Játszótér

Van annak egy nagy előnye, hogy látod valakinek a gondolatait, azon kívül is, hogy tudod, mikor akar átverni. A szándékait is érzékelheted, ha elég ügyes vagy. Én pedig elég ügyes vagyok, ezért még épp idejében léptem hátra, és a kiscsaj nem tudott a földre vinni. Azt viszont ár nem tudtam megakadályozni, hogy stukkert rántson. Nemhogy inkább az én fegyveremmel játszadozna... Szóval farkaszemet nézhettem egy pisztoly csövével. Nagy szám, mutass valami újat...
- Ha ki akarsz nyírni, húzz sorszámot, bár tény, hogy a többiekhez képest per pillanat elég nagy előnyöd van. De persze lehetséges, hogy most is te vagy nagyobb veszélyben...
...nem igaz? És most tedd el szépen a fegyvert!
Hangomnak megint az a kemény, parancsoló éle volt. Ez után szokták az emberek többnyire azt tenni, amit mondok nekik. Bár ebben az esetben nem túlzottan bíztam benne. Az volt a tapasztalatom, hogy az Ayáhozu hasonló fafejekre kevésbé hat ez a parancsoló erő. Meg aztán, ahogy egy egyszerű embernek nem tudom megparancsolni, hogy ne vegyen levegőt, úgy Ayát is képtelenség rávenni arra, hogy ne hadonásszon fegyverrel... De egy próbát azért megér.
Megvártam, mi lesz a végeredmény, és csak azután válaszoltam.
- Nem szoktam védelmet kérni olyanoktól, akiket szó szerint két gondolattal ki tudok nyírni. Legfeljebb golyófogónak lennél jó, de ha már ilyesmiben gondolkodunk, inkább tartanálak ágymelegítőnek. Ami a kocsimat illeti... Hagyjuk, jó? Visszahoztad. Igaz, hogy előtte elloptad, sőt, mi több, vezetni merted, de hát oda se neki, barátok között elmegy, nem igaz?Engem nem érdekelnek a zsaruk, kidobtak, rémlik? Felőlem ott döglenek meg, ahol vannak. A te Mike-odért esetleg keresztbe tennék két pálcikát, ha nem túl veszélyes, mert volt gy közös ügyünk. Sőt, ha jobban belegondolok - mértem végig a lányt - Majdnem kettő. Szóval szerintem kezd a könyörgéssel, aztán ha abban elég ügyes vagy, a többit majd meglátjuk.
Élveztem, hogy szüksége van rám. Pokolian élveztem. Nagyon hiányzott már, hogy valakinek végre én diktáljam a feltételeket.

-B@zd meg, Gordon, tudod, hogy nem öllek meg! - szűrtem a szavakat a fogaim között. - Azoknak az időknek vége, téged meg egyébként se ölnélek meg. De fogd már fel, hogy most nagyon nagy szarban vagyunk, és ha ezek az állatok végeznek azokkal a zsarukkal, ki tudja, ki lesz a következő célpont? Gondolod, hogy ott megállnak? Az ilyen elmebajos seggfejek csak ürügyet keresnek rá, hogy tombolhassanak.
Hallottam persze az utasítását, és rendes körülmények között elküldtem volna a jó fenébe, hogy csak ennek és annak parancsolgasson, akik rejtélyes módon mind a seggében tanyáztak, de most csak idegesen forgattam a szemem, és a helyére löktem a pisztolyt.
-Már el is felejtettem, mennyi tudsz nyivákolni - morogtam, ahogy újra felvetettem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.
Ezt csak megerősítette a folytatás, ahogy megingatott abban a kijelentésemben, hogy már nem ölök, de őt nem is ölném meg. A mocsok nem hogy egyfolytában célozgatott arra a bizonyos alkalomra, amikor majdnem szexeltünk egy ordenárét, de még mindezt látható élvezettel is tette.
-Ó, hogy az isten rogyassza rád az eget, hát azt hiszed, engem érdekelnek a zsaruk? Szívességet tesznek vele, ha kinyírják őket, legszívesebben beállnék közéjük ritkítani a soraikat, de nem lehet. És ha megteszik, Mike is meghal. És én azt nem hagyom. Megvédem bármi áron vele vagy nélküled, és imádnám nélküled csinálni, de sajna kellesz te is.
Ahogy meghallottam, melyik opciót választotta, a szemem csatornanyílásnyira tágult. Nem mintha komolyan mondtam volna, de ő láthatóan elég komolyan vette ahhoz, hogy ezt kérje cserébe a segítségéért.
-Te most szórakozol velem? - villant meg a szemem.
Amennyiben nem visszakozott, úgy kénytelen voltam belátni, hogy nem csak egy mérhetetlenül nagy szemét, de még ráadásul magamnak is köszönhetem, amiért ötleteket adtam neki. Én kretén idióta!
Fogcsikorgatva ereszkedtem térdre a sárba, és miközben gyűlölettől izzó szemeimet nem fordítottam el egy pillanatra sem Gordontól, szájam pedig néma szitkokat szórt felé, összekulcsoltam a kezeimet, és nagy nehézkesen kinyögtem:
-Könyörgök, Gordon, segíts nekem. Te vagy az egyetlen, aki tud segíteni, és hidd el nekem, nem is kérnélek, ha nem lenne rá igazán nagy szükségem. Ezért könyörögve kérlek, tedd meg ezt nekem.
Utána csak néztem rá odalentről, miközben összekulcsolt ujjaimmal már olyan szorosan markoltam a kezeimet, hogy elfehéredtek, mivel közben azt képzeltem, hogy Gordon nyakát szorongatom. Ha beleegyezett, morcos biccentéssel álltam fel. Ha nem, azonnal felpattantam, s nekiestem, miközben üvöltöttem, hogy ,,Te rohadék, akkor is velem jössz, még ha nekem is kell odacipelnem! Mocskos disznó!". De hogy nem térdeltem ott tovább, az biztos.

Láttam rajta, hogy idegesítem, tulajdonképpen még a gondolatolvasásra sem lett volna szükségem ehhez. Aya talán jó bérgyilkos volt a maga idejében, de hogy nem fondorlattal, hanem nyers erővel gyilkos, az biztos. Pocsék színésznő lett volna belőle, mert minden egyes érzelme egyenként, különösebb megerőltetés nélkül leolvasható volt az arcáról. Azt nem értettem, mit akar azzal, hogy engem egyébként sem ölne meg, de annak örültem, hogy engedelmeskedett, és eltette a stukkert. Lehet, hogy ez a buta liba komolyan azt hiszi, hogy barátok vagyunk? Ostoba tyúk... De ha emiatt nem lenget folyton stukit az orrom előtt, nekem aztán mindegy...
Amikor megkérdezte, szórakozok-e vele, csak a fejemet ráztam, és várakozón néztem rá. Úgy gondoltam, ha tényleg képes könyörögni a segítségért, akkor talán megpróbálhatok valóban segíteni, persze csak ésszerű keretek között. Kinyíratni nem fogom magam értük, az tuti.
És láss csodát: Aya valóban térdre borult előttem, és könyörögni kezdett. Megfordult a fejemben, hogy talán tovább szívathatnám, de aztán arra gondoltam, már ez is rohadtul nehezére eshetett. És bár nem gondoltam, hogy mi olyan hú, de nagy haverok lennénk, azért nem is utáltam, és nem akartam még jobban megalázni.
- Na jó, rendben van, segítek. De semmi életveszélyes, ha nem muszáj, és az időmet igenis meg fogod fizetni! Na halljam, mi a terv...
Volt egy olyan érzésem, hogy súlyosan meg fogom én még ezt bánni...

Ahogy beleegyezett, ismét két lábra álltam, és leporoltam a térdemet, de hamar rájöttem, hogy semmi értelme, hiszen még az is szárazabb, aki most jött ki a medencéből. Gordon megjegyzésére fennakadt szemmel, dühös szusszantással, ingerült lendülettel vágtam két oldalra a karjaimat, hogy aztán visszaejtsem őket, hogy nagy csattanással ütődjenek a combomhoz.
-Még egy ilyen töketlen barmot, mint te - morogtam. - Jó, rendben van, megígérem, hogy nem lesz nagyon veszélyes, jó? Végül is csak idióták közé készülünk, akik azt tervezgetik, hogy fognak kinyírni egy rakat másik idiótát, hogy is lenne ez veszélyes? Mond, te élből vagy ilyen hülye, vagy még rá is játszol?
Nem mondom, talán még a szokottnál is morcosabb voltam, mivel, mióta megittam azt a sört azzal a régi ismerősömmel, és megtudtam, mi készül, a gyomrom egy darab görcs volt, hogy Mike élje túl, és ne essen semmi baja, szóval a türelmem azokkal szemben, mint például Gordon, akihez eddig is rengeteg türelem kellett, még jobban megcsappant.
-Nevezz meg egy összeget. Bármennyit megadok érte, ha segítesz, de akkor igenis oda kell tenned magad, akkor is ha nagyon sok lesz a csúnya bácsi, vagy én leszek az elsődleges ellenfeled, és ne ringasd magad álmokban, könnyedén szét tudom rúgni a segged.
Kitöröltem egy nagy adag vizet a szememből, leráztam a kezemet, majd a zsebemből előhalásztam egy térképet.
-Nesze. A kis piros X-et nézd, ott vannak ők. Odamegyünk, felajánljuk a segítségünket, rólam tudják, ki vagyok, nem lesz furcsa, hogy mellettük állok, téged meg kivágtak a Fakabátok Ligájából, úgyhogy neked is van okod bőven, hogy bosszút akarj állni. Aztán szépen, óvatosan kiválasztunk egy olyan időpontot, amikor Mike nincs bent, de King lehetőleg igen. Aztán...
Itt elbizonytalanodva néztem fel.
-A büdös francba - suttogtam. - Hát ez a gyilkosság kategóriába esik, én meg azt nem csinálhatom. A rohadt életbe! Na jó, akkor - összeszorítottam a szemem, és ujjaim közé csíptem az orrnyergemet, úgy gondolkodtam -, akkor legyen az, hogy...
Felsóhajtottam. Bizony nem könnyű betartani egy olyan ígéretet, ami ennyire megköti a kezemet. Sajnálom, Mike, de nagyon úgy néz ki, hogy megint meg kell szegnem az ígéretemet. De most muszáj.
-Megpróbálhatjuk ledumálni őket, de szinte biztosra veszem, hogy nem fog menni. Viszont őket nem nagyon fogja keresni senki, és ahol meghúzták magukat, eléggé... hát nincsenek szem előtt. Gyere, elmegyünk a lakásunkra, feltankolunk némi fegyvert, és indulunk. Tizenötnél nem lehetnek többen, annyit csak lenyomunk. Mehetünk?
Egy motort loptam ez alkalommal, arra pattantam fel, hogy ő meg jöjjön utánam a kocsijával. Út közben egyre szentségeltem, amiért ennyire nem tudok hozzászokni ahhoz, hogy már nem vagyok bérgyilkos, de még csak az élet sem könnyíti meg a helyzetemet. De hát ha aközül lehet választani, hogy Mike meghal, vagy megszegem a neki tett ígéretemet, akkor mindenképpen a másodikat választom.
Mike épp dolgozott, nem volt otthon. A kulcsokat az ajtó melletti kisasztalra dobtam, aztán már mentem is nagy léptekkel a hálószoba felé, ugyanis a fegyvereket egy nagy ládában tartottam az ágy alatt.
-Most menj még el pisikélni, ha kell, út közben már nem állunk meg - kiabáltam hátra az ágy előtt térdelve, behajolva alá, hogy kirángassam a súlyos ládát. Ha nehezen is, de végül sikerült. Felhajtottam a tetejét, és felé intettem.
-Szolgáld ki magad.

