Diáktanács irodája

-Ugyan, semmiség. Elég nagy az épület és sokkal egyszerűbb úgy eligazodni, ha valaki segít. Uhh, így visszagondolva, én hányszor eltévedtem amikor ide kerültem... No de visszatérve a témához, igen, az. Indiában születtem, csak később költöztünk Amerikába. -magyarázok, miközben végighaladunk a folyosón, majd a lépcsőn felsétálva egy jobb kanyar, majd újra folyosó...
-Szóval korábban te sem itt éltél? Te hova valósi vagy? -kérdeztem vissza kíváncsian, majd a fiú mondandójára reagálva még- Ó, ismerős érzés. Azelőtt én se nagyon ismertem más különleges képességgel rendelkező embereket. Most meg? Lassan már azt furcsállom, ha valakinek nincs...
Még egy bal kanyar a folyosón, majd egy jobb kanyar, majd balra az első... ja nem, a második ajtó.
-Nos, itt lennénk. Azt nem tudom, hogy Cris itt van-e, de mindjárt kiderül, nem igaz? Ha nincs, akkor meg mást nem betörünk. -vonok vállat, majd bekopogok és várok.

- Akkor nem egyedül vagyok így, ez megnyugtató. Én? Nos, európai vagyok... Brit, egy kis keveredéssel... Tehát be is igazolódik kísérleti úton, a népek nagy olvasztótégelye Amerika. Legyenek azok emberek, vagy mutánsok, a szabály az szabály - mosolyodik el szerényen a fiú.
- Nézd, igazán nem akarok tolakodó lenni... azonban ha nem indiszkrét a kérdés, megkérdezhetem, Neked, kedves Ratna, mi a rendhagyó adottságod? Nagyon kíváncsi vagyok. Nézd el nekem, elvégre tudósnak neveltek eddig, vagy mi...

Nyugodtan nézelődök kifelé az ablakon, miközben egy kis narancslevet kortyolgatok üvegpohárból. Lenézek a pohárra, majd cinikus mosoly ül ki az arcomra.
~ Komolyan, ez a hely a végén még a f...tökömet is nyugdíjba küldi! - Majd ravasz, céltudatos színt vesz fel az iménti mosoly. ~ Na azt azért nem, panaszra nincs okom.
Mikor kopogtatnak, lassan megfordulok az ajtó felé. Igen, biztos vagyok benne, hogy kopogást hallottam. Leülök a székemre az asztalom mögé, elhelyezem magam előtt a poharam.
- Szabad!
Érdeklődve figyelem a beérkező jövevényeket.

Nem hittem volna, hogy Crist ilyen későn még sikerül elcsípnünk, így amikor meghallom bentről a varázsszót, biccentek Seannak, majd benyitok. No, a képességemről majd utána...
-Cris, szia! Bocsi, hogy ilyen későn zavarunk. Logan az előbb kért meg, hogy kísérjem körbe az új diákot... ja igen, Gregory Sean, ő Cris, Cris, ő Greg... -mutatom be gyorsan őket egymásnak, majd már magyarázok is tovább- Logan megkért, hogy vezessem körbe, de azt hiszem, előbb inkább a szobáját kéne elintézni. Ezeket te intézed, ugye? -kérdezek vissza, majd ha megerősítést kapok, akkor folytatom- Akkor... Cris, Sean, intézzétek el a kulcsot, papírokat, vagy amit kell.Megvárom, aztán utána majd segítek megkeresni a szobát, ha már Logan kinevezett idegenvezetőnek.

- Szépjóestét, ne haragudj a késői zavarásért - köszön az irodába lépve Sean- a forgalom thet róla, hogy ilyen későn érkeztem. Szóval köszönöm. - gyorsan végigméri az irodát, miközben aláírja a szükséges papírokat.
- Szóval te vagy Cris. Kell valamilyen... tesztet kitöltenem? Vagy belépő quizt csinálnom? Vagy valamilyen perverz avatási szertartáson kötelező részt venni? Szinte semmit nem tudok az ilyesmiről... nekem ez az egész nagyon újszerű...

Meglepődöm, hogy Ratna arcát látom meg. Legutóbb nem sikerült lenyűgöznöm. Bár úgy tűnt, az a fajta, aki anatómiailag képtelen rá, hogy le legyen nyűgözve. Ki tudja? Lehet, hogy tévedtem.
- Szervusz!
Felállok a székemből, és az asztalom mellett előre lépek, kezemet nyújtva az újfiú felé.
- Persze, mindent elintézünk. Pár perc az egész.
Visszaülök a székembe, és intek az asztalom előtti szék felé, hogy foglaljon nyugodtan helyet. A másikra pedig Ratna felé nézve, de majd eldönti, hogy le akar-e ülni.
- Szóval, hogy szólíthatlak? Gregory? Sean?
Előveszem a beiratkozási formanyomtatványokat, a saját példányomat, és a jelentkezőét. Utóbbit előretolom eg ytoll kíséretében az asztalon az új srác felé.
- Ezt töltsd ki kérlek! Közben szeretnék feltenni néhány kérdést, ami szükséges a beiratkozáshoz. És persze, ami előkészíti a perverz avatási szertartást - teszem hozzá, de ahogy rám néz, fejcsóválva elmosolyodom.
A jelentkezési lapon persze értelemszerű dolgok vannak felsorolva kérdésként. Név, születési név, állandó lakcím, testmagasság, testsúly, esetleges étel- és gyógyszerallergiák. Más allergének, fertőző és krónikus betegségek. Stb...

