Meditációs kert

~Láttátok a Hivatali patkányok(Office Space) című filmet? A főhős egy ponton elmagyarázza benne, hogy a legrosszabb abban, ha az embernek 8 főnöke van, hogy így abban az esetben, ha valamit elszúr, nyolcszor kapja meg érte a fejmosást. A telepátia is hasonló élményt nyújt azok számára, akik e képességgel bírnak, például azt, hogy mennyire lennék halott egy valódi ütközetben kétszer kellett meghallgatnom, és a mind a kétszer ugyanaz volt a véleményem, nevezetesen az, hogy marha nagy mázlim, hogy csak én tudok itt gondolatbuborékokat olvasni...~
Ami a küzdelmet illeti, egy röpke pillanatra madarat lehetne fogatni a fiúval, mikor látja, hogy a terve beválik, s felettébb aljas, övön aluli húzása tényleg sarokba szorítja a ninját, sőt, még Sarah el is tudja találni őt, amitől...szétrobban!? Már majdnem aggódni kezd mesterükért, de ekkor megérzi a hideg pengét a torkán, és egyszerre már nem is tud örülni neki annyira, hogy Fagypontnak mégsem esett baja, ugyanis csupán egyetlen dolog tudja foglalkoztatni:
-Na várjunk, ez akkor az előbb találatnak számított? Mert innen úgy nézett ki.
~És nem tudom mondták-e, de ha azt szeretnéd, hogy valaki lenyugodjon, kést tartani a pasija torkához nem jó húzás. Egy szép napon talán hangosan is el merem majd ezt mondani....rögtön miután kiderült, tud-e róla, hogy ebben a korban parasztokat kettévágni már nem oké...~
Figyelmesen végighallgatja a kiselőadást arról, mit csináltak jól, s mint az előbb már utalt rá, kimondottan élvezi az aggodalom és halál szoros kapcsolatát firtató részt, még így másodszor is, igaz azt furcsállja, hogy Fagypont úgy tűnik sokkal kevésbé könyörtelen a gondolataiban, mint amikor szavakba is önti azokat. Tényleg nem viccelt, amikor az önfegyelemről beszélt, ezek szerint.
-Ó, köszönöm! - Kiáltja boldogan, amikor megkapja új játékszerét. - Viccel, még aludni is ebben fog....vagyis várjunk...nem tiltja az iskolai házirend, hogy ilyesmikkel mászkáljunk?
~És ha már itt tartunk, nem ér, hogy neked még a fegyver is jobban áll!~ - Közli Sarah-val telepatikusan, miután jól szemügyre vette az ő ajándékát is.
~Nos, Adam azt ígérte, hogy unatkozni biztos nem fogunk ez a fickó mellett...hát, ez bejött. Viszont azt hiszem, nem fogom megírni az ősöknek, hogy újabban dobócsillagokkal vagyok kénytelen mászkálni, nehogy levadásszon egy jégninja...~

Úgy látszik Sean taktikája bevált, mert komoly ugrabugrálásra késztette Fagypontot. Valószínűleg a szamurájuk és ninják idejében nem alkalmaztak ilyen aljas taktikát, de hát mi is mutathatunk valami újat és meglepőt legalább Fagypontnak.
Meglepett mikor egyszerre csak megdermedt, mondhatnám szó szerint és a már lendületben lévő jégpengém a testének csapódott, ami azonnal darabokra hullott.
Megdöbbenve álltam ott a karddal a kezemben, egészen addig, míg ninja tanítónk kedvesem mögött nem bukkant fel újra és a torkának szegezte a jégkardját. Már mozdultam is volna megtorolni ezt a húzását, de szavai azonnal megállítottak. Okulva az előzőekből, most nem álltam le vitatkozni, hanem szó nélkül odaballagta, és figyelmesen hallgattam a dicséretnek induló, de aztán komoly fejmosással folytatott szavait, amiben persze volt igazság jócskán, hiszen Adammal is mindig ezt gyakorolom, az önuralmat.
Szomorúan hallgatom, hogy nem kaphatunk kardot, míg ez nem változik, de aztán ez nagy lelkesedéssé változott, ahogy kaptunk helyette mást. Sean dobócsillagokat és meg azt a furcsa fegyvert, a kumade-t, ami nagyon klasszul és nagyon hatásosan nézett ki.
Azt ugyan nem értettem miért is fogom vele magamat kínozni, de sejtettem, hogy hamarosan meg fogom tudni, arról majd Fagypont gondoskodik.
Sean gondolataira csak boldogan rávigyorogtam, mert persze ez nem volt igaz, de mindig, a legvadabb helyzetben is tudott bókolni, és ezért is imádtam annyira. ~
Meglepődve néztem Fagypontra, mikor azt mondta ezek a mi fegyvereink ezen túl, és hogy mindenhová magunkkal kell cipelni. Az rendben van, hogy tetszik és biztosan sokat fogok vele gyakorolni, de hogy állandóan rajtam legyen akárhová megyek a suliban, azt kicsit túlzásnak tekintettem és még a fenyegetés ellenére sem vettem ezt komolyan. Mert mi van, ha mondjuk wc-re kell mennem? Állandóan hámozzam le magamról, mert különben elég érdekes lenne. Vagy, hogyan tartsam meg az óráimat a Harci Teremben?
~ Na jó! Ezt biztos nem gondolta ennyire véresen komolyan! És még, hogy megver! ~ elképzeltem, ahogy valamelyikünket a térdére fekteti és elnáspángolja, mint egy engedetlen kisgyereket, és ez megmosolyogtatott kicsit, habár azért voltak kétségeim Fagypont mit is gondol komolytalanul.
Persze megkérdezhettem volna, de hát nem akartam, hogy megint azt higgye feleselni akarok, így hát rábólintottam.
- Hát…igen!

