Re: St. Luke's Church

by **Aya Caine** Csüt. Dec. 27, 2012 3:47 pm

Idegesen járkáltam fel és alá. Nem volt semmi kihívás mozogni ebben a ruhában, ami akkora volt, hogy a legalsó abroncshoz valószínűleg a Szaturnusz gyűrűjét akasztották le. Fehér rózsacsokrommal türelmetlenül doboltam a kezemen, miközben folyamatosan szitkokat morogtam magam elé anélkül, hogy pontosan meg tudtam volna nevezni, kit is átkozok ennyire. Már mindenki megérkezett, az orgona zenéje felkészült a fogadásomra, már csak a lila ruhába bújtatott koszorúslányok vonulását kellett kivárnom (akikből kettőnek kicsit mintha csapzott lett volna a haja). A hajam elegáns kontyban tornyozódott a fejemre, kivéve néhány tincset, ami a lazaság illúzióját keltve ívelt az arcom köré. Pedig milyen szívesen összeborzoltam volna a nagy idegességemben. De persze ezt nem lehetett, elvégre akkor az a másfél óra, amit összeszenvedtem a fodrász keze alatt pocsékba ment volna.
-Mi sz@rt keresek én itt? - fakadtam ki a sokadik körnél Gordonnak. - A rossebért nem volt elég nekünk az a nyüves polgármesteri hivatal! Ennyi ember egy rakáson, hogy lépne legora az összes!
-Pszt - szólt rám az utolsó koszorúslány, aki Ratna után következett bevonulni.
-Te csak ne pisszegj, rohadj meg! - förmedtem rá. - Én vagyok a menyasszony, azt csinálok, amit akarok! Inkább takarodjál ki, nehogy már miattad legyünk lemaradva, hülye liba!
Lemondó sóhajjal csóválta meg a fejét, de azért halványan vigyorgott. Régi barát volt, úgyhogy hozzámszokott már. Összeakasztott mutató- és középsőujjaival kívánt nekem sok sikert, majd ő is nekilátott végigsiklani a sorok között. Lassan eljött az én időm.
-Gordon, a franc essen beléd is! - ragadtam meg mindkét karját kétségbeesve. - Mit keresek én itt? Nekem tényleg férjhez kell mennem? Én férjhez... hát ne röhögtess már! Figyelj, menjünk ki, szexeljünk egy hatalmasat, és felejtsük el ezt az egészet, jó? Az illene hozzánk, hát mikor is gondoltam én azt, hogy...
Ekkor felhangzott az esküvői induló azon része, ami nekem szólt. Jól hallhatóan felállt mindenki. Én következtem. Maga az esküvő következett.
-Na jól van - álltam irányba nagyokat morogva. - Álljon belétek a görcs, akkor is végigcsinálom!
Megragadtam Gordon kezét, hogy az enyémbe hurkoljam, és megindultam előre őt magam után ráncigálva.
-Nem jó, te hülye - torpantam meg hirtelen, rendesen elrendezve a kezemet, hogy én karoljak belé, mintha ő hibázott volna. - Te vezetsz engem, nem én téged!
Hatalmas sóhaj szakadt fel belőlem, ahogy farkasszemet néztem a résnyire nyitott ajtóval, amit át kellett lépnem, hogy visszafordíthatatlanul megpecsételjem a jövőmet. Végzetesen. Mindörökké.
-Na jó! Most megyek és kinyíratom magam. A büdös francba!
Beléptünk. Hatalmas volt a terem, agyondíszítve, és most különösképpen, hiszen különböző virágokkal, masnikkal, szalagokkal még jobban rákontráztak a cicomára, hogy jelezzék, itt most egy esküvő folyik, amennyiben ez valakinek elkerülte volna a figyelmét. Saját kezűleg írtam meg a vendéglistát, amit közösen beszéltünk meg Mike-kal, mégsem tudtam rájönni, honnan a fenéből jött ez a rengeteg ember. Egyetlen ismeretlen arcot sem láttam, vagy olyat, akiről ne tudtam volna, hogy kicsoda (pl. Mike kollégái), de mégis ennyi ember!
A hosszú piros szőnyeg végtelen ösvénynek tűnt a sok bárgyún vigyorgó vendégek között, akikre legszívesebben rákiabáltam volna, hogy ne bámuljanak már. Hihetetlen, hogy itt vagyok. Hogy ilyesmit csinálok. Hogy erre vetemedek. Hát elment az eszem? Talán még nem késő visszafordulni.
Ám ekkor megláttam Mikey-t. Ott állt abban a fess öltönyben, amit még együtt választottunk neki, és tegnap hozta el az üzletből, utána pedig kínait ettünk az esti akciófilm közben, miközben rajta csak egy alsógatya volt, rajtam meg az ő kinyúlt pólója. Szerintem sokkal jobban festetünk akkor, mint most, de ahogy felé közeledtem, úgy éreztem, mintha maga az olcsó esti filmek, rendelt kaja rágcsálás, slampos pizsamák, maszatos szájak, paplan rendezgetés, hogy biztos sehol se jöjjön be a hideg, műanyag dobozzal az ágyból a szemetesbe célbadobálás felé közeledtem volna. Mindenhez, amit eddig együtt tettünk, s még ezek után tenni fogunk, legyen az rossz vagy jó, felejthető vagy emlékezetes. Nem érdekelt, csak vele csinálhassam, csak vele lehessek mindig. Örökké.
Mire odaértem, már erővel sem tudtam volna letörölni magamról azt az örömteli mosolyt, ami rajtam is sugárzott, ahogy lábujjhegyre állva puszit nyomtam a pótapukám arcára, és a fülébe suttogva megköszöntem neki, hogy nem markolt a fenekembe. Utána már minden figyelmemet Mikey-nak szenteltem, ahogy szerelmes boldogsággal néztem rá, miközben ujjaim az övéire fonódtak.
-Nem tudtál volna még messzebbre állni?

by **Michael Bodwin** Csüt. Dec. 27, 2012 5:15 pm

Az oltárnál toporogva a kesztyűmet hol az egyik, hol a másik kezembe rakosgatva, állandóan az ajtót lestem, hiszen lassan, de biztosan eljön mindjárt a perc, hogy meglássam Aya-t, ahogy bevonul rajta.
Ilyen ideges emlékeim szerint még sosem voltam, még akkor sem, mikor egy gyerekekkel zsúfolt buszban ülő terroristát kellett kilőnöm, aki a kezében egy gránátot tartott.
Bátorításért néztem a tanúként mellett álló bátyámra, aki csak megveregette a vállam, amitől nem sokkal lett jobb.
Mivel én fenn álltam már az emelvényen, nagyon is jól láttam, hogy mennyien vannak a templomban, szinte dugig volt és bárhová néztem, csak biztató, vagy éppen vigyorgó arcokat láttam, igaz, jóformán beazonosítani nem tudtam őket, csak annyi rémlett, hogy ismeretlen nincs köztük, de az izgalom összemosta az arcokat. A halk duruzsolás viszont tudatta velem, hogy mindenki feszülten várja már a bevonulás pillanatát, bár annyira biztosan nem mint én.
Szigorúan ki voltam tiltva Aya ruhapróbáiról, így nem tudhattam, hogy milyen lesz menyasszonyi ruhában. Morogtam is eleget, hiszen az enyémet közösen vettük, és ő láthatott is benne, erre meg én őt nem. Ez nem igazság!
Aztán szép sorban elkezdtek bevonulni a koszorús lányok és nekem már olyan gombóc volt a torkomban, hogy biztos voltam benne, hogy nem fogok tudni megszólalni, amitől páni félelem lett úrrá rajtam, hogy akkor, hogy fogom kimondani az igent, és ha nem mondom, akkor azt hiszi Aya, hogy nem akarom őt elvenni és……és
~ Mike, most állj le, mert még a végén infarktust kapsz a boldogító igen előtt! ~ róttam meg saját magamat, de a szemem le sem tudtam venni a bejáratról.
Aztán felcsendült a bevonulási induló és pár pillanat múlva megjelent…….megjelent egy földre szállt angyal, és az én lábaim össze akartak csuklani, de ha nem akartam harsány röhögést kiváltani a menyasszony bevonulása közben, akkor össze kellett kapnom magam. De hát olyan gyönyörű volt! Ragyogó szemekkel váram, hogy Gordon elhozza őt egészen közel és átadja őt nekem, és én olyan gyöngéden fogtam meg a fehér kesztyűbe bújtatott kezét, mintha hímes tojás lett volna.
- Csodálatosan gyönyörű vagy! – tátogtam hang nélkül felé, mert muszáj volt kiadnom magamból, ha nem akartam, hogy a szívem kiugorjon a helyéből.
Aztán a pap elé járultunk kéz a kézben, hogy megkezdődjék a ceremónia, de én innentől már csak azokat a csodálatos barna szemeket láttam.

by **Ratna Nayar** Csüt. Dec. 27, 2012 5:42 pm

Tudom, hogy korábban már meg volt beszélve ez az egész illemtan-órásdi, de valahogy úgy el voltam havazva a mindenféle egyéb programokkal, hogy amikor én értem volna rá, olyankor Aya nem volt otthon, amikor ő ért rá, akkor meg nekem akadt más programom. Az a kevés óra, amit a véletlen folytán sikerült összeegyeztetnünk, pedig édes kevés volt ahhoz, hogy nem hogy látványos, de bármi eredményt elérjünk. Igen, kissé nehezebb eset a csaj, mint ahogy számítottam rá...
Mivel azonban megígértem nekik, hogy számíthatnak rám, no meg Mike-tól "teljhatalmat" kaptam, csak az esküvő rendben legyen, így "B" tervként én is részt veszek az esküvőn. Igaz, mint koszorúslány, de főleg abból a célból, hogy az ara közelében maradhassak, és egy pillanatra se tévesszem szem elől (és irányítás alól...).
-Nyugi, minden rendben lesz. -próbáltam nyugtatni Ayát, kb. nulla sikerrel, de még nem akartam bevetni a képességem.
Inkább az esküvőre tartogattam az erőmet, azt hiszem, ott nagyobb szükségem lesz rá. Egyébként meg bíztam annyira magamban, hogy ezt a pár órát átvészeljük, szóval halál' nyugodtan várakoztam, miközben igyekeztem nem szem elől téveszteni a menyasszonyt. Magamban meg hálát adtam az égnek, hogy ez csak egy "sima nyugati" szertartás lesz, amit legrosszabb esetben is lezavarnak pár óra alatt. Így belegondolva, egy indiai, hagyományosan több napos lagzinál tuti nem vállaltam volna el a "felügyelést"...
-Bírd ki pár percig, tudom, képes vagy rá, hogy ne csinálj semmi hülyeséget addig... Ha meg már belépsz a terembe, akkor számíthatsz rám. -fordultam Aya felé bátorítóan, mielőtt kivonultam volna a többi koszorúslánnyal, majd még Gordon felé is intéztem egy kérést:
-Elnézést, azért biztos ami biztos, figyelne rá? Nehogy elszökjön, vagy ilyesmi...
Pár perccel később, amikor mi már bevonultunk és oldalt elhelyezkedtünk, végre Ayáék is megjelentek. Nagy kő esett le a szívemről, amikor megjelent, a képességemmel egyből le is csaptam rá, hogy "felügyeljem", milyen érzések kavarognak a szívében-fejében, és ha valami gyanúsat észlelnék, akkor tegyem amit tennem kell, és visszaterelgessem a jó irányba őket. Egyelőre azonban úgy tűnt, jól viselkedik... A szertartást meg csak végig bírja ülni, vagy ez olyan nagy elvárás? Hát, ha igen, akkor max. gondoskodok róla, hogy kapjon egy jóóó adag "nyugtatót".

