Roncstelep

Nem mondom, hogy különösebben sok étvágyam lett volna, viszont tudtam, hogy az éjszaka hátralevő részéhez még kelleni fog az energia, ezért aztán magamhoz vettem egy tányért egy szelet hússal és némi krumplival, hogy végre valahára ülő pozícióba kerülve elmajszoljam. Volt bennem némi félsz Romboló szakácsművészetét illetően, elvégre nem tűnt annak a Jamie Oliver fajtának, de még csak az összedobok-egy-mirelit-sült-krumplit-úgy-hogy-az-egész-épület-egyben-fog-maradni fajtának sem. Illatra jó volt, kifejezetten étvágygerjesztő, de az első pinduri falatot azért határtalan óvatossággal tettem a számba. Szerencsére az óriás azon az éjszakán már sokadszorra is képes volt meglepni.
Mint általában, most is csak akkor jöttem rá, hogy sokkal fáradtabb voltam, mint ahogy éreztem magam, amikor már ültem, és akár alhattam is volna. Sok álmosan pislogó esetleg már mélyen szunnyadó ember, Varangy halk dudorászása, Szellem ölelő karjai, a tele has, ráadásul a kimerítő éjszaka után nagyon nehezen nyomtam csak el az ásításomat. De még nem alhattam. Számomra az éjszaka még nem ért véget.
Mikor befejeztem a vacsorát, kimentem a konyhába elmosni a tányéromat, meg az evőeszközeimet. Mikor végeztem vele, töltöttem még egy pohár ananászlevet.
-Idd ezt meg - nyújtottam át Bobnak. - Jót tesz elalvás előtt. Segít, hogy jobban kipihend magad.
Miután a pohár kiürült, a kisfiú egy percen belül olyan mélyen aludt, hogy ágyút lehetett volna elsütni mellette, arra sem ébredt volna fel. Romboló ajánlatára ezért csak a fejemet ráztam.
-Nagyon kedves vagy, de én visszamegyek a rendelőmbe, és Bobot is magammal vinném - intettem a fejemmel a kisfiú felé. - A gyerek mutáns, ha kórházba kerül, és ez kiderül róla, márpedig láthattuk, mennyire tudja kontrollálni a képességét, és az mennyire elrejthető, ki tudja, mi lesz vele, milyen kezekbe kerül. Viszont azt is láthattuk, mit tettek vele, egy felszakadt végbél pedig nem tréfadolog. Orvosi kezelésre szorul.
A békésen szuszogó Bobra néztem. Erőnek erejével tartottam vissza a rémes gondolatot, hogy ha az én fiam...
-Nagyon erős altatót adtam neki, semmit sem fog észrevenni a vizsgálatból - biztosítottam őket. - Egyrészt pihennie kell, másrészt meg jobb, ha most nem lesz magánál... ő aztán végképp. Édesem, elviszel oda minket? Aztán te gyere ide vissza, vagy ahogy akarod, de aludd ki magad. Legalább a papa ne legyen zombi egész nap - mosolyogtam rá.
A bort inkább kihagytam, inkább ha volt rá lehetőség egy jó erős kávét kértem. Tej, cukor, méz, ahogy szoktam, és a koffein gyorsan meg is tette a hatását, csakúgy, mint a gyümölcslébe feloldott altató Bobnál, csak nálam természetesen pont fordítva.
Varangy előadására beleprüszköltem a forró italba, majd széles vigyorral veregettem meg a hátát.
-Ez felejthetetlen élmény volt, de ha rám hallgatsz, a lányoknak nem adod elő - tanácsoltam még mindig fel-felkuncogva.