-Okés, csak nyugodtan. Köszi. -mosolyodok el, majd lehuppanok az egyik szabad székbe, amíg a fiúk elintézik a formaiságokat.
Én aztán nem sietek. Így belegondolva, ezelőtt még nem is jártam itt. Amíg Sean a papírokat tölti ki, én a széken ücsörögve, kíváncsian néztem körbe a helységben. Meg kell hagyni, egész hangulatosan lett berendezve, már amennyire egy irodát hangulatosan be lehet rendezni. A régies bútorok meg a növények azért sokat dobtak rajta, azt meg kell hagyni. Már épp terveztem, hogy Cris előtt is hangot adok a véleményemnek, amikor közölte, hogy néhány kérdést szeretne feltenni Seannak. No, akkor marad a hallgatás... Azért belegondolva elég fura, hogy már mióta itt lakok, és mégis, a legelső alkalom óta nem is találkoztunk többször Crissel. Persze az sem ment épp a legfényesebben, kissé ég is a fejem miatta, hogy hogy viselkedtem. Habár, már megtörtént, ez van. Majd legközelebb talán másképp lesz.
-Jut eszembe, Cris, egyedül intézed ezeket a dolgokat, vagy van valaki, aki segít a munkában? Azért gondolom elég sok adminisztrációs munka van ennyi diák mellett. -kérdeztem érdeklődve, ha akad egy kis szünet a társalgásukban, és nem zavaró, ha közbeszólok.

- Kérlek, ebből ne csinálj gondot. Szólíts, ahogy szeretnél.
A fiú leül és végignézi a papírokat. Az ujját feledékenyen húzza végig az asztalon és köröket rajzol, miközben akkurátusan végigböngészi a papírokat.
~Szóval Cristopher. Békésnek tűnő, kellemes, barátságos fiú. Itt mindenki olyan... közvetlen. Ez olyan... újszerű. Mintha... mintha itt már nem kéne egész terminusokban beszélni, mint Dean bácsi asztalánál...
Ébredj fel, Greg! A világ még nem változott meg. Nem is ismered ezeket az embereket. Vigyázz egy kicsit jobban magadra! Ne légy olyan naív!
Pedig olyan nehéz... Tényleg otthont adnak az otthontalannak?~
Gregory felemeli a tollat és nekiáll hosszú, szálkás betűkkel kitölteni a papírokat. A névnél egy kicsit összerezzen. Felpillant az előtte ülő Cristopher-re, majd vissza a papírra.
~Apám neve! Leírhatom büszkén!~
Az arcába egy kis szín költözik, ahogy megindul a keze a papíron. Majd el is sápad a második rublikánál.
- Van... egy kis probléma... - pillant fel Cris-re, majd Ratna-ra Sean. - Nekem... nincs... állandó lakcímem...
Majd lepillant a papírra. Egy darabig gondolkozik, majd a legtöbb rubrikát (fertőző betegségek, gyógyszerérzékenység) az Allergia részre ugrik. Ide pedig beírja határozott betűkkel:
Allergiás vagyok a sznobizmusra, a képmutatásra és az emberi butaság minden formájára.
Majd egy-két dolgot még felír és átnyújtja a papírt. Az ujjai végét egymáshoz illesztve, nyugodtan ül tovább az asztalnál és várja a folytatást.

Röviden válaszolok Ratna kérdésére, mielőtt belemerülünk Seann megválaszolandó kérdéseire.
- Többnyire egyedül szoktam intézni a fontosabb dolgokat. Bár úgy egy hete már van egy aszisztensem, aki nagyon lelkes, és sokat segít nekem.
Előkeresek egy névjegyet, majd átnyújtom Seannak.
- Nos, a nevem Cristopher William Somerset. A Diáktanács elnökeként én felelek tanulók jogaiért, illetve hogy megfelelő bánásmódban részesüljenek. Persze valamilyen szinten a szabályok betartatása is a feladatom, de szerencsére ezzel az utóbbi időben nem volt probléma. A névjegyemen megtalálod a Diáktanács e-mail címét, valamint az iroda telefonszámát és az én privát telefonszámomat is. Hacsak éppen nem ejtem bele a tengerbe a telefonomat, mint a múlt héten, akkor folyamatosan elérhető vagyok. Viszont arra kérlek, ha nem vészhelyzetről van szó, akkor e-mailt írj, vagy keress fel személyesen!
Hagyom, hogy töltögessen egy kicsit, míg átfutja a jelentkezési lapot. Közben én is megnézem a kérdőívet. Bele is kezdek.
- Gregor! Honnan hallottál az iskolánkról, és pontosan mit?
Közben megállok egy pillanatra, és Gregorra nézek. Kissé töprengő arckifejezéssel célozza be tekintetem az asztallapot, miközben az államat dörzsölgetem. Végül felemelem a fejem, és legyintek egyet.
- Akkor azt húzd ki! Majd beszélek az igazgatónővel, hogy beirassa ezt a címet a hivatali papírjaidra.
Újra a papírra nézek, majd megnézem a következő kérdést. Némi kitérővel.
- Hm, ezen kérdésekre adott válaszaidat nem muszáj megosztanod harmadik féllel. Nem ellened szól, Ratna, de Gregor dönthet úgy, hogy kint várd meg.
Ha elrendeződött a kérdés, folytatom:
- Miért választottad intézetünket? Mikor derült ki, és milyen módon, hogy mutáns vagy? Miben nyilvánul meg a mutációd? Mennyire sikerült eddig beilleszkedni a társadalomba? Mi a véleményed a mutációval nem rendelkező emberekről? Mit szeretnél elérni itt az iskolában? Mit szeretnél elérni az iskola segítségével saját életedre nézve?

