Gyengélkedő

Az őrök újabb rabot kísérnek be a pszichiátriai osztályra. Ez a férfi valahogy más, mint az átlagos többszörösen elítélt erőszakos bűnöző, mint akit általában ide küldenek, az első szembeötlő eltérést természetesen az, hogy mutáns, hisz viseli a béklyókat, ám valamivel sikerült kiérdemelnie, hogy még a kiválasztottak közül is kiválasszák, hisz a "nyakörv" és a "bokaszorító" mellett még "hálóvetőt" is visel, mindkét csuklóján. Miután bekísérték őt az üres irodába, leültetik egy székbe, kezeit pedig annak karfáihoz bilincselik. Ezután magára hagyják őt az üres szobában.
A férfi neve Swayze, Patrick Swayze, legalábbis ez áll az aktájában. A beceneve(Szellem) már valószínűleg tényleg valódi. Állítólag néhány nappal ezelőtt feladta magát, a hatóságok pedig azonnal ideküldték, annak ellenére, hogy elvileg nincsen priusza, igaz hogy is lehetne, ha még a valódi nevét sem sikerült kideríteni? Az itt eltöltött 3 napban nagyon aktív közösségi életet élt, sikerült összerúgnia a port a cellatársával, a férfi blokkban tartózkodó mutánsok bandájával, és természetesen a rasszista klubbal is, a többségük néhány szobányira fekszik innen azóta...
Mindezek ellenére egyetlen karcolás nélkül vészelte át az utóbbi három napot, igaz ez köszönhető annak is, hogy a második napja óta magánzárkában csücsül, hogy több társában már ne tegyen kárt. A jelentés elég zavaros, ám ha valaki figyelmesen olvassa el, kiszűrheti belőle, hogy a férfi sosem kezdeményezte az erőszakot, sőt, meg sem szólalt, amióta bezárták ide. Most is némán üldögél a karosszékben, s karikagyűrűjének helyét bámulja, szomorúan.
-A csávó egy igazi enigma - szól King a pszichológusnőhöz - tudni akarom kicsoda ő, és mit akar, de sajnos úgy néz ki, hogy agyilag zokni, és félek az én módszereimmel sem mennék semmire...Arról nem is beszélve, hogy a 2 méter magas szobatársát úgy intézte el, hogy előtte még sokkolták is a béklyók, mert használni próbálta a képességét, gondolom, hogy megszökjön.Derítsen ki róla mindent!
Rásandít a megfigyelőszoba üvegén keresztül, s tekintete megakad a "szájkosáron", ami igencsak ádáz kinézetet kölcsönöz a férfinak.
-Ó igen, állítólag harap is, úgyhogy én óvatos lennék a helyében. Sok szerencsét.

-Patrick... Szólíthatom így? Szeretném, ha beszélgetnénk egy kicsit. Az én nevem Dr. Cecily White, nagyon örvendek a szerencsének.
A pszichológusnő még nagyon fiatal volt, alig huszonnégy éves, pályakezdő, frissen diplomázott. Fektetett téglalap alakú szemüveglencséi mögött komoly szemek ültek, ujjai, melyek a tollat és Szellem dossziéját fogta majdhogy nem áttetszőek voltak annyira fehérek, vékonyak, törékenyek voltak.
A nő haja szőke volt, méghozzá a tejföl szőke fajtából, ami az egész teremtést nagyon is világossá tette. Ezt ugyan kompenzálta vörös ruhája, de a ráhúzott fehér köpeny megint csak kiemelte. Első látásra talán albínónak tűnhetett, bár annyira azért nem volt sápadt, vagy a haja világos, de azért elég tejszínszerű jelenség volt.
Most még egyszer átfutotta Szellem aktáját, majd az asztalra helyezte, és rá emelte sötétkék szemének pillantását.
-Szeretném, ha mesélne nekem magáról. Kérem, mondja el nekem, mit tett. Mi az, amiért úgy érzi, börtönt érdemel.
Ahogy Szellem beszélt, Dr. White úgy jegyzetelt, közben pedig diktafonnal is rögzítette a beszélgetést. Ha Szellem ezt sérelmezné, vagy akár csak egy szemvillanással is kifejezné ellenvetését, azonnal jön is a megnyugtató felelet:
-Ne aggódjon, ez csak az eset könnyebb elemzése érdekében kell. Senki más nem fogja meghallgatni rajtam kívül.
Természetesen észrevette azt is, ami Szellemet olyan szomorúvá tette. Nem is állta meg, hogy rá ne kérdezzen.
-A felesége mit szólt hozzá, hogy mire készül? Tudta egyáltalán? Tudja, hogy letartóztatták?
Tolla szélsebesen siklott a papíron páciense szavai nyomán. Néha közbeszúrt egy-egy kérdést, de egyébként arra buzdította őt, hogy beszéljen minél többet, minél szabadabban, hadd ismerje meg minél jobban.
-Mit tudna nekem mondani a verekedésekről? Úgy hallottam, annyira szakértően csinálta, hogy még csak meg sem sérült. Akkora túlerő ellen ezt hogy sikerült kiviteleznie?
Figyelmesen hallgatta Szellem minden egyes szavát, miközben próbálta megfejteni a rejtélyt, ami ő maga volt, az előtte ülő férfi, akinek a rendes nevét nem tudták ugyan, de egyenlőre úgy vélte, tanácsosabb belemennie a játékba, és a kölcsönös bizalom kedvéért ezt a nevet használnia. Egyenlőre.
-Az, hogy mutáns, maga szerint milyen hatással van a mindennapjaira? A családjára, feleségére, munkájára? Az itteni életet tudom, hogy megnehezíti, de odakint hogy sikerült megbirkóznia vele?
Miután minden kérdésére kapott (valamilyen) választ, letette a tollat és a papírt.
-Ha nem bánja, felvennék magával néhány tesztet. Nagyban elősegítené a munkánkat, és biztosíthatom, nem lesz megerőltető feladat. Rendes körülmények között a terápia tovább tartana, és a tesztek felvételéig is várnék még, de a rabokkal nem tölthetek el annyi időt. Ez persze ne jelentsen nyomást önnek, itt nincs rossz válasz. Csak szóljon, ha készen áll.
Lapos dobozokat helyezett az asztal melletti kovácsoltvas lábú, üveglapú állványra. Mindegyik elég súlyosnak tűnt, nem is bírta egyszerre megemelni őket, csak külön-külön. Addig nem nyitotta ki egyiket sem, amíg Szellem úgy nem ítélte meg, hogy elkezdhetik. Akkor kinyitotta az első dobozt, hogy elkezdjék felvenni az első tesztet.
-Képeket mutatok, alaktalan pacákat lát majd rajtuk. Kérem, mondja el, mit lát a képeken, mire emlékezteti az adott kép.
A válaszokat természetesen most is felírta, hogy később ezekből merítve térképezhesse fel Szellem személyiségét. Meg persze a többivel.