A kiscsaj az agyamra mnent. Kezdtem elhinni, hogy tényleg olyan nagymenő, mint amilyennek magát próbálja beállítani, mert az fix, hogy máskülönben ilyen stílussal valaki már réges-rég kitekerte volna a nyakát. Így ez a hálás feladat alighanem rám marad majd.
Meghallgattam a tervét, aztán meg sem szólaltam többet. Nem. Ez teljesen, tökéletesen hülye. Nem normális. Elvette az eszét a szerelem. És a "Hogyan éld túl" című kódex, melynek szerzője jómagam volnék, világosan kimondja: soha ne menj úgy csatába, hogy egy idióta védi a segged. Annál még az is jobb, ha egy becsületes ember véd.
Legközelebb a fegyveres láda felett szólaltam meg.
- Lehet, hogy van egy használható ötletem, olyan, amivel van egy minimális esélye annak, hogy túléljük ezt az egészet. De hidegvér kell hozzá, ész és türelem, és te mindhárommal hadilábon állsz. Na figyelj, mert csak egyszer mondom el.
Kivettem a ládából egy kézigránátot.
- Amennyiben még nem próbáltad megfőzni Mikey-nak reggelire, talán még azt is tudod, mire jó ez: robban. És ettől nekem remek ötletem támadt ám, bizony ám. Egy olyan menő arc, mint te, nyilván ismer egy-két kóza, nyugdíjas terroristát, vagy fegyverkereskedőt. Ezeket cak nem mind loptad, nem igaz? A becsületes bérgyilkos becsületes fegyverneppertől vásárol, ugyebár...
Nem voltam biztos benne, hogy vevő a gúnyolódásomra, szóval a lényegre tértem.
- Az oké, hogy odamegyünk. Az is rendben van, hogy beépülünk, jó ötlet. Én látom, ha gyanakodnak, és talán össze tudok hozni valami menekülés-félét is, ha arra van szükség. De! Nem esünk nekik, és nem is próbálunk a jobbik énjükre hatni. Hanem adunk nekik ajándékba fél kiló C4-est. Tudod, mi az, ugye? Akkor húzzál, és szerezzél, addig kieszem a hűtődet, és ha Mike hazajö9n, nem árulom el, miben mesterkedünk, majd azt mondom, a szeretőd vagyok. Szóval minden világos? Odamegyünk, behízelegjük magunkat, leteszünk egy bombát, lelépünk, és durr... Volt gond, nincs gond. Ötezer lesz előre, amúgy, és öt, ha túléltük. Csak neked. Akciós.

Ahogy végre keblemre ölelhetem a sok régi jó barátot, máris rózsásabban láttam a helyzetet. Meg persze, hogy a nagy melák segített. Egészen felélénkülve válogattam, de azért miközben felcsatoltam a tokokat, szíjakat, amikbe aztán mentek a fegyverek (pisztolyok, kések, dobócsillagok, fojtózsinór és az én imádott Krinkovom) odafigyeltem arra is, amit Gordon mondott. Nyilván hozta a szokásos leereszkedő stílusát, de már hozzászoktam. Na, persze azért meg sem süketültem.
-Te aztán nem vagy semmi - biccentettem elismerően. - Itt térdeplek egy halom fegyver között, és te képes vagy beszólni. Hát tudod, bármilyen lenyűgöző is a nulla életösztönöd, azért ezt odabent ne felejtsd majd el kislángra kapcsolni, mert ők nem lesznek olyan kedvesek, mint én.
Az ötlete persze használható volt, de azért volt egy pár buktatója is. Azért örültem, hogy annyira benne van, hogy még az agyát is hajlandó megerőltetni annak ellenére, hogy ez marha nagy erőfeszítésébe kerülhetett.
-Akkor már csak azt érd el, hogy mind egy helyen legyenek, hogy akik kint kémkednek, visszajöjjenek. Nehogy azt hidd, hogy robbantasz egyet-kettőt, és azzal minden meg van oldva. Ez egy akciófilm lezárásának jó... meg mondjuk az elejének is... de mindegy, szóval ott bent vannak vagy tízen-tizenöten. Őket mondjuk sikeresen berobbantjuk, bár az is szép menet lesz. De odakint még szerintem lehetnek vagy hatan. Ha jól tudom, ketten őrködnek, és hárman vagy négyen folyamatosan figyelik a rendőrséget. Nem csupán az épületet, de az embereket is, elsősorban Kohlert. Őket is el kell intézni. És tudod, egy csomó név nélküli senki nem hiányzik senkinek, eltart egy darabig, amíg rájuk találnak. Viszont egy robbantásra összecsődül a fél város. Ha nem az egész.
Felálltam, elővettem a telefonomat, és beütöttem az egyik fegyverkereskedő számát, aki itt dolgozott a környéken.
-És fegyvert sosem lopok, pontosan szeretem tudni, hogy mivel dolgozom... Hallo, Millie? Szükségem lenne néhány C4-re... Azonnal... Ugyan már, biztos meg tudod oldani, tudom, hogy imádsz... na ugye... Mikorra tudod?... Túl késő... még... még... oké, ennek így nincs semmi értelme. Tíz perc múlva ott vagyok... Angyal vagy, köszi!
Magamhoz ragadtam a kulcsokat, és indulni készültem, de előtte még előhúztam a nadrágom egyik buggyos zsebéből egy nejlonba csomagolt borítékot, ami így megúszta teljesen szárazon. Odadobtam Gordonnak.
-Nesze. Nem hittem volna, hogy ilyen olcsó rib@nc vagy, úgyhogy ötven van benne. Tartsd meg, hátha felmennek a guminők ára.
Lábbal visszalöktem a ládát az ágy alá, aztán felhúztam egy dzsekit, hogy takarjam a nálam lévő fegyvereket.
-És Mike nem fog hazajönni, hol van még a műszakja vége, de egyébként se venné be a szerető dumát. Ő tudja, mi kell egy nőnek, úgyhogy fél perc alatt levágná, hogy te nem jelentesz rá veszélyt, kicsi pöcök. Egyébként szolgáld ki magad, tegnap volt itt Mike anyukája, úgyhogy tele van a hűtő finom kajával, és délelőtt sörből is betáraztam.
Kisiettem a szobából, kinyitottam az ajtót, gúnyos mosollyal dobtam még neki egy csókot...
-Szia, drágám, máááris hiányzol!
...aztán kisiettem az utcára, hol még mindig szakadt az eső. A fegyvervásárlást gyorsan lebonyolítottam, ebben a nőben még sosem kellett csalódnom. Összesen nyolcat tudott C4-ből összeszedni nekem, ami remek volt. Megígértem neki, hogy igyekszem többet vásárolni nála, mert az utóbbi időben tényleg eléggé ritkán fordultam meg nála, aztán már robogtam is haza, nehogy Gordon még ötjegyűre rúgja a telefonszámlánkat a Forró Dróttal.
-Nesze - tettem le elé a dobozt. - Mázlid, hogy gyereknap van, úgyhogy csinálhatjuk, amit mondtál, de vattacukrot már nem kapsz.
Indulás előtt még gyorsan átöltöztem a fürdőszobában, mert az eső már kezdett alábbhagyni, így már értelme is volt, aztán újra felcsatoltam a fegyvereimet, és szárazon, lófarokba kötött hajjal ismét előjöttem, hogy végre elinduljunk.

