Könyvtár és közösségi helyiség

//Előzmény: dr. Adam Windsor hálószobája//


Mivel tanár híján ma a reggeli órák maradtak el, aludni meg nem tudtam, hogy valami hasznosat csináljak, tovább folytattam a tegnapelőtt félbemaradt nézelődést és tanulást a könyvtárban. Ahogy az asztalnál ülve gépeltem egy esszét a kis netbookomon, mellettem két oldalon 1-1 nagyobb könyvkupac pihent. Épp az egyik könyvben próbáltam egy korábban olvasott cikket megkeresni, amikor feltűnt Sarah a színen, hogy beszámoljon az Adam szobájában történt kis látogatásáról. Amikor megmutatta a fénymásolatokat, arrébb toltam a könyveket, hogy egy kis helyet csináljak az asztalon, majd miután megnéztem, mennyi anyagot sikerült szereznie, nekiláttam, hogy elolvassam őket.
-Mit ne mondjak, ezek érdekesek... Bár gondolom, nekem nem mondanak annyit, mint neked, aki jobban ismeri Mr. Windsort. -jegyeztem meg Sarahnak, miután végeztem az elolvasásukkal.
Még megnéztem a lány telefonján lévő fotókat, majd újra a lapokért nyúltam.
-Végülis, utána nézhetünk, hátha kiderül belőlük valami... Abból nagy baj nem lehet, ugye? Ha találunk valamit az már jó, ha nem, akkor meg semmit se veszítettünk. Legalábbis a tegnapiak után... Amúgy nem gond, ha belefirkálok? -kérdeztem rá a biztonságkedvéért, majd ha engedélyt kapok rá, akkor egy szövegkiemelővel elkezdem áthúzni a fontosnak ítélt neveket kulcsszavakat a levelekben. Utána a neveket a gépen egy csinos kis listában összesítem.
-Sarah... Neked van valami ötleted, hogy ezek mit jelenthetnek? Vagyis... te ismered Adamet, szóval arra vagyok kíváncsi, hogy van valami összefüggés közte és azok között amiket a szobájában láttál, találtál? Fényképek, levélben megemlített dolgok, kitűző, kitüntetés... Vagy bármi... Vagy mondjuk az életéről tudnál mesélni? Ha valamivel többet tudnék róla, biztosan könnyebb lenne összefüggéseket keresni. És nem, nem azért kérdezem, hogy tovább szivassam titokban... -nyugtatom meg gyorsan- Amíg mesélsz, addig én rákeresek ezekre a kiemelt nevekre és kulcsszavakra, hogy a Google mit mond róluk...

Ratna ötletére, hogy a neten néz utána elsősorban a dolgoknak lelkesen bólogatok, viszont arra a felvetésére, hogy én többet tudok Adamról és meséljek róla, na meg az esetleges összefüggésekről a talált dolgokkal kapcsolatban csak szomorúan megrázom a fejem.
- Adam nem nagyon bőbeszédű, ha magáról van szó. - kezdek azért bele, hogy Ratna is megtudja azt a keveset, amit én, és hátha neki is támad valami elképzelése. - Annyit tudok róla, hogy az apja, aki most is aktív katonatiszt, mikor megtudta, hogy a fia mutáns, jóformán megtagadta az anyjával együtt. Azóta, ha jól tudom nem tartják a kapcsolatot. Azt is tudom, hogy sokfelé szolgált parancsnokként is, és ezekkel kapcsolatban is vannak szörnyű emlékei, de erről a katonáról, - mutatok a hadnagy képére, - semmit nem hallottam, pedig a családjával próbálkozó levelezésből és a minden követ megmozgató hazahozatalára tett lépéseiről az tűnik ki, hogy nagyon szoros volt a kapcsolat. Sajnos sokkal többet én sem tudok, csak azt, hogy Adam egy ízig-vérig becsületes és kötelességtudó katona és parancsnok volt és ez a mentalitása mai napig nem változott, és ez is lehet az oka, hogy ezeket a dolgokat mind-mind kudarcként, a saját kudarcaként éli meg. - teszem hozzá szomorúan. - Na, jutottál valamire? Egyébként meg azon filóztam még az éjszaka, hogy talán kéne valakitől segítséget kérni, aki valamennyire járatos a katonai dolgokban, mert ezek itt nekem elég kínainak tűnnek néha. Mi a véleményed? - nézek kérdőn a lányra.

