J. F. Kennedy Nemzetközi Repülőtér

~Remélem nem tűntem bunkónak.. ~
*Alsó ajkamat harapdáltam, miközben azon morfondíroztam magamban, hogy nem sértettem-e meg Christopher-t. Az igazat megvallva nagyon kellemetlen volt, az előző pár pillanat, de reméltem, hogy megérti. Első pillanatra egy fiatal férfi ült előttem. De pár perc után, mintha egészen más szemszögből tudtam volna felfedezni. Volt benne valami egészen természetfeletti erő, ami nagyon izgatta az én kíváncsi természetemet. Hangja szakított ki a merengésből. Zavartan megköszörültem a torkomat, aztán felnéztem szemeibe.*
- Köszönöm.-* Mosolyogtam, mint a vad alma. Igazából nagyon-nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz az út, és be kellett vallanom magamnak, hogy a férfit is jobban meg akartam ismerni. Nem mintha valami komolyabb dolgot is ki akartam volna belőle hozni. Mikor kifizette az italát és felállt, én is követtem. A vállamra akasztottam a táskámat és a kezemben a papírjaimmal indultam el utána. Egy hatalmas mosolyt intéztem a férfi felé, amikor kinyitotta nekem az ajtót és előre engedett. Aztán egyenesen a pulthoz sétáltunk, ahol a jegyem várt rám. Egy szőke, fiatal nő állt a pult mögött. Irigylésre méltó göndör fürtjei a vállára omolva lengedeztek, a tömeg keverte szélben. Cristopher vette kezébe a beszélgetés irányítását, így én csak akkor mozdultam meg, mikor a nő elkérte az útlevelem és az igazoló lapomat.*
- Tessék.-* Mosolyogtam, miközben átnyújtottam és próbáltam nem hozzáérni a kezéhez.*
~ Jobb lett volna, ha magammal hozom a kesztyűmet.. ~
* Szaladt át a gondolat agyamon, de más késő volt a kesztyűm után siránkoznom. A nő néhány rövidke perc után rám mosolygott, majd visszanyújtotta az irataimat és a jegyet.*
- Kellemes utazást kívánok önöknek.-* Mondta csilingelő hangon mindkettőnknek, de ahogy elnéztem a fiú sokkal jobban érdekelte, mint én. Ezt valahogy meg tudtam érteni, hiszen nem minden nap találkozik az ember egy ilyen charme-os férfiúval. Bár az igazat megvallva, majd kiszúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mennyi idős. Első pillanatra, fiatalabbnak mondtam volna magamnál, de sose lehet tudni..*

Egy mosollyal reagálok a szőke hölgyemény vizslató tekintetére, majd ahogy Heily megkapta a jegyét, távozunk a pulttól. Már épp folytatnám a beszélgetést, mikor megszólal a hangosbemondó. Valamelyik gép késik. Nem a mienk, így nem is szánok több figyelmet erre a momentumra.
- Azt hiszem, ideje indulnunk! Jól sejtem, hogy neked sincs túl sok csomagod?
Tekintetemmel gyorsan felmérem, vajon mennyi és mekkora táskával, bőrönddel, tehervagonnal érkezett. Legalábbis volt már kellemetlen tapasztalatom néhány nő utazási és csomagolási szokásaival kapcsolatban.
Felmérésem befejeztével a biztonsági kapu felé pillantok.
- Akkor jöhet az átvizsgálás? Utána még mindig ihatunk egyet a benti bárok egyikében, ha meggondolnád magad. Aztán szerintem fél óra, és beszállás - pillantok az órámra.
Nem egy Breitling, de nincs is olyan szintű rajongásom ezek iránt a kütyük iránt, mint példának okáért Gregnek. És tény, hogy így sem volt olcsó valószínűleg, bár nem én vettem.
Heily-re nézek, aki még mindig töretlenül vidám, és ez az én arcomon is konstanssá teszi az odaragadt mosoly állapotát. Amennyiben nincs ellene kifogása, már meg is indulunk együtt a biztonsági ellenőrzés felé. Ez persze azt is jelentheti, hogy hamarosan nászutasoknak néznek minket, ha ilyen vidáman érkezünk oda. Nem, mintha bánnám. Tréfás szituáció, és valóban üdítő egy ilyen fiatalos, cserfes nő társasága. Az külcsínyről nem is beszélve.
- Itt vannak a beszállókártyáink - nyújtom át a kapu elején minket váró nőnek, majd meg is indulunk szépen tovább. Már, amennyiben Heily-nek nem adódik más terve közben.
Egyetlen táskámat nem okoz gondot feltenni a futószalagra, bár a laptopot kivetetik belőle, és külön tálcára kell tennem. Gyors vetkőzés, kabát, zakó, öv, cipő, végül ugyanez visszafelé. Már az átszállóban vagyunk, mikor ismét megszólalok.
- Ez egészen gyorsan ment. Akkor míg várakozunk, mit szólsz egy italhoz? Több órás repülőút áll előttünk, egy kis lazítás nem árthat! - teszem hozzá cinkos mosoly kíséretében.

*Kicsit zavaró tényezőnek éreztem magam a szőke hölgy és Cris között. Valami annyira ellenszenves érzés szállt ki a nőből felém, hogy valami hihetetlen. Így mikor elindultunk, kicsit megkönnyebbültem. Út közben magamhoz szorítottam a kabátomat és csendben ballagtam Cristopher mellett. A rádiót figyeltem félfüllel, a másikkal pedig a férfira, hát ha megszólal. Nem kellett sokat várnom, hogy ez így legyen. Valahogy nem szerettem csendben sétálni valaki mellett. Nekem olyan alap dolog volt a beszéd, mint másnak a levegővétel. Na jó, lehet hogy ezt csak a bátyáim nevelték belém, de hát akinek négy bátyja van, az mit tud ez ellen tenni?! Semmit...*
- Nincs. Az igazat megvallva, nem igazán vagyok az a tipikus női forma, aki rengeteg bőrönddel mászkál. Na meg, ki tudja mennyit kell majd cipelni, és azért jó formában vagyok, de egy húsz kilós kofferral érdekesen festene mondjuk egy öt kilométeres séta.-* Kacagtam fel jókedvűen a mondandóm végén. Halkan ballagtunk a terminálok felé. Fél füllel még mindig a hangