Vatikánváros

Több órás fárasztó repülőút után érkeztem meg, hogy aztán végre találjak valami nem lepusztult, de nem is szem előtt lévő szállodát, ahol lepakolhatom a cuccaimat. Persze nem ok nélkül utaztam ennyit, hiszen szokás szerint egy megbízás miatt voltam itt, amit most lehetett a legkönnyebben bonyolítani, mert valamilyen egyházi ünnep révén, tele volt a város zarándokokkal és turistákkal, ami lényegesen egyszerűbbé tette a dolgom. Persze a távcsöves mesterlövész puskám most nem használhattam, a repülővel való utazás ezt nem engedi meg, de volt nálam speciális műanyagból készült kés és egy összeszerelhető nyílpuska, aminek már nem egyszer hasznát vettem. Ha felmértem a terepet, majd eldöntöm, mi is lenne a legjobb megoldás. És most pont ezért játszom a kíváncsi amerikai turistát, össze-vissza kattogtatva a fényképező gépemet.

Kellemes időnként mediterrán területre utazni, mikor nálunk kezd igazán hűvössé válni az idő. És azt mondják, egyszer meg kell nézni Rómát. Hát most itt vagyok, megnéztem, és már kicsit a bögyömben van.
Amennyire tehetem, feltűnésmentesen nézelődök körbe, jobbra-balra. Lévén, mindenhol turisták vannak, ez nem is olyan szokatlan errefelé.
Az sem, hogy persze annyira elmerülök a nézelődésben, észre sem veszem, ami a közelemben van. Persze, hogy háttal nekimegyek valakinek. Valakinek, aki szintén hozzám hasonló stílusban közlekedett.
Ahogy hozzáérek, előbb megborzongok, majd felfogja agyam azokat az információkat, amik miatt az iménti reflex végbement. Megpördülök, és már ekkor tudom, hogy valószínűleg velem egyszerre ő is felismert. Ha mást nem, az orra segítségével.
~ Nagy a tömeg, de ilyen közelről biztos kiszűri.
Ahogy egymás szemébe nézünk, előbb a kellemes meglepetés okozta derű, majd az ezen túllépő aggodalom tükröződik arcomon.
- Veled is pont itt futunk össze?
Közel lépek hozzá, átölelem, és ezt kihasználva suttogok a fülébe.
- El kell tűnnünk a térről, most! Majd később elmagyarázom, de a következő percekben bármelyik mutáns nagy szarba kerülhet itt!

Már lassan úgy döntök, hogy elég lesz a nézelődésből, mert egyre többen nyüzsögnek a téren és már kezd kisebb tömegiszonyom lenni, mikor csak sikerül összeütköznöm valakivel. A koccanás pillanatában már mosolyra húzódik a szám, mert, ha csak nem csal meg a szimatom, akkor régi ismerőst üdvözölhetek a hátam mögött. Könnyedén megperdülök és persze, hogy nem csalódom, mert Chris áll előttem, de aztán le is olvad a neki szánt üdvözlés a következő szavaira.
- Mi az, hogy velem, és pont itt? Nem egészen ezt vártam, ha már összefutottunk. – nézek rá morcosan, mikor a fülembe súgja, hogy el kell tűnni.
Nem szokásom vacillálni, ha cselekedni kell, hiszen sokszor az életem múlhat rajta, ezért most sem teszem, nem kezdem el forszírozni Chrisnél, hogy honnan és mit tud, csak bólintok és követem.
- Oké. – bólintok komolyan a szemébe nézve. – Te vezetsz.

Bólintok, és már el is indulok, át a tömegen. Nem aggódom Sheena miatt, ügyesen mozog - főleg bizonyos alkalmakkor -, és elég fürge, hogy tartsa a lépést a tömegben is.
Az egyik sarkon aztán lekanyarodva egy kis utcába addig megyünk, míg nem találunk egy kellően régi, lehetőleg lezárt épületet. Ezért jó, hogy némely őskövületet most kezdték el felújítani. Nincs itt senki.
- Erre!
Át a szalag alatt, be a korhadt fa kapu mögé, majd át az udvaron. Mintha csak valami kémsztoriban lennénk. Kár, ott biztosítva lenne a hollywoodi kényelemmel emgáldott, pozitív befejezés. Itt viszont meg kell dolgozni érte.
- Tovább!
Nem állhatunk meg. Le, egészen a pincébe. Valamikor borospince volt, de már vagy fél évszázada nem használják. Legalábbis kinézete alapján. Remélhetőleg nem valami titkos búvóhelyre tévedtünk, amit más is eként gondolkozva választott annak. Még kinézek, hogy nem követtek-e, majd becsukom az ajtót magunk mögött. A falnak dőlve aztán belekezdek a mondókámba.
- A lényeg tömören: az inkvizíciónál van egy fickó, aki nagyjából ránézésre kiszúrja a mutánsokat. Meg talán messzebbről is ksizagolja, nem tudom. Minden esetre az úr áldásának tudják be, nyilván, nem ám mutációnak. A tér felé tartott a banda, mikor legutoljára láttam őket. Nem volt esetleg valami melód a környéken, ami miatt ezek ennyire szaglászni kezdtek?