Bármily meglepő is, úgy tűnt, a kiscsaj felfogja, amit mondok neki, sőt, mi több, még egyet is ért vele. Ez vajon új mutáns képesség nála? Végre megtanult hallgatni az okosabbra... Máshogy nem lehet, ez nála mutáció. Tuti.
Figyelmesen hallgattam végig, amit mond, aztán elmosolyodtam.
- Drága, buta kis Aya... Tudod, mi történik a kaptárral, ha meghal a méhkirálynő? A méhek pánikba esnek, és vagy új királynőt kerítenek maguknak, vagy a kaptárnak vége.
Nem voltam benne biztos, hogy biológiailag helytálló, amit mondok, de jól hangzott, szóval nemigen érdekelt.
- Szóval, tökmindegy, hogy páran esetleg nem lesznek ott a robbantásnál. A szervezet vezetője ott lesz, a tervező, az ötletgazda. A főnök, aki összetartja őket. Ha neki vége, a megmaradt pár fickó nem fog ugrálni, de ha tőlük is tartasz, felőlem levadászhatod őket, de abban nem veszek részt. Mészárlásra nem vállalkozok, csak ésszerű akcióra.
Amikor Aya elment, körbejártam a lakást. Nem is volt rossz. Talán nekem is pályát kéne váltanom... A bérgyilkosság szemlátomást elég jól fizet. Kár, hogy nem nekem való...
Megszámoltam a pénzt, majd kivettem belőle negyvenezret, beraktam valami kis műanyagdobozba, amit a konyhában találtam, és elsuvasztottam a mélyhűtő hátuljába. Egyszer majd csak rábukkannak... Levelet is mellékeltem hozzá.
"Ha azt mondom, öt, akkor az nem ötven. Tanulj meg számolni, kislány! De lásd, kivel van dolgod, ha így erősködsz, elveszek még ötöt. Titkos szeretőd (bocs, Mike, hogy így kell megtudnod): Gordon"
Ezután bedobtam valamit, amit azt hiszem, Mike tett félre magának vacsorára, mert éhes voltam, és türelmesen vártam.
Nemsoká megjött az idegesítő kis bige is, és meghozta a cuccod. Itt volt maga az anyag is, meg a gyutacs is. Remek. Kár, hogy lövésem sincs, hogy kell használni. De valahogy majdcsak rájövök, nem?
Aya eltűnt, és mikor visszatért, meglepve néztem rá.
- Azta... Egészen úgy festesz ezzel a hajjal, mint egy nő...

Ugynazzal a mosollyal néztem rá, ami ő is vetettem énrám.
-Édes, kretén Gordon... Tudod mennyire nem érdekelnek a mézzabáló ízeltlábúak élete? Nem vállalom a kockázatot, hogy esetleg a megmaradtak újra összeálljanak, vagy magánakcióba kezdjek, vagy mit tudom én. Ha csak félmunkát végzünk, akár neki se lássunk. Egyébként meg, az, hogy felrobbantod a bandát, az is mészárlásnak számít, ugye tudod? Az, hogy hozzácsapsz még egy-két másik embert, már nem tesz semmit. De, ahogy gondolod, rinyagép, akkor azokat majd elintézem én.
Behunyt szemmel, jól eső mosollyal szippantottam mélyet ebből a finom illatból, amit már olyan ritkán érezhettem. A fém, a lőpor, a kissé égett szag, a fegyvereknek ez a semmivel sem összetéveszthető illata! Legszívesebben parfümöt kevertem volna belőle, és azzal fújtam volna be magam napjában többször, ha már a kis aranyosaktól elszakítottak.
-Mmmm... - mormogtam megborzongva, majd felnyitottam a szemem. - Istenem, ez már de kellett! Majd még ha végre el is süthetem valamelyiket!
Rövid távolmaradásom alatt Gordon szerencsére nem verte szét a lakást, nem rendelt pillangókat magának, és nem is lépett meg minden mozdítható értékkel. Mrs Bodwin csirkéje rendesen megfogyatkozott, és ha már úgyis nyitva volt a doboza, kikaptam belőle néhány krumplidarabot, és bevágtam a számba.
- Most mond, hogy nem király szakács - cuppogtam a finom falatokon dudorodó pofazacskókkal, de a válasza igazából nem érdekelt, én tudtam, hogy az, úgyhogy el is vonultam átöltözni.
Az eső elállt, és bár még mindig be volt borulva, egész kellemes, meleg idő volt, ezért egy fekete, spagettipántos felsőt húztam, a csuklóimra egy-egy fekete csuklópántot, és sötétkék farmernadrágot. A hajamat magasra fogtam össze lófarokba a fejem búbjára egy kisebbfajta hajgumival, aztán még egy hosszú, vékony fekete szalagot is kötöttem bele, ami derékközépig leért. Ez utóbbihoz ragaszkodtam, ha már a lófarok mellet döntöttem, mert egyike volt a legdiszkrétebb fegyvereknek.
Mikor kiértem, Gordonra rá se nézve húztam vissza a cipőmet, és már épp mondani akartam, hogy húzzunk már a bánatba, amikor egészen váratlan dolgot tett. Egy viszonylag kedves dolgot mondott nekem.
-Hát... kösz... gondoltam, hozzád öltözöm - vontam meg a vállamat igyekezve leplezni döbbenetemet, és hogy még én is éreztem egy enyhe pírt az arcomban.
~Az istenit, Mike! Régen csak bemostam volna neki egyet, ez is a te hibád!"
-Na tipli már a görcsbe, mert a végén még életben maradnak! - morogtam elfordulva, és előresietve hátradobtam neki a kulcsot, hogy zárjon.
Odakint hallani sem akartam róla, hogy a kocsijába szálljon.
-Nem lenne valami jó ötlet, ha valaki esetleg kiszúrná. Ez a motor lopott, vagyis nem marad nálam sokáig, ennek felőlem megjegyezhetik a rendszámát. Szóval - odadobtam neki egy bukósisakot, és én is felvettem egyet - csüccs fel.
Ha elhelyezkedett mögöttem, azonnal kilőttem, és a jóval a sebességhatár fölötti száguldásnak köszönhetően hamar meg is érkeztünk egy viszonylag félreesőbb helyen lévő épülethez.
-Régen börtön volt - mondtam neki, miután ismét szabad volt a fejem, és a motor is kitámasztva állt mellettem. - De lassan már inkább csak egy halom tégla. Néha megfordul itt egy-egy kamasz banda üvegezni, meg prütykölni, de ennyi. Akiket mi keresünk, a pincében lesznek. Gyere, ne tojj be!
Felugrottam a drótkerítésre, felrántottam magam, és átlendültem fölötte, hogy a másik oldalon huppanjak le a talpamra. Hátranézve intettem Gordonnak, hogy kövessen.

Bár sosem vallotta volna be, láttam, hogy elpirult. Arról már rég lemondtam, hogy bejussak a bugyijába, így kaján vigyorral annyiban hagytam a dolgot. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni...
Felmordul viszont a beszólásán a méhekről.
- Ha te ódzkodsz a kultúrától, az a te dolgod... - vontam vállat.
Fintorogva néztem, hogyan eszik Aya.
- Jesszus... Mike-al nem gyakran mentek étterembe, igaz?
Odalent aztán, fene se tuja, milyen indíttatásból azt hitte, rá bízom az életem és felülök mögé a motorra. Azonban végül beláttam, hogy jobb lesz, ha tényleg ezt teszem. Elvégre ő saját személyében, mint híres bérgyilkos fog megjelenni, én meg, bármennyire is nem tetszik a gondolat, kénytelen leszek eljátszani a csicskását, vagy legjobb esetben is a tanítványát. Több pénzt kellett volna megtartanom...
Elég hamar odaértünk. Alig vártam, hogy leszállhassak az életveszélyes nő mögül.
- Mégis, hogy gondoltad, hogy véghez viszed, amit akarsz, ha közben mindkettőnket kinyíratsz a forgalommal? Hülye liba! Soha többet nem szállok fel mögéd.
Követtem a kiscsajt át a kerítésen. Ebből mi lesz?