Ahogy a karcsú Pegazus belibben a szobába, Szellem tekintete rögtön rászegeződik, s bár a többi rabbal ellentétben ő nem szándékozik felfalni Cecily-t a szemével - vagy más testrészeivel, ha alkalom adódik rá - sajnos Hannibal Lecter álarca mögött aligha nevezhető bizalomgerjesztőnek az arckifejezése.
-Ha szeretne, nyugodtan - feleli, mérsékelt lelkesedéssel - de felteszem, nem lepem meg nagyon, ha bevallom, nem ez az igazi nevem. - Pár centiméterre felemeli jobbját, megrezegtetve ezzel az őt fogva tartó bilincset, s egy árnyalattal vidámabban folytatja. - Én is örülök, a szerencsének. Kérem bocsássa meg, hogy nem állok fel, és úgy üdvözlöm.
Tekintete az asztal felé siklik. A fejét lehetőség szerint nem mozgatja, így is elég kényelmetlen ez az idióta álarc, amit ráaggattak.
-Kérem, kaphatnék egy pohár vizet? A sok dumától mindig kiszárad a torkom.
Ha megkapja amit kér - amihez persze le kell venni a "szájkosarat", nem ragaszkodik hozzá, hogy visszakapja azt, sőt, még meg is ígéri, hogy nem fog székestől a doktornőre támadni, majd kirepülni az ablakon, ha a beszélgetés idejére nem kell úgy kinéznie, mint egy filmbeli pszichopatának.
-Nocsak, gyóntatást is vállal? Egyébként, hosszú lenne azt mind felsorolni, amikért szerintem börtönt érdemelnék, de nem azért vagyok itt. Hallottam, hogy itt szeretnek kekeckedni a mutánsokkal, és gondoltam adok nekik egy méltóbb ellenfelet - finoman előredől a székében, és sötét fellegek vonulnak végig az arcán, ahogy arra gondol, amit Sheena-val, de még azzal az idegesítő Aya-val is tettek idebent - eddig nem nyűgöztek le.
Nehéz lenne megmondani, hogy vajon tényleg olyan magabiztos kemény legénynek érzi e magát, mint amilyennek mutatni próbálja magát, de ha ez segít valamit, az egyfolytában jegyzetelő nőről valamiért minduntalan Rita Vitrol jut eszébe, és az ő Puliczer pennája, ami most nyilván a szervizben pihen, hisz amivel most ír, ahhoz a kezét is használnia kell. Milyen kiábrándító. Hogy mikor olvasta a Harry Pottert? Ő személyesen soha, Lynn volt az a drága, aki felolvasta neki, ő pedig - bár sosem vallotta be - annyira mégsem tartotta rossznak, mint amilyennek lefestette magában előítélete ecsetjével. Mi is volt az utolsó kérdés?
-Bocsánat, elkalandoztam. Egyébként pedig, öt poloskát hordok magamon, a maga diktafonja már igazán nem zavar sok vizet.
Lehajtja a fejét, amikor a családjára terelődik a szó, és egy hangyányit ingerültebben válaszol, mint szükséges lenne, vagy min szeretné, de nem tud mit tenni. Amikor belevágott ebbe, tudta, hogy elviselhetetlenül hiányozni fognak, de csak akkor szembesült vele, hogy mennyire, mikor letekintett a kezére, s az ismerős gyűrű helyett, mely máskor minden alkalommal mosolyt csalt az arcára, csak a csupasz ujja fogadta.
-Maga mit szólna, ha a férje börtönbe vonulna? - Felel végre, s most először huzamosabb ideig is a nő szemébe néz. - Tudja hát...
A verekedésekre térve már kicsit jobb kedvre derül. Na nem azért, mert annyira odalenne az erőszakért, mindössze arról van szó, hogy minél gyakrabban történnek meg, annál többet deríthet ki erről a helyről, és végső soron ezért van itt.
-Mit mondhatnék? A cellatársam fojtogatni kezdett, és mivel vagy száz kilóval nehezebb nálam, nem volt más választásom, ki kellett iktatnom. A részletektől inkább megkímélném, én sem szívesen gondolok rá...undorító volt az íze. Aztán volt az az incidens a zuhanyzóban...
Az aktában leírják, hogy ott egy másik mutáns támadt rá, aki szintén nem volt kis darab, de a biztonság kedvéért arra a kis időre kibékült pár bőrfejjel, hogy betörjék az új fiút. A nagydarab mutáns már nem él, ami pedig a szövetségeseit illeti...nos, mostanság nem túl nagy a sor a menzán.
-Hogy hogyan csinálom? Valaha fiú létemre olyan kecses és törékeny voltam, mint kegyed, aztán jött ez a képesség, és egyszerre az utcán találtam magam, én, aki túl stréber voltam a Star Trek Klubba... - Látja, hogy a nő jó szokásához híven irkál, ezért itt gyorsan közbeiktat valamit. - Nem a szüleim dobtak ki! Nekik nincs bajuk ezzel, csak ugye egy kezdő teleportáló nagyon pórul járhat, én pedig...hogy rövidre fogjam a dolgot: 14 évesen a pokolban találtam magam, és az egyetlen módja a túlélésnek az volt, ha rosszabbá válok, mint bármi, amivel ott összefuthatok. Nos, a küldetés teljesítve... - Mikor ezt mondja, egy csepp nagyzolás sincs a hangjában, sőt, mintha inkább szégyellné a dolgot. - Mostanra viszont egészen belejöttem. Élek mint bárki, mutáns, vagy sem. Nem mondom, hasznos tud lenni néha, de meglennék most már nélküle is, ha arról van szó. Ami a családomat illeti...maradjunk csak a közvetlen családnál, úgy egyszerűbb lesz. A feleségem is mutáns, de az igazi szuper ereje a hatalmas szíve, és az elméje. Egyszer kiszedett belőlem egy golyót evőpálcikákkal, és papírtörlővel, amikor még csak tanult az orvosin...a lényeg, hogy ő képességek nélkül is szuper nő.
Igazándiból számított rá, hogy nem ússza meg tesztek nélkül, legalábbis a filmekben mindig előveszik, a Rorschach tesztet, miért maradna itt ki? Figyelmesen nézi, ahogy a nő cipekedik, aztán rásandít az őt fogva tartó bilincsre, és elmosolyodik.
-Vágjunk bele.
A nő beszámolója amúgy megoldott egy komoly dilemmát, amivel már azóta küszködött, hogy megtudta, dilidokihoz is kell mennie. A probléma egyszerű: amikor elé rakja a képet, és megkérdezi, hogy mit lát, elsüsse-e azt a szakállas viccet, hogy először azt feleli: tintapacát. Ez a bevezető után viszont nem lenne semmi értelme, ezért őszintén felel.
-A feleségem...pont így néz ki, amikor szétfröccsen rajtam. - Megelőzve a szívinfarktust, amit egy ilyen kijelentés félreértése okozhat, még gyorsan hozzáteszi. - Mármint, amikor használja a képességét. nem fáj neki, esküszöm.
Tovább nézegeti a képeket, és látszik rajta, hogy nagyon meglepi őt valami.
-Azt hittem ezek mind fekete fehérek, de ez az ölelkező pár, meg egy a fagyi kehely egész szép színesek. Na, ez meg egy pillangó.. -bök rá a következő képre - tudom, sablonos, de nem látok benne mást, ez meg..basszus! - Játékosan arrébb löki a következő képet:


-Ez egy olyan elefánt a Dumbóból, a piás jelenetből. Évekig rémálmaim voltak az a mese után..brrr...
Rá is tér inkább a következő képre, ami színes, és sokkal vidámabb dolgot is rajzoltak rá... ez itt pedig...hmm...


