagyok, de hol tudunk itt beszélgetni? Hiszen így is már vagy ketten rám pisszegtek, amit villámló tekintettel jutalmaztam, így a két vénlány ismét a könyveibe temetkezett sürgősen.

by **Lynn Harlow** Kedd Jan. 24, 2012 12:58 pm

-Hadd pisszegjenek! - legyintettem, majd intettem neki, hogy üljön le valamelyik karosszékbe.
Ha leül, kicsit közelebb hajolok, hogy jobban hallja, amit tapintatosan halk hangon mondok neki, ha nem akkor kénytelen vagyok továbbra is felfelé billentett fejjel társalogni.
Valóban elég sokan pislogtak Sheena felé, meglehetősen kirívó jelenség volt a sok könyvmoly között, hiszen ide az ember nem éppen motoros szerelésben szokott járni. Inkább valami kényelmes, puha, laza öltözékben, amiben kihúzza az egész napos, de valószínűleg minimum több órás könyvtárazást. Ő inkább olyan ember benyomását keltette, aki csak akkor látja hasznát a könyveknek, ha otthon elfogyott a tűzifája.
Az előttem lévő asztalkára helyeztem a Neruda kötetet, majd belevágtam a mondókámba.
-Tudod, azért szerettem volna találkozni veled, hogy Szellem nevében is megkérjelek, hogy legyél a koszorúslány az esküvőnkön. Ő most sajnos nem tudott eljönni, de azt üzeni, hogy... öhm... ha majd az eskető ahhoz a részhez ér, hogy tud-e valaki valamiről, ami a házasságkötésnek útjában állna, akokr te... nos... minél feltűnőbben biztosítsd ki a kezedben tartott gépfegyvert, és villants egy félreérthetetlen pillantást az ott tartózkodók felé. Azt mondta, ha volna is valami gond, ez mindent megoldana.
Kicsit zavartan köszörültem meg a torkomat. Ez a bérgyilkos humor nekem még mindig túl morbid volt, már csak azért is, mert sosem tudhattam, hogy mikor viccelnek. Ez ráadásul az esküvőm volt, úgyhogy igyekeztem inkább a kellemesebb részeivel foglalkozni.
-Na de, ami engem illet, csak legyél ott mellettünk, nagyon örülnénk neki. Nem kérem, hogy legyél rózsaszínben, ezt a döntést rád bízom. Mit szólsz?

by **Sheena Duran** Kedd Jan. 24, 2012 1:19 pm

Aztán leültem Lynn mellé és én is közelebb hajoltam, hogy valamennyire kedvére tegyek a könyvtári etikettnek és nem kelljen hangosan beszélnie, habár én akkor is hallottam volna, ha 20 méterre áll tőlem, de hát ez olyan emberi volt.
Viszont, amit halkan elsutyorgott, attól majdnem sikerült felugranom és felborítani az előttünk lévő asztalt. Mikor sikerült a leesett államat összekaparni a földről és a hangomat is megtaláltam, őszinte csodálkozással néztem rá.
- Engem hívtok meg koszorúslánynak? Tényleg? Ez komoly? – hangom azért még kicsit rekedten szólt. – Szellem álláspontját még csak megértem, mert kell valaki aki kordában tartja az érted epekedőket, de, hogy ebbe te is belementél? – vigyorodtam el a magam előtt elképzelt jelenetre, ahogy szemben állok a násznéppel a kezemben egy géppisztollyal.
Aztán a rózsaszín ruha említése kicsit visszazökkentett a valóságba és kicsit talán bele is sápadtam az ötletbe, de megkönnyebbülve hallottam, hogy nem kötelező kellék a koszorúslányoknál.
- Bőr és fekete jó lesz? – nézek végig magamon, persze igyekeztem ezt halálos komolysággal ezt kérdezni.

by **Victor Creed** Kedd Jan. 24, 2012 3:54 pm

El sem hinném, hogy ilyen szerencsém van. Beleszagolva a levegőben terjengő bűzös füstön kívül megérzem az illatot és eszembe jut az a feledhetetlen este. Szőke haj, tengerpart, fekete bunda és vér. Jó sok vér. Négy nap telt el azóta és még álmomban sem hittem volna, hogy ilyen hamar találkozunk… ismét. Mikor a lépcsőre kanyarodok, szemem sarkában látom a motorját, ami még inkább igazolja jó szimatomat. Lám, lám, lám… Cicus erre járkál. A nyílt utcán, mindenki szeme láttára, miközben nagyon jól tudja, hogy vadászom rá? Szememben a csillogás élettel telibb lesz, ahogy elindulok a bejárathoz.

Belépek és rögtön megcsap az a jellegzetes könyvszag. Aprót prüszkölök és elindulok befelé. Orrfacsaró a bűz, de azért csak meg tudom különböztetni a friss illatnyomot. A könyvespolcoknál nézelődő vagy a fotelekben ülő emberek sokasága, mikor elmegyek mellettük, igyekszik a lehető legészrevehetetlenebb lenni; belebújnak a könyvükbe, rögtön megfordulnak vagy egyszerűen lapulnak és várják, hogy eltűnjek… Igen régi, állati viselkedés, ami kiújul, ha megjelenek.

Az egyik soron befordulok, követem az illatot, miközben hallhatóvá válik, vidám cseveje. Ó, te ostoba bundás…

- Párduc! – trillázom a nevét, vérfagyasztóan kedvesen. Hangom betölti az egész könyvtárat, ami kifejezetten tetszik. Ez kell ide, egy kis meglepi, ami felrázza a helyet. – Ó, Párduc… - fordulok be egy tágasabb részre és a másik oldalon, távol tőlem meglátom a két nőt. Megállok, megvárom, míg tudatosul benne, hogy itt vagyok, miközben minden szem rám szegeződik. Felkuncogok és kissé hátradöntöm fejemet. – Nem hittem volna, hogy itt találkozunk. Milyen kellemes meglepetés – mondom gúnyosan és elvigyorodom. A tekintetem egy pillanatra megállapodik az ismeretlen nőn, éhesebb lesz a mosolyom, aztán visszatérek kedvenc bérgyilkosomhoz. – Bemutatsz a kis barátnődnek? – kérdem és lassan, nagyon lassan belépek a fotelokkal telerakott részre. Kiélvezek minden pillanatot, mozdulataim elcsigázottak és a felszínes kedvesség alatt ott lapul a fenyegetés.

