Re: Vatikánváros

by **Sheena Duran** Szomb. Feb. 04, 2012 9:53 pm

Nagyon reméltem, hogy vette a lapot, mert, ha nem akkor bajban leszek, hiszen nem mindig marad ilyen gyenge, így is már eléggé összeszedte magát, habár ehhez az irántam táplált düh is hozzá járult.
De aztán meglátom a szemében a felismerést, és már tudom, hogy megértette.
Mondjuk, ahogy magához ránt, azért nem kötnék magamra életbiztosítást, de azt mondják a remény hal meg utoljára, és én hiszek benne. Mondjuk hiába is hadakoznék, azért még most is van benn erő, ahogy szorít. A suttogása nem éppen bizalomgerjesztő, és nem is tudok most válaszolni neki, habár lenne mit, de már érzem, ahogy a másik keze az összebilincselt kezemhez siklik és egy kisebb rántás után, már szabad is voltam. Aztán vártam, hogy elengedjen, de csak nem akarózott neki, és már kezdtem élni a gyanúperrel, hogy mégis félnem kéne egy kicsit, mikor csak ellökött magától.
- Sokra cimbora! – válaszolom hangosan, ahogy kihasználva, hogy megszédül, már ugrom is neki, hogy a falnak taszítsam.
Közben újból suttogok.
- Ha sikerül becsalni az őröket a verekedéssel, akkor nem hagylak itt, de élethűen kell játszani.
Amit a mi párharcaink után már nem hiszem, hogy gond lenne előadni, csak nehogy nagyon belemelegedjünk.

by **Victor Creed** Vas. Feb. 05, 2012 12:56 am

Kihasználja a megingásomat és nem is ellenkezek, mikor a falnak taszít. Bár egyáltalán nem tetszik a helyzet. Mindig én vagyok előnyben! Nem tölt el jó kedvvel az sem, hogy össze kell fognom vele – legszívesebben a mellkasába nyúlnék és kitépném a még dobogó szívét, de most ezzel várnom kell. Abban egyáltalán nem hiszek, hogy megölnének, viszont a kínzásokhoz nincs semmi kedvem… egy idő után még azt is meg lehet unni, főleg, ha több évig csinálják. Így igen – ha ki akarok jutni, legfeljebb két napon belül, akkor muszáj kihasználnom az összes lehetőséget. Még Párducot is…

Rávicsorgok és próbálom háttérbe szorítani a szérum hatásait. Belemarkolok a felsőjébe és kihívóan nézek a szemébe. Látásom ismét elkezd élesedni, ahogy telnek a percek, de a szédülésem még ugyanúgy ott van.

- Bízz bennem, menni fog – morgom vissza halkan és lendítem a lábamat, hogy gyomorszájon rúgjam, míg a másik kezemmel megfogom a csuklóját, hogy kicsavarjam a helyéről. - Remélem ez már elég hatásos... - nem szeretném, hogy a végén még rám legyen panasz!

by **Sheena Duran** Vas. Feb. 05, 2012 10:00 am

Látom a szemén, hogy legszívesebben széttépne, de azért neki is van annyi esze, hogy felfogja, ilyen állapotban nélkülem nem jut ki. Sajnos nekem is szükségem van rá, és amilyen hülye vagyok, ha már segít, nem fogom hagyni, hogy itt maradjon, pedig ez lenne a legjobb nekem is és a világnak is.
Fokozatosan gyűri le a szervezete a szérum hatását, amit belefecskendeztek, de félő, hogy ezt előbb-utóbb az őrök is észre veszik, addigra viszont elég élethű bunyót kell lejátszanunk, hogy komolyan is vegyék, és ezzel csapdába csaljuk őket.
Persze nem kell sokat biztatni Kardfogat, hogy nagyon is élesben mutassa be, hogy mennyire a bögyében vagyok, máris kapok tőle egy ágyúgolyónyi gyomorba rúgást, aztán már csavar is egyet a csuklómon, hogy kiugrassza az izületet a helyéből, ne adj isten el is törje, de akkor, hogy segítek neki kijutni? Minden esetre, hogy ez ne történjen meg, én is fordulok a tekerés irányába és egy fél szaltóval elérem, hogy ezt ne tudja kivitelezni, majd ahogy talajt fog a lábam, már egy szép félköríves rúgással kínálom meg a fejét és a másik könyökömmel a bordáira mérek egy ütést, hogy elengedje e csuklómat. Ha be is találnak az ütések és rúgások, már el is távolodom, hogy a cella falán lendületet véve két talppal érkezzek a mellkasára.
- Ezt mindjárt gondoltam! Nekem is öröm, ha péppé verhetem a képed! – húzódik hideg mosolyra az arcom ugrás közben.

by **Victor Creed** Vas. Feb. 05, 2012 11:45 am

Hajlékonyságát használja, hogy kiszabaduljon a szorításból. Egy ütés a fejemre és a mellkasom mélyére s akaratlanul is elengedem a kezét. Dühös vagyok. Nemcsak rá, hanem magamra ugyanúgy, hogy lassult a reakció időm és minden más, ami ahhoz kéne, hogy megfojtsam Sheena-t. Ilyen könnyű alkalmam még sosem lett volna, erre tessék – nagyot csattan a hátam, amikor a falhoz vágódok. Kezemet nem irányítom, már belém ivódott az a reflexszerű mozdulat, hogy elkapjam az ellenségemet. Az utolsó pillanatban nyúlok a még a mellkasomon „pihenő” bokája után és mikor rámarkolok oldalra hajítom, hogy a falnak csapódjon. Nincs még erőm ahhoz, hogy maradandó kárt tegyek benne, pedig ez a mozdulat halálos szokott lenni. Talán még szerencse, hogy nem vagyok magamnál, mert ha rajtam múlna szó nélkül átharapnám a torkát… de akkor hogy jutnék ki? Az összes golyót nem kerülhetem ki és előbb-utóbb visszahoznának ide. Kellemetlen helyzet - morgok.

A hajításom jól is sikerülne, de elvesztem az egyensúlyomat és előre esem. Térdemen és tenyeremen támaszkodom és újból megrázom a fejemet, hogy múljon a gyengülés. Az őröknek még a távoli lépteit sem hallom, ami azt jelenti, hogy vagy nagyon jól szórakoznak vagy még nem gondolják úgy, hogy kárt tehetnénk egymásban… Hát legyen.

- Gyere, nem fog fájni – morgom a fogaim között, ahogy megpróbálok feltápászkodni. Egy újabb tesztelés közben, pedig rá kell jönnöm, hogy a karmaim még mindig használhatatlanok. – De, ha ficánkolsz… - mosolygok felé kihívóan és morgás közben kivillantom fogaimat – akkor nem ígérhetek semmit.

by **Sheena Duran** Vas. Feb. 05, 2012 12:39 pm

Még szerencse, hogy le van lassulva és gyengülve, kapkodom a levegőt a fal tövében, ahogy igyekszem talpra állni a becsapódás után.
Úgy látszik képtelen megjegyezni, hogyha nem fogja vissza magát, akkor ugyan ő sem jut ki innen egyhamar. Mondjuk ez engem cseppet sem fog vigasztalni, ha mégis elveszti a fejét és szétmarcangol.
Na, de van időm úgy látszik, mert Kardfog sincs a helyzet magaslatán, hiszen megszédül és térdre zuhan és rázogatja azt a nagy busa fejét. Ezt az alkalmat pedig kár lenne kihagyni, nem igaz?
Mielőtt még összekaparja magát a földről, nagy levegőt veszek és nekilendülök, hogy kellően nagyot tudjak rúgni a lehajtott fejébe, és ha hanyatt esik, vagy elborul tőle, akkor még lendületből rá is ugorjak.
Nem tudom mennyire akarnak rajtunk szórakozni akik a kamerát figyelik, de remélem még az előtt szét akarnának választani minket, mielőtt a nagyfiú elfelejti, hogy most éppen összedolgozunk, és mire teljesen magához tér.
- Nekem nem is, de neked nem garantálom! – vetem oda foghegyről, mielőtt becsapódok. – És még a te kedvedért sem maradok nyugton.

by **Victor Creed** Vas. Feb. 05, 2012 5:49 pm

Sheena cipője tart vissza attól, hogy fel tudjak állni. Az arcomon erőset csattan a lába én pedig hanyatt vágódom és már rám is ugrik. Felnyögök a fájdalomtól, ami félig az ütéseinek és nagyobb részben a szérumnak szól.

