A vadon

Xavier intézet, néhány nappal korábban:

A közeli erdő fái rendesen megritkultak az utóbbi hétben. Derékba tört törzseik szanaszét hevernek mindenfelé, s a köztük álló, lihegő Logan munkájának hála immár egy kamion is kényelmesen elférne itt, ha nem akadna fenn a rönkökben.
-Valami baj van Rozsomák? - Kérdi egy fiatal férfihang a közelből.
-Miből jöttél rá? - Mordul rá Logan, s miközben felé fordul, visszahúzza a karmait.
-Ó, tudod, gondolatolvasó vagyok... - Feleli Sean, miközben tekintetét végigfuttatja a pusztításon. - Akarsz róla beszélni?
-NEM.
-Rendben...viszont ennyi tűzifa elég lesz télire, főleg, hogy gázzal fűtünk. - Logan gyilkos pillantása az egyetlen válasz, amit kap. nyel egyet, és megindul vissza az épület felé. A kapuból még visszafordul, és gyanakodva tekint a földön térdeplő férfira.
-Ugye nem tervezel semmi őrültséget?

A kanadai vadon, pár nappal később:

Ahogy a hely tetején állva letekint a völgybe, melyet ellep az óriási tó, mély levegőt vesz, és úgy tűnik sikerül beszívnia a hely minden megnyugtató erejét, hisz ráncai kisimulnak, ő pedig boldogan heveredik le a fűbe.
~De rég voltam itthon!~
Pár órával később ahogy az éjszaka fátyola körbeburkolja a tájat, egy rögtönzött nyársat tartva a kezében sütögeti a vadhúst a tábortűzön, miközben lassan kortyolgatva végzi ki az utolsó sörét.
~Tökéletes hely lesz ez a faháznak. Addig meg elvagyok a sátorban is.~

Mikor megérkeztünk a kanadai vadonba Dariennel, már rég nem áltattam magam azzal, hogy esetleg ez az út könnyebb lesz, mint az első volt, hiszen, már félúton olyan erős hányingerem volt, hogy csak nagy erőfeszítéssel tudtam a fejemben tartani az üvöltő gondolatokat, hogy most azonnal szálljunk le, különben nagyon nem lesz jó vége ennek az utazásnak. Aztán, ahogy végre valahára landoltunk, ahogy a lábam földet ért, ugyanazzal a mozdulattal fordultam el, támaszkodtam az egyik közeli fának, majd kétrét görnyedve engedtem a gyomrom követelőzésének, hogy kiadjon magából mindent, amit csak talál.
-Köszö... köszönöm - hebegtem falfehéren Dariennek.
A közelben egy kis fakunyhót láttam. Biztos jó helyre jöttünk, hiszen semmi más épületet nem láttam út közben, meg a GPS is biztos jól működött. Elővettem a tisztaság csomagomat a táskámból, gyorsan fogat mostam, öblögettem szájvízzel, megittam két deci vizet, és elszopogattam egy szőlőcukrot.
-Innen már... menni fog egyedül is - sóhajtottam felfrissülve. - Még egyszer nagyon köszönöm. És Lynn-nek is.
Nagyjából egy hete mentem el a doktornőhöz kivizsgálásra, miután Dariennel eljöttünk a gyerekmegőrzős étteremből. Az eredmények kinyomtatott oldalakon kínálták elolvasásra magukat, és bár én már kívülről tudtam, azért elhoztam magammal. Ahogy a kicsi dobozkát is, ami nagyjából akkora volt, mint egy tégla.
A talpam alatt ropogtak a gallyak, a tobozok, a tűlevelek, és miközben haladtam előre a füstölgő kéményű ház felé, Inimma már ki is lőtt előre, és beröppent a nyitott ablakon, hogy előttem köszöntse az ott lakót. Én azért illedelmesen kopogtam, és addig nem is mentem be, amíg be nem engedtek.
-Szia - köszöntem halkan.
A kunyhó szerény, de otthonos volt. Csak a legszükségesebb berendezéseket fedeztem fel körülöttem, de attól még nagyon hangulatos volt, amihez jócskán hozzájárult a kandallóban vidáman pattogó tűz is.
-Azért jöttem, mert... mert beszélnünk kell - jelentettem ki. - Még nem költöztem be a Xavierbe. Addig nem is megyek, amíg te nem jössz vissza. Tudom, hogy nincs jogom ezt kérni tőled, de... de hiányzol és...
Lesütöttem a szemem, és inkább előbányásztam a kis fából faragott dobozkát.
-Ezt neked hoztam - motyogtam sután, és átnyújtottam neki az ajándékát.
A zenélő doboz, ha felnyitották, egy bizonyos dallamot játszott le egészen addig, amíg be nem csukták újból. Biztos voltam benne, hogy fel fogja ismerni.
-Tudom, hogy én vagyok a hibás, amiért itt vagy, de muszáj beszélnünk. Ez már nem várhatott tovább. Hajlandó vagy még szóba állni velem?

A következő néhány napban Logan sajnos rá kellett, hogy döbbenjen, hogy a faház építészet sajnos nem olyan, mint a biciklizés, ha az ember nem csinálja 40 évig bizony ki lehet jönni a gyakorlatból. Az első próbálkozása olyan rozogára sikerül, hogy abba még füles sem költözne be, a második úgy néz ki, mintha A.A.Milne regényét használta volna tervrajznak, az ötödik vadonban töltött nap végén azonban már igazi tető van a feje fölött, s még egy kis asztalkát is sikerül összedobnia a kandalló elé(szerencsére a pattogó tűz által varázsolt egyedi hangulat elfedi a tényt, hogy cseppet ferdén állnak a kockára vágott kődarabok). Más bútor egyenlőre nincs a házban, hacsak nem számítjuk ágynak a fal mellé terített hálózsákot.
Rozsomák a késői órában épp a vacsoráját pusztítja, fáradhatatlan elszántsággal, mikor neszt hall odakint.

-Igazán nincs mit, Lynn pedig majd megkeres a könyvek miatt ne félj.
Körbenéz az alkonyodó erdőben, amíg a nő rendbe szedi magát, aztán aggódva tekint sápadt arcára. Úgy érzi, fölösleges lenne megkérdezni, hogy biztos ne maradjon-e itt, arról nem is beszélve, hogy a gyereket is fürdetni kéne már, ezért csak sok szerencsét kíván, mielőtt kámforrá válna.

Rozsomák gyanakodva fordul az ablak felé, ahonnan a neszt hallja, egy szívdobbanással később pedig majdnem hanyatt vágódik a meglepetéstől, ahogy egy pici cuki madár száll be az ablakon, hogy vidám énekével üdvözölj őt.
-Inimma! Hát te mit keresel itt? - Kérdi nevetve, de aztán arca elkomorodik, mikor rádöbben, hogy ezek után elég nyilvánvaló, ki közeledik óvatos léptekkel a kunyhója felé, és a levegőben terjengő egyéb aromából az is egyértelmű, kinek köszönheti, hogy rátalált még itt is, az isten háta mögött.
-Szia... - Üdvözli mély dörmögő hangján Lily-t. - Ugyan miről? - Kérdi olyan flegmán, hogy kivételesen még neki is bűntudata támad tőle, de nem tehet róla. Lily nincs biztonságban mellette, ráadásul a jelek szerint nem is akar tőle semmit, annál egyértelműbben nem is mutathatta volna ki... "Szeretjük egymást, akkor meg miért ne..." Na persze, ennyire mégsem egyszerű a helyzet, hisz most itt van...
-Hiba volt, a Xavier-ben biztonságban lennél, és Inimma is jobban érezné ott magát, mint a belvárosban - jelenti ki ridegen, érzelmek nélkül - És tényleg szükségük lenne egy jó könyvtárosra.
Tesz pár lépést a nő felé, majd hatalmas karja felemelkedik mellette az egyik oldalon, olyan közel, hogy szinte érezheti testének melegét ebben a hideg éjszakában, de Logan végül csak az ajtót csukja be mögötte. Ez után visszalépdel az "ágyához" és letelepedik a puha hálózsákra, kezében a dobozkával. A dallam nagyon megható, s szívét melegséggel tölti el, hogy Lily gondolt rá és...de mielőtt még a gondolatmenet folytatódhatna összezárja a dobozt, hogy elhallgasson, el viszont nem dobja, csak ott tartogatja a kezében.
-Nem hibáztatlak érte - szólal meg, nem teljesen őszintén. Valójában inkább úgy érti, hogy tudja, hogy nem a nő hibája volt ami történt, de azért pukkadjon meg... - Viszont, nem hiszem, hogy lenne miről beszélnünk. Nem fogok visszamenni az iskolába, és ez nem csak miattad van. Az egyetlen dolog, amit a tanításnál is jobban utáltam az az igazgatóság, és épp elég volt belőle. 170 vagyok, ideje volt nyugdíjba vonulnom, nem igaz?
Ha Inimma azért még kitart mellette, akkor ösztönösen cirógatja a kismadár fejét, miközben tekinteté egy pillanatra sem veszi le a másik, valamivel magasabb vendégéről.
-Van még valami, vagy csak a suliba szeretnéd, ha visszamennék?

