Játszótér

Ma elég korán végeztem bent a melóval, mert hála az égnek King szabadságon volt, így már öt óra felé otthon is voltam, és boldogan léptem be azt ajtón, hogy végre magamhoz ölelhessem Aya-t és egy jót hancúrozzunk, kihasználva, hogy ma nem vagyok fáradt és elgyötört, mint oly sokszor a múlt héten, de csalódottan vettem tudomásul, hogy azén egyetlenem nincs otthon, bár a nyomokból ítélve nem mehetett el olyan régen.
Örömmel láttam, hogy anyám főztje azért ízlik neki, mert a csirke alaposan fogyóban volt a hűtőben.
~ Biztos valamelyik haverjával találkozik. Néha ki kell engednie a gőzt. ~ nyugtattam magam. – Vagy esetleg Lynn-hez ment, mostanában olyan jól kijön azzal a kis lurkóval. ~ mosolyodtam el, ahogy eszembe jutott a látvány.
~ Na mindegy, biztos hamarosan megérkezik, addig barangolok egy kicsit a neten, úgy is rég volt alkalmam megnézni mi történt New Yorkon kívül. ~
Lezuhanyoztam, majd csak úgy egy szál bermuda gatyában, mivel dög meleg volt, bekapcsoltam a gépet, miközben magamhoz vettem egy csirkecombot és egy doboz hideg sört.
Mivel láttam hogy üzenetem jött, először az néztem meg.
~ Hmm! Nem ismerős, aki küldte. Annyit hallani mindenféle hülye vírusokról mostanában, és hogy ne nyissunk meg olyan címről jött cuccot, amiről nem tudjuk kicsoda, vagy micsoda…..Megnyissam? De, hát azt írja, hogy meglepetés ajándék nekem! Olyan kíváncsi vagyok, hogy mit küldhettek! Áááá! Majd ha valami vírus, megkérem Seant- hogy segítsen, de muszáj megnéznem. ~
Aztán csak ültem ott, mint akibe belevágott a villám és még rágni és nyelni is elfelejtettem, ahogy a képek peregtek a szemem előtt, még jó, hogy a hangszorók ki voltak kapcsolva.
Nem is hallottam, hogy bejött valaki a lakásba, csak a férfi hangra lettem figyelmes és hitetlenkedő szemeim nem mást pillantottak meg, mikor felnéztem, mint azt aki a monitoron éppen nagyban élvezkedik azon a nőn, akiért én az életemet is odadobtam volna és aki ott kéjes örömmel viszonozza ennek a ……a féregnek a csókjait.
Lassan, nagyon lassan letettem a csirkét az asztalra és felálltam, miközben az agyam úgy kiürült, mint egy trezor a bankrablás után.
- Emlékezni? Hát hogyne emlékeznék, hiszen most is pont az ő pucér seggét látom magam előtt……….a tiéddel együtt. – szólaltam meg halálos nyugodtsággal a hangomban.

Az orromat megcsapta Mike tusfürdőjének ismerős illata, én pedig magamban átkozódtam, hogy nem voltunk gyorsabbak, akkor zuhanyozhattunk volna együtt. Mármint kettesben, Gordon max. kint támaszthatta volna az ajtót! Viszont hamar eszembe jutott, hogy az is nagyon szerencse lesz, ha Mike még egyáltalán hozzám szól, nem hogy közös zuhanyzásra adja a fejét! Kivéve, ha nem tud semmiről. Végül is elképzelhető, hogy nem látta a hanta videót. Az a szemét Média! Az a rohadt kis mocskos görcs! Miért is nem kaptam le időben? (pisztollyal!)
Sajnos amitől tartottam, megtörtént. Már az arckifejezéséből is láttam, hogy nincs mese, Mike megnézte a felvételt. Ráadásul egy szál gatyában, amitől egy kicsit megremegtem, és a szám már a szokott kéjes vigyorra kezdett húzódni, de aztán megembereltem magam, és a sürgetőbb problémára koncentráltam.
-Édesem, nyugodj meg - kezdtem, s közelebb léptem hozzá. - Ez nem az, aminek látszik, ilyesmi sosem történt meg. Csak egyszer együtt dolgoztunk egy ügyön, amiről nem beszélhetek neked. És lekapott minket egy biztonsági kamera. Ma pedig ismét volt egy közös ügyünk, amiről nem beszélhetek neked, és ott egy mutáns bosszúból azért, amit tettünk, és amit sajnos nem mondhatok el, kissé átcsinálta a felvételt, hogy olyan legyen, mintha szexeltünk volna, aztán feltette a netre. A neve... nem mondhatom meg. De így történt. Tudom, hogy most sokkhatás alatt vagy, de hidd el, sosem csaltalak meg. Amit most sajnos végignéztél, az csak annak a mutánsnak, meg legfeljebb az ő hülye fejében létezik - mutattam Gordonra.
Ha tudtam is, hogy ez volt az igazság, és Mike-nak hinnie kell nekem, azért rendesen kiszáradt a szám az izgalomtól, ezért lecsaptam a maradék sörére, aztán, hogy még jobban megnyugtassam magam, egy szál cigire is rágyújtottam.
-Hülye egy helyzet, de nekünk se tetszik, hidd el, elvégre a mi pucér seggünket bámulja az egész világ. Jaj, kapcsoljuk már ki!...
A hangfal azonban közel volt az egérhez, így mielőtt kikapcsolt volna a gép, véletlenül hozzáütődött a kezem a bekapcsoló gombjához, így még hallhattuk, ahogy Gordon lihegése és nyögései közben felsikoltottam, hogy ,,Óóó, igen, mééég!" Mármint dehogy sikoltottam fel, ez az egész meg sem történt, de akkor is!
-Hát nekem a belem fordul ki! - morogtam, mikor végre elhallgatott a felvétel, és a képernyő is elsötétedett, én meg mélyet szippantottam a cigimből.
Megpróbáltam megsimogatni Mike arcát, bár nem voltam biztos benne, hogy engedi.

Nem tetszett, ahogy Aya tálalta a dolgokat. Én jöjjek ide és húzzam ki a szarból, csak mert állítólag barátok vagyunk, vagy mi a szar. De ő azért simán rám veri a balhét, hogy ilyesmi az én fejemben előfordulhat. Jó, nyilván ez igaz, de ha egyszer most védeni jöttünk a másik seggét, akkor ne uszítsuk már egymásra Mikey fiút...
Persze tudtam, hogyan álljak bosszút. Mit érdekelt engem, hogy Mike dühös lesz rám? Ugyanazt a kiképzést kapta, mint én. Ráadásul én még telepata is vagyok. Nem volt igazán félnivalóm.
- Azért ez így ebben a formában nem igaz, Aya... Ha már őszinték vagyunk, legyünk teljesen őszinték, nem? Szóval történtek dolgok... De eddig már nem mentünk el a valóságban - mutattam a képernyőre - És az egész amúgy is csak egy félreértés meg egy ostoba véletlen együttes hatása volt, ugyebár. Tehát az, hogy ennek a videónak egy része igaz, ne befolyásolja az érzéseidet, oké? A csaj téged szeret, és én soha nem döngettem meg. Nem mondom, hogy nem volt róla szó, de végül nem lett belőle belőle semmi.
Közben aggodalmas képpel néztem Ayára, és a lehető legaggodalmasabb telepatikus hangomon kérdeztem tőle:
Így jó lesz? Erre gondoltál?

