Konyha

A célszemély erejét hallva kissé elbizonytalanodtam. Természetesen nem abban kételkedtem, hogy le tudom-e őt győzni, hanem abban, hogy feltétlenül el kell- pusztítani. Ekkora erő nagy hasznunkra volna.
- Egészen biztos vagy benne, hogy nem tudnánk átállítani a mi oldalunkra?
Kedves mosolyt villantottam rá válaszul.
- Amennyiben nem árulod el a Testvériséget és nem követsz el semmilyen szarvashibát, nem fogok ártani neked, ez természetes.
Amint megláttam a képességét, nagy önfegyelemre volt szükségem, hogy ne nevessem el magam. Nos, ez... Igen. Végső soron kémkedésre igen hasznos.
- Nincs kizárva, hogy megbízlak majd néhány kényesebb üggyel. El is tudsz így szállítani valamit? Ha sikerül szereznünk valamilyen lehallgató-.készüléket, és be is juttatjuk, tudhatnánk, min dolgozik éppen a rendőrfőnök. Egy ideje hallgat, és bevallom, ez aggaszt kissé. Bár volna egy telepatánk vagy látnokunk... De hát nincs, úgyhogy kénytelen vagyunk az ilyen emberi módszerekkel boldogulni.
Amikor indulásra szólított fel, meglepődtem.
- Micsoda? Máris? Nos, rendben... Csak hozom a fegyverem. Sokan alábecsülik egy jó pisztoly erejét, de én nem tartozom közéjük.

-Őt? - csóváltam a fejemet. - Egészen biztos, igen. Nem hogy a mi oldalunkra, de bármelyik oldalra nehezen állítható, sőt megkockáztatom, hogy nem is lehet. Annyira nagyra van magával, hogy sértésnek venné, ha társakat akarnának rásózni, mert az olyan neki, mintha megkérdőjeleznék a szakértelmét, amire baromi büszke. Ostoba, öntelt kis fruska, és egyszer ez fogja okozni a vesztét. Ez és én - tettem hozzá sötéten.
Unottan vontam vállat.
-Ez igazán kedves. De egyiktől sem kell félned. Nem szokásom szarvashibákat elkövetni és nem vagyok olyan idióta, hogy ártsak azoknak az embereknek, akik végre tudnak kettőig számolni, hogy ember, aztán mutáns. Az ilyen manapság ritka, meg kell becsülni.
Felvetésére érdeklődve támasztottam az államat az ujjaimra. Nocsak, a végén még megbízik bennem annyira, hogy munkát is rám merjen bízni?
-Nem nagyon szoktam átváltozva cipekedni. De annyit én is elbírok, mint egy átlagos darázs. Az viszont nem sok. Egy kisebb legyet még mondjuk, de ha az a lehallgatókészülék nem elég kicsi és könnyű, esélytelen. Akkor bizony kénytelenek leszünk a memóriámra hagyatkozni. Viszont azt én is nagyon szeretném tudni, hogy manapság épp miben töri a beteges agyát, úgyhogy ami engem illet, szívesen elvállalom a melót.
Indulás előtt még kellően felfegyverkezett egy stukkerral, de én a magam részéről csak a jól megszokott és bevált késemet tartottam magamnál. Többre általában nem volt szükség, mert darázsként elég jól el tudtam rejtőzni, ha nagyobb gond akadt, a kisebbekkel meg elbírtam úgy is, hogy csak a penge volt nálam. Szóval, amíg elkészült, én a bejáratnál vártam rá, aztán már indulhattunk is a doktornőhöz.

//Folytatás: Brooklyn - Orvosi rendelő //

Elgondolkodtam. Ha valaki büszke arra, amit elért, az még nem olyan nagy baj. Elvégre akinek hatalma van, annak engedtessék meg ennyi, nem igaz? Na de ha a nő szerint nem lehet meggyőzni... Én mindenesetre teszek majd egy próbát. Aztán, ha nem érek el semmit, Norikóé lehet az illető. DE kár volna veszni hagyni egy ilyen lehetőséget...
Nem először kívántam, bár állna egy telepata a rendelkezésemre... Ha a szíve szerint nem is állna át hozzánk az a nagy hatalmú mutáns, még mindig megfoszthatom a szabad akaratától egy telepata által, és akkor még kezesebb is volna, mint ha csak egyszerűen közénk áll.
Felsiettem a szobámba a fegyveremért, amit még akkor szereztem, amikor Noellel és Éjközéppel megismerkedtem. Szabvány rendőrségi lőfegyver volt, de nekem bevált.
- Nézd, egy ilyen lehallgató rendeltetésénél fogva nem lehet túl nagy. Azt hiszem, el fogod bírni. Az túl kockázatos, hogy te magad maradj ott hallgatózni, sőt, még ez sem veszélytelen. Mi van, ha valaki észrevesz és lecsap? Nem... Lesz még méltóbb alkalom is, hogy az ügyünkért kockáztasd az életed.
Valóban, a jövőben számtalan ilyen lehetősége lesz mindnyájunknak... Itt az ideje, hogy a Testvériség hallasson magáról...
- De most szólok: Lynnek egy haja szála sem görbülhet! Sem a gyermekének. Ha alkalmad van, végezz a férjével. Induljunk.

