eXile

Az arca akár mozdulatlan, fából faragott maszk is lehetett volna, semmit sem árult el. De a gondolatai sokkal, de sokkal beszédesebbek voltak, és nem tudhatta, hogy beléjük látok...
A gyanúm tehát beigazolódott. Ő tényleg Jeremy Boower, Sebastien Boower apja, aki eltűnt, akiről már a saját fia is kezdett lemondani. Hát igen, ez a telefonbeszélgetések alatt nem derült ki: ha nem látom a személyt, akiben olvasok, akkor az egész olyan zavaros, olyan semmilyen, ficánkoló, semmitmondó gondolatok tömkelege... Már az is megfordult a fejemben, hogy telefonálás közben valahogy olyanok gondolatait is hallom, akik épp telefonálnak, és nem csak azét, akivel én beszélek. Nem tudom, ez vajon lehetséges-e, de azt hiszem, nem.
- Nos, nem panaszkodhatom - feleltem - A nyomozások és az a kis mellékes, ami néha-néha leesik... Talán nem fog soha Rolexre telleni, de azért a villanyt sem fogják kikapcsolni.
Igyekeztem eljátszani a pénzéhes, anyagias, lelketlen szemétládát, ami nem volt olyan nagyon nehéz, mert hát voltaképpen tényleg az voltam. Igaz, voltak határok... Például talán nem adtam volna át valójában a Boower kölyköt senkinek. Nem igazán erkölcsi megfontolásból, bár az is közrejátszott: a fő ok az volt, hogy ha az ember ilyesmibe keveredik, könnyen ráverhetik az egész balhét.
Meglepett, hogy nem ugrik azonnal a torkomnak, de aztán megértettem az okát. Egész egyszerűen és prózaian félreértett engem. Nyilván világosabban kellett volna fogalmaznom. Talán nem annyira gyakorlott az ilyesmiben, vagy nem tudom... A bronxiak fogalmazásmódja máson is kifogott már.
Elgondolkodtam, most mit tegyek. Mondjam el még egyszer, érthetően? Nem tűnt olyan nagyon okos ötletnek, voltaképpen már elsőre sem. Akkor? Folytassam a játékot? Vagy leplezzem le végre őt és magamat? Végül a kettő sajátos kombinációjánál maradtam.
- Arra gondoltam, ha magát nem érdekli a kölyök, akkor átadom Defoe-nak. Aztán elterjesztem a hírt. Amanda Boower erre lépni fog, és akkor megtudom, hol van, kikkel van és mekkora a befolyása.
Ahhoz képest, hogy ott helyben találtam ki, nem is tűnt akkora marhaságnak.

Csendben hallgattam, és kezdett megfogalmazódni bennem a dolog, hogy ez az alak valóban csak játszik velem. Amit egyáltalán nem szerettem, hiszen mindig én álltam a veszélyesebb oldalon. A korsó ott állt az asztalon, a kezeimet most tettem le, és kerestem az előttem ülő alak tekintetét. Igen, az arca mögé akartam látni, igazán jó lett volna tudni azt, amit ő tud, de én sajnos nem vagyok gondolatolvasó, így ez most aligha fog összejönni. De másképp is el lehet érni valamit, ha akarja az ember, és nekem a "meg akarom tudni" módszerekből széles választékom volt. Ez az alak rohadtul pénzéhes, ez már az első pillanattól kezdve lejött, és talán a pénz lehet a fogó pont rajta. A levegőt szinte észrevétlenül fújtam ki, nem volt kedvem a hülye játszadozáshoz, sem munka téren, sem akkor, mikor a családomról volt szó.
-De gondolom ön is szívesen hordana Rolexet, és számolgatná a kötegeket, ahelyett, hogy azt könyveli, hogyan jöjjön ki a következő havi villanyszámlája.-jegyzem meg neki, és a tekintetemet le sem veszem róla.
Mikor az ötletét vázolja érzem, ahogy belül elönt a mérhetetlen düh, de ezt nem mutathattam ki. Viszont tudtam, hogy ha képtelen leszek ezen uralkodni, akkor már nem egy álnéven ülő, sörözgető alak fog itt ücsörögni Knighttal szemben, hanem egy hatalmas kőmonstrum, és ő egy mozzanattal képes lesz apró darabokra törni a férfi csontjait. Nem kockáztathattam ezt meg, de féltem, hogyha ez az elfojtás tovább történik, akkor már nem az én önuralmamon fog múlni a dolog.
-Úgy gondolja, hogy Amanda Boower, ennyire könnyen adja magát?-teszem fel a kérdést, hiszen jobban ismertem a feleségemet, mint bárki más, és bár foggal körömmel harcolna Sebastienért, és kegyetlenül bosszút is állna, azért nem olyan hülye, hogy meggondolatlanul lépjen, mint amire ez az alak számít.
-Mondjuk, hogy a háromszorosát kapja annak, amit Defoe ígért, és megtarthatja az életét és a kis irodáját. Mindezért cserébe hozzon össze egy találkozót nekem Sebastien Boowerrel, és továbbra is kövesse Amanda Boowert.-eleget játszadoztam, tudtam, hogy ideje kilépnem az árnyékból.
-És ha ennyire felizgatja a zöld bankjegy, akkor többre is szert tehet, ha hajlandó érte áldozatot hozni.-teszem fel neki az ajánlatomat, azt persze még mindig nem árultam el, hogy kivel is van dolga, de szükségem volt egy spiclira, aki megvehető, és ez a Knight pont ilyennek tűnt. És ha már Defao...nekem meg kellettek az információk, és a családom, valamint a helyem. De már nem csupán arra pályáztam, ami már eddig is az enyém volt, sokkal többet akartam, már nem volt elég "csak" egy maffia vezérnek lenni, sokkal több volt a célom, mindent megszerezni, és bosszút állni.

