Methal Inc. székház

-Ó, hát nem hiába megyek hozzád feleségül! - ragyogtam fel ajánlatára, és arcát két kezem közé fogva cuppantottam az ajkára egy csókot. - Még süteményt is tudsz sütni! És ilyen rövid idő alatt! Jaj, de imádlak! Te vagy a legjobb!
Már pattantam is fel, hogy azonnal teljesítsem az alku rá eső részét, de félúton azért még visszafordultam.
-Biztos vagy benne, hogy anyukád nem lesz ki, ha olyan vagyok, mint... én? - kérdeztem félszegen. - Mert azért lássuk be, én sem örülnék magamnak az ő helyében.
Fél perc múlva azonban megint a fürdőszobában álltam, és mint egy őrült téptem ki a hajamból azt az idétlen hajpántot, a hajtűket, hogy hadd lógjon csak úgy, ahogy akar. Kibújtam a ruhámból is, és egy határozott mozdulattal vágtam ki a szemetesbe, hogy lecseréljem a sortra, amit Mike kért, és egy spagetti pántos fehér felsőre. A cipőm követte a ruha útját, hogy ebben a dögmelegben végre mezítláb csattoghassak a lakásban nem érdekelve, hogy estére feketébb lesz a talpam, mintha egy kéményhez dörgöltem volna. A sminkem még mindig nyomába sem ért a réginek, de azért megvastagítottam egy kicsit. Végül letaroltam az előbb kiszáradt majd megfulladt virágokat a tartójukból, hogy megint olyan legyen az ablakpárkány, amilyennek szerettem: üres és dísztelen, mert kit érdekel, ez csak egy ablakpárkány!
-Így már jobb? - vágtam le magam egy fotelba Mike felé fordulva.
Nem figyeltem rá, hogy illedelmesen oldalra billentsem a lábaimat és összeszorítsam a bokáimat, inkább úgy ültem, ahogy szerettem: keresztbe.
-Egyébként is, milyen süti készül el ennyi idő alatt? - kérdeztem az imént tökéletes alakúra reszelt körmömet rágcsálva. - Nehogy azt mond nekem, hogy a cukrozott rántotta sütinek számít, mert úgysem hiszem el. Anyukád meg végképp nem fogja.
Bár még mindig ideges voltam a találkozástól, most hogy a régi önmagam lehettem, valahogy jobban is viseltem a nagy megmérettetést. Nyugodtabban.
-A kis konyhatündérke, hát egyelek meg! - vigyorogtam rá. - A háztartási boltban vennem kellett volna neked egy fodros-bodros köténykét. Na, hogy haladsz? Mikor kezdhetlek el sürgetni? Vagy tőlem késhetsz is vele, te csinálod, úgyhogy úgyis a te nyakadba varrom.
Persze mindeközben szavaim ellenére majd felfaltam a tekintetemmel, hiszen baromi vadító volt, hogy még ilyen helyzeten is tudott megoldást találni a problémánkra. Az ő szüleiről nem tudtam, de most, ahogy elnéztem, az enyémekről biztos voltam, biztosabb, mint valaha, hogy mindig is egy olyan férfinak szántak, mint amilyen Michael Bodwin.

Úgy látszik végre megtört a jég és ki tudtam zökkenteni abból a furcsa révületből, mely azóta tartotta fogva, mióta megtudta, hogy eljön anyám látogatóba, és most már újra a régi és felszabadult Aya állt előttem, még ha kissé bizonytalan is volt a dolgában.
- Egy kevert tésztás, piskótás sütit nem tart tovább megsütni, mint 20 perc és mint már mondtam, én téged szeretnélek bemutatni az anyukámnak, nem valami visszahúzódó farmerlányt. – nyugtattam meg, és örömmel láttam, hogy milyen boldogan támadja le ismét a fürdőszobát, hogy eltűntesse Dorothy-t.
Mikor újra előkerült, én már be is kevertem a tésztát és éppen a tepsibe csurgattam bele, hogy aztán az előmelegített sütőbe csúsztassam, de mikor megláttam abban a dögös szerelésben, egy jókora füttyel jutalmaztam, nehogy azt higgye nem értékelem.
- Látod nekem így vagy tökéletes, és soha ne higgy másnak, csak nekem bébi! – vigyorogtam rá, ahogy meztelen talpal végig csattogott a parkettán, hogy megszabadítsa szegény muskátlikat a szenvedésüktől.
Persze azt is hozzá kell tenni, hogy már nem csillogott az az eszelős fény a tekintetében, így az arca is a régi Aya-t adta vissza és nem valami kreált maszkot, így már majd megvesztem, hogy magamhoz ölelve, tovább nyugtatgassam, de csak módjával, mert egyrészt nem ártott a sütire figyelni, meg aztán már túl sok időnk sem volt anyám érkezéséig, hogy belemerüljünk abba a szexi nyugtatgatásba.
- Most dugtam be a sütőbe édes, és lehet, hogy csak akkor lesz kész, ha már anyám itt van, így nyugodtan felszervírozhatod, hogy te voltál az alkotója, ha annyira ragaszkodsz a háziasszony szerepéhez, de inkább maradj a fegyvereid mutogatásánál, mert már említettem neki, hogy ez az egyik és legfontosabb hobbid. Szerintem ezzel jobban leveszed a lábáról, hisz úgy tudja, hogy fejvadász vagy és nekem segítesz be sokszor a munkámban. Vagy ezt még nem említettem volna? – nézek rá bűnbánó arccal, hogy ezt most közlöm csak vele, de hát annyira el volt foglalva, hogy háziasszonnyá alakuljon, hogy teljesen kiverte a fejemből.
- Szóval már csak ezért is jobb, ha magadat adod drágám. – léptem oda most már hozzá és felkapva a fotelból hosszasan megcsókoltam, mielőtt ezért az egészért leszedi a fejem.
Most már azt hiszem készen álltunk, hogy várjuk a fontos vendéget.

Az aznapi sokadik értekezlet végét követően a Methal Inc igazgatója úgy dönt, hogy ideje tartani egy rövid, 2-3 órás szünetet, mielőtt még nagyon felizgatná magát a Környezet Irritáló Sajtó Beruházási Országos Tarifa jelenlegi állásán, az pedig nagyon rossz lenne, szegény Lynn ugyanis jelenleg nincs az épületben, hogy összevarrja a részlegvezetők fejét. Mondjuk, ha itt lenne, akkor meg azért nem bántana senkit....
-Na gyere Alistair, inkább adjunk enni a kacsáknak. Ez az, ügyes vagy!
A szőke kisfiú kacagva szórja a morzsákat a nagyon eltévedt madarak csőre elé, apja pedig csak áll, és figyel, mosolyogva.
~Lehet őt kéne megtennem részlegvezetőnek...fogadok ő értené, miért nem tudom komolyan venni azt a táblázatot, ami fölé azt a marhaságot írták.~
-Bocsánat fiatalember - hangzik fel egy kellemes női hang Szellem háta mögül, ki erre kíváncsian fordul hátra.
~Fiatalember? Mi a szösz?~
-Hódolatom, miben segíthetek? - Kérdi, mikor meglátja a hang gazdáját, ezt a furcsán ismerős vonásokkal rendelkező, ezüst hajú, örökifjú nőt, ki legalább olyan kis örökmozgó benyomást nyújt, mint saját édesanyja. Lehet ezért tűnik olyan ismerősnek neki?
-Nem vagyok idevalósi - jeleni ki határozottan, majd egy darab papírt húz elő a zsebéből - csak a fiamhoz jöttem látogatóba, viszont képtelen vagyok megtalálni őt. Kérem, ne haragudjon, hogy ilyesmivel zaklatom, de már órák óta itt bolyongok, és maga az első bizalomgerjesztő ember, akit látok. Meg tudná mondani, merre lehet ez az utca?
~Bizalomgerjesztő?~
Lesandít a gyermekére, kit kivételesen annyira lefoglalnak a kiskacsák, hogy észre sem veszi az új jövevényt.
~Á, biztos csak miatta...~
-Had nézzem. - Kéri mosolyogva, aztán elveszi az apró jegyzetpapírt. A cím láttán gondolkodóba esik, és mivel számára Mike 2,7 másodpercre lakik balra le az irodájától, nem is döbben rá, ki lakik azon a címen.
-Á igen. Látja ott az a nagy hidat? Azon kell átmenni, és ha eljutott a szárazföldre, Balra lesz a lakótelep. Ha siet még elkerülheti a délutáni csúcsot.
-Nagyon köszönöm fiatalember!
A szupernagyi visszaszáll kopottas autójába, mely meglepően halkan robog tovább, Szellem pedig visszaül a padra, és tovább figyeli a mellette ülő, kacsákat bombázó gyermekét. 3 órával később elkerekednek a szemei, és a homlokához csap.
-Basszus! Ez Mike anyja volt!

Több útbaigazításra már nincs szüksége az általában amúgy nagyon is élelmes asszonynak, ki 10 perccel később már ott áll az épület bejáratánál, ahol Mike él. Egy gombnyomás a kapucsengőn, s egy rövid bemutatkozás után már úton is van fölfelé a lifttel, hogy végre találkozhasson rég nem látott gyermekével, és szíve választottjával, akiről már olyan sokat hallott.
~Fejvadász? A képe alapján inkább valami modellnek hittem volna, főleg, hogy állandóan változtatja a hajszínét. Vagy a vörös egy másik lány volt? Nem hiszem, őt is Aya-nak hívták...de mégis, olyan máshogy nézett ki...mondjuk, lehet csak azért tűnik így, mert az én kicsi Mike-om végre megtanította őt mosolyogni.~
Egyik kezében a kosarát szorongatja, benne a hadseregnek is elegendő táppal, a másikat pedig ökölbe szorítja, és távolról sem nőies hangerővel dörömbölni kezd az ajtón.
-Csakhogy végre találkozunk! - Kiált fel, és kezét nyújtja a barna hajú "fejvadásznak" - Mrs.Emma Bodwin. - A nő kézfogása erős és határozott, épp olyan, mint amilyet elvárhat az ember attól az asszonytól, kinek gyermeke a rendőri hivatást választotta, és aki egy hangyányit most ideges, hisz először látja menyét, ráadásul még a férje sem tudott vele jönni. Azért akad még némi vér a kezében, mikor elengedi Aya-t.
-Hova tudom ezt lepakolni? A csirkével lesz még egy kis munka, tudom, az ígértem, sütve hozom, de ez csak frissen jó.
A választ meg sem várva beviharzik a konyhába, ahol máris hasznossá teszi magát. Csirke a sütőbe, pezsgő a hűtőbe, evőeszközök a helyükre - úgy is kell pár tiszta ma a jelek szerint - az elhasznált zacskók pedig a szemetesbe.
-Te jó ég Mike! Megint szomjan haltak a növényeid? Az ég szerelmére...és akkor csodálkozott, hogy sosem vettük meg neki az a kiscicát, amit annyira szeretett volna..remélem majd ha összeköltöztök te majd folytatod a nevelését, az én nagy csecsemőmnek!

Ahogy meghallottam, hogy valaki az ajtón dörömböl, rögtön a fejembe szállt a vér. Ez vagy valami gengszter lesz, vagy valami buzgómócsing a szervtől. Akármelyik is, nem mag kéne packáznia velünk, amikor ilyen horderejű híreken vagyunk túl, és ilyen fontos vendéget vártunk.
-Kinyírom, esküszöm, hogy kinyírom! - morogtam, majd felkaptam a Mike-tól kapott pisztolyt, és kivágtattam az előszobába, ahol felemelve a fegyvert téptem fel az ajtót. - Mi a fenét... - kezdtem dühödt bikaként, majd mint egy lufi leeresztettem, és majdnem az összes hangomat elvesztettem. - Üdvözlöm, Mrs Bodwin - susogtam alig hallhatóan. - Örülök, hogy eljött.
A pisztolyt a hátam mögé rejtve álltam félre, hogy beengedjem, majd miután az ajtó is becsukódott elfogadtam kézfogásra felkínált jobbját. Idős nő, ráadásul a ,,normális" fajtából, úgyhogy csak finoman fogtam meg, nehogy összetörjem azt a finom kis kacsót. Vesztemre, mert ő olyan vasököllel szorította meg az enyémet, hogy kis híján könnyek szöktek a kezembe. Aztán beugrott, hogy persze, azt az előbbi ,,kopogást", ami egy faltörőkosnak is a becsületére vált volna, valamivel kivitelezni is kellett.
-Csirke... - suttogtam értetlenül, de reflexből mutattam az utat a konyha felé, csak sajnos mivel nem figyeltem eléggé, a pisztolyt tartó kezemmel.
Remélve, hogy ezt nem látta, a fegyvert gyorsan elsuvasztottam a sálakat rejtő fiókba, majd mentem utána a konyhába.
Mondani akartam, hogy mi igazából gondoskodtunk vacsoráról, úgyhogy neki igazán nem kell fáradnia, de mire kettőt pislogtam, már el is foglalta a számomra csak kávé és pirítós készítésre használt helyiséget, én pedig lenyűgözve figyeltem gyors, gyakorlott mozdulatait. És nekem ezt kéne megtanulni? Ki van zárva! A Krinkovomat világrekordra is méltó idő alatt szerelem szét, tisztítom meg, töltöm újra, de ezt, amit ő művel, egészen biztosan csak ő tudja megcsinálni. Talán ő is mutáns?
Ahogy azonban szavait hallgattam, elkerekedett szemeim visszaszűkültek, ahogy lassan elvigyorodtam, és odatátogtam Mike-nak, hogy ,,Imádom!"
-Az igazság szerint - jegyeztem meg, most már normális hangon -, már egy ideje összeköltöztünk. Nem régóta, csak mostanában történt, de ha ez megnyugtatja, macskát soha nem fogok ide beengedni. Viszont Mike egészen jól nevelt csecsemő, szerintem még a totyogós szintet is elérte már. Ma is sokat segített, a süti például az ő érdeme.

A csókot szakította félbe a dörömbölés és mielőtt még megakadályozhattam volna, Aya már pisztolyt ragadva dübörgött el ajtót nyitni.
- Azt hiszem ez anyám lesz! – igyekeztem utána szólni, de már csak szerelmem morgolódása és az ajtó nyitódása volt rá a választ.
Magamban elvigyorodtam, ahogy elképzeltem Aya milyen képet vághatott, ahogy megpillantotta ki áll az ajtóban, anyámat nem féltettem, hiszen küldtem elég fotót az én drágaságomról, hogy rögtön felismerje, ráadásul ő nem az az elveszett lélek, aki ne találja fel magát azonnal.
Most sem csalódtam benne, mert a következő percben már a konyhából hallottam a hangját, ahogy azonnal a tettek mezejére lépett és átvette az irányítást.
- Szia Anya! – léptem be én is a konyhába, ahogy meghallottam a nevem és a virágokkal kapcsolatos korholást, majd hozzálépve átöleltem és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára. – Örülök, hogy itt vagy! Látom már megismerkedtetek! – néztem a néma tátogást bemutató Aya-ra vigyorogva és visszatátogtam: Tudom!
Aztán csak látványosan megforgattam a szemem, ahogy egyből én kerültem terítékre, és innen már tudtam, hogy egy cseppet sem kell félnem, nagyon is megfogják találni a közös hangot, csak az a kérdés, nekem jó lesz ez?
- Hát valamivel nekem is le kell vennem benneteket a lábatokról! – szabadkoztam és magamhoz vonva mindkét számomra nagyon fontos nőt, megölelgettem őket. – Talán menjünk be a nappaliba és beszélgessünk egy kicsit, persze, csak, ha nem vagy még éhes anya. – terelgettem be őket, hogy végre leülhessünk. – Isztok valamit?

-Te is hiányoztál nekem - suttogja, mikor pici fiacskája kiszorítja belőle a szuszt - de most hagyj dolgozni, mert a végén még nem lesz kaja, Aya meg elhagy egy normális pasiért, aki nem fér át a kulcslyukon!
Tovább kutat a konyhában, és relatív hamar ráakad a tepsire, amiben elfér a csirke amit hozott. Némi előkészítés után már repül is a madárka a sütőbe, ő pedig visszafordul a párocska felé.
-Ó, valóban? - Kérdi érdeklődve, mikor Aya bevallja, hogy egy ideje már együtt élnek. - Mostanában csupa meglepetés ez a fiú. Remélem ha gyereketek születik, azt legalább időben közli majd velem, mondjuk mielőtt egyetemre megy a kicsi. - Méltatlankodik tovább, de aztán amikor az ő kicsi fiára néz szigorú vonásai megenyhülnek, és gyengéden cirógatja meg a nála jóval magasabb fiú arcát. - Na persze, ha olyan kis ennivaló kölyök lesz, mint ez nagy ló volt itt, akkor biztos megbocsájtok bármit, amint meglátom...jut eszembe! Hoztam is róla képeket! Sajnos nem fért el az összes album de...
Belekotor a kosárkája aljába, és kikapja belőle a Révai nagylexikon 3 kötetét, ami aztán hatalmas puffanással landol a pulton.
-Ezekben úgy 10 éves koráig vannak fotók...a másodikban az egyik képen ölelgeti azt a macskát, amit annyira szeretett volna...szegény kis csillagom, olyan nehéz volt nemet mondani neki.
A csirke most elvan magában, úgyhogy fel is nyitja az egyik albumot, és mutatja is Aya-nak a 9 éves Mike-ot, amint pisztollyal a kezében nyit ajtót neki, arcán azzal a tipikus "Mi? Nem csináltunk itt semmit, csak játszunk anya...hová gondolsz? A füst? biztos a szomszédból jön...és ha nem haragszol, nekem most rohannom kéne....".
-Hát igen...már egész kicsiként is rendőr szeretett volna lenni...Azt a sheriff csillagot mindig magán viselte, még az iskolai fényképezkedésre is felvette volna, ha hagyjuk neki...Itt meg a macija! jaj Mike, emlékszel rá? Hogy is hívtad őt? Megvan még amúgy a padláson, ha esetleg...szüksége lenne rá valakinek a jövőben... - Itt sokatmondó pillantást vet mindkettejükre, aztán kinyit egy másik albumot. - Á, megvan. Amikor először hazahoztuk. Elhinnéd, hogy valaha milyen pici volt? Szinte elfért a két tenyeremben...
Átadja a kisbabás albumot a nőnek, aztán gyermekéhez fordul, amíg Aya nézelődik.
-Erről jut eszembe, rengeteget meséltél már róla, d az valahogy sosem derült ki, hogyan is találkoztatok ti ketten. valahogy nem tudom elképzelni, hogy munka közben láttad meg, amint beráncigál egy megbilincselt bűnözőt, és máris egymásba szerettetek.

Még hogy elhagyom Mike-ot egy normális pasiért! Persze tudtam, hogy az anyja csak viccelt, de azért ösztönösen közelebb húzódtam az én imádott idiótámhoz, akit senkire se cseréltem volna el, hiszen minden egyes hülyeségét külön szerettem benne. Elkaptam hát a tarkójánál, és lehúztam magamhoz, hogy adhassak egy puszit az arcára, hogy jelezzem neki, ettől nem kell tartania.
Bodwin anyuka sürgött-forgott, jobban feltalálta magát a konyhában ebben a számomra dzsungelbe ágyazott labirintusban, mint én, vagy feltételeztem, hogy Mike. Irigylésreméltó találékonysággal találta meg ezt, használta azt, zsírozta be amazt, és mindeközben olyan természetes könnyedséggel cseverészett velünk, hogy ha nem láttam volna, milyen iramban és alapossággal tett-vett közben, azt hittem volna, hogy egy kényelmes fotelben ül sört kortyolgatva, a dohányzóasztalra dobott lábakkal.
Ahogy a gyerek témát említette, akaratlanul is kicsit összerándultam, és a hasamhoz kaptam a kezem, de aztán inkább rá figyeltem tovább, annál is inkább, mivel előhalászott néhány albumot, amik sajnálkozása ellenére is lerombolták volna az egész épületet, ha ne adj isten leejtettük volna őket a padlóra. A beszélgetés is kellemesebb területre terelődött, konkrétan Mike gyerekkorára.
Mohón hajoltam a képek fölé, és vigyorogva hallgattam a történeteket, amiket Mrs Bodwin hozzáfűzött. A seriffes képen hangosan felnevettem, annyira vicces volt, ahogy ez az ismerős arcú kis kópé, rosszaságának teljes tudatában, mégis dacos ellenkezéssel nézett a kamerába, vagyis látszólag pont rám. Aztán az a kép a macskával... a macival... elmerengve néztem a képeket, mert nem tudtam nem arra gondolni, hogy talán nem is olyan sokára nekem is lesz egy ilyenem, aki biztos hasonlítani fog erre a kisfiúra itt a képeken, aztán pár év múlva - itt a felnőtt Mike-ra sandítottam - őrá.
-Ó, nem így történt - legyintettem vigyorogva felnézve az albumokból. - Mike le akart tartóztatni, mert összekevert egy bűnözővel, aki nagyon hasonlított rám, és én is őutána nyomoztam épp, úgyhogy eléggé gyanús helyen voltam. Úgyhogy összeverekedtünk. Meg kell, hogy mondjam, remekül vegyítette a profi harcost és a gentlemant, aki nem hajlandó bántani egy nőt. Aztán rájöttünk a bakira, és inkább összefogtunk. Emlékszem az első közös melónkra... igazából talán az hozott össze minket.

Természetesen anyám azonnal belakta a konyhát és röpke perceken belül már sült is az előkészített csirke a sütőben, úgy, hogy még tepsi is került hozzá, amit én azt sem tudom honnan varázsolta elő.
Aya biztató puszija után, amit most valahogy nagyon visszafogottan adott elé, kicsit elpirultam, ahogy a gyereket szóba hozta, hiszen olyan volt, mintha a vesénkbe látott volna, hogy pont most és pont ezt a témát vette elő. Fél szemmel láttam, ahogy szerelme is a pocijára teszi a kezét önkéntelenül is, mutatva, hogy még nem igazán tudta túltenni magát az elmúlt órák megpróbáltatásain.
De hála az égnek anyám a szokásos tempójában már tovább is vitte a szót és máris rólam áradozott és sztorizgatott, ami viszont már igazán zavarba hozott, mert Aya olyan szemeket meresztett rám közben, hogy máris készülhettem, hogy majd nyugis perceinkben, mikor éppen szünetet tartunk a gyerekprojekt közben, akkor ezeket fogja felhozni.
Mikor megláttam ráadásul, hogy édes, drága anyám az összes albumot is képes volt magával cipelni, már egyrészt fogtam a fejem, másrészt már tudtam, hogy Aya, minden aggodalma ellenére belopta magát a szívébe és máris menyének tekinti.
- Anya, muszáj volt ennyit cipekedned? Igazán nem kellett volna fáradnod, Aya nagyon is el tudott képzelni csecsemőnek és gyereknek is. Nem így van szívem? – igyekeztem elvonni a figyelmüket a borzalmasnál borzalmasabb képeimről, amiért anyám valamiért annyira rajongott.
Aztán a végső döfést a pucér fenékkel kalimpáló csecsemőkori képek mutogatása adta, amitől úgy éreztem, azonnal valami erős és agyzsibbasztó italt kell magamhoz vennem, de mikor már elindultam anyám következő kérdésére a levegőben állt meg a lábam és lázasan kezdtem törni a fejem, hogy vajon ezt hogyan beszéltük meg, vagy egyáltalán megbeszéltük-e Aya-val, hogy egyformát mondjunk.
Szerencsére az én drágaságomnak gyorsan vágott az agya, még a csillogó szemmel nézegetett album nézegetése közben is, és azonnal olyan történetet kerekített, hogy csak pislogtam ki a fejemből, de legalább annyi lélekjelenlétem még maradt, hogy szaporán bólogassak.
- Igen, igen! Kicsit szégyellem is magam az eset miatt, hiszen én voltam figyelmetlen, hogy összekevertem az én egyetlenemet egy bűnözővel, és még fizikai erőszakot is alkalmaztam! Még szerencse, hogy Aya olyan talpra esett és nem hagyta magát. Ma sem értem, hogy is történhetett ez a malőr, de azért hálás vagyok érte, hiszen így ismertük meg egymást. – hadartam el, kiegészítve a kegyes hazugságot, hiszen tudtam, hogy az az Aya, akit én a látszat ellenére megismertem, anyámat is levenné a lábáról, ezért minek belekavarni, hogy mi volt az eredeti foglalkozása!
- Egyébként mi lenne, ha mesélnél egy kicsit magatokról? – igyekeztem másra terelni a témát. – Mi a nagy helyzet otthon? Na meg át kéne beszélni az esküvő részleteit is.

Valahonnan Mike-nak is örökölnie kellett a mesterlövészekhez méltó megfigyelőképességet, és egyre gyanúsabb, hogy azt nem édesapjától kapta, Mrs.Bodwin ugyanis nyomban kiszúrja a lopott pillantásokat, és a "pocakra" tévedő kezet, annak ellenére is, hogy háttal áll nekik, amikor ezek történnek. Gyanakodva méregeti őket egy darabig, aztán Aya-hoz fordul.
-Na jó...akkor most őszintén, már úton is van a kicsi, azért kaptad ezt a szép gyűrűt? Azért kérdezlek téged, mert már most látom, hogy kettőtök közül csak veled lehet komolyan beszélni...részvétem egyébként emiatt. - Mike esetleges rosszalló szisszenését egy arcsimogatással jutalmazza meg, aztán mosolyogva visszafordul menyéhez. - Ne aggódj, imádnivaló egy bohóc azért...istenem, de hiányzik otthon! - Mélyet sóhajt, majd visszafordul a konyhai teendőkhöz, hogy legyen valami köret is, nehogy éhen halljon szegény párocska, mielőtt láthatná ezt a gyönyörű ártatlan nőt a hozzá illő szép fehér ruhában.
-Ó, hogy ez milyen romantikus! - Lelkendezik, háttal állva nekik. - Mintha valami filmből szedtétek volna! Wow, és te tényleg meg tudtad magad védeni ettől az óriáscsecsemőtől? Azt hiszem jobb lesz, ha megtanulok visszafogott anyósként viselkedni, nem igaz? - Kérdi nevetve, majd hozzáfog az edények elmosogatásához, hogy legyen majd hely a tepsinek. - Hihetetlen, már otthon is csak könyörtelen szigorral tudtam rávenni, hogy mosogasson. Szóval...kitűztétek már az esküvő dátumát? Csak hogy tudjam, mikorra szerezzek itt szállást, nem olyan könnyű ám ide kiruccanni, mint hinnétek...Esetleg, nem gondoltatok még arra, hogy csendesebb helyre költözzetek?
Mike kommentárját a fotóalbumokkal kapcsolatban elengedi a füle mellett, bár egész biztosan meghallotta, hisz válaszként tovább biztatja Aya-t.
-Jajj, jut eszembe, az egyik első oldalon van egy kép, amikor 2 évesen ölelgeti a plüss Casperkéjét. Imádta azt a rajzfilmet, azzal a golyófejű szellemmel...szegény annyira sírt, amikor elhagyta a strandon, azt hittem szívem szakad meg érte...persze vettünk neki egy másikat, de az már nem volt az igazi...
Mike utolsó kérdésére csak megvonja a vállát.
-Hát, csak a szokásos. May néni unokaöccse a falra mászik a középiskoláról, tőle meg állandóan hallgathatjuk, hogy a szíve, apád meg a fejébe vette, hogy alapít egy Death Metal zenekart. Szabadidejében épített magának egy erősítőt, és szerzett valahonnan egy elektromos gitárt is. Gondolhatod milyen népszerű most a szomszédoknál.
Újra mélyet sóhajt, és megrázza a fejét.
-Mondjuk, a bőrdzseki nagyon jól áll neki, de nem mond el, hogy ezt mondtam, mert még vérszemet kap, és tényleg megveszi azt a motort, amit kinézett magának. Más sem hiányozna, elég nekem miattad aggódni, te, elnök által kitüntetett nemzet büszkesége!