Hát, ennyit a csevegésről. A továbbiakban nem is nagyon szólalok meg, mivel még mindig nálam van a könyvem amit a sok-sok csengetés miatt nem tudtam befejezni, úgy döntök, most folytatom. Már épp az oldal aljára érnék, amikor azonban a nevemre figyelek fel.
-Hm, tessék? -kapom fel a fejem, mire kapcsolok, hogy mi is van pontosan- Ja oké, vettem a lapot, semmi gond. Sean, majd kint megvárlak, ehhez most úgy sem kellek. -biccentek a papírhalom felé, majd becsukom a könyvemet és az ajtó felé veszem az irányt.
-Minden jót, Cris, szia! -köszönök el tőle, majd becsukom magam előtt az ajtót és betámadom a legközelebbi fotelt, ahonnan rálátni az iroda ajtajára, én pedig tovább folytatom az olvasást.

/Folytatás: Folyosók/

Sean átveszi a névjegyet és a bőrkabátja zsebébe süllyeszti.
- Kösz, hogy intézkedsz. Nos... Az iskoláról nem rég hallottam. Logan-nal New York-ban ismerkedtemmeg, ő említette, hogy van ez a hely... Nekem pedig nincs hova mennem.
Az, hogy mutáns vagyok, három éve derült ki. Nagynéném, Jane, aki szintén mutáns volt, segített, tanított.
...Viszont nem rég meghalt és a családom egyszerűen kidobott otthonról. A nagybátyám. Az angolok érzékenyek az ilyen dolgokra, tudod. A kényes hírnév meg a miegymás.
Hát, szóval ez a helyzet. A mutációm nem, más mint... - itt megint körbenéz, majd kicsit zavartan folytatja - képes vagyok... gyógyítani. Fura, ugye? Hát én képes vagyok... az érintésemmel... elérni mások gyógyulását.
A mutációval nem rendelkező embereket gyakran magam mentettem meg, amikor a képességemet gyakoroltam. Értem, hova vezet a kérdés, és a válaszom nem. Nem tartom magam felsőbbrendűnek - Itt egy kicsit elhúzza a a száját és elmosolyodik - tekintve, hogy brit vagyok, ez a saját árnyékom átlépése.
Hogy mit szeretnék elérni... nem tudom. Az, hogy van számomra valahol egy hely, hasonló emberek között, azt hiszem, éppen elég... Más válaszom nincs.

Szépen, sorban lejegyzem az általam fontosnak vélt információkat. Kezdve a legelső válaszaival, majd szépen a kifejtéssel folytatva.
- Szóval Logan...szülei hm...távolságtartóak a mutánsokkal szemben.
Lejegyzem, majd odajegyzem még, hogy angolok, valamint Gregor elfogadta a szituációt. A következő pont még érdekesebbnek ígérkezik.
- Gyógyítani? Ez felettébb érdekesen hangzik! Milyen mértékű testi károsodást tudsz helyrehozni, és körülbelül milyen sebességgel?
Nem szokványos a következő kérdésre kapott válasz, de persze lejegyzem. Érdeklődve tekintek a velem szembe ülő fiúra.
- Úgy gondolod, az emberek segítése és a felsőbbrendűség érzete ellentétben van egymással, vagy ez csupán egy felsorolás volt részedről?
Utolsó gondolatához bátorítólag rámosolygok, és bólintok egyet.
- Természetesen van hely számodra. Emiatt nem kell aggódnod! Nos, ha kitöltötted a nyomtatványt, akkor el is tenném. - nyúlok a másik papír felé, majd a párjával együtt az asztalom szélére helyezem. - Majd átviszem az igazgatónőhöz. Ez itt a szobád kulcsa - nyújtom át a mai szemmel kissé órmótlannak tűnő zárnyitó eszközt -, a nyugati szárnyban találod a második emeleten. Ha minden igaz, jövő héten érkezik a szobatársad.
Kezeimet magam előtt az asztalon összekulcsolom, majd enyhén előredőlök.
- Van még bármilyen kérdésed vagy speciálisnak mondható kérésed?

