Gyengélkedő

Sheena egyenlőre nem kapott cellát, hisz lőtt sebeit el kellett látni, arra pedig tökéletes a börtön gyengélkedője. Tekintve, hogy mennyire nem csípik a mutánsokat a rács túloldalán, még jobban is járt ezzel, igaz ez azt is jelenti számára, hogy háromszor annyi őr vigyáz rá, gyakorlatilag megállás nélkül, mint a cellájában tennék. Sok dolga egyébként nincs itt, csak feküdni, gyógyulni, és hallgatni a szívmonitor lágy pittyegésének melódiáját. Nyakörve, és két bokaszorítója még mindig ott pihen a helyén, ám neki szerencsés helyzete van, hiszen néhány képessége anélkül is működik, hogy átváltozna, és bilincsi Energizer cicát csinálnának belőle, így kihallgathat egy telefonbeszélgetést, ami a folyosóról jön.
-Hogy mit találtak a széfben, és mennyit?? Ez egészen biztos?! - A végére már olyan hangosan beszél, hogy hiperhallás nélkül sem nehéz megérteni őt az épület másik végében sem. - Hát, ha rajta volt az ujjlenyomata, az más... Rendben, viszhall.
Egy halk pittyenés, mely szinte elvész a többi közt, aztán a férfi megszaporázza elefántlépteit, s úgy halad tovább a kórterem felé, ahol Sheena fekszik. Kopogásra nem vesztegeti az időt, értelme úgysem lenne az üvegajtón.
-Miss Duran - veti oda köszönés helyett, majd odabiceg az egyik székhez, és helyet foglal az ágy mellett. Mike, és az ügyész természetesen ide is követték őt, ám egyenlőre nem szólnak semmit. - Kimondhatatlanul örülök, hogy újra látom. Átkutattuk a lakását, és megdöbbentett, amit ott találtunk. Netán a harmadik világháborúra készül kegyed? - Furcsa mód, arcán az állandó szigor mellett most még a döbbenet nyomai is felfedezhetőek. - Elárulná, mi a fenéért tart egy jelszóval védett páncélszekrényben, 6000 darab marhakonzervet?
Szegény Derek, kicsit hülyének is érzi magát érte, de az igazság az, hogy valamiért arra számított, hogy a házban egy egész fegyverarzenálra bukkannak majd, ami önmagában elég lesz majd ahhoz, hogy ezt a nőt örökre bezárják, és eldobják a kulcsot.
-Elmondaná a saját szavaival, mi történt egy héttel ezelőtt a moziban, és miért? Csupa fül vagyok.

Igazán jó dolgom volt, már, ha azt leszámítjuk, hogy egy szigorúan őrzött börtönbe kerültem és sokkolóval egybekötött nyakláncot és bokapereceket kaptam ajándékba az államtól, hiszen egész nap heverészhettem a gyengélkedőn. A lövések nyomai már szépen gyógyultak hála a mutáns génjeimnek, habár az őrök és a néha beeső más rabok szavaiból azért az derült ki, hogy ez itt nem válik az előnyömre, Jó pár régebbi rabbal is találkoztam itt, aki pont ezért került ide, mert úgy összeverték.
Éppen ezért gyűjtöttem az erőt, hogy felkészülten érkezzem majd meg, ha bekerülök a többi elítélt közé, így kihasználtam minden percet, hogy pihenjek és gyógyuljak.
Hamar rájöttem, hogy az ékszereket nem jó piszkálni, ezért az első kísérlet után nem is próbálkozta vele.
Most viszont felkaptam a fejem, egy kintről hallatszódó beszélgetésre, amiből mindjárt tudtam, hogy látogatóim érkeznek, hiszen a százados szívmelengető hangját még több kilométerről is megismertem volna, így kicsit feltornáztam magam fekvő helyzetemből, hogy illően fogadjam a hozzám érkező zsarukat, aki meg is érkeztek méghozzá mindjárt hárman.
- Én azért már kevésbé örülök a viszontlátásnak, de hát nem hiszem, hogy ez számít valamit. – vonom meg a vállam. – És miért csodálkozik azon a pár konzerven? Maga nem tart otthon ennyit? Pedig azt hittem még le is vagyok maradva és más többet tart otthon. Tudja, annyit ijesztgetik az embert a drágulással, meg az atomháborúval, hát engem nem ér váratlanul. – nézek rá csodálkozó és egyben tudálékos tekintettel. – És tudja százados, hogy milyen rossz manapság a közbiztonság! Muszáj megvédenem a tulajdonomat. – vigyorogtam a tisztre.
A legnagyobb megkönnyebbülésemre ezek szerint Szellem értesült a letartóztatásomról és még időben intézkedett. Ha nem lettem volna ilyen sz@r helyzetben, akkor most hangosan nevettem volna, ahogy elképzeltem milyen képet vágtak mikor meglátták a konzerveket a fegyverek helyett.
- Hát tudja kedves százados úr engem minden bizonnyal megtévesztettek. Kaptam egy telefont, hogy az egyik ügyfelemet veszély fenyegeti abban a moziban és, hogy egy nagydarab fickó az aki vadászik rá. Erre odarohantam és elsőnek belebotlottam egy őrült vörös nőszemélybe, aki ki akart nyírni, aztán megláttam magát és azt hittem ez egy csapda. Így megpróbáltam kimászni belőle, úgy, hogy közben az ügyfelem fenyegetőjét is kórházba juttatom, legalább egy időre. De úgy látszik, valaki felültetett! Biztos sok rosszakarója van Mr. King. – adom elő a mesét, hiszen nem tudják bizonyítani, hogy meg akartam ölni.