- Nem-e? – védem ki az alkarommal az egyik ütését és aztán rámarkolok mindkét csuklójára, hogy leállítsam. Más esetben sokkal szívesebben használnám a karmimat, hogy felvágjam a gyomrát, de… Most ez is megteszi. Rámorgok a nyaka túlságosan is távol van, hogy belemélyesszem a fogaimat… talán nem is lenne most ez szerencsés. A végén még megölöm, ami nagyon a kedvemre való lenne, bár nem biztos, hogy… Bennem reked a levegő és ujjaim jobban rászorulnak a csuklójára, ahogy térde a legfájdalmasabb ponton eltalál.

- Hogy az a… - lendítek a testemen, hogy magam alá gyűrjem. Mikor alattam fekszik és lefogom a testemmel, közelebb hajolok szikrázó szemekkel. – Még egy ilyen és mielőtt kiérünk végzek veled – morgom és egy kezembe véve a csuklóit, a feje fölé emelem, hogy ne tudjon támadni. Erősen megszorítom… hogy ne essek le róla az émelygés miatt. Mélyen beszívom a levegőt, aztán a másik kezemre nézek. Ismét megpróbálom és… a karmaim lassan, de biztosan megnőnek. Elégedetten felkuncogok, aztán a torkához érintem őket és újra a fülébe suttogok az ellenségemnek. – Ez már eléggé meggyőző?

Távolról lépteket hallok, ami kizökkent egy pillanatra és a mosolyom lelohad az arcomról. A köd elillan és csak a rideg igazság marad. Szúrós tekintettel figyelem az alattam lévő lányt és az arcom komor maszkká változik, ahogy elhajolok tőle. Nem ölhetem meg… Nem ölhetem meg!!! Miért?!

Felköhögök és a szabad kezemmel az oldala mellett megtámaszkodom a földön. A kiáltozások felerősödnek a folyosón és tisztában vagyok vele, hogy Sheena is hallja már őket. Pár másodperc és elég közel érkeznek, hogy már egy ember is meghallja a lépteket. Becsukom a szememet és koncentrálok a hangokra. Ez máskor játszi könnyedséggel megvan…

- Hét katona – szólalok meg mély hangon egy idő után és ismét ránézek. – Készen állsz? – kérdem, de ez a kérdés a lehető legkelletlenebbül szökik ki a számon.

by **Sheena Duran** Vas. Feb. 05, 2012 6:26 pm

Már kezdem élvezni, hogy most én vagyok az aki fölényben van és jól ellátom a baját mielőtt szétválasztanak bennünket, de ez korai öröm volt, mert a következő ütésemnél megragadja a kezeimet.
- Nem! – vigyorgok a képébe és a kezem helyett a térdemet rántom fel, így kellően fájdalmas pontját éri a férfiembernek. Gondolom azért ez neki is fáj.
A kezem belefájdul a szorításába, ahogy még jobban megszorít és egy rántással már fordul is a kocka, mert maga alá gyűr.
~ Hajaj! Úgy látszik már kezdi visszanyerni az erejét! Jó lesz vigyázni! ~
Minden ellenkezésem ellenére a kezem a fejem fölé kényszeríti és mivel nehéz teste rajtam tehénkedik, ezért mozdulni sem tudok. A másik keze hirtelen jelenik meg a látóteremben és most igazán nyugtalanul látom, hogyan növekednek rajta a karmai.
- Ne felejtsd el, hogy most miért is harcolunk nagyfiú! – suttogom az ördögien rám vicsorgó arcba, remélve, hogy tényleg nem felejti el és nem az állati ösztönei, hanem az a csepp esze fog győzni.
Igazán nem tudom, hogy mi lenne a dilemmája végem ha nem hangzanának fel a lépések a folyosón, ezek aztán végre jobb belátásra térítik és arrébb viszi a fogait és a körmeit is a nyakamtól.
- Készen! De hol látsz te itt katonát? – fújom ki a visszatartott levegőt és várom, hogy mit akar tenni, ha belépnek a fogva tartóink.
Remélem, hogy nem engem akar hozzájuk vágni, mert még azt is kinézem belőle, már csak, hogy bosszantson is.

by **Victor Creed** Vas. Feb. 05, 2012 10:17 pm

Összehúzott szemöldökkel nézek Párducra.

- Igen, katonák… hát te nem…? – kérdezem értetlenkedve, de mikor nem látok semmit se a szemében csak felhümmögök. Ha rákérdez, nem válaszolok, eszemben sincs elárulni neki, miért is jöttem ide. Helyette még egyszer utoljára csavarok egyet a csuklóin, aztán a hasára teszem a kezemet és mikor felállok őt is magammal rántom, hogy háttal nekem, előttem legyen. Keresztben átnyúlok a hasán, az oldalánál fogom és a csuklóit leszorítva a tarkójához nyomom a kezeit. Az ajtó felé irányítom magunkat, Sheena-t pedig élő pajzsként használom. – Miután kijutunk innen, nem tartozom neked semmivel – morgom a fülébe. – Utána ugyanúgy üldözni foglak… ha pedig egy apró lehetőséget látok arra, hogy egyedül is megszökjek – szorítom jobban magamhoz – habozás nélkül foglak megölni.

Kiabálások, fémes csattanások, ahogy a fegyvereket felhúzzák. Nem, azt már nem, hogy még egyszer elkábítsanak, hogy elölről kezdhessem az egészet. Előre lépek párat magam előtt tolva Sheena-t, nem engedem hogy közben a lány kiszabaduljon, de nem is olyan szoros a tartásom, hogy azt gondolja, most azonnal fogom felaprítani.

- Mikor kinyílik az ajtó és bejönnek, megtartalak, hogy kirúghasd az elsők kezeiből a fegyvereket. Aztán ellöklek, kissé felfelé… lendületből rájuk ugorhatsz. Hárommal el tudok bánni, a szérum… azt kell először hatástalanítani – osztom meg vele a tervemet. Nem érdekel, hogy rábólint-e a dologra, nem a társam, különben sincs több időnk megvitatni a dolgokat, mert a zár kattan és a fegyveresek betódulnak.

