Erdőség

-Na mire vársz? - Dörmögi Logan, a tőle megszokott bizalomgerjesztő medvemorgással.
-Biztos, hogy jó ötlet ez? - Kérdi Sean remegő hangon, kezében egy játékpajzsot szorongatva. Láthatóan nem nyugtatta meg Logan sürgetése. - Úgy értem, nem gyakorolhatnánk valami mással?
Rozsomák szinte átdöfi szigorú tekintetével, és ez önmagában is elég válasz lenne, de biztos ami biztos, azért még felel is a kérdésre, hátha a srác nem értett az olyan finom utalásokból, mint a szeméből cikázó villámok, és ökölbe szorított keze.
-NEM. A késkészlet tökéletes, így legalább biztos a feladatra koncentrálsz majd, és nem a barátnődről álmodozol. - Jegyzi meg gúnyosan, mint akinek számításai szerint az a bizonyos barátnő legfeljebb a srác álmaiban létezhet. Sean végre beletörődik sorsába, és felemeli jobb kezét, pontosan a tálra szegezve azt, melyen legalább 20 konyhakés pihen, egyenlőre mozdulatlanul.
-Reptesd ide az egyiket, de ha lehet még ma.
Összevonja szemöldökét, és megpróbál még jobban koncentrálni. Az egyik evőeszköz mintha megmozdulna, de tekintve, hogy már 2 órája próbálkozik sikertelenül, azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy csak a szél volt. Logant nem nyűgözte le az biztos, mert újra rákiabál, hogy igyekezzen már. Összeráncolt homlokkal erőlködik tovább, és végre elér valamit. Az egyik kés lábra áll, ő pedig elmosolyodik, de csak egy pillanatra, a következőben ugyanis követi őt a többi is, de már nem csak felállnak, hanem mintha puskából lőtték volna ki őket kezdenek szállni a két férfi felé. Azonnal leguggol, és maga elé tartja a játékpajzsot, melybe belefúródnak ugyan a kések, de neki nem esik baja.
-Huh, ez megú... - Elakad a szava, amikor Logan-re néz, kinek mellkasába 3 penge állt bele, azt pedig, ami az arcát találta el épp most húzta ki.
-Az órának vége - jegyzi meg fapofával, ahogy eltávolít minden olyan pengét a testéből, ami mostanában került oda. - Ha végeztél a takarítással, zárd be magad után a kaput.

Az iskolai órák ma nem nagyon kötöttek le, mert végig csak azon gondolkodtam, hogy utána találkozhatom Seannal és végre megölelhetem, hiszen most már itt van az iskolában és így minden nap összefuthatunk, habár…..Mintha az előző szünetben nem nagy lelkesedést láttam volna a szemében, ahogy Logannal az épület hátsó kertje felé igyekeztek, de lehet, hogy csak rosszul láttam. Mikor végre kicsöngettek az utolsó óráról is, gyorsan ledobáltam a cuccaimat a szobámba, majd Seané felé vettem az irányt, de hiába kopogtattam, majd bekukucskálva szomorúan konstatáltam, hogy még nem érkeztek vissza.
~ Hát talán meglephetem egy kicsit, ha utánuk megyek! Persze nem zavarom meg az oktatást, vagy valami, csak kicsit leskelődök, aztán ha már végeztek, akkor legalább hamarabb találkozhatunk. ~ mosolyogtam már előre a meglepetésen, amit váratlan megjelenésem okoz majd neki.
Felkaptam a kabátomat és vidáman siettem ki az udvarra, majd kutattam át az épület mögötti parkot, de nem láttam őket sehol, aztán mikor éppen visszafordultam volna, megláttam az erdőt az iskola parkjától elválasztó kerítés felől igyekvő, eléggé feldúltnak látszó Rozsomákot, aki valami „félresikerült fajankóról” csikorgott a bajusza alatt morogva, de hát nála ez egyáltalán nem volt meglepő. Viszont Seant nem láttam sehol, ezért aggódva óvatoskodtam a most nyitva felejtett kapuhoz és kimenve rajta elindultam egy kitaposott ösvényen. Gondoltam megyek egy darabig és ha megtalálom a kedvesem, akkor lesz nagy meglepi, ha nem akkor egy pár perc múlva visszafordulok.

