Főbejárat

Logan mogorva arca végképp semmivé foszlott, de szomorúságát is elfeledte, Darren beszámolója után. Valahol a lelke mélyén érzi, hogy több figyelmet is szentelhetne a történet rablóbandás részének, de egyenlőre leköti, hogy valamit visszatartson. Arcának, és rekeszizmának megrendülései arra is következtetni engedhetik a két fiatalt, hogy mi is az.
-Azt hiszem összekeversz Adam-el kis hölgy, én nem vagyok ilyen rendes. - Na persze, ahogy most mosolyog, látszik, hogy valójában de, vele ilyen rendes, egyenlőre. - De ha valaki, te ne akard megtudni, mihez lenne még szőrös szívem, turmixos lány.
Szegény Ratna tényleg nagyon kimerült lehet, nem is bírja sokáig elviselni az iskola rémét, aki megértően engedi útjára, hisz ő az egyik kedvence. Nem rongál, nem felesel...mindig, és arról sincs videó felvétele, ahogy betör a Cerebro terembe. Az indiai szépség távozása után sokatmondó vigyorral az arcán fordul vissza Darren felé.
-Szóval, ha jól vettem ki abból amit közös barátnőnk mondott - s itt biztatóan megveregeti a férfi vállát - ide szeretnél járni?
Na persze, mást is kivett a lány szavaiból, de úgy érzi, pont eléggé zavarba hozta már szerencsétlen srácot.
-Ratna említette, hogy ide csak - megköszörüli a torkát - Vizigótokat veszünk fel?

- Jó éjt, Ratna! Remélem, minél előbb találkozunk.
Teljesen összezavart a férfi kedvessége. Ratna távozása után kissé közvetlenebb lett. De mit akart ezzel a vízigót dologgal?
- Ne már! Azt hittem elég, ha mutáns vagyok. Én... Tudok ezt-azt. És tanulni akarok.
Körülnéztem, hogy van-e valaki a közelben, kihallgatnak-e. Senkit sem láttam.
- Nem akarok hazudni, hogy bekerülhessek ide. A múltban nem éltem épp... Makulátlan életet. Egyesek talán, szóval még az sincs kizárva, hogy bűnözőnek neveznének. De abbahagytam! Esküszöm! Én... Az nem nekem való élet. Most már olyan helyre akarok tartozni, ahol számít is valamit, amit teszek. És hát itt van Ratna... El ne árulja neki, de kicsit belezúgtam. Pedig csak pár órája ismerem. Olyan.. Khm, de ez nem fontos, ugye? Szóval változni akarok, és erre ez az iskola jó lehetőség, azt hiszem. Mit gondol, felvennének? Elmúltam már huszonhat, gondolom, a legtöbb diáknál idősebb lennék...

Láthatóan a férfi számára a virágnyelv azt jelenti, ha valakit megdobálnak kaktusszal, de így is jó lesz, legalább fecsérlik az időt fölösleges finomkodásra.
-Mutáns mi? - Kérdi elgondolkodva, s miközben végigméri a férfit tetőtől talpig, körbe is sétálja őt. - Ha te mondod. És mire vagy képes, azon kívül, hogy kiszúrod a legszebb facér lányt a suliban?
Nem tetszik neki, amit ezután hall, egy kicsit sem. Sajnos azonban a vén kopasz hitt a második esélyekben, ezért aztán az iskola kénytelen befogadni az olyan alakokat, mint ez a fickó, vagy mint ő maga éppenséggel. Aztán egyszer csak ahhoz a részhez érnek, ahol a fiú szerelmet vall, és innentől olyan nehéz komoly arcot vágnia, mintha hirtelen leöntöttem volna öt üveg pálinkát a torkán. Azért nagyjából sikerül neki, s még markánsan meg is veregeti a férfi vállát.
-Már tudja - szól együttérzően - a csajok észreveszik az ilyesmit az intő jelekből...abba pedig bele sem merek gondolni, nálad milyen egy finom utalás.
~Magnetónál egy híd lerombolása volt az, mint kiderült.~
-A legtöbb diáknál...ezt úgy mondod, mintha létezne nálunk olyan, hogy tipikus diák - feleli keserűen mosolyogva - a vicces az, hogy tipikus jelentkezőnk az van. Menekül ide valami elől, és aztán itt talál otthonra. Azt hiszem, beleférsz a csapatba...