by **Gordon Knight** Csüt. Dec. 27, 2012 6:58 pm

Tulajdonképpen elég nehezen hittem el, hogy én most itt vagyok. Persze Ayának kellett, hogy a legnehezebb legyen, ugye... De akkor is, mi a jó fenét keresek én itt? Oltár elé vezetni egy nőt... Pláne apaként... Hát, de legalább az egyetemi költségeit nem én fizettem.
- Azért vagy itt, hogy összekösd Isten színe előtt az életed a férfiével, akit szeretsz. Meg mert jól áll a fehér.
A pisszegő koszorúslányra kacsintottam, és mielőtt kiment, válaszoltam a sötét bőrű lánynak is.
- Vigyázni fogok rá.
Elmenőben megnéztem magamnak a hátsóját. Hát igen, kár, hogy ő nem volt része Aya koszorúslány-ajánlatának. Állítólag valami durván féltékeny és eléggé erős mutánssal jár a csaj... Nekem meg nem hiányzik még egy olyan bunyó, mint Mike-kal a legutóbb.
Aya javaslatára felemeltem a mutatóujjam.
- Két okból nem lehet. Az egyik, hogy megígértem neked, hogy nem duglak meg az esküvőd napján. A másik, és még ennél is fontosabb, hogy per pillanat nem is nagyon volnék rá képes... Tudod, elmúltam már harminc, a koszorúslányaid meg egymásnak adják a kilincset... Bárhol vagyok. Azért én sem vagyok gép... Szóval bocs, de nem. Viszont ha az esküvő után akarsz egy szeretőt, esetleg... Á, hagyjuk. Inkább menjünk.
Aya elvonszolt az ajtóig, de szerencsére rájött, hogy illene fogást váltanunk. elmém parancsával kitártam az ajtót, mielőtt a lány a lábával tette volna ugyanezt. Szerencsére nem látszott, mi történik, elég közel álltunk az ajtóhoz.
A vonulás lassú volt, szép és méltóságteljes. Aya gondolatai szépek voltak, kedvesek, romantikusak, és ennélfogva halálunalmasak, úgyhogy inkább megnéztem, mire gondol a vőlegény. Alig észrevehetően felvontam a szemöldökömet, és csak neki, küldtem egy mentális üzenetet.
Hagyd abba, te szerencsétlen... Ha már öltönyt erőltettetek rám, az a legkevesebb, hogy gikszer nélkül veszed el a csajt, basszus... És... Vigyázz rá, oké?
Hosszabbnak tűnt az út, mint amilyen hosszú valójában volt. Furcsa érzés volt férjhez adni egy nőt, akivel pár hónapja egy kocsiban egymásnak estünk... De az élet furcsa, nem igaz?
- Most akartam - súgtam vissza kuncogva Ayának, miközben illem ide vagy oda, futólag megöleltem, de azért mégsem taperoltam le - Hé... Szeretlek, te dilis liba. Légy boldog.
Azzal, ahogy azt illik, elfoglaltam a nekem kijelölt helyet. Elnéztem őket, és rájöttem, hogy nem, én nem volnék oda való Aya mellé. Mindenki ott volt ebben a pillanatban, ahol lennie kellett.

by **Tibutty Tamity** Csüt. Dec. 27, 2012 7:20 pm

És én idióta tényleg eljöttem. Senkit sem ismertem, sőt, minden egyes létszámellenőrzésnél úgy tűnt, mintha az egész vendégsereget kicserélték volna egy újra, szóval egy idő után meg sem próbáltam megkülönböztetni az embereket egymástól és egyedül csak egy valakibe kapaszkodtam, aki számított. Tess-be. No, nem csak azért, mert néha tényleg olyan látványosan sántítottam egy-egy rossz mozdulatnál, hogy muszáj volt valahogy valamivel enyhíteni a dolgot… Miután pár nappal ezelőtt lezajlott az a katasztrófába forduló esemény, tényleg ő lett mindenem. (Az azon a napon kapott sérülések nagy része vagy már begyógyult csak fedte a ruha, szóval azok miatt nem aggódtam.) Hihetetlenül nagy megnyugvást jelentett, hogy ott volt mellettem, miközben egy nagy fekete, kabátban (alatta természetesen öltöny volt… lyukkal a hátán…) oldalaztam a sorok között, hogy inkább hátul, a fal mellett a sarokban foglaljak el egy helyet Tess-nek, ha neki is megfelelt. Én a szárnyam miatt amúgy sem tudtam bepasszírozni magamat a padsorok közé, így inkább a hideg falat támasztva figyeltem azt, ahogy szépen lassan szállingóznak a vendégek.
Mikey persze nem vett észre és nem is róttam fel neki a dolgot, volt jobb dolga is. Azért mégis furcsa és egyben kedves dolog volt, hogy meghívott az esküvőjére. Lehet, hogy nem épp ugyanazon az oldalon álltunk, de bírtam a fickót. Már-már úgy tekintettem rá, mintha a haverom lett volna. Kopóhoz képest tényleg elviselhető haver. Erre a gondolatra elmosolyodtam, pont abban a pillanatban, mikor megszólalt a (gyász)induló és kinyílt az ajtó. Sosem tartottam sokra az esküvőket, de most hogy itt voltunk egyen a sok közül, félve gondoltam bele, hogy talán nem volt jó dolog elhozni Tess-t… egyenlőre. Leplezetlen kíváncsisággal fordultam a bejárat felé, hogy végre megnézhessem ezt a bizonyos Kaorit. Szépnek szép volt, a ruhája is olyan… hát, olyan, mint egy esküvői ruha. Bár eléggé messze álltam, de az ázsiai vonásai azonnal szembetűntek, amik bár finomak voltak, nagyon nem fogtak meg. Ellenben Mikey-t… Az arcukra pillantva mindent meg lehetett érteni. Hirtelen pillantottam Tess-re és miközben lassan kísérte az oltár felé a menyasszonyt egy fekete, drabális állat, lehajoltam a füléhez.
- Te sokkal szebb vagy – suttogtam és megcsókoltam az arcát, mielőtt ismét felegyenesedtem volna és ráraktam a vállára az egyik kezemet.

by **Tess D. Thorne** Csüt. Dec. 27, 2012 8:27 pm

Szorosan kapaszkodott. Csak ezt tudta csinálni Tess, miközben Tibu mellett sétált. A templom, amit szépen, az alkalomhoz illően feldíszítettek ragyogott és bár a lány kissé zavarban volt a dolgok miatt, mivel nem nagyon járt ilyen helyekre a szülei halála óta. Így hát csendben, Tibutty kezét fogva sétált a férfi mellett és igyekezett észrevétlennek tűnni. kedveséhez képest sokkal alacsonyabb volt, így nagyon nem esett nehezére elbújni mögötte. Az alkalomhoz egy halvány kék színű ruhát választott, aminek az ujja enyhén buggyos volt. Nem akart túl öltözni, de amikor meglátta Tibutty-t öltönyben kicsit örült annak, hogy pont azt a ruhát választotta.
Ahogy egyre hátrébb és hátrébb mentek a templomba tekintetével szépen lassan az embereket pásztázta, jobban mondva az arcukat. Kíváncsi volt, hogy találkozik-e ismerős arccal, de amikor a tömeg nagyját elhagyták feladta a kutatást és csak szorosabban fogta Tibutty kezét. Amint megér kezdtek a templom hátuljához, eleinte úgy akarta, hogy mid a ketten üljenek le a padba, aztán eszébe jutott, hogy Tibutty sajnos nem tud, így inkább ő is odaállt mellé. Aztán, amikor a koszorúslányok elindultak befele egy apró mosolyt villantott a mögötte állóra, aztán tekintetét ismét a koszorúslányokra szegezte. Hátát Tubitty mellkasának döntötte és úgy bújt hozzá. Majd amikor meghallotta az indulót felnézett egy pillanatra a vőlegényre, akin egy kicsit látszott, hogy ideges, majd a bejárat felé kapta a fejét, ahogy megpillantotta a menyasszonyt elmosolyodott. Látszott a lányon is (Aya), hogy kissé feszült, de Tess egy kicsit megértette, hiszen ki ne lenne feszült az esküvője napján? Aztán, ahogy a menyasszony és a kísérője arrébb mentek tekintetét rájuk szegezte és igyekezet nem foglalkozni azzal, hogy talán eljön neki is ez a nap, amikor ő lesz majd fehérben és őt kíséri majd valaki az oltárhoz. Aztán lopva feltekintett Tibutty arcára és elmosolyodott. A férfi megjegyzése, amit a fülébe súgott még nagyobb mosolyra biztatta és a kabátja zsebébe csúsztatta a kezét, úgy nézte tovább a ceremóniát.

by **Derek King** Pént. Dec. 28, 2012 2:10 am

Szabadnapja ellenére ma is korán kel, hogy legyen ideje elintézni a holnapi teendőket is, arra az esetre, ha Mike barátja lagzija túl jól sikerülne.
~El sem hiszem...Mike nősül. Mike...az a Mike, aki fél éve sincs, hogy színésznőt fogadott a tiszteletünkre rendezett díszünnepségre, hogy ne higgyem róla azt, hogy homár...vagy valami ilyesmi...azóta sem egészen értem a dolgot, most meg horogra akadt szegény. Na mindegy, legyünk inkább optimisták, hátha ő majd jobb válóperes ügyvédet fog ki, mint én.~

Órákkal később:

A rendőri díszegyenruha felöltése után a kapitányságra vezet első útja, ahol az osztag többi tagja már vár rá. Mindenki ott van, a vőlegényt kivéve persze, ezért aztán megindul a rendőri díszmenet, hogy segítsenek kollégájuknak hurokba dugnia fejét.
-No, lássuk végre, ki az a lány, akitől Bodwin még zazább lett! - Kiált fel a társaság egyik tagja érkezés után, a templomban azonban a rendőröktől várható fegyelemmel foglalják el helyüket az egyik üres padban, és onnan figyelik tovább az eseményeket.
~Nocsak, egy japán lányka. Hmm...legalább ebben jó az ízlése a kölyöknek. Ráadásul nem is tűnik házisárkánynak, csak tudnám, mivel fogta meg a fiú.~
Ahogy a vőlegény elhalad mellettük, mind a kilencen tisztelegnek neki egy időben, ezt leszámítva azonban nem csinálnak semmi különlegeset, csak feszítenek szép csendben a díszegyenruhában.

by **Sean Darrow** Pént. Dec. 28, 2012 3:34 am

Mikor Sean beszélgetésbe elegyedett aznap reggel az ebédlőben Greg-el, és elújságolta neki, hova is megy ma Sarah-val, barátja csak gúnyosan mosolygott rá, és közölte vele, jobb ha oda figyel mindenre, mert ha így folytatják, nagyon hamar rá is ez a szörnyű sors vár.
~Azóta sem tudom, miért kéne félnem ettől.~ Üzeni a Fúriának vezetés közben. ~Neked viszont tényleg nem kellett volna dögösebbnek öltözni a menyasszonynál...főleg nem ennél.~
Az autót egyébként biztonsági okokból Sarah vezeti, olyan értelemben, hogy nem árt, ha megtanul rendesen vezetni, mire eljön a vizsga, ráadásul annyi ember közé mennek, hogy ha megint rátör a migrén, nagy kaland lesz parkolni. Ha valaki kérdezné, a lánynak TERMÉSZETESEN van jogsija, és ehhez kétség sem férhet, hisz milyen lenne már, ha pont Mike esküvőjére menet bírságolnák meg őket?