//Folytatás: Brooklyn - Orvosi rendelő //

Kellett tennünk egy kis kitérőt. Telefonon sokadik kicsengés után tudtam csak elérni a többieket, akkor is Nick vette fel. Szóltam neki, hogy találtam egy mutánst, akinek segítségre lenne szüksége. Azt mondta, hozhatom nyugodtan, de előtte el kéne intéznem valamit. Szóval két jól megrakott szatyorral a kezemben, benne a Nick által kért hozzávalók. Csak remélni merem, hogy Kardfog most nincs itthon, mert akkor ez nagyjából pár órán belül el fog fogyni. Abyssnek vettem még egy apróhirdetéses újságot, hogy legyen kiindulópontja, de végül csak megérkeztünk.
- Nos, itt volnánk... és mint mondtam, nem a Hilton.
Hamarosan már bent voltunk az épületben. Jobb híján a konyhába mentünk be elsőnek és lásd a farkas megérzéseket, kit találtunk ott.
- Na hello, megjöttünk - köszöntem Nicknek, ahogyan lepakoltam a bevásárlószatyrokat. - Itt van minden, amit kértél, csak légyszíves legközelebb hamarabb szólj, mert akkor előbb letudom - hamarosan mindent leraktam, majd hivatalosra fogtam a hangnemet. - Ő volna az - intek fejemmel Abyss felé - Abyss, bemutatom neked Nick-et, ő az egyik vezetőnk.

Miután felszálltunk a buszra, láttam Farkason, hogy megkönnyebbül. Néztem a várost, a megállókat, próbáltam megjegyezni a dolgokat, hogy a legközelebbi kiruccanásomkor tudjam merre vagyok, hogyan juthatok oda s vissza. Mikor megérkeztünk Queensbe, Farkas telefonált egyet... mire tettünk egy kis kitérőt: beugrottunk egy piacra.. Segítek neki a dolgok kiválogatásában, habár nem tudom mihez kellenek hozzá valók. Aztán elindultunk. Egy eléggé fura környékhez értünk.. kissé kihalt volt. Valamiért sejtettem miért.. Aztán megpillantottam az utcában egy házat. Leírásra olyan volt, mint amilyenről Farkas beszélt. Rápillantottam, ő meg bólintott, megerősítve. Be léptünk a házba, körbe néztem. Hát mi ne mondjak, kicsit ledöbbentett. Azt mondta, kéne egy tatarozás, na de nem azt, hogy mindjárt összedől! Jó, túlzok egy kicsit, de na.. Követtem az egyik helyiségbe, mint kiderült a konyhába, ahol megpillantottam egy férfit. Kiről kiderült, hogy Nicknek hívják. Mikor Farkas bemutatott, biccentettem egyet felé.
- Üdv.. remélem, nem gáz, hogy ide hozott. - mondom és a mellettem álló Farkasra bökök a fejemmel, halvány mosolyt megeresztve a bizonyos vezér felé.

The fashion, today.

Mint minden jó terrorista én is kettős életet éltem. Volt egy rendes minden napi énem, amivel be illeszkedtem a „csordába”. Ez volt Nick a taxisofőr. És volt a embereket gyűlölő mutánsokat éltető terrorista vezér életem. Ez volt Nick a „szakács”. Nos ez talán viccesnek tűnhet. De néha csak úgy tudok segíteni a testvéreimen, ha ételt adok nekik. Azoknak akiket a pondró emberek az utcán üldöznek, hogy végül már csak nálunk lelhetnek menedéket, és valamennyi táplálékot. Nem vagyok, szent, nem vagyok pap. De szeretem táplálni a testvéreim fizikailag is és szellemileg is. Persze néhány tagot nem lehet. De mikor betérnek hozzánk menedékért, akkor mi menedéket adunk, és meg próbálunk rá világítani. MI vagyunk azok kiknek uralkodnia kellene. MIK vagyunk azok akik érnek valamit is. Néhányan őrültnek tartanak minket és eszeveszett fanatikusnak. De elég sokan szenvedtek már eleget ahhoz, hogy át érezzék azt amit mondok nekik, és csatlakozzanak az ügyünkhöz. Ma Farkas hozott egy árva lelket a kis közösségünkhöz. És szerencséje van mert megszerezte a kért hozzávalókat. Így nem csak menedéket hanem vacsorát is tudunk nyújtani ma mindenkinek. Még felszeletelem az előttem lévő zöldséget. Majd a forró lábasba kaparom, és feléjük fordulok. Elveszem Farkastól a szatyrokat és elkezdem kipakolni. - Ezért te szedhetsz este a vacsinál elsőnek. - Vigyorgok rá, persze ez csak vicc. Nincs ilyen kitüntetés ki szedhet elsőnek. Általában az aki elsőnek ért le az szedet elsőnek. - Vagy te választhatod ki a holnapi menüt. - Igérem neki, és ez már azért komoly dolog, elvégre nem lehet mindenki kedvencét megfőzni. Majd az új jövevény felé fordulok, és végig mérem. Tipikus mutáns. Úgy néz ki mint akit meg rágott a rendszer és kiköpött, mint selejtet. Pedig a mutánsok nem selejtek, hanem az élet mesterművei.
- Nem probléma. Ha nem vagy spicli besúgó ember talpnyaló. - Mondom és a kést fogva lassan, de határozottan fenyegetően elindulok felé. Szeretem tudni kikkel is álok szemben. - Tudod, én bízok Farkasban. De amíg nem látom, hogy mutáns vagy addig nagy esélyed van a vágódeszkán végezni. Túl sok ember túl régóta akarja a halálunk. - Persze nagy valószínűséggel akkor sem bántanám ha ember lenne. Nem szoktam olyan véres teszteket tartani, mint amilyenben én részesültem kardfog által. Még megvannak a fehér hegek.