Követem Christ, aki úgy látszik tudja hová tart, vagy legalább is úgy tesz, de most mindegy, majd, ha megállunk úgy is elmondja, hogy mi a fene folyik itt, és miért rángatott el a térről.
Egy régi épületbe hatolunk be, és egészen a jó kis masszív pincéig megyünk, mikor végre a fiú véget vet a loholásnak és még egyszer körülnézve megszólal, viszont amit mond az cseppet sem tetszik.
- Mutáns a mutáns ellen! – húzom el a szám. – Ez nem semmi! Kösz, hogy figyelmeztettél, de te honnan szúrtad ki őket?
Persze előbb-utóbb én is észrevettem volna, hogy valami nem stimmel, de lehet, hogy az már késő lett volna, de legalább is a melómnak biztos lőttek volna és az már nem tett volna túl jót az egómnak. Mostanában nem mennek jól a dolgok. Chris kérdésén elgondolkodtam, hogy vajon mennyit fedjek fel belőle.
- De igen. Van egy melóm, ezért vagyok itt. – bólintok végül. – De nem tudhatnak róla, hiszen csak nemrég érkeztem és senki nem tudott az érkezésemről. A hotelba is csak most jelentkeztem be, nem foglaltam előre szobát.

Sheena problémázására csak legyintek, hiszen nincs min meglepődni.
- Ugyan, nem értem, mi olyan furcsa ezen. Az X-ek és a Testvériség kivételével általában mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti. A faj nem család. Az alfaj sem az.
Bedobok egy rágót, hogy azzal egy kicsit levezethessem a feszültséget. Egy jó kis numera hatásosabb lenne, de arra most nem alkalmas az idő.
- Onnan tudom, hogy pont rájuk láttam, mikor készülődtek. Nem voltam közel, és nem is szúrhatott ki, mégis hegylakó stílusban felém fordította a fejét. Mintha csak egy furcsa radar lenne a fejében. Mondjuk nekem úgy tűnt, nem érdeklem. Viszont, ha neked valami komoly melód van, lehet, hogy azt a bizonyos személyt védik pont. Ez persze azt jelenti, hogy segítség nélkül nem fogsz a közelébe jutni. Az én kocsmai bunyó tapasztalatom ezeknek már kisgyerekként benne volt a kiképzésükben.
Gyors léptekkel felmegyek a lépcső tetejére, majd kilesek az ajtón. Becsukom, és visszajövök.
- Úgy tűnik, egyelőre tiszta a terep.

Érdeklődve hallgatom a magyarázatot és erősen töröm a fejem, hogy vajon ki is lehetett, aki beleköpött a megbízom levesébe és felhívta a célpont figyelmét, hogy vadásznak rá.
Az meg főleg érdekelt volna, hogy vajon mennyit is tudnak a vadászról, hiszen, ha a követőt más mutáns nem érdekelte, akkor egészen jó infókkal kell, hogy rendelkezzenek, ami nem fogja megkönnyíteni a dolgomat.
Chrisre néztem és úgy döntöttem, hogy talán megéri beavatni, ha már egyrészt segített kibújni a csapdából, másrészt nem nagyon volt már értelme titkolódzni előtte.
- Oké! A célpont egy magas rangú vatikáni tisztviselő, de nem egyházi, hanem világi. Az ünnepség alatt lenne a legcélszerűbb és a legkönnyebb likvidálni, ezért voltam ma a téren, hogy kiválasszam a legmegfelelőbb helyet és módot. Ha viszont a sarkamban lihegnek, akkor eléggé megnehezíthetik a dolgomat, mert még a követőket is fegyelemmel kell majd kísérnem, és ha ennyire felkészültek………A fene! – csapok a levegőbe mérgesen. – Ha vissza megyek, lesz egy-két nehéz perce a megbízómnak is

