Harci terem

by **Cerebro** Vas. Május 13, 2012 12:45 am

Azt, hogy annak idején ez a szimulációs képzést biztosító szoba mennyire megelőzte annak idején a korát mi sem mutatja jobban, mint hogy egy negyed évszázaddal később is használja az iskola, s ráadásul jószerivel csak a programját korszerűsítették az évek során, a gépezet maradt a régi.

Az egyetlen számottevő újítás, hogy a hálózatra csatlakozva a terem képes
összekapcsolódni a többi iskola azonos célt szolgáló termeivel, s így akár az angol, a francia, vagy épp a japán diákokkal is közösen tudnak edzeni a Xavier-es növendékek.
Rozsomák halála óta az órákat többnyire Sarah Darrow tartja, ki még csak tanársegédként dolgozott itt, amikor ez a teher a vállára került, mostanra azonban a tanári kar egyik legrégibb tagjává nőtte ki magát.

by **Szellem** Vas. Május 27, 2012 7:53 pm

A súlyos fémajtó előtt, mely elválasztja a virtuális valóságot az igazitól már ott gyülekezik egy kisebb csapat diák, első látásra olyan huszonévesnek tűnnek mindannyian. Egyikük -egy barna hajú, izmos gyerek - hátát a falnak támasztja, és miközben ujjai közt apró elektromos kisülések kergetik egymást, egy hosszú, szőke hajú lánnyal beszélget.
-...szóval nem értem, ha egy olyan ember ellen kellett védekezni, aki mágneses tereket teremt, amivel tankokat röptet, ugyan miért acélból készült minden fal idelent?
-Azért - feleli egy az előző férfiénél jóval magasabb, és ezerszer lazább hang - mert eredetileg együtt dolgoztak. Magneto volt idelent a lakberendező, és mivel úgy hordta le az acélt, mintha papírból lenne, logikus volt, hogy abból csinálják a dolgok zömét.
A felszólaló utolsóként érkezik meg, hatra bővítve a diákok számát. Tudja jól, hogy késésben van, hisz az X-men által használt gyakorló egyenruhát, melyet a többiek már mind viselnek ő még csak most cipzározza fel.
-Ezek szerint a Fúria nem ért még ide? Hála az égnek, már azt hittem, megint ki leszek zárva.
Reneé mellé érve elmosolyodik, és halkan hozzá szól.
-Nyugi, jól ismerem a tanárnőt, annyira nem vészes, mint amit híresztelnek róla.
-Robert! - Visszhangzik Sarah Darrow kiáltása a folyosón, ahogy a csoporthoz közeledik. - Kösd be a cipőfűződ, nem akarok egyest adni az osztálynak, mert te orra esel futás közben. Gina, te pedig csinálj valamit azzal a szép hosszú hajaddal!
Mikor az egyébként kontyba szedett hajú, szexi feszülős X-men egyenruhát viselő tanárnő elhalad mellettük, Rob nyel egyet, aztán Reneé felé súgja:
-Sokkal rosszabb...
Közben Sarah beüti a kódot, a kis csapat pedig egyesével a hatalmas terembe vonul. Mivel majdnem mindenki most jár itt először, ezért érthető, hogy a többség tátott szájjal bámulja a csillogó termet, és a még 2037-ben is futurisztikusnak számító gépezetet, ami még kikapcsolt állapotban is meg tudja mozgatni az ember fantáziáját....nem mintha ebben a teremben bármi szükség lenne képzelőerőre. Az egyetlen, aki nincs oda a gyönyörűségtől Rob, ő szinte már unott arccal várja, hogy Sarah elkezdje az órát.
-Üdvözlök mindenkit a szimulációs gyakorlaton. A mai órán egy kicsit izgalmasabb feladatot kaptok majd, mint amit a többség, amikor először jár itt, de mivel mindannyian második generációs mutánsok vagyok, nem hiszem, hogy gond lesz. Kérlek mutassátok be magatokat pár szóban a többieknek, addig beállítom a gépet.
-Nos, azok kedvéért, akik nem ismernek még! - Kezd hozzá a fickó, ki az előbb még a falat támasztotta. - A nevem Amper, és élő árammá tudok változni!
-Helló, az én nevem Puma, és - a szőke lány egyszerre egy két lábon álló, fekete szőrű vadmacskaszerű valamivé alakul áll, hatalmas, éles karmokban végződő mancsokkal, és ijesztő szemfogakkal.
-Óriás! - Zengi be a termet egy 5 méter magas férfi hangja.
-Vihar - áll be a sorba egy fehér hajú fiú, ki ezt követően szégyenlősen tekint a plafonra, majd a társaira. - Izé...majd ha elindult a program megmutatom...nagyon látványos, esküszöm!
-Robert Darrow - mutatkozik be az utolsó gyerek is. - Ha nagyon becenevet akartok adni nekem, akkor legyen mondjuk - és egyszerre a bőre zölddé változik, páncélján pedig úgy centiméterenként hosszú, vékony tüskék jelennek meg - ROB!
Mindenki Reneé-re néz, hisz már csak ő maradt hátra. Időközben Sarah valami virtuális vezérlővel boxol, hogy végre megtalálja azt a programot, amit mára szemelt ki.

by **Roxanne De'Loise** Vas. Május 27, 2012 8:26 pm

Már nagyon untam magam egész nap az órákon, többnyire az ablakon bámultam kifelé, és látványosan szenvedtem, amiről minden bizonnyal a szüleim is hamarosan értesülni fognak, hiszen már ez sajnos nem az első alkalom, és azt hiszem engem sem fognak éppenséggel megdicsérni, de nem érdekelt. Egész nap egyetlen dolgot vártam, mikor végre eljött az edzés ideje, és az órarendben ott szerepelt, hogy szimulációs gyakorlat. Persze egész jól lepleztem, de legbelül ez az egy volt az, ami már jó ideje bizsergetett bennem valamit. Ennek ellenére mégis pókerarccal csatlakoztam a hat fős csapatba, korábban már nagyjából megfigyeltem a többieket, és mindegyikükre tudtam volna néhány sajátos ismertetőt adni. De nem szóltam, amíg mindenki csevegett, vagy elszórakoztatta magát, addig én csendben leültem hátamat a falnak támasztva és vártam. Vártam és figyeltem. Persze mint mindig most is volt a csoportban egy bohóc, aki már megint elkésett, és nagyokat pislogva emeltem rá a tekintetemet, ahogy a leendő tanárunkról esett szó. Bevallom, én sem ismertem a vezető tanárt, de a híre jócskán megelőzte. Az a tipikus horrorisztikus alak, akit nem nevezünk nevén, de mégis rettegünk tőle. Azért én nem tojtam össze magam olyan könnyen mint a többiek. Sőt, inkább legbelül egyre izgatottabb és kíváncsibb lettem, de persze ez nem látszott rajtam. Még akkor sem mozdultam meg, mikor elkezdődött a bemutatkozás, csak ültem a földön, térdeim felhúzva, amiket lazán lógatva tartottam a kezeimet. Hosszú hajam magasan lófarokba kötve, és átható, fürkésző pillantásokkal figyeltem meg azt, aki éppen következett. Aztán hirtelen csend lett. Ekkor már sejtettem, hogy rám várnak, de egy ideig nem szóltam, és várakozva néztek rám egyszerre.
~Istenem, de bamba fejetek van, ha most látnátok magatokat.~suhant át a gondolat a fejemen, majd sóhajtottam egyet, mielőtt rávettem volna magam, hogy én is megszólaljak, de továbbra sem álltam fel.
-Díszes egy társaság. Van itt minden, a rövidzárlattal kezdve a Barbie babán át az óriásig és a....tüskebökiig-néztem rá legvégül Robertre is-tisztára mint Óz a nagy varázsló...akkor én mondjuk leszek a Bádogember...-azért anyám elragadó stílusából belőlem is jócskán ragadt, még talán őt is jóval felülmúlom. Csak ekkor vettem rá magam, hogy felálljak ülő helyzetemből. Eszem ágában sem volt itt puszipajtást játszani egyikükkel sem, és óvodásnak sem éreztem már magam, hogy leírjam ki és mi vagyok, hiszen fölösleges, a Severald ikreket nagyon is jól ismeri mindenki a suliban.Talán túlságosan is jól....
Láttam a fintorokat és a nem tetszésüket, ahogy kiült az arcukra, biztos még megjegyzéseket is fogok kapni a flegma stílusom miatt, sőt azt is sejtettem, hogy a gyakorlat során talán a sértegetésért lehet, hogy alám is fognak majd tenni, de nem érdekelt. Ez csak fokozta a bennem pezsegni kezdő adrenalint.

by **Szellem** Hétf. Május 28, 2012 5:22 pm

Ha Reneé venné a fáradtságot, és végignézne a társain, láthatná, ahogy az óriásnak kilométeres magasságból esik le az álla, Amper szemeiben kialszik a szikra, Puma fújtat mint egy vadmacska, Vihar tombol, Robert pedig egyetlen hang nélkül eltátogja azt, hogy: "Légy a feleségem!", nem törődve a vele szemben álló édesanyja rosszalló tekintetével.
-Ó csodálatos, ebben az osztályba két bohóc is került - jegyzi meg Sarah a szemeit forgatva, majd dolga végeztével a csapat elé sétál. - Reneé szívem, jobb, ha most mondod el, mire vagy képes, minthogy valamelyik társad később megijedjen tőle, vagy nem így gondolod?
A szimuláció indulását egy erős fénysugár jelzi, ám természetellenes módon egyáltalán nem fáj a szemnek, még akkor sem, ha egyenesen belenéz az ember. Egyedül Gina(a párduc) takarja el a szemeit ösztönösen, de a dolog egyébként is túl gyorsan ér véget ahhoz, hogy értelme legyen reagálni rá. Mire a fény kialszik, a szoba eltűnik, mintha ott sem lett volna, és a helyét egy kietlen, romos város veszi át, melyet látszólag már több évtizede elhagyott minden lakója, így vagy úgy. Valami hatalmas közeledik a csoport felé, minden léptével megrengetve a földet.
-Üdv a világvégén - zendül fel a tanárnő hangja, ki mellesleg nincs már jelen a gyakorlaton. - A század elején így képzelték el az apokalipszist. Ma már tudjuk, hogy egy mutánsvadász óriásrobot nevetségesen drága lenne, főleg, hogy ha 10 mutáns összefog, legfeljebb 5-en esnek áldozatául, mielőtt megsemmisítik, de remélem azért elfogadható lesz a gyakorlat. Még valami, a ruhátok olyan anyagból készült, ami alkalmazkodik a képességetekhez, mintegy második bőrként szolgálva. Golyó és tűz álló is, viszont az, hogy a ruhának nem lesz baja egy nagy kaliberű lőszertől, nem jelenti azt, hogy nektek sem, bordatörést például simán szenvedhettek, úgyhogy csak óvatosan.Jó munkát.
Sarah néni hangja elcsendesül, az a valami pedig tovább közelít. Borzalmas hangot hallat, mintha valami ködkürt lenne, csak jóval hangosabb, és mintha rozsdás lenne, de nagyon...
-Rendben srácok, mi lenne, ha szétszóródnánk? - Kérdi Amper, s közben a távolban az egyik omladozóban lévő háztömb mögött felbukkan egy vöröslő hatalmas szempár, de épp csak egy pillanatra, mielőtt a sűrű füstfelhők újra elrejtenék ők a látómezejükből. - Ha tényleg akkora a tűzereje, így nem tud majd mindannyiunkat egyszerre elkapni...
a léptek egyre közelednek, de most már nem olyan hangosak, inkább sok kicsi zaj összességének tűnik, mintha valami...vagyis valamik menetelnének feléjük. Gina az első aki kiszúrja, igaz sokat segít neki, hogy felugorhat Óriás vállára.
-Robotok! Egy egész seregnyi béna gépfegyveres Star Wars Droid! - Nyomban lehuppan Rob mellé. - Majd köszönd meg apádnak!
A csapat szétszóródik, magukra hagyva Robert-et, és Reneé-t.
-Hát, jobb híján akkor kövessük a nagyfiú tervét, szóródjunk szét, és próbáljunk nem meghalni - nyugtázza egy vállrándítással, és ha Reneé nem ellenkezik, Rob-ot is elnyeli a sötét éjszaka.
Harci terem Droid-army