Nick felajánlására elhúztam a szám, noha nem azért, mert ez most valami rossz felajánlás lett volna.
- Talán majd máskor - megdörzsölöm homlokomat, mint ha fájna a fejem. - Lassan újra közeledik az idő... lehet, hogy holnap már az utcán vacsorázok.
Kissé értelmetlennek tűnhetett a megjegyzés, de aki tudja, mire vagyok kényszerülve, annak nagyon is érthető. Mondjuk, nem csodálom, hogy újra kezdek vérszomjas lenni. Már három hete is megvan annak, hogy Hugh idehozott. Az volt az utolsó alkalom, hogy emberhúsba mártottam a fogamat. Igaz, valószínűleg a mai alkalom is közrejátszott a dologra... rohadt mérges voltam amiatt, ami Abyssel történt, ráadásul ott volt az az ügy is a kocsmában. Az a mély morgós hang, ami kijött a torkomból... nagyon is jelzés értékű. Sóhajtottam egyet, majd fanyar mosollyal az arcomon félreálltam, de azért még ott voltam a közelben... mondjuk amikor Nick eléggé fenyegetően közeledett Abyss felé a késsel, kicsit ijedten pislogtam. Na ez meg mi? Velem ilyesmi nem volt, elvégre Hugh az egyik vezér ő meg látott átváltozva. Most viszont... ajjaj. Kicsit féltettem Abysst, de jobban belegondolva, azért már pár dolgot túlélt. Ám ekkor kigyullad a fejemben a lámpa. Talán kicsit segíthetek. Elsétálok a mosogatóig, szerválok egy poharat, megtöltöm vízzel, majd visszamegyek az eddigi helyemre. Olyan, mint ha inni hoztam volna magamnak - igen, én még megiszom a csapvizet!!! -, de igazából nem iszok bele. Ha Abyss rám néz, akkor elhúzom a számat egy amolyan ,,bocsesz" kifejezésben. Ám a kezemben a pohár víz más rendeltetésre jövetett... és reméltem, hogy a lány érteni fogja a jelzést... már ha él vele.

Hallgatom beszélgetésüket, nyugodtan álldogálva, majd hirtelen azon kapom magam, hogy Nick egy hatalmas késsel közeledik, Farkas meg már el is sétál. Védekezőn felemelem a kezem, hátrálok két lépést, közben Farkas is megjön, pohárral a kezében, mire kissé bepánikolok.
- Hé hé hé hé!! Nyugalom! - mondom Nicknek, majd Farkasra és mutató ujjamat megrázom felé - Azt meg ne merd tenni! - mondom fenyegetően és újra Nickre pillantok. - Ha látni akarod, tényleg mutáns vagyok-e, hát tessék! - mondom és lassan leveszem a sálamat, meg a kesztyűmet, így láthatóvá válnak nyakamon a kopoltyúk, amiket ki is nyitok, hogy még láthatóbb legyen, majd be is csukom, aztán felemelem kezemet kitárt ujjakkal, hogy láthatóak legyenek az úszóhártyák.
- De ha ez nem elég neked, át is változom egy vízzel teli kádban... - mondom kissé kín nevetéssel... Ennyi már csak elég neki nem?! - És elhiszem, hogy megpróbáltak titeket megölni és megértem, hogy szükség van erre a vizsgára, de azért ne essünk túlzásokba... - mondom és a késre pillantok - Vágásokra különösen érzékeny vagyok szárazon, szóval mi lenne, ha inkább szkanderoznánk, ha mindenképp szükség van egy kis erőfitogtatásra? - próbálom kicsit humorosra venni a formát, hogy a feszültséget oldjam.

Megcsodálom Abyss kopoltyúit, és úszóhártyás kezét. Csodálatos mutáció és a szavaiból azt veszem ki, hogy nem ez minden. Nekem azonban pont elég. Egy kopoltyú és úszóhártyák, ez a nő itt előttem a víz mélységek megismerésének adományával született. Vajon hány és hány ember vágyott arra a történelem során, hogy szabadon lélegezhessen a víz alatt miközben felfedezik annak csodáit? És ő most mégis itt van itt áll előttem az emberek által üldözöttek főhadiszállásán. Ahelyett, hogy megbecsülték volna ezt a csodálatos adománnyal rendelkező lányt aki segíthetett volna nekik még jobban megérteni csodálatos bolygónkat ide lökték hozzánk.
- Nem kell több bizonyíték. - Mondom neki még mindig a kést lóbálva, bár most már inkább szórakozottan, mint fenyegetően. - És nem értheted. Aki ebben a házban lakik nem egyszerűen csak az emberek által kiközösített mutáns. Minket egytől egyig az emberiség irtandó ellenségének tartanak. Én pedig, mint ezen mutánsok egyik vezetője felelősséggel tartozok irántuk. Mi nem kapnánk tárgyalást, vagy rögtön megölnének minket, vagy rögtön speciális börtönökbe kerülnénk. - Mondom neki és vissza fordulok a rotyogó kaja felé és megkeverem a kondérban lévő kaját, majd takarékra veszem a lángot. Ezek után fordulok csak újra a vendégem felé, immár kés nélkül. - Az erőfitogtatás pedig, még meg sem történt. Ne hidd, hogy nekem kés kell ahhoz, hogy bárkit is megöljek, vagy bántsak. - Mondom és az elmém erejével el emelem őt a talajtól és egy méterrel közelebb reptetem magamhoz, hogy jobban láthassam a szemeit. - Nem mintha lenne ilyen szándékom. - Mondom, és vissza engedem Abyss-t a földre. - A vendégeket mindig szívesen fogadom, amíg betartják az udvariasság szabályait. Nem kell félned, itt barátokra lel minden mutáns. - Mondom neki, és az intésemre hozzám repül egy szék amelyre kényelembe helyezem magamat. - Azonban jobb ha egyedül nem mászkálsz. Pár testvérünk elég hajlamos elveszteni a fejét ha ismeretlen személyeket lát és még a végén ki tépi valamelyik a szíved. És ez sajnos nem rossz vicc. - Adom neki a jó tanácsot, majd egy pillantást vetek a kajára. - Közben kérlek mesélj kicsit magadról.. mi szél hozott erre? Talán ha elmeséled mi nyomja a szíved tudok neked segíteni.

