Oahu sziget

Minden remekül sikerült és már a kezemben érzem a győzelem ízét, ahogy karmaim a nyakába mélyednek, de aztán olyan meglepetés ér, ami kis híján végzetesnek bizonyul.
Egyszerűen nem bírom megsebesíteni, olyan mint valami képlékeny massza, nem hatolnak bele a karmaim. Mivel van rá ideje, hogy összeszedje magát fel is áll, ahogy én is vele együtt, miközben magamhoz veszem a boxerkést, még sikerül gyorsan gyomron rúgnom mielőtt megint elordíthatta volna magát, majd újból és újból belevágom a kést, próbálva megsebezni vele, de mindhiába, egyszerűen nem hatol át ezen a bőrön semmi.
Míg én küzdök azért, hogy fogást találjak a testén, addig ő sem tétlenkedik és magához ránt, kezdi kiszorítani belőlem a levegőt, hiszen olyan, mint egy grizzly. Kétségbeesetten csapok a mellkasára a kés markolatán lévő boxerrel, mire fájdalmasan leszisszen és elenged.
~ Aha! Ezek szerint az ütéseket megérzi, csak megvágni nem tudom! ~ jövök rá a dolog nyitjára.
De már ismét talpon van és kezdené teleszívni a tüdejét, hogy eleressze a hangját, de ezt mindenképp meg kell akadályoznom. Először fejjel rohanok a gyomrának, majd, ha sikerült megakadályozni a kiáltását, és lelassítani is vele egy kicsit, az első kezem ügyébe eső tárggyal, talán egy nehezebb szoborral megcélzom a koponyáját, hátha sikerül lecsapnom.

Fejjel nekirohansz a gyomrának, vagyis arrafelé, mikor irtózatos erejű kalapácsütés éri a tarkódat, kábultan rogysz le. A kopasz elkapja a válladat, majd felkap a talajról és irdatlan mancsaival sziklaszilárdan tartva bömbölni kezd közvetlen közelről. Esélyed sincs szabadulni, csak kínlódsz a karjaiban, a dobhártyád biztosan beszakadt, mert vér ömlik a két füledből és majd felrobban az agyad...
Aztán...
Megérzed magadban az erőt. A vadászó ősi vad erejét és hatalmát. Az ösztönök szavát, a harcos tombolását. Bár a kardfogú most nem segíthet neked saját alakjában, erejét és ügyességét, sebességét és küzdeni, élni akarását adja neked. Kitéped magad a férfi karjaiból, majd olyat rúgsz az állcsúcsába, hogy a falnak repül. Josh felé perdülsz. A srác lilás fényű szemeiből folynak a könnyek, haja csapzottan tapad a homlokára, szája habzik, de eltökélten adja át az erejét. Nem akarsz belegondolni mi az az érzelem, az a szeretet, ami legyőzte a mérgezést... ha csak rövid időre is. Esélyt kaptál, hogy kettőtök erejével legyőzd az ordítót és megmentsd mindkettőtöket. Biztos, hogy a fiú nem bírja soká. Neked kell élned az eséllyel, amit megadott neked...
A nagydarab fickó talpra kecmereg...

Sajnos már magához tért annyira, hogy ne érjem el a gyomrát. Lehajtott fejemet egy letaglózó ütés éri, amitől azonnal összeesek, és mielőtt szédelegve talpra állnék, két hatalmas mancs ragadja meg a vállaimat, hogy felemeljen és közvetlen közelről ordítson a fülembe ez az őrült.
A kín hatalmas erővel vágódik a füleimbe, a dobhártyám beszakad és csak vonaglani vagyok képes a kezei között. Úgy érzem a fejemben rögvest megpattan valami, de lehet már kívánom is hogy legyen vége, amikor……….amikor hirtelen megrázkódok és úgy érzem, mintha valaki, valami ősi erőt zúdított volna a tagjaimba. Elröppent a testemből minden fáradtság és gyötrődés, érzem magamban az ősi vadász tomboló erejét és küzdeni akarását, és habár nem tudok átváltozni, az izmaim megfeszültek a váratlan energiától. Szabályosan kitépem magam a férfi kezei közül és egy ollózó mozdulattal a kopasz állába rúgok, hogy szépen hátratántorodik tőle.
Mivel sejtem, hogy honnan jött a segítség egyenes Josh-hoz rohanok, akinek szemei még mindig lila fényben izzanak, de jóformán nincs is magánál, haja csatakos és a szája is habzik. Ez nagyon nem jó!
- Josh! Hallasz engem? – rázom meg finoman. – Tarts ki, mindjárt segítek! Hallod tarts ki!
Tudom, hogy nem sokáig fogja bírni, hiszen már az is csoda, hogy egyáltalán ezt megtudta tenni. Elképzelni sem tudom, hogy mi adhatott neki erőt ehhez. Vagy csak magamat ámítom, hogy nem tudom? Most viszont a férfit kell végleg elintézni, mert a fiúnak gyors segítség kell.
Nem várom meg, hogy a férfi felkészüljön az újabb támadásra, nekifutok és egy csúszó mozdulattal a lábát célzom meg a vasalt bakanccsal, minden erőmet beleadva, hogy eltörjem a sípcsontját, ha padlót fogott, még kap egyet búcsúzóul az orrára is és ha, így lefoglaltam, akkor megkeresem a pisztolyom és minden további nélkül a fejéhez szegezem és lövök.