- Rendben van - bólintottam. - Egyébként elismerésem, magam is tanultam tőletek ma valamit.
Meglepett tekintetükre válaszoltam tudásom szerint:
- Eddig úgy értékeltem magamban, hogy a Xavier Intézet is a szamurájok becsületkódexe, a bushido útján jár nagyjából - kezdtem elmagyarázni. - De a kardgyakorlás óta tudom már: tévedtem. Gratulálok, éppolyan aljasok vagytok, amilyennek egy ninjának bármikor lennie kell - biccentettem valódi elismeréssel. - Egyúttal elnézéseteket kérem, a korábbi tévedésem miatt visszafogottan oktattalak titeket, de már látom: erre nincs szükség, így a továbbiakban megígérem nektek a teljes, mindenre kiterjedő és ezeknél sokkalta terhelőbb, valódi fájdalmat is hozó kiképzést.
Majd végignéztem rajtuk és elmosolyodtam:
- De mára ennyi elég lesz egyszerre, a testnek szüksége van fizikai regenerációra is. Ám mielőtt mennétek, valamit még megtanítok Seannek. Legalábbis az alapjait, majd gyakorolnia kell.
Intettem, hogy üljenek le velem szemben a sarkukra, majd a fiúhoz fordultam:
- Helyezd magad a Nyugalom Tavába.
Pár perc után úgy tűnt kisimulnak a vonásai, mire Sarahhoz fordultam:
- Kezdj vele beszélgetést, mindegy miről. Sean, maradj a tóban, ne nyisd ki a szemedet, de felelj a kérdésekre.
Ment ez is egy ideig, majd amikor biztos voltam benne, hogy már tud társalogni úgy, hogy abban a "gépteremben" érzi magát adtam engedélyt a szem kinyitására is. Egy jó fél órát még így is beszélgettek egyre felszabadultabban, majd a srác egyszer csak önmagától is megrezzent. Bólintottam:
- Igen Sean. Nem hallod a gondolatokat. Vagyis nem hallottad. A lelked a Nyugalom Tavában volt, csak az érzékszerveid hoztad át, de az elme oda figyelt, nem ide - feleltem. - Később ez megy majd ösztönszerűen, a tudatalattid szintjén is, külön koncentráció nélkül, de ehhez gyakran kell majd meditálnod. Mára viszont ennyi elég.
Meghajoltam a tanítványaim felé, majd a kis mesterséges "tóhoz" lépve elvégeztem a rituális tisztálkodást.

(Rátok bízom megszakítjuk-e a játékot, egy órára ennyi mindenképpen elég volt, de ha szeretnétek tovább játszani ezt nincs kifogásom, ez esetben egyszerűen csak ugorjunk, hogy akkor újfent érkeztek)

Fagypont, miután felhagyott a felfegyverzésükkel, olyat mondott, amire talán egyik fiatal sem számított, "elismerésem".
~Rossz előérzetem van...~
Ahogy a férfi beszélt, Sean arcán a finom gyanakvást szép lassan felváltotta, az önfeledt aggodalom, majd később az őszinte terror. Az imént dicsérték meg valamiért, ami szerinte nem erény, de ez még elmegy, viszont ígéretet is kapott rá, hogy innentől kezdve nem fogja majd vissza magát ...
~ILYEN AZ, AMIKOR VISSZAFOGJA MAGÁT??? Ez most valami rossz vicc ugye? Ilyen keményen Batman szokott edzeni, ha szkanderozni készül Superman ellen, és ez még kíméletes volt??? Asszem ideje végrendelkeznem, úgyis túl sokáig halogattam....~
Félelemmel vegyes aggodalommal veszi tudomásul, hogy számára még tartogat egy leckét a mai nap, ám azok után, hogy mindezt túlélte, úgy érzi, késő lenne most elkezdeni a feleselést, úgyhogy teszi amit mestere mond, és visszatér a géptermébe, melyet a mai nap megpróbáltatásai után még annyival felturbózott, hogy elhelyezett benne pár kis teljesítményű hősugárzót a széke környékén, s pár jó meleg pokrócot.
-Szóval...Mi lenne, ha megnéznénk a Kate és Leopold című filmet? - Kezd bele a társalgásba, ha már ráparancsoltak. - Ratna szerint nagyon aranyos, bár azt mondja, mostanában a férfi főszereplőktől valamiért kirázza a hideg, amikor ezt nézi...
Ilyen, és ehhez hasonló témákat vet még fel, hisz családja sötét titkait inkább nem a ninja előtt beszélné meg, bármennyire is bizalomgerjesztő jéghideg, gyilkos tekintete, és érzelmek nélküli hangja. Aztán jön a nagy meglepetés!
-Hoppá! - Örömében felpattan, s hatalmas puszit nyom a meglepett Sarah homlokára, annak azonban, hogy Fagypontot is átölelje nagy vidámságában, szerencsére ellent tud állni. - Végre!Lecsatlakoztam a pletykahálózatról! Átmehetek a sulin anélkül, hogy hallanám, ki kit utál! Köszönöm! Ez...csodás!
Nagyon hadar, s picit még pattogva járkál örömében, de aztán a ninja szigorú tekintete visszarángatja a valóságba, újra helyet foglal, s folytatja a meditációt.
~Oké, fájdalmas, de működik! És játszhatok fegyverekkel, mi kell még egy jó órához?~

Igazán kíváncsian kaptam fel a fejem, hogy vajon mit is tanult tőlünk Fagypont, és nem csalódom, mikor a felettébb szokatlan és nem szamurájhoz illő harcmodorunkat emeli ki, ami viszont érdekes következtetések és okozati összefüggések levonására késztetik.
~ Mi az, hogy visszafogottan oktatott? Uram, Atyám, ha ez ennél is keményebb lesz még nekem is fájni fog talán, de, hogy kellemes nem lesz, az biztos! ~
Mivel úgy néz ki lassan elbocsát bennünket a mai napra, már izgatottan készültem, hogy majd ha kettesben leszünk Sean-nal megbeszéljük ezt a kíméletes edzéstervezetet, de még egy kicsit visszatartja Seant, így én is maradok és aztán rögtön szerepet is kapok.
Kicsit irigykedve nézek a kedvesemre, hogy neki már milyen könnyedén megy ez az elmerülés a saját Nyugalom Tavában, de aztán engedelmeskedem Fagypontnak, hogy beszélgessek Sean-nal, de ő már meg is előz ebben. Végül olyan jól eltársalgunk, hogy észre sem vesszük az idő múlását, csak néha, mikor Fagypont valamilyen utasítást ad a fiúnak..
Aztán mikor a ninja felhívja Sean figyelmét, hogy milyen észrevétlenül sikerült kizárnia a gondolatainkat és csak a szavainkra figyelnie, olyan boldog lesz, hogy rögtön kapok is tőle egy hatalmas puszit. Velem is madarat lehet fogatni az ő öröme láttán, hiszen már megérte ennyit gürcölni, ha ilyen szép eredménye lett a dolognak.
Sean kisebb indián tánc ellejtése után, Fagypont szigorú tekintetétől kicsit elkomolyodva visszaült, de tulajdonképpen már mehettünk is, mert vége volt az órának.
Most én nyomtam egy csókot a fiú arcára, mert nagyon büszke voltam rá, aztán kéz a kézben elsétáltunk, hogy kettesben beszéljük át ezt a felettébb furcsa órát.

Úgy tűnik egy rugóra jár az agyuk Sarah-val, s ez mosolyt csal az arcára. Mikor eltávolodtak a kerttől, megáll a lánnyal szemben, átkarolja őt - igaz elég darabosan mozog, ugyanis nagyon-nagyon fáj minden tagja - s mélyen a szemeibe néz.
-Tudod, eleinte poén volt megint egyedül lenni odabent - kezd be, s közbe felfelé néz, a koponyájára utalva - de a gyakorlat végére már nagyon hiányzott onnan a hangod...szóval, ugye nem baj, ha azért még hallgatózom, ha a közelben vagy?
Végigsimít a lány arcán, majd forrón megcsókolja választól függetlenül.
-Egyébként, szerintem nekem azért megy könnyebben ez a tavas dolog, mert van mitől félnem idekint, szóval nincs okod irigykedni. Azért haladsz lassabban, mert te már enélkül is szuper vagy.
~Egyébként, szerinted zuhanyzáskor is hordani kell ezeket? Sosem tudom, mennyire kell szó szerint venni az utasításait ennek a fickónak, és kicsit aggódom, mert rozsdamentes acélból készültek a fegyverek, amiket adott...~
Cseppet gyanakodva tekint a kert felé Sarah válla fölött. Igazi kockaként ritkán foglalkoztatták olyan dolgok, amik a nyolcvanas évek előtt készültek, most meg...ninja képzés...hát igen, nem egy átlagos program, de sajnos előfordult már korábban, hogy jól jött volna, ha tudja mit kell csinálni egy éles harci helyzetben.

Örülök, hogy kicsit pihenhetünk most már, és annak is, hogy Sean bár látszik, hogy keményen megviselte ez az óra, azért nagyon szuperul haladt. Még én is alig álltam a lábamon, pedig én aztán sokkal többet gyakorlok a Harci teremben, hogy bírjam, de ez nekem is sok volt.
A csókot én is hevesen viszonoztam, és aztán elmosolyodtam a gondolataim hiányát ecsetelő szavaira.
- Pedig gondolom pont eleged van néha belőle. Nem baj, ha néha tőlem is megszabadulsz egy kicsit. - vigasztalom meg vidáman. _ és nem vagyok elkeseredve a meditáció miatt, hiszen tudom, hogy nehezen tartom kordában a vehemenciámat, így ez is nehezebben megy. De annak kifejezetten örülök, hogy neked jól megy.
A gondolatban küldött kérdésre ismét elnevettem magam, hiszen olyan jól eltudtam képzelni, ahogy ezzel ácsorgunk a zuhany alatt.
- Én még az iskolában sem gondoltam, hogy állandóan rajtam lesz, de eléggé komolyan gondolta azt a verést, így elbizonytalanodtam, de fürödni tuti nem fogok vele. - nézek a kezemre szerelt fegyverre. - De most gyorsan menjünk zuhanyozni és enni, majd a szobába egy kicsit pihenni, hiszen holnap szerintem keményebb napunk lesz, ha Fagypont beváltja a fenyegetőzését. és nem fogja vissza magát. - nézek Seanra huncut mosollyal és a kezénél fogva húzom az épület felé.

Néztem az ifjak távolodó alakját, majd magam is visszaültem a sarkaimra és derékig jégtömbbe fagyasztottam saját magamat is és meditatív transzba merültem ahogy mindig, hisz nekem is szükségem volt a tapasztalatok lecsapódására.

Következő edzésen

Ugyanúgy meditatív pozícióban vártam a tanítványaim, mint korábban. A zen Nyugalom könyvének 81. passzusán járt az elmém a megtisztulás ösvényén. Hallottam, ahogy megcsikordulnak mögöttem a kövek a talpak alatt, de fel sem néztem, ellenben hangosan kimondtam:
- Gensa elment Hoden tartományba. Nagy ünnepséggel fogadták ott őt. Másnap megkérdezte Sotót, a szerzetesek vezetőjét: "Mond meg nekem, hová lett az egész tegnapi mulatozás?" Sotó válaszként megemelte buddhista ruhája sarkát, mire Gensa azt mondta: "Távol attól, nincs semmi kapcsolat".
Vártam még pár pillanatot, majd tenyereim oldalra tartva kilőttem a jégcsapokat, melyekkel felemeltem a testem s a levegőben kinyújtottam a lábaim. Megfordultam és végigmértem az ifjakat.

Nagyon magam alatt voltam ma, hiszen egész nap olyan izomlázam volt, hogy majd meg bolondultam és ráadásul mindenki hülyének nézett, amikor Fagypont által nekem adott fegyverrel mászkáltam. A tanárok nem szóltak, valószínűleg a ninja mester, már elmondta nekik, de a mosolygós arcoktól is herótom volt már. Így hát, míg Seanra vártam a soron következő megpróbáltatásunk előtt, kihúztam a kezem karmokat tartó pántból és a gyakorló ruhám zsebébe dugtam. Gondoltam majd, ha a kertbe érünk visszahúzom és nem követek el nagy bűnt, hiszen nem vettem le, csak kicsit lazítottam.
Mikor végre megjelent Sean idegességemet egy heves csókban vezettem le.
- Na, menjünk, mert, ha elkésünk még a végén meg is fürödhetünk abban a jeges vízben. – ugrattam Seant, aki szintén nem volt valami fitt a tegnapi nap után. – Nekem is sajog minden porcikám, nem tudom, hogy fogom bírni a mai napot. – húzom el a szám, miközben azért eszembe jut rákérdezni. – Ugye hoztad a kis játékszereidet, mert különben verés lesz. – nyújtom ki a nyelvem rá vigyorogva.
A kölcsönös cukkolások közben közeledünk a meditációs kerthez és még hála istennek időben eszembe jut, hogy visszahúzzam a kezemre a karmokat, mielőtt odaérnénk.
Fagypont nekünk háttal, a már megszokott meditációs pózban várakozott. Megálltunk kicsivel mögötte beszélni kezdett. Mikor befejezte kicsit értetlenül néztem Sean-ra.
~ biztos volt értelme, amit Fagypont mondott, de én egy kukkszót nem értettem belőle! ~ olvashatta el gondolataimat.

