Eagle Eye Nyomozóiroda

//Bocsi, hogy idepofátlankodom, de nem is zavarok sokáig //

Az éjszaka közepén, mikor a ház cirmos őrzője távol van, egy sötét alak materializálódik a semmiből, kezében egy kék, Casper mintás dobozzal, piros szalaggal átkötve. Nem totojázik egy percig sem, s az ajándékdobozt, mely egy vadi új Waltert rejt, az üvegasztalra helyezi. Dolga végeztével el is tűnik erről a helyről, hisz ki tudja, mit tervez itt Sheena, és kivel, abban viszont biztos, hogy őt már várják máshol. Természetesen Üdvözlőlap is jár a csomaghoz, ám mivel a "Békés Boldog Karácsonyt" ebben a konkrét esetben szarkazmusnak hangzana, csak azt írta rá: "Jó szórakozást."

//Boldog Karácsonyt //

Lendületes szavaid belefojtják a nőbe a szavakat. Megdöbbenve mered rád, aztán kirobban megint, zagyva szövege félig-meddig védekezés, félig-meddig átkozódás, de a papírokat a kezedbe véve hamar elveszted ez iránt az érdeklődésed. Egy napló részletei ezek. Maga a teljes napló kérdéses, hogy hol van, ez csak néhány lap belőle:

Érzem, ahogy a kis förtelem növekszik bennem. Undorodom. Undorító! A sátánimádó beszennyezte a testemet és talán a lelkemet is. Hogy tehette ezt velem? Hogyan? Nem szülhetem meg a Sátán gyermekét! Nem lehet! Édes Jézusom, miért méred rám ezt a terhet?

Mit tegyek? Az atya szerint az abortusz bűn. De ez a gyermek önmagában bűn. Istentelenség! Kárhozatos undormány, aminek sohasem lett volna szabad megfoganni! Istenem egyetlen estényi megingásért mikor a mértéktelenség bűnébe estem, hogy büntethetsz ennyire? Nem! Nem szabad világra jönnie!

Minden hiába volt. Megszületett a korcs. Ma életet adtam a Sátán kölykének. Pfúj! Undorodom tőle! Mikor a karomba akarták adni leköptem. Az orvos szülési stresszről beszél. Senki sem látja, hogy miféle fattyú ez? Nem lehet. Nem!!

Meghalt a fronton. Nem mentem el a temetésére. Itthon imádkoztam Istenhez, hogy kifejezzem a hálám. Meghalt az a beteg, torz féreg, akit férjemül rendeltek. Megtapostam és tűzre dobtam mindent, ami rá emlékeztetne. Rátiportam a fattyára is, de nem veszejthetem el így. Nem értenék meg.

A Sátán vigyáz a magzatára. Megtalálta Horten. Pedig reménykedtem, hogy végre megtisztítom a Sátán befolyásától ezt a hajlékot. Valamit ki kell találnom... Nem szabadulhat a világra még egy ördögimádó, az én méhemből nem!

Eldobod az iratcsomót, mintha égetné a tenyeredet és elborult tekintettel fordulsz a szokatlanul csendessé vált nőhöz, aki szinte suttogja:
- Látja? Látja? Igazam volt. A Sátán gyermeke. Maga a gonosz... A pokoltól kapja bűnös erejét, de senki sem hitt nekem! Nem lett volna szabad felnőnie, de maga... - néz rád reménykedve. - Maga erős. Még megölheti. Megszabadíthatja a lelket a bűnös test rabságából! Megmentheti és talán ezzel Ön is bocsánatot nyer a vétkeire és tiszta lesz mint mi - hadarja unszolva.