Ahogy Saraht hallgatom, egymás után rákeresek a nevekre, kifejezésekre. Szerencsére elég sok találatot kidob a kereső, így eltart egy darabig, mire sikerül azokat kiszűrni belőle, amit hasznosnak ítélek. Helyesbítek, egyelőre csak másolgatom a linkeket, cikkeket és az internetes képeket a kis szövegszerkesztős dokumentumomba...
Igaz, hogy Sarah azt mondta, nem tud sok mindent Adamről, viszont nekem ez is mind újdonság volt róla. Más részről viszont kissé meglepett, hogy tényleg milyen kevés dolgot árult el magáról... Még a keresések felénél se jártam, mire végzett, így kicsit arréb fordítottam a netbookot, hogy ő is lássa, miket találok.
-Na, én is pont ezért nem árultam el egy családtagnak sem, hogy mutáns vagyok... -jegyeztem meg egy kis szomorúsággal a hangomban- Esélyes, hogy velem is hasonlóan történne...
Miután végigértem a neveken és kulcsszavakon, tartottam egy rögtönzött kiselőadást Sarahnak, ahogy a "jegyzetemből" összefoglaltam az újonnan kiderített információkat.
-Desmond W. Piercon hadnagy... Róla nem igazán sikerült semmit találnom, viszont, az jutott eszembe, hogy mi van, ha nem ez az igazi neve? Mármint nem tudom, ez mennyire lehetséges, vagy mennyire hülyeség, de lehet nem is ez az igazi neve... hanem csak egy anagramma, vagy hasonló. Majd álmatlan éjszakáim egyikén játszok vele egy sort, hátha kiad valami értelmeset.
Majd Sarah felvetésére reagálva...
-Igen, a segítség lehet, nem ártana, én se nagyon vagyok képben ezekkel a katonai dolgokkal. Sőt, hogy őszinte legyek, szinte egyáltalán nem. Oké, netről mindent ki lehetne deríteni, de mégiscsak egyszerűbb megkérdezni valakit, mint fél napon át kutatni utána... Viszont nem tudom, kit kérdezhetnénk meg... Adam lenne a legésszerűbb, de ő kiesik, ugyebár... Apám... nos, ő még Indiában volt katona egy pár évig, mielőtt megszülettem, azt meg nem tudom ott hogy megy... Mennyire egyeznek a dolgok az amerikai rendszerrel meg ilyenek. Ki lehetne még... Logan esetleg? A 150+ évével biztos többet tapasztalt ilyen téren, mint mi, de most álljunk oda felé, hogy "Szia Logan, képzeld, nem elég, hogy Adam szobáját is átpreparáltuk, utána még be is törtünk hozzá, végigtúrtuk az összes személyes holmiját amihez csak hozzáfértünk, de nem értünk hozzá, szükségünk lenne a segítségedre"? Szerintem ott dobná el a maradék agyát... Mi meg még egy rakat büntetőfeladatot kapnánk... Már ha nem repülünk a suliból...