-Nos, a pontosság kedvért... édesanyám magyar volt.
Sean látja, hogy Cris jegyzetel, továbbra is az ujjai vgét összeillesztve ül, nyugodtan.
- Nos... pillanatok alatt összeforrasztom a sebeket, elmulasztom a fájdalmat az érintésemmel. Szinte mindent képes vagyok meggyógyítani, még semmi sem fogott ki rajtam... de a nagyon súlyos esetek engem is megviselnek. Talán olyankor annyi energiát engedek ki magamból, ami engem is megvisel.
Miközben Cris felnéz és újabb kérdéseket tesz fel, Sean hátradől a széken, ujjával újra az asztalon köröz, ahogy mindig szokta, ha gondolkodik.
- Nos... a felsőbbrendűség egy olyan dolog... egy olyan illúzió, ami nem jó a gyakorlatban semmi másra, mint szenvedést, haragot, álszentséget és egy sor más sötét dolgot okozni. Innen ered a rasszizmus, az intolerancia, de még annak is köze van ehhez, ahogy az emberek az utcán elfordulnak a hajléktalantól, aki reszket a hidegben.
Az én dolgom az, hogy segítsek az embereken, válogatás nélkül. Mutánsokon, másokon, bárkin, aki szenved.
Miután Cris újra lejegyez valamit, majd átnyújtja a kulcsot, Sean elmosolyodik.
- Köszönöm. Ratna megmutatja nekem, merre menjek.
Majd, Cris utolsó mondata után egy kicsit elgondolkozik.
- Nos... ez roppant kínos... De, amiu azt illeti, a családom... eh, mondjukki, a nagybátyám gyakorlatilag kitagadott... életemben először... Igazából... hm.
Nos, semmi pénzem sincs. Esetleg van itt valamilyen... hm... ösztöndíj...?

Miután kaptam egy jellemzést arról, mik a képessége határai, és mennyire lehet kimerítő, bólintok, jelezve, hogy ez egyelőre kellő mennyiségű információ.
Arra, amit a felsőbbrendűségről mond, szám széle felszalad a fülem felé. Persze csak, amennyire még kellően szolíd szélességű mosolyt alkot, hiszen nem szándékozom heves érzelmi reakciót mutatni.
- Úgy tűnik, elég összetett gondolataid vannak a témáról. Egyszer szívesen beszélgetnék veled erről. Persze csak, ha van kedved hozzá.
Mikor közli, hogy Ratna majd útbaigazítja, komoly erőfeszítésembe telik visszafogni a nevetésemet. Bár így is kijut egy talányos tekintet és egy széles vigyor.
- Tudod, mikor először találkoztunk Ratnaval, épp eltévedt. Saját bevallása szerint gyakran eltéved. Bár azóta biztos jobban megismerte az épületeket.
Kínlódó, szégyellős kérdésére már állok is fel az asztal mögött, és mosolyogva megcsóválom a fejem.
- Emiatt nem kell aggódnod. Mivel rászoruló vagy, az intézet ellát étellel, itallal. Amennyiben plusz zsebpénzre lenne szükséged, akkor pedig keress majd fel, tudok munkát szerezni neked.
Biccentek egyet, majd előrenyújtom a kezem.
- Nos, örülök, hogy megismerhettelek! És persze remélem, hogy lesz még alkalmunk beszélgetni, akár kevésbé hivatalos körülmények között.

Sean megkönnyebbülten áll fel és nyugtázza, hogy a gondolatait pozitívan fogadták. Kezet ráz Cristopher-rel és ő is elmosolyodik.
- Köszönöm szépen! Azt hiszem, jó sok ismerkedni való áll előttem, mind az emberek, mind a hely tekintetében... Szívesen beszélgetek bármiről. A plusz munka lehetséges, hogy jól fog jönni... akkor a későbbiekben még ezzel zargatnálak, ha nem vagyok terhedre.
Gregory a kezébe veszi az ódon, mintás kulcsot, megforgatja. Tetszik neki. A hely stílusa, az emberek... mindebbe beleillik valahogyan a szépen megmunkált, ódon kulcs.
~Vagy ez csak késő esti szentimentaluzmus?~
Majd Sean felnéz Cris-re.
- Ratna biztosan előbb-utóbb odatalál, énpedig legfeljebb egy kicsit jobban megismerem a házat... És lesz egy kis alkalmam beszélgetni. Hát, mindensetre, köszönöm még egyszer és jó éjszakát!
Sean Gregory elfogadja Cris kézfogását, majd mosolyogva biccent és kisétál.
/Ratnával a folyosókon/

/Kösz a játékot/

Az erdőségből elindulva mégegyszer megcsodálom kívülről a borostyán futtatta intézményt.
~ Mondjuk, erre éppen elég alkalmam lesz. Ha minden jól megy én is egy nagyszerű közösség tagjává válhatok. Az épületbe érve lenyűgöz a látvány. Végigtekintek azon amit látok.~
Pontosan előttem helyezkedik el a lépcső, amely minden bizonnyal az emeletre visz. Oldalt pedig folyosókat látok.
~ Ez aztán nem egy szokványos iskola. Bár nem éppen szokványosak a diákok sem.~
Na most aztán merre? Ez egy igen fontos kérdés. A kuzinom elmagyarázta ugyan, hogy hova kell mennnem, de kiemlékszik már arra. Amúgy is, gyakorlatban egy vadidegen helyen megkeresni azt a bizonyos irodát. A főbejárattól nem messze találom meg a táskám, a földön heverve.
~ András, ha már egyszer behoztad az utazómat, akkor tehetted volna kissé védetteb helyre is.~
Kissé bosszúsan nyúlok érte.
~ Ebben van minden értékem, ruháim, a pipere és minden fontos dolgom. És most már a fényképezőgépem is.~
Gondolatom közben kizipzározom a kisebb utazótáskát, és tetejére helyezem eddig nyakamban logó gépet.
~ Nem kéne, hogy rögtön, az első benyomásként, egy kíváncsiskodó újságírónak ismerjenek meg.~
összehúzom a zipzárt és végre elindulok.

