The Belnord Hotel

Kiegészítés, az előzőhöz;

*Minden egyes pillanat egyre hosszabbra nyúlt, a kép szinte egyik pillanatról a másikra sötétült el előttem, ahogy vártam az idegen döntését, bár én hosszú óráknak éltem meg minden egyes dobbanás közt eltelt időt, mely a mellkasom mögül kopogott szüntelen.
Tekintetem elhomályosult és csak foltokat láttam, fejemben hangos zúgás tört fel, mígnem az csillapodott és minden egyes halkuló zörejjel lepett el a nehéz sötétség. Még éreztem, ahogy lecsúsztam a tükörasztalról, s szilánkjai újabb sebeket ejtettek. Már nem hallottam, nem láttam. Csak gyermekkorom képei peregtek előttem. Álmaim „szörnyetege” , s egy apró sárkány. Bár gőzöm sem volt arról, hogy mi lehet. Egy mezőn voltam, s ott repkedett előttem vidám spirálokban, hol alá bukva s hol felszállva a magasba. Nevetésem elnyelte a mindenség, de nem számított semmi.
Szívem utolsó, kétségbeesett dobbanásaival küzdött az életért. Azért, melyben eddig is volt. Karomból szinte már nem volt minek folynia, hisz az egész szobát vér szennyezte, s nem csak a szerencsétlen alkalmazott vére volt ez. Hanem a sajátom is. Erőteljes dobbanásait abba hagyva adta meg magát a végnek.

//Köszöntem a játékot. Döntésed nem tudom mi lett volna, azonban nem vártam tovább és döntöttem én. További jó gyilkolászást. ^^ //

//Amanda//

A legutóbbi találkozón történtek után Defoe úgy érzi, jobb ha a következőt nem Brooklyn-ban ejtik meg, és talán még jobb, ha más okból sem tér vissza oda, addig legalábbis semmiképpen, amíg a dolog Volkov és a Boower-ek között el nem rendeződött.
~A legidősebb aligha szól már bele.~
Ez az utolsó gondolat mérhetetlen kárörömmel tölti el őt, hisz az öreg az, aki miatt óvintézkedéseket volt kénytelen tenni, és emiatt nem láthatta Rosalia-t már lassan egy hete. Ideje már, hogy véget érjen ez az egész...nagyon ideje...
~És ha már itt tartunk, Amanda is megérkezhetne már.~
Unalmában a híreket böngészgeti a mobilján, amíg a testőrei folyamatosan figyelik a szálloda éttermének minden bejáratát.

Miután a Volkov-val történt incidens után megerősítettem a lakásom védelmét, és végre Curtis is lassan a gyógyulás útjára lépett, újra meg kellett szerveznem a csapatot, hogy elég erősek legyünk, ha megtámadjuk a remélhetőleg mostanra már kissé megkeveredett ruszkikat.
Sajnos újoncokat is fel kellett venni, hiszen eléggé foghíjas lett a megbízható embereim sora az öngyilkos támadás után.
Mivel már Curtis elég jól volt, sokat konzultáltam vele és meghallgattam, a tanácsait is, így elég hamar feltöltöttük a sorokat és felkészültünk az összecsapásra. Ezzel azonban meg akartam várni, míg kicsit elülnek a felborzolódott rendőrségi kedélyek, na meg, hogy leghűbb emberem kijöjjön a kórházból. Szükségem volt a támogatására.
A legnagyobb szervezés közepén ért Defoe telefonja, amiben találkozóra hívott. Meg kell vallanom meglepett, mert még nem végeztem az elvállalt feladattal, így fogalmam sem volt, mi olyan sürgős neki. De egyrészt furdalt a kíváncsiság, másrészt, ha meg akartam szerezni a területemet, akkor addig nem ártott jópofiznom vele, így összeválogattam 4 embert és a Hotelba hajtottam. Most viszont már megengedtem magamnak egy kis várakoztatást, így jó tíz perccel a megadott időpont után érkeztem a láthatóan türelmetlen vendéglátómhoz.
- Üdvözlöm Gregorio! – Ennyire hiányoztam, hogy ismét látni akart? – ültem le a székre, amit Curtis ideiglenes helyettese, Ronald húzott ki nekem előzékenyen.