Piros-fehér-kék színű, kör alakú játékpajzsát a földre dobja, és úgy lát hozzá, hogy összeszedje a szétszóródott evőeszközöket. Elvileg húsz darabnak kéne lennie, és ennek a felét látja is a játékszerében, a többi azonban szétszóródott mindenfelé, némelyik olyan messzire repült, hogy csak az egyik fa törzse tudta megállítani.
-Hé te, láthatatlan mutáns aki genyózik velem, ez igazán nem volt szép. - Hordja le nem létező beszélgetőpartnerét játékosan, ahogy kihuzigálja a pajzsból a tőröket. - Már azért csúnyán nézett rám, mert Xavieres pulcsi van rajtam, te meg leszúrod?
Az egyik penge jó magasan fúródott bele egy közeli tölgyfába. A földről nem éri el, ezért gondol egyet, és megint kinyújtja érte a kezét. Pár perccel később, miután pofán vágta pár leszakadó ág, és egy rémült mókus is felé zuhant, a kés azonban meg sem mozdult, úgy dönt, jó helyen lesz az ott is.
-Hogy a rákba került fel oda egyáltalán? Csak nem...
Léptek zajára lesz figyelmes. Normális esetben nem tulajdonítana nekik túl nagy jelentőséget, de miután két órát töltött az iskola legijesztőbb manusával, kicsit most ijedősebb a kelleténél. Harcra készen fordul meg, ám amikor megpillantja támadóját, rögtön jobb kedve derül, és már szalad is felé. Ellentmondást nem tűrve szorítja magához őt, sőt, még fel is emeli a lányt, és megpördül vele a tengelyük körül, annyira boldog, hogy végre látja őt.
-Hát te? - Kérdi vidáman, miután ajka felszabadult a szenvedélyes csókból, mely természetesen még része volt az üdvözlésnek.

Mintha beszélgetés hangját hallottam volna, mikor már pár perce csatangoltam az erdőben, ezért arrafelé igyekeztem, aztán amit láttam kisebb kuncogást váltott ki belőlem.
Sean pipiskedett egy fánál és próbált kihúzni belőle egy kést, és mikor nem sikerült, újdonsült képességével próbálta kiszabadítani a pengét, ami olyan jópofa végeredményt produkált, hogy tényleg alig bírtam megállni, hogy hangosan ne nevessek fel, pláne mikor az a szerencsétlen mókus vívott élethalál harcot a gravitációval. De, nem akartam Seant kellemetlen helyzetbe hozni, ezért mikor megreccsent a lábam alatt egy ág, úgy sétáltam ki sietve az erdő fái közül, mintha semmit sem láttam volna. Nagyon jól esett a heves üdvözlése és mikor ajkaink elszakadtak egymástól vidáman válaszoltam is neki.
- Csak meg akartalak lepni! Azt hittem már végeztetek Logannal, mivel nekem már vége mára a kötelezettségeknek, ezért utánad indultam. Aztán őt láttam visszajönni, de téged nem, ezért aggódni kezdtem, de látom, hogy már egész jól megy a mozgatás, már csak a célzást kell gyakorolni. – csiklandoztam meg játékosan. – Egyébként egészen ijesztő lenne ez az erdő, ha hirtelen ránk sötétedne. – néztem körül megborzongva. – Talán, ha végeztél, vissza is mehetnénk, vagy még gyakorolnál? – emelem fel az egyik vágóeszközt és egyensúlyozom a tenyeremen.

-Sikerült - felei sugárzó arccal, még mindig szorosan ölelve őt - amúgy, igen, ő már végzett, nekem meg meghagyta a takarítást...
Sarah dicsérete hallatán már épp kezdene visszakozni, hisz ami sikerült neki, az véletlen volt, ráadásul teljes katasztrófa, mikor megérzi az apró ujjakat, melyek gyengéden megszurkálják az oldalát. Nem kimondottan csikis, de a szándékot illik díjazni, ezért azonnal ellentámadásba lendül, persze csak egy kicsit. - Na most megkapod teeee....
Gonoszkodása persze nem tart sokáig, kezeit pedig újfent cirógatásra használja, mikor a lány beleborzong a már enyhén szürkülő erdő látványába.
-Ugyan már édesem, mi lehet nálad veszélyesebb ebben az erődben? - Kérdi nevetve. - De amúgy ne aggódj, csak összeszedem ezt a sok vackot, és utána úgyis be akartam nézni hozzád, szóval két perc, és mehetünk....te jól elvagy azzal a késsel?
Még mindig mosolyogva figyeli barátnőjét, akárcsak a csillogó szempár gazdája, ki a fák között lapul meg egyenlőre, készen rá, hogy rávesse magát a két fiatalra.

Nevetve bontakoztam ki a karjaiból, miután visszaadta a csiklandozást, és továbbra is vidáman hallgattam, ahogy engem titulál az erdő legveszélyesebbikének. Jól esik ezt a szájából hallani, még ha persze ez nem is igaz, és eszemben sincs bele gondolni, mik is élhetnek ezek között az ezeréves fák között.
- Kösz jól elvagyok. – bólintottam, miközben néztem, ahogy megpróbálja begyűjteni a szétszóródott késeket, ami a fokozódó félhomályban, egyre reménytelenebb feladatnak tűnt. Ezért én is keresgélni kezdtem, hátha nekem jobban kedvez a szerencse.
- Mit kapsz Logantól, ha nem lesz teljes a készlet? – kérdezem egy kicsit mogorvábban, hiszen már rég bent lehetnénk valamelyikünk szobájában, a helyett itt kajtatjuk ezeket a vackokat. – Inkább ellopom neked a hiányzó darabokat a konyhából, csak menjünk már. – húzok ki még egy megtalált kést az egyik fából, így kettővel a kezemben igyekszem a fiú felé. – Nem tudom miért, de rossz előérzetem van. – suttogom neki önkéntelenül lehalkítva a hangom. – Olyan mintha figyelne valaki. Te nem érzed? – nézek körül, de aztán visszafordulok Seanhoz. – De az is lehet, hogy csak ettől az erdőtől ver ki a frász! Jobb lesz, ha megyünk, ezekért a vackokért meg legfeljebb visszajövünk holnap.