Enyhén izgulok, a szívem is gyorsabban dobog, ennek ellenére magabizosnak akarok tűnni. Sosem riadtam vissza semmitől, hát ezután sem fogok. Miköben a jelenen és jövőn jártatom az eszem sorra haladok el az ajtók előtt.
~ Nem jártam már itt?~
Kissé hunyorogva nézek magam elé.
~ De igen. Eltévedtem. Ilyen nincs, első alkalom és máris útbaigazításért kell kuncsorognom.
Életem során, fotós-újságíróként annyi helyen jártam már, és mindig feltaláltam magam. Ezután sem lesz másképp.~
Odalépek egy pont mellettem elhaladó lányhoz.
- Szia, új vagyok itt, és a Diáktanács irodájához szeretnék eljutni. Tudnál nekem segíteni?

A lány magyarázata alapján már könnyen megtalálom a helyet amit keresek. Megállok előtte és egy ideig várok.
Közben kifújom magam és összeszedem a gondolataimat. Ahogy úgy érzem minden oké elég hangosan kopogtatok az ajtón.
~ Ha minden igaz nyitva van, és Cristopher tud fogadni. Ő Diáktanács elnöke és ha jól tudom, az egyik legbefolyásosabb mutáns.~

A naplók szerint jó régen volt már, hogy ilyen sokan iratkozzanak be ide egy-egy évben. Valószínűleg kellett jónéhány év, mire az iskolát ért támadás híre és az ezáltal keltett, intézményünk iránti szkepticizmus elapadjon.
Persze amennyire jó hír, hogy van diákunk bőven, ugyanennyire fárasztó az ezzel járó papírmunka. Lassan indítványoznom kellene, hogy vegyenek fel erre egy külön irodai droidot. No de akkor valószínűleg közel ennyire sem lennék respektálva a tanári kar részéről, ha ilyenek miatt panaszkodnék. Ők ki bírják tölteni a naplókat, akkor én is ezt a néhány vacak papírt. Különösen, mióta új trükköt dolgoztam ki erre...
Nincs időm elmélkedni, szokás szerint kopogtatnak az ajtón, mikor már túlzottan belemerülnék gondolataimba.
- Szabad!
Egymásra helyezem az előttem lévő papírokat, majd felállítva élpontosan összerendezem őket, végül a legfelső fiókban kötnek ki.
- Szervusz! Fáradj beljebb! - ha közelebb jön, felállok a székemből, és az íróasztalt megkerülve lépek elő, kezemet nyújtva - Azt hiszem, még nem ismerjük egymást. Cristopher William Somerset vagyok, a Diáktanács elnöke. Kérlek, foglalj helyet!
Készségesen, visszafogott mosollyal és udvarias gesztusokkal fogadom, majd visszaülök a székembe, lassan már megszokott asztalom mögé.
- Nem emlékszem az arcodra. Új vagy nálunk?

Ahogy meghallom az engedélyt, óvatosan lenyomom a kilincset és belépek az irodába.
- Szervusz! - és fejbiccentve közelebb lépek az íróasztalhoz. A Diáktanács Elnöke rögtön elém siet, hogy üdvözöljön, magabiztosan megszorítom a kezét és én is bemutatkozok:
- Valóban nem. - mosolyodok el - Max Evans.
Cristopher az asztala mögé ül, és engem is megkér, hogy foglaljak helyet.
- Köszönöm. - leülök és kezemből leengedve magam mellé helyezem az utazótáskám. Próbálok minél udvariasabbnak tűnni. Mialatt kérdez lehúzom barana bőrkabátom cipzárját, mely alól most kitűnik világoskék ingem. Ezalatt körbetekintek a helyen.
~ Megvan a maga hangulata, de mégis igazodik az egész épülethez. Vagy legalábbis, amennyit eddig láttam belőle, ahhoz.~
A szőnyeg kifejezetten elnyeri tetszésemet.
- Igen. Új vagyok, és ezért is fordultam hozzád. Az iskolába szeretnék jelentkezni, és ha jól tudom ezt nálad tehetem meg.
Kissé várok, talán megerősítést várva, hogy jó helyen járok, majd folytatom.
- Az érkezésem után az unokatestvéremmel, Pannon Andrással őt ha minden igaz már ismered. Nos, vele tettünk egy kisebb sétát az erdőségben és utána rögtön hozzád jöttem. Vagyis először még sikeresen eltévedtem az épületben, aztán útbaigazítást kaptam egy fiatalabb lánytól. - elmosolyodok és abbahagyom a mesélést, nem akarok túl sokat fecsegni fölöslegesen.
~ Szeretnék jó benyomást kelteni nála.~