Logan jobban már ki sem mutathatta volna, hogy nem lát szívesen. Legszívesebben azonnal sarkon fordultam volna, hogy elnézést kérjek a zavarásért, és kirohanjak a fák közé, hátha még elkapom Darient, és hazavisz. De ugyanakkor mégsem ezt tettem volna legszívesebben, hiszen okkal jöttem ide, ezért végül maradtam, bár kisség megszeppenve léptem beljebb, miután Logan becsukta utánam az ajtót. Én idióta meg már azt hittem, hogy meg akar ölelni! Már húzódtam is hozzá közelebb, de azt gyorsan visszavontam ezt a mozdulatot, amikor rájöttem, hogy mit is akart valójában. Én idióta!
-Nem hiszem, hogy veszélyben lennék - jegyeztem meg óvatosan. - Victort azóta sem láttam. Remélem, nem azért, mert mások gyilkolásával van elfoglalva. Az iskola meg... én el akartam menni. Tényleg. De valahogy nem tudtam elindulni. Eddig azt hittem, hogy te is ott leszel, és nélküled valahogy... úgy odamenni, hogy te már nem vagy ott... nem könnyű. És ha van rá esély, hogy nem is kell... Van rá esély? - néztem rá esdeklően.
Az, hogy nem hibáztatott, kellemes meglepetésként ért, de attól még nyilvánvalóan haragudott rám, nem tudta letagadni, bár nem is tűnt úgy, mint aki nagyon takargatni akarja. Közelebb mentem hozzá.
-Ha halhatatlan vagy, 170 évesen még egészen fiatal vagy - jelentettem ki, majd halvány mosollyal tettem hozzá: - Alig nagy korú. Hova sietsz a nyugdíjjal?
Még közelebb mentem hozzá, majd amikor már ott álltam közvetlenül előtte, letérdeltem, majd a sarkaimra ülve elhelyezkedtem, és előhúztam a táskámból a leleteimet.
-Igen, van még más is - vettem egy nagy levegőt, és átnyújtottam a papírokat. - Emlékszel arra, amikor nem haltam meg? Mármint... tudom, hogy ez viszonylag előfordul az emberel, de én arra gondolok, amikor Victor megölt, és én mégis túléltem. Kiderült, hogy... Dr. Harlow megvizsgált, és kiderült, hogy... nem is tudott volna megölni. Mármint igen, ott is megélt, de aztán mindig visszajövök. Újjáéledek. És a tűz, ami kigyullad olyankor, meg is gyógyít. Nem is öregszem, ezért nézek ki fiatalabbnak a koromnál. Nagyjából húsz évesen álltam meg, azóta nem öregszem, legalábbis a doktornő azt mondta a szervezetem közelebbről megvizsgálva olyan állapotban van, mint egy egészséges húszévesé, vagyis azóta nincs hatással rám az idő múlása.
Hagytam neki időt, hogy ezt megeméssze, aztán rátértem a kényesebb témára.
-Sajnálom, ami Gordonnal történt. Sajnálom, hogy látnod kellett. Én szerettem. Illetve azt hittem, hogy szeretem... - Megráztam a fejem. - Nem, nem fogom letagadni, hogy szerettem, nem magyarázom ki magam, de azt hiszem, nem őt szerettem, hiszen igazából nem is ismertem. Annyit hazudott nekem, hogy inkább abba voltam szerelmes amilyennek mutatta magát. Aki nem létezik. Csak egy álomkép volt. A hazugságához vonzódtam, amit igaznak véltem. Érted ezt?
Nagyon féltem attól, amit mondani akartam, de el kellett mondanom, attól is, hogy vajon mit fog rá felelni. De muszáj volt.
-Azt szerettem benne, ami benned is megvolt. Csak éppen benned tényleg. Te sosem hazudtál. Téged szerettelek benne, csak olyan elvakult voltam, hogy téged észre sem vettelek. Hát... inkább nem akartalak észrevenni, hiszen halhatatlan vagy, és... nem lett volna értelme. De most...
most hogy már tudom, hogy nem foglak a halálomkor elhagyni... most hogy már nincs Gordon, aki elvakít... most...
Zavartan álltam fel. Borzalmasan éreztem magam. Elfordultam, fél kézzel az asztalra támaszkodtam, fél kézzel, pedig a szememet takartam el zaklatottan.
-Tudom, hogy nincs jogom azt kérni tőled, hogy gyere vissza vagy, hogy... szeress. Tudom, hogy mindent elrontottam, de úgy éreztem, tudnod kell. És az iskolának kellesz. Ha nem velem jössz vissza, ha velem nem is akarsz beszélni sem, attól még nekik szükségük van rád. Nem hagyhatod ott őket.
Eszem ágában sem volt sírni, de azért ezért nagyon meg kellett küzdenem. Remegő szájjal fordultam felé, miközben alig láttam a könnyfátyoltól
-Talán hiba volt idejönnöm - motyogtam. - Ne haragudj. Sajnálom. Mindent sajnálok. Gyere, Inimma!
A kunyhó kicsi volt, így csak egyet kellett lépnem, máris az ajtónál voltam. Miután kiléptem, futásnak eredtem. Nem is tudom, mire számítottam, mikor idejöttem. Hogy a karjaiba zár, és megígéri, hogy mindig velem marad? Örökké? Nekünk tényleg létezik, de azt már elvesztettem. Csak magamnak köszönhettem. Mindent tönkretettem.
Ha mondott is valamit, nem hallottam, csak futottam előre, remélve, hogy van a közelben egy másik ház vagy bármi, amit odafentről nem vettem észre, ahonnan tudok hívni valakt, hogy vigyen haza. Bármi. Ha kell gyalogolok hazáig, csak minél messzebb kerüljek tőle, akinek a szemében már csak azt láthatom, hogy mitől fosztottam meg saját magam.
Inimma bánatosan csipogva repült utánam, de már inkább csendben maradt, hogy tudja tartani a tempót. Addig futottam, amíg csak tudtam, de egy idő után azért elfáradtam. Mire a folyóhoz értem, már az eső is eleredt. Hatalmas cseppekben hullott alá, úgyhogy pillanatok alatt átáztam, de nem is ez volt a legfőbb bajom. A tenyérnyi kavicsok között, amik a folyót szegélyezték nem vettem észre egy kiálló fagyökeret. Megbotlottam, és elestem. Arrébb gurulva pedig egyenesen egy hatalmas medve elé érkeztem, aki talán épp halakra halászott a folyóban, nem tudom, de nagyon nem örült nekem.
Épp hogy arra volt időm, hogy felsikoltsak Inimmának, hogy tűnjön el, azonnal lecsapott rám. Párszor sikerült arrébb vetődnöm, de aztán jött az iszonyatos fájdalom, ahogy karmos mancsa lecsapott rám. A súlya és az ütés ereje több bordámat is eltörte, ezt világosan éreztem, ahogy a húsomba vájó karmokat is. Aztán közeledő fejét pillantottam meg és óriásira tátott száját tűhegyes fogaival, amikkel engem célzott meg. Felüvöltött, és rám hajolt, hogy átharapja a torkomat.
A kín nem tartott sokáig, a halál hamarabb ölelt magához, mint hogy a fájdalom végképp elvette volna az eszemet. De a sötétség sem tartott sokáig. Alig fordult meg a fejemben, hogy ki van zárva, hogy én itt most meghaljak, máris jött a jól ismert utazás vissza, majd a lángok is felcsaptak, és érezhettem, ahogy a sérüléseim begyógyulnak, és pedig tűzre kapva állok, és a közeledő alak vonásait próbálom kivenni. Lehetséges volna, hogy Logan az?

-Mondtam már, nem akarok vissza menni - feleli, kicsivel visszafogottabb ellenségeskedéssel, mint az előbb, de hangjában még mindig jól ki lehet venni minden egyes tüskét. - Egyébként meg, nélkülem is remekül fogod ott érezni magad...
~Valójában...majdnem biztos, hogy nélkülem még jobb lesz.~
A kezébe adott papírokat csak egyetlen pillantásra méltatja, ugyanis van egy olyan érzése, hogy Lily is arról fog beszélni, amit ezekre írtak, és az igazat megvallva, fogalma sincs, mit jelenthet ez a sok krikszkraksz, és Vogon vers, amit a papírra vetettek. A magyarázat alatt egyszer sem szól közbe, bár a Dr.Harlow név hallatán mintha egy pillanatra az egyik közeli medve vicsorítani kezdene...vagy ez a hang Logan-ből jönne?
~Hát persze, hogy Lynn is belekerült valahogy ebbe a történetbe. Hát történhet bármi az életemben anélkül, hogy ő is felbukkanjon?~
Aztán végre megtudja, mi az amit Lily annyira el akart mondani, és az első reakciója a döbbenet.
~Hogy mi? Nem, ez lehetetlen! Túl szép lenne, hogy igaz legyen! Mármint, miért is? Egy hete túl szép lett volna most csak simán lehetetlen...bááár, az hogy túlélte, hogy kitépik a szívét azért arra utal, hogy talán mégis lehet valami a dologban. Hmmm...~
Már éppen mondana valamit a dologgal kapcsolatban, de akkor szóba kerül a másik...az a három fejjel magasabb, vigyori agytúrkász sátán, aki jobb belátása ellenér élve hagyta el az épületet, és egy darabban. A vicsorgás most már egyértelműen tőle jön, keveredve azzal a kapirgáló nesszel, ami a körmei alól tör fel.
-Hát még én hogy sajnálom - feleli, aztán inkább a fal felé fordul.
~Valójában őt kerestem benned? Ez annyira béna duma, hogy még a Simpson család sem használná! Bár, a fene tudja, sosem néztem.~
-Sajnálom, de félreismertél Lily - mondja a falnak. - nem vagyok a páncélos lovagod.
A lány elszalad, ő pedig hátrasandít a válla felett. Ugyan hova menne szegény ilyenkor az esőben, az erdő mélyén? Úgyis vissza fog jönni. Fél perccel később már kezdi kapizsgálni, hogy lehet mégsem ez a helyzet, és ez a bolond nő tényleg nekivágott egymaga a vadonnak, de ha ennyire el akar tévedni, az az ő dolga. Állítólag halhatatlan, kit érdekel, ha baja esik? letekint a dobozkára, amit azóta is a kezében tart, és már tudja a választ.

Bármennyire is jó kondiban van, és hiába ő a legjobb vadász a környéken, sajnos nem éri utol őt, mielőtt a medve rátámadna. Újra átélheti azt, amit akkor látott, abban a lakásban, csak most itt marad a műsor végére is. Lángok a szeme láttára hozzák vissza Lily-t az életbe, és dühítik fel még jobban a medvét, aki pont mint Kardfog, újra megpróbálja megölni őt. Súlyos mancsa újra lecsapni készül, Rozsomák azonban az állat, és Lily közé veti magát, ökölbe szorított kezével pedig félre üti a medve mancsát. A bestia komoly bajban van, ő nem Kardfog, hogy túlélje Logan haragját! A férfi előrántja rémisztő karmait, széttárja két kezét, és olyan erővel üvölt a teremtményre, hogy az ő erőteljes hangjától zeng az egész erdő. Csupán egyet kell még előre lépnie, és ellenfele meghátrál, aztán négykézláb szalad tova, az adamantium karmok pedig erre visszacsúsznak a helyükre. A medve nagy szerencséjére ő sem Kardfog...
-Jól vagy? - Kérdi a nőtől, miközben a menekülő állatot figyeli, biztos ami biztos, aztán hátra fordul, hogy felsegítse a nőt a sárból. - Gyere, meg fogsz fagyni.
Ha kell a vállán cipeli vissza a kunyhóba, de percekkel később már megint a tűz előtt ülnek. Amint megtalálja a pokrócát, máris Lily hátára adja azt, aztán közelebb utasítja őt a tűzhöz.
-Ez nem a százholdas pagony Lily! Reggel elviszlek az első faluba, és onnan már boldogulsz, de eszedbe ne jusson még egyszer egyedül mászkálni sötétedés után - korholja őt, s most kivételesen eszébe sem jut leplezni aggodalmát, bár talán fölösleges is volna ezek után.
-Őrült nőszemély...
Saját csuromvizes felsőjét a kandalló elé dobja, hogy gyorsabban száradjon meg, aztán ő is közelebb húzódik a tűzhöz, és így Lily-hez is. Ahogy előre tartja két tenyerét egy pillanatra megfordul a fejében, hogy talán mégis csak meg kellett volna nyúzni azt a medvét, most jól jönne a prémje második takarónak.

