Diáktanács irodája

Eleinte még halogatnám a kopogtatásra adott válaszom, azonban az illető ezt nem várja meg, és benyit. Nem tartom túl udvariasnak, de bizonyára nyomós indoka van. Ahogy annak is, hogy még befejezem a lapról hátralévő néhány sort, mire felpillantok.
Ekkora már léptei okozta, irodámban szanaszét szaladó rezgésekből, hangjának rezonanciájából és a mindenfelé nyúlós csápokként makacsul tapogatózó érzékeim által fel is épült lelki szemeim előtt testének modelle.
Lassan pillantok fel papírjaim közül, és nem túl hosszan, de felmérem a belépő fiút.
- Jó napot neked is. Lehet itt is intézni a jelentkezést, mivel az igazgatónő és helyettese is igen elfoglaltak mostanság. Cristopher William Somerset vagyok, a Diáktanács elnöke.
Felemelkedek a székemből, de nem szólok többet, és egyelőre nem is nyújtom felé kezem. Lévén az illem úgy kívánná, hogy az érkező mutatkozzék be elsőnek, míg ezen elmaradását nem pótolja, hagyok neki erre kellő időt.
~ Mintha zavarban lenne. Talán ezért volt ilyen udvariatlan belépéskor, így ez elnézhető - rendezem le magamban egy villanásnyi gondolattal a dolgot.

-Damon Rex vagyok, ne haragudj hogy csak így, ilyen bunkón rád törtem- Szívélyesen nyújtom felé a kezem.- De mostanában felborult körülöttem a világ! Szeretnék beiratkozni az iskolába, mivel ha jól tudom itt tanulnak a hozzám hasonló különleges képességgel rendelkező diákok.- Kissé megnyugodva, bár eléggé elszégyellve magam fejezem be a mondatot.

~ Hmm nem is vette fel a szöveget, biztos sok új gyerekkel volt már dolga, aki hát nem a legudvariasabb, pedig jó nevelést kaptam, de hát a zavargások mostanában eléggé felkavartak....~

- Még egyszer elnézésed szeretném kérni az előbbi udvariatlan "betörésér", de sajnos az utóbbi időben ha túlságosan nagy indulat uralkodik bennem, ~ Az hogy elpattan az agyamban egy pár ér, vagy hogy fel forr az agyvizem az nem kifejezés.~nos akkor történnek körülöttem, hogy is mondjam furcsa dolgok. - A félelem apró jele látszódik rajtam, bár ezt csak olyan érzékelheti aki sokszor látott már olyan embert aki igazán meg van rémülve, ennek ellenére mégis szembe szembeszáll a félelmével.-

-Félek!- ezt úgy mondom ki mintha azt tudattam volna egy régi ismerőssel hogy kinn 20°C van vagy hogy esett tegnap az eső... Erő van ebbe a szóba ahogyan elhagyja a számat.- Nem is a képességtől való félelem ez, sokkal inkább attól tartok hogy mi lesz ha egyszer annyira dühös leszek hogy tényleg végképp nem érdekel semmi és neki támadok egy olyan személynek aki közel áll hozzám.~Anya, Apa, Nicolas, Max vagy András~

A dossziét amiben az irataim a képességem leírása van (persze a saját tapasztalataim és eddigi tudásom alapján) az asztalra helyezem.
-Biztos vagyok benne hogy nem a legösszeszedettebb akta de a jegyeim az előző iskolákból és a különböző vizsgáim illetve az erőm leírása is benne van- Kérlelően nézek Cristopher-re, hogy nézze át az aktát, de nem mondok semmit. ~Elvégre itt ő a rangidős és én csak egy kölyök vagyok aki szeretne idejárni, nem ugráltathatom kedvem szerint~

Elfogadom a felém nyújtott kezet, majd beszédét tovább hallgatva intek, hogy foglaljon helyet. Leülök, és székemben hátra dőlve, ujjaimat magam előtt összeérintve figyelem tovább.
Olyan lelki mélységeit nyitja meg előttem rövidesen, amit nem feltételeznék így első találkozásnál. Ez alapján okom van feltételezni, hogy valóban komolyan elárasztja ez az általa említett félelem.

Magam elé húzom a mappát, majd átnézem sorban a benne foglaltakat. Kezdve a jegyeivel, végül a képessége leírásánál hagyom abba.
- Mesélj kérlek egy kicsit a képességeddel kapcsolatos tapasztalataidról! A félelmeid, amikről beszéltél, összefüggnek vele?
Panaszbejelentő, rendezvényszervező, ügyintéző, iskolapszichológus. Röviden: a Diáktanács elnöke. Ez volnék én. Annak ellenére, hogy régebben mindig csak az egyént figyeltem, egyre inkább kezdem otthonosnak érezni ezt a mostani helyzetet. Segít, hogy közösségekben gondolkodjak különálló indivídumok helyett.

Damon-nak segítségre van szüksége, ez egyértelmű. Láthatóan nem is titkolja, amit még nem tudok, hogy személyemnek vagy a helyzetének köszönhető. Bizonyára ez is ki fog derülni, így egyelőre nem forszírozom a dolgot. Csak teszem a dolgom, és figyelek. Ha segíteni akarok neki, minél többet meg kell tudnom a problémáiról. Ehhez bizalomra lesz szükség, ami egyszerű képlettel a szimpátia és az idő szorzataként lehetne felírni. Jelenleg úgy tűnik, mindkettőből akad elég ahhoz, hogy haladjunk.

Helyet foglalok, majd ahogy eddig is Cristopher-t nézem, amikor csak lehet a szemébe nézve, mivel a szem a lélek tükre és valahogy éreztetni akarom vele hogy hálás vagyok hogy fogad illetve hogy meghallgatja a problémámat. Egy erős érzés uralkodik bennem amit nem sok ember iránt érzek, azaz csak olyanok iránt akik megérdemlik... Ez a tisztelet!