Sarah segítségével ha gyorsabban nem is haladnak - hisz nagyjából minden harmadik másodpercet azzal tölt, hogy egy pillantást vessen a gyönyörű barátnőjére - legalább izgalmasabbá vált valamivel reménytelennek látszó küldetése, hogy sötétedés előtt visszajusson az épületbe, megakadályozva ezzel, hogy felfalják a medvék.
-Emlegetett valami különórákat, de aztán meggondolta magát - feleli, s érezni lehet, hogy valamit nem egészen ért azzal kapcsolatban, amit éppen felvázol - azt mondta, lehet még élvezném is, úgyhogy majd kitalál mást...
17 penge...nem 18 penge megvan! Az utolsót a kapucnijában találta meg, és nagyon örült neki, amíg bele nem gondolt, hogy ez mégis mi a fenét keresett itt egészen eddig, és vajon hogy került oda. Minden esetre már csak kettő hiányzik, és végre itt hagyhatják ezt a nyomorult erdőt.
-Tudod, mostanában hangokat hallok, és dolgok mozognak maguktól körülöttem - feleli a lány kérdésére - szóval újabban egyfolytában azt érzem, mintha lenne velem valaki a szobában....vagy a zuhanyzóban....mondjuk ez utóbbi volt, hogy valóságnak bizonyult. - Fejezi be sejtelmes hangon, s egy kacér mosolyt is megenged Sarah felé, észre sem véve a háta mögött ólálkodó lényt, melynek hatalmas sárga szemei látszanak csak ki a sötétből, ahogy egy magas fa ágán közeledik feléjük. Szerencsére a híres macskaügyessége kihagy ennek a vérszomjas pumának, a leszakadó ág elől pedig Sean-nak sikerül félreugrania, éppen hogy...
-Mi a ....
A bestia nem talpra esett, de csak másodperceibe kerül, hogy lábra álljon. Ádáz tekintetét a fiatalokra szegezi, mint aki épp azon gondolkodik, melyik legyen a főfogás, és melyik a desszert. Sean persze szép lassan hátrál tőle, és nagyon reméli, hogy barátnője is ez teszi éppen...vagy előhúzza a zsebéből a géppuskáját, azzal is ki tudna békülni.
~Szép cica, jó cica....sicc innen!~

- Hát azt hiszem azokat a külön órákat talán nekem meg Ratnának tartogatja. – fintorodom el ahogy Sean idézi Logant. – Az tényleg élvezetesebb lett volna, ha te is ott vagy, de attól még annyira nem biztos, hogy örömünket lelnénk benne.
Kicsit aggódva hallgatom, hogy miket nem hall és érez mostanában, de a végén azért jót mosolygok, de nem sokáig, mert a következő pillanatban erős ágrecsegéstől kísérve egy nagy darab állat zuhan majdnem Seanra, aki csak az utolsó pillanatban tud félreugrani a puma elől.
Az állatot nem nagyon viseli meg a zuhanás, és lábra pattanva máris megkezdi a becserkészésünket.
~ Tudtam, hogy nem csalnak meg a megérzéseim, de azért most ezt kihagytam volna! ~ dühöngök egy kicsit magamban, hiszen a jól megtervezett, kellemesnek ígérkező esténknek megint lőttek. Nevetséges, hogy ilyen dolgok jutottak eszembe a vadállat közeledő támadása közben, de igazából nem is a félelem, hanem a düh dolgozott most bennem, hogy így megzavarták a terveimet. Ezért, hát nem is sokat gondolkozva a kezemben lévő két kést egymás után vágtam a felénk araszoló bestiához, remélve, hogy elhúz innen a fenébe.
- Takarodj, te randa dög! Miért kellett neked pont most és pont itt lenned! Annyi finom falat lófrál az erdőben! Például, ha egy kicsit előbb jöttél volna biztos láttál volna egy nagy darab Rozsomákot, akibe legalább beletört volna a fogad! – adok hangot felháborodásomnak szóban is, hátha megérti és eliszkol magától is.

Na igen, nem biztos, hogy tudni szeretné milyen a hangulat egy olyan órán, amit büntetésből tart, főleg, hogy ez a mostani elvileg szívesség volt.
-És kit követtetek el...ja hogy azért. - Nem, nem telepátia, csak szoktak beszélgetni szívszerelmével, így persze tud a kis csínyről, és őszintén szólva a mai után már bánja, hogy ő akkor még nem vehetett részt benne.