Szépen sorban előkészítem a szükséges papírokat, ahogy Max közli, miért is érkezett. Valójában a táskáját látva már rögtön sejtettem, de a túl nagy lendület hajlamos zavarba hozni az újoncokat.
- Szóval, Max, Andrással unokatestvérek vagytok? Ha találkozol vele, szólnál neki, hogy be kéne jönnie az irodámba? Akadnak még bőven papírmunka, amit el kéne végeznünk, hogy a tanulónk legyen.
Magam elé teszek egy tollat a papírok tetejére, majd ujjaimat összefűzve magam előtt hátradőlök a székemben.
- Na, de ne róla beszéljünk most! Mesélj egy kicsit magadról! Szeretnék minél többet megtudni rólad, mielőtt rátérünk arra, hogy miért is szeretnél nálunk tanulni.
~ Jobb, ha alapos leszek. Jelenleg András jelenléte is komoly kockázatot jelent minden tanuló - és ahogy elnéztem - még egyes tanárok számára is a furcsa szörnyecskéje miatt. Még egy ilyen, és nem lesz elég az erre lófráló Logan, hogy őrizze a házat. Az a valami átkúszik a lábai közt, mintha pont arra menne a metró.
Gyorsan elhessegetem ezeket a gondolatokat, hogy teljes egészében Max-re tudjak koncentrálni. Minél többet meg kell tudnom róla, különösen tudva, hogy András rokona.
Közben elemezgetem a kézfogáskor szerzett információkat, ami nem volt túl hosszú, így csak felületes szerkezeti ismereteim vannak róla. Egyelőre. Már ez is elég, hogy kiszűrjem a látványos testi elváltozásokat, melyekre eddig nem láttam példát nála.
- Őszintén szólva mindenre kíváncsiak vagyunk a leendő diákjainkkal kapcsolatban - teszem hozzá némi segítségként -, kezdve a családi körülményeikkel, hobbijaikon át képességükig mindenre.

- Természetesen, ahogy legközlebb összefutok vele szólok neki.
Észlelem a döbbenetet hangjában, ahogy az unokatestvéremmel való rokonságra kérdez rá.
~ Hát persze, neki is volt szerencséje összefutni a Vadásszal...Ahogy mesélte nekem a kuzin, az öregek otthonában szépen elbánt vele Cristopher.~
Roppant kíváncsi vagyok a mutációjára, de nem akarok pofátlanul rákérdezni. Mutánsok között nemhiszem, hogy szokás lenne.
~ Mesélek magamról és aztán hátha rátér erre az információra.~
Sőt, az iskoláról is minnél többet meg akarok tudni, kezdve az elszálásomtól a különböző termekig.
~ Nem akarok többet eltévedni és össze-vissza bolyongani az óriási épületben.~
- Hát...- kicsit elgondolkodok mivel is kezdjek.- New york-i származású vagyok, Queens területén nőttem fel egy szegényebb környéken. Apám, aki amerikai származású, egy fuvarozóvállalatnál dolgozott, míg nem történt az a baleset...
Kicsit lassítok, nagy hiba. Eszembe ötlik a dráma amit akkor kellett átélnem... édesanyám folyamatosan kisírt szemei, míg apámat műtik...
- Tehát, az orvosoknak hála túlélte, de tolószékbe került így nem tudott tovább dolgozni. Anyám plussz órákat vállalt a munkába, és a gimnáziumi évek alatt én is elkezdtem pizzafutárként dolgozni.
Beugrik a kép, amint egy narancssárga motoron tépem a New York-i utcákat. Akaratlanul is felnevetek saját, gimnazista korú önmagamon.
- Édesanyám magyar származású, innen a rokonság Andrással. Ő általa tanultam meg anyanyelvi szinten magyarul. Titkárnőként dolgozik és nagyon sok mindent köszönök a mai napig neki.- elmosolyodok, miközben anyámról mesélek.- Hobby? Nos, hát általános iskolától kezdve 17 éves koromig bokszoltam, egész szép eredménnyel. A mai napig nagyon bánom, hogy abba kellett hagynom. A gimnáziumi évek alatt a nagy szerelmem a fotózás lett, minden álmom egy saját kép-kiállítás. Karrieremet is amatőr fotósként kezdtem, mára pedig fotós-újságíróként dolgozok.
~ Na igen, most jött el a képességem jellemzésének ideje. Hogyan is tudnám jól megfogalmazni?~
- A képességem...hát amit eddig tudok róla, az az, hogy képes vagyok a földet mozgatni és formázni. Viszont nem túl nagy távolságban, mert akkor ájulás közeli állapotba kerülök. Repedéseket tudok a talajon okozni, de akár egy hatalmas földrengés létrehozására is képes vagyok, bár az múltkor is eszméletvesztéssel járt.
Visszaemlékezek a Kutatóintézet megnyitójára.
~ Hatalmas földrengést okoztam, de szinte halál közeli élmény volt...~
- Andrással tett sétánk során pedig...- elhúzom a számat, a kidöntött fák miatt- amikor megemeltem egy általam kiszakított darabot, nos legalább 5 kilósra saccoltam volna, de tollpiheként tartottam a levegőben.
Lehet kicsit értetlenül fogalmazok, de remélem nagyjából el tudtam neki mondani, amire kíváncsi volt.
- Ja, és természetesen a szüleim tudnak a mutánsságomról, de viszonylag jól fogadták. A Xavierbe pedig.- kitekintek az ablakon mondatom közben.- azért jöttem, hogy megtanuljam uralni erőmet, és na hatalmasodjon el rajtam ez a dolog.
A szöveg befejezése után kérdőn tekintek rá, arra várva, hogy kérdez e még valamit, vagy rátérünk a papírok kitöltésére.