A masinák közben rendületlenül törnek előre. Pontosan úgy néznek ki, mint a baljós árnyak gépkatonái, leszámítva, hogy a kezükben AK-47-es képpuskát tartanak, melyből sosem fogy ki a lőszer, amíg a gépek kezében van. Ha egy diák szerzi meg, akkor nyomban csak 10 golyó lesz a tárban, vagy még annyi sem.

by **Roxanne De'Loise** Hétf. Május 28, 2012 6:19 pm

Sejtettem, hogy nem fognak örülni az elragadó és szerintem bájos stílusomnak, de ez egy cseppet sem izgatott. Még épp hozzá tetem volna valami "most meg mi a fenét bámultok" fél mondatot, amikor Sarah közbeszólt, hogy talán jobb lenne, ha én is mutatnék valamit. Ekkor láttam meg a mellette álló Rob-ot is, és nem kellett sok tudomány, hogy olvassak a szájáról.
~Te hülye vagy?!Ha az utolsó hímnemű lennél a földön akkor se...~gondoltam cinikusan, miközben csak egyik szemöldököm kúszott a magasba, de hangosan már nem mondtam ki amit gondolok. Ellenben ezért megmakacsoltam magam, elvégre is, nem vagyok cirkuszi látványosság, hogy még mutogassam is, mit tudok. Nem szóltam semmit arra, hogy megkaptam a másik "bohóc" titulust én is, de nem esett jól, és más esetben már feleselnék is vissza, de közben már a szeme előtt át is futott egy hirtelen villanás. Ezután a megszokott terem helyett, már egy totál más világban találtam magam. Érdeklődve fordultam körbe, felmérve a helyszínt, és éreztem, ahogy az izgatott bizsergés elterjed a testemben. Ekkor Amper persze átvette az irányítást, nem szóltam csak figyeltem.
~Héé, ki a franc mondta, hogy ez a hülye gyerek lesz itt a főnök?!~csak magamban fortyogtam, közben a kiscica is felmérte a terepet és leadta nekünk az infót. Legalább már tudtam, hogy nagyjából mivel állunk szemben.
-Az apád túl sok Star wars-t nézett. Már nem csodálkozom, hogy miért vagy ilyen...családban marad.-csak ennyit jegyeztem meg teljesen átlagos, semmilyen hangnemben. Közben meg már a többiek neki is iramodtak, és eltűntek a szemem elől. Aztán Rob is csatlakozott hozzájuk, és ott maradtam totál egyedül. Füleltem, és közben különböző terveket futtattam le az agyamban, hogy mit és hogyan kellene lépni taktikailag majd a továbbiakban. Ebben azért nem voltam olyan rossz, még ha folyton azt is hangoztatják az apámnak, hogy mennyire nagy nulla vagyok a suliban. Ami persze nem igaz, csak teszek a tanulásra. De ez itt egészen más történet.
Egyelőre igyekeztem "láthatatlanná" válni, és közelebb érni a már nem túl messze járó robot hadsereghez. Volt már pár anyag a tarsolyomba, amit elő tudnék hívni, de úgy gondoltam, most a legsikeresebb az lenne, ha valahogy megérinthetném ennek a droidos bandának a felületét,, úgyis azt mondják tűz ellen tűzzel harcolj. És akkor már tudnék valami szépet fabrikálni belőle...Mindenesetre most igyekeztem hangtalanul és gyorsan mozogni, és elsősorban olyan helyre rejtőzni, ahol nem vesznek észre, és fel tudom mérni közelebbről a terepet. Viszont a hangokból ítélve ezek rengetegen voltak, így akármennyire is egyedül akartam küzdeni, tudtam, hogy előbb vagy utóbb de a többiekre is hagyatkoznom kell, bár kétlem, hogy beloptam volna magam a szívükbe.
~Mindegy...egyedül is meg tudom oldani!~anyám büszke lenne rám, amiért ekkora magabiztosság van bennem, és apám is, hogy ilyen nagy arcot növesztettem...volt kitől tanulni az évek alatt....

by **Szellem** Kedd Május 29, 2012 10:11 am

Rob megvonja a vállát a szöszi visszautasítására, és újra felölti az unalom álarcát.
-Kár, kezdtem azt hinni, hogy a mai izgibb óra lesz, de akkor szenvedj egyedül anyjuk. - Súgja, és a sértődöttségnek még a nyoma sem hallatszik, igaz nagyon halkan kell beszélnie, hogy Sarah ne hallja meg őt, annak pedig nem lenne jó vége.
A szimulációba érve mindenki meglepődik azon, mivel állnak szemben, legalábbis a reakcióikból ezt szűrte le Robert, ki egyedülállóan most sem mutat túl nagy érdeklődést az események alakulása után. Minimum úgy viselkedik, mint aki ezredszer csinálja végig ezt az egészet...csak ma!
-Hé!!! A Star Wars A TRILÓGIA, mellesleg, te sem örökölhettél túl jó géneket, ha azon az órán sértegeted a családom, amit az anyám tart. - Megint felveszi azt a zöldes, tüskék alakot, amit az előbb, majd egy hatalmas ugrással az egyik ház első emeletének rég üveg nélkül maradt ablakán át tűnik el a lány szemei elől. Innentől kezdve tényleg magára marad a küzdelemben. A gépek közben egyre közelednek, és bár semmi jelét nem mutatják annak, hogy észrevennék Reneé-t, valamiért mégis célirányosan felé masíroz az a század, amelyiket látott. közben valahol a távolban géppuskaropogás, és mennydörgés teszi még hangosabbá ezt a kihalt várost, jelezve, hogy van ott még, ahonnan ezek jöttek, túlerejük pedig még annál is elsöprőbb, mint első látásra gondolták volna. úgy tíz méterre a gépek megtorpannak Reneé búvóhelyétől, vállukhoz emelik a puskákat, aztán mind a százan egyszerre felé fordulnak, és tüzet nyitnak. A hatalmas törmelékdarab, ami mögé elrejtőzött egyenlőre állja a sarat, ám kitudja, meddig marad ez még így, ahogy egyre nagyobb darabok pattognak le róla, és az összezúzott kő által felvert por is kezdi ellepni a levegőt. Közben amíg a század fele az eltereléssel van elfoglalva, a banda másik fele azon van, hogy megkerülje a fedezéket, egy klasszikus körbeölelő manővert alkalmazva a csapdába esett lány ellen. A folyamatos géppuskatűztől egy hangot sem lehet hallani, és a föld is beleremeg....tisztára mintha üreges lenne a talaj. Elvileg a metró erre közlekedett valaha, amikor még volt itt olyan, aki vezesse...

by **Roxanne De'Loise** Kedd Május 29, 2012 12:02 pm

Robert megsértődött rám, mikor kezdett eltűnni a szemem elől, csak akkor gondoltam bele, hogy talán tényleg kicsit túlzásba estem. Felnéztem az égre, tudtam, hogy amögött Sarah tanárnéni figyeli minden egyes mozdulatunkat, és már itt az elején azt hiszem jól eltoltam a saját gyakorlatomat. Csak halkan felsóhajtottam, majd megráztam a fejem, és a kezeimet, tudtam, hogy össze kell kapnom magam, nem hozhatok szégyent a saját fejemre, és ebben legalább jó vagyok, ha minden másban úgyis rám sütötték már a haszontalan jelzőt. A fedezékem csak ideiglenesen tűnt jó ötletnek, már senkit nem láttam a korábbi csapatból, viszont a század már látótávolságon belül volt. Mikor már azt hittem elhaladnak mellettem rá kellett jönnöm, hogy túl egyszerű dolgom lenne, ha csak végig kellene bujkálnom ezt a gyakorlatot. Feltúráztattam magam azon, hogy mi van, ha gyávának fognak titulálni, és éreztem, ahogy kezd bepörögni az agyam, hogy ezt márpedig nem fogom hagyni, én nem bujkálásra teremtettem!!!
De nem volt túl sok időm agyalni, mert a gépek hada felém fordult és már záporoztak is a golyók. Lehúztam a fejem, amennyire csak tudtam, hogy lehetőleg ne találjon el egyetlen golyó sem, és közben kerestem valamit, ami a segítségemre lehet. Úgy egy nagyobb karnyújtásnyira vettem észre a rég leamortizált, összetört fém állványt, melynek a tetején valamikor egy utcai lámpa lehetett, de most már csak valami ócska fémnek tűnt.
~Átmenetileg jobb lesz mint a semmi.~gondoltam, majd megpróbáltam nyújtózkodni, amennyire ez a fedezékemből telt, de ekkor vettem észre, hogy a század másik fele kezd bekeríteni. Kockáztatnom kellett, így lehasaltam, és kúsztam, és szerencsére, épp két ujjammal sikerült elérnem a fémet, ami nekem már nagy segítség volt. Ahogy hozzáértem a fémes anyag azonnal beborította a testem, viszont mégsem volt egészen tökéletes a dolog, ugyanis a fém kicsit rozsdás volt. így az egész színem vöröses rozsdabarna lett.
~Nagyszerű.~hirtelen eszembe sem jutott, hogy ha ez rozsdás fém, akkor az rajtam sem lesz különb. De átmenetileg többet fog fogni mint a köves romos fedezékem. Ekkor ismét felhúztam magam, és láttam, ahogy az épület mögül egyre jobban közeledik a csapat másik fele. Ha nem lépek le innen nagyon gyorsan, akkor nekem annyi, és vége az egész szimulációmnak, és akkor okkal fogják mondani, hogy "lúzer".
Ahogy a robot banda dübörgött furcsa érzésem támadt, mintha az egész föld beleremegne, de mégsem földrengésszerűen, hanem mintha az alattam lévő tér teljes egészében berezonálna. Ez felkeltette az érdeklődésemet, és a fülemet a földhöz nyomtam. Kellett egy kis idő, de a felismerés annál örömtelibb volt.
~Ez az...~majd ahogy volt egy lélegzetvételnyi időm, felegyenesedtem a fedezékem mögött, és ökölbe szorított kézzel, hatalmas erőt víve egy ütésbe vertem egy nagyot a földbe. Az behorpadt, és még kellett néhány ütés, de közben a kezemet beborító fém sem volt már túl sokáig tartós állapotban, így sietnem kell. Újabb ütések, amikor végre megadta magát alattam a talaj, és egy sötét lyuk tátongott, lefelé a mélybe. Jelenleg ez volt ez egyetlen menekülő útvonalam, függetlenül attól, hogy odalent mi vár majd rám. LEugrottam a sötét mélybe, ahol viszont villódzó homályos fény villant fel olykor, ahogy a még futó áram nyomán szikrák alakultak ki a törött vezetékekben. Ekkor láttam, hogy hol is vagyok valójában.
~Egy metró alagút.~de nem volt sok időm álmélkodni, rohannom kellett, hiszen a droidok még mindig a nyomomban voltak, és ha engem nem tartott vissza a fal, őket sem fogja sokáig. Neki iramodtam, és teljes erőmből futni kezdtem, időközben a rozsdás fém szinte leolvadt a testemről, sejtettem, hogy nem lesz túl hosszú életű, ahhoz sokkal masszívabb anyagot kell találnom, hogy formálni is tudjam adott esetben. Rohantam végig a metró sínek nyomán, de jelenleg fogalmam sem volt, hogy merre fogok kilyukadni, vagy hogy adott esetben itt találkozom e valamivel.