- Tudod – kezdem -, várni akartam még egy kicsit. Csakhogy jobbak legyenek az esélyeid, de ezt nem bírtam kihagyni... Az illatod elárult, édesem – érintem meg az orromat, aztán megyek tovább. Ujjaimat rárakom egy fotelra és végigvezetem a karfán, a háttámlán és újra a karfán. Ahogy közeledem, az emberek rosszat sejtve indulnak kifelé… mondanom sem kell, hogy a következő fotelban már senki sem marad.

– Így most már csak az a kérdés – mélyednek könnyedén a karmaim a bőrborítás alá -, hogy- hogyan foglak megölni – vágom körbe az ülést. – Rettegést vagy könyörgést kívánsz inkább? – hajtom oldalra a fejemet és elmélázva figyelem a felhasított anyagot.

by **Lynn Harlow** Kedd Jan. 24, 2012 5:55 pm

Még hogy fekete és bőr egy koszorúslánynak! Megrökönyödve néztem Sheenára. Mit akar ez, motorosok temetőjét vagy mátrixos harcjelenetet? Egyik sem illik éppenséggel egy esküvőhöz. Ezt a lehető legtapintatosabban próbáltam megfogalmazni, miközben azon törtem a fejem, hogy fogok legalább egy kis szatént, egy aprócska masni, egy leheletnyi világos színt odacsempészni.
-Hááát... tudod... ami azt illeti... khm... szóval...
Idáig jutottam az alkudozásban, mert ekkor egy férfi, mintha csak elvesztett állatkáját keresné, elkezdett fennhangon, sőt kifejezetten hangosan egy bizonyos Párducot szólongatni. Mint mindenki más, én is a hang irányába kaptam a fejem.
~Micsoda illetlenség! Ez mégis csak egy könyvtár! Ó, vagy úgy!~
Ahogy megláttam a közeledő férfit, rögtön leesett, hogy itt bizony a hangoskodás lesz a legkevesebb szabálytalanság, ami történni fog. Máris tönkretett egy csodaszép és biztos kényelmes fotelt rémisztő méretű körmeivel. Körmök! Inkább karmok voltak azok!
Ahogy közeledett már egészen biztosak lehettünk benne, hogy Sheenát keresi. Ez az újság valahogy nem tudott feldobni, kizártnak tartottam, hogy így már akár halvány esélyünk is lehetne arra, hogy leüljünk évkönyveket nézegetni, amiben esetleg találhatnánk róluk egy közös fotót, amin a gimnáziumi éveik során együtt söröztek.
Aztán, ahogy felénk lépkedett, beszélt is tovább, én pedig a kapott információra dühödten húztam össze a szemöldökömet, kezeim pedig ökölbe szorultak, ahogy hozzá méltó lassúsággal emelkedtem fel ültömből.
-Maga bántotta őt? - sziszegtem dühösen, és léptem egyet előre.
A mozdulat fenyegető célzatú volt, de arra is jó volt, hogy elfedje a remegésemet, a férfi belépője ugyanis tökéletes volt, azt sem tudtam, hova legyek a rémülettől, amit kiváltott belőlem. Viszont a félelmem mellett immár ott volt a harag is, ami valamelyest kiegyenlítette.
Fogalmam sem volt, mennyi esélyem lehet ellene, de ha igaz, amit mond, Sheena máris sebesült, ha komolyan lesérült akkor harc közben, az nem gyógyulhatott be négy nap alatt. De hát ő is csupán a megjelenésével érte el, hogy a rémület elgyengítsen (amit azóta gőzerővel próbáltam visszacsinálni), ezért aztán korábbi gúnyos megjegyzésére a bemutatásomról válaszolva biccentettem felé:
-Jó napot! A nevem Lynn Harlow. Bántottad a barátomat. Készülj a halálra!

by **Sheena Duran** Kedd Jan. 24, 2012 6:27 pm

Alig bírtam megállni nevetés nélkül, ahogy Lynn arcára kiült a döbbenet, a ruhaötletem után. Persze, nem szándékoztam a maihoz hasonló szerkóban odalibbenni erre a megtisztelő meghívásra, de az is felejtős volt részemről, hogy valami habos-babos ruhácskában masírozzak mögöttük az oltár elé. De hát, majd csak kötünk valami kompromisszumot!
Ahogy szóra nyílt a szája, hogy megpróbálja a tudomásomra hozni a dologgal kapcsolatos véleményét, valami ismerős hang borzongatta meg az idegeket a hátamon.
~ Ez nem lehet igaz! Csak nem Kardfog? Mi a fenét keres az itt? Ki nem nézném belőle, hogy Könyvtárba jár! ~
Persze ez csak kósza és nevetséges gondolat volt a részemről, hiszen nagyon is sejtettem, hogy mi hozhatta őt ide, de mivel ártatlan emberek is voltak idebenn, Lynnről már ne is beszélve, nem igazán díjaztam a belépőjét.
- Én sem terveztem ma összefutni veled! – morogtam inkább bosszúsan, mint ijedtem, de azért belehasított a vállamba a halvány fájdalom, ahogy az emlékek elővillantak. – Mi van, elfogytak a könnyű városszéli nyulacskák és most egy kis keményebb testmozgásra vágysz? Netalán mazochista hajlamaid vannak? - próbálom megkarcolni az egóját.
A kis bemutatójára a szegény fotel tönkretételében, csak gúnyosan elhúzom a szám, miközben Lynn a maga temperamentumos módján megoldja a bemutatkozást és aztán nem tudom megállni, hogy fel ne kuncogjak hangosan, ahogy fellép a vészjóslóan közeledő vademberrel szemben. Persze eszem ágában sincs hagyni, hogy szembeszálljon evvel a vadállattal, főleg, hogy állapotos.
- Ne Lynn kérlek, ne húzd fel magad! – nézek rá mikor más lehervad a mosoly az arcomról. – Ez a kettőnk ügye, ugye Kardfog? – nézek a vigyorgó férfire. – Lynn, ne aggódj, már jól vagyok. – hazudok szemrebbenés nélkül a lánynak. – Jobb lenne, ha most elmennél, és majd később befejezzük a tervezgetést. – nézek rá könyörgő tekintettel.
Ha túl is élnénk a Kardfoggal való találkozást, akkor Szellem lenne az aki felkoncolna, ha a lánynak vagy a gyereknek baja esne.

by **Victor Creed** Kedd Jan. 24, 2012 7:12 pm

- Igen-igen – válaszolom komolyan és sóhajtok egyet. – Úgy is lehet mondani – mondom a fotelnak. - Tudod, nem minden sarkon találkozom olyanokkal, mint te. És már kissé kezdem unni a rendőrhúst. – A csipkelődésén csak jót derülök, de igazából nem nagyon hat meg.