Egy pillanatra elsötétült az arcom. Úgy! Szóval Mike csak akkor venne el engem, ha terhes volnék! Micsoda szemét feltételezés, egyáltalán hogy juthat ilyesmi az eszébe?! De aztán megnyugtattam magam, hogy nyilván nem úgy értette, hiszen ő Mike anyukája, aki milyen jó fej már, én meg próbáljak tényleg nem olyan lenni, mint amilyen szoktam, mert akkor bizony mindenki ellenség.
-Nem, nincs gyerek az úton - ráztam a fejem, és ismét sikerült mosolyognom. - De már gondoltunk rá.
A folytatásra megint nevetnem kellett.
-Tudom, hogy imádnivaló, különben nem lennék vele - jelentettem ki, és én is megsimogattam Mike arcát. - Még szerencse, hogy szeretem a bohócokat. És ne aggódjon, majd én verek bele egy kis komolyságot. Némely dolgokat tényleg nem tud elég komolyan venni.
Persze én nem a családi trécselésekre céloztam, hanem például egy kihagyhatatlan ajánlatra a maffiától, de ezt úgyis csak Mike érthette.
~ÚRISTEN!!! MOSOGAT!!! EZ ÍGY NEM LESZ JÓ!~
-Áh, hol van ő az óriás csecsemőtől - ráztam a fejemet mosolyogva, miközben odaléptem, és kivettem a kezéből a szivacsot, hogy én lássak neki az edényeknek. Bár többször vettem új edényeket, mint ahányszor elmostam őket, de neki arról nem kellett tudnia. - Látnia kellett volna. Igazi profi módon harcolt, jól megizzasztott. Meglátszott a több éves gyakorlás és tapasztalat. Különben nem is lett volna nagy dicsőség legyőznöm. De, ha ő kérdezi, döntetlen lett - súgtam oda Mrs Bodwinnak bizalmasan, majd rendes hangerővel folytattam. - De tőlem igazán nem kell félnie, meg nekem már így is elég tökösnek tűnik... Mármint! - kiáltottam fel rémülten. - Öhm... hát... hogy is kell ezt rendesen mondani? - néztem könyörgően Mike-ra, hogy segítsen ki.
A képek aztán kihúztak a csávából. Ott nem volt más dolgom, mint elérzékenyülni, nevetni, nevetve elérzékenyülni meg elérzékenyülve nevetni, időnként pedig felpillantani az igazira, hogy összehasonlítsam a képpel. Persze már épphogy csak hasonlított rájuk, de akkor is ő volt az, és ha nem lett volna itt az anyukája, úgy megölelgettem volna a lelkesedésemben, hogy tuti az ágyban kötöttünk volna ki utána.
A családjáról a beszámolóra csak fél füllel figyeltem, hogy én is képben legyek, hiszen elsősorban Mike-nak volt címezve a felsorolás. De nem tudtam nyugton maradni, amikor Mike apja került szóba. Death Metal zenekar?... Elektromos gitár?... Bőrdzseki?... Motor?...
-Édes istenem - nyögtem hatalmasra tágult szemekkel. -Drágám, a te családodban mindenki ilyen jó fej?

- Na szépen vagyunk anya! – horkantam fel a komolytalanságomra célzó megjegyzéseire, meg arra is, hogy feltételezi csak azért vennem el Aya-t, mert már útban van a bébi. – Mit gondolsz te rólam, atyavilág!
De aztán már szerelmem is egyértelműsíti a helyzetet, habár nagyon úgy néz ki, hogy nagyon egy húron pendülnek anyámmal, ha rólam van szó!
- Nem is vagyok bohóc! – nyújtom rájuk egy grimasz kíséretében a nyelvem, mert úgy látszik ma én leszek napirenden, de hát erre igazán számíthattam volna, ha összeeresztem őket. Egyik jobban imád, mint a másik, nem igaz? Azért a kényeztetéseket viszont egész jól viselem, és remélem este Aya-tól még többen lesz részem, amiért ilyen jól viselkedem.
Anyám konyhai ténykedése engem nem lep meg, de a mosogatásnál látom, hogy elfelhősödik Aya arca, és gyorsan beáll, hogy átvegye a feladatot, de legalábbis besegítsen, amire én nagy szemeket meresztek, hiszen nem sokszor láttam még mosogatóruhával a kezében, még az is felmerül bennem, hogy előkapom a telefont, hogy megörökítsem az utókornak, de nem akarok mosogatóvizes mosogatóba belefulladni, így nem kockáztatok.
Az esküvőre utalással persze azonnal egy lavinát indítottunk el, hiszen anyám rögtön lecsapott rá és kérdések tömkelege zúdult felénk.
- Még nem konkretizáltuk, de már nem várunk vele sokáig ígérem, és azt is, hogy időben szólok. Ja és egyelőre jó nekünk itt, nem akarunk elköltözni. – válaszolgatok türelmesen, miközben homlokráncolva hegyezem a fülem, mert szívem szerelme nagyon sugdolózik anyámmal, ami nem biztos, hogy jó nekem.
- Igen, nagyon belevaló vagyok drágám! Anya is érti ne félj! Párszor már tőlünk is hallottuk, igaz anya! – nyugtatom meg kedvesem, mikor látom, hogy kicsit elsápad, hogy elszólta magát.
Viszont amit apáról mond az kicsit kiveri a biztosítékot, habár mindig is voltak ilyen tervei, de valahogy a munkája miatt sosem kerített rá sort. Úgy látszik, hogy úgy volt vele, mire várjon még, most vagy soha és kirúg a hámból.
- Auuu! Ez igen! Majd felhívom apát, hogy gratuláljak neki! És motor? Milyet akar venni? – lelkesedtem fel. – Muszáj lesz beszélnem vele, vannak ötleteim hozzá!
- Édesem nem hiába lettem én ilyen és te meg zúgtál belém, ez tisztán nevelés kérdése! – kuncogtam el magam, hiszen most anyámon volt a sor, hogy zavarba jöjjön. – Hiszen láthatod, még az ismerkedés elején vagytok, de anyám már így is okozott neked meglepetést, vagy nem? – nevettem el most már hangosan, majd menekülőre fogtam, ha megláttam a kezében az épp elmosogatni kezdett fakanalat.

-Biztos? - Kérdi, leplezetlen csalódottsággal a hangjában. - Pedig nagyon úgy néztek egymásra, mintha már most bele akarnátok vágnia dologba...Na sebaj, van még időm unokázni később is, nem igaz?
Elégedetten bólogat, ahogy Aya megígéri, hogy megregulázza az ő kedvenc óriáscsecsemőjét, s még az is tettszik neki, amilyen lelkesen beszáll Menye a mosogatásba is. Vidáman biccent felé, jelezve, hogy na igen, legalább mi nők tartsunk össze, ha a férfiak még erre az apróságra sem képesek a konyhában.Hogy mennyire tökös, annak ez eldöntését inkább a fiatalokra bízza, ő csak csendben mosogat tovább, egészen addig, míg egy pillanatra megáll, és egy csendes sóhaj hagyja el az ajkait.
-Elhiszem, hogy nagyon látványosan tudja veszélybe sodorni magát kedveském, de én inkább próbálok nem gondolni rá. - Látszik, hogy lenne még hozzáfűzni valója a dologhoz, de kivételesen most nem mondja el a véleményét, és inkább gyorsan témát vált, pontosabban, elkezd lelkesen bólogatni, amikor Mike az apjáról kezd beszélni.
-Úgy is van, hívd fel, és mond el neki hogy...MI? - Elsápad, ahogy a fia a mondat végéhez ér, aztán roppant erővel szorít rá a mosogatószivacsra, végül pedig egy jól irányzott dobással Mike feje felé küldi azt. - Még, hogy tanácsokat is adsz neki! Adok én neked mindjárt, szemtelen kölyke!
Eztán Mike után kezd rohanni, és ha sikerül utolérnie, lekever neki pár anyai tockost, de persze nem túl nagyokat, hisz azért szereti ezt a nagy mamlaszt, és amúgy sem éri fel ahhoz, hogy rendesen meg tudja lendíteni a kezét.
-Nesze! Többet nem kapsz, mert szeretném, ha legalább arra emlékeznél, hogy "igen" ha ez a meglepően rendes és szép lány kibírná melletted az esküvőig te...
Ez után visszatér a konyhai teendőkhöz, de még ha a fiatalok kint i maradnak, akkor is folytatja a társalgást, igaz akkor egy cseppet hangosabban.
-Azért csak gondoljátok meg! Ez a város nem valami jó hely egy kisbabának, arról nem is beszélne, hogy otthon imádnák, ha csatlakoznál a rendőrséghez, te lennél mindenki hőse, azok után, hogy ...nos túlélted ezt a várost.