Csendben álldogáltam, de aztán a vízre nem lett szükség. Amikor a lány rám nézett és közölte, hogy meg ne próbáljam, én csak vigyorogtam egyet. Oké, nem kapcsolt.
- Nyugi, husvét még odébb van.
Mivel a vízre nem lett szükség végül, ezért lehajtottam a pohár tartalmát. Komolyan mondom, abban a lebujban kiadott pisa után a víz gyakorlatilag életadó folyadéknak tűnt. Bár... jobban belegondolva, amikor annak idején a vadont jártam, mindent megettem/megittam, amire szükség volt... igen, azt hiszem, akkor szoktam le a finnyásságról. Visszavittem a poharat a mosogatóhoz, majd onnantól a háttérbe vonulva figyeltem a beszélgetést. Nem rajtam volt a hangsúly, szóval a háttérbe húzódtam. Jobb híján az egyik hozott újságot kezdtem el olvasni. Fél füllel azért hallgattam a többieket. Amikor Nick megemlítette, hogy van itt pár eléggé labilis egyed, akkor hümmögtem egyet. Valószínűleg egy emberre... bocsánat, mutánsra gondoltunk, szóval... pacsi. Na, akkor én most elvagyok a háttérben.

Megnyugszom, amikor már nem fenyegető jelleggel lóbálja előttem a kést. Aztán némán hallgatom. Nahát, Farkas nem említette hogy csupa gyilkossal és őrült, veszélyes mutánssal leszek összezárva.. De ha bele gondolunk, én is börtönbe kerülnék, ha a hatóság felderítené "gazdám" halálát. Aztán megmutatva mire képes, felemel és kicsit közelebb visz magához.. Fura, az érzés majdnem olyan volt, mintha vízben lebegtem volna, mert mozogni tudtam, még is... Olyan szokatlan és más volt, a hideg is kirázott tőle, de megijedni nem ijedtem, sőt, mintha talán picit élveztem is volna? Aztán letesz, mire ismét kiráz a hideg. Aztán arról is beszél, hogy itt viselkedni kell, de aztán azt mondja, hogy jobb ha nem mászkálok még itt egyedül. Nocsak, a vendég viselkedjen, de a házigazdák meg szíveket tépnek ki? Érdekes... Hümmögésekor Farkasra pillantok. Majd a kérdésre újra Nickre.
- Sok mesélni valóm nincs. A tengerben éltem azt hiszem majd egy hónapja, mikor halászok elkaptak és eladtak egy förtelmes alaknak. - fintorodok el, ahogy a férfire gondolok - Éheztetett egy ideig, majd a végén már magáénak akart mindenféle értelemben. -dőlök neki a pultnak, karba téve kezeimet - Akkor öltem meg. Megszöktem, találkoztam Farkassal és jelenleg itt vagyok, kissé tanácstalanul, hogy mit kezdjek ezzel az élettel. - mondom nyugodtan és rápillantok - Nem tudom mit meséljek még. Kérdezz, ha másra is kíváncsi vagy.

- A tengerben? - Vonom fel a szemöldökömet. Majd végül is, le eresztem, és csak a vállammal teszek egy vonást. - Már meg akartam kérdezni, hogyan bírtad ki abban az emberi korcsok által elszennyezett vízben, de belegondolva semmivel sem lehet mérgezőbb mint Manhattan levegője. Szóval buta kérdés lett volna. Ha mi mutánsok nyerjük a harcot, nem csak saját fajtánk számára hozunk békés új kort, hanem a föld számára is. Ami nem a kizsákmányoláson alapul és a harácsoláson. - Mondom neki, majd a kaja felé fordulok és újra a főzésnek szentelem a figyelmemet, de a kérdezősködést még nem állt szándékomban befejezni ezzel. - Ülj le beszélgessünk még. Te is Farkas, vagy ha dolgod van elmehetsz nyugodtan intézni. Addig én vigyázok a barátnődre. - Mondom és újabb dolgok szeletelésének kezdek neki. Egy pár percnyi feszült csendes munka után végül meg szólalok. - Tudod, gondolkoztam rajtad. Most azon amit eddig meséltél magadról. A szavaid szerint már öltél embert, és te is teljesen tisztában vagy vele, hogy esélyed sincs igazán arra, hogy valaha is vissza illeszkedhess az emberi társadalomba. Nem azért amit tettél, hanem azért ami vagy. Velem ellentétben te nem leplezheted könnyen a személyazonosságodat. Halld az ajánlatomat. Csatlakozz a testvériséghez. Itt olyan mutánsok vannak akik tényleg testvérként vigyáznak a másikra kivéve... nos, vannak nálunk is kivételek. De a céljainkkal mindenki egyet ért. Nekünk szükségünk van mindenkire aki nem fél be piszkítani a kezét egy kis ember vérrel. Tudom a képességed a víz alatt légzés nem a leg harciasabb dolog. De a géppisztolyt te is meg tudod tanulni kezelni.