Ahogy rácsúszol a fickó lábára erre részben nem számít, részben túl lassú ahhoz, hogy elmozduljon, nehéz reccsenéssel adják meg őserőd alatt magukat a sípcsontok. Fájdalmasan hördül fel, ahogy az orra is betörik. Könnyeden felkapod a stukkert, de ahogy visszafelé haladsz a nagydarabhoz az nehézkesen felhördül:
- Jól, van győztél... - recsegi. - Van ellenszer a ku... a kölyök mérgezésére és... elmondok mindent, csak engedj futni...
Megállsz és noszogató jelleggel bordán rúgod, mire (lévén járni nem tud) a szekrényre mutat:
- Kék üvegcse. Csak a felét, vagy belehal...
Odarohansz és a mondott mértékben megitatod Josht. A kopasz felnyög:
- Pár perc és jobb lesz, mint új korában... - zihálja. Ahogy visszatérsz mellé zihálva folytatja: - Én csak egy begyűjtő vagyok. Mutánsokat szerválok, akiknek vannak harci képességei. Kor, nem, bármi egyéb mellékes. Eladjuk őket egy labornak, ahol kísérleteznek velük. Agymosott, mutáns, zombi katonák. Ez lenne a cél. Eddig nem jött össze, nagyrészt belehaltak, vagy totál megtébolyodtak. A gyerekekkel azért vannak biztató eredmények...
Undorodva felhorkansz mire kínlódva vállat von:
- Ez van, a kis klampók szervezete jobban befogadja az agyi chipeket, de néhány hónap alatt elhal lassan az agyuk, belső vérzés lép fel, az agyvíz visszafolyik a koponyába, túlnyomás lép fel, a szemgolyók kidüllednek miatta, végül az agyvérzés végez velük. De idővel majd kitalálják hol a komplikáció - szuszogja. - Hogy én? Igen, én mutáns vagyok, de ez engem nem érdekel. Bárkit eladok, ha pénzről van szó. Ez csak üzlet és ezt te is tudod, bérgyilkos...

Már megfeszül az ujjam a ravaszon, mikor a szavai megállítanak és én sóhajtva fogom vissza magam. Nagyon nincs ínyemre, hogy élve hagyjam, őt már csak a magam szórakozására is szívesen kinyírnám, de az ellenszer fontosabb.
A mutatott szekrényhez futok, és az üvegcsében lévő folyadék felét Josh szájába töltöm.
- Ajánlom, hogy használjon hájpacni, mert különben hosszú és fájdalmas halálod lesz., apránként török el benned minden csontot. – ígérem neki komoran, majd várom, hogy a diú jobban legyen.
Közben azért hallgatom, hogy mivel is mentegeti magát ez az ocsmány féreg és az undortól felkavarodik a gyomrom. Olyan érzelemmentesen beszél a gyerekekről, mintha valamilyen tárgyról lenne szó. Legszívesebben lenyomnám a torkán a pisztolyom és ott húznám meg a ravaszt, de még meg kell tudnom valamit.
- És hol van ez a labor? Kiknek adod el őket te érzéketlen barom. – kényszerítem magam, hogy egyáltalán hozzá szóljak.