-Nem, én nem - feleli, olyan arcot vágva, mint akit épp most dobtak képen egy hatalmas, frissen sütött lócitromtortával. - Tehát, ha jól értem, minden amit tett, a szabad akaratából tette? Persze, nyilván megtévesztették, értem én. Szoktam tükörbe nézni, és el kell ismernem, tényleg elég ijesztő tudok lenni néha...
Hátra fordul két kollégája felé, s egy felszabadult mosolyt is megenged magának, ám Sheena számára sajnos egyértelmű, hogy semmi oka sincs rá, hogy megkönnyebbüljön. A százados úr remek színész lehetne, de az ő érzékeit nem csaphatja be ilyen könnyen.
-Tehát, hajlok rá, hogy higgyek önnek, és tényleg úgy vegyek, hogy ez az egész csak egy csúnya félreértés volt - Folytatja, de még mindig nyilvánvaló, hogy tartogat még valamit a tarsolyában, ezért aztán nem lesz majd akkora meglepetés, hogy szegény Párducot percekkel később sem fogják mosolygó biztonsági őrök haza kísérni innen, de még a rendőrség sem kér majd tőle bocsánatot, amiért bezárták ide. Ó nem, valami itt még készül.
-Viszont, ha már ott volt, elárulná nekem, mit tud a másik elkövetőről? Mesélt nekünk pár érdekes hazugságot önről, és szeretnénk hallani a maga verzióját is. - Természetesen ez hazugság volt. Aya még ha el is mondott volna mindent amit tud Sheena-ról, az is nagyjából a nagy büdös semmi lett volna, a minisárkány pedig még ennél is kevesebb információval szolgált. - Ó igen, és honnan tudja, hogy százados vagyok? Úgy értem, most már nyilvánvaló, hogy mi a helyzet, de ott csak abból sejthette, hogy igazoltam magam, mielőtt még rám támadott. - A mondat végére minden kedély eltűnik a hangjából. Felpattan a székéből, és két lapát kezével az ágba kap, de úgy, hogy beleremeg az egész, a hozzá láncolt nő testével együtt. Borzasztó közelségből mered a nőre, szemei pedig szinte ordítják: NE JÁTSZADOZZ VELEM, MERT SZÉTTÉPLEK!
-Hallottam, hogy célpontnak nevezett, arról nem is beszélve, hogy átkergetett a fél mozin. Azért jött oda, hogy megöljön - sziszegi a fogai közül - és mivel egy S.W.A.T. osztag kellett, hogy leszedjék rólam, több bizonyítékra nincs is szükségem, hogy vádat emeljünk, és elzárják magát örökre, hacsak...
Itt egészen elhalkul. Lassú, szinte esetlen mozdulattal foglal helyet újra a székében, ám szigorú arckifejezése megmarad, sőt, a fájdalomtól, amit a mozgás miatt kell elszenvednie némi gyűlölet is vegyül bele.
-Tudni akarom, ki akar engem holtan.

Mosolyogva bólogattam, hogy tényleg milyen ijesztő is, ha már ilyen lazán bevallotta, hogy szokott tükörbe nézni, de persze nem volt olyan jó színész, mint szerette volna, na meg a hömpölygő érzéseit nem tudta előlem elrejteni, mert sejtettem, hogy egy kanál vízben meg tudna fojtani, csoda, hogy még vissza tudja fogni magát.
- Ugye? Én is azt mondom, hogy csak egy félreértés volt, spongyát rá! – bólogatok hevesen, élvezve fokozódó dühét.
Rosszabb helyzetben, mint amiben most vagyok már úgy sem kerülhetek, akkor meg miért ne élvezzem ki, hogy úgy cukkolhatom ezt a nagy darab zsarut, hogy egy ujjal sem nyúlhat hozzám, ráadásul a társai előtt.
- Tényleg be akart mószerolni az a kis k@rva! – ülök fel, amennyire csak a bilincs engedi. – Akármit is mondott egy szót se higyjen el belőle, csak át akarja palizni magát! Ő akarta kinyírni, de nem csak magát, hanem engem is. – sziszegem nem is annyira megjátszott dühvel, hiszen ha nincs az a vörös ördög, akkor ez az egész nem következik be, mert King rég halott lenne.
- Egyrészt onnan tudom, hogy a kollégái így szólították. – válaszolom, de a következő pillanatba úgy megrázza az ágyat, hogy a lendülettől hanyat dőlök. – No csak, no csak! Semmi durvaság százados úr, itt kamerák vannak és védik a jogaimat. – mutatok a sarokba lévő kukkolóra.
A szavai viszont gondolkodóba ejtenek, hiszen nyilvánvaló, hogy akárhogy erőlködök valamit a nyakamba fognak varrni, de azt is mérlegre kell tenni, hogy mi várna rám, ha kijutnék úgy, hogy feldobtam a megrendelőt. Persze én sem tudom ki volt az, de ha nagyon akarnám visszatudnám nyomozni. De akkor örökre eláshatnám magam, ha nem végezném holtan.
Így nem sok választásom volt.
- Ha nem süket, pont az előbb meséltem el, hogy miért ugrottam magának. Persze, hogy célpont volt, és nem tagadom, hogy szándékomban állt nagyon-nagyon magára ijeszteni, hogy elmenjen a kedve a megbízómtól. De megölni? Nem, nem akartam megölni, mert, ha látott volna engem lőni a lőtéren, akkor tudná, hogy ha megakartam volna ölni, már halott lenne.
Mikor visszaül a helyére és újból normális arcszíne lesz, akkor ismét adok neki egy kis rágódni valót.
- Hogy ki akarja magát holtan? Tényleg tudni akarja? – húzom az idegeit. – Hát, ha mindenkivel így viselkedik akkor gondolom rengetegen és talán nem árt ha néha maga mögé is néz. – teszem hozzá sejtelmesen. – majd kényelmesen elhelyezkedem, várva a reakciót.

-A jogait? - Kérdi meghökkenve, de aztán hátra tekint, két társára, és fejével az ajtó irányába biccent. Az ügyész azonnal feláll, és magával ráncigálja Mike-ot is, ha nem jön önszántából. Amint becsukják maguk mögött az ajtót, a kamera alján világító piris kis lámpa is kialszik, Derek pedig bele bokszol saját tenyerébe, minek hangja még másodpercekig visszahangzik a szobában. - Szóval, ha jól értettem, a fajtátoknak újabban jogai vannak? - Kérdi, módfelett gúnyosan, mikor már csak maguk vannak. - Milyen érdekes. Gondolom ez azt jelenti, hogy ha elkérném a távirányítót azokhoz a karperecekhez, kizárt, hogy a kezembe adnának, és magunkra hagynának minket, nem igaz?
A kérdés természetesen költői, hisz mondandója közben előhúz egy ezüst színű, apró, leginkább az autóriasztó kikapcsolásához használt távirányítót, és Sheena felé mutat vele.
-Azt mondták, rajtad lévő szerkezetek akár 4 órán át is képesek villámokat szórni rád, ha teljesen fel vannak töltve. - Közelebb hajol a nőhöz, s finoman megpaskolja az arcát a távirányítóval. - Egy másik kocka szerint 5 perc elég ahhoz, hogy meghalj. Kezdek kíváncsi lenni.
Ujjával játszani kezd a távirányító gombjával, de nem nyomja le azt, még nem. Eltávolodik a nőtől, és még mindig a műszerre nézve folytatja mondandóját.
-Ne legyenek illúziói, Miss Duran, innen nem jön ki élve, viszont van egy sanda gyanúm, hogy aki képes felbérelni két bérgyilkost is a S.W.A.T. parancsnoka ellen, annak nem jelenthet gondot pokollá tenni az életét a rács mögött is, abban pedig biztos vagyok, hogy nem túl megbocsájtó, ha kudarcról van szó...