Nem sikerül azonban kikerülni Romboló figyelő szemei elől, így hamar az asztalnál találom magam, hiszen még ráadásul igaza is van, ránk fér egy kis pótlás. Nekem nincsenek fenntartásaim a férfi konyhaművészetével kapcsolatban, mert már van tapasztalatom abban, hogy némelyik igazi szakácsművész. Most sem kellett csalódnom, mert a hús igazán ízletes és puha volt és csak most, hogy elkezdtem enni, most jöttem rá, hogy tényleg milyen éhes is vagyok. Kis időre a házat a jóízű falatozás és szuszogás hangjai töltik be.
Alig végeztem máris újabb ukázt kapok, ami széles mosolyt varázsol az arcomra.
- Nem akarsz anyám helyett anyám lenni? – kérdezem morgolódva, hogy kicsit hallassam a hangom és nehogy azt higgye most már ez rendszeres lesz, hogy anyáskodjon felettem. Elvégre már nagylány vagyok! De közben nagyon is jól esik persze, hogy mindenre gondol.
Persze Szellem, Lynn és Varangy sem marad ki a szórásból. A nagy medve úgy rendezget és nyüzsög, hogy én a lassan kómázó agyammal, alig tudom követni.
Mikor elviharzik és a breki megint önállósítva magát Romboló dvd-i között kezd kutakodni és pár perc múlva füttyre fakad, mint egy énekesmadár, már semmin nem lepődök meg.
Ráadásul, mintha valami varázsfuvolát hallana mindenki, egymás után lassan mindenki álomba szenderedik. Az az igazság, hogy én is már csak erőszakkal tudom nyitva tartani a szemem. Aztán mikor valaki énekelni kéri és meghallom a választ, gyanakodva pattannak ki a szemeim, felkészülve a vészhelyzetre. Azért az életösztönöm még kitűnően működik.
Ezért mikor meghallom Romboló invitálását, már egészen éberen bicegek ki a konyhába a többiekhez.
Persze itt is téma lesz Varangy furcsa ódzkodása az énekléstől, amire meg is kapjuk a választ végül a zavarba jövő férfitól, aki a nagyfiú kezdő lökésével aztán mégis megadja magát és belekezd a mese dalába. JAJ! Azt hiszem ezt nem az én hallásomra találták ki, de a szöveg olyan megdöbbentően kacagásra ingerlő volt, hogy még arról is elfeledkeztem, hogy befogjam a fülemet.
Mikor már mindenki kellően magához tért a sokkból és a röhögésből, megveregettem a breki vállát.
- Hát ezt tényleg nem sikerült túl jól megjegyezni pajtás, és javaslom fogadd meg Lynn tanácsát.

-Az olyasmi mint a jegyszedő, csak párszor fejbe kell verjenek mielőtt kimondod - sóhajtja, majd óvatosan megrázza a fejét, és távozik a konyhából.
~A te szakmád sem veszélyesebb, mint az enyém, s rád nem vadászik egy Moszad ügynök sem...mondjuk, ha igaz, akkor már ám sem...~
Minden esetre aztán számára az következik, amiért az utóbbi években számára értelmet nyer, hogy túléljen még egy napot: hogy a végén magához ölelhesse kedvesét, és fejét a vállára hajtja csak egy pillanatra lehunyhassa két szemét, s egy újabb hosszú sóhajjal kimossa az aznapi keserűségeket önmagából, és csak egy másodpercre, igazán csak egy pillanatra megpihenjen. Küldetés teljesítve.
-Huhh...? - Kapja fel a fejét, s pattan fel két szeme, mikor rádöbben, hogy hozzá beszél itt valaki. Másodpercekig csak pislog, mintha a szempillái által felvert légáram segítségével akarna szárnyra kapni, majd óvatosan körbenéz.
~Oké...a dögös barna még a karjaimban, a gyerek...nincs itt szerencsére.~
Aztán Romboló csípős megjegyzésének dekódolása után, ő is hasonlóan csípős stílusban felel:
-Fusd le a maratont tízszer egymás után fél óra alatt, és te sem nézel majd ki jobban.
Viszont aztán helyet foglal Lynn mellett, s olyan adagot töm magába, jóformán egy szemvillanás alatt, amit legfeljebb az óriásból nézne ki valaki, esetleg Sheena-ból, ha párduc alakjában táplálkozik. A bort ő is kihagyja, ami pedig a hálószobát illeti, arra a megjegyzésre, hogy a hálószoba ajtaja zárható, csak keserűen elhúzza a száját. Van egy olyan balsejtése, hogy ezek utána következő pár hétben egyiküknek sem lesz kedve zárt ajtók mögé vonulni.
-Szerintem hallgass rá Sheena. Kétlem, hogy a múltkori után tárt karokkal várnának vissza a kórházba... - szól a párduchoz, fél karjával az asztalra könyökölve, másik kezével pedig az utolsó szelet húsával vív éppen, s bár a kegyelemdöfést már vagy hússzor megadta neki, arra valahogy még mindig nem sikerült rávennie magát, hogy a szájába vegye azt.
-Hmmm? Ja, persze...viszont, nem lenne jobb kapásból a Xavier-be vinni a kölyköt? Rémlik, mintha jóban lennél az igazgatóval...
~Furcsa, hogy ez nem ugrott be előbb...mondjuk őt speciel nem ismerem személyesen.~
-Hogy mi? Még,hogy zombi ééén? - Kérdi, s nyomban kihúzza magát a székben. - Drágám, csúcs formában vagyok. Csak egy szavadba kerül, és és idecibálom Sean-t Hawaii-ról, vagy még jobb: mi lenne, ha elrepülnénk a holdra és vissza? Nem?
~Hála az égnek...~
-A lényeg, hogy majd alszom, ha te is... - Azért még vet egy vágyakozó pillantást az a bizonyos hálószoba felé, de aztán megrázza magát, s Romboló felé fordul. - Köszönöm az ajánlatot, de azt hiszem, azt a lányt kérem fel, akivel jöttem.
A konyhában csatlakozik Lynn-hez, még Varangy produkciója előtt, s újfent átöleli őt hátulról. A békaember "énekét" hallgatva először csak átszellemült mosoly jelenik meg az arcán, a végére pedig elmorzsol egy kövér könnycseppet a szeme szélén.
-Ez olyan gyönyörű volt. Nem hittem volna, hogy egy gyerek rajzfilm betétdala lehet ilyen őszinte, és bátor, és az előadásmód is....most mi van? Miért néztek így?
Talán itt érdemes megjegyezni, hogy Darien sem hallotta még a betétdalt soha, de még a rajzfilmet sem ismeri, hisz Alistair túl kicsi még hozzá, ő pedig gyermekkorában mással volt elfoglalva, ezért nem is találkozott Micimackóval egészen addig, míg 10 évvel ezelőtt egy unalmas megfigyelésen nem kezdett el játszani a mobilján egy Honey Cave nevű játékkal, ami dióhéjban arról szól, hogy a gigantikus méhektől kell megszerezni a mézet, egy gépfegyveres medvével. Ha a rajzfilm is hasonló, akkor ez a dal nagyon is illik hozzá, ám kezdi úgy érezni, hogy lehet kivételesen tévesek az értesülései.
-Ne hallgass rájuk, szerintem marha jó vagy...
Aztán közelebb hajol Lynn füléhez, és félig ásítva bele súgja.
-Te Szundi, nem akarsz mégis aludni egyet indulás előtt? Ha csak egy tök fölösleges végbéltükrözést végzel egy bűnözőn, nem baj, ha remeg a kezed, de na...ha baja lenne a srácnak, már látnánk rajta nem?
Természetesen, továbbra is kevés dolog van, amire Lynn ne tudná rávenni, s ez sem tartozik azok közé, így ha úgy szeretné, összeszedi magát, és már repíti őket, ahova csak kéri. Érkezés után aztán lezseren a falnak támasztja vállát, és a nőre mosolyog, majd csak akkor rogy le a legközelebbi ülőhelynek tűnő valamire, ha már nem látja senki.