Csendben elvoltam az újsággal, meg se szólaltam addig, amíg beszélgettek a többiek. A New York Times napi számába temetkezve töltöttem az időt, fél füllel hallgatva a beszélgetést. Abyss története másodjára már nem lep meg annyira, de még most is ökölbe szorul a kezem... na de most legalább nem roppan akkorát, mint odakint... sőt, nem is roppan. Na, fejlődőképes vagyok azért. Utána Nick is reagál és igazság szerint eléggé messianisztikus egy szövegelése van néhanapján. Csak azért nem mosolygok vagy kuncogok rajta ilyenkor, mert tudom, hogy halálosan komolyan beszél. Ha valami, akkor általában ez az egy dolog biztos szokott lenni a Steinway ház falain belül. Aztán megjött az első reakcióm is, amikor Nick odaszól neki. Felnézek rá az újságból, egy kicsit olyan tekintettel a barátnő kifejezésért, hogy ,,grrrrrr", de aztán csak ennyi mondok.
- Éppen azon vagyok.
Azzal visszatérek a novella rovatba és tovább böngészem. Na igen, ez legalább nem egy szennylap, érdekes dolgok is vannak benne. Bár végül is... miért nézem én olyan morcosan? Áh, jólvan Scott, koncentrálj az olvasnivalóra. Bár Nick utolsó mondatát megmosolygom picit.
,,Géppisztoly mi? Jóhogynem sokkoló." - gondolom.

Figyelmesen hallgatom. Szavaira felidézem a tengert.. A finom mélységeket, szinte érzem, ahogy végig simítja a bőrömet egy hullám. A hideg kiráz, majd közelebb húzok egy széket és leülök nem messze Nicktől. Szavai habár finom köpenybe vannak burkolva, a lényeget értem.. Ez a csoport az emberek elnyomására "szakosodott", s így már nem is csodálom, hogy ennyi gyilkos van itt bent. Végig gondolok mindent: milyenek is az emberek valójában? Gondoljunk csak a világháborúkra, a nép irtásokra. Ez már nagyon rég benne van az ember vérében. És itt az alkalom, hogy az evolúció újabb lépcsőfoka véget vethessen ennek a vérengzésnek? Bolond lennék nem bele egyezni. Örömmel tanulok meg akármit, ha az életét vehetem az összes olyan embernek, mint amilyen a "gazdám" volt. Persze amikor eszembe jut, ökölbe szorítom a kezem.. Szinte ismét lejátszódik előttem a jelenet, ahogy magára ültet, én pedig alig egy perc múlva rászorítom a párnát az arcára. Csapkod, üt, próbálja leszedni a kezem és a párnát, majd lassan elernyed.. És szét árad bennem ismét az az érzés... az a végtelen elégtétel...

Ezután a majd egy perces csend után felpillantok Nickre.
- Csatlakozom, megteszem amit kell. - mondom határozottam, szemeimben pedig ismét felcsillan az a fura fény, amit egyszer Farkas már láthatott a Bronxi utcákon, amikor oda kerülésemről beszéltem.

Lassan bólintok. Meg keverem a főztöm, és egy kis kanál segítségével meg kóstolom. Még sózok rajta egy picikét, és újra keverek rajta. Hiába csillan elszántan Abyss szeme, ez nekem még kevés. - Oké csatlakozhatsz, de csak akkor ha tényleg tisztában vagy azzal kik vagyunk. A világ, a társadalom, a legtöbb ember és mutáns is gyilkosoknak terroristáknak tart minket. Én azt mondom nem tévednek. A testvériség hivatalosan azért harcol, hogy a mutánsokat mindenhol elfogadják és ne üldözzenek minket. Vagyis a médiának ezt hazudjuk. Valójában már az alapítónk Magnetó is meg mondta az emberek nem képesek az együttélésre. Számtalan példát látunk már arra miként teszik a mutánsok számára lehetetlenné a normális élet folytatását. Annyiszor és olyan sokszor. Számunkra mára betelt a pohár. Már nem próbálunk békében élni, már nem törekszünk egyenlő jogokra. A mai célunk az, hogy az emberek eltűnjenek, vagy minket szolgáljanak. Az a célunk, hogy a mutánsok uralják az életet. Övék legyen a jog, a kiváltság, és értük létezzen a rendszer. Az a célunk, hogy eltöröljük az emberiség csökevényes politikai rendszereit, meg szabadítsuk a világot a rá kényszerített láncoktól a fogyasztói társadalomtól. Olyan jövőt akarunk ahol a mutáns vezetők minden mutáns boldogságáért dolgoznának, nem pedig a saját zsebük tömése érdekelné. Ahol senki nem éhezne, ahol a tudás mindenkinek elérhető lenne. Tudom a szavaim alapján van aki utópistának, kommunistának, esetleg fasisztának hívna a terrorista mellet. Nem tudom, lehet igazuk van. Ők azonban nem töltöttek hosszú hosszú éveket tárgyalás nélkül börtönben mint én, mindezt azért mert mutánsok. Nem! Azok az emberek akik ezt mondják, számunkra mind halottak. Ha szerencsések a gyermekeik lehetnek még a szolgáink. Lásd mik vagyunk mi! Gyilkosok, idealisták, önjelölt hősök és forradalmárok. Van egy ügyünk miben hiszünk, és nem félünk ezért még nők és gyermekek vérét sem ontani. Valóban készen állsz te is rá? - Kérdezem tőle és az utolsó szavaimnál ki kapcsolom a főzőlapot. Lassan kész a kaja.