Ujjaim között morzsolom az anyagot, mintha sokkal jobban foglalkoztatna a karfa állapota. Aztán semmi fejmozdulat nélkül emelem a tekintetemet a felállni készülő nőre és szemöldököm alól lesve figyelem a bemutatkozását. Az utolsó mondatánál ráérősen elkezd felfelé vándorolni a szám sarka, majd felhümmögök.

- Nahát Párduc, nem is tudtam, hogy körülötted ennyire rendkívüli emberek vannak. Minden barátod ilyen? Mert ha igen – nézek rá a dühtől remegő Lynn-re -, akkor talán ma még életben hagylak és eljátszadozom előbb vele – indulok el ismét, de szinte rögtön meg kell állnom.

Szórakoztató, ahogy a szőke mutáns próbálja menteni Lynn bőrét. Már-már szinte gyermekien… elesett. Ostoba és sebezhető. Miközben Párduc próbálja győzködni a barátnőjét, odamegyek az egyik könyvespolchoz és leemelek egy könyvet, hogy elfoglaljam magamat. Ugyan, miért sietnék? Sejtelmes mosolyom ott ül a szám sarkában, mialatt lapozgatom a semmit mondó papírokat. Úgy állok, hogy ha bármelyikük támadna, azonnal reagálhassak. Tartásom nyugodt, magabiztos vagyok és mozdulataim az olyanokra jellemzőek, akik nagyon is a markukban tartják az eseményeket.

- Bizony-bizony Lynn - dorgálom leereszkedően. - Fogadd meg Párduc tanácsát és menekülj míg nem késő.

by **Lynn Harlow** Kedd Jan. 24, 2012 8:00 pm

Ahogy elnéztem Kardfogat, ahogy a ,,Női lélek mélységei - Értekezések az ösztrogén szerepéről a tartós kapcsolatban" című könyvet lapozgatja irritálóan flegmán, mint akinek teljesen mindegy, hogy most tép minket szét, vagy majd a ,,Ciklus kezelése a kamaszkorban" után, ugyanakkor a belőle áradó erőszak és brutalitás, mint méreg terjengett körülötte a levegőben akkor is, ha meg sem szólalt, a kisujját sem mozdította meg... hát kénytelen voltam átértékelni a helyzetet.
Rendes körülmények között egyszerű lenne a felállás. Ha támad, védekezek. Most azonban volt még valaki, akinek joga volt ezt megvétózni, márpedig ő még nem tudott beszélni, ezért kénytelen voltam úgy számolni, hogy hevesen tiltakozik, bár mint anyának, ha a kicsi kezecskéit lóbálva akarná meghuzkodni Kardfog szakállát, az sem érdekelhetne.
De ott volt Sheena is. Nem hagyhattam ott, hogy ennek a vadállatnak a martaléka legyen. Ilyet nem tehettem senkivel, egy baráttal, akire ráadásul Szellem is mindig számíthat, és ki tudja hányszor mentette meg az életét meg aztán végképp nem.
Még egyet léptem előre, hogy mutassam, mennyire nagyon magabiztos vagyok, de arra azért ügyeltem, hogy magam mögött hagyott távolság ne lépje túl a két centimétert.
-Adok még egy esélyt - mondtam neki hűvösen. - Tűnj el innen. Fordulj meg, menj el, és ne bántsd többé Sheenát. Akkor nem esik bántódásod. Ha nem mész el...
~Úristen, hát ami azt illeti semmit nem tehetek, ha itt marad!~
Mivel korrekt fenyegetésre nem futotta, csak fent hagytam a hangsúlyt, elvégre ez a filmekben is mindig bejön.
Nem lehettem biztos benne, hogy belemegy az egyezkedésbe, ezért függetlenül attól mit mond, már léptem is hátra, majd oda se nézve megszorítottam Sheena kezét.
-Ha én menekülök, te is jössz velem. Nem hagylak itt.
Sheena beleegyezésére legalább oly kevéssé számíthattam, mint Kardfogéra, de gondoltam, talán ha elég erősen szorítom a kezét...

by **Sheena Duran** Kedd Jan. 24, 2012 8:37 pm

Ahogy arra számítottam Lynn egy tapodtat sem mozdult, Kardfog meg egyből kapott az alkalmon, hogy mást is megfenyegessen, ezzel is kiélvezve a fölényét, hiszen tudva tudtam, hogy igenis képes rá.
Így már nem csak magam miatt aggódhattam, hanem a mellettem álló Lynn nevű anyukáért is, aki továbbra is az idegeimen táncol azzal, hogy tovább hergeli Kardfogat, aki persze veszi a lapot és még rá is játszik. A könyvbe mélyedő vadállat és a gunyoros beszólás után, már biztos vagyok, hogy Lynn egy tapodtat sem fog mozdulni innen.
Mikor mellém lép a lány és megragadja a kezem ebben már biztos is lehetek, még csak meg sem kell szólalnia.
- Lynn, nagyon nem jó ötlet itt maradni! – súgom neki és nézek rá hálás, de egyben sürgető tekintettel. – Igazán hálás lennék, ha most magaddal törődnél! Én elboldogulok a nagymacskával, ne félts engem! – nézek villogó tekintettel Kardfogra, aki képes volt ide is utánam jönni.
Volt egy sejtésem, hogy ezzel senkit nem győztem meg, így kezdtem felkészülni, hogy ez a könyvtár ma eléggé le fog amortizálódni, hiszen nem szándékoztam Kardfog fogai vagy körmei között végezni, és azt az esélyt sem akartam megadni neki, hogy Lynnt bántsa.
Veszélyes vizekre evezett a férfi, ha a barátaimat akarja bántani, nagyon veszélyesre.
- De, lehet, hogy neked sem ártana megfogadnod Lynn tanácsát Kardfog, hiszen nem tudhatos, hogy még mire képes! – próbálom elbizonytalanítani. – Talán tedd át a vadászatot máskorra, amikor csak ketten leszünk .

by **Victor Creed** Kedd Jan. 24, 2012 11:03 pm

Lynn fenyegetésének a végére felkapom a fejemet és kíváncsian várom a folytatást.

- Igen? Akkor mi lesz? – nézek rá érdeklődő tekintettel és a kezemben tartott könyvet egy laza csuklómozdulattal hajítom messzire. – Csak nem megölsz? – kérdem kihívóan. Hátralép és újra elkezdik húzni az időt. Cöh, a két hősnő... Ne hagyjuk itt a másikat, nélküled nem megyek sehova…

Gusztustalan, vágok egy unott grimaszt. Keresztbe tett karokkal figyelem az eseményeket és mikor ahhoz a részhez érünk, hogy Párduc elbír velem, bólintok egyet felhúzott szemöldökkel, miközben egyik alkaromat is az irányukba lendítem, hogy ezzel mondjam azt: Na, látod, aranyom, megy ez neki egyedül is!... Magamban pedig csak jót röhögök az egészen.