A döbbenettől és az undortól nem tudok egy darabig magamhoz térni, végül a nő szavai hoznak vissza a jelenbe és lendületes lépekkel megyek oda hozzá, majd a már jó ideje ökölbe szorított kezemmel úgy vágom szájon kétszer, hogy a vére a kezemre fröccsen.
- Hallgasson! - sziszegtem alig hallhatóan. - Hallgasson maga ocsmány féreg! - mondom most már hallhatóan, és ha a szemembe néz láthatja, hogy most jobb, ha most befogja a száját, mert nagyon nagy akaraterőre van szükségem, hogy azonnal ne öljem meg.
- Hogy szorulhat valakibe ennyi gonoszság, hogy egy ártatlan gyermeket el akarjon veszejteni elvakultságában! Nézzen magába, ott lapul a sátán a maga lelkében, és jó mélyen berágta magát oda. Nekem nem kell tisztulni, magához képest olyan vagyok, mint a frissen esett hó. Ezeket a papírokat, most magammal viszem és, ha esetleg nem húzódna meg itt és a további életében, nem kérné az Úr bocsánatát a bűnös lelkének, akkor teszek róla, hogy a városban mindenki megtudja, kicsoda maga és mi lakik a szíve helyén. Lehet, hogy akkor vissza sem kell jönnöm, mert elintézik helyettem a maga fanatikus társai, hogy megkapja, amit megérdemel. - nézek rá még mindig villámló tekintettel. - És nyomatékosan felhívom a figyelmét, hogy még véletlenül se lássam meg Josh közelébe és ne is halljak magáról, mert az lesz az életének utolsó cselekedete. Megértette? - markolok a hajába és kényszerítem hogy rám nézzen. - Az utolsó!
Aztán már nem törődöm vele, csak összeszedem a papírokat és hátra sem nézve a motoromhoz megyek, mert félő, hogy ha tesz valamit, akkor mégis meggondolom magam, most is csak Josh miatt hagytam életben, hisz mégis csak az anyja, még ha ezt a szót meg sem érdemli. Most már haza indultam.

Magára hagyod a megvert asszonyt és lendületesen kisétálsz az épületből zsebedbe gyűrve a papírokat, majd motorra pattansz és hazafelé indulsz...

Amíg elvolt az otthonából néhány napig Sheena igyekeztem rendet tartani és rendet csinálni a lakásban. Rendszeresen takarítottam, törölgettem, rendeztem a cuccokat a helyükre, meg ilyenek, nap közben pedig el-elmentem játszani, hogy ne nagyon kelljen az itt hagyott költőpénzhez nyúlnom. Az élelmiszert is beosztottam amennyire tudtam inkább, mert szerettem volna meglepni Sheenát, hogy legalább ezzel már ne kelljen foglalkoznia.
Vettem a megkeresett kis pénzből fagyöngyöt és fenyőágat vettem az ajtóra és felcipeltem egy fenyőfát is. Feldíszítettem leginkább papírból vágott és ragasztgatott dísszerűségekkel. Kiszíneztem őket és gyertyákat is készítettem rá. Vettem egy aranyszín szalagot is, amivel körbe tekertem. Ajándékra sajnos nem volt pénzem...
Éppen a szakácskönyv és a tűzhely közt szaladgálva készítettem az ebédet, mikor nyílt az ajtó. Hallottam a kulcsot fordulni a zárban. Elmosolyodtam és amint benyitott a konyhába is Sheena azonnal dúdolgattam magamban. Meglepetten forgatta a tekintetét körbe a gigantikus fogadócsarnokban, ahol díszegyenruhás férfiak és báli ruhába öltözött nők álltak sort két oldalon a gazdagon feldíszített falak mellett. Gyönyörű orgonazene csendült fel. Keringőző alakok között lépdelt befelé megdöbbenten, de mosolyogva mély örömömre. Lábain ezüstszín cipellők, rajta fodros, hófehér ruha lebbent. A sarokban vonósnégyes húzta, a haján pihenő gyémánt tiara tükrözte vissza a fényeket.
Nevetve léptem hozzá öleltem meg, elengedve az illúzió képeket és vidáman fogadtam:
- A gyakorlatban nem tudok ilyesmit, de láttatni már egy picit jobban - mosolyogtam rá. - Volt néhány intenzív élményem, rájöttem, hogy... hogy hangokat is meg tudok jeleníteni ha nagyon figyelek. Én... nem tudtam ajándékot venni, de úgy gondoltam ezzel meglephetlek - pirultam kicsit. - Viszont valakitől kaptál valamit - mutattam a fa alá, ahol egy kis csomag pihent. Vállat vontam: - Reggelre egyszerűen ott volt. Nem tudom kitől van - jegyeztem meg. - Jól vagy Sheena? Sikeres utad volt? - kérdeztem.

