Játszótér

Ami azt illeti még mindig csengett a fülem, és a saját modoromból ítélve sejtettem, hogy a lánykának majd egy kiadós bocsánatkéréssel tartozom. Biztos magára vette amilyen érzékeny, és azt hiszi haragszom rá. Pedig nem így volt. Hiszen még gyerek, sok mindentől megijedhet, főleg ő. Még a felnőttek is megijednek olykor. Már látom magam előtt, hogy erről magyarázok neki.
A nagy gondolkodásban, viszont megtorpantam. Először méghozzá azért mert, hiába akartam taszajtani egy nagyot a srácon, a kezem nem ért hozzá, szinte csak leesett a levegőben, hogy nem volt mit meglöknie. Aztán ahogy megszólalt a srác felé fordultam, majd közelebb léptem hozzá, hogy a szemébe nézhessek valamennyire.
- Talán van valami probléma? - kérdeztem eléggé morcos hangon, még a fogaim egy részét is kivillantottam, hogy biztos ami biztos tudja kivel van dolga. Na jó másokat nem szoktam megharapni, de látványra is elég szépek amilyen hegyesek. Elengedtem Csingiling kezét, ő pedig rögtön a nadrágomba kapaszkodott, szólnom sem kellett neki. Viszont jelenleg, hogy ő is itt volt nem voltam teljesen biztos a dolgomban, bár ezt nem akartam kimutatni.

Naná, hogy igazam lett. Csak későn. Nem pesszimista vagyok, csak jól értesült optimista. Legalábbis ezt szoktam mondani, ha rosszat sejtek, és hangot adok ennek.
Ösztönösen hátrébb lépek egyet, és összehúzott szemekkel nézek Dögvészre. Ha kell, a sarkamra állok, de azért nem hajolnék bele abba a jó kis fogkrémpusztító leheletbe.
Nem tudok sokáig haragudni senkire, kivéve egy-két személyt. Főleg hozzám közel állókat. Viszont az is biztos, hogy azért ha fenyegetve érzem magam, akkor én is tudok ellenséges lenni. Ezzel az emberfajtával pedig muszáj, vagy csak méginkább felbosszantod őket. Így viszont van egy kis esélyed, hogy te leszel a "nagyobb kan".
- Nekem nincs. Nem én taszigálom a békés járókelőt savas kézzel. Szegény gyerek milyen modort tanul így tőled?
~ Azt mondjuk nem tudtam, hogy van egy lánya, vagy húga, vagy akármilyen kis pártfogoltja.
Csípőre tett kézzel állok előtte, és igyekszem szigorúan nézni rá. Ez nem is olyan nehéz, mivel az ellenséges magatartása feledteti az amúgy nálam ösztönösen előjövő együttérzést.
Egy pillanatra lepillantok a vicsorgó szájra, majd vissza a szemébe. Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntök, gyors pozitív megszólalással zavarom meg az ellenséges gondolatok harmonikus együttélését zöld burkolatú fejében.
- Szép, erős fogak - biccentek elismerően, de még mindig szigorúan nézek. Talán már egy kicsit kevésbé. Inkább amolyan "tanárbácsisan". Úgyis gyakorolnom kell.

- Helyes... - viszont a savas kéz nem volt direkt, de erről neki nem kell tudnia. Elég erős önkontroll kellett hozzá, hogy ne nézzek le a tenyeremre. - Modorban már nincs mit tanulnia, a legfontosabb leckét már így is megtanították neki - húztam össze még jobban a szemöldökeimet.
Viszont be kell hogy valljam magamnak, nem erre nem számítottam. Ha mutáns lenne simán bóknak venném. Így viszont nem tudtam vele mit kezdeni.
- Kösz - mondtam savanyúan. - Mellesleg egy okot mondj mért ne taszigálnálak.
Nos ha ember úgy sem tud olyan okot, vagy érvet mondani ami megváltoztatná a véleményemet róla. Velük nem közösködöm, nem sajnálom meg őket, vagy akármi más, álljanak el az utamból. Senki nem tud olyan dolgot mondani róluk amiért megbocsájtanák nekik, vagy egyenlőnek tekinteném őket.

Azért elgondolkodtat, hogy a mostani leckére, vagy más forrásokból tanultakra alapozza, miszerint a gyerek már látta a szükséges példát. Az eddig látottak alapján nem vagyok biztos benne, hogy ez így jó lesz neki. Persze mintha ezt olyan könnyű lenne megmondani! Drága szüleim úgy gondolták, jót tesznek nekem azzal, amit és ahogyan tettek. Én viszont baromira nem éreztem jól magam benne. Mondjuk elégedett vagyok magammal. Lehet, hogy nem boldog, hanem sikeres gyereket akartak. Így jobban belegondolva ez nem csak lehet, hanem elég valószínű.
Tényleg sikerül megzavarni a dicsérettel. Az ilyen beszólások tényleg működnek.
~ Legalább olyan hasznos dolgot is tanított Fater, amit nem tartok gusztustalan mód erkölcstelennek.
Persze a válasz már jobb, mint az előző. Erre már tudok mit válaszolni. Vagyis inkább visszakérdezni, ahogy azt tanultam, szintén az öregtől.
- Egy okot mondj, ami elég jó lenne neked!
Valamiért fenemód büszke vagyok most magamra, de ezt szerencsére eddig sikerült eltitkolnom, azt hiszem. Csak nehogy aztán ettől legyek még büszkébb, és lebukjak...Jó kis aggódó körök, mint egy paranoid nagyinál.

Éreztem ahogy Csingiling a hátam mögött motoszkál. Ez annak volt köszönhető, hogy görcsösen szorította a ruhámat. Egyik lábáról a másikra állt, majd teljesen behúzódott mögém, és a gatyám másik szárát is megfogta. Ez mondjuk annyira nem előnyös, így elég bajos arrébb lépni, ha esetleg muszáj. Olyan szívesen a fejére tettem volna kezem, hogy megnyugtassam, de nem mertem. Talán még mindig olyan a kezem... savas, ahogy a srác mondta. Pontosan úgy.
- Nos, például, hogy mutáns vagy - szűrtem a fogaim között, érthetően akartam beszélni, de azért mégsem a világba kürtölve. Én nem szégyellem, de nem volt kedvem hívatlan társasághoz, még véletlenül sem. - Más különben nincs miről beszélnünk.
Igazán hasznos lenne, ha meg tudnám azokat is különböztetni akik nem olyanok mint én, hogy látszik rajtuk. A gond csak az lenne, hogy akkor esetleg az emberek is lehet megtudnák, és a számukra nem lenne túl jó.

Szegény gyerek! Azon töprengek őt figyelve, vajon minden nap ilyen stressznek van kitéve?
~ Na jó, akkor most meglátjuk, mennyire van érzéke a humorhoz! Tudtommal néha lehet is. Meglátjuk.
Vállat vonok, és még egyszer végigmérem a zöld hajú, zölden villogó szemű lányt. Aki lehet, hogy már csak dacból nem kedvel, mert lehetek akár "hagyományos ember" is.
- Oké! Mutáns vagy - vigyorgok rá büszkén. Ha nem veszi a lapot, akkor még hozzá teszem - Meg én is. Akkor most hirtelen itt a tavasz, és táncolunk egy virágos réten manókkal? - ezzel a lendülettel a kislányra mosolygok.
~ Ellenségnek se lehet kellemes, de ha barátkozni akarsz vele, kemény dió! Mondjuk az ő bandájukban talán mindenki ilyen.
A pulzusom a helyén, ahogy a világ is. Szemeim viszont megint lassúnak látják, ami valószínűleg Dögvész jelenléte miatt van így. Nem az a békés, csendes társaság. Nem olyan fajta. Kivéve, ha mutáns vagy.
~ Még a végén beszélgetni is fogunk? Nem semmi. Már ha sikerül.

- Valószínűleg ti ezt nem fogjátok sose elsőre megérteni, már ha tényleg az vagy - mértem végig a srácot tüzetesebben. - Még azt is mondhatnám hogy bizonyítsd....
Valójában viszont nem akartam erre kényszeríteni, ha tényleg mutáns. Attól még hogy annyira úgy érezzük egyedül vagyunk, még valaki figyelhet. És ebben az esetben nem akartam ilyen helyzetbe hozni.
- Mellesleg ez olyan dolog, ami miatt nem kéne viccelned. Ezek a dolgok halálosan komolyak tudnak lenni, szó szerint. - Innentől kérdően néztem rá, vajon még mindig van-e kedve vigyorogni.
Hiszen erről nem csak én tudnék beszélni, hanem akár Csingiling is, bár nem hiszem hogy túl sok kedve lenne megszólalni, de akár a nővére is, vagy bárki aki hasonló módon él mint mi.
- Szóval, van valami egyéb mondandód, vagy továbbra is játszod a hülyét?
Mondjuk, ha van olyan hülye, hogy ha mégis ember lenne mutánsnak mondja magát, akkor egyáltalán nem érdekel. Csak egy újabb példája lenne az emberi ostobaságnak, és az pedig nem meglepő.

- Kik azok a "ti"? Nem csak mutánsból van, aki nehéz sorsú, üldözött. És én meg azt is mondhatnám, nem vagyok cirkuszi bolond. Produkálja magát, akinek igénye van rá - Dögvész csöpögő kezére pillantok -, vagy aki nem tehet mást.
A prédikációt mindenféle "halálosan komoly" dologról figyelmen kívül hagyom. Nekem igazán nem kell magyaráznia. Nem véletlen, hogy a múltam tabu téma. Volt ott elég halál meg komolyság ahhoz, hogy ez a szövegelés csak fölösleges süketelésnek hangozzon számomra.
Mosolygok még, például a kikukucskáló kislányra. Úgy látszik, már csak azért bujkál, mert "kötelező". Legalábbis tőlem nem nagyon fél a tekintete, és az óvatos mosolya alapján.
- Eredetileg nem lett volna, de aztán nem voltál túl előzékeny. Elég, ha azzal vagy szemét, aki veled is az. Szerintem még egy csúnya grimaszt se kaptál tőlem, úgyhogy ez rám nem érvényes. Értjük egymást?
Marad a csípőre tett kéz. Ahogy bácsikám szokta mondani, "erkölcsi fölényben érzem magam".

- Azok akiken nem látszik elsőre... - arra a részre pedig, hogy nem cirkuszi bolond, csak bólintottam, ebben egyetértettem vele.
Az egyik kezemet viszont összeszorítottam és lenéztem rá. Egy eléggé keserű kifejezés futott át az arcomon. Ez egyre rosszabb lesz. Ilyen sokáig eddig még nem csinálta. Talán most először ijedtem meg ettől az egésztől. Mi lesz ha egyszer egyáltalán nem hagyná abba, soha többet?
A nem mutáns ,,nehéz sorsú üldözöttekre", pedig nem akartam válaszolni. Ők egyáltalán nem érdekelnek. De persze akkor ő jött volna szövegével, mint az a másik a múltkor akinek lenyúltam a tárcáját. Nem tudnak mondani semmit ami megváltoztatná a véleményemet.
- Senki nem adott rá okot, hogy bármikor is előzékeny legyek idegenekkel, főleg, ha nem az én fajtámból valók. Mellesleg vannak rosszabb dolgok is pár kellemetlen szónál - néztem a srác szemeibe. - Javíts ki ha tévedek, de van egy olyan érzésem, puszta megérzés, hogy te ezt pontosan jól tudod...

Na, legalább ő sem gondol mutatványosnak. Az jó, mert a színes csíkokat amúgy is lefelejtettem az edzőruhámról.
Amit viszont a keze produkál, az valószínűleg számára se megszokott, mivel elég erősen nézi. Gondolom azért csak abbahagyja, hiszen valahonnan csak ered az a furcsa váladék.
Belekotrok az oldaltáskámba, és keresek egy kis gézt, lehetőleg műszálasat. Gyors kötözésre amúgy is azt használok, hosszabb távra aztán lehet bűvészkedni a "lélegző" anyagokkal.
- Tessék! Ha nem tömény kénsav, akkor elvileg ennek ki kell bírnia egy darabig mindenképp.
Visszacsukom a táskámat, és most már válaszolok is az iménti "megérzésére".
- Igen, tudom. Van benne tapasztalatom. Láttam már keményebb ellentéteket is, mint a városszétverő "békés tüntetések". Egy eredménye biztos van: mindkét oldalról szépen hullani kezd a nép. De most már bemennék valami melegebb helyre, mert egy helyben állva kevés ez a ruha rajtam ilyen télben.
Össze is koccannak kicsit a fogaim, és karba fűzöm a kezem, kicsit megmozgatom magam.

Mondani akartam, hogy majdnem teljesen mindegy, hiszen ha vállamon csinálná, mint a múltkor, akkor pár perc alatt eleszi a rongyot. De ahogy a savat említette, elgondolkoztam a dolgon.
- Kösz - elkezdtem feltekerni a kezeimre, bár még így sem mertem volna megfogni a kislány kezét még mindig nem mertem volna, mert ha nem is megy tönkre egy darabig az anyag, simán átszivároghat.
Akkor jól sejtettem. Igazából talán a szemében látszott egy afféle csillanás, amit már oly sokak szemében ismerek. A tüntetések nem tudtak meghatni, én egyen sem voltam, ostobaságnak tartottam az egészet. Attól semmi nem lesz jobb, csak felállnak egy sorba, hogy bárki lássak őket, hova kell lőni.
- Nos akkor jó neked, az ilyen helyek nem nekünk valók.
Csak szabad préda lennénk ilyen helyen. Sosem szerettem az ilyen helyeket, nem éreztem magam biztonságban. Persze kivéve az olyan helyeket mint az eXile. Abban viszont egyáltalán nem voltam biztos, hogy a gyereket is bevinném.