Kicsit meglepődök Sheena szavain, legalábbis azon, amit mond.
- Szóval Róma egyik tisztviselője itt a Vatikánban? És mi volt a feladat? Megölni, vagy elfogni? Utóbbit jelenleg esélytelennek tartom, bár te vagy a téma szakértője.
Közben lehunyom a szemem egy pillanatra, de azonnal fel is nyitom. Az ajtó felé kapom a fejem.
- Eddig talán csak a rangja miatt számítottak rá, hogy valaki beleköp a levesükbe, most viszont erre tartanak. Mennünk kell!
Kilépek az ajtón, és hallva a futó léptek zajót a régi kőpadlón, az ellenkező irányba indulok a folyosón. Úgy sejtem, Sheena-nak nem okoz majd gondot tartani a tempót.
- Ha segítesz kijutni a városból, fel vagy véve - mondom némi cinizmussal, de ennek ellenére komolyan gondolom.

- Nem! – rázom a fejem. – Mint mondtam likvidálni kell és nem mehetek el a városból, míg nem végeztem. Nem azért vagyok az aki, mert félmunkát végzek! – mondom elgondolkodva. – Nehézségek mindig vannak, és meg kell oldani őket.
A lépeket már előbb hallottam és már éppen félbe is akartam szakítani Christ, hogy induljunk, mikor ő is meghallotta, és indult, hogy elkerülje az üldözőket.
- Rendben! Megpróbálunk innen kijutni, aztán te eltűnhetsz a városból én meg megpróbálok felszívódni az ünnepség idejéig.
Beleszippantotta a levegőbe és elhúztam a szám.
- Hatan vannak, legalább is most, és még pontosan nem tudják hol vagyunk, hiszen hallhatóan bizonytalankodnak. Ezeknek a házaknak is van remélhetőleg másik kijárata, de lehet, hogy azt is őrzik. Inkább menjünk a tetőre, ahol valószínűleg át tudunk surranni egy másik házba, ahol már könnyen felszívódhatunk.

Idegen tőlem a gondolat, hogy megvegyem valakinek a halálát. Persze lehet, hogy egyszer majd rászorulok, így az ítélkezést meghagyom a szakértőkre.
- Jó. Ha segítek gyorsan letudni a dolgot, akkor utána leléphetünk innen?
Talpam alatt a padlóval együtt szinte érzem, ahogy lélegzik az épület. Bár ez nem pontos kifejezés, hiszen nem él. De létezik, nagyon is. Ajtók nyílnak, cipők doboknak lefelé a pincébe. És persze cipőg dobodnak utánunk is.
Mögöttünk eltűnik a kövek alól az alapozás. Ahogy befordultunk a sarkon, hallom is a zajt, ahogy beszakad üldözőink alatt a padló. Csak néhány méteres zuhanás, valószínűleg kisebb csonttöréssel megússzák. Ha elszenvednek egyáltalán ilyen komolyabb sérülést.
- Ketten - pillantok hátra a falon keresztül a négy lassan mozgó testre a lyukban -, de valószínűleg megállnak majd a társaiknak segíteni.
A következő ajtóhoz odafordulok, kinyitom, majd követem Sheena-t, ha már bement.
- Ez valami alagút, és kivezet az épület alól egy másikba. Az is hasonló, régi monstrum.

Kíváncsian torpanok meg és nézek a mellettem futó fiúra.
- Miért segítenél? Egyáltalán öltél már embert Chris? Nem akarlak ennél jobban belekeverni. Még simán elmehetsz, hiszen nem tudják, hogy velem voltál, de később már lehet nem teheted ezt meg. Nekem ez a munkám és ez is – intek hátrafelé, - bele van időnként kalkulálva.
Hirtelen zuhanás zaját hallom magunk mögött és halk nyögéseket, ahogy a sérültek földet értek. Kicsit furcsállom, hogy pont most adta meg magát a több száz éves padló, hiszen mikor mi jöttünk arra, nem hallottam semmi olyat, ami arra utalt volna, hogy valami lyuk van alatt. Ez persze halvány gyanúra ad okot és mivel eddig még nem nagyon kérdeztem rá Chris képességére, most talán itt az ideje.
- Ez te voltál? – nézek a hátunk mögé. – Mármint, hogy a hatból, most egyelőre kettő lett?
Aztán figyelem, ahogy a fiú kinyit egy átjáró ajtót és elmondja, hogy arra is van talán kiút.
- Nem szeretek ilyen ismeretlen és ráadásul zárt helyen menekülni! – morgok magamban. – Nincs sok lehetőség, csak előre, mint egy egérlyuk.
De azért megyek előre, mert ez a kis baleset nem sokáig fogja feltartani az üldözőket.