Egy éhes puma megjelenése sajnos még a legjobb estéket is el tudja rontani, így aztán nem csoda, hogy itt sem teljesen felhőtlen a hangulat. A lény meglepő ügyességgel bokszolja arrébb a harcias tápja által felé hajított késeket, majd jobban szemügyre veszi a szemrevaló falat formás idomait. Megnyalja a szája szélét, ahogy elképzeli, amint a lány szép szál húsa elolvad a szájában.
~Várjunk csak...Formás...szemre való....mi a fene...~
-Te Sarah...valami nincs rendben ezzel a lénnyel...
Természetesen nem arra gondol most, hogy meg akarja enni őket, az teljesen normális viselkedés egy vérszomjas vadállattól, a probléma egészen más.
-Nagyjából hallom amit gondol, és azt hiszem tetszel neki....Mármint, érted hogy értem.
A puma közben megindul Sarah felé, lassú, kimért léptekkel. Nincs szüksége hirtelen mozdulatokra, hisz kétlábú zsákmányait úgyis bármikor beéri, ha akarja, addig pedig had játsszon ezekkel a mutánspalántákkal.
~És azt is tudja,hogy mutánsok vagyunk, hát ilyen nincs.~

Ez nem a legjobban sikeredett napom, ahogy elnézem, mivel a vadállat játszi könnyedséggel hárítja az éles késeket, így azok egy karcolást sem ejtenek rajta, én meg kifogytam a munícióból. Most már én is hátrálok, hiszen azért nekem is működnek az életösztöneim, még, ha egy ideig a harag felül is írta őket, de az éles fogak meg az éhesen rám meredő szemek látványa ismét helyre zökkentette a dolgokat, így már ketten tolatunk hátrafelé Seannal egyelőre tanácstalanul. A közelben még egy termetesebb husáng sincs, hogy legalább azt lenyomhatnánk a torkán.
- Mi?....Mi csoda? Mi nincs rendben? – zökkenek ki a sötét gondolataimból. – Hogy én?.....Tetszem neki? – nézek megütközve először Seanra, majd a közeledő pumára, és az már nem is lep meg, amikor Sean közli, hogy a macska tudja, hogy mutánsok vagyunk. Ezek után? Már miért is lepne meg?
- Akkor lehet, hogy érti is amit mondunk? – pillantok a távolságot lopó jószágra. – Pedig a „sicc innen” nem vált be. De, ha tudja is, hogy mutánsok vagyunk, azt viszont nem, hogy mi a képességünk, ugye cica? Nem hiszem, hogy ki szeretnéd próbálni. – igyekszem rábeszélni a pumát, hogy gondolja át a dolgot.
~ Nem vagyok normális, hogy egy állathoz beszélek, de nem is örülnék neki, ha testközelben kéne kipróbálnom, hogy rajta is működik-e a sokkolás. ~

-Randira nem fog hívni, de...
~Várjunk csak, meg sem lepődik rajta, hogy tudja ez a dög azt, hogy mutánsok vagyunk?~
Kezd valamit nagyon nem érteni, ám amikor Sarah gyakorlatilag szó szerint idézi az előbbi dumáját, hirtelen összeáll benne minden. Valamit mégis használt ez a képzés, csak épp...nem biztos, hogy ez jó hír.
~Sarah, te hallod ezt? - Gondolja, immár egyenesen a lányra nézve közben. ~ Ha igen csak bólints.~
Szép, a képességének is a legjobbkor jutott eszébe, hogy sokkal tisztább lenne, ha az ő gondolatait is hallaná mindenki a környéken...vagy csak Sarah? Azzal még együtt tudna élni.

Ami a pumát illeti, nincs éppen diplomatikus kedvében. Egyre közelebb sétál, szélesre tárva hatalmas száját, hogy megmutassa a lánynak, mi az, amivel jó alaposan meg fogja őt rágni. Még mindig kimért léptekkel közeledik, de már látszik rajta, hogy ugráshoz készül, hogy leteperhesse a lányt, és végre belakmározhasson belőle. Hosszú utat tett meg idáig, és már nagyon-nagyon éhes.

~Most, hogy így mondja, erre tényleg nem élnek pumák. Egyébként ne aggódj szívem, én őrülten is szeretlek, csak ezt ússzuk meg.~

