Repülőtér

-Bocsi! - Vágja rá mint a villám, s két tenyerét a kobakjára szorítva megint a földet kezdi bámulni. - Én igazán nem tehetek róla! Olyan hangosan gondolkodsz!
Greg, mármint a nagyobbik a hát mögé sandít a sáros kezű kislányra, ki a nadrágjába kapaszkodna, ha nem tartaná távol olyan módon, mintha egy macskának mondaná azt: "sicc innen!". Az ifjabbik Greg kérdésére megvonja a vállát, majd hüvelyk ujjával az ég felé mutatva csak ennyit felel:
-Szokás szerint Alistair-el nyúzzák egymást. - Unottan megcsóválja a fejét, aztán válla felett az égre tekint, ahol még mindig javában tart a párbaj. - Nem tudom, mit balhézik vele ennyit, ahelyett, hogy bevágná az ágyba, és túlesnének rajta...
-Min esnének túl? - Kérdi Barbara, csillogó szemekkel.
-Hoppá, te még mindig itt vagy, csúcs. Nos...
És ez az a pont, ahol nagyon úgy néz ki, hogy a férfi válaszolni fog a lány kérdésére, és elmondja neki, pontosan, és őszintén, mire gondolt az előbb, hacsak valaki meg nem állítja.

-Ők ketten szeretik egymást? - Kérdi ámultan, miközben a felcsapódó vízoszlopra mutat, melyet Alistair félre ment lövedéke okozott. - Wooow...nem is tudtam, ha ezt elmesélem az osztályban, nagyot fognak nézni a többiek!
Lucy pedig elevenen megnyúzza azt, akitől a pletyka származik, hogy utált riválisával hetyeg - vagy bárkivel, ha már itt tartunk - szóval lehet nem ártana kijavítani ezt gyorsan.
-Kétlem, hogy hall téged - lombozza le őt az idősebbik Greg, egy pillanattal később pedig nagyot csobban mindkét repülő mutáns a tóban. - Így meg pláne.
Talán jobb is, hisz ha észrevette volna, tuti az ifjabbik Greg lenne a bűnbak azért, amiért újból vesztett, az pedig hálátlan tisztség...
-Alistair bácsi buta? - Kíváncsiskodik tovább Barbie - De miért? A nővéred szép lány...és olyan gyönyörűek a szivárványai!!!

-Ó, milyen megható - csatlakozik Alistair mély hangja is a társalgáshoz, ahogy a cipői hangosan brekegnek minden egyes lépésnél amivel közelebb ér hozzájuk - ha én ezt tudom, téged kérlek fel az Északi boszorkány helyett.
A csapathoz érve lekapja cipőjét, és kiönti belőle a vizet. Megtehette volna korábban is, csak épp eddig repült, és úgy nem volt annyira feltűnő a dolog, most viszont kezd idegesítő lenni, hogy akvárium lett a lábbelijéből.
-Egyébként meg, derekasan küzdött ellene, hogy ne így legyen, a végén már szinte komolyan kellett vennem a harcot, de győztem, úgyhogy ő lesz a párom. - Mutat Lucy felé, olyan kevés lelkesedéssel, mintha a matekházit készülnének megírni közösen. - Hé Barbie, szeretnél repülni a suliig? Velem tuti gyorsabban érsz oda, mint Lucy-val.

Barbara amúgy annyira megszeppent, amikor Greg korábban "megfegyelmezte", hogy azóta nem olvasott senkinek a gondolataiban, ami részben áldás, mert az ember szaporodásáról így még mindig megmaradt az univerzálisan elfogadott méhecskés gólyás paradoxon elméletnél, részben viszont rossz, mert így eszébe sem jut majd terjeszteni az igét, hogy ezek ketten együtt vannak, bármennyire is szeretné az arany öcsike, hogy nővére kitépje minden egyes hajszálát, és azzal fojtsa meg őt...valamiért...
-Háááát... -Gondolkodik el a kislány - Nem is tudom...a repülés jól hangzik, és te biztosan elbírsz...