-Két vakondháton lovagló törpe, akik ötöst adnak egymásnak. Ez pedig kiköpött úgy néz ki, mint az a bunkó rendőrszázados, miután átment rajta az úthenger...vagy virágos rét, inkább az utóbbi.
Az utolsó képet össze vissza forgatja, de sehogy sem tud rájönni, mire akar hasonlítani. Illetve, ez így nem pontos, tippje lenne, csak épp több is.
-Hát ez most vagy egy emberi medence csont, vagy egy medvecsapda...legyen inkább medvecsapda, ha a fiúk megtudják, hogy nem mondtam egy gyilkolóeszközt sem, megint csúfolni fognak...
Mikor végre elfogynak a képek, hátradől, amennyire a bilincsek engedik, s mélyet sóhajt.
-Nos, mi a véleménye, őrült vagyok? Ha igen, mondja ki, hogy mehessek végre a dolgom, még ki akartam dekorálni a magánzárkámat. Az északi falon jól mutatna pár strigula...
Van egy sanda gyanúja, hogy ennyivel még nem úszta meg dolgot, s a nő még mindig nem adta fel, hogy megmentse a lelkét, azért folytatja a mondókáját.
-Azt megkérdezhetem, hogy miért vállalt el engem? Általában a sokszoros gyilkosokhoz idősebb agyturkászt küldenek. Na nem mintha panaszkodnék, hogy nem Sigmound Fraud jött hozzám személyesen, de mégis...nem értem, könyvet akar írni a legrosszabbakról, vagy mi?

Cecily bólintott egy aprót Szellem kérésére, és töltött neki egy pohár ásványvizet az ablak alatti pulton található üvegből. Előbb a poharat tette le elé az asztalra olyan távolságban, hogy még megláncolt kezekkel is elérje. Utána mögé lépett, és határozott mozdulatokkal szedte le pácienséről a maszkot. Azt már nem kötötte az orrára, hogy ezt mindenképpen megtette volna, hiszen a vizsgálathoz elengedhetetlen, hogy jól lássa az arcát, a mimikáit, a reakcióit.
Közben válaszolt Szellem mondatára is, ahogy kioldotta a kapcsokat a szájkosárszerű maszkon.
-Ezen a néven mutatkozott be, és még nem sikerült kideríteni, hogy ki is ön valójában. De természetesen, ha elmondja nekem az igazi nevét, azt fogom használni.
Ha Szellem elárulta neki, onnantól kezdve úgy szólította. Ha nem, maradt a Patrick (vagy az, amit mondott).
Amit a következőkben mondott több volt, mint érdekes. Egy olyan ösvény, amelyen el lehetett indulni a motiváció megismerése felé. Tehát ez az ember csupáncsak azért adta fel magét a rendőrségen, hogy megtorolja a mutánstársain esett sérelmet? Ez ugyan nem volt meglepő, hiszen az azonos adottságú, helyzetű embereknél normális reakció, ha egymást társnak, sőt gyakran családtagnak tekintik, még ha soha nem is találkoztak, egymás létezéséről sem tudtak. Leegyszerűsítve a fajta védelmére tett természetes erőfeszítés. Csak egy probléma volt.
-Azt mondja, azért vonult be a börtönbe, hogy bosszút álljon a rabokon a bántalmazott mutánsok miatt. De az áldozatai között több mutáns is akadt.
Ha Szellem erre az önvédelemmel magyarázkodik, hogy nem volt más választása, rátámadtak, Cecily elgondolkodva hallgatott egy ideig, mielőtt válaszra nyitotta a száját. Mosolytalan arca komolyságát csak tovább fokozta, hogy a mosolyráncai szinte láthatatlanok voltak, és inkább azért, mert az évek során nem volt alkalmuk elmélyülni, mint a nő sápadt bőre miatt. Ahogy megszólalt, kicsit előrébb dőlt az asztal és a túloldalon ülő Szellem felé.
-Azokat a mutánsokat hasonló kegyetlenséggel ölte meg és bántalmazta, mint a többi rabot. Nem mutatott könyörületet irántuk sem. Ha valóban a mutánsok védelmezőjeként jött volna ide, megsebesítette volna őket, persze, ha magára támadnak, de nem öli meg őket. Nem akarhat ártani azoknak, akiket oltalmazni jött ide, de legalábbis mindent megtett volna, hogy ezt elkerülje. A szemtanúk szerint pedig maga habozás nélkül végzett velük, és még az is válságos állapotban van, aki eljutott a gyengélkedőig.
Cecily fürkésző pillantása áthatóvá vált, ahogy Szellem szemébe nézett.
-Én hiszek magának, Patrick - jelentette ki, és az igazat is mondta. - Nem ön lenne az első, aki a mutánsok sorai közül feláll, és megtorlást követelt. Csak hogy ilyen esetben elmondható, hogy az illető nem tesz kivételt, ahogy az emberek (akik az ő szemében leginkább ellenségek, de legalábbis potenciálisan azok) sem tettek a mutáns áldozatokkal. Ha úgy lenne, ahogy állítja, mindent megtett volna, hogy elkerülje, hogy még több mutáns vér folyjon, még több mutáns haljon meg, főleg, ha ráadásul még az ön keze által is. Érti, hogy mit akarok mondani?
Tollat tartó kezét, kissé oldalra tárta, mintha az igazságok szelencéjét nyitná ki.
-Szerintem maga nem azért jött ide, mert a mutánsokat idebent túl sok atrocitás érte. Szerintem maga konkrét mutánsokat szeretne védni. Ismer idebent valakit. Vagy akár több valakit. Olyasvalakit, akit sokat bántalmaztak. Javítson ki, ha tévednék.
Ha Szellem nem tiltakozott, vagy nem elég meggyőzően, Cecily úgy könyvelte el, hogy beletrafált. Már csak azért is, mert Szellem sokkal többet árult el a viselkedésével, mint azt hitte volna. A szófukarság nem egyenlő a teljes titokzatossággal. Cecily White pedig, ha kezdő is volt, jó szakember.
-Meséljen nekem a Sheena Duran nevű fogolyhoz fűződő viszonyáról.
Szellem értetlenkedése, húzódozása, habozása esetén hozzáfűzte:
-Mindenki azt hitte, hogy erőszak fog történni akkor, amikor maguk kettesben voltak az ön cellájában. A hölgyön azonban semmiféle új sérülést nem láttunk, mikor megfigyeltük a zuhany alkalmával Tehát ön vagy rendkívül gyengéd volt, vagy nem is bántotta őt. Miatta jött ide?
Mikor a Lynnről feltett kérdésére felelt, finoman megrázta a fejét.
-Természetesen nagyon nem örülnék neki, de ennek is számtalan formája van. Ha önként vonult be, feltételeztem, hogy ezt talán a feleségével is megbeszélte, de legalábbis tájékoztatta őt erről. Én most az ő reakciójára vagyok kíváncsi. És arra, hogy ez önben mit váltott ki.
A válasz után, bármi is volt az, Cecily megkérte Szellemet, hogy meséljen egy kicsit a feleségéről, és kettejük kapcsolatáról. Nagyon fontos volt, hogy ez az ember, aki bevallottan több embert is megölt, másokat súlyosan megsebesített, és ki tudja még mennyi és milyen bűnt követett el, milyen az olyan emberi kapcsolatok terén, ami nem az erőszakról szólt, hanem pont a gyengédségről és szeretetről (legalábbis Cecily nagyon remélte).
Őszintén a doktornő nem hitte, hogy Szellemnek viszonya volna Sheenával. Bár az magyarázta volna, hogy a nőn miért nem találtak újabb sérüléseket, hiszen akkor Szellem tényleg nem valószínű, hogy durva lett volna vele, de ott van akkor még a rab felesége. Süt róla, mennyire szereti. Miért csalná akkor meg? Vagyis Sheena inkább a barátja lehetett.
A Rorschach teszt felvétele közben nem csupán jegyzetelte, milyen válaszokat adott Szellem, de a reakcióit is figyelte. Mikor mosolygott pajkosan, mikor nézett, beszélt megindultan (amikor a felesége jutott eszébe az egyik képről), és így tovább. Természetesen az eredményeket majd még át kell néznie, ki kell elemeznie és össze kell vetnie a többi teszt eredményével is, de egyenlőre Szellem egy teljesen kiegyensúlyozott lelkivilágú férfinak tűnt, jó humorérzékkel, élénk fantáziával, és némi gyermeki lelkesültséggel is. Azonban le sem tagadhatta a rengeteg gátlást, ami benne dúlt, a gátakat, s akadályokat, amelyeket gyakran önmagának állított, és persze a külvilágra vetített ki.
,,,...legyen inkább medvecsapda, ha a fiúk megtudják, hogy nem mondtam egy gyilkolóeszközt sem, megint csúfolni fognak..."
Ez a mondata különösen megfogta. A humor álarca mögé bújtatott megfelelniakarás. A saját magáról kialakított és kialakíttatott kép fenntartása érdekében. Egybevág azzal, amit mesélt, hogy az utcán nőtt fel. Ott hamar erősödik meg az ember, és hamar tanulja meg, hogy ha valamiben mégis gyenge maradt, azt titkolni kell. Csak éppen ez az ő esetében a gyilkosságokig fajult. Ugyanakkor imádja a feleségét, a barátja miatt bevonult a börtönbe, vagyis a család, a szerettei számára kiemelkedő fontossággal bírtak. Nem éppen, mint egy átlag ember számára. Persze ez is beillett a képbe, hiszen, ha család nélkül kellett felnőnie, még mindig érezheti a tátongó űrt miatta, és annál kétségbeesettebben próbálhatja azt kitölteni. Ha pedig ezt valami megzavarja, ha a maga köré felépített családi, baráti kört valaki vagy valami megzavarja, olyan hévvel kezdi védelmezni, ami már pszichésnek tűnhet.
Cecily elég valószínűnek érezte, hogy az is. Hiszen csak, hogy nagyon leegyszerűsítsük, és csupán egyetlen példát is hozzunk fel, ha azért is ölte meg a rabtársait, mert azok rátámadtak, valójában ő provokálta ezt ki azzal, hogy idejött. Hiszen elkerülhette volna. Mégis idejött, hogy a barátját védje, vagyis tudta, mi fogja itt várni, felkészült rá, hogy akár ölnie is kell.
Cecily egy aprót sóhajtott. Ezt az embert akár szánni is lehetett. De hát gyilkos. Ez azért bonyolítja a helyzetet.
-Nem őrült - válaszolta higgadtan, és még gyorsan felírt pár dolgot.
Akkor sem nézett fel, mikor Szellem kérdezett tőle valamit.
-Jó gyakorlat - csak ennyit mondott.
Újabb dobozt vett elő.
-Szeretnék egy intelligencia tesztet is felvenni önnel.