A kopasz fickó felnyög, törött térdei nagyon fájhatnak persze, de mielőtt megmakacsolná magát kecses mozdulattal ráhelyezed a talpad az elroppant porcokra, amire felüvöltene, de ráharap inkább az ajkára, ha ő üvölteni kezd, abból csak baj lenne és még lelövöd itt... Végül ahogy némileg megemeled a lábad, épp csak annyira, hogy ne okozzon közvetlen fájdalmat szuszogva beszélni kezd:
- Én... én nem tudom - feleli. - Ez az igazság. Csak jön egy hajó, amire felpakoljuk őket marhaládában és kész... De... de egyszer ellenőriztem a hajózási jegyzéket. Kanadába megy a hajó. Ennyit tudok...
Mikor a teknő nevéről és következő érkezés időpontjáról kérdezed verejtékezni kezd, te meg újra a térdeire nehezedsz, amire úgy tekereg a talpad alatt, mint egy rendkívül kövér giliszta. Ahogy enyhítesz a helyzetén bólint:
- Egy hét. Teherhajó. Kicsi. A neve Icewall. A kapitány egy orosz... nem tudom a nevét, de felismerhető az akcentusa. Nem tudok többet!! - sikoltja kínlódva. - Ez csak üzlet... nekem is. Beszéljük meg mennyit kérsz és kész...
Közben hallod, hogy Josh légzése kitisztult, lassan magához fog majd térni.
- Figyelj van lenn bár mutáns. Fejenként 50.000 $-t érnek nekem, a kölykök meg 150.000-et. Ez 600.000 $. Odaadom neked mind, ha felpakolják őket... meg még fél milliót. Nem keresünk téged. Se a kölyköt. Na? - kérdezi reménykedve. - Csak üzlet... tudod...

Nem nagyon akaródzik válaszolnia a feltett kérdésemre, ezért úgy gondolom, nem árt neki egy kis segítség, hogy megoldódjon a nyelvére kötött csomó. Persze, hogy a legkisebb lábára nehezedő nyomásra már nyöszörögni és izzadni kezd és hamarosan már folynak is az ajkáról a szavak, még ha döcögősen is kezdi.
Ne, de aztán megint játssza a tudtalant, ami nagyon, de nagyon rossz ötlet, mert én meg nem vagyok humoros kedvemben, és ezt a tudomására is hozom egy újabb taposással.
A fickó rosszul tűri a fájdalmat, pedig amikor okoznia kell, akkor nagy legény volt, legszívesebben szemen köpném, de még kellenek az infók, addig hagyom abban a hitben, hogy még talán túl is élheti.
Miközben megtudom a fontosabb adatokat, hallom, hogy Josh is már könnyebben lélegzik, tehát hatott az ellenszer. Kicsit fellélegzem, de mikor meghallom, hogy mit ígérget nekem ez a patkány a gyomrom ismét felfordul és remélem hallja az összecsikorduló fogaim hangját.
- Mit képzelsz te pokolfajzat! – sziszegem indulatosan és szikrát szórnak a szemeim. – Még most is a mocskos üzleteden jár az eszed! Eladnád a fajtádat rongyos 50.000 dollárért? Megmutatom neked, hogy milyen üzletet várhatsz tőlem, te utolsó ganéj! – vesztem el végleg a fejem és minden lelkiismeret furdalás nélkül lövöm fejbe.
Aztán a már mozgolódó Josh fölé hajolok, hogy megnézzem jól van-e.

(E/1)
Éreztem, ahogy a tarkóm alá nyúl és megfogja a vállam, majd elfordítja a talajon, ahogy csapzott hajamat kisimítja a homlokomról. Lassan kitisztult a látásom is annyira, hogy már lássam is a gyönyörű arcát magam előtt. Gyenge voltam, de nem annyira, hogy ne tudjak járni egy-két perc múltán. Remegő kezemmel felnyúltam és végigsimítottam az arcán:
- Jól vagy kincsem? - suttogtam száraz ajkakkal.
Levette az övemről a kulacsot és megitatott azzal az pokoli savanyú és gyenge borral, ami rögtön adott egy kis erőt, hogy már nem voltam annyira kiszáradva. Felültem és megragadtam a két vállát:
- Ugye jól vagy? Nem esett bajod?!

Örömmel és mérhetetlen megkönnyebbüléssel látom, hogy Josh szép fokozatosan magához ér és lassan kinyitja a szemét.
Mikor már az arcomat is végigsimítja én is ragyogó szemekkel nézek le rá.
- Jól vagyok Josh! Jól vagyok, hála neked! – nevettem rá könnyes szemekkel, majd levettem az övére akasztott kulacsot és gyengédem cserepes ajkaihoz tartva megitattam.
Mikor végre felült, ismét csak engem kérdezett, de megráztam a fejem.
- Én jól vagyok, de te hogy vagy? Nincs már baj? Tudsz járni? Ugye tudod, hogy szuper voltál! De talán most jobb lenne, ha itt maradnál, míg kiszabadítom a foglyokat és idehozom őket. – segítek neki felállni, ha már a lábára tud állni. – Aztán elhúzunk innen és keresünk egy orvost.