- Ó – lepődök meg, kissé túljátszva a dolgot és ismét elindulok feléjük, mikor Párduc megpróbál megijeszteni. – Hát, miért nem ezzel kezdted Cicus? Egy másik mutáns? – Két kezemet leengedem a testem mellé, az ujjaim begörbülnek és karmaim még nagyobbakká válnak. – Na, Párduc, úgy látszik a kislány nem megy sehova. Te sem szaladsz el. És én sem hagylak itt titeket – vigyorgok, aztán Lynn felé futva, elkezdem a támadást… Gyorsan, kiugrasztva a nyulat a bokorból.

by **Lynn Harlow** Kedd Jan. 24, 2012 11:49 pm

Párduc és Kardfog, a két dzsungelnyuszi már közös nyelvet beszéltek. Ha nem is mondtak semmi olyasmit, amit ne értettem volna meg én is, attól még minden másodpercben érződött, hogy már ismerik egymást. Nincs szükségük magyarázkodásra, nincs szükségük bevezetőre. Folytatják, ahol abbahagyták közös táncukat. Mondhatni, kissé kívülállónak éreztem magam.
Ez viszont a kisebbik gond volt, mivel Kardfog úgy vélhette, az elegendő időt pocsékolt el a gúnyolódásra, inkább tettlegesen mutatná be, mi is rejtőzik a szörny ábrázat mögött. Nagyon hamar arra jutottam, hogy egy még ádázabb szörny, de sajnos erre már akkor gyanakodhattam, amikor először megláttam őt befordulni a könyvsorok között. A látszat néha csal persze, de az első benyomás sokat számít, különösen, ha végül igaznak bizonyul.
Ahogy felém vetette magát, gondolatban toppantottam még egy utolsót, amiért nem sikerült valahogy ellógnunk előle, de a valóságban ennél azért produktívabb lépéseket kellett tennem a túlélésünkért. Először is hatalmasat taszítottam Sheenán, hogy elkerülje a hatalmas férfi becsapódását. Ha a mellette lévő kanapéra hemperedik, még mindig jobban jár, mintha Kardfoggal találkozna össze túlságosan közel.
Utána már magammal is törődhettem. Még miközben a lökésből húztam vissza a kezem, átváltoztam vízzé, így ha Kardfog nekem vetődött volna, egyszerűen átzuhan a vízfalon, ami megőrizte testem formáját. Ezen kívül, mivel eszemben sincs átváltozni, egy ujjal sem érhet hozzám. Persze így én sem tehetek kárt benne, ami azt illeti, lényegében semmit nem tehetek ellene, de legalább ő sem bánthat engem.
Azért nem akartam, hogy ennyire elbízza magát, ezért kezeimet az arcára téve elzártam őt az oxigéntől. Vízként ugyan nem tudtam megfogni, ezért kiszabadulni sem lehet túl nehéz, de gondoltam, arra csak elég, hogy egy kicsit ráijesszek.
Közben Sheenához fordultam:
-Le kell lépnünk innen! Menj előre, majd én kezdek vele valamit!
A könyvtárban maradt bámészkodók eddigre már hangos sivalkodás közepette hanyatt-homlok menekültek a színhelyről. Bár mi is velük tarthattunk volna Sheenával!
-Azt tudnám, miért olyan jó neked másokat bántani! - vetettem oda neki megvetően.

by **Sheena Duran** Szer. Jan. 25, 2012 8:54 am

Persze csak hiú remény volt, hogy ezzel a trükkel félrevezethetem, vagy meghátrálásra késztethetem Kardfogat, és azonnal be is bizonyosodott, hogy ő inkább kipróbálná, hogy mi is az a képesség.
Elhajítva a kezében tartott és számára eddig is felettébb felesleges könyvet, azonnal támadásba lendült, és most egyértelműen Lynn volt a célpontja. Izmaim megfeszültek, hogy elé ugorjak, de a lány másként gondolta, és nagyot taszítva rajtam ki is sikerült billentenie az egyensúlyomból, így a mellettünk lévő kanapét kellett használnom támasztéknak, de már ruganyosan pattantam is át felette, hogyha sikerült Lynnek elkerülnie a támadást, akkor hátulról ugorjak a férfi nyakába, belemélyesztve az ekkorra már megnövesztett karmaimat, megpróbálva eltalálni az ütőerét.
Valószínűleg ez sem állítaná meg, de nyernénk egy kis időt még összeszedi magát. Lőni egyelőre nem mertem, hiszen Lynn túl közel volt, hozzá és nem tudtam, mikor szándékozik visszaváltozni.
~ Ügyes! Nagyon ügyes! ~ dicsértem meg gondolatban, hogy ilyen gyorsan reagált és szívesen megnéztem volna most Kardfog arcát, ahogy kezei a semmit, jobban mondva í vizet markolták és egy kisebb vízfüggöny csapta képen.
- Teljesen egyetértek! – válaszoltam Lynnek a lelépéssel kapcsolatos felvetésére, csak, hogy amíg nem nyerünk legalább negyedóra előnyt, addig nincs értelme, hacsak nem akarjuk a fél várost kisebb vérfürdőbe taszítani. – Csak előtt el le kéne vakarni magunkról ezt a kis problémát itt! – bökök Kardfogra.

by **Victor Creed** Szer. Jan. 25, 2012 10:39 am

Tudhattam volna, szalad át a fejemben a gondolat, ahogy átrepülve Lynn testén, nekiütközök a mögötte lévő könyvespolcnak. Meglepődni nem lepődök meg, ahhoz már túlságosan sok mutánssal találkoztam életemben… Inkább bosszús vagyok. Megperdülök, de ekkor a vízzé vált lány kezeit az arcomra nyomja. Felköhögök és párszor átsiklanak a karjaim a testén, aztán az arcomtól próbálom ellökni, de csak azt érem el, hogy még vizesebb leszek. Ekkor teszek pár lépést hátra és ez végre hat. Veszek egy mély levegőt és a vállamba karmok fúródnak. Felmorgok, hátrakapva karmaim belehasítanak Párduc húsába, mikor rámarkolok. Túl közel jöttél édesem…

Áthajítom a vállam felett, egyenesen Lynn irányába, miközben átugrok felettük egy könyvespolcra. Ráfogok pár könyvre és hamar felfutok a legtetejére. Leguggolok, a vállam kissé zsibbad, ahogy könyökömmel rátámaszkodom a térdemre és vigyorogva lesek le rájuk.