Miután lekerül róla az álarc, azonnal nagyot kortyol a pohár vízből, illetve, hogy pontosak legyünk, egy szuszra kiissza azt, utána pedig kedvesen rámosolyog a pszichomókusnőre.
-Köszönöm, marha meleg ez a bohócruha, a halloween álarcról nem is beszélve. Egyébként, nem mondtam soha, hogy Patrick Swayze a nevem - jelenti ki védekezésképpen, de aztán magában kuncog egy kicsit - csak a személyimben van ez...az egyikben. Valamiért ez tűnt a leghihetőbbnek nekik, én sem értem miért.
~Na vajon, Mr. Casper Van Dien? Vagy szólítsam inkább Obama elnök úrnak? Vagy elég közeli ismerősök vagyunk ahhoz, csak egyszerűen Steve-nek szólítsam, Mr.McQueen?~
-De tudja mit? Úgysem fogja senki elhinni, hogy ez az igazi nevem, úgyhogy magának bevallom. Viszonylag ritka név: Keanu. Keanu Reeves.
Természetesen egy hat éves gyereket sem tudna ezzel átverni, ráadásul a ha Cecily tényleg Keanu-nak szólítja innentől kezdve, mindig fülig szalad majd a szája, ami azért elég komoly bűnjel. Sajnos ezt leszámítva, a csaj úgy tűnik nagyon tudja a dolgát. Az első keresztkérdésnél még kacérkodik a gondolattal, hogy megjátssza itt neki az őstulok testvériségest, de az érvei sarokba szorítják, ráadásul a Magnetótól átvett terminológia - csak mint általában - most is az idegeire megy.
-Mutáns vért??? Jézusom!!! - Kiáltja, mint az egyszeri matematikus, akinek valaki épp most próbálta bebizonyítani, hogy 2+2 azt három, majd tenyerét megpróbálja a homlokára tapasztani, ám a lánc csörgése jelzi neki, hogy ez most nem fog összejönni. Ujjait még ügyetlenül mozgatja egy darabig, de aztán lemondóan sóhajt, és hátradől a fotelban.
-Oké, megfogott. Véleményem szerint ember vagyok, ahogy maga is, és magasról teszek azokra az idiótákra, akik máshogy gondolják. Ne értsen félre, szép dolog, hogy tiszteletben kell tartani mindenki véleményét, de basszus! Amikor Magnetó benyög egy ilyet, hogy: "A gonosz fasiszta Homo Sapiens-ek el akarnak nyomni minket, ezért össze kell fognunk, és kiirtani őket mind egy szálig, hogy megmutassuk, mi vagyunk a felsőbbrendű faj!". Anyám....
Lesújtó véleménye egyébként teljesen őszinte a testvériségről, és részben ez az oka annak, hogy sosem csatlakozott a soraikba, az viszont már más kérdés, hogy azért felelt az imént ilyen hevesen, és őszintén, mert nem akart válaszolni a másik kérdésre, Sheena-val kapcsolatban, ám a pszichológusnő nézéséből arra a következtetésre jut, hogy ha nem válaszol, az is válasz, úgyhogy akár mondhatna is valamit, sokat nem ronthat a helyzeten.
-Nem szeretem a szőkéket. - Itt szórakozottan elneveti magát. - Már elnézést, kérem ne vegye magára.
~Mondjuk az agytúrkászokért sem vagyok oda...~
-Arról nem is beszélve, hogy utálom kamerák előtt csinálni, és egyébként is... - Mély sóhaj, és most először kerülni kezdi a nő pillantását. Fejét lehorgasztja, és nagyon halkan kezd beszélni.
-Szeretem a feleségemet...ő a legcsodálatosabb nő, akivel valaha találkoztam, vagy fogok, és nincs semmi, amiért kockára tenném ezt a kapcsolatot. Viszont, amikor meghallottam, hogy Sheena-t áttették a férfiak közé... - itt újra felemeli a tekintetét. Szemeiben a harag tüze ég, s lángjait egyenesen a doktornőre szegezi. - Miféle elcseszett világban élünk, hogy pont én vagyok az egyetlen, aki úgy érzi, tennie kell valamit ez ellen?
A tűz gyorsan elhal, Szellem pedig újra talál valami nagyon érdekeset a padlón, így inkább azt kezdi fürkészni.
~Sokkal könnyebb volt "gonosznak" lenni.~
-IQ teszt? - Kérdi cipője orrától meglepetten. - Felőlem...de minek? Pontosan tudom, hogy 150 évre visszamenőleg én vagyok a leghülyébb a családomban, nem kell, hogy papírom is legyen róla...
~Nem vicc, Kicsi Alistair is valami csodagyerek, hogy ilyen gyorsan fel tudott ülni, sőt, múltkor mintha még állt is volna. Apám bajnok volt, Sean meg csal, de ha 5 éves korára ő is lever sakkban, akkor tényleg bajban leszek.~
-Essünk túl rajta, ha nem érek vissza este 8-ig, lemaradok a zuhanyról...
Amint kézhez kapja a tesztet, mosolyogva megkérdi, hogy nem vehetnék-e le róla a bilincset, ugyanis fél, hogy ki fogja kezdeni a csuklóját, ha sokat kell így írni, de nagyon nem reménykedik benne, hogy megtenné neki ezt a nő. Minden esetre beleadja tudása legjavát. Viszont, ha nem kerül le róla a karperec, azért méltatlankodik közben rendesen.
-Bilincsben dolgozatot írni...mintha visszakerültem volna a középiskolába, behalok...