Megráztam a fejem lassan talpra állva:
- Nincs nagyobb baj, azt hiszem csak valami altató, vagy nyugtató cucc volt, van benne tapasztalatom a kórházból - mosolyogtam bágyadtan. - Fél óra és a régi leszek. Gyere.
Ahogy elindultunk lefelé átkaroltam a vállát és a fülébe súgtam:
- Lehet, hogy fantasztikus voltam, de te viszont fantasztikus vagy kedves...

Leérve a bottal könnyű szerrel kinyitottuk az ajtót, majd lefogtam Sheena kezét:
- Várj - mormoltam. - Itt a vége. Hívjuk ki a rendőröket. Ők kórházba szállítják ezeket a szerencsétleneket. Mindenkinek jobb, ha nem látnak minket... A dolgok egyértelműek, ezeknek az embereknek pedig kórházi kezelés kell. Meg tartok tőle pszichiátriai. Vagy tévednék?

Mikor meggyőződtem róla, hogy tényleg nincs nagyobb baja, azért nagy kő esette le a szívemről. Sose bocsátottam volna meg magamnak, ha azért mert az értem való aggódása ide hozta, valami baja esik.
Az alagsor felé menve, mikor kedveskedve átkarolta a vállamat és a fülembe súgott, jólesően elmosolyodtam.
A bottal természetesen gyerekjáték volt kinyitni az ajtót, de mikor beljebb léptem volna, Josh visszatartott. Meglepődve néztem rá, hogy mi ok van ennek, hiszem ezért harcoltunk eddig, hogy kiengedhessük ezeket az embereket, most meg nem akarja?
A magyarázatán elgondolkoztam, majd egyetértően biccentettem.
- Rendben van, meggyőztél! Hívjuk akkor névtelenül a zsarukat és a mentőket, mi meg tűnjünk el innen minél hamarabb. Menjünk vissza a Hotelba és mossuk le magunkról ezt az egész szörnyűséget. – simogatom meg most én Josh arcát és húzom a kijárat felé.

Némi megrökönyödést váltottam volna ki azt hiszem a taxisofőrből, ha így egyenruhában szállok be, de szerencsére a cuccaim itt hagytam a fal mellett bedobva egy sporttáskában, így gyorsan felkapkodtam őket, míg Sheena szerzett fuvart. Több autó váltással jutottunk el a hotelig és végig a szemünkbe volt húzva egy-egy baseball sapka, amit az őröktől zsákmányoltunk el. Mindig hátul ültünk, látványosan egymással foglalkozva, ami jelen esetben annyit tett, hogy Sheena hozzám bújt, az arcát a vállamba fúrta. Aligha fog emlékezni az arcunkra bárki is. Én mindvégig szeretetteljesen simogattam a számomra legkedvesebb lényt. Aztán odaértünk a szállodához, bár az út végén gyalogoltunk a biztonság kedvéért.
Gyorsan felmentünk a Sheena által bérelt lakosztályba, mire kicsit tátott szájjal néztem körül:
- Nagy hely... - nyögtem. Kuncogni kezdett és megmutatta a fürdőszobát. Sóhajtottam: - Menj csak előre, addig én iszok végre egy pohár vizet ahelyett a borzalom helyett.
Kitekertem egy ásványvizes palack nyakát.