Bár az izomláz őt is kínozza - minden bizonnyal még jobban is, mint az iskola szabadidős programjait régebb óta élvező barátnője - valahogy mégsem tűnik annyira nyúzottnak, mint Sarah, sőt! Széles vigyorával, ahogy a verőfényes napsütésben lépdel előre a téli hideg ellenére is viszonylag laza öltözékében úgy fest, mintha hírből sem tudná, mi vár rá ma. Na igen, a délig alvás jót tud tenni az ember közérzetének.
-SziMMMPPPH.... - Üdvözölné kedvesét, ám ő gyorsabb nála, s valósággal felfalja az ajkait, mielőtt bármit is tehetne, na nem mintha ellenkezni szeretne, hogy is ne! Átkarolja őt, s rámosolyog, mikor eltávolodnak egymástól kissé.
-Tudod, ezek után lehet rám is férne, hogy az órára tudjak figyelni - jegyzi meg pimaszul, de azért csak elindulnak a kert felé. - Ne aggódj, ha kidőlsz, majd visszaviszlek az ölemben. -Feleli, csak, hogy cukkolja egy kicsit, ám az időközben csak még szélesebbé vált mosolyából ítélve lehet, hogy komolyan is gondolja a dolgot. - Úgy érted ezt? - Kérdi, s a lábára erősített tartóból egy dobócsillag lebeg mutató és hüvelykujja közé. - Játszottam egy kicsit velük...a kardhoz képest ez semmiség...
A kertbe érve mesterük a szokásos módon üdvözli őket, kiegészítve valamivel, ami Sean őszinte örömére nem csak neki hangzik úgy, mintha... nos jó kérdés, de elsőre nagyon furcsa.
~A Zen nyugalom könyvének 81. passzusa.~ Magyarázza Sarah-nak telepatikusan, majd a várható csodálkozására reagálva még gyorsan hozzáteszi: ~Most olvastam ki az elméjéből, azért tudom. Azt viszont ne kérdezd, mit akart ezzel...Még a térképen sem tudnám megmutatni Hoden tarományát~
Bár a leghalványabb fogalma sincs róla, mit akart ez jelenteni, mégsem szól egy szót sem, csak vár türelmesen. Őszintén reménykedik benne, hogy értetlen arckifejezése is elég lesz hozzá, hogy Fagypont elmagyarázza, mire célzott az előbb, de ha nem, hát nem, a nyugalomnak úgyis lőttek, most, hogy shruikenekkel mászk...
~Hoppá!~
Gyorsan visszateszi a dobócsillagot a helyére, mielőtt még mestere tenné szóvá a kezében csillogó fegyvert.

Végignéztem rajtuk és azonnal láttam, hogy míg Sean felcsatolta a shurikenekkel teli tokot, addig Sarah nem viseli a kumadet. Azonal jéggé fagytam és összetörtem a lány előtt felbukkanva, majd sebesen térdeltem bele a bordái közé, ahogy elfúló sikollyal meggörnyedt a katana markolatgombjával, csontrepesztő erővel ütöttem az arcába, mire elterült hanyatt a földön vérző orrát markolászva. Felé mutattam a kard hegyével:
- A park is az iskola területe, ezt tudnod kellett volna. Megmondtam: viseld a fegyvert, amit kaptál - emlékeztettem. - Döntést hoztál, mikor nem fogadtad meg az utasításomat, elvárom, hogy hang nélkül viseld a következményeit is. Csatold fel a kumadet. Most. Ha megint meglátlak nélküle, akkor megint megverlek - közöltem egyszerűen.
Aztán a fiú felé fordultam:
- A harcos csak akkor húz elő fegyvert, ha a mestere utasítja, ha tanítani akar, vagy ha harcra készül - okítottam. - Mivel nem utasítottalak vagy tanítani akarsz engem vele valamire, vagy harcolni. Tudom, hogy nem így van, de ha most az én koromban lennénk, akkor éppen elbúcsúznál a jobb karodtól. Jegyezd meg: a fegyver nem játékszer. Az a lelked része. Tisztelettel bánj vele.
Intettem, hogy üljenek le velem szemben, én is visszaereszkedtem a sarkaimra:
- Gyakoroltátok a meditációt, ahogy kértem? - érdeklődtem.

-Á, nézd csak, már megint...MI A...?!?!?!
Olyan gyorsan történik minden, hogy pislogni sincs ideje, arra pedig végképp nem, hogy eltegye a fegyverét, mire a lány akit szeret már a földön fekszik, az pedig, aki ezt tette vele, még nekiáll kioktatni őt, ami pedig azt illeti, hogy biztos benne, hogy Sean nem akar harcolni vele, nos...
-Ezek után én nem lennék benne ennyire biztos! - Feleli, nem kivés indulattal a hangjában, s ez alatt elengedi a kezében lévő az apró fegyvert, mely ahelyett, hogy lezuhanna a fűbe, pörögni kezd, akár egy körfűrész. már épp készülne kilőni azt, mikor a lány hangját hallja elméjében, és, ha nem is nyugszik meg tőle, rádöbben, hogy akad fontosabb dolga is. Elteszi a fegyvert, most már tényleg, és a lányhoz siet, hogy segítsen neki talpra állni - illetve, hogy egy időben legyen ürügye átkarolni őt közben.
~Biztos minden oké? Te jó ég...~
Hirtelen jött ijedtségének az oka, hogy vért lát szivárogni a lány oldalánál ott, ahol megfogta őt, de aztán ahogy jobban megvizsgálja, rá kell döbbennie, hogy ő az aki vérzik. Észre sem vette, de az a vacak az előbb megvágta az úját, amikor dühében megpörgette, ezek szerint nem olyan ügyesen, mint képzelte...
-Igen, gyakoroltuk - feleli végül megadóan, ahogy helyet foglal mestere előtt, vérző ujját pedig közben egy zsebkendőbe csavarja, jó szorosan.