- Hát persze, hogy hallom! – nézek rá kicsit megütközve, hogy mit kiabál, mikor itt állunk a legnagyobb csávában, de aztán azt felváltja a döbbenet, mikor rájövök, hogy nem is beszélt hozzám, vagyis nem a szájával beszélt. – Hát ezt meg, hogy csináltad? – zökkenek ki egy pillanatra a pumával kapcsolatos probléma megoldásának kiötléséből.
Aztán visszasiklik a pillantásom a már kimondottan a leteperésünkre készülő állathoz, akinek kitátott állkapcsában sorakozó éles fogak látványától, nem támad jó kedvem.
Ha sikerrel járok, ha nem, azért felkészülten kiugrasztom a tüskéimet és csak remélni merem, hogy az éhes jószágnak elég kellemetlen élményekben lesz része. Minden esetre előrébb lépek, hogy még véletlenül se Sean legyen a célpont, hiszen én elég jól ellenállok a fizikai sérüléseknek.
- Miről beszélsz? Mi az, hogy azt mondta? Ki? A puma? – akadok ki megint a következő szavakra, de a folytatás akármilyen helyzetben is vagyunk mosolyt varázsolt az arcomra. – Ne aggódj, ezt is megoldjuk, mint eddig mindent! Jók vagyunk együtt és én is szeretlek! – válaszolom hangosan, mert nem tudom, hogy működik ez a kommunikáció, de ezen majd ráérünk akkor vetyengeni, ha túl leszünk a puma problémáján. – Egyébként van esetleg ötleted, hogy, ha nem működik rajta a képességem, mi legyen a követező lépés? Talán, ha ilyen jól belelátsz a fejébe, lebeszélhetnéd, hogy megvacsizzon belőlünk. – súgom még oda, mielőtt megindulna a roham.

-Szeretnéd tudni mi? - Kérdi incselkedve, bár nehéz megmondani ez mennyire jön át, a rájuk vadászó Puma közelében. - Én is...
Egyre furcsább számára a helyzet, illetve nem furcsa, inkább kényelmetlen. Nem arról van szó, hogy titkolózni akarna Sarah előtt, csak épp nem szokott hozzá, hogy a gondolatait más is hallja, ezért aztán nem is moderálja azokat mindig. Alapvetően jó gyerek, így ezzel sem lenne probléma, csak furán veszi ki magát ebben a helyzetben, amikor egy fél pillanatra átfut az agyán, hogy milyen jól esne most neki egy hatalmas fagylaltkehely, tejszínhabbal a tetején.
~Ja igen, ő mondta....figyelj, mi lenne, ha megpróbálnám elterelni a figyelmét valamivel?~
Mielőtt Sarah válaszolhatna, az állat újabb lépéseket tesz felé, azzal az egyértelmű szándékkal, hogy lenyelje őt keresztbe, így Sean minden telekinetikus hatalmát latba vetve támad a bestiára, hogy arrébb tuszkolja őt a lánytól. A hatalmas csörömpölésre, melyet a késes tál vulkánszerű kitörése, és az evőeszközök szétszóródása keltett a fiú háta mögött fel is figyel a ragadozó, időt hagyva a lánynak a cselekvésre.
~Az ég szerelmére, még ezt a böszme állatot sem tudom eltalálni?~
A puma nem nézelődik sokáig. Tekintetét Sean-ra emeli, kit ez a produkció után előléptetett főfogássá, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy Sarah-ra nem is figyel, és a fiú felé kezd rohanni.

Igazán zavaró tud lenni, mikor egy másik ember gondolatait is hallod, mikor még a sajátos is elég csapongó a helyzet megoldásával kapcsolatban, ezért igyekszem kizárni, de persze nem megy, így a pumára összpontosítok és minden izmom megfeszül felkészülve, hogy a súlyos test biztos le fog dönteni a lábamról. E helyett meg mi történik? Sean megpróbálja elterelni az állat figyelmét, de még nem elég gyakorlott a képessége használatában a tárgy mozgatáshoz, így csak azt éri el, hogy most már a nagymacska irántam elvesztette az érdeklődését, és őt vette célba!
- Ó, hogy az a jó ….! – szalad ki a számon, ahogy a támadás megindul. Nem sok mindent tudok csinálni, csak azt, hogy a mellettem elrohanó állat után kapok és a hátsó lábánál, meg a farkánál megragadva eresztem bele a tüskéimet, remélve, hogy legalább lelassítom, ha szerencsém van akár meg is állítom és magamra terelem a figyelmét.
- Sean, ez nem volt jó ötlet! – kiáltom és igyekszem még a fizikai erőmet is bevetni, hogy visszarántsam az állatot, ha nem hatna rá a sokkolás. – Megpróbálom magam mellett tartani, te meg keress valamit, amivel leüthessük, vagy megölhessük! Csak siess! – hisz fogalmam sincs ellenáll-e a bőröm a fogainak és a karmainak, és ha igen, meddig.