Kíváncsian figyelem mire jut Ratna a netes kereséssel, és meglepően sok dolgot meg is tudunk, legalább is a hadnagy katonatársairól, akiket talán fel lehetne, ezek alapján kutatni, viszont magáról a hadnagyról semmi nincs, mintha csak egy fantomot keresnénk. A lány felvetésére, miszerint álnév lenne, viszont csak kétkedően ingatom a fejem.
- Nem hinném, hogy álnév lenne. Mi értelme lenne, hogy Adam egy olyan képet őrizzen nagy becsben az albumában, akinek az álnevét írja rá, ráadásul a levelekben is mindenhol ezen a néven szerepel! Nem, ezt nem hiszem, de valami titok lappanghat e mögött, hogy ennyire elzárkóztak a hazahozatalától, mert legjobb tudomásom szerint, a hadsereg gyakorlatában ez igen szokatlan dolog volt, mindig mindenkit igyekeznek hazai földre hozni. – magyarázom Ratnának, mart Adam meséléseiből azért ennyit már megtanultam.
Arra az ötletre, amit a lány végül hangosan kimond, már én is gondoltam és teljesen egyet értettem vele, hogy keresnünk kell valakit, aki sokkal jobban ért a katonai dolgokhoz.
- Lehet, hogy nem repesne az örömtől, de szerintem, ha elmagyarázzuk, hogy mit miért tettünk Logan, akármilyen hirtelen természetű, megfogja érteni, hisz arany szíve van, nem? – vigyorgok a lányra a büntetésre emlékezve, amin még jót is szórakoztunk. – Egyébként sem látok más lehetőséget, ha lépni akarunk ebben az ügyben és valamennyire jóvá akarjuk tenni, amit elkövettünk. – sóhajtok egy nagyot és érdeklődve várom, hogy mit szól hozzá a lány.
Ha egyetért velem, el is indulhatunk, hogy valahol felkajtassuk Logant.

-Nem tudom... -bököm ki a választ Sarah kérdésére- Viszont akkor hogyan lehetséges az, hogy semmi, de tényleg semmi információt nem lehet találni róla az interneten? Ha olyan hú-de-sokat nem is, de legalább a többiekről kihozott valamennyi információt. Esetleg... lehet, hogy megtudta a katonaság valami sötét, alvilági titikát, aztán azért akartak minden hozzá kapcsolódó nyomot eltűntetni? Vagy csak túl sok krímit olvasok...
Kíváncsian hallgatom, hogy Sarahnak mi a véleménye Logannel kapcsolatban, illetve, hogy van-e jobb jelöltje a feladat kapcsán, de úgy tűnik, ő sem bővelkedik harctéren nevelkedett, katonák világában otthonosan mozgó ismerősökben. Mily meglepő...
-Még az jutott eszembe, hogy esetleg felkereshetnénk néhányukat személyesen is. Már csak azért se ártana egy felnőtt, hogy ne vegyenek semmibe... ott van például... -kerestem ki a nevet a jegyzetből- Donald Haggarthy tizedes, ő facebookon is fent van, vagy ez a Lemes ezredes... ja bocsi, neki csak a fiát találtam meg, de rajta keresztül hátha megtaláljuk a papát... Ha jól számolom, nem sokkal lehet idősebb tőlünk, mármint a fia. Meg volt még ez a... Virgil Thoombs. Az ő címét nem sikerült megtalálnom, de amilyen előélete van, nem biztos, hogy szeretnék találkozni vele... Neked mi a véleményed az ötletről?
Közben elmentem a kis jegyzeteimet, összezárom a netbookot és Sarahval együtt elindulunk, hogy megkeressük Logant.

//Folytatás: Rozsomák szobája//

Miután megérkeztünk Sheenával a nekem inkább kastélyra, vagy ilyen nagy birtokra hasonlító épülethez és bejöttünk a kapun, egy iskolatitkár... öhmm... vagy valami ilyesminek mondta magát. Szóval ő fogadott minket. Sheena elment vele együtt valami papírokat kitölteni, nekem meg azt mondták, hogy egy régebbi diák hamarosan megmutat mindent. Hát jó...
Zavartan nézelődtem körbe itt a könyvtárban, a kezemben forgatva és némileg gyűrögetve a cowboyok tipikus nemezkalapját, majd egy idő után a polcokon sorakozó műveket kezdtem átnézni, de nagyobb részük egyáltalán semmit nem mondott. Ami azt illeti címről sem.
Remélem nem kellett volna nagyon kiöltözni, meg minden. Én csak western csizmát, farmer nadrágot, inget és farmerdzsekit kaptam magamra. Sheena szerint elég lesz, de hát nem tudom... Na jó, biztos igaza van, ő járt már suliba, én meg nem.
Végül téblábolás közben levettem a polcról egy könyvet. Hmm.. Moby Dick? Na ez mi lehet? Kíváncsian nézegettem bele találomra, várva az útikalauzt...

Miután Adam elutazott türelmetlenül vártam, hogy mikor érkezik majd meg a fiú, akiről beszéltünk. Nagyon megrázott fogadott apám elbeszélése Josh-sal kapcsolatban és nem csak neki, hanem magamnak is megfogadtam, hogy ha neki is szimpatikus leszek, akkor olyan akarok lenni számára, mint egy testvér, egy nővér, aki majd a nehét percekben vigyáz rá. Mikor szóltak, hogy itt van és a könyvtárban vár, izgatottan hajítottam el mindent a kezemből és siettem, hogy minél előbb üdvözölhessem.
Belépve a terembe egy félénken álldogáló cowboy csizmát, kalapot és farmerszerelést viselő srácot pillantottam meg, ahogy egy könyvet lapozgatott. Nem akartam megijeszteni, ezért hangosan csuktam be az ajtót és mosolyogva indultam felé, és mikor oda értem előre nyújtottam a kezem.
- Szia! Biztosan te vagy Josh! Már vártalak, Mr. Windsor igazgató-helyettes már mesélt rólad. Az én nevem Sarah, Sarah Wilchok, és engem bíztak meg, hogy körbe vezesselek és válaszoljak a kérdéseidre. És eddig mi a véleményed az iskoláról, tetszik?

Egy barna hajú lány jött oda hozzám, arcán kedves mosollyal. Én is azt éreztem egész lényén, hogy barátságos és talán kíváncsi. Magam is szégyenlős mosolyra húztam az ajkaim, ahogy elfogadtam a felém nyújtott kezét:
- He... Hello! - válaszoltam. - Igen, az azt hiszem én leszek Ms... Ms Wilchok. A nevem Joshua Grant és ha minden igaz ide fogok járni majd.
A kérdésére csak megráztam a fejemet:
- Elég nehéz véleményt mondani - feleltem őszintén. - Eddig a kaput, az udvar egy pici részét, az iskolatitkárt és egy eleddig még érthetetlen könyvet láttam belőle - mosolyogtam rá, jelezve, hogy csak viccelődni próbálok.

- Szia Josh! - ráztam meg a kezét, majd megráztam a fejem. - Csak Sarah, nem Ms Wilchok. - nevettem rá a félénken rám mosolygó fiúra. - És persze, elég hülye kérdés volt, bocs! Persze, hogy nem nagyon láttál belőle semmit, de hát ezért vagyok én itt, hogy ezen változtassunk. - nevetek rá. - És mit csináljunk? Először vezesselek körbe, vagy üljünk le és beszélgessünk arról, hogy mi is érdekel téged a legjobban? - intek körbe.
- Tudod, ebben az iskolában nagyon sok különleges képességű diák tanul, ezért ne lepődj meg, ha esetleg furcsaságokat tapasztalsz, de, ha esetleg valami nem tetszik, vagy kellemetlen lenne, akkor csak szólj nekem nyugodtan. - teszem hozzá óvatosan, hiszen tényleg sok olyan, még a képességét csak tesztelgető gyerek van itt, aki hasonlít hozzá képességben és nem szeretném, ha rögtön az első napon valami rossz hatás érné. - Szóval először menjünk, vagy maradjunk?

Megvakartam a tarkómat a szavaira:
- Persze, rendben van Sarah - bólintottam. - Nem volt buta kérdés, hiszen nem tudhattad mennyit láttam belőle eddig - ráztam meg a fejemet, ellentmondva az önostorozásnak.
A kérdésére sóhajtva a polcnak támaszkodtam:
- Hát... lehet, hogy most nagyon butának fogok tűnni, de... - nyeltem egy nagyot. - Az van, hogy eddig nagyon én nem jártam még iskolában sosenem. Szóval... leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy az ilyesmi az hogyan megy? Úgy értem... mondjuk miből áll egy nap? Vagy valami ilyesmi... - próbáltam megfogalmazni piruló arccal.