Mikor Fagypont szokásához híven jégpálcái segítségével felállt, majd bemutatva az összetörős, majd újból megjelenős trükkjét, előttem termett, még nem gondoltam semmi rosszra, és mivel csak utasításra kapcsolom be a páncélbőr képességemet, így ez sem védett meg a váratlanul bekövetkező rúgástól, majd a letaglózó ütésétől. Nyögve zuhantam a földre, hisz még levegőt is alig kaptam, és az sérült és vérző orrom hoz kaptam a kezem, hogy csillapítsam a fájdalmat.
Magyarázatát csak kicsit távolról hallottam, míg szipogva próbáltam kitisztítani a fejem. Azonban azonnal magamhoz tértem, ahogy meghallottam Sean reakcióját és megláttam a felröppenő surrikent.
~ Sean ne! ~ küldtem felé egy kétségbeesett gondolatot. ~ Ne ronts a helyzetünkön, hiszen igaza volt! Ahogy te is viselted, nekem is kellett volna! ~ próbáltam jobb belátásra bírni, hiszen se nekem, se neki nem lett volna esélyünk a ninja ellen egyébként sem.
Mikor felsegített a földről, azért még tovább nyugtattam.
~ Nincs semmi különös bajom, majd rendbe jövök! Csak vérzik egy kicsit az orrom, de túlélem. ~
Aztán még Sean is megkapta a fejmosását, de pár perc múlva már a sarkunkon ülve hallgattuk tovább Fagypontot.
- Igen, gyakoroltuk! – erősítettem meg Seant egy kicsit orrhangon.

Felvont szemöldökkel néztem a fiúra, aki támadóan emelte fel a shurikent a levegőbe, de végezetül visszatette azt a tokjába, nyilván miután hangtalan beszélgetést folytatott a kedvesével. Meghallgattam a válaszukat, de már tudtam, hogy ez így nem fog menni. Csendesen, de nagyon komolyan, hangsúlyosan beszéltem:
- Ez így nem jó - közöltem nyugodtan velük. - Vagy képesek vagytok fegyelmezetten teljesíteni az utasításaim amíg tőlem tanultok, vagy egyszerűen nincs értelme a kiképzésnek. Amíg a tanítványtársadra van szükséged ahhoz, hogy fékezd az indulataid Sean, nem elegendő ehhez az oktatód szava, akkor minden amit teszünk csupán időpazarlás. Ugyanez vonatkozik rád is Fúria. Nem hiszem, hogy különösebben bonyolult utasítást adtam, mégsem voltál képes eszerint cselekedni. Nem tudlak titeket képezni ezzel a felfogással - intettem elbocsátva őket jelképesen.
Csakhogy nem mozdultak, de ez már nem zökkentett ki a döntésemből. Viszont az elszántságuk... talán... Sóhajtottam:
- Talán... - mormoltam magam elé. - Legyen. Ezennel párviadalra hívlak mindkettőtöket egyszerre. Ha legyőztök, akkor nincs már mit tanítanom nektek. Ha vesztetek átgondolhatjátok az erőmet, a képességemet, mindazt amit átadhatok nektek, hogy megéri-e. De a továbbiakban ha mégis maradtok a küzdelem után, akkor nem fogom eltűrni tőletek a legapróbb fegyelmezetlenséget sem. Ez volt az utolsó figyelmeztetés. Vagy csináltok valamit, de akkor szívvel-lélekkel, vagy bele se fogjatok.
Felálltam és a kardot előhúzva a földbe szúrtam a fiú előtt:
- Mivel első óránkon szinte csak kardtechnikákat tanultatok, így ezt használhatod. Borotvaéles, alkalmas csonkolásra, vágásra, szúrásra, az öltözékem nem fog megóvni tőle, gyilkos fegyver. Bemutattátok az iskola alapelveit a becsület terén, így a harc szabályok nélkül zajlik, nincsenek védett pontok, nincsenek korlátok, használhattok minden képességet ami csak a birtokotokban van és ennek megfelelően én sem fogom vissza magam. A harc addig tart, míg az egyik oldal minden tagja harcképtelenné válik, súlyosan megsebesül, végtagját csonkolják, meghal vagy feladja a küzdelmet.
Jéggé fagytam, széttörtem, majd nagyjából húsz méterre tőlük jelentem meg:
- Elkezdjük vagy elmentek véglegesen? - vontam fel a szemöldököm.
Ezt már az utolsó reménynek láttam a betörésére ennek a két fiatal csikónak, ha ez sem válik be, akkor jobb lesz ha tényleg útjukra bocsájtom őket, ez esetben sem a tanítás, sem a tanár nem nekik való.