-Á, Amanda - húzódik széles mosoly a férfi arcára - szó sincs róla, mindössze arról van szó, hogy hallottam az incidensről a lakásán, és szerettem volna megbizonyosodni róla, hogy nem esett baja. Kérem, foglaljon helyet.
Ezzel int is a pincérnek,a ki már hozza is az italokat.
-Remélem nem bánja, hogy már rendeltem. Kicsit pikánsabb, mint a múltkori, de ha úgy érzi, túl erős, ezer örömmel átvállalom.
Egyébként a két pohárban amit a pincér az asztalra tesz narancskoktél van mindössze. Defoe megvárja amíg Amanda kiválaszt magának egy poharat, aztán felkapja a másikat, és gondolkodás nélkül belekortyol.
-Bevallom, nem számítottam rá, hogy ilyen gyorsan lerendezi a vén Sasha-t. Elismerésem, úgy tűnik nem tévedtem kegyeddel kapcsolatban.
A nő válla felett azért megnézi magának a múltkorihoz képest osztódott testőrsereget, akikben csupán az a közös, hogy egyiküket sem ismeri fel.
-Vérfrissítés?

- Hát azt egy telefonnal is megtehette volna! – mosolyodtam el, mert erre mondják, hogy a jó kifogás sosem rossz. – Köszönöm.
Az, hogy megrendelte az italt és nem kérdezte meg, hogy mit innék, azért egy kis szemöldökráncolással járt, de mikor megláttam a narancsszínű folyadékot, azért megenyhültem, hiszen legalább figyelt a múltkor.
Általában elég óvatos vagyok és nem iszom olyan italt, amit nem zárt üvegből, előttem töltenek ki, de most nem gondoltam, hogy a férfi bármi merényletre készülne ellenem, hiszen még nem számoltam fel az oroszokat és addig csak a hasznára voltam.
- Nem, elég jó lesz. – kortyoltam bele a koktélba, aztán kíváncsian ráemeltem a tekintetem, amikor beszélni kezdett.
- Áhh! Hagyja csak. – szabadkoztam, mint akit zavarba hoz a dicsérete. – Igazán ez nem az én érdemem volt, hanem Volkové, aki önként dugta a hurokba a fejét. – mosolyogtam. – Bár meg kell vallanom elég nagy felfordulást okozott még így is. – vontam meg a vállam, mint akit azért annyira nem zaklat fel a dolog, de azért persze nem kerülte el a figyelmemet a finom kis célzása. – Tudja Georgio, mindig kellenek a fiatal titánok, akik kicsit feldobják a megjelenésemet. – néztem a nem messze feszülten ülő, öltönyös embereimre, akik azért nem voltak teljesen újak, csak nem a közvetlen közelemben dolgoztak eddig.
Sosem bíznám újoncokra az életemet, de ezt Defoe-nak nem kell tudnia.
- Szerencsére van miből válogatni. – tettem még hozzá, nehogy azt higgye, nagyon megcsapolt az a kis támadás, aztán még rossz gondolatai támadjanak.

-Talán, de tudja mindig úgy éreztem, hogy a leszámolások kibeszélése, biztosan szakmai ártalom.
~És persze, nem mindenki olyan ápol jó kapcsolatot a rendőrséggel, mint egyesek itt állítólag. Persze lehet jobb, ha nem hiszek el minden pletykát ezzel kapcsolatban.~
-És mellesleg - hajol közelebb az asztal felett - a telefon olyan személytelen, és a társaságát sem élvezhetném.
Egy kacsintás, aztán visszadől a saját székébe. Kortyol egy nagyot a vodka narancsból, aztán végre rátér a tárgyra:
-Tehát, egy kidőlt. Megtudhatom, mi a terve a család többi tagjával? Bocsássa meg a kíváncsiságom, de az, hogy csak ülök a kispadon, és várok...őrjítő érzés. Főleg, amikor olyan pletykákat hallok, hogy a Kínaiak is vérdíjat tűztek ki a fejére a legutóbbi balhé után.
Újabb korty.
-De felteszem, ezt tudja kezelni, így inkább váltsunk témát: szükségem lenne a segítségére. Néhány emberem az utóbbi időben nyom nélkül eltűnt. Felteszem tudja, ez milyen idegesítő, ám ennek ellenére sajnos kénytelenek vagyunk hozzászokni, de nem ilyen mértékben. Persze mind pótolhatóak, de sajnos nem hagyhatom válasz nélkül a dolgot. Nemrég az egyik emberem holtteste előkerült egy rossz hírű kocsma környékén, az ön emberei társaságában. Fogalmam sincs hogy került oda, csak abban vagyok biztos, hogy semmi keresnivalója nem lett volna ott, és tudtommal kegyed emberei sem járnak át Bronxba...itt viszont nem tudok tovább nyomozni, ugyanis az emberem, aki eddig a rendőrségnek súgott...nem veszi fel a telefont. Remélem ön tud segíteni.