by **Sheena Duran** Vas. Feb. 05, 2012 10:56 pm

Mikor már az ajtó előtt hallom a csizmás lépteket, csak akkor kegyeskedik megmozdulni, de nem enged el, ahogy vártam volna, hanem továbbra is leszorítva tartja a kezem, de felránt a földről és pajzsként tart maga előtt az ajtó felé araszolva. Másik keze a tarkómat támasztja, és nem vagyok biztos benne, hogy nem töri ki a nyakam, ha egy hangyányi esélyt lát rá, hogy nélkülem is megpattanhat. Nagyon veszélyes játékba fogtam, de nem volt választásom.
Persze a gyanúm, rögtön be is igazolódik, ahogy a fülembe suttogja kedveskedő szavait.
. Tudom Kardfog, én is szeretlek! – sziszegem vissza gúnyos hangon. – Ne félj, majd résen leszek és, ha látom, hogy készülsz valamire, magam segítek ezeknek a félnótásoknak, hogy teletömjenek azzal a jóféle kis szérummal. – adom vissza a fenyegetőzését.
Nem vagyok elragadtatva, hogy én vagyok a fegyveresek és Kardfog között, hiszem, ha gondolkodás nélkül lőnek…és miért is ne tennék, hiszen legfeljebb én is kapok a szérumból, akkor nagy szarban leszünk.
Kintről határozott fegyverzörgés és utasítások hangja hallatszik, és hiába feszegetem a férfi szorító kezeit, az nem lazul egy cseppet sem.
Aztán megint a fülembe suttog és már kezd idegesíteni, hogy úgy utasítgat, mintha ő lenne minimum Napóleon, de mivel nem úgy néz ki, mintha érdekelné a véleményem, azért jobbnak látom, ha a készülő csihipuhira koncentrálok. Most ne érdemes vitatkozni, hiszen már nyílik is az ajtó és én ránehezedek teljes súlyommal Kardfog karjaira, hogy mindkét lábammal egyszerre rúghassak a keskeny ajtón csak kettesével beférő őrök fegyvereire. Aztán már repülök is, hogy a hátuk mögött lévő másik csapat nyakába landoljak kimeresztett körmökkel.
Még jó, hogy nagy a meglepetés ereje, mert így nem pumpáltak tele minket azonnal azzal a nyavajával, így pár erőteljes csapás után én teljesítettem a rám kirótt feladatot és kíváncsian vártam Kardfog boldogul-e, mielőtt a kamera mögött ülő őrszem a nyakunkra küld pár száz erősítést.

by **Victor Creed** Hétf. Feb. 06, 2012 3:35 pm

Ellököm és egy pillanatra megtántorodok. Még mindig nem vagyok teljesen jól, pedig… csak még egy kis idő... De nem. Kizárom a sebezhetőségemet, mivel a betóduló emberekkel hamar kell végezni. Milyen kár... pedig én szeretek játszani. Előrelendülök, kikerülve Sheena-t és elharapom az egyik férfi torkát. A vér erőszakosan árasztja el a számat és az íze kijózanít... vagyis pont felhergel. A második férfi gyorsan reagál és előhúz egy kést, amit a vállamba nyom. Felmorgok és sokkal jobban fáj, mint máskor szokott. Karmaimat a koponyájába szúrom, hogy aztán ernyedt tagokkal zuhanjon le a földre. Két másodperc sem telik el a kettő között és már a harmadik felé fordulok, aki a lehető legmesszebb akar tőlünk kerülni - elkezd hátrálni a cella távolabbi sarkába. Meglepetten kiált fel a hirtelen támadást látva és fegyverét már célra tartja. Túl lassú… Felé ugrok és a kezét megmozdítva a puska a levegőbe lövi ki a szérumot. Kiütöm a fegyvert, ami hosszan csúszik a földön, aztán megmarkolom a tarkójánál és kitépek pár nyakcsigolyát. Mikor vége van, egy ideig lihegve állok a hulla fölött és felnyögve kihúzom magamból a kést. Arcomon nincs jele örömnek vagy vérszomjnak. Ilyenkor hidegvérrel ölök. Komolyan. Gyorsan. Most nem szórakozom. Ha a szabadságom a tét, akkor az ösztöneim vezérelnek…

Feleszmélek és az ajtónál álló Párducra lesek… majd a közöttünk lévő, szérummal töltött fegyverre. Nem kell sok idő és teljesen rendben leszek, talán a segítségére sem lesz szükségem. Hmm… Melyik a jobb? Esélyt adni neki és ketten szökünk meg vagy megpróbálom egyedül és végre kiontom a vérét? Az egyik biztos siker, tisztában vagyok a képességeivel – de talán marokra fog pár ilyen fegyvert, ami nagyon nem tetszik. A másiknál talán elkapnak – ám láthatom, ahogy meghal.

- Lám, lám, a lehetőség… - Fenyegetően felé vicsorgok, vadászó szemekkel az övéibe nézek, majd elrugaszkodok a puskáért.

by **Sheena Duran** Hétf. Feb. 06, 2012 5:11 pm

Elhúzom a szám, ahogy az utolsó emberrel is végez, de a mozdulatain még látom, hogy dolgozik még benne a szérum. Mondjuk ettől függetlenül hamar végzett a neki szánt három szerencsétlennel. Talán a vér szaga és az adrenalin siettetik a szer kiürülését a szervezetéből.
Az utolsó férfi, akinél a szérumos töltetű puska volt, nem sok eséllyel emelte rá kardfogra és a fegyver a cella közepére szánkázott. Itt volt a lehetőség, hogy bebiztosítsam magam, hogy nem fog szétcincálni egy hirtelen ötlettől vezérelve, mielőtt kiszabadulnánk..
Hiszen végig ott lebegett a levegőben, hogy csak egy pengeélen táncolok, ha az együttműködésére számítok.
Szemem a puskára tapad és már megfeszülnek az izmaim, hogy pár ugrással megszerezzem azt, mert már látom , ahogy megfordul és rám néz, az ő szemében is ott a felismerés és még valami….., és az nagyon nem tetszik. Kell nekem az a fegyver.
Talán egyszerre mozdulnak az izmaink és egyszerre rugaszkodunk el, hogy rávessük magunkat a puskára, de az én kezem éri el elsőnek, és remélem, hogy el is tudom rántani előle, mielőtt ő is ráteszi a mancsát. Ha huzakodásra kerül a sor, nem kétséges ki lesz az erősebb, így neme kell a fürgébbnek lenni.
Nem tudom, hogy egyébként is futni hagyna-e, de nem kockáztathatok, ha itt a lehetőség.

by **Victor Creed** Hétf. Feb. 06, 2012 6:38 pm

Túl fürge, még a levegőben szállva is látom, ahogy hamarabb zárja az ujjai közé a fegyver csövét és mielőtt még földet érnék, oldalra gurul. A francba! Ingerülten felmorgok és már számítanék arra, hogy a könnyeden érkezem a tenyeremre, hogy aztán újból nekirugaszkodva utána vessem magamat. Ám a kezem összecsuklik, hisz a szérum még mindig dolgozik bennem és az előbbi akcióm megerőltette a testemet, ráadásul valahonnan feltűnik egy láb is és belefúródik a lány sarka a mellkasomba. A hátamra esem és mikor beverem a fejemet, felszisszenek – forog velem a világ.

Nincs több időm, mert nagyjából húsz centire az arcom előtt feltűnik a sötét cső belseje. Megdermedek, a kezeimet pedig oldalra emelem. Lepereg előttem az összes lehetőség, amivel ki tudnám csavarni a kezei közül a puskát, de mind kudarcra van ítélve. Gyenge vagyok… Csessze meg! Lassan felnézek a felettem álló lányra és gyűlölködő vicsorrá torzul az arcom. Minden porcikám kívánja a vérét, ahogy nézem azt az önelégült mosolyt az arcán.

- És most? – köpöm felé és remegek az idegességtől. – Na, mi lesz? – mosolygok rá gúnyosan és a jobb kezemet a puskacső felé emelem. Nem vagyok ostoba, a mozdulat lassú… már csak az kéne, hogy újra belém lőjék azt a szart. Ha nem látok semmi veszélyeset se, folytatom és megmarkolom a csövet. – Gyerünk – nézek rá kihívóan. – Lőj le… legalább nem jutsz ki te sem. - Tudnia kell, hogy igazam van... de arra várhat, hogy egyezkedni kezdjek vele.