Sok mindent kellett magamban elemezni és tisztázni míg hazafelé motoroztam, de mire beléptem a lakásba már csak arra tudtam gondolni, hogy vajon hogy érezte magát Josh míg egyedül volt, és nem bánta-e meg, hogy beköltözött hozzám. Az ajtón lévő díszítsek már megdobogtatták a szívemet, hiszen nem is tudom, talán gyermekkoromban volt utoljára, hogy ilyennel találkoztam. A lakásban mélyet szippantottam a levegőbe, ahol érezhető volt a fiú illata és még ezen kívül erős fenyőillat is lengedezett.
~ Mi a szösz! ~ néztem körbe és meglepetten pillantottam a feldíszített fára, melyen látszott Josh keze munkája és az igyekezete, hogy a kevésből is szépet varázsoljon.
Mivel a motoszkálást a konyhából hallottam mosolyogva nyitottam be és ahogy meghallottam a fiú dudolását a konyha helyett egy gyönyörű palotában találtam magam, ahol szebbnél szebb ruhákba öltözött emberek álltak sorfalat nekem, aki szintén pompázatos ruház viseltem….és …és most lepődtem meg igazán, hiszen hallottam a hangokat, az orgona zenét, a vonósnégyest! Ahogy az ábrándkép szertefoszlott, ámuló szemekkel néztem a fiúra, aki tovább fokozva a meglepetésemet kacagva ölelt meg. Örömmel viszonoztam a szeretet eme megnyilvánulását és melegség járta át a szívem, mikor láttam, hogy mennyit készült, hogy meglepjen. Egy pillanat alatt elszállt a komor hangulatom és vidáman hallgattam a beszámolóját.
- Nagyon boldog vagyok Josh, hogy ilyen szépen fejlődtél, és nagyon köszönöm az ajándékodat, szebbet nem is adhattál volna, hidd el. – öleltem meg újból szeretettel. – A csomagot majd mindjárt megnézem és kiderül, ki volt az éjszakai mikulás. – nézek a dobozra, de van egy tippem, hogy ki lehetett. – Az utam….igen, mondhatni rá, hogy jól sikerült és lesz is vele kapcsolatban egy meglepetésem, de most én is hoztam neked valamit. – mentem vissza az ajtó elé, és hoztam be a becsomagolt nagy dobozt (gitár van benne). – Remélem ez is legalább, olyan szépen szól majd, mint a régi. – nyomtam a kezébe mosolyogva. – És, ha már kibontottad, itt van ez a boríték is – adom oda az atya küldeményét, - szeretném, ha figyelmesen elolvasnád és megfogadnád a benne írtakat.

Gyakorlatilag rávetettem magam a csomagra és gyorsan széttépve a csomagolást áhítattal vettem kézbe az én ütött-kopott régi gitáromhoz képest modern és gyönyörű hangszert. Szeretettel öleltem meg újra Sheenát. Na jó... a nyakába ugrottam, na... Bólintottam a levél kapcsán, de könyörgően néztem Sheenára:
- Előbb... előbb játszhatok valamit ezen? - kérleltem. Miután bólintott és nekiállt kibújni a kabátból, motoros csizmából, szóval kényelembe helyezni magát én is élvezettel pengettem meg a húrokat és erős hangon énekelni kezdtem, talán kissé pimaszul állva hozzá egy klasszikushoz, de erre túl későn jöttem rá és már nem akartam visszakozni. Az első fogvillanós mosolyok Sheena arcán már jelezték, hogy nem lőttem nagyon mellé. Ahogy végeztem félretettem a gitárt és a tűzhelyhez lépve befejeztem az ételt. Hát nem hasonlított a könyvben lévő rántott hal képére, de reménykedtem, hogy a kinézete ellenére ehető lett... bármi is ez... De azért reménykedve asztalhoz hívtam Sheenát:
- Nos... ez rántott hal szeretett volna lenni... hát... azért remélem nem lett nagyon borzasztó... - vakartam meg a fejemet. - A képességem meg... figyeltem magamra, mert te... akarom mondani ahogy te kérted és hát... szóval rájöttem, hogy ezek szerint az enyém is fejlődik idővel. Őőő... hát jó étvágyat vagy ilyesmire... próbálj csukott szemmel enni, vagy ilyesmi... - toporogtam zavartan, majd leültem és kíváncsian kinyitottam a borítékot és nekiálltam elolvasni a levelet.
Carter atya... Carter atya? De hát... de hát hogyan?! Én...
Ahogy haladtam előre egyre nehezebb volt olvasnom a sorokat, a látásom homályosodott el és az első könnycseppek a papírra hullottak. Mire a végére értem már bőséggel hullott a lapokra belőle. Soká ültem csak nézve a lapokat, de végül felemeltem a fejem majd egy ösztönös mozdulattal elkaptam Sheena csuklóját és apró puszikat nyomtam rá, csak időnként zihálva:
- Köszönöm... köszönöm Sheena... köszönöm... ez... még nem... nem tudom... de... de köszönöm... mindent Sheena...