Aztán hamarosan kiderül, hogy azért eléggé izgatják a további terveim és persze, hogy ezeket nem telefonban óhajtja megtárgyalni, amit könnyen lehallgathatnak, bár azért a mai világban erre már jól fel lehet készülni és ki is lehet küszöbölni, de az ördög nem alszik, szokták mondani.
- Mit nem mond? A kínaiak is? – adtam az ártatlant, de aztán kissé elkomorodtam. – Azért ne nézzen nyeretlen kétévesnek Defoe! Nekem is meg vannak a hírforrásaim és tudom, hogy kiket kell szemmel tartani!
Ezt persze érthette úgy is, hogy az ő környezetét is ugyanúgy szemmel tartom, hiszen erre már adtam is példát, a szeretőjével kapcsolatban.
- És nem vagyok egy kegyetlen alak, és tudom, hogy a családot nem szabad szétszakítani ugyebár, így nem soká követhetik majd apucit, hogy ismét együtt lehessenek. – válaszolok azért a kérdésére, de hát ezt ő is nagyon jól tudta. – Mivel Volkov megelőzött, így kicsit módosítanom kellett a tervemet, de már készen állunk. – igazítottam meg a kis kalapot a fejemen közben egy finom kis mozdulattal, mintha csak egy színházi előadásról beszélgetnénk.
Aztán megint beszélni kezdett és én egyre jobban meglepődtem, igaz ebből semmi nem látszott rajtam, néha egy-egy korttyal lepleztem az idegességemet, majd mikor befejezte egy pár percig gondolkoztam, hogy vajon mennyit áruljak el neki, de hát valamilyen szinten ő is felfedte a kártyáit.
- Hmmm! Nekem is eltűnt pár emberem, igen és már értesültem is az említette esetről, de nem tudtam, hogy a maga embere volt az ötödik halott. – kezdtem bele aztán óvatosan. – Ezek szerint nem tudja, hogy mit keresett ott? Ez érdekes, mert én sem küldtem oda senkit. – ráztam meg a fejem. – De az értesüléseim szerint mind az ötükkel ugyan olyan golyók végeztek és nem ők estek egymásnak. Láttam fotókat, nem volt szép látvány. – húztam el a szám. – Most próbálok utána járni, hogy mit talált még a rendőrség. Bármikor hívhatnak. – fedtem fel valamennyire én is a lapjaimat, bár nem is nagyon titkoltam, hogy megvolt a szükséges kapcsolatom és nem is akármilyen.

Halkan felnevet Amanda megjegyzésén a családról, és arról, mennyire kegyetlen lenne hagyni, hogy külön kelljen élniük. Ő maga is egyetért ezzel, teljes mértékben.
-Helyes. A szebbik nem oszlopos tagjaként gondolom fölösleges figyelmeztetnem erre, de azért vigyázzon a lányával.
Többet nem mond a témában, még kérdésre sem, és aztán úgyis rátérnek a sokkal égetőbb kérdésre. Örömmel hallja, hogy a nő már dolgozik az ügyön, viszont ez az a pont,a hol jobbnak látja letenni a 10 dollárost az asztalra, és felállni.
-Ez esetben, talán jobb, ha azt nem itt várjuk meg. Kérem, tartson velem.
Úriember módra kihúzza a széket Amanda mögül, és ha vele tart a liftek felé vezeti őt. Természetesen mindannyian nem férnek be egyszerre, de miután végigméri a verőlegényeiket, úgy véli, ez talán nem is baj.
-Egy az enyémek közül, és egy az ön embereiből szerintem untig elég, a többiek megvárhatnak minket idelent. Most pedig induljunk. A hotel személyzetében több millió okom van megbízni, az étterembe viszont akárki betévedhet.
Valóban nem szól többet egy szót sem a témáról, csak amikor már a legfelső emeleten találják magukat, és a lakosztálya ajtaja becsukódott mögöttük.
-Valóban az én emberem volt az ötödik halott. Amennyire tudom semmi keresnivalója nem volt ott, de ő speciel egy igazi pojáca volt...az a fajta, akiről mindenki tudja, hogy mivel foglalkozik, és még büszke is a "hírnevére" a rendőrség pedig őt viszi be minden alkalommal, ha történik valami, biztos ami biztos. Fontos ügyet nem is bíztam rá soha éppen ezért, és a halála sem foglalkoztatna, ha nem ő lenne az egyetlen nyom.
Közben a bárszekrényhez sétál, hogy kinyissa azt, és töltsön magának még egy kis vodka narancsot.
-Ön kér?