-Háh, szóval csak rám akartad happolni a melódat - vigyorodtam el gúnyosan. - Hát ez nem jött össze, öcsi, korábban keljél fel, ha engem akarsz megszivatni.
Mikor azt hozta fel, hogy nem vagyok elég felelősségteljes, úgy tettem, mintha Barbie vállára támaszkodnék, és fájdalmas hörgéssel kaptam a szívemhez.
-Ó, ne - jajdultam fel. - Oda rúg, ahol fáj!
Aztán felhangzott valami ordenáré cuppogás, és én máris készülhettem fel az elkerülhetetlenre.
-Ilyen nincs - morrantam fel a szememet forgatva, ahogy Alistair is befutott. - Nincs valami dolgod tök máshol? - reccsentem rá. - Szűk családi buli, téged senki sem hívott! De tudod mit? - felkaptam Barbie-t, és a karjaiba pakoltam. - Nesze, vidd vissza a suliba, legalább nem leszel láb alatt.
Gregre nézve felvontam a szemöldökömet, hogy csak úgy süssön a tekintetemből ,,Na, most erre varrjál gombot, milyen eszetlenül jó fej vagyok!".
-Szívesen, bratyó, de máskor nem húzlak ki a melóból.
Már éppen hagytam volna ott az egész társaságot, hogy most már igazán hagyjon békén mindenki, és végig gondolhassam, hogyan verhetném meg Alistairt végre valamiben, ami ugyan nem volt egy kellemes téma, de legalább addig nem kellett a közelgő bálra és a ruhámra gondolni. Arra meg végképp nem, hogy kivel megyek.
És akkor Alistair olyat mondott, hogy az agyvizem egy pillanat alatt felforrt.
-Adod vissza! - dörrentem rá, és kitéptem a kislányt a kezeiből. - Én viszem a kiscsajt, és még így is hamarabb érek oda, mint te, te rakás szerencsétlenség! Kapaszkodjál, Pöttöm Panna.
Már ki is eresztettem a sugarakat a lábamból, és felemelkedve felkészültem, hogy nagyobb sebességre kapcsolva kilőjek.
-És csak szólok előre, hogy még az utasaimtól sem tűröm el, hogy sikongassanak, és becézgessék a sugarakat. Értve vagyok? Indulhatunk?
Ha igen, mint akit ágyúból lőttek, vágtam neki a csekély távolságnak, előre is röhögve Alistair képén, amikor utolsóként kullog be a kapun.