,,Az anarchistát kihagytad" - futott át az agyamon.
Naszóval, most mit mondjak. A mondandó nem igen lepett meg, elvégre Nick már megosztotta velem a nézeteit pár hete én pedig ki is fejtettem neki a saját véleményem. Voltak dolgok, amikkel egyetértettem, de olyanok is, amik nem. Én például nem tartottam szükségesnek kiírtani az összes embert. Volt ennek két igen egyszerű oka. Egy: akárhogy nézem, minden egyes ember potenciális mutáns. Az, hogy valakiben fiatal korában nem megy végre a mutáció, nem jelenti azt, hogy érett felnőttként nem következhet be. A biológia elvégre eléggé vicces dolog tud lenni. Kettő... nos, miért is félt tőlünk a legtöbb ember? Egyszerű, mert nem értenek minket. Nem tudják a köznapi életvitelükkel összeegyeztetni a mutáns létet. Amit pedig az emberek nem értenek, attól félnek... amitől pedig fél az ember, azzal kapcsolatban könnyebben manipulálható mások által. Én elsősorban ezeket az elemeket tartottam likvidálandónak... a velejéig romlott embereket, akik a saját félelmüket másokra is kivetítik és magukkal rántják a mélybe... az ilyeneket tudtam volna rágni napokig, míg bele nem pusztulnak a kínba. Oké, talán nem tűnök így valami vészes alaknak, de ne tévesszen meg senkit a látszat. A gyilkosság számomra egy olyan dolog, amely sosem jár lelkiismeret furdalással. Tény, hogy az emberek, akiket megöltem az évek során javarészt bűnözők voltak... de voltak ott olyanok is, akik csak szimplán rosszkor voltak rossz helyen... én pedig éhes voltam...

Ahogy hallgattam Nicket, felsejlettek bennem az első és második világháború felturbózott változatai mutánsokkal...
Igazából tetszenek Nick elképzelései a jövővel kapcsolatban, habár én csak azokat ölném meg, akik megérdemlik.
- Igazából nem akarok lesüllyedni azok szintjére, akik miatt itt vagyok... de lehet, hogy ez csak a saját gyengeségem. Egy forradalomra, egy harcra... egy háborúra egy katona sincs kész, mikor besorozzák... Hanem olyanná kalapálják, képzik őket, hogy olyanok legyenek mint az acél: erősek és ellenállóak. -mondom és kitárom a karjaimat.
- Én még nem éltem meg egy csatát, így hát nem lehetek rá felkészülve. De ez még nem jelenti azt, hogy nem készíthet fel, nem képezhet ki akárki. Hisz szívesen harcolok ezen eszmékért, s adom vérem és épségem mutáns társaimért. - mondom határozottan - Kerül amibe kerül.

- Ezt akartam hallani. - Lépek el a munka pult mellől a lányhoz, és bár éppen a székben ül, oda hajolok, és barátságosan meg ölelem, meg lapogatva a hátát. - Akkor közénk tartozol mától. - Mondom neki, és eleresztve őt visszatérek a munka pult mellé. A kaja már úgy is kész csak éppen még hűlnie kell, így neki kezdek takarítani. - Nos, most, hogy már sarkosan elmondtam mi a testvériség ideje kicsit árnyalni a dolgot. Mint minden terrorista szervezet mi is sejtekből épülünk fel. Elvileg. A testvériség három részre oszlik. Van a fejlesztési részlegünk, ahol kutatásokat végzünk több témában is, hogy előnyre tegyünk szert az emberek ellen ezt a részleget Mimikri vezeti. Technikai zseni, és egy igazi divat diktátor. Azonban, attól, hogy az ő csoportja a laborban dolgozik sokat vagy a terv asztal mellet nem jelenti azt, hogy nem járnak el gyilkolászni néha a főnök asszony oldalán. Azután van egy politikai részlegünk is. Ezt a részleget Hugh doktor vezeti. A céljuk az, hogy egységes mutáns barát politikát terjesszenek el az emberek közt, és a semleges mutánsokat próbálják a köreinkbe csábítani. A testériséget pedig valami nemes ügyért harcoló szervezetnek feltüntetni. Olyannak, mint például a Greenpeace. Nem fogok hazudni, vannak köztünk ellentétek. Ugyanis én a testvériség harmadik csoportját vezetem a katonai frakciót. Én vagyok a felelős a térdig vérben gázolós támadásokért és személyekért. Konkréten a kormány ügynökségek azért imádkoznak, hogy minél kevesebbet halljanak rólunk. Tehát, ha úgy érzed másként szolgálod az ügyet akkor sincs baj, mert van rá lehetőség. Nem kell az én véres terveim végre hajtanod.