Megvallva Őszintén egy kicsit kábán hallgattam Aya magyarázkodását, mert egyrészt kicsit zavarosnak tűnt ezzel, az „ezt nem mondhatom” meg dologgal, amitől olyan se füle, se farka lett, és ezt egy zsarunak így elmondani nem szerencsés, főleg egy féltékenynek nem, aki épp most szembesült azzal, hogy a legdrágább szerelme megcsalja azzal a mocsokkal, aki most itt jópofizik előtte. Másrészt nem is igazán tudtam rá figyelni, hiszen egész végig csak az zakatolt a fejemben, hogy ez képtelenség és, hogy az, amit a hűzőben találtam, ezek szerint nem valami kecseszett tréfa, hanem a színtiszta igazság, és akkor én ezek szerint egy hatalmas balfácán vagyok, akin most biztos magukban röhögnek.
Ekkor szólalt meg Gordon koma, akinek jobb lett volna, ha megmarad csendes szemlélőként, mert nem kellett volna még meg is erősíteni abban a hitben, amiben eddig próbáltam megingatni magamat, hiszen annyi mindenen mentünk keresztül és annyira jók voltunk együtt, és annyira jó volt a szex is, hogy……
- Hogy akkor mi volt a baj? – csúszott ki hangosan a számon, ami már nem fért a fejembe.
- Neked haver nem osztottak lapot. – néztem rá sötéten, miközben azon töprengtem, hogy milyen halálnem is lehetne elég büntetés, amivel kinyúvasztom ezt a perverz állatot, aki idejön, hogy a képembe dörgölje a felszarvazásomat, ah még a videó nem lett volna elég.
Azt sem vettem észre, hogy Aya kikapcsolta a filmet, habár a hangokra összerezzentem, mint akin korbáccsal vágtak végig.
Mikor hozzám akart érni, elrántottam a fejem és a kezébe nyomtam a már összegyűrt cetlit.
- Gondolom, akkor erre is van valami hasonlóan meggyőző magyarázatod, édesem!
Ez volt az a papír, amit a hűtőben találtam, mikor hazajöttem és amit akkor simán valami sületlen tréfának tartottam, csak most más értelmet nyert a képek ismeretében.
("Ha azt mondom, öt, akkor az nem ötven. Tanulj meg számolni, kislány! De lásd, kivel van dolgod, ha így erősködsz, elveszek még ötöt. Titkos szeretőd (bocs, Mike, hogy így kell megtudnod): Gordon")
Majd megkerülve a lányt pár lépést tettem a férfi felé.
- Ugye tudtad, hogy Aya és Én együtt vagyunk? – kérdeztem halkan, de jégcsapok lógtak a szavakon. – És mégis bepróbálkoztál a kis mutáns trükköddel? Azt hiszem most talán nekem is kéne mutatnom neked valamit Gordon magánnyomozó és farkaló művész úr. – sziszegtem a képébe.

-Te kretén állat! - morogtam oda Gordonnak.
~Téged utálhat, te seggfej, és ne mond nekem, hogy nem álmodozol a csupasz seggemről, úgyhogy ne játszd itt a szentfazekat! De most ezt muszáj volt, te nagyon barom???~
-Nem volt semmi baj, hidd már el, hogy nem csináltuk - ráztam a fejemet, most már egyre kétségbeesettebben, és beledobtam a csikket a sörös dobozba, amit meg az asztalra vágtam. - Te komolyan azt hiszed, hogy megcsalnálak? Tényleg megfordult a fejedben, hogy ilyet tennék veled? Szivi, egyrészt szeretlek, másrészt meg nem vagyok egy utolsó rib@nc!
De aztán előkerült az a papírszelet, amiről egészen addig nem tudtam semmit. Most kidülledt szemmel olvastam a sorokat, aztán dühösen Gordonhoz vágtattam a képébe lobogtatni a levelet.
-Mi a szar ez? - üvöltöttem. - Közel sem érsz meg ötvenezret, úgyhogy hamarabb másznál ki a sz@rból, ha megragadnád az ilyen ritka lehetőségeket! Ja, igen... várj csak... és mi az, hogy titkos szerető?! Mekkora balf@sz vagy, hát velem poénkodhatsz, de arra nem gondoltál, hogy itt ketten élünk?
Nagyot sóhajtottam, és imét Mike felé fordultam.
-Oké, bébi. Ennek a görénynek itt rémes a humorérzéke... na jó, ez azért nem teljesen igaz, valójában elég jó fej, csak éppen egy érzéketlen tapló. De te sem gondolhatod komolyan, hogy lefeküdtem vele. Azok után, amiken keresztülmentünk együtt azért bízhatnál bennem egy kicsit jobban.
Fáradtan roskadtam le az ágy szélére, és idegesen dörzsöltem meg az arcomat a két tenyeremmel.
-Nehogy leálljatok itt bunyózni, mert ha én szedlek szét titeket, az mocskosul fájdalmas lesz - morrantam rájuk. - Oké, Mike, akkor elmondok mindent, te akartad. De csak, hogy tudd, nem mint élettársamnak, hanem mint zsarunak nem mondtam el neked, mert nem mondhattam el neked. Nagy különbség. Csak az erkölcsi dilemmától akartalak megóvni.
Vettem egy nagy levegőt, és olyan gyorsasággal kezdtem el darálni, hogy amíg a végére nem értem egyszer sem kellett levegőt vennem, de nem is fuldokoltam.
-Tehát az egész ott kezdődött, hogy meg akartam figyelni Kinget, hogy biztos nem sántikál valami rosszban, azután, hogy megszöktünk a börtönből, meg az sem lett volna mellékes, hogy esetleg találunk róla valami kompromittálót. Ehhez kellett Gordon. De ugyanazon a napon történt valami furcsa. Emlékszel, még fel is hívtalak, hagytam neked hangüzenetet. Valahogy a képeségeink kicserélődtek, én az övét kaptam meg, ő meg egy másik mutánsét, aki a hangulatokat tudta szabályozni. De persze a hülyéje nem tudta egyből profin használni, ezért, amikor megláttuk, hogy a mellettünk lévő kocsiban kufircolnak, felteszem, begerjedt, s ez átragadt rám is. Rendben, beismerem, csókolóztunk, de véletlen volt, egyikünk se tudta, miért csináljuk, az a barom képesség volt az oka, amit ez a még nagyobb barom nem tudott rendesen irányítani. Ekkor kapott le minket a rendőrség előtti biztonsági kamera. Most pedig egy bűnöző bandával számoltunk le, akik a munkahelyedet akarták felrobbantani, de mi gyorsabbak voltunk, úgyhogy mi robbantottuk fel őket. Itt volt az a mutáns, aki Kirk is, meg Média is, és hozzáfér az agyával bármihez, ami a média csatornáin folyik, még továbbítani és manipulálni is tudja. Ő küldte ezt bosszúból, mielőtt meghalt, de természetesen átrendezve az egészet. Ezt a cetlit meg tényleg Gordon hagyta itt a pénzzel együtt, amit ezért a melóért kapott volna, csak úgy látszik, sokallta. Egyesek nem tudják, mi a jó nekik.
Intettem, hogy vége van a mesének. Elmondtam mindent őszintén, már csak az volt a kérdés, hogy Mike elhiszi-e.