by **Sheena Duran** Hétf. Feb. 06, 2012 7:17 pm

Tudtam, hogy fürgébb és gyorsabb vagyok, mit ez a nagyfiú! Kezem megmarkolva a puskát már fordulok is át a vállamon, hogy aztán fordulatból még sikeresen mellbe is rúgjam. Persze tudom én, hogy ha nem lenne benn egy-két adag ebből a löttyből, akkor most esélyem sem lett volna, hisz ehhez az is kellett, de nekem ez most pont megfelel.
Ahogy hanyatt vágódott már toltam is a képébe a fegyver csövét, hogy nehogy valami meggondolatlanságra vetemedjen. Mikor meglátom a tehetetlen dühtől liluló és vicsorgó arcát és szélesen elvigyorodom. Hogy most nincs nálam a telefonom! Ezt le kellene fotózni és Lynnek elküldeni!
De most, hogy ismét okot adtam neki, hogy ha lehet még jobban kívánja a véremet, már talán rá is térhetünk a lényegre, hogy hogyan is induljunk tovább.
Látom az indulatokat és a vad vágat a szemébe, ami kissé megnehezíti majd a dolgot, ha hátat kell neki fordítanom valamikor.
Hagyom, hogy ujjai a puska csövére fonódjanak, hiszen eszem ágában sincs egyelőre telepumpálni a szérummal, de ezt neki nem kell tudnia.
- Megérdemelnéd, hogy megtegyem és itt hagyjalak prédának ezeknek. – bökök a halottak felé. – De, amilyen vaj szívem van megígértem, hogy, ha segítesz nem hagylak itt, így most nem lőlek le, de….Ezt az aranyoskát magammal viszem és, ha csak a leghalványabb gyanúját felfedezem, hogy át akarsz verni, vagy élesíted rám a karmaidat, akkor megteszem. – húzom el a fegyvert a kezéből, és akasztom a vállamra keresztbe, hogy a kezem ügyében legyen. – Állj fel, és tűnjünk a fenébe, mert mindjárt itt az erősítés.
Azzal megvárom, hogy sikerül-e felkecmeregnie, és előre engedem.

by **Victor Creed** Kedd Feb. 07, 2012 2:26 pm

Valahol mélyen gondolhattam volna, hogy nem fog lelőni, de mikor a fegyvert készenlétbe helyezi még egyszer bosszúsan felmorgok. Nem mondok semmit, minden az arcomra van írva, aztán valahogy muszáj megbarátkoznom ezzel a helyzettel, mert a távolból éles füleimmel már hallom is, ahogy jön a következő csapat. Az ajtót nézve még egy pillanatig gondolkozok, majd visszafordulok és komoran lesek Sheena-ra.

- Legyen hát... - mondom halkan és felkelek a földről. Állok, várom, hogy elinduljon, de a "vaj szívű" nőszemély nem olyan naiv, hogy bízzon bennem. Lesajnáló hümmögéssel emelkedik meg a szám sarka, aztán elindulok előtte. Kellemetlen érzés, hogy nem látom mit csinál a fegyverrel, szinte már kiráz a hideg, reflexszerűen fordulnék meg és pusztítanám el a puskát. Fenyegetve érzem magamat, de mégsem foglalkozhatok vele... Hát igen, csapda az egész. Megropogtatom a nyakamat és lehajolok, hogy egy halott őr kezeiből kihúzzam a puskát. Mikor a szemem sarkából látom, hogy Párduc megrezzen csak gúnyosan elmosolyodom.

- Nyugszik! Ez sima fegyver... - felveszem és most az egyszer nem kell finomkodnom, hogy ne roppanjon össze semmi se a kezemben. A szérum töretlenül dolgozik, de legalább már nem szédülök. Mindig is a nagyobb fegyvereket szerettem, de rég volt a kezemben egy ilyen. Mostanában inkább a karmaimban és az agyaraimban bízok. Az ajtóhoz megyek, egy ökölcsapással bezúzom a kamera helyét, aztán kilesek. Egy tucat férfi közelít, legalább a felénél szérumos pisztoly vagy puska. Ahogy meglátom a fehér kört a csövükre rajzolva, rögtön tudom, hogy azok - felmorgok és vissza nézek a vállam felett. Nem kell mondanom neki mennyiren vannak, elég jó a hallása a Cicusnak, hogy rájöjjön a dolgokra. Kajánul rávigyorgok és felhúzom a fegyvert. - Cöh, társam...

Kilövök, de mivel már óvatosabban közelítenek, szinte azonnal elkezdenek ők is tüzelni. Azért így is sikerül kettőt halálosan megsebeznem, mielőtt a szérumos fegyver megemelkedne és kénytelen vagyok visszafordulni a cellába. A három lyuk a felsőmön nem zavar, annál inkább a falba fúródó tollas lövedék.

- Addig nem megyünk sehová, édesem, amíg azok még mozognak... Előretörsz? Ígérem, fedezlek. - természetesen tényleg fedezném. Ha már alkunk van, akkor legyen alku. De ettől függetlenül nem bírom megállni, hogy el ne mosolyodjak, hogy ezzel elbizonytalanítsam.

by **Sheena Duran** Kedd Feb. 07, 2012 3:27 pm

Csak gúnyosan elmosolyodok és rántok egyet a vállamon, mikor látom a nem tetszést a szemében és még morog is hozzá. Pont nem érdekel a véleménye, az életem nekem többet ér!
Mikor végre feláll és egy kisebb megtorpanás után, amit ugye vehetnék előzékenységnek is, ha nem róla lenne szó, elindul az ajtó felé, lassan haladok mögötte, megtartva a tisztes távolságot, de a kezem a fegyverre feszül, mikor lehajol egy másik puskáért.
Szerintem direkt csinálja, hogy idegesítsen, de most ezzel csak a saját testi épségét kockáztatja, ha megremeg a kezem a ravaszon, így én is visszavigyorgok.
Mire az ajtóhoz érünk már hallom, ahogy léptek dobbannak a folyosón és a lépcsőkön.
~ Hmm! Vagy 12 ember! Ezeket már érdekes lesz elintézni, mert számítanak ránk! Ha meg beszorulunk ide, akkor előbb-utóbb mi húzzuk a rövidebbet! ~
A lövés még érhette őket váratlanul, de ez volt az utolsó, amivel meglephettük őket, fülelek a válaszul indított golyózáporra és a pár injekciós lövedékre a faajtóban.
Kardfog piszkálódását és beceneveit most figyelmen kívül hagyom, mert van fontosabb, amivel foglalkozzak.
- Most, hogy már neked köszönhetően tudják nálunk is van fegyver – húzom el a szám, - beássák magukat a folyosón és max. kiéheztetnek. Most jól jönne egy pár kézigránát! – sóhajtok, de egyelőre fogalmam sincs, hogy mászunk ki innen. – De arra várhatsz, hogy én menjek előre, re vagy a golyóálló!
Ekkor eszembe jut valami! – Kapj fel egy szerencsétlen a földről és tartsd magad elé, így a tűk nem érnek el! Én meg mögötted menve levadászom az őröket, Szerintem ez sokkal jobban hangzik! – nézek csillogó szemekkel rá és egy tapodt lépést sem mozdulok.

by **Victor Creed** Kedd Feb. 07, 2012 9:26 pm

Újból kilövök, hogy megtorpanjanak, aztán Sheena felé fordulok. Ezt most komolyan gondolja?!

- Fordítsd már azt az ostoba fejedet a kamerához és mondd azt, hogy ezek nem adták le a drótot, hogy van fegyverünk! – üvöltök rá dühösen. És ismét kilesek. Kettő hatástalan, egy súlyosan sebesült. Ahogy újból vissza fordulok, szemeim összeszűkülnek és halkan morgok. Kezem megremeg, de csak a szérum utóhatása. – Nem lehet tőled megszabadulni, mi? – horkantok fel. Figyelem, nem kapkodom el a dolgot… De csak azért sem mozdul! Elkáromkodom magamat és már automatikusan lendíteném a kezemet egy ütésre, de az utolsó pillanatban meggondolom. – Ne maradj le! – és mielőtt még befejezném a mondatot, azzal a mozdulattal lehajolok, kezemmel rámarkolok egy testre és lendületből megfordulva már ugrok is ki a fegyverek elé.

