The Herculoids

~Egész ügyes. Sőt, kimondottan előrelátó. Ha így folytatja, egy napon ő lehet a második legjobb bérgyilkos a világon.~
*Élvezettel repüli körül a lélekvesztőt, ahol korábban pár széket ő maga is kénytelen volt összetörni. Az igazsághoz persze hozzá tartozik az is, hogy annyira azért nem bánta ezt, pusztán a vizezett sörért nem érdemes betérni ide.*
~És még a gyereket is megmentette a sulinál. Le vagyok nyűgözve.~

Bár a méregdrága autó "meghúzása" igencsak felmérgesíti a férfit, Sheena valahogy mégis jobb belátásra tudja őt bírni. A célpont egy darabig kezdi azt hinni, hogy az estéje még annál is jobban végződhet, mint eleinte gondolta, ám a mikor a szőke bombázó felszívódik, elszabadul a pokol. A történtek után valamelyik bőrfej már nem fél részletezni a férfi potenciálját, mely szerinte nem lehet valami figyelemreméltó, ha ilyen gyorsan elüldözte a nőt.
-VÉÉÉÉÉGEEEEED! - Ordítja az egyik mostanra kicsit sem szomjas kínai, kezében az egyik bárszékkel. El ugyan nem talál vele senkit, hisz a lábán is alig bír állni, ám ordítása már elég okot szolgáltat arra, hogy megtorolják azt. Ami ez után következik, az tipikusnak mondható ebben a kocsmában, még ha kicsit korai is. Pofonok csattannak, fogak szállnak, és valakit még az ablakon is kihajítanak. Ha ebben a csetepatéban elhalálozik valaki, az senkit sem fog meglepni....

~Szinte kedvem volna megjelenni, hogy gratuláljak neki.Sajnos a képességeivel még akkor is kiszúrná hogy én vagyok, ha álarcot húznék, és elővenném a Batman hangom. Kár érte, imádom azt a figurát...~


A második áldozat, Bolo Yeung holléte sajnos ismeretlen, ám az aktája szerint szerint különböző felnőtt oldalakon "ismerkedni". Hogy ezek a randik mennyire sikeresek, arról nincs információ, ugyanis még senkinek sem volt alkalma a partnerei közül, hogy meséljen róla...

Tudtátok, hogy ebben lóhúgy szagú, kocsmának álcázott biztosítási csalásban van ingyen WiFi? Úgy tűnik az ide járó vendégek sem, mert a sebesség mérőm szerint jobb a sávszélességem, mint az egyetem gépeinek, ami azért nem semmi. Látszólag nem sokkal a nyitás után még ez a hely is viszonylag békés, így nem kell attól tartanom, hogy valaki sálat készít nekem az egyik bárszékből, mialatt a mutáns barátnőmet próbálom elérni.
~A telefont nem vette fel, E-mailre sem válaszolt, és Skype-on sincs fent. Ennyire jól sikerült volna a családi összejövetel?~
Tegnap kaptam egy hívást tőle, hogy az apjával fog találkozni, ezért el kell halasztanunk az aznapi mozizást. A telefonban nem tűnt túl lelkesnek, ami valahol érthető, fogalmam sincs, ha az én öregem támadna fel, és találkozni akarna velem, hogyan reagálnék. A lényeg, hogy eddig minden szép és jó, de ma hova tűnt? Nem, nem aggódom, tud vigyázni magára. Én csak megsimogattam, és majdnem kómába estem, képzelem mit tenne azzal, aki bántani próbálná...de valahogy mégis rossz érzésem van. Azt hiszem ideje rendelnem még egy kólát, a kocsmáros szúrós tekintete legalábbis erre enged következtetni...ingyen WiFi, hogyne...