- Rendben van! - bólintottam a kérésére. - De, nem kell szégyellni ezt, nem te leszel az első, aki itt tapasztalja meg először a közösségben való együttélést. - legyintettem nagyvonalúan. - Akkor üljünk le talán. - vezettem egy asztalhoz és leültünk egymással szemben.
- Tehát, először is kapsz majd egy szobát, ahová elrakhatod a cuccaidat, a tanfelszerelésedet és az lesz a te kis kuckód. Reggel 8-kor kezdődnek az órák, amit csengetés jelez, de előtte persze reggelizés 7-től. Utána attól függően, hogy hány és milyen órád van, jön a tanulási időszak, ha végeztél akkor ebéd, aztán utána már te osztod be, hogy mikor tanulsz vagy valami szabadidős tevékenységet végzel, kimész a városba, szóval az már a nagyobbaknak, mint te, nincs megkötve. Sok mindent lehet itt csinálni ebben az időben, a lehetőségek eléggé tágak. - magyarázom a fontosabbakat.

Bólogattam a szavaira, majd zavartan érdeklődtem:
- Öhmm - kezdtem halkan. - Az van, hogy nekem nem a saját ötletem, hogy a suliba járjak, hanem Sheenáé. Ő is... őőő... hát szóval mutáns mint én, meg ahogy mondták itt szinte mindenki - meséltem Sarahnak. - Mikor először eljött ide, akkor találkozott egy tanár bácsival. Őőő... hmm... ő úgy hívta Előőrs. Azt mondta, hogy jó ember. Én azt szeretném megkérdezni kik a tanáraink és mit fogunk tanulni tőlük? - néztem érdeklődően a lányra.

Nekem már most szimpatikus a fiú és már én is látom, hogy miért mondta Adam, hogy kicsit pátyulgatni kell, de nekem ez most kimondotta bejön, mindig szerettem volna egy kis öcsit, így most kiélhettem magam.
- Előőrs? Hát az Mr. Windsor az igazgató-helyettesünk, aki történelmet, filozófiát és tornát is tanít, aztán van Electro, aki szintén tesi tanár, de főleg a Harci terem szimulátoros oktatásáért felel, aztán Rozsomák, aki szintén tesit most, míg helyettesít, Alfred/Chloe Kelsman karatét tanít, Ihsan Sinclair dr. a kémiáért, biológiáért és a természettudományokért felelős, meg van egy új tanárunk Colin Cooper, aki tesit, technikát nyelveket és gépjármű vezetést fog oktatni. - szedegetem össze gondolatban. - De elég sokat nincsenek most, hiszen téli szünet van, meg aztán neked először majd felmérik a készségeidet és az alapján állítják össze az órarendedet, nem biztos, hogy valamennyi tanárral találkozol majd.

Meglepetten hallgattam a szavait, végül megcsóváltam a fejem egy kis mosollyal:
- Hát remélem is, hogy nem mindenki fog engem tanítani, akit felsoroltál, ennyi tornát szerintem nem is bírnék - pirultam továbbra is. - Tudok futni, elég jól, de azért... - nagyokat pislogtam. - Neked mi a kedvenc tárgyad? - kérdeztem ösztönösen, majd gyorsan el is haraptam a hangom, nem tudtam mennyire szabad ezt megkérdezni. Helyette más, személytelenebb témára tértem át gyorsan: - Őőő... És mi lesz belőlünk ha nagyok leszünk? Mire tanítanak itt minket? Őszintén megmondom nem nagyon tudom melyik iskolában mit tanulnak. Meg hogy lehet, hogy itt szinte mindenki mutáns? - peregtek gyorsan a kérdéseim, ahogy kezdtem feloldódni.