Kihúztam magam teljes, majdnem két méteres magasságomban. Vállam széles volt, és ha nem is voltam épp egy óriás, azért Mike fölé magasodtam.
- Nem érdekel, kinek osztottál lapot, ostoba zsaru! - mennydörögtem - Magasról leszarom, mit gondolsz, világos? Nem vagyunk barátok, de nem dugtam meg a nődet! És tudod, mit? Nem rajtam múlt, seggfejkém! Ez a kiscsaj, fene se tudja, miért, de kurvára szerelmes beléd, úgyhogy leszel szíves legalább annyira méltatni, hogy bízol benne, különben szétrúgom azt a hülye zsaru seggedet, világos?!
Ezután következett Aya hadaró kis beszéde.
- Akkor most boldog vagy? - morrantam Mike-ra - Mindent tudsz. A kiscsaj a lelkét kiteszi, hogy megváltozzon, és simán kinyír érted egy rakás embert. Mi a faszt akarsz még, te idióta? A cetli meg poén volt, istenem, nem igaz, hogy neked még humorérzéked sincs... Na, akarsz még bunyózni? Mert állok elébe, felidegesítettél, hülye gyerek!
Ahogy láttam, nagyon is, mivel az egyik könnyű kis műanyag hangszóró a gép mellől kitépte magát a számítógépből, és Mike tarkójának csapódott.
- Hop... Esküszöm, ez nem direkt volt. Mondtam, hogy felidegesítettél.

Ahogy Aya kiakadt a papírlapon, kicsit felrázott a zombi üzemmódból, amiben csak gőzölgő aggyal őket szidtam és magamat sajnáltam és kezdtem kicsit odafigyelni a dolgokra.
~ Most mi van? Talán mégsem? Talán…. ~
De ot volt az a sok talán és ez még mindig nagyon zavaró volt és már kezdtem volna hajlani, hogy ésszel is átgondolom a felhozott érveket, nem csak a szívemmel és a tomboló érzéseimmel, mikor Gordon ismét kitett magáért és szabályosan beleordította a képembe, olyan hangnemben, amit még az én jó édes anyámnak sem tűrnék el.
- Most marha gyorsa tartalék üzemmódba teszed magad haver, mert azon kívül, hogy legszívesebben belverrném a képedet a telehugyozott wc csészébe, nagyon gyorsan a sitten találhatod magad, és ne hidd, hogy nem tudom elintézni pár napra az üdülésedet ott, másrészről az ÉN LAKÁSOMON NEKEM NE ORDÍTS, MINT EGY FÁBA SZORULT FÉREG! – ragadtam meg a zakója hajtókáját közben. – Majd Aya és én lejátsszuk ezt magunk között, neked kuss van pajtás! – engedtem el és ütögettem meg, mint aki valami port akar leverni róla.
Aztán már kissé higgadtabban figyeltem arra amit Aya elhadart, habár volt olyan rész, amit nem is értettem a gyors beszéd miatta, de a főbb szavak lejöttek: King, figyeltetés, képességcsere, kufircolás a kocsiban (!!!!), biztonsági kamera, banda leszámolás felrobbantással (!!!), Kirk, aki Média, bosszú, barom Gordon.
Már éppen kérdeztem volna egyet mást, még azon kívül is, hogy miért nem akarta elmondani, és egyáltalán miért nem rám bízta az ügyet, ahelyett, hogy megint belevetette magát a régi életébe, mikor megszólalt az, akinek nem kellett volna, természetesen a fogadatlan prókátor Gordon!
Készültem, hogy egyszerűen fogom és kihajítom az ajtón, amikor valami hátulról fejbe vágott.
Hitetlenkedve meredtem először a leeső hangszóróra, majd a szabadkozó férfira és éreztem, ahogy a vér kezd a fejembe szállni.
- Te…..te…..te…..megütöttél….a….saját….házamban? – szakadtak ki belőlem lihegve a szavak.
És mivel azért még nem mentek el teljesen otthonról, úgy döntöttem nem akarom tönkretenni a bejárati ajtómat, így inkább a képességemet használva átlebegtem rajta, hogy előzékenyen kinyissam neki, mielőtt egy balegyenessel megmutatom merre van a kijárat, de mikor bosszútól lihegve beléptem a testébe valami furcsa, megmagyarázhatatlan hideg érzés futott végig rajtam. (Most először jött elő a 3. képességem). Gyorsan kiléptem belőle és néztem vissza rá, vajon mi történt.

Gordon szavai megdöbbentetek. A legmélyebben megdöbbentettek, hiszen kifejezetten hízelgőek voltak. Tényleg ilyennek lát? Mármint tudom, hogy nem kedvel, de ennyire észrevette volna az erőfeszítéseket, amiket egy másik férfiért teszek nap, mint nap? Mi az isten baja van ennek?! Fejreesett, vagy mi? Na, mindegy, itt most Mike-ot kellett meggyőzni, arra meg jó volt. Talán ő is csak ezt tartotta szem előtt. Mikor azonban az én kincsem, drágám, egyetlen boldogságom megragadta a grabancánál, azonnal odaugrottam, én markoltam mag mindkettejük ingét, és oldalra lendítve a karomat kényszerítettem őket távolabb egymástól.
-Senki sem verekszik, senki sem fenyegetőzik, és SENKI SEM ORDÍT! - ordítottam magamból kikelve.
Továbbra is ott állva kettejük között összefontam a mellkasom előtt a kezemet, és ide-oda járattam köztük a pillantásomat, hol az egyikre nézve, hol a másikra. Jó két fejjel magasodtak fölém, vagyis szinte elvesztem köztük széltében is, hosszában is, de ez most nagyon nem érdekelt (mondjuk máskor is fütyültem volna rá).
-Sosem hittem volna, hogy ilyet mondok, de nincs gyilok vagy bármi más erőszakosság, oké? Szépen, kulturált emberek módjára megbeszéljük a problémát!
Miután az ágyon ülve elmondtam mindent Mike-nak, reméltem, hogy végre vége van az egész balhénak. Hiszen ebből már meg kell értenie, hogy nem történt meg az, amitől ő annyira félt. Nem reagálhat máshogy, mint ,,Ja, akkor jól van. Felejtsük el. Sört?" De nem. Abban sem voltam egészen biztos, hogy mindent felfogott abból, amit mondtam, mert már megint egymásnak estek Gordonnal, ahelyett, hogy mind kibékültünk volna. Gordon ráadásul nem csupán megint hergelte őt, de még tarkón is vágta.
-Hagyd, szivi, csak legalább olyan béna a saját képességével, mint a lopottal - legyintettem. - Tényleg nem direkt csinálta.
De persze beszélhettem én. Még a falra hányt borsó is nagy siker lett volna ehhez képest. Mindenesetre eddig még ismeretlen trükkje az én tekintetemet is vonzotta.