Hiába az elégedettség, hogy valószínűleg most hűű, de megnehezítem a dolgukat, mikor látom, hogy a zsaru intésére az Ügyész, mint egy szófogadó óvodás indul meg az ajtó felé és a kissé vonakodó, de végül csak vele tartó másik fickót is magával viszi, azért az aggódás felüti a fejét a lelkemben. Nem igazán foglalkoznék a nagy melák fenyegetésével, ha nem lennének rajtam ezek a vackok, mert akkor már rég a nyakán tartanám a karmaimat, de így azért okozhat még pár meglepetést, aminek nem fogok örülni.
Ahogy erőbemutatót tart és a szavait meghallom rögtön leesik, hogy nagy valószínűséggel nem nagyon kedveli a mutánsokat, és mikor előszedi az a kis szerkentyűt, ami ha nincs szerencsém, akkor tényleg a sokkolók távirányítója, csak dühösen rámorgok egyet.
- Nem meri megtenni! – villognak rá dühösen kénsárga szemeim. – csak blöfföl, hogy rám ijesszen!
Mondjuk amit mond a megbízómmal kapcsolatban az nem hülyeség, ezt már én is végig gondoltam, és attól függetlenül, hogy személy szerint nem tudom ki a megbízó, azért vannak ötleteim kinek állhat útjában egy főzsaru. Aztán akármilyen jó képességekkel vagyok megáldva, ezekkel a bizsukkal felékszerezve és egy kellően motivált őrrel megáldva, nem sokáig fogom húzni idebenn.
Egyelőre hallgatok és csak gyilkos tekintettel meredek a férfira, aki képes volt kiváltani belőlem olyan rég nem tapasztalt érzelmet, mint a félelem, amit talán a kiképzésemen éreztem utoljára. Talán mégis érdemes lenne mérlegelni, de még nem tudtam mittegyek.

Fordult a kocka, és most derek az, aki elégedetten mosolyog a nőre, már az előtt is, hogy a ráerősített biztonsági kütyük automatikusan bekapcsolnának a másodperc töredékére, amint a készülék érzi, hogy a nő szemei megváltoztatták alakjukat, s 10000 rakoncátlan voltot küldenek át a szerencsétlen testén, mitől az megfeszül.
-Enyje, amikor beköltöztél, nem mondták el a házirendet? - Kérdi dorgáló hangon, s megint felé nyújtja a távkapcsolót. - Had foglaljam össze: ha használod a képességed, a szerkezet sokkol. A piszkálod, akkor is sokkol. Ha elhagyod a kijelölt területed, sokkol. Végül pedig, ha rátámadsz egy őrre - s itt megnyomja a gombot. Ezúttal sokkal intenzívebb a fájdalom, és nem is áll le egy pillanat alatt. Jó tíz másodpercig tartja az ujját a gombon, mire úgy érzi, a fogoly tanult a leckéből. - Nos, olyankor nem kockáztathatunk, ezért a tizedmásodperces biztonsági korlát olyankor nem játszik. Minden világos?
Hátradől a székében, a távirányítót pedig a zsebébe mélyeszti. Valahogy kétli, hogy ezek után még szüksége lesz rá, de ki tudja, hátha...
-Most, hogy tisztáztuk, ki mit mer megtenni, mi lenne, ha sürgősen átgondolnád, ki az, akitől jobban kell félned: valami pancsertől, aki nem végzi el maga a piszkos munkát, vagy tőlem, aki itt ülök melletted, miközben te az ágyhoz láncolva fekszel, magatehetetlenül...
Kedélyes mosolya, udvariaskodó hangja, és persze a magázás már múlté. Most, hogy maguk maradtak, egy hanggal sem próbálja leplezni, mennyire megveti az előtte fekvő mutáns bűnözőt, s legszívesebben mit tenne vele, ha nem fogná vissza még mindig valamilyen szinten a zsarubecsület, bármilyen hihetetlen.
-Hallani akarom, ki bérelt fel, és mivel amíg nem tudom, ki vadászik rám, ez a legbiztonságosabb hely a számomra, van időm foglalkozni veled...

Persze tudtam én, hogy nem jó ötlet a képességemet használni, de hát egy pillanatra a düh erősebb volt, mint az önuralom, így ezt rögtön meg is tapasztalhattam….ismét, hogy mennyire érzékenyen reagál a nyakörv erre. Még jó, hogy csak egy pillanatra bénította meg a testem az áramütés, de a fájdalom így is intenzív volt.
A zsaru nem mulasztotta el rögtön mosolyogva fel is hívni rá a figyelmem, amit csak megvető sziszegéssel jutalmaztam, de nem érte be ennyivel, hiszen most ő volt előnyösebb pozícióban és gondolom élvezte, hogy egy védtelen és magatehetetlen nőt kínozhat, mert a következő pillanatban mégis csak megnyomta a távirányító gombját és a testem ívben feszült meg a váratlan kíntól, amik úgy éreztem szétolvasztják az izmaimat és eltöri a gerincemet. Felnyögtem a fájdalomtól, habár legszívesebben felüvöltöttem volna, de beharaptam a szám szélét, hogy ne adjam meg neki még ezt az örömöt is. A kicsorduló könnycseppjeimet azonban nem tudtam eltitkolni.
- Maga egy szadista állat. – lihegtem miután úgy éreztem végre megtudok szólalni és a szívem sem ugrik ki a helyéből. – Élvezi, hogy a maga kezében van most a hatalom? Jó érzés, mikor kézben tartja a készüléket, amivel eldöntheti okoz-e további kínt? – sziszegem felé megvetően. – Maga sem jobb, mint az a pancser aki velem végezteti el a piszkos munkát, ahogy maga említette.
Látom az arcán és az egész viselkedésén, hogy mennyire megveti a fajtámat, hogy ő is egy a rasszista zsaruk közül, aki, most élvezi, hogy a kezébe került egy.
- Talán elmondtam volna magának, ha látom, hogy tényleg a szívén viseli a sorsomat, de most mit gondoljak rólad King százados? Hogy bízhatnék a szavadban? Egyébként, csak elmondanám, hogy ha az a pancser, még szerinted is kitudna csinálni engem itt a sitten, akkor semmi nem fogja visszatartani, hogy rád is küldjön még pár bérgyilkost. Lehet, hogy már nem sétálsz ki élve az épületből, ki tudja.