Sarah könnyedén elkapja a lényt, az azonban nem hagyja magát, és tovább szalad előre, magával vonszolva a lányt, mintha csak egy rongybaba lenne. Mialatt áldozata megpróbál kitérni előle, fejében visszhangoznak a lány szavai, mi szerint ez nem volt jó ötlet. Nos, ő a szemét akarta megbökni, hogy elvakítsa őt, és vissza szaladhassanak a vaskapu mögé, és az egész jó ötletnek tűnt, bár azt el kell ismernie, hogy számításba vehette volna az első és legfontosabb szabályt képességével kapcsolatban: csak azt nem csinálja, amit szeretne. A puma beéri őt, karmai pedig a fiú karját érik, átszaggatva a Xavier emblémával ellátott kapucnis pulóvert. Következő csapásra már nem marad ideje az állatnak, ekkor ugyanis szédelegni kezd, majd el is dől oldalra.
-Huhh....ez meleg volt...hékás, nézd csak! - A puma egész teste elfehéredik, a szó legszorosabb értelmében. Alakja folyamatosan megy össze, és elveszti macskás vonásait, mígnem egészen emberivé válik. Néhány másodperccel később egy kisportolt, habzó szájú, férfi fekszik előttük ájultan. Látszólag egy idős lehet Sean-al, a fenekéből pedig egy apró villogó valami áll ki, melyet eddig eltakart a szőre.
-Te mióta tudod emberré változtatni a pumákat? - Kérdi komolytalanul, csak hogy mondjon valamit, amíg felsegíti a lányt a földről. - Jól érzed magad?
Valószínű, hogy ezt inkább a földön fekvő sráctól kéne kérdeznie, de a barátnője testi épsége jobban érdekli.

Az állat úgy sodor magával, mintha meg sem érezte volna, hogy belé csimpaszkodott valaki, és már kezdem azt hinni, hogy teljesen immunis az általam kibocsátott tüskék érintésére. Mikor elkapja Seant , már teljesen kétségbe vagyok esve, mert semmilyen módon nem látok, hogy másként elbánjunk vele. Ekkor azonban a puma végre elterül és én nagyot fújtatva csücsülök le a földre. A meglepetéseknek azonban még továbbra sincs vége, hiszen az állat egyszer csak változni kezd és pár perc múlva, már egy izmos, de felettébb habzó szájú ember fekszik előttünk. Kedvesem kérdése térít magamhoz, aki aztán a kezét nyújtva húz fel a földről.
- Jól vagyok, persze kutya bajom! De te? Sean vérzik a karod, azonnal be kell mennünk és el kell, hogy lássanak, és szólnunk is kéne valakinek, hogy mi történt! Ezek szerint mutáns lenne? – nézek Seanra kérdőn és tanácstalanul. – De miért támadott meg minket és mi a fene az ott a seggében? – mutatok a villogó micsodára.

-Hmm? - Szól hozzá felettébb intelligensen a helyzethez, majd ő is szemügyre veszi sérült karját. Ezen a fehér pulcsin valahogy jobban látszik, ha véres lesz, főleg így, hogy szép nagy szakadások, is éktelenkednek rajta, de azért orvoshoz rohanni talán még nem kell vele. Egy mozdulattal letépi a sérült anyagot, felfedve karját. - Csak egy karcolás...vagyis, három...de nem vészes, ha heg marad utána, majd azt mondjuk Logan csinálta.
~Tudom, az ilyen hülyeségeket megtarthatnám magamnak, de ha egyszer úgyis minden kihallatszik, minek próbálkozni? Jaj...bocsi...~
Nem lehet kellemes Sztereóban hallani őt, ezért inkább megpróbál a meztelen srácra koncentrálni ő is. Aztán amikor rádöbben, hogy ez hogy hangzott, úgy dönt, inkább a villogó izére kéne. Lehajol Sarah áldozatához, és ki is húzza belőle az apró tárgyat.
-Ez valami lövedék - állapítja meg, majd szétcsavarja az apró műszert, s amit benne lát, nagyon meglepi. - Nyomkövető. - Rémülten néz Sarah szemébe, nem tudja mi folyik itt, de egyre szimpatikusabb az az ötlet, hogy húzzanak innen, és riasszák a tanárokat, annál is inkább, mert a távolból motorok bőgésének hangja közeledik.
~Szóval, a nyugodt filmnézős randikról ne is álmodjak igaz?~

Még meg kell szoknom, hogy a fejemben is hallom, amit Sean mond, mert minden egyes alkalommal, válaszolni is akarok rá. Azt hiszem ezt még sokat kell gyakorolnunk, de akkor igazán jó páros leszünk! Erre a gondolatra elmosolyodom és kedvesemre nézek. Nagyon sokat kell gyakorolni!
- Nyomkövető! – döbbenek meg, miután Sean eltávolította, az injekciós tűhöz hasonló valamit a srácból. – Mi a csudának raknának rá nyomkövetőt, hacsak…..
Valamiért baljós gondolataim támadtak, de ahogy visszhangzott a fejemben, nem csak nekem, aztán meghallottuk a motorok hangját.
~ Nem, azt hiszem, a nyugodt randinak lőttek! ~ válaszolom vissza fejben.
- Azt hiszem nagyon nem ártana, minél előbb segítségért rohanni! Talán Logan még valahol elérhető közelségben lehet! – indulok meg a kapu felé. – De kik lehetnek, aki ilyen közel az iskolához ilyennel próbálkoznak? Ezért talán nem szeretnék egyedül beléjük botlani, így javaslom inkább húzzuk fel a nyúlcipőt. – fogom meg Sean kezét, hogy együtt induljunk, ha lehet azon nyomban.