- Szóval nem kell félteni a kicsikét – nézek Lynnre és a szakállamon maradt néhány csepp víz nagyban esik rájuk. – Rendben, akkor kezdődhet a játszma. Párduc azért figyelj oda rá… most nem leszek olyan kedves, mint a tengerparti fogócskánknál – szólok gúnyos elégedettséggel és a könyves szekrény másik oldalán landolok hangtalanul.

Gondolom, arra nem számítanak, hogy eltűnök, így ki akarom használni az értetlenkedésüket. Várok pár pillanatig, aztán kezemet lendítve áttöröm a polcot és megragadom valaki karját. Megvagy… Teljes erőmből rántom át a szekrényen. Ami sajnálatomra nem sikerül olyan fájdalmasan, mert az ütésem hatására a szekrényen átzuhanó test könnyedén töri össze a már masszívnak nem mondható fa többi részét.

by **Lynn Harlow** Szer. Jan. 25, 2012 11:29 am

Lágy permetnek épp nem mondható, ahogy a víz aláhullott a magasból, miután Kardfog az egyik könyvszekrény tetejére hágva fölénk hajolt. Elképedve néztem mennyi erő szorult belé, de elképedésem jelenleg inkább pánikkal volt fűszerezve, semmint csodálattal, mivel jelenleg azon volt, hogy minden erejét ellenünk irányítsa, ráadásul úgy tűnt, ebben már kifejezetten gyakorlott.
Még arra is volt gondja, hogy a kóstolgatást se hagyja abba egy percre sem. Elég nehéz volt nem komolyan venni, hiszen a saját szememmel láthattam, hogy fenyegetőzéseit, gonosz célzásait, kegyetlen tervezgetését és ígéreteit volt bőven mire alapoznia. Még csak visszavágni sem volt időm, mert amint csak a számat kinyitottam, máris láthattam, ahogy Sheena egyenesen felé lendül, nem épp önszántából.
-Hé! - rivalltam rá. - Ereszd el, te mocsok!
Gyors tervezgetés. Szemtől szemben esélyem sincs, valami másra lesz szükség, és ha már egy könyvtárban vagyunk, nem lenne semmi értelme kihagyni a kínálkozó lehetőségeket.
Vízként esélyem sem volt polchegyet mászni, márpedig szó nem lehetett róla, hogy Sheenát otthagyjam neki egyes-egyedül. Jégként ugyan nagyon csúsztam, úgyhogy így is a nehezebbik utat voltam kénytelen választani, de Kardfogtól aztán végképp féltettem a babát, úgyhogy nem kockáztathattam meg az emberi formát, amíg ő a közelben volt.
Nyögvenyelősen bár, de végre én is fent voltam egy másik polc tetején. Oldalt lenyúltam, és kifogyhatatlannak tűnő tárként használva a polcot, elkezdtem hajigálni felé a kizárólag keménykötésű, vaskos könyveket. Ha nem is okozhattam neki komolyabb sérüléseket ezzel, talán magamra vonhattam a figyelmét annyi időre, hogy Sheena egérutat nyerhessen. Legalábbis ezt terveztem.
Nehéz volt úgy céloznom, hogy Sheenát ne találjam el, de egyenlőre úgy néztem, senki ártatlant nem bántottam. Egy idő után azonban kifogytam a könyvekből, legalábbis azokból, amik kartávolságon belül voltak, úgyhogy a férfi reakciójától függetlenül (kivéve, ha már nem állt legalább nagyjából alattam), ágyógolyóként összegömbölyödve vetődtem egyenesen felé, hogy jéggé fagyott, kőkemény testemmel sikeresebben vágjam kupán, mint a sok fegyverként nem éppen hasznavehető könyvekkel. A becsapódást követve pedig ismét vízzé váltam, kis szerencsével még időben.

by **Sheena Duran** Szer. Jan. 25, 2012 2:02 pm

Sikerül belemarnom, de nem egészen a torkába, csak a vállába, így persze egy könnyed lendülettel hajít el és én elég nagy csörömpöléssel tarolok le egy egész könyvespolcot, miközben elkönyvelhettem pár mélyebb karmolást is.
Míg Kardfog Lynn víztestétől próbál megszabadulni,addig kikecmergek a romok közül, hogy újra támadásba lendüljek, de addigra a férfi is sikeresen elszakadt a lánytól, majd pár könnyed ugrással a polcok tetejére ugrik, onnan vigyorog le ránk, víztől csöpögő szakállal, de továbbra sem hagyja abba a gúnyolódást, ami már kezd nagyon idegesíteni.
~ Valahogy csak le lehet győzni ezt a gyilkológépet! ~ vágok egy fintort felé, miközben százféle halált kívánok neki.
- Jajj, hogy egyem a szívedet! Te meg a kedvesség! – vágok vissza neki gyorsan, de már el is tűnik az állvány másik oldalán.
Gyorsan arrafelé lépek, hogy meghalljam merre szalad, hiszen eszem ágában sincs elhinni, hogy csak úgy lelépne a színről. Szokás szerint csak játszani akar, élvezni, hogy hitegethet minket, reményt kelthet.
Éppen szólni akartam Lynnek, hogy vigyázzon, mert ez biztos, hogy valami trükk lesz Kardfog részéről, mikor egy kéz áttörte a mögöttem lévő polcot, könyvestől, faburkolatostól és hatalmas erővel rántott magával, miközben további fadarabok röpködtek szanaszét, ahogy a testem összezúzta őket.
~ Ááá! Ezt nagyon benéztem! ~ suhan át rajtam röptömben.
Aztán már landolok is a földön, pont a vadállat lábai előtt. Gyorsan átváltozok és belemarok a lábába, igyekezve kirántani alóla egy rántással közben, és ha a földre kerül, már futni is tovább.
Körülöttünk könyvek potyognak, melyből jó pár Kardfogat célozza meg.

by **Victor Creed** Szer. Jan. 25, 2012 4:31 pm

Erősen tartom a nőt és mikor megjelennek a szőke fürtök, majdnem felkiáltok örömömben. Hát nem Párduc téved be hozzánk? Hallom Lynn hangját is, mikor a kis „meglepetés” eléri a várva várt hatást.