Vigyorogva hallgatja a nő szidalmait, egészen addig a pontig, amikor azt vágja a fejéhez, hogy ő sem jobb, mint az a pancser, aki felbérelte ezt a szőke bombázót, meg a másikat az ő megölésére, ennek hallatán ugyanis nagyot csap a zsebére, benyomva ezzel a gombot egy pillanatra, amitől egy újabb kisebb villám szalad át a nő nyakán, és két lábán, úgy 9sszekoccantva a fogait, hogy a szomszéd épületben is hallják azt.
-Pontosan ezt mondom én is - Feleli halkan, eszelősen vigyorogva. A nő felé hajol, vigyázva, hogy azért karom, és harapás távon kívül maradjon, és úgy beszél tovább, egyre halkabban. - Egy beteg perverz állat vagyok, aki bármit megtehet veled, és talán meg is teszi. Az egyetlen reményed, ha a kedvemre teszel, lehetőleg minél előbb, mert azt nyilván te is tudod, hogy idővel meg fogsz törni. - Újabb csapás, ezúttal azonban direkt elvéti a szerkezetet, hogy csak a frászt hozza áldozatára. Aztán még egy csapás, és még egy, majd a negyedik alkalommal, amikor már Sheena kicsit sem ijed meg a hangtól, eltalálja a gombot, csak azért is.
-Ha félteném a bőröm, pankrátornak álltam volna, és nem zsarunak. El fogod mondani nekem, vagy gondoskodom róla, hogy ha ezer bérgyilkos is vár rám az ajtó túloldalán, akkor is te fogsz meghalni először.
A gyógyszeres szekrényhez biceg, és az orvostól kapott kulccsal ki is nyitja azt. Rengetegféle gyógyszert talál ott, s bár a legtöbbről fogalma sincs, mire való, fájdalmat okozni biztos jó lesz valamennyi. Persze erre a sokkoló is hatásos, de fő a változatosság, és az aksik sem bírják örökké ugye...
-A te sorsod valóban nem hat meg, a város viszont többet érdemel annál, hogy ilyen ámokfutók randalírozzanak benne, mint ti ketten, vagy épp a megbízód, én pedig nem nyugszom, amíg szabadlábon van. Megtölt egy fecskendőt valami átlátszó anyaggal, aztán megpöcköli a szélét, majd meg is nyomja kicsit, hogy spricceljen belőle némi folyadék. - És ha ehhez halálra kell kínoznom pár bűnözőt, ám legyen...
Szörnyen lassan biceg vissza Sheena ágy mellé, kezében tartva az injekcióstűt. Látszik rajta, hogy alig várja, hogy belé döfhesse.
-Fogalmam sincs mire való,de a csomagolás szerint hajhullást okozhat...kipróbáljuk?
Az ágy széléhez érve kínkeservesen lassan közelít a tűvel Sheena megbilincselt karja felé...

Azt hiszem jobban járnék, ha befognám a szám, hiszen ezzel a kegyetlen és ridegtekintetű zsaruval szemben most nincs esélyem és ezt az újabb fájdalomhullám is bizonyítja, amitől most már halk kiáltás szakad ki belőlem, mert kezdek kimerülni a hiábavaló küzdelembe, nem úgy mint a szemembe vigyorgó férfi és az elem a távirányítóba.
A fenyegetésekből sem tud kifogyni és sajnos be kell látnom, hogy igaza van, hiszen mindenkit meg lehet törni, csak idő és kitartás kérdése, és én most tehetetlen és a sebesülés miatt gyenge is vagyok, nem vagyok ellenfél számára.
Mikor a zsebére csap, azonnal megfeszülök várva az újabb áramütéseket, de ez most elmarad, és ezt még párszor eljátssza, ami rosszabb, mintha tényleg megtette volna, hiszen sosem tudhattam mikor nyomja meg tényleg a gombot.
Tudtam, hogy nem úszom meg ilyen könnyen, láttam a szemén, hogy szinte várja, hogy tovább kínozhasson, hogy tagadjak, hogy ne mondjak semmit! Mindenesetre mestere volt a fájdalomokozásnak, mind testileg, mind lelkileg. Amikor ismét lesokkol, szinte felugrom az ágyból, persze csak amíg a bilincsek engedik, majd ernyedten zuhanok vissza, mikor befejezi.
- Nem……nem…tudok….- de nem tudom befejezni, mert elakad a szavam, és csak bénultan nézem, ahogy a gyógyszeres szekrényhez sétál és valami löttyöt szív fel a fecskendőbe, majd hozzám lép és lassan a leláncolt kezem felé közelít.
Nagyon is tisztában voltam vele, hogy milyen ronda dolgokat tud művelni egy beadott szer, így persze, hogy kellően féltem is tőle, ráadásul a szavaiból tisztán kiderült, hogy nem fog leállni addig, míg ki nem húz belőlem valamit. Habár ölni tudtam volna tehetetlen dühömben, de tudtam, hogy mondanom kell neki valamit, különben itt fogok meghalni, aztán majd írnak egy jó kis orvosi jelentést, hogy infarktust kaptam, vagy valami hasonló. Míg van remény, hogy kikeveredek innen, nem akarok valami hülye miatt meghalni!
- Nem! Állj le! Nem tudom ki a megbízó…..- a közeleső tű kicsit gyorsabbá tette a beszédemet, - én interneten keresztül kaptam a megbízást! Neveket sosem tudok!