-Áh, nem - legyintettem lazán. - A félreértés oka az, hogy eddig azt hittük, hogy terhes vagyok, de épp most jövünk az orvostól, aki közölte, hogy mégsem vagyok az. Szóval ha gyerekügyben kicsit furcsán viselkedünk, az még a sokkhatás miatt van, de egyedül vagyok, nincs bennem gyerek.
Nagyon meg voltam hatva, hogy Mrs Bodwin így aggódott Mike-ért, bár persze mint anyától ez valamilyen szinten el is várható, így nem meglepő, de akkor is. Mint már mondtam, nem nagyon voltam hozzászokva az anyukákhoz.
-Ne féljen, Mrs Bodwin, vigyázok a fiára, nem hagyom, hogy bármi baja essen - biztosítottam, miközben leráztam a kezemről a vizet a mosogatóba. -Amíg én fedezem, senki sem bánthatja, erre a szavamat adom.
Mike egyetértett velem, hogy az apja ötlete valami über király volt, de persze anyukának ez nem nagyon tetszett, és ráadásul a fia is úgy rákontrázott, hogy ebből aztán jókora fogócska lett a lakásban, amibe én nem szálltam be, mert a térdemre támaszkodva nevettem, és nem is érdekelt, ki fog győzni, nem is álltam senkinek a pártján, annyira jópofák és kedvesen viccesek voltak, hogy csak dülöngéltem a kacarászástól, és nekem ez is abszolút megfelelt.
A ,,meglepően kedves és szép lány" résznél azért kicsit magamhoz tértem. Hogy micsoda?! Mikey-nak szeretője van? Hol van? Megölöm! És az anyja nem is kedvel engem, hanem azt a másikat, aki meglepően kedves és szép is? Addig tárgyalják ki, amíg nincsenek velem egy térben, mert azt hiszik, nem hallom! Még ilyet! Hát ez már...
Ja, nem, várjunk csak. Mrs Bodwin nem ismer olyan régóta, lehet, hogy rám értette. Pfű, na ez közel volt! Mentségemre legyen szólva, nem voltam hozzászokva az ilyen jelzőkhöz. Legfeljebb Mikey szájából, bár ott is kicsit máshogy fogalmazva.
Mire visszatértek, már megint szélesen vigyorogtam. Szemtelen kölyke! Mostantól én is csak így fogom szólítani!
-Ezt még meggondoljuk - válaszoltam óvatosan Mrs Bodwin erősködésére. - Egyenlőre még gyerek sincs, úgyhogy addig még megteszi nekünk itt, aztán... aztán meglátjuk.

- Édesanyám, neked semmi sem elég! Most ismerted csak meg Aya-t már egy unokára is fáj a fogad! Ezek szerint már nem kell izgulnia, hiszen, ez azt jelenti, hogy belopta magát a szívedbe, igaz? – cukkoltam kicsit anyát, hiszen látszott rajta, hogy az én egyetlenem teljesen elbűvölt. Ha nem így lett volna, azt nem rejtette volna véka alá, habár ez fel sem merülhetett, hiszen Aya-val biztosra mentem.
Persze én a fasorban sem voltam a visszavágásokkal, hiszen anyám és Aya olyan jól megértették egymást, ha rajtam kellett köszörülniük a nyelvüket, mintha ezt csinálták volna már évek óta.
- Nem kell engem megvédeni! – fortyogtam magamban látszólag durcásan. – Tudok én magamra vigyázni! Jó-jó, persze mióta biztonságba érzem a hátsómat, néha elengedem magam, de azért nem vagyok én olyan elveszett!
Mikor aztán apa új hobbiján lelkesedve meglátom anyám szeme villanását, már tudom, hogy baj lesz, de még így is csak éppen, hogy be tudom húzni a nyakam, már repül is a vizes szivacs, ami fröcskölve nekicsapódik a mellkasomnak.
- Auu! – játszom el, mintha halálos lövés ért volna, de a következő pillanatban már rohanok is, hogy elkerüljem a büntetését, de hát az hiú remény, az én jó édesanyám még mindig olyan fürge, mint a csík, így a nappaliban már kapom is a nevelő célzatú nyakleveseket, persze csak olyan játékosan.
- Elég! Elég! – emelem fel a kezem védekezőleg és egyben megadólag. – Visszaszívom! Inkább előadást tartok neki a motorozás veszélyeiről, csak ne bánts! Ígérem, jó fiú leszek! – hadarom neki sírást imitáló hangon.
Persze Aya felé is villantok egy „na várj csak, majd este adok én neked” pillantást, amiért olyan jókedvűen kacagott rajtam a konyha ajtóban.
Mikor vége volt a fegyelmezésnek kicsit összekócolt hajjal, de mosolyogva tértem vissza a konyhába, ahol anyám folytatta a mosogatást és a győzködést.
- Igaza van Aya-nak anya, majd, ha ott tartunk már, hogy nem csak a saját biztonságunk, hanem a gyereké is szempont lesz, akkor visszatérhetünk a költözésre. És nem, azt hiszem nem szeretném itt hagyni a kommandót. Ez az életem, anya, ezt már megbeszéltük. – nézek rá kicsit elérzékenyülten, hiszen tudom, hogy csak a féltés beszél belőle.
- Te meg még szorulni fogsz! – rántom magamhoz a derekánál fogva kedvesemet és súgom a fülébe a vészterhes fenyegetést.

-Óóóó, szegénykém - tör ki a nőből, ki először gyengéden cirógatja meg Aya arcát, aztán minden mindegy alapon szorosan magához öleli őt. - Nincs semmi baj, idővel biztosan sikerülni fog! Nekünk is évekig tartott, mire összehoztuk ezt a nagy mamlaszt, de megérte...szóval türelem, aztán ha kell a nagymama, remélem tudod kinek kell szólni.

Mike védekezése nem hatja meg különösebben, sőt, csak még hevesebben osztogatja neki a taslikat, amíg ő úgy érzi, hogy már tanult belőle a kölyök.
-Még szép, hogy jó fiú leszel! - Kiált rá szigorúan, mesterien leplezve, hogy picit azért őt is mulattatja a helyzet. - Hékás, ne a lányokat bámuld, amikor fegyelmezlek! Nesze!
Ezek után úgy érzi, kianyáskodta magát erre a 10 percre, úgyhogy inkább visszavonul csirkéje mellé, ami közben szépen sül, de még sajnos messze nincs kész, pedig már olyan jó az illata!
-Ahogy gondolod Mike - jelenti ki szomorúan, azt a félmondatot pedig, hogy "csak nehogy a halálod is legyen, mint Jeremy-nek" inkább megtartja magának. Helyette felpattan guggoló helyzetéből, összecsapja két tenyerét, és vidáman, tettre készen néz körül, mi dolga lehet még itt.
-Hmm...meglepően nagy rend van itt. Mondjuk egy ilyen kis lakásban nem nagy dolog...de azért büszke vagyok rád ám - paskolja meg kisfia arcát. - Végül is ez a lakás majdnem háromszor akkora, mint az a kupleráj, amit a szobádnak becéztél otthon...Esküszöm, néha féltem benyitni oda..a végén még elönt a limlomlavina...na de elég ebből, inkább meséljetek végre ti valamit! Milyen az élet a nagyvárosban? Igaz, hogy minden második héten földig rombolja valami mutáns?