- Nem öltem embert, de nem is menekültem még egy városból sem az inkvizíció elől. Szóval én segítek odajutni, ahová akarsz, te pedig segítesz kijutni a városból. A kedvenc detektorunk úgyis a célpontod közelében lesz. Szerintem számítottak rá, hogy egyeseknek fontossá vált a személye. Vagy inkább a halála.
A kérdésre csak egy talányos félmosolyt villantok Sheena felé, hogy legyen mit találgatnia.
- Elég öreg ez az épület. Nem a padló adta meg magát, hanem az alapozás. Különben éreztük volna, hogy mozog, nemde?
És valóban, az alapozás adta meg magát. Hogy miért, arról majd diskurálhatunk egy kevésbé sietős pillanatban. Most viszont le a sötétbe, úgyhogy telefon zseblámpája bekapcs. Én nem vagyok macska, hogy egy nyitott ajtó fényénél többszáz méterig lássak még az alagútban.
- Cica az egérlyukban? - kérdezem cinikusan, majd követem a lányt tovább. Próbálom megtippelni, milyen hosszú is lehet az utunk, míg újra feljutunk. - Elvileg két-háromszáz méter, és van egy feljárat oldalt.

Ahhoz képest, hogy még nem ölt embert elég jól fogta a dolgot, hiszen nem rettent el, inkább felajánlotta az odajutás lehetőségét.
- Hát, ha oda tudsz juttatni, akkor én mindent megteszek, hogy eltűnjünk ebből a városból. - mosolygok bele a sötétbe. - És szóval mégis csak volt közöd ahhoz a hirtelen támadt lyukhoz. Gratulálok! - biccentek, habár nem is biztos, hogy látja.
Jólesően veszem tudomásul, hogy lassan kikeveredhetünk ebből az alagútból, ahol, ha utolérnek minket, akkor nincs hely a támadásra, vagy a védekezésre.
Mikor az általa mondott feljárathoz érünk, ismét beleszimatolok a levegőbe és megélesítem a hallásom is, hiszen fel is készülhettek a menekülő utak feltérképezésével, és lehet, hogy odakinn várnak bennünket.
~ Azért nem hiszem, hogy odalennék érte, ha az inkvizíció kezébe kerülnék. Nem biztos, hogy Szellem itt is megtalálna. ~

Amíg Sheena szaglászik, én felfutok a lépcsőn, fent kinyitom az ajtót, át a pincén, ki az ajtón, fel a lépcsőn, át a tévéző család orra előtt a lakáson, majd ki a lakásból.
- És mond csak, egyébként van valami erkölcsi megfontolás is a mostani munkád mögött, esetleg személyes érdeked is a dolog, vagy csak a fizetség?
Közben gyorsan előveszem a telefonomat, majd rálesek a hírekre, hogy vajon hogy áll ez a nagy ünnepség, amire a tömeg kigyűlt a térre. Egyelőre még nem kezdtek bele.
- Mi a célpont rangja? Csak, hogy tudjam, mennyire lesz nehéz dolgom a közelébe juttatni téged.
~ Közben nem árt figyelnünk, a szentfazekak szövegeléseitől tuti biztos, hogy mindent bevallanék, csak mehessek végre a máglyára...

~ Áhh! Még mindig nem tudom mi a képessége, de ezek szerint nagyon bízik benne! ~ mérgelődik egy kicsit, ahogy minden várakozás nélkül nyitogatja az ajtókat és haladunk egyre feljebb és kijjebb az épületből.
- Ez a munkám! – válaszolom tömören, míg tartom vele a tempót. – Erre képeztek ki és ehhez értek. És nem érdekelnek az erkölcsi kérdések….legfeljebb egy-két kivételtől eltekintve – fűzöm még hozzá, mintegy magyarázatként, amit nem is értem igazán miért teszem.
Míg Chris a telefonján pötyög valamit, addig szótlanul sietünk tovább, aztán válaszolok a következő kérdésére.
- A célpontom……Dr. Marco Beruzzo, a Pápai Titkárság jogi osztályának vezetője, aki természetesen ott lesz a mai ünnepségen, méghozzá az első sorokban. Nem terveztem, hogy nagyon közel kerüljek hozzá, a mesterlövész puskám a szállodai szobámban van, nem lenne rossz, ha hozzá tudnék jutni.
Gondolkoztam a követőkön.
- Nem hiszem, hogy személy szerint engem keresnének, ezért a szállodába talán gond nélkül eljuthatok