-Cseszd meg a kultúrádat, most éppen egy egész csoportnyi embert készülünk felrobbantani és megmenteni a vőlegényem életét! - csattantam fel dühösen. - Marhára nem most van itt az ideje, hogy művelődjünk!
Vállat vonva csócsáltam tovább a krumplit.
-Utálok mosogatni.
Bár belefért volna a róla alkotott képbe, hogy leáll nekem nyavalyogni, hogy de ő igeni a saját kocsijával akar jönni, vagy de ő igenis vezetni akar, de újabb meglepetés következett, amikor egyik miatt sem állt le rinyálni, csak egy szó nélkül felült mögém, és így felesleges időpocsékolás nélkül elindulhattunk. Na, ott aztán a börtön előtt csak behozta.
-Basszus, tudsz te mást is, mint picsogni? - forgattam a szemem. - Akkor visszafelé gyalogolsz, az már a te dolgod.
Odabent halkan közelítettem a kaput, hátha megint rájöttek a közelben lakó kamaszok, hogy nincs is jobb szórakozás, mint elhagyatott börtönökben múlatni az időt. De szerencsére nem botlottunk senkibe. A kaput záró a lakatot nem túl nagy erőfeszítéssel törtem fel, így mehettünk tovább. Egyik kezemben elemlámpát tartottam, hogy világítsam magunknak az utat, a másikban meg pisztolyt, hogy védjem is magunkat, és a lámpát tartó kezem alkarján pihentettem. A föld valami hihetetlenül mocskos volt, világosan látszottak benne a lábnyomok, amiket vagy az itt bulizó fiatalok hagyták maguk után, vagy a bandatagok. Esetleg mindkettő. Az ablakok olyan maszatosak voltak, hogy szinte semmi fényt nem eresztettek be odakintről, bár nem is volt valami közel a legközelebbi utcalámpa. Innen-onnan repedt vízvezetékcsövekből, csapokból csöpögő víz hangja hallatszott, és nagyon óvatosan kellett lépnem, nehogy a lépéseim visszhangot verjenek. Gordon meg mehetett bármilyen macskaszerűen, akkor is csak dohogtam, hogy olyan, mint az elefánt a porcelán boltban.
A cellák nyitva voltak, és én megborzongtam a látványukra, hiszen nem jó emlékek fűztek a börtönökhöz. Ezzel viszont most nem foglalkozhattam, csak mentem előre óvatos, halk, de azért tempós léptekkel, miközben a pisztolyt vagy a lámpát egy pillanatra sem engedtem le.
Hamarosan elértük a lépcsősort, ami a pincébe vezetett. Odalent résnyire nyitott ajtó mögül beszélgetés foszlányai szűrődtek ki, ahogy a egy vékonyka fénynyaláb is. Gyorsan kikapcsoltam a lámpámat, és lejjebb eresztettem a fegyveremet.
-Ők lesznek azok - fordultam suttogva Gordonhoz. - Muszáj lesz bemennünk, hogy megtudjuk, hol vannak a többiek. Ha bármit elrontasz, sajátkezűleg nyírlak ki ugye tudod? - kívántam neki sok sikert, majd lesiettem a lépcsőn, és lendületesen bevágtam az ajtót.
Rögtön vagy tíz puska szegeződött rám, de az én pisztolyom sem éppen a föld felé pislogott.
-Nyugi van, emberek - mondtam higgadtan. - Csak beszélni akarunk.
-Kik vagytok? - kérdezte összeszűkült szemmel egy távolabb álló nő.
-Tudjuk, kik vagytok, és azt is, hogy mire készültök - feleltem. - És szeretnénk beszállni. Az én nevem Aya Caine, úgyhogy no comment. Ez itt meg Gordon Knight. Régen zsaru volt, de kirúgták, úgyhogy most szeretné visszafizetni a kölcsönt.
A fegyverek lejjebb kerültek a nevek hallatán, majd hátulról egy vörös, bőrszerkós csak került elő. Lehetett vagy egy fejjel alacsonyabb nálam, de a magabiztosság, ahogy fegyver nélkül közelített hozzám, és az alázat, ahogy a többiek utat nyitottak neki, egyértelműen arról árulkodott, hogy ő itt a főnök.
-Aya Caine? - ismételte mikor már csak egy méter választotta el tőlem. - Az az Aya Caine?
-Ja - bólintottam.
-Úgy hallottam, egy zsaru qrvája lettél - vonta fel a fél szemöldökét tetőtől talpig végigmérve. - Igaz ez?
-Rohadtul nem vagy qrva, világos? - vicsorogtam.
-Igaz vagy nem igaz?
-Igaz.
-A nagy múltú bérgyilkos egy rendőr ágyában - összegezte a lényeget gúnyos vigyorral. - Ez aztán a furcsa kép. A magadfajtáról ilyesmit nem feltételezne az ember.
-A magamfajtának van esze - vetettem oda. - Mit gondolsz, mióta vele vagyok, hány rendőr akadt a nyomomra?
Pár másodpercig csend volt, ő is csak némán mosolygott, de aztán egy apró intésére a mögötte állók eltették a puskákat, ő pedig széles karlendítéssel arra invitált minket, ahonnan ő eljött, egészen pontosan egy viharvert, rozoga asztalhoz.
-Beszéljünk.

Nem akartam hinni a fülemnek. Aya, mint egy idióta kis kezdő, elmondta az igazi nevemet. Jézusom... Rohadt jó. Most aztán, még ha véletlen életben is maradna valaki, mehetnék levadászni Ayával, mielőtt ők vadásznak le engem... Tuti, hogy direkt csinálta a hülye kis libája...
Mi a tököm ez, valami feminista gyűlés? A dögös bérgyilkosnő és a dögös terrorista összemérik a... Mit is? Jó ég, hová kerültem... Na mindegy. Jobb lesz nekem, ha befogom a számat. Még a végén valami csúnyát csinálnak velem... Jesszusom, egy napra egy őrült nő bőven elég...
Mert hát egyértelmű, hogy ez a legrosszabb forgatókönyv, ami előfordulhatott. Mert egy pasi, az csak egy pasi, ha minden kötél szakad, hát lelövöm. De egy nő... A nők kegyetlenek. Ha ezt lelőném, tuti túlélni, új arcot varratna, megkeresne, feleségül vetetné magát és kinyírna a nászéjszakán, a násznéppel együtt. A nők kegyetlenek. Komolyan. Ha valakinek egy csöpp esze is van, nem üzletel nőkkel, és főleg soha, de soha nem kerül velük ilyen helyzetbe. És ez ráadásul két nő... Nekem tuti végem. Ennyi volt. Kész. Lehúzzuk a rolót. De én voltam a hülye... Minek kezdtem Ayával? Hát nem megmondtam neki is? Ha ő ott van, az nekem csak rossz lehet.
Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy ebből mi lesz. Két hasonszőrű nagyszájú liba... Nem is kellett volna a C4. Robbannak ezek maguktól is.

Elég volt egy oldalpillantás Gordonra, hogy lássam, neki bizony az összes töke teli van már a helyzettel. Ez pedig olyan mérhetetlen örömöt szabadított fel bennem, hogy nem tudtam visszafojtani gúnyos vigyoromat. Hehe, a nagy félelmetes Gordon Knight! Még el sem kezdődött a banzáj, máris idegbajos! Csak képzelődtem, hogy tényleg elküldött a francba néma szájmozgással?
Na, persze az sem kerülte el a figyelmemet, hogy út közben a vezér odabiccentett egyet az egyik csatlósának, egy kétajtós szekrénynek, aki visszabiccentett, majd eltűnt az ajtó mögött, ahol az előbb mi bejöttünk. Nyilvánvaló volt, hogy hova készül, de úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, hadd higgyék, hogy ők a jobbak. Az asztalhoz érve papírok, pendrive-kat, térképeket, fényképeket, aktákat találtam. Nem mondanám, hogy nagyon odafigyeltek volna a tematikus elrendezésre, de azért elég jól látszott, hogy a rendőrség alaprajza is köztük van, ahogy néhány zsaru meg ott dolgozó fényképe, adatlapja, vázlatos infok az épületről meg az ottani munkaerőről, és így tovább.
-Szóval azért jöttetek ide, hogy... - kezdte, miközben leült egy székre az asztal túloldalán, és nekünk is intett, hogy kövessük a példáját.
-... hogy beszálljunk, igen - bólintottam, miközben megfordítottam a mellettem lévő széket, és lovagló ülésben elhelyezkedtem rajta. - Azok a kis tetvek bevágtak a sittre egy haverommal.
-Melyikre?
-Rikers.
-Húúú - szisszent fel együttérzően. - Az kemény lehetett.
-Hát a Hawaii-i nyaraláson tényleg jobban mulattam - hagytam helyben a megjegyzését.
-És emiatt akarsz bosszút állni rajtuk? - vonta fel a fél szemöldökét, miközben ajkai halvány, kicsit talán még hitetlen mosolyra húzódtak.
-Hé, bérgyilkos vagyok - vigyorodtam el, miközben magamra mutattam. - Nem éppen itt kezdték a bosszantásomat. De, hogy jobban megértsd, mi folyt odabent, csak egy nevet mondok: Derek King.
Erre már megfeszültek az izmai, a szeme pedig villámokat szórt, és jól hallottam, hogy a mögöttünk lévők is egy emberként mozdultak meg. Nyilvánvalóvá vált, amit eddig is sejtettem: az ő neve itt is felért egy káromkodással.
-A haveromat bezáratta a férfi blokkba - kontráztam rá. - Rám meg rám küldte az egész női blokkot, akik közül sokan már messze voltak a ,,nő"-től, de még a body builder pasitól is. Árammal sokkolt, megvert, és még folytathatnám. És természetesen a kamerák pont akkor voltak mindig kikapcsolva, az őröknek, a többi zsernyáknak pont akkor akadt más dolga. De még ha mindez nem is történt volna... - váltottam egy árnylattal könnyedebb hangnemre -... könnyebb az élet nélkülük.
A bandavezér már épp válaszra nyitotta a száját, de ekkor, akit kiküldött visszaérkezett.
-Elküldték róluk az anyagot - mondta valami hihetetlenül mély, basszus hangon.
Aztán hátat fordított, csettintett egyet a kezével, mire a falon moziszerűen képek villantak fel. Fénykép rólam, jó sok szöveggel, amiben a lényeg ki volt emelve. Aztán ugyanez Gordonnal. Figyelmesen olvasták a rólunk szóló anyagot, majd a nagydarab fickó megint csettintett és a prezentációnak vége volt.
-Gordon Knight - siklott a vezér pillantása a mellettem ülőre. - Ezek szerint te is teli vagy indítékkal, hogy beszállj a buliba.
~Gordon, b@zd meg, el ne szúrd!~
Ha reményeim valóra váltak, és okos választ adott, a nő elmosolyodott, és előrehajolva a kezét nyújtotta felé.
-Ebben az esetben üdv közöttünk. A nevem Priscilla Jones.
-Priscilla Jones?! - kiáltottam fel meglepve, és Gordon kezét félreütve magam ragadtam meg a nő jobbját, hogy aztán lelkesen megrázzam. - Mindig is nagy rajongód voltam. Ahogy Davies fiúkkal elbántál!... Igaz, hogy egyetlen MP5K volt nálad az egész idő alatt?
-Hát igen - bólintott Priscilla meglepett mosollyal, de láttam rajta, hogy tetszik neki, hogy ennyire dicsérik.
-Zseniális - kacagtam fel. - Mekkora állat buli lehetett!
-Hát nem mondom, rendesen kitettünk magunkért. De azért én is hallottam ám rólad! Az a balhé Kelet St. Louis-ban... Hogy a jó fenébe tudtad te azt túlélni?
-Áh, az egész csak a jó időzítésen múlott - vigyorogtam.
-Semtex?
-TNT - kacsintottam rá.
Erre mindketten hangosan el kezdtünk nevetni, és a mögöttünk hallatszó mozgolódásból, beszédfoszlányból, kuncogásokból úgy véltem, a banda többi tagja is oldottabb hangulatba került.
-Hát ez óriási - csóválta a fejét.
-Az. Hát, tudod, Pris, ha ez az akció sikeres, akár dolgozhatnánk többet is együtt.
-Én benne vagyok. És a pasid erről hogy vélekedik? - kérdezte, majd nyilván észrevette a megránduló arcizmaimat, mert elvigyorodott. - Ugyan már! Az rendben van, hogy a zsarut csak kihasználod, de rátok van van írva, hogy együtt vagytok. Na! Barátok között nincs titkolózás.
Felsóhajtottam, és Gordonra néztem.
-Ugye akkor te sem maradsz majd ki a jóból, szivi?