Először nemigen tudtam hova tenni Mrs Bodwin ölelését. Először is nem nagyon voltam hozzászokva ahhoz, hogy ölelgessenek, és nem is nagyon szerettem. Ő azonban valahogy kivétel volt. Úgy látszik, ez a Bodwin család bűvölete. Ők ölelgethetnek úgy, hogy ne ez legyen az utolsó dolog, amit életükben tettek. Vajon hogy csinálják?
Aztán az is furcsa volt, hogy egyáltalán miért csinálja. Hiszen éppen hogy örültem neki, hogy nem voltam terhes...
~IGENIS ÖRÜLÖK!~
...de ő ezt nyilvánvalóan félreértelmezte, mintha hatalmas veszteség ért volna minket. Már épen nyitottam volna a számat, hogy elmondjam ezt neki, nehogy azt higgye, hogy mi most nagyon kétségbe vagyunk esve, de aztán... aztán mégis inkább viszonoztam az ölelését, és szorosan hozzábújva hajtottam a fejemet a vállára. Persze ott volt nekem Mike, de ő férfi, honnan tudná, milyen ez? Sehonnan. Ezt csak két nő érthetik meg, pláne, ha mindketten átmentek ugyanazon.
Most jöttem csak rá, milyen jó lenne, ha lenne egy anyukám, akit ilyenkor felhívhatok, hogy megbeszéljem vele az ilyen dolgokat. Eddig ez viszonylag ritkán jutott eszembe, hiszen ugyan miről szólt volna az a beszélgetés? Arról, hogy szerinte főbe lőjem, vagy a folyóba lökjem őket betoncipőben? Nem éppen egy tipikus anya-lánya beszélgetés, és ő sem volt olyan, akivel az ilyesmiket megtárgyaltam volna, nem díjazta volna.
Jó lesz Mrs Bodwin. Az ő ölelése is meleg, mint a fiáé, csak az övé inkább olyan... valahogy olyan... milyen is? Nem tudom. Olyan... anyukás. Hogy nem emlékeztem rá, hogy az milyen jó tud lenni? Hogy tudtam ennyi éven át nélkülözni? Szorosan kapaszkodtam hát Mrs Bodwinba, remélve, hogy az ölelés soha nem fog véget érni, hiszen ha ő nem is tudta, mennyit adott nekem ezzel az egyszerű gesztussal, nekem rengeteget jelentett.
Ó, nagyon is kell ez a nagymama! Bár nekem csak simán mama. Na, most már nekem is kell. Ha meg is próbált hátrébb húzódni, még tartottam az lelésben.
-Mindjárt - súgtam, mert nem szívesen engedtem volna el.
Aztán azért megkegyelmeztem, hogy menjen tovább az élet, de már alig vártam, hogy megint kapjak egy ilyet. Esetleg megcsipkedje az én arcomat is. Amennyire utáltam kislányként, most annyira sóvárogtam utána, hiszen, mikor csináltak nekem utoljára olyat?
-Ne féljen, tényleg vigyázok rá - mosolyogtam Mrs Bodwinra, amikor Mike munkája miatt egy kicsit elszontyolodott. - Sosem hagynám, hogy valaki bántsa. Mindig ott vagyok mögötte, hogy megvédjem, ha kell.
Érdeklődésére óvatosan vállat vontam. Nem akartam, hogy még jobban aggódjon, de miért hazudtam volna?
-Igaz, de azok macskajancsik hozzánk képest - jelentettem ki legyintve. - Nem volt gyerekszobájuk, szóval tombolnak egy kicsit, de nem jelentenek komolyabb veszélyt. Kicsit megszorongatjuk őket Mike-kal, hogy lássák, jobb ha a fenekükön maradnak, és ennyi.

Azért persze nem kerülte el a figyelmem, hogy Aya milyen meglepődött képet vágott, amikor anyám hirtelen magához ölelte és kicsit féltem is, hogy miként reagálja le, de aztán azt is láttam, hogyan enyhülnek meg a vonásai és a végén már behunyt szemmel élvezte a kényeztetést, így én is kifújtam a visszatartott levegőt, amit észre sem vettem, hogy magamban tartottam.
Persze tudom, hogy anyámnak nagyon is vissza kell fognia az érzelmeit, ha arról van szó, hogy engem kell féltenie, ezért nem csodálkozom, hogy nincs oda az örömtől, hogy nem megyek vissza a csendes kisvárosba biciklitolvajokat hajkurászni.
A csirkének már nagyon jó illata van és összefut a nyál a számba, ha arra gondolok, hogy ismét ehetem anyám főztjét, de legnagyobb sajnálatomra a szigorú anyai ellenőrzés után kiderül, hogy még nincs kész.
- Áááá! Ez csak az én drágámnak köszönhető. – hárítom el a dicséretet. – Ha nem költözik ide, akkor most nagyobb rumlit találtál volna, mint amilyen a régi szobámban volt. – mosolyog mindkét nőre, hiszen olyan jó, hogy mindketten itt vannak neki, hogy alig bír betelni a látvánnyal.
A kérdésre már éppen válaszolnék, mikor Aya megelőz és rendesen elbagatelizálja a dolgokat, hogy ezzel már ne hozzunk frászt szegény, nyugodt élethez szokott édesanyámra.
- Ez persze erős túlzás anya, nem olyan borzasztó az itteni közbiztonság, mint ahogy titeket otthon riogatnak vele, főleg, ha mi vigyázunk a rendre, igaz bébi? – ad egy csókot mellette álló kedvesének. – És nem csak a mutánsok okoznak fejfájást a rendőrségnek, hanem mások is, és főleg azok. Jó lenne, ha már végre vége lenne a rasszizmusnak, de hát tudjuk, hogy ez hiú ábránd még ma. – vonom meg a vállam kedvetlenül. – Mikor ehetünk már? – ütöm el a témát. – Olyan éhes vagyok, mint egy farkas.

Mrs.Bodwin amikor meghallja, hogy egyetlen fiacskája lakása még a szobájánál is nagyobb káosznak adott otthont, és megjelenik a lelki szemei előtt, hogy mégis hogyan festhetett ez a hely Aya érkezése előtt nyomban a szívéhez kap.
-Jézusom! Mond, hogy most csak ugratsz! Emlékszem talicskával hordtuk ki tőled a szemetet, miután elköltöztél...azóta sem tudom felfogni, hogy fért be annyi...khmmm...újság az ágyad alá.
Menye beszámolója valahogy nem nyugtatja meg. Illetve, ha pontosak akarunk lenni, ha azt mondják, nem szoktak mutánsokkal találkozni, na az lett volna az, ami nem nyugtatja meg, viszont ez a lezser hozzáállás azokhoz a vandál szabadságszobor robbantó hídmozgató macskapofájú izékhez...nos maradjunk annyiban, hogy ma este nem csak a férje gyakorlása miatt nem tud majd aludni.
-Aha, szóval másokkal is előfordult már, hogy akkora bombát tettek a csatornába, hogy személyesen az elnök gratulált neked, amiért le mertél menni, hogy hatástalanítsd? - Kérdi, majd rosszallóan megcsóválja a fejét, s összeborzolja a fia haját. - csak vigyázz magadra rendben? Tudod mennyire utálok temetésekre járni...
Azt, hogy abból volt elég mostanában inkább nem teszi hozzá, hisz tudja ezt Mike is. helyette inkább kinyitja a sütő ajtaját, ahonnan azon nyomban egy óriási ínycsiklandozó illatfelhő szabadul el, nem kímélve senki szaglószerveit 5 méteres körzeten belül.
-Na végre! Szegény Mike úgyis olyan sovány...biztos csak fánkon meg kávén él munka közben, na de most megkapja a magáét. Neked meg majd odaadom a receptet. - Súgja az utolsó mondatot, majd Aya-ra kacsint. - Segítenél teríteni kicsim?

Az ugyan erős túlzás volt, hogy miattam van ilyen nagy rend Mike lakásán, hiszen kettőnk közül én voltam a rendetlenebb, de végül is önként lemondott a dicsőségről, én meg nem ettem meszet, hogy ilyesmit visszautasítsak. Inkább, mint hogy tényleg kiporszívózzak. De azért persze gondolatban feljegyeztem, hogy ezért hála jár. Mondjuk, ha Mrs Bodwin megkérdezi, hogy szeget-e már törvényt letagadom. Ez nagyjából egyenértékű hazugság lehet. Bár azok az újságok! Feljegyzés II.: Körülnézni itt is az ágy alatt!
A munkánkról meg hiába próbáltam meggyőző és megnyugtató választ adni, úgy tűnt, egyik sem sikerült, legalábbis nem láttam kevéssé aggodalmaskodónak az arcát, mint előtte.
-Olyan senkivel, csak Mikey van ilyen tökös - vigyorodtam el.
Már majdnem hozzátettem, hogy az elnök gratulációja bakfitty volt ahhoz képest, amit tőlem kapott aznap este, de még időben eszembe jutott, hogy ez talán nem anyós-téma, ezért aztán csak egy pajkos kacsintást engedélyeztem magamnak a hős irányába.
-Mrs Bodwin, szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a szakmámban én vagyok a legjobb, úgyhogy amíg én vigyázok a fiára, addig esélye sem lesz, hogy bármi baja essen. Szóval nem fog kelleni az a fekete ruha... hát én úgy számolom, hogy nagyjából soha - jelentettem ki belekalkulálva azt, hogy Mike-ot még Logannél is halhatatlanabbnak terveztem, úgyhogy jól teszi, ha ehhez tartja magát.
A csirke elkészült, és ez olyan volt, ami tényleg itthon készült, vagyis... hát nem tudom, házi készítésű kaját már viszonylag régen ettem, szóval azt sem tudtam, mennyivel lesz jobb. Bár az illata sokkal csábítóbb volt, mint a boltié. A recept ajánlatára csak bizonytalanul mosolyogtam, mert inkább nem magyarázkodnék megint a tűzoltóknak, hogy tényleg csak egy csirkét próbáltam megsütni, de erről még korai volna, hogy Mrs Bodwin tudjon. Aztán jött a zavart pillanat, mivel nem tudtam, hogy a ,,kicsim" nekem szólt-e, de még kevésbé, hogy még mit tehetnék az asztalra, hiszen már volt ott minden. Ja, igen, cumó a tepsi alá! Azt gyorsan bevágtam középre, aztán finom bökdösésekkel az asztalhoz irányítottam Mike-ot, mivel már az én gyomrom is megnyikordult. Aztán a jókora kést átengedtem Mrs Bodwinnak, mivel én inkább csak tépni szoktam magamnak a húsrészeket, és feltételeztem, hogy most nem erre lenne szükség.
~Édes jó istenem, ha megteszed, hogy ez egy olyan nő legyen, aki egyszerűen csak leül és kajol, és nem mond asztali áldást, mert már felfordulok éhen, akkor megígérem, hogy még szalvétát is fogok használni! Ámen!~