Elfojtottam egy kaján vigyort, ahogy a gondolatait hallgattam. Na igen, hát nem is csoda, egy olyan nagyágyú, mint Boower, nincs hozzászokva, hogy szivassák... Az csak nekünk, kisembereknek jár, nem igaz?
Egy pillanatra elöntött a harag ez iránt a nagyképű barom iránt, aki magasról szarik a világra, átgázol mindenkin, de mélységesen felháborodik, ha vele történik meg ugyanez. Undorító...
Aztán a haragom ahogy jött, úgy el is szállt. Mit érdekel engem? Ami a fontos, hogy a lehető legtöbb pénzt csikarjam ki ebből a helyzetből. Nem kell kedvelnem a megbízóimat. Sőt, jobb, h nem kedvelem őket. Úgy sokkal könnyebben verem át a barmokat.
Viszont ahogy meglátom azt a kőizét, amire egy pillanatig gondolt, mindjárt kevésbé tűnik vonzónak ez az egész dolog. Egész jó bunyós vagyok, de az a valami nagyon nem úgy nézett ki, mint amit le lehet teríteni egy kiadós állassal. Szóval Boower apuka mutáns, és egyre jobban szeretne a földbe döngölni... Jellemző. Miért mindig ezekkel hoz össze a balsors?
- Nem tudom, hogyan cselekedne Amanda Boower, de azt tudom, hogy mi lenne logikus lépés tőle. Egy anya, aki a fia halálhírét megkapja, nem gondolkodik ésszerűen. Még ha okos nő is, már pedig miért ne lehetne az... Nem fog gondolkodni, ha azt hiszi, a fia halott.
Úgy tettem, mint aki elgondolkodik. Igaz, ami igaz, valóban lázasan gondolkodtam, de nem arról, amiről Boower hitte, hogy gondolkodom. Vajon meddig feszíthetem még a húrt? Mennyi kell, hogy átváltozzon és véres pépet csináljon belőlem?
Úgy határoztam, még egy vagy két percig próbálkozom, hátha leleplezi magát, és akkor nekem nem kell elárulnom, mi vagyok. Ha mégis arra kerülne a sor, az sem olyan nagy baj, de jobb szerettem ezt a kis titkot megtartani magamnak. Biztosított némi lépéselőnyt a Boower-félékkel szemben.
- Nézze, Mr. Snipes... Ez igen nagylelkű ajánlat. Defoe százezret ajánl bárkinek a fiúért. Maga tehát háromszázezret akar, hogy maga kapja meg először. Ez... Érthetetlen, de nekem megfelel.
Itt szünetet tartottam, mély levegőt vettem, majd a férfi szemébe néztem.
- Csakhogy... Honnan kéne azt nekem tudnom, hogy magának tényleg van annyija? Defoe-t már ismerem, tudom, hogy tőle mire számítsak. De mi van, ha maga egy golyóval a tarkómba fizet ki? Kevesebbért is öltek már embert, én már csak tudom. Honnan tudjam, hogy van egyáltalán annyija?

Magamban egyre jobban eltöprengtem, kezdtem nagyon nem komálni az előttem ülő, rettentően akadékoskodó alakot, és belegondoltam, hogy az ilyenekkel általában nem is szoktam sokáig foglalkozni...nem véletlenül. De ez a Knight sokkal kitartóbb és pofátlanabb mint azt az elején gondoltam róla.
Abban valóban igaza volt, hogy egy anya ész nélkül tenné meg az ostoba lépéseit, de Amanda, na igen, ő egészen más volt. Pont ezt szerettem benne, hogy sokkal több volt benne, mint amit külsőre mutatott magából, vagy amit hittek róla. Az tény, hogy rettentő nagy lenne a fájdalma, de pont ezért lenne a bosszú annyira fájdalmas az illetőn. De nem is akartam ebbe mélyebben belegondolni, mert amíg én itt vagyok, addig se Amandának se Sebastiennek nem eshet semmi baja, különben az én haragom sokallta elsöprőbb lenne, mint Amandáé, vagy bárki ember fiáé ezen a nyomorult világon.
Csak figyelek, nem szólok közbe, amíg Gordon beszél, hanem nyugtatom magam, hiszen semmi szükség arra, hogy kitörjön belőlem a vadállat, legalábbis nem ilyen körülmények között szeretném, ha ez megtörténne.
-Defoe csak egy pitiáner seggnyaló.-igen, most már kikívánkozott belőlem, és bár nem kiabáltam, nyugodt hangon beszéltem, de most először az arcomon az ideg is megrándult a szavaim nyomán.
-Sehol sincs a szamár létrán, de ha önnek megfelel, hogy kis halakkal üzletel, mikor más a nagyobbat kínálja...akkor rendben. Viszont akkor maga is egy hihetetlen nagy barom.-ugyanabban a hangszínben beszélek, mint korábban, de most a tekintetem már másképp villódzott Gordonra, mint eddig. Tulajdonképpen meguntam a bájcsevelyt, ennyi történt, főleg azt, hogy egy ilyen senkiházi alak licitálgat itt a családom életére.
-Maga nagyon sok mindent nem ért Mr. Knight.-fújom ki a levegőt.- Viszont, ha annyira megbízhatatlan lennék, akkor higgyen nekem, az a golyó már rég ott díszelegne a homloka közepén. Viszont amíg ehhez nem fűződik érdekem, addig nem kell ettől tartania. De ez csak magán múlik. Valamint, hogy van e elég keretem erre? Sokkal több mindennel tudok szolgálni, mint egy Defao-féle semmirekellő csaló. De sokkal többet is tudok elvenni, ha úgy akarom.-fejezem ki magam most már jelentőségteljesen, hogy értse, bár minden bizonnyal azt hiheti, hogy csak úgy vaktába dobálom neki a nagy szavakat, ami nagy tévedés volt, hiszen sokkal több mögöttes tartalommal bírtak, mint azt bárki elsőre gondolhatná.
-Elég volt a játszadozásból, úgy látom, nincs más választásom.-hunyom le a szemem egy másodperc erejéig, majd nézek ismét Gordonra.
-A nevem nem Snipes, és még csak nem is Jason. Az igazi nevem...Jeremy Boower.-figyelem a férfi arcát, hogy az miként változik meg a hallott információra, ugyanis ha ő valóban olyan jó magánnyomozó, mint ahogy azt mondta, akkor tudnia kell, hogy ki és milyen hátterű férfi rejlik ténylegesen emögött a név mögött.
-Ez viszont jelen körülmények között egy olyan információ, ami ha kitudódik, akkor viszont képes vagyok ölni érte. Ugye, érti, hogy mire célzok ezzel?-most már eszem ágában sem volt kertelni semmiben, mivel jelenleg újból hatalomátvételre és jelentős bosszúra készülök, nem tudhatja meg senki, hogy visszatértem, pláne nem, hogy életben vagyok. És jelenleg ezt az infót kívülállóként ez a haszonleső alak tudta csak. Amit ellenem is fordíthat, de épp ezért céloztam neki arra, hogy minden komoly információnak nagy ára van.

Azt olvastam ki az elméjéből, hogy igazán szereti a családját. Ez nekem édeskevés volt, jó szándékból nem lesz benzin a kocsimban. De ha a családszeretet egy csinos vagyonnal párosul, akkor máris máshogy fest a dolog.
A rögtönzött kis beszéde szép volt, megható, és egy amatőrt biztos halálra is rémített volna. Csakhogy én előbb tudnék róla, hogy a fegyveréért nyúl, minthogy elérné a keze a markolatot. De neki erről nem feltétlen kell tudnia.
- Nem nagyon szeretem, ha fenyegetnek, Snipes - mondtam - És ha valakire megharagszom, azzal gyakran rosz dolgok történnek. Még ha olyan nagymenők is, mint maga.
Abban, hogy Defoe egy seggfej, legalább egyet értettünk. De az én szemszögemből Boower ugyanolyan seggfej volt. De ha már két seggfej közül választhat az ember, legalább dolgozzon a gazdagabbnak. Nem mintha komolyan fontolgattam volna bármikor is, hogy feldobom a Boower-kölyköt: úgy gondoltam, nagyobbat szakíthatok, ha életben marad. És lám, igazam is lett.
Amikor leleplezte magát, úgy döntöttem, a cél érdekében én is feladhatok valamennyit az inkognitómból.
- Nem mondja... - szóltam unottan -Maga szerint minek szivattam itt az elmúlt fél órában?
Telepata vagyok és mindent tudok. Ne csináljon maga alá. Segíteni fogok. Nem dolgozom Defoe-nak.
Aztán visszaváltottam normális társalgásra.
- Bocs, de maga hazudott. Nem láttam be, én miért legyek őszinte. És persze, értem, mire céloz. Ha kitudódna a kis titka, megpróbálna megölni. Lelke rajta. Mások is próbálták már.
Hangom továbbra is egykedvű volt. Egy cetlit vettem elő.
- A fia jelenlegi telefonszáma. Ő maga adta át nekem. Akár ide is hívhatja, a találkozó lebonyolítva. Ugye tudja a számlaszámomat?