Mosolyognom kellett, hisz ahogy kezdett belelendülni, úgy szaporodtak a kérdések is, de hát pont ezért ültünk itt.
- Nem is kell ennyi torna órát végig csinálnod, ahány tanár van! - kacagtam fel vidáman. - Neked, mivel mentális mutáns vagy valószínűleg, csak a szokásos heti három torna lesz, nem az emelt szintű. Hogy nekem melyik a kedvencem, hát én jobban szeretem a fizikai, harci kiképzéseket, de általában jól meg vagyok a többi tantárggyal is, csak a kémia nem az esetem. - húzódik grimaszra a szám. - Hát, hogy mi leszel, ha nagy leszel ez majd elválik, ez főleg tőled függ, hiszen majd elbeszélgetsz a tanárokkal és ennek megfelelő irányba fogsz képzést kapni. Nálunk nincs konkrét szakmai felkészítés, csak az iránymutatás. - gondolkozom el, hogy ne mondjak butaságot Josh-nak. - Persze, hogy itt mindenki mutáns. - vidulok fel ismét. - Hiszen ez a Xavier Intézet, amit pont ezért hoztak létre, hogy a különleges képességűek itt nyugodtan használhassák a képességüket. Itt ezen senki nem akad fent, hiszen a tanárok is azok. - magyarázom a fiúnak, akin látszik, hogy nagyon furcsa neki, hogy itt nyíltan beszélünk ezekről a dolgokról, de hát majd hozzá szokik, ha lát pár furcsa eseményt.

Meglepve néztem Sarahra, majd elgondolkodva vakargattam az állcsúcsom, végül előre dőltem és halkan fogalmaztam meg az engem idegesítő gondolatokat:
- Azért ez kicsit furcsa, hogy Sheena pont ide hozott - merengtem, majd ijedten javítottam: - Mármint nem az, hogy nem tetszik az iskola, nem erről van szó. Csak furi, hogy itt csak mutánsok vannak. Mármint... odekint nagyrészt emberek vannak - intettem az ablak felé. - Ha köztük fogunk majd élni a suli után, akkor miért nem járnak ide emberek is? Úgy értem... na szóval... nem zárkózunk így el? Áh... felejtsd el, még én sem értem, ahogy elmondtam - ráztam a fejem szomorkásan.
Aztán kissé aggódva kérdeztem:
- Őőőő... harci kiképzést mondtál? - pislogtam. - Ez a suli a hadseregé? - vontam fel a szemöldököm.

Érdekes kérdéseket tesz fel és úgy érzem, hogy ezekre talán nem nekem kéne válaszolnom, hiszen ezt a tanárok sokkal jobban el tudnák magyarázni, de azért megpróbálom.
- Nézd, az emberek sokszor kiszámíthatatlanul reagálnak egy mutáns képességére, főleg, amíg azt maga sem tudja biztosan használni, hiszen akkor tényleg veszélyes lehet még az emberekre is akaratlanul. - nem kell messzire mennem, hisz elég, ha a saját esetemre gondolok. - Itt, nem vagy kitéve az esetleges gúnyolódásnak, viszont, ha már biztosan uralod a mutációdat és megtanultál róla mindent, akkor bátran mehetsz bárhová, nem kell tartanod attól, hogy bántasz valakit. Ezt egy másik iskolában nem tudnád megtanulni, hiszen ott nem oktatnak ilyesmit. - szedem össze nagy nehezen a gondolataimat. - Nem zárkózunk el, hiszen így is bármikor kimehetünk és az emberek is bejöhetnek, nyitva áll a kapu. - intek a külvilág felé.
- Nem, nem, félre értettél! Nem katonai suli, csak akinek fizikai képessége van, azt is meg kell tudnia használni, erre van egy szimulációs termünk, ahol gyakorolhatunk, és meg kell tudnunk védenünk is magunkat, sajnos ez is benne van a pakliban. - vigyorgok rá.