Na nem lett volna gyanús, biztosan a fejemet fogtam volna. Jóságos ég... De legalább megkaptam a lehetőséget az egyenlítésre is. Amikor a vörös kiscsaj felém fordult, léptem egyet előre, átkaroltam Aya derekát, de csak miután emberesen belemarkoltam a fenekébe, és megszólaltam.
- A zsaru csak álca. Én viszont nem vagyok az, és személyesen fogom kibelezni Kinget azért, amit tett. Remélem elég jó indíték.
Azután elkezdődött a sztorizgatás, ami alatt lelkesedő képet vágtam, ha Aya beszélt, akkor meg egyenesen büszkét, és közben azon gondolkodtam, hogy ha még zsaru lenék, öt percnyi beszélgetés után, csak a vallomások alapján fejenként ezer évre bevarrhatnám őket. Nagy kár, hogy már nem vagyok zsaru.
Vajon Aya ezek után is ki akarja majd nyírni az új játszópajtását? Vagy átáll a "Beszéljük meg a dolgot"-tervre? Úgy tűnik, mintha máris megkedvelte volna a vöröskét...
Mondjuk engem nem érdekel. A helyet felmértem, és szerintem le lehet rakni a C4-et pár helyre, ahol néhány percig nem szúrják ki. Több meg ugye nem is kell.
Na persze lehet ezt máshogy is. Aya megpróbál a lelkére beszélni. Én kinyírom mindkettőt. Aztán lelépek, mondván, hogy én miattuk nem fogok kipurcanni. Ez is egy lehetőség, csak, hogy példát mondjak.
És most komolyan... Kit hívnak már manapság Priscilla-nak?

Ahogy Gordon keze a fenekemnek csapódott, azonnal felrobbant bennem egy atombomba olyan düh-esőt zúdítva szét bennem magam után, hogy komolyan azóta sem tudom, hogy voltam képes életben hagyni ahelyett, hogy kitéptem volna a szívét a torkán át, ahogy eredetileg terveztem. De hát profi vagyok, úgyhogy a dühödt mozdulatból, amivel elindítottam neki egy balegyenest, szerető ölelés lett, ahogy karomat átvetettem a vállán, és lágy mosollyal megpaskoltam az arcán nem kimondottan óvatosan.
-Hát nem egy megcsócsálnivaló kis cukorfalat? - gügyögtem halált ígérő tekintettel, majd ismét Priscilla felé fordultam. - Bevallom, nem jöttünk felkészületlenül.
-Úgy? - tolta fel szemöldökeit a bandavezér.
-Ha minden igaz, nem akarjátok agyonkomplikálni, egyszerűen csak rájuk robbantjátok az épületet, és kész.
-Pontosan - bólintott, és felénk tolta az alaprajzot. - Már megvannak a helyek ahol a bombákat elhelyezhetjük. Többségét az alagsori garázsban a támpillérek mentén, de néhányat az első emeleten is.
-A biztonság kedvéért.
-A biztonság kedvéért - bólintott Pris halvány mosollyal. - Semmi sem szabad...
-... a véletlenre hagyni - vigyorodtam el. - Tudom, nem hiába vagy te egyike a legjobbaknak. Nem csak jelmondatod van, de tartod is magad hozzá. Mikorra tervezitek?
-Ma estére. Annál jobban örülhetsz neki, mert úgy tudom, mostanában rengeteg zsarut még a szabijáról is behívtak, és rengeteg a túlóra. Plusz munkákat vállalsz, vagy mi?
-Áh, csak egy kicsit ijesztgettem őket - legyintettem.
-Akárhogy is, most elég nagy eséllyel a kamu pasid is bent van. Nem kell többet elviselne, eltakarítjuk őt neked helyetted is. Nem lehet könnyű ennyit távol lenni a párodtól - biccentett Gordon felé, majd hozzá intézve szavait folytatta. - Ne aggódj, a mai este után Aya már a te ágyadba fog bebújni este. Jöhetnek a forró éjszakák, nincs több osztozkodás.
Ennél a pontnál már igencsak merev volt a mosolyom, és nagyon ajánlottam gondolatban Gordonnak, hogy ne merészeljen rátenni egy lapáttal, mert ha kiértünk innen, én leütöm, az tuti.
-Szóóóóval, ami az akciót illeti - tereltem vissza a témát a fontosabb vágányra. - Szerintem el kellene halasztani.
Priscilla összehúzott szemekkel, csodálkozva dőlt hátra.
-Miért?
-Egyrészt azért mert nem hiába van akkora hajtás a rendőrségen. Most sokkal jobban figyelnek, sokkal jobb a védelmi rendszerük, és így a lebukás vagy kudarc veszélye is nagyobb.
-Mi se ma kezdtük a szakmát, Aya. Tudjuk, mit csinálunk.
-A legjobbak is hibázhatnak.
-Hát ezúttal nem fogunk. Sajnálom, kizárt, hogy elhalasszuk ezt az akciót. Túl régóta készülünk rá.
Sajnos elég sokat tudtam Priscilláról ahhoz, hogy máris tudjam, elbuktunk. Nincs más választásunk, mint megölni őket. Sóhajtva bólintottam.
-Rendben van, legyen, ahogy akarod. De akkor megtennéd, hogy adsz valami fegyvert Gordonnak? Elég pocsék ízlése van fegyverek terén, úgyhogy jobb, ha te öltözteted fel.
Priscilla mosolyogva bólintott, majd intett a a nagydarab vetítőgépnek, hogy intézkedjen. Ő pedig engedelmesen kissé arrébb vezette Gordont néhány doboz felé, ami nyilván a fegyvereket rejtette.
~Kutakodj minél tovább, legyél válogatós, hogy több időd legyen felmérni milyen és mennyi fegyverük van! És ha még egyszer megfogod a fenekemet, kitekerem a nyakad, bébi!"

Szúrósan nézett rám, de ide a rozsdás bökőt, hogy igazából élvezte. Talán le kellett volna kapnom, most, amíg nem nyír ki érte... Nem mintha tőle féltem volna, de ez a két némber annyira egy húron pendült, hog... Hm... Mindkettő, egyszerre... Na de nem! Most nem ez a lényeg! Meló van, jó lesz odafigyelni.
Az én kezem is ökölbe szorult, amikor Aya mégis megpróbálkozott a lebeszélős hülyeséggel. szerencse, hogy nem vehették észre, mert a zsebemben volt.
Ostoba liba! Aya Caine nem óvatoskodik! Ha lebuktatsz, nem kell tőlük félned, én nyírlak ki!
Tovább dohogtam magamban, de azt Aya már nem hallhatta. Másik este, istenem... Csak mert a másik is egy ugyanolyan őrült bige, mint ő? Két hülye egy pár, vagy micsoda? De én vagyok itt a legnagyobb hülye, hogy ezt elvállaltam...
Mi baja van ennek a fegyvereimmel? Félautomata, nagy kaliberű maroklőfegyver. Baromi nagy lyukat csinál. Hát bocs, hogy nem vagyok fegyverbuzi, és nem tartok magamnál hatszáz különböző szart...
Az ő tartalékuk viszont igencsak impozáns volt. Elvettem egy 357-es Magnumot. Valószínűtlenül nagy fegyver volt, és annyit tudtam róla, hogy még az enyémnél is nagyobb lyukat csinál. A zsaruk hivatali stukkerei játékpisztolyok egy ilyenhez képest.
Azért elég sokáig turkáltam, mert vettem az idegesítő kiscsaj üzenetét.
És utána hogyan tovább, nagyokos? Összehaverkodunk velük? Vagy mi lesz? Rakjak el egy páncélöklöt, hátha kelleni fog?