by **Szellem** Kedd Május 29, 2012 9:02 pm

A szimuláció még tíz perce sem tart, de annak résztvevői máris egy emberként átkozzák azt az idiótát, akinek utasítására mindannyian egyedül néznek szembe, és az igazat megvallva Amper sem tartotta már annyira jó ötletnek a dolgot, miközben ott lihegett a nyakában egy századnyi, az Asimov-i robotika törvényeit maximálisan tiszteletben tartó kedves robot. Túl a képpuskatűzön, a jajveszékelésen, és a mennydörgésen, a város, és a virtuális világ tetején egy titokzatos alak guggol, szemmel tartva minden diákot furcsa futurisztikus látcsövén keresztül, de igazán nincs elragadtatva. Aztán szemügyre veszi Reneé-t.
~Nocsak, valaki a tömegközlekedést választja az országút helyett.~
Az eget ellepő sűrű koromfekete fellegekből hatalmas villám indul meg a kiszárad föld felé, ám egyetlen ember sem leli halálát általa. Mivel mindössze hatan lélegeznek még a világon, erre amúgy sincs túl sok esély.
~Cseppet elkésett a környezetvédelemmel, de mellékes, lássuk, hogy boldogul odalent.~

Reneé jó öt métert zuhan a tátongó mélységbe, a kavics viszont, amit a lába levert még tovább hull, a sötétben feneketlennek tűnő verembe. Aztán, mintha csak isten kegyelmezne meg, a ramaty állapotban lévő lámpák összeszedik magukat, és utolsó látogatójuk tiszteletére megtörve ugyan, de mégis büszkén pislákoló fényt szolgáltatnak, és egyszerre nem is tűnik olyan mélynek az alagút, főleg, ha peremet veszi célba, és nem a sínt.

LINCOLN CENTER

Ez áll egy kormos, csálén álló táblán, melyet alig van ideje elolvasni a lánynak, mielőtt a lámpák egyesével lehelnék ki lelküket, végső búcsút mondva a civilizáció utolsó hírmondójának. Közben a gépek sem restek követni őt, és egyesével ugrándoznak le a lukon, amit hátrahagyott. Az éktelen csörömpölés, és a reccsenések alapján úgy tűnik, túlbecsülték állóképességüket, és ezt igazolja azt is, hogy az ötödik műugrót követően abbamarad a művelet, majd nem sokkal később az egyik gép leereszti a korábban látott utcai lámpás, és a többiek már azon csúsznak le. Amint összegyűlnek öten, üldözőbe veszik a lányt, és bár nem láthatja, biztos lehet benne, hogy közben a felszínen lévők is kutatnak egy alternatív lejárat után. Megint célirányosan felé haladnak, és semmi jelét nem mutatják annak, hogy egyáltalán feltűnne nekik az, hogy sötét van, zavarni legalábbis nem zavarja őket a keresésben, ez egészen biztos.

by **Roxanne De'Loise** Kedd Május 29, 2012 9:35 pm

Egy kicsit nyugodtabb voltam, hogy már nem vagyok célkeresztben és nyílt terepen mint odafent, de tudtam, hogy túl sokáig itt sem húzhatom, hiszen ez is lehet egércsapda a későbbiekben, ha túl sokáig időzöm idelent. Egyelőre csak az érdekelt, hogy teljes erőmből megállás nélkül rohanjak, keresve valami fel vagy kijáratot innen. Volt egy olyan érzésem, hogy két irányból lesz várható a támadás, minden bizonnyal utánam is lejönnek, és odafent is számolok némi fogadtatásra, de egyelőre, ha nyerek egy kis előnyt, akkor nem a puskacsövekkel kell szemeznek, ha kijutok innen. Rohanás közben egyrészt figyeltem, hogy nehogy eltaknyoljak valamibe, a sérülés most túlságosan lelassítana, ami nem lenne jó, másrészt pedig azon agyaltam, hogy merre keressen a kiutat innen, ugyanis nem ismertem ezt a terepet, de ha kicsit is hasonlít a valóságra, akkor valahol kell hogy legyenek a metró vonalon is elágazások, nagyobb csomópontok, megállók, sőt, valahol vészkijáratnak is lennie kell. Azért igyekeztem ezt végig gondolni, ugyanis ezzel meglephetem a doriod robotokat, ha nem épp ott bukkanok fel, ahol adott esetben számítanak rám. Ez egész jó lehetőségnek tűnt, így hogy jobban belegondoltam, de ki tudja, hogy odafent a többiek mennyire kötik le az adott csoportokat, és ezek különben is olyanok voltak mint a hangyák, rengetegen voltak és csak özönlöttek elő a semmiből...de annyian csak nincsenek, hogy minden kijáratnál legyenek.Vagyis jobban mondva reménykedtem, hogy nincsenek annyian.
~Vajon mi lehet a többiekkel.~egy röpke másodperc erejéig ez is megfordult a fejemben, majd megráztam a fejem, elhessegetve a gondolatot, most csak én voltam itt, egyedül, nyomomban ki tudja hány robottal. Nem volt egyszerű haladni, hiszen épphogy elhagytam a Lincoln Center megállóját, ahová pottyantam, néhány méter után az alagútra sötét homály borult.
~Nagyszerű....már csak ez hiányzott.~morogtam az orrom alatt, de nem lassíthattam. Nagyjából éreztem, hogy mennyire haladok a fal mellett, és ha esetleg valamilyen vészkijárat lenne a közelben, akkor éreznem kell a levegő mozgását, remélhetőleg leszek annyira éber, hogy ne menjek el mellette. A terveim közt az szerepelt, hogy vagy rohanok egy megállóhelyig, vagy valamelyik tervezett vészkijáraton azonnal letérek az útvonalról. De persze az egész alagút egy sötét meglepetés volt a számomra, nem tudhattam, hogy mivel fogok még találkozni odalent, volt egy rossz érzésem, mióta nekiindultam a metróvonalnak, de majd meglátjuk.....

by **Szellem** Kedd Május 29, 2012 9:50 pm

Az alagútban menekülni okos döntés volt, a robotok ugyanis hamarosan a lépcsőn is úgy ömlöttek le, mintha valaki leborított volna egy hatalmas vödör szurkot, és kivételesen a program sem csal, melynek egyetlen célja megtalálni, és kicsinálni minden diákot, ezért a gépek csak akkor lehetnek biztosak benne, hogy prédájuk megszökött előlük, mikor a két csapat összetalálkozik. Újra gyülekeznek, majd minden alagútba elküldenek 1-1 feláldozható katonát, hogy majd az, amikor rátalál a nőre, akkor annak halálából megtudják a pozícióját, és megint ráronthassanak százan.

Közben Reneé egész jól halad előre, annak ellenére, hogy a vaksötétben többször is megbotlik a kábelek rengetegében, a sűrű por pedig valósággal ellepi tüdejét, de a jelek szerint ő is tudja, hogy ez még mindig kevésbé fáj, mint ezer töltény, és a diáktársak röhögése, ezért rendületlenül tör előre, míg míg meg nem érzi végre azt a bizonyos légáramlatot. Az első vészkijárat beomlott, bizonyítva, hogy itt mindennek feltett szándéka őt szívatni, de ha akarja, el tudja takarítani a romokat az útból, viszont úgy 50 méterre tőle ott vár rá a következő. Gyorsan kell döntenie, mert a széles alagútban már ott visszhangzik követőjének hangja, ki egyenlőre nem láthatja őt a kanyar másik oldaláról, de abban biztos lehet, hogy percekkel később már meg fog változni a helyzet. A gép egyébként elég ügyetlenül lépdel a közel sem az ő lábához tervezett talajon, így lehagyni nem lenne nagy művészet, legalábbis egyenlőre...

by **Roxanne De'Loise** Kedd Május 29, 2012 10:05 pm

Rohadt sz*r volt szívni azt a poros, dohos levegőt, ami odalent volt, éreztem, ahogy az izzadt bőrömre tapad a kosz, és minden mocsok, ami a levegőben volt, már biztos jó kormos lehet az egész arcom, még talán hajat se kell festenem, az is fekete lesz, mire kimászom innen. Volt, hogy majdnem hasra estem egy egy kiálló kábelben, de azért időben sikerült egyensúlyoznom és átemelve a lában tovább rohannom. Legszívesebben szitkozódtam is volna már, ahogy anyám szokott, ha dühös, de nem vezethettem még jobban a nyomomra, a minden bizonnyal már közel járó robotokat. Pedig ejj de jól esett volna néha csak úgy kimondani a dolgokat.
Megéreztem a beszűrődő tiszt levegőt, mely jóval elkülöníthetőbb volt mint az itteni áporodott levegő. Viszont ezt jól megszívtam, ugyanis beomlott az egész. Kattogott is tovább az agyam, de hallottam visszhangzani a robot járását az alagútban
~Rohadjatok meg, olyanok vagytok mint a vérszívók.~gondoltam dühösen, miközben gyorsabban vettem a levegőt. Áshatnék, de az beletelik egy kis időbe, de addigra ideér a droid, akkor még semlegesítenem is kell, de közben addigra megtudják, hogy hol vagyok, és mire kiásnám magam, már el is buktam. Soha nem pörögtem még így, ilyen helyzetben sokkal jobban érvényesülhettem mint az iskolapadban, és bár elég sok gátló tényező volt, amiről nem voltam meggyőződve teljesen hogy nem szándékos, de mégis totál bepörögtem az izgalomtól. Végül pillanatok alatt döntöttem, megkockáztatom, hogy megnézem a következő vészkijáratot, ha az is beomlott, akkor nem futok tovább, hanem ások és harcolok. Nekiindultam ismét a nagy rohanásnak, de ahogy menet közben még felpislákolt egy szikra néhány leszakadt vezetékből megláttam valamit. A metró alagút kiszélesedett és mintha a másik oldalon egy kiéget metrószerelvényt láttam volna. Ezek szerint lehet, hogy egy nagyobb csomóponthoz érkeztem, ahonnan elágazhat az alagút. Talán megcsillant egy reménysugár...vagy amilyen peches vagyok nem, közelebb kell érnem, hogy nagyjából láthassam annyira amennyire megszokta a szemem a sötétet, és amennyire pislákolt ott a közelben a szikra.