~Említettem már a hivatali patkányok című művet a gondolataim közt? Csúcs...Nos, megint azt érzem, illetve, időközben felmerült bennem még egy gondolat: ha ez a csávó tényleg Japánban ninjult meg, akkor miért értem a gondolatait? Már persze azt a keveset, ami eljut hozzám...de most nem ez a lényeg, hanem, hogy nem kéne Mandarinul beszélnie? Nem! Az kínai...hogy is hívják annak a fura szigetországnak a nyelvét...öhm...japánul?~
Mint azt a többi gondolatolvasó már felfedezhette, Sean agya hülyeségeket játszik le lelke gramofonján, gyorsított felvételben, valahányszor a fiú nagyon-nagyon izgul. Most sincs ez másképpen, amikor a vele szemben álló középkori gyilkológép közli velük a feltételeket.
-Nem a diáktársam - feleli halkan, s lassan előre nyújtja karját, tenyérrel lefelé fordítva - a szerelmem.
A földbe fúródott fenséges kard, mint hajdan az Excalibur a kőből, úgy emelkedik meg az ifjú bábjátékos keze felé, ki ujjait a markolat köré fonja, mikor annak hideg érintését a bőrén érzi már. Letekint a szerzeményre, s tekintete visszatükröződik a kard lapján. Pár másodpercig a saját szemébe néz, aztán mesterére.
-Egyedül azért mentem bele ebbe az egészbe, mert nem akarok kárt tenni valakiben, még véletlenül sem, a legkevésbé benne...
~...és másoktól sem viselem el könnyen, de nagy lány, tud vigyázni magára.~
-Erre nem lesz szükség - jelenti ki, s elengedi a fegyvert, mely ezt követően visszarepül gazdája felé. Nagyon-nagyon látványos lenne, ha sikerült volna egyetlen laza csuklómozdulattal elérni, hogy a fegyver egyenes pályát leírva kecsesen szálljon vissza a tokjába, ám sajnos attól, hogy vaktában tud hadonászni valamivel össze-vissza, még nem lesz mesterlövész, így csak ötödik próbálkozásra sikerül visszatennie a fegyvert a helyére. - El tudok veszteni egy párbajt fegyvertelenül is.
Jobb híján felveszi azt a harcállást, amit a régen látogatott, és akkor sem túl komolyan vett kick-box edzéseken vert belé valaki, ki már akkor is kísértetiesen ismerős volt. Szeretne elszántan nézni, de az igazság az, pont olyan rémültnek tűnik, mint amilyen valójában, de az ilyen csekélység miatt nem hátrál meg. Szüksége van erre az oktatásra, ha nem akar az alagsorba költözni ő is, és hosszú évtizedek óta először az a helyzet, hogy tényleg nem akar, teljes szívéből nem!
-Felőlem kezdhetjük.
~Uram, add, hogy a csonkítás dolgot úgy értette, hogy ha véletlenül le tudnám vágni valamijét, nem pedig azt tervezi velem...Nincs kedvem még beköltözni az égi szerverterembe, ahol nincs harc, csak nyugalom, és béke, és a Mass Effect 3, már csak azért sem, mert már ott vagyok, nem ebben a randa kertben, ahol épp meg akarnak ölni, ó nem...~

Na, ami ez után következett, arra viszont egyáltalán nem számítottam, mondjuk az orrbaverésre sem, de ez most más volt.
Először még lehajtott fejjel hallgattam a további fejmosást, ami valahol érthető volt részéről, még ha a büntetést kicsit erősnek is tartottam, de egy szavam sem lehetett, hiszen előre figyelmeztetett rá, csak mi ezt is úgy vettük, mint más tanárok soha be nem tartott figyelmeztetését, csak hát Fagypont betartotta.
Most sem mozdultam az elbocsátására, mint ahogy az előző órán sem, de úgy látszik most Sean is követte a példám, mire egy sóhaj hagyta el az ajkát és én reménykedni kezdtem, hogy talán meggondolja magát. Viszont, amit ez után mondott, attól kicsit megdöbbentem és egy jó kis gombóc kezdett gyülekezni a gyomrom helyén.
Éles harcra hív ki bennünket? Először azt hittem rosszul hallom, de nem, mikor leszúrja a katanát Sean előtt, még a víz is lever.
Reménykedve nézek a kedvesemre, hogy nem fogja használni, hiszen nem lenne jó, ha akármelyikünket, ebbe beleértve magát is ilyen veszélynek tenné ki. Nem akarunk mi senkit megsebesíteni vagy bántani! Azt azonban sejtem, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű, mert Fagypont ezt nagyon is komolyan gondolja, hiszen a harcképtelenné válás felsorolása, egészen elsápasztott. Reméltem, hogy ezt azért inkább ijesztésnek szánta.
Mikor Sean visszalebegtette a kardot, már épp kérdőn néztem rá, hogy akkor most el akar-e menni, de mikor közölte, hogy fegyver nélkül is képes veszteni és felvette a küzdőállást, akkor már én sem haboztam, habár én sem szándékoztam senkit megsebesíteni.
- Vágjunk bele! Nem áll szándékunkban elmenni és abbahagyni az edzést! – jelentem ki komolyan és én is felkészülök a támadásra.

Kétkedve hallgattam végig a szavaikat, miközben néztem, ahogy néhány próbálkozás keretében a kard visszacsusszan a hüvelyébe. Megráztam a fejemet:
- Az eddigi viselkedésetek közel sem tükrözi a szavaitokat - feleltem komolyan. - Azt mondjátok tanulni akartok, de a tanár instrukcióit nem tartjátok be, a tanuló társatok véleménye, teljesen mindegy milyen kapcsolat kapcsán, előbbre való, mint az oktatóé, ezek nem egy elhivatott tanulóra vallanak. Sajnálom, jelenleg nem tudok megbízni a szavaitokban, addig nem, míg a cselekedeteitek azzal ellentétesek. Harc!
A kiáltással egy időben előre löktem a két tenyeremet és hógolyókat zúdítottam a lány felé, amelyek bár sérülést nem okoznak, de le fogják lassítani, ha becsapódnak, márpedig elég gyakorlottan hajigálom ezeket. Mindenesetre az eredménnyel nem foglalkozhattam, azonnal teleportáltam Sean mögé és hátulról, söprő gánccsal támadtam a bokáit.

~Csak egyszer szeretnék úgy kimozdulni a szobámból, hogy valaki nem próbál megölni. Na mindegy, ha harc, hát legyen harc, úgyis csak egy hét múlva küldik el az X-Box 360-am...~
Amint megindulnak a hógolyók Sarah felé, telekinetikus képességével lecsap rájuk, hogy más pályára állítsa őket, ezzel védve a lányt attól a hatalamas sérüléstől, amit ez a csapás ejthetne rajta. Tudja jól, hogy ez hiba volt, és egész másra kellett volna odafigyelnie, hisz nem elég, hogy egyértelműen figyelemelterelés volt a dolog, még hallotta is Fagypont fejében nagyjából, mire készül, ám sajnos vannak dolgok, amiket nem tud meggátolni. Védekezésképp a mögé teleportáló ninja rúgása ellen felugrik, de későn, és csak azt éri el vele, hogy még nagyobbat esik, hisz így a levegőben rúgják ki alóla lábait. Hatalmas nyekkenés kíséretében ér földet, de aztán megpróbál elgurulni támadója közeléből.
~Ok, eddig mennyeien alakul alakul minden...aú, aú, aú!~
Eleinte nagyon kevésnek tartotta azt, hogy 20-ból csupán négy ninja élte túl a kiképzést mesterük korában, most azonban ez a szám hirtelen elképzelhetetlenül magasnak tűnt.