- Kösz, most megnyugtatott... - fintorogtam.
Már tudja. És hé, különben is, én a finom utalások mestere vagyok! De tényleg.
- Én nem egészen menekülök... Azt hiszem, nem. Talán a régi életem elől, igen, de mire jelentkezni fogok ide, azt teljesen lezárom majd. Teljesen.
- Én, öhm... Nem tudom pontosan, jelenleg mire vagyok képes. Eddig nagyjából tudtam, mi a szitu. Erővonalakat látok, vagy ha úgy jobban tetszik, és én így nevezem őket, valószínűségi vonalakat. Ezek mindenkit és mindent összekötnek. Ha valaki elég ügyes, mint én, akkor a formájukból, színükből következtethet bizonyos dolgokra. Én például arrébb mennék egy lépést a maga helyében, tíz másodperc múlva kinyílik az egyik emeleti ablak, és valaki véletlenül kilök egy virágcserepet. Pont oda, ahol áll.
Mivel én továbbra sem mentem be, a férfinek ki kellett jönnie, mikor körülsétált, és pont rossz helyen állt meg.

-Szívesen, és nem kell magáznod - feleli egy fanyar vigyorral a képén. - Miatta meg ne aggódj, ha nagyon zavarnád, már tudnál róla.
Kedvenc testrésze majd belesajdul az emlékbe, ami a férfira tör e szavak kimondása után. Ahhoz képest, hogy milyen törékeny lánykának tűnik, marha kemény a térde.
-Szóval mégis menekülsz valami elől? De helyes, sok szerencsét a lezáráshoz, neki ugyanis nem jönnek be a rosszfiúk.
~Oké, az baromság, minden lánynak bejönnek a rosszfiúk, csak nem mindenkinek az én dolgom megölni a bajkeverő udvarlóit, mielőtt veszélybe sodornák őket.~
-Már bánom, hogy megkérdeztem - jegyzi meg, miután először felvont szemöldökkel, végül pedig halántékát tapogatva hallgatta végig a rövid, de annál kimerítőbb beszámolót. Már épp megjegyzést tenne arra, hogy legközelebb az is megteszi, hogy a jövőbe lát, mikor egy számára érdekes információ is elhangzik. Érdeklődve kezdi kémlelni az eget, s mivel számít rá, 10 másodperccel később sikeresen kapja el azt a cserepet, ami így a fején landolt volna.
-Köszönöm, igazán nem kellett volna! - Kiáltja mérgesen a diáknak, miközben feje fölé tartja az így éppen maradt cserepet. - Veszélyesebb helyre nem tudtad volna rakni?
Ezek után a férfi felé fordul, s a kezébe nyomja a virágot, miközben belép az épületbe.
-Kösz. Na gyere, kint mégsem alhatsz.

Meglepetten nézem a virágot.
- És szerinted mit csináljak vele? Már vannak háziállataim. Le sem tudom rázni őket. És folyton lövöldöznek. Szóval gondolod, hogy nem jönnek be neki a rosszfiúk? Nem is tudom... Igazad lehet.
Becsuktam magam után az ajtót. Ez a Rozsomák egészen jó fej. Azt hittem, szigorúbb, és valahogy...Khm... Ijesztőbb. Bár gondolom eléggé ijesztő tud lenni, mikor kint vannak a karmai...
- Figyelj, van hova mennem. Nem muszáj itt maradnom, ha kényelmetlen, vagy mit tudom én...
Bár ha arra gondoltam, hogy még órakat kéne hazáig buszoznom, nem éreztem jól magam. Talán mégis okosabb lenne, ha mára itt maradnék. De csak mára. Még sok a dolgom. Nem pihenhetek. Még nem.