Elképzeli maga előtt, hogy beledöfi a tűt csak azért is a nőbe, és a vérarába juttatja ezt a szert, amit elvileg epilepsziás betegeknek kéne beadni - ám a 15000féle mellékhatásból arra tippel, hogy csak kegyelemdöfésként - de a nő jajveszékelése végül visszarángatja őt a valóságba, s lassan, nagyon lassan megkarcolja a tűvel a fedetlen bőrt, de aztán leteszi az asztalra, anélkül, hogy fizikailag ártana vele a foglyának.
-Szóval, neten mi? - Kérdi vigyorogva, ahogy az ajtóhoz lép, kinyitja azt, és mond valamit a kint várakozó őrnek. Sheena füle sajnos még mindig cseng az előzőektől, így most kivételesen nem hallhatta, miről volt szó, ám percek múlva a szobába hoznak egy egész pofás számítógépet...az ő számítógépét! A lényeg, hogy ebből neki is leeshet, miről volt szó. Pár asztalt arrébb tolnak, kap egy kis tálcát a hasára, az egeret és a billentyűzetet rá, a monitort pedig az elé tolt íróasztalra teszik, hogy jól láthassa.
-Mutasson meg róla mindent, amit tud, aztán majd a kockáink kiderítenek róla minden mást. - Az egyik ilyen kocka, egy szemüveges, barna hajú férfi már itt is van a teremben, és árgus szemekkel figyeli, mi történik a képernyőn. - Mellesleg...találtunk pár érdekes képet, és videót a törölt állományok közt. Szabadidejében szeret más mutánsokról megalázó photoshop képeket csinálni?

A tű ennek ellenére közeledik és már érzem, ahogy hozzáér a bőrömhöz. Nem kétséges, hogy ez a férfi egy kanál vízben meg tudna most fojtani, így szíves örömest döfi belém azt a kotyvalékot, bármi is legyen az, hiába tűnik úgy látszatra, hogy sikerült megtörnie.
Mikor leteszi a tűt, nem mondom, hogy nem eset le egy nagy kő a szívemről, de sajnos nem viszi messzire.
- Igen neten! Tudja, amit világhálóként is szoktak emlegetni!
Amíg beszélek hozzá, a zsaru az ajtóhoz sétál és valamit kiszól rajta, de még mindig nem nyertem vissza a fizikai észleléseimet kellő módon, így most, akár hogy is fülelek, nem hallok semmit, csak szótöredékeket, de attól nem leszek okosabb. De nem is kell soká várnom, hogy rájöjjek mi volt az, amit közölt a kintiekkel, mert hamarosan meglátom a saját számítógépemet, amit becipelnek a szobába és elhelyezik mellettem a monitorral együtt, majd minden szükséges kiegészítőt megkapok magam elé, hogy kezelni is tudjam.
Ezek szerint már felkészültek erre az eshetőségre, de hát miért is ne, hiszen a mai világban valószínűleg mindenki így intézi már az ügyeit, ezt még ez a fafejű zsaru is tudhatja.
De van egy pár meglepetésem neki, mert egyrészt sosem jönnének rá, milyen forrásokon keresztül kapom a hackeremtől az infókat, hiszen nem én kapom közvetlenül, számos csatornán megy át, mire hozzám kerül, másrészt erre az eshetőségre is felkészülve, van pár hamis nyom, amit át tudok adni, és amin elcsámcsoghatnak egy darabig.
Beindítom a masinát és elkezdek rámenni pár közösségi portálra, egyre bonyolultabb elérési útvonalakon, miközben azért válaszolok a kedves kérdésére is.
- Egyrészt semmi köze hozzá, másrészt nem photoshop. - vigyorgok rá gúnyosan.
Aztán megmutatok egy üzenetet a kis okostojásnak, aki egy percre sem mozdult mellőlem.
- Itt a megbízás! Ha olyan nagyon frankók hackelésben, akkor biztos hamar le tudják nyomozni.

-Nocsak...megtudhatom, ez mégis hogy történt? - Kérdi, füli érő vigyorral, és a mai nap először ebből csak az őszinte boldogság sugárzik...meg némi káröröm. - Ugye lementettünk mindent? - Kérdi a kockafejtől, ki csak némán bólint, maga is küszködve azzal, hogy visszatartsa a röhögését.
-Miss Duran, nagyon is tisztában vagyunk vele, hogy ezen a címen nem fogunk találni semmit - feleli, s a technikus is lázasan bólogat erre - Azt akarom, hogy vegye fel vele a kapcsolatot újra, a barátunk segítségével. Küldenek neki egy E-mailt, egy kémféreggel, és annak segítségével a nyomára akadhatunk majd ennek a titkos megbízónak, addig pedig, hogy ne unatkozzanak, a maga gépét fogják átkutatni, töviről hegyire. Remélem nem válaszol túl hamar, mert ahogy elnéztem rengeteg volt megbízójáról találhatnánk elérhetőségeket...én pedig...
Egy pillanatra átveszi az irányítást az egér felett, hogy megnyisson egy file-t, méghozzá azt, amit Szellem küldött még át nagyon-nagyon régen, rajta azokkal a nevekkel, akikre nem szabad megbízást vállalnia Sheena-nak, ha nem szeretné összerúgni a port barátjával.
-Felkeresem ezeket az embereket addig. Biztos sok közös témánk lesz...
De csak akkor, ha szereti western filmeket. Sheena számára már első látásra feltűnhet, hogy Sean Darrow, és Lynn Harlow neve hiányzik a listáról, ha pedig jobban megnézi azt, láthatja, hogy valaki kicserélte a Volt egyszer egy vadnyugat című film stáblistájára, megtoldva néhány extra színésszel, mint például Victor Creed-el, de King-nek semmi oka nem lesz elhinni, hogy neki bármi köze lenne bármihez, nem igaz?
-Húzzon bele, ha gyorsan kapok választ, lehet még a nevelt fiát sem kell kihallgatnom...