Persze számítottam rá, ismerve Fagypont mentalitását, hogy nem fogja meghatni Sean fegyverletétele és a szavaink sem ezek után, úgy, hogy felkészültem a harcra, amivel talán meggyőzhetjük, hogy komolyak a szándékaink.
Amikor a hógolyók elindultak felém, már természetesen aktiváltam a páncélbőrt, ami talán még így sem lett volna elég, hogy teljesen megvédjen, de nem is értek el hozzám, mert hirtelen valami láthatatlan erő egyszerűen szétlökte őket. Némelyik szétrobbant és finom permettel terített be, némelyik az égbe szökkent, volt amelyik elszáguldott oldalra és így még véletlenül sem talált el egy sem..
Persze rögtön tudtam, hogy kinek köszönhetem a dolgot és legszívesebben megszidtam volna, de most óvakodtam elvonni a figyelmét a gondolataimmal, hiszen Fagypont máris támadást indított ellene és Sean mögött megjelenve, már söpörte volna ki a lábát, ha ő nem ugrik fel, de így is elérte a gáncs jó része és nagyot esett.
Én már ki is csaptam a karmokat a tenyeremből, hogy a lánc elérje a ninja-t és rátekeredve a lábára rántsam le a földre, hogy ne tudjon tovább Sean felé menni. Reméltem, hogy a karmok megakadnak és segítenek az elrántásban. Nem voltam még túl gyakorlott a használatában, ezért csak reméltem, hogy sikerül a mozdulat, míg Fagypont Sean-ra figyel.

Sarah hatalmas hibát vét a számára eddig teljesen ismeretlen fegyver, a kumade használatával, hiszen még külön el is mondtam neki: a megtanulása hosszú időbe és sok fáradtságba telik, valóban rendkívül hatékony fegyver, viszont egyelőre így csak saját maga ellen. A kilöködő karmok azonnal elakadnak a hátában, a lánc köré csavarodik s bár a lány különös bőrét nem téphetik keresztül, de foszlányokká szaggatják a felső ruháját, valamint időlegesen le is bénítják, hiszen most éppen a láncokból próbál szabadulni.
A lehetőséggel természetesen élek, minél inkább próbálom megszorongatni Seant, míg a közelharcban jóval veszélyesebb barátnője nem tud cselekedni. Két tenyerem az égnek lökve jókora jégtömböt teremtek a feje fölé, ami aztán természetszerűleg alá is zuhan, ha talál, akkor bizony komoly fejfájás és szédülés elé néz a fiú. Amennyiben nem lesz képes a Nyugalom Tavába menekülni, akkor jó eséllyel harcképtelenné válik. Ellenben nem értem rá ezzel foglalkozni most, nem vártam be a támadás sikerét vagy sikertelenségét, kiteleportáltam pár méterre Seantől és még messzebb Sarahtól, majd két karom kilökve éles jégszilánkok tucatjait lőttem a felkászálódó, vagy a jégtömb után kába fiatalember felé. Nem okoznak komoly sebeket, de felületi fájdalmas horzsolások garmadáját, azt igen...

Ellen áll a kísértésnek, hogy telepatikusan megüzenje barátnőjének, hogy Fagypont épp a technikáját kritizálja, részben mert szegény lánynak van elég gondja így is, de főleg, mert az ő helyzete sem éppen rózsás. A löveget megpróbálja elhárítani, azonban minden igyekezete ellenére feje kólintja, bár nem teljesen szerencsére.
~Na ezért kár volt felkelni, megint lustálkodom, ugyanabban a pózban, mint két másodperce. ELÉG EBBŐL! Gondolkodj pozitívan, a Texas méretű puklidhoz a közelben van jég bőven...~
Újból felül, s a következő pillanatban azt kívánja bár ne tette volna. Fagypont úgy tűnik szívén viseli, hogy ő és Sarah minél jobban összepasszoljanak, és minden bizonnyal ezért szeretné, hogy jégsünivé váljon a pszichosüni barátja. Bár ez nagyon romantikus, mégsem tudja teljes szívéből támogatni a dolgot, ezért mindkét kezével előre "lő", nem is törődve a következményekkel. Utólag ezt mégsem tartja annyira jó ötletnek, hisz bár a tüskék fele darabokra törik, a másik fele csak mégy gyorsabban közeledik fele képességének hála, tiszta szerencse, hogy csak a külső fele, így megússza a dolgot pár csúnya vágással a vállain, és az alkarján.
~Na jó...ideje visszatámadni!~
Vágyakozva néz a jégtömbre, melynek inkább homlokát támasztaná, de aztán inkább felemeli azt, anélkül, hogy hozzáérne, és Fagypont felé lövi ki...nagyjából.
~Akarja a halál eltalálni ezzel a bazi nagy izével, én tuti nem takarítok fel egyedül! Bár, minek is, ez a szerverterem fel van szerelve Samsung önjáró robotporszívókkal...nem volt olcsó, de ezen a helyen nem spórolhatok, ha már úgyis itt lógok, minden csata közben.~
Kicsit kótyagosan, de nagyrészt elszántan tekint a Ninjára. Felpattan ültéből, s mikor pár korrigáló lépéssel később teljesen biztos benne, hogy nem fog vissza huppanni, enyhén darabosan mozogva felveszi Morpheus harcállását a Mátrix-ból, és még a magához intést sem hagyja ki.
~Nem úgy volt, hogy harcolunk?~
Üzeni, ezúttal fagypontnak, olyan hangosan, ahogy csak az elméjéből kifér, pedig valójában abban reménykedik, most jött el annak az ideje, hogy mesterük megunta a bénázásukat, és lefújja a dolgot.
~De szép a hangja ennek a pc-nek, imádom hallgatni...~