-Értem - bólintott Cecily, és magában nagyon örült, hogy ekkora lépést tettek máris előrefelé, hiszen az nagy dolog, ha a páciens beavatja őt olyan személyes dologba, mint az igazi neve, amit másoknak nem kötött az orrára. - Tehát Keanu Reeves, kérem... hmmm...
Kissé neheztelve emelte Szellemre a tekintetét, mikor hangosan is kimondva a nevet rájött, hogy a bolondját járatták vele. Attól nem kellett tartania, hogy a férfi esetleg többszörös tudathasadástól szenvedett volna, mert egyrészt egyértelműen nem szenvedett miatta, másrészt meg elég nyilvánvaló volt, hogy nem tudathasadásról van itt szó.
-A Ghost jobban tetszett, mint a Féktelenül, Patrick - határozta el magát az első név mellett, hiszen valahogy szólítania kellett addig is, amíg megtudta az igazi nevét.
A beszélgetés tovább haladt, Cecily pedig egyre inkább kezdte elveszteni az össze bizonyosságot arról, hogy azok az információk, amelyeket eddig Szellemről mondtak neki, tények voltak, vagy csak merész találgatások.
-Tehát nem, mint mutánst szerette volna megvédeni Miss Durant, hanem, mint embert? Sőt, mint a barátját?
Szellem válasza után folytatódott Szellem feltérképezése.
-Mi a véleménye a mutánsjogi mozgalmakról? Úgy vettem észre, a radikálisokkal nem szimpatizál. Akkor minek tartja magát? Liberálisnak? Esetleg semlegesnek, közömbösnek? Hogy vélekedik erről a témáról?
Ahogy arról beszél, miért nem emelt kezet Sheenára vagy közösült vele, amikor alkalma nyílt rá, valamint a feleségéről való szavai után Cecily egy kicsit felhagyott az írással. Szellem egyre érdekesebb volt. Ha nem tudta volna, hogy embereket öl, méghozzá habozás nélkül, eszébe sem jutott volna ilyesmi feltételezni róla. Nem volt ő más (legalábbis egyenlőre, és Cecily nagyon remélte, hogy ez hamarosan változni fog), mint maga a két lábon járó enigma. Szavai ahány kérdést megválaszoltak, legalább annyi újat teremtettek. Ha nem többet.
Nem csak a ceruzát és a jegyzettömbjét tette le az asztalra, de a diktafont is kikapcsolta egy gyors mozdulattal.
-Nagyon sajnálom, ami Miss Durannal történt - mondta Cecily. - Nem lett volna szabad azt tenniük vele, és sajnos nem tudom megígérni, hogy ilyesmi többé nem fordul elő, ekkora beleszólásom nincs az itteni ügyekbe. De kérem, ne higgye, hogy nem csak magát zavarja. Ha nem is tudtam elérni, hogy kihozzák onnan, azt szorgalmazhattam, hogy tartsanak itt ellenőrzést, mert a megnövekedett mutáns létszám miatt az most talán előnyös lenne. Sajnálom, hogy több napig kellett rá várni, jobban nem tudtam megsürgetni.
Jelentőségteljesen biccentett egyet, majd visszakapcsolta a diktafont, és torokköszörülés után száraz hangon folytatta a következő témával.
-Nem kell félnie az IQ teszttől. Szépen, nyugodtan, a maga tempójában csinálhatja, nem fogja senki zavarni.
Szellem kérésére kijelenti, hogy a bilincset nem veheti le a kezéről, de azért meglazította neki, így már akár karkörzéseket is tudott volna tenni. A poharába töltött még vizet, majd visszaült a helyére az asztal túl oldalára, és miután elmondta, mi a feladat, türelmesen, csendben várta, hogy Szellem nekikezdjen a munkának.
Mikor végzett, gyorsan átfutotta az eredményeket, majd eltett mindent, és ismét Szellemhez fordult.
-Van még egy kis időnk - mondta, miután az órára pillantott. - Beszélgessünk még, rendben? Azt már tudom, hogy van felesége. Gyermeke, esetleg van?
Ha Szellem, megmondta neki az igazat, Cecily megkérte, hogy meséljen nekik róluk.
-Na és a saját szüleiről mit tudna nekem mondani? - érdeklődött. - Előzőleg már utalt rá, hogy okos emberek. Miért nem ők nevelték fel magát? Milyen volt a viszonyuk mielőtt még elváltak volna egymástól?