Nem az volt a szándékom, hogy örömet okozzak neki, és szívem szerint az öklömmel töröltem volna le a képéről, de, majd megteszi ezt Rozsomák, ha nagyon vigéckednek azokkal a képekkel.
Persze nem voltak olyan hülyék, hogy elsőre benyalják az eléjük vetett csontot és feltett szándékuk volt, hogy velem végeztessék el a munkájukat.
- A nevemre ne vegyelek benneteket? – mormogom az orrom alatt. – Minek tartják ezt a sok ingyenélőt? - néztem a technikusra gúnyosan, hiszen láttam lehervadni a vigyort az arcáról.
A gépem átnézése nem nagyon hozott lázba, hiszen semmi olyan információt nem tartok ott az eddigi és a leendő megbízásaimról, amit használhatnának, hiszen én sem most jöttem le a falvédőről, hogy ilyen magas labdát adjak fel nekik.
Mikor megnyitja az egyetlen fájlt, ami neveket tartalmaz, és amit Szellemtől kaptam még annak idején, azért kicsit lever a víz, hiszen erről teljesen megfeledkeztem, habár velük semmiféle kapcsolatot nem fognak találni. De mikor meglátom a listán lévő szokatlan neveket, már éppen csak nem nevetem el magam hangosan, de a szám széle azért megremeg a visszafojtott vigyorgástól.
- Hát biztosan lesz közös témátok! – bólintok aztán hálát adva Szellemnek, hogy mindenre gondolt. – Ha egyébként szereted a western filmeket. Biztos nagy hódolója vagy az ilyen lövöldözős filmeknek, nem? Nem tudom talán csak valami hirtelen ötlettől vezérelve írtam fel ezeket, de nincs közük hozzám elhiheted. – mosolygok most már szélesebben.
Josh emlegetésére viszont elkomorodom. Nagyon nem szeretném belekeverni az ügyeimbe, de úgy látszik ez elkerülhetetlen lesz, még ha nem is tud semmiről, hiszen azon kívül, hogy mivel foglalkozom, a munkáimról nem tud.
- Joshua a Xavierbe jár bentlakásos iskolába, és nem tud semmiről, ami magát érdekelné. Sajnos csak nagyon ritkán találkozunk. Hagyja őt békén. Ha felzaklatja, csak magát okolhatja a következményekért.

-Kösz ne - vágja rá azonnal - utálnám, ha az anyám börtönben rohadna meg. Mellesleg, ha nem működik együtt velünk - vált gyorsan vissza magázásra - akkor még meg is láthatja, mire tartjuk ezt a sok...ingyenélőt.
A nő következő beszólását viszont képtelen félvállról venni. A western duma szöget üt a fejében, és amikor újra megnézi a listát, egyszerre megvilágosodik.
~Charles Bronson!! Henry Fonda!! Hogy a francért nem vettem ezt észre előbb!~
Felpattan a székéből, s bár nagyon igyekszik visszafogni magát, a fején kidudorodó erek remekül mutatják, hogy mennyire ideges is ebben a pillanatban. Hosszú másodpercek árán képes csak lehiggadni, s újra a listára tekinteni.
~Nem, kell, hogy legyen valami más ebben. Majd valamelyik tojásfej átnézi.~
-Joshua? - Kérdi meglepetten, s a jegyzeteibe néz. - A helyszínelők szerint a nevelt fiát Charlie-nak hívják, Chrarles...Weasley....és a Roxfort-ba jár - üvölti a végét, miközben tenyerében apró gombóccá gyűri a kemény fedeles jegyzetfüzetet. - Átnézi valaki ezt, mielőtt a kezembe adná?! Jézusom...
Egyenesen a szemetesbe hajítja az összegyűrt papírdarabot, majd újabb mély levegővétel után Sheena szemébe néz.
-Tehát, nem ártana a gyámügyi hivatalt is felkeresnünk, nem igaz? - Kérdi a tigris vigyorával, aki sebesült gazellát lát maga előtt feküdni. - Köszönöm, máris nagyon sokat segített a nyomozásban. Tehát, ideje meglátogatni azt a bentlakásos iskolát, had lássák a gyerekek, hogy néz ki egy rendőrbácsi. - S ekkor, amikor a technikus nem figyel, lágyan végigsimít zsebe fölött, apró áramütést küldve a nő testébe. - Nana, nem megmondtam, hogy itt ne használja a mutáns képességét? Hát hiába figyelmeztetem?
Ezután szigorúan a kocka felé néz.
-Csinálják, eredményeket akarok, méghozzá gyorsan!

A célzásom telibe talált és végre a kis miniatűr agyával felfogta, hogy milyen neveket is olvasgat már egy ideje, de akkor ha lett volna nálam kamerás mobil biztos megörökítettem volna a képét. Komolyan drukkoltam, mert nagyon úgy nézett ki, hogy megüti a guta.
Persze nehéz volt beismerni, hogy árnyékra ugrottak, így aztán rögtön valami stiklit feltételezett benne, ami részben igaz is volt, csak nem a nevek mögött, hanem az egész lista mögött nem volt semmi.
Viszont, amikor kiderül, hogy Josh-ról sem tudtak semmit és én hülye, magam vezettem nyomra, legszívesebben az ágy támlájába vertem volna a fejem, hogy nem tudtam befogni a szám. Máskor csak akkor mondok valamit, ha már tudom, mire jutottak.
- Jaj istenem Derek te tényleg ritkán jársz moziba! – csóválom meg a fejem rosszallóan, de én maradok a tegezésnél, ha már ő nem zavartatta magát az előbb.
- Nem ajánlom, hogy a suliban is eljátssza a rossz zsarut, mert még valamelyik gyerek ijedtében kisegérré változtatja, aztán oda az imázsa. – figyelmeztetem teljesen jóindulatúan, hiába meresztgeti rám azokat a tenyérnyi szemeit, hiszen egy múltkori eset miatt, amit Josh mesélt, eléggé ki vannak helyezve a zsarukra.
És mikor pont ilyen nagyon segítőkész vagyok, akkor dönt úgy, hogy aljas módon kihasználja a körülöttem szorgoskodó technikus figyelmetlenségét és ismét használja a sokkolást.
A testem újból megfeszül, de most csak egy pillanatig tart az egész, de ez ma már a sokadik alakalom és kezd teljesen kikészíteni.
- Rohadj meg King! Tudtam, hogy aljas, szadista disznó vagy, de még azok is kegyesebbek nálad. – rándul meg a kezem, hogy felé kapjak, ahogy elmegy mellettem. – És még elvárod, hogy segítsek és együttműködjek? De mit is kapok érte cserébe? Még nem hallottam az alku rád eső részét.