Nevetve néztem, ahogy türelmetlenül bontogatni kezdi a csomagot, majd gyakorlatilag széttépve azt, kaparintja kézbe az ajándékát, és boldogan viszonoztam a kitörő köszönetét.
Mikor szinte könyörög, hogy játszhasson rajta, természetesen azonnal beleegyezek, hiszen ezért kapta és én élvezem, ahogy játszik rajta. Így miután ledobom magamról a motoros göncöt, kényelembe helyezem magam és átadom magam Josh énekének és zenéjének.
Mikor befejezte még meg is tapsoltam, annyira tetszett. A frissen prezentált koncert után asztalhoz ültünk és Josh minden szabadkozása és figyelmeztetése ellenére jóízűen belakmároztam a halból, akármennyire is furán nézett ki.
- Josh, ez tényleg nagyon finom lett! – dicsértem meg. – Nekem nem az a lények, hogy néz ki, mert én is tudok néha olyat alkotni, hogy senki emberfia nem mondaná meg mi az! – nevetem el magam. – A képességedre meg nagyon büszke vagyok, hogy sikerül lassan az uralmad alá vonni, ha sokat gyakorolsz, meglásd még jobb leszel benne.
Aztán hagytam, hagy olvassa el az öreg pap levelét, miközben láttam rajta mennyire meghatja a tartalma. Nagyon örültem, hogy az atya segítségével, talán még jobban helyreáll a fiú lelkibékéje és elindulhat azon az úton, ami egy ilyen fiatalember megérdemel. Ha már kellően felkészült, majd beszélhetünk az iskoláról is, de most még, hagyom, hagy élvezze a biztonságos otthon melegét és kellően erősödjön meg a képességének használatában. Ebben talán tudok neki segíteni.
- Hé te! – rántom el a kezem meglepődve. – Ne nekem köszönd! Ezt te érted el az atyánál, hogy ilyen meleg szívvel emlékszik rád. Megérdemled!

Ahogy elrántja a kezét riadtan nézek fel rá, majd enyhén megcsóválom a fejemet:
- Nem... nem Sheena... ezt te hoztad el nekem. Ez nekem... szóval ez fontos volt... nem tudom... én még igazán nem is értem ezeket, az egyik pap ezt mondja, a másik azt... de azt tudom, hogy te mentél el érte. Én... én nem vagyok okos Sheena... de megérzem ha szeretnek... talán mert... mert azt hiszem nem sokan szerettek eddig... - hüppögtem egy kissé, de visszanyeltem a gombócot a torkomban, mert ezt nagyon szerettem volna elmondani neki. - De te... nem tudom miért Sheena, de te szeretsz engem. Érzem... és... én nagyon... nagyon szeretném ezt neked meghálálni, de sosenem fogom tudni... én... - pillantottam zavarodottan a kezére amit elkapott - nem akartalak megbántani... bolondság volt, nem is tudom miért... én... csak azt akarom mondani, hogy... hogy hálás vagyok neked Sheena. Érted ezt? - motyogtam most már félénken.

Ahogy elkaptam a kezem és rám nézett már meg is bántam, de csak nem hagyom, hogy a kezemet csókolgassa.
- Jaj! Josh! Nincs semmi baj! Nincs semmi baj! – mondom neki miközben megcirógatom a bánatos arcocskáját. – Csak nem szoktam hozzá, hogy valaki kezet csókoljon nekem! Nem bántottál meg, sőt! De, ha meg akarsz valamit köszönni, inkább az arcomra adj egy puszit, rendben. – mosolygok rá rendületlenül, nehogy megint visszaessen ebbe a mentgetődzős korszakába. – Tudom, hogy szeretsz Josh és én is nagyon-nagyon szeretlek és ez elég, semmit nem kell meghálálni, ha két ember így érez egymás iránt. És, ami a legfontosabb Josh, - nézek rá elkomolyodva, - hogy nem szapuld magad soha többé! Igen is okos vagy és előbb-utóbb ezt be is bizonyítom neked, még ha most nem is hiszed el magadról. És, ha megérzed, hogy ki szeret téged igazán, akkor mindig annak higyj, ezért is írta neked az atya ezt a levelet és küldte el azokat, mutatok a levélben lévő tárgyakra. És most, neked is meg kell kóstólnod amit főztél hékás, aztán mosogatunk és választhatsz mit szeretnél utána csinálni.