Nagyon nem örültem neki, hogy végül így alakult. Hiszen ez Priscilla Jones! Már kamaszkorom óta hallottam a róla szóló híreket, ittam minden szavát azoknak, aki vele dolgoztak és meséltek róla, nem egy fogást, trükköt ő maga talált ki, amiket később én is megtanultam és hasznosítottam. Nem egyszer ezek a technikák mentették meg az életemet. Nem szégyenlem bevallani, hogy a rajongója voltam, de nem olyan felszínes módon, hogy sorba álljak az autogramjáért, hanem a legmélyebb tisztelet szintjén. Azokban az időkben, amikor még aktívan dolgoztam, bármit megadtam volna azért, hogy a bandájába tartozzam, de igazából csak ő vonzott, a többi hülye nem, úgyhogy inkább csak a távolból csodáltam, és követtem nyomon a munkásságát.
És most meg kellett ölnöm. Mert vagy ő hal meg vagy Mike. Nem tehettem mást.
~Kussolj már, te kéjleső kolonc! Mint látod nem buktunk le. Kettőnk közül én vagyok a profi, és én is ismerem jobban a terepet, úgyhogy pofa be, és nézz körül rendesen!~
-Aya - nézett rám elgondolkodva Priscilla. - Ha már itt vagy, akár a tervezgetésbe is besegíthetnél. Maga az akció is elég rázósnak ígérkezik, úgyhogy ott is jó hasznát tudjuk venni a Bonnie és Clyde párosnak...
~Gordon, ajánlom, hogy még a pici agyadban is fogd be!...~
-... de örülnék, ha átnéznéd a terveket - tolta felém a papírhalmazt.
-Hogyne, szívesen - bólintottam higgadtan, és összehúzott szemekkel kezdtem tanulmányozni az anyagot.
~ÚRISTEN, pRISCILLA JONES KIKÉRTE A VÉLEMÉNYEMET!!! ÉDES ISTENEM, NEM FOGJÁK ELHINNI NEKEM!~
Pár perc alatt végeztem, és úgy tűnt, mindenre gondoltak. Persze tőle mi mást is várhattam volna, de akkor is szinte remegett a kezem a gyönyörtől, ahogy egy vérprofi tökéletes munkájának előkészítését tanulmányozhattam. Egyszerűen fantasztikus volt, szinte borzongató.
-Valamit kihagytatok - szólaltam meg végül.
-Hallgatlak - biccentett Priscilla.
-Mint már említettem... és mint nyilván te is tudod... az utóbbi időben nagyon szigorították a közbiztonsági intézkedéseket. Jobbak a felszerelések, több a rendőr, a nyomozó, és mintha kezdenének odafigyelni rá, hogy ne csupa eszelős hajkurásszon minket.
-Mondtam már Aya, semmi gikszer nem fog becsúszni az akcióba...
-Nem az akcióról beszélek - ráztam a fejem. - Hanem arról, hogy mi lesz utána.
-Hogy érted ezt?
-Mikor akartatok elindulni?
-Fél órán belül.
-És utána mi lesz ezzel a hellyel?
-Hát nem jövünk vissza, az biztos.
-Kevés - ráztam a fejem.
Felálltam, Gordonhoz sétáltam, és elővettem a zsebéből a magával hozott C-4-ket.
-Tekintsd ezeket ajándéknak - mutattam fel őket Priscilla felé. - Ha végeztünk, visszajövünk ide, és felrobbantjuk a helyet. Nagyon rászálltak az olyan elhagyatott épületekre, mint ez is, szerintem ne kockáztassuk meg, hogy esetleg találnak most, vagy akár évekkel később ránk utaló nyomokat. Arról nem is beszélve, hogy a robbantással picit talán össze is zavarhatjuk őket, hiszen látszólag nincs semmi köze az eredeti akcióhoz.
Priscilla hátradőlt, és egy darabig csak némán fürkészve nézett engem, Gordont, a C-4-eket, majd az állát dörzsölve, fejét enyhén oldalra billentve szólalt meg:
-Kicsit mintha túlkomplikálnád.
-Nem mondanám.
-Én igen. Túlságosan aggódsz, félsz a rendőrségtől. A robbantás után elégé meg fognak fogyatkozni.
-És éppen ezért fognak még nagyobb erővel nyomozni. Semmit sem szabad a véletlenre hagyni - kacsintottam rá.
Még egy nagyon hosszú másodpercig meredt rám töprengően, de aztán elmosolyodott.
-Hát erre nincs ellenérv. Meg egyébként sincs ellenemre még egy kis robbantgatás. Az utóbbi időben úgyis csak betoncsizmákkal meg pisztollyal dolgoztam.
-Sajnálom - mondtam őszinte együttérzéssel.
-Rendben van, akkor legyen úgy, ahogy te mondtad - állt fel Priscilla. - Mikor csináljuk, mikor kössük be? Indulás előtt? Vagy, miután visszajöttünk?
-Áh, szerintem kössük be most, aztán ha visszajöttünk, már csak robbantani kell, és kész. Gordon majd megcsinálja, ugye bébi? - néztem rá, de esküszöm kibelezem, ha másként merészel válaszolni, mint igen, főnökasszony/istencsászár/mester. Aztán visszafordultam Priscillához. - Tud valaki segíteni neki? Valahol itt a folyosón biztos el tudják rejteni a gyutacs végét, és akkor már teljes biztonságban lesz, de ti jobban ismeritek ezt az épületet.
-Kirk!
Megint a nagydarab fickó lépett elő. Hacsak Gordon nem ellenkezet nagyon, máris kezdetét vehette a robbanó elemek elhelyezése, és hamarosan ki is kellett hátrálniuk legalább egy emelet messzeségig.
~Tököréssz megint, amíg csak tudsz!~
Addig én visszafordultam Priscillához.
-Megmutatnád megint az alaprajzokat?
Úgy tettem, mintha nagyon belemélyedtem volna a tanulmányozásukba, néha-néha meg is jegyeztem ezt-azt, de közben valójában számoltam a másodperceket. Egy perc leteltével bosszúsan szusszantam fel.
-Mit sz@rakodnak ennyit? Ennyi idő alatt csak végezhetnének vele.
-Hagyd csak, van még időnk.
-Hát, ha így folytatják, nem lesz - morogtam. - Na jó, mindjárt jövök.
-Ha akarod, utánuk küldök valakit.
-Áh, jobb ha én sürgetem - vigyorogtam rá. - Hatékonyabb.
-Értem - vigyorgott ő is. - Ha nem siet, nincs szex egy hétig, mi?
-Olyasmi - dörmögtem, és kisiettem.
Odakint még egy utolsó halvány bizonytalankodás után becsuktam az ajtót, aztán nagyon halkan ráfordítottam a nehéz fémreteszt. Innen már biztos nem jönnek ki, és a zsinórokat sem akadályozta semmi, mivel küszöb híján volt pár milliméter az ajtó és a padló között. Mélyet sóhajtottam, és elsiettem Gordon után. Ha megtaláltam őket, csak komoran biccentettem Kirk felé.
-Intézd el!
Én pedig meggyújtottam a gyutacs végét.

Majd szétrobbantam a dühtől, de ennek nem adtam jelét. Isteni szerencse, hogy a Poltergeist-képességem nem indult be: ha szanaszét dobálom ezt a rengeteg fegyvert, abból nem sok jó sülhetett volna ki. Igaz, végül is ugyanaz maradt volna a végeredmény, leszámítva, hogy itt döglünk meg mi is. De legalább Mikey fiú élhetett volna... Hurrá...
Ha ilyen kurva nagy profi vagy, áruld már el, mi szükséged van rám!
Kénytelen voltam végighallgatni a belső lelkendezését a másik őrült nő iránt is.
Menjetek szobára...
Viszont egy dolgot be kellett vallanom: valóban egész ügyesen építette volna fel a dolgokat. Én mondjuk egyszerűbbet is el tudtam volna képzelni, de ha minimálisra akarjuk csökkenteni a kockázatot, nem is rossz módszer ez.
Elmentem ezzel a Kirk nevű fickóval. Nem volt egy szószátyár fajta, ami nem baj, mert ha meg kell szólalnom, biztosan szidni kezdem Ayát, ami eléggé gyanús lett volna. Közben Aya agyában turkálva hallgattam a beszélgetést, amit azzal a Priscilla nevűvel folytatott. Szexmegvonás egy hétig, mi?
Ha a szexmegvonás a büntetés, engem elég durván megbüntettél, mit ne mondjak... - üzentem a közeledő Ayának.
Amikor parancsot adott, felvontam a szemöldököm, de nem volt itt az ideje a veszekedésnek. A Kirk nevű felém kapta a fejét, de elkésett. Igaz, ha nem parancsolom meg neki, hogy maradjon nyugton, lehet, hogy ő lett volna a gyorsabb... De nem ez történt.
Ha lett volna rá ideje, biztosan megtöri a bűvöletet, hisz az élete volt a tét. De én meghúztam a ravaszt, és a fickónak többé semmire sem maradt ideje.
- És most? Talán nem ártana futni, vagy valami... De gondolod, maradhatsz is...
És már rohantam is a kijárat felé.