-És akkor sem tudom végignézni a filmet - morogja Sheena felé, keze pedig újból elsiklik a kapcsoló felett, most azonban nem ér hozzá, hisz ez a drága nő hirtelen olyan segítőkész lett, hogy igazán nem érdemli meg, hogy bántsa.
-Nocsak, "valamelyik gyerek"? Mégis miféle suli ez? - Kérdi, hisz ő speciel nem hallott még a Xavier-ről, munkatársa azonban igen, és fel is világosítja őt nyomban. - Egy mutánsképző gimi. Oda jár az összes, amelyiknek több esze van azoknál, akik az utcán próbálgatják az erejüket.
Derek erre csak hümmög egyet. Elismerő hümmögés talán? Minden esetre látszik rajta, hogy valami miatt megmozgatta a fantáziáját a dolog. Pár másodpercig maga elé mered, te aztán lassan újra Sheena felé fordul.
-Alku? Tévedésben van hölgyem. Kegyedet hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják, ami vagy megáll, vagy nem, viszont a nyomozás akadályozása, az már más téma. Sokkal könnyebb bizonyítani, és biztos lehet benne, hogy elítélik érte, akkor pedig Ch...Josh mehet vissza a rendszerbe, amíg új szülőket nem találunk neki. Lehet az előző gyámjához megy majd addig, vagy annak valami rokonához...ismerőséhez...
Hát fordít a nőnek, s mutató ujját a szájába veszi. Az előbb sikerült megkarmolnia őt, amikor utána kapott, a sérülés nem vészes, de máskor jobb lesz vigyázni azzal, hogy mégis mennyire mehet hozzá közel, hisz ez a csaj láthatóan fikarcnyit sem törődik saját testi épségével.
-Szóval, mi legyen? Segít nekünk, vagy oldjuk meg magunk a dolgot?

Nem kerüli el a figyelmemet, hogy ismét a távirányító felé nyúl, de lassan már nem érdekel, hányszor érez kedvet hozzá, hogy tovább kínozzon. Most azonban valamiért meggondolja magát és mégsem kapok a sokkolásból.
Érdekes volt, hogy még nem hallott a Xavierről, de a kollégája nem volt ennyire műveletlen és felhomályosította főnökét róla, aki láthatóan elgondolkozott ezek után a figyelmeztetésemen.
Mikor újból megszólalt, egyáltalán nem tetszett amit mondott, sőt mondhatnám, hogy nagyon is zokon vettem, hogy Josh-t használja fel, hogy együttműködésre kényszerítsen, hiszen sejthette, hogy nem lehet közömbös a számomra. Nem tudtam uralkodni magamon, még annak ellenére sem, hogy tudtam azonnal megbűnhődöm annak kimutatásáért, de kénsárgán parázsló tekintetemen láthatta, hogy érzékeny pontra tapintott. Sejthettem volna, és talán tudtam is, hogy valamikor visszafog ütni, hogy feladtam a függetlenségemet és kötődöm valakihez érzelmileg. Ezt egy bérgyilkos nem engedheti meg magának. De ezen már nem tudok és nem is akarok változtatni, így be kell látnom, hogy sebezhető vagyok, amit King most habozás nélkül ki is használ.
- Nem! – emeltem meg a hangom részben a feldúltságom, részben a pillanatnyi sokkolás miatt. – Mondtam, hogy Josh-t hagyja békén! Nem tudja, milyen körülmények állnak a háttérben.
Kisebb gondolkodás után, azonban bólintottam és nem kevéssé dühösen, de megadóan bólintottam.
- Ha legalább arról biztosít, hogy a fiút békén hagyja, akkor együttműködök, de ha megtudom, hogy bármi történik vele, akkor biztosíthatom, hogy minden el fogok követni, hogy ezt megkeserülje. – sziszegem neki és érezheti a hangomon, hogy ezt most nagyon komolyan gondolom.

-NEM - feleli, jóval hangosabban, mint az indokolt lenne, szerencsétlen technikus majd kiugrik tőle az asztalon - eddig sejtelmem sem volt, most viszont kezdem gyanítani, hogy neki nagyon rossz volt ott, eltaláltam?
~Mondjuk, azt azért lássuk be, ne kell hozzá nagy ész, hogy az ember kikövetkeztesse, ugyan miért fogad örökbe egy a húszas évei elején járó, egyedülálló nő egy nála alig néhány évvel fiatalabb fiút... Nem állítom, hogy ez egyértelmű jele annak, hogy szerencsétlen kölyköt bántalmazták, de lássuk be, 10-ből tíz ember erre gondolna elsőre, és okkal tenné...~
-Sajnos, kötelességem jelezni a gyámügynek, hogy önt letartóztattuk, és ezért nekik kell gondoskodni a fiú sorsáról, illetve keresni valakit, aki megteszi... - Sátáni vigyor ül ki az arcára, hisz tudja, hogy nyert ügye van. A kis vörös egyetlen gyenge pontja a megszámlálhatatlan pszichózisa volt, és az életösztön elleni beteges ellenállás, ám Sheena...őt végre sikerült megfogni valamivel.
-Viszont, hiszi vagy sem, nem vagyok rossz rendőr egyáltalán, és jobban szeretném hasznosan eltölteni az időmet, mondjuk tinédzser fiúk helyett bűnözőket hajkurászva. Volna tippje, hol találhatnék egyet, vagy akár többet is?
A maga részéről egyébként valóban nem akar foglalkozni Josh-al. Ha tényleg azt tanulja ott, hogy ne robbantsa fel mások fejét, jó neki, és amíg a seggén marad, őt sem zavarja igazán, hisz százával mászkálnak a városban olyan mutánsok, akiket sokkal inkább le kéne vadásznia, és le is fog.
-Segítsen nekünk, és talán meg tudunk feledkezni róla addig, amíg nagykorú nem lesz, az pedig nincs is olyan messze...ugye? - A jegyzetében 17 évesnek írták, de abban nem mer bízni többé. Talán érthető... - És most dologra, mielőtt meggondolom magam.

Szinte sejtettem, hogy ez a nagy törvénytisztelős duma, hogy be kell jelenteni, meg, hogy majd a gyámügy gondoskodik róla, meg blablabla, csak arra jó, hogy utána felajánlhassa, hogy, ha jó kislány leszek, akkor a közelébe sem mennek Josh-nak.
Már csak azért is muszáj volt belemennem, hiszen tudtam jól, ja a fiú megtudja, hogy bajban vagyok, képes valami őrültséget csinálni, így aztán nagyon úgy nézett ki, hogy nincs választásom, kénytelen vagyok valami csontot dobni King-nek, hogy lenyugodjon és azt higgye ő győzött.
- Áááá! Hová is tettem a szememet, hogy azt gondoltam nem vagy jó rendőr! De spongyát azokra a szadista sokkolásokra és ezentúl békésen élünk egymás mellett míg meg nem halunk. – szúrom azért oda neki, mert most épp a becsületes, jó zsarut akarja játszani az emberei előtt.
Talán még be is vennem, ha pár perce még nem kínzott volna akár halálra is, hogy kiszedjen belőlem valamit. Persze ez nem igaz! Mármint, hogy elhinném neki, erről a férfiról ránézésre sem feltételeznék ilyet.
- Segítek. – húzom közelebb a klaviatúrát komoran és bepötyögök egy üzenetet Szellemnek, egy közösségi oldalra, amit több millióan használnak. Tudom, hogy ő már tisztában van vele mi történt velem, így talán meg tud szervezni egy olyan netes találkozót, amivel valami nem szeretem ellenségéhez vezeti a zsarukat. Természetesen eszem ágában sincs a megbízóimat lebuktatni, hiszen akkor akár öngyilkos is lehetek.
- Kész van! – mormogom a zsarunak, és hagyom, hogy a technikus ellenőrizze a dolgokat. – És most?