-Nos a képességem... Nem is tudom hogy hol kezdjem, talán minden akkor történt mikor az itthoni dolgok összekuszálódtak, a szüleim elváltak és egyre több felhő gyűlt körém, ezeket a dolgokat mindig jól kezeltem ezzel nem is volt gond, csak van az az apró hibám hogy szeretem a dolgokat a magam igényei és feltételei között rendezni. Ezt kérlek értsd úgy hogy nem szeretem ha valaki más az én életemben akarja kiélni a saját életét, vagy betetőzni azt. Az apám, hmm... Hát ő az az ember aki mindenképpen azt akarta hogy a kaszinóját vigyem tovább, de engem a szerencsejáték, nos azt nem mondanám hogy közömbös, mivel pókerezni elég ügyesen tudok, de nem az én stílusom ülni és várni a nyereményt ~Jackpotot ahogy apámnak írtam...~ imádok versenyezni, a kocsik éltetnek és ezt apám nem akarta belátni és megérteni. Az édesanyám ő mindenben támogatott és segített ahol tudott, még ha nem is szívlelte, nem finomkodok - Egy enyhe vigyort ejtek, majd folytatom kellő komolysággal- Gyűlölte ha versenyzek, bár most már visszatekintve rájöttem hogy csak féltett, úgy ahogy most is, de eddig szerencsére nem történt olyan baleset amit nem éltem volna túl így vagy úgy... - A hangom erőt sugárzóan változik meg a mondat végére.-

Így hát elmentem Oroszországba a nagybátyámhoz kicsit a magam életét élni és elrendezni ezt az egész dolgot. Sokáig úgy nézett ki hogy ott is maradok, de történt valami - Hirtelen beugrik a balesetem képe ahogyan a kocsival zuhanok a szakadékba, majd mintha a hideg rázott volna ki, folytatom- Egy olyan baleset ami után Damon Rex élete teljesen átalakult, és teljesen más lett. Lelöktek a kocsimmal együtt egy szakadékba de a zuhanást és az összetört kocsi félrobbanását is túléltem Valahogy átjárta a testemet a füst és azóta képes vagyok átalakulni - Átváltozom füsté- Ezzel a formával be tudok jutni bármilyen kis repedéseken át egy-egy helyiségbe, de ha elég nagy füst van a másik helyiségbe akár át is tudok teleportálni, előtte azért jó ha látom a helyet, legalább egy-kétszer, persze minél többször annál pontosabban be tudom lőni hogy merre akarok elteleportálni, hol akarok megjelenni.... Ezek mellet tudom a füstöt formázni, kedvenc elfoglaltságom hogy mindenféle kis formákat fújok a cigim füstjével -Nagy vigyorral mesélek a "hobbimról"- Bár a füst nem mindig mókás... fojtogatni is tud egyes embereket... És ez a félelmem fő oka, mert eddig ilyen nem volt, azaz most sincsen, hiszen nem kell koncentrálnom hogy ne szabaduljon el az erőm, de egyszer mégis megtörtént....

Egy bárban voltam, és egy faszi nos... túl sokat képzelt magáról és már sokak szemét szúrta több ismerősöm miatta ment inkább tovább mert már nem bírta elviselni az ürgét... Még most is idegesít ha csak rá gondolok... - a kezem ökölbe szorul, majd ki engedem és folytatom- 4 és fél órán keresztül elviseltem hogy mindenkire férfiakra nőkre rámozdul, amikor engem akart "becserkészni" akkor elküldtem a francba amikor ismét megpróbálta már erőteljesebben figyelmeztettem hogy bajok lesznek..

De a figyelmeztetés ellenére elkezdte mocskolni a kocsimat, hát már itt eléggé elfogott az ideg, de megtette azt a lépést amit nem kellet volna!!! Szidni merte az édesanyámat. Ezt nem kellet volna... Nagyon nem- Ahogy az emlékképek beugranak a zsebembe nyúlók és előkapom a cigarettámat és a gyújtómat.- Kérlek Cristopher ezeket ameddig benn vagyok vedd el tőlem mert egyre erősebben úgy érzem hogy rágyújtanék, de gondolom ezt itt nem lehet. -A válaszra nem várva az asztalra teszem kettőnk közé a cigarettásdobozt rajta a gyújtóval amibe bele van gravírozva (ezen az oldalán) az a szó hogy: SMOG (a másik oldalára pedig: SMOKE -de ezt csak akkor látják ha megfordítja valaki az öngyújtót.)

Nos igen ezeket még tetőzte az a tény hogy jó pár régi ismerősömet, rég látott cimborámat ez a nyomorult féreg üldözte el és itt elpattant az agyam!
Szerencsétlenségére adtam neki egy szál cigarettát, ami majdnem a vesztét okozta mivel a leszívott füst belülről a kifújt, és a cigaretta égésével keletkezett füst pedig kívülről kezdte el fojtogatni mindezt úgy hogy nem akartam ezt tenni, vagyis akartam. -Megfogom a fejem, mivel eléggé össze zavarnak még most is ezek az emlékek, ami jól látszik.- Szóval tudat alatt meg akartam fizetni, de mivel ezen a helyen jól ismernek ezért nem akartam látványosan sem megverni sem megfojtani... Az volt a szerencsém hogy arrébb ültem 2 székkel és hogy nem sokan figyeltek fel a srácra, mivel már részeg volt és feltehetően azt hitték hogy csak hülyéskedik. Majd egy pillanat alatt lenyugodtam, vagyis ahogyan én eltudom képzelni kizökkentett az hogy láttam hogy képes vagyok egyetlen gondolattal gyilkolni, ezért sikerült kisebb koncentrálással megszüntetni ezt a "hatást". De az biztos hogy ezek után megtanulta hogy nem jó újat húzni velem, bár ezek utána még kijött hogy megüssön, de egy egyszerű ütéssel leterítettem és elhajtottam a helyszínről. Nem ismertem ezt a tagot sosem láttam még, de egyszerűen annyira irritáló volt az egész lénye, hogy kiváltotta belőlem az igazi "SMOG-ot" és már nem is én voltam, legalábbis egy pillanatig nem....

Úgy tűnik, a kezdeti rezgő léc végül is megmaradt a helyén, és sikerült a kölcsönösen udvarias viselkedésformákat megtartanunk. Ez határozottan jó hír, ugyanis eddig még sosem volt problémám ebben az irodában a beszélgetések kulturáltságával.