Nagyot nyeltem:
- Rendben van Sheena, úgy lesz - bólintottam, aztán felsóhajtottam: - Van... van valami, amit el kell mondanom...
Óvatosan vettem magam elé a halból, ahogy kérte, de közben beszélni is kezdtem:
- Hát szóval... mióta tudok hangot is kötni a villanásokhoz van még valami... amit eddig szóval nem ismertem. Illetve máskor is éreztem már néha, de most mindig, az utóbbi időben. Szóval az van, hogy akárki jön a közelembe, tényleg bárki, akkor valahogyan tudom, hogy mit érez. Mármint nem így tudom - böktem a halántékomra. - Hanem... szóval így tudom - vándorolt a mutatóujjam a szívemre. - Nem azt mondom, hogy mindent tudok, hogy mit érez. Ez így nem lenne igaz. Csak... Hmm... Szóval ha valamit nagyon erősen érez, akkor azt. Most például te szeretetet érzel és bűntudatot valamiért. Nem tudom miért vagy ilyesmi, de ezt érzed. De ez nem olyan, mint a... mint az emlékvillanások. Ez mindig van, ha akarom, ha nem - próbáltam neki elmagyarázni, miközben ő is vett még egy kicsit a halból így közösen falatoztunk.

Miután kicsit összeszedte magát a fiú, és neki látott, hogy szedjen az ételből, meglepő dolgokat mondott a fejlődő képességéről.
- Ez érdekes és egyben talán nagyon hasznos másodlagos képességnek tűnik. – kezdem el magyarázni neki. – Sok mutánsnak alakul ki ilyen másodlagos képessége, ettől nem kell megijedni. Gondolom, majd az idő multával ez is jobban tudod majd használni és az érzéseket is jobban elkülöníteni. De hasznos lehet a számodra, ha tudod, hogy akivel beszélsz, az őszinte-e veled az érzéseit tekintve, ez neked is sokat segíthet.
Hogy ne egyen egyedül és mert tényleg jól sikerült a hal, én is vettem még egy adagot, így eszegettünk csendesen a gondolatokba merülve. Rohamosan fejlődésnek indult a képessége és csak remélni mertem, hogy megbirkózunk vele egyelőre.
- Még nem mondtad, hogy a mosogatás után, mit tervezzünk estére. – mosolygok rá két falat között.

Némileg ijedten hallgattam Sheenát, végül óvatosan ki is böktem:
- Én azért egy kicsit félek tőle... - vallottam be. - Az emberek szeretik a titkaikat megőrizni meg minden és... hát lehet nem örülnének, hogy tudom, hogy mikor mit éreznek. Ugye érted?
Miközben ettünk elgondolkodtam a kérdésén, majd megvontam a vállam:
- Gitározhatok neked, vagy akár beszélgethetünk is. Annyi kérdésem lenne hozzád, de nem nagyon merem feltenni őket. Szívesen mesélnék... öhh nem... ne haragudj, ez téged azt hiszem nem érdekel - ráztam meg a fejemet. - De ha gondolod el is mehetünk valamerre a városban. Sok részét ismerem - lelkesedtem, aztán gyorsan le is halkítottam a hangom: - de te helyi vagy, te biztosan jobban. De ha tudsz valami jó helyet - mosolyogtam gyorsan újra.

- Megértelek Josh! Nem könnyű mások érzéseit megérteni és sokszor feldolgozni, még magának annak sem, aki érzi, nemhogy egy kívülállónak. –bólintok az aggodalmára, hiszen még az első képességét sem dolgozta fel és már itt az újabb. – De nem kell senki orrára kötni, így nem is fogja bántani őket, hogy te is tudod. Csak azzal beszélj róla, kiben teljesen megbízol, jó? Megígéred? – szorítom meg a kezét biztatóan.
Az esti szabad programra adott válaszára kíváncsian nézek rá.
- Azért bíztam rás, hogy a te kedved szerint töltsük az estét, nekem bármelyik megfelel, de, ha beszélgetni szeretnél és kérdezni, állok elébe. – mosolygok vissza rá. – És Josh! Engem minden érdekel, ami veled történt, vagy el akarsz mondani, úgy, hogy ha gondolod, ha elvégeztük a házi munkát, kiülünk a nappaliba és csapunk egy popcornos beszélgető estét. Na, jól hangzik?