Tudhattam volna, hogy nem jó ötlet egy alig ismert fegyver és technika alkalmazása és pont Fagypont ellen, éles küzdelemben. De, hát a tanulópénzt meg kell fizetni, csak jó lett volna, ha ez nem most történik, hiszen azzal, hogy saját magamat vágtam hátba vele, és alaposan belegabalyodtam a láncokba, egyáltalán nem segítettem, a támadást most teljes mértékben viselő Sean-on.
Fagypontnak így nem volt szüksége, hogy megossza a figyelmét, teljes erőbedobással támadhatta a fiút, ami csak növelte dühömet, ami főleg saját magam ellen irányult, egyelőre.
Kétségbeesetten szaggattam le magamról a leszorító kötelékeket, ami azért, ha a ruháimmal együtt is, de lassan csak sikerült.
Közben szegény Sean-t fejbe találta egy felette alkotott jégtömb, ami láthatóan, ha nem is találta telibe, azért erősen megszédítette, majd még alig magához térve, máris védekezhetett egy sűrű méhrajként felé közelítő jégszilánkok tucatjai ellen.
nagyjából sikerül ezt megakadályoznia, azzal, hogy még kisebb darabokra szaggatja őket, de ez még nem akadályozza meg azokat, hogy őt is megszurkálják, feltépve itt-ott ruháját is.
Ettől azonban úgy látszik feltámad a harci kedve, mert nagyon látványos pozícióba áll be és még egy gunyoros hívogató kézmozdulatra is van ereje. Olyan aranyos, hogy szívesen megcsókolnám most, ha nem épp a szorult helyzetemből akarnék kimászni. Aztán egy utolsó erőfeszítés és lehámozom végre magamról a kumadét, majd visszatéve azt eredeti helyére, most már Sean mellé állhatok és talán puszta kézzel, de sikeresebben harcolhatok.
- Bocs a bénázásért. – súgom közben kedvesemnek. – De most már nem hagylak magadra.

Bár a támadásaim nagyjából sikerrel jártak, a várttal ellentétben nem tudtam kiütni a fiatal mentalistát. Szívós kölyök - ismertem el magamban. Amikor felém lőtte elméje erejével a jégtömböt, nos az meglepett. Ösztönszerűen pördültem a saját tengelyem körül, hogy darabokra rúgjam, ami sikerült is, de az ereje ki is billentett az egyensúlyomból, így nagyot nyekkentem a hátamon. Természetesen azonnal két erős jégcsapot fagyasztottam tenyereimből a földhöz, melyek álló helyzetbe emeltek újra, addigra viszont Fúria megszabadult a számára még használhatatlan kumadetől és csatlakozott kedvese oldalára. Sean hívogatóan intett felém, elmémet betöltötte a hangja. Biccentettem:
- Így van - feleltem, magamba fojtva a meglepettséget, én eddig azt hittem, ezt már tisztáztuk... Na mindegy. Talán a modern korra vonatkozólag még nem beszélem elég jól a nyelvet.
Lassan oldalazni kezdtem, majd hirtelen amilyen sebességgel csak tudtam jégből fagyasztott shurikeneket hajigáltam rájuk tucatjával. Reménykedtem benne, hogy a villámsebes támadásaim sokaságát nem tudja mind eltéríteni a fiú és így alkalmam nyílik szétválasztani egymás mellől őket. Ha csak egy pillanatra is eltávolodnak, ellépnek egymás mellől egy-két méternyit, akkor közéjük ugrok és jégbottal igyekszem mellbe vágni mindkettejüket. Ha viszont nem sikerül a szétválasztás, akkor két tucat shuriken után abbahagyom és védekező állást felvéve bevárom most az ő támadásukat.

Minden erejével arra koncentrál, hogy az előtte álló, jégkorszaki ninja gyilkos trükkjeire figyeljen, és ne arra, hogy milyen szexi a mellé álló lány, ahogy megtépázott öltözékét verejtékcseppjei áztatják át, s mennyire jól esik hallani az ő hangját ebben a káoszban...
~Ó a francba...szóval! Ideje arra a tanára figyelni, aki a halálomat akarja. Fő a változatosság, nem igaz?~
A felé szálló túlméretezett hócsillagok ellen ismét a telekinézist veti be, de szemből már nem megy olyan könnyen a dolog, mint oldalról, így már az első hullámból is sikerül párnak a kötelébe érnie, igaz mindegyik csak megkarcolja őt, egyik a vállát, másik a nadrágja szárát karcolja meg, illetve egy későn széttört lövedék apró szilánkja a homlokát is felsérti. Ajkain érzi saját szemerkélő vércseppjeinek sós ízét, mikor megindul a második hullám, és tudja, hogy ezúttal nem védheti ki mindet, ám ez a felismerés sajnos csak nagyon későn jut el a tudatáig, mikor már hiába próbálna meg félreugrani.
~Hát, legalább kilőttem párat...~

A surrikenek meglepnek és egy pillanatra ledermedek, ahogy egyenesen Sean felé iramodnak, olyan sebességgel, hogy szemmel is alig lehet követni. De egy kisebb sóhajjal veszem tudomásul, hogy a kedvesemnek helyén van az esze és azonnal megpróbálja széttörni vagy eltéríteni őket. Azonban sajnos sok van belőlük és pár , ha kicsit is, de megsebesítik Sean-t.
A vér láttán haragom elsöpri bénultságomat és mielőtt az újabb méhrajként hozzá közeleső jégcsillagok elérnék élje pattantam, és képességemet használva páncélbőrömet vetettem be ellenük, hiszen tudtam, hogy bennem nem okozhatnak kárt.
~ Én kicsit elzsibbasztom a tüskéimmel, ezzel talán előnyre tehetünk szert, akkor támadjunk te balról én jobbról! ~ üzenem Sean-nak, ahogy hatástalanul lepattognak rólam a surrikenek.
Aztán, ha Fagypont nem támad, akkor kilövöm a tüskéket, majd jobb felé mozdulok, hogy magamra vonjam a figyelmét és továbbra is használva a páncélbőrt, megpróbálok lábra támadni, időt és lehetőséget hagyva Seannak a másik oldalról történő támadásra.