Persze halhatatlan vagyok, úgyhogy a medve hiába próbált megölni, hogy aztán én legyek a vacsorája, nem sikerült neki. Viszont még nem voltam hozzászokva, hogy ne kelljen féltenem az életemet, úgyhogy az élmény maga attól még elég megrázó volt. Arról nem is beszélve, hogy a fájdalmat attól még ugyanúgy éreztem, ha az mostanra el is múlt. Nem kellemes meghalni, na! Ezért nem is tudtam olyan nyugodtan fogadni a medve második próbálkozását, amikor rájött, hogy az iménti kísérlete kudarcba fulladt, mert még nem vagyok halott. Az ő szemében olyan lehettem, mint a pimasz légy, amit hiába csapott le, mégis valahogy arrébb repül, amitől csak még dühösebb lett.
Szerencsére elég volt csak egyszer meghalnom a mancsa által, ugyanis tényleg Logant láttam az előbb, és ahogy a lángok kialudtak, már azt is láthattam, hogy kivont karmokkal áll köztem és a bundás között, és hátborzongatóan rémisztő hangon üvölt. Ellenfele kellőképpen meg is ijedt tőle (egy kicsit én is), és szomorúan elkullogott.
~Mit is mondott pár perce? Nem a páncélos lovagom?...~
-Jól vagyok, persze - bólogattam, miközben a kezébe kapaszkodva felálltam. - Csak már megint meghaltam - tettem hozzá kissé bosszúsan saját ügyetlenségem miatt.
A kunyhó, a pattogó tűz, a hátamra terített pokróc, a biztonság, mind közrejátszott abban, hogy a reszketésem alábbhagyjon, és végre megnyugodjak és átmelegedjek. Na, meg ott volt Logan is, aki most úgy szidott engem, mint egy rosszcsont kisgyereket.
-Kérlek, ne emlegesd most a Százholdas Pagonyt - dünnyögtem. - Most valahogy máshogy tekintek Micimackóra, mint eddig.
Azért úgy néztem, Logan is tudott fázni, legalábbis ő is közelebb húzódott a tűzhöz, miután levette a felsőjét, így pontosan láthattam, mint csillannak meg meztelen felsőtestén a milliónyi vízcseppek.
~Szegény, még egy esernyője sincs!~
Nem mondom, hogy nem haboztam előtte, de végül csak közelebb csúsztam hozzá, hogy utána úgy rendezgessem el magunkon a pokrócot, ahogy akkor is tettem, amikor még nálam filmeztünk. Ha arrébb húzódott tőlem, makacsul követtem.
-Próbáld elviselni, nem akarom, hogy miattam tüsszögj - mondtam, és igyekeztem most én korholóan beszélni, hogy leplezzem a fájdalmat, amit az okozott, hogy már ennyire sem tud megmaradni a közelemben.
Hogy hozzásegítsem magam ahhoz, hogy a didergésem teljesen alábbhagyjon, felhúztam a térdeimet, a karjaimat a mellkasomhoz szorítottam, és időnként forró levegőt fújtam az ujjaimra. Csuromvizes felsőm nagyon lassan száradt, de én nem vehettem le, úgy, mint Logan, úgyhogy muszáj volt türelmesen kivárnom, hacsak... Pillantásom a sarokba tévedt.
-Nem gond, ha használom egy kicsit a hálózsákod?
Ha nem ellenezte, megkértem, hogy most egy kicsit nézzen maga elé mereven, aztán hátramentem a fekvőhelyéhez, lehámoztam magamról a vizes felsőmet, nadrágomat, zoknimat, és egyesével odadobtam Logan elé a trikója mellé, hogy ezek is gyorsabban száradjanak, majd bebújtam a meleg és száraz hálózsákba. Mintha zsákbanfutó versenyen lettem volna ugráltam vissza a kandalló elé, és ha ő eddig nem tette meg, most én rendezgettem el rajta a pokrócot, hogy minél jobban betakarja, elvégre így már nem kellett velem osztoznia.
A hálózsák kapucniját a fejemre húztam, így az arcomon és néhány előrehulló nedves hajtincsen kívül más már nem látszott ki belőlem. Bár már nem volt rá szükség, hogy szorosan egymás mellett legyünk, hiszen mindkettőnknek volt pokróca vagy hálózsákja, ami melegítette minket, azért én ugyanoda ültem vissza, ahonnan az előbb felálltam. Mármint hozzá képest, így ha idő közben arrébb fészkelődött, akkor sem volt köztünk nagyobb távolság, mint az imént.
Aztán egy darabig csak meredtem némán a tűzbe, és ha ő sem törte meg a csendet, én sem tettem.
-Neked mennyi időbe telt - kérdeztem végül -, amíg már nem féltél? Úgy értem, tudom, hogy nem tudok meghalni, mégis ugyanúgy megijedtem a medvétől. Pedig semmi értelme nem volt, csak a fájdalmat kellett átvészelnem, aztán úgyis visszajöttem.
Lett volna még ezernyi kérdésem a halhatatlanságról, de gondoltam, a legaktuálisabbal kezdeném. Mindegyikre választ akartam kapni, és bár tudtam, hogy az örökkévalóság elég sok idő rá, legalább addig sem kellett a kellemetlenebb témával foglalkoznom. De végül csak sor került arra is. Nem lehetett kikerülni.
-Tudom, hogy rémes volt, amit át ellett élned - mondtam végül csendesen. - És hidd el, ha tehetném, visszacsinálnám, de nem lehet. Én is megszenvedtem miatta, saját magamnak nem okoztam kisebb sebet, mint neked. Ha már nem tudok ezen változtatni, nem tudom jóvátenni azzal sem, hogy most itt vagyok és szeretlek - Ezt még fájdalmasabb volt kimondanom, mint hittem. -, csak mond, hogy mit tehetek, hogy könnyebb legyen neked.

-Láttam - feleli komoran. - Egészen...szép volt. Soha többé nem akarom látni!
Mikor már a tűz előtt ülnek, és Lily széttárja puha, pokróc szerű denevér szárnyait, hogy betakargassa őt is, először arrébb húzódik, de most nő fürgébb nála, így már csak annyit tehet, hogy méltatlankodik egy sort, mialatt magára húzza a kissé átnedvesedett, de amúgy meleg takarót.
-Nem tudok megfázni... - morogja maga elé.
A hálózsákos ötlet ellen nem ellenkezik, még előzékenyen el is fordul,de aztán túl nagy a kísértés, hogy ne kukucskáljon hátra egyszer egyetlen pillantásra, mikor hallja, hogy lekerül Lily felsője. Csupán meztelen hátát láthatja, mielőtt visszafordul, és mosolyogva mered maga elé a tűzbe, amíg fel nem fogja, hogy mit partizánkodik a szája, a felfelé görbülő sarkaival, és újra magára erőlteti komoly arcát.
-14 éves koromban egy részeg bunkó lelőtte az apámat a szemem láttára. A következő pillanatban szíven szúrtam a karmaimmal, amiket akkor láttam életemben először. Azóta nem félek a haláltól.
Lily-hez fordul, és aznap először a rosszindulat mellett őszinte érdeklődést látat a férfi szemeiben, de persze amikor megszólal, a hangja most is pont olyan komor, mint eddig.
-De ne aggódj...a legnagyobb ellenséged innentől az unalom lesz, szóval jobb, ha találsz magadnak valami hobbit. Mondjuk...most lesz időd elolvasni MINDEN könyvet. az kezdetnek nem is rossz.
Ahogy megint előkerül kedvenc témája, ő ismét a tűz felé fordul inkább. Mit mondhatna erre? "Semmi baj, honnan is tudhattad volna? Végül is csak smároltunk, együtt aludtunk, a végén meg úgy döntöttél, munkahelyet váltasz, hogy közelebb legyél hozzám? Ja, tök normális dolog két barát közt..." Ja, kicsit sem hangzik keserűen...
-Lássuk csak... - Gondolkodik el egy pillanatra - kérhetek bármit?
Végigméri a hálózsákba bújt nőt, s úgy vigyorodik el a láttán, mintha legalábbis röntgen szemei lennének, és így elé tárulna Lily szexi teste teljes meztelen valójában. Hasznos képesség lenne az biztos.
-Mit szólnál ehhez? Mivel úgysem hagysz békén, mi lenne, ha visszamennék, de csak egy feltétellel? Azt akarom, hogy te és én, elmenjünk egy olyan randira, amiről kivételesen te is tudod, hogy az egy randi.

-14... egy részeg bu.. lelő... Istenem! - dadogtam elborzadva. - Én... én nem is tudtam. Annyira sajnálom. Szegénykém.
Már indult el a kezem, hogy megöleljem, de aztán eszembe jutott, hogy nekem azt most nem szabad, hiszen ez az utolsó dolog, amire vágyhat. Uralkodtam hát magamon, bár legszívesebben a vállamra hajtottam volna a fejét, és átöleltem volna, és megpuszilgattam volna a homlokát, hogy elmondjam neki, hogy nem lesz semmi baj. De nem tehettem.
Örültem hát, amikor másra terelődött a szó.
-Amíg vannak könyvek, én nem fogok unatkozni - jelentettem ki, aztán hirtelen felderülő arccal kaptam fel a fejem. - Tényleg! Elolvashatok minden könyvet. Lesz rá időm bőven. Erre még nem is gondoltam. Nahát!
Ez kifejezetten örömmel töltött el, hiszen imádtam olvasni, az volt a fő elfoglaltságom munkában és szabadidőben egyaránt. Most már az öregedés, a halál sem lehet akadály. Annyit olvashatok, amennyit csak akarok. És az sok.
-Persze, hogy kérhetsz bármit - bólintottam komolyan. - Azok után, amin keresztül mentél miattam, pedig te mindig kedves voltál hozzám, és mindig segítettél nekem, az a legkevesebb, ha meghallgatom, mit szeretnél.
Furcsa mosolyát, bár zavartan viszonoztam, azért ösztönösen feljebb húztam magamon a hálózsákot. Viszont amennyire zavarba hozott az a kéjes tekintet, amit rám vetett, valahogy annyira melengető és kellemes is. Mikor pedig meghallottam, hogy visszajönne velem, rögtön visszarántottam le a hálózsák peremét, ahogy felvidulva, felcsillanó szemekkel néztem rá, s a mosolyom is némiképp megváltozott, hiszen már földöntúli boldogságot éreztem, és egészen biztos voltam benne, hogy ez az arcomon is látszik.
-Milyen feltétellel?
És akkor kimondta azt, amiben már nem is reménykedtem. Az előbb azt hittem, annál jobb hírt, mint hogy hajlandó visszajönni velem, már nem is kaphatok, de aztán előhozakodott a randival. Itt már úgy éreztem, nincs értelme visszafognom magam, de ha akartam volna, se ment volna. Így aztán boldog sikkantással vágtam ki oldalra a karjaimat, hogy a nyakába boruljak, úgyhogy reméltem, hogy biztosan ült, vagy esetleg még idejében megtámaszkodott, különben hanyatt vágódott, én meg rá.
-Igen, igen, igen, veled bárhova elmegyek, csak maradj velem.
Erős szorításomból nem is engedtem el, csak addig, amíg a boldogság túl nem csordult egy hatalmas cuppanós csókban.
-Bocs - motyogtam kicsit szégyenlős mosollyal. - Tudod... a felindultság...

-Inkább ne beszéljünk róla - feleli, és inti le egyben Lily szánakozó tekintetét. - Az egyik nagy előnye a halhatatlanságnak, hogy van időd bőven feldolgozni az ilyesmit.
~Szóval még pár száz év, és talán nem fog zavarni.~
MAJDNEM elmosolyodik azon, hogy sikerült felvidítania a nőt, de aztán gyorsan észbe kap. Ott azért még nem tart, hogy csak úgy elvigyorodjon az ilyen apróságokon nem igaz? Hisz még mindig haragszik...valamiért.
~Á, a pokolba ezzel! Valahogy rávette a világ legvénebb bérgyilkosát, hogy hozza el ide őt Középfölde északi változatába, úgyhogy TALÁN nem ártana adni neki még egy esélyt, nem igaz?~
Így aztán, amikor Lily vidáman reagál az ajánlatára, már nem titkolja örömét, sem pedig meglepetését, ahogy a nő a nyakába ugrik, ő pedig hanyatt zuhan vele együtt padlón. Feje nagyot koppan, de aztán kap rá egy akkora puszit, hogy az bőven elfeledteti vele a dolgot, s végül a rajta fekvő hölgyet sem engedik el aztán ölelő karjai, melyek reflexből fonódtak köré.
-Mondjuk, hogy kvittek vagyunk - feleli kajánul vigyorogva. - Bár, a könyvtárban sokkal hosszabb volt, de igazán nem akarok szőrszálhasogató lenni, úgyhogy egyezzünk ki döntetlenben - folytatja, mélyen a szemeibe nézve, s hatalmas kezével finoman megcirógatja a nő arcát.