-Félek mindjárt megtudjuk! - Kiáltja, miközben karon ragadja az ájult fiút, s úgy próbálja az ölébe venni. Marha nehéz a srác, alig bírja megmozdítani, de itt hagyni sem szeretné. Három másodpercnyi önmarcangolás után úgy dönt, hogy ha itt maradnak mellette, és elpatkolnak, azzal nem segítenek rajta, ezért ő is Sarah terve mellett teszi le a voksát. - Jól van, menjünk!
A támadóknak persze más terve lehet. A kaput telibe találja 3 könnygáz gránátot tartalmazó löveg, mielőtt a párocska akár csak a közelébe érhetne, illetve a könnygáz annyira nem biztos, ugyanis a füstnek zöld színe van, és a vele találkozó növényzet azonnal elpusztul. Nem tűnik jó ötletnek arrafelé menni.
-Ó ne....
Hamarosan megérkezik egy oldalkocsis motorbicikli, miből kiugrik két szögekkel kivert bőrdzsekis alak, egyikük kezében valami otthon összetákolt lángszórót, a másik pedig egy bozótvágó kést szorongatva a kezében.
-Mondtam én, hogy nem menekül a rohadt korcsa! - Szólal meg a szőrösebbik, elővillantva fogatlan mosolyát. - Jól fog mutatni a trófeáim közt!
Bár a motorbiciklit leállították, valami hatalmas gépezet hangja még mindig baljósan közelít a távolból. Akkora zajt csap, hogy minimum egy terepjáró kell legyen, vagy egy tank...
-Ti ketten pedig - szól most Sarah-hoz, és Sean-hoz, majd két ujjával kést formál, és elhúzza azt a nyaka előtt. - Hiba volt itt mászkálnotok!
Begyújtja lángszóróját, és egyenesen rájuk céloz vele. A kilövellő tűzoszlop kíméletlenül hasít keresztül a levegőn, Sean irányában.

Sean még megpróbálja a pumasrácot is magával vonszolni, de erre most nincs idő, hiszen mint kiderül a következő percben, már így is késő. A robbanás megtorpant bennünket és a kapu felől gomolygó és felettébb arrogáns füst eltántorít minket, hogy arra próbáljunk menekülni. Aztán már a nyakunkon is vannak, de egyelőre csak egy motorral és két emberrel, ami még legyőzhető, ezért felkészülök, hiszen a belépőjük alapján, nem beszélgetni jöttek.
Nem tetszik a lángszóró, mondjuk a bozótvágó sem, de hát nem volt nagyon más választásunk. A szavaikból viszont kiderült, hogy a puma után jöttek, ami nem vigasztal, hogy most kivételesen nem ránk vadásztak. Viszont még mindig dübörög a föld a lábunk alatt, mintha valami brutál nagy monstrum közelítene, és ez tartogathat számunkra még egy-két meglepetést a fiúkon kívül.
Nem is csalódom a két motoros fiún, akik valami oknál fogva úgy gondolják a vadászatukhoz nem kell szemtanú, így rögtön be is vetik a lángszórót, ami számomra még nem lenne olyan ijesztő, ha nem Seant vennék vele célba. Felkiáltok és ellököm magamtól, majd azzal a lendülettel magam is oldalt vetődöm, de már át is gurulok a vállamon, hogy a fickó felé lendülve belemarkoljak a testébe, mindegy hol érem el.

-Mi a...au...
Kicsit megüti magát, ahogy földet ér, de persze a tűz jobban fájt volna neki, így nem haragszik Sarah-ra, amiért fellökte őt. A lángszórós csávó ezek után inkább a lány felé tüzel...bocs a szóviccért...a machete-s fazon pedig Sean felé rohan, két kezével feje fölött szorongatva munkaeszközét.
~Na jó, ha ilyet csinálok az általában fáj másoknak, de most azt hiszem ez nem gond.~
Előre nyújtja kezét, és láss csodát, az mozdul meg, amit szeretett volna. A kés kirepül a férfi kezéből, egyenesen felé, s a két lába közt szúródik a földbe, épphogy nem téve kárt a fiúban.
~Bakker! Na jó, azt hiszem elég volt ennyi a bűvészkedésből!~
A kés után persze repül még pár kő is, néhány dolog a férfi zsebéből, és egy dísztárcsa is tovaszáll mint egy frizbi, de ezzel most nincs ideje foglalkozni, bár nagyon érdekelné, hogy az utóbbi tárgy mégis honnan került elő az erdőben.
-Most kibelezlek! - Szól támadója, s jobb híján előrántja pillangókését, mire Sean azonnal felpattan, s mint Arthur király lovagja, kirántja a pengét a földből.
-Na ne röhögtess! - Feleli magabiztosan, s ellenfelére szegezi új szerzeményét.