Miközben Max magáról mesél, a megfelelő, engem érdeklő részeknél hümmögök, és jegyzeteket készítek magamnak. Így nem kell félbeszakítanom a mondandóját, elég a végére érve feltennem kérdéseimet.
- Szeretném megkérdezni, szándékodban áll-e a továbbiakban is dolgozni tanulás mellett? Feltéve, hogy azóta nem javultak anyagi körülményeitek.
Természetesen a már elhangzottak közül minden fontosabb dolgot lejegyeztem, így van miből merítenem további kérdéseimet. Nem is váratom meg sokáig az újoncot, hiszen neki is van még egyéb dolga, ahogy nekem is.
- Jól értettem, földrengést okoztál valahol? Nos, ez esetben valóban fontos, hogy megtanulj uralkodni a képességeden! Az ilyen úgymond balesetek csak elmélyítik a mutánsok és a többi ember közötti feszültséget. Ezt pedig nem szeretnénk, igaz?
Előkészítem a formanyomtatványokat, majd Max elé csúsztatom az íróasztal szélére, melléjük pedig egy tollat helyezek.
- Ezeket ki kellene töltened a személyes adataiddal, valamint a második oldalon felsorolni minden speciális igényt, allergiát, betegséget, ami fontos lehet. Az összesre találsz külön rublikát.
Lassanként felemelkedek a székemről, majd a szekrényhez megyek, és a vizeskancsóért nyúlok.
- Kérsz esetleg egy pohár vizet?
Amennyiben a válasz igen, először Max-nek töltök, majd csak azután magamnak. Vizemet kortyolgatva ülök vissza székembe, s kényelmesen hátradőlve várom az esetleges kérdéseket.
- Ha valamit nem értesz, szólj bátran, kérdezz nyugodtan!

Kicsit meglep legelső kérdése, hiszen bele sem gondoltam, hogyan tudom majd összeegyeztetni a tanulást az állásommal.
- Öööm...mindenképp folytatnám a munkát, reményeim szerint egyáltalán nem zavarná a tanulást. Leginkább fotókat kell készítenem és ezeket e-mailban küldöm tovább az újságnak. Ez is elég jó anyagi bevételt jelent, mellyel segíteni tudom a családomat valamint a saját megélhetési forrásomat is ez jelenti.
Míg válaszolok a jegyzeteit nézi. Gondolom életutamból pár fontos mozzanatot leírt, így könyebben teheti fel a kérdéseket.
- Igen sajnos, ekkor jelent meg legelőször lépességem és képtelen voltam irányítani. Az a hatalmas energia eluralkodott rajtam és nem tudtam megállítani. Egyfajta transz-ba kerültem, szinte kívülről néztem magam, ahogy a földön támaszkodok és az előttem levő épület omladozik. - megállok és egy nagyot nyelek, majd a kérdésre bólintok.- Valóban nem.
~ Az emberek nagy része így is mutánsellenes, nem kéne ezt még óriási földrengésekkel tetőzni New York utcáin.~
- Közel egy hétig kórházba kerültem és hát most már ép és egézségesen itt vagyok.
Cristopher nagyon precízen elém csúsztatja a nyomtatványt és mellé egy tollat helyez. A tollat megemelem mialatt megmutatja, hogy mit és hol töltsek ki.
Amint nekilátok a kitöltésnek vízzel kínál.
- Köszönöm, az most igazán jól esne. - elmosolyodok.
Kevés ilyen udvarias és barátságos, valamint közvetlen emberrel találkoztam életem során.
~ Közvetlen, igen ez a megfelelő szó.~

Leteszem a tollat és nagyokat kortyolok a vízből, ami enyhíti torkom szárazságát. A pohár tartalmát pár korttyal kiürítem és hangosan koppás kísáretében a papírlap mellé teszem.
- Pardon. - ismét az adatok kitöltésének látok hozzá, amikor úgy érzem kész vagyok Cristopher-re vetem tekintetem.
- Úgy gondolom kész is, így jó lesz? Egyéb igényem nincsen, számomra minden megfelel. Allergiáról vagy bárminemű betegségemről pedig nem tudok.