by **Szellem** Pént. Jún. 01, 2012 8:27 pm

Abból az irányból, amerről a fémes talpak dobogása a gépesített üldözőt sejtetik egy éles, pittyegés indul útjára, ám ilyen messziről nehéz lenne megmondani, hogy pontosan mit is jelenthet, Reneé pedig úgy dönt, inkább nem várja meg, nagyon helyesen. Mikor már messze jár onnan, valami, vagy valaki újabb lyukat tör az alagút tetejébe, ő ebből viszont már nagyon keveset hall, hisz rekord idő alatt jutott el a következő állomásra, melynek neve a tábla szerint:
Harci terem 9k=

Sajnos ez is ugyanolyan kihalt, mint az előző, leszámítva, hogy itt sokkal több metro szerelvény vesztegel, hisz ez egy fontos közlekedési csomópont volt valaha, mielőtt azok a gépszörnyetegek odafent lerombolták ezt a világot, és megöltek mindenkit, aki csak rajta élt. Az állomáson csend honol, a robotok egyenlőre nem értek ide, és semmi jelét nem mutatják annak, hogy erre tartanának, de őket ismerve ez nem feltétlenül jelent jól, lehet csak túl mélyen vannak ahhoz, hogy Reneé meghallja a feje fölött masírozó hadsereg lépteit. Minden esetre pillanatnyilag egyedül van idelent, leszámítva azt a furcsa sárga szempárt, amit csak a szeme sarkából vehet észre néha, mert ha tényleg létezik, és nem csak a képzelete szülte, akkor ez a valami nagyon igyekszik, hogy ne kerüljön a szeme elé. Bármi is az, villám gyorsan mozog, egyetlen hang nélkül, és kizárólag az árnyak közt hajlandó megmaradni, árnyékból pedig van idelent bőven, inkább a fény az, ami egyre csak fogy.

Ha fülel, hallhatja, hogy odafent, valahol a távolban géppuskaropogás vette kezdetét, melyre az égiek mennydörgéssel felelnek. Valami nagy is mászkálhat arra, mert lépteit még ilyen távolban is hallani lehet, de aztán, ahogy múlnak a másodpercek, ezt a zajt teljesen elnyomja a több tucat gépfegyver áriája, majd hamarosan ezek is elhallgatnak, és a felszín újra csendessé válik, halálosan csendessé.

by **Roxanne De'Loise** Szomb. Jún. 02, 2012 2:48 pm

A nagy rohanás közepette is próbáltam azért fülelni, amit nem könnyített meg a saját pulzusom erősödő dobogása a füleimben, de azért igyekeztem elkülöníteni minden egyes zajt. A pislákoló fényben sikerült megnéznem a táblát, hogy hol is vagyok, így egyből kiderült, hogy nem tévedtem, valóban egy csomóponthoz értem, ahol állt néhány ütött kopott szerelvény, de a helyzethez képest volt amelyik igencsak jó állapotban volt még. Megpróbáltam átmászni a sötétben a szerelvények felé, egyszer majdnem hasra is estem valamiben.
-Hogy a jó büdös...-csúszott ki a számon, szerencsére nem túl hangosan, és észbe kaptam mielőtt cifrábban folytathattam volna a káromkodást. Összeszedtem magam, és átmásztam a vágányokon, majd odaértem az egyik szerelvényhez.
~Ez tök sötét, chrrr....~nem is tudom miben reménykedtem egy ilyen feneketlen végeláthatatlan alagútban. ÉS akkor valamit mintha láttam volna. Megborzongtam. És ez már nem az első, kicsit olyan érzésem volt, mintha valaki vagy valami folyamatosan figyelne, és már jó ideje szemmel tartana, mióta lejöttem ide. Ez rettentően zavart, nem tudtam eldönteni, hogy csak kezdek paranoiás lenni a sötéttől, vagy tényleg van ott valami....szívem szerint inkább nem akartam tudni, de nem hagyhatom figyelmen kívül, hiszen mi van ha egy újabb ellenfél. Amire most nagyon lett volna szükségem, ennyi droiddal a nyomomban. De tényleg...mintha már nem hallanám őket...vagy létezne egy csendes osonó üzemmód is?! Rettentően zavart hogy nem tudok semmit, és az érzékszerveim közül se sokra hagyatkozhattam jelen körülmények között.
~De jól jönne most annak a kiscicának vagy mifélének a kifejlett érzékszervi képessége~gondoltam, de nem hagyhattam el magam, most még nem, hiszen messze volt még a végkifejlet. Viszont be kellett valahogy biztosítanom magam, bár itt nem túl sok olyan anyag volt, amit használhatnék, kivéve a fémet, ami a szerelvényt is borította.
~Átmeneti megoldás~gondoltam, és megindultam felmérni a terepet az egyik, hozzám közelebb eső szerelvény mentén.A szikra még olykor felvillant, így nagyjából láttam a vagon oldalát, de azért kézzel is igyekeztem kitapintani. Csukott szemmel húztam végig rajta a kezem, hogy érezzem magát az agyagot, ahogy az lassan átszivárog a testembe az érintés nyomán,s lassan a világos bőröm ezüstös színt öltött, ahogy a fém szinte egybeolvadt a testemmel. És ekkor hirtelen kinyitottam a szemem...valami megváltozott a levegőben. Gyorsan kaptam fel a fejem, és próbáltam meg körbenézni. Az érzés még mindig nem változott, hogy valami még van itt rajtam kívül, és kezdtem úgy érezni, hogy ez itt már közel sem paranoia. És a csend. Nem tudtam eddig, hogy mi lett más, de aztán rájöttem. Nem hallottam a robotokat közeledni, valahogy minden zaj megszűnt körülöttem. Nemrég még hallottam a felszín zajait, tompán, de leszűrődtek, és most semmi. Csak ez a síri, nyugtalanító csend. És bevallom, ettől én sem lettem nyugodtabb, sőt...Nem tudtam mi is a rosszabb, hogy hallottam a nyomomban lévő droidokat, vagy most, hogy nem hallom őket, de helyettük van itt valami más, amiről nem tudom, hogy mi, és hogy veszélyes e rám nézve, ha igen, akkor mennyire.
~Bújj bújj szellem..~jutott eszembe hirtelen egy régi film, és kicsit meg is zavarodtam, hogy akkor most mire is koncentráljak. Ha itt felmegyek a felszínre ott lesznek a robotok, ha itt maradok itt van ez a valami, és persze jöhetnek még robotok. Egyik jobb választás mint a másik. Igencsak kattogott az agyam, hogy jelen esetben merre is vegyem az irányt.

by **Szellem** Vas. Jún. 03, 2012 4:34 pm

Ahogy Reneé tovább lépdel a félhomályban, a roncsok közt, felfedezheti a lábai előtt heverő, szerencsétlenül járt droid katonát. A gépesített kommandósnak elvették a puskáját, és valaki a fejét is letépte, miközben kettétörte a derekát, és mélyen a vállaiba karmolt hátulról. Nyaka még mindig szikrázik a benne futó kóboráramtól, ám ereje fogyóban van, és holttestét szépen lassan körbeöleli a sötétség, ahogy elhalnak az apró villámok, melyek mint a vér, úgy hullanak ki rézből szőtt ütőereiből. A gép "páncélja" nem valami figyelemreméltó, sima acélból készült, akárcsak a metró kocsik, hisz tervezői inkább a mennyiségre mentek rá, mint a minőségre, ami valahol érthető: egy robotot lezúzna bárki, ha adamantiumból van akkor is, de ezret...hát az már több mint kihívás.

Csörömpölés, majd halk szitkozódásra emlékeztető nesz indul útjának az alagút egyik sötét szegletéből. Hamarosan egy patkány szalad ki onnan, és mint akit ágyúból lőttek ki vágtat el a szőke hajú lány mellett. Végül egy puska csöve is előbukkan az árnyak közül, és az azt szorongató két szőrös mancs, majd nem sokkal utána az édes pofika, ami ahhoz a vadmacskához tartozik, akit a gyülekezőn Reneé már megismerhetett. A lány visszaváltozik emberi formájába, a puskát azonban nem akarja leereszteni, csak azért sem.
-Mi a neved! Gyorsan, mielőtt keresztül lőlek!
Gina nagyon próbál fenyegetően hangzani, ám ha sikerül neki, azt inkább a kalasnyikovnak köszönheti, nem pedig reszkető hangjának, és a még mindig csillogó, sárga cica szemeinek.
-Nem viccelek!
Kiáltja, egyre zaklatottabb hangon, és tesz még egy lépést közelebb. A fénybe érve láthatóvá válik sérült válla, amit valami nagyon csúnyán megpörkölt. Fájdalomnak nem mutatja semmi jelét a lány, de a felhólyagosodott bőr önmagában is elég elborzasztó tud lenni, az égett hús szaga pedig kimondottan autentikusra sikerült ebben a gyakorlatban.