Hallottam már hírét, hogy Volkov lánya nagyon nyüzsög mostanában és talán ő akarja majd átvenni az apja helyét, de ha a többi testvére nem így gondolja, akkor csak az én malmomra hajtják a vizet egy kis belső háborúval. Ezért nem is teszek hozzá semmit Defoe megjegyzéséhez, csak bólintok egyet, olyan köszönetképpen a figyelmezetésért.
Azonban meglepődve nézek rá, ahogy leteszi a pénzt az asztalra, mert nem tudom mire vélni a hirtelen távozni akarását, de aztán megkapom a magyarázatot is.
Kis habozás után követem a lifthez, mert sejtem, hogy nem a naplementét megyünk megcsodálni és azért a feltétlen bizalmamat nem élvezi, de ahogy az előbb már végig gondoltam, nem hiszem, hogy egyelőre ártani akarna nekem.
Ha már leszámoltam az oroszokkal és meggyengítettem, a kínaiakat, akkor már biztos nem sétálnák fel vele a lakosztályába.
A liftnél való megtorpanásra csak intek Ronald-nak, hogy jöjjön velem, míg a többieket maradnak.
- Ezt vegye tőlem a lehető legnagyobb bizalomnak Georgio. – mosolyogtam aztán rá a liftben. – Lehet, hogy magának több millió oka van, de nekem nem.
A szobájában aztán könnyedén letelepszem a kanapéra, magam mellé téve a táskámat és érdeklődve hallgatom, hogy mi az, amit odalenn nem akart elmondani.
- Kérek, köszönöm. – éltem az ajánlatával. – Az enyémek viszont egytől egyig kipróbált emberek voltak, akikről nem feltételezem, hogy csak betértek egy sörre abba a kocsmába. DE akkor is, ha így lett volna, ahhoz elég tapasztaltak voltak, hogy ne hagyják csak magukat egyszerűen kinyíratni, de náluk még egy pisztoly sem volt. – csóváltam meg a fejem kétkedően.
_ valami nagyon nem tetszik itt nekem. – jegyeztem meg. – Talán megpróbálnak egymásnak ugrasztani minket? – vetetem fel az első verziót, ami eszembe jutott.

-Ha ez megnyugtatja, több tucat emberem van az épületben, hogy vigyázzanak ránk - jelenti ki, annak ellenére, hogy pontosan tudja, ez legfeljebb az ellentétes hatást váltja majd ki.
-A bizalma pedig megtisztelő, el sem tudja képzelni mennyire.
Ezt viszont őszintén mondja, és ha máshogy nem is, de annyiban viszonozza a dolgot, hogy a lakosztályban csak maguk maradnak, a testőrök kint kénytelenek várni a folyosón.
-Én személy szerint senkiről sem feltételezem, hogy betérne oda, aki tud olvasni. Az egész nem áll össze, hacsak tényleg nem az a helyzet, hogy valaki minket akar összeugrasztani.
Közben kitölti az italt, és átadja a poharat a nőnek, mintegy véletlen megérintve a z ujjait, mielőtt elengedné a poharat.
-Persze, hivatalosan így is ősellenségek vagyunk, így nem értem, mi haszna lenne ennek. Én inkább arra tippelnék, hogy valami mást próbáltak az embereink között lezajlott bandaháborúval álcázni, de hogy mit, arról sajnos fogalmam sincsen.
Ha nem ellenkezik a nő, ő is a kanapéra telepszik, annyi helyet hagyva maguk között, ahol egy félbevágott ember kényelmesen elférne. Újra inni kezd, közben pedig elgondolkodva figyel ki az ablakon.
-Az biztos, hogy nem a kínaiak voltak, az ő embereiket nem látják ott szívesen.

Természetesen nagyon is tisztában vagyok az elszólásaiból, hogy az egész szálloda a zsebében van és tényleg nagy bizalomra ad okot, hogy mégis itt vagyok vele, de hát ezt már párszor végig gondoltam
Georgio összesítése a kocsmában történtekről nagyon is logikusak és pont ez volt a baj, hogy nekem sem állt össze a kép.
Elvettem tőle az italt és elgondolkozva lötyögtettem benne a sárga folyadékot.
- Igen, ez a bajom, hogy én is erre a megállapításra jutottam, de semmivel nem tovább.
Persze sem az érintése, sem az illendőnél kissé szűkösebb mellém ülése sem kerülte el a figyelmemet, de egyelőre hagytam, hogy maguktól alakuljanak a dolgok.
- Nekem most is furcsa, hogy nem használták a fegyvereiket. – ingattam meg a fejem a találgatására, de mielőtt folytattam volna megcsörrent a telefonom.
- Bocsánat, valószínűleg ez lesz a hívás, amit vártam. – pillantottam a kijelzőre, amin a Védangyal név villogott.
Persze ez csak egy általam King-re akasztott becenév volt, mert nagy botorság lett volna részemről, ha nyíltan kérkedek a nevével.
- Igen? Van valami híred? – hallgattam bele a készülékbe, aztán az érdeklődésem fokozott döbbenetbe ment át, amitől a vér is kiszaladt az arcomból. Az egyetlen dolog volt az életemben, amit nem tudtam érzéketlenül végig hallgatni, az ha Sebivel történt valami és most nagyon úgy nézett ki, hogy ez történt.
- És ez biztos? – kérdeztem kissé remegő hangon. – Értem, tehát megtaláltátok az ujjlenyomatát és a DNS-ét. Igen. Rendben vagyok, mindjárt hívom az iskolát. Lehet, hogy csak valami……nem tudom, majd jelentkezem. – siettem befejezni a beszélgetést, aztán csak néztem magam elé pár pillanatig, hogy összeszedjem magam.