~Huhh...jó sokan vannak.~ Gondolja Parkolás után, aztán két-két ujját a halántékához illeszti, behunyja két szemét, és koncentrálni kezd. Hamarosan a zavaros képek, és hangok kitisztulnak előtte, s egyszerre úgy érzi magát, mint Neo a mátrixban, vagy mintha az ember hátáról hosszú idő után fél mázsás sújt vetne le.
~Oké, vágjunk bele.~

Odabent már nem látszik rajta, hogy nem is olyan régen tengeri beteg lett volna ennyi ember közt sodródva, s most már csak szelíden mosolyog, ahogy átvágnak az ismerősök hadán, a templom belseje felé.
~Bronx...érdekes választás, mondjuk meg tudom érteni. Rengeteg itt a vendég a kopóságtól, és ha valahol, itt nem annyira gyanús, hogy a vendégek két harmada mutáns. Erről jut eszembe!~
Oldalra kapja a fejét, ahol épp látja Apját a tetőn át leereszkedni, Lynn-el és Alistair-el kézen fogva.
~Sziasztok. A gyóntatófülke épp üres, megtennétek, hogy ott bukkantok fel? Nem akarom feleslegesen felzaklatni a kapitányt, és te sem, nehogy még eszébe jusson, hol látott már téged, mielőtt valaki remegő kezű agysebészt játszott az emlékeivel.~

Ezeket leszámítva abszolút normálisan viselkedik. A derekánál fogva öleli magához gyönyörű barátnőjét, és úgy figyeli az ifjú párt. Az egyetlen furcsaság számára egy érdekes gondolat, ami visszhangzik Mike fejében, pedig nem az ő elméjében született. Felvont szemöldökkel néz a néger fickóra, aztán biccent felé.
~Nocsak, még egy telepata. Üdv a klubban.~

by **Lily Gage** Pént. Dec. 28, 2012 12:21 pm

-Immamma! Immamma!
A hangos gyerekvisítást anyja azonnali pisszegése követett. Jó néhány fej valóban feléjük fordult, de egyik arcon sem láttam rosszallást, hiszen egyrészt egy ilyen szép napon ez édeskevés ahhoz, hogy letörjék bárki jókedvét is, másrészt meg ugyan ki lehetne mérges egy babára a vidámságáért? A meghatódott mosolyok elmélyültek, itt-ott gügyögés csapott fel, és ez alól én sem voltam kivétel.
-Édesem, nézd, itt vannak. Eljöttek ők is - mutattam a háromtagú család felé, aminek legifjabb tagjához Inimma máris odarepült, hogy csupán számukra érthető nyelven kezdjenek el magyarázni egymásnak.
A kezénél fogva húztam feléjük Logant, akit már idáig is nagyjából így vonszoltam, de annál jobban értékeltem, hogy a kedvemért mégiscsak eljött velem ide. Nagyon nem volt kedve hozzá, hiába magyaráztam neki, milyen gyönyörű, romantikus, torokszorítóan megható esemény egy esküvő, ahol két ember egymás iránt érzett szerelmét ünneplik meg. Egyfolytában morgott. Reméltem azonban, hogy mostanra már azért sikerült feloldódnia, hiszen ki az, akinek a bensőjét nem ragadja meg, nem melengeti meg ez a csodálatos látvány, ez a varázslatos hangulat?
-Hello - léptem oda a szülőkhöz, akik közül eddig csak az apával találkoztam. - Úgy örülök, hogy találkoztunk.
-Szintúgy - mosolygott rám az anyuka, aki nem lehetett más, mint Darien felesége, Lynn. - Már nagyon sokat hallottam a híres Miss Gage - ről...
-Lily.
-...Lily-ről - folytatta biccentve. - És ő lenne Inimma? Alistair már nagyon hiányolta.
Az említett felkapta a fejét, majd lelkesen felém integetett, aztán ahogy meglátta Logant, egészen kikelt magából, és a legnagyobb ámulatomra egész egyszerűen átlendült az ő kezeibe. Lynn erre idegesen forgolódni kezdett, de szerencsére senki nem látta a mutatványt.
-Fogd jó erősen, nem lenne jó, ha lelepleződne - súgta oda Logannek.
Ami Alistairt illeti, kacagva szorongatta Logan mutatóujját, ami vagy kétszer akkora volt, mint az ő egész keze, aztán jött a szakálla, amivel együtt az egész arca gyurmázásra került. Mosolyogva simogattam meg a kis pihehajú fejecskéjét, mire kíváncsian fordult felém. Szemügyre vett engem, majd megint Logan felé fordult, majd Inimma következett. Kicsit mintha összezavarodott volna, de aztán, ahogy a kanári a vállamra repült, sikerült összeillesztenie a darabokat.
-Meöme! - kiáltott fel diadalittasan.
Én ugyan nem tudtam, hogy az mit jelent, de Lynn ennek hallatán jókedvű nevetésben tört ki. Visszavette magához a gyerekét (ami nem volt könnyű, mert az aprócska karok Logan nyaka köré fonódtak, buksi fejét pedig a borostás archoz szorította, de az anya ereje ugye legyőzhetetlen), aztán egy puszit nyomva az orrocskájára felvilágosította a nagy büdös igazságról.
-Nem, ő nem a madárka anyukája. Ő a gazdija. Egyszer majd lesz Lily-nek és Logannek is gyereke, egy olyan kis remek fiúcska, mint te. Áh, az kizárt, olyan remek fiúcska még egy nem lehet.
Már lendítette Alistairt, hogy párszor a levegőbe dobja, de aztán mintha megijedt volna, és inkább magához szorította. Ami engem illet, én a megjegyzésre iszonyatosan elpirultam. Hogy nekem és Logannek... babánk... Akaratlanul simítottam végig a hasamon, aztán mintha izzó parázshoz értem volna, rántottam el onnan a kezemet, és inkább két kézzel Loganbe karoltam.
-Majd meglátjuk - motyogtam. - Nos, örülök, hogy találkoztunk. Menjünk, szivem, keressünk magunknak helyet.
Szerencsére ezek után nem sokkal már kezdődött a ceremónia, ami elvonta a figyelmemet az egyéb kínos témákról. Ott volt Mike, aki mintha csak tegnap figyelmeztetett volna, hogy ne kürtöljem szét, hogy mutáns vagyok, és Kardfogat se akarjam rácsok mögött látni, mert az enyhén szólva is lehetetlen. Aztán ott volt Aya, aki mintha csak tegnap hívott volna fel, hogy figyelemreméltó mennyiségű és hihetetlenül kreatív káromkodások közepette Logan után küldjön a vadonba azzal az üzenettel, hogy ha még aznap ,,csináljuk", a férfi lóg neki egy sörrel. Őt pedig nem más vezette, mint Gordon, aki mintha csak tegnap... És Ayanak olyan szép ruhája volt!
-Hát nem gyönyörű? - bújtam közelebb Loganhez a szememet törölgetve. - Istenem, de megható. Olyan romantikus. Van egy zsepid? Vagy neked is kell?

by **Sarah Wilchok** Pént. Dec. 28, 2012 1:09 pm

Már igazán türelmetlenül vártam, hogy eljöjjön a nap és mehessünk Aya és Mike esküvőjére, hiszen még sohasem láttam ilyen igazi, nagyszabású szertartást és már tűkön ültem
Mondjuk annak kevésbé örültem, hogy ennek örömére én vezethettem a kocsit odáig, mert a kedves párom attól félt migrént kap a tömegtől, holott ahogy ő is én is tudtam, hogy már régen megtanulta Fagyponttól kezelni ezeket a helyzeteket, hiszen olyan ügyes, hogy csak na…..
~ Na jó, most nem róla, meg rólam szól s dolog, hanem az ifjú párról! ~ fedtem meg magam a gondolatokért, bár sikerült Sean-nak zavarba hoznia az öltözködésemre tett megjegyzésével.
- Miért, nem vagyok így jó? Menjek vissza és húzzak magamra egy csuhát? – vágtam vissza élesen, hiszen nem hiszem, hogy a sötétkék combközépig érő, pánt nélküli selyem ruha, melynek egy széles fehér öv fogta össze a derekát, egy ízléses kis masnival hátul, annyira kirívó lett volna.
Persze, aztán nem is volt semmi baj a telepatikus képességével Sen-nak, simán megbirkózott a feladattal és én izgatottan kapaszkodva a karjába lépkedtem be vele a templomba, ahol már tényleg ott volt majdnem mindenki, legalábbis én nagyon sok embert felismertem és vidáman köszöngettem jobbra-balra.
- Nézd, ott van Logan és Lily is. – mutattam neki a kéz a kézben sétáló párt, majd én is arra kaptam a fejem, amerre Sean, és kuncogva adtam az arcára egy puszit, mikor meghallottam, hová tereli az apját, bár amúgy sem hiszem, hogy épp az oltár előtt akart volna leszállni, mikor az egész rendőrkapitányság itt képviseltette magát.
- Ugye, majd oda megyünk hozzájuk? – kérdeztem szóban, hiszen azért nem akartam gyanús lenni, hogy csak sétálunk némán, miközben mindenki cseverészik körülöttünk. – Kicsit megszeretgetném az öcsédet, már rég láttam. – győzködtem szerelmemet, és élvezettel bújtam a karjaiba, mert annyira izgatott voltam már és annyira magával varázsolt a hangulat.
Talán egyszer mi is ott fogunk majd állni az oltár előtt, ahogy most az izgatott Mike.
Bár azért még sikerült intenem Lynn-éknek, elkezdődött a bevonuló zene, így gyorsan becsusszantunk az egyik padsorba és én elbűvölt tekintettel néztem a teljesen megváltozott Aya-t, aki olyan szép volt abban a fehér ruhában, hogy tényleg meg tudtam érteni Mike-t, hogy miért is akarja örökké magáénak tudni.
- Annyira szépek együtt, nem? – súgtam oda Sean-nak, miközben még szorosabban bújtam hozzá.