A virágra néz, majd a férfire, utána pedig a plafonra, elgondolkodva, majd hátat fordít mindhármuknak.
-Neveld fel sajátodként - vágja rá, cseppet flegmán - add a szívszerelmednek, vagy tedd le arra az asztalra a hátad mögött - itt az ajtó melletti bútordarabra mutat, anélkül, hogy egy pillanatra is oda nézne. - Amelyik szimpatikus.
Magában azért jót derül a megjegyzésen, illetve nem is annyira magában, bár ezt szegény Darren nem láthatja ugye. Miután levakarta a vigyort az arcáról, melyben sokat segített a férfi ajánlata, hogy az éjszaka közepén mászkáljon az utcán, nyomában a franc tudja kikkel - bár a szívveréséből ítélve nem kiéhezett lányok üldözik, azok amúgy sem lőnének rá, vagy ez egy új udvarlási mód lenne? - és megölesse magát.
-A háziállataid kibírják nélküled reggelig - felelte végül szigorúan, és hogy nyomatékosítsa a mondandóját, egy ideillő acélos nézéssel tekintett vissza válla fölött, s karmai is elővillantak feje mellett, ökölbe szorított kezéből. - Ha meg mégsem, majd én játszom velük.
Szép lassan húzza vissza azokat az éles játékszereket, miközben egy végtelenségig elnyújtott mozdulattal fordul teljes testével Darren felé. Mosolya biztató, szinte már kedélyes, még ha nem is egészen őszinte.
-Viszont, halálosan kíváncsi vagyok, ugyan ki, és miért van a nyomodban?Remélem megérted, nem akarom veszélybe sodorni a többi cuki mutánst, aki odafent alszik már! - Mondat utolsó felét mérgesen mondja, nem is inkább Darran-nek, hanem a lépcső tetején leskelődő két diáknak, kik persze azonnal elhúzzák a csíkot.
-És ha lehet, konkrétumokat is kérek. - Logan minden igyekezete ellenére sem hangzik kérésnek az imént elhangzott mondata, inkább a tőle megszokott paranccsal kevert fenyegetésnek.

Felsóhajtottam. Megint. Komolyan, jobban járnék, ha közzé tenném a Times-ban, mi a helyzet velem, és akkor nem kéne folyton mindenkinek elmondanom.
Persze az elővillanó pengék és a férfi szigorú pillantása eléggé meggyőzőek. Talán még egyszer elmesélhetem a sztorit... De basszus, nekem is ki kell fejlesztenem egy ilyen szigorú nézést, nagyon baró...
- Pont ezért nem akartam ide jönni még, hogy miattam ne támadják meg az iskolát. Tudok vigyázni magamra, nem kell engem félteni. De ha már itt vagyok... Van itt valami rendes itóka? Nyugi, betöltöttem a huszonegyet, nem is tegnap, és hivatalosan még diák sem vagyok, nem igaz? Szóval, ha neked nincs ellenedre, nem bánnék valami erőset.
A virágot megtartottam.
- Gyere, kishaver... - mondtam a növénynek - Majd kapsz valami ütés növénytápszert, vagy ilyesmit... Tudod, amitől a te fajtád jól érzi magát.
- Szóval? Van kedved poharazgatni egy szerencsétlen üldözöttel?

-Szánom azt a barmot, aki megtámadja ezt a helyet - veti oda, minden fellengzés nélkül - a kommandósok ellen is kihoztuk egy erős döntetlenre.
~Bár persze ez nézőpont kérdése, a borúlátóak úgy is mondhatnák, hogy ellopták Cerebro-t, és majdnem megöltek mindannyiunkat vele.~
A következő kérdésre lemerevedik az egész teste, ajkait, és kezeit kivéve. Az előbbi valami olyasmit nyög ki, hogy ez egy iskola, itt nem lehet ilyesmit tartani, nem hogy inni, az utóbbiak pedig úgy fonódnak össze, mintha épp meg akarná fojtani azt, aki kitalálta ezt a hülyeséget.
-Szódánk van, ha gondolod - ajánlja fel, s látszik rajta, hogy ez az ajánlat fordított esetben őt sem engesztelné ki - vagy szólhatok Ratna-nak, hogy csináljon egy kis eperturmixot...
Ahogy a konyha felé veszi az irányt, hátat fordít a férfinek, ezért az nem láthatja, amint Logan arcáról leolvad az előbbi düh, annak hallatán, ahogy Darren a növénykét becézgeti, s mosolyogva csóválja meg a fejét.
-Ha ennek vége az asztal alá iszlak valahol a városban - szól hátra, kicsit vidámabban - erre a szavamat adom. Viszont érdekelne még mindig a történet.