Amikor meghallottam a koppanást, még annyira el voltam foglalva Logan puha, de a szakálla és a bajsza miatt mégis bökős csókjával, hogy eleinte nem is gondoltam rá, hogy mi lehetett ez, de végül csak felnéztem, és ahogy tudatosult belőlem, hogy ez csak a ritka kemény koponya koppanása lehetett a deszka padlón, rögtön följebb csúsztattam a karomat a feje alá, hogy párnának használhassa.
-Ne haragudj - mondtam sajnálkozva, és adtam egy gyógyítós puszit a homlokára... aztán még párat az arcára, és megsimogattam a buksiját. - Nem fáj nagyon? Mert... nekem... igen...
Sziszegve húzódtam el, most már nagyon óvatosan, és miután kiszabadítottam sajgó karjaimat nehéz feje alól, hátrébb csúsztam, hogy ha ő is felült, rendesen a szemébe tudjak nézni. Kicsit megdörzsöltem a szétpasszírozott alkarjaimat, és megficánkoltattam az ujjaimat, hogy új életet leheljek beléjük, de nem akartam ilyen apróság miatt nyavalyogni, úgyhogy inkább Loganhez fordultam, akinek gyengéd cirógatását még mindig az arcomon éreztem.
-Á, így nem lehetünk kvittek - mosolyogtam finoman.
Majd négykézlábra ereszkedve közelebb másztam hozzá, és ismét megcsókoltam. Ezúttal azonban nem olyan hangos lelkesedéssel, inkább csendes elragadtatással, amiért végre minden rendbe jött, itt lehetek vele, és már talán nem is haragszik rám, de legalábbis nem lök el magától. De még szeret! Egészen biztosan szeret, különben még mindig durcás hallgatózásba burkolózna, amiből talán ki sem gabalyodna. Ehelyett randevúra hívott, és megölelt, és hagyta, hogy megcsókoljam. Ezen felbuzdulva simítottam az ajkamat ismét az övéhez.
Na, persze a hálózsákot nem rögzítettem a vállamhoz vagy ilyesmi, úgyhogy ahogy előre kúsztam, félig ki is másztam belőle, de eddig annyira lefoglalt a csók, hogy ezt észre sem vettem. Amikor azonban ismét eltávolodtam Logantől, gyanússá vált, hogy miért fázom megint. És akkor megéreztem, hogy felül a melltartómon kívül nincs rajtam semmi...
-Jesszus!
...úgyhogy azonnal Logan szemére tapasztottam az egyik kezemet, miközben a másikkal a hálózsák szélébe markolva valahogy visszaszuszakoltam magam a fedezékembe, még a kapucnit is megint a fejemre húztam.
-Szóval mihez van kedved? - kérdeztem zavarommal küszködve. - Újabb piknik? Mozi? Étterem? Nekem mindegy, csak együtt legyünk... és te vezesd a motort. De ha gondolod... és esetleg van pár gyertyád... én most is ráérek...

-Nyugi - feleli vigyorogva - Semmi baj...ó... - ezt követően már ő is előredől kissé, hogy Lily könnyebben kihúzhassa a karját súlyos teste alól. Na igen, erre majd még vigyázni kell...
-Minden rendben? - Kérdi, s ő maga is gyengéden cirógatni kezdi a nő sajgó kezét. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag ő utalt rá, a csók amit a következő pillanatban kap újra meglepi őt, ezúttal azonban nem esik hanyatt ijedtében, csak boldogan viszonozza azt. Még mindig a hatása alatt lebeg a rózsaszín fellegek köz, mikor barátnője felkiált, és már menekül is a hálózsák rejtekébe, amit azért kicsit sajnál, ő még elnézte volna egy darabig.
-Hé! Így nem látok semmit! Ez nem ér! - Kezd el méltatlankodni, ahogy a puha kezek a szemei elé tapadnak, majd el is kapja Lily csuklóját, hogy félrehúzza azt, de addigra sajnos már késő. Szomorú sóhaj kíséretében veszi tudomásul, hogy miről maradt le. - Na jó, akkor most vagyunk kvittek...
A kérdésen elgondolkodik. Éppenséggel neki sincs semmi dolga a következő 30 évben, amíg nem dönt másképpen, szóval...
-Gyertyám az sajnos nincs, de ha gondolod, van itt jobb is.
Lily nagyon aranyos a hálózsákba bugyolálva, mozogni viszont aligha tudna így, a ruhái pedig még nem száradtak meg egészen, úgyhogy Rozsomák inkább az ölébe kapja őt, és úgy cipeli ki őt az ajtón.
-Ne aggódj, jó lesz. - Hogy belefojtsa esetleges tiltakozását, most ő ad egy rövid csókot a hálózsákba csavart szépség ajkaira, aztán fejével az ég felé biccent.

-Otthon ilyet nem látsz - súgja a fülébe, aztán még szorosabban magához öleli foglyát, kinek az előbb úgysem volt alkalma meglátni a szépet ebben az országban. Most épp itt az ideje.
-Nos, megfelel gyertya helyett?

-Semmi gond elmúlik, - legyintettem, bár máris látszottak a kis sötét foltok, amik másnapra halvány lila színben pompáztak. - Egyébként is megérdemeltem, azok után, hogy majdnem betörtem a fejed.
~...Miután összetörtem a szíved...~
Azért persze nem húztam el a kezem, amikor simogatni kezdte, hiszen kifejezetten jól esett. Amilyen nagy volt és erős, annyira gyengéd és gondoskodó. Hatalmas kezei finoman cirógatták a bőrömet, amitől egy kissé libabőrös lettem, de egyáltalán nem a hidegtől. És akkor még jött az a csók is, amitől mintha futótűz vonult volna át rajtam, vagy az a regeneráló, ami úgy szokott csiklandozni.
Már éppen hajoltam hozzá közelebb, hogy még egy kicsit hozzábújjak, amikor jött a kisebb malőr, és inkább azzal kellett foglalkoznom, hogy ne lásson meg egy szál fehérneműben. Morgásán elmosolyodtam. Olyan édes volt, ahogy ott méltatlankodott, hogy amikor már biztonságban voltam, vigasztalóan cirógattam meg az arcát.
-Sajnálom, de én még... még nem állok készen ilyesmire - mondtam, és reméltem, hogy veszi a lapot, hogy miért nem.
Egyébként is kissé korai lett volna még, de tartottam tőle, hogy azok után, ami Gordonnal történt, Logannek még türelmesebbnek kell lennie. Ráadásul előbb-utóbb valószínűleg testi kontaktusra is fog vágyni, mármint a testi kontaktusra, de az aztán végképp ki volt egyenlőre zárva. Reméltem hát, hogy tényleg szeret annyira, hogy ezt megértse, és ne erőltesse. De nem kellett több, csak a szemébe nézni, hogy biztosan tudjam, okkal szeretem. Várni fog.
Gyertya hiányában valami mást kezdtem el keresgélni, ami állítólag jobb volt még annál is. Forgolódtam erre-arra de semmi romantikus kelléket nem találtam. Aztán egyszer csak megint a karjai közt találtam magam, ahogy hirtelen felemelt.
-Hé! Na! - kiáltottam fel ijedten, hiszen alaposan rám hozta a frászt. - Csak ne ejtsd el, rendben? Rendben? Rend... mmm... - tapasztotta be a számat egy újabb édes csók. - Mmm! - hajoltam vissza követelőzve az ajkaira, hiszen egy közel sem elég belőle.
Követve fejbiccentését, fölfelé néztem, és nyomban elakadt a lélegzetem. Hiszen ez gyönyörű volt! A város füstje, hatalmas épületei között ilyet tényleg nem lehetett látni. Itt pedig az eső utáni kellemes illat, a tücsökciripelés, és a faleveleket zörgető szél susogása, meg a szeretett férfi ölelése, és csókjának íze a számban még varázslatosabbá tették a látványt.
-Ez csodaszép - suttogtam elérzékenyülve. - Fantasztikus.
Még néztem egy ideig a szelíden díszes égboltot, aztán a fejemet Logannek döntve sóhajtottam fel, és inkább a két sokkal gyönyörűbb csillagba néztem.
-Szeretlek - mondtam halkan, és egyik kezemet finoman a tarkójára csúsztatva lágyan megcsókoltam. Aztán szélesebben mosolyodtam el. - Bírsz? Nyugodtan letehetsz ám, majd ráállok egy újságra, hogy ne koszoljam össze a hálózsákodat.
Újságpapíron vagy a karjaiban, de felnéztem rá, és megkérdeztem:
-Miért pont én? A nő a telefonban, aki pár napja felhívott, azt mondta, hogy neked eddig mindig azok tetszettek, akik erősek, veszélyesek... olyanok, mint te. Én meg még csak nem is vagyok vörös.

-Semmi baj - nyugtatgatja tovább, s folytatja a cirógatását, szigorúan nyak fölött. - Itt vagy a sötét erdőben egy rossz hírű haramia karjaiban, mikor legyél óvatos, ha nem most? - teszi még hozzá, cseppet gúnyos hangnemben.
~Így is sokkal jobban alakul az este, mint eredetileg terveztem. Két-három óra önsajnálat, alkoholizálás, majd alvás délig...talán majd máskor. Vagy soha többé.~
Negatív gondolatait aztán észbontó sebességgel űzik ki elméjéből Lily csókjai, melyek csak nem akarnak elfogyni(szerencsére), arról viszont jobb, ha nem is álmodik, hogy kiengedi őt az öléből. Még ha lenne is Rozsomáknál újságpapír, akkor sem tenné le őt.
-Ugye tudod, hogy így sosem leszünk kvittek? - Kérdi nevetve, aztán újabb csókot nyom a nő ajkaira. - Én is téged. És igen, bírlak is, bár nem értem......ja hogy úgy érted megtartani? 130 kiló vagyok, ha magamat elbírom, te sem vagy probléma.
A következő kérdés igencsak meglepi. zsigerből jövő válasza természetesen az lenne, hogy: "Miért pont te? CSAK! KÖZÖD?", de aztán az adalék információn meghökken.
-Milyen nő hívott fel téged? - Kérdi gyanakodva. - Egyébként a vörös dolgot leszámítva teljesen félreismert. Kifejezetten nem szeretem az idegbeteg kötekedős nőket, de valamiért mindig csak velük futok össze. Most már tudom, hogy előbb kellett volna benéznem abba a könyvtárba...
~A lángoló csatatér, a késdobáló kocsma, a és a bérgyilkosnő lakása helyett ugye...ki gondolta volna, hogy egy könyvtárban jobban lehet csajozni?
-Mellesleg, nem tudom mit csodálkozol, gyönyörű vagy, intelligens, és szórakoztató, arról nem is beszélve, hogy 30 éve te vagy az első nő, akit bemutatnék anyámnak, ha még élne. Inkább az a rejtély, neked mi tettszik rajtam. Lássuk be, jobb napjaimon egy erőszakos dúvad vagyok...