by **Lynn Harlow** Pént. Dec. 28, 2012 6:40 pm

Miután Lily és Logan elvonultak, Alistairnek eléggé legörbült a szájacskája, amin nem tudtam változtatni sem a magunkkal hozott játék macival, sem a ráállított apja bolondozásával sem. Kénytelen voltam hát belátni, hogy Alistair a madarat akarja. Nem volt mese, Lily-ék után kellett mennünk. Reméltem, hogy nem fogjuk őket zavarni, bár a bajos pontot inkább Logan jelentette, Inimma meg egyébként is mindig arra ugrándozott gazdája vállán, hogy pont Alistair felé tudjon nézni. Szóltam Szellemnek, hogy menjünk arra, amerre ők, ott úgyis volt még jó sok ülőhely, de alig indultunk meg, valami furcsa dolog történt.
Inimma elrugaszkodott Lily válláról, és egyenesen egy a falnak támaszkodó férfiéra szállt, aki a kellemes idő ellenére hosszú kabátban volt. Érdeklődve nézegette az arcát közvetlen közelről, valamiért a háta mögé is bekukucskált, aztán egyértelmű vidámsággal köszöntötte trillázó hangon. Alistair erre már teljesen megvadult, olyan lett, mint egy izgő-mozgó sajtkukac, és pár lépéssel a férfitól sikerült kibújnia szoros ölelésemből, hogy aztán az elegáns cipőkbe bújtatott lábak között szlalomozva meginduljon feléjük. Páni félelemmel követtem, mert nem lett volna túl jó, ha lebuktat a rendőrök előtt, de egyenlőre szerencsére csupa kedves ismerősbe botlottam a gyerekvadászat közben.
-Elnézést... bocsánat... Áh, szia, Sean... bocsánat... Hé, Sarah, de jó téged is látni... szabadna... Tess! Nahát! Nem hittem, hogy itt találkozunk. Hogy érzi magát?
Mire odaértem, Alistair már be is támadta új kedvenc barátját, aki úgy tűnt szőke hajú páciensemhez tartozott. A kis manócska a szokott módon rugaszkodott el, mintha valami szuper erős rugókat ragasztottak volna a talpára, és már el is kapta a férfi nyakát, hogy belecsimpaszkodva magához ölelje, és szorosan hozzábújva odadörgölőzzön hozzá. A fiatalnak tűnő, ám annál nagyobb termetű vendég így egyik oldalról a pici kanári érdeklődő csipogásának volt kitéve, másik oldalról pedig Alistair ajnározásának, aki kuncogva nyomogatta az orrát, simogatta az arcát és próbált felmászni a feje tetejére. Inimma végül elfoglalta a hegycsúcsot, és onnan biztatta kis barátját, hogy csak így tovább, sikerülni fog az.
-Elég legyen!
A derekánál fogva kaptam el Alistairt, és minden kapálózása ellenére magamhoz vontam őt.
-Meöme! - szólt rám sértődötten. - Geö-gögö. Gö!
-Sajnálom, kicsim, de ilyet nem szabad csinálni - ráztam a fejem, mire Alistair durcásan hátat fordított nekem, hogy úgy üljön a kezemben, mintha egy hintában csücsülne, hogy legalább onnan nézegethesse nagy-nagy barátját. - Inimma, te pedig menj szépen vissza Lily-hez, már biztosan aggódik.
A kismadár szerencsére jóval szófogadóbb volt a gyerekemnél, úgyhogy azonnal felröppent, még egyszer intett a szárnyával a férfinak, majd Alistairnek, majd visszarepült a gazdájához, aki már valóban nyugtalanul forgolódott, hogy megtalálja.
-Elnézést - szabadkoztam a károsultnak. - Nagyon barátkozós természetű... talán túl lelkesen is. És úgy tűnik, kedveli magát. De tényleg ne haragudjon, még egyszer nem fordul elő.
-Meöme...
-Mi az, édesem?
-Eööö-memmemme.
Csak ekkor vettem észre, hogy már Tesst figyelte hatalmas szemeivel, és aprócska kezei tétován megindultak felé. Ha a lánynak nem volt ellene kifogása megadóan odaadtam neki, de akkor Lily-ék helyett inkább őmellettük ültünk le, hogy végignézzük, ahogy a vérszomjas, fegyvermániás, őrült hullajelölt nőből, lefátyolozott báránykává szelidített menyasszony örök hűséget fogadjon a tisztességes, becsületes, szeretetreméltó rendőrnek. Ennél kevésbé összeillő pár még talán sosem szerette jobban egymást!
Gyors oldalpillantást vetettem Szellemre. Na jó... talán már megesett...

by **Tibutty Tamity** Pént. Dec. 28, 2012 7:57 pm

Tényleg csendben voltam és tényleg nem csináltam semmi feltűnőt, ezért nem értettem miért érdemeltem ki az elkövetkezendő szörnyű perceket. Már a madárnál érezni kellett volna a közelgő démoni felhő eljövetelét, de… Csak meglepetten és egy kissé értetlenkedve fordítottam a fejemet a sárga… kanári felé. Igen, ez minden bizonnyal egy kanári volt – állapítottam meg a nagy madárismerő szaktudásommal, majd körülnéztem, hátha nem keresi-e véletlenül valaki az állatkát. Aki leszállópályának használt engem… Ebbe belegondolva, reméltem, nem én leszek egyben a WC is.
- Helló, kispajtás… hát, te meg hogy kerülsz ide? – köszöntöttem bizalmatlanul, miközben a hatalmas, kíváncsi és nyílt szemeibe néztem, majd a szemem sarkából ismét Kaori-ra és Mikey-ra pillantottam. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a túlságosan is kíváncsi állatot, de ez a próbálkozás úgy a negyedik halk csipogás és a harmadik ugrálás között dőlt meg. – Hé, te meg mit csinálsz? – kérdeztem, mikor a kabát alá is elkezdett kacsingatni és tettem magam körül úgy négy kört, mire ismét a látóterembe került. A felé nyúlkáló kezem természetesen üres levegőt szántott fel, miközben egyre nagyobb nézőközönségem lett a kis magánszámommal, ami hasonlított egy kicsit arra, mikor egy kutya a saját farkát kergeti. A vidám hangjától pedig egyenesen kirázott a hideg… hihetetlenül intelligens madárnak tűnt. Létezik ilyen? Tess-re néztem, majd egy próbát megér alapon elkezdtem halkan beszélni az állathoz… Ha már mutánsok léteznek, akkor ki tudja… Közben egyik részem tisztában volt vele, hogy biztosan meghülyültem, most ért el a baj, amitől már olyan rég féltem, ám ez nem akadályozott meg a suttogásban. Bár, előtte figyelmeztetnem kellett volna Tess-t, hogy készítse elő a kényszerzubbonyt. – Figyelj pajtás, tudom, mire gondolsz, de légyszi ne buktass le. Nálad nem furcsa, ha szárnyad van, de nálam eléggé meglepő lenne, ha elkezdenék körbe-körbe repkedni és mindenkinek a vállára leszálldos… Jó napot – vigyorodtam el, mikor egy zordan néző öreg néni pillantásában megakadt a tekintetem. A szája elé rakta a mutatóujját és a nyomatékosítás kedvéért még szórt pár villámot a szeméből, mire egy aprót bólintottam. – Elnézést… - Pár pillanat után ismét a madárra néztem. – Nem is érted, amit mondok, igaz? – sóhajtottam fel lemondóan. – Ne haragudj Tess, azt hiszem megártott nekem ez a kevés oxigén – magyarázkodtam, ha netán ő is furcsállta volna a dolgot, de mielőtt arra a részre térhettem volna, hogy elkezdjem megtalálni a madárka gazdáját, (Elnézést, nem vesztett el egy madarat? Bocsánat, nem öné véletlenül ez a kanári? Hmm, maga igazi állatbarátnak tűnik, nem szeretne befogadni egy nagyon édes, elárvult madárkát?), beköszöntött az Apokalipszis. Legalábbis az egyik előhírnöke épp akkor küzdötte ki magát az anyja szorító kezei közül, hogy aztán meginduljon felém… FELÉM?! Mielőtt ezen kiakadhattam volna, már a kezembe is repült és az alkaromat már reflexből zártam össze a kis Belzebub alatt, hogy ne essen le. Még felfogni sem volt időm, hogy, hogy a fenébe került ilyen gyorsan a kezembe, máris, védekezés kép kővé dermedtem, mikor a kisfiú hozzám bújt és megölelt. Első szabály célpontoknak: NE MOZOGJ ÉS TALÁN ELMEGY! Csak rémült pillantással figyeltem a kerek arcocskát és a félelmetes párnás mancsokat, majd a sárga tollcsomót, legalább húszszor megismételve azt, hogy egyikről a másikra kapkodtam a tekintetemet, majd mikor az orrom is kezelés alá került, a tekintetemet a szemközti falba fúrtam, karót nyelten kiegyenesedtem és már pislogni sem mertem.
- Tess, segíts! Segíts, segíts, segíts, vedd le rólam, hívd a tűzoltókat vagy valami… – kértem szinte mozdulatlan szájjal. Mi a franc történik itt?! Éreztem a fejem tetején táncoló, csontos lábakat, majd ahogy Belzebub elindult felfelé, kapaszkodónak használva az orromat és a fülemet, tényleg nem tudtam mit csináljak. Csak egy kiskölyök, tudsz te vele bánni… - mantráztam az előbbi mondatot, egészen addig, míg két határozott kéz le nem szakította rólam. Megkönnyebbülten felsóhajtottam és hálásan pislogtam a megmentőmre, de mielőtt még a lábai elé borultam volna, miközben ezernyi köszönömöt rebegek, megembereltem magamat és enyhítettem a tartásom feszességén.
- Nincs semmi baj, nem haltam bele! – kuncogtam fel halkan és boldogan, amit félig a megkönnyebbülésnek könyveltem el. Az „úgy tűnik kedveli magát” részre azért dobbant egy rémültet a szívem, de más jelét nem adtam a dolognak. – Ami, pedig a barátkozást illeti, nagyon jó, hogy nem egy visszahúzódó baba. Legalább talpraesett kölyök lesz belőle – mosolyogtam most le a kicsire. Ilyen távolságból nem is volt olyan szörnyű. – Megkérdezhetem, hogy mi a neve? És hány éves? Ó, és amúgy Peter… - ha Tess megállított, mondjuk egy oldalba könyököléssel, mondjuk mert valami nyomós oka volt az ismertségüknek, akkor megköszörültem a torkomat, lepillantottam rá és kijavítottam magamat. – Akarom mondani, Tibutty Tamity.