És igen, egy terjedelmes és érzelemdús beszámolót kapom Damon képességéről és ezzel kapcsolatos lelki dilemmáiról. Mondhatnánk, hogy szentimentális, de tulajdonképpen csak átlagos. Egy átlagos srác átlagosnál több megpróbáltatással dúsított életpályája. Nem mindenki képes ezt feldolgozni, bár ő egészen jól tartja magát ahhoz képest, mennyire mélyen érintették az eddig vele történtek.

Nem kommentálom a kaszinóval kapcsolatos élményeit, megjegyzéseit. Számomra a tökéletes pókerjátékost mindig is Greg testesítette meg, és hozzá képest viszont az elég ügyes jelző bárkire használva enyhén szólva túlzó.
Valószínűleg a kaszinó tulajdonjoga miatt sem panaszkodtam volna, de az tény, hogy az emberek sok dologért tudnak lelkesedni. Ha pedig valaminek a rabjává válnak, akkor minden más lényegtelen attól kezdve. A legérdekesebb jelenség pedig azon ritka eset, mikor előbb válik sorban minden jelentéktelenné, hogy aztán valamit kiemeljen elsődleges fontosságúvá.
~ Autóversenyzés, ez érdekesen hangzik!
Nincs sok időm ezen töprengeni, mivel folytatódik a történet. Egészen kellemes végeredménnyel, azt leszámítva, hogy egy újabb nehezen kordában tartható személy csatlakozik intézményünkhöz.

Kipillantok az ablakon, majd enyhén ironikus mosollyal kísért töprengő arckifejezés következik, miután komor arccal fordulok ismét Damon felé. Előre dőlve megtámaszkodom az asztalomon.
- Szóval füst. És mond csak, ki is lökött le téged a kocsiddal együtt? Miféle ellenségeid akadnak, akikkel számolnunk kellene?
Ujjaimat összefűzöm magam előtt, majd kíváncsian várom a választ. Akad itt másik diák is, akinek vannak ellenségei, de tudnunk kell határt húzni. Van az a kockázat, amit még megengedhetünk magunknak, és van olyan is, amit már a tanulók biztonsága érdekében egyszerűen el kell hárítanunk.
- Nos a család fontos, ez tény. Viszont ha nálunk tanulsz, meg kell tanulnod semmibe venni az ilyen beszólásokat. Hiszen ha valaki így szól hozzád, annak ugyan miért számítana a szava? Ha pedig nem becsülöd annyira, hogy számítson a szava, akkor ugyan min is hergelnéd fel magad?
Valószínűleg nem lesz vele probléma a későbbiekben, de azért jobb odafigyelni az ilyen esetekre. Azt már jó pontnak tekintem, hogy saját magát veszélyesnek tartja. Annak jele, hogy nem akar bajt okozni.

Ujjamat a cigarettás dobozra helyezett öngyújtó tetejére érintem, és az egész kis csomagot elhúzom az asztalom egyik hozzám közelebbi csücskébe.
- Legjobban azzal járnál, ha nem mérgeznéd magad. Bár lehet, hogy a képességed miatt neked nem árt, ezt nem tudhatom. Más számára viszont káros, arról nem is beszélve, hogy az Intézet összes épületében szigorúan tilos a dohányzás.
Ez az apró mozdulat elég volt, hogy tökéletesen felmérjem az öngyújtót, és annak mintázatát. Nem fűzök hozzá semmit.

*Nem kicsit lepődök meg az ellenség szó hallatán.
~Persze mindenkinek van, na de ezeket az embereket mindig csak versenytársnak tekintettem, bár már megfordult bennem nem is egyszer az a feltételezés hogy vajon emberek e vagy esetleg ők is mutánsok mint én, de a lényeg mindig az volt hogy ez egy egyszerű versen valaki nyer és valaki mindig elbukik. És én mindig nyertem, azaz majdnem mindig. De az egy másik történet.~

-Nos kifejezett ellenségnek nem mondanám őket, természetesen minden versenynek van egy nyertese és több vesztese. Pályafutásom kezdete nekem sem volt a légzőkenő mentesebb, az első versenyt megnyertem és elbíztam magam. Nagy hiba volt! De korrigáltam a hibámat és alkalmazkodtam. Ezzel sosem volt problémám, mint említettem Oroszországban is voltam, ahol a hideget is elkellet viselnem és a teljesen új közeget illetőleg azt hogy rengetegen kivetettek, de beilleszkedtem és elfogadott az ottani közösség, az ottani szűk kör.
Ezek az emberek - Furcsán mondom ki ezt a szót, mintha megremegne a hangom.- nos lehet hogy nem csak emberek voltak, nem tudom nem mutattak olyan jeleket amiből arra következtettem volna hogy ők is mutánsok lehetnének. Hozzá teszem a képességemet soha egyetlen verseny megnyerésénél sem használtam, sőt azóta hogy megvan ez a képességem csak egy-kettő kisebb és szinte semmi pénzt nem hozó versenyek vettem részt. nagyobb rendezvény ugyanis nincsen egyenlőre kilátásba. Ezek pedig olyan hogy is mondjam, a versenyzők csak úgy hívják hogy "játékfutam" a megnyerhető összeg maximum 3500$ ami egy pofásabb kipufogóra meg egy festésre elegendő. általában az ilyen versenyek azok amin a többi "kezdő", vagy éppen gyári autóval rendelkező versenytárs kipróbálja magát. Persze mindennek van komoly változata, ahol a győztes a vesztes kocsiját is elnyerheti, de ilyenre ritkán van példa. -Hatalmas vigyor terül el az arcomon.- Sokan féltik a kocsijukat, persze én is, és ilyen versenyen csak akkor veszek részt ha nem a mostani hanem egy kapott vagy elnyert kocsival indulok. Viszont eddig 4 ilyen versenyben volt részem amit 1 verséggel és 3 győzelemmel fejeztem be. De nem akarlak tovább untatni a részletekkel.
A lényeg hogy ezek az "ellenségek" - Kissé megmosolyogva ezt a szót" nem is igazán veszélyesek csak felindultak mert vesztettek. De vannak akik elfelejtik a dolgokat és egy esetleges vereség után is tovább folytatják a versenyeket, és vannak akik bosszút akarnak állni és nekik minden hogy kinyer csak ne te legyél az első, például egy több személyes, általában 8 vagy 6 de ez mindig változik, sprint vagy kör versenynél.

- A sráccal kapcsolatba... Persze Christopher, természetes hogy nem esek neki az első embernek aki beszól, viszont az aki huzamosabb ideig szívózik, nos, kérlek ne kérj arra hogy ne szóljak vissza. Ez az összeszólogatás nem szokott komolyabb lenni nálam, csak akkor ha megtámadnak, de akkor védekeznem kell! De nem kell aggódnod vigyázok a számra, főleg úgy hogy tudom hogy nem egy ember van aki hogy is fogalmazzak, elfújna mint a füstöt- Ezen egy félszeg vigyor jelenik meg az arcomon, majd eltűnik és kissé elhallgatok.-
~ Most hogy jobban bele gondolok rettenetesen sok olyan mutáns lehet aki könnyedén megölhet, bár engem sem kell félteni, de azért a konfliktusokat jobb lesz elkerülni, főleg addig amíg nem vagyok teljesen tisztában elsősorban a saját másodsorban a többiek képességével.

A csendet megtörve folytatom:
- Nos valóban jól gondolod, nekem inkább hangulatjavító és kismértékben gyógyító jelentősége van a kis dohányárunak, bár megértem hogy az iskola egyetlen termében sem lehet dohányozni, viszont gondolom hogy van kijelölt hely ahol ellehet tölteni a felesleges időt és egy kávé mellé ellehet pöfékelni egy vagy két szál cigarettát. - Bizakodóan nézek Christopher-re és egy rossz-fiús mosoly jelenik meg az arcomon.-

Egyre inkább furcsálkodva tekintek Damon-ra, aki láthatóan másként értelmezi a versenytárs fogalmát, mint én. Ebben önmagában nem találok problémát, de...
- Azt mondod, kedves emberek, tele szép érzéssekkel? Ezért löktek egy szakadékba a kocsiddal együtt? Vagy ezek amolyan filmben látott illegális versenyek, ahol szakadék felé gyorsultok? Nem tudom, hogy melyik lehetőség veszélyezteti inkább tanulóink biztonságát. Mennyire értjük egymást?

Érdeklődve figyelem a történet folytatását, de ehhez egyszerűen muszáj volt hozzászólnom. Hiszen nincs olyan, hogy csak úgy kedvességből szakadékba löknek valakit. Egyszerűen nincs. A véletlen pedig előfordul, de bármilyen véletlennél valószínűbb az emberi rosszindulat megnyilvánulása. Ez egy ilyen világ, el kell fogadni. Azt, hogy a srác ezzel mennyire van tisztában, nos egyelőre nem tudhatom.

Egyre inkább rosszallóan hallgatom az illegális utcai autóversenyek kapcsán szerzett tapasztalatait, és ezek részleteit.
- Remélem, tisztában vagy vele, hogy az efféle underground versenyzés ebben az államban nem megengedett! Persze, ha függőséget okoz számodra, akkor kereshetsz egy másik sebességfüggő mutánst, aki szintén jó esélyekkel túléli a bakikat. Kimentek valahova messzire a civilizációtól, és ott kiélhetitek magatokat. Nem kioktatás, jó tanács.
Részemről le is zárom a témát. Fontos, hogy ne járjanak szélsőséges renitensek az iskolába, de amíg ezen hajlamaikat ki tudják élni az iskolán kívül, az ő dolguk.

- Több lehetőség akad. Egyik, hogy nem figyelsz, oda arra, mit mond. További lehetőség, hogy mielőtt szavak miatt használnád az öklödet/füstödet - teljesen mindegy -, hogy átgondolod, édesanyád mit szólna hozzá. Miatta verekednél, miatta ölnél? Más dolog, ha megtámadnak. Kiütöd, utána ki is nevetheted, ha jól esik.
Szemem hidegen villan, nem egyértelműen támadólag, inkább a posztját kinyilvánító falkavezér pillantásával.
- Valóban, akad itt is olyan, aki könnyedén elfújna téged. Megértem, ha gyakran felbőszítenek, de ha többet adsz vissza, mint amit kapsz, te leszel a rosszfiú. Szintén jó tanács.

Persze én könnyen beszélek, általában könnyen felülemelkedek a kicsinyes sértéseken. Biztosan akadhat erre is kivétel, ugyanakkor Damon egyikről sem tud valószínűleg. Bár sejtheti, ha jók az ösztönei. Ezt a részét rábízom, nem vagyok nevelő, csak útmutatást adhatok.
- Dohányozni a szabadban tudsz, ha nem fújod rá senkire a füstöt. Ott az erdő, ott a liget. Ha jól láttam, nagykorú vagy, így ez a saját döntésed. Ahogy az is, hogy viszel-e magaddal kávét hozzá.
Tán kissé fölényesen sikerül viszonozni azt a rosszfiús mosolyt, de még így is beférhet a kemény pajti kategóriába.

* Már teljesen lenyugodva felelek Cristophernek, kissé elmosolyodva azon hogy félt, hiszen számára senki nem vagyok. *
~Ez a közösség nagyon jó lehet ha így véd minden diákot, örülnék ha ide be tudnék jutni, a családi állapotom nem a legjobb és jó lenne tartozni valahová.

- Hmm ne vedd sértésnek kérlek, de kicsit hasonlítasz a szüleimre, ők is mindig a veszélyt látják ezekben a versenyekben. -A mosoly az arcomon egy pillanatra látványos lesz majd elkomolyodok.- Tény hogy nem mindegyik legális, de én már csak a legális, azaz pályán történő versenyeken veszek részt, az ha az utakon találkozom egy szájhőssel hamar lerendezzük, két lámpa között, azaz az zöldre váltott lámpa jelzi az indulást és a következő lámpáig tart a verseny, mindegy hogy milyen színű. Ezek a gyors versenyek egyáltalán nem veszélyesek, bár tény hogy bírsággal járnak ha nem figyel oda az illető, de az ilyenért nem vittek be senkit, és remélhetőleg nem is fognak. Ne érts félre nem akarlak kioktatni!- Szeme villanása kissé visszavet a székbe, régen láttam ilyen kemény tekintetet. azaz csak kétszer... Az első az volt mikor Nicolas teremtett le a másik pedig akkor történt mikor az ominózus eset után a kocsim visszapillantó tükrébe néztem...- Megértelek, és természetesen fékezem magam, és csak a normális keretek között illetve iskolán kívül fogom kiélni magam! Köszönöm a tanácsodat, igyekszem megfogadni! - Egy őszinte baráti mosoly húzódik végig az arcomon ahogy Christopherre nézek.

-Egyértelmű hogy nem a legkedvesebb emberek ellen történik a verseny és hogy csupa jó szándékból nem akarják a halálom.-Hangom komolyabbá válik.- Az hogy ez megtörtént annak köszönhető hogy egy elborult agyú rettenetesen ostoba személy nem tudta uralni a kocsit és megcsúszott az úton... Ténynek tartom, hogy volt benne némi szándékosság, bár ezt nem tudhatom biztosra! De úgy gondolom hogy számottevő ellenségem nincsen, csak ez a tag Oroszországban, többről nem tudok, és úgy hiszem hogy nincsenek többen. Tény továbbá az is hogy nem volt zökkenő mentes az életem, de a konfliktusokat a beszólogatásokat könnyen elintézem, persze egy bizonyos szint után megunom, ez nagyban függ attól hogy mennyire vagyok fáradt, és esetleg hogy valaki felkavart-e azelőtt úgy hogy egy nem odaillő megjegyzés betegye a kaput. Alapvetően jó kedélyű ember vagyok még ha sokszor a látszat csal is, viszont vannak olyan dolgok amire ugrom, de ezzel ha jól gondolom nem vagyok egyedül... Ahogy tapasztalod könnyen nyílok meg olyanok előtt akikben megbízok -Enyhén célzóilag hat ez a mondat, azt sugallja hogy bizalmat fektettem Cristopherbe, mivel ez így is van- és vannak dolgok amikről órákat tudok beszélni, példának okáért a versenyek, de nem akarlak untatni ezekkel a dolgokkal.

-Persze megértem és tiszteletben tartom az iskola követeléseit, követelményeit és az illemszabályokat is! Ez teljesen egyértelmű, hiszen ez egy iskola és nem egy lebuj ahol belekötnek az emberbe. Ígérem hogy csak a szabadban gyújtok rá és nem hagyok magam után szemetet!
~Konfliktusok persze mindenhol akadnak de mindent meg lehet beszélni, persze kellő értelmi szint szükséges a beszélgetéshez, bár nem gondolom hogy részegeskedő diákok lennének ebben az iskolában.~

Nevetés. Halk, visszafogott, arisztokratikus, felsőbbrendű, tán még kissé arrogáns is, de nevetés. Ezt váltja ki belőlem Damon hasonlata.
- Ne vedd sértésnek kérlek, de valószínűleg igencsak különbözünk a szüleiddel. Nem hiszem, hogy annyi lőszert ellőttek volna rájuk egész életükben, mint amennyit én láttam az utóbbi években. És, mint tudjuk, nem csak lőfegyverrel lehet ártani valakinek.
Tekintetem mondandóm végére elhidegül, vonásaim kisimulnak, szigorú élük lesz. Csak beletörődő sóhajom oldja fel őket.
- Mit gondolsz, melyiket van több esélye túlélni egy embernek: ha elkaszálják gépfegyverrel, vagy ha lepattan egy nyolcvan mérföld per órás sebességgel közlekedő másfél- esetleg kéttonnás gépállatról?

Bár az érvelését nem érzem túl stabilnak, hiszen érezhető mögötte az érzelmi alapú döntéshozás, talán pont ezért élvezem a vitát. Meglepően kitartó benne, ami erény is lehet hasznos cél esetén.
- A versenyekhez nem értek. Viszont érdekelne, szándékodban áll-e fejleszteni az önuralmadat?
Nem vagyok benne biztos, hogy felismeri iménti megszólalásom felajánlás voltát, de ez esetben is kíváncsi leszek válaszára. Legfeljebb lesz időm felülbírálni, érdemes-e segítenem neki a témában.
Felállok asztalom mögül, és székemet félretolva az ablakhoz sétálok. Néhány pillanatig kifelé tekintek, végül megfordulok, és a belső párkányra támaszkodva dőlök hátra.

*Meglepődök, és néhány percig nem is tudok megszólalni, csak akkor térek valamennyire magamhoz mikor Chris az ablakpárkányra támaszkodva hátradől. Ekkor megszólalok, hangom kemény és feszes lesz, hideg és őszinte. Az eddig itt ülő gyerekes versenymajom elhal és helyébe egy az Orosz jégmezőn megedződött, meggyötört vén medve lép.*

-Szükségem van segítségre, ezért is jöttem ide. Muszáj uralnom ezt az erőt, ez nem csak buli móka és kacagás ahogy sokan látják. Persze nem az itt tanulókra gondolok és főleg nem rád. De ez egy hatalmas felelősség és bár tehernek nem nevezném, de valahol mégis egy súlyos kereszt amit cipelnem kell, Sokszor úgy érzem hogy egy kétélű kés ez a képesség mert egyben egy hatalmas kiváltság, de szörnyű félelem fog el, ha csak arra gondolok hogy mi történik ha nem tudom irányítani. Persze eddig egyszer fordult csak elő, hogy "magától" lépett működésbe és könnyen, viszonylag kis koncentrációval le is tudtam küzdeni... Mégis félek hogy vajon féken tudom-e tartani...- Erős és kemény a hangom még mindig, de ha kicsit jobban fülel Cristopher akkor meghallja a rejtett kérést a sorok mögött, amit egy mondattal ismét megerősítve folytatom.- Roppant nagy szükségem van a segítségre -Tekintetem mélyen Cristopher szemelyibe vezetem.- Szóval igen szándékomban áll fejleszteni az önkontrollt.-Utolsó zárómondatom is erőt sugárzó volt, és bár fennhéjázóan hatnak a kimondott szavak, mégis érezhető benne a szerénység és a segítség kérés, amit eddig kevés embertől kaptam meg.