Szavaira ijedten rezzentem össze, és ösztönösen fordultam el, hogy szembenézzek a rossz hírű haramiával, miközben persze azért közelebb is húzódtam Loganhez, de aztán eszembe jutott, hogy ha van is erre olyan, itt most csak egy valaki tart engem a karjaiban. És ő lehet, hogy rossz hírű, de nem haramia.
-Ne rémisztgess - leheltem riadtan, de már kezdve megnyugodni. - Egyébként se beszélj így magadról, te nem vagy rossz ember. Sőt! Gondolod, beléd szerettem volna, ha másként lenne?
Arcommal az ő arcához bújtam, úgy ölelgettem meg, hogy kiűzzem a fejéből az ilyen buta gondolatokat. Hiszen az én szememben minden, ami jó volt és szeretnivaló, benne megvolt, és annak mi köze van egy gonosztevőhöz? Semmi.
-Nem baj, imádok egyenlíteni - kacsintottam rá újabb csókkal kísérve a szavaimat. - Jól van, de magadat nem kell megemelned. De ha azt mondod, elbírsz, jól van... 130 kiló???
Elképedve meredtem rá. Tudtam persze, hogy adamantiummal van bevonva az egész csontváza, de akkor is! Ha egyszer valaki nagyjából kilencvennek néz ki, eszembe sem jut 130-ra saccolni, még akkor is, ha tudok az ilyen ,,rejtett" titkairól.
-Nem csodálom, hogy csak a fejed alatt majdnem összetört a karom - döntöttem oldalra a fejem, de aztán ebből egy másik gondolat is megszületett a fejemben. - De akkor majd... ha mi ketten... majd... tudod... öh... persze tudom, hogy meg lehet oldani, hiszen van többféle... de ha a klasszikus... és... hát... szóval örülök neki, hogy meg tudod tartani magad, mert... ha esetleg mi...
Eddigre már olyan borzalmasan zavarba jöttem, hogy inkább teljesen behúzódtam a hálózsákba, és a kapucnit is úgy húztam a fejemre, hogy teljesen takarjon.
-Én itt vagyok bent, ha keresnél - motyogtam, és reméltem, hogy azért kiszűrődik annyira a hangom, hogy ő is hallja, mert hogy én innen nem jövök ki még jó darabig, annak ellenére, hogy a lángoló arcom máris szaunává változtatta a klímát idebent, az biztos.
-Hé, na, azért ne ajnározz annyira - ráztam a fejem odabent. - Látod, milyen borzalmas dolgokra vagyok képes. Te meg csak akkor vagy erőszakos dúvad, ha kikényszerítik belőled, de ez egyszerűen emberi ősi ösztön, nincs mit szégyellni rajta, és már annyiszor megmentette mások életét, közte az enyémet is... amikor még azt hittem, hogy meg tudok halni... hogy hidd el, a legkevésbé sem zavar, hogy normális vagy. Na jó, talán nem vagy teljesen az - tettem hozzá mosolyogva -, mivel szerintem abnormálisan imádnivaló vagy, de ez nekem nem probléma.
-Ayanak hívják. Nem sokkal azután hívott fel, hogy eljöttem Dr. Harlow-tól, és már tudtam, hogy... milyen vagyok. Akkor már azt is tudtam, hogy szeretlek, de amennyire lelkes voltam akkor, amikor Darien kiderítette nekem, hol vagy, annyira elbizonytalanodtam akkor, hiszen... azt hittem egy életre meggyűlöltettem magam veled. És ha még azt is megtudod, hogy lényegében halhatatlan vagyok... ha még van is benned egy kis hajlandóság a megbocsátásra, talán azt fogod gondolni, hogy akkor van időd bőven, és húzni fogod az agyamat vagy kétszáz évig, mert úgyis ráérünk.
Tényleg ez volt az egyik legnagyobb félelmen azután, hogy szóba sem áll velem, és egyáltalán nem hajlandó adni nekem még egy esélyt.
-És akkor felhívott Aya. Inkább nem idézném szó szerint, de azt mondta, feltétlenül keresselek fel, minél hamarabb, és hogy a barátaid nagyon szurkolnak nekünk. Hiába ellenkeztem, csak kötötte az ebet a karóhoz. Elmesélt párat a női kalandjaid közül, és azt mondta, hogy hajlandó vagy mindezzel felhagyni, pedig igazi arany életed volt... öh... ,,Főleg azzal a Kínai negyedes csajjal, ő egy ritka főnyeremény volt neki, őt nehéz lesz leköröznöd!", ezt mondta... szóval akkor biztos szeretsz. Bevallom, itt megint egy kicsit elbizonytalanodtam, mert megijedtem, hogy olyan lehetsz, mint Gordon. De Aya... az most mindegy, hogy milyen szavakkal, de meggyőzött róla, hogy az távol áll tőled. Elég furcsa nő volt, időnként csak úgy elnevette magát, és néha alig tudta abbahagyni. De végül örültem, hogy felhívott, nélküle talán sosem tudtam volna elhatározni magamat. Ja, és arra kért, hogy adjak át neked egy üzenetet tőle.
Itt már nagyon örültem, hogy a hálózsák rejtekében voltam, mert ez is igen zavarbaejtő volt.
-Öhm... azt mondta... azt mondta, hogy... hogy... hogy jössz neki egy sörrel, ha még ma csináljuk.

Lily egyszerűen bűbájos, ahogy az Erdei Erőszaktevő BT tagjait kezdi keresni ijedten, olyannyira, hogy még az állítólag kőszívű Rozsomák sem képes megállni, hogy ne vigyorogjon, mint Aya amikor újszülöttet lát, és cirógassa meg lágyan az arcát azzal kezével, mellyel a fejét tartja.
-Hááát... van egy olyan érzésem, hogy neked a rossz fiúk jönnek be igen - ismeri be, félig meddig cukkolva szegény Lily-t. - De ne aggódj, téged sosem bántanálak.
Nem csak Lily imád egyenlíteni, James-nek sincs ellenére ez a játék, egy kicsit sem, így aztán talán jobb lenne kiegyezni döntetlenben...majd egyszer, egyenlőre mind a ketten túlzottan el vannak foglalva valami mással ahhoz, hogy ilyesmiken gondolkozzanak.
-Bocs... - Szólal meg kicsit szégyenlősen, de közel sem annyira, amennyire Lily a következő pillanatban. Annyira összekuporodik, hogy Logan egy idő után úgy érzi, mintha egy pici babát tartana a karjaiban, nem pedig egy felnőtt nő...méghozzá micsoda nő! Az az egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy most kénytelen legyen nagyon magasan tartani őt, nehogy egy véletlen érintéstől még jobban zavarba jöjjön kedvese, ha nem veszi be a zseblámpa dumát.
-Semmi baj - nyugtatgatja, és hangjában egy süket számára is felfedezhető a visszafojtott nevetés - nagy kisfiú vagyok már, tudom mi történik olyankor, amikor a papa és mama nagyon szeretik egymást, és madáreledelt raknak ki, hogy leszálljon hozzájuk a gólya, emiatt igazán nem kell így elpirulni.
Aztán a nő utasítására ajnározás helyett inkább csak szorosabban magához öleli őt, és visszaindul vele a kunyhóba. hálózsákban rejtőzni bent is tud, ő meg látta az eget eleget, más műsor itt úgysincs igazán.
-Miféle borzalmas dolgokra te? nyugodj már meg. - Mondja, és lefekteti őt a kitekert polifómra - tiéd az ágy, én meg elalszom a... - Körbetekint a szobában. Akad még egészen egy kandalló, és egy asztal, meg persze a padló...egyik sem tűnik kényelmesnek.
-Aya? - Kérdi ledöbbenve, feledve a fekhellyel kapcsolatos problémákat. - Elmesélt párat a... - Motyogja maga elé, mialatt ujjai egy láthatatlan torok köré fonódnak, mint megannyi dühös kígyó, kik úgy döntöttek megfojtják azt az idegesítő sátánasszonyt!!!
-Ó, ne aggódj, a Kínai negyedes csaj rögtön utána elaludt, percekkel később pedig halálosan belezúgott valami rendőrbe, akit előtte még életében nem látott...meséltem már neked a Logan átokról? Néha ijesztően hatásos tudott lenni...
~Még, hogy jövök neki egy sörrel! Meg tudnám fojtani most egy kanál Whiskey-ben!~
-Mit szólnál, ha inkább aludnánk? Nehogy véletlenül kísértésbe essünk, és vennem kelljen neki egy sört... - Mondja komolytalanul, aztán ad még egy búcsúcsókot szerelmének, és a padlóra kuporodik.
-Szép álmokat.

-Hát - gondolkodtam el Logan szavain -, az igaz, hogy az összes eddigi szerelmem olyan volt, mint... ő. - Még a nevét sem voltam képes kimondani. - De nem hinném, hogy ez kifejezetten azt jelentené, hogy ilyen lenne az esetem, inkább csak azt, hogy eddig nem volt szerencsém. De te másmilyen vagy - vidultam fel, és egy újabb puszit nyomtam az arcára, miután megkapaszkodtam a nyakában. - Téged tényleg lehet szeretni.
Nagyon örültem neki, hogy nem lett még nagyon elege belőlem, amiért már egyre jobban eltűntem a hálózsákban, s reméltem, hogy ez így is marad, mert tényleg nehezemre esett könnyed hidegvérrel fogadnom a kényesebb témákat, és nem sok esélyt láttam rá, hogy ezen jelentősen változtatni tudnék. Legalábbis a közeljövőben nem.
-Oké - motyogtam a hálózsák mélyéről két kezemmel tartva a kapucnit az arcom előtt, miközben nem tudtam már mélyebbre süllyedni, mivel Logan izmos karjai egyre följebb emeltek. - Tudom, hogy tudod, csak... hát azért mégis... és nekem ez... bocsi... majd, ha az is lesz, nem leszek ilyen... csak én... bocsi...
Persze a gólyás hasonlatra már elmosolyodtam, de még azért nem jöttem elő, és hirtelen nagyon kezdtem irigyelni a teknősbékákat meg a csigákat, amiért ők bármikor vissza tudnak húzódni a páncéljukba vagy a házukba. Jóval kevésbé körülményes, mint most nekem. Éreztem, ahogy megindultunk, és hamarosan átjárt ismét a kunyhó melege. Logan letett a földre, valaminek a tetejére, ami ruganyosan kemény volt, de sima, szóval kényelmesebb, mint a padló. Kidugtam a fejemet a fedezékből. Polifom volt. De csak egy, max. másfél személyre elegendő helyet biztosított, így kissé bűntudatosan mocorogtam a helyemen.
-Kedves vagy, de ez a te házad, nem hagyhatom, hogy miattam a padlón aludj - tiltakoztam.
Hamarosan azonban olyan téma merült fel, amiről én nem is hittem volna, hogy ennyire ledöbbenti, de egyáltalán így érdekelni fogja.
-Aya, igen, és jó sokat mesélt - bólintottam készségesen. - De, hé, nem haragszom, biológiailag igazolt a múltbéli viselkedésed, és biztos vagyok benne, hogy azok a nők is tudták, miről szóltak azok az... alkalmak. Szóval minden rendben van.
Új fogalom volt ez, amit feldobott, úgyhogy csak értetlenül pislogtam.
-Fogalmam sincs, mi az a Logan átok - ráztam a fejemet. - És mitől az? Te átkozol meg másokat vagy téged átkoztak meg? Áh, biztos az utóbbi, te nem ártanál senkinek - simogattam meg lágyan a fürtjeit. - De mi az?
Fárasztó nap volt ez, ráadásul még a Darien-féle utazás is legyengített, úgyhogy már nekem is egyre nehezült a szemhéjam, de azt tényleg nem hagyhattam, hogy Logan a padlón aludjon, még akkor sem, ha már megint képes volt megpirongatni.
Arrébb fészkelődve magamhoz húztam a pokrócot, és magamra terítve álltam fel, így hiába csúszott le rólam a hálózsák, a pokróc takart, de nem sokáig használtam függönynek, inkább magamra csavartam rögtönzött hálóingnek. Aztán közelebb húztam a polifomokat a tűzhöz, majd végigcipzároztam a hálózsákot, hogy teljesen szétnyíljon, és egy rendes méretű takarót kapjunk. Miután bevackoltam magam az új fekhelyre, hívogatóan emeltem fel a takaró Logan felé eső csücskét.
-Már aludtunk együtt - emlékeztettem mosolyogva.

Lily olyan édes, hogy Logan-nek egyszerűen nincs szíve kijavítani őt, pedig igaz ami igaz, ha van aki beleillik az előbb említett típusba, az ő, sőt, valószínűleg minden felelőtlen nőcsábász rosszfiú közül ő a leges legrosszabb, akit lány valaha bemutathatna a szüleinek.
-Ha te mondod - dörmögi halkan, gyakorlatilag csak a padlónak. - De előre szólok, valójában kiállhatatlan vagyok, és az egyetlen dolog a konyhámban a sörön kívül a Whiskey, szóval...Ha jobban belegondolok, most sem hoztam magammal semmilyen más italt, és a sör már elfogyott, szóval remélem van nálad valami szörp Inimmának...Na persze, ha szeretné, szívesen megkínálom, de inkább nem kéne...
Ezek után már éppen kiválasztana magának egy kellemes, szinte meleg, és épphogy nem szálka mentes felületet a padlón, mikor egy kellemes angyali hang a takaró susogásának kíséretében felajánl neki egy sokkal vonzóbb alternatívát. Vonakodva fordul hátra, és miután pár másodpercig csak nézi a pokrócba csavarva is csábító nőt, aztán pajkos mosoly jelenik meg az arcán.
-feltűnt, hogy nincs párna igaz? - Kérdi nevetve, de aztán mint a villám veti magát a hálózsákba, nehogy legyen ideje Lily-nek meggondolni magát. karját átvezeti a feje alatt, és magához öleli őt, hogy legalább a kedvesének legyen párnája, ha már magának lusta volt faragni kőből, és maciból.
-A Logan átok? Nos, dióhéjban arról szól, hogy ha megtetszik egy nő, akkor az egy héten belül találkozik élete szerelmével, megházasodik, illetve egy konkrét esetben az is megtörtént, hogy feltámadt a férje. Tudom, nevetségesen hangzik, először én is röhögtem, de aztán megtörtént zsinórban...sokszor, és aztán egy jósnő is előjött vele...
~Aki mellesleg tuti csaló volt, hetek óta ez az első söröm, és pont ma jelenik meg Lily? Valamit nagyon benézett.~
-No, ennyi volt az esti mese mára, most pedig aludjunk szépen.
Felé fordul, és szavaival ellentétben, ha neki sincs ellenére, egy nagyon hosszú jó éjt puszit nyom az ajkaira...nagyon-nagyon hosszút.