A lángszórós fickó maga előtt célozza meg a földet, hogy távol tartsa magától a vonzó, de halálos lánykát, majd miután kellő akadályt teremtett köztük, megint őt veszi célba, ezúttal már jóval intenzívebben, mint az előbb. Nem céloz valami ügyesen, de azt azért sikerül elérnie egyenlőre, hogy Sarah csak saját testi épsége árán tudjon a közelébe férkőzni, arra pedig nem ártana vigyázni, hisz a távolból valami még mindig közeledik, egyre hangosabban.

A tűz kettőnk között süvít el, és hála istennek egyikünkben, de főleg Sean-ban nem tett kárt, viszont az én kis akcióm sem járt sikerrel, mert a fickó már közvetlen maga előtt gyújtogat, így megakadályozva, hogy a közelébe férkőzzek. Csak hogy ő nem ismeri az én képességemet!
Nem akarom sokáig húzni az időt, mert a társa egy nagy bozótvágó késsel hadonászva rohant el mellettem a kedvesem irányába, és ez egy cseppet sem tetszik, így mihamarabb dűlőre szeretném vinni a dolgot. Úgy gondolom a bőröm kibírná a lángszóró tüzét, csak a fejemre, hajamra kellene ügyelni, hiszen ott sebezhetőbb vagyok. Ezért bevetem a még eddig nem nagyon használt képességemet és kilövöm a tüskéket a férfi felé, és ha azok legalább egy kicsit elzsibbasztották, azonnal rávetem magam, még ha a tűzcsóván is kell keresztül verekednem magam. Idegesít a közeledő valami is, mert aminek ilyen hangja van, az nem lehet egy kisdarab jármű, és nem tudni, hogy barát, vagy ellenség közelít vele. Így jó lenne még azelőtt végezni, mielőtt ideér.

A késes férfi csak azért sem látja be, hogy a programozó kardja többet sebez, mint a játékszer amit ő használ, ezért Sean felé hadonászik, nem sok sikerrel. Bár könnyű szerrel lecsaphatná, mégsem akarja megölni támadóját, úgyhogy inkább hátrál előle, s mint kiderül, ez nem is olyan nehéz. Grimaszolva tekint ellenfelére, s némi hallgatózás után belé hasít a felismerés.
~Sarah, ezek tök részegek!~
-Miva'? Nem is vagyok részeg! - Ordítja a lángszórós, Sean felé fordulva, s egy nagyobb adag kerozinnal megpróbál rásegíteni társa küzdelmére. A dolog nem sül el valami jól, tekintve, hogy a keze is zsibbadni kezd valamiért, ezért aztán társa gatyáját gyújtja fel véletlenül. A férfi nem valami ügyes a tűzoltásban, de szerencsére ott van neki Sean, aki ezer örömmel tapossa el a lángokat, ártalmatlanná téve ezzel támadóját is.

Ami a lángszóróst illeti, a tüske eltalálta ugyan, de alig érte a bőrét, vastag kabátján keresztül. Sarah támadásától elveszti azt a kevés egyensúlyát is, amivel még rendelkezik, de aztán meglepő módon újra talpra szökken, s ádáz képet vágva szegezi a lángszóró csövét a lányra, készen rá, hogy gyakorlatilag elhamvassza őt, a fegyver legmagasabb fokozatával. Mikor nemhogy láng, de füst sem hagyja el műszerét, némi aggodalommal az arcán tekint le a szerkezet kettévágott csövére, majd a mögötte vigyorgó Sean-ra.
-Add f...
A fickó nem hagyja magát, egy rúgással küldi hátra szaltóba szegény fiút, ez után pedig felkapja az elejtett kardot, hogy azzal vághassa fel őt.

Igaz, nem jártam túl nagy sikerrel, hiszen alig volt fedetlen testfelülete a fickónak, és meg is ijedtem, mikor a lángszóróval újra Seant vette célba, de szerencsére, azért csak annyit elértek a tüskék, hogy helyett a haverját gyújtotta fel.
Sean szavai, mi szerint részegek, még ott visszhangoztak a fejemben, mikor a tüzeskedő, már válaszolt is rá, és ettől egy kicsit leblokkoltam. Ő is telepata lenne?
Mikor a férfi kisebb egyensúly vesztés után ismét nekem támadhatna lángot köpködő fegyverével, mindkettőnk csodálkozására nem jön össze neki, és az ok a mögüle kilépő és a machetát lóbáló fiú, akinek fülig ér a szája, hogy ilyen jól megtréfálta a fickót.
De hamar lehervasztja a fickó a mosolyt, mert egy részegtől nem várt, jól irányzott rúgással hátra röpíti Seant és nekiindul, hogy az elejtett vágóeszközzel végleg felszeletelje.
Persze azért ehhez nekem is lesz egy pár szavam és mivel most már a lángszóró sem akadályoz a támadásban, azonnal a férfi után vágtatok és a nyakához kapok, ahol nagy valószínűséggel le tudom sokkolni, mielőtt kárt tesz valamelyikünkben azzal az éles szerszámmal.