Na, a szépirodalmi rovat kivégezve, lapozhatok... és voala, itt is volt a következő napirendi pont: a keresztrejtvény. Körbenéztem egy az egyik bögrében észrevettem néhány tollat. Kiválasztottam az egyiket majd nekiálltam megfejteni az egyik egészlaposat. Miközben próbáltam rájönni, hogy melyik nemesgáz kezdődik x-el, még mindig hallgatóztam. Igen, Nick most vázolta fel a belső működést. Igazság szerint nehezen tudtam megmondani, hogy akkor én hova is tartozom. Alapvetően Hugh nézetei közelebbinek tűntek a számomra, annyira nem voltam elvadult, hogy mindenkit és mindent le akarjak mészárolni... de... akárhogy néztem, az én fő erősségem a harc volt. Jól értettem hozzá, hogyan cserkésszem be az ellenfelet, a szaglásom és az állatias ösztöneim miatt a felderítésre is alkalmas volt... és amikor eljött a küzdelem ideje, gyorsan tudtam rávetni magam az áldozatra és még azelőtt elharapni a torkát, hogy egyáltalán tudja, mi történt vele. Hát igen... akármilyenek a nézeteim, kizárhatatlan tény, hogy ha véres eseményt kellett végrehajtani, akkor abban számítani lehetett rám... a legtöbb esetben, persze.

Miután Nick elmondja nekem a Testvériség részeit, elmerengek, vajon én melyikbe illenék a legjobban bele? Katonaság... Hát, erős vagyok, ha úgy vesszük, de Nicknek igaza van... Nincs olyan képességem, amivel támogatni tudnám a haderejüket... Technikai fejlesztés? Pff... Örültem, ha 3ast kaptam matekból, meg fizikából... Egyedül sportolni tudtam, meg az irodalmat imádtam.. Irodalom.. Ha bele gondolok, mindig is jól színészkedtem, olyan élethűen tudtam néha a hattyúk halálát eljátszani... Így lehet, hogy ez a Hugh-féle politika ágra megyek el. A meggyőzésbe, mások kiismerésébe, "hazudozásba" bele lehet tanulni.
- Azt hiszem ez a politizálás lesz inkább az én csoportom.. Ott még talán hasznomat is veszik. - mosolyodom el lelkesen.

- Nincs azzal semmi probléma. De bármilyen békés is lesz a sorod a jó doki mellett ne feledd, hogy az emberek szemében mi mik vagyunk. És soha, de soha ne sajnáld őket. Én hiszem, hogy a helyzet napról napra közelebb sodródik a titkos háborúból a nyílt háború felé. Szóval legyél felkészült ne csak a szavakból, hanem többi dologból is. - Mondom neki a takarítást befejezve. A konyha lassan kezd újra készen állni arra, hogy valami konyha tündér újabb fogásoknak fogjon neki. - Ha pedig kell egy kis erősítés akkor szólj nekünk és a fiúkkal letaposunk bárkit aki csúnyán néz rád. Jah és attól függetlenül, hogy valaki az egyik vagy másik csoporthoz tartozik, a bármikor szolgálatba veheti egy másik csoport is a képességeit. Szóval még dolgozhatunk mi is együtt eleget. Főleg ha bele gondolok, hogy a te képességeddel mennyivel egyszerűbb aláaknázni a Brooklyn hidat. Vagy a parti őrség hajóira bombákat erősíteni. Szóval diplomácia ide vagy oda nem felejtem el mire vagy képes. - Mondom, majd össze csapom a tenyerem. - Nos ki éhes? - Kérdezem, és tányért szedve elő elkezdem megszedni azt a finomságokkal. - Szedjetek ti is nyugodtan magatoknak. - Biztatom őket, és oda helyezkedem az asztalhoz majdnem szemben Farkassal és neki fogok az étkezésnek.

Beírtam Malajzia fővárosának nevét az utolsó rublikákba, amely végül kiadta a megfejtést. A rejtvényhez csatlakozó képen néhány fegyveres katona állt egy betonfal előtt és éppen a vezetőjük beszélt. A poén a szövege volt, amit kiadott a rejtvény: ,,Nos akkor ki tudja felírni egy tárból, hogy béke?" - ez volt a megfejtés. Jót mosolyogtam a dolgon, ebben tényleg volt poén legalább, szemben sok hobby komédiással, akik megnéztek pár műsort és azt hitték, ez minden, amit tudni kell. Áh, Jeff Dunham az etalon. Az újságot hamarosan becsuktam, így hallottam, Abyss milyen döntésre jutott. Nem szóltam rá semmit, ezt mindenkinek a maga dolga eldönteni. Igaz, valahol belül örültem annak, hogy nem az aggresszív oldalhoz került főállásban. Meg amúgy is, Hugh-nak nagy szüksége van megnyerő újoncokra, ha a társaság szeretne valami eredményt is elérni. Jó, nem azért mondom, ő maga is tud eléggé meggyőző lenni, de hát azért ő nem tudja klónozni magát, hogy mindenhol ott legyen egyszerre. Najó, mondjuk Nick reakcióján már elmosolyodok.
,,Aham, meg cápákat idomít és irányítja őket" - mondok magamban egy utópiát.
Aztán Nick végzett a főzőcskével és a rendrakással, szóval a kissé lerobbant helység alkalmassá vált az esti étkezéshez. Előre engedtem Abysst, hogy szedjen magának, de utána én is kiszedtem magamnak a porciót és helyet foglaltam az egyik szabad helyen.
- No, jó étvágyat - mondtam.
Áh, Nick nem hazudtolta meg magát, ez bizony megint jól sikerült.