Majdnem elpirultam Aya dicsérgetése hallatán, de aztán ez inkább átment vigyorgásba, ahogy végighallgattam a szerelmem magyarázatát, hogy miért is nem kell engem anyámnak féltenie.
Ez úgy gondoltam bőven elég lesz, hogy édes jó anyám megnyugodjon és annak meg kimondottan örültem, hogy Aya kezdett visszatalálni a megszokott stílusához, amit talán a nagy igyekezetben észre sem vett.
Az ínycsiklandozó illatokhoz aztán már nyálcsorgató látvány is tárult, ahogy kikerült a csirke a sütőből. Meg kell vallanom, hogy ez már nagyon hiányzott! Anyám és az ő főztje mindig elvitték a pálmát!
Mikor Aya kis bizonytalankodás után, de frappánsan kivágta magát és az alátét a tepsi alá csúsztatta, én már engedve a csiklandós bökdösésének az asztalnál ültem kezemben a késsel és villával, hogy egy percet se vesztegessek, ha már neki lehet esni az iruló-piruló szárnyasnak.
- Anya, aztán ne kímélj, tudod, hogy ha te főzöl én soha nem diétázom! – lestem fel a daraboló késsel a kezében harcra kész szülőmre. – És, ha jól gondolom Aya sem most fogja elkezdeni! – vigyorgok a korgó gyomrú lányra, aki mintha kissé feszültnek tűnne. – Aztán a sütit majd mi szervírozzuk neked. – nyugtattam meg anyát, mielőtt még valami desszertet is előhúzna a feneketlen táskájából.

-Nem is ajánlom, hogy most kezd el az "egészséges" életmódot - vet egy szigorú pillantást gyermekére, és a krumplipüré mellé(melyet a jó ég tudja mikor készített el ez a ninja shéf) a tányérra teszi a jól átsült, illatos madár nagyobbik felét. A maradék hús jó részét Aya-nak adja, de azért magának is hagy valamicskét, túl jól néz ki, hogy lemondjon mindről.
-Tessék kicsikém, olyan csont sovány vagy, mint aki börtönkoszton élt. Ne érts félre, kicsit még irigylem is az alakod, de azért túlzásokba ne ess, különben nem lesz erőd megfegyelmezni ezt a nagy embert itt.
Aya imája meghallgattatásra talál, Mrs.Bodwin ugyanis egy szót sem szól, csak szépen kezébe fogja evőeszközeit, és hozzálát a lakomához, ami alatt nem szól egy szót sem, legfeljebb néha vet egy szúrós pillantást gyermekére, ha az túl gyorsan enne, túl lassan, vagy túlzottan úgy, mint egy disznó.
-Szóval - csendül fel a hangja újra, miután megtörli a száját egy szalvétával, az ebéd végeztével. - Szó volt valami desszertről is. Nagyon kíváncsi vagyok, mivel készültél kisfiam.
-Jut eszembe - fordul Aya felé, amikor gyermeke a hűtő felé indul - Mond csak, nincs véletlenül egy jóra való, hajadon barátnőd, akinek hasonló az ízlése hozzád? A másik fiam, Tom ki sem akar mozdulni a szobájából, amióta összetörte a szívét az a b...ó, bocsánat, de nem kedvelem újabban. Szóval, remélem nem vagyok olyan ijesztő anyós, hogy nem kívánnád ezt egyik barátnődnek sem ugye? - Kérdi, sugárzó arccal, és csillogó szemekkel, hogy világos legyen, nem szeretne nagy dolgot a nőtől, csak, hogy megtalálja egy számára vadidegen fiúnak élete szerelmét, akivel majd összeházasodnak, s a világra hoznak pár unokatesót az ő gyermekeinek, no preassure!
-Nos?

A ,,kicsikém" megszólításra megremegtem egy kicsit, mert bárki mástól (talán esetleg Mikey-tól nem) sértésnek minősült volna ez a név, és nagyon durván meglakolt volna érte az illető, aki a szájára merészelte venni. Most viszont más volt a helyzet, most kifejezetten jól esett. Mrs Bodwin legalább annyi furcsasággal szolgált, mint anno a fia, de szerencsére itt volt velem Mike, aki minden ilyesmire tudott nekem valami frappáns magyarázattal szolgálni, amit nem mindig értettem ugyan, de jó volt tudni, hogy van benne ráció. ,,Kicsikém". Vajon miért jár át melegség, ahogy kimondta ezt? El ne felejtsem megkérdezni Mikey-tól, ha elment az anyja.
A börtönkosztos hasonlatra azért majdnem cigányútra ment a kaja, olyan horkantam. Szegény nő nem is tudta, mennyire telibe talált. Némi torokköszörülés és nyeldeklés után, halvány vigyorral az arcomon vontam meg a vállamat.
-Áh, nem ügy - legyintettem könnyedén. - Egyszerűen csak ki kel nyírni a fél várost, hogy végre felfigyeljen az emberre élete párja, és lesittelje, odabent pedig a világ leghatékonyabb fogyókúrás programjával hipp-hopp elérheti a kívánt eredményt. Aztán a nagy ember itt máris inkább felém fordul, mint más nők után - kacsintottam Mike-ra utalásképpen arra a bizonyos bálra.
Evés közben próbáltam tartani Mrs Bodwin tempóját, és bár a csirke valami eszetlenül jó volt, annyit pakolt a tányéromra, hogy ez igazán nehezemre esett, hogy közben ne is habzsoljak... legalábbis ne túl feltűnően. Otthagyni vagy átruházni másra természetesen nem lehetett, nehogy Mrs Bodwin úgy vélje, hogy pocsékolom az ételt vagy nem ízlik. Nem tudtam, mennyi ennek az esélye, nemhogy jövendő anyósokkal, de más emberekkel sem nagyon szoktam ismerkedni, úgyhogy fogalmam sem volt, mire számíthatok.
A desszerthez érve már elégé bágyadtan néztem fel a tányéromból, és kétségesnek tartottam, hogy akár egy falatot is le tudok-e tuszkolni a torkomon. Bár Mikey sütötte, úgyhogy nagyon is kíváncsi voltam rá. Egyrészt azt szerettem volna, hogy a tíz ujjamat megnyalhassam utána, mert mindig jól jön, ha van a háznál legalább egy személy, aki ért az ilyesmikhez, de ugyanakkor dacosan vártam, hogy felsüljön vele, hiszen nehogy már itt brillírozzon a kis konyhatündér, miközben én utcai árustól szerzem a kaját, hogy a sajátomként tálaljam (amire végül még csak nem is került sor).
Aztán jött a következő váratlan kérdés. Bár elég sok kritériumot adott meg Bodwin mama, nem is ezzel volt a gond. Oké, hogy hajadon legyen, jóravaló legyen, hozzám hasonló ízlésű legyen, hiszen nyilván ilyen az ideális nő. Na, de hogy barátnő! Nekem! Van nekem olyanom? Na jó, az utóbbi időben, mióta a szerelem egyre puhít felbukkannak arcok, de azért mégiscsak! Oké, oké!
- Lynn: Foglalt, és Teréz anyát egyébként se tukmálnám rá senkire, ha nem muszáj, hosszútávon olyan elviselhetetlen lehet, hogy esetleg csak Kardfogat rühellem ennyire, szegény Tomot még csak nem is ismerem.
- Lily: Hát a kicsi mimóza is foglalt, ha Rozsomák összeszedte végre minden borgőzös bátorságát, és megdöntötte végre. Ha nem is a barátnőm, de nőből van. De mindegy, a karmos gyorsabb volt.
- Sarah: Őt még merném is ajánlani, de neki már ott van az agyas kocka, úgyhogy ő is kihúzva.
- Gordon: Igaz, hogy nem nő, de elég jó fej, és ha Tom tényleg ennyire hiányt szenved szerelemben, csak ne válogasson!
-Sheena: JACKPOT!!! CSING-CSING-CSING!!!
Gyors mérlegelés: jó nő, jó fej, okos, tökös, és szerintem kellően széles a csípője, hogy kihordjon egy-két Bodwin kölköt. Meg aztán ő nem is az a fajta, akivel ha szegről-végről rokonságba kerülnék, letagadnám.
-Van - bólintottam végül Mrs Bodwin felé nagyjából másfél másodperccel azután, hogy feltette nekem a kérdését. - A neve Sheena, ha jól tudom, nincs senkije, és szerintem biztosan tetszene Tomnak. Igazán... öh... bájos teremtés.