Le a lépcsőkön, majd forduló, és le tovább. Közben zsebembe csúsztatom a telefont. A lépcsőház bejáratánál megállok.
- Szóval csak üzlet. Értem.
Kis körültekintés után kilépek a házból, és elindulok az utcán. Ha Sheena megállnak, akkor intek neki, hogy kövessen.
Lassabb tempóra kapcsolok, hiszen egy sétáló párocska jóval kevésbé feltűnő, mint ha egymást hajszolva futkosnánk.
Ha mellém ér, Sheena felé nyújtom a karom, hogy karoljon belém.
- Még tart az ünnepség. Vagy már tart. Ahogy tetszik. Szerintem gond nélkül eljutunk a szállodába. Biztos örülni fognak, hogy megtaláltad a vőlegényedet - mosolygok rá, alig érezhető cinizmussal - A szállodából rálátsz a helyszínre?

Semmilyen érzelmet nem fedeztem fel az arcán, miután közöltem vele, hogy mi a munkám, de nem is azért közöltem vele, hogy utána mély elemzésbe kezdjek.
Az utcára kiérve nem tapasztalok semmi szokatlant, úgy látszik sikerült lerázni az üldözőket, de azért ezzel kapcsolatban nem voltak illúzióim, hogy nem fognak mindent megtenni, hogy a nyomunkra akadjanak. Nem lesz sok időnk!
Mikor a karját nyújtja kicsit elmosolyodva karolok belé és aránylag kényelmes tempóra váltunk, ami nem szúr szemet, ha valaki esetleg ezt figyelné.
- Aha! A vőlegényem….Nem, nem fognak kérdezősködni. – rázom vigyorogva a fejem. – Szerintem a mai tömeges foglalás miatt örülnek, ha a dolgukat el tudják végezni, nem figyelnek ilyen apróságra, hogy kit viszek a szobámba. A kilátás pedig több, mint kitűnő, de az akció után azonnal el kell hagynunk a helyet, mert ha számítanak valami ilyesmire, és még mutánsokat is bevontak az ügybe, akkor iszonyú kevés időnk lesz, mielőtt teljesen lezárják a várost.
~ Ha lesz rá időnk egyáltalán! ~

Zakóm belső zsebéből elővarázsolok egy laposüveget, tizenhárom éves Chivas Regal-lal töltve. Belekortyolok, majd Sheena felé nyújtom.
- Egy kis korty még segíti az intuíciót. A túl sok viszont megkavarhatja a fejed, ahogy azt már láttuk, szóval csak óvatosan.
Nincs senki ezen a kis utcán, amin éppen keresztül sétálunk. Mindössze az egyik ablakból látszik valami villanás. Legalábbis Sheena-nak valószínűleg feltűnik...
- Szóval sietnünk kell. Vettem.
Persze, hogy pont most nem nézek közelében sem az ablaknak, mikor ott éppen történik valami. Ezt még gyakorolni kell. Mérges lennék, ha tudnám, miről nem tudok éppen.

Meglepődök mikor Chris egy kis üveget vesz elő és megkínál vele, de aztán megrázom a fejem.
- Köszi, de most teljesen tiszta fejre van szükségem és célzóvíz sem kell. – mosolyodom el kicsit kesernyésen.
Aztán ahogy átkelünk egy kisebb, szűk utcácskán az egyik ablakban megvillan valami, ami számomra két dolgot jelenthet: egy: távcső, kettő: távcsöves puska, és általában egyik sem jelent jót, ezért Christ azonnal a fal mellé rántom.
- Nem hiszek a véletlenekben, ezért azt gondolom, hogy vagy csak biztonsági okokból figyelik az utcát, vagy kiszúrtak minket, és ez utóbbi felé hajlok inkább.
- mutatok az ablakra, ami mögött a figyelő lapul.
Még mindig reménykedek, hogy eljuthatok a szállodába, ezért másik útvonalat keresve nézek körül.
- Gyorsan kell eltűnnünk innen, legalább is nekem, már értesítette is a követőinket.- intek az utca vége felé.