Hátrahőköltem a férfi haragjától. Basszus, de könnyen felkapja a vizet!
- Oké, oké, felőlem legyen szóda. Nem tudtam, hogy itt még a tanárok is absztinensek... De Ratnát ne ébresszük fel, had aludjon.
Az ígéretet meghallva elmosolyodtam.Végre úgy ihatnék, hogy senki nem merne rám támadni. Rozsomák arcát elég sokan ismerik. Nem hiszem, hogy van olyan hülye, aki belekötne.
- A szavadon foglak. Na, mutasd az utat a szódához, ó, kapitányom... Szóval a sztorim érdekelne? Na jó. Bűnöző vagyok. Nem egy afféle sötét lelkű gazember, aki örömét leli más nyomorában, de akkor is bűnöző. Tolvaj vagyok, és futár. Egy banda tagja voltam, és még csak nem is az utolsó. Ha fontos szállítmányt küldtek vagy kaptunk, általában engem szalajtottak, merthogy ugye engem baromi nehéz elkapni. Na mindegy, a lényeg, hogy egy ilyen futárkodás balul sült el. Nagyon. A másik fél amatőr volt, de nagyon. A fél kocsma kiszúrta, hogy átad nekem valamit, és az sem volt nagyon kétséges, hogy mi lehet az. Persze nekem ugrottak, egy nő húzott ki a bajból, valami Sheena... De inkább a szóda mellett folytatnám. Kiszáradtam, és Virgil, a virág álmos.

-Nem vagyunk - jegyzi meg, egykedvűen, ám amilyen hamar rávágta ezt, az ember úgy hihetné, hogy legalábbis pedofíliával vádolták meg a tanári kart az imént. - Vagyis, gondolom a többség nem az, de diák nem ihat, amíg nem uralja az erejét, nekünk meg példát kell mutatni.
Érezhető, hogy ez a monológ nem szívből szólt, inkább a könyökén jött ki, s nagyon valószínű, hogy pár ezerszer neki is meg kellett hallgatnia másoktól. Ami Darren-t illeti, mostanra megbocsájtotta neki azt, hogy úgy nézett rá, mintha valami Rocksztár lenne, és talán egészen kedvelné, ha nem hordozna magával ennyi balhét. Na persze, ugyanez elmondható róla is, de talán éppen emiatt neheztel rá, nem hiányzik ide még egy bajkeverő, a többi száz közé.
~Másfelől, legalább könnyen be fog illeszkedni.~
-Sheena? - kapja fel a fejét az ismerős név hallatán. - Szőke, szexi, halálos? - Sorolja fel az első három dolgot, ami eszébe jut a nőről, s már éppen faggatná tovább, de az, hogy máris nevet adott a növénynek, egy hatalmas franciakulcsot vet agya fogaskerekei közé, mitől egy pillanatra teljesen leblokkol.
-Vigr...na mindegy, szóval, nem elég, hogy bűnöző vagy, de összefutottál a város egyik legveszélyesebb bérgyilkosával, és túlélted. Van még valami, amiről tudnom kéne?
Az üdítőt kikapja a hűtőből, és a férfi felé passzolja. Ő maga egy Kólát iszik, van egy sanda gyanúja, hogy úgyis hosszú éjszakája lesz, ha másért nem, hát azért, mert ma ő ügyel a rosszcsontokra.