by **Roxanne De'Loise** Kedd Jún. 05, 2012 3:59 pm

Óvatosan lépkedtem, mikor a lábam beleütközött valamibe. Akkor szikrázott fel a fény, és láttam meg a droidot a lábam mellett, vagyis jobban mondva azt, ami maradt belőle. Körbenéztem, majd leguggoltam mellé, és megvizsgáltam.
~Elég sz*rul nézel ki barátom.~konstatáltam magamban a dolgot, megnéztem a sérüléseket, és úgy tűnt, mintha valami állat végzett volna vele. Épp a karmolásokon húztam végig az ujjaimat, mikor meghallottam a zajt az egyik folyosóról. Lassan álltam fel, majd a bal kezemet ökölbe szorítottam, ami ezután torzulni kezdett, megnyúlt, majd hegyes alakot vett fel, és formálódott át egy éles, vastagabb fémkarddá. Tudtam, ha a droidok jönnek, akkor rövid ideig a testemet borító fém megvéd, és ha utat kell törnöm akkor átmenetileg a fémkard is megteszi. De valami azt súgta, hogy itt nem a droidok mászkálnak, azok minden bizonnyal nem bujkálnának itt vagy lopakodnának csendben, sőt...épp ellenkezőleg. Lassan léptem el egy lépést a robot maradványaitól, majd néztem a lábam előtt elrohanó patkányt. De a zaj ekkor újra megcsörrent, nem lélegezhettem fel, és a következő pillanatban már a halovány fényben egy puskacsővel néztem farkas szemet.
Merev tekintettel álltam, vártam, hogy majd a droid feltűnik a puska végén, de tévedtem. Valaki egészen más fogta azt a fegyvert. Kicsit kikerekedtek a pupilláim, a szőrös karok és a sárga szemek láttam, és akkor tudatosult bennem, hogy mégsem vagyok hülye vagy paranoiás, tényleg volt itt még valaki rajtam kívül...ő. Továbbra sem mozdultam, miközben Gina visszaalakult emberi alakjába, és fenyegetőzni kezdett.
~Ez nem volt túl meggyőző...de ha a fegyvert is számításba veszem...~gondoltam már megint cinikusan, de ez a helyzet most nagyon nem az volt, mikor nála volt a fegyver és nem nálam.
-Ha nincs szükséged a segítségemre, és el akarsz bukni a vizsgán, akkor rajta, lőjj csak le nyugodtan.-azt hiszem, nem épp ezt a választ várta, de remélhetőleg nem olyan hülye, hogy ebből nem szűri le, hogy én is csapattag vagyok, vagyis csak voltam, addig, amíg el nem indultam egyedül ebben a metró alagútban. Tulajdonképpen csak ezután kapcsoltam, hogy bakker az egész testem tiszta fém, a fél kezem helyén is egy kard villog, és mivel nincs túl jó állapotban, nehogy félre értse a helyzetet, és hamarabb lőjjön, mielőtt gondolkozna. De én sem voltam biztos magamban. Eszem ágában sem volt leolvasztani magamról az úgynevezett gyors páncélomat, hiszen én sem lehettem egészen biztos abban, hogy ez a csaj az, akinek mondja magát.
~Ez viszont így patt helyzet.~bosszankodtam magamban, hiszen itt a félhomályban, mindketten fegyverrel felszerelkezve a gyanú árnyékában csak megválaszolatlan kérdésekkel a fejünkben fogjuk a fegyvert a másikra. Ez így nem lesz jó.
Ekkor látom, hogy a vállán a sérülés nem fest valami túl jól, a szőrös végtagokból ítélve úgy gondoltam, ő lehetett az, aki kinyírta a droidot.
-Reneé vagyok, és jobban örülnék, ha nem szegeznéd nekem azt a sz*rt. A vállad viszont elég rosszul fest. Viszont nincs túl sok időnk a bájcsevejre, ugyanis a droidok lassan beérnek minket. És bár eggyel elbántál, ezek százával özönlenek majd be, és mint látod ez itt egy egércsapda. Vagy leteszed azt a fegyvert és kijutunk innen együtt, vagy teszek rá, itt hagylak, és sérülten úgy oldod meg a dolgot egyedül, ahogy akarod.-magabiztosan sziszegem neki a szavakat, és a tekintetem is elszánt, tudom, hogy a sérülésével lelassíthat, de ott volt a jóindulat apró szikrája, hogy így meg nem hagyhatom itt, de szebben ezt most nem tudtam vele közölni.
Viszont úgy gondoltam, hogy talán együtt jelenleg jobb esélyekkel indulhatunk, mint ha egyedül ki ki megy a maga útjára, de a válla ettől még mindig aggasztott, márcsak taktikai szempontból is, hogy azzal milyen gyorsan képes mozogni, hogy használható lesz e a képessége, meg tudja e védeni magát, támadás stb...minden úgy pörgött le az agyamban mint egy gyors tesz. Remélem nem filózik itt nekem sokáig, mert akkor én tényleg itt hagyom.

by **Szellem** Kedd Jún. 05, 2012 7:36 pm

Gina türelmesen hallgatja végig a nőt, már amennyire ebben a helyzetben türelmes tud lenni valaki, sebesülten, fegyvert szorongatva, egy kardkezű nő sziporkáitól visszhangzó teremben.
-A másik gép is ezt mondta - feleli dacosan, a fegyver pedig sziklaszilárdan a kezében áll, még mindig. Viszont, teljesen nem szúrhatta el a dolgot Reneé sem, mert még mindig nem lő rá, sőt, közelebb lépked, majd amikor már csak néhány méter választja el őket, a levegőbe szippant, ezt követően pedig még közelebb lépked, és jó fél percnyi szimatolás után leereszti a puskáját.
-Kösz, hogy észrevetted - sandít éget vállára - a pasimnak bezzeg az sem tűnne fel, ha két fejet növesztenék - folytatja ironizálva, mint aki meg sem érzi a fájdalmat, ám mikor egy kóbor hűs szellő felborzolja mindkettejük frizuráját, és megérinti a sebét is, jól hallhatóan felszisszen.
-Az egyik rohadék felrobbantotta magát, mielőtt letéptem a fejét! Ilyen sosem volt a filmben! - Panaszkodik, teljesen elvetve a kemény lány szerepét, és immár a puskát is a csövénél fogja, teljesen rosszul. Állni már nincs kedve, így inkább leül valami sötét fémládára. Fény híján nem látszik mi az, de talán jobb is ez így. - Biztos ki akarsz menni innen? Itt legalább nem fér el a...
Ám ebben a pillanatban Puma elhallgat, és felkapja a fejét, mint aki valami távoli neszre lesz figyelmes. Testét szőr borítja el(már ahol ez látszik a kezeslábastól), arca megnyúlik, és úgy általában vastagabb lesz mindenhol.
-Hívtad a barátaidat is? - Kérdi egy rémült, de sokkal mélyebb hang, mint az előző, gazdája pedig a vállához emeli a puskát, harcra készen. A nesz, amit meghallott természetesen a gépektől származik, kik nem restek tüzet nyitni rájuk, mind a harmincan egyszerre. Három különböző alagútból jönnek, és hihetetlenül gyorsan közelednek a lányok felé. Gina tüzet nyit rájuk, és el is kap hármat közülük, de aztán egy sorozat gyomron találja őt, mitől hátrabukfencezik az egyik fedezék mögé, aztán pedig nyöszörögve kuporodik össze a földön. Ahogy Sarah megmondta: az öltözék golyóálló, de attól még nem kényelmes, ha eltalálnak, nagyon nem...
Közben a gépek folyamatosan törnek előre, fegyvereik pedig megállás nélkül öntik magukból az ólmot, szanaszét lyuggatva a metrókocsikat a lányok körül, és ha nem találnak ki valamit de gyorsan, akkor a lányokat is.

by **Roxanne De'Loise** Kedd Jún. 05, 2012 8:08 pm

Azért ahogy elnéztem ő is az a fajta lány volt, aki próbálta megjátszani a kemény vagyok stílusú lányt, de azért ettől függetlenül ott volt benne a törékeny nő is, ami miatt olykor mégis annyira elveszettnek tűnik. Ezzel szemben én nem játszottam szerepet, sajnos az elcseszett családi háttér ilyen torz személyiséget képes alkotni, mint amilyen én is lettem. Bezzeg Theodore, ő valahogy mindig tudja mikor hogy viselkedjen egy egy adott szituációban, azt hiszem kettőnk közül ő azért valamivel csiszoltabbra sikerült mint én. Egy másodperc erejéig meg is érzem a hiányát, hiszen azért ha rajtam múlik gyakran vagyok a közelében, de van, amikor bárhogy szeretném, nem tehetem meg. Megráztam a fejem, a kis kalandozásomra most nagyon nem volt időm, így újra Ginára figyeltem. Ő sem repesett az örömtől, gondolom az még jobban nem dobott rajta, hogy kiderült én vagyok az, akivel a harc során összetalálkozott, de ez ellen nem tudok gyógyírt.
A pasis megjegyzésére csak megforgatom a szemem, szerencsére ilyen félhomályban ezt aligha fogja észrevenni.
-Szóval felrobbantotta magát. Hm.-csak hümmögtem, miközben feldolgoztam a hallott információt, ami talán még nem jöhet rosszul, minden bizonnyal akkor a többi ilyen masinába is be van építve ilyen önpusztító, robbanó rendszer. A lábamnál lévő roncsból már aligha fogok bármit is kideríteni, de talán ezt még felhasználhatjuk a későbbiek folyamán.
Mikor eltorzult az arca a fájdalomtól, már akkor tudtam, hogy nem lesz egyszerű egy sebesülttel az oldalamon haladni, de most nem tehettem mást.
Átváltozott,s akkorra már én is meghallottam a közeledő gépek verte zajt, amely visszhangzott az alagútban. Kellett egy kis idő, mire össze raktam, hogy menekülő út aligha lesz, mert az összes alagútból jönnek, mint a hangyák.
~A rohadt életbe.~ráncoltam össze a homlokomat. Puma sem tudta végig mondani, hogy odafent mi várna ránk, gondoltam, hogy nem a délutáni tea, de azért jó lett volna tudni, hogy odafent mivel futott össze, illetve, hogy a többiekről tud e bármit is.
Időnk már nem volt a csevejre, mert a golyózápor megindult, szerencsére éppen időben tudtam lebukni az egyik szerelvény mögé, innen még pont láttam Pumát, ahogy bekap pár lövést, de még elér a fedezékbe. Lázasan járt az agyam, tudtam, hogy itt nem maradhatunk, mert az életveszélyes, de nem biztos, hogy ilyen golyótűz mellett ki tudnánk törni.
~Gondolkozz Reneé, gondolkozz...~próbáltam törni a fejem, viszont egyelőre semmi használható nem ugrott be. Viszont tudtam, hogy a kard itt most nem lesz elég jó, így behunyva a szemem sikerült a fémet egy egyszerűbb lőfegyverré alakítanom, de mivel sem az anyag, sem a képességem nem volt még elég masszív így ez csak átmeneti segítség volt. Kibújva a metró szerelvény mögül lőttem a droidokra, de közben ahogy csak tudtam elindultam Gina felé. Sikerült nekem is néhányat leszedni, de a combom hirtelen pillanatok alatt lezsibbadt. Akkor már tudtam, hogy egy golyó telibe kapott, és bár a ruha sokat véd, de tény, hogy a lövés még így is rohadtul fáj. Immáron ott guborogtam Puma mellett, és felváltva lőttünk.
-Figyelj, pár méterre van egy vészkijárat innen, de nem tudom, hogy használható e. Az előző sajnos beomlott, ezt még nem sikerült megnéznem. -hadarom el gyorsan neki a dolgokat.-Ha jól számoltam, akkor ez még csak egyfajta előörs lehet, nincsenek olyan brutál sokan, de ha itt ragadunk, akkor minden bizonnyal a többi is beéri őket, és akkor bukta van.-közben én is rágódom, hogy mit tegyünk. Ekkor veszem észre a karnyújtásnyira lévő ládát, amire az imént a lány ült le. Furcsa, mert az előbb szinte fel sem tűnt, hogy itt van.
-Ez meg....-megpróbálok odakúszni, hogy megnézzem.
-Tudod, ha ezekben a droidokban van önpusztító rendszer, akkor azt a visszájára is lehetne fordítani, ha valahogy sikerülne, csak az egyiküket berobbantani, akkor minden bizonnyal beindulna egyfajta láncreakció, és azzal időt nyerhetnénk, hogy elhúzzunk innen.-beszélek neki közbe, miközben megpróbálom kideríteni, hogy miféle láda ez itt, és hogy nyitható a, ha igen, mit is rejt...és remélhetőleg addig bennem is összeáll egyfajta menekülési terv.