Nem szokásom egyik kocsma után a másikat járni, sőt mondhatni egy kezemen meg tudnám számolni hányszor tettem be a lábam kocsmába, szóval azt hiszem érthető, hogy ehhez a helyhez a legkevésbé volt kedvem, tekintve, hogy mutánsellenes maga a hely is. Még mázli, hogy különösebben nem látható ez kívülről és az is elég jól megy, hogy mindezt letagadjam, ha szükséges, hiszen egész eddigi életem avval telt, hogy magamat is meggyőzzem az ellenkezőjéről. Szóval úgy láttam nem lehet annyira nehéz dolgom és még pár elejtett mondatfoszlányt is elcsíphetek, ami hasznomra válhat.
Egy már tőlem megszokott lazább öltözetet viseltem. Belépve a helyre próbáltam nem kilógni a sorból és úgy tettem, mint aki azért érkezik, mert találkája van erre, így alaposan körbenéztem. Ez már alapból is jól jött, hiszen nem árt felmérni a terepet. Úgy éreztem első látásra nincs mitől tartanom, így a bárpulthoz sétáltam, majd feldobtam magam az egyik bárszékre. Egy pohár sört kértem a csapostól, majd egy cigarettára gyújtottam és mielőtt úgy éreztem volna, hogy a csapos furán méreget, inkább lazább semmitmondó beszélgetésbe kezdtem vele a ma est forgalomról.

~°~ Sean ~°~

Rezeg a telefonod. Hívást jelez, de nem jelzi ki a számot. Majd ezután átvált egy promtra, igaz, nem produkált még ilyet. Kivéve, ha te használtál valamilyen konzol toolt hackeléshez. Kissé Neonak érzed magad, mikor karakterek jelennek meg rajta, akárha valaki gépelné. No nem, ezért, hanem mert úgy tűnik, te vagy a megszólított.
> Sean!
> Az a lány a barátnőd, ugye? Akivel több biztonsági kamera felvételén is együtt szerepeltek. Persze hogy igen, csak udvariasság volt a kérdés. Szóval a lényeg, hogy fontos neked. Ezért kapsz most hírt róla. Emberrablás áldozata lett, melyet ismeretlen elkövetők hajtottak végre.
> Ez az üzenet szigorúan titkos! Csak a CIA általi felhatalmazással tekinthető meg.
_
A kurzor villog őgy fél percig. Már azt hinnéd ennyi volt az egész.
> Nyugi, csak vicceltem. Jacob vagyok. Pötyögj csak nyugodtan. Ez most a Standard Input a kütyüdön.
_
Valóban, ez a viccelődő stílus emlékeztet egy bizonyos személyre..

~°~ Kara ~°~

Egyelőre nem tűnik túl izgalmasnak egyik pletyka sem, amit a pultostól hallasz. Persze az is feltűnik, hogy gyakran méregeti a dekoltázsodat. Kiderül még róla, hogy a lehető leginkább mutánsellenes értelemben és teljes meggyőződésből rasszista. Olyan szinten ilyesztő szinten hitvallásának tekinti ezt a hozzáállást, hogy már csak védekezésképpen is próbálod kizárni a fejedből a füleden bejutott, felőle érkező szavakat.
- ...én mondom! - nagyjából ennyi az, ami végül átcsúszik a szűrődön. Még bólint is rá, hogy megerősítse saját érvelését.
Közben feltűnik, hogy a melletted ülő srác viszonylag hirtelen a zsebéhez kap. Elég szelídnek tűnik elsőre. Talán nem is nagyon vannak barátai. Valószínűleg ezért igyekszik úgy kapcsolatba kerülni a meglévő ismerettségeivel, így teljességgel érthető a hirtelen mozdulat.
Az azonban már kevésbé, hogy a telefonja hirtelen fekete képernyőre vált innen nézve. Szegény, még a telefonja is elromlott, úgy tűnik. Aztán valami történik...szöveg jelenik meg a telefonján. Biztos hibaüzenet. Láthatóan megpróbálja értelmezni. Bár az azért mégiscsak furcsa, hogy kis idő elteltével újabb szöveg íródik ki rá, pedig egyelőre látszólag nem csinált semmit vele.

/Elkezdjük a kalandot. Ha Joshua visszaért, majd ír nekem, és bemesélem őt is./

~A képernyőt olvasva vegyes érzések kavar...á a pokolba az udvariaskodással! Az egyetlen dolog, aminek jobban a frászt tudja hozni rám ennél az alaknál az, ha Sarah-nak baja esik, úgyhogy most rohadtul bepánikoltam!~
Bár erősen kételkedik saját sikerében, azért megpróbálja lenyomozni, mégis honnan jött már megint ez az üzenet. Közben megfogadja, hogy ha legközelebb a kezébe kerül egy normális masina, némileg durvább processzorral, megmutatja ennek a nyomorult CIA-nak, hogy kivel szórakozzanak...
~Fontossági sorrend Sean...~
Ahogy jobban átgondolja a dolgot, nem sok értelmét látja annak az elméletének, hogy Jacob áll az emberrablás mögött, ezért inkább megpróbál értelmes ember módjára cselekedni. Első dolga felhívni az iskolát, hogy megérkezett-e már a lány, és miután a tőlük kapott hír sem vidítja fel túlzottan, a férfi üzenetéből ötletet merítve a város térfigyelő kameráinak felvételeit kezdi pásztázni.
~Mintha a Kínai negyedet említette volna...még ha be is lenne kamerázva az egész akkoris tű a szénakazalban, de egyenlőre nincs jobb ötletem! Ja de várjunk!!~
Megpróbál bejutni a lány telefonszolgáltatójához, hogy lekérje a cellainformációit. Erősen kétli, hogy ezzel megtalálja őt, viszont talán az kiderül, honnan rabolták el, és TALÁN akad egy kamera ami rögzítette...
~Túl sok a talán....~

Mély levegőket vettem, majd kifújtam, ahogy a fazon beszélni kezdett. Én pedig magamat utáltam, amiért belekezdtem egyáltalán ebbe a beszélgetésbe. Egyrészt semmi újat nem tudtam meg, legalább is ami hasznos lehetne… továbbá erősen zavart, ahogy a szemem helyett, pár centivel lejjebb stíröl. Egy önkéntelen mozdulattal összébb is húztam magamon a blúzt, evvel útját állva minden további beteges gondolatnak, amibe bele sem akartam merülni. Miközben hosszas szóáradat szólt nekem vagy inkább a melleimnek, közben pár vendég már várta volna a piáját, de láthatóan a fazon jobban belemerült, mint szerettem volna. Pedig még csak okot sem adtam rá, mert az első pár perc feszült figyelem után inkább a sörömet és a nem messze tőlem ülő alakot figyeltem. Nem mintha különösebben felkeltette volna ő is a figyelmem, de valahogy nem annak a tipikus mutánsgyűlölőnek tűnt. Inkább amolyan kis könyvmolynak, esetleg kockának, aki életét a számítógép előtt tölti. Szóval ezen kívül semmi érdemleges… egész addig, amíg az események fel nem gyorsulták, legalább is az iméntiekhez képest valamiféle szikrát láttam beindulni.
Majd kiesett a szemem úgy figyeltem a srác telefonját, melyen mindenféle furi , talán üzenetek futottak végig. Talán a kelleténél jobban is kihajoltam kíváncsiskodás gyanánt, amikor nagyot puffantam a székkel együtt elterülve a bár padlóján…

-Gyerünk gyerünk gyerünk!
~Be kéne kapcsolnom a hangvezérlést, akkor talán érne is valamit, hogy itt sürgetem szerencsétlen telefont...~
Bár korábban már lefektette kapcsolatának alapjait a telefontársaságokkal, és a térfigyelő rendszerekkel is, betörni hozzájuk azért mégsem volt egy gyors folyamat, főleg ha nem szeretne megint lebukni. Ahogy saját gyártmányú kis programjában egy piros overálos ürge pakolgatta a kérdőjeles kockákat, hirtelen egy tompa puffanás zaja rántotta vissza őt a valóságba. Azonnal hátrafordult, tartva tőle, hogy ez volt a mai bunyó előhangja, a földön fekvő nőt látva azonban elszállt az aggodalma.
-Minden rendben? - Kérdi udvariaskodva, miközben közelebb lép a nőhöz. - hívjak segítséget?
~Minek iszik aki nem bírja?~
A nőt elnézve arra a megállapításra jut, hogy a legkevésbé sem illik bele ebbe a környezetbe, legalább annyira nem mint...ő sem...touché. Minden esetre kezét nyújtja a nő felé, hogy fel tudja őt segíteni, amennyiben szükséges, majd ha úgy tűnik életben marad a csaj, visszasétál asztalához. Nem szeretne bunkónak tűnni, de jelenleg a pulzusával gyémántokat lehetne zúzni, és ez meg is látszik rajta, ezért nem szeretne mást, mint visszatérni a mobiljához, hátha azóta jutott vlaamire a kis masina.

Magamhoz térve a földön, megdörzsöltem sajgó könyökömet, amit sikeresen bevágtam a padló kőburkolatába, nem kevésbé alfelem. Mogorván néztem az amúgy segítséget nyújtó fiúra és talán a kelleténél hevesebben válaszoltam neki.
- Jesszusom… nem kell segítség, csak egy székről estem le, nem az ötödikről… - De, majd mindjárt mentőért kiáltok… nem? Tápászkodtam fel káromkodva, hogy a fájdalom végigszaladt rajtam. Leporolva magam próbáltam visszaülni a székre, elutasítva a segítő jobbot és heves kutakodásba kezdtem a táskámban egy cigi után.
Nem is értem miért jön valaki a telefonjával játszadozni egy krimóba, ezért akár otthon is ücsöröghetne a négy fal közt. Nem? Fúltam magamban, leginkább a magam hülyesége miatt.
- Idióta... - mormogtam csak úgy az orrom alá, miközben rágyújtottam és füstölögni kezdtem.

Sean női nemről alkotott sztereotípiái a mai napon sem dőltek meg. Egy másodpercig csak áll ott pislogva, majd vállát vonva fordul meg tengelye körül, hogy visszatérhessen kedvenc asztalához. Út közben azért visszatekint egy pillanatra, na nem a nőre, csupán a "baleset" helyszínére.
-Tényleg nem - feleli, végigmérve a távolságot a bárszék teteje, és a padló közt - talán majd legközelebb.
~Fura, pedig mennyivel normálisabbnak tűnt, mint itt a többi ember, de úgy látszik nem szabad elsőre ítélni.~
Az intelligenciáját érő kritikákat korábban sem vette túl komolyan, most pedig ideje sincs rá, hisz a telefonja szerint....még 15 perc. Rendben, ideje éppen lenne rá, hogy fog foglalkozzon azzal, akire jobban illene a Fúria becenév, de kedve az nincs sok.
~Egyébként is, amióta itt van, a kocsmáros nem engem szuggerál a kocsmáros, hogy rendeljek még valamit. A végén még neki köszönhetem, hogy nem halok bele a koffein mérgezésbe, úgyhogy hagy zsémbelődjön, ha neki ez jön be.~

Ahogy újra a képernyőre tekint, meglepve látja, hogy újra üzentek neki. A szöveg olvasása után elenged egy szégyenlős "ó"-t, majd gépelni kezd.
>Bocs, nem gondoltam, hogy tényleg vissza tudok írni. Biztos sokszor láttam a mátrixot...
>Ez az ismeretlen elkövető...jól sejtem, hogy te azért ismered?
Normális esetben csak kivenné az aksit, letiltaná a wifi-t, és újraindítaná a rohadt gépet, de vannak dolgok, amik fontosabbak a kockulásnál, így egyenlőre elnézi a fickónak ezt a műveletet. Közben fél füllel azért hallja a kocsmáros Kara felé idézett szavait, és nem tudja megállni, hogy ne mosolyodjon el egy kissé, kárörvendően természetesen.
~Milyen rohadt lovagias lett hirtelen. Bezzeg amikor tavaly a saját hányásában fetrengett az az elsős, volt ilyen sürgős mentőt hívni...~
>Jacob? Miért akarsz nekem segíteni?
Talán nyilvánvaló, de rossz előérzete van az egésszel kapcsolatban, ami érthető, kinek ne lenne?

Ha nem lett volna elég az előbbi kis puffanás, amit akár felróhatnék a srácnak is, elvégre miatta vagyis a telefonja miatt történt mindez. Franc se tudja már miféle baromságokat találnak ki a telefonokra és mentségemre szóljon, teljesen kíváncsi lettem. De a srác nézése meg úgy egyáltalán a reakciói egyre jobban felhúztak.
Talán ez is közrejátszott abban, ahogy a pultosnak szóltam vissza.
- J-Ó-L V-A-G-Y-O-K! – ismételtem meg a tényt immár másodjára, talán a kelleténél ingerültebben is, majd zavaromat leplezve beleszívtam a cigimbe. Nem is értem miért kell ekkora ügyet csinálni belőle. Talán pont ez zavart, hogy túl sok kíváncsi szemet vonzott felém a kis attrakcióm. De könyörgöm… egy kocsmában vagyunk, ahol egy székről leborulás mindennapi esemény. Mindenkihez mentőt hívnak vagy mi? Dörzsöltem meg fáradtan a halántékom.
A srác idétlen, irritáló, kárörvendő mosolya pedig csak hab volt a tortán.
- Te meg foglalkozz a játékoddal és ne rajtam vigyorogj! - na jó talán túlságosan is elszaladt velem a ló és annak ellenére, hogy nem akartam felhívni magamra a figyelmet, nos azt hiszem mégis sikerült. Jobbnak láttam visszafogni magam az est további részében.

Elszántan kezd el pötyögni, mint amikor egy frpg-ben készül valakit fejbe vágni, vagy lelökni egy szoborról. Nem koncentrál semmi másra, csak a csevegő ablakra, a kocsma gyakorlatilag megszűnik létezni körülötte, ami valljuk be, nem nagy veszteség, a hely nívóját tekintve.
>Nem is a Facebook-on akarom bejelölni őket. Én csak...
~Mit is szeretnék tulajdonképpen? Nincs egy hete, hogy ismerem a lányt, most meg fejest ugranék ebbe az akármibe, és az éltem kockáztatnám....miféle kérdés ez, még jó hogy.~
>Meg tudod mondani, hol tartják fogva?
Kara beszólását elengedi a füle mellett. Ha zavarná, hogy játéknak nézik verejtékes munkával megírt hacker programját, biztos nem a Super Mario skin-t választotta volna annak elkészítésekor, ráadásul olyan messze ül, hogy alig hallotta. Hogy ez úgy hangzik, mintha zavarná, csak kifogást keresne rá, miért ne figyeljen oda? Meglehet....

Szemeim forgatva néztem a pultosra és védekező állására.
- Aha… gondolom rajta is hasonlóan segítene – böktem hüvelykujjammal az előbbi fickóra, majd kis szünetet tartottam és csak eztán folytattam – … ha lenne két melle, legalábbis biztos. – húztam el a szám és tovább szívtam a cigimet belekortyolva a sörömbe. Kezdtem megbánni, hogy benéztem ide. Komolyan kezdtem úgy érezni, hogy a helyben van valami ami az embereket agresszívvé teszi és ezért utálják a mutánsokat. Persze mindezt csakis azért találtam ki, hogy ne legyen lelkiismeret furdalásom. Persze ki tudja? Lehet, hogy van valami alapja…
Aztán amikor meghallottam a körülöttem zsibongó hangokat, lehet jobban tettem volna ha elengedem a fülem mellett és tovább sörözgetek, de inkább belebámultam amolyan lenézően a fejükbe. Csak, hogy okot is adjak mondandójuknak.
- Kuss! – mormoltam magam elé, majd a poharamba bámulva – na jó, inkább adj valami erősebbet! – szóltam a csaposnak. Ha már lúd legyen kövér…

Nem mond hülyeséget a fickó, és az igazat megvallva Sean fejében is megfordult, hogy egymaga édeskevés lesz az ellen, aki Sarah-t le tudta nyomni. Minimum a lőtérre el akart még menni pár játékszerért, de a mutánssereg szervezése sem hangzott rosszul, az egyetlen baj, hogy annyira jól senkit sem ismer, hogy ekkora szívességet kérjen. Hiába na, embergyűlölő kockának lenni nem csak előnyökkel jár.
>Nem tudod...jól van? És egyáltalán, mit akarnak vele?
Majdnem kiejti a telefont a kezéből, ám ennek a közjátéknak hála pont sikerül elcsípnie a domborulatokra tett megjegyzést. Mivel többen is ezt hangoztatják, nem tudja megállni, hogy egy pillanatra ne sandítson oda, majd megállapítsa, hogy a törzsvendégek bizony tévednek. A következő pillanatban legszívesebben pofon vágná magát.
~Tuti a pokolra kerülök...de előbb még ezt elintézem.~
>Köszönök mindent. Megpróbálom összeszedni a szuper csapatot, majd még jelentkezem.
Ha felszabadul a telefonja, és a chatloghoz is hozzá fér, azonnal elküldi az email-ben Adam Windsor részére. Amennyiben nem , úgy csak dióhéjban foglalja össze a dolgot, de valahogy mindenképpen értesíti őt, ha a fene fenét eszik is. Ezek után menni készülne, de látva milyen sok rajongója akadt a nőnek, hirtelen megtorpan.
~Hát...nem szívesen hagynám itt a részeg bunkók közül, szegényeknek egy csepp velő sem maradna a csontjaikban...ugyanakkor, ő mondta, hogy nem kér a segítségemből...á, a pokolba vele.~
A pulthoz sétál, majd letesz egy húszdollárost a csapos elé.
-Még egyet kérek az útra! - Amint a kocsmáros elfordult, Kara felé súgja. - Itt nem bánnak jól a magadfajtával. Valójában az enyémmel sem, úgyhogy húzok is, neked is ezt tanácsolom.
Sean természetesen a feltűnően csinos nőkre gondolt, akik keresik a bajt, hisz nem tudhatja, Kara mikre képes...