Mikor felébred, Lily még mindig a karjaiban szuszog. Finoman görgeti le magáról, hogy aztán nesztelenül lopakodva jusson el az asztalig, ahol helyet foglal, mélyen a sporttáskájába nyúl, és kihúz belőle egy laptopot. Szíve a torkába ugrik, amikor a Skype indítását jelző kis sípoló hang megszólal, de szerencsére a mögötte szundikáló szépség egy morgással letudja a dolgot, fel nem kel rá.
[Szia Laura! Most nem tudom bekapcsolni a kamerát, mert vendégem van...igen, képzeld, itt a vadonban! na mindegy, csak azért írok, hogy számíts rá, nemsokára visszamegyek, úgyhogy szólj a pasidnak, hogy kezdheti összeírni a bakancslistáját!]
Sátáni vigyor ül ki az arcára, aztán újra elszántan gépelni kezd.
[Nyugi, csak vicceltem. Tudom én, hogy nincs pasid. Na, légy jó, pár nap, és otthon vagyok.]

-Nem mintha ennek lenne bármi köze is ahhoz, hogy mennyire szeretlek - kacsintottam rá, majd fektemben közelebb húztam magamhoz a táskámat, és előkotortam belőle egy csomag kekszet, a szőlőcukrot, az ásványvíz maradékát, és felsorakoztatom őket a széken, mint egy mini éléskamrát.
-Hoztam még szájvizet, fogkefét és fogkrémet is - soroltam tovább. - Tudod, mégis csak Darien hozott... érted... Mindegy, szóval szolgáld ki magad nyugodtan.
Igaz ugyan, amit mondtam, már tényleg aludtunk együtt, de azért az más volt. Logan akkor még csak egy nagyon kedves barát volt, nem volt benne semmi különös, olyan volt, mintha Inimma feküdt volna mellettem. Most azonban már másképp néztem rá, ahogy másképp is éreztem iránta. Szóval ez a fajta intim közelség is másképp hatott, minek eredményeként kicsit tétován invitáltam Logant magam mellé.
-Erre még nem is gondoltam - döntöttem oldalra a fejem, de amint ott volt mellettem már a mellkasába is fúrtam a fejemet, a kezemet, pedig a vállára ejtve fészkelődtem el. Nagyon kényelmes volt. - De jó, sok hely van rajtad - mormogtam jóleső mosollyal, lehunyt szemekkel.
A Logan átok kifejtése érdekesnek hangzott ugyan, legalább annyira, mint szomorúnak, de nem álltam meg, hogy fel ne kuncogjak.
-Ugyan már, te hiszel az ilyesmikben? Csupáncsak annyiról van szó, hogy nem hosszútávú kapcsolatot kerestél, úgyhogy nem maradtál velük tovább egy alkalomnál, úgyhogy k meg kereshették tovább az igaz szerelmet, és mivel te ilyesmit nem nyújtottál nekik, másfelé kellett tekinteniük. Bármilyen jól hangzik is, ez szimpla logika, nem valami misztikus kárhozat. Már csak azért is - bújtam hozzá még szorosabban, és csókoltam meg a nyakát -, mivel ha ez igaz lenne, mit keresnék itt?
Felvetésére nagyot szusszanva bólogattam bele a mellkasába, mert valóban nagyon álmos voltam már.
-Jó éjszakát, édes - mormoltam.
Cupp! Persze sejthettem volna, hogy ha esti puszira vágyik Logan, azt nem az orrom hegyére fogja lehelni. Már képtelen voltam kinyitni a szemem, de azért lelkesen viszonoztam a csókját, arcát simogatva, aztán pedig visszaejtettem a fejemet a helyére, és a következő pillanatban már aludtam is.
Mikor felébredtem, kellett pár másodperc, mire rájöttem, hol is voltam, mit is kerestem ott, és hogy is alakult az előző este. Mire mindent végiggondoltam, már szélesen mosolyogtam, bár nem örültem neki, hogy Logan helyén csak a kihűlt takaróporcióját találtam. Viszont nem volt messze, alig egy karnyújtásnyira ült tőlem, és pötyögött valamit egy laptopon. A hálózsákot magamon tartva kúsztam oda hozzá, majd melléfeküdtem, úgy hogy a fejemet az ölébe tehessem.
-Jó reggelt - dörmögtem a combjába. - Régóta fent vagy?

-Ó, miattam ne aggódj, csak gondoltam...várjunk, neked már csak Darien?! - Hökken meg, nem is kicsit. - nem is olyan rég még csak én tudtam, hogy így hívják, most meg...á, mindegy, a lényeg, hogy én elélek a Whiskey-n is, csak gondoltam nem árt, ha te is iszol valamit, amiben nem fürödnek mosómedvék.
Miután kedvese bekuckózza magát, ő ha lehet még szorosabban magához öleli őt, ki most, hogy pokrócba csavarta magát eléggé olyan, mintha egy plüssjáték lenne, egy nagyon nagy, csókolni való, édesen szuszogó plüssjáték. Az éjszaka alatt egy pillanatra sem ereszti őt, még álmában sem, nehogy végül mégiscsak elszökjön előle, ő pedig egyedül ébredjen, azt valahogy nem szeretné újra átélni többet.
-Szia - Fordul reggel Lily felé mosolyogva, s összecsukja a laptopot, a másik kezével pedig a fejét kezdi cirógatni. - Nem, csak most tértem magamhoz én is. haza szóltam, hogy reszkessenek, mert jövünk...
Lehajol, és nyom egy csókot a nő ajkaira, aztán karjaival átnyúl a nő két hóna alatt, és a lábára segíti őt,miközben ő maga is felegyenesedik.
-Mit szólnál egy kis reggelihez? Remélem szereted a vadhúst...magában...
Hogy pontosan milyen vadról van szó, azt inkább nem árulja el. A természet gonosz tréfája, hogy sajnos minden olyan állat, aminek jó íze van, az egyben cuki is, szóval inkább sem megsüti a tűzön a tegnapi zsákmány maradékát, és az egyik nagy szeletet odanyújtja a nőnek.
-Felteszem, haza már nem visznek minket, ugye? - Teszi fel a költői kérdést, két falat közt. - Sejtettem...na mindegy, úgyis szeretsz motorozni, hát most lesz rá alkalmad bőven. - Kacsint rá, aztán tovább falja a húst.
Reggeli után tényleg nem teketóriázik sokat. Összeszedi azt a kevés holmit, amit magával hozott ide, és bepakol mindent a csomagtartóba, kivéve a legértékesebbet, neki ugyanis a nyeregben kell ülnie, mögötte.
-Kapaszkodj! - Egy mozdulat a gázkaron, és a Harley újra felveri az erdő népét búcsúzásképpen. Bár Logan megpróbál óvatosan vezetni, a sűrű fák közt sajnos minden túl gyorsnak tűnik, amivel reményük lehet, hogy kijutnak az erdőből még ma.
-Nyugi, már nincs sok! - Kiált hátra pár órával később, és valóban, nemsokára kijutnak a sűrű erdőből, és egy műúton találják magukat. Egy elégé elhagyatott műúton, aminek a szélén még szalagkorlát sincs, de már ez is hatalmas előrelépés a pár órával korábbi helyzethez képest, ahol a mókusok az öklüket rázták, mert Rozsomák nem adta meg nekik az elsőbbséget.
-Akarsz most te vezetni egy kicsit? Én kezdek kifáradni...

-Csak Darien? - ráncoltam értetlenül a homlokomat. - De hát így hívják, hogy máshogy nevezzem? De egyébként nem gond, mint látod felszerelkezve jöttem, úgyhogy... Vannak itt mosómedvék??? - sikkantottam fel lelkesen összecsapva a kezeimet, hiszen a városi élet egyik hátránya volt, hogy viszonylag ritkán láttam élő állatkákat, mármint a szokásos háziállatokon vagy galamb-invázión kívül. - Úgy imádom őket, olyan kis helyesek. Van itt a közelben? Majd holnap megmutatod őket?
Egészen megfeledkeztem a medvetámadásról, meg az esetleges többi veszélyről, ami itt a vadonban ránk leselkedett (még nem szoktam hozzá a halhatatlansághoz), hiszen egy még a medvéknél is nagyobb és erősebb valaki ölelt magához szorosan, úgyhogy biztos lehettem benne, hogy legalábbis amíg a karjaiban tart, senki sem árthat nekem.
-Igazi mosómedvék... - mormoltam elalvás előtt, nem is sejtve, hogy álmomban mennyit fogok látni belőlük, ahogy itt élnek velünk Logannel a faházban.
Reggel épp arra gondoltam, hogy vajon miből fogunk reggelit csinálni, amikor Logan máris feltalálta magát, és megoldotta a problémát.
-Ne aggódj, nem kell magában ennünk - kacsintottam rá, és felé toltam a sós kekszet.
Fogalmam sem volt, milyen húst ette, de nagyon finom volt. Éppen ezért hagytam figyelmen kívül a kicsiny, vékonyka csontokat, amik arra utaltak, hogy az áldozat vagy kistestű állat lehetett, vagy még kölyök. Bármennyire is sajnáltam, attól még éhes voltam, ő meg nagyon finom.
-Nem hittem volna, hogy ilyen házias vagy - vallottam be, miután az utolsó falatok is elfogytak, és leöblítettem egy kis ásványvízzel. - Mármint ne érts félre, tudom, hogy te bármire képes vagy, amit csak szeretnél, csak... nem is tudom. Nem tűntél annak a típusnak. De örülök, hogy tévedtem, nagyon finom volt ez a... áh, inkább ne mond meg, hogy mit ettem, maradjunk csak annyiban, hogy remekül megcsináltad.
Az étkezés alkalmával Inimmát is előhívtam, hiszen imádta a kekszet. Amíg ő pár falattal felröppent Logan vállára, hogy ott folytassa a csipegetést, elgondolkodtam a férfi szavain.
-Hát felhívhatom Darient, hátha hazavinne minket. De akkor mi lenne a motoroddal? Meg egyébként is szívesebben mennék azzal - mosolyodtam el, és közelebb hajolva hozzá óvatos csókot nyomtam az ajkaira, nehogy megzavarjam Inimmát. - Már hiányzott, hogy olyan nagy sebességgel száguldozzunk együtt és hozzád bújhassak. És, hogy érezhessem a dzsekid illatát - tettem még hozzá. - Olyan különleges illata van. Van benne a tiédből, meg egy kis bőr, meg valami füstszerű... mintha szivar lenne, de ebben nem vagyok biztos. Szivarozol?
Nem is kellett a kellemes élményre sokáig várni, Logan ugyanis a reggeli után, sietve összepakolt, és már indultunk is a végtelennek tetsző vadonban vissza a városba. Út közben nyitva tartottam a szemem, hátha látok pár mosómedvét, de csak a távolban sejtettem néhány mozgó foltot, ami akár azok is lehettek. A motor hangja eléggé megijesztette az erdőlakókat, így közelebbről nem tudtam elcsípni egyet sem.
-Már nincs sok? - kérdeztem vissza csalódottan, abban reménykedve, hogy talán rosszul hallottam. - De még... hát jó...
Aztán megállt. Pedig pont elértünk egy kényelmesebb szakaszra, ahol még út is volt, nem csak lehetőség, hogy csináljunk magunknak. Talán valami elromlott. Lepattantam az ülésről, és magasba lendítve a karomat párszor megforgattam a törzsemet a tengelye körül, hogy jól kinyújtózzak, mielőtt továbbindulnánk. Felvetésére azonban megdermedtem, és úgy fordultam felé, hogy még a kezemet sem engedtem le.
-Tényleg? Itt? De hát itt még csak... Mindegy, már kimondtad!
Azonnal nyeregbe pattantam ismét, csakhogy ezúttal előre, és boldogan ragadtam meg a kormányt.
-Te pihenj csak, én majd hazafuvarozlak - szóltam hátra biztató kacsintással, de aztán mégis elbizonytalanodtam egy kicsit, ahogy az útra emeltem a pillantásomat, és újra hátrafordultam. - De azért fogsz?...

