Vatikánváros

~ Kardfog! Hát ez meg, hogy a jóistenbe került ide! Röntgenszemei vannak és a sziklán is áttudja verekedni magát? Akkor meg minek neki a helikopter? ~
- Azt hittem már meggebedtél! – morogtam a fogam között, a gépre koncentrálva közben. – Nem is értem azt a tehetetlen bandát, mi a fenét csináltak eddig, hogy nem lyukasztgatták ki a fene nagy pofádat a szérumukkal!
Nem tetszett, hogy mögöttem áll, habár, ha csak nem ment el az a maradék esze, akkor nem fog addig egy ujjal sem hozzám nyúlni, míg le nem szállunk, hiszen akkor ő sem menekülhet. Még, ha túl is élné a zuhanást, akkor is telepumpálnák a szérummal és akkor itt rohadhatna meg a föld alatt.
- Mire várok? Te csak ne utasítgass itt engem, vagy át akarod venni a kormányt? – fordulok meg elengedve a botkormányt és nézek rá villámló szemekkel. – Tessék csak nyugodtan.
Persze a gép azonnal billegni kezdett és Kardfognak is csak az volt a szerencséje, hogy erősen beleeresztette a karmait az ülésbe, különben még ki is zuhant volna. Na, azért én sem akartam lepottyanni, ezért szép nyugiba, de újból a kezembe vettem az irányítást, és emelkedni kezdtünk, főleg mikor meghallottam a lövedékek hangját, amik a gépnek csapódtak.
~ Még az hiányzik, hogy kilyukasszák a benzintankot, akkor hamar kijutunk innen, csak darabokban! ~
Pár perc után, ár a golyók sem értek el és végre kiszabadultunk a kürtőből is, így megkönnyebbülve dőltem hátra és néztem körül, hogy merre is kéne az irányt venni. Valami hegy belsejében volt kialakítva a bázis, így igyekeztem valami távolabbi, forgalmasabb terület felé igyekezni, hogy ott leszállva könnyebben tudjunk felszívódni és eltűnni az üldözők szeme elől. Aztán még itt volt Kardfog is! Tőle is meg kell szabadulnom!

Már kiszemeltem a helyet, ahová a gépet le szeretném tenni. Ez a várostól jó pár száz méterre lévő szabad terület, ahol még feltűnés mentesen tudunk landolni, de kellően hamar a városba is lehet érni. Így elkerülhetjük a feltűnést. Persze tisztában vagyok vele, hogy a mögöttem a fogait csikorgató Kardfog ugrásra készen várja a lehetőséget, hogy nekem essen, és erre a leszállás lesz a legalkalmasabb pillanat, de sajnos én nem vagyok jóformán halhatatlan, mint ős, így muszáj épségben letenni a madárkát.
De azért nem annyira, hogy ne legyen döcögős a vége. Jó pár méterről csapom oda a talajhoz a gép talpát, hogy a férfi legalább egy pár másodpercre elveszítse az egyensúlyát hiszen áll, én viszont be vagyok kötve, és talán ennyit idő elég lesz, hogy kiugorjak és ráfogjam a szérumos puskát, ha nem sikerül, akkor is megpróbálok kikeveredni a helikopterből, mert a szűk hely és, hogy a hátam mögött van, mind neki kedvez.
Hát ember tervez Isten végez tartja a közmondás és ez most be is jön, hiszen mielőtt lecsapnám a gépet, már érzem, hogy a puska lecsúszik a vállamról és egy reccsenés kíséretében kirepül az ajtón, már csak abban reménykedek, hogy a rázkódás és kemény landolás után, én leszek a gyorsabb és megpattanhatok.
A rotorok még forognak mikor én már ugrom is és átbújva a gép hasa alatt a hátsó rotorok felé futok, ahol a puska landolt, hátha ki tudom venni még belőle a szérumot, mielőtt Kardfog utolér.