A mondataira most már értően bólogattam:
- Igen, ebben igazad van, én sem igazán tudom irányítani az erőmet - vallottam be. Kíváncsian néztem a lányra: - Őőő... Illetlenség megkérdezni másokat, hogy ők mire képesek? - kérdeztem halkan, mert nem tudtam még az ilyen jellegű szabályokat.
Amikor az önvédelemről beszél elfordultam egy pár pillanatra, majd végül felsóhajtottam:
- Egy bő hete... akkor még az utcán aludtam, a... a szoborparkban - kezdtem. - Jött néhány srác, akik kicsit beittak és... nos, szóval odajöttek, felébresztettek, lökdöstek, fellöktek és... lepisiltek - mesélem zavarodottan. - Akkor kitört a képességem például, mert... mert megijedtem. Elfutottak. Szóval... jó lenne megtanulni, mert addig veszélyes lehetek másokra - bólintottam végül egyetértően.

Örültem, hogy sikerült nagyjából elmagyarázni, hogy mi is az iskola célja, de láttam, hogy még bőven vannak ott kérdések, ahonnan az eddigiek is jöttek.
- Általában senki nem ütközik meg rajta, ha megkérdezed, de inkább beszélgetések során merül fel, ahol kölcsönösen elmondják egymásnak a diákok, hogy ki miben jó. - próbálok vissza emlékezni, hogy hogyan szokott ez kiderülni, hiszen én már régen voltam kezdő itt, mostanra már elég jól ismertem a többiek képességét. - De a legtöbbet én is el tudom mondani, ha kíváncsi vagy valakire a diákok közül.
Aztán először kíváncsian, majd egyre nagyobb dühvel hallgattam a beszámolóját a parkbéli esetével kapcsolatban, amikor rájöttem, hogy nálam ez pont fordított reakciót váltott ki, mint nála, hiszen Én azért tanultam a képességemet használni, hogy megvédjem magam az ilyen bandáktól, ő meg azért, hogy ne használja, nehogy "megijessze" őket.
~ Óhh! Szegény, azt hiszem tényleg alapos felkészítés kell neki, hogy olyannak lássa az embereket, amilyenek és ne magát hibáztassa az ilyen esetekért! ~
- Josh, szerintem ők voltak veszélyesek rád, és nem fordítva! Én biztos bőségesen használtam volna a képességemet, ha engem támadnak meg, hiszen csak védekeztem volna. - mondom neki biztatóan.

Bizonytalanul megráztam a fejemet:
- Nem hiszem, hogy tényleg veszélyesek lettek volna - mondtam el a véleményem. - Azt hiszem, hogy csak az ital miatt volt. Lehet persze, hogy megvertek volna, de... azt hiszem, hogy csak nevetni akartak rajtam - próbáltam összegezni az eseményeket.
Az előzőekben felvetett kérdés viszont kíváncsivá tesz, így persze ki is bököm:
- Az én képességem... nem tudom, hogy magyarázza meg... szóval látok emlékeket. Emlékképeket. Nem csak a sajátjaim, hanem másokét is, de nem úgy, hogy mondjuk a tiédet, hanem nem tudom kikét. Vannak akik azt hiszem nem is emberek közülük - ingattam tanácstalanul a fejemet. - De ezeket meg tudom mutatni másoknak is, egy ilyen... hát őőő... látomássá gyúrva. Mindig olyan emlékek, amilyenek az érzéseim. Ha megijesztenek, akkor félelmetesek, ha meg mondjuk kedvelek valakit, akkor szépek - vonogattam a vállam. - Meg megérzem mások érzelmeit, de ezt nem tudom befolyásolni. Te például az elején kíváncsi voltál, aztán némi szeretet lreztél, majd szánalmat és dühöt is, most pedig a meglepettség jellemző rád a leginkább - mondtam neki. - Nem tudok vele mit tenni, ez mindig van. De egyszer már a saját érzéseim másba is átsugároztam, de az nem úgy volt, hogy akartam, hanem úgy hogy nagyon örültem valaminek - írtam körül az eseményeket. - Meg szabad kérdezni, hogy neked mi a tehetséged?