-Lehet, nem volt rá idejük - jegyzi meg, mintha nem is emberekről lenne szó, hanem mondjuk paradicsomokról, amiket géppuskatűz trancsírozott szét, így terítve be ketchuppal az egész csehót.
-Azért az ön embereit sem lehetetlen meglepni...ó, persze, intézze csak.
A telefonbeszélgetés idejére hátrébb húzódik a kanapén, és türelmesen vár, jobb híján az italával foglalkozva addig. Valószínűleg senki sem hinné el, de tényleg nem figyel oda Amanda szavaira, bár leginkább azért, mert nem szereti az ilyen félig hallott beszélgetésekből adódott félreértéseket. Na persze ha kihangosítón lenne...
~Iskola?~
Na jó, teljesen azért nem zárta be a füleit, igaz csak a végén kezdett figyelni, amikor nem tudta nem meghallani, mennyire felzaklatja a nőt a telefonhívás.
-Történt valami? - Kérdi abszolút tárgyilagosan, mikor a vonal a megszakad, és Amanda csak bámul maga elé, látszólag elkeseredetten.

Nem volt szerencsés helyzet, hogy pont Defoe előtt estem ki a hidegvérű maffianagyasszony szerepéből, de ezen most nem igazán tudtam gondolkozni. Sőt úgy általánosságban sem tudtam gondolkozni, csak a fiam járt az eszemben, hogy vajon megint mibe keveredett és, hogy jól van-e, mag úgy egyáltalán!
De mivel még nem hívtak az iskolából, hogy eltűnt, így erősen reménykedtem, hogy nincs semmi baj, jól van, csak valami hülyeség miatt találták meg ott a nyomait. Lehet, hogy régebben járt ott, vagy valamelyik osztálytársával ment oda fogadásból, vagy….Jaj Istenem!
- - Igen! De….de először telefonálnom kell még egyet. – rázkódtam meg és tértem magamhoz, hogy aztán azonnal tárcsázzam Rozsomákot, de nem vette fel.
Aztán éppen, hogy letettem visszahívott és én egyből a tárgyra tértem.
- Hogy van Sebastien?
Majd hallgattam a férfi szavait és egyre sápadtabb lettem, ezzel együtt egyre dühösebb is.
- És ezt mikor akartátok velem közölni? Persze, majd elhiszem, hogy most tudtátok meg! – csattantam fel. – Elég ebből! Nem kell a segítséged, majd én megkeresem. – nyomtam ki villámló szemekkel a telefont és legszívesebben most elrohantam volna, hogy azonnal bele is kezdjek, de meg kellett erősítenem magam, mert itt volt Georgio, aki gondolom nagyon is előszeretettel használta volna ki a helyzetet.
- Szóval – kezdtem bele egy nagy levegővétel után. – Szóval az előbb a rendőrségről hívtak, hogy megtalálták a fiam ujjlenyomatát és DNS-ét a kocsmában. Így biztos, hogy ott járt a helyszínen, és most beszéltem a…….a hellyel, ahol lakik és elmondták, hogy keresik, mert valószínűleg két napja nem járt ott. Nem tudom mi folyik itt, de azt igen, hogyha Sebastiennek baja esik, akkor nagyon csúnya világ jön. – sötétült el a tekintetem.

Némán bólint, és úgy tesz, mint akinek fel sem tűnik, mennyire ideges a mellette ülő nő, aztán az újabb telefonhívást is türelmesen várja ki. Csak az után kezd el az ujjaival dobolnia térdén, és elgondolkodni, mi a fene folyik itt, amikor végre nagyjából felvilágosítják a helyzetről, akkor viszont beindulnak a fogaskerekek.
~Valaki előbb kapta el Sebi-t, mint én? Hát ez....nem, nem probléma, lehetőség. A nő nem fog visszakozni, bárki is tette, nagy bajban van, viszont szüksége lesz az én segítségemre is, ez biztos. Szinte biztos...hacsak nem az oroszok tették, bár nem hiszem. Arról már tudnánk.~
-Elég szerencsétlen az időzítés, és sajnos szinte kizárt, hogy véletlen. Megértem a haragját, és higgye el, abszolút együtt érzek, de félek, a fiát felkutatni jelenleg nincs elég szabad embere, ha pedig Brooklyn-ból vonja vissza őket, biztosan nem tudja teljesíteni a határidőt, sőt, még az is lehet, hogy Volkov bandájának lesz ideje újra összeszedni magát, ami lássuk be, elég tragikus lenne önre nézve. Félek, nem tehet érte semmit...egyszerűen nincs elég embere, és én sem segíthetek megkeresni...legalábbis feltételezem ennyire nem bízik az embereimben.
~Persze, segíthetnék Brooklyn-ban, de egy ilyen elkötelezettség...hát nem vagyok benne biztos, hogy készen állok rá, és nem hiszem, hogy lenne olyan ajánlata, amiért belemennék.~
-Ha egyedül szeretne maradni, kérem csak szóljon.