Damon kitárulkozását kifejezéstelen arccal, bár tekintetemben némi kíváncsisággal hallgatom végig. Nem okoz csalódást. Lelkes, tudja mit akar, és nem függője a szócsatáknak.
- Ha segítségre van szükséged, akad rá lehetőség.
Nem kell hosszú esélylatolgatásnak lezajlania fejemben ahhoz, hogy tudjam, akad helye oldalamon ennek a sebesség-őrült füstölgőnek. Minden más kérdést az idő úgyis eldönt. Idővel, ugyebár.
Zakómból előkerül a névjegyem is, melyet előre lépve asztalom felett átnyújtok a fiúnak, majd vissza hátrálok az ablakhoz. Ahogy kitakarom a beszűrődő fény egy részét, sajátos, sejtelmes hangulattal ruházza fel irodámat. Engem pedig egy különös, fehéren derengő aurával. Bár csak a fények játéka, mégis egészen hatásosra sikeredik.
- Mikor érnél rá, hogy elkezdjük a gyakorlást? Persze esti vagy hétvégi időpontot javaslok a tanórák miatt.
Rápillantok a falon kattogó ingás órára. Mióta Electro egyszer megfázott, és tüsszögés közben folyton megzavarta az elektromos eszközöket, szívesebben bízom az efféle hagyományos megoldásokban.

* Átveszem a névjegyet, amíg Cristopher visszahátrál félszemmel őt, de teljes figyelmemmel a kis kártyát figyelem. Majd felnézek. Egészen megdöbbent a fények játéka kissé el is feledkezem magamról. Mintha egy pillanatig nem is a saját bőrömbe lennék, az árnyékok ahogy egyre jobban felém húzódnak, majd szépen lassan hatalmukba kerítenek elmerengek. De Cristopher újabb kérdése azonnal visszazökkent és ugyanúgy a székemben találom magam. Tekintetem felemelem és az ablaknál álló fiatalra irányítom, mélyen a szemeibe nézek.*

- Természetesen, ahogyan neked jó. Nekem bármikor megfelel, akár a tanórák után is jövök, de ha neked a hétvége lenne optimálisabb akkor úgy rendezem a tanulni valóimat, hogy minden rendben és tökéletesen simán menjen!- *Lelkesen tekintek rá, arcomat ahogy megvilágítja egy beszökő fénysugár akaratlanul is kicsit hunyorítanom kell, de ezt a kis kényszerű ingert hamar leküzdöm.*
~ Végre valaki aki segít, és teljes birtokába kerít a képességemnek...~

- Igyekszem a lehető legjobb formámat hozni és 120%-ot nyújtani mind a tanórákon, mind a gyakorlásban. Köszönöm a lehetőséget, és a belém fektetett bizalmat.- * Arcomon egy hálával teli tekintet és egy kis mosoly nyugtázza az előbb kimondott szavakat.*

Mikor Damon visszazökken a valóságba, újból tele találja vizespoharát. Közben továbbra is őt figyelem.
Elégedett vagyok a válasszal, mivel látom rajta az igyekezetet. Meg akar felelni, ami tökéletes. Ez a fajta tekintélytisztelet, ami érezhető felőle, szintén szimpatikussá teszi. Biztos vagyok abban is, hogy ha hozzászokik az új környezetéhez, illemtudóbbá is válik majd.
- Mit szólsz a holnap estéhez? Elhívnék egy másik diákot is, Max Evans-t. Tábortűz és némi forró tea mellett kifejezetten kellemes a téli erdő. Közben pedig mindketten tudjátok majd gyakorolni adottságaitok használatát. Mit szólsz hozzá?
Ígéretét, miszerint teljes erőbedobással igyekszik majd megfelelni az elvárásoknak, egy elégedett mosollyal nyugtázom.
~ Kissé túlbuzgó, de ez még hasznára is válhat.
Szintén vízzel teli poharamat felemelve asztalomról kortyolok néhányat, miután visszaültem székembe.
Minden papírt mappába rendezek, a nemrégiben kitöltötteket is. Melléjük fűzöm megjegyzéseimet, melyeket beszélgetésünk közben jegyzeteltem, majd mindezt felső fiókomba helyezem.
Ismét hátradőlök székemben, és az iménti fiók melletti párjából elővarázsolok egy kulcsot, melyen fémbiléta lóg épületszárny megnevezésével, emelettel, szobaszámmal. Damon elé csúsztatom az asztalon.
- Ez itt a szobád kulcsa. Ha nincs más megbeszélnivalónk, akkor akár be is költözhetsz új szállásodra. Kérlek, még ma szólj Max-nek a holnapiról! Úgyis szobatársak lesztek, ha minden igaz. Külön hálótok van, de közös a fürdőtök.

- Természetesen az esti program megfelel, Maxet pedig már régebb óta ismerem szóval a közös szobával semmi kivetnivalóm, sőt mi több köszönöm hogy vele tettél egy szobába.- Arcomon derült mosoly jelenik meg, bizonyítva hogy tényleg örül a régi cimbora és a mostani szobatárssal való közös szállásnak.-
- Mindenképpen szólók Maxnek is és megyünk az erdőbe, ~Remélem ő tudja merre van~ Köszönöm a belém vetett bizalmat és a támogatást- *Mélyen Cristopher szemeibe nézek, majd a kulcsért nyúlok lassan és a zsebembe teszem. A poharamra nézek és kisvártatva belehörpintek, majd visszahelyezem az asztalra és felemelkedek a székemből. *
- Még egyszer köszönök mindent Cristopher, el sem hiszed hogy milyen hálás vagyok neked!- Szemeimből az őszinteség tükröződik, majd mintha fejbe vágtak volna eszembe jut: ~Házirend! Az asztalra tett cigaretta és gyújtó, és persze valami térképszerűség, hogy eltaláljak az órákra, bár ez még meg is oldható, hiszen találok majd valakit aki útbaigazít, de az elsőt két dolgot nem szabad elfelejteni, főleg az elsőt nem!~
- Ne haragudj Cristopher, lehetne még egy utolsó kérésem? Kaphatnék egy házirendet, mivel az itteni iskolai szabályok nem tudom hogy mit várnak el, persze vannak alapvető dolgok amiket mindenkinek be kell tartania és az alapvető normák közé soroljuk őket, de mégis, nehogy valamit kifelejtsek vagy esetleg olyant tegyek ami nem megengedett az iskolán belül!- Kisvártatva- Illetve a megbeszéltek alapján a cigarettám és a gyújtóm is szeretném vissza kérni- hangom kissé változik és komolyabb lesz.- Természetesen tartom magam a megbeszéltekhez, az iskola területén szigorúan tilos a dohányzás és maximum a környező parkban vagy esetleg a szabadidős programokon gyújtok rá, de akkor sem fújóm senkire a füstöt!