- Cicc, cicc – szólalok meg dörmögve, mikor Párduc átváltozik. Fejemet eltalálja valami, aztán a hátamat is. Egy oldalpillantással veszem észre a jégbőrű Lynn ügyködését azokkal a könyvekkel és ha lenne rá időm, még sajnálkozóan fel is horkantanék. De nincs, mivel a nagymacska gondol egyet és kirántja a lábam alól a talajt, miközben éles fogaival megharap. Hátam erősen vágódik a földhöz, miközben több dolgot is történik velem.

A tüdőmbe egy pillanatra benn reked a levegő… Egy jégkupac közeledik felém... A bundás erősen markolássza a lábamat... Hát, úgy tűnik, tényleg gyorsabbnak kell lennem, határozom el – a végén élve meglógnak. Kezeimet Lynn felé nyújtom, a lábamat behajlítom, hogy egy erőset rúghassak Párduc oldalába. A macska idegesen felnyávog, mikor arrébb rúgom, jeges barátnője pedig tökéletes pontossággal érkezik a két tenyerembe.

Bár csúszik, mégis nagyon könnyű tartani… nem foglalkozom lényegtelen dolgokkal, gyors mozdulattal tenyeremet a nyakára csúsztatom és erősen rámarkolva, hogy a jég ellenére is biztosan tartsam, hajítom a fejem fölé. A hasamra fordulok, miközben végtagjaimat magam alá húzom és a padlón lévő Lynn-re szegezem a pillantásomat. Felkelek és vicsorogva indulok a lány irányába. Az első lépéseimnél még húzom a lábamat, de aztán egyre magabiztosabban közelítek felé.

- Most én következem.

by **Lynn Harlow** Szer. Jan. 25, 2012 5:00 pm

A landolás nem éppen úgy sikerült, mint amiben reménykedtem. Ahelyett, hogy legalábbis betörtem volna Kardfog fejét, másodperceken belül ismét a levegőben találtam magam. Ezúttal már ügyelek rá, hogy a becsapódás pillanatában víz legyek, így elkerülhettem a fájdalmat és a sérülést. Most nem is volt kit megcéloznom az esésemmel.
Jókora placcsanással értem földet. Mire összeszedtem magam, Kardfog ismét elemében érezhette magát, hiszen Sheenát is arrébb rúgva már senki nem tartotta vissza. Két lábára állva magasodott fölém, úgy közeledett egyre inkább letudva a lábát nyilván borzasztóan hasogató kínt, amit Sheena támadása okozott. Pár lépés után már mintha nem is érzett volna fájdalmat, vagy csak nagyon tudott uralkodni magán, nem tudtam eldönteni.
Vízként nem állíthattam meg, felvettem hát jég alakomat, de még így is sebesen hátráltam előle, anélkül hogy fel tudtam volna állni. Rémülten néztem kegyetlenül villogó szemeibe, hiszen szinte megbénított a rettegés. Ő pedig egyre közelebb ért hozzám. Kétségbeesve nyögtem fel, ilyen erős ellenféllel sosem akadt még dolgom.
Ezúttal nem is apróztam el, az ölembe kaptam annyi könyvet a polcról, amennyit csak elbírtam, és mindet felé hajítottam. Röpködtek az írók, költők, tudósok, filozófusok gondolatai, amelyek töprengésre, művelődésre, szórakoztatásra, nagy kérdések megválaszolására teremtődtek, most mégis arra használták, hogy megvédjenek engem attól, hogy borzalmas kínok között leljem halálomat egy ismeretlen, vérszomjas férfi karmai között.
A könyvek záporának második hulláma után rájöttem, hogy ezzel sok mindent nem fogok elérni, ezért inkább én is két lábra álltam, és elszántan néztem farkasszemet Kardfoggal, gondosan ügyelve rá, hogy a félelemnek még csak a szikrája se lobbanjon a szememben.
-Na mutasd mit tudsz, picúr! - intettem magam felé a fejemmel.
Közben a mellettem álló kellőképpen letarolt könyvespolcra néztem. Ha idejében le tudnám borítani, pont eltalálnám vele Kardfogat, és ha jól sikerül, még meg is úszom. Miközben fél szemmel azért figyeltem közeledtét, mindkét kezemmel elkaptam a vállmagasságban lévő megüresedett polcot és elkezdtem magam felé húzni. Nagyon nehéz volt, és jeges ujjaim is meg-megcsúsztak rajta, de azért sikerült megdöntenem, és úgy néztem, még Kardfog is pont alá kerülhet. Még egy utolsó lendület, és már az isten se tudta volna visszacsinálni, a polc megállíthatatlanul dőlt előre.

by **Sheena Duran** Szer. Jan. 25, 2012 5:23 pm

Sikeresen a földre döntöttem a nagydarab férfit és jó nagyot haraptam a lábába ennek örömére, remélve, hogy egy darabig lent tudom tartani, míg lynn rádobál valami nagyot és nehezet.
Erre mit látok! Saját magát veti be, mint egy mélyvízi bomba, csak jég alakjában. Mielőtt megláthattam volna a hatást és Kardfog képét, elővigyázatlanul a lába elé keveredtem, és így akkorát rúgott az oldalamba, hogy csúsztam a kövön vagy 5 métert, pedig még a körmeimet is bevetettem, ami a hanghatásokból kiindulva nem volt jó ötlet, az össze szőr felállt a hátamon!
Viszont nagyon nem tetszett, ahogy Lynnt egy mozdulattal elhajította! Még szerencse, hogy Szellem barátnőjét kemény fából…, illetve vízből faragták és így nem okozott neki gondot a landolás. Valódi ember alakban, azért kemény lett volna.
Mikor megindul a barátnőm felé, akkor már nem tétovázhatok tovább, hanem gyorsan nekiiramodok és teljes erőmből a lábának szaladok, hogy elsodorjam.
Ekkor látom meg a boruló polcot! Még jó, hogy kellő rugalmassággal és reflexekkel áldott meg az anyatermészet, így még pont időben tudtam elugrani a nagy robajjal földet érő és remélhetőleg a kedves sorozatgyilkosunkat is maga alá temető könyvállvány alól.
Azonnal visszaváltoztam és előkapva most már a pisztolyomat a lányra kiáltottam.
- Lynn! Fordulj meg és szaladj, megyek utánad, csak még feltartom egy pár ólommal.- azzal célzásra emeltem a fegyvert, hogyha meglátom Kardfogat, azonnal tüzet nyithassak. Tudom, hogy egy-két golyóval még elboldogul, de az amennyit én szándékoztam belepumpálni, remélem megfekszi a gyomrát.

by **Victor Creed** Szer. Jan. 25, 2012 6:56 pm

Örömmel fogadom rettegő tekintetét, ahogy kúszva igyekszik el, egyre távolabb tőlem. Lassan folytatom a lépdelést Lynn felé, miközben torkomból feltör a kuncogás. Könyvek… Megállok és érdeklődve várom a következményeket. Először egy repül felém, aztán jön a többi keménykötésű papírcsomó. Lenézek a mellkasomra, ahol a legtöbb eltalál, majd fél szemöldökömet felhúzva, fogaimat kivillantva indulok el ismét.