by **Rozsomák** Pént. Dec. 28, 2012 10:50 pm

Ahogy kedvesével kéz a kézben sétál, gondolatai minduntalan arra tévednek, hogy sosem érezte még magát ennyire meztelennek, ilyen sok ruhában. Hiába próbált érvelni azzal, hogy nem illik túlöltözni a vőlegényt, és hogy télen kifejezetten jól jön a 3-4 hónapos borosta, most mégis kénytelen öltönyben, és nyakkendőben feszíteni, ráadásul a szakálla is egészen rendezett.
-Nagyszerű - feleli Lily ujjongására, amikor meglátja a szent családot, ám mint oly sokszor, szerelme most sem figyel fel a hangsúlyában felfedezhető finom utalásra, és már húzza is magába a szakáll húzogató, arc gyurmázó szörnyeteg, és annak felnőtt kiadásai felé.
~Csak ne szeretném ennyire....tuti ordítva menekülnék innen...talán még a menyasszonyt is elrabolnám! Áh...kit akarok átverni, imádom ezt a csajt. Csak azt remélem, hogy értékeli majd, hogy a kedvéért még ezt is elviselem!!!~
-Ne aggódj, innen nem szökik meg - feleli elszántan az anyukának, miközben azon dolgozik, hogy fogva tartsa a kicsit, ami ahhoz képest, hogy az ellenfele egy 9 hónapos csecsemő, indokolatlanul nehéz feladatnak bizonyul.
-Korábban kell ahhoz kelned, hogy...hogy mi? - Kérdi, felvonva egyik szemöldökét, ám nem Lynn szavai azok, amin így meglepődik, hanem inkább Lily zavarán.
-Mi a baj szívem? Nem szeretnél egy ilyen kis kakálógépet otthonra? Mondjuk, egy olyat, aki kicsit kevésbé mobil még ebben a korban, és nem kakaón él majd 40 éves korára kezd el benőni a feje lágya.
Itt "barátságosan" megveregeti Szellem vállát, aztán végre valahára magára hagyják a családot, és elfoglalják a helyüket, jóóóó messze tőlük.
-Igen, tényleg nagyon szépek - ismeri el őszintén, ahogy a fehérbe öltözött nő elhalad előtte, aztán a zsebébe nyúl, és kiveszi belőle a 10-es csomag zsepit, amit mellesleg Lily tett oda még reggel.
-Tessék, tiéd lehet az összes.

by **Tess D. Thorne** Pént. Dec. 28, 2012 11:01 pm

Tess csak állt Tibutty előtt és csendben hallgatta az egész ceremóniát. Igazából nem ismert senkit, Tibu-n kívül, így nagyon sok kedve nem is lett volna bárkivel is beszélni. Egy pár pillanat múlva azonban Tess egy sárga kanárit vett észre, ami a templomba repkedett. Jobban mondva nem is repkedett, hanem mintha egy kitűzött célpontja lett volna. A lány felvont szemöldökkel kezdte figyelni a tömeget, aztán, amikor meghallotta Tubi hangját maga mögül megfordult. A kanári az Ő vállán ült. Csendben figyelte félig a férfit, félig a ceremóniát, de amikor Tibutty elkezdte róni a köröket Dylan mosolyogni kezdett. Aztán, ahogy meghallotta, hogy elkezdenek beszélgetni egyik kezével kénytelen volt eltakarni a száját, hogy ne lássák a nevetését, pedig ha tehette volna, hangosan és jóízűen kacagott volna, de e helyett igyekezett visszafogni magát, kisebb nagyobb sikerrel. Csendben figyelte tovább csevegést, de azért fél füllel hallgatta is, mi folyik kicsivel előrébb. Az idős hölgy tekintetéből ő is kapott egy keveset, de egy kedves mosollyal viszonozta a villámokat, majd Tibutty-ra nézett.
- Szívem, nem hinném, hogy oxigén hiányod van, viszont egyre jobba kezdek megijedni, hogy esetleg, netalántán, nem csak a szárnyaid érdeklik a madárkát, hanem a gazdájukat is.
Vigyorgott a lány, aztán, amikor egy kicsi tökmag ugrott Tibu kezébe Tess hátra pillantott. Egy aggódó anyukát keresett, de egyelőre nem látott semmit. Mindaddig a tömeget fürkészte a tekintetével, míg meg nem hallotta Tibutty kétségbe esett hangját. Odapillantva meglátta, hogy kedvese megdermedve, kitágult pupillákkal mered előre felé, és hagyja, hogy a picurka és a madárka rajta játszanak. A segélykérésére Tess már lépett is volna közelebb, mikor egy kéz hamarabb lekapta a férfiról a kisbabát. Megfordulva egy ismerős arcot vett észre. Mosolyogva figyelte, ahogy Dr. Harlow a kezébe veszi kisfiát és elnézést kér Tibutty-tól.
- Dr. Harlow. Örülök, hogy újra látom.
Mosolygott Tess, aztán a doktornő kérdésén nem gondolkodott sokat.
- Remekül, és Ön?
Kérdezte Dylan kedvesen mosolyogva, aztán, ahogy meghallotta Tibutty kérdéseit, ránézett és mosolyogva egy kérdő pillantást lövellt felé, aztán, oldalba bökte, amikor meghallotta, hogy hogyan is akar bemutatkozni.
- Tibutty, a hölgy Dr. Harlow, az orvosom.
Mutatta be a nőt, majd meglepetten figyelte, hogy a kis krapek pont az Ő kezébe akar átmászni. Először meglepődött, majd azért óvatosan átvette a kicsit, és vigyázva, hogy ne nyomja össze tartotta a kicsit, aki mindvégig Tibu felé integetett és rá mosolygott. Tess mosolyogva fogta a kis csöppséget.
- Úgy látom nagyon szimpatikus vagy neki, angyalom.
Vigyorgott a férfira, majd hátát ismét a mellkasának döntötte és kezében a gyermekkel nézte végig a folytatást.

by **Szellem** Pént. Dec. 28, 2012 11:36 pm

A "légi irányító" utasításait követően, a sikeres landolás után a fia felé venné a sétát, ám Lily keresztül húzza a számításait, a gyerkőc pedig egyáltalán nem bánja, hogy újra találkozhat legjobb barátjával, aztán ahogy jobban meggondolja ő sem, hisz nem vigyorogni azon, ahogy ez a kócos kis kópé nevetgél...LEHETETLEN!
~Hmm...mondjuk, most már világos, miért értik olyan jól meg egymást, mindkettő tud repülni! Csak rá ne jöjjön erre a pingvin század...~
Egyébként csak áll szép csendben, és inkább szemlélőként van jelen, ahogy gyermeke, és felesége a tőlük szokott profizmussal borzolják a kedélyeket, Logan szavaira pedig bűbájosan elmosolyodik, és viszonozza a vállon veregetést.
-Úgy hiányzott a barátságod... - Jegyzi meg, túljátszott meghatottsággal, távozásuk után pedig hatalmas puszit nyom Lynn arcára. - Imádlak te, ördögi nőszemély. És téged is, te kis rosszcsont...hé, ne szomorkodj, sokáig leszünk még itt, játszhatsz majd még Inimmával, addig pedig itt van Zsebibaba, tessék. Bakker....
A szája elé kapja a kezét, mielőtt durvábbat mondana, aztán felnyúl, és elkapja a játékot, ami talán a mennyezetig is elrepült volna, ha út közben nem gondolja meg magát, és repül vissza pont a kezébe.
~Köszi Sean...nem, ennyire tényleg nem élethű ez a játék, csak az öcséd duzzog.~

Ami ez után következik...nos, nem sokat lát belőle, mert igyekszik testével takarni a jelenetet, és Sean-nak rimánkodni, hogy segítsen egy kicsit az illetéktelen szemeiknek más felé nézni. A dolog úgy tűnik sikerül is, és amire ő is odaér, már megoldódik a helyzet a két banditával, és a férfivel, aki meglepően fél egy kisgyermektől. A bemutatkozását hallva viszont felemeli egyik szemöldökét.
-Peter? - Kérdez rá, cseppet cinikusan. - Sebaj, a Frenky úgysem illet hozzád.
~Tibutty Tamity? Tényleg ez lenne a neve? Milyen fura, és még alliterál is...~
-Darien Darrow - mutatkozik be ő is, megszorítva a férfi kezét, ha felajánlja, aztán magához veszi csemetéjét, hogy végre olyan kezek közt legyen, ahonnan nem tud megszökni az a kis....drágaság.
-Ez a rosszcsont pedig Alistair, és 9 hónapos még csak, ha jól számolom....vagy megvan már 10 is? Na mindegy...
Persze, ha nagyon szeretne, átadja Tess-nek is egy kicsit, had szokja, milyen az, amikor belé csimpaszkodik egy ilyen furcsán könnyű babuci, és csak mikor gyermeke kinyújtja rá a nyelvét csap a homlokára, hogy basszus, ez már megint megszökött!
~Bááár....~
Ha már nincs itt a kölyök, kihasználja az alkalmat, hogy körülötte sok párhoz hasonlóan ő is átkarolja kedvesét, és nyomjon egy cuppanós csókot az ajkaira.
-Neked azért jobban állt a fehér - suttogja az ajkaira, majd mosolyogva fordul vissza az ifjú pár felé...mármint a házasodáshoz készülő felé, nem azok felé, akik a gyerekre vigyáznak.
-Ugye még mindig nem bántad meg, hogy igent mondtál? Esküszöm, az volt életem leghosszabb perce...szegény Mike...
~Te Sean...tudom nem szép dolog, de megtudnád nekem, hogy Mike most jobban izgul-e, mint amikor meglátogattuk az elnököt otthon?~
A válaszra szélesen elvigyorodik, és újabb puszit nyom kedvese ajkaira.
-Nézz csak rájuk, megjárták a Rykers-t, és most úgy be vannak tojva, mint még soha...meg kell zabálni őket.

by **Sheena Duran** Szomb. Dec. 29, 2012 2:36 pm

Sosem gondoltam volna, hogy eljön ez a nap is, hogy Aya és Mike összekötik az életüket. Bár ez az első percben világos volt számomra, már a börtönben, hogy két ennyire különböző embert még nem láttam, akik ennyire imádták volna egymást, de akkor is nehéz volt elhinni, hogy ez a mai nap eljön, és főleg, hogy mindez a fél kapitányság és King orra előtt fog lezajlani.
Nem mondom, hogy nem volt bennem feszültség, még ha kicsi is volt az esélye, hogy felismer vörös hajjal és ennyire kisminkelve, Aya-ról már nem is beszélve, hiszen neki még az arca is megváltozott, de azért izgalmas volt.
Az sem volt számomra egyszerű, hogy vajon mit is kell csinálnom, mint esküvői tanúnak, de hát ezt kellően a számba rágták még a szertartás előtt, így ezzel nem volt gondom, ahogy azzal sem, hogy kit is cipeljek el magammal, mert elég hülyén jött volna ki, hogy mindenki hozza a párját én meg itt árulom a petrezselymet egyedül.
Ezért aztán ismét levadásztam Sorent, hogy rávegyem legyen a kísérőm a mai napra, ami a múltkori akciónk kellemes befejezése után, nem is volt olyan nehéz, bár azért a tudomására hoztam, hogy előre ne reménykedjen a folytatásban, de persze nem zártam ki a lehetőségét sem. Így aztán itt feszített ő is, öltönyben, ahogy a nagykönyvben meg van írva, bár erre kisebb fenyegetések áron tudtam csak rávenni.
Elég sok ismerős volt itt és meglepően sokan is voltak, hogy tanúi legyenek a fogadalomnak. Mike láthatóan elég zaklatott volt, de gondolom a háttérben Aya sem volt másképpen, de reméltem, hogy azért nem fog elkezdeni lövöldözni, vagy hangosan káromkodni, így mikor megkezdődött kíváncsian néztem a bevonuló arát, akin én már láttam ugyan a ruhát, de most az átszellemült arcot is látva hozzá, igen csak megilletődtem magam is. Mintha teljesen kicserélték volna az én vehemens és önfejű barátnőmet, most egy gyönyörű és szende menyasszonyt láttam magam előtt, aki csordultig van szerelemmel ez iránt a jókiállású rendőr felé.
Mosolyogva álltam Aya oldalára mikor megfogták egymás kezét.