- A sorrend inkább szexi, halálos és szőke, ha engem kérdezel, de amúgy stimmel. Igen, Virgil. Miért, nem tetszik? Rozsomáknak mégsem hívhatom, nem hasonlítotok.. Na ja, és nem csak vele. Ismerem Greget, a srácot, aki megváltoztatja a dolgokat, meg egy másik arcot is, Crist, aki teremtett nekem egy kocsit, amiért segítettem neki lezúzni valami dühös óriást. Mindezt múlt héten. Szerinted mennyire mozgalmas jelenleg az életem?
Én is kólát kértem, ha már erősebb itóka nem volt.
- Na persze, értem én. Ami azt illeti, én sem uralom az erőmet valami klasszul... Vagyishát, eddig uraltam. De most hirtelen elkezdtem telekinetikus izéket csinálni, amitől, hogy őszinte legyek, komolyan, mármint tényleg, súlyosan összecsinálom magam. Bocs, szómenés... Na szóval, hol is tartottunk?
Kinyitottam a kólámat és belekortyoltam. Virgilre néztem.
- Vacsora után nincs édesség. Most nem kapsz kólát. Tele van cukorral, higgy nekem.
Virgil vagy hitt, vagy nem, mindenesetre nem ellenkezett.

//Csak, hogy lássátok, milyen ügyesen tudok bénázni, ez a bejegyzés már így marad Egyébként rozsomák kellett volna, hogy elkövesse //

-Ó, tudom én - jegyzi meg, sejtelmes hangon, szája pedig egy sokatmondó széles vigyorra húzódik - Szóval megmentette az életed? Szokatlan dolog tőle...
Két kedvenc diákjának a neve nem dobja fel túlzottan, ahogy az sem, hogy ők mostantól tényleg a diákjai, fene ebbe a suliba, és a hősködő tanáraival.
-Majdnem feleannyira, mint az enyém, de majd megszokod, ne félj.
A srác úgy tűnik imád hosszú monológokba bocsátkozni, melyek furcsa mód kicsit sem kergetik őt most az őrületbe, komolyan kezd arra az elhatározásra jutni, hogy ezek Ratna-val komolyan összeillenek, de kizárt, hogy valaha a közelükbe megy, ha együtt vannak, azt a szómenést nem élné túl.
-Csak óvatosan vele, láttam már itt olyan növényt, ami visszabeszélt - jegyezte meg vigyorogva - a telekinézis miatt meg ne aggódj, előfordult már sok diákunknál, valaki biztos tud majd segíteni benne.
A "valakit" jelentőségteljesen megnyomta, hogy érzékeltesse, nem ő lesz az.
-Mekkora ez a banda? És eddig kiket béreltek fel, hogy hidegre tegyenek téged?

- Miért, rád is egy fél város vadászik, főnök? - kérdeztem, reményeim szerint nem gúnyosan. Nem akartam megbántani Rozsomákot, és azt sem akartam, hogy ő bántson engem... Mármint, hogy megbántson, természetesen. Mert én ugye nem vagyok az az ijedős fajta... Nem rémülök meg egy halhatatlan és elpusztíthatatlan fickótól, aki méretes acélkarmokat növeszt időnként... Jó, igazából tényleg nem volt annyira ijesztő. Voltaképpen egsz rendes pasi ez a Rozsomák.
Az ujjamon számoltam.
- Volt egyszer az a két mutáns, na, ők durvák voltak az agyaraikkal, meg minden, de Sarah legyakta őket... Tényleg, Sarah-t is ismerem! Ő is ide ját. A vezetéknevét nem tudom, de a beceneve Fúria... Kedves lány. Te is kedvelnéd, Virgil. Van bennetek némi... Közös. Már ha rokonságban állsz a csalánokkal... Na jó, aztán ott voltak azok, akiket Sheenával kaptunk szét, de őlk lehet, hogy nem voltak igazi fejvadászok. Meg még volt egy pár. Szóval, igazából a bandában is sokan vannak, meg a szabadúszóknak is jól esne a pénz, amit a fejemre tűztek ki.
Valaki majd segít? De ki? Amíg az öreg élt, gondolom, nem voltak ilyen problémák, de vajon van most az iskolának telepatája? Lehet, higy nincs. Maximum Ratna, de ő kicsit másmilyen. Akkor még az is lehet, hogy az iskola védtelen! Elvégre elég egy erős telepata, és senki nem megy innen sehova...