A szállodához még vissza kellett jutnunk, és ahhoz messze volt, hogy gyalog menjünk, így taxit kellett fognunk. Mivel Josh elég feltűnő lett volna az X-menes ruhában, még szerencse, hogy hozott magával váltás ruhát. Mondjuk én is érdekesen festettem a több számmal nagyobb ruhákban, de ezt még be lehetett tudni a mai habókos öltözködési szokásoknak
Persze nem hajtottunk egyenest a Hotelhez, és igyekeztünk az arcunkat is takarni, a kölcsönvett baseball sapkákkal.. Na, meg aztán elég hitelesen alakítottuk az egymásba gabalyodott szerelmes párt, ahhoz, hogy ne sokáig nézegessenek bennünket.
Mikor végül egy kis gyalogtúra után megérkeztünk és felmentünk a szobámba, Josh-nak kissé leesett az álla.
- Áááá! Látnád a többi lakosztályt! Ez csak egy lepusztult szoba hozzájuk képest! – vigyorogtam most már felszabadultan, heccelve egy kicsit. – A fürdőszoba arra van, és ne tévedj el benne, ha lehet. – teszek rá egy lapáttal, de a fiú csak mosolyogva átengedte az elsőbbséget, helyette inkább a bárszekrényben lévő ásványvízre vetette magát.
Nem kérettem magam sokáig, gyorsan ledobáltam a ruháimat és vagy fél óráig áztattam magam a tus alatt, hogy még az utolsó illatmolekulát is lemossam magamról, arról a helyről és a kopasz szadistáról. Mikor kész voltam, a hajam feltekertem egy törölközővel és visszasétáltam a nappaliban ücsörgő Josh-hoz. Csípőre tett kézzel megálltam előtte és összeszedve minden komolyságomat vontam kérdőre.
- És most szeretném tudni, hogy ki volt az a szerencsétlen flótás, aki megmondta neked, hogy hol vagyok, mivel, ha visszamentünk New Yorkba, a saját két kezemmel fojtom meg. Aztán, hogy miért is gondoltad, hogy bajba kerülök, és hogy gondoltad, hogy szó nélkül megpattansz az iskolából és utánam jössz? – soroltam az elsőnek felötlő kérdéseimet. – És attól függetlenül, hogy megmentetted az életemet, ajánlom, hogy jó okokat és mentségeket sorolj fel, ha nem akarod, hogy a térdemre fektesselek és elfenekeljelek.

Ahogy visszatért a fürdőből még nem tudtam nekiindulni én magam, mert egyből kérdésekkel támadt le engem Sheena, így szép illedelmesen feleltem is rá:
- Nem tudom a nevét - feleltem nyugodtan. - De kevés akkora darab embert láttam még mint ő. Nagyon magas, erős, hosszú haja és szakálla van. Azt mondta jön még neked eggyel valami tojásügy kapcsán, így megmondja nekem merre vagy, de ne felejtsem el, hogy lógok neki egy szívességgel. Ami a többit illeti... - megvontam a vállam. - A saját életemnél is jobban szeretlek Sheena, megéreztem, hogy bajban vagy, hogy szenvedsz. Elmentem a lakásodra, nem voltál ott. Megszólított hazafelé a nagy ember és elmesélte a dolgokat, meg adott ide egy repülőjegyet. Ennyi. Természetes. hogy nem érdekelt az iskola. Te érdekeltél. Veled nem történhet semmi baj.

Aztán mikor Josh – szokatlanul nyugodtan - beszélni kezd elhűlve hallgatom-
- Romboló! Ő mondta meg neked hol vagyok? – esett le a tantusz. – Ő meg honnan a…..Áááá, biztos a kapcsolatai! De vajon miért is akar engem megmenteni? – csaponganak a gondolataim. – De végül is mindegy, majd, ha hazaértünk meglátogatom öreg barátomat és megkérdezem személyesen. – zárom le a bizonytalankodásomat, aztán ismét Josh-ra koncentrálok és mellé ülök a kanapén. – Borzasztóan örülök, hogy ennyit jelentek számodra, de tudnod kell, hogy a dolog kölcsönös és sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha bajod esik, hiszen sok minden balul üthetett volna ki, csak vedd azt például, hogy mi van, ha van ott egy hasonló képességű mutáns, mint te. – hívom fel a figyelmét a veszélyekre. – Akkor magadat is bajba sodorhattad és rajtam sem segítettél volna.
Gyengéden megsimogatom az eltökélt arcát.
- nekem a veszély hozzá tartozik a munkámhoz, de akkor vagyok nyugodt, ha tudom, hogy te biztonságban vagy. Veled ne történjen baj! Én nem számítok, de veled engem is sarokba szorítanának, mert nem tudom mit tennék, ha bajod esne.

A szemébe néztem és most határozottan válaszoltam jobbommal rabul ejtve a kezét az arcomon:
- Sheena... - mormoltam elmerengve, majd belekezdtem: - Én szeretlek téged. Nem mint barátot. Nem mint embert. Nem mint mutánst. Hanem mint nőt. Azt a lényt, aki nekem bárminél és bárkinél fontosabb. Ha lett volna itt olyan mutáns, mint én, az ellen is kiálltam volna. Bárki ellen. Nem vagyok nagy harcos. Igaz. De van olyan dolog az életemben, amiért harcolok, ha kell. Elfogadtam a tényt, hogy nem viszonzod a szerelmemet. Ez igaz. De ez nem változtat azon a tényen, hogy bármit megtennék neked, érted. Nem tudom és nem is akarom tétlenül nézni, hogy veszélybe kerül az életed...
Kinyúltam és finom mozdulatokkal simogattam az arcomat:
- Neked én az vagyok, amit csak kérsz. Zenész, jó barát, masszőr, takarító, bármi. Neked, érted... De egy valami soha. Tétlen szemlélő. Magamért is harcoltam Sheena. Nem ezért - mutattam végig magamon, a testemen. - Hanem a lelkemért. A szívemért. Mert az már a tiéd. És veled együtt halt volna meg, ha nagyobb baj történik... érted? - kérdeztem csendesen.

Szívszorítva hallgattam a szavait, hogy mindent és mindenét feláldozná értem, és annyira elgyöngültem ettől, hogy alig bírtam szavakat találni. Engem még sosem szeretett így senki, nem hogy így, mondhatni sehogy. Számomra ez olyan megdöbbentő volt, hogy valaki a testét –lelkét feláldozná, hogy engem megmentsen! Persze, ha magamba nézek én is ugyanezt megtettem volna Josh-ért, de ez egészen más. Én egy ilyen dolgokra kiképzett mutáns vagyok, és valószínűleg a feladat is könnyebb lenne számomra, legalábbis fizikailag, lelkileg már nem. De, hogy én ennyit jelentsek valakinek, ez valami újszerű és nagyon felemelő, de egyben ijesztő is volt. Hiszen így állandóan attól fogok rettegni, mikor keverem bele a fiút valamibe. Ez őrület! És mi az hogy nem viszonzom a szerelmét? Persze, hisz kibújtam valamilyen szinten a válasz alól, de hát hogy nézne ki, hogy én, aki még ráadásul idősebb vagyok összejövök azzal, akinek a gyámja lettem. Mit szólnak az emberek? Hé! Mit érdekel ez engem! Sosem érdekelt, miért pont most kezdeném el? Tiszta hülye vagyok! Ó Josh, teljesen összezavarsz!
- Óóó! Édes Istenem Josh! Ne mondj ilyeneket! Nekem te minden vagy és nagyon-nagyon szeretlek! Nem tudod milyen súlyt raktál ezzel a vállamra, hiszen soha nem szeretném, ha miattam esne bajod. Nem is tudom, mit mondjak, teljesen meghatottak a szavaid. – szökik könny a szemebe.

Az arcát simogatva lassan letörölgettem a könnycseppeket az arcáról és komolyan feleltem:
- Szeretlek. Mindennél jobban. Mindenkinél jobban - suttogtam lassan felé hajolva. - El tudod képzelni, hogy akkor én mit éreznék, ha nem segíthetnék rajtad? Ha... ha nem jönnél vissza többé, az még... még a hiányodnál is kínzóbb lenne, ami...
Egyre közelebb volt egymáshoz az ajkunk. Éreztem, hogy egy könnycsepp perdül alá a szememből. Kínlódva suttogtam:
- Sheena... - könyörögtem. - Nincs erőm, hogy ne... ne tegyem én... én...
Ujjai ekkor a hajamba markoltak, de nem tolt el magától... Remegtem, hogy ne tegyem meg akarata ellenére azt, amelyre a levegőnél is jobban vágytam. Az ő lélegzetét... Nem tudtam uralkodni magamon, már nem ment. Ehhez... ehhez nincs erőm. Ajkunk finoman összeért, majd elnyílt és megtörtént a csoda. A csoda, mely reményt, erőt és életet adott nekem, amely felpörgette a szívemet, megerősítette a lelkemet. Az ujjaim hegyei végigsimították a hátát és a nyaka vonalát, nyelvem hegye fogain játszott finom, édes szimfóniát. Felnyögtem az első, a legédesebb csók hevének gyönyörű lángjától fűtve, elmémben színes, meleg, szikrázó víziók váltották egymást. Simogattam a testét és simogatott ő is engem. Remegtem. Nem csak a gyönyörtől. Valami olyasféle érzés volt, mint első áldozóként mikor először van részed abban az élményben Krisztus testét véve, aminek átéléséért tanultál évekig a hittanórán. Mint a papnak a felszentelésén. Mint anyának, ha először hallja a gyermeke szívdobbanását, amiért kilenc hónapon át küzdött. Áhítat? Az. Sheena áhítata. A szerelem tiszteletének örök dallama.
De még a végtelen is véges sajnos, az örök ideje is lejár. Ajkaink szétváltak s én csak könnyezve suttogtam:
- Nem volt erőm, hogy... nem tudtam... megbocsájtasz nekem? - kérdeztem rekedten.

Halkan elsuttogott szavai és simogatása most mindennél jobban esik és már ajkaink is egészen közel kerültek egymáshoz. Éreztem a benne lüktető vágyat, meleg lehelete megborzongatott és belső vívódásom a háttérbe szorult.
Megadtam magam a sokáig visszafojtott érzelmeimnek, melyeket most Josh szenvedő hangja, mint a zubogva rohanó ár sodort magával. Erősen a hajába markoltam és már nem engedtem sehová, még ha meg akarta volna tenni akkor sem, és boldogan adtam át magam a csóknak, mely mindkettőnk számára valamit felszabadított és megvilágosított. Legalább is számomra mindenképp. Nem titkolhattam most már magam előtt sem, hogy milyen érzelmeket táplálok Josh iránt, de nem akartam, hogy ez bármiben is befolyásolja. Még mindig bizonytalankodtam, hogy részéről nem-e csak a hála megnyilvánulása ez, de azt hiszem szavai talán bizonyítékai annak, hogy nem erről van szó.
Mikor ajkaink elváltak egymástól, nagyot sóhajtottan és elmosolyodtam
- Nem Josh! Nem kell bocsánatot kérned! Soha szebb dolgot nem adhattál volna nekem. És azt hiszem nekem kell bocsánatot kérnem tőled, hogy ilyen érzelmi válságba sodortalak, hiszen én nem voltam tisztában a saját érzelmeimmel. – néztem csillogó szemeibe.

Nem nagyon mertem reménykedni, de egyszerűen nem tudtam másképp érteni a szavait és a belőle áradó érzéseket. Halkan megszólaltam:
- Akkor ez most azt jelenti, hogy...?
Sheena mosolyogva bólintott, mire kitörő érzelmekkel újra megcsókoltam az ajkait, az állát a nyakát, ahol csak értem, mire nevetett és kizavarta a fürdőbe. Mire nagyjából végeztem a zuhanyzóban rám nyitott és a falnak lökve most ő csókolt meg a testemhez simulva, amit hevesen viszonoztam. Aztán zavartan szólaltam meg:
- Tudod, Sheena... nekem még... szóval... még soha nem volt... őőő... hát szóval...
Kedvesen megfogta a kezemet, majd a hálószobába húzott...

...Reggel...

...Egymás mellett ébredtünk. Vagyis én arra ébredtem, hogy Sheena arca a mellemen pihen. Egy ideig cirógattam a hátát és a tarkóját, majd, lévén úgyis fenn volt, megcsókoltam a homlokát. Mosolygósan nézett fel a szemembe hasra feküdve félig az ágyon, félig rajtam. Őszintén mosolyogtam vissza:
- Soha nem történt jobb dolog velem nálad és soha nem is fog - mondtam neki. - Szeretlek nagy cica.

Mivel már ezek után nem volt értelme tovább titkolni az érzelmeimet, mosolyogva bólintottam Josh reménykedő kérdésére, ami újabb viharos csókolózást vont maga után.
Aztán nevetve elzavartam a fiút végre fürödni, de nem bírtam kivárni míg visszajön, én magam mentem utána. Végignézve fiús és mégis arányosan izmos testén kibújt belőlem a vadmacska és átvéve az irányítást a csempéhez szorítva vettem el a csókomat.
Mikor újból lélegzethez jutottunk és zavartan közölte, hogy még nem volt lánnyal, csak csillogó szemekkel fogtam meg a kezét és húztam magam után a szobába.

Reggel, mikor Josh mellkasán pihenve éreztem, hogy már ő is fenn van, jól esően töltött el a tudat, hogy, nem okoztam neki nagyobb sérülést néhány felületi karcolásnál. Még magamat is megleptem, hogy milyen óvatos voltam Josh-sal, hiszen az eddigi partnereim nem úszták meg ilyen könnyen. Jó, mondjuk én is tapasztaltabb lettem azóta, de az is igaz, hogy szerelmes először. Talán ez segített, hogy visszafogjam a karmaimat.
Kicsit közelebb fészkelődtem a fiú meleg testéhez és felnéztem rá mosolyogva, hogy lássam a csillogó szemeit.
- Soha még nagy cica nem szerette így az állatszelidítőt. –mormoltam a vállába fúrva a fejem.