Ahogy a testbe egy másodperc után, mikor már tudják, hogy a társuk nem él, elkezdenek záporozni a golyók, csak bosszúsan vicsorgok. Néha-néha kilövök, de a nagyját inkább a mögöttem lapuló nőre hagyom.
- Még, hogy jobban hangzik… - morgom az orrom alatt, ahogy pár golyó belém hatol vagy súrol. Közben kitartóan sétálok előre. Egyszer állok meg… megrázom a fejemet és összeszorítom a számat… de aztán folytatom tovább a menetelést. Egyre jobban vagyok.

Még hármat sikerül hatástalanítanom, mikor meghallom a folyosó másik irányából induló lépteket... Remek, a végén még igaza lesz azzal a bekerítéssel. De ekkor, mintha a látnám az ívbe hajló folyosó végét, ahogy kitágul és az egyik oldalán megszűnnek a falak… Közeledünk. A fal helyett a folyosó azon részén korlát van, hogy a körben futó emeletekre jobban rá lehessen látni. És a barlang közepén egy henger alakú oszlop, ami több emelet magasságig fut felfelé. Hová kerültem?... kerültünk…

by **Sheena Duran** Kedd Feb. 07, 2012 10:37 pm

Természetesen nem tagadja meg jó természetét, morog, puffog és legszívesebben feltrancsírozna, de végül csak felfogja, hogy ez az egyetlen megoldás, és hiába vár napestig én ugyan ki nem dugom az orrom, hogy szitává lőjenek, ezért felkapja végül az egyik őrt és már megy is kifelé!
Persze kapjuk is az áldást rendesen, ahogy haladunk a fedezékbe igyekvő férfiak felé, de a legtöbbet felfogta a pajzsunk, a többit meg Kardfog széles teste, így én aránylag egy jó kis fedezékből lőhettem ki az óvatlanul elém kerülőket. Míg kényszer szülte társam még három fegyveressel végzett, addig nekem is sikerült négyet kilőnöm, hogy meghaltak,, vagy csak a sebeiket nyalogatták nem tudom, de nem lőttek ránk az biztos.
- Most mond, hogy nem volt jó ötlet? Ha e nélkül dugtad volna ki azt az ostoba fejed, már pelenkázhatnának is, olyan kis aranyos lennél! – vágok vissza a morgására.
Szépen haladunk, így már majdnem elérjük a folyosó végét, legalább is annak a zárt részét, de ekkor a hátunk mögül is lábdobogás hallatszik, ami újabb problémát jelent.
- Mi a penész….! - kukkantok ki Kardfog mögül, mivel az utolsó két ellenfelünk sietve hátrál előlünk, és meglátom azt a nyitott teret, középen az oszloppal. – Hol a fenében vagyunk? – kérdezem inkább csak úgy magamtól, de félhangosan. – Most már valami fedezék is kéne, mert kétfelől nem tudjuk visszaverni őket! – kiáltom oda a férfinek, miközben szaporán lövöldözök hátrafelé is, hogy megállásra kényszerítsem a bekerítésünkre törekvő őröket.

by **Victor Creed** Szer. Feb. 08, 2012 2:57 pm

Az egész barlangrendszer a fémhenger szerű hatalmas, több emeletnyi magasra felnyúló oszlopra épül. Szinte mindenhol fémborítású lemezek takarják, csak egy csíkja van, ahol függőlegesen díszíti ablaküveg. Ott fut a lift. Könnyű kitalálni, mivel a kiszabadulásunkra, egész csapatok érkeznek minden emeletről, hogy bevárják a szerkezetet – aztán az üvegen keresztül látszik, az, ahogy egyre közelebb érkezik a mi szintünkhöz. Az emeletekre egy, a levegőben függő híd vezet ki belőle, különböző helyeken, így az egész olyan, mintha csápjai lennének a központnak, ami szinte az összes ponton megragadja a barlangot. Furcsa az egész helynek a felépítése… Fémoszlopok, csövek tartanak több mindent is, míg a folyosók és a falak, a barlang kőzetéből vannak kivájva. Az egész egy szekta főhadiszállásához hasonlít. A szintek körkörösen vannak kialakítva, az oszlop felé néző részén vagy kőzetből kifaragott korlát vagy üvegfal van. Az egyetlen kijárat a lift…

Na, de nem nekem – horkantok fel megvetően. Sheena hozzászólására nem mondok semmit, csak hirtelen dobom el a testet és ugrok a még megmaradt két férfi torkának. Előrejutás megoldva… most már csak a megmaradt katonák okoznak gondot. Hátrapillantok a nőre és szó nélkül megyek oda a korláthoz. Legalább még nyolc emelet lehet alattunk és ha jól emlékszem felfelé kevesebb kell. Megtámaszkodom és a kezeim mellé ugorva egyensúlyozok.

- A lift elindult, pár másodperc és el fogják árasztani ezt a szintet – és minden további magyarázat nélkül rugaszkodom el. Karmaimat belemélyesztem a felsőbb szint oldalába, majd hamar felmászok. Ha Párduc érti mire gondolok, nem fog sokáig egyedül álldogálni. Elég ügyes hozzá, megoldja! … Cöh, de ha mégsem, akkor mind a két emeletnél felhúzom őt is. Eszemben sincs csak egy szintet feljebb menni, az túl egyszerű lenne.

Mikor már ő is fenn van, legalább nyerünk egy kis időt, hogy a liftet újra beindítsák és a csapat nagyobb része, most errefelé induljon… Majd ha észreveszik, hogy az a szint már üres – pár hullát kivéve. Kiszállás, körbenézés, visszaszállás, liftezés… ellesznek egy darabig. Beleszagolok a levegőbe, de nem érzek semmit egy kis klórszagon és Sheena illatán kívül.

- Az Inkvizíció egyik főhadiszállása – mutatok körbe unottan magyarázva. – Az egyházon kívül, már az olasz hadsereg egy részét is bevonták a buliba… - morgom és elindulok az egyik irányba… Valahol csak lennie kell egy másik kiútnak! - Meddig tervezed, hogy azt lesed mikor esem a torkodban? - kérdem éllel a hangomban.

by **Sheena Duran** Szer. Feb. 08, 2012 3:32 pm

Egy föld alatti rejtekhely! És mekkora! Több emelet volt még alattunk és több felettünk is, ahogy első pillantásra megfigyelhettem, miközben Kardfog megoldotta a maradék ellenség problémáját. Gyors helyzetfelmérés következett, ami nem töltött el nagy boldogsággal. Nagyon úgy nézett ki, hogy innen csak a liften keresztül vezet ki út, amihez ráadásul minden szinten csak egy átjáró vezetett. Most meg eléggé a felbolydult méhkas benyomását keltette az egész, hiszen a riadó már mozgósította az össze fegyveres őrt, akik most a mi szintünk fel igyekeztek. Az egy szem lift viszont egyelőre a mi malmunkra hajtotta a vizet, mert ők sem tudtak egy könnyen le, vagy feljutni hozzánk.
Ahogy láttam ezt Kardfog is felmérte elég gyorsan és a számára legrövidebb utat választotta, egy könnyed ugrással a felettünk lévő emeletre mászott.
- Látom! De, ha nem találunk másik kiutat, akkor sok munícióra lesz szükségünk, ha a lifthez akarunk jutni és még akkor is könnyen csapdába kerülhetünk. – bólintottam az éles szemű megállapításra, majd magam is követem a férfit, egy kecses ugrással. Igaz nekem nincsenek mindent átmetsző karmaim, de ruganyos és hajlékony vagyok, nem okoz problémát a távolság leküzdése.
Még egy emelettel feljebb mászik, és már éppen meg akarom kérdezni, hogy így szeretné-e elérni a plafont, mikor meglep a tájékoztatásával.
- Inkvizíció? – morranok fel hitetlenkedve. – Ilyen szintig jutottak volna? Ezek szerint szépen megerősödtek és már nyíltan rabolnak mutánsokat is a céljaikhoz. – villan meg a szemem dühösen. – Vajon mire készülnek és mit akartak, akarnak tőlünk? – nézek a lift körül rohangáló alakokra. – Amíg ki nem jutottunk! Egyáltalán nem bízom benned! Tudom, hogy simán odadobnál nekik, ha ezzel megmenthetnéd a bőrödet! – világosítom fel cseppet sem jókedvűen, mert még nagyobb csapdában érzem magam mint eddig.
Nagyon nehéz lesz innen a kijutás, még ha ezt Kardfog barátom nem is érzi egyelőre, csak rendületlenül tört előre.