Tudtam, hogy nem a legjobbkor és a legjobb helyen ért a váratlan hír, de mégis összeköt minket egy közös üzlet, aminek akár a hátterében is bujkálhat ennek a dolognak az egyik része, hogy elrabolták a fiamat. Abban egyelőre biztos voltam, hogy nem Defoe volt ebben a ludas, különben már egészen más pozícióból tárgyalna, ha tárgyalna egyáltalán, de lehet, hogy köze van a kettőnk közötti szövetséghez. Ennek még utána kell néznem.
- Én sem gondolom, hogy véletlen lenne és sajnos nem ez az első, hogy valakinek rá fáj a foga. – bólintottam a szavaira.
A szívem szakadt meg a fiamért, hiszen az élete másról sem szólt eddig, mint a menekülésről és a bujkálásról és most valakinek a karmai közé került.
Hallottam, hogy miről beszél Georgio, de képtelen voltam felfogni, hogy azt akarja bemagyarázni nekem, hogy nem kereshetem meg Sebastien-t, hogy az „család” fontosabb, mint a saját fiam? Sajnos viszont, míg a szívem hevesen tiltakozott ez ellen, az eszem tudta, hogy igaza van. Vagy a maffiát választom, vagy a családomat. A lehetőségeim most korlátozottak. Persze eszembe sem volt megbízni Defoe-ban, hogy ő keresse meg, amit végig sugallni akart. Nem tetem meszet!
- Ezt nem kérdezheti komolyan Georgio! – ráztam meg a fejem keserűen. – Nem vagyok már kezdő és magának semmit nem jelentene a fiam élete, csak addig, míg a kezében tarthatna engem. – tettem hozzá hidegen a száraz tényeket. – És ne is tagadja, hogy így van, nem lenne sportszerű magától.
- Nem kérek segítséget magától. Megoldom magam. Ha nincs rá emberem, majd felbérelek rá, mégpedig a legjobbakat. – döntöttem el. – És nem, nem akarok egyedül maradni. – ráztam le magamról a bánatot megerőszakolva magamat. – De, ha nincs más……

-Ó, eszem ágában sincs tagadni, és valójában épp arra céloztam, hogy nem lenne bölcs dolog rám bíznia ezt a feladatot, még ha fel is ajánlanám a segítségem, amit nem teszek, de a helyzetre való tekintettel megbocsájtom, hogy félreértett. Kér még egy pohárral?
Ha igen, nem fukarkodik az itallal, bár ettől a koktéltól kétséges, hogy bármelyikük is be tudna rúgni, ami jelen pillanatban korán sem biztos, hogy előny Amanda számára.
-Ami pedig a profik felbérelését illeti, kétlem, hogy sokat segítene egy külsős a város átfésülésében, a helyiek közül pedig aligha talál semleges embert. Félek a sajátjaival lesz kénytelen megoldani ezt, én a helyében inkább Brooklyn-ba bérelnék fel több embert, a kérdés már csak az, hogy vajon megengedheti-e magának, hogy felszereljen egy második hadsereget.
Mivel azt mondja, nem szeretné, ha elmenne, ezért marad, sőt, még közelebb is ül a nőhöz, karjával pedig finoman átkarolja őt a válla felett.
-Nem lesz semmi baja. Mindig meglógott, biztos kitalál valamit most is.