A körülöttem elhangzó zsibongás kezdett egyre jobban feszélyezni. Talán valóban túlságosan is felkaptam a vizet, de büszkébb természet vagyok annál, hogy mindezt be is lássam és térden állva bocsánatot kérjek. Sőt sehogy. Inkább elengedtem fülem mellett a beszólongatásokat és megpróbáltam kizárni azokat a tudatomból. Azonban a pultos szavai tovább szították bennem a feszültséget. Elszállva magamtól? Hogy én? Többet ide se teszem be a lábam… És beképzelt sem vagyok! – mondogattam magamban, pedig igazán kikívánkozott a mondandóm meg még ennél cifrábbak is, de jobban belegondolva, talán nem ez a legmegfelelőbb hely balhét csapni. Ahol egy egész véletlen természetfeletti, bezony nagyobb károkat okozhat, mint egy törött üveg. Bár tény, hogy azonnal közelebb kerülnék kíváncsiságom tárgyához. Konkrétan testközelben tapasztalhatnám meg a hely káros hatásait…
- Biztos csak azok a bizonyos napok… - húztam el a szám a csaposnak és remélhetőleg megfelelő választ kapott, hogy ne faggatózzon tovább, majd a kitöltött pohárka után nyúltam. A számhoz emeltem a csordultig töltött felespoharat és egyetlen hajtásra kiittam. Kaparta, égette a torkomat, de a következő már kevésbé. Még egy harmadik után ráztam meg a fejem, hogy elég volt majd végül megköszörültem a torkomat.
Újabb cigi után nyúltam és elgondolkodtam mennyire szánalmas is itt egymagamban ücsörögni, amikor a srác került a látókörömbe és mondott valamit. Hosszas újra végiggondolás után sikerült felfognom a mondandóját. Magadfajta? Legbelül kezdtem pánikolni és végiggondolni, hogy mit követtem el az elmúlt pár percben, ám körülnézve sehol nem láttam apró szilánkokra robbantott darabkákat. Talán lebuktattam magam valamivel? – futtattam végig a történteket, de nem jutott eszembe semmi. De evvel egyidejűleg eszem ágában sem volt hallgatni a srác szavaira. Inkább felmarkoltam a táskám és kisiettem a mosdóba, de még előtte odaszóltam a srácnak.
- Mért nem törődsz a saját dolgoddal?