by **Victor Creed** Csüt. Feb. 09, 2012 9:27 pm

- Nagyon jól látod – mosolygok rá a vállam felett. – Még a megölésedet is átadnám nekik … Pedig hidd el, sok mindent tartogatok a számodra – villan meg a tekintetem, aztán ismét előre fordulok. Gyors tempót diktálok, de úgy hiszem az ellenségem sem akar sokáig itt maradni. Egyre elégedettebb vagyok, ahogy növekszik az erőm, hiszen pár perc és ismét a régi leszek… Megtorpanok, mikor a folyosó oldalán egy átjárónak nevezett kis „résből” hangok szűrődnek ki. Beleszagolok a levegőbe és a lehető leghalkabban közelítem meg a barlangba ásott „gödröt”… no, jó – szobát. Összesen négy fegyveres igyekszik összeszedni magát és a raktárféleségből felvenni a fegyvereket és az öltözetet. Magukban sziszegnek, pereg a nyelvük. Csak nem bosszúsak vagyunk? Lehagytak a többiek? Kettő álmosan pislog párat, a harmadik ásít egyet. Elmosolyodom és miközben éles szemmel figyelem őket, játékosan megkarcolom a falat… Szóval a váltást is mozgósították. Aztán eltűnik a boldogságom, mert megszólal a fülsértő riasztó. Felsóhajtok és bosszúsan morgok egyet. Most komolyan… ez is kell?

Ismét a kijutással kell foglalkoznom, ezért elvetem a lassú gyilkolás lehetőségét. Pedig a bosszúszomjam az emberek iránt, most igazán megnőtt. Egy pillanatra Párducra lesek. Nem kérdezek vagy mondok semmit… Ha elég okos, úgyis megérti. A szobában pár pad van, mögötte pedig egy raktárhoz híven – fegyverek. De nem is ezek keltik fel az érdeklődésemet.

Hanem az a lényegtelen, aprócska kis fémrács, ami mögül friss levegő szökik be a helyiségbe… De hogy én beférek-e… Nehezen hiszem. Ám, talán Sheena tudna kezdeni vele valamit. Ártatlanul és egyben szadistán mosolygok a nőre, aztán bevetem magamat a szobába és gyors takarítást végzek.

by **Sheena Duran** Pént. Feb. 10, 2012 9:49 am

Kardfog válasza nem okozott csalódást, hiszen azzal, hogy per pillanat, a helyzet miatt összefogtunk, még nem jelenti azt, hogy puszi pajtások lettünk.
Aztán, ahogy a férfi hirtelen megtorpan és is hallom a hangokat, melyek az egyik oldalsó helyiségből szűrődnek ki. Négy férfi cseverészik, ha nem csal a fülem, és elég bosszúsnak hangzanak. Mondjuk eddig sem ütöttünk nagy zajt, de innen még óvatosabbá válnak a lépéseink, szinte hangtalanul érjük el a szobát. Kardfog megy elől, így ő les be először, és elégedett mosolyából nem sok jót jósolok a bennlévőknek, de mielőtt bármit is léphetnénk beindítják a riasztókat és én legszívesebben a fülemre tapasztanám a kezem, hiszen kihegyezett hallásomba szinte belevág a fülsértő hang.
Nem tetszik, ahogy kelletlen társam rám pillant, nem tudom, hogy ez most nekem szól és valamit ellenem forgat a fejében, vagy a szobában lévő férfiaknak, de nem tetszik egyik fajtája sem.
Mikor berobban a helyiségbe már én is az ajtónál állok és bepillantva undorodva húzom el a szám.
~ Most tényleg! Szükség van ilyen mészárszékre? Egyszerű gyilkolászás már nem is elég neki? Vagy csak nekem produkálja magát, hogy demonstrálja mit tenne velem, ha módja lenne rá? ~
Minden esetre hamar csend lesz és már én is látom, hogy ez egy fegyverszoba. Először azt gondolom, hogy Kardfogat csak az ölési vágy hajtotta be ide, de aztán meglátom a rácsot és megérzem a frissen áramló levegőt és némi elismerés is vegyül a z utálatba.
- Rendben nagyfiú! Gondolom ez keltette fel az érdeklődésedet, de azért nem kellett volna ekkora vérfürdőt rendezni! Most nézd meg, minden tocsog a trutyiban, még te is! Így nem lesz nehéz követni minket, olyan nyomokat hagyunk magunk után, hogy egy óvodás is követni tudna! – morgok rá, hogy ne szálljon el magától. – És most mi a terved? Feltételezem a szellőzőn akarsz kijutni, de ahogy elnézem ez a cső nem a te méreted? Én ég simán beleférek, de te? Kicsit fogyóznod kéne, nem gondolod?
Miután kicsit köszörültem rajta a nyelvem, élvezve, hogy vörösödik a feje, hiszen nem ugorhatott nekem, na meg a puska is még nálam volt, közelebb mentem a szellőzőhöz és leakasztottam a rácsot, hogy bekukucskáljak a lyukba. Mint várható volt, alig pár méter után már el is kanyarodott, így sokat nem láttam belőle.
- Ha nincs ellenedre, azért én körülnéznék, hátha találok valami olyan járatot, ahol már te melák tested is befér! Na meg, hogy feltérképezzem, egyáltalán vezet-e ez a cső valahova.
Meg sem várva a választ, és ha Kardfog nem akadályoz meg benne (ha meg akarna akadályozni, ráfogom a fegyvert addig), a puskát szorosan a hátamra vetve, bemászom a csőbe és megindulok előre az most még egyenes, de fokozatosan egyre lejtősebb csőben.
Kis idő múlva szélesebb csőre bukkanok, ami valószínűleg a főcsatorna, ezért próbálok ebben maradni, elkerülve, hogy belebonyolódjak a szellőző útvesztőjébe. Hiába jövök rá, hogy ez az út sajnos nem felfelé, a tető és a szabadság felé visz, hanem ellenkező irányba, megfordulni lehetetlen lenne a csőben és ráadásul egyre meredekebb is, így csak egy út vezet csal, mégpedig előre…..és lefelé. Néha teljesen függőleges szakaszok nehezítik az utamat, amihez a karmaimat is be kell vetni, de fél óra megfeszített mászás után a cső egy dübörgő ventilátorban végződik, aminek hangja már egy ideje végigkísért. Még jó, hogy találtam előtte egy ráccsal fedett nyalást, amin kilesve, egy hatalmas, gépekkel telezsúfolt helységet láthattam, de élőlényt egy darabot sem. Ezért a rácsot kirúgva lehuppantam a földre és egy darabig mozdulatlanul vártam, hogy észrevett-e valaki, de a gépek zúgásán kívül semmit nem hallottam. Felegyenesedtem. Itt az ideje körülnézni.

by **Victor Creed** Pént. Feb. 10, 2012 3:09 pm

Magamhoz képest egész gyorsan végzek a férfiakkal. Tüdődarab kiszedése itt, gerincropogtatás ott, egy csavar, egy harapás, pár mély vágás és már vége is… Túl hamar. Mégis, eléggé nagy mámorral önt el a teljesen vörös, vértől csöpögő kezem, hogy ne essek neki Párducnak. Pedig olyan szívesen megtenném! Idegesítő egy nőstény. De most az egyszer, kivételt teszek és csak gúnyosan mosolygok rá, miközben a kezemet a számhoz emelem. Lassan húzom végig a nyelvemet, hogy elég időm legyen szórakozni az arckifejezésén. Ez a vér is ugyanolyan, mint a többi – fémes ízű és még meleg, piros folyadék. Aztán muszáj ismét kissé lenyugodnom és a vadállatot hátrébb szorítanom, hogy válaszolni tudjak.