Ahogy Mike átsuhant rajtam, valami borzalmas történt. A félelem pokoli volt, és én biztos voltam benne, hogy ez az utolsó pillanat az életemben, azt a rohadék falat fogom utoljára látni, mielőtt valami pokolbéli szörny a felszínre vetődik, és kitépi a belső szerveimet egyenként, és egyáltalán nem gyorsan, vigyázva, hogy addig maradjak életben eközben, amíg csak lehetséges. A szívem olyan vadul vert, mintha most lettem volna túl egy maratonon, és annyi adrenalin robbant a szervezetembe, ami elég lett volna száz ejtőernyős ugrásnak is.
Aztán az érzés elmúlt, de a hatásai megmaradtak, és maradt a rettegés emléke is...
Megfordultam. Mike-ra néztem, és nem érzékeltem az arcán a döbbenetet. Csak azt tudtam, hogy bármi is volt el, ő tette, ő csinálta.
- Te... - hörögtem elhaló hangon, aztán, mintha csak leinteném, legyintettem egyet a kezemmel.
Mike bevágódott a vécé csukott ajtaján, és bár nem láttam, reméltem, hogy a csészébe ütötte a fejét.
Aya! Nem mozdulsz!
Belső hangomnak olyan parancsoló ereje volt, mint még soha. Talán félti a szerelmét, de ezt akkor sem fogja egy percen belül legyőzni. Én magam sem tudtam, hogy ekkora erő birtokosa vagyok, és talán nem is tudtam volna meg soha, ha Mike nem tette volna azt, amit.
Utána mentem a vécébe. Pillantásomra leszakadt a tartály, és rázuhant a zsarura, vízzel terítve be.
- Na, Mike, akarsz még harcolni? Mert én benne vagyok!

Aya szavai nem voltak képesek most lenyugtatni, hiszen most a kapcsolatunkat kellett megvédenem és a saját önbecsülésemet, ráadásul még igazán levezetni sem tudtam még a feszültségemet és a dühömet, ahhoz tényleg szükségem lett volna, hogy egy jó nagyot behúzzak ennek a három lábon járó csődörnek.
De azzal, hogy mikor átmentem rajta, megérintett az a fura érzés, aztán visszafordulva meg azt láttam, hogy ott áll rémülettől kigúvadt szemekkel és halálra vált arccal, gyorsan végig néztem magamon, ezzel akaratlanul is visszaalakulva normál szerkezeti alakomba, de nem vettem észre magamon semmit, hogy úgy néznék ki, mint valami rém.
Aztán meghallottam a hangját, de már abban a pillanatban megragadott valami ellenállhatatlan erő és úgy vágott be a slozi ajtaján tokostól, hogy beleremegett a ház, amiben közrejátszott, hogy volt annyi lélekjelenlétem, hogy közben megerősítsem a szöveteimet, így persze az egész olyan volt, mintha egy márványszobrot vágtak volna a helyiségbe.
Sok bajom így nem lett, habár még a wc csészét is sikerült megrepeszteni landoláskor, de még mindig a meglepetés hatása alatt voltam, hiszen legutóbb Gordon még a parazsat is alig tudta irányítani, nem hogy egy emberrel dobálózni.
Mikor utánam jött és még a tartályt is a fejemre rogyasztotta, az már azért sok volt a jóból, és sejtettem, hogy azért ennél komolyabb sérülésekre számít talán, hiszen azon kívül, hogy poros és vizes lettem, sok bajom nem lett.
- Te is, akkor ezt nem fogod zokon venni, ugye? – indítottam el beton kemény öklömet az orra felé, lehetőleg olyan gyorsan és váratlanul, hogy annak elkerülésére még a telepátiája sem legyen elegendő, majd vállal rohantam neki, mint a rögby játékosok, hogy a súlyommal egyszerűen a földbe döngöljem. Aztán ismét váltottam a szerkezetemen, hogy ha ellentámadásba menne, csak simán átzuhanna minden a testemen.
- Már hiszek Aya-nak, hogy nem feküdt le veled, mert utálja a beképzelt agyturkászokat. – lihegtem közben a fülébe.

Fogalmam sincs, hogy csinálta Mike, amit csinált. Hiszen már többször is haladt át más embereken, taktikai megfontolásból, hogy időt nyerjen, vagy csak hogy idegesítse őket. De még sohasem váltott ki ilyen reakciót. És pont Gordon! Azt ugyan nem tudom, hogy a tökös bátorsága vagy a töketlen hülyesége miatt, de nem volt az a beszari fajta. Én csak tudtam, tartottam már fegyvert a torkához. És még akkor sem látszott ennek a félelemnek a nyoma sem, pedig az konkrét életveszély volt, ahol indokolt lett volna legalább egy kicsit összetojnia magát (igen, ezt a mulasztást még mindig nem sikerült neki megbocsátanom). Most meg Mike átlebeg rajta, és olyan lesz mint aki kísértetet vagy még rosszabb: egy felfegyverzett engem látott volna? Itt valami nem stimmel!
-Na, most meg mi a pics... Hé!
Felcsattanva pattantam fel, ahogy egy láthatatlan, ismeretlen, de nyilvánvaló forrású erő bevágta Mike-ot a rötyibe szanaszét törve a berendezést, és ha Mike nem volt elég gyors, hogy megszilárdítsa magát, akkor őt is. Gordon határozott utasítása először annyira meglepett, hogy akaratlanul is engedelmeskedtem, és visszazuttyantam az ágyra. De aztán eszembejutott, hogy ez egy barom, és csak ne parancsolgasson nekem, úgyhogy ismét felpattantam, majd odalépve hátulról adtam neki egy tockost. Nem nagyot, inkább csak olyan figyelmeztetőt.
-A következő a golyódon csattan, ha nem állítod le magad. Nincs verekedés! A fenébe, figyeltek ti rám?!
Most Mike bólintott rá Gordon provokálásra, és máris kitört a bunyó, amit én általában egy vállrántással hagytam volna, mert kit érdekel, viszont az egyikük itt Mike volt, aki nagyon is érdekelt, ráadásul ez az egész a semmiért, egy hülye félreértésért, meg egy felhúzott Média miatt történt, úgyhogy végképp értelmetlen seggség volt.
-Ne akarjátok, hogy én válasszalak szét titeket, mert az marhára fog fájni mindenkinek! - toporzékoltam.
Ha nem hagyták abba, mert ezért miért is hagyták volna abba, még párszor rájuk kiáltottam, hogy engedjék el egymást, de ha nem volt rájuk hatással, vettem egy mély levegőt, és a lámpaláztól majd szétdurranó mellkassal rájuk üvöltöttem:
-Terhes vagyok!