Bevallom roppant mód idegesített a velem szemben ülő figura, de ennek ellenére mégis a találkozásunk óta először halvány mosoly kúszott az arcomra.
-Maga is ugyanolyan aljas és pénzhajhász mint a legtöbb senkiházi, aki azt hiszi milliárdokat kaszálhat, ha egy nagymenővel üzletel. Viszont magában Gordon legalább van elég kurázsi...és úgy látom más egyéb kiaknázható erőforrás is.-jegyzem meg neki, miután megszólalt a fejemben. Nem volt nehéz összerakni a dolgot, hogy ő is ugyanúgy mutáns, mint én vagyok, talán igaza van, és a képessége is veszélyesebb mint az enyém,de ettől nem fogom itt helyben összesz*rni magam, és ezt ő is észrevehette. Sőt, valami kimondottan mulattatott ebben a hülye szituációban, és furcsa gondolatok is motoszkáltak a fejemben, nem véletlenül, mert sejtettem, hogy többet kiolvas belőlük, mint amit elárul. Immáron tudtam, hogy miként kontrolláljam a gondolataimat, de a mostaniakat eszem ágában sem volt elzárni előle. Úgy gondoltam ez az alak még valóban jól jöhet a számomra a későbbiekben, már ha csak szándékában nem áll átverni. És lehet, hogy ő sem volt hülye, és mentálisan erősebb volt mint én, de nekem több helyre elért a kezem, nagyobb hatalmam volt mint neki, és azért talán ravaszabb is voltam nála. De ő egy tipikus kétélű kard volt a jelen helyzetben, és jobb szerettem volna az oldalamon látni, mintsem ellenem. Egyelőre.
-Maga elég jó Mr. Kngiht, de lehetne jobb is. Ha valóban olyan okos, mint amilyennek tartja magát, akkor gondolom a továbbiakban képes lesz majd jobban is helyezkedni a táblán, és amint láthatja, én ebben nagymértékben a segítségére is tudok lenni. Persze a valamit valamiért elv alapján.-kulcsoltam össze az ujjaimat, nem kellett sokat beszélnem, miután tudtam, hogy pontosan hall mindent, amire gondolok, így reméltem, hogy képes lesz azokat össze is rakni maga előtt, és mérlegelni. Ami remélhetőleg mindkettőnknek egy virágzó üzleti kapcsolat lehet a későbbiekben, de ezt már teljesen rá bíztam.
Akkor vált kissé megint csak keményebbé az arcom, mikor elővett egy papírt, és elárulta, hogy azon Sebastien száma van, és hogy újra hallhatom a fiam hangját, sőt mi több láthatom is. Csakhamar elűztem elmémből ezeket a gondolatokat.
-Azt hiszem egy kevésbé feltűnő helyen lenne célszerűbb találkoznom Sebastiennel.-csak ennyit közlök teljesen közönyös hangon, és bár a papírt elveszem, és zsebre teszem ismét Gordonra nézek.
-Ez valóban egy kis plusz jövedelem önnek, de ne feledje, hogy Amanda Boowerrel kapcsolatban még mindig nem hozott kellő információkat nekem. Azt akarom, hogy továbbra is kövesse, figyelje, hova jár, kikkel találkozik, kikkel áll kapcsolatban, milyen ügyekbe keveredik bele. Gondolom ez nem fog a továbbiakban sem nagy problémát okozni önnek Mr. Knight. -feleltem neki.
-Amint a birtokomban lesznek a számomra szükséges információk, biztosítom arról, hogy az ön bankszámlája is jócskán meg fog gyarapodni.-zárom le a dolgot.

Semleges arccal néztem rá. Egyszerre sértegetett és dicsért. Amíg ezt bizonyos határokon belül tette, és ráadásul fizetett is, felőlem megtehette. A büszkeséggel pont annyira nem lehet jól lakni, mint a jóindulattal. Az agyában láttam a felismerést is. Tudta már, hogy mi vagyok. Nem volt ez olyan nagy baj: a lépéselőnyöm így is megmarad, csak már tud róla, hogy lépéselőnyben vagyok. Nem gond.
Végigolvastam a gondolatait arról, hogyan győzne le engem, ha ellene fordulnék. Magamtól is tudtam, hogy működik ez. A hatalmasok játszmái, a hatalmasok módszerei...
Amíg maga fizet jobban, nem árulom el. Ennél többet nem ígérhetek. Szólni fogok, ha jobb ajánlatot kapok.
És ennél többet igazán senki sem várhatott tőlem. Valamiből nekem is élnem kell. Eladom hát, amim van. A tudásom, a képességem, az információim, a hűségem. Van, aki lenéz ezért. Én meg teszek rá. Mint ahogy arra is, más miből vagy hogyan él. Ne ítélj, hogy ne ítéltess.
Vállat vontam.
- Nekem tökmindegy. De szeretném, ha értesítenének, mire jutottak. Nem a fiú rejtekhelye érdekel, vagy ilyesmi, csak az, mit terveznek. Hogy ne kerüljük egymás útjába.
Ez eléggé korrektnek tűnt. Adjon annyi infót, amivel boldogulok, és ha nem bízik bennem (márpedig miért bízna?) akkor ne is adjon többet. Ügyes gyerek vagyok. Feltalálom magam.
Bólintottam. Egyesek olyan telhetetlenek... Előkapartam neki a fiát, de meg sem köszöni, máris rinyál, hogy hol a felesége... Más, normális férfi örül, ha felszívódik az asszony, ez meg...? De nekem aztán mindegy.
- Meglesz a felesége is. De csak egy van belőlem. Teszem, amit tudok.

//Heilynek//

Ha azt mondom, hogy ritkán járok ilyen jellegű szórakozóhelyre, mint az eXile, akkor azzal hazudok. Lényegében sohasem járok ilyen helyre. Ez az alkalom sem saját jószántamból történt, hanem mert egy ifjú védencünk, Psycho, már megint sikeresen szökött meg szülei és a mi rémületünkre. A szülei érte aggódtak, mi mindenki másért. A fiatalember túlságosan fiatalon és túlságosan nagy lendülettel veti bele magát azt hiszem a tinédzserkori lázadozásba, mégpedig kábítószerek kapcsán is. Egy hallucináló telepata pedig a világ legkomiszabb dolgai közé tartozik. Ezen a helyen a magunk féle mindig tud szerhez jutni. Kis szerencsével itt fog feltűnni a jómadár.
Addig is kinyitottam magamon a zakómat és rendeltem a pultnál egy sört, majd nekitámaszkodva a magas fémszerkezetnek csendesen fürkésztem a tömeget. A zenének titulált ricsaj lassan, de biztosan, szinte kénsav gyanánt mosta el az ép gondolataim.