Annak örülök, hogy egyetért és nem kezd el győzködni, hogy majd ő mellém áll, mert úgy sem hinném el. Az ital kínálására nemet intek a fejemmel. Nem! Mára már elég belőle, még ha minimális alkohol is van benne, szükségem van a hideg és tiszta fejre.
Mondjuk sajnos abban, amit mond megint igaza van és ilyenkor nagyon hiányzik a férjem, aki mindig mindent hideg fejjel tudott végig gondolni és meghozni a döntéseket. Próbálok a nyomdokaiba lépni, de tudom, hogy soha nem leszek olyan mint ő. A férfiak sok mindenben másként gondolkoznak és még akkor is, ha a családjukról van szó, én meg ha már csak arra gondolok, hogy Sebinek baja eshetett már nem tudok tisztán és érzelemmentesen dönteni.
- Majd megoldom Georgio! – sóhajtok nehéz szívvel. – Vannak még tartalékaim.
Nem fogom az orrára kötni, hogy kezdek kifogyni a pénzből, hiszen Volkov látogatása miatt nagyon is zsebbekellett nyúlnom, és az embereim gyógykezelése is felemésztett egy csomó pénz, hiszen azt akartam, hogy mielőbb mellettem legyenek.
Mikor a férfi mellém ül és átkarol, egy pillanatra megdermedek. Ez pont nem az a pillanat, mikor úgy érzem, el tudom játszani a csábító nő szerepét, pedig talán rá tudnám venni, hogy segítsen. De ennyire nem vagyok érzéketlen, hogy ez most beleférjen.
- Nem! Ez azért nem ilyen egyszerű Georgo! – emelem le a kezét a vállamról egy finom mosollyal, de nem bántóan. – Amíg nem lesz mellettem, addig nem lehetek nyugodt és most még azt sem tudom, mi folyik itt a háttérben. Az embereimet és Sebit is oda csalták ez most már biztos számomra. De nem kértek váltságdíjat, nem zsaroltak meg vele. Ha valamelyik banda lenne, akkor ez lett volna a menete. – rázom meg a fejem és felállva járkálni kezdek. – Nem hallott valamit mostanában? Nem tűnt fel valami új társaság? Georgio, mégis csak maga van itthon ezen a helyen! – teszem fel neki a kérdést aránylag higgadtan, de nagyon is feszülten várva a választ.

-Ahogy gondolja.
Mikor a kezét lefejti agáról a nő feláll a kanapéról, és az ablakhoz sétál, hogy rajta kinézve megcsodálja az alattuk elterülő várost gondolkodás közben.
-A szabad strand körül sok hajléktalannak veszett nyoma mostanság, de valójában ez nem meglepő, nagyon hideg volt az utóbbi hetekben, és ilyenkor sajnos megesik az ilyen. Ugyanakkor...
Homlokát az üvegnek dönti, és meglepve látja, mennyire ingerült a tükörképe, amikor ezt mondja:
-Brooklyn-ban egy emberem nyomozni kezdett az eltűnések után. Kapott egy fülest arról, hogy valaki meg fogja támadni az ottani rendőrőrsöt, ezért magával vitt egy tucat csatlóst, hogy a végére járjon a dolognak. Azóta nem hallottam felőle. Egyikük felől sem.
Mély levegőt vesz, és lassú léptekkel megindul az ajtó felé.
-Nem tudom ki ez, és mit akar, és igazán nem is érdekel, amíg nem tesz nekem keresztbe. Ha úgy érzi, megkockáztatja, hogy el tud bánni vele egyedül, hát tegye. Remélem ön fog győzni.
Az ajtóhoz érve lenyomja a kilincset, aztán még visszafordul.
-Maradjon amíg szeretne. A szoba ki van fizetve. Nekem viszont félek még akad más dolgom is...

Reméltem, hogy Defoe-nak van valami elképzelése, hiszen ő ismeri a saját városát jobban és rengeteg embere rohangál kinn, így valami csak eljut hozzá, valami, ami gyanús, ami nem illik a képbe.
Tudom, hogy talán nem örül annak, hogy elutasítom a próbálkozását, de most nem tudom megjátszani a kacér nőt, ha megfeszülök sem.
És nem is kell csalódnom, mert a férfi, bár látszik rajta, hogy nagyon nem örül a dolognak, mégis csak beszélni kezd és nagyon érdekes, amit mond.
- Megtámadni egy rendőrőrsöt? – kérdezem csodálkozva, mert erről nem nagyon zengedezett King, biztos, hogy ha volt is ilyen, hadititokként kezelték, mert nem lett volna jó nagydobra verni.
- Azt mondja eltűnt pár embere és nem is nézetett utána, mi lett velük? – nőtt a csodálkozásom még jobban. – Talán van egy ismeretlen ellensége és maga csak ilyen félvállról veszi? – néztem rá értetlenül. – És azon kívül, hogy lenyúlja pár emberét, mi kell magának, hogy úgy érezze keresztbe tettek? Rakja a hulláikat a küszöbjére?
Tényleg nem értettem ezt az embert, mert máskor egy rossz szóért embereket öletett meg, most meg békésen tűri, hogy valaki garázdálkodjon a területén.
Azonban nem tetszett, ahogy a nyakamba akarja varrni mér ennek elintézését is, holott én egy szóval nem mondtam ilyet.
- Most itt akar hagyni Georgio? Ezt eddig nem mondta, hogy van egy újabb jelentkező az alvilág irányítására? Talán ezt nem nekem kéne egyedül lerendeznem és megszabadítanom tőle? Ez nem volt az alkuban.