- De mire fel akartak veled szórakozni, ha te nem akartad? Ez nem volt vicces dolog, hiszen te nem nevettél rajta, és megérdemelték, hogy vissza vágj nekik. - mondom neki komolyan is gondolva a dolgot.
Aztán figyelmesen hallgatom, amit a képességeiről mond, habár nagyjából már tisztában voltam vele, hiszen Adam már elmondta, de azért hallani a saját szájából kicsit más volt.
- Nagyon erős a képességed, hogy már most így tudsz olvasni az érzelmeimben. - jövök zavarba egy kicsit, de tudom, hiszen elmondta, hogy nem képes befolyásolni még, hogy nem érezze, így nincs miért haragudni, vagy ilyesmi. - Az én képességem, hogy a kezemen és a testemen lévő tüskékkel tudom stimulálni másik idegi pályáit és ezzel olyan sokkot okozni, hogy azonnal elájuljanak, valamint a bőröm meg egyfajta páncélként viselkedik és megóv még akár a kisebb lövedékektől is. - magyarázom neki kissé talán felületesen a képességemet, de hát ebből is meg lehet érteni úgy gondolom.

Sóhajtottam:
- Nézd, nem azt mondom, hogy amit csináltak az jó. Csak... - rezignált sóhaj tört fel belőlem újra: - Nézd nem olyan régen az emlékeim, amiket másoknak mutattam csak képeke voltak. Szép, vagy borzasztó képek, de semmi mások. Most viszont... viszont hangjuk is van és... és érzésük is... Eddig ha... ha mondjuk egy hóvihart láttattam valakivel, akkor látta a havat, a szelet, de ennyi. Mostanra viszont hallja a szél bömbölő süvítését és érzi, ahogy csonttá fagy - próbáltam példán keresztül érzékeltetni. - Ezt... ezt tehetem meg valakivel, aki csupán... nos részeg - ráztam a fejemet.
Amikor elmondja a saját képességeit meglepetten nézek rá, majd néhány nagyot pislogok:
- Húha! Akkor téged nem érdemes megharagítani - mosolyodom el. - De remélem nem fogok rá okot adni, hogy közvetlenül is megmutasd nekem ezeket - felelem szégyenlősen. - Mindenesetre akkor megértem, hogy a harci rész a kedvenced, ilyen tehetséggel biztos nagyon jó vagy benne.

Kicsit lelombozva veszem tudomásul, hogy egyelőre nem fogom meggyőzni, hogy használhatja a képességét az ilyen fajankók ellen, persze én sem azt mondom, hogy el kell őket temetni egy hólavinával, de egy kis leckét megérdemelnek, hogy máskor százszor is meggondolják bele köznek-e valakibe. De, hát ezt nem kell rögtön Josh-nak elfogadnia, majd alakulnak a dolgok szép lassan, nyugtatom meg magam.
- Hát, nem panaszkodom, hogy nem vagyok jó, de ezért állandóan bajba is keveredem mostanában, és ez csak hatványozódik, mióta Seannal járok. - válaszolok neki kissé elpirulva. - Tudod ő a barátom, és ő is mostanában fedezte fel a mentális képességeit, így valószínűleg jól kijöttök majd egymással. - villanyozódok fel a gondolatra, hogy talán érdemes őket hamar összehozni. - De minden esetre már egy párszor megmentette az életünket a képességem és ezért nekem nincsenek is vele problémáim. Mármint az elfogadásával és a használatával. - magyarázom a fiúnak. - És végük mivel győzött meg .....Sheena...ugye ez a neve, akivel jöttél?....Hogy beiratkozz ide hozzánk? Talán ő is közülünk való? Vagy itt tanult

Mosolyogva hallgatom, ahogy a barátjáról mesél és nagyokat bólintok:
- Ha magamból indulok ki, akkor most biztos fél a képességétől Sean - merengek el. - Picit még én is, de ha nem akarom, hogy véletlenül is használjam, akkor muszáj lesz és gondolom ő is így van vele. Mit jelent az, hogy... őőő... "mentalista"? ... igen, ez az, szóval mi ez a mentalista?
Második kérdésére megrázom a fejemet:
- Úgy tudom, hogy ő nem itt tanult, hanem a hadseregben - feleltem. - Azzal győzött meg, hogy azt mondta: szerinte ide kell járnom. Ha ő azt mondja, akkor az úgy is van - válaszoltam egyszerűen.