Bizonytalanul néztem rá:
- Hát, ha te mondod - bólintottam lassan. - Bár az ilyesmit letagadni, az nem hazugság? - pirultam el egy kicsit.
A szavaira nagyon óvatosan fogalmaztam meg a válaszom:
- Egyszer már említettem neked, hogy mesélek Öreg Sam bácsiról ha gondolod... de akkor nem mondtál semmit, csak ezért gondoltam, hogy ez nem érdekel téged - vörösödtem enyhén, majd feltartottam a kezem: - Nem, ne is mondj semmit. Már érzem, hogy nem így van - rántottam meg picit a vállam.
Mivel mindketten végeztünk, így nekiálltunk a mosogatásnak, ahol őszintén mosolyogtam:
- Hát karácsony van, meg minden, szóval... én mosogatok, de legyen tiéd a törölgetés, mert azt úgy úúúúúúútálom - vigyorogtam rá, aztán tányértisztogatás közben feleltem: - Nem is tudom. Szívesen beszélgetnék, de meg is néznék egyszer valami olyan kocsmát, ahol élő zene van. Az csuda klassz lehet! - derült fel az arcom. - Bár persze csak egy kicsit, mert nekem nem maradt sok pénzem - vallottam be. - De ott is elkezdhetnénk a beszélgetést esetleg, ha van kedved...

- Ha nem tudják, nincs mit letagadni, így nem is hazugság. – nyugtatom meg a fiút, aztán figyelmesen hallgatom, hogy miről is szeretne velem beszélgetni, és elmosolyodom, mikor magától is rájön, hogy rosszul hitte, amit hitt. - Látod, máris milyen jó, hogy van ez a képesség, most legalább nem kell, hogy meggyőzzelek, hogy nincs igazad.
A mosogatás gyorsan ment, főleg, hogy átvettem az utálatos törölgetés feladatát, így hamarosan visszatérhettünk a beszélgetés témájára.
- Rendben, hova menjünk, én benne vagyok. Te tudsz ilyen zenés kocsmát? De lehetőleg valami nyugisabbat, nincs kedvem ma este verekedni. – nevetek rá, hogy lássa, csak vicceltem. – És te nem ihatsz! Max valami üdítőt. – vigyorogtam rá még vidámabban, mert egészen feldobott a gondolat, hogy beszélgetni akar velem. – Mivel már mindennel készen vagyunk, akár mehetünk is.

Megráztam a fejem a kérdésére:
- Nem nagyon, tudod arra sosem volt pénzem, hogy így szórakozni menjek, mióta New Yorkba jöttem - feleltem. - Nem tudom van-e élő zene, de azért láttam egy érdekes helyet, amit tuti megnéznék egyszer bentről is - merengtem el. - Queensben van, a neve Queens Pub. Na jó, ez mondjuk elég egyértelmű... Végül is a zene nem annyira lényeges - legyintettem. - Örülök, ha tudunk kicsit beszélgetni.
A felvetésére zavarodottan néztem rá:
- Érzem, hogy jó kedved van, így gondolom ez félig tréfa volt, de be kell valljam nem is nagyon ittam még alkoholt - válaszoltam. - Húsvétkor ittam egy negyed korty bort a misén. Savanyú - húztam el a számat. - A motorosok kocsmájában meg sört egyszer, de nem ízlett. Jobb mint a bor, de nem igazán ízlett. Szóval benne vagyok az üdítőben - bólintottam komolyan, majd vettem a kabátom Sheena beleegyezése után.

//folytatás: Queens Pub//

Miután vidáman beszélgetve beléptünk a lakásba, már Josh tényleg eléggé elpilledtnek tűnt, úgy, hogy gyorsan megfürdött és ágyba is zuhant. Megvártam míg elég mélyen alszik már, aztán felvettem az éjszakai munkámhoz való szerelésemet és utnak indultam, hogy meglátogassam a Xavier Intézetet egy kis háttérkutatás érdekében.