-Nem érdekes - legyint, és ha rajta múlik, inkább nem emlegeti többet Szellemet, miért is tenné, hisz itt van Inimma is, aki majdnem annyira cuki, mint ő mostanában.
-Házias? - Kérdi, s e szó hallatán az égbe szökik mindkét szemöldöke. - Nem mondom, 14 éves korom óta tényleg megváltozott, hogy mi az elvárás egy férfira nézve, de azért még nem vagyok konyhatündér, mert két halhatatlan túléli a főztöm - mentegetőzik tovább mosolyogva, s nagyot harap a maradék, kissé elszenesedett hússzeletébe. Lily-nek persze nem kell aggódnia a sötétebb és ropogósabb falatok miatt, arra ügyelt, hogy a nő azt a felét kapja, amit nem égetett oda egy kicsit sem. Ami a sós kekszet illeti, ízlik neki, és jó ötletnek is tartja, ha már sült krumpli nem nő a vadon fáin, ám túl sok úgysem jut neki belőle, hisz a falánk tollas törzsfőnök szokás szerint az ő vállán ver fészket.
-Mit szólnál, ha abban maradnánk, hogy pulyka volt? Vadon élő, undok gonosz pulyka - ajánlja fel mosolyogva, majd a számába tömi az utolsó falat húst.
Induláskor nem akarja letörni a lelkesedését azzal, hogy felhívja a figyelmét, milyen messze is vannak valójában New York-tól, talán nem is baj, ha motoron teszik meg ezt a túrát, hisz ha egy fél kontinensnyi utat sem bírnak ki együtt, akkor mi lesz velük az öröklét alatt?
-Régebben szivaroztam igen...mostanában valahogy nem volt hozzá kedvem, de harminc évnyi pöfékelés nehezen jön ki... Viszont, ha tettszik, kaphatsz egy ilyet te is.
A műútra érve ő is kinyújtóztatja az egyébként tényleg megfáradt tagjait, majd helyet foglal, ezúttal a nő mögött, majd szorosan átöleli őt, és a fülébe súgja.
-Mindig...viszont van egy olyan érzésem, hogy fogunk még cserélni néhányszor, mielőtt még hazaérnénk...

Több ezer kilométernyi erdő suhan tova mellettük, mielőtt elérnék a szélesebb autópályát, ahol már némi forgalommal is szembetalálkoznak, ám lévén hogy ez még mindig Alberta egy viszonylag elhagyatottabb része, Logan nem látja akadályát annak, hogy itt is Lily vezessen, ha már megint rajta van a sor. Útitársa minden tiltakozása ellenére nagyjából óránként cserélnek, és 3-4 óránként még pihenni is megállnak az úton, biztos ami biztos.
-Igen, tudom, hogy te nem vagy fáradt - magyarázza az egyik ilyen pihenő alatt nevetve, miközben két karjával magához vonja őt. - De vezetés közben nem csinálhatjuk ezt! - Veti be a végső érvet, és csap le szenvedélyesen a nő szájára, hogy ajkaik újra egy forró csókban olvadjanak össze. Nem, nem valószínű, hogy ezt egyhamar meg tudná unni, vagy valaha...
-Mellesleg, lassan elérjük a "civilizációt, úgyhogy szükséged lesz pár dologra...
A néhány dolog alatt egy bukósisakot ért, hogy ne szórják ki azonnal a rendőrök, és egy motoros ruhát, mert állítólag még azt is kötelező hordani ebben az országban, meg abban a másikban is ott délen, ha az ember 300-al szeretne száguldozni. Talán mondani sem kell, hogy a bőrből készült kezeslábas mennyire furcsán áll ennek a kedves aranyos lánynak, bár amikor Rozsomák először meglátja benne, nem épp a furcsa az első szó, ami elhagyja az ajkait, hanem leginkább semmi, csak áll, mint akinek elvették a hangját.
-Aha...ez jó lesz. - nyőgi ki végre, aztán újra felsegíti őt a motorra. Pár órán át motoroznak csupán, ugyanis nemsokára beesteledik, és mivel úgyis lakott terület közelébe értek, ideje szállást találni, hacsak nem akarnak megint az erdőben aludni.
~Hmm...mondjuk olyan édesen kapaszkodik belém olyankor álmában...de legyen inkább egy motel, az sokkal romantikusabb...~
Eltart egy darabig, amíg találnak egy ilyen helyet, ugyanis a turistaközpont Calgary még mindig nagyon messze van innen, de aztán pár óra keresgélés után csak ráakadnak egy helyre, ami talán nem a legbizalomgerjesztőbb, de legalább van még szabad szobájuk.
-Ez jó lesz...majd holnap folytatjuk. - Szól hátra az őt ölelgető nőnek, aki mintha már most kispárnának használná a vállát. - Mellesleg...ez hányadik randinak számít? - Kérdi érdeklődve, és mintha egy halvány reménysugár csillogna a szemében.

Egyre jobban belejöttem a vezetésbe. Igaz még mindig akadt bennem egy jó adagnyi félsz, de ahogy lassan ráéreztem a motorozás ízére, és megszoktam, mit hogy kell csinálni, már egyre könnyebben ment, és egyre kevésbé kellett attól tartanom, hogy mindketten leszédülünk a nyeregből. Azért persze, ha Logan csak egy kicsit is elmozdult mögöttem, azonnal húzódtam hátrébb, hogy azt a néhány millimétert is visszakapjam, de egyébként nagyon jó támasz volt, végig fogott, és remekül ráérzett, hogy mikor fáradtam el, hogy átvegye a volánt. De ez inkább csak a vezetésre vonatkozott, nem a motorozásra magára, azt legszívesebben egész nap csináltam volna megszakítás nélkül, de időnként azért csak tartottunk egy kis szünetet, hogy kinyújtózzunk, esetleg félrevonuljunk a fák közé, vagy ölelkezzünk egy keveset... vagy többet.
-Nahát, ilyet eddig csak filmekben láttam, rajtam sosem volt - néztem végig magamon, miután visszajöttem a vadon takarásából. A testhezálló fekete bőr motoros ruha éppen az én méretem volt, így nagyon is kényelmes, bár eléggé elütött azoktól a fajta ruháktól, amiket általában hordani szoktam. - De azért azt magyarázd már el, hogy miért is hordasz te magadnál női ruhát! Ennyire szeretsz felkészülni minden eshetőségre? - mosolyogtam rá, miközben elpakoltam a jelenleg használaton kívüli nadrágomat és felsőmet.
A fejemre kaptam a bukósisakot, aztán felágaskodva nyomtam egy puszit Logan arcára, későn kapva észbe, hogy ebből így sokat nem érezhetett, majd visszapattantam a motorra, és már végig át is engedtem neki a vezetés örömeit, hiszen hamarosan tényleg elértük a civilizációt, amelynek fényeit már messziről lehetett látni, ezért inkább nem kockáztattam, hogy megbüntessenek minket, amiért a kellő iratok nélkül kísértem a sorsot. Persze a ,,sorskísértésbe" tartozott szerintem az is, hogy egy olyan motel suhant felénk vagy kétszázzal, ami csak a legrémisztőbb horrorfilmekben szokott felbukkanni, de sikerült megnyugtatni magam, hogy végül is Logan itt van velem, meg aztán halhatatlanok lennénk, úgyhogy legrosszabb esetben is begyújtok a kandallóba. Már ha itt van olyan, bár erősen kételkedtem benne.
Leugrottam a kavicsos talajra, és levettem a sisakot. Így körülnézve csak még hátorzongatóbb hely volt, de talán majd ha már bent leszünk, égnek a lámpák és valami kellemes zenét is felteszünk, máris barátságosabbnak fog tűnni. Kezemet Logan kezébe csúsztattam, úgy mentünk a recepció felé.
-Hát... - gondolkodtam el. - A tegnapi az egy. De azt mondtad, hogy olyan randit szeretnél, amiről én is tudom, hogy az, vagyis volt már több is, csak én nem tudtam róla. Szóval, ha azokat is beleszámolom, akkor ez már... nem tudom. Melyiket számolhatom bele? - néztem rá elbizonytalanodva. - Mondjuk a könyvtár, meg a torta, meg a piknik, meg a mozizás. Számoljam őket külön? Mert akkor ez lesz már a hatodik. De egyébként miért kérdezed?
A recepción egy felettébb mogorva férfi nyomta a kezünkbe a kulcsot, és csak egy hanyag intéssel mutatta az irányt, hogy merre találjuk meg a szobánkat. A mutatott irányba indulva hamarosan meg is találtuk. Ágy, szekrény, asztal, szék és egy tévé, meg persze az aprócska fürdőszoba. Felkapcsoltam kislámpát az asztalon, gondoltam, elég lesz annak a fénye, behúztam a sötétítő függönyöket, majd miután a táskámat a székre tettem, elővettem a mobilomat, és bekapcsoltam rajta a rádiót, de egészen halkra állítottam, hogy azért ne zavarjon.
-Ez maradhat? - kérdeztem, ahogy felcsendültek a halk romantikus dallamok, amiket megszakítás nélkül követett még rengeteg hasonló másik.
Körülnézve egy kicsit megilletődtem, mivel valahogy egy motelszoba sokkal kisebbnek tűnt, mint a vadonbeli kunyhó aprócska helyisége, noha nem sok méretbeli különbség lehetett. Nem is egészen tudtam, hogy miért jöttem hirtelen úgy zavarba attól, hogy csak egy ágy volt itt, hiszen már kétszer is aludtunk együtt. Hogy zavart gondolataimat leplezzem, megköszörültem a torkomat, és mosolyt erőltettem az arcomra.
-Én most elmegyek zuhanyozni - jelentettem ki. - Majd sietek, hogy maradjon neked is meleg víz.
Reméltem, hogy érti a célzást, hogy eszébe ne jusson utánam jönni. A forró vízsugár alatt állva olyan gyors mosakodást adtam elő, mint talán még soha életemben, hogy minél hamarabb újra ruhába bújhassak, még ha az csak egy előkészített köntös is volt. Használat után a fogkefémet a mosdóra helyezett pohárba tettem a fogkrémmel együtt, hogy Logan is használhassa, majd kiléptem a szobába.
-Te jössz - cincogtam oda neki lesütött szemekkel, és leültem az ágy szélére.
Fogalmam sincs, hogy miért, de ahogy arra gondoltam, hogy most ő is zuhanyozni fog, hirtelen belémhasított egy furcsa gondolat: ,,És ha az ott nem is elemlámpa volt?!" Erre viszont annyira pipacspiros lettem, hogy azonnal elfordultam a fürdőszobaajtótól az ablak felé, akkor is ha Logan nem is volt a szobában.
~Jézusom, mik jutnak eszembe! Persze, hogy elemlámpa volt! És egyébként is! Csak azért, mert tudom, hogy most zuhanyzik, nem kell még el is képzelni! Hát mi ütött belém?~
Úgyhogy, miközben felcsendültek a következő dal hangjai, jobbára csak ültem, feszültebben mint valaha, és miközben biztos voltam benne, hogy nem is vágyom másra, csak bebújni az ágyba és aludni, mégsem mozdultam meg, csak vártam, hogy Logan visszajöjjön.