Gordon minden egyes felém küldött gondolatára csak annyit válaszoltam (vagyis hát ugye gondoltam), hogy ,,Kuss legyen!" Nem éreztem szükségét, hogy ezt jobban kifejtsem, kitérjek a részletekre, hogy miért és mi történik, ha nem fogadja meg a tanácsomat, mert feltételeztem, hogy ismer már annyira, hogy ezt magától is tudja. Mikor elindultam utánuk nehéz szívvel, még nem egészen tudtam, mire számítsak, hiszen Gordonból kinéztem, hogy már rég lepaktált Kirkkel, és néhány zöldhasúért már át is állt az ő oldalukra, vagy akár már úton is van, hogy kinyírja Mike-ot. Na jó, talán mégsem olyan elvetemült, mint néha feltételezem róla, de azért nem szerettem sokáig látótávolságon kívül tudni. Fene vigye el, hogy ilyen hasznos képessége és tapasztalatai vannak.
Ahogy Kirk észrevett, máris láttam rajta, hogy azonnal leesett neki, miről is van szó. Nyilván úgy okoskodott, hogy eddigre már az egész bandával elbántam, úgyhogy kell valamit tudnom, és nem biztos, hogy az izmai megvédik tőlem. Bár ez nagyon hízelgő volt, azért sajnos nem ez volt a helyzet.
-Tudjátok, mi a mutáns nevem? - kérdezte váratlanul. Annyira felkészületlenül ért a kérdése, hogy megtorpantam. - Média. Minden, amit műholddal venni lehet, minden, ami megfordult az interneten, minden letölthető az agyamba a másodperc töredéke alatt. A rendőrség körül pedig sok a biztonsági kamera.
A következő pillanatban megint megjelent a kivetített kép, csakhogy ezúttal nem a falra vetítette, hanem egyszerűn elénk a levegőbe. És mozgókép volt. De még milyen mozgókép. Az a jelenet volt a kocsiban, amikor Gordonnal együtt figyeltük meg Kinget, és elharapózott rajta az a furcsa képesség, amivel elérte, hogy vonzódjak hozzá. Ráadásul ez a szemét Kirk, vagy Média, ahogy tetszik, még közelíteni is tudott rá. Úristen, én ennyire be voltam indulva?! De mindegy, mert úgysem történt végül semmi.
Kirk, mintha a gondolataimban olvasott volna, elvigyorodott.
-Ja, és tudom egy kicsit... átrendezni is.
Higgadtságom, amiért nem kellett semmi borzalmasabb dologtól tartanom egy pillanat alatt szertefoszlott, ahogy megláttam magamat és Gordont olyan hevesen szeretkezni, mintha hónapok óta éheztünk volna. És a rohadék még a hangot se vette le, minden nyögés, minden sóhaj, minden elsuttogott vagy elsikoltott mocskos szó visszhangot vert a falakon.
-Intézd már el! - kiáltottam Gordonra, miközben kiguvadt szemmel meredtem a nagyon nem kívánatos pornófilmre.
Miután Kirk végre holtan esett össze, kivettem a zsebéből a kulcsait, meggyújtottam a gyutacsot, majd Gordon után rohantam.
-Hagyd a motort a fenébe - mondtam neki futás közben. - Elkötjük az egyikük kocsiját. Minél gyakrabban váltjuk a járművet, annál biztonságosabb.
Szerencsére nem kellett sokáig keresgélnünk, mivel odakint a motoron kívül csak három kocsi állt, de a gombnyomásra csak az egyik kezdett el pityegni, ahogy kinyíltak az ajtajai. Gyorsan bemásztam a volán mögé, és intettem Gordonnak is, hogy kövessen. Ha beszállt, még egy pillantást vetettem az épületre. Épp ekkor hangzott fel a robbanás odabentről füstöt, fényt szabadítva fel, majd a lehulló törmelék még sokáig hallatszó ropogását. Csak egy rövid sóhajt engedélyeztem magamnak, aztán gázt adtam.
Még talán két perce sem vezettem, amikor gyanús hangokat hallottam mögülünk. Tövig nyomott gáz, a kresszre nagyon magasról való köpés.
-Gondolom, ők álltak őrségben - mondtam, mikor megpillantottam a visszapillantó tükörben a ránk tapadt kocsit, benne három fegyveressel. - Hogy állsz a mozgó célpontokkal?

Be kell, hogy vallajm, nem szívesen puffantottam le ezt a fickót. Egész szimpatikus volt, és tulajdonképpen tehetséges rendező. De hát a meló, az meló...
Mikor kiértünk az épületből, és kocsiba szálltunk, így szóltam Ayához:
- Igazán megvárhattad volna, míg kiírja nekem DVd-re... Mit gondolsz, ezt a javított minőséget felnyomta a netre? Nagyot röhögnék, ha elküldte volna Mike-nak...
Beszálltam, és mivel láttam, hogy Aya már nagyon morcos, nem bosszantottam tovább. Még a végén lelő, vagy valami...
Arra nem számítottam, hogy ilyen hamar összefutunk a csipet csapat maradékával.
- Mozgó kocsiból lőjek mozgó kocsire, a te vezetési stílusod mellett? Ennyi erővel paradicsommal is megdobálhatnánk őket, annak is ennyi értelme volna... De várj... Van egy ötletem.
Behunytam a szemem. Ilyet még sohasem csináltam, és nem tűnt épp könnyűnek, de talán menni fog.
A másik kocsiban az apróbb tárgyak, úgy, mint ásványvizes üveg, autóstérkép, táska, pisztoly, a levegőbe emelkedtek és vadul kavarogni kezdtek. Egy kulcscsomó fejbe találta a sofőrt, aki félrerántotta a kormányt, és ide-oda kezdett szlalomozni az úton.
- Nézd csak, úgy vezet, mint te! - mondtam Ayának, de ekkor a másik kocsi belerohant egy tűzcsapba.
Vízsugár szökkent az ég felé, és üldözőink elmaradtak mögöttünk.
- Meg kéne nézni, túlélték-e, nem? Nem mentünk olyan nagyon gyorsan...

-Álmodozz csak disznó, ez volt az utolsó alkalom, hogy engem pucéran láttál.
Gordon meglepő ügyességgel intézte el a minket követő három őrt, de kizárt, hogy gratuláljak neki, úgyhogy abban is reménykenem kellett, hogy nem olvasott a gondolataimban, mert nagyon is szupernek tartottam, hogy ilyen profin képes bravúros mutatványokat előadni vészhelyzetben úgy, hogy ráadásul még csak nem is látja a célpontot.
Abban is igaza volt, hogy az még kérdéses volt, hogy túlélték-e az ütközést, hiszen nem hajthattunk csak úgy tovább, amíg ezt nem tisztáztuk.
-Jól mondod - bólintottam, és visszatolattam melléjük, majd lehúztam az ablakot, elővettem egy pisztolyt, és bár egyikük sem mozgott, mindhármuk fejébe beleeresztettem egy golyót, aztán dolgom végeztével elraktam a stukkert. -Na! Most már biztos halottak.
Ismét elindultam előre. Annyi minden kavargott a fejemben, hogy legszívesebben az agyamra is ráordítottam volna, hogy kuss legyen, és furcsa mód egy olyan dolog kezdett a legjobban zavarni, aminek pont, hogy utolsóként kellett volna az elintézendők listáján lenni. Vagy pont azért kezdtem annyira foglalkozni vele, hogy addig se gondoljak a rémesebb problémákra. Mindenesetre, amint elértünk egy kihaltnak tűnő kilátót, lefékeztem, és azonnal nekiláttam átkutatni a kocsit. Amit kerestem, a csomagtartóban volt. Laptop, amihez még internetcsatlakozás is volt. Felültem a kocsi orrára törökülésben, és a gépet az ölemben tartva kezdtem keresni egy bizonyos videot. Sajnos/szerencsére hamar megtaláltam.
-Ne! - suttogtam elszörnyedve, amint megint azt néztem, hogyan kamatyolok Gordonnal a kocsi hátsó ülésén. - Ne, ne, ne! Hogy szedjem le ezt az ocsmányságot?! Lenyomozhatatlan IP cím... basszus, ez lényegében egy nem létezőszerver... mintha semmi nem kötné ide, csak... van! Gordon, az istenit, segíts már! - nyomtam a képébe a laptopot.
Én magam leugrottam a földre és ideges járkálásba kezdtem. Ha ezt Mike meglátja!... Még csak az hiányzik. Jó, persze, el tudnám magyarázni neki, mi történt, és nincs oka, hogy ne higgyen nekem, elvégre alig vertem át néhányszor, de akkor is. Hiszen mióta elvitte arra a partira Lynn-t, mint a barátnőjét, nekem is újra és újra visszatérő rémálmom, ahogy ők ketten együtt vannak. Ha neki nem álmodnia kellene, hanem valóban végignéznie, ahogy egy másik férfi dögönyöz...
-Gordon, mond, hogy tudsz mit csinálni vele! - néztem rá rimánkodva.

- Ismered azt a közhelyet, hogy soha ne mond, hogy soha, Aya? Ezek után elég lesz, ha lehunyom a szemem, és máris látni fognak meztelenül...
Aya ha nem is elegánsan, de lenyűgöző egyszerűséggel intézte a dolgot. Megborzongtam. Jó ég, ez a nő tényleg élvezi, ha gyilkolhat...
Aztán elhajtottunk. Vajon ez kimeríti a cserben hagyás fogalmát? Nem mintha emiatt nekem most már aggódnom kéne... Hiába mentettük meg Kohler seggét, a rendőrség szemében több rendbeli emberölés, emberölésben való bűnrészesség valamint engedély nélküli fegyverbirtoklás és több rendbeli gépjárműlopás van a rovásomon. Mindezt ma délután. És akkor nem is beszéltünk a szökevény bújtatásáról, mert ha eleget tennék állampolgári kötelességeimnek, Aya már rég a sitten rohadna...
Nem értettem, miért állunk meg, de amikor előkapta a laptopot, kezdett derengeni végre. Vigyorogva néztem a kis videót.
- Mit is mondtál arról, hogy többet nem látlak pucéran?
Egy idő után megsajnáltam.
- Na várj... Hadd nézzem...
Pár percig ügyködtem vele. Aztán Aya felé fordultam.
- Hát, nem könnyű eset... Alig tudtam lementeni a videót, hogy elküldjem magamnak. Nem tudom, hogyan fogom tudni leszedni...
További néhány perc után feladtam.
- Bocs, ez nem jön össze. Nálam profibb hacker kéne ehhez... Nem ismersz valakit?
Sejtettem, hogy túl messzire mentem. Reméltem, hogy nem lő keresztül.