Felnevettem a szavaira. Érdekes, este észre sem vettem a karmolásokat, amiket most a testemen láttam és amiket érdeklődve simogatott a lány. Követtem a tekintetét és elvigyorodtam:
- Azt hiszem nem árt az az egyenruha, mielőtt kínos kérdéseket tennének fel majd a suliban - nevettem.
Magamhoz öleltem és gyengéden tartottam a karjaimban azt a csodát, amit most megnyertem magamnak.

Kedvtelve néztem a nevető arcát, a szemében fellángoló vidámságot, de ahogy az iskolára terelődött a szó, már eszembe is jutott mit akartam még kérdezni tőle, csak az események menete kicsit kiverte a fejemből.
Arrébb csúsztam, hogy rá tudjak nézni és magam felé fordítva a kezemmel az állánál fogva kérdeztem szigorúan.
- És mond csak, hogy is van ez a ninja dolog? Mióta tudsz te így verekedni, meg röpködni, meg szaltózni? Miket tanulsz te abban az iskolában, amiről én nem tudok? Csak kapkodtam a feje, abban a házban. A végén még engem is lepipálsz, olyan ügyes leszel. Minden esetre alaposan megleptél. Halljuk? Addig nem mozdulunk innen míg mindent el nem mondasz! Tudod, jó vagyok a vallatásban is. – fordulok lovagló ülésben a hasára és fogom a feje fölé a kezeit nevetve.

- Nincs benne semmi titok - nevettem vele "kiszolgáltatott" helyzetemben. - Mondtam, hogy szeretnék megpróbálkozni a kaszkadőr pályával. Fagypont edzéseire járok.
Mivel ez láthatóan nem sok mindent mondott neki, így elvigyorodtam:
- A csókért cserébe mesélek!
De csak egy puszit kaptam a homlokomra, na meg az ígéretet, hogy ez csak az előleg volt, ha elmesélem ami érdekli, akkor megkapom amire vágyok. Hát ezt nem lehet visszautasítani...
- Ő egy tanár nálunk. De csak fakultatív tárgyakat oktat. Ilyen például a ninjutsu is. Ajánlották, hogy ha atlétikailag erősebb és kitartóbb akarok lenni, meg ügyesebb és gyorsabb de főleg jobban egyensúlyozni, akkor kéredzkedjek be az óráira. Megtettem. Bár nem elsősorban a harcművészeti részét tanítja nekem, sokkal inkább filozófia és atlétika, de azért az alap mozdulatokat a gyakorlatok miatt muszáj volt átvennünk. Innen tudok néhány mozdulatot, de semmi több. Ja meg ismerem a botvívás alap mozdulatait - fedtem fel a nagy titkot, aztán hosszan megcsókoltam Sheenát visszadöntve magam mellé az ágyra. Amint ajkaink elszakadtak egymástól csendesen kérdeztem: - Mit csinálsz a kopasz férfi információival? A hajó... a labor...

A vallatás sikerrel jár, habár először egy szót sem értek belőle.
~ Ki ez a Fagypont és milyen órára jár hozzá Josh, ha ilyeneket tud? ~
Viszont a szorult helyzetben lévő áldozatom még zsarolni is megpróbál, aminek részben eleget is teszek, de csak azért, hogy beszédesebb legyen.
Ez meg is törte az ellenállását és már választ is kaptam a kérdéseimre, amik az előbb felötlöttek bennem.
Teljesen el is álmélkodtam rajta, egyrészt hogy ilyen órákra jár, másrészt, hogy ilyen rövid idő alatt, ilyen sokat fejlődött.
- Látom kész tehetség veszett el benned! – mosolyogtam rá, amikor fordult a kocka és én kerültem alulra, egy forró csók után, amit a válaszokért kapott. – És örülök neki, hogy azért már megtudod magad védeni még akkor is, ha blokkolják a képességedet. Ez nagy előny!
A házban lelőtt kopasz férfira vonatkozó kérdésére kis habozás után válaszoltam.
- Tudod, nagyon felháborított a dolog és azt hiszem nincs más választásom, mint hogy utána nézzek a dolognak és, ha lehet, akkor véget vessek ennek az ocsmány üzletnek. Amit kell nagyjából megtudtam attól a patkánytól, a többit a helyszínen is kinyomozhatom.