Mike öklöse úgy ért, mintha egy betontömbbel csaptak volna arcon. Kiköptem egy adag vért, de már a földre is kerültem. Rögtön fel is pattantam, de ahogy Mike felé ütöttem, megint meglegyintett az a rettegés... Talán csak az agyam viccelt meg, talán ő akarta így. Még egy ütést már nem próbáltam meg, helyette egyszerűen ökölbe szorítottam a kezem. A padló Mike alatt az eggyel lejjebb lévő lakásba szakadt, és ha csak a zsaruk gyöngye nem tud repülni, ment ő is vele.
De persze csak nem jött össze a dolog... Még nem tudtam pontosan célozni. A padló ugyan beomlott, de nem Mike alatt, hanem egy méternyire tőle.
Közben Aya is cirkuszolni kezdett, és ekem már rohadtul elegem let az egészből.
Aya, megmondtam, hogy ne mocorogj! Te meg, főseggfej, azonnal változz szilárddá, hogy elverhesselek! Vagy ehhez is gyáva vagy?!
Bár gúnyolódtam rajta, a parancsot azzal a titokzatos erővel adtam ki, aminek az emberek engedelmeskedni szoktak.
Aztán jött Aya bejelentése, és én meglepve néztem rá. Nem tehetek róla, de kicsúszott a számon az a kérdés, ami a jellememnek a leginkább megfelelt... Nem is igen tudtam volna másként reagálni. Bár adott helyzetben Mike ezt aligha fogja értékelni...
- Terhes? Melyikünktől?

Azt hiszem ezt a verekedést már nem lehetett leállítani, hiába próbálta meg Aya valamilyen módon ezt tenni, hiszen vehemenciával kezdünk bele, mintha az életünk múlna rajta, és azt hiszem mióta az első percben megláttuk egymást valahogy ez a bunyó lógott a levegőben.
Ahogy Gordon földet fogott és meg akart ütni, keze csak átsuhant rajtam, amire megint kiült az arcára egy múló pillanatig a rémület és ez már kezdett gyanús lenni, és ha éppen nem azzal lettem volna elfoglalva, hogy laposra gyepálom, akkor meg is kérdeztem volna tőle, hogy mi a franc baja van, de most ez volt az utolsó dolog, amivel foglalkozni akartam, mert hirtelen nem messze tőlem, egyszerűen átszakadt a padló, és ez nem volt véletlen. Gordonra néztem összeszűkült szemekkel, hiszen Tamara néni, az az aranyos idős hölgy, aki épp nyaralni volt az unokáinál, biztos nem díjazta volna, ha most itthon van és a nyakába hullunk.
- Ez nagyon nem kellett volna, te öntelt kretén! - indultam meg felé, mikor meghallottam a fejemben az parancsszót és szinte mindenem beleremegett, de annyira fel voltam pörögve, hogy már majdnem leráztam magamról a bűvöletet, mikor meghallottam Aya kiáltását.
- Micsoda? - változtam vissza a saját normál testemben a döbbenettől. - Mit mondtál éde.........Hogy mi? - horkantam fel Gordon újabb beköpésén. - Ezek szerint az egész csak halandzsa volt az előbb, mégis lefeküdtetek egymással? - néztem kétségbeesetten Aya-ra, majd a kezembe temettem az arcom és lerogytam a fotel......mellé, mert az már rég nem volt a helyén. - Ó, Aya, Aya! Mit tettél velem?

Nagyon nem örültem a lyuknak a padlón, hiszen így most hallgathattuk a nyálas szappanoperákat, ha az alattunk élő nyanya hazajött. Már ezért ki tudtam volna tekerni Gordon nyakát, de amit azután mondott, miután bejelentettem a nagy hírt, már komolyan inkább magamat kezdtem volna el ütlegelni, ha egyedül lettem volna, hogy istenem, miért, miért, nem tettem én ezt meg, amikor már annyi alkalmam volt rá?
-Tudod mit, szívem? - néztem Mike-ra hűvös higgadtsággal. - Visszavonom. Öld csak meg nyugodtan.
Sajnos az én egyetlen (tényleg egyetlen!) szerelmem túlságosan komolyan vette Gordon szavait, és úgy magába roskadt tőlük, hogy ha lett volna olyanom, megszakadt volna a szívem. Így azonban csak odamentem Gordonhoz, és egy akkorát vittem be neki hasba, hogy nagyon reméltem, hogy még a tegnapi vacsiját is a nadrágjába sz@rja tőle.
-Ez most mire volt jó??? - üvöltöttem a képébe.
Aztán leültem Mike mellé a földre, lábamat kényelmesen a jókora lyukba lógatva egyenesen Tamara asszonyság lakásába, és átkaroltam a vállát.
-Édesem, Gordonnal nagyjából három hete nem feküdtem le. Ez a kis Bodwin utánzat meg öt hetes. Szóval számolj utána egy kicsit. Egyébként meg, ha tényleg nem hiszel nekem, inkább ennek a barom, idiótának, akkor ajánlanám, hogy nézd meg a rendőrség biztonsági felvételeit. Feltételezem, hozzájuk férsz. Azon láthatod, hogy mi történt, bár nem hiszem, hogy kellemes lenne még azt is végignézned. De láthatod legalább, hogy nem feküdtünk le, csak meghülyültünk attól az ismeretlen eredetű mutáns erőtől. A felvétel, gondolom én, még dátumot is tartalmaz. A gyerek azután készült, hogy kiderült, nem vagyok terhes, és örömünkben... hát ,,megünnepeltük". Jó, mi? A baba a tiéd, használd egészséggel... vagy ne... ahogy gondolod - sütöttem le a szemem elbizonytalanodva.

Mike lerogyott az a földre, én meg nem tudtam visszafogni magam, kitört belőlem a röhögés.
- Úristen, haver, melyik csetepatéban lőtték el a humorérzékedet? Értsd már meg, hogy nem dugom a nődet... Különben is, terhes, hát miféle perverz alaknak gondolsz engem? Jó, nem mondom, hogy nem volt rá példa... De nem tudtam, hogy az, oké? Aya meg... Hé... Basszus!
Aya igen erőset ütött. Szerencsére nem a testi ereje volt a legnagyobb erénye... Már ha beszélhetünk egyáltalán erényről az ő esetében. De még így is csak példátlan önuralmamnak köszönhettem, hogy nem dobtam ki az ablakon. Csakis és kizárólag azért nem bántottam, mert terhes. Vajon tényleg terhes?
Belenéztem az agyába. Basszus...
Bekaptad a legyet? Hát, de legalább tényleg nem tőlem... Izé... Sok sikert, vagy mit szokás ilyenkor mondani...
Mike-hoz fordultam.
- Na, apuka, verjem szét a hülye fejedet, vagy mára elég volt ennyi? Amúgy, lehetek a keresztapja? Nyugi, csak vicceltem... Ha megmurdeltek, nekem kéne a poronty gondját viselnem, márpedig ilyen életmód mellett nem fogtok sokáig élni... Mármint... Eh, menjetek a fenébe mindketten, hogy lennétek boldogok... Vagy fordítva, tökmindegy.
Én is lezuttyantam a földre, nem messze Ayától. De azért tisztes távolba, biztos, ami biztos.

Nem nagyon akartam már rájuk figyelni, hiszen már maga a tény, hogy az én egyetl....szóval Aya terhes, úgy mellbe vágott, hogy a szívem majd ki akart ugrani a helyéből, hiszen elsőre már az enyémnek gondoltam, de aztán megszólalt ez a marha, és......
- Most mi van? - néztem rá döbbenten, ahogy felkaptam a fejem. - Ha ezt viccnek szántad, akkor nem az én humorérzékemmel van baj, hanem a te elképzeléseddel, hogy mi számít annak! - vágtam vissza még mindig a szavai hatása alatta dühösen és bár még mindig szívesen bevertem volna a képét, most nem éreztem egy csepp erőt sem magamban, hiszen annyira vártam ezt a pillanatot, mikor....mikor Aya elém áll és megtudom, hogy....
Eközben Aya mellém ült és elkezdett logikus magyarázatokat a fejemhez vágni, ami egy idő után csak áthatolt az önsajnálat ködés, és végre meghallottam és fel is fogtam, hogy
- Az enyém a gyerek! GYEREKÜNK LESZ BÉBI! - néztem rá ragyogó szemekkel, majd felugorva a karjaimba kaptam és megpörgetve kiáltottam: - GYEREKEM LESZ! AYA-NAK ÉS NEKEM GYEREKEM LESZ!
Majd észbe kapva óvatosan letettem a földre és megsimogattam a hasát.
- Jaj, bocsáss meg drágám, nem akartam! Csak olyan boldog vagyok és elhiszem, hogy nem feküdtél le ezzel a hatökörrel, aki még mindig löki itt a süketet, ahelyett, hogy élt volna az alkalommal, és csendben elhúzott volna, mielőtt kiherélem a bunkó beköpéseiért, amivel majdnem össze ugrasztott minket. - néztem a földön ücsörgő Gordonra. - Mond te mindig ilyen halálvágyó ember voltál, vagy csak velem kivételezel?

-Gordon, ha még egyszer kiejted a szádon a ,,dugom" és a ,,nődet" szavakat egy mondatban, még akkor is, ha tagadod, esküszöm kettécsaplak! - morogtam neki, mielőtt hátat fordítottam neki.
Fáradtan sóhajtottam fel Mike kirohanására, mert ha Gordon más személyekkel poénkodott volna így, valószínűleg vele együtt röhögtem volna, de így... mondom, hogy egyszer még ketté fogom csapni! Most csak rontott a helyzeten - AZ ÉN HELYZETEMEN! Hát mégis hogy képzeli ezt? Áh, mindegy. Ez Gordon: mégis mit vártam tőle.
Aztán végképp megbocsátottam neki mindent, amikor Mike arca kivirult, s úgy tűnt végre felfogta, hogy egy lehetetlen hülyeségen aggódott, és ráadásul még a gyereknek is örült. De még mennyire. Nem tudtam nevetés nélkül megállni a pörgetést, miután pedig letett, végre hozzábújhattam, és megcsókolhattam, hogy érezze végre, még mindig t szeretem, és senki mást. Ahogy megsimogatta a hasam, kezemet óvatosan az övére tettem, hátha érzi már a gyerek, hogy a papa és a mama mindketten itt vannak.
-Hagyd, édesem - legyintettem, majd Gordonra vigyorogtam. - Ha kretén is, szeretnivaló kis kretén a rohadt perverz disznaja. És ha már úgyis itt van... öhm... tessék, szivi - húztam elő egy már erősen gyűrött fényképet a farzsebemből, és odaadtam neki. - Ő lenne az. Két napja hurcibálom magammal, és nem tudtam, hogy mondjam el. Hidd el, nem egészen így terveztem... na, de most már mindegy. Addig, ha nem bánod, én váltanék pár szót ezzel az állattal odakint a... tudodmiről - kacsintottam rá sokatmondóan. - Azt hiszem, jobban örülne, ha csak négyszemközt lennénk.
Gyermeke ultrahangos képével magára hagyva Mike-ot, kivezettem Gordont az előszobába, és komolyan néztem rá.
-Figyelj, szeretnék kérni tőled valamit, és tőled sem egészen így akartam, de... most már úgyis egészen témában vagyunk, és esküszöm, ha most elkezdesz poénkodni, hogy mégiscsak a tiéd a gyerek, én orrba nyomlak! Arról van szó, hogy Mike-kal, mint tudod eljegyeztük egymást, és még nem szóltunk erről senkinek, de kitűztük a napot is. És...
Nem is tudom, jöttem-e már zavarba ennyire életemben. Hogy egyáltalán jöttem-e zavarba életemben. Most azonban képtelen voltam ránézni, csak kapirgáltam a földet a cipőm orrával, a kezemet hátrakulcsoltam a hátam mögött, és majd megőrültem miatta, hogy pontosan éreztem, ahogy a vörös pír lávaként önti el az arcomat. Megköszörültem a torkomat, és folytattam.
-... szóval az én szüleim nem élnek már... és... te meg nekem... nincs sok barátom, de te... s elég tökös is vagy, meg minden, hogy... - Szorosan összezártam a szemem, úgy daráltam el. -... szeretnémhatevezetnéloltárhoz.
Amíg meg nem szólalt, biztos, hogy nem nyitottam ki a szemem, de még levegőt sem vettem, a kezeimmel meg olyan szorosan szorítottam egymást, hogy hamarosan el kezdtek zsibbadni. Most minden másodperc óráknak tűnt.