- Úgy tűnik ez nem hat – mondom a lánynak, mintha engem is csalódásként érne az eredmény és játékosan végighúzom a bal kezem ujjait a könyvsoron. – Próbálkozz keményebben – javasolom gúnyosan. Feláll, rendezi arcvonásait és megragadja az előbb áttört könyvespolcot. Meglepődve torpanok meg, mikor rájövök mire készül és elkezdek hátrálni, hogy még véletlenül se essen rám a nehéz tárgy. Még mit nem, miközben ő víz alakjában könnyedén kicsusszan a rések között?

Aztán a hátam mögül jönnek a puha puffanások és rájövök egy aprócska, de igen lényeges dologra – Párducról megfeledkeztem. Félig van időm megfordulni, aztán letarol a lendületével, de mielőtt még elsietne mellőlem, karmaimmal érzem, ahogy utat találok a vállán gyógyuló sebbe… Aztán egy árnyék vetül rám és jön a sötétség.

Felnyögök… A vállam kicsavarodik, a halántékomon érzem, ahogy a vér lecsurog és a lábam is beszorul a nehéz könyvtartó alá… Meghallom Párduc hangját, aztán a fegyvere fémes kattogását, ahogy előkészíti nekem. Egy erős rántással szakítom le a lábfejemet és felüvöltök. Lihegek… Várok. Telik az idő és Párduc szívverését jól hallom, ahogy feszülten áll készen. Testemet elönti az adrenalin és megremegek a dühtől. Azt hiszi, a bolondját járathatja velem? A nehéz tárgy a földhöz passzíroz, de azért nem vagyok veszélytelen. Egyik kezemmel megmarkolok egy polcot, miközben valahonnan a lihegésem és a lábamba nyilalló fájdalmon túl a könyves szekrények ritmikus dőlését vélem hallani… Mint egy… dominó?

Karmaimat a fába mélyesztem, aztán elkezdem felemelni. Először lassan indul meg, de utána fogást váltok rajta és a már épp kezeimmel lendítek rajta egyet – remélve, hogy az eddig rajta álló Párduc meginog és kénytelen lesz leugrani róla és a másik oldalon találnia magát. Annyi rés keletkezik, hogy ismét fogást váltsak és már lábaimat is használva taszítsam el a nehéz tárgyat. Mikor a regenerálódó lábamra nyomás helyezkedik, felmorgok, és a dühömbe temetem a fájdalmat.

Várom, hátha fordulatot vesznek az események és helyettem, most Párducra esik rá a szekrény, miközben négykézlábra ereszkedve, lábamat fenntartva tűnök el egy folyosón, Lynn illatát követve.

//9000. reag! Very Happy

//

by **Lynn Harlow** Szer. Jan. 25, 2012 7:32 pm

Már épp csalódni készültem, amiért Kardfog időben észrevette az eldőlő szekrényt, amikor megjelent a képben Sheena. Az ő segítségével a kegyetlen vadállatot sikeresen maga alá temethette a súlyos könyvszekrény, igaz, ez azzal járt, hogy kis ideig én is veszélyben forogtam. Én azonban tudtam védekezni, ő nem. Víz alakját öltve játszi könnyedséggel jutottam vissza arra az oldalra, ahol az imént voltunk.
-Jól van, de siess! - kiáltottam Sheenának a válaszomat, és ismét emberré váltam.
Aggódó pillantásom a vállára siklott, ami erősen vérzett, de pillanatnyilag semmit sem tehettem érte. Azért gondolatban elraktároztam az emlékeztetőt, hogy sebet bekötni. Megfordulva észrevettem a könyvet a kisasztalon, amit Sheena érkezése előtt olvastam. Ostobaság, tudom, de hát Neruda! Gyorsan felkaptam, visszatoltam a helyére az El mar y las campanas: Poemas és az El corazon amarillo közé.
Miután egy könyvet a helyére tettem, azt követően, hogy egy polcot ledöntöttem, a tartalmát meg széthajigáltam, sarkon fordultam és futásnak eredtem.
Még láttam Sheena kezét a pisztolyára feszülni, rohanás közben hallottam, ahogy több könyvszekrény követi az első példáját, és eldőlnek, mint a favágók által megtámadott fák. Robajuk hosszan visszahangzott a rémült légkörtől elmenekült emberek hiányában úszó termen. Nem mertem hátra fordulni, gondolatban viszont egyre Sheenát szólongattam, a magára maradt Párducot, hogy vigyázzon magára, és siessen utánam. Nem engedtem, hogy befurakodjon a fejembe a rémes kép, amin Kardfog győzedelmesen fölé hajol, hogy befejezze mocskos játékát.
Nem sokkal a kijárat előtt egy hosszú, zöld, nehéz anyagú függönnyel eltakart beugrót találtam. Bebújtam hát oda, gondoltam, ha Sheena közeledik, azt hallani fogom innen, itt biztonságban megvárhatom. Körülnéztem. Szinte üres volt az aprócska szobaszerűség. A függönnyel szemben lévő fal teljesen üres volt, a másik kettő mentén pedig hosszú, falra rögzített, pultszerű asztalsor állt. Egy-két laptop láttam rajtuk, de egyébiránt a helyiség üresnek volt mondható.
Ebben a beugróban tudott az ember az internetre csatlakozni saját gépével. Összesen húsz ülőhelyet számoltam, tehát tényleg kicsiny hely volt ez.
Lihegve dőltem az üres falhoz, és vártam, hogy meghalljam Sheena kemény cipőtalpának jellegzetes hangjait, ahogy felém fut. Nem nagyon számítottam rá, hogy Kardfog megjelenne. Bármilyen nagy, egy egész szekrény azért még neki is sok kell, hogy legyen.