Cecily nem is annyira burkolt korholásán először jót derül, de aztán mint a villám hasít bele a felismerés:
-Tényleg, abban is ő játszott! Whoa! Én mondjuk főleg a Mátrixból ismerem, tudom, sekélyes az ízlésem...Ami pedig a Ghost-ot illeti, az asszony is csípi, de ami engem illet, amikor először láttam, valahogy túlságosan is együtt tudtam érezni a főszereplővel...szóval nem voltam oda a filmért na.
És akkor a doktornő beletalál a közepébe. Fölösleges tagadnia bármit is, meglepett arckifejezése egy pillanatig élt csak, de az bőven elég volt, hogy mindent eláruljon. Ha már nincs értelme tagadni, akkor már el is mondhatja az igazat, nem igaz?
-Igen, Sheena a barátom - ismeri be kelletlenül.
~Mutáns jogok? Rossz ajtón kopogtatsz cica. Az apám ügyvéd, az életedet is megunnád amire végezne a téma rövid összefoglalásával.~
-Hogy melyik oldalon állok? Az egy jó kérdés... - és valóban elgondolkodik a dolgon. Két gyereke is a Xavierbe jár, szóval ellenük nincs az biztos, (még ha a suli vezetősége más véleményen is van ezzel kapcsolatban) de azért a világ megmentése is távol áll tőle. Ugyanakkor annyira már nem is rossz fiú...a pokolba az egésszel, öreg ő már az ilyen marhaságokhoz! Nem szeretne mást, csak a változatosság kedvéért rendesen felnevelni a fiát, és nyugodtan élni. - Lehet meg fog döbbenni, de nem nagyon foglalkoztatnak a törvények - jegyzi meg egy hosszú szünet után, és ártatlan mosolyával éles kontrasztot mutat bilincsei csörgése - Eddig azt hittem, ugyan annyi jogom van, mint bármelyik embernek, csak a sitten kapok pár extra bizsut. Tévednék?
Egy halk kattanás, és hirtelen kiderül, hogy a doktornőbe is szorult némi jóérzés. Ez mondjuk Sheena-nak annyit ért volna, mint halottnak a csók, de akkor is...
-Sajnálattal nem megyünk sokra, de kezdetnek ez is valami, köszönöm.
Szó sincs róla, hogy félne az IQ teszttől, épp csak az a helyzet, hogy sejti mi lesz az eredménye...
-Na jó, essünk túl rajta...
Amikor a bilincse kissé meglazul, először mozgatni kezdi balját, majd kissé előre dől, s amikor tenyerét az állára tudja tapasztani végre, elmosolyodik.
-Ez az, így már tudok gondolkodni!
Valamivel lelkesebben tölti ki így a tesztet, ám boldogsága nem tart sokáig. Ahogy a gyerekeiről kérdezi őt a pszichológusnő, hirtelen valami marha érdekeset fedez fel a padlón, és onnantól kezdve minden figyelmét annak az izének szenteli, rendületlenül.
-Akad 3 is, de a feleségemmel csak az egyik közös - vallja be a cipője orrának - ő még csak 2 hónapos. Állítólag nagyon hiányzom neki, de szerintem túl kicsi még ahhoz, hogy egyáltalán észrevegye, hogy eltűntem...
~Ja, biztosan azért nyűgös, meg sír egyfolytában, mert a foga nő, mind a 20 egyszerre. Hát hogyne...~
-A másik kettő már felnőtt. Ha őszinte akarok lenni, nem érdemlem meg, hogy az apjuknak nevezzenek. A nagyobbik fiamnak olyan vagyok legfeljebb, mintha a bátyja lennék, a lányom meg...tavaly ilyenkor azt sem tudtam még, hogy létezik.
Mintha ez nem lenne már önmagában is fenomenálisan vidám téma, szóba kerülnek a szülei is. Cecily állítólag orvos, úgyhogy kissé ironikus az, hogy ő lesz a felelős Szellem felnőtt korában elszenvedett gerincferdüléséért, ha még sok ilyen kérdést tesz fel.
-A szüleim jó emberek... - elsőre képtelen többet mondani, szinte már szánalmasnak ható, elhaló hangján. Hogy végül nem burkolódzik teljes némaságba, az annak köszönhető, hogy megijed, a nő ebből azt a következtetést vonja le, hogy verték otthon, vagy ilyesmi, és az őt nagyon zavarná. - Felneveltek egy csodálatos gyereket, és velem is sikerrel jártak volna, ha 14 évesen nem jövök rá, hogy kell meztelenül a saját hányásomban fekve felbukkanni egy másik államban. Éveken át kerestek...
Többet már tényleg nem szeretne mondani. Ha valamire utál gondolni...na jó, akad ilyen téma bőven, de ez rajta van a toplistán.
-Szóval, ha megfilmesítik a könyvét, el tudná intézni, Johny Depp játsszon engem? Az asszony imádná...