- Az óvodásokat, majd elintézem én – morgom rá kivillantva véres fogaimat. – Te pedig legyél jó kiscica és indíts befelé! Biztos vezet valahova… - nem mondok többet, csak kissé remegő kezekkel nézem, ahogy leszedi a rácsokat. Olyan jó helyzetben van; egy lépés előre, karokat kinyújtani és egy határozott mozdulattal oldalra fordítani a fejét… De abban hol az izgalom? A mondandójára csak hümmögök egyet, nem akarom elárulni magamat semmivel…

De mikor már a csőben kúszik, elvigyorodom. Tökéletesen bekapta a csalit. Magnus nem tudott sokat, de azt a keveset is megosztotta velem az utazásom előtt. Vegyük például a szellőzőrendszert: hatalmas, bonyolult és mivel már több mutáns is ezen keresztül szökött meg, a hibájukból tanulva háromszor végigvezették az egész épületben, mielőtt a felszínre jutott volna. És az eredeti cső, egy nagyon őrzött helyen kellett, hogy legyen – biztos nem az, amiben most Párduc utazik. Legalább ezzel is lefoglalom egy időre, amíg tovább kutatok. Nem fog örülni, mikor megtudja, hogy átvertem… És ez nagyon jó érzés.

Kimegyek a szobából és felszabadultabban kutatok tovább, mivel végre eltűnt a hátamra szegeződő szempár és a fegyver. Abban igaza van, hogy a vér mutatja azt, ahol már jártam, de ez a fenti rész teljesen kihalt. Legalábbis eddig annak tűnik… Kamerát nem látok, ember sem. Leguggolok és hogy gyorsabban haladjak, négykézláb futva járom be a folyosót. Magabiztos vagyok… Örülök… és mélyen belül dühöngök. Most, hogy kiszállt belőlem minden szérum, pusztítani akarok. Csontot törni, vért folyatni, rettegést látni.

A folyosó hirtelen szélesedik ki és egy újabb szobát látok meg, ahol mindenféle karok, irányítópultok vannak felszerelve a falra. Előttük egyetlen egy ember, a fülén lévő fejhallgatótól nem hallja azt, ahogy lefékezem és mögé megyek. Sietve magyaráz, már-már kiabál, egészen addig, amíg az egyik kijelzőn meg nem lát engem. Elnémul én pedig mosolyogva fordítom magam felé a székkel együtt.

- De tu puta madre! – üvölti felém és a kezében szorongatott pisztollyal megcélozza a gyomromat. – Vete a la mierda! Monstruo! – ordít és az összes töltényt belém ereszti. A váratlan támadástól összegörnyedek és hátrálok kissé. Eltelik egy másodperc, aztán a kiürült fegyverrel fejen dob. Idegesen morranok fel és felegyenesedek. A vérben forgó szemeimbe néz. A füléhez kap és mikor látja, hogy a pisztoly nem használ, még valamit üzen a vonal másik végére, aztán felugrik egy felakasztott puska irányába. Ideje tenni valamit… Utána vetem magamat, a vállát kiugrasztom, miközben megfordulok vele és a szoba másik végéhez vágom. Felnyög és ívbe feszül a háta a fájdalomtól. Felemelem a földről és ráüvöltök.

- Beszélsz a nyelvemen? – kérdem. Nem válaszol – megrázom és az oldalába fúrom a karmaimat. Felkiált, aztán összeszorítja a száját. Utálkozva húzom fel az orromat. – Ha nem beszélsz, akkor jó lassan fogok veled végezni! Kitépem a hajadat a bőrödből, kikaparom a szemeidet, aztán… - tekintetében olyan aggodalom jelenik meg, amiből tudom, hogy érti, amit mondok. Várok, hátha mégis meggondolja magát, de nem tesz semmit… - Hát legyen… - a még mindig az oldalában lévő karmaimat elindítom a mellkasa felé a másik kezemmel pedig elkezdem kihúzni a helyéről a sérült karját. A kíntól kidülled a szeme, de a szenvedéstől nem jön ki hang a torkán… vagyis, kell egy kis idő a sikításainak, hogy előtörjenek.

- Beszél, beszél! – kiáltja sietve, mire elégedetten elmosolyodom.

- Na, tudsz, te ha akarsz! – kihúzom a karmaimat és enyhébb lesz a szorításom. – Hogy lehet kijutni?... – értetlenkedve néz rám. – Kijárat! Hol van?!

- Lift!...

- Ne nézz hülyének! – hajolok közelebb vicsorogva. – A többieket már riasztottad, két perc és itt lesznek! – újra megrázom kissé és fenyegetően folytatom. – Másik kijárat!

- Én… én, nem tudni… - nyel egyet, de mikor kezeimet az arcához érintem, megered a nyelve. – Helikopter, lent! Indítasz, jó madár! Gyors menekül!... Titkos fal mögött!... Kérem… feleségem, gyerek… Kicsi... - kicsordul egy könnycsepp a szeméből és a szája megremeg, Elfintorodom.

- Korcs… - Suttogom, mikor elvágom a torkát… a hulla tompán puffan a földön. Sietek. Hallom a liftet, a dobbanó lépteket és kifutok a szobából. Pár ugrás után, megragadom a korlátot és lejjebb lendítem magamat egy szinttel. Már csak meg kell keresni azt a helikoptert. A végén még kiderül, hogy nem hiába küldtem le Sheena-t. A francba…

Ügetésbe váltok, mikor pár golyó elsüvít mellettem. Nagyon hamar el kell innen tűnni.