Kicsit később elgondolkodva vezettem hazafelé a motort, miközben egyfolytában az Adammal való beszélgetés járt a fejemben, amit Josh képességének visszafogásáról mondott. Hirtelen villant a plakát a szemembe, ezért nyomtam egy satuféket és örülhettem, hogy éjjel elég kevés jármű járt az utakon, mert így megúsztam koccanás nélkül. A plakát az Atama Kyokushin Karate Klub felhívása volt, mely nyílt napot hirdetett harcművészeti bemutatóra. Talán itt a jó alkalom, hogy kipróbáljam a tanár úr tanácsát, hiszen egyébként sem volt hozzá sok kedvem, legalább hamarabb túlesnék rajta, ha Josh megutál ezért, akkor legalább még most talán kevésbé fáj, mint kicsit később. Viszont ez is holnap van, amit már a Vidámparkra ígértem a fiúnak. Hmm! Talán sikerül rábeszélnem, hogy ez legyen a holnapi program, a vidámparkba máskor is elmehetünk.
Csendben surrantam be a lakásba, aztán egy gyors fürdés után, fáradtan és összetörten estem be az ágyamba

Reggel korábban ébredtem fel, mint Sheena, legalábbis mikor óvatosan belestem a szobájába, még nyugodtan aludt. Elmosolyodtam és kisettenkedtem, felkaptam a ruháim, majd lerohantam a piacra. Alig volt egy kis pénzem, de egy szál virágra azért futotta. Visszatértem a lakásba, de szerencsére a nő még mindig aludt.
Kimentem a konyhába, majd gyorsan csináltam néhány pirítóst, tettem mellé a tálcára hagymát, paradicsomot, vajat, mézet és lekvárt. Főztem teát és kávét is tettem rá, majd egy szál virágot is, aztán besettenkedtem a szobába.
Sheena ágyához surrantam és adtam egy puszit a homlokára. Ahogy felnyíltak a szemei mosolyogva néztem rá:
- Szia! Jó reggelt! Megpróbálom egy kicsit viszonozni a tegnapi szép estét, hoztam egy kis reggelit - emeltem meg picit a tálcát, majd ahogy Sheena feljebb csúszott az ágyban az ölébe tettem és a lábához telepedtem az ágyra, majd örömtelien néztem, ahogy falatozni kezd.
- Van kávé is, majd ha megetted - tettem hozzá kedvesen. - Tehetek még érted valamit?

Az illatok és a sertepertélés már tudatta velem, hogy Josh nagyon készül valamivel, hiszen élesebb érzékszerveim időben felébresztettek, de nem akartam elrontani a meglepetést, így hagytam, hagy ébresszen fel. Viszont, amit a tálcán láttam őszintén jókedvvel és vidámsággal töltött el. Az a virág pedig tényleg nagyon kedves volt!
- Óóóó! Josh! Ez nagyon aranyos tőled! És ez a virág...- emelem az orromhoz a növényt, - különösen meglepett.
Azzal jó étvággyal falatozni kezdtem, és láttam, hogyan ragyog fel a fiú szeme ennek láttán.
Mikor végeztem és nyújtóztam volna egyet, akkor nyillalt belém a fájdalom és jutott eszembe az előző este, a kemény menet Adammel. Sziszegve görnyedtem össze, majd az aggódóan figyelő sráchoz fordultam és egy féloldalas mosoly kíséretében kérdeztem tőle:
- Josh! Mond, te tudsz masszírozni, mert most a reggelin kívül, ez esne nekem a legjobban.

Sheena felszisszent, ahogy kinyújtózkodott, mire azonnal aggodalmasan néztem rá. Erre rám mosolygott, de a kérdésére csak szomorkásan megráztam a fejemet:
- Sosenem csináltam olyat - feleltem félénken. - Egyszer láttam olyasmit, azt hiszem, még a kórházban a gyógytornász járt Freddy bácsihoz... őőő... ő is egy beteg volt ott. De ennyi - pirultam el, majd felemeltem a kezem: - Tudom, érzem, hogy félig-meddig tréfás kérdés volt, de tényleg szívesen segítenék ha tudnék - néztem rá nagy szemekkel, szomorkásan. - Nem jó azt látni, hogy nem vagy jól... - tettem hozzá halkan.

Láttam, hogy mennyire jól esett volna neki, ha tud valamit segíteni, ezért gondoltam egyet és elkomolyodva megfogtam a felemelt kezeit.
- Akkor ezt is egyszer meg kell próbálnod. Mivel nekem most jól esne egy kis izomlazítás, kezdhetnéd, mondjuk a talpammal. Mit szólsz? - nézek rá kíváncsian. - Tudod nem vagyok beteg, csak elmacskásodtak az izmaim, talán ebben tudnál segíteni, még, ha nem is csináltad soha. Egyszer el kell kezdeni, nem? - mosolygok most már szélesen, és kidugom a lábamat a takaró alól. - Nem kell megijedned, majd én mondom neked, hogyha valami nem jó, nem fogsz semmit elrontani, nekem meg kimondottan jól fog esni. - helyezkedtem el kényelmesen és vártam, hogy vajon elszánja-e magát és elkezdi-e.