by **Szellem** Csüt. Jún. 07, 2012 12:11 pm

A 25 főre leredukált kivégzőosztag rendületlenül menetel a lányok felé, géppuskájuk tüzétől pedig csak úgy visszhangzik az állomás. A metrószerelvény, ami mögé a két lány bújt nem állja sokáig a golyókat, ablakai kitörnek, és és üvegszilánkokkal árasztják el a padlót körülöttük, falait pedig valósággal kettéfűrészeli a tartós ostrom, minek következtében a tető egyre csak süllyed, és a szilánkok közé forró fémforgácsok is hullanak. Puma kétségbeesetten próbál kijárat után kutatni, ám a lépcső túl messze van, a észkijáratot nem látja amit Reneé emleget, a mögöttük lévő alagutakat pedig eltorlaszolja több tucatnyi egymásnak ütközött metrókocsi. Valószínűleg az ellenállók rendezték még így, hogy a gépek ne tudják követni őket, ám a másik irányt már sosem volt idejük levédeni. Micsoda pech.
-Ne reménykedj, engem sem tépett szét, pedig a seggében voltam - kiáltja Gina, majd miután végre összeszedte magát, feltartja a kalasnyikovot, és vaktában tüzelni kezd, nehogy elsodorja őt a forró repülő ólom folyama. Az irdatlan hangzavarban elvész a fegyvere éhes kattogása, ám a lényegre rájön abból is, hogy a puska többé nem üt vissza: kifogyott a tölténye!
-A jó... - Káromkodását félbeszakítja, mikor egy sorozat kettétépi a puskáját, és pár éles fémrepesz sikeresen beleáll a tenyerébe. Másik kezével a csuklóját kezdi szorongatni, és felkiált fájdalmában. - A rohadt k...hé...már nem is fáj...
Csodálkozva mered sebére, ami még mindig súlyosnak néz ki, és még mindig ellátásra szorul, ám a fájdalom gyorsan elmúlt, pont, mint a vállánál.

A másik lány közben sikeresen elkúszik a doboz felé, bár néhány kósza, gellert kapott golyó azért elpattan az orra előtt a kőpadlón, amíg eljut odáig. A dohos faláda nagyon rég óta ott áll már, de van benne valami ami miatt valószínűtlen, hogy a Metro felszereléséhez tartozna. Egy apró, rozsdás lakat, és egy zöld ruhás csontváz őrzi csak, ő is mögötte fekszik, így Reneé-nek nem lehet gond kinyitni azt, hogy szeme elé táruljon a hatalmas kincs: egy hatalmas, nejlonba csomagolt, vállról indítható rakétavető, hozzá 10 rakétával. Minden bizonnyal az ellenállók cipelték le ide, amikor még azt hitték, van remény, és hála nekik, a két lány számára tényleg van.

by **Roxanne De'Loise** Csüt. Jún. 07, 2012 4:13 pm

Nagyon nem komáltam, azt, hogy a golyózápor ott zúg el a fejünk felett, mellett, tulajdonképpen mindenhol...És ahogy végig néztem a metrót, az sem fogja már sokáig bírni. Úgyhogy tényleg nagyon gyorsan ki kellett találnunk valamit, vagy kész ennyi volt az egész. Ahogy elnéztem, Ginának semmi ötlete, lövöldözni is csak vaktában lövöldözött, és a kevés töltény is odalett majdhogy nem a nagy semmire. De persze ha ezt szóvá tenném, akkor meg itt puffogna nekem, így csak megforgattam a szemeimet, amikor nem látta, ugyanis nagyobb bajunk is van annál, mint hogy most itt egymásnak essünk. Így én is lenyeltem a cukkoló megjegyzéseimet. Elindultam lapos kúszásban a láda felé, de közben égi ajándékként már minden hullott a levegőből, golyózápor, fém, üvegszilánkok, minden, ami tényleg elég háborús övezetet biztosított nekünk. Nem nagyon figyeltem oda arra, amit Gina magyarázott, hogy a sebe nem fáj, egészen addig, amíg a kúszáson során sikeresen át nem kellett tolnom magam egy nagy adag szilánkos törmeléken. Először fájt, naná, hogy fájt volna, de összeszorítottam a fogam, és hiába vágták a tenyerem, a csuklóm az üveg darabok az elszántságom erősebb volt, mintsem meghátráljak a fájdalom elől. Mire odakúsztam a ládához, mindkét kezem szanaszét volt vagdosva, de csak ezután csodálkoztam rá én is, hogy bár a seb vérzik, a fájdalom szinte pillanatok alatt múlik el. Nem akartam belegondolni a miértekbe, hiszen sejtettem, hogy megöletni csak nem fognak minket a tanárok itt a Xavierben, -még ha némelyikük örült is volna neki- de nekem ez most közel sem csak egy szimuláció volt, hanem egy igazi küzdelem, amibe mindent bele kellett adnom. Csak fintorra húztam a számat, ahogy megláttam a csontvázat.
~Csórikám, jól itt hagytak, mi?~morogtam neki az orrom alatt, miközben a fém, fegyverré alakított kezemet pillanatok alatt varázsoltam vissza emberi kéz fejre. A borításnak hála és talán a rozsda nagy segítségének is, de nem okozott különösebben gondot a lakat leverése. Nem óvatoskodtam, ami mondjuk most akár nagy hiba is lehetett volna, mert bármi lehetett volna a dobozban, de a hirtelen nyitáskor ez meg sem fordult a fejemben, úgy voltam vele, minden mindegy csak valami használható legyen benne. De azt nem vettem figyelembe hogy akár robbanhatott is volna. Egy minuszpont ezért nekem.
Ahogy kinyílt a láda a szemeim azonnal kikerekedtek, el sem akartam hinni, amit látok. Kellett pár másodperc mire felocsúdtam, és ördögi mosoly kúszott a számra.
~Néha azért az ősökre is érdemes odafigyelni.~gondoltam, ugyanis anyámnak volt egy olyan beütése, hogy megtanít minket a fegyverek használatára, akkor persze sem én sem Theodore nem értettük, hogy ezt minek kell, de azóta talán most először van értelme is annak, amit belénk vert. Persze még nem éreztem azt, hogy meg vagyunk mentve, hiszen a rendszer szerint ki tudja milyen régi lehet itt ez a fegyver, és hogy működőképes e. Node épp itt az ideje, hogy kipróbáljam. Gyorsan átfutottam a ládát, hogy hány rakéta van a kis szépséghez, és gyorsan ki is csomagoltam a nejlonból.
~10 rakéta...még ha nem is működne az összes mondjuk 4-5-tel már ki is egyeznék, de ha menne az összes az lenne a legjobb.~gondoltam, és úgy éreztem, épp itt az ideje kipróbálni. Ginának egyelőre nem szóltam, mit találtam, reméltem, hogy azért még egyben van, ha már tölténye nem is volt. Óvatosan kiemeltem a rakétavetőt, aminek azért jócskán volt súlya, és ha nem lenne rajtam a fémpáncél minden bizonnyal nem lennék képes ilyen masszívan emelgetni ezt a súlyt. Egy ec-pec-kimehetsz-el gyorsan ráböktem az egyik rakétára, remélve, hogy jó választás lesz, és megtöltöttem a fegyvert. Ezután térdelő pózt vettem fel, még talán valamennyit tartott a szerelvény is fedezékként. Ekkor beértem a célt, nem kezdtem el agyalni, hogy a vagonokat lőjjem, vagy a droidokat. Egyértelmű volt, hogy a droidok lettek a győztesek a sorsoláson. Kissé húzta a vállam a fegyver, de ahogy megvolt a cél, a kisebb osztag kellős közepe, az ujjam már szorult is a ravaszra és lőttem. A rakéta sisteregve lőtt ki a fegyverből, bele egyenesen a droidok közé.
-Ez nagyon király...-szaladt ki a számon. De azzal a lendülettel le is húztam a fejem, hogy ha a robbanás célt ér, és repülnek a darabok, akkor az el ne találjon. Vártam a hatást, hogy vajon sikeres volt e a támadás, mert akkor talán ezzel a rakétavetővel ki tudunk jutni innen, legalábbis a felszínig biztosa, hogy összeszedjük a többieket. Aztán meg majd minden kiderül...

by **Szellem** Csüt. Jún. 07, 2012 8:09 pm

A rakétameghajtású gránát nagy sebességgel csapódik a robot osztag kellős közepébe, a következő pillanatban pedig egy irdatlan erejű robbanás hangja visszhangzik az alagút kilométeres hosszán, a lökéshullámba pedig beleremeg minden fémszerkezet. Ha emberek ellen vetette volna be a fegyvert, a csatának itt lenne vége, ám az apró repeszek, melyek ilyenkor szerteszét repkednek sajnos nem tesznek kárt a gépi katonákban, ám azok, akik közvetlenül érezhették fém testükön a robbanás erejét már nem ilyen szerencsések. A hordának csaknem a fele bele pusztul, vagy harcképtelenné válik Reneé akciója nyomán, ám alig van ideje ennek örülni, a következő másodpercben ugyanis áldozatai testének darabkái füstölögve hullanak alá körülötte, és kedves ajándékként még egy robot sérült torzója is elé zuhan. Csupán egyik karja, és feje épp már, azt viszont rosszindulatúan fordítja gyilkosa felé, majd markával a szőke lány felé kezdi húzni magát a földön, nem törődve vele, hogy alul a súrlódást csökkentő éjfekete gépolaj hevesen szivárog belőle.
Ellenségeik közben stratégiát váltanak. Ekkora tűzerővel szemben már két esélyes lenne a küzdelem, egy jó stratéga pedig nem szereti a fair játszmát, így a fél banda abbahagyja a tüzelést, és a szitává lőtt kocsik felé kezdenek szaladni, amik mögé a két lány bújt. A többiek persze továbbra is tüzelnek, de ez már a kisebbik gond, ugyanis közvetlen közelről mit sem ér a rakétavető az a 8 robot ellen, akik már ijesztően közel vannak hozzájuk...illetve már csak 7, az egyik túl közel merészkedik, ezért Gina mint a villám kapja le a fejét, viszont ő is kap egy golyót a mellkasába, amitől bemutat egy hátra bukfencet, de aztán újra talpra áll, és ha kicsit szédülve is, de folytatja a harcot. Sajnos, amíg ez a hét eltereli a figyelmüket, a másik 8 is megpróbál mögéjük kerülni, géppuskájuk tüze pedig teljesen elnyomja azt az apró, de mégis halálos hangot, ami a feléjük suhanó veszedelem előfutára. Kettő összeesik, mielőtt felfoghatnák mi történik. Két másik már az ellenség felé fordul, annak ellenére, hogy nem is láthatják őt a sötétben, ám ezzel csak azt érik el, hogy a hatalmas sárga tüskék a két szemük közt mennek át, és a tarkójuk helyén jönnek ki. Miközben 2 droid felmászik a barikádra, mely elválasztja Reneé-t ettől a csatatérről, hogy lenézhessenek a szőke nőre, a zöld bőrű mutáns ráront a vele szemben állva maradt négy ellenségre, s szinte fel sem fogja a golyókat, amik becsapódnak testébe. Bütykei közül három veszélyes sárga tüske ugrik elő, amivel állon vágja az egyik gépet. Bele is törnek a tüskéi, de a robot rosszabbul jár, ő pedig annak fegyverével vágja fejbe a következőt, aztán pedig lelövi a másik kettőt, egy következő zsákmányolt puskával pedig azokat a droidokat vadássza le Rob, akiket Gina és Reneé még véletlenül életben hagytak.
-Tudom, egyedül is elbántatok volna velük - szól, teljesen komolyan - sőt, ez szemétség volt tőlem, most kereshettek másik játszótársat, de mi lenne, ha elhúznánk innen, mielőtt...
A föld is beleremeg, ahogy a gigantikus fémujjak átszakítják a plafont, majd kitépik onnan, minta csak csomagoló papír lenne, és egy hatalmas, barátságtalan robot arca néz le rájuk.
-..nem érdekes. - Motyogja rob, aztán egy fürge, és hatalmas ugrással pont kikerüli a lézernyalábot, mely olyan erős, hogy lyukat éget a padlóba. Reneé mellett landol, a halálsugár pedig követő őt, és még a metrókocsit is kettéolvasztja, mielőtt megállna. A gép az után letép még egy darabot a plafonból, és a hasán lévő korong újra egyre fényesebb, és fényesebb lesz.
-FUTÁS! - Kiáltja Rob.
-Merre? - Kérdi Gina.
-NEM MINDEGY??? EL INNEN!!!