Gonoszul heherészve figyeltem, ahogy Greg a kiskölyök után kapkodott. Szinte kedvem lett volna... vagyis hát marha erős volt a kísértés, hogy feljebb röppenve ne lógassam le neki Barbie-t, hogy tényleg ugrándozzon utána, mint egy kiskutya a jutalomfalatkáért. ,,Te viszed a kiscsajt? Tényleg? Ahhoz előbb el kéne kapnod!" De végül megkegyelmeztem mindkettőjüknek. Ha nem is volt könnyű megállni.
-Ó, ne aggódj, egyszer még kinyírom ezt a nagyképű majmot - biztosítottam Alistair felé bökve a fejemmel. - Ehhez nincs szükség játékbabára.
~Még hogy felelőtlen! Pont ő beszél! Csodálom, hogy egyáltalán tudja, mit jelent!~
Megjegyzésére felhúztam a szemöldököm.
-Mutáns - mutattam magamra. - Repülőgép - mutattam a füstölgő roncsokra. - Érted már a különbséget?
Alistairre nézve megcsóváltam a fejem.
-Ez komolyan azt mondta, hogy lezuhanhatunk? És egyébként - hajoltam közelebb, és fojtott hangon folytattam -, örülök, hogy ilyen jól emlékszel, mennyire király módon tudok repülni bármilyen körülmények között, de még jobban örülnék, ha ezt nem reklámoznád.
De aztán már nem is foglalkoztam velük többet, csak a hónom alá csaptam a kislányt, és kilőttem az iskola épület felé. Képtelen volt megállni, hogy ne sikongasson, és tapsikoljon, hogy milyen szép, amiért ha idősebb lett volna, leszedtem volna a fejét, de így inkább uralkodtam magamon. Landolás után meg, amennyire meg volt szeppenve az előbb, annyira lelkes volt most.
-Még egyszer! Még egyszer! - ugrándozott boldog kacarászással.
-Még mit nem! morogtam fogcsikorgatva. - Sipirc tanulni vagy babázni, vagy mit tudom én!
-De...
-Nincs de! Tipli! Ha jó kislány leszel, esetleg jöhetsz még egy kört. De most mennem kell. Legyőztem Alistairt, még mindig nincs sehol, és rendesen a képébe akarok röhögni.
Barbie-nak hátat fordítva suhantam vissza a riválisom mellé. Nem ereszkedtem vissza a földre, inkább maradtam a levegőben hanyatt fekve, kezeim a fejem alatt. Úgy lebegtem körülötte fej fej mellett, mintha csak hintaágyban ringatóztam volna.
-Milyen nap is van ma? Lássuk csak! - kopogtattam meg az államat gondolkodást mímelve. - Igen, megvan! - kiáltottam fel és elégedett, gonosz vigyor ült ki az arcomra. - Sz@rrá vertelek, aprólék. Én már rég megjártam a távot oda-vissza, te meg még elindulni sem voltál képes. A versenyt én nyertem. Búcsúzz el a Rainbow Dash jelmeztől.
Itt életem legtökéletesebben kivitelezett gonosz kacaja következett, amitől átfordultam a hasamra, úgy élveztem ki minden egyes cseppjét Alistair vereségének.

-Sok idióta! - morogtam, miközben megpróbáltam gyorsan tenni az ellen, hogy az Alistair arcán talált talán utolsó aprócska tiszta folt tovább létezzen. - Még egy barom beszólás és... na mi van, öcsi, az égiek büntetnek?
Tudom, hogy nem szép dolog, de csak azért is hangosan kiröhögtem, amikor a jégeső elkezdte a fejét bombázni. Isteni jelnek véltem, hogy most már pihenhetek, majd a természet átveszi tőlem a melót. Persze ezt keveselltem Alistair ellen, gondoltam, akkor már fogjunk össze, hogy közös erővel toroljuk meg, hogy akkora egy szemét dög volt velem, de sajnos az ő képessége is elég hatékony volt, így hamarosan zuhanhattam hátra, hogy csak az én képességem védjen meg attól, hogy legalább olyan mocskos legyek, mint az ellenfelem, aki még talpig sárosan sem volt képes befogni. A felháborodástól lefagyva lebegtem egy helyben, miközben szám hangtalanul formálta az ,,LSD sárkány" kifejezést, és hirtelen nem tudtam, mennyi időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy visszanyerjem a hangomat és a mozgási képességemet, hogy ezt százszorosan is leverjem rajta.
De szó se róla, már elég fáradt voltam, úgyhogy végül is inkább elnapoltam, elvégre ez az ingerültség, ami bennem tombolt, és aminek csak az egyik részét indokolta Alistair ismételt győzelme felettem, a másikat inkább az az iszonyú rémálom, amiben mindketten szerepeltünk. Legszívesebben mint a szélvész repültem volna vissza a kastélyban, de még szédelgett odakint néhány ember, köztük néhány apróság is, és semmi kedvem megint a sugaraimra tett megjegyzéseket hallgatni. Ma aztán igazán nem volt hozzá idegem. Így aztán csak zsebre dugott kézzel, mogorván ballagtam mögöttük, és azon töprengtem, vajon mivel bosszulhatnám meg Greg árulását, amiért egy ilyen kígyó mellé állt a saját nővére helyett. Gyönyörű cselszövések képei sorakoztak fel a fejemben, de aztán megembereltem magam. Végül is nem volt sok értelme Gregnek borsot törni az orra alá, hiszen volt egy főellenségem is, inkább rá kellett fókuszálnom. De úgy, hogy a fal adja a másikat!
Amit pedig az előttem bandukolók szóváltásából elcsíptem ara sarkallt, hogy fenéken billentsem Alistairt, remélve, hogy ismét belefejel a sárba.
-De igenis van harag - vicsorogtam rá. - Te csak ne félts engem, Pöttöm Panna, inkább magadra vigyázz, ha még sok ilyen hülyeséget akarsz hangoztatni. A fél fogamra se vagy elég, úgyhogy azt ajánlom, kétszer is gondold meg, mennyire akarod a hős lovagomat játszani!