Dícséretes, hogy gondoskodik saját és családja anyagi jólétéről, így első elgondolásra ennyi jut eszembe a dolog kapcsán. Illetve még valami.
- A fotózás kapcsán annyit kérnék, hogy az igazgatóság előzetes írásbeli engedélye nélkül ne tégy közzé semmilyen fotót, ami az intézményről vagy annak környékéről készül! Ez azért fontos, mivel a diákok biztonságát szolgálja intézményünk elszigeteltsége is.
Miközben beszél, egészen jól felmérhetőek személyiségének külső rétegei is. Bár biztosan akadnak mélyen eltemetett emlékei és fóbiái, ezeket azonban nem is áll szándékomban felderíteni egyelőre. Elég, ha sikerül egy átfogó képet kapnom róla, mint indivídum. Így könnyebb lesz kezelnem, ha esetleg kényes szituációba keveredik, vagy netán egyéb nem várt esemény adódik.
Ahogy leírja, miként uralkodik rajta az erő, ismerősnek találom az általa taglalt érzést. Bár én amolyan makacs, nehezen kordában tartható érzelemként éltem meg. Ezen nem is merengek túl sokat. Nem vagyunk egyformák, ennyi.
- Nos, itt igen sok tapasztalt oktató és persze diáktárs is tud segíteni benne, hogy megtanulj uralkodni magadon. Mostantól csak rajtad múlik, mennyi idő alatt tanulod meg kordában tartani az adottságodat.
Keserédes mosollyal kortyolok bele a poharamban lévő vízbe, majd visszahelyezem az asztalra.
- Akad gyengélkedőnk is, de inkább kerüljük az efféle baleseteket!
Végigfutom az adatlapot, majd miután mindent rendben találtam, legfelső fiókomba helyezem a ma kapott többi hasonló papiros tetejére. Lesz még dolgom ma, annyi biztos.
- Azt hiszem, mindennel megvolnánk. Bár nekünk még lesz dolgunk a kapcsolódó adminisztrációkkal, neked mostantól annyi a feladatod, hogy intézményünk házirendjét betartva, az iskola adta lehetőségeket kihasználva képezd magad.
Ezzel együtt oda is csúsztatom a házirend egy példányát Max-nek.
- Isten hozott a Xavier Intézet diákjai között! - emelkedek fel derűsen, s asztalomat ismét megkerülve kezet nyújtok - Ha bármire szükséged van, itt, vagy a névjegyemen - át is nyújtok egyet - található e-mail címen és telefonszámon utolérsz.
Ha nincs több kérdése, el is köszönök.
- További szép napot, Max!
Visszahelyezkedek a székembe, és hátradőlve teszek egy fordulatot vele, hogy kilássak az ablakon.

Most, hogy így megkér eszembe jutnak az erdőségben készített fényképek. Nem szomorkodok, úgy sem lettek valami jók a képek a fényviszonyok miatt, az újság meg úgysem értékelte volna kellőképpen.
- Ezt teljes mértékben megértem, és szem előtt fogom tartani. Valóban nem lenne jó felfedni az épület hollétét.
~ Hogy is gondoltam, hogy neki állok itt fotózni. Nem lenne túl jó, ha esetleg nyilvánosságra kerülnének, akaratom ellenére a fényképek.~
- Ami az oktatót illeti, mindenképpen megkeresek valakit, aki tud tanítani. E mellett természetesen testemet is fitten szeretném tartani. Ha jól tudom erre is lesz lehetőségem.
A gyengélkedőt hallva elborzongok, és nemrég még törött kezemet simítom végig.
- Leginkább én is kerülni szeretném az olyan helyzeteket.
Elveszi előlem, az imént kitöltött papírt és elém helyezi az iskola házirendjét.
Ezt megragadva én is felemelkedek a székről és kezet fogok vele, miközben elteszem mellzsebembe az általa átnyújtott névjegykártyát.
- Rendben, ha bármi gond lenne mindenképp hozzád fogok fordulni. Köszönök mindent! Szervusz Cristopher!
~ Milyen kedves ember. Remélem még többször is lesz alkalmam találkozni vele.~
Felveszem a még mindig a szék mellett heverő utazótáskámat és mosolyogva kilépek. Finoman csukom be magam mögött az ajtót és elindulok a folyosón.
~ Na végre, itt állok az iskola leges-legújabb diákjaként. És most merre is tovább...?~

// Köszönöm szépen a játékot! //

~Óriási épület, hatalmas, végtelennek tűnő folyósok, rajtuk a különböző termekbe igyekvő diákok... Tisztára mint a gimi csak sokkal nagyobban és jóval modernebb kiszerelésben! Meglepő hogy viszonylag nagy korkülönbségeket látok vannak itt 16-tól 28 éves korig fiúk és lányok, jó persze a látszat néha csal, de ennyire? Talán vannak olyanok akik tanítanak. vagy esetleg a suli mellet munkát is ad az intézmény?~
A gondolatom végére már el is értem az iroda ajtaját. ~De gáz úgy érzem magam mintha valami rosszat tettem volna és mennem kéne az igazgatóhoz, pedig ez az "első napom itt"~

*Kopogok az ajtón. Nem durván, de hallhatóan zörgetek az ajtón, majd benyitok és belépek az ajtón.*

-Jó napot, ha jól tudom akkor ide kell jönni a jelentkezési papírokat elintézni. -Markáns hangon mondom a mondandóm. * Kissé meglepődve látom hogy egy fiatal srác ül a székbe, aztán ahogy jobban belegondolok rájövök hogy nem az igazgatóiba jöttem, hanem jelentkezni a suliba* ~Á hát első benyomás jó lehet kemény fizimiska és "jó napot", elég nagy gyökérnek tüntethettem fel magam, na mindegy majd korrigálom ezt a hibás megszólítást!~
- A papírokat már átküldtem, de elhoztam magammal az aktámat ha mégsem sikerült volna a fax- Elég magabiztosan mondtam ezt a mondatot is, bár motoszkál bennem az a gondolat hogy? ~Istenem ez egyre gázosabb lesz, ilyen egy stréber dumát....~*Láthatóan kiül az arcomra hogy nem valami fényes ez a helyzet* ~Pont ilyenkor hagy sz*rban a beszélőkém... Remek!~