-Nem, rám egy fél világ - felelte, s reményei szerint nem hangzott úgy, mint aki panaszkodni akar. - De láthatóan nem csinálják valami jól.
Vet egy a kelleténél gúnyosabb pillantást a növényt babusgató férfira, majd felcsóválva csak ennyit mond, miközben nevetése ellen küzd:
-Örülök, hogy tettszik az új házi kedvenced - nagyot kortyol a kólából, mire az ki is ürül. - De csak óvatosan, ha ez is meg akar majd ölni a végén, nem segíthetek.
~Sarah? Á, a Fúria....Na igen, őt ismerem, tényleg kedves lány, ha nem ijeszt rá az ember.~
Persze ezeket az előtt gondolta róla, hogy megtalálta a számára készített meglepetéseket a szobájában. Ha ez a beszélgetés holnap délben játszódna, már egészen másképpen gondolkodna.
-Szóval, sikerült összehaverkodnod a város krémjével, príma.
Közben eszébe jut, hogy szállást ígért ennek a fickónak, és ha még az előtt szeretné ezt beváltani, mielőtt felkel a nap, ideje lenne lépni. Első gondolata az, hogy felajánlja neki, aludjon az ő szobájában, de végül ezt elveti, amiért Darren igazán hálás lehet.
-Akad pár vendégszobánk, ma este itt maradhatsz, aztán ha sikerült elrendezned a dolgaid, nézz be újra. Na gyere...
Megindul a hálószobák felé, s ha magától nem tenné a férfi, még sürgeti is, hogy kövesse őt.

- Ugyan, Virgil nem tűnik épp vérengzőnek. Nem hiszem, hogy megtámadna.
Azért vetettem egy gyanakvó pillantást a virágra. Sosem lehet tudni, ugyebár...
Elindultam Rozsomák után, majd visszafordultam. Majdnem ott felejtettem Virgil-t. Az kéne csak, hogy aztán egész éjjel nassoljon...
Felkaptam a növényt, és úgy eredtem a férfi nyomába.
- Szóval a fél világ, mi? Akkor én fél New Yorkkal elég kispályásnak számítok... De nem baj, nem feltétlenül akarok felnőni hozzád.
- A város krémje? Na igen. Így is lehet mondani. Gondolom.

-Te sem tűnsz épp olyan fickónak, akit a maffia üldözne - jegyzi meg, s nehéz eldönteni, hogy ez most dicséret volt, vagy sértés - szóval tartsd kéznél a metszőollót, sosem lehet tudni.
A lépcsőn fölfelé haladva újra elmosolyodik. A srácnak több sütnivalója van, mint azt elsőre gondolná az ember, hisz az Alcatraz óta ő az első, aki nem akar rá hasonlítani, és ez azért valahol dicsérendő. Kap is jutalmul egy szobát, rögtön az övé mellett, ha esetleg szükség lenne a közbelépésére, ne kelljen messzire mennie.
-Itt vagyok a szomszédban, és nagyon rosszul alszom, szóval, ha valami van, ne aggódj, mire a támadód a szobába lépne, én már ott leszek a hátában, és a szívében. Na, jó éjt...
Szegény Rozsomák, nem is sejti, ezen az éjjelen milyen rosszul fog aludni, de hamarosan megtudja. Minden esetre Darren teljes biztonságban érezheti magát, hisz ma este bárki is kötne belé, azt Logan kérdés nélkül aprítaná fel, hála azoknak a cuki tréfáknak.