by **Roxanne De'Loise** Csüt. Jún. 07, 2012 9:10 pm

A váratlanul szerzett kis játékszerem nem jött rosszul, kicsit jobban le is húztam a fejem reflexből amekkorát szólt a robbanás. Nem lehettem biztos abban, hogy hány robotot hatástalanított a rakéta, így megpróbálnék felkukucskálni, de a maradványok csak úgy szállnak mint az első nagyszemű hópihék télen. Majd egy fél robot pottyan elém, a szeme csak úgy izzik, és mint egy horror filmben kúszik felém.
-Rohadj meg.-taposom teljes erőből és dühből a fejét, ami fémlábakkal nem olyan nehéz. Majd a fény kialszik, jelezve, hogy ennek annyi. De nincs időm ezen sokat agyalni, mert újabb géppuska tűz veszi kezdetét, és ennek nagyon nem örülök. Gina felé nézek, aki azért fegyver nélkül is igyekszik magát hasznossá tenni.
~Úh, ez biztos fájt.~gondoltam, mikor telibe kapta az egyik golyó. De nem mozizhattam kedvemre, hiszen hirtelen hatalmas zajra lettem figyelmes, ahogy a droidok felmásztak a metrószerelvény tetejére.
-Ó hogy az a jó...ti sosem fogytok el.-fortyogtam magamban, miközben nem voltam rest felpattanni álló helyzetbe, sok időm nem volt gondolkodni, nagyot lendítettem a rakétavetőn, ami el is sodorta az egyik robotot, a másiknak meg azonnal neki is ugrottam. Az ugrás közben másodpercek alatt lett a karom ismét hosszú kétélű penge, és mielőtt a robot lőhetett volna, már nem volt keze, aztán feje se. Eközben újabb zaj, már nem is tudom hányadjára, de mivel engem takart a metró, nem láttam, hogy a túloldalon milyen heves harc folyik, csak mikor kifordultam a szerelvény roncsai mögül, láttam körvonalazódni még egy alakot, majd ahogy megszólalt, már rögtön tudtam ki is az. A másik jancsibohóc, az egyes számú...ha már én lettem ketteske.
Szerettem volna epésen válaszolni a mondandójára, meg a hiperszuper belépőjére, de egyrészt jól jött a segítség, másrészt a nagy dübögés az ajkamra forrasztotta a szavakat. Meg sem tudtuk kérdezni hogy mi elől kellene eszeveszetten rohannunk, már meg is kaptuk a választ. Szakadt az alagút teteje, majd egy rohadt nagy fej nézett le ránk.
-B*szd ki...te rohadt nagyra nőttél...-csúszott ki a számon, de abban a pillanatban már meg is jelent a vörös lézer, ami elől éppen hogy el tudtam gurulni úgy, hogy balra vetődtem. A fény így is kissé irritálta a szemem, hát még azok után, hogy az a hatalmas gépszörny kezdett felizzani.
-Ajjaj, ez rosszat jelent.-motyogtam, de közben Rob és Gina már kezdték is összeszedni magukat.
-Hééé...Rob....vááárj.-kiáltottam még utána gyorsan, majd odarohantam a ládához, és kivettem két rakétát.
-Ez még jól jöhet.-remélhetőleg visszafordult, hogy odaadhassam neki, én meg elinduljak a rakétavető felé, amivel az előbb a robotokat támadtam le. Felkaptam, és azzal indultam meg rohanni, remélve, hogy Rob vagy Gina hozza azt a szerencsétlen két rakétát. Egyelőre nem tudtam mivel állunk szembe, csak azt, hogy rohadt nagy, és hogy a szemétnek lézere is van, meg még ki tudja milyen más egyéb munícióval van felszerelkezve. Viszont akármilyen nagy a rakéta még jól jöhet valamire a későbbiekben, figyelemelterelés, támadás, valamit kiiktatni, tudom is én, csak éreztem hogy jobb ha visszük. Azzal elindultam utánuk, bár fogalmam sem volt, hogy milyen irányba is haladunk, ugyanis ennek a behemótnak a metó alagút se kottyant meg.....

by **Szellem** Csüt. Jún. 07, 2012 10:27 pm

Rob rosszalló pillantása, amivel hátra tekint - mintha csak azt készülne mondani: "mi van már asszony, otthon maradt a sminkkészleted? Szedelőzködj csak, ráérünk!" -egy pillanat alatt elismerő mosollyá válik, mikor meglátja mi az, amit Reneé felé dob. Gina értett a szóból, és messze jár már, így r marad, hogy cipelje mindkét rakétát, ám a zöld páncélbőr, és a rengeteg tüske ellenére is viszonylag jóképű fiatalembernek ez meg sem kottyan, úgyhogy nehéz csomagjával együtt most már teljes sebességgel rohan, csak néha vetve egy aggódó pillantást hátra, a bazi nagy ágyút cipelő lány felé. A lépcsőnél beéri Pumát, a kezébe nyomja a muníciót, aztán pedig vissza fordul, beugrik középre, utána pedig hátra kiált a két lánynak.
-Menjetek! - Aztán pedig integet az egyre jobban fénylő gépnek, és ordibálni kezd vele. - HÉ PLÉHBOY! A NAGYAPÁM KONZERVNYITÓNAK HASZNÁLTA AZ ÖREGED, ANYÁD MEG MÉG MINDIG MOS RÁNK!!!
Persze valószínűtlen, hogy a gép tényleg a szívére veszi az ilyesmiket, hisz ha hallja is őt, és érti egyáltalán amit mond, azt csak azért teszi, hogy jobban ki tudja következtetni, melyen stratégiát alkalmazhat a fiú, ezért aztán ádáz képe egy hajszálnyival sem tűnik ingerültebbnek, amikor a robot tüzet nyit a fiú felé. Az éles fénytől, és a nagy mennyiségű, gyakorlatilag elpárolgó olajgőztől nem lehet látni, mi történik odalent az alagútban, és mélázni sincs sok idő ezen, hisz a gép miután beolvasztotta az összes metrókocsit, szép lassan felegyenesedik, hogy homloka egy vonalba kerüljön a 10. emelettel.
-Biztos megúszta, az idegesítő pasik mindig túlélik...ugye?
Mintha csak imáikat hallgatta volna meg az ég, egy óriási villám csap a robotba, amitől az hátra is hőköl. Ezt két újabb követi, és vihar fölényesen kacagva lebeg felé.
-Kíváncsi vagyok, ez hány pontot érhet!
Hatalmas lábak dobogása közeledik a lányok felé hátulról, ám újabb robot helyett ez most Óriás közeledtét jelzi, ki a tenyerébe bokszolva, elszántan indul meg a gyilkos gépezet irányába.
-Kapjuk el!
Vihar röhögve szórja villámaival a nagy darab gépet, ami hanyatt esik, és ezzel romba dönt egy amúgy is rozoga felhőkarcolót, porral lepve el a környéket. Egy ideig diadalittasan nézi, ahogy a gépből semmi sem látszik a levegőben terjengő sűrű szürke felhők miatt, de aztán egy kéz pokolian gyorsan kapja el őt, roppantja össze testét, és hajítja haverja mellkasának.
-Mi a...
Vihar teste már az előtt eltűnik, mielőtt lezuhanhatna, óriás amint felocsúdik meglepetéséből, dühösen ront rá a gépre, amit még mindig takar a porfelhő, és csak a karját látja, meg egy fényes gyűrűt, amiből halálsugár tör elő, egyenesen mellkason találva őt. A ruha megvédi, de éppen csak, ugyanis pont akkor áll le a sugár, amikor átég az anyag, ő pedig félájultan hull le az út közepére, és teste is visszazsugorodik normális méretébe. Még él, ez nyilvánvaló abból, ahogy remeg, de ha ott marad, ez már nem tarthat sokáig.