-Igen...hihetetlen nem igaz? Épp ezért nem gondolom, hogy hozzánk hasonló a bűnös, inkább valami elmebeteg lehet, féktelen tűzerővel, vagy megint valami mutáns.
A megjegyzésre,a mi arra utal, hogy tehetetlen lenne...sőt rosszabb, nemtörődöm, na arra ökölbe szorul a keze, a másik pedig elereszti a kilincset, és úgy fordul vissza a nőhöz.
-Utána néztem! Az volt a csapat! Természetesen érdekel, mi történt velük, de van más problémám is, mint valami láthatatlan gyilkos után nyomozni, és amíg az égvilágon semmi hasznom nem származik belőle, addig inkább nem kockáztatom az embereim életét fölöslegesen. Ha kegyednek sincs oka rá támadni, javaslom inkább mondjon le róla.
~Persze, mivel nagyon valószínű, hogy ennek a rejtélyes alaknak van köze Sebi eltűnéséhez, ezért nagyon is van oka lenyomozni őt. Hajh, de nem lennék most Amanda helyében, de a sajátomban sem! hogy tud mindig így felhúzni?~
-Az alku nem változott, intézze el az oroszokat, és magáé Brooklyn. Nem tudom ki ez a másik alak, de amennyire tudom, csak azoknak tesz keresztbe, akik rátámadnak, az üzletemnek nem ártott sehol egyesekkel ellentétben, úgyhogy amíg ez nem változik, a rendőrségre bízom. Nekem nem sürgős, hogy elkapják.

Nem érdekelt, hogy tetszik-e neki, amit mondok vagy sem, én soha nem tudtam volna ennyire lazán elmenni a mellett, hogy eltűnt pár emberem és ráadásul, még azt sem tudom kit terhel érte a felelősség. Hiszen már csak a saját presztizsem érdekében is utána kell nézni, különben nem biztos, hogy sokáig a vezető pozíciót tölti be az ember. De, hát az ő emberei, de ez a hozzáállás akkor is irritált.
- Persze, mert, ha nem néz utána, akkor lehet, hogy még több embere fog eltűnni! – vontam meg a vállam merev arccal. – De, hát ez a maga ügye. NEKEM van okom utána nézni és, ha kiderül, hogy közük van a fiam eltűnéséhez, akkor le is számolni velük, ugye ezt nem kell taglalnom. – nézek rá élesen, hiszen igazán beláthatná, hogy nem mehetek el a dolog mellett úgy, mint ő.
Az, hogy szerinte az alku nem változott, abban nem egyezik a véleményünk, hiszen nagyon jól tudja, ha ezt nem hagyom annyiban, akkor két fronton kényszerülök harcolni és úgy látszik tényleg esze ágában sincs segíteni.
- Aha! Arra a rendőrségre, amit ezek szerint sikerült úgy megtámadni, hogy arról mélyen hallgatnak. – szólaltam meg kissé gúnyosan. – Ha ennyire jók, akkor azt hiszem nem sokáig lesz tőlük nyugta, és ha hagyja megerősödni őket, akkor nem hiszem, hogy sokáig tartja majd a pozícióját. Lehet, hogy velük kéne alkut kötnöm? – biggyesztem le a szám és a kezembe veszem a táskám. – Azt hiszem nincs tovább miről beszélnünk. – indultam az ajtó felé. – Minden esetre én megteszem a magamét.
Aztán, ha nem akadályoz meg benne, egy kurta biccentéssel kinyitom az ajtót és távozom, hogy azonnal nekilássak a kutatásnak.

//Köszönöm a játékot, nagyon jó volt //

-Ha utána nézek, akkor is - vonja meg a vállait - ha ez a valami Bronx-ban akar garázdálkodni, tépjen sorszámot, van ott elég elmebeteg nélküle is.
Ami a rendőrséget illeti, egész biztos benne, hogy Amanda Boower róluk alkotott lesújtó véleménye álmatlan éjszakákat okoz majd nekik, de úgy érzi ezen a gondolaton mulatni most nem lenne illendő, szegény nő így is nagyon kivan már.
-Mondtam már, ez nem egy másik banda, csak valami újabb elmebeteg. A mi pozíciónkban tudni kell, melyik az a háború, amit nem érdemes megvívni, és ez számomra épp olyan.
Amanda távozása után kiissza a poharában maradt italt, aztán ördögien mosolyogva néz az ajtó felé. El tudna képzelni pár dolgot ezzel a nővel, és ha nem lenne foglalt, talán még pár álmatlan éjszakát is rááldozna, viszont az, hogy megöli neki az ellenségeit...az is majdnem olyan jó.

//Én is köszönöm //