~Hmm, lehet nem ártana neki is szerezni egy jogsit. Meg egy motort...~
-Ó, ne aggódj, ha nem tudnám, meg sem mondanám, hogy most van rajtad ilyen először, mintha rád öntötték volna - feleli, aztán amikor Lily a motor felé fordul, megigazítja a zseblámpákat, hogy ne legyen kényelmetlen szorosan egymás mellett ülve motorozni. - Amúgy, a benzinkútnál vettem, az előző pihenőnél, amíg te WC-n voltál. Oda is adtam volna, csak úgy pattantál fel a járgányra, hogy azt hittem elindulsz nélkülem, ha nem húzok bele.
Gyengéden megcirógatja Lily bukósisakkal fedett fejét, aztán helyet foglal végül elől, és újra útra kelnek.

A motelben halkan bólint a nő kérdésére a romantikus dallamokkal kapcsolatban, aztán lehuppan az ágyra, és jólesően elnyúlik rajta. Na persze, szó sincs róla, hogy célozgatni szeretne bármire is, leheveredne ő a kanapéra is, ha lenne...
-Hogy miért érdekel hányadik randi? - Kérdi elgondolkodva, s agya közben teljes gőzzel zakatol, ezt ismételgetve: "Szóba ne hozd a hármas randi szabályt, vagy kiszállok!" - Csak úgy...kíváncsi voltam, megírhatom-e a rózsaszín borítós naplómba, hogy ez életem legkomolyabb kapcsolata.
~Amúgy, lassan úgy néz ki, hogy igen...mármint, ha lenne bármim, ami rózsaszín!~
Aztán barátnője úgy viharzik be a fürdőszobába, s vágja be maga után az ajtót - meglepően nagy hangerővel, látszólag törékeny alkatához képest - mintha csak arra utalna, hogy jobban jár, ha nem követi őt oda, ami érthetetlen, hisz meg sem fordult a fejében, hogy utána menjen, aztán a küszöbön megállva vállát az ajtófélfának támasztva figyelje néhány percig, ahogy Lily tejszínbőrét permetező forró vízcseppek apró vízesését képezve hullanak alá domborulatai szakadékáról, haja pedig egyetlen hosszú fürtté tapadva simul hozzá a hátához. És aztán szép lassan mögé lép ő maga is, anyaszült meztelenül, s szorosan magához öleli őt a gőzzel megtöltött szoros kis kabinban, édes nyakát pedig csókjaival lepi el és...
-Te jössz - szólítja meg egy lágy hang, ő úgy rezzen össze, mint akit mély álmából keltettek fel. - Máris kész vagy? - Kérdi meglepetten, de aztán lekapja a felsőjét, és az ágyra hajítja, mielőtt még a fürdőszobába érne. Lily hiába spórolt a meleg vízzel, Rozsomák ugyanis kapásból jéghidegre állítja a kapcsolót, és azzal zuhanyzik le, biztos ami biztos, hisz a köntösben üldögélő nő látványa ellen minden segítségre szüksége lesz az önuralmának. Kivételesen még fogat is mos, mielőtt újra megjelenne, szintén köntösben, igaz rajta elég hülyén áll a 3 számmal kisebb kék színű ruhadarab.
~Lehet a farmerben kényelmesebb lenne aludni...~
-Minden rendben? - Kérdi, magához képest kimondottan lágyan, miközben leül az ágy szélére, és magához öleli Lily-t. - Gyere, használjuk ki, hogy kivételesen jutott mindkettőnknek párna és takaró.
Ugyanakkor, ha a nő nem ellenkezik, szelíden úgy öleli magához, hogy akár az sem lett volna baj, ha mégsem jut mindkettőjüknek fekhely, párnáról már nem is beszélve. A jó éjt puszi persze most sem marad el semmi pénzért, de aztán nincs több huncutkodás, csak fekszik mozdulatlanul, amíg elnyomja az álom...
~Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz jófiúnak lenni...~

Reggel ennek ellenére frissen, fiatalosan ébred, ezúttal Lily-vel egy időben. Miután mindketten kikelnek a szép, baldachinos ágyból, kézen fogva vezeti ki a gyönyörű nyári kosztümöt viselő nőt a szobából, ami éjjel valahogy sokkal lepusztultabbnak tűnt, odakint pedig álmélkodva tekint fel a rózsaszín égre.
-Nahát... - kezd bele, és fél kezével leveszi magáról cilinderét - Ez de...valami nem stimmel...
Megtapogatja a mellkasát, de aztán megnyugszik, mikor megtalálja a szmokingja belső zsebében az aranyórát, mely mint mindig, most is némán ketyeg.
-Már féltem, hogy elvesztettük. Hölgyem, megtisztelne azzal, hogy velem tart reggelinél is? - Kérdés közben előre hajol, és egy finom csókot lehet a nő selyemkesztyűs kezére.

Bár háttal voltam neki, amikor kiment a fürdőszobába, a felém hajított póló feleslegessé tette, hogy ténylegesen lássam is, mit okozott a hiánya, bárhogy küzdtem ellene, ott lebegett a szemem előtt Logan meztelen felsőtesttel. Aztán odabent nyilván a nadrágját is le kellett vennie. És a...
~Ne már! Ne már! Ne már!~
Biztos a csapot is nagyon forróra állította, amitől nagy odabent a gőz, és kipirul a bőre, de neki meg sem kottyan, miközben végigfolyik a víz a páratlanul izmos és hatalmas testén, amin olyan jó lenne az ujjaimat korcsolyáztatni, miközben hozzádörgölőzök a borostás arcához, és megcsókolom, és ő átölel, és bedőlünk az ágyba, és...
~Neeee mááááár!~
-Ó! - rezzentem össze ijedtem, ahogy leült mögém. - Szia. Nem is hallottam, hogy végeztél. Jézusom, milyen hideg vagy, mégsem maradt elég meleg víz?
Viszont igaza volt, most aztán mindkettőnknek jutott bőven takaróból is, és helyből is az ágyon, úgyhogy jó hamar átmelegedhetett, meg azért próbáltam én is besegíteni azzal, hogy nem csupán hozzábújtam, de dörzsöltem egy kicsit a karját, forrókat lehelgettem a nyakába, és elárasztottam csókokkal esti puszi néven. Mindezt persze én is élveztem nagyon, de elsősorban azért csináltam, hogy ne fázzon. Ha nem is tudott náthás lenni, azért nem jó dolog fázni.
-Jó éjszakát! - mormoltam még félálomban neki, majd nyomtam egy puszit az orrára, háttal neki hozzákucorodtam a két lelő karja közé, és hamarosan elnyomott az álom.

Amikor felkeltem, az első amire gondoltam, hogy szinte hihetetlen, hogy megúsztam az egész éjszakát anélkül, hogy ránk rontott volna Mrs Jennings, ekkora szerencsém nem lehet. De végül csak sikerült ezek szerint elegendő altatót csempésznem az esti teájába, hogy reggelig aludjon. Nem könnyű néha az embernek a gardedámjával, viszont az én helyzetemben lévő hölgyeknek kötelező. Még jó, hogy legalább kellemes társaság. Rendben van, mondjuk, elviselhető. Mrs Jennings a harmincas éveiben járó nő volt, aki kiskoromban a dajkám, később pedig a társalkodónőm lett. A szüleimen kívül ő volt az egyetlen, aki Liliananak szólított, de mióta megismertem James-t, csak azért is Miss Gage-nek hívott.
Viszont James mégiscsak a jegyesem volt már két hónapja, és ha az édes nászig még várnunk is kell az esküvőig, legalább annyi gyengédséget hadd engedjünk meg magunknak, hogy együtt alszunk. A szobalány, akit lefizettem, éppen bekopogott, úgyhogy gyorsan felkaptam a neglizsémet, és ajtót nyitottam neki.
-Gyere be! - suttogtam. - Senki sem látott meg?
-Senki, Miss Gage - suttogta vissza.
Gyorsan bevonultunk a spanyolfal mögé, ahol nekiállt öltöztetni, hiszen egyedül lehetetlenség volt felvenni azt a rengeteg rétegnyi ruhát. Az alsó ruhát még csak-csak, de a fűzőt kizárt. Aztán még az abroncsok és maga ruha, amely könnyed, fehér muszlinból készült, rengeteg fodorral és csipkével, valamint egy széles piros övvel a derékrészen. Aztán egyszerűen, de divatosan elrendezte a hajamat, és már kész is voltam. Na jó, ez eltartott egy darabig, de igyekeztünk, ahogy tudtunk.
-Uram, boldogan teszek eleget óhajával, hiszen összecseng az enyémmel - biggyesztettem kényeskedve a számat, de aztán elnevettem magam, és gyorsan odahajoltam hozzá, hogy egy nagy csókot nyomhassak a szájára. - Áh, legalább addig ne, amíg Mrs Jennings fel nem ébred, James.
Odalent már várt a terített asztalunk kétszersülttel, lekvárral, friss vajjal, lágy tojással, gyümölcsökkel, teával és még tucatnyi más mindennel, aminek ugyan a töredékét sem ettük meg soha, de már hozzászoktam, hogy ennyi mindent tálalnak ki. Nem volt ez máshogy otthon sem.
Alig töltöttem ki a teámat, már meg is érkezett kicsiny társaságunk harmadik tagja.
-Elnézést a késlekedésért - mentegetőzött kapkodva, miközben leült a helyére. - Azt hiszem, az időjárás miatt lehet. Remélem, nem okozott problémát a távolmaradásom.
Tudtuk, hogy Mrs Jennings, ez az áldott jó asszony ezalatt azt értette, hogy ugye nem huncutkodtunk a távollétében, de hát ezt így nyíltan nem mondhatta ki. Persze azt is tudtuk, mennyire örül nekünk, és támogatja a frigyünket, viszont annyira aggódott mindig azon, hogy mit illik és mit nem, hogy inkább úgy tett, mintha zsörtölődne azon, hogy a szüleink távollétében, sőt mi több, áldása nélkül jegyeztük el egymást. Biztos alig várta már, hogy otthon legyünk, és kiderüljön minden, hogy lekerüljön a teher a válláról, amit ez a titok okozott.
-Ugyan, Mrs Jennings, minden a legnagyobb rendben - mosolyogtam rá meggyőzően. - Legkésőbb estére már úgyis otthon leszünk, akkor pedig már ismét a megszokott ritmusában alhat.
Zavart félmosollyal válaszolt csupán, miközben teát töltött magának, amiből rögtön kitaláltam, hogy most azon tépelődik, vajon nem illetlenség-e olyan intim témákról fecsegni az asztalnál egy férfi jelenlétében, mint az alvási szokásaink.
-A ládáját már összekészítettem, Miss Gage, és a kocsis is biztosan befogta már a lovakat - terelte inkább másra a szót. - Reggeli után akár indulhatunk is.
-Mi ez a sietség, kedves Mrs Jennings? - csipkelődtem. - Csak nem álmos?
-De Miss Gage! - suttogta rosszallóan gyors, megilletődött oldalpillantást vetve James felé. - Elnézést, Mr Howlett, tudja, az utazás izgalmai...
-Most keltem fel - vontam vállat egykedvűen. - Ha pedig a tegnapi útra gondol, hát azt kell mondanom, hogy órákig egy helyben ülni a kocsiban nem éppen izgalmas.
-Liliana! - szólt rám szigorúan, és abból, hogy végre megint a keresztnevemen szólított, tudtam, hogy így a végén még tényleg kihúzom nála a gyufát. - Ne locsogjon butaságokat. Mit fog gondolni rólunk a vőlegénye.
-Jó kérdés - bólintottam, mert nem bírtam a kisördöggel, és James-hez fordultam. - Mit gondol rólunk, uram?