//Köszönöm a játékot, aludj jól //

Nyeltem egyet. Valahogy nem tudott megnyugtatni az, amit ő megnyugtatásnak szánt. Baromi rossz lenne arra ébredni, hogy valaki áll fölötted, és a mellkasából Rozsomák karmaiu merednek elő... Na ne már! Kész inszomnia! Soha többé nem tudnék rendesen aludni. Ez már horror a köbön.
- Jó éjt!
Becsuktam az ajtót, és nekivetettem a hátam. Átfutott a fejemen, hogy vajon Rozsomák ilyen öregen, ennyi erőszakkal az életében, ekkora erővel hogyan maradt mégis a "jó" oldalon. Talán így altatja el a lelkiismeretét...
Bár... Végül is nem mindenki gonosz, aki gyilkolt. Ott, a kilátónál én is ledobtam volna azt a tagot, hogy Sarah-t védjem, pedig még csak nem is állok hozzá különösebben közel...Inkább nem gondolkodom ilyesmin. Nem tesz annyira rosszat az álmoknak, mint az előbbi kép, de azért ez sem nyerő.
Ahogy a fejem a pátnát érte, már aludtam is.
//Én is köszönöm!//

A Reptéri lecsekkolás után, András egyből a tranzitváró boltjai felé vette az irányt, hogy megvegye ami szükséges a bentlakásos iskolai élethez: (pipere, okostelefon, notebook, kisebb méretű hangfalak) majd egy vinotéka felé fordult, hogy még egyszer a háromévi koplalás előtt, pezsgőt vegyen. Jó pár órányi repülés múlva, már egy Taxiban ült és ez a Taxi majdnem a vesztébe vitte /New York-i kaland/. Így tehát nem elhanyagolható méretű kitérő után ismét taxiba szállt, a New Yorki kalandok által megtépázott termopólólyában, vállán sporttáskája dugig tömve a már fent említett tárgyakkal, (a pezsgő árulkodóan kikandikál a tetején) lábánál a (szintén New Yorkban) vásárolt ruhák, még a bolti zacskólyukban. Amikor a taxi kitette az Iskola előtt, szokásos cinikus mosolya vidámmá szelídült. Végignézett a hatalmas kastélyon, az irdatlan parkon, és akaratlanul is a szájára szökött, kissé tűnődő hangon, magyarul:
- Otthon édes otthon…
Ebben az évszakban még a termo póló sem nyújtott volna tökéletes szigetelést (főleg nem az a több helyen szakadt és véres, ami épp Andráson volt), de mutációjának hála a hidegből semmit sem érzett. Így tehát, minthogy nem volt semmi, ami a kedvét szeghette, az iskola látványától kénytelen-kelletlen elbúcsúzva a csengő felé irányozta lépteit, és arcán még mindig vidám mosollyal, lenyomta a gombot.


//Bárki akinek hangulata van hozzá, legyen szíves beengedni! //

Sean Gregory Lexinborough fáradtan végigstált afolyosón, kezében a mostanra elmaradhatatlan kávéval. Össze-vissza hat hétig hiányzott ebből az iskolából, és most jött rá, hogy visszaért: Megszerette a kastélyt. A könyvtár felé tartva elnyomott egy ásítást.
Ekkor megszólal a bejárati csengő.
- Hát gyere be. - dünnyögi magában, de ahogy újra megszólal a berendezés, Sean-ban felébred a gyanú, hogy nem valamelyik itt lakó érkezett haza.
Miután körbenézve konstatálja, hogy senki más kompetensebb nincs itt, odasétál az ajtóhoz és kinyitja azt.
Odakint egy mosolygós, szakadt ruhás, hosszú hajú, hozzán hasonlóan fiatal srác áll, hatalmas bevásárló pakkokkal, az ajtóban.
- Öhm... Szia. Segíthetek?