Szerencsés egybeesés, hogy Damon és Max véletlenül éppen ismerik egymást. Elégedetten biccentek a hír hallatán.
- Remek.
Ahogy kéri, Damon már kapja is kezébe a házirendet, egy vázlatos térképet, valamint az öngyújtóját és a cigarettás dobozát. Bár nem kedvelem a dohányfüstöt, de őszintének tűnik, mikor odafigyelést ígér ennek kapcsán. Így nincs oka senkinek sem aggódni, úgy értékelem a helyzetet.
- Rendben. Akkor további szép napot!
Kezet nyújtok az ifjú titánnak, majd hátradőlök a székemben. Ahogy távozott, és az ajtó becsukódik, magam elé veszem a laptopomat. Befejezem a mai ifjak adatainak feldolgozását, és áttérek más, szintén fontos ügyintéznivalóim felé.
Így átnézem az elkövetkezendő vizsgáink anyagát, majd küldök is egy összefoglalót Gregnek, csatolva a vizsgaidőpontokat is. Néhány órát elidőzök ezzel, ha már egyszer rászántam magam.
Végül gyors áttekintés az aktuális részvényindexek kapcsán, hogy naprakész információkkal rendelkezzem. Egyszóval a napi rutin.
Meglehetősen gyorsan haladok a munkámmal, így mire a nap lemenőben, már hátradőlve szürcsölgethetem kedvenc whisky-met. No nem viszem túlzásba, épp csak egy pohárral kortyolgatok az esti elmélkedés kísérője gyanánt.
~ Érdekes lesz, mindenképpen érdekes.

/Szál vége. Köszönöm a játékot! (: /

Cristoper kezét emberesen szorítom meg, ahogy illik, miközben végig a szemébe nézek!
- Köszönöm szépen, igyekszem az ígértekhez tartani magam ahogyan megbeszéltük!- Rámosolygok még egyszer utoljára Cristopherre, majd az ajtót kinyitom, még egyszer körbetekintek a szobán és kifele menet még egy utolsó mondatot megeresztve csukom be szépen lassan az ajtót magam mögött.
-Köszönök mindent Cristopher, akkor az edzésen újratalálkozunk!
*Ezzel az ajtót becsukom ami halk kattanással jelzi hogy becsukódott, majd a szobám felé veszem az irányt, ahogy végig megyek a folyosón csak annyi jut eszembe:
~Mától kezdve ez az otthonom és ismét egy közösség tagja lettem, ehhez kell tartani magam, a létra alján vagyok innen kell felküzdjem magam, de ahogyan Weöres Sándor is mondja: "Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra"~

// Köszönöm a játékot //

A nagy kősátor előtti táborozásom második napjának alkonya volt épp. Teljesen berendezett tipim legmagasabb pontjáról, az egyméteres dobogón álló ágyamról, tekintettem szét fekve mint valami jóllakott oroszlán, aki nem méltóztatik felállni ahhoz, hogy birodalmát megszemlélje. Azonban ennek a szavannának, csupán lakója voltam.A szavanna valódi oroszlánához ma kellene benézni. Hatalmasat ásítottam, nyújtóztam, lemásztam a dobogóról, majd "felfrissítettem magam": Vaka Tanka tegnap este megajándékozott a szellemvilág eddig számomra elérhetetlen titkaival, így egy szál semmibe kimentem a tipi elé, és a fejem felé "áthoztam", egy hideg patak szellemét, annak jeges vízsugarában pedig egy jót fürödtem. Sepec alatt teljesen éber voltam, így friss erővel ugorhattam bele ruháimba, majd megálltam az erdő előtt.
~HOLDBANÉZŐ!~
A gondolat olyan erővel söpört végig a közeli állati tudatokon, hogy az egész erdő felébredt. A madarak felreppentek a vadak futni kezdtek, és már szált is felém holló alakban totemállatom.
~Megmondtam, hogy ne kóricálj el mert ma dolgunk van!~
~Jaj de egy szemtelen veréb nem hagyott aludni és amikor követtem...~
Itt egy igencsak hosszú, nem kevésbé fáradságos mese következett kormányügynökökkel, és óriásszarvasokkal, nem fárasztalak benneteket a felsorolással. Helyette inkább elmondom, hogy miközben Holdbanéző csacsogott, felértünk a a nagy kősátorba, annak furfangos kőösvény labirintusában pedig, a diáktörzsfő fülkéjét kerestük. Szerencse, hogy korán keltem, mert már jócskán fent járt a nap, mire megtaláltuk a megfelelő helyet. Egy fa-kőfülke elreteszelő, sápadtarcú nevén: ajtó, rajta a réz kis tábla: Diáktanács irodája. Összenéztem Holdbanézővel, aki eddig bolha alakban egyensúlyozott a vállamon, (Ugyanis az épületben egy sikító kislány figyelmeztetett arra, hogy a Sápadtarcúak nincsenek hozzászokva a farkasokhoz.) de most újra eredeti alakjában pompázott. Nem haboztam sokáig, két határozott koppintást mértem az ajtóra és vártam...