Elmosolyogtam magam. Tetszett a hely, örültem, hogy végre tartozok valahova.. Egy közösségbe, ahol mindenki mindenkit megvéd, még ha vannak kezdeti ellentétek is. Az ételnek rendkívül jó illata volt, szóval "nyálcsorgatva" léptem oda. farkas előzékenyen előre engedett, mire rávillantottam egy vidám vigyort és ki használtam a női adottságom előnyeit: szedtem magamnak. Leültem az asztalhoz, ahova Nick is ült, még bevártam Scottot.
- Jó étvágyat. - mondtam én is, és megkavartam az ételt, hogy ne legyen olyan forró. Meg fújtam egy kicsit a számhoz emelt evőeszközön a falatot, majd óvatosan a számba véve megízleltem.
- Ó.. üm.. am.... - mondtam, majd lenyeltem a falatot- Ez isteni! - pillantok Nickre szélesen mosolyogva - Azt hiszem egy jó ideje nem ettem főtt ételt, és ez most borzalmasan finom! Jaj, ne haragudjatok a fecsegésért! - mondom még utoljára, majd mint a kis "angyal", elkezdek.. zabálni.. Igen, szó szerint habzsolom az ételt! Olyan jól esik, ennyi idő után...

- Ugyan nincs harag. Örömmel látom, hogy valaki ennyire jóízűn habzsolja a főztömet. Egy ideig voltam szakács is, de a konyhában az ember csak ritkán láthatja azt az elégedettséget amit egy jól elkészített finomság elfogyasztása okoz a vendégnek. - Mondom a valóságnak megfelelően mert bár nagyon nagyon lelombozó tud néha lenni, hogy amit én egész délelőtt főztem azt mások 1 perc alatt elpusztítják. De ugyan akkor sokkal rosszabb az érzés ha nem fogy el a főztöm vagy éppen nem ízlik senkinek. Az sokkal de sokkal rosszabb. - Szóval ha kell még szedjetek, mielőtt leér a tömeg és nem marad semmi. - Biztatom őket. Az étkezés nem áll meg, és hamar végzek a saját adagommal. A tányért a mosogatóba teszem, és végig nézek a konyhán. A nagyja edény el van takarítva. Mocsok sehol. A mosogató pedig hamarosan púposan fog állni a mosatlantól. Nincs mit tenni. Ez van. - Srácok, én megyek mert más dolgom is van. - Mondom Farkas és Abyss felé fordulva. - Ti érezzétek jól magatokat továbbra is. Farkas te pedig később segíts Abyss számára szobát keresni. Hacsak nem akartok egy szobába költözni. - Kacsintok rájuk. Majd a lányhoz lépve megfogom a kezét és a kézfejére egy halovány puszit adok. - Isten hozott itthon Abyss! - Mondom és a lány kezét elengedve távozok a konyhából.

Kuncogtam egyet Abyss szabadkozásán, de utána csak folytattam az evést. Nem igen szólaltam meg, elvégre azt nevelték belém, hogy evés közben nem beszélünk... najó, meg el is szoktam tőle, hiszen egy, farkasként jártam évekig az erdőket, kettő, farkasként eszegetve mindent tudtam volna csinálni, csak beszélni nem. Szóval voltak előnyei is annak a létnek, nem is kevés... talán több, mint ha emberbőrben maradtam volna. Nem kellett aggódni olyan dolgok miatt, mint az adó, a fizetés, meg a főnök... oké, ha valamire, akkor talán a főnökömre most sincs panasz. De, azért valahol mégis csak ember vagyok, idővel vissza kellett jönni a ,,normális" életbe. Ah, hogy a manóba lyukadtam ki ide? Na mindegy, vissza a jelenbe. Szóval... én ettem... Nick evett... Abyss evett... nagyon... talán ezen nem is volt mit cifrázni. Talán azon, amikor Nick elköszönt és már megint tett egy elég érdekes megjegyzést... én csak felpillantottam az ételből és küldtem felé egy morcos tekintetet... de aztán nem bírtam ki és elmosolyodtam. Valahogy nem megy nekem ma ez a morcosdi. Sebaj, kell egy ilyen nap is, majd holnaptól talán újra én leszek Mr. Morgós.
- Jó éjt - köszöntem el Nick-től, majd bekanalaztam a maradékot is.
Utána hátradőltem a székben, felpillantva a plafonra. Uh, meszelni kéne... mondjuk... jobban körbenéztem a konyhában, hát nem csak azt. A padlóra ráférne egy kis javítás, pár helyen kopottas a fal... csoda, hogy egyáltalán van üveg... csak nehogy én legyek az a barom, aki kitöri egyszer... bár... ki tudja milyen kedvem lesz. Talán majd egyszer belefér... uh, de vastagnak képzelem magam mostanában.
- Nos, mik az első benyomások? - kérdeztem kezeimet összekulcsolva a tarkóm mögött, amikor láttam, hogy Abyss is végzett az étkezéssel.
Ránézésre nekem nem tűnt úgy, hogy baja lenne a dolgokkal, de hát a felszín az könnyen becsapja az embert.