Nincs sok időm! Éppen csak ki tudom kapni a szérumot tartalmazó injekciós tűt a puskából, már a nyakamon is van. Látom a felém lendülő testét, hallom dühös morgását, és azonnal felé döfök, remélve, hogy valahol csak sikerül eltalálnom.
Ismerem már az erejét és karmai, fogai hatékonyságát, így a kotyvalék nélkül nem sok esélyem van vele szemben.
Még sem vagyok elég gyors! Még jóformán a levegőben úszva megragadja mindkét kezemet, majd a védekezésként ösztönösen magam elé emelt karomon nagyot ránt maga felé, amitől elveszítem az egyensúlyom és ….és a szúrást eltéríti villámgyorsan mozduló másik keze, mely megfoszt az egyetlen hatásos védekező eszközömtől és dühödten morzsolja szét a keze között.
Fájdalmasan és magamra mérgesen felszisszenek. Nem lehet ilyen könnyű dolga! Tudom, hogy kell lennie még a fecskendőkből, ezért van még remény, ha valahogy tudok annyi időt nyerni, hogy megkeressem. Muszáj felvennem vele a harcot és kitartani valahogy, hiszen hiába futnék el előle, azzal semmit nem érnék el. Legalább annyira kell lelassítanom, hogy kilométerekre keveredjek el tőle, akkor talán elmondhatom hogy leráztam…..egyelőre.
De, most ez még a jövő zenéje, hiszen szérum sehol, viszont Kardfog itt liheg a fülembe, miután csuklómat vasbilincsként szorító keze ismét hatalmas rántott rajtam és én háttal nekikoccanva a testének, estem fogságba, ahogy jóformán átölelve engem leszorított mindkét kezemet.
Lehajtott fejjel, szapora légvétellel, a megadás jeleit sugároztam felé, majd egy hirtelen mozdulattal csaptam hátra a fejem erősen remélve, hogy már nem lesz ideje ilyen közelről elkapnia a sajátját és sikerül orrba találnom, ami eléggé fájdalmas lesz ahhoz, hogy lazuljon a szorítás, ekkor jön a következő a férfiak ellen mindig beváló hátra és felfelé rúgás, ami találat esetén tovább fokozhatja kínjait. Ha elenged, akkor megfordulva felrántott térdemre rántom a fejét, majd igyekszem kisöpörni a lábait. Talán ennyi sérülés eléggé lelassítja, hogy legyen időm keresgélni, hiszen a tűk nem lehetnek messze.

A támadásaim igazán sikeresnek bizonyultak, minden úgy ment, ahogy azt előre elterveztem és ez most biztosított egy kis időt nekem. Gyorsan körbekémleltem, hogy merre lehetnek az üvegcsék, hiszen nem szóródhattak messzire és csak imádkozhatom, hogy egyben is legyenek. Igen, mintha ott a fűben megcsillant volna valami, talán azok lesznek azok, vagy legalább egy. Rohanni kezdek, hiszen tudom, hogy nem sok időm van, Kardfog rekord sebességgel regenerálódik és a férfiasságán esett csorba általában nem tetszik a hímeknek, ezért várható, hogy még idegesebb lesz, ha magához tér.
Már csak két méterre lehetek a földön heverő szérumtól, mikor megérzem magam mögött a férfit és azonnal ugrok egyet, számítva, hogy, mint általában először lábra megy. Hallom is az elsuhanó karjának halk szisszenését, de nem igazán örülhetek a dolognak, mert a következő pillanatban a géppisztoly szíja megfeszül a mellkasomon, és mintha valami rugó rántana vissza, hátralendülök, szaltózva egyet a levegőben. Keményen fogok talajt, de már gördülnék is tovább számítva a támadásra, de a hasamba mélyedő karmok kínja és a kiszoruló levegő maradásra bírnak.
Még hallom kedves szavait a képembe morogni mielőtt a fogait is belém mélyeszti, pont oda, ahol az első találkozásunk során is megsebesített. Felsikoltok a fájdalomtól és minden erőmmel próbálom levetni magamról.
A fecskendő oly annyira reményt keltő közelségben van, és mégis szinte most elérhetetlennek tűnik
- Pedig még oly sok ötletem van a kergetőzésre, miért rontanád el a játékot. – nyöszörgöm fájdalmas grimasszal az arcomon, miközben ráharapok a fülére, hogy elengedje végre a vállam. A hátam iszonyúan fáj, hiszen a puska ráadásul alám szorult, de, ha egy kicsit is arrébb tudnék araszolni, akkor elérném és a csövet a hasa irányába fordítva beleereszthetném a tárat. Csak ez az iszonyú fájdalom ne lenne a gyomromban! Kissé öklendezni kezdek.