by **Sheena Duran** Szer. Jan. 25, 2012 8:00 pm

Egy darabig csak a dühös lihegését hallom, majd mozgolódni kezd és aztán felcsattan egy fájdalmas ordítás is.
A szám mosolyra húzódik, hiszen ez azt jelenti, hogy azért tudtunk neki meglepetést okozni.
Örültem, hogy Lynn szót fogadott és elment, mert így most csak magamra kellett vigyáznom.
Feszülten várom, hogy kibukkanjon valahol a feje Kardfognak, de hirtelen maga az egész szekrény emelkedik meg, hogy alig bírok időben leugrani róla, mikor átlendül a holtponton és a másik oldalra borul. Szerencsémre nem a polc mellé, hanem hátrafelé lendültem, így az átforduló nehéz bútor nem zuhant rám, hanem nagy csattanással zuhant a földre.
Alig nyertem vissza az egyensúlyomat, mikor láttam, hogy a kissé sérült Kardfog előmászik és felvéve a szokásos négykézlábas pózát, megindul tőlem távolodva, és sejtem, hogy ki után akar rohanni. Gyorsan emelem utána a pisztolyt és kilövök egy tárat, remélve, hogy kellően lelassítja, ha eltalálja pár, és én jó lövő vagyok!
Aztán magam is futásnak eredek, nem törődve lüktető vállammal, melyből ismét bőségesen öntözi a dzsekimet a vér. Most nincs idő a fájdalommal törődni, hiszen meg kell előznöm Kardfogat, nem mehet Lynn közelébe.
Nem mondtam ugyan Lynnek, de lehet, most jól jönne Szellem segítsége, hiszen ezzel a vérszomjas fenevaddal, több mint valószínű, hogy nehezen fogunk ketten boldogulni, habár tudom, hogy jó párost alkotunk. De most Lynn állapotos! Nem sodorhatom veszélybe!
Megkétszerezem erőfeszítéseimet, hogy a férfi előtt érjek a lányhoz. Mivel nem tudom, hová menekült, ezért én is bevetem a szaglásomat, ami egy lefüggönyözött szobához vezetett.
Felrántottam a függönyt és bekiabáltam, hogy figyelmeztessem.
- Nem sikerült lerázni, vigyázz magadra!

by **Victor Creed** Szer. Jan. 25, 2012 8:51 pm

Jól látható ösvényként rajzolódik ki előttem Lynn illata, könnyedén beérhetném, de a combomban és a hátamban is elkezd terjengeni az a jól ismert szúrás. Párduc! Bosszúsan felmorranok. A negyedik lövését nem várom meg, helyette élesen befordulok egy másik könyvsorra és felegyenesedve várom a golyók nyomásának megszűnését. Mikor hallom, ahogy elrakja a fegyvert, fejem megrezdül; elkezd futni – nem kell kérnie, hogy én is csatlakozzam hozzá. Nekiiramodok, immár teljesen egészséges lábfejjel.

Szemem összeszűkül, miközben azt tervezgetem, hogyan fogok végezni a szőke lánnyal és a kis barátnőjével. Tetszik a fogócska, de felettébb ingerlő a bátorságuk… és ami a legjobb: komolyan gondolják, hogy lerázhatnak. Engem…

Felugrok egy szekrényre – az első golyó elkezd zuhanni a padló irányába -, aztán egy másikra és onnan egy könnyed ugrással már a második szinten vagyok. Kihajolok a korláton kívülre és látom, ahogy Párduc igyekszik a függöny felé, ahonnan Lynn szapora levegővétele, kiabálássá erősödik fülemben.

- Ilyen könnyen nem úszod meg – morgom és a második golyó is fémesen csillog a szőnyegen. Lenézek rá, aztán két ujjam közé csippentve felegyenesedek… Hát persze… Mosolygok mindent tudóan, aztán kitörve egy ablakot, sebesen távozom az épületből.

by **Lynn Harlow** Szer. Jan. 25, 2012 9:15 pm

Nem kellett sokáig várnom, Sheena nagyon hamar felbukkant. A kinti zajokból ítélve nem csak azért futhatott így, hogy ne várakoztasson meg, úgyhogy én sem vesztegettem az időt, hanem lendültem is kifelé a rejtett zugból.
-Tipli! - fogtam rövidre a mondandómat, és már rohantam is.
Út közben hangos csörömpöléstől rezzentem össze, bár azt hittem, ijedelemre csak Kardfog megjelenése adhat okot. Hátratekintve nem láttam semmi gyanúsat, vagy olyasmit, ami üvegből készült, úgyhogy miután még hozzáadtam azt is, hogy az utcai zajok, mintha felerősödtek volna, megkockáztattam, hogy az egyik ablak törhetett be. Sok logikát nem láttam benne, miért tört volna be egy ablakot Kardfog. Sajnos a kanyar és a polcok miatt nem láttam el odáig, ezért aztán nem is győződhettem meg a valódi okról a saját szememmel.
-Hát ez meg? - értetlenkedtem, mikor végre elértük a kijáratot. - Vajon mi...? Mindegy, mindegy, menjünk - hadartam inkább gyorsan, mikor rájöttem, hogy valójában kit érdekel, csak jussunk már ki innen végre.
Feltéptem a vaskos, szépen faragott kétszárnyú ajtót, és kiléptem a folyosóra.
-Gyorsan! - intettem Sheena felé.
Mikor az ajtó ismét becsukódott, megpillantottam néhány kisebb rúdra erősített zászlót a falon. Magasra ugrottam, hogy elérjem a hozzám közelebbit. Nem sikerült. Túl magasan volt. Még egy ugrás. Újabb kudarc.
~Mi a jó fenéért kell ezeket ilyen magasra rakni?! Attól félnek, hogy ellopják, vagy mi?!... Ja!... hoppá...~
Belecsimpaszkodtam a piros-fehér sávokba (a csillagokat már nem értem el), és egy erőteljes rántással kiszabadítottam a tokjából a rudat, amit aztán diadalittasan tűztem az ajtó két íves, leginkább kettes számjegyet idéző kilincseibe, hogy Kardfog belülről ne tudja kinyitni... legalább egy darabig.
Bentről azonban egy pisszenés nem sok annyi sem hallatszott. Sheenára néztem. A láthatatlan, ki tudja hol lévő Kardfog, százszor, ezerszer, milliószor ijesztőbb volt, mint az, amelyik karmait előreszegezve, vértől csöpögő fogait vicsorítva ránk támad.
-Mi folyik itt? Nem létezik, hogy még nem ért ide!
Hirtelen már nem voltam olyan biztos benne, hogy kint nagyobb biztonságban lennénk, mint idebent, de ami azt illeti, semmiben sem voltam biztos. A láthatatlan ellenség. Régi trükk, és mindig beválik. A pánik kezdett egyre jobban elhatalmasodni rajtam.

by Ajánlott tartalom

New York-i Közösségi Könyvtár

New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár

Re: New York-i Közösségi Könyvtár