Anyám a szokásos módon tálalt most is, a fél csirkét a tányéromra pakolta, majd a másik delének jórészér Aya tányérjába rakta és magának pár falatot hagyott.
Csak mosolyogtam rajta, de nem szóltam egy szót sem, hiszen úgy is csak megmagyarázta volna, hogy ő tulajdonképpen nem is éhes és csak miattunk eszi meg azt a keveset is, amit szedett és különben is ránk fér, hogy együnk valami tisztességeset, mert már zörögnek a csontjaink és rossz ránk nézni.
Ami azonban a legmeglepőbb volt számomra, az Aya viselkedése volt, mert bár már kezdte visszanyerni viselkedése a megszokott formáját, azért olyan kedvesen bánt anyámmal, hogy néha nem álltam meg, hogy ne pislogjak rá oldalról, hogy ez most valami csoda, és még bele is csíptem a combomba, hogy, ha álmodom azért felébredjek mielőtt kitör a botrány.
De nem! Az én drágám továbbra is mosolygott, még akkor is mikor anyám a „kicsikém” szót használta, amiért mások már pár fogukkal lakoltak volna minimum, sőt gyanús volt, hogy még jól is esik neki, vagy a börtön emlegetése, amire megállt a villa a számban, de abból is frappánsan kivágta magát.
- Ugyan! Hol merek én más nőre nézni, ha itt vagy velem te! – hajolok közelebb és adok egy futó csókot az én eygetlenemnek.
Ennyire nem lehetek rá jó hatással, vagy anyám bájolta el valamivel? De tulajdonképpen mindegy, az a lényeg, hogy jól érzi magát! Mindenki jól érzi magát és nekem már nincs miért aggódni, max a süti miatt, ami lassan sorra kerül és kicsit félve várom a szigorú zsűri kritikáját.
Mielőtt azonban erre sor került volna, anyám a maga közvetlen és semmit nem szépítő modorában rá tért Tom bátyámra, és átment kerítőbe.
-Anya! – szóltam rá tettetett felháborodással. – Tom már nagyfiú a nő ügyeit tudja magától is kezelni, nem gondolod? Ha akar, majd talál magának egy jóravaló lányt, akit legalább annyira fogsz kedvelni, mint az én szerelememet, nem igaz? – ölelem meg Aya-t magam mellett. _ nem hiszem, hogy nekünk kéne csajokat szerezni neki, vagy kihaltak nálunk a szabad lányok?
De ekkor megszólalt Aya és én nagy szemeket meresztettem rá, főleg, amikor meghallottam, hogy kit akar az én kicsit álmatag bátyókámra rátestálni.
- Sheena????? – kérdeztem, miközben igyekeztem a kiköhögni a félrenyelt csirkefalatot. – Biztos őt akartad mondani? – de mivel nem szerettem volna Aya-t zavarba hozni így én kerültem abba, ahogy anyám kérdő pillantásába ütköztem. – Hát,….izé…..talán nem igazán való Tomhoz. Ő tényleg igazán….hogy is mondjam ….talán nem bájos, hanem dögös és hé……..mi van Josh-sal? – néztem megütközve Aya-ra.
Azért talán két bérgyilkos kicsit sok lenne egy családba, ha nagyon szőrszálhasogató akarok lenni. Nem tudom, hogy Sheena mennyire lenne hajlandó feladni a hivatását, egy Tom Bodwin miatt.

Aya fogyókúrás ötleteire halkan felkacag, szegény asszony ugyanis őszintén azt hiszi, hogy abszolúte, teljes mértékben csak viccelődik.
-Na de kicsikém - Szól rá, még mindig kuncogva - ilyen szörnyűségekkel, inkább ne is viccelj. Még szerencse, hogy egy ilyen kedves arcú lány szájából hallom ezt, különben még elkezdenék aggódni, még, hogy kinyírni a fél várost...
Arra, hogy Mike rákiált, kissé összerezzen, de aztán szigorúan vonja össze szemöldökét, és úgy néz gyermekére, hogy az érezze, sül már a kemencében számára a következő lekváros tasli, ha így folytatja.
-Hát hogyne, persze, a bátyád egy született Casanova! Majdnem olyan jól ért a nőkhöz, mint te...csak őt ugye nem képezte ki a rendőrség, úgyhogy félek, ha ő veti be a Bodwin sármot, amiről annyira híresek vagytok, a végén még az intenzíven köt ki, mint szegény jó apád majdnem, amikor le akart nyűgözni a vezetési technikájával...
A zsebében kezd kotorászná a tárcája után, és amint a zsebébe akad, ki is húz belőle egy fényképet, amit rögtön megmutat Aya-nak.
-Tessék, hátha ez segít. Pár babafotót láthattál már róla az előbb, de itt egy frissebb a fiúkról. Tavaly nyáron készült, amikor hazalátogattak. Hallottam valami neszt, ők pedig kimentek nyomozni utána, mint két kommandós...később azt mondták szakmai ártalom, még Tom is, pedig ő csak póstás. Amúgy csak egy oposszum szökött be a kertbe...
Felvont szemöldökkel figyeli Mike-ot, ahogy tiltakozik Aya ajánlata ellen, bár az igazat megvallva, valamit ő is furcsáll.
-Sheena? Érdekes név. És mit lehet tudni róla?

Mrs Bodwin nevetése zene volt füleimnek, viszont a kicsikém és a kedves arcú lány egyszerre azért már kezdett sok lenni. Nagy mázlija volt, hogy Mike anyja volt, és hogy már ennyire megkedveltem, mert erre azért el kezdett mocorogni bennem a kisördög, hogy ilyen jelzőkkel rohadtul nem illethet senki, aki életben akar maradni. Még hogy kedves arcú! Na jó, mentségére legyen mondva, eddig pont ezen harcoltam, hogy olyan lásson, amilyennek a képzeletbeli menyét szokta, vagy legalább minél jobban közelítsem meg, és ezek szerint valamelyest azért sikerült.
-Ugyan már, zavarba hoz - legyintettem, hogy leplezzem valamivel kettős érzelmeimet, ha azok ne adj' isten meglátszódtak volna az arcomon.
Mike-nak azért elég nagy hangja tudott lenni, és ha nem szoktam volna hozzá a kiabáláshoz, lőfegyverek ropogásához, robbanások zajához, talán én is összerezzentem volna rá, de így csak némi késéssel tudtam csatlakozni Mrs Bodwin ijedelméhez, remélem, elég hihetően.
-Ijeszd már halálra anyukádat, légyszíves - csaptam vállon Mike-ot rosszallóan. - Kedves volna tőled, ha Rambot inkább a rosszfiúknak tartogatnád, nem családi ebédre. Az eszem megáll!
A Tomnak szánt választottam nem nagyon nyerte el a tetszését, ezt egyértelműbben nem is hozhatta volna a tudomásunkra, de miután magamhoz tértem fojtott röhögésből a ,,Bodwin sárm" hallatán, rögtön nekiláttam megvédeni az igazamat.
-Biztos Sheenát akartam mondani - bólintottam. - Szerintem elég jó nő ahhoz, hogy boldoggá tegye az öcsédet. Josh meg... nem mondom, hogy szakértő vagyok, de szerinted az tényleg hosszútávú lenne? Az első veszekedést sem élik túl, ha engem kérdezel. Felteszem, csak unatkoztak.
A fotó láttán kénytelen voltam elmosolyodni. Egyáltalán nem voltam hozzászokva, hogy Mike-ot családi környezetben lássam, ez a mai alkalom is elég furcsa volt. De ahogy ott állt a fiktív bűnözők után kutatva a tesójával, olyan... olyan normális volt. Megint felcsapott bennem a bűntudat, hogy mit tettem vele, kellett nekem belerángatnom a zűrös életembe, de aztán inkább az éppen aktuális témára figyeltem.
-Jóképű ez a Tom - adtam vissza a képet Mrs Bodwinnak. - Szerintem Sheenának tetszene. Ő egyébként... szintén az igazságszolgáltatásban dolgozik... csak a magánszektorban. Elég sikeresnek mondható. Segítőkész is, meg minden. Ha gondolja, majd felhívom, hogy mit szólna egy randihoz Tommal.