(Nah jobb későn mint soha, még
egyszer bocsánat a késésért)

Varangy "parádés" előadása után a hangulat immár valamelyest valóban oldottabb. Romboló halálfáradt, azért a Lynnel való "küzdelem" megviselte az izraeli tisztet is, két pohár bor meg fejbe is vágja jól láthatóan. A gyerekek is ki vannak merülve és ami azt illeti a doktornő is. Ha nagyon akarja beviheti őket a kórházba persze, de nem valószínű, hogy sokáig ki fog tartani ép figyelemmel és kellő szellemi kondícióban ő sem, ahogy a kicsik sem valószínű, hogy nagyon fel szeretnének kelni mostanság.
Shenna elfogadván a nagydarab fickó ajánlatát lendületesen becélozza az ágyat, Varangy egy az egyben ráborult a konyhaasztalra a második pohár valami után, amivel a Romboló megkínálta. Állítólag brandy volt, de mindenkinek vannak kétségei, lévén a zöld emberke kiterül és a szája szélén laza nyálbuborékokat fújva hortyog csendesen. Szellem és Lynn, ha akarják elfogadhatják a felajánlott hálószobát meg dupla ágyat, a házigazda kidől a matracon.
Reggelig nem érkezik semmilyen negatív élmény, nem is nagyon vágyik rá senki. Szellem és a Romboló kapcsolataival lényegében gyerekjáték előkeríteni a gyerekek szüleit, legalábbis amelyiknek van, de különféle elhelyezésekről is tud gondoskodni a két kiszolgált bérgyilkos jó nevű árvaházakban. Lynn átfutja a fizikális vizsgálatokat, de alapvetően e téren nagy baja senkinek sincs szerencsére, legfeljebb a plasztikai sebész kolléga fog túlórázni néhány randa heg kapcsán, ha szépen megkéred. A mentális része már egy kicsit más helyzet persze, de a pszichológus alapvetően nem tűnt teljesen reményvesztettnek az első vizsgálatok után, a véleménye szerint valószínűleg túl fognak ezeken lendülni a gyerekek, bár persze ez több év munkája lesz. Vagy a mostohafiadé ugye, de ez más lapra tartozik...
Ez úton is gratulálok, sikeresen teljesítettétek a kalandot, ez lezárva, folytatása csak ha ti is szeretnétek!