by **Sheena Duran** Pént. Feb. 10, 2012 10:01 pm

A hely ahová érkeztem, valami központi gépteremféle lehetett, ami a bázis áram és levegőellátását is biztosította. Távolabbról hallottam valamiféle neszezést, ami azért arra utalt, hogy vannak idelent emberek, így nem árt óvatosnak lennem.
Csendben óvakodtam a csövek és berendezések között előre, a kezemen kieresztve a karmaimat, mert a fegyverrel nem akartam zajt kelteni, ha esetleg támadnom kellene, de egyelőre nem volt rá szükség.
Aztán egy nyitottabb tér nyílt meg előttem, ahol félkörben voltak elhelyezve a vezérlőkonzolok, mint egy erőműben, és ahol három….nem, várjunk csak négy ember dolgozott, hiszen az egyik most tűnt fel a központi csőben lévő lift felől, ahol további két fegyveres és rádióval ellátott őr ácsorgott. Gondolom a riadó miatt mindenhol megszigorították az ellenőrzéseket, így nehéz lett volna észrevétlen a felvonó közelébe eljutni, de ha az még sikerült is volna, feljebb jutni vele is kész öngyilkosságnak tűnt. Valami mást kell kitalálni! Biztos van másik kijárat valahol, hiszen ezt a sok mindent: gépeket, berendezéseket is ide kellett hurcolni és azt nem a liften keresztül hordták le az tuti.
Hallottam az őrök jelentését, mikor be kellett szólniuk rádión, és éreztem a pultnál ülő férfiak feszültségét, hallva, hogy még mindig nincsenek meg a szökött mutánsok, vagyis mi.
Aztán felkeltette valami a figyelmemet, hiszen az egyik pultnál ülő alak, akinek fejhallgató volt a fülén, olyat mondott, ami egy ilyen létesítményben nem szokványos, legalábbis én nem számítottam rá: engedélyezte a leszállást! De mi szállhat le egy több szintnyi mély létesítményben? Ezért nagyon hegyeztem a fülem az egyik méretes kapcsolószekrény mögött elbújva. Aztán az egyik szemben lévő sziklafal félrecsúszott és kilépett belőle három férfi, az egyik valamilyen egyenruhát viselt, de nem katonait, vagy legalábbis én nem ismertem fel, és még két öltönyös fickó, de nem ez volt az érdekes, hanem, hogy a pár pillanatig nyitott ajtón belátva egy gyönyörűséges járművet pillantottam meg, ami mindjárt más megvilágításba helyezte a kijutásomat erről a helyről: egy helikoptert!
~ Hát ezt nem hiszem el! Ilyen szerencsém nem lehet, hogy pont az orrom előtt van a szabadulásom kulcsa! Remélem Kardfog meg jól megszívatja odafenn, én ugyan nem töröm magam, hogy kivigyem innen. ~
Na, már csak azt kellett kitalálni, hogyan fogok eljutni a masináig, ugyanis csak két fegyveres őr és négy alkalmazott volt köztem és a szabadulás között.
Természetesen először a két silbakot kellett hatástalanítani, a pultnál ülő férfiak nem hiszem, hogy ezek után gondot okoznának, még ha riadóztatnak is, addigra én már repülök.
Visszafelé kezdtem osonni, hogy a gépek és csövek takarásában a liftet rejtő henger mögé kerüljek.
Hátamat a falának vetve, végighúztam a körmöm a fémen, éles kaparászó zajt hallatva, ezzel reméltem magamhoz csalni legalább az egyiket. Jól számítottam, az egyikőrnek már hallottam is közeledő halk lépteit. Mikor kilépett a takarásból egyenest a torkára csaptam kézéllel, összetörve a gégéjét, így kiabálni már nem tudott, majd a saját fegyverével ütöttem le. Most megkerülve az oszlopot surrantam a másik őr háta mögé, mielőtt oda értem négykézlábra ereszkedtem és az egyre a társa után nézelődő férfinek kirántottam a lábát, majd a karmommal átmetszettem a torkát egy sima mozdulattal. Aztán a rémülten felém forduló négy férfire szegeztem az egyik őr géppisztolyát.
- Ha csendben maradnak és teszik, amit mondok, akkor még megúszhatják, ha nem, akkor sajnos magukra is ez vár. – mosolyogtam hidegen és az őrre mutattam.
Tudtam, hogy nem hagyhatom magam mögött őket, így, ezért felsorakoztattam őket a fal mellett, majd szép kényelmesen egyenként leütöttem őket. Ha, majd magukhoz térnek pár óra múlva alapos fejfájásban lesz részük. Nem akartam megölni őket, ők nem katonák voltak,
Most már szabad volt az út a madárkához! Berobogtam az ajtón, és hála Istennek a parkoló helyen nem volt senki, így már nem kellett tovább vesztegetni az időt. A fegyvert a vállamra akasztottam a másik mellé, amiben a szérum volt, majd bepattantam a gépbe és elindítottam a rotorokat. Mennyei zene volt a fülemnek.
~ Viszlát Kardfog! Remélem sosem látlak viszont! ~

by **Victor Creed** Szomb. Feb. 11, 2012 4:02 pm

Az ujjamat a számba kapom és gyorsan elkezdem szívni, majd kiköpök. Csak karcolt, de az is elég lehet, hogy ismét elkezdessem az egészet elölről. Ingerülten ugrok rá a férfira és a társaihoz hasonlóan őt is hamar kivégzem. A seb még egy másodpercig sincs az ujjamon, máris ép bőr keletkezik rajta. Ezek után csak remélni tudom, hogy nem került a szervezetembe elég szérum. Újból emeletet váltok és futok tovább a folyosón. Az összes csak körbe-körbe vezet, ami nagyon nem jó. Könnyedén ugrok lejjebb vagy feljebb, de egy idő után bekerítenek. Tudom jól… szorul a hurok és ez nagyon nem tetszik. Minél jobban fenyegetnek, annál kegyetlenebbül ellenkezem. Beleszagolok a levegőbe, hallgatózok, de semmi! Hol lehet Sheena?

Emeletváltás - egy felém futó fegyveres torkára harapva átlendítem a korláton. Hangja még egy pár másodpercig vibrál a levegőben (pedig erősen lyukasztottam szét a légcsövét), aztán egy nagy csattanás kíséretében elhal. Ismét ugrok és a felső szinten továbbügetek, aztán idegesen felmorranva betérek egy folyosóra. Ez így nem mehet tovább! Bár nem nézhetem meg az összes szobát és cellát, hogy melyik kellene nekem, de ha csak néhányat ellenőrzök már az is jó. Sietve mérem fel a terepet és már ugranék is ki, hogy ne tudjanak sarokba szorítani, mikor az egyik falon túlról furcsa hangokat hallok. Közelebb megyek és a friss levegőn kívül, egy hatalmas gép zúgását is megérzem. Mivel nem veszíthetek semmit, a falba ütök. Túl könnyedén esik darabokra és az is furcsa, hogy a kezem a levegőt markolja. Meglepődök és újra ütök. Egy titkos fal! Szóval ez az! Gyorsítok az ütéseken és a vágásokon, egészen addig, míg egy méretes lyuk nem keletkezik. A napfény beszökik, a kürtő széles és ott fenn vár a szabadság. Kihajolok és egy felfelé közeledő helikoptert veszek észre. És, mintha…

- Sheena… - suttogom rosszallóan és elvigyorodom. Csak nem nélkülem akarunk olajra lépni? Megfeszült izmokkal várom, hogy az én magasságomba érkezzen. Mikor ez megtörténik nagy távot repülök a levegőben és már kérdéses, hogy a helikoptert elérem-e. Kezeimet magam elé nyújtom, hogy ha nem a belsejébe érkezem, legalább az aljában meg tudjak kapaszkodni… Így vagy úgy – nem lesz meg a lány öröme. Nem lehet engem olyan könnyen lerázni, mint azt hiszi.

by **Sheena Duran** Szomb. Feb. 11, 2012 5:09 pm

A rotorok felpörögtek és elkezdték magasba emelni a gépet. Nagyon kellett koncentrálnom, hiszen nem vagyok gyakorlott pilóta, legalább is Szellem banki mentőakciója előtt, már jó pár éve nem vezettem helikoptert, hiába képeztek ki rá. Most meg ez a szűk hely nem igazán kedvezett a próbálkozásaimnak. Egy rossz mozdulat és felkenődök a kürtő valamelyik oldalára, ami nem egy fényes kilátás. Mindezen oknál fogva a fejhallgatót jó messzire hajítottm, hogy ne kelljen a vonal másik végén ülő olasz baromi idegesítő karatyolását hallgatni, hiszen úgy sem értettem belőle egy szót sem, meg aztán, ha értettem volna is, akkor sem hatott volna meg a leszállási felszólítása, mert gondolom ezt üvöltötte: Immediatamente scendere! Immediatamente scendere! (Azonnal leszállni!)
Lassan haladok felfelé, folyamatosan korrigálva a pedálokkal és a botkormánnyal, hogy egyenesben tudjam tartani, ráadásul a felfelé áramló légáramlatok is nehezítik a dolgomat, így a szélesre nyitott ajtókon keresztül egyfolytában lefelé nézek, vagy az oldalfalakat figyelem, hogy mennyire vagyok közel hozzájuk. Erősen ver a veríték az erőfeszítéstől, mintha a kezemmel kéne felhúznom a gépet a kürtő tetejéig, szabályosan így érzem.
Aztán hirtelen nagyot billen a gép és én alig győzöm kapkodva újból egyenesbe hozni, hiszen hajszál híján az egyik falnak csapódtak a rotorok.
~ A fene ebbe a turbolenciába! A végén a szabadulás előtti percekben dobom fel a talpam! ~ törlöm meg izzadt homlokom a kézfejemmel, mikor mozdulat közben dermedek meg, hiszen ismerős szag csapja meg az orromat.

by Ajánlott tartalom