by **Roxanne De'Loise** Pént. Jún. 08, 2012 2:00 pm

Nem volt könnyű tartani a tempót, miközben a rakétavetőt cipeltem, de szerencsére legalább Rob figyelt, és hozta a két rakéta töltetet. Igazság szerint azt vártam tőle, hogy valamit biztos, hogy be fog nekem szólni, hogy mi a fenéért maradok le, vagy mi a hóhérnak hozok plusz súlyt, de meglepetésemre jól reagált. Tulajdonképpen ha belegondolok azért lehet, hogy mégsem olyan hülye, mint ahogy azt elsőre gondoltam róla. Megráztam a fejem, hogy nehogy már ilyeneken kezdjek el itt agyalni futás közben. A fémpáncélnak hála azért egész jól bírtam a cipelést, és mégsem voltam ólomsúlyú, így hamar beértem a rohanó párost is. Meglepve tapasztaltam, ahogy Rob megindult az ellenkező irányba, és már hiába is ordítottam volna le a fejét, hogy ne hősködjön feleslegesen, azt hiszem egyrészt értelmetlen lett volna, másrészt pedig szar ezt kimondani de időt nyer nekünk, és eltereli a figyelmet. Ami nekünk most igazán jól jött. Elindultam Puma után, aki a lépcsőnél megállt.
-NE aggódj, nagyfiú, tud magára vigyázni, és a hülyéknek mindig van valami titokzatos védőszentjük, aki vigyáz rájuk!-azzal már erősen lökdösni is kezdtem tovább Ginát, hogy induljon már, mielőtt az óriás szörny ránk is felfigyelne. Hallottam Rob ordító szavait, amire akármilyen veszélyes helyzetben is voltunk, nem tudtam megállni, hogy ne vigyorodjak el, pedig rám annyira ez nem volt jellemző.
~Mekkora idióta vagy!~gondoltam, és most az egyszer nem lehúzásból céloztam erre. Gina hozta a rakétákat, én továbbra is a fegyvert hozzá. Amint felértünk a lépcsőn, és kifutottunk a felüljárón, vettük észre a villámokat meg az óriást. A szemem hál istennek már visszaszokott a fényhez az eddigi sötétben való botorkálás után. Így ki tudtam venni, hogy a csapat újabb két tagja csatlakozott hozzánk, de sajnos csak átmenetileg. A támadások jól időzítettek voltak, de tudtam, hogy nem állhatunk le bámészkodni. Gyorsan körbenéztem, és valami ideiglenes fedezéket kerestem, ahová bevethetjük magunkat, és közben gyorsan a fejkalkulátor is elindult kattogni bennem, hogy hogyan lenne ideális a rakétavetőt alkalmazni. A vadul pörgő gondolataimat egy hatalmas zaj szakította félbe, ahogy felnéztem, láttam a nagy porfelhőt, és a repkedő épületdarabokat.
~Még szerencse, hogy ez csak szimulátor...a nagyfiú igencsak beindult.~gondoltam, ahogy a romos karcoló kártyavárként dőlt el a gépezet súlya alatt. Sajnos hiába kezdett összeállni a csapat, a támadásunk így sem volt elég hatékony. Másodpercek alatt zajlott le, hogy Villám a földre zuhant, majd eltűnt. És akkor következett óriás, akinek ugyancsak nem sok esélye volt. A gépezet hiába kapott eleget, még így is alkalmas volt az ellentámadásra, amit Óriás sínylett meg. Összeszűkültek az íriszeim, ahogy láttam, hogy ott fekszik, teljesen mozdulatlanul, összezsugorodva. És a nagy konzervdoboz pedig lassan újra talpra áll, és akkor ha nem találunk ki valamit, akkor itt vége az egésznek. A gondolat rettentően felbosszantott, tudtam, hogy nem lehet vége, és nem így, nem fogok, vagyis jobban mondva nem vagyok hajlandó megalázva, vereséget szenvedve kullogni el innen. A düh kellő erőt adott, ha nem lett volna már így is elég belőle.
-Ezekre vigyázz, mert az életünk múlhat rajta.-jelentettem ki ellentmondást nem tűrően Ginának, majd azzal a lendülettel már ugrottam is, hogy a rángatózó csapattársamhoz érjek. Tulajdonképpen fogalmam sem volt, hogy milyen sérülése lehet, vagy miért ráng ennyire a teste, de megpróbáltam felemelni, ám nem vagyok valami magas, úgyhogy a lábfeje az a földön húzódott, ahogy elcipeltem a fedezékhez, ahol a Puma lányt is hagytam. Eddig rendben is lettünk volna, csakhogy ahogy oszlott a porfelhő, úgy tűnt elő egyre inkább az óriás gépszörnyeteg, ami nem sok jelét mutatta annak, hogy korábban támadtak rá.
-Hol a francba lehet ennek a szarnak a gyenge pontja. Két rakétánk van, a borítása bár valamivel erősebb mint a droidoké, de nem olyan fémből készült, amit ne lenne sérthetetlen. Jó lenne tudni, hogy melyik két ponton lenne érdemes eltalálni, hogy aztán valahogy kiiktathassuk. Gondolkozz Reneé, gondolkozz.-azon kezdtem el agyalni, hogy egy ekkora gépnek hol lehet az iránytó központja.
-Ha tudnám, hogy hol lehet kiiktatni az áramköreit, akkor a rakétás támadás után, ha a földre zuhanna vagy átmenetileg képtelen lenne támadni, akkor fölmászhatnék rá és...-talán Rob és Gina is úgy nézhettek rám, mit valami hülye gyerekre, hiszen soha életemben nem hadartam még talán így, ahogy most nekik elkezdtem felvázolni azt, ami kezdett összeállni hirtelen az agyamban. Ez persze közel sem jelentette azt, hogy ez olyan baromi jó terv lenne.
-Ha van ötlet akkor nagyon gyorsan bökjétek ki.-hadartam még mindig, hiszen tudtam, hogy nem sok időnk van itt haditervet kidolgozni, hiszen az óriás robot hamarosan úgyis felfedez minket, és akkor lépnünk kell valamit.

by **Szellem** Pént. Jún. 08, 2012 9:42 pm

-Nem tudom... -feleli Gina bizonytalanul, de aztán többet nem tud szólni, mert megkezdődik a csatajelenet két társuk, és az óriásgép között. Mikor óriás elterül az úton, a hatalmas mutánsvadász monstrum végre feltápászkodik, ám időbe telik, mire végre kiszabadul a törmelék alól,, és ez bőven elég arra, hogy Reneé visszacipelje sérült társukat a fedezékbe.
-Mit is mondtál a hülyék védőszentjéről? - Kérdi a másik szőkeség gúnyosan mosolyogva, de aztán hálásan megveregeti társa vállát, és inkább az ellenségükre próbál figyelni. - Nem tudom, eltalálni nem lesz nehéz, de...mindenhol olyan vastagnak tűnik, a villámoktól is csak kormos lett.
-Mi lenne, ha a szájába lőnétek - nyöszörgi óriás, még mindig a földön fekve. Hangja alig hallható, de közelről azért még lehet érteni amit mond. - Folyton nyitva tartja, mint az a csaj a boltban...Kristen vagy mi...
-Jól van nagyfiú - csitítgatja Gina, és lágyan megcirógatja a fiú homlokát. - bele tudsz lőni a szájába? Ha leszakad a feje, talán kipurcan, a kicsiknél is bejött....vagy ha gondolod, elvonom a figyelmét,és megpróbálhatod hátba lőni. - Óvatosan kikukucskál a törmelékek felett, de azonnal vissza is rántja a fejét. - Te, ez egyenesen felénk néz! Gyorsan döntsd el mi legyen!

Az óriás robot közben újabb halálsugarat lő ki egy másik omladozó épületre, és ezzel be is veri az utolsó szeget annak koporsójába. Újabb lökéshullám szalad végig a tájon, ezt követően pedig a gép tényleg a gyerekek felé kezd lépkedni lassú, hangos, földrengést keltő lépteivel. Óriás újra eszméletét veszti, Gina ezzel szemben harcra készen megint felveszi a két lábon járó cicaszörny alakját.
-Nem elég, hogy üldöz egy ilyen behemót, de ha elkap, még az is lehet, hogy bever nekünk Sarah néni egy karót...utálok suliba járni!

by **Roxanne De'Loise** Hétf. Jún. 11, 2012 6:18 pm

Csak morogtam egyet, mikor Gina arra célozgatott, hogy milyen is a hülyék védőszentje. Igazából csak nem akartam érteni az egyértelmű célzást, de jelen esetben más gondunk is nagyobb volt annál, hogy visszavágjak a szöszinek. Szerencsére Óriás is megúszta, vagyis jobban mondva még egyben volt, és itt volt. Úgyhogy egyelőre még az ő csatájának se volt ennyivel vége. Az ötlete nem is tűnt olyan rossznak, ahogy gyorsan végigfuttattam a dolgot az agyamban, miközben próbáltam a cicalány panaszkodását közben nem figyelembe venni.
-Ez nem is tűnik rossz ötletnek. Lehet, hogy stabil a váza, de mivel a szájából lövi ki a halálsugarat, így ott sebezhetőbb lehet, mint bármely más pontján. Viszont ez is csak úgy lehet jó,ha éppen akkor lövünk, mikor nyitva van a szája. Ehhez pedig kell majd egy...csali.-futtattam le hangosan is a gondolatot, továbbra is úgy hadarva mint az előbb, lévén tudta, hogy időnk az nem sok van.
Nem igazán tudtam, hogy kivitelezzük a dolgot, bár sejtettem, hogy az óriást könnyen rálehet venni hogy kinyissa nekünk a száját, remélhetőleg Gina is pontosan tud célozni, ahogy azt mondta. Közben azon agyaltam, hogy egyszerre kellene csalinak lennem, és a robbanás után megkockáztatni, hogy ha mégsem válik be a robot kiiktatása, akkor talán még megpróbálhatnék valamit. Hirtelen kissé elkomorodott a tekintetem, hiszen azért nem rossz annak a birtokában lenni, amit tudok, de még jócskán van miben fejlődnöm, és jelenleg vannak korlátai a képességemnek. Viszont tudtam, hogy van olyan anyag, amit elő tudnék hívni, és talán keményebb, mint ennek a szörnynek a borítása, és ha megformálom, akkor talán még juthatok is vele valamire a robotmonstrum ellen. Még emlékszem, mikor apám különböző anyagokból formált nekem pillangókat és kis virágot, ami sokkal keményebb volt mint egy gyémánt vagy mint bármilyen sima fém. Elég volt a kis tárgyakhoz érnem, hogy megjegyezzem az anyagot magát, és beolvasszam a testembe. Ezek mind szép emlékek is volnának, ha nem 16 évesen kaptam volna azokat, sajnos apám, még mindig abban a hiszemben van, hogy az ő pici lánya vagyok, aki még mindig 6 éves. Pedig az már nagyon rég elmúlt, csak éppen ő nem vette ezt észre, vagy nem akarta. Ha nagyon koncentrálnék, talán elő tudnám hívni az anyagot, és valami romboló fegyverré formálhatnám, ha a rakéta mégsem válna be egészen. Meglátjuk.
-Cicalány, épp itt az ideje, hogy mindent beleadj, és ha lehet, ne tévessz célt, bele a szájába, mikor az nyitva lesz. Óriás..neked talán jobb lenne pihenned, és ha szükséges segítsd a szöszinek, mert ilyen állapotban...ne kockáztassunk.-nem akartam mondani, hogy hasznavehetetlen, mert bizonyára nem az, de tényleg kockázatos lett volna, ha egyáltalán tudná is használni a képességét megint.
-És mivel nem tudom hogy Rob merre van...én leszek most a csali. És úgy látom a barátunk már magához is tért. Két rakétánk van, úgyhogy....hajrá.-kicsit aggódtam, hogy meg fogjuk e tudni oldani a dolgot, de bíznom kellett bennük, hogy a korábbi elszólásaimért, most nem fognak cserben hagyni, ha mégis...akkor jobb ha máris gondolkodok egy b-terven. Azzal elrugaszkodtam tőlük, és elindultam a hatalmasság felé, remélhetőleg én leszek a központban és nem Gináék.
-Ha rajtam múlik tényleg konzervdoboz lesz belőled.-morogtam az orrom alatt miközben teljes lendülettel indultam meg a robot felé, kicsit közelebb kellett csalnom a rakéta hatótávolsága miatt, és közben rávennem, hogy a száját is nyissa ki. Jó nagy levegőt vettem.....

by Ajánlott tartalom

Harci terem

Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem

Re: Harci terem