Szája már éppen mosolyra húzódna, mikor meghallja Lucy hangját, és az ő mondandójának fényében hirtelen Greg szavai sem olyan biztatóak, sőt, nagyon úgy néz ki, hogy a srác félreértette őt.
-Berúgtál Lucy? Én Barbara-ra gondoltam természetesen az előbb! - Jelenti ki, teljes őszinteséggel. - Na, de csak, hogy ne pityeregj, ha neked esne bajod annak sem örülnék...feltétlenül...legfeljebb, ha nagyon vicces, ahogy lezuhansz.
Jókedvűen kacag ezen Lucy kárára, ám agyának sötét szegletéből fokozatosan lopózik elő valami csúf rém, mely háta mögé settenkedve fojtogatóan emlékezteti őt arra, hogy valaki mondott neki valami mást is. Arca, de még a füle is belevörösödik, még szerencse, hogy jég hullik itt rájuk bőven, így legalább van mi lehűtse.
~Ezt nem hiszem el....az apám 20 éve azzal ugrat, hogy feleségül fogom venni, mindenki más csupán másfél évtizede, Greg pedig...ma még csak másfél perce, de máris az őrületbe kerget.~
-Ó anyám... - Sóhajtja lemondón, felkészülve rá, hogy útját állja Lucy halálsugarainak.
~Nem mondom, hogy sosem jutott eszembe a dolog, sőt, per pillanat, hogy csurom vizes, és a ruhái követik testének formáját egészen kedvet kaptam hozzá, hogy megfogadjam Greg tanácsát, már csak azért is, hogy lássam, milyen arcot vágna, de nem lehet...~
Végigméri, az esőben megszáradni esélytelen, szexivé vált vált Lucy-t, és egyszerre úgy dönt: a pokolba az egésszel! Lehet csak a fejének csapódó jégdarabok miatt kergült meg ennyire, de ma semmi sem érdekli.
-Hallottad, mit mondott a bátyád, virágszálam! - Szól, ezzel is sejttetve kergültségét. - Most velem jö..öööö.... - Megcsúszik a sárban, és csak képessége menti meg tőle, hogy seggre essen, de amint visszanyeri az egyensúlyát, ölébe kapja Szivárvány vágtát, és felrepül vele. A pályájuk elég girge-gurba, köszönhetően a sok szélnek, de hangos röhögéséből ítélve ez a legkevésbé sem zavarja őt.
-Nyugi, nem a suli felé megyünk. Viszont, ha valaki kérdezi, simán letagadjuk ezt, okés? Szegény Greg, kizárt, hogy ezt valaki elhiszi neki...

Ha Greg tovább halad a suli felé, már láthatja a kaput, ami elől Connor épp az imént hordta el a leszakadt faágakat, mögötte pedig ott szorgoskodik a fél suli, édesanyja vezetésével, ki amint kiszúrja őt, már int is neki, hogy siessen oda hozzá.
-Á, Greg, na végre! Pont jókor jössz, hogy segíthess egy kicsit! Micsoda mázli!