by **Ratna Nayar** Szomb. Dec. 29, 2012 8:39 pm

Amennyire jó bulinak tűnt először a koszorúslányosdi, annál inkább kezdtem megbánni, hogy annyira ragaszkodtam hozzá. Nem azért, egyszer ezt is érdekes kipróbálni, meg minden, csak... őszintén? Nem hittem volna, hogy bárki mást is ismerni fogok én innen... Elvégre Mike rendőr, na, azok közül kb. senkit se ismerek, vagy akit mégis, arra se jó szívvel emlékszek vissza... Aya meg... hát, nem tudom, így végignézve a vendégek seregén, nem sok ázsiai vonásokkal bíró egyént látok. Vagy errefelé nem szokás meghívni a rokonokat ha esküvő van?
Mindegy is, nekem úgy is "dolgoznom" kell, ha már megígértem Mike-éknak, hogy a leendő nejéből olyan visszafogott lánykát agymosok, mint ha egész eddigi életét egy kolostorban élte volna le. A világ háta mögött, egy kis szigeten, távol minden civilizációtól...
Persze, miközben Ayát felügyeltem, kíváncsian nézelődtem, hogy vajon bukkannak-e fel újabb ismerős arcok a tömegben. Sarah, Sean már megvannak... Ejnye, pedig nem is említették, hogy jönnek, különben nem rángattam volna el Greget, aki... jut eszembe, ő hol is van? Oké, hogy egy órája elváltunk, amikor nekünk készülődni kellett, de remélem, hogy nem ment el kocsmázni a szertartás helyett... Vagy felinni az utána, az állófogadásra tartogatott pezsgőket. Bár, ha már itt tartunk, eredeti terv szerint Darrent akartam elhívni, de valahogy arra terelődött a szó, hogy Mike rendőr, szóval valószínűleg a fél örs itt lesz, hirtelen sürgős, halaszthatatlan dolga akadt. Aztán már mondhattam, amit akartam... Így aztán, hogy legalább egy ismerős legyen, Greget rángattam el magammal, mint szerencsés nyertest. Igaz, azóta már Darien, Lynn, és Alistar is előkerült... Sean, Sarah... Logan és Lily...
~Hm... csak nem hivatalos az egész suli? Valamelyikük korábban a Xavierben tanult?!

by **Soren Baldwin** Kedd Jan. 01, 2013 1:57 pm

-Hogy mit akarsz tőlem??? - Kérdezte, mikor a nő előállt neki a dologgal, ám az hogy megjelent, ráadásul öltönyben, jól mutatja, hogy egy magafajta férfi sosem mondana nemet egy ilyen vonzó nő kérésének, aki az éjszaka közepén párduc alakban tör rá egy kocsmában, az ablakon át.
~Az eszem megáll...még az utolsó aktust sem hevertem ki...mondjuk élveztem, de arról nem volt szó, hogy mostantól el fog ráncigálni magával mindenféle esküvőre, temetésre, sírrablásra, és keresztelőre, a szülinapokról nem is beszélve. Amennyien itt vannak, kész rémálom lehet mindenkinek ajándékot találni, minden évben!~
Azért próbálja becsületesen végezni a dolgát, és mosolyogni mindenkire, miközben szorosan átöleli "kedvese" derekát ő maga is, igaz mosolya főleg az után válik őszintévé, hogy meglátja a bent tartózkodó felhozatalt.
~TE JÓ ÉG!!! MEGHALTAM, ÉS a MENYORSZÁGBA KERÜLTEM???~
Szemeit ide oda kapkodja a sok gyönyörű nő között, gondolataitól pedig a terem összes telepatája elpirulhat, ha hajlandóságot érez ilyesmire.
~Bakker, ha itt is a menyasszony lesz a legdögösebb, ahogy illik, nekem végem van! Az a hullámos zsenge kis barna a sötétkékben valami brutális, az indiai kiscsaj egyszerűen.....gondolni sem merek rá, mit tennék vele, ha egyedül maradnánk, a kis szöszi a colos mellett pedig ihletett adott rá, hogy kiterjesszem a bűnügyi portfóliómat a szexuális kriminológia felé. Jesszus, és az ott...tényleg az ő gyereke lenne? Komolyan, még az sem zavarna, ha nézné közben, én...
Egyszerre kikerekednek a szemei, teste megmerevedik, és úgy néz előre, mint egy android, fejében pedig az az esküvői indulót dúdolgatja, megállás nélkül.
-Köszönöm, hogy elhoztál ide, ez a hely olyan romantikus...imádom.
A sor elején egy barna hajú férfi megrázza a fejét, aztán pedig tekintetét visszafordítja a nap sztárjaira.

by **Aya Caine** Pént. Jan. 04, 2013 7:57 pm

-Igen.
Ujjamon az együtt választott karikagyűrűvel, aminek a párja már Mike gyűrűsujján csillogott azon morfondíroztam, vajon mikor kezdem majd megszokni, hogy házas vagyok. Feleség. Asszony. Anyuka, a szentségit! Hajlottam rá, hogy soha a büdös életben, de nem volt időm ezen sokat tépelődni, mivel végre jött az a rész, amit már azóta vártam, hogy reggel felébredtem.
-Megcsókolhatja a menyasszonyt.
Ajkaink finoman értek össze, ahogy már napja megbeszéltük a pappal. Visszafogott, gyengéd csókkal pecsételtük meg szerelmünket, lágyan hajolva egymás felé, hiszen a mai békés, gyönyörű napon MEGYEK ÉN FÉRJHEZ! Tehet mindenki egy szívességet! Elkapva Mike kezeit a derekamra rántottam őket, miközben én a nyakát karoltam át, és olyan heves csókban részesítettem, hogy egészen biztos lehessen benne: igen, tényleg akarom. És Aya Caine akarja, nem más, úgyhogy a csók is olyan lesz, mint Aya Caine: erőteljes, határozott, elsöprő, és nincs szöveg!
-Tehát... khm... most már talán... ennyi elég lesz - hallottam mellőlünk a pap hangját, de felemelt mutatóujjal kértem még tőle egy kis időt, amíg végzek. Akkor aztán már hárman sóhajthattunk fel, de csak ketten levegőhiány miatt. - Nos, akkor ezennel házastársaknak nyilvánítalak bennetek, Mr és Mrs Bodwin.
Ismét felhangzott az esküvői induló, ezúttal azonban sokkal hangosabban, és erőteljesebben, mint befelé jövet. Ezúttal már nem Gordon, hanem Mike oldalán lépkedtem, az ő karjába fontam az enyémet, és tőle még azt sem vettem volna zokon, ha a fenekembe markolt volna. Olyan szélesen vigyorogtam, mintha valaki tűzőgéppel hozzákapcsolta volna a szám sarkait a szemem alá, és egyszerűen képtelen voltam abbahagyni. Ratnára kérdőn néztem, hogy mindent jól csináltam-e, Gordon felé odatátogtam, hogy ,,Mit szólsz, papa?", a többiekre pedig, mint egy egybefüggő embermasszára tekintettem, aminek voltak ismerősebb részei is, de különösképpen addig nem is foglalkoztam velük, amíg ki nem értünk a templomból.
Mikor már az összes vendég (legalábbis remélem, hogy az összes) a lépcsőkön állt, ahelyett, hogy beültem volna a tiszteletünkre fehér virágokkal és szalagokkal feldíszített kocsiba, előbb még felmásztam a tetejére, hogy szembeállhassak mindenkivel, s jobban is láthassanak.
-Hé! - ordítottam közéjük. - Remélem senki nem felejtette el, hogy most húzunk a Négy Évszak Étterembe, ami itt van nem messze. De előtte még senki nem mozdul... Mondom, nem mozdul Jimmy! Később is taperolhatod, most ide koncentrálj, vagy később bőgni fogsz, hogy elszalasztottad! Kész? Mehet?
Hátat fordítottam nekik, és mintha csak egy tőrt vágtam volna közéjük, laza csuklómozdulattal odadobtam nekik a menyasszonyi csokromat, majd kíváncsian fordultam meg, hogy lássam, ki volt az a szerencsés, aki a következő lesz. Bárki is az, gonosz vigyorral figyeltem, ahogy úgyis megfordul a fejében, hogy mi van, ha tényleg?...
-Mehetünk, férjuram? - bökdöstem meg a könyökömmel Mike-ot, mielőtt beszálltunk a kocsiba.
Ott azonnal a nyakába ugrottam, és lelkesen ölelgettem egyre csak azt ujjongva, hogy ,,Hozzád mentem! Hozzád mentem!" Addig el sem engedtem, amíg pár perc múlva meg nem érkeztünk a Négy Évszak nevű étteremhez, ami már felkészült a fogdásunkra.