- Szabad! - szűrődik át hangom a tölgyfaajtót szegélyező réseken.
Kedvelem a tölgyet, a legjobb alapanyag, melyből ajtót készíthetnek. Eleganciát kölcsönöz már erezetének mintázatával és színével az átjárónak, melyet őriz. Ugyanakkor erőteljes, mégis jól megmunkálható.
Cseppet meglep a belépő alak fizimiskája, annak ellenére, hogy már hallottam pletykákat az indián fiúról. Állítólag sátorban lakik, és igen, egy farkassal csámborog mindenfele.
- Szervusz! - köszöntöm a fiatal fiút.
Amennyiben közelebb jön, felállok, és kikerülve asztalomat közelebb lépek hozzá. Megvárom, míg bemutatkozik, hiszen most ő a vendég nálam.
Barátságosnak tűnik, azonban a vele lévő farkas jelenlétéhez valahogy nem vagyok hozzászokva. Lehet, hogy idomított, de az életösztön elmémben mégiscsak előkészíti egy remekmű körvonalait. Csodás hangszer, mely átmenetet képez billentyűs és pengetős hangszerek között. Igen, mióta láttam azt a csemballót, egyszerűen nem tudok betelni vele.
~ Vajon zuhanás esetén is ilyen lenyűgöző hangjuk van?
Persze ebből vendégeim semmit sem láthatnak, hiszen csupán képzeletem készítette elő akaratom kezébe szánt fegyverét, amennyiben veszély adódna.
- Még nem találkoztunk. Új vagy nálunk, jól sejtem?

Mióta elkezdtem filmeket nézni, mindenkit beskatulyázok egy szerepbe. A tölgyfa ajtó mögül érkező hang hallatán, azonnal Gandalfra asszociáltam. Nem a rekedtség, nem is az öregség hanem a hangban zengő hatalom, ami megborzongatja az embert. Eddig elvicceltem az életem, Vidám Bagoly a gondtalan... és hatalmas sámán. Nem akadtam még olyan sámánra az ösvényeimen, akit nem tudtam volna elfújni, mint a levelet. Azonban most egy pillanatig se kételkedtem benne, hogy hadi-ösvény esetén az én skalpom kerülne az ő tipijébe és nem fordítva. Véletlenül sem fordítva.
Azonban a világ folyója nem szokott megállni holmi hatásszünet kedvéért, és most se tette, az engedélyt megkapva beléptem a kőfülkébe. Ha Gandalf mágiái közé tartozik a pár száz év visszafiatalítása, akkor valószínűleg ővele találkoztam. Nem volt kérdés, hogy nekem kell bemutatkoznom, így kívánta mind az Indián mind a Sápadtarcú illemtan, tehát azonnal parolázásra nyújtottam a kezem, és bemutatkoztam a szokott stílusomban:
-Üdvözöllek anyagot teremtő nagy Diák törzsfő, a nevem Vidám Bagoly.
Az indiánoknak éles a szeme és az enyémet akkor, nem homályosította még el az aggkor. Észrevettem tehát ahogy Cris szeme egy rezzenetnyi pillanatra, Holdbanézőre siklik, így hát gyorsan továbbítottam gondolati aggályaimat totememnek, aki némi morgolódással bár de hajlandó volt hollóvá változni, és a vállamra szállni. Eközben vendéglátónk új kérdést szegezett nekem, aminek válaszát szintén indiánosan adtam meg:
- Még csak egy hajnal ért a nagy kősátor mellett, így hát igen, új vagyok még itt. Úgy hallottam, hogy te a Diáktörzsfő, adod nekünk a bölénybőrt arról hogy itt táborozunk. Az hogy kettőről beszélek, nem a véletlen és nem is az őrület műve. Holdbanéző szintén sámán, azonban Vaka Tanka megfosztotta őt az emberi alak örömétől.
~Hah, mit nekem emberi alak...~

Bár különös becenéven szólít Vidám Bagoly, a western filmekből már ismerős számomra ez a metaforákkal tűzdelt szóvirágbeszéd. Egyszerűen adja magát a helyzet, hogy egy kis tréfát műveljek újonnan kapott jelzőim kapcsán. Kedvesen rámosolygok újdonsült diákunkra, majd az üdvözlés keretein belül megszorítom a felém nyújtott kezet.
- Barátságom jeleként megengedem, hogy röviden csak Teremtőnek hívj. Bár a teljes nevem Cristopher William Somerset, és többnyire Cristophernek vagy Cris-nek szoktak szólítani. Kérlek, foglalj helyet! - mutatok az asztalom előtti szék felé.
Jómagam visszasétálok a szintén tölgyfából faragott asztal mögé, majd székembe ereszkedve alaposabban végigmérem az állatot, ami immár az ifjú indián vállán üldögél egy holló alakjában. Nem kérdéses, amit később Vidám Bagoly is közöl velem, miszerint kísérője szintén az x-mutáció egyik megnyilvánulásának iskolapéldája. Ez persze újabb kérdéseket vet fel. Ám mielőtt ezeket feltenném, tekintetem mélyen a holló tekintetébe réved, s a pillanat töredéke alatt szemem egészen apró darabokra szedi szét. Látom szőrét, mögötte bőrét, annak szöveteit és tagolódásukat, sejtjeit, azok szervecskéit ... és igen, a keresett molekulát. Egy kifejezett szakasza az, mely gondolatom tárgyát képezi. Úgy csüng ott, mintha egy x lenne csupán a jogosítványon, miszerint tulajdonosa szemüveges vagy sem.
A hatalmas molekula hirtelen láthatatlanná zsugorodik, s követik a sejtszervecskék, sejtek, szövetszakaszok, majd ismét minden normális.
Miután megbizonyosodtam, miről akartam, belekezdek kérdéseim sorába.
- Mond csak, Vidám Bagoly, a társad is be szeretne iratkozni iskolánkba? Lehetősége adott rá, amennyiben tudja igazolni magát, és valamely alakjában képes aláírni a szükséges papírokat. Erre mindenképpen szükség lenne, amennyiben szeretnéd, hogy tartósan iskolánkban tartózkodhasson.
Újból végigmérem a hollót, majd ismét az indiánra pillantok.
- Ti hogy kommunikáltok egymással?