Elégedett mosollyal az arcán figyeli, hogy a nő végre munkához lát, s a jelek szerint nagyon-nagyon népszerű lehet, hisz amint fellép a Facebook-ra, és megírja az üzenetét, híres színész ismerőse, Casper Van Dien már rá is ír, hogy megkérdezze, hogy érzi magát. Híresség létére elég szűkszavú a pasas, ugyanakkor nagyon kanos lehet, mert minden áron találkozni akar Sheena-val, és valamiért úgy érzi, hogy egy igencsak elhanyagolt lakótelepi ház lenne a legalkalmasabb helyszín, a titkos randi megejtésére. Persze figyelmezteti Sheena-t, hogy él ott pár különleges ember, egész pontosan három, de ha este hat előtt végeznek, tuti nem találják ott őket.
-Nocsak, kegyed egész ügyes, ha épp segítőkész hangulatban van - jegyzi meg vigyorogva, a technikus viszont nem boldog egy kicsit sem, hisz nagyon feleslegesnek érzi magát így, hogy nem akadt semmi dolga. - Küldjön egy E-mailt ennek a ripacsnak, biztos ami biztos, hátha el tudjuk intézni, hogy mégis találkozzanak idebent.
Int a srácnak, ki szedelőzködni kezd, ő maga pedig az ajtó felé sétál.
-Nagyon remélem, hogy tényleg el tudjuk kapni a megbízóját, elvégre, ha történik velem valami, akár csak lesérülök, valaki más veszi majd át az ügyet, és lehet ő nem lesz olyan figyelmetlen, ha a gyámügyről van szó, mint én vagyok.
~Arról nem is beszélve, hogy milyen egy hirtelen haragú, bosszúszomjas szemétláda tudok lenni, de neki ezt nem kell magyaráznom többé azt hiszem.~
Lassan biceg az ajtó felé, mintha csak esélyt akarna adni szegény nőnek, hogy ha esetleg lenne még valami mondandója, azt közölhesse vele, mielőtt túl késő lenne...

Sikerül némi elégedettséget felfedeznem King arcán, ahogy meglátta, hogy az e-mailemre azonnal érkezett is válasz. Persze az ellenőrzésemre behívott mátrixbuzi, nem annyira boldog, hogy nem fitogtathatta a tudását, de hát nagy ívben tojtam rá.
- Nézd százados, az ügyfelem nem hülye és nem fog biztosítás nélkül és ellenőrzés nélkül odamenni, ha egyáltalán személyesen megjelenik és nem valami fullajtárját küldi. – szólalok meg komoran, mert ez az ember közel sincs tisztában azzal, hogy hogyan működik agy titkos szervezet. – Az ilyen emberek nem szeretnek nyilvánosan dolgozni, különben maga végzett volna veled és nem engem bíz meg vele.
Persze nem mulasztja el, hogy ismételten ne fenyegessen meg, most, hogy már tudja, mivel tarthat pórázon, de azt nem tudja, hogy azért nincs minden aduász a kezében és akármennyire is szeretem Josh-t, azért nem fogom tálcán kínálni a fejem, sem King-nek, sem a megbízómnak.
- Akkor nagyon vigyázz magadra Derek. – bólintottam gúnyosan. – Olvastad, hogy az a hely azért nem egy életbiztosítás! Mindent azért ne akarj az én nyakamba varrni, ha történik veled valami! Én megtettem a magamét, láttad, hogy nem kamuzok, hiszen olvastad az e-mailt, innentől a te dolgod, hogy védd a seggedet. Vagy vigyél magaddal és majd én megvédelek. – teszem hozzá élesen vigyorogva. – Már elég jól vagyok, hogy eltudjak menni veled. Na, mit szólsz? – szólok utána, mikor egy kicsit megtorpan az ajtónál.

-Az élet igazságtalan, Miss Duran, de ne aggódjon, jó egészségnek örvendek, szóval hacsak a megbízója nem ölet meg, senki sem fogja bántani a fiát.
Megtorpan egy pillanatra, mint aki megfontolja a nő ajánlatát, s ez pont elég idő arra, hogy Neo kitolja az asztalt, rajta a számítógéppel.
-Szóval, azt mondja már elég jól érzi magát, hogy kiengedjük innen a nagyvilágba egerészni? - Kérdi, elgondolkodva, majd mint derült égből a villámcsapás úgy sújt le Sheena-ra az őt fogva tartó mutáns neutralizálók minden ereje, s jó fél percig nem is eresztik el őt. Mikor végre elengedi a gombot, Derek megereszt egy utolsó gonosz mosolyt felé, aztán kilép az ajtón.
-És most?

//Köszönöm a játékot, még visszatérek //

Nagyon magabiztosnak tűnik most a százados, hogy kapott egy lehetőséget, egy odadobott csontot, így nem lepődöm meg a válaszán.
- Ahogy engem felbéreltek, úgy más is kaphatott magára megbízást. – vonok vállat. – És más lehet sikeresebb lesz.
Nem reménykedem benne, hogy olyan meggondolatlanságra vetemedne, hogy kivisz engem innen, ezért nagyjából tudom mire számíthatok a felvetésemre, de hát meg kellett próbálni, hátha az a minimális esély is bejön. Így aztán türelmesen várom a válaszát, miközben elviszik a számítógépemet. Mikor aztán egyedül maradunk a szobában, végre megszólal, és …….és a kín szabályosan feldobja a testemet az ágyban, és hosszú ideig el sem ereszti. Mivel nem számítottam rá, még a nyelvemet is sikerült elharapni. Aztán, amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen marad abba és én tépett izmokkal, félájultan zuhanok vissza az ágyra, csak nagyon távolról hallva az utolsó szavait.


//köszönöm a játékot, és nagyon remélem, hogy még találkozunk //