Cecily munkája olykor elég nehéz volt. Sőt, nem is csupán olykor. Nem csupán azért, mert az emberek annyira összetettek, és bonyolultak, hogy gyakran borzasztó nehéz volt előbbre jutni, hanem azért is, mert néha jött egy-egy ilyen páciens.
Mikor elkezdte itt a munkát nagyon sokan figyelmeztették, hogy nagy fába vágta a fejszéjét. Az ő hivatása egyébként is a nehezebbek közül való, de mindez a börtönben megsokszorozódik. Nem egy rab próbálta már meg bántani, manipulálni. Fenyegették, sértegették, vulgáris megjegyzésekkel illették, zsarolták, megpróbálták megvesztegetni, mindez nem volt ismeretlen a számára.
Szellem azonban egyikkel sem próbálkozott. Higgadt volt. Nyugodt. Talán túlságosan is...
,,Valószínűleg szökést tervez. Fokozott megfigyelés!" - írta fel kifejezéstelen arccal a papírjára.
Egyre többet kellett lapoznia, ugyanis Szellem meglepően együttműködő volt, és rengeteg mindent tudhatott meg tőle, ha nem is beszélt sokat. Azért elég kifejező ember volt. Egész mondatokat vagy csak címszavakat írt le, és voltak olyan kifejezések, amiket alá is húzott, vagy akár be is keretezett.
Helfer szindr. ... pszichopátia... gy.kori trauma... mutáns... felt. szuicid hajlam... terrorista akt. nem felt. ... önvád...
stb.
Sokkal könnyebb dolga lett volna, ha többet tud a múltjáról, de hát végeredményben épp ezért voltak itt. Ez az ember gondolkodás, és úgy tűnt lelkifurdalás nélkül gyilkolt meg töb embert, és bántalmazott súlyosan még többet. Az empátia hiányának bélyegét mégsem nyomhatta rá egyértelműen, hiszen mások védelme érdekében tette.
-Mondja csak - kérdezte, mikor felnézett a jegyzeteiből - megtenné, hogy elgondolkodik azon, vajon lehetett-e más oka annak, hogy idejött? Tudom, hogy megegyeztünk abban, hogy Miss Duran miatt tette, de mintha többet emlegetné ezen a téren az összes mutánst. Úgy általában véve az egészet. Lehetségesnek tartja, hogy a barátja védelme csupán az egyik oka annak, hogy vállalta ezt az életveszélyes küldetést? Végül is ezzel a lépéssel több mutánst is megvédhet, de legalábbis megbosszulhatja az őket ért sérelmeket.
Válaszától függetlenül tettem fel a következő kérdésemet:
-Ölt már embert azelőtt is, hogy idekerült?
Ha letagadja, megérdeklődtem tőle, hogy akkor hogy reagált arra, amikor őt vagy másik mutánst bántottak. Ha bevallja, megkérdeztem, miért tette.
A gyermek témát egyenlőre hanyagoltam, mert úgy tűnt, nagyon is felzaklatja a téma. Lesz még következő alkalom is, hogy találkozunk, de addig is nem az volt a cél, hogy magába roskadjon.
-Patrick - szólítottam meg nagyon komoly hangon függetlenül attól, hogy kénytelen voltam így szólítani -, önmagát tartja hibásnak azok miatt, amik magával történtek? A szülei, a gyerekei, a barátai. Hiszen mégiscsak börtönbe vonult. A barátjának segíthetett volna másképp is. A többi embert, a többi mutánst megvédhette volna másképp is. Már csak azért is, mert itt bent eléggé korlátozottak a lehetőségei, arról nem is beszélve, hogy emiatt el kellett hagynia a családját, pedig ha nem tévedek, nagyon is szeretne ismét velük lenni. Maga mintha direkt azért jött volna ide, hogy megkapja a büntetését, amit kiérdemelt.
Érdeklődve vártam a válaszára. Tudni akartam, hogy a végre felszínre törő lelkiismerete hajtotta, ha esetleg börtönön kívül is bántott már másokat, vagy valami pszichés önvád, amiért nem lehetett mintagyereke a szüleinek, vagy nem lehetett mintaapja a gyerekeinek, esetleg valami más.

Kezét az állára téve hümmög egy sort, s közben elismerően bólogat.
-Iiiigggeeeen...most hogy így mondja, valóban...szívemen viselem a mutánsok sorsát, és akár még börtönbe is vonulnék értük, hogy....Hát hogyne! Ugyan már. - kezével még legyint is egyet, bár csak azt éri el vele, hogy a karfába veri véletlenül a kezét. Hatalmasat koppan a tömör fán, ám egyetlen grimasszal sem jelzi, hogy fájna neki, vagy egyáltalán észrevette volna, ami történt. - Nézze, szerintem aki felsőbbrendűnek képzeli magát, mert mutáns, az egy idióta. Az pedig, hogy üldöznek minket...Gondolom hallott már Sting-ről? Jó fazon, az asszony imádja, és énekelt ez eljegyzésünkön....na szóval! Biztos vagyok benne, hogy rengeteget gyakorolt, amíg ilyen jó zenész lett, de sokan hisznek benne, hogy ehhez az kevés, isten adta tehetség kell hozzá, hogy valaki ilyen jó legyen...vagyis születni kell rá... ahogy mutánsnak is születni kell. Persze most mondhatná, hogy na igen, de őt nem üldözi senki, amire én csak azt mondom: talán, de talán az sem véletlen, hogy vannak testőrei, biztos ami biztos...
Közelebb hajol a székében, s picit elhallgat, hogy a doktornőnek legyen ideje lejegyzetelni mindent, bár kezdi úgy érezni, hogy könnyebb lenne, ha csak lekapná a feje fölött lévő elmebajok lexikonát, és tenne egy nagy pipát a borítóra.
-Minden sikeres színész sztár, és üzletemberrel hasonló a helyzet. Nem üldözik őket kimondottan, épp csak nem biztonságos számukra kimenni az utcára egyedül, és hatalmas betonfalak veszik körül a házukat. Ők is lehetnének egy új faj, a Homo Financial...vagy mi...A lényeg, hogy a testvériség, és az X-men, meg a többi ilyen banda csak egy hatalmas drámakirálynők gyülekezete, és az sem segít sokat a helyzeten, hogy a kamaszkor kezdetén válnak mutánsokká. Elismerem, megesik, hogy történnek atrocitások, de nem azért, mert mások vagyunk, hanem mert a legtöbb élőlény utálja ha felrobbantják, és erre általában agresszíven reagál.
Hanyatt dől a székében, s behunyja mindkét szemét.
-Szóval nem, teszek rá, hogy ki mutáns, é ki nem, Ha olyan jóban lennénk, mint Sheena-val, magáért is megtettem volna.
A következő kérdés már cseppet sem lepi meg. Évtizedek óta igyekszik úgy viselkedni, hogy mindenki kinézze belőle azt, hogy lelkifurdalás nélkül képes lenne megtenni bármit, szóval várható volt, hogy a doktornőnek is azt feltételezi róla, hogy már ölt korábban.
-Igen. Eleinte csak önvédelemből..az első párnál alig fogtam fel mit csinálok, de aztán egészen belejöttem.
A Patrick-re először fel sem figyel, de aztán elvigyorodik. Egyetlen szívfájdalma jelen pillanatban - a bilincseken kívül persze, és hogy nem mehet haza - hogy nem csinált egy Ford Prefect Azon-O-sítványt is. Milyen mókás lenne, ha most Ford-nak szólítaná őt Cecily...
-Dehogy! - Vágja rá azonnal. - Lehet...fogalmam sincs...
Kezd nagyon belefáradni ebbe a kezelésbe. Rozsomák állítólag a második világháború alatt több tucat pszichológust kergetett az őrületbe, rajta pedig ez az egy is kifog! Mondjuk, őt nem nácik képezték...lehet ez a titka a dolognak?
-Mármint, persze, megérdemlem, hogy bezárjanak, és eldobják a kulcsot de...elkéstek vele. Egy éve nem érdekelt volna, most viszont...szükség van rám odakint, úgyhogy nem, nem akarok börtönben megrohadni, és nincs az az isten, hogy ide jöjjek, ha csak nincs más választásom! Márpedig nem volt...Kivéve persze azt, hogy földig romboljuk a szigetet, és megölünk mindenkit, de azt kicsit drasztikusnak éreztem...
~Vagy Sean volt az, aki nagyon ellenezte? Már nem is emlékszem...~