/Folytatás: Bronxi utcák, de még ide is írhat, aki szeretne Smile

/

by **Tess D. Thorne** Pént. Jan. 04, 2013 9:00 pm

A lány mozdulatlanul figyelte az esküvő történéseit. Akaratlanul is, de elmosolyodott, mikor mind a ketten igent mondtak. Egy szerelmes pillantást villantott Tibu-ra, aztán lopva gyorsan szájon csókolta a férfit. Egy ideig csak csókolta, aztán elengedte és a füléhez hajolt.
- Ugye tudod, hogy ha elkapom azt a csokrot, akkor nagy bajban leszel?
Kérdezte a lány vigyorogva, de közben tudta, hogy nincs neki akkora mázlia, hogy pontosan az ölébe hulljon a gyönyörű csokor, ami pár pillanattal ezelőtt, még a menyasszony kezében csücsült. Egy gyermeki mosolyt még villantott Tibutty-ra, aztán a hátát ismét a férfi mellkasának vetette és onnan figyelte az eseményeket. Mindaddig, amíg tényleg el nem jött az a pillanat, hogy a menyasszony egy jól irányzott mozdulattal hátrahajította a koszorút, az pedig nagy ívben kezdett a templom padlózata felé közeledni, ám még mielőtt a földre huppanhatott volna a gyönyörű virág koszorú Tess egy könnyed mozdulattal elkapta, így megmentve azt. A lány egy pillanatig tartotta a menyasszonnyal a szemkontaktust, aztán rámosolygott és megemelte egy kicsit a csokrot, hogy intsen neki, aztán visszalépett Tibutty-hoz egy hatalmas mosollyal az arcán.
- Úgy hiszem nem kel mondanom semmit.
Nevetett a lány jókedvűen, aztán a háta mögé dugta a virágokat és nevetve a fejét Tibutty mellkasára döntötte. Aztán meghallgatta a menyasszony mondandóját, majd felnézett kedvesére.
- Hogyan tovább? Menjünk? Maradjunk?
Kérdezte tess, miközben alsó ajkát rágcsálta zavarában. Mostanság elég gyakran csinálta, bár ő nem nagyon vette észre, azért néha érezte, hogy túlságosan erősen harapdálta az alsó ajkát, mivel fájt, és néha még vérzett is. Ezt akkor kezdte el, amikor megtámadták Tibu lakásán, előtte sose csinálta, mivel mindig pontosan tudta, hogy mit kell csinálnia, vagy mi illik, de a férfi mellett teljesen zavarban volt és alig bírta tartóztatni magát a közeljövőben.
A kicsi tökmagot, még mielőtt a csokrot elhajította volna a menyasszony visszaadta Dr. Harlow-nak, és elbúcsúzott tőle. Tudta, hogy lassan kettejüknek ismét csak találkozójuk lesz, de egy olyan szobában, ahol Tess utált lenni. Nagyot sóhajtott, majd szabad kezét belecsúsztatta Tibu kezébe és összefonta az ujjaikat, így nézett a férfira.

/ Ha nem gond, én lenyúltam a csokrot ^_^/

by **Andrew Patrikson** Szomb. Jan. 05, 2013 12:03 am

- El se hiszem, hogy rávettél erre.
- Kellett vagy öt másodperc, míg győzködtelek.
- Aha, persze
- Jaj, ne morogj már, csak egy pár óráról van szó.
- Igen, neked pár óra a rokonok között, nekem pár óra egy csapat ismeretlennel.
- Hát na, nem én tehetek róla, hogy hogy Takezo lebetegedett.
- Egyáltalán nálatok mióta tartanak keresztény esküvőt? Azt hittem, hogy te buddhista vagy.
- Az államokban vagyunk, ha nem tűnt volna fel.
- Ott a pont.
Kicsit komikus lehetett az a jelenet, míg elsétáltunk Motokoval a templomig, de hát tényleg lezajlott ilyen párbeszéd. A történet úgy két héttel ezelőtt kezdődött, amikor Motoko megkérdezte, nem lenne-e kedvem elkísérni őt egy esküvőre, mert a bátyja, akivel ment volna, lebetegedett. Történetesen az egyik rokona házasodott, amin igazából eléggé meglepődtem, hogy párezer kilométerrel a szülőhazájától él valaki. Mondjuk ez Amerika, miért vagyok meglepődve. Itt mindenkinek van valami rokona. Szóval belelegyeztem... ám ahogy teltek a napok és jobban belegondoltam a dolgokba, rájöttem, hogy hoppá, kicsit hülye voltam. Oké, Motoko rokon, ismeri az embereket... de én?! Mi a lófüttyöt fogok csinálni ott? Elmentem én társaságba, azon nem múlott, de hogy csupa idegenek közé... ezt azért valahogy nem szerettem. De hát mit volt mit tenni, megígértem Motokonak, aztán a szavaimat már nem szívesen vontam vissza, max, ha a másik megszegte. Ilyen most nem történt, így hát mentem, szépen kiöltözve, a hasonlóan kiöltözött japán leányzó mellett. Kicsit késve érkeztünk, az utolsók között léptünk be a templomba és foglaltuk el a helyünket... pontosabban már csak Motokonak volt hely, én állva maradtam. Na szép, még ez is. Lassan körbenéztem a templomban... hééé... az ott nem Ratna? Ááá, képtelenség... de... jé, ez tényleg ő. Mosolyogva odaintettem neki, persze nem feltűnően annyira, amikor felém nézett, de aztán felharsant az induló és elindult a bevonulás. A menyasszony pedig... nane. Ennyire azért nem kicsi ez a város, hogy pont Aya legyen a menyasszony. Pedig tényleg így volt. Elnéztem az oltár felé és... ahhaaaa, ott volt Micheal is. Oké, most már legalább nem fogom teljesen hülyének érezni magam, hogy legalább egy embert meg a házaspárt ismerem. Mondjuk... én marha még a meghívót se olvastam át rendesen ezek szerint. Ah... jólvan, ennyit a meglepetésekről. Kezemet elöl összekulcsolva hallgattam végig a szertartást, jót mosolyogva a végén a csóknál. Hát igen, nem ismerem annyira a menyasszonyt, de ez valahogy... Aya-s volt. Azért a szertartás szép volt, az el kellett ismernem. A kivonulásnál nem siettem, hátul maradtam és az utolsók között baktattam ki én is.
- Jaj, Aya-san annyira szép - nézett rokona után Motoko.
Halványan elmosolyodtam erre. Azért ilyen reakciót ritkán látok tőle.

by **Tibutty Tamity** Szomb. Jan. 05, 2013 2:28 am

Az egész szép és jó volt, ez a bizonyos Lynn igazán kedves teremtésnek tűnt, főleg abban a fényben feltüntetve, mikor már az ő markaiban tartózkodott a Szökevény. Az előbbi feszültség kezdett kiszállni belőlem, miközben azért egy gyors terepszemlével megállapítottam, hogy senkinek sem tűnt fel annyira a kölyökkel és a madárral való jelenetünk, hogy teljesen elvonjuk a figyelmet Mikey-ról és a választottjáról. Hála az égnek… Pillantásom azonnal a nyújtózkodó démonmancsokra esett, ahogy a baba előredőlt Tess felé. És ez után egyetlen egy gyerek-csere sem kerülte el a figyelmemet, ami Lynn, Tess és a férje között zajlott leginkább, nem hagytam volna ki egy részletet sem, hogy még véletlenül se essek a baba útjába.
- Milyen szerencsés vagyok – erőltettem magamra egy kedves mosolyt Tess megállapítására, miközben visszaintegettem a csöppségnek, aki Tess kezeiben tekintgetett hatalmas szemeivel körbe a világba. De visszatérve arra a bizonyos férjre… Először nem tartottam olyan fontosnak a jelentét, ám, amikor kiejtette a „Frenky” nevet, hihetetlen sebességgel kezdtek el munkálkodni az agytekervényeim. Még jól emlékeztem arra a régi esetre Rombolóval, mikor egy elég kényelmetlen helyzetben kellett stricit alakítanom és most, hogy így végiggondoltam a hatalmasakat ugráló Belzebubtól (mutáns) az apjáig (nagy esélyekkel mutáns) a dolgokat, nem volt nehéz kitalálni ki segített az ottlétével. Ugyan, más magyarázatot nem találtam, ráadásul eléggé logikusnak tűnt. Eddig legalábbis mindig a gyanú árnyéka vetült azokra a kifejezetten „furcsa és szerencsés véletlenekre”. De most, ezzel a vallomással, szinte a kezembe adta a kulcsot a megoldáshoz. A kijelentése utáni következő másodpercben már őszintén vigyorogva nyújtottam kezet. Néhány pillanatban tényleg életmentő segítségeket szolgáltatott.
- Kár, hogy akkor nem láttam senkit, aki ezt elmondhassa – nevettem fel halkan, aztán miután ő is bemutatkozik, a kézfogásnál még megszólaltam. – Így utólag is kösz az ottanit. – De mielőtt mélyebb következtetéseket vonhattam volna le Darien-ről (nos, egy ilyen gyerekkel egyre inkább azt mondom, hogy mutáns, ráadásul szakmabeli vagy ahhoz hasonló a kis akciót nézve), a kisbaba került ismét a középpontba.
- Szóval Alistair… Nagyon örvendek a szerencsének – nyújtottam kezet Belzebubnak. Rendben, sosem tudtam bánni a gyerekekkel! A fene tudja, hogyan kell az ő nyelvükön köszönni! Ráadásul az elmondottak szerint 9-10 hónapos… - Azért a korához képest eléggé fürge baba… Mármint, nem láttam volna, hogy rugó lenne a lábaihoz erősítve… - utaltam az előbbi jelentre, hogy valaki megerősítse, tényleg jól láttam, amit láttam… Mert ugye azt láttam, igaz?! Darien és Lynn magánbeszélgetését igyekeztem illedelmesen meg sem hallani, miközben úgy próbáltam Tess közelében maradni, hogy Alistair lehetőleg ne érjen el. Persze, ha vagy a lány vagy a kitartó baba próbálkozása végül csak sikerrel járt csak megadóan felsóhajtottam és tűrtem, amit tűrnöm kellett. Azonban a Rykers-re azonnal felfigyeltem. A testbeszédemen nem látszott semmi, de Mikey furcsa hozzáállása Aya-hoz, aki ugyebár megszökött a börtönből, a nyelvbotlása a Kaori név kiejtésénél, mind-mind tovább növelték a gyanúm.
- Tényleg szép pár… - mondtam mosolyogva, a szertartásra pillantva. – Aya és Mikey – ejtettem ki a nevüket, hogy csak a közvetlen közelünkben lévők hallják. – Amúgy ti mióta is vagytok házasok, ha szabad megkérdeznem? – néztem rájuk érdeklődően, miközben vártam. Vártam és figyeltem, miközben Tess vállára szorítottam, finom jelzésként, hogy ne lepődjön meg a menyasszony neve hallatán, hiszen neki, mikor meséltem az esküvőről, még Kaorit mondtam. Bármi furcsa reakciót magamban elraktároztam, hiszen nem tudtam, hogy nem mondok-e őrültséget ezzel a feltételezéssel. Egyáltalán nem változtatott volna a dolgokon, ha a sejtésem beigazolódik, azonban utáltam, ha valami rejtve marad előttem, szóval, ha Darien és Lynn is teljesen nyugodtak maradtak, csak magamban megemésztettem a dolgot egy mindent tudó mosollyal. Ha csak az egyikük helyeselt volna, a másik meg kifejezetten tagadta volna a dolgot, akkor is nyert ügyem volt. Nos, ha valakik olyan alaposak lettek volna, hogy mindketten elkezdtek volna értetlenül pislogni rám és tagadni, még akkor is könnyen kimagyarázhattam, esetleg megpróbálkozhattam volna valami mással, hogy ne tűnjön feltűnőnek a dolog.
Aztán, hogy ne tűnjek ki a sorból, ismét visszavezettem a tekintetemet azokra, akik miatt elvileg itt voltam. A csókon halkan felkuncogtam és megcsóváltam a fejemet, miközben a mellkasomnak dőlő Tess-t még jobban magamhoz öleltem. Bármily furcsa is volt, ez a rész még engem is mosolyságra késztetett és bár lehet, hogy csak a vőlegényt ismertem (bocsánat, férjet), úgy éreztem, mégis jó, hogy Mikey és Aya összeházasodott. Vagy Mikey és Kaori… vagy Mikey és mindkettő.
Tess csókja meglepett, hiszen még mindig az ifjú párt figyeltem, de mikor megéreztem az ajkait, azonnal viszonoztam. Jól esett, kifejezetten ez a befejezés, még akkor is, ha nem volt a mostani annyira szenvedélyes, mint a két börtönszökevénynek… Várjunk, Mikey és a Rykers? Tudtam, hogy erről is többet meg kell majd tudnom. A lány kérdése azonban megfagyasztotta bennem a vért is. Jó, rendben, nem voltam babonás, sőt, kifejezetten az ellenkezője volt igaz, de ezek a fenyegető, bajt kecsegtető szavak nagyobbra nyitották a szememet.
- Ajjaj… - csúszott ki a számon.
Szépen beleolvadva a többi meghívott közé álltam, míg a nő és lányok többsége azonnal az autó felé vette az útját. Keresztbe font karokkal Aya vagy, hogy is hívják kezében lévő szép virágokat szuggeráltam… hogy lehetőleg jó messzire repüljenek. Női sikítások hallatszottak, amik a tetőfokára hágtak, mikor a csokor is elérte a fölfelé repülés végpontját. Végül elkapta valaki. A mosoly lehervadt az arcomról, mikor végigvezettem a tekintetemet a kéztől egészen a jól ismert szőke hajzuhatagig. Fapofával ráztam meg a fejemet lassan, miközben a vigyorgó feleségre révedtem. Az előbb kimondott „ajjaj” egyre többször ismétlődött a fejemben, miközben újra egy mosolyt varázsoltam az arcomra, nehogy Tess lásson is valamit ebből.
- Talán csak annyit, hogy tényleg bajban vagyok? – kérdeztem, majd mikor nekem dőlt és nem látta az arcomat, azonnal eltűnt róla a mosoly és ismét csak fapofával ráztam a fejemet, most már Mikey-ra nézve. A szememben halvány ijedtség volt. Aztán ismét csak mosoly és vidámság. A kérdése elgondolkoztató volt. Magamhoz vontam, finoman megcsókoltam párszor az ajkait, hogy tudja, amiatt, hogy ennyire sátánian gonosz tervei voltak velem, attól még szeretem, majd visszakérdeztem, mialatt megfogta a kezemet.
- Hogy érzed magad? – Ez volt a legfontosabb, ami érdekelt. Ha esetleg a betegsége vagy más egyéb miatt nem érezte jól magát, azonnal rávágtam, hogy akkor menjünk el, de ha bírta, akkor… - Akkor, ha benne vagy, legalább csak ugorjunk be. Nem szeretem a tömeget, tudod jól, ráadásul herótom van ettől a rengeteg hekustól, olyan, mintha minden második másodpercben megbilincselhetnének… Szóval, csak kicsit maradnánk akkor is. Addig, amíg, pedig odaérünk – ennél a résznél sunyibb lett a vigyorom és én is bekaptam az alsó ajkamat, miközben a kezem lejjebb csúszott a fenekére és ott húztam magamhoz közelebb – leszoktathatnálak erről a szájharapdálásról.