//Folytatás: A park//

-Ha viccesen zuhannék le?! - visszhangoztam felháborodva. - Én nem zuhanok le, apafej, én nem vagyok olyan béna, mint te, hogy csak csalással tudjak győzni. Sosem zuhanok le, úgyhogy bocsesz, de ha röhöghetnéked van, inkább a tükörbe bámulj. Hogy kinyílt ma mindenkinek a csipája, hát kihalok!
Abban már biztos voltam, hogy Greg csupáncsak azért úszta meg egy időnkénti beszólással, mert a testvérem, egyébként még talán Alistairnél is rosszabbul járt volna. Miért akarja mindenki, hogy ez az égi meszelő bevágjon a széna közé? Az ég szerelmére, hát inkább arra kéne fogadniuk, hogy hány ütésből fogom felkenni végleg a plafonra, vagy röptünkben megzabáltatni a kicsi zöld marslakókkal! Mindenki megőrült?
-Ne aggódj, öcsi, ha vigyázol a szádra, neked nem kell félned tőlünk - vigyorogtam rá gonoszan.
A következő pillanatban előzőszavaimra rácáfolva már küldtem is felé néhány enyhébb sugarat, amitől csak annyit érezhetett volna, hogy valaki hátulról fenéken billentette, ám Alistair az útját állta, így nem találhattak célba. Már ez önmagában is elég bosszantó volt, de az még inkább, ahogy mohó pillantással kezdett mustrálgatni.
-Mást stíröljél, tengerész, vagy kinyomom a szemed!... Hé! - kiáltottam fel felháborodottan, ahogy a karjaiba kapott. - Mi a fenét művelsz?! Tegyél le! Tegyél le, de azonnal, te mocskos disznó! Engedj már el, tudok én repülni a saját sugaraimon! Engedj már eeeeeel!
Visszafordultam az egyre távolodó öcsém felé, s most neki ordibáltam teli torokból:
-Ezt még nagyon megbánod, Greg! Hú, de megnézheted magad, ha a kezeim közé kerülsz!
Bár képességerő- és hatékonyság szintjén még mindig fent állt a vita köztünk, hogy melyikünk a jobb, de sajnos fizikai erőben Alistair fölöttem állt. Nem tudtam kitépni magam a mancsai közül.
-Hülye vagy? És mi lesz, ha valaki meglát? Hogy magyarázzuk ezt ki? Ne csináld már! Engedj el!
Már csak egy dologban reménykedhettem: hátha az egyik villám pont abba az ütődött fejébe csap, és akkor végre kiszabadulhatok. Majd meglátjuk, melyikünk röhög, ahogy a másik lezuhan!

//Játék Lucy részéről vége. Nagyon köszönöm, klassz volt //

Nem lepett meg különösebben szeretett nővérkém támadása. Ez úgyszólván hétköznapi volt, mióta sikerült kifejlesztenie magában ezt a szivárvány-izét. Alistair önfeláldozása sem hatott rám újdonságképp: bármit megtett, csak, hogy Lucy-t bosszanthassa.
Amin viszont még én is meglepődtem, az az volt, hogy végül csak fogta a lányt, és elhúzott vele, remélhetőleg a legközelebbi motel felé. Picit haragudtam is, mégiscsak a nővérem volt, de aztán rájöttem, hogy ez közérdek: ha végre nem gyilkolják majd egymást, akkor az iskola is sokkal biztonságosabb lesz. Egy nyugodt és kicsit sem feszült Lucy (de nehéz is elképzelni!) talán nem küldene színes izét mindenkire, aki ferdén néz rá, hogy mást ne mondjak... De azért, ha nem tettem volna meg korábban, vagy nem épp a nővéremet szállította volna valahová, tuti megátkozom, csak a miheztartás végett.
Fejem felett a táskámmal, bokáig sárban tapicskolva bandukoltam az iskolaépület felé. És kit látnak szemeim? Naná, hogy az anyám talált meg valami hülyeséggel. Segíteni? Mire tartjuk Dzsint?

//A park//

//Én is köszönöm, nagyon jó volt. //