Nem tudom a fájdalmat milyen szintig lehet fokozni, pedig a kiképzésem alatt is volt benne részem, de amit Kardfog művel, az a lassú halál magasiskolája.
Harapásom, mely majdnem leszakítja a fülét, pont az ellenkező hatást éri el, mint amit szeretnék, mert ahelyett, hogy elengedne, még mélyebben mélyeszti bele fogait a vállamba, és azt hiszem, hogy a következő pillanatban elroppantja a kulcscsontomat. Mondhatnám, hogy kibírhatatlan a fájdalom, de hazudnék, hiszen még mindig magamnál vagyok és hörögve kínlódom végig, ahogy a hajamba markolva feszíti hátra a fejem és a hasamba mélyedő karmait még meg is forgatja bennem. Meg vagyok győződve róla, hogy mindjárt felnyitja a hasfalamat és kitépi a beleimet, de akkor sem kapja meg azt az élvezetet, hogy félelmet és rettegést lásson a szememben. Keményen ráharapok a nyelvemre, hogy még egy sikítás véletlenül se szaladjon ki rajta, így csak egy tompa nyögés a jutalma ennek az állatnak.
Úgy látszik azonban szavaim felcsigázták szadista érdeklődését, mert a játék szóra felcsillantak a vérem illatától csillogó szemei és egy durva mozdulattal foszt meg trikóm mell alatti részétől, majd mancsai lejjebb csúsznak és a combomra siklanak. Már-már azt hiszem valami perverz gondolata támadt, mikor karmai belemélyednek a húsomba és így emel fel a földről. Belesápadok a kínba és a szám sarkán már vér folyik ki, ahogy ismét a nyelvembe mélyesztem a fogaim, de ez a mozdulat arra is lehetőséget ad, hogy a fájdalom fátylán keresztül jutva, előrébb húzzam a puska csövét és csak reménykedve, hogy jófelé célzok, meghúzva a ravaszt beleengedem az egész rohadt tárat a testébe. Nagyon remélem, hogy akármennyire is regenerálja magát a fájdalom neki is osztályrészéül jut.
Ha ezek után le tudom rúgni magamról, megpróbálok valahogy négykézláb a szérum felé araszolni. A fájdalom könnyein keresztül látom, ahogy közeledem és, ha sikerül rámarkolok a tűre és magamhoz húzom. Ha ismét rám mászik Kardfog, hogy tovább játszadozzon, már lesz mivel védekezni és kellemetlen meglepetésben lesz része.

Még időben rejtem el a tűt, mert már hallom is a súlyos lépteit magma mögött. Igazán nem sok időt hagyott a cselekvésre, a golyók nem lassították le elég ideig, így szerencsém volt, hogy eljutottam idáig. Most sem tagadja meg önmagát, hogy tovább gyötörjön, lába a mellkasomba robban és vagy fél métert csúszva tőle az oldalamra fordít. Kissé összébb húzódzkodom a fájdalomtól, de Kardfog már mellettem is áll, aztán kissé fáradtan, vagy talán fájdalmasan (?) lerogy mellém. A mozdulat amivel viszont megragadja a torkomat, már nem tükröz gyengeséget. Határozottan kényszerít hanyatt és csapja hátra a fejem, ami keményen ütközik a kemény földdel, kisebb szupernova robbanást idézve a szemem elé. Ez volt a perc, amikor már az ölés vágya lobogott a szemébe, elfeledkezve minden óvatosságról, csak a tehetetlen és legyengült prédát látta bennem, így ezt kihasználva, egy gyors mozdulattal döftem a tűt az oldalába. Nem tudtam, hogy milyen gyorsan hat a szer, hiszen mikor a cellában találkoztam vele, akkor már több adag is benne volt, de reméltem, hogy gyorsan, mert a végső csapásra emelt karmok, nem sok jóval biztattak.
Szerencsém volt! Óriási szerencsém! Lehet, hogy sikerült valami nagyobb érbe juttatni a szérumot, így szinte azonnal megérezte a hatását. Elengedett, majd a kezemet lesöpörve az injekciós tűről, kitépte azt magából, de már későn.
Láttam a felismerést a szemében, aztán a légzése zaklatottá vált és megjelentek az első izzadtságcseppek a homlokán. Megkönnyebbülve felnyögtem és felé köptem a számban összegyűlő vért.
- Remélem élvezed a játékot Cicus! – hörögtem felé, és óvatosan arrébb kúsztam, majd a kezemet felszakított hasfalamra téve, remegve négykézlábra küzdöttem magam.
Kicsit meg kellett állnom, hogy erőt gyűjtsek, szédültem és émelyegtem, de nem hagyhattam időt neki, hogy úrrá legyen a szeren! Meg kellett keresnem a többit is, legalább még kettőnek, vagy háromnak lennie kell még!
Összeszűkült szemekkel néztem körbe, aztán felkecmeregtem, közben folyamatosan szemmel tartva a földön ücsörgő, erőtlen férfit. Pár méterre megláttam a szétszóródott üvegcséket. Lassan, botladozva indultam meg feléjük. Felszedegettem a két épen maradt tartályt, a harmadik sajnos összetörve hevert ott. Micsoda pocsékolás! Majd a rám meredő Kardfog felé igyekeztem, hideg mosollyal az arcomon.
- És remélem a folytatás is az ínyedre lesz! Vedd úgy mintha drogoznál, tiszta élvezet, hisz szereted a kínt! Most megtapasztalhatod, milyen amikor kapod és nem adod. – kerültem a háta mögé, hogy ne érjenek el a karmai, és szépen egyenként bele döftem őket, ha nyugton maradt. - Talán még az inkvizíciós haverjaid is ideérnek mire kimegy a hatása. Majd üdvözöld őket a nevemben. – köhögtem egy kis vért fel.
Aztán hátra sem nézve, pokoli lassan, de elindultam az épületek és a civilizáció felé

//Én is nagyon köszönöm – igazán klassz és élvezetes volt //