Azért örülök, hogy nem hálátlan. Főleg azután, hogy elsőnek ő szólított meg, nem túl kedvesen.
- Szívesen.
Egyre jobban átjár az a káosz, ami a lány szeméből sugárzik. Ezzel összhangban a beszéde is egyre zavarosabb. Már nem igazán lehetek biztos benne, mikor mire válaszol.
- Milyen helyek? Ahol harc van aktív és passzív x gén hordozók között? Már az utca is ilyen, majdnem egész New Yorkban. Csak a gyakoriság változik.
Belelehelek a kezembe, majd megmozgatom kissé tagjaimat, mivel erősen kezdek fázni így egy helyben álldogálva.
- Kishugod? - kérdezem a kislányra nézve.
Még mindig kíváncsian leskelődik felém, de nem tudom, mi olyan furcsa egy késő este játszótérre edzeni érkező huszonévesben. Tényleg.

- Tudom. De az utcákon a többség megy és másra nem is figyel, nem néz be a csuklyád alá. Viszont ha megállsz, akár az utcán, akár egy kávézóban, észre vesznek és szabad préda vagy.
Mondhattam volna, hogy a legjobb, ha nem vesznek észre. De inkább nem mondtam, akkor biztosan azt kezdte volna el taglalni, hogy akkor nem kéne felhívnom a figyelmet magamra azzal, hogy az emberekkel kötegszem.
- Nem - néztem le a lányra, és már szinte ösztönösen is végig simítsak a fején. - Csak egy az olyanok közül mint én. Látszik rajtuk, hogy kicsodák, ezért nincs senkije, ezért itt vagyunk egymásnak. Igaz, prücsök? - néztem le rá, és egy halvány mosollyal az arcomon. Felnézett rám, és hasonló mosollyal visszabólogatott.
- Meg a nővérkém is - mondta, de olyan halkan, hogy inkább csak a szájáról tudtam leolvasni.
- Igen a nővérkéd is - helyeseltem.
A nagyobbik lány... Az igazság az, hogy semmi közük egymáshoz, úgy család szinten... Egyáltalán nem testvére, mégis úgy viselkednek. A nagyobbik mindig vigyáz rá, ha én nem vagyok ott.

- Abban igazad van, hogy nektek sokkal nehezebb. Elég látványos a külsőtök. Meg a modorod is, ahogy apám mondaná. De nem baj, azért nekem nincs bajom veletek, ha nem taszigáltok.
Kezet nyújtok Dögvész felé, nem igazán foglalkozva az esetleges savproblémákkal. Pontosabban jól átgondolva a problémát, majd elkönyvelve, hogy megoldom én azt.
- Colin vagyok, de szólítsatok nyugodtan Temponak! Ez a becenevem.
Azért most van időm elgondolkodni azon, a média hogy felfújta ezeket az ellentét dolgokat. Itt állok egy tipikus emberellenes mutánssal szemben, és éppen bemutatkozok neki. Én, a Xavier intézet új tanára. Beszarás, mi?
- Amúgy nekem még tetszik is az extravagáns külsőtök - mosolygok rájuk - Egyedi. Én max akkor lehetek ilyen csillogó, ha kikenem magam, vagy valami flitteres ruhát húzok - teszem hozzá nevetve. Elképzelem magam, és tényleg idétlenül állna rajtam.

- Tempo - bólintottam, és óvatosan kezet ráztam vele. Én ugyan nem fogom Colinnak hívni ne is várja el tőlem. - Dögvész vagyok. Ez a kicsi itt meg Csingiling.
A kislány el is nevette magát csendesen, mintha csak beakarná mutatni mért hívják úgy ahogy. Az egész úgy hangzott, mintha csak furcsa, halk csengők csilingelnének. Aztán pedig újból elbújt a lábaim mögött.
Összeráncoltam a szemöldökömet, és újból végig néztem a srácon.
- Azt hiszem kedvel téged valamiért...
Az aggódást meg rám hagyja, mivel én gyanakvóbb vagyok. Mondjuk egyáltalán nem ok nélkül.
- Köszönjük - feleltem most már egészen barátságos kifejezéssel az arcomon.
Igazából nekem sem a kinézetemmel volt bajom. Nem tartottam magam csúnyának. Az viszont annál inkább zavart hogy el kell rejtenem magam, és rejtőzködnöm kell. És nem csak nekem.