Látva, hogy mennyire megrémül a nő a hallottakon, komolyan gondolkodóba esik, hogy mégis hogy érthette azt, amit mondott neki. Egy mutáns számára persze nyilvánvaló lenne, hogy a mutánsokról van szó, de ha már itt tartunk, egy zsiráfnak pedig az, hogy a zsiráfokról, így valahol érthető, hogy a srácnak továbbra sem esik le, mibe tenyerelt bele...már megint.
~Épp azt teszem.~
Mivel még mindig nem kapta meg utolsó kóláját, a pulttól próbálja meg sokadszorra is felhívni Sarah mobilját, hátha felveszi végre, és kiderül, hogy az egész csak egy hülye vicc volt, de mint általában, a sors most sem ilyen kegyes hozzá. Mikor végre kézhez kapja az italát, olyan gyorsan pusztítja el azt, mintha csak a lefolyón öntené le. Minél előbb el szeretne tűnni innen, hisz bár mint embert, megkímélnék, a húgyszagot ő sem bírja elviselni az idők végezetéig. Már épp menne, mikor a csapos utána szól, hogy az a bankó sok lesz egy kóláért. Vigyorogva fordul vissza hozzá, mielőtt lelépne.
-Akkor az előbbi hölgy következő italát én állom. Adja át a hódolatom.
Ezek után tényleg megindulna a kijárat felé. Jacob szerint kéne neki egy hadsereg, és fogalma sincs, honnan keríthetne egyet, ugyanakkor, bármennyire is ellenszenves a nő, jobb szeretné, ha láthatná amíg megkapja azt az italt, nehogy belekerüljön valami huncutság. Nem kedveli, de segítő kezet sem nyújtana szívesen valami hasonló huncutságban, mint aminek szerinte Sarah is áldozatul eshetett.

A mosdóba érve hideg vízzel próbáltam felfrissíteni magam és szalonképes kinézetet varázsolni az arcomra, ám a tükörbe nézve egyáltalán nem az fogadott, amit szerettem volna. Inkább egy olyan nő jutott róla eszembe, aki a problémáit alkohollal próbálja orvosolni. Végül úgy láttam ebből már jobb nem lesz és az estém is el lett szúrva. Persze ez nem újdonság. Akkor csapjunk bele a lecsóba újra… Vettem erőt magamon és tértem vissza a pulthoz. Furcsa volt, hogy az eddigi helyemnél egy újabb pohár ital vár, majd a csapos előadta miért is van az ott.
Elhúzva a számat néztem a fiú után és kellően felpaprikázva léptem utána.
- Azt hittem már indulni készült, közben meg leitatna. Nocsak nocsak. Csak nem reménykedik valamiben? – kuncogtam fel kissé megszédülve – Különben meg kösz de hadd én döntsem el, hogy mennyit iszom - emeltem fel a ujjam szavaimat próbálva nyomatékosítani - Látom nem erőssége megfogadni mások tanácsait, így megismétlem, hátha érthetőbb: Törődj a saját dolgoddal!

Eljutott arra a pontra, mikor már csak mosolyogni tud a nő beszólásain. Annyira nevetségesnek találta a szituációt, hogy még elpirulni is elfelejtett azon, amire Kara utalt.
-Szó sincs róla, csupán szeretném, ha elfogadná ezt őszinte bocsánatkérésem jeleként. -Itt igyekszik a lehető legkomolyabb arcot vágni, bár tudva, hogy mi következik ez után, nem könnyű. - Mérhetetlenül sajnálom, hogy megpróbáltam az előbb lovagias lenni. Ígérem többé nem fordul elő.
Enyhén meghajol, mintha a királynőtől kért volna elnézést népe nevében.
-Csak abban reménykedem, hogy amikor innen elmegy, nem én leszek a legellenszenvesebb manus a számára az épületben. - A következő mondatot már csak súgja. - Ezen a helyen ez elég lehangoló teljesítmény lenne tőlem.
Itt már elérkezettnek látja az időt a távozásra, ám nem bírja ki, hogy ne reagáljon a nő korábbi megjegyzésére.
-Egyébként nem értem, miért gondolja minden aránylag vonzó nő, hogy ha egy pasi kedves emberszámba veszi, máris le akar feküdni vele? Engem például visszataszít a piercing...
~Pláne ha belém szúrják, de senki sem tökéletes....~