// Adam//

~ Heily, miért nem tudtál otthon maradni..~
* Lassan lépkedtem be az eXile-be, hogy végre kimozduljak otthonról. A tegnap este után, nem bírtam egyedül otthon maradni, mert folyton csak az emlékek kavarogtak bennem, hogy is is történt a hálószobámban Andrew-val, de a reggel történtek miatt nagyon szívesen maradtam volna ott, aztán így telt az idő egészen mostanáig, amikor úgy döntöttem kimozdulok. Felvettem a napszemüvegemet, majd elindultam sétálni. Addig-addig császkáltam, míg be nem tértem egy eléggé, hogy is fogalmazzak, nem az én ízlésemnek megfelelő bárba, de most az egyszer nemigazán érdekelt. Amint beléptem körbepillantottam, majd elkezdtem a pult irányába haladni. Mindaddig haladtam egyenesen előre, amíg fel nem fedeztem egy ismerős arcot az egyik széken.*
- Adam?-* Kérdeztem kíváncsian és lehúztam a napszemüvegemet, hogy tényleg őt látom-e. Amikor megbizonyosodtam arról, hogy igen ő az elmosolyodtam.*
- Úristen, de régen láttalak. Alig ismertelek meg, ki lett ez a jóképű úriember?-* Kérdeztem nevetve, majd megöleltem a férfit.*

Meglepetten pillantottam fel a széken ülve, melyet végül a várakozás alatt csak igénybe vettem, mikor egy fiatal, csinos nő állt meg előttem. Pár másodpercig is néztem talán a napszemüveg mögül felsejlő tiszta szemekbe. Hát igen. A régi bölcsesség szerint a lelkek tükre ezen érzékszervünk, ezért is volt ritkaság a lányéhoz hasonló, kristályosan tiszta tekintet. Mint egy prizma, ami magába gyűjti, megtöri a fényt s a szivárvány ezer színének kavalkádjában adja vissza a világnak, csodaként a szürke hétköznapok mindennapi kellékét. Erről ismertem meg, azt hiszem, hiszen a névmemóriám sosem volt túl erős. Elmosolyodva viszonoztam az ölelést:
- Heily! - kuncogtam. - Valóban egy évszázadnak tűnik szinte! Egyesekből fásult történelem tanárok lesznek, másokból pedig büszke, gyönyörű hattyúk - riposztoztam vidáman és húztam ki egy széket a lánynak is. - Ugye jól emlékszem, tegeződtünk régen? Mellesleg iszol valamit? - biccentettem a pult felé. - Ne fáradj, hozok neked, csak mond mit kérsz.

* Leültem, amikor Adam kihúzta a széket maga mellett . Alig ismertem meg, de azért le se tagadhatta volna, hogy ő az öreg Adam. A bókjait mai napig ugyan úgy osztogatta, mint annak idején a Xavier-ben.*
- Köszönöm.-* Mosolyogtam rá a bókja után, majd érdeklődve néztem rá.*
- Szóval történelem tanár. Gratulálok.-* Mondtam, majd mély levegőt vettem és eltűrtem a hajamat, ami a szemembe lógott, így teljesen felfedve vadi új lila foltjaimat, amiket azoktól a biciklis suhanctól kaptam.*
- Természetesen tegeződjünk! És ugyan azt kérem, amit te iszol.-* Válaszoltam, majd amikor visszatért az italokkal és leült mellém érdeklődve néztem rá.*
- És, hogy telnek a napjaid? Gondolom a diákjaid lefoglalnak nap, mint nap.-*Kacagtam fel jó kedvűen, majd a napszemüvegemet a táskám mélyére csempésztem és érdeklődő szemekkel figyeltem, hogy mit fog válaszolni. Már vagy mennyi ideje is???? Öt-hat éve nem láttam Adam-et és igencsak megváltozott. Mindig is jó képű volt, de.. most egy igazi felelősség teljes úriembernek tűnt nekem.*

Felvontam a szemöldököm:
- Amit én? - ismételtem. - Ám legyen...
A pulthoz sétáltam és rendeltem még kettőt az eddig fogyasztott hírhedetten kemény ír sörből, majd visszatértem a mamutkorsókkal az asztalhoz, az egyiket Heily, a másikat magam elé rakva. Könnyeden lezökkentem a helyemre, majd óvatosan szemügyre vettem a lány arcán a zúzódásokat. Érdeklődve fordultam felé:
- Azok ott - intettem a szememmel a foltok felé, - nagyon remélem, annak tudhatóak be, hogy újabban kick-box edzésekre jársz, vagy ha nem, akkor megtetted a hivatalos feljelentést - morogtam kőmerev arccal. Ha össze talált jönni valami vadállattal, akkor igyekeznem kell minél távolabbra halasztani egy esetleges családlátogatást náluk, mert ha van valami, amit nem tudok elviselni, az a "családon belüli erőszak" szép szakszóval. Nevezetesen, amikor Bunkó Billy, az agyatlan, 150 kilós középhátvéd megmutatja otthon ki is a nagy srác, és mivel az IQ hányadosa nem veri a cipőméretét, így marad a bicepsz. Ha még együtt van esetleg egy ilyen gorillával, akkor talán nem kéne laposra vernem a pasiját. Mert hogy a kick-boxban igazán nem reménykedtem... Mindenesetre válaszoltam a kérdésére is:
- Óh, hát csak a szokásos X-Man mindennapok - vigyorodtam könnyedén. - Túléltem egy elszabadult biológiai fegyver fertőzését, nyugi, teljesen kigyógyultam, nem kapsz el semmit ha tüsszentek - szélesedett a mosolyom, - egy magunkféle kolduskislányt csábítottam az Intézetbe, azóta a nevelő apukájaként funkcionálok többek közt, behatoltam egy szupertitkos kormányzati bázisra, levezetésként megverekedtem egy hivatásos bérgyilkossal és hasonlók. De persze tanítok is, történelem, filozófia és tesi még mindig. Te jössz, nálad mi újság? - kuncogtam halkan.

* Amikor természetesen kiszúrta a foltokat az arcomon- s miért ne szúrta volna ki, ha levettem az egyetlen takaró dolgot, ami elfedte őket- elfintorodtam, majd a táskámat az ölembe pakolva rákönyököltem az asztalra és végighallgattam a tréfálkozós mondandóját, majd megráztam a fejemet és mosolyogva Adam-re mértem smaragd zöld szemeimet.*
- Állásügyben voltam valamerre kint az isten háta mögött, fellökött egy biciklis és kisebb... verekedésbe torkollott a dolog. Az volt a szerencsém, hogy egy férfi segített. Különben ki tudja még mennyi ilyen csili-Vili foltocskám lenne. De így hála istennek megúsztam ezzel, meg egy pár karcolással.-* Vontam vállat, majd felemeltem a korsót, amit Adam tett le az előbb elém, és mosolyogva felé nyújtottam.*
- A találkozásra, amit meg kellett volna már ejtenünk hamarabb is.-* Mondtam, majd összekoccintottam a két poharat és belekortyoltam az italba. Tudtam, hogy sör van benne. De arról fogalmam sem volt, hogy ilyen erős.*
- Te aztán nem kis pályázol, ha sörről van szó.-* Nevettem fel, majd végighallgattam a mondandóját. Csak ámultam mindazon, amit tőle hallottam.*
- Hű, hát te se unatkoztál. Az én életem ehhez képest unalmas. Nemrég diplomáztam, mint építészmérnök. Most munkahely után kutatok, és ami azt illeti nemrég kaptam egy visszajelzést, úgyhogy úgy néz ki, hogy megvan az állásom. Amúgy semmi említésre méltó dolog nem történt mostanában.-* Mosolyogtam és azonnal eszembe jutott Andrew. Valahogy nem akartam odasorolni, hogy a mostani új események, mivel Andrew-t eléggé.. kezdtem megkedvelni, sőt.. többet érezni iránta..*