by **Michael Bodwin** Szomb. Jan. 05, 2013 10:28 am

Elmerülve Aya ragyogó szemeibe, alig hallva, hogy a pap miket beszél közben, húzom az ujjára a karikagyűrűt, amivel megpecsételem, hogy ez a gyönyörű lány hozzám jön feleségül.
Aztán elhangzanak az utolsó előtti szavak, amikre a megbeszéltek és gyakorlások szerint finoman hajolok a lány ajkai felé, nehogy elkapjon a hév, hiszen már legalább egy fél napja nélkülöznöm kellett, de mire észbe kapok máris olyan smárolában vagyunk, hogy még a füleim is belepirosodnak és legszívesebben az oltárra teperve folytatnám még egy darabig, ha………ha eszembe nem jutna, hogy hoppá (!) nem vagyunk egyedül, potom csak kétszáz ember figyeli kis akciónkat.
A hangos kuncogásra és innen-onnan hallatszódó biztatásra, na meg a pap kissé zavart krákogására térek magamhoz, de eltart még egy kis ideig míg végül lihegve és kicsit ziláltan szétválunk és megkapjuk az utolsó jóváhagyást Isten felszentelt papjától.
Felszabadultan és ragyogó szemekkel nézek körbe, ahogy a karjaimon vezetve Aya-t lépkedünk ki a templomból, és figyelem a körülöttünk lévő emberek őszinte, örömteli gratulációját, amelyet kint alig győzök viszonozni, miután apa sokat sejtető vigyorgása és kemény kézfogása után, anyám sírós puszijait is megkaptam.
Persze nem Aya lenne, ha nem a kocsi tetejét választaná emelvénynek, amiről sejtésem szerint a csokrot készül eldobni, és amiben nem is csalódok, így kicsit félrehúzódok, hogy nem akadályozzam meg a birkózást majd érte.
Meglepő módon azonban majd, hogy nem simán landol a virág egy nagyon csinos szőke lány kezében, aki aztán egy ismerős fiatalemberhez simul boldogan. Tibby! Ha lehet a vigyorom még szélesebbé válik, ahogy a szemünk összeakad pár másodpercig és meglátom a kétségbeesést a szemében, és megrázza a fejét.
De, hát máris erős kezek tépnek el a tömegtől és cibálnak a hófehér limuzinba, amelynek végére természetesen a tréfás kollégák nem felejtettek el pár száz konzervdobozt kötni, ahogy hallom.
A nyakamba ugró Aya-t csak szorosan ölelem és szívom be vadító illatát.
- Ennél jbb dolgot nem is tehettél volna velem édes. – tapadtam aztán a szájára egészen addig, míg a fogadást lebonyolító étteremhez nem értünk.
- Asszony! Megérkeztünk! – néztem rá komoly hangot mímelve. – Felkészültél a vendégek rohamára? – szálltam ki, majd a kezét fogva húztam magam után kisegítve a kocsiból.
A terem kifogástalan és gyönyörű volt.

by **Gordon Knight** Csüt. Jan. 10, 2013 12:53 pm

Láttam Lilyt, és láttam azt is, hogy észrevett. Persze úgy tettem, mint aki nem látta. Nem mondanám, hogy szégyelltem magam amiatt, ami történt, de... Nem feltétlen gondoltam rá jó szívvel. De hát ami volt, az elmúlt, nem igaz? Meg aztán jobb, ha a szőrös fickó nem vesz észre... Nem mintha féltem volna tőle, de Aya sosem bocsátja meg, ha egy bunyóval tönkreteszem az esküvőjét, és tőle azért tartottam egy kicsit.
Inkább a hangra figyeltem a fejemben, ami nem az enyém volt. Egy sorstárs...
Hello. Én vagyok az, a benga fekete fickó. Te is úgy unod magad, mint én?
Persze ezt úgy küldtem el, hogy csak ő halhassa. Aztán visszafordultam az oltár felé. Azt azért nem mondanám, hogy meghatott az esküvő... De Aya boldogságának nagyon örültem. És a csókjelenetén jót vigyorogtam, pedig nem is vártam mást tőle.
Amikor aztán elhaladt mellettem, tátogott valamit. A jelentést az agyából olvastam ki. Papa... Hát, de legalább az esküvőt nem én fizettem.
Ha kellenék a nászéjszakára is, csak szólj. Persze, ha beéred Mike-kal, nekem mindegy... Csak olyannak tűnik, aki könnyen elfárad.
Persze az egészhez vigyorogtam, és mivel a lány nem rogyasztotta rám a templomot, sejtettem, hogy értette a viccet. Utána meg felgyorsultak az események, és hirtelen a lépcsőn találtam magam, a tömeg közepén. Felnéztem, és a csokor persze felém szállt. Hogyazajó... Egy finom telekinetikus lökéssel arrébb tessékeltem, szinte észrevétlenül, és így egy csinos kis szőkéé lett. Láttam a pasija arcán a rémületet, amin jót vigyorogtam. Na, irány az étterem! Pia kell, és nem kevés...

by **Tess D. Thorne** Hétf. Ápr. 01, 2013 2:02 am

Tess csak állt kezében a kis Alistar-al és csodálkozva nézte a szépséges kisfiút. Ő is ilyen kisfiúról álmodott. Egészséges, vigyorgós gyermeket szeretett volna, bár a legutóbbi kemoterápia után az orvosok nem igazán bíztatták túl hosszú időtartammal az életét. A lány gondolataiba merülve állt Tibu mellett és lassan elkezdett gondolkodni a szomorú helyzetén. Itt volt huszonkilenc évesen, egy halálos betegségben szenvedett és minden álma az volt, hogy férjhez menyjen egy olyan emberhez, akit teljes szívéből szeret, és megajándékozza őt gyerekekkel, akik az apjukra hasonlítanak. Aztán ez az egész elképzelés porba hullott, amikor megtudta, hogy leukémiában szenved. És bár a kemoterápiával el lehetett érni, hogy a betegség lassabban ölje meg, de, hogy teljesen elmúljon nem sok esély volt.
A gondolataiba merülve tekintetét valamerre a tömegre szegezte, de fél füllel hallgatta a mellette beszélgetőket is. Egy idő után visszaadta Dr. Harlow-nak a picit, majd hozzábújt kedveséhez. A csókot viszonozta bár, agyilag még mindig a betegsége körül forgott és a félelem ami lassan újra a hatalmába kerítette a torkát kezdte lassan szorongatni. Mindaddig, amíg a csokor a kezébe nem repült. És bár Tibu igyekezett elrejteni a fejrázást azért észrevette. Nevetve viszonozta minden csókját.
- Bizony, bajban vagy, de azt hiszem még korai lenne ez az egész.
Mosolygott Tess kedvesen, aztán, amint vége ért az egész és lassan elkezdtek szálingózni kifele az emberek megint visszatért a jelenbe és Tibutty-ra nézett.
- Jól vagyok. És amíg velem vagy, bárhova mehetünk, bár én se vagyok oda ezért az egészért, a barátod, úgyhogy illik legalább z elején megjelenni. Mellesleg nem akarom, hogy miattam lemaradj erről
Simogatta meg a férfi arcát, aztán amikor megérezte a fenekére tapadó kezet szélesebben kezdett vigyorogni és nagy szemekkel nézett fel az előtte álló Tibu-ra.
- Hát.. nem tudom, hogy hogy gondoltad, de.. benne vagyok, de csak akkor, ha megengeded, hogy én harapdáljam a tiedet, ugyan is irtó szexi ajkaid vannak.
Mosolygott a lány, aztán lábujjhegyre állva hosszan megcsókolta Tibu-t.
- És még finom is, hmm azt hiszem nem kell sietnünk azzal az odaéréssel.
Duruzsolta, miközben kezeit a férfi nyaka köré fonta.

by Ajánlott tartalom