Szavaira lelkesen bólintottam:
- A te kedvedért bármit nagyon szívesen Sheena - válaszoltam lelkesen és örömmel.
Leültem a padlóra, hogy rá is lássak arra, amit csinálnom kell, közben pedig Sheena is elhelyezkedett, kicsit lejjebb csúszott, hogy jól elérjem őt, párnát tornyozott a háta mögé, hogy kényelmesen, félig ülő helyzetben maradjon és miközben jóízűen nagyot harapott a pirítósba a bokái felé kacsintott.
Kinyújtottam a kezeim és nagyon óvatosan megfogtam a jobb bokáját, majd kissé remegő kézzel, félénken, szinte csak simítva húztam végig az ujjaim a talpán.

Mikor aztán elhelyezkedett a lábamnál és végighúzta egészen finoman a kezét a talpamon felkuncogtam és majdnem félrenyeltem a piritóst.
- Jajhh! Josh, ne csiklandozz! Kicsit határozottabban és erősebben fogd meg a lábam és nyomkodd át az egész talpamat, akkor nem csikiz. - mosolyogtam még mindig. - Nem kell tartanod semmitől, nem fog fájni, hidd el. Kemény fából faragtak, nem vagyok egy törékeny kislány. - folytattam a piritós rágcsálását. - Ja, és kölyök, mit szólnál, ha ma elhalasztanánk a Vidámparkos kirándulásunkat és egy kis küzdősportos bemutatóra néznénk be. - néztem a fiúra kíváncsian, hogy mit szól az ötlethez. - Persze a Vidámparkot sem hagyjuk el, csak azt pár nap múlva is megnézhetjük, a bemutató meg csak ma lesz.

- Jaj ne haragudj rám - pillantottam fel nagy szemekkel ijedten, de aztán meg is nyugodtam, a nő érzései nem mutattak haragot.
Próbálkoztam egyre több erőt vinni a mozdulataimba figyelve nagyon Sheena reakciójára. Amikor aztán elmosolyodott és közölte, hogy így lesz megfelelő, akkor keményen koncentráltam, hogy ennél maradjak. Nagyon figyeltem, de azért hallottam a szavait is, lelkesen néztem fel egy pillanatra a lábáról az arcára:
- Hű! Az tök jó lehet! - lelkesedtem.
Meg is lett a következménye, Sheena lába megrándult a kezemben, mert ösztönösen szinte simogatássá szelídült a mozdulatom, amíg nem arra figyeltem. Ijedten váltottam vissza az előbbi fogásra mormogva immár a lábának:
- Bocsánat, én nem... nem figyeltem oda eléggé... - motyogtam. - Szóval az tök jó lehet - tértem vissza a felhozott témához. - Láttam egy filmet, amiben ilyeneket csinált egy bácsi. Állati klassz volt! Húúú!
Óvatosan próbálgattam, hogy sarkán, a talpán vagy az ujjain lehet-e a legjobb neki, majd amikor egy ponton körözve a lábujjai alatti részen lehunyt szemmel, mosolyogva hátradőlt örömtelien néztem rá. Láttam és éreztem rajta, hogy ez most nagyon jó neki. Nagyszerű volt látni! Ki is mondtam:
- Olyan jó... olyan jó olyat tenni, ami örömet szerez másnak - nyögtem ki pirulva. - Hogy olyat is tudok...

Josh nagyon koncentrált, hogy mindent jól csináljon, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen egyre jobban ment neki a masszírozás, és egyre többször találta meg azokat a pontokat, amelyek tényleg segítettek az ellazulásban.
- Mmmm! - sóhajtottam fel, mikor különösen érzékeny pontra tapintott. - Igen, ez is olyan lesz, mint a filmekben, csak élőben láthatod közvetlen közelről. - helyeselek. - És örülök, hogy tetszik az ötlet. Akkor ma délután oda megyünk, és a héten valamelyik nap, pedig elmegyünk a Vidámparkba is. - döntöttem el végül, hiszen könnyebben ment a dolog, mint hittem volna. - Kölyök, te sok örömet tudsz okozni, hiszen azok a képek, amiket nekem mutattál....azok is gyönyörűek voltak. Szóvak ne becsüld le magad, kérlek. - mondom neki lágyan.