Cecily figyelmesen hallgatta Szellem minden szavát, és amit szükségesnek talált, lejegyzetelte. Amennyire normálisnak tűnt Szellem, annyira tartotta Cecily egyre nagyobb veszélynek. Az egy órájuk lassan lejárt, és bár még bőven lett volna még mit kérdezni tőle, nem véletlenül voltak időkorlátok. Az a terápia szempontjából sem lett volna kifejezetten előnyös, ha egyszerre mindent kiszipolyoz belőle.
-Ön nagyon diplomatikusan foglal állást az emberek és mutánsok között folyó háborúban - biccentett. - De épp az imént elég bírálóan beszélt a két mutáns csoportosulásról. Általában elítéli a hasonló gyülekezeteket vagy csupán ez ellen a kettő ellen van kifogása.
Kíváncsi volt, hogy konkrét problémákról fog hallani, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy Szellem elutasít mindenféle csoportba való beilleszkedést.
Mikor azt mondta, hogy ha olyan jóban lettek volna, érte is megtette volna, halványan elmosolyodott, és ismét meglendítette a tollát. Arra a kijelentésére pedig, hogy már ölt embert, csupán egy pipát rakott az egyik sor mellé, és alá is húzta, mert feltett szándéka volt ezt a következő alkalommal rendesen kivesézni. Tudni akarta, pontosan mit is értett azalatt, hogy ,,egészen belejött". De erre már nem volt idő.
Utolsó szavaira már alig láthatóan megvillant a szeme, de nem mondott semmit. Felállt, és kezet nyújtott Szellem felé.
-Lejárt az időnk. Nagyon köszönöm, hogy együtt működött. Jövő héten ugyanebben az időpontban várom.
Sarkon fordulva kinyitotta az ajtót, és kiszólt a szoba előtt várakozó őröknek, hogy végeztek. Azok nyomban bejöttek, visszarakták Szellemre a maszkot, és elvezették.
-Nem volt vele baj? - kérdezte még meg az egyik visszafordulva az ajtóból.
-Nem - rázta meg Cecily a fejét. - Nagyon is jól viselkedett.
Az őr mogorván bólintott, és nagyot taszítva foglyán kifelé vette az irányt.
Két nap múlva Cecily már kész is volt a több oldalnyi jelentés, amit Szellemről írt. Ő ugyan még kissé korainak érezte, de a rendőrség ragaszkodott hozzá, hogy minden eredményt azonnal küldjön el hozzájuk, akkor is, ha még nem biztos. A jelentésben az alábbi pontokat fejtette ki a tőle telhető legpedánsabb részletességgel:

1. a társadalomba való beilleszkedés súlyos zavara
2. introveltáltság
3. szoros kötődés (dependencia?) a családjához, barátaihoz -> félelem a magánytól, bűntudat (NB: család alapítás a közelmúltban)
4. introveltáltság-családközpontúság -> kognitív disszonancia -> pszichés zavarok
5. Helfer szindróma
6. gyermekkori trauma a mutációja miatt
7. normális intelligencia
8. absztrahálás, kreativitás normális

Megjegyzés: Szökési kísérlet valószínűsíthető, szigorú őrizet javasolt!

Kis töprengés után inkább kihagyta azt az információt, hogy Sheena Duran az ismerőse, és a felvételről, jegyzeteiből is törölt mindent, ami erre utalt. Bár ez elég sok fejfájást okozott neki, hiszen egy pillanatig sem volt biztos benne, hogy jól döntött, viszont amennyire nehéz volt együtt érezni gyilkosokkal, annyira elítélte a hatóságok bizonyos intézkedéseit, mint például azt, hogy egy nőt bezárjanak a férfi blokkba. Nem vehette biztosra, hogy ez nem fog még egyszer előfordulni, és szerette volna biztosra venni, hogy van aki még tehet valamit az ellen, hogy ilyen iszonyú brutalitás előforduljon, de legalábbis a következményei ellen tud tenni.

//Köszönöm a játékot! Aztán csak ügyesen a szökéssel! //

Felvonja egyik szemöldökét, mikor A doktornő szerint nagyon diplomatikusan beszélt korábban. Őszintén meglepik ezek a szavak, hisz ilyet még az őt végletekig imádó Lynn sem ejtene ki a száján nevetés nélkül.
-Megdöglök a kíváncsiságtól, hogy vajon milyen lehet az, aki már ön szerint is elveti a sulykot - feleli, kissé vidámabban - de, hogy válaszoljak a kérdésre: sosem csatlakoznék olyan idióta bandához, aki komolyan elhiszi, hogy az emberek és mutánsok közt háború dúl.
Mosolyogva a doktornőre kacsint, mielőtt még visszakapná az álarcot két lelkes testőrétől, kik még a kezeit is hátra kötik, nehogy véletlenül beverje valamibe a cellája felé. Azonban hiába lökdösik, és kiabálnak vele, álarca rejtekében ördögi mosoly ül ki az arcára, amikor meghallja Cecily utolsó hozzá idézett mondatát, és ez ki is tart, amíg vissza nem zárják őt a ketrecébe.
~Csak nehogy lélegzetvisszafojtva várd.~
Aztán bele gondol abba, hogy mi történne, ha mégis megjelenne a megbeszélt időpontban nála, miután már a doktornő tudomást szerzett a szökésről. Jobban már aligha tudna elfehéredni szegény, de biztos kiugrana az ablakon örömében, amikor meglátná őt, béklyók nélkül.
~Na jó, elég lesz! A túlzott önbizalom sosem vezet jóra! Két kollégám egy elég fájdalmas lecke keretében tanulta meg ezt.~

-Hogy van az agyad Szellem?! - Kiált rá egy másik rab, miután az őrök végre magára hagyták. Szokás szerint nem válaszol a röhögő fegyencnek, de még csak rá sem néz. - Megállapították végre, hogy túl beteg vagy ide? - Folytatja az élcelődést a fickó, és már lendül is az egyik keze, hogy fellökje a mutánst, ám az egyszerre kilép vegetatív állapotából, és mint a villám tér ki az esetlen támadás elől, hogy aztán egy mozdulattal megragadja a férfi hüvelykujját, és hatalmasat csavarjon rajta. A reccsenést elnyomja a blokk alapzaja, a térdeplő férfi üvöltését viszont már nem, ahogy azt sem, mikor hatalmas nyekkenéssel zuhan le az emeletről. Szellem ez után csak áll a korlát mellett, néhány másodpercig szúrós szemekkel bámulva a sérült férfit, aztán újra némaságba burkolózva visszatér a cellájába.
~Szerencséd, hogy Sheena itt van, különben én mennék a hűsölőre, te meg a jégkamrába.~
Természetesen most csak az üres cella vár rá, társa ugyanis büntetésből magánzárkát kapott már megint, hisz érdekes módon pont akkor támadt kedve rosszalkodni, amikor tudta, hogy ő nem lesz itt egy óráig. Furcsa véletlen...

//Köszönöm a játékot. NORMÁLIS VAGYOK!!!!!!!!! //