Fejcsóválva hallgattam a szavait, de hát ami történt, az megtörtént, a világot megváltani és a különböző járművekkel szerelt ámokfutók gondolkodását megváltoztatni valóban kívül állt a lehetőségeinken. Egyetlen kérdést tettem fel csak, ami bár ilyenkor amolyan rutinnak számít, de azért valóban érdekelt a válasz, mert azért, ha csak kicsit is, de aggódtam érte:
- Orvos azért látta ezeket? - érdeklődtem. - Egy esetleges fejsérülés nem tréfadolog, még akkor sem, ha azonnal nem is érzed, hogy veszélyes lenne. Ezt azért belém nevelték a hadsereg szanitéc tanfolyamán. Szóval, ha még esetleg nem, akkor ha gondolod gyere el valamelyik nap a Xavierbe és a gyengélkedő diagnosztikai gépén azért megnézzük, ha esetleg kórházhoz nem fűlne a fogad - ajánlottam fel a lehetőséget.
További megjegyzését nevetve fogadtam:
- Ha még ismersz valamelyest, akkor tudod, hogy nagyon ritkán iszom alkoholt, de ha igen, akkor viszont azt alkoholnak is szeretném érezni, nem gyümölcslének - kuncogtam. - Nyílt személyű, kirakatban lévő mutáns meg sosem unatkozik, főleg, hogy Ciklon igazgatóhelyettest csinált belőlem - sóhajtottam.
Aztán jött az érdekesebb téma, vagyis Heily. Figyelmesen hallgattam, majd határozott mozdulattal nyújtottam neki kezet az asztal felett:
- Szívből gratulálok a diplomához - mosolyogtam rá őszinte szívvel. - Ezek szerint New Yorkban hamarosan eredeti "neo-Anderson" stílusú felhőkarcolók épülnek? - évődtem egy kicsit, majd érdeklődve tettem hozzá: - És hol dolgozol majd, ha szabad kérdezni? Valamelyik nagy építőipari vállalat? Vagy magánzóként ugrasz fejest a nagy betűs életbe?

* Egy grimaszt vágtam, majd ismét belekortyoltam a sörömbe.*
- Nem, nem látott, de az igazat megvallva nem nagyon akarok elmenni dokihoz. Semmi bajom nincs. Kicsit fáj, kicsit érzékeny az a szemem a fényre, de majd csak jobb lesz. Már le jegeltem, bekentem, ennyit tudok magamnak nyújtani a többi meg felesleges. De ha ragaszkodsz hozzá, majd belesek a héten a Xavier-be. Úgy is régen jártam ott. Jó lenne a professzort is újra látni.-* Válaszoltam kicsit kelletlenül, de azért mosolyogva, majd bólintottam, amikor mondta, hogy ha iszik, akkor normálisat.*
- Egyet értek. A múltkor... hm gondolom ismered Logan-t. Ő is a Xavier-ben tanít, vagy tudom is én mit csinál. Na a múltkor őt ismertem meg, amikor letaroltam a hipermarketben Azóta nem ittam ilyen töményet.-* Meséltem jókedvűen, majd elfogadtam a felém nyújtott kezet és határozottan kezet fogtam Adam-el.*
- Köszönöm. Én is gratulálok az igazgatóhelyettesi állás miatt, meg a többi miatt. El se hiszem, hogy így elrepült az idő.-* Sóhajtottam fel, majd felnevettem a kérdésén.*
- Nagyon remélem, hogy nem lesznek olyan nagy "neo-Anderson" stílusú felhőkarcolók, mint a mostaniak. És ami azt illeti, egy olyan céghez kerültem, akik kérésre házakat csinálnak a vásárlóknak. Szóval, ha minden jól megy, akkor hétfőn kezdek.-* Sóhajtottam kicsit izgatottan, mert már alig vártam, hogy Andrew-nak is elmondhassam a dolgot és hogy végre hétfő legyen.*
- Magán céget nem igazán akarok még egyenlőre nyitni. Még bele kell rázódnom, de szerintem egy tíz év múlva nem lesz akadálya.-* Mosolyogtam Adam-re, majd ismét kortyoltam egyet.*

Meglepetten néztem Heily szemébe, azt hittem ez viszonylag közkeletű információ, de ezek szerint hozzá még nem jutott el. Szomorkásan tettem le a söröm, majd feleltem a szavaira:
- Nos, az intézetben szívesen megvizsgálom a fejedet, a szanitéc kiképzésem, amit a seregben kaptam nem veszett kárba, de... - sóhaj - ezek szerint te még nem hallottad. Sajnálom, de a professzorral már nem tudsz szót váltani. Charles, Jean és Scott már nincs közöttünk - pillantottam egy másodpercre keserűen a falakra. Kedveltem Küklopszot és Jeant is, a professzort pedig mélyen tiszteltem, be kellett látnom, még ma is fáj némileg az elvesztésük. Majd bólintottam: - Viszont igen, Rozsomák, vagyis Logan nálunk tanít. Már amennyire... Elvileg testnevelés oktató, de gyakorlatilag ninja trükkökre tanítja a diákokat. Lelkesen próbálnak elosonni és elbujkálni az órái elől - kuncogtam.
Vigyorogtam az előadását hallgatva, hangot is adtam jó kedélyemnek:
- Mit mondhatnék? Ezek szerint, ha szükséges lesz az iskola kibővítése pár melléképülettel, akkor már tudom kihez fordulunk a tervekért - kacsintottam s újfent belekortyoltam az italomba. - Mellesleg meglepő téged a város leghírhedtebb mutáns discojában látni. Vagy csak én emlékszem rosszul, hogy régebben ilyen helyeken nem igazán fordultál meg? - vontam fel a szemöldököm.

(Bocsi, csak most láttam meg, hogy itt én jövök )

*Megfagyott a vér az ereimben, maikor meghallottam Adam szavait. Először azt hittem, hogy csak viccel, hiszen ő volt a mókamester mindig is, de amikor megláttam, hogy igazat beszél elhűlt arccal figyeltem a poharamat.*
- Ezt nem tudtam....-*Suttogtam, majd nagy levegőt vettem és igyekeztem csendben megemészteni a szavakat.*
- Mi történt?-*Kérdeztem néhány nagyon hosszúra nyúlt perc után és kérdő tekintetet vetettem a férfira. Aztán kis mosoly jelent meg ajkaim szegletében, amikor meghallottam a kérdését.*
- Nos, a közelben lakom, és ki akartam mozdulni otthonról, meg délután... találkozom valakivel az egyetemen, Manhattan-ben és gondoltam, akkor hamarabb elindulok, iszom valamit és úgy megyek tovább. Amúgy ha szükség lesz a bővítésre szíves örömest megtervezem, bár lehet, hogy egy kicsit nagyobb falat lesz az nekem, de állok elébe.-* Mosolyogtam, majd ismét komorság ült az arcomra, ahogy eszembe jutott az előbbi téma. Valahogy nehéz volt elhinni, hogy se a professzor, se Jane, se Küklopsz nincs már. Hiszen mindig is belőlük állt az a csapat, aki biztonságban tartotta a diákokat az intézményben.*
- Szóval testnevelést tanít? Már értek mindent.-* kacagtam fel, majd megráztam a fejemet, ahogy eszembe jutott, mennyi sör volt nála, mikor nekimentem. Hát igen...*
- A diákok hogy viselik, hogy nincsenek többé?-* Kérdeztem szomorkás hangon, miközben köröket kezdtem rajzolni a pohár peremén, így nyugtatva meg egy kicsit magamat. A hírek hallatán kissé... megijedtem. Hiszen, a professzor volt az egyetlen, ki mindenkinek képes volt segíteni. volt, aki még annak idején megmagyarázta, hogy a képességem nem átok, hanem ajándék s bár akkor nem hittem neki, kezdtem úgy érezni, hogy igaza volt.*

Felsóhajtottam, majd a pohárral játszva az ujjaim között folytattam. Heily ismer, tudja, hogy általában merev és komoly vagyok, de most még a szokotthoz képest is, azt hiszem inkább komornak tűntem:
- Heily... - kezdtem óvatosan, reméltem a történet okán nem fog újra megijedni a saját erőitől. - Jean képességének olyan mélységei voltak, amiről senkinek, nekünk sem volt igazi fogalmunk. Mikor... nos mikor kevés híján meghalt... nem, ez így nem igaz. Mikor konkrétan meghalt, akkor az ereje teljességében aktiválódott és nem engedte távozni a lényét, de odabenn - kocogtattam meg a homlokomat - megváltozott. Scottot és Charlest is a szó legszorosabb értelmében véve atomjaira bontotta szét, semmi nem maradt belőlük még egy csontszilánk sem - ráztam a fejemet. - Nem tudta uralni azt az erőt. Végül... végül meg kellett állítani. Rozsomák volt az egyetlen aki erre képes lehetett, a teste sebezhetetlen, pontosabban tökéletesen regenerálódik. Megtette, amit meg kellett tennie, keresztülszúrta a lányt az Alcatrazon - összegeztem nagyon röviden.
Kortyoltam egyet a sörömből majd vállat vontam:
- A diákoknak sem könnyű, elhiheted - feleltem. - Ciklon lépett a professzor örökébe, de már vagy egy éve, hogy senki sem tudja merre jár. Charles nélkül a Cerebroval sem tudjuk megtalálni, még nincs ilyen erejű mentalistánk, aki azzal próbát tehetne. Most nagyjából én irányítom az iskolát, na meg Rozsomák. Vannak új tanárok is természetesen. Az újabb diákokkal egyszerű, hiszen ők már minket ismernek meg, mint tanítókat, de a régiek számára pótolni Charlest, Scottot vagy Jeant... - megráztam a fejemet. - Sok minden megváltozott mióta eljöttél. Sok minden Heily. De én hiszek Charles utópiájában. Az Intézet céljai még mindig a régiek, még akkor is, ha nekünk idő kell, mire akár csak megközelítőleg pótolhatjuk a professzort - suttogtam, aztán egyenes gerinccel, határozottan néztem a lány szemébe: - De ettől függetlenül megpróbáljuk. És egy diagnosztika elvégzésére természetesen még képesek vagyunk - mosolyodtam el végre.

(Hát akkor folytassuk, egyelőre félreteszem Alexet, aztán ha lesz, akkor úgy csinálom, hogy ha akar vissza tudjon jönni)

A politika mocskos játék

Lányok: sajnos nincs igazán szerencsétek, úgy néz ki, a zsaru ma nagyon szőrszálhasogató kedvében van, így mogorván közli:
- Na nem, ebből elég volt. Azt mondta, hogy az iratait kérem! Most!
Mivel ezzel Alex nem tud szolgálni, így bekísérik az őrszobára. Valószínűleg hamar elengedik majd, de ha csak nem akartok az utcán felkockázni két rendőrt (márpedig ennek vannak nehézségei hosszú távon), akkor ezt most bizony hagyni kell. Sheena lendületesen bemegy hát a bárba Tibutty után.
Fiúk: Luther láthatóan meg van elégedve az áruval, de bájcsevegni nincs sok kedve. Mindenesetre nem reagál "Cindy" szavaira, csak unottan rendel még egy kört mindenkinek, amíg várakoztok. Ha bárki is megpróbál rágyújtani esetleg az asztalnál, arra rádörmög, hogy felejtse el, de amúgy nem szól, míg meg nem érkezik az asztalhoz Sheena is, sajnos ugyebár Alex nélkül. Luther felvont szemöldökkel őt is végigméri, majd biccent:
- Oké, mutáns és megfelelő külsőre is - összegzi. Mivel nem lát harmadik nőt egy pillanatra gondolkodni látszik, de aztán ő maga oldja meg a problémátokat: - Gondolom, akkor annak a Calypsonak ügyfele van. Oké. Lecsúszott a buliról, ti viszont nem, ha érdekel titeket.
Körbe néz és mivel egy tömött szórakozóhelyen vagytok, ahol nagy a zaj és a tömeg is, hát röviden belefog, nem nagyon kell aggódnia figyelő szemek miatt úgy érzi láthatólag. A "strici" felé bök:
- Nos a futtatótok már megkapta az előleget, ezt már nem kell visszaadnotok, akkor sem, ha nem vállaljátok - kezdi. - Viszont ebben a pénzben akkor benne van, hogy ami az asztalnál elhangzik, arról mostantól kuss van mindenkinek. Ha nem... na azt majd Franky barátotok elmagyarázza - dörmögi sötéten. Megvan az a fajta karizmája, hogy csak a hanghordozásától mintha 20 fokot hűlne a terem levegője. - Mint sejtitek nem én vagyok az ügyfél, csak a megbízottja. Az ügyfél egy befolyásos ember, aki nem örülne neki, ha ilyesfélével összefüggésbe hoznák, erről legyen elég ennyi. Normál ember, akit érdekelnek a különleges dolgok.
Kb eddig tart a fickó úri modora, innentől meglehetősen profánul közli a részleteket:
- Mint a hatalommal bíró egyének többsége, a megbízó sem teljesen kóser - mutat a homlokára. - Szereti, ha olyanokkal hetyeghet, akik, lévén erővel bírnak, mondjuk úgy uralkodhatnak is felette. Aktus nem feltétlenül van, csak játék. Az aktus majd otthon lesz a feleségével, ha ti kellően fel tudjátok tüzelni ehhez, mert anélkül nem megy, aztán nincs vasárnapi pite, ha mama megharagszik. A diszkrécióért és a játszadozásért óránként kaptok 2500 $-t, ha ügyesek vagytok, lévén nincs programja az éjszakára és csak az... hmm... élvezeten múlik meddig is tart ez, akkor igen szép summa. Neked meg görény, a végén megy automatikusan bónuszban ennek a fele. Ha tetszik az ajánlat, előre megkapjátok egy órányi béreteket és a helyszínt, meg az időpontot. Ha nem, örültem a szerencsének.
Lutheren látszik, hogy megvan a véleménye a főnökéről emberileg, de azért Szellem és Sheena is sejti, ahhoz túlságosan profi, hogy ez bármiben is befolyásolja. Még rátok néz és közli:
- Persze, ha a műsor kedvére való lesz a főnökömnek, akkor máskor is titeket keresünk - teszi hozzá. Ebben biztosan hazudik, a szenátor sohasem tenné ki magát ekkora támadási felületnek, de ezt persze hivatalosan nem kell tudnotok.

*Elképedve figyeltem, amit Adam mondott. El se tudtam hinni egyetlen szavát sem. Az igazat megvallva sose gondoltam volna, hogy valaha ilyen történhet. Hiszen Jean és Scott szinte tökéletes párt alkottak már akkor, amikor én a Xavier-be kerültem. Arról nem is beszélve, hogy a Professzor Jean-el töltött annyi időt, amennyit tudott, csak azért hogy használni tudja a képességét. És ahogy ezen gondolkoztam egyből beugrott minden. Hogy miért is volt annyira figyelmes a professzor Jean-el.*
- A Professzor tudta, hogy mekkora ereje van Jean-nek, igaz?-* Kérdeztem Adam-től, majd belekortyoltam a sörömbe. Ahogy hallgattam a mondandóját kezdett minden kitisztulni a fejemben. A kép, minden. Aztán, ahogy megláttam Adam kissé hamiskás mosolyát az én arcom is meglágyult. Ajkaimon kicsi mosoly kezdett el táncolni.*
- Igen, Xavier professzor sem akarná, hogy abbamaradjanak az iskolában végzett tevékenységek. Őszintén szólva most belegondolok, hogy annak idején nekem mit jelentett az intézet…. Olyan volt mint az otthonom, mindaddig, amíg lábra nem tudtam állni.-* Suttogtam, majd megráztam a fejemet.*
- Köszönöm, hogy elmondtad ezeket.-* Néztem a szemeibe hálásan, majd beletúrtam csokoládé barna hajamba.*
- Amúgy hogy vagy, mert van egy olyan tippem, hogy biztosan te vagy a Xavier-es lányok kedvenc tanárura.-* Kacagtam fel jókedvűen, ám még sem teljesen őszinte boldogsággal. Azért valljuk be, ha egy időben megtud az ember három halál esetett a mosolya megmarad, de nem lesz az igazi.*
- És amúgy, Adam, ha bármilyen segítség kell a suliban, vagy máshol, szívesen segítek. Komolyan mondom.-*Mondtam immár ismét komoly arccal, majd kesztyűs kezemmel megsimogattam az övét és bátorítóan rámosolyogtam, majd visszacsúsztattam a kezemet a poharamra és kérdőn néztem rá. Míg vártam egyszer le is pillantottam az órámra, hogy tudjam mennyi az idő. Nem szerettem volna elkésni, s Andrew-t se szerettem volna megváratni.*
~ Na az nehéz menet lesz még.~
*Gondoltam magamban, ahogy az arcomon lévő lila foltokat láttam lelki szemeim előtt.*

Csendesen bólintottam a kérdésére, majd miután összeszedtem a gondolataim feleltem:
- Jean ereje elképesztő volt - mormoltam. - Olyan nagyságú, amit emberi elme aligha, vagy legalábbis nagyon nehezen tud lekezelni. A telepátia és a telekinetika terén is, de ezeknél messze tovább mutatott. Amikor az iskolába került, ezek egy részét a professzor valahogyan... elzárta az elméjébe azt hiszem. A mélyére. Annyit szabadított fel belőle, amivel meg tudott birkózni adott időszakban. De amikor ez egyszerre kitört belőle, az mindent elsöpört, beleértve az addigi személyiségét is. A saját erejének játékszerévé vált...
Elgondolkodva néztem körül a teremben, majd sóhajtva kortyoltam egyet magam is és Heily szemébe néztem:
- Nézz körül. Mutánsok vannak itt főleg, meg néhány rajongónk az emberek közül - intettem röviden körbe. - Csak akik itt vannak, most a szórakozóhelyen, azok hatalmával sem tudna megbirkózni jelenleg a teljes New York-i laktanya összes katonája együtt sem. De... Úristen! Gondolj bele Jean helyzetébe Heily. Ha akkora hatalmat kapnál a kezedbe, ami mellett az összes itteni mutáns együtt is eltörpül, ha tényleg, abszolút szabadon játszadozhatnál élettel és halállal... - megráztam a fejemet. - Sosem akarnék ilyen erőt. Soha. Jean nagyon erős volt, de... ebbe még ő is belerokkant. Talán nincs ember, aki kibírná...
Vállat vontam.
- Az idő fogja eldönteni, igazunk volt-e, mikor az iskola továbbvitele mellett döntöttünk - feleltem. - De mi hisszük Charles elveit és azok többet érnek talán annál, hogy megalkotójukkal szálljanak a sírba. Hiszek benne. Ahogy a többi tanárunk is.
A kérdésére hamiskásan elvigyorodtam:
- Óh igen, általában szeretnek a tanulóink közül a lányok, bár főleg a kisebbek, tudod... - letámaszkodtam az asztalra, hogy az legyen a legstabilabb pont körülöttem, majd szemvillanás alatt lekicsinyedtem nagyjából öt centiméter magasságig annak lapján a poharam mellé és vigyorogva folytattam: - ők még mindig szeretnek babázni.
Visszanőttem gyorsan s a székre visszaülve már komolyan is feleltem:
- Még mindig konzervatív vagyok és szigorú Heily - tártam szét a karjaim. - Sokat követelek, de nem is vallanak szégyent a diákjaim. Gondolom, te még mindig bűbájos vagy mindig és mindenkivel - vált a komolykodás után melegebbé a pillantásom, hisz régi jó baráttal ülök itt. - Az iskola nem változott Heily. Visszavárja a tanulóit mindig. Köszönjük, hogy Charles halála után sem felejtesz el minket, de azért te is jegyezd meg: mi mindig segítünk, ha úgy alakul. Ha ki repültél a falaink közül, még mindig velünk vagy lélekben, mint minden diákunk.
Láttam, ahogy az órájára pillant, így udvariasan biccentettem:
- Vársz valakit? - érdeklődtem. - Nem akartalak feltartani, elnézésedet kérem.

Sajnos nem tudtam meggyőzni a zsarukat, és ehhez még Alex is rátett egy lapáttal, mert nem volt valami segítőkész, így végig kellett néznem, ahogy elviszik, nem tehettem ellene semmit, ráadásul Tibu után is utána kellett nézni, mert már elég rég bent volt.
A ajtóból már kiszúrom a társaságot, bár a lányt aki Tibu ölében ül gőzöm sincs kicsoda, d most ezen nem állhatok le agyalni, el kell játszanom a szerepemet, még ha egyáltalán nem is fűlik hozzá a fogam.
Mikor a férfi, akiben nem volt nehéz felismerni Luthert, végig mért, már attól is legszívesebben kikapartam volna a szemét, de ennek ellenére bájosan rámosolyogtam, miközben egy pillantást váltottam a kissé félszegen ott ülő Tibuval. Persze Szellemet nem láttam sehol, de hát ennek így is kellett lennie normál esetben. Gondolom azért a háttérben figyel minket és nagyon remélem, hogy ha baj lenne, akkor meg is jelenik, mert kurtizánt még nem volt szerencsém alakítani és lehet nem leszek olyan alkalmazkodó, mint esetleg kéne.
Luther szavaira igyekszem nem felvonni a szemöldököm, mert nem tudom ki az a Calypso, de sejtem, hogy esetleg ez Alex lenne.
Aztán a nagy ember belefog a tájékoztatásunkba és én kíváncsian hallgatom, mert már ebből is talán le lehet szűrni egy pár dolgot a főnökéről. Mondjuk egyelőre csak azt, hogy szereti a különleges dolgokat, amit azért el tudok képzelni, de, ha nem tudnám, akkor Luther a következő pillanatban már nem fogja vissza magát és nyíltan közli is, mik az elvárások.
Azért az összeg hallatán majdnem füttyentek egyet, mert azt nem lehet mondani, hogy fukarkodna vele, bár, ha utána nemsoká az ember elhalálozik, akkor talán nem is olyan sok.
Mivel ennyire profánul nyilvánul meg előttünk a testőr, így nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy érezzem nem nagyon tetszik a főnöke ez irányú tevékenysége, de hát ez semmiben nem fogja befolyásolni, ahhoz ez az ember nagyon is profi.
Az utolsó mondata persze csak olyan mézesmadzag féle, egy percig sem veszem komolyan, még akkor sem tenném, ha nem hallottam volna az előzményekről.
Mivel most én csak egy árucikk vagyok jelenleg, bár tudnék mit ajánlani Luther főnökének, hogy hová és mit dugjon fel az élvezete kedvéért, meg kell várnom, hogy Tibu mit válaszol és nem irigylem szegényt, hiszen nem beszéltük meg előtte, hogy mi legyen az álláspontunk.
De, habár meglep, hogy a srác mennyire feltalálja magát, nem kell csalódni benne, azonnal úgy viselkedik, mint egy vérbeli strici, még a pénzt is gyorsan eltünteti előlünk, és lelkesen dicséri az árut a közeljövőre is.
Azt viszont nem tudom, hogy nekünk ez mennyire lesz jó, és, hogy miként mászunk ki belőle úgy, hogy egyelőre ne akasszunk tengelyt Lutherral és a megfelelő infókat is megtudjuk.
A szemem összevillan egy pillanatra a másik lányéval, de úgy nézem neki nincsenek ilyen gondjai, valószínűleg tényleg prosti, de, hogy honnan akasztották le, azt nem tudom.
Minden esetre remélem lesz elég időnk mindent megbeszélni és felkészülni a dologra, így csak lelkes vigyort varázsoltam az arcomra, amit nyugodtan vehetett beleegyezésnek.

Ahogy Sheena megjelenik egy szál magában, aggódva kapja láthatatlan fejét a kijárat felé, majd át is libben a tömegen, hogy utána nézzen, miért maradt le Alex. A látvány nem nyugtatja meg, a legkevésbé sem.
~Na jó, azt hiszem amint kijutok innen, leteszem érte az óvadékot, és eltüntetem a városból, ha az a tetű volt pasija megtudja, hogy a rendőrségen van valamelyik téglájától, akkor neki annyi. Na persze, nem az én hibám, ha így lesz, hogy is ne, ő jött ide keresni magának a bajt de...á, mindegy...~
Kissé leverten érkezik vissza az asztalhoz, de természetesen ezt most már senki sem láthatja, úgyhogy csak helyet foglal a csilláron, és onnan figyel tovább.

Laura már nyúlna a pénzért, de alkalmi stricije olyan villám kezekkel rendelkezik, mintha legalábbis zsebtolvaj lenne, vagy valami ilyesmi. Bosszúságát igyekszik elrejteni, majd küld egy csábos mosolyt a megbízó felé.
-Ne aggódj szívi, mi ketten simán tudunk "dolgozni" három lány helyett is, és hallgatni 10 helyett. Biztos lehetsz benne, hogy a nagyfőnök nagyon-nagyon boldog lesz, és ha ő nem pletykál, amit meg tudnék érteni egyébként - itt két kezével összenyomja nem túl nagy, de azért formás, és közszemlére bocsájtott melleit. - akkor sajnos ez a mi hármunk titka marad majd, mindörökre.
Luther-re kacsint, aztán pedig hozzábújik a férfihez, kinek az ölében ül éppen, és nyom egy újabb puszit az arcára.

*Csendben hallgattam, ahogy Adam részletes tájékoztatást ad a történtekről és alig hittem el a szavait. Persze, tudtam, hogy Jean-t a professzor tanította, de sose képzeltem volna, hogy nem csak tanítja, de egy kis részét birtokolja is. Ez számomra meglepő volt és furcsa, de ahogy Adam tovább mesélte a történteket, kezdtem egyre jobban érteni, hogy miért is volt ilyen elővigyázatos a professzor.*
- Megértem... és igazad van, csak sajnálom, hogy ez lett a vége.-* Sóhajtottam halkan, aztán zöld szemeimet ismét Adam szemeibe mélyesztettem és hallgattam, ahogy mély hangján beszél és beszél és beszél. Furcsa mód jó volt végre egy ismerős arcot megpillantani a környéken. Már vagy tíz év telt el azóta, hogy ott hagytam a Xavier-t és saját lábra álltam, és azóta nem tartottam senkivel a kapcsolatot az ottaniak közül. Így most egyben örültem, hogy találkoztam Adam-el, részben pedig szomorú voltam, hogy ilyen hírekkel tudott szolgálni
Gondolataimból hamiskás mosolya ugrasztott ki, és az utána lévő dolgok. Ahogy Adam körülbelül öt centissé változott az asztalon felkacagtam, majd amint visszaült a székére immár eredeti nagyságában megráztam a fejemet.*
- Hát ilyen babával szívesen babáztam volna én is, csak akkor még nem alkalmaztad magad babaként.-* Vágtam szomorú arcot, majd ismét jókedvűen felkacagtam és belekortyoltam a sörömbe, aztán nagyot sóhajtottam és kezeimet összefontam a melleimen.*
- Köszönöm, Adam. Amúgy azon gondolkodom, hogy lehet majd akkor valamelyik nap beugrok a Xavier-be. Így legalább gyorsabban áteshetek azon a vacak vizsgálaton is.-* Mormogtam, majd amikor megkérdezte, hogy várok-e valakit lesütöttem a szemeimet és egy kicsit elirultam.*
- Ne haragudj.. Nem tartasz fel, sőt... Csak.. kicsit izgatott vagyok a délután miatt.. És...-* Kezdtem dadogva, majd megráztam a fejemet.*
- Nézd el, kicsit zizi vagyok ma, biztos ez a fejbeverés volt rám káros hatással.-* Motyogtam, majd inkább jobbnak láttam, hogy ráüljek a számra, mert túl sokat járt. Kissé olyan volt mint a kacsa fenek, az is folyton jár..*