Ahogy az várható volt, nem is foglalkozik a keresztnevemmel. Nem mintha zavarna, igazából erre számítottam. A "Dögvész" névre egy kicsit felhúzom a szemöldököm.
- Te választottad ezt a nevet, vagy valaki más találta ki neked?
Csingiling nevetése felvidít, ezért rá is mosolygok egyből. Felé is kezet nyújtok, persze tartva egyelőre a távolságot, de leguggolva. A gyerekek szeretik, ha nem próbál senki föléjük tornyosulni.
- Örvendek, Csingiling. Nagyon szép hangod van!
Újból kiegyenesedek, és ugrálok egy kicsit, mert a hideg nem várja meg a beszélgetés végét.
- Mit szóltok hozzá, ha zárt helyen beszélgetünk tovább? Csak ne az eXileba menjünk, mert ott a legutóbb is lenyúlta az italomat valami hosszú nyelvű.
Azzal a lendülettel vicceskedve ki is nyújtom a nyelvemet, és Csingilingre kacsintok. Szeretem a gyerekeket, és általában ők is kedvelnek engem. Őszintébbek, mint a felnőttek. Nem kell folyton hazugságot sejteni a szavaik mögött.

Már nagyon-nagyon régóta ez a nevem, bevallom meglepett, hogy fennakadt rajta. És úgy emlékszem, hogy...
- Én választottam. Egy dögöt is megeszek bármilyen gyomorrontás nélkül, és általában nem vagyok kedves azokkal akik kivívták a haragom. Mért, szerinted lenne találóbb?
Na nem mintha ennyi év után nevet váltanék csak úgy. Ez nem így működik.
Csingiling hátrébb húzódott, ahogy Tempo leguggolt hozzá. Néha még én is meg tudok lepődni mennyire, és éppen mikor tud félénk lenni. Rám nézett, aztán vissza a srácra, és végül sikerült kinyögnie egy halk köszönömöt, amit Tempo még épp hallhatott, de én már csak azt hogy valamit mondott.
- A helyzet még mindig ugyan az. Ha tudsz egy helyet, ahonnan nem néznek ki minket, akkor ám legyen. Ha nem, akkor talán mi haza indulunk... - Aztán megráztam a fejem. - Az eXileban lopni... az ilyenek tényleg megtaníthatná valaki a jó modorra, ott még én sem szoktam.
Nem is figyeltem, hogy közben Csingiling visszaöltötte a nyelvét, már csak azt vettem észre, hogy vigyorogva hozzám bújik.

Úgy látszik, megint sikerül meglepnem a zöld hajú lányt. Pedig nem is akartam.
- Hát dögöt azért nem ennék, de fogadd elismerésemet! Mondjuk a morcos oldaladat én is tapasztaltam az előbb. Ha jól láttam, ez az alapjárat nálad. Azért az Örökzöld szerintem szebb név, de ha eszembe jut jobb, szólok.
Ha erre a névre hallgat, úgyse cseréli le, de azért még lehet próbálkozni. Azt viszont gondolhattam volna, hogy a kislány nem fogja ilyen gyorsan túltenni magát a korábbi ijedtségén. Viszont az kiderült, hogy nem néma. Haladásként könyvelem el.
- Pár saroknyira van innen a kocsim. Elugorhatnánk Queensbe egy parkba, ha benne vagytok. Csak pár perc, amíg elszaladok a járgányért.
~ Dögvész. Sose hittem volna, hogy ilyen lazán lehet beszélgetni vele, ha pont nem akar szétszedni. Egész jófej!
Várok, hogy vajon mit felel a női szakasz, mehetünk vagy sem. És igen, a kocsiban van kabát is, tehát nem kell körbefutkosnom őket, hogy megelőzzem a vérem megszilárdulását. Már előre örülök neki, ahogy az autó fűtésének is.

- Nem hiszem, hogy le akarnám cserélni. A név nem olyan dolog, hogy megunjuk és lecseréljük. Attól még, hogy nem... - itt megakadtam, nekem jutott eszembe, mégis nekem okozott kellemetlenséget - a szüleim adták ezt a nevet, ugyan úgy vonatkozik rá ez.
- Mért ott melegebb van? Hát azt nagyon kétlem - ráztam meg a fejem.
Ő maga mondta, hogy azért akar neki indulni mert fázik, ha jól emlékszem.
- Ja, hogy... ja... - hagyjuk nem mondtam semmit. - Felőlem mehetünk. - Lenéztem Csingilingre, ő csak szótlanul bólogatott.
Ahogy a srác elment a kocsijához, és leguggoltam a lánykámhoz.
- Mit gondolsz róla? - kérdeztem halkan.
- Kedves - hangzott a felelet még halkabban.
- Hát majd meglátjuk.
Át akartam ölelni a lányt, de aztán eszembe jutott. Az előbb is megégettem a kezét szegények. Nagyot sóhajtottam. Sajnáltam a dolgot. Remélem hamar rendeződik ez az új savképződés nálam.

Rákapcsolok egy kicsit, és közben kihasználom a százszoros tempóban pörgő agyamat egy kis tervezésre. Igazából annyira belemerültem a jobbra-balra kapkodásba, hogy majdnem elfelejtettem, mi is a feladatom. Egy kicsit elsodortak az események, és ez igazán kellemetlen következményekkel is járhatna, amit nem engedhetek meg magamnak.
~ Abból, hogy megismerkedem velük, nem lehet baj. Gondolom...
Be is pattanok a kocsiba, és járatom kicsit a motort. Hamar bemelegszik, aztán már dobbanhatok is át néhány utcával odébb lévő játszótér mellé.
Kiszállok a kocsiból, felnyitom a csomagtartót, és kiveszek belőle egy kisebb ponyvát. Zavartan nézek rá, majd Dögvészre, és újra a ponyvára.
- Öhm, izé...erre rá tudsz ülni, ha gondolod, meg az öledbe hajtogatni, és akkor Csingilinget nem kened össze azzal a cuccal.
Ártatlan, még mindig kicsit zavarba esett arckifejezéssel nézek rá, majd inkább az ülésre teszem a ponyvát, és beülök a vezetői ülésbe.
~ Lehet, hogy kéne vennem egy "családi autót" is. Mondjuk minek? Nemsokára úgyis kezdődik...
Ha még nem ültek volna be, kiszólok nekik.
- Gyertek, pattanjatok be!

Szakadt az eső. Annál jobb volt, mert így legalább a kölköket otthon hagyták a szülők, és nem kellett óvatosnak lenni a nagy tömeg miatt. A hatalmas vihar miatt ugyan, amitől egy pillanat alatt bőrig áztam, időnként borzalmas hangon megdördült az ég, amit előzőleg cikázva szántott végig egy-egy villám, akár másodpercekre is fehér fénnyel árasztva el a környéket. Bár általában nem nagyon voltam oda az ilyen pocsék időért, most nem zavart, mint mondtam, még jól is jött.
Reméltem, hogy Gordon sem olyan nyámnyila, hogy emiatt ne jöjjön el, vagy a hülye fejével felhívja magára a figyelmet egy citromsárga Buci Macis esőkabáttal. Amíg vártam rá, unalmamban leültem az egyik hintára oldalt, hátamat a láncnak vetve, és lustán ide-oda dülöngéltem rajta cipőm orrával a sáros földre támaszkodva.
Két ok miatt hívtam el őt ide. Egyrészt kíváncsi voltam, mit derített ki Kingről, vagy egyáltalán kiderített-e valamit róla, valami használhatót. Salátával nem tudtam mit kezdeni. Másrészt én rábukkantam valamire, aminek a megoldásához szükségem volt rá. Na persze el tudtam volna intézni egyedül is, de most Mike élete is veszélyben forgott, így inkább nem akartam kockáztatni. A legkevésbé sem.
Egy régebbi ismerős révén megtudtam, hogy egy mutánsokból álló csoport nem kisebb célpontot szemelt ki magának, mint a zsernyák tanyát, ahol Mike is dolgozott. Az ötlet ellen alapjában véve nem volt különösebben sok kifogásom, elvégre épp elég fejfájást okoztak már nekem, arról nem is beszélve, hogy még le is sitteltek. Kis szerencsével pedig King is ott marad. De nincs az az isten, hogy hagyjam Mike-ot ott pusztulni, csak azért mert seggfejeknek dolgozik, akiket legszívesebben én is együtt tizedelnék ezzel a bandával. Szóval nem akartam én feltétlenül lebeszélni őket erről, csak elérni, hogy az akció lehetőleg akkor legyen, amikor Mike épp nincs bent, ami meglehetősen kevés időpontot takart le, mivel mostanában szinte egyfolytában melózott. Most kivételesen még örültem is volna, ha sikerül békésen megegyeznünk, hiszen akkor talán elintézik Kinget helyettem is.
Ehhez kellett Gordon, hogy esetleg valami belső infoval kisegítsen, vagy a rendőrségen tanult tárgyalási hókuszpókuszával kisegítsen. Aztán vagy velem tart vagy nem.
De először is, hallani akartam, mit szedett össze Kingről, mert azért sosem árt egy B-terv.
Ha megérkezett, a máik hintára böktem a fejemmel, de még csak fel sem álltam.
-Na, halljam, mi újság Kingfielden?

Ezt a mocsok egy időt... Csak Ayának juthat eszébe ebben a felhőszakadásban találkozni valahol. De ha már nagyon muszáj leöletnem a hülye szövegeivel az agysejtjeimet (ahelyett, hogy a lakásomban vagy irodámban whiskey-vel tenném ugyanezt), akkor legalább annyi esze lehetett volna, hogy nem a szabad ég alatt akar találkozni.
Nagyjából tizenkét és fél másodperc alatt ázott be az alsógatyám is, amitől eléggé rossz hangulatba kerültem. Betoccsantam a kocsimba, szépen eláztatva a bőrülést.
Magamban morogva hajtottam végig a városon. Egy fedetlen játszótéren akar találkozni, de ha már muszáj, legalább jött volna el Bronxba... Még autókázzak is miatta...
Amikor odaértem, és ő a hinta felé intett, csak fintorogtam egyet. Valószínűleg bele sem férnék. Inkább nekivetettem a hátam a hinta állványának.
- Neked is szia. Kösz, jól vagyok. Nem, nem zavar, hogy zuhogó esőben állunk, nagyon szuper dolog. De tényleg. Azt hallottam, a tüdőgyulladás a menő. Milyen King... Ja, hogy King. Odaadtam a papírokat, nem? Egyelőre nincs más. Még dolgozom az ügyön, de sokkal szívesebben melózok olyan ügyeken, amikben kevésbé akarnak széttépni. Feltűnt, hogy ha a közeledbe kerülök, valaki ki akar nyírni? Jó eséllyel pont te. Azért azt baromira remélem, hogy nem ezért hívtál csak ide.

Idegesen forgattam a szememet Gordon kifakadására, és abbahagytam a hintás ringatózást is.
-Istenem, ezt a rinyagépet! Konkrétan sz@rok rá, hogy vagy, az sem érdekel, ha épp most jött meg a havid, ez most fontosabb, mint ülni a nagy seggeden, vedelni és pucér nőkről ábrándozni. Egyébként meg nem kéne amiatt sírnod, hogy esetleg bibis lesz a nózid, és nagyokat fogsz tüsszögni egy kis eső miatt, inkább örülj neki, hogy egyszer az életben egy nő nedves a közeledben, még ha nem is miattad. Na, de meló van, kicsi fiam, úgyhogy kussolj és figyelj. Pláne, ha még Kingről sem sikerült semmi újat kiderítened. Még egy ilyen ratyi zsernyákot! Na, mondom, mi a helyzet...
Elmondtam neki mindent, amit tudtam a bandáról, meg a tervükről, hogy lezúzzák a rendőrséget, de sejtettem, hogy Gordonnak ennyi még nem elég, hogy segítsen, hiszen mi volt neki benne. Ezen kívül pedig igaza volt, abban, hogy valahányszor a közelembe került, ott bizony ütött a buli, és nem hittem, hogy ennek tudatában elegendő lenne megint pénzzel meggyőzni.
-Ezen kívül - fejeztem be, miközben kitöröltem egy adag vizet az arcomból - a már leszerelt zsarukat is le akarják vadászni, nehogy még visszahívják őket, vagy mit tudom én. Arról fogalmam sincs, hogy a max. mennyi ideje kilépett tagokra gondoltak, de nem hiszem, hogy megérné neked kockáztatni, még akkor is, ha nekik meg arról nincs fogalmuk, hogy téged aztán nem éri meg hajkurászni. Ki fognak nyírni, ha megtalálnak, úgyhogy szerintem tarts velem, és segíts elintézni őket. Cserébe megtarthatod a tyúksz@ros életedet. Mit szólsz?
Reméltem, hogy van annyi esze, hogy beleegyezzen, már csak azért is, mert ebben a felállásban én legalább annyira segítettem neki, mint ő nekem. Persze arról mélyen hallgattam, hogy ő akár ki is maradhatna belőle, ugyanis a világon semmi köze hozzá, és a bandatagok egyenlőre csak a jelenleg is zsaruként melózó fakabátokra hajtanak. Áldott tudatlanság!...

Felvontam a szemöldökömet, és gonoszul elmosolyodtam.
- Aya, Aya, Aya... Voltál te már nedves a közelemben... Ott, abban a műkincsnek is beillő autóban, amit elloptál tőlem, emlékszel? Vagy a memóriád még a szövegednél is rosszabb?
Miután úgy ítéltem, kellően visszavágtam a nagyszájú libának, végighallgattam, amit mondott. Először nem tetszett a dolog, aztán még inkább nem tetszett, végül meg kifejezetten mérges lettem. Mit képzel ez magáról?
- Szóval zsarukra vadásznak... A rohadékok... Hát figyelj, benne vagyok. Végül is egyszer az életben én is tehetek valami jót, nem? És ezzel magamon is segítek.
Még a "segítek" közben megmozdultam. Torkon ragadtam a nőt, és kirántottam a hintából. Nem hajítottam el, csak épp a sárba löktem, a lábaim elé. Tudtam, hogy azonnal vissza akar majd vágni. Sőt, maga a mozdulat is csak azért sikerülhetett, mert nem számított rá. Valami általam ismeretlen okból a kiscsaj azt hitte, kedvelem őt, így nyilvá nem számított támadásra tőlem.
Még a mozdulat közben zengett fel a fejében a hangom.
Ne mozdulj, vagy kiégetem az agyad! Ennyire hülye vagy? Hazudni próbálsz egy telepatának?! Idióta! És most halljam, miért ne nyírjalak ki azonnal, de rohadt gyorsan!
Ha elhiszi a blöffömet, nyert ügyem van. Ha nem... Akkor is erősen kétesélyes a dolog. Nem mintha szívesen bunyóztam volna nőkkel... De ő erős, nem kell félteni. Ráadásul... Baromira utáltam, ha valaki ki akart nyíratni. Főleg, ha még meg sem fizetett érte.

Beszólására dühösen szűkült össze a szemem.
-Rohadj meg - vicsorogtam rá.
Nagyon ügyeltem rá, miközben a bandáról dumáltam, aki ellen kellett a segítsége, hogy egy hanglejtéssel se áruljam el, hogy a végén azért erősen ferdítettem a tényeken. Tudtam, hogy merő jófejségből nem fog mellém állni, úgyhogy reménykednem kellett benne, hogy elég meggyőző voltam. Sokáig úgy tűnt, hogy igen, meg is lepődtem, hogy ilyen könnyen ment a dolog, de aztán hirtelen olyasmire ragadtatta magát, amire igazán nem számítottam.
Erős keze szorításától fulladozni kezdtem, ami még a fájdalomnál is kényelmetlenebb volt, de az egész nem tartott sokáig, mert azonnal levágott a földre a lába elé, hogy úsztam a sárban. Halottam fenyegetőzését, a nyakam még mindig sajgott, ahol megszorította, és tetőtől talpig úsztam a sárban. Ennek ellenére nem tudtam elhinni, hogy tényleg megölne. Ő nem volt gyilkos. Talán már ölt embert, de tuti arra hajt mindig, hogy ezt elkerülje. Elvégre zsaru. Na jól van, ex-zsaru, de tök mindegy, attól még az van benne, hogy ha lehet, kerülje el az emberölést. Puszta dühből meg szinte kizárt, hogy mégis megtegye.
Egyébként is, Aya Caine-t megölni?! Ne röhögtessen már! És hogy merészel ez kezet emelni rám?! Ezek a gondolatok cikáztak át a fejemen, miközben egy hirtelen mozdulattal elkaptam mindkét bokáját, hogy lendületből kirántsam alóla a lábait. Ha sikerült, fél lábbal rátérdeltem a mellkasára, és egy pisztolyt nyomtam a torkához, ha nem, csak felálltam, és úgy szegeztem rá a fegyveremet. De az biztos, hogy már messze nem éreztem magam olyan barátságos hangulatban, mint eddig.
-Meg akarsz dögleni, te seggfej? - csattantam fel. - Még egyszer próbálj megütni, és esküszöm kibelezlek! Qrvára van jobb dolgom is, mint egy ilyen baromállattal kolbászolni, de sajnos te vagy az egyetlen telepata ismerősöm, akinek még zsernyák tapasztalata is van. És ha azt hiszed, hagyom Mike-ot meghalni, csak azért mert ezeknek muszáj pont akkor pattogni, amikor ő is szolgálatban van, nagyon tévedsz. Mit akarsz, mi? Még több pénzt? A múltkor már így is kisebb vagyont hagytam ott neked a kocsidban, amit rohadtul visszavittem neked! Védelmet? Infot? Tegyek el valakit neked láb alól? Vagy azt akarod, hogy könyörögjek?!
Eddigre kcsit már remegett a kezem a felindultságtól, elvégre most mégiscsak Mikey élete forgott kockán. Neki azonban nem szólhattam, mert akkor rendőri kötelességének érezte volna, hogy ő maga tegyen valamit az ügyben, ezek pedig nagyon veszélyes manusok voltak, nem fogják türelmesen kivárni a figyelmeztető lövéseket.
-Ne játszd itt nekem a sértett királylányt, amiért hazudtam neked, csak mond, hogy mit akarsz, aztán induljunk! De figyelmeztetlek, hogy az első gyanús mozdulatra péppé zúzlak, most csak azért vagyok ennyire türelmes, mert ha velem jössz, nem akarlak legyengíteni.