A fiú viselkedése továbbra is szörnyen idegtépő volt számomra. Nem is tudnám megmagyarázni, de már önmagában is az a jelenség, akit, ha tehetek elkerülök, nemhogy még elcsevegjek vele illemről, lovagiasságról és más egyébről.
- Pedig úgy tűnik számomra, hogy a nagy igyekezet ellenére bezony nem is leszel a szívem csücske – húztam el a számat kelletlenül – Tényleg nem? Nagyon sajnálom… pedig azt hittem egész este azon töröd magad, de puff hát ez nem jött be – biggyesztettem le az ajkaim, mint egy nagyon csalódott kisgyerek, aki nem kapta meg a nyalókáját és evvel egyidejűleg játszadozni kezdtem a számban lévő piercinggel.
- Engem pedig a viselkedésed taszít vissza kölyök – mondtam ezt immár némileg komolyabban, majd otthagytam őt és kifizettem a csaposnak az esti fogyasztásom, mielőtt kimenne a fejemből és fizetés nélkül távoznék.
Végül pedig megragadva a dzsekim és táskám, otthagytam a srácot. Kiérve az épület elé újabb cigit vettem elő és gyújtottam meg azt nagyokat szívva belőle. Persze a számomra túl sok alkohol nem tett jót az egyensúlyérzékemnek sem és nekimentem egy épp a bárba tartó férfinak. Szédelegve próbáltam észhez térni, de a táskám a földön landolt én pedig eszeveszettül próbáltam annak kiborult tartalmát összeszedni, mert hiába van rajta cipzár, ha azt az ember nem húzza be…

-Hát, ez szörnyű, de valahogy megpróbálom túltenni magam a dolgon. - Színpadiasan távozik, a helyiségből, ám egy szóra azért még megfordul. - És most megyek...mielőtt belehalok.
~Hát, őt sem hívom meg a szülinapomra, az tuti.~
Valahol mélyen azért rosszul esnek neki a nő szavai, bármennyire is nem szeretné kimutatni ezt. Ha nem lenne fontosabb dolga, biztos egész éjjel álmatlanul forgolódna, és azon gondolkodna a hajnal első megváltó fénysugarának érkezéséig, hogy vajon hol ronthatta el a dolgot? És miért hívta őt kölyöknek? Látszólag egy idősek, és különösebben nem is érzi magát gyerekesnek. A szabad levegőre érve taxit hív, majd a következő mozdulatát kezdi tervezni.
~Mutánsokat csak a Xavier-ben ismerek. Adam biztosan segítene, és biztos akadnak ott mások is....ugyanakkor, lehet jobb lenne, ha előtte én néznék körül. Ha ez az egész valami csapda amit nekik szántak, jobb, ha csak én sétálok bele...nekik mindenképpen. Akkor eldöntve, elugrom a lőtérre pár játékszerért, amíg Jacob hív, abból még nem lehet baj.~
A szétszóródó női holmik összetéveszthetetlen hangja zavarja meg gondolatmenetét. Első reakciója az lenne, hogy a nőhöz lép, ám amikor meglátja ki az, kétségei támadnak afelől, hogy ez lenne a helyes lépés. A korábbi viselkedése alapján az a nő nem olyan, akivel szívesen lenne udvarias sötétedés után Bronx-ban. Egy guruló rúzst azért megállít a cipőjével.
-Tudom, hogy ezt még meg fogom bánni - szól jobb belátása ellenére Kara-hoz - de tessék.

Sietve szedegettem össze szétszóródó cuccaim a járdáról, legalább is számomra gyorsnak tűnt, holott mozdulataim nem feltétlenül voltak kiegyensúlyozottak. Folytattam a szedegetést mielőtt egy erre járó rátaposna. Szerencsétlenségemre a diktafonomon egy óriási repedés keletkezett és már sírhatnékom támadt annak elvesztése miatt. Bár már jó ideje terveztem, hogy beszerzek egy másik, újabb darabot. Ekkor vettem észre, hogy a rúzsom, ami még hiányzott táskámból egy járókelő talpa alatt landolt. Közelítettem felé, hogy felvegyem a földről, miközben folyamatosan az apró tárgyra koncentráltam, ám ekkor tudatosult bennem, hogy pontosan kihez is tartozik az a cipő…
Elképzeltem, amint lehajolok a rúzsomért és felemelem azt, ám evvel szemben mégsem ez történt. Én állva maradtam a rúzs pedig látszólag önálló életre kélve emelkedett a magasba és aztán a kezemben pihent meg. Talán már tudat alatt sem akartam meghajolni a fiú előtt evvel azt a látszatot keltve, hogy megalázkodom előtte. Bele is telt pár másodpercbe, mire ráeszméltem mit tettem, de végül jobbnak láttam úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Elsüllyesztettem a táskámba, majd sarkon fordultam és elindultam a másik irányba...