Mikor Sheena visszautasítja az italt, csak vállat vonok, és elteszem a belső zsebembe.
- Ahogy gondolod.
Ezután három dolog is meglep. Az egyik, ahogy Sheena a falhoz ránt. A második, hogy hallok egy tompa puffanást az egyik ablak felől. A harmadik, hogy furcsa melegség folyik végig a kezemen.
- Mi a...?
Mikor látom a kis lyukat bal alkaromon, szemeim már lángolnak, mire az ablak felé fordítom tekintetem. Egy méterrel van csak az ablak mögött, viszonylag kevésre van szükség az erre használatos századmásodpercekből.
- Grrrr...-nagyjából ennyi hallatszik ki, ahogy morgok egyet mérgemben.
Az ablak mögött egy két méter magasról padlóra ejtett zongora hangja, és némi egyéb reccsenés hallatszik. Kihúzok a zsebemből egy adag gézt, két kis félrudat, majd előveszem megint a laposüveget.
Kifertőtlenítem a sebet, szorítóközést teszek rá, majd egy sínt.
- Menjünk, mielőtt felbosszantanak - mondom hidegen a lánynak.

~ Nem voltam elég gyors! ~ állapítom meg magamban, mikor meglátom Chris kezén a golyó ütötte lyukat. De még mielőtt bármit is csinálhatnék a srác is magához tér és némi nem tetszésének hangot adva, az ablak felé néz, ahonnan bútorrecsegés és elhaló sikoly hangjai ütik meg a fülem. Elégedett képpel néztem a közben valahonnan kötszert szerző srácra.
- Jó kis képesség! – biccentek mosolyogva.
Viszont a golyó kis kalibere arra enged következtetni, hogy nem halva akarnak, akárkik is az üldözők. Egy ekkora golyó csak lelassítja és legyengíti az embert, de nem öli meg, és azt sem hiszem, hogy egy távcsövessel nem tudtak volna jobb lövést leadni, vagy nagyon béna volt aki a puskát kezelte, de ezt nem tartottam valószínűnek.
- Kibírod? - kérdeztem a kezére mutatva. - Menjünk, arra talán még van esélyünk, hogy elérjük a szállodát. – mutattam egy kis sikátorra, és most már nem törődve az álcával, futva indultam meg. Gyorsan a fegyvereimhez kell jutnom!

Vicsorogva nézek az ablak felé, mikor Sheena elismerését fejezi ki. Csak vállat vonok. Az ép kezem vállát.
- Most kevés volt. Óvatlan voltam.
~ Pedig éreztem a mozgást. Csak nem tudtam, hogy van jelentősége.
Végre sikerül elkötnöm a kezemet úgy, hogy ne folyjon belőle a vér. Kicsit idegesít, hogy csak ennyire megyek vele, de legalább nem vérzek el.
- Csak egy pisztolya volt. Amit észrevettél, valószínűleg az ablak fénye lehetett. Viszont nincs több a környéken még. Menjünk tovább!
Kezemet sínestől felkötöm a nyakamba. Innentől aztán nézhetnék bármilyen kézsérülésnek szinte.

Látom, hogy ügyesen megoldja nélkülem is a seb ellátását, így mikor végzett és határozottan tájékoztat, hogy nincs több fegyveres a közelben, elindulunk a sikátoron át, a szálloda felé. Nagyon remélem, hogy igaza van és tényleg nem lesz futó vad lövészet.
A kis utca a szálloda hátsó bejáratához vezetett, ahol reményeim szerint észrevétlen besurranhatunk és végre elvégezhetem a dolgom és húzhatok el ebből a számomra elég veszélyessé váló városból.
- Talán kicsit meglepődnek az alkalmazottak, de nem azok a kérdezősködős fajták. – közlöm Chrissel, ahogy már az ajtónál állunk.

Végre elérjük a szállodát, így egy darabig nem kell újabb lyukasztásra specializált fegyverestől tartanunk. Egyelőre. Ebben a világban semmi sem biztos és semmi sem végleges. Mondjuk...melyikben az?
- Megteszi.
Mikor belépünk a szállodában, néhányan felfigyelnek ránk. Nem, mintha ez olyan nagy baj lenne. Hamar feljutunk a szobába, amerre Sheena az utat mutatja.
- Hm, szép szoba. Ha más lenne a helyzet, azért végiggörgetnélek rajta. Most viszont siessünk! Mire van szükséged innen, és milyen messze van az ünnepség?
Kicsit megmozgatom a kezem. Valamivel jobb, mint pár perccel ezelőtt volt. Pedig biztosan tudom, hogy nem vettem be fájdalomcsillapítót. És nem tudok ilyen gyorsan gyógyulni, az is biztos. Szóval valami egyéb furcsaság lesz, amit majd otthon ki kell kutatnom.