Gordon, úgy néztem, hogy még élvezte is a helyzetet. Vigyorgott, röhögött, gordonos beszólásokkal fárasztott, de bármennyire is húztam volna be neki ezért egy simább helyzetben, most egyre csak arra tudtam gondolni, hogy muszáj eltüntetnünk azt a sz@rt, mielőtt még Mike megtalálja. Mondjuk az sem utolsó, hogy örülnék, ha a sok perverz nem az én pucér seggemre rántana rá, de elsősorban Mike miatt aggódtam.
Szerencsére végül azért csak rájött, hogy tovább él, ha segít nekem, úgyhogy átadtam neki a biciklit, hogy bevethesse hacker tudományát, de sajnos hamarosan csalódnom kellett. Fortyogó dühvel téptem ki a kezéből a laptopot, bár már nekem se volt semmi ötletem, hogy mi tudnék még tenni, ami eszembe jutott, azt már mind kipróbáltam.
-Nálad profibb hackert! Nálad egy újszülött is profibb hacker, te perverz állat! Tényleg nincs jobb dolgod ilyenkor, mint magánpornót gyűjteni magadnak?
Aztán eszembe jutott, hogy de, végül is ismerek én olyat, aki tudna ebben segíteni, és bár elég késő volt, biztos, nem aludt még. Tárcsáztam is azonnal, és az autókereket rugdosva vártam, hogy végre felvegye.
-Jake, szia, Aya vagyok... Mi van most értél haza?... Hát csak, mert úgy lihegsz... Mi van?!... KAPCSOLOD KI AZONNAL, TE ROHADÉK??? ESKÜSZÖM, KINYíRLAK, HA NEM, TUDOD, HOGY MEGTESZEM!!!... Egyébként pont ezért hívlak. Ki tudnád törölni a francba? Nekem nem ment, meg egy abszolút kezdő analfabétának sem... Örülök., hogy már neked is van másolatod, de akkor igazán nincs már rá szükséged, hogy bárki megnézhesse... Jól van, b@szd meg kapsz érte két lepedőt, most boldog vagy?... Remek, és mennyi ideig fog tartani?... Gyorsabban nem megy?... Szuper, kösz... Csá!
Letettem a telefont, a laptopot pedig minden óvatosság nélkül vágtam be a kocsiba. Aztán magamat is, és azonnal Gordonra förmedtem.
-Most azonnal hazamegyünk hozzám. Mike nemsokára hazaér, nem nyúlhat a géphez, és remélem, hogy az a segg nem küldte el neki külön, hogy már a munkahelyén meg tudja nézni. De együtt vagyunk ebben benne, Gordie fiú, és ne áltasd magad, Mike a te beledet is ki akarja majd tépni, ha mégis látta. Úgyhogy velem jössz, és alátámasztod, hogy nem történt semmi. Ha nem, akkor én foglak kettécsapni, világos?!
Iszonyú feldúlt voltam. Pár másodpercig muszáj volt a kormánykereket markoló kezeimre döntenem a fejemet, hogy egy kicsit lecsillapodjak. Miért történik ez velem? Hogy kerülhettem ilyen helyzetbe? Sok mindent kellett már Mike-nak kiállnia a kapcsolatunkért, de ez... ilyesmivel még sosem kellett szembenéznünk. Ekkora fájdalmat még soha nem kellett átélnie miattam. Talán akkor sem, amikor le kellett tartóztatnia.
Végül csak felemeltem a fejem, és ha addig Gordon is beszállt mellém, ismét gázt adtam. Kicsit elszégyelltem magam az előbbi kiabálásomért, hiszen Gordon csak segíteni próbált a maga undorító módján, de kizártnak éreztem, hogy ezt hangosan is kimondjam.
~Sajnálom. Nagyon jól alakítottál ma, és megérdemelnéd a pihenést, de ebből még ki kell másznunk, mert ha nem, akár fel is robbanhattunk volna az előbb a bandával. Most nem hagyhatsz egyedül! Kérlek!~
Reméltem, hogy gondolat hangomon érzi, hogy ha nem egy kocsiban ülnénk, már kérnie sem kellene, hogy térdre boruljak előtte.

Kajánul vigyorogtam, gyakorlatilag végig. Szegény kicsi Aya most nagy bajban van... Viszont nekem semmi hasznom abból, hogy ő meg Mike szakítanmak. Még a végén azt hinné a kiscsaj, hogy én is kapható vagyok ilyen komoly kapcsolat izére...Brrr! Más se hiányozna...Annyit nem érne meg az a néhány potyadugás, hogy én miatta jófiú legyek...
- Ne parázz már, nekem se érdekem, hogy Mikey fiú bekattanjon... Nyugi, oké? Segítek... Bár ez nincs benne a megbízatásomban, azt hiszem. Gondolom, nagy pofátlanság lenne plusz pénzt kérni azért, hogy kihúzlak a szarból... Eh, felejtsd el. Megszámítom ingyen. Baráti gesztus, vagy hogy is hívják...
Amikor meghallottam a gondolatait, valami nagyon gordonosan bunkót akartam válaszolni, de helyette valami miatt őszinte voltam vele. Jobb, ha megbecsüli, mert több ilyen nem lesz.
Te is jó voltál. Ijesztő... De jó.
Ezután egy ideig csendben autóztunk. Végül megszólaltam.
- Te, ez a te Priscilla barátnőd ugye nem mutáns? A nap poénja lenne, ha egy Aya kettő elkezdene vadászni ránk... Szóval ugye semmiképp sem élhette túl?

-Nagyon nagy pofátlanság lenne, Gordie pajtás, ugyanis legalább annyira benne vagy a szarban, mint én! - böktem mellbe a mutatóujjammal olyan keményen, hogy még nekem is fájt. - Ha Mike nem hisze nekünk, velem szakít, téged viszont kinyír! De b@szd meg, ha te ekkora pénzéhes barom vagy!
A zsebembe nyúltam, és kihúztam belőle azt a pénzt, ami nálam maradt, mert túl sokat vittem a C-4 vásárlásra.
-Nesze! - sziszegtem, és nekivágtam, hogy csak röpködtek a bakók, mint a konfetti. - Talán hét-nyolcszáz dollár is meglehet. Most boldog vagy? Mehetünk végre.
A kocsiban persze volt időm, és alkalmam lehiggadni. Egészen meglepett Gordon segítőkészsége, elismerő gondolatai a ma esti teljesítményemről, hogy alig kaptam észbe, hogy hálásan mosolyogtam rá. Akkor viszont azonnal visszafagyasztottam a vonásaimat normálisba, és a hangom is inkább morgós lett, ahogy szokott.
-Oké, elég ebből, vagy magadat se fogod tudni meggyőzni, nem hogy Mike-ot.
Kérdése Priscilláról abszolút helyénvaló volt, bár egyre jobban kezdett eltörpülni ez a probléma az újak mellett. Megráztam azért a fejem, nehogy itt nekem összecsinálja ezt a szép új kocsit.
-Nem volt mutáns, csak volt pár, akikkel együtt dolgozott. A bandából még biztosan van pár tag, akik túlélték, például azok, akik a rendőrséget figyelik, de hát ezt már mondtam. Te meg azt mondtad, hogy elég a méhkirálynőt megölni. Hát így is teszünk. Majd később persze kinyírom a többit is, biztos, ami biztos, de az még ráér. Egyedül nem tudnak csinálni semmit, legalábbis semmi olyasmit, amivel a rendőrség ne bírna el. Ha meg ránk találnak valahogy.. áh, kisebb gondom is nagyobb annál, mint néhány bosszúszomjas gyilkos.
Hamarosan megérkeztünk. A felkapcsolt villanyból már sejtettem, hogy Mike otthon van. A biztonság kedvéért kicsit odébb parkoltam le a lopott kocsival, aztán nekivágtam az utcának, ami valahogy nem akart elfogyni. Borzasztó ideges voltam, hiszen csak arra gondoltam, mi lett volna, ha én vagyok Mike helyében, de hát tényleg nem történt semmi durva, ezt neki is el kell hinnie. Már ha látta egyáltalán a felvételt. Ha nem küldte el neki Média, akkor viszonylag kicsi az esélye, hogy megnézte. Ha viszont igen...
-Szia, drágám - léptem be. - Hazajöttem. Volt... egy kis... elintéznivalóm. Gordonra emlékszel, ugye?

A kis pukkancs persze még a viccet se értette, ráadásul a baráti gesztust sem értette túlzottan, de hát tőle nem is igazán vártam mást. Ez végül is Aya... Ne várjon sokat tőle az ember, és akkor nem fog csalódni.
De a hülyéje még a pénzt is szétszórta... Elég illetlen volt, főleg, miután mondtam neki, hogy segítek. De mindegy... Ő tudja... De más ezért biztosan megütötte volna.
Azt ugyan nem értettem, miért kapaszkodik ennyire ebbe a kapcsolatba: nem csinálhatja miatta azt, amiben a legjobb, és ráadásul... Most komolyan, egy zsaru meg egy körözött bérgyilkos? Ha egy évig húzzák, kezet csókolok mindkettőnek.
Na de ez nem az én dolgom. Amit viszont Aya mondoitt, az igen. Még a végén megint a fejébe veszi, hogy barátok vagyunk...
- Azért szerelmet nem vallottam, úgyhogy nyugi. És ne parázz Mike miatt. Ha tényleg szeret, akkor hinni fog neked. Ha meg nem, így is, úgy is rábaszol, nem? De ha ez megnyugtat, az én hálószobám mindig nyitva áll számodra, ha vigasztalásra vágynál... De csak vigasztalásra.
Elértük a lakát. Láttam a kiscsajon, hogy eléggé feszült, így arra gondoltam, túllépve a napi kvótát lehetek még egyszer jó fej.
Ne parázz már, nem lesz baj. Láttam a fickót, amikor azt hitte, halott vagy. Hidd el, nem lesz gáz.
Mike előtt azért egy kicsit feszengtem. Na nem a videó miatt, az tök jó poén. De amikor legutoljára találkoztunk, egy ponton megpróbáltam megölni, ami nem a legjobb egy bimbózó barátság szempontjából. Bár, értékelheti, hogy végül nem tettem meg.
- Hello, Mike! Van még abból a csirkéből? Éhes lettem...