András majd hanyatt esik a meglepetéstől, ahogy Sean nyit neki ajtót, a félig magyar gyógyító, akit már volt szerencséje látni az A-klub védelmekor.
- Heló, hát nem ismersz meg?
Kérdezi nevetve, bár nem csodálkozik, amióta kétszer összeakaszkodott a Vadásszal, néha magára sem ismert abban a koszos véres alakban, ami a bevásárló-tükrökből nézett vissza rá.
- András vagyok, tudod, én is bent voltam a "szupercsapatban", és akár hiszed akár nem, tanulni szeretnék itt.
Folytatja még mindig mókázva, amitől a csuklyás izmán lévő heg elkezd sajogni. A fájdalomtól grimaszolva akaratlanul is a Vadász emlékeztetője felé kap, és a fájdalomtól komolyabb hangon folytatja:
- Nem tudod, hol jelenezhetnék be? Az érkezésemről már e-mailban értekeztem az Igazgatónővel, de hogy őszinte legyek, New York kiverte a fejemből a további teendőimet.
Majd egy pillanat múlva hozzáteszi:
Bocsánat ha udvariatlan voltam de mentségemre legyen szólva, elég pörgősen teltek manapság a napjaim, és még nem vettem fel az iramot.
A fájdalomtól egy pillanatig

Sean szeme összeszűkül egy pillanatra, ahogy emlékezni próbál, ám egy másodperc alatt bevillan az emlék.
- Hát hogyne! Andrew Pannon... Akarom mondani, ne haragudj, András Pan... Pannon András, igen. - sikerül végre eltalálnia társa nevét.
- Persze, hogy emlékszem! Csak álmos vagyok és a reggeli fényben nehezebben ismerlek meg, mint éjszaka. Kerülj beljebb! Segíthetek hozni valamit?
Sean elmosolyodik és félreáll, hogy beengedje társát az ajtón.
- Nem tudom, ki van most jelen. Reggeliztél már? Gyere, előbb egyél valamit és aztán megkeressük, akiket kell.

/Írd a folytatást az Étkezőbe, légyszi!/

Ahogy unokatestvérének is mondta pár nappal a Manhattani történések után ő is elindult a Xavier intézet felé. Odahaza még elintézett mindent (újságcikk és a megrendelt fotók) és elköszönt családjától. Egy nagyobb, utazótáskába belepakolt mindent amire szüksége lehet. Így a mindennapi használati tárgyait, ruházatának egy részét, fényképezőgépét és laptopját. A taxisofőr csak alig nagy nehezen talált a kastélyhoz. Max kinyitja az ajtót és kiszáll, elsőként is az iskolát figyeli tüzetesebben meg, a környező parkot és a távoli erdőt. Kiemeli táskáját is majd a főbejárathoz igyekszik. Zsebében kezd kotorászni, majd homlokát ráncolja.
- Hol lehet az a fránya mobiltelefon?
Homlokán a ráncok kisimulnak, ahogy megtapintja mobilját. Megkeresi a telefonszámot majd hív. *Kicseng*
Max reméli, hogy András még emlékszik, hogy megbeszélték, ha az iskolába indul csörög.
~Kissé később ugyan, de megtettem.~
Táskáját leengedi bal kezéből, bár már nincsen begipszelve még nem szabad túlságosan erőltetnie.

András épp eltévedt. Egészen máshova akart menni, és a főbejáratnál kóricált, amikor a telefonja megszólalt:
-"How want's leave forewer?..."
A népszerű Qeen számot még a Hegylakóban szerette meg.
-Például én...
Nevetett András, majd fölvette a telefont.
- Hallo? Itt a központ. Ki beszél?
Andrásnak volt egy tippje, de hagyta had köszörülje a torkát a rokon...
~No különben is szép időnk van... majd sétálunk egyet!~

Unokatestvére hangját hallva a e beszélgetésre koncentrál:
- Háló, András. Itt a kuzinod, Max. Remélem még emlékszel, hogy megbeszéltük, megcsörgetlek, ha az iskolába indulok. Nos, hát itt állok a főbejáratnál...
A telefonálás közben a kastélyt figyeli.
~ Sosem gondolnám, hogy itt folyik a mutánsok képzése. Remélem elég otthonos belülről is.~
Max el sem tudta volna képzelni korábban, hogy egyszer egy ekkora épületben fog lakni, ilyen hatalmas parkkal körülvéve. Világ életében tömbházban élt és munkája is a hatalmas New York-hoz kötötte.
~ Most pedig itt, a természet lágy ölén...felüdülés lesz~ gondolta és mosolyogni kezdett.