Jézusom... Mindig olyan lehangoló, mikor az ember lát egy másik, pont, miközben viszonylag értelmesből totál hülyére süllyed... Márpedig Mike pont ezt tette. Azt nem tudom, hogy amúgy milyen a kapcsolatuk, Aya szokott-e kedves lenni, vagy csak ráparancsol Mike-ra, mikor hazaér, hogy "Gatyát le!", de most még ő is kedves volt. Szürreális... Kedves Aya, érzelgős Mike... Tuti, hogy sose lesz gyerekem.
- Nyugi, Mike, öreg haver, csak te tudod így felbaszni az agyam. Aya, te meg ne aggodalmaskodj annyit, rosszat tesz a babának. Egy kismama különben se akarjon kettécsapni senkit. Nem illik. Na jól van, anyuka, apuka, ha ennyi volt, akkor én... Igen? Mi van?
Igazából mehetnékem volt már, de azért kimentem Ayával a folyosóra, magára hagyva az ultrahang képpel ismerkedő Mike-ot... Egyszer akkor is leverem ezt az idiótáján...
- Na mi van? - fordultam felé.
Meggyőződésem volt, hogy a mai meló utómunkálatait akarja a nyakamba varrni, mondván, hogy neki mostantól a babájával kell törődnie... De nem ez történt.
Az utolsó fél mondatot olyan gyorsan hadarta el, hogy ha nem láttam volna magam az agyában, amint öltönyben oltár elé vezetem, majd félreállok, nem értettem volna, mit akar. Először így is azt hittem, hogy hozzám akar jönni, de hála legyen az istennek, nem erről volt szó. Na az lett volna még szép...
- Én... Hát... Szóval... Ez azért egy kicsit... És Mike nem örülne... Á, hogy mennél el a jó fenébe, oké, vállalom!
Aztán olyat tettem, amit nagyon rég senkivel: megöleltem, pedig meg sem akartam dugni.
- Gratulálok - súgtam a fülébe, aztán elengedtem, felegyenesedtem és zordonan néztem rá.
Ez nem történt meg, világos?! Ha bárkinek is meg mered említeni, kiplakátolom, hogy elpirultál, világos?

Most már, hogy helyreállt a lelki békém, semmi, még Gordon piszkálódása sem tudott felbosszantani, habár, mintha ő is erősen visszavett volna a sértegetős stílusából, mióta elhangzott a varázsszó: Aya gyermeket vár!
Aztán mikor az én egyetlenem egy gyűrött képet nyomott a kezembe, amiről első ránézésre, azt hittem, hogy a Chatrina hurrikánról készült műholdkép, és már éppen meg akartam kérdezni, hogy mi a bánatot kezdjek vele, de még időben rájöttem, hogy ez nem más, mint az én kis csöppségem, az anyuci pocakjában és azonnal úgy odatapadt rá a szemem, hogy észre sem nagyon vettem, hogy közben Aya és Gordon távoztak.
Azért, mintha hallottam volna szerelmemtől némi magyarázatot, hogy valamit csinál az állattal, de ez már nem nagyon kötötte le a figyelmemet, nem úgy, mint az, hogy kivegyem abból a sok kusza felsőből, hogy hol van a bébi.
- Oké! – leheltem valahová a szobába, bár fogalmam sem volt, hogy mire válaszolok, majd leültem a szőnyegre törökülésben, azzal a komoly elhatározással, hogy mire Aya visszatér, megfejtem a rejtélyt.
- Szia aranyom! – simogattam meg a foltot. – Itt a papa.

Gordon végül csak beleegyezett. Természetesen hozta a maga bájos formáját, de én tudtam, hogy ha másra osztottam volna ezt a nemes feladatot, sírógörcsben tört volna, és addig hisztériázott meg toporzékolt volna, amíg csak megkapta volna, amire annyira vágyott. De erre a cirkuszra így nem volt semmi szükség, ez is lezsírozva, Gordon az oltárhoz vezet, yeeeha, na akkor már nincs is más hátra, mint maga az esküvő... meg a gyerek...
-Fasza... - bólintottam vigyorogva.
Már mondtam volna tovább, hogy ha vonulás közben akár csak egyszer hozzá merészel érni a seggemhez, én ott az egész násznép előtt mutatom be életem leglassabb és legbrutálisabb gyilkosságát, de az ölelése enyhén szólva is elvette a szavamat. Sután ütögettem meg a vállát, az ilyen megnyilvánulásokkal még mindig nehezen tudtam bármit is kezdeni.
-Köszi. Mike miatt meg ne aggódj - legyintettem aggodalmára, miután végre kigabalyodtunk az ölelésből. - Nem őt kell az oltárhoz vezetnek, úgyhogy ez az én dolgom. De attól még nem foglak papának szólítani, Gordie-baby - fenyegettem meg a mutatóujjam ádáz rázásával jelezve, hogy csak merjen rágondolni, és meg sem várom az esküvőt a gyilkossággal.
~Hülyének nézel, te vadbarom??? Azt hiszed, hogy nincs más vágyam, mint hogy az emberek megtudják, hogy Ayat ölelgetni is lehet??? Megvesztél?! Nem mintha bárki is elhinné. Ahogy azt sem, hogy el tudok pirulni. Mert hogy egyik sem történt meg!!!~
Hangosan azonban csak ennyit mondtam:
-Na, akkor húzhatsz a francba. Jó éjszakát!
Visszatérve a szobába hátulról közelítettem meg Mike-ot, és nyomtam egy puszit a vállára.
-Mi a jó francot tudsz ezen annyit bámulni? Ez itt a méhem meg egy kis babszem. Nem mintha tudna integetni, vagy valami.
~Remélem, még csak nem is sejti, hogy ebben a két napban, amikor csak tudtam, elővettem, és le nem vettem róla a szemem.~
-Jézusom, sosem hittem volna, hogy én ilyet is tudok - simogattam meg a hasam. - Azt hittem odabent is legalább taposóaknákkal vagyok kikövezve, meg sem fordult a fejemben, hogy egy kiskölök megmarad ott. De hát az én kölköm - vigyorodtam el büszkén, ahogy lenéztem, mintha a hasfalamon át már láthattam is volna a kis lurkót.
Nemsokára azonban mással is kellett foglalkoznom, ezért megkértem Mike-ot, hogy most egy kicsit hagyjon magamra. Az erkélyre mentem, és egy székre támasztottam Priscilla Jones újságból kivágott fotóját, majd mécsesekkel stb. kis egyszerű otthoni oltárt kreáltam. Nem voltam vallásos a legkisebb mértékben sem, az emberi elvakult ostobaság egyik ékes bizonyítékának találtam mindig is. Most azonban mégis letérdeltem az oltár elé, összeérintettem a tenyereimet, meghajtottam a fejemet, és imádkoztam Priscilla lelkéért, még akkor is, amikor az arcom már ki sem látszott a tengernyi könnycsepp alól...

//Köszönöm a játékot. Nagyon élveztem //

Elvigyorodtam.
- Ne félj, Mike miatt egyáltalán nem szoktam aggódni. Nem egy ijesztő jelenség...
A gondolatait olvasva megtudtam ezt-azt, de ezekre nem válaszoltam. Miért tettem volna? Úgyis tudta volna, mit akarok mondani... Még hogy én vágytam erre... Ez nem jelentett többet, minthogy esetleg nem árulom el őt, ha nem fizetnek eleget. Ennyi és nem több.
- Húzok, hülye liba. Jó éjt!
Azzal otthagytam, hadd legyenek ma estére boldog pár.
Nem mondtam el nekik, amire én jöttem rá. Először csak dacból, és azért, mert úgy gondoltam, ráér. Talán majd egy másik napon. Még tőlem is nagy taplóság lenne elrontani a napjukat ezzel.
Inkább beszálltam a kocsimba, és elhúztam, ahogy Aya is kérte, a fenébe. Rohadt hosszú volt ez a nap...

//Én is köszönöm!//

Merengésemből Aya csókja és kérdése zökkentett vissza a valóságba.
- Mi az, hogy mit? Hát ez a csöppség az enyém….a miénk édesem, még, ha jelenleg nem is látom, hogy hol van, de tudom, hogy itt.
Majd Aya ujját követve, már kezdett körvonalazódni, hogy miről is beszél.
- Aha, tehát a babszem a mi lurkónk. Nagyszerű! – vigyorodtam először a képre, majd Aya-ra és csókoltam meg hosszan és forrón.
És bár egy zsarut nem lehet ilyen könnyen becsapni, azért nem akartam zavarba hozni, azzal, hogy megmutogassam, milyen gyűrött is ez a kép, ami bizonyítja, hogy hányszor és hányszor vehette elő.
- Igen, édesem. – simogattam meg én is a pociját. – Te leszel a legjobb anyuka meglásd és nálad lesz ez a csöppség a legnagyobb biztonságban odabenn. – adtam puszit a hasára, remélve, hogy a kis lakó is érzi a szeretetemet.
Aztán kicsit kezdtünk magunkhoz térni az aufóriából és ekkor tudatosult bennem, hogy kissé romos lett a lakásunk, így engedve Aya kérésének, aki egyedül akart lenni egy kicsit, én meg elkezdtem rendet rakni, meg felhívni pár szakembert, elsősorban egy asztalost és egy kőművest, remélve, hogy mire Tamara néni hazajön a nyaralásból, addigra észre sem fogja venni, hogy pár napig hiányzott a mennyezete.
Minden esetre közben felhívtam anyámat is, hogy valakinek még el tudjam ujjongani a jó hírt.

//Köszönöm én is – nagyon jó volt //

/Sebinek/
Érdekes volt Sebivel az út a városba, bár valamiért olyan feszültnek éreztem egy kissé a légkört köztünk. Nagyon kedves volt velem, de mindig meg merevedett egy pillanatra mikor hozzá értem. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy a kedvessége ellenére ő még mindig fél tőlem. Elvégre ma megtámadtam és majdnem végeztem vele. Mint mondtam ő mégis kedvesen foglalkozott velem és lelkesen magyarázta útközben a látni valókat.
Végül mikor meg láttam egy játszó teret elengedtem Sebi kezét elengedve sétáltam az elhagyatott játszótérre. Hirtelen emlékek rohantak meg. Amikor először ilyen helyen jártam az nagyon kellemetlen volt. A mai napig emlékszem arra az elkeseredett dühre amit akkor éreztem mikor láttam a többi gyereket. Ők boldogan játszottak, rohangáltak ha lehorzsolták magukat picsogva rohantak az anyukájukhoz, aki csitítólag ölelt őket magukhoz. Dühös és elkeseredett voltam, mert ők játszhattak, és őket szerették. Mivel érdemelték ők ki ezt a szeretetet, ezt a törődést és boldogságot? Mikor nekem csak fájdalom és szenvedés jut. Így mikor az egyik kislány jó szándékúan oda lépet hozzám a babájával, hogy játszani hívjon nem bírtam uralkodni magamon. A karmaimmal szabdaltam szét a játékát. Mielőtt még jobban el ragadhatott volna a düh az ügynökök közbe léptek. Nem tapadt az ártatlan vére a kezemhez.
Míg ezen sötét emlékek járnak a fejemben a hintához sétálok, és bele ülve lassan lökni kezdem magam, éppen csak himbálózva. - Tudod... még sosem voltam önszántamból játszótéren. Csak kiképzés gyanánt vittek el egyre. Vagy amikor az egyik maffia főnök lányát kellet eljátszanom az ember rablóknak. - Mondom lassan a láncba kapaszkodva Sebinek.

Nem tudtam mire számítsak Laurával kapcsolatban, ha kimegyünk kicsit sétálni, szórakozni, jól érezni magunkat, hiszen annyira összetett személyiség volt. Egyik pillanatban olyan, mint egy tíz éves kislány, a másikban meg egy élesre fent kés, aki megijesztett, hiszen nem tudtam, hogyan fog reagálni váratlan helyzetekben és nem szerettem volna, ha neki vagy esetleg másnak baja esik.
Aztán meg ott volt a hozzám való vonzódása, ami nem mondom nagyon is jól esett és dagasztotta az férfiúi büszkeségemet, de nem tudtam, hogy ez tényleg nekem, a férfinak szól, vagy csak a barátnak, aki segített neki. Nem akartam megbántani, hogy én is megsebezzem a lelkét, mint oly sokan, ezért igyekeztem kissé tartózkodóbb lenni, hogy jobban kiismerjem őt.
Nem volt határozott célunk, hogy hová is menjünk, így csak lófráltunk és nézelődtünk addig is míg nem találunk egy fagyizót vagy valami hasonlót, de mikor Laura meglátta ezt a játszóteret elengedte a kezem és az egyik hintához szalad, majd beleülve lökni lengedezni kezdett. A szavai őszintén megleptek.
- Nem? Tényleg? Hát ez nagyon szomorú. – néztem rá megértően, majd vigyor ült az arcomra és lökni kezdtem. – Akkor használjuk ki, hogy most nincs itt senki és érezzük magunkat jól. Akár még homokozhatunk is. – kacagtam fel vidáman és megpróbáltam őt is jókedvre hangolni. – Ne törődj a múlttal Laura, most engedd el magad és szórakozzunk!
Talán a kissé hűvösebb idő miatt, de tényleg csak mi voltunk itt most, így nem zavartattam magam és csak löktem őt egyre magasabbra.
- De azért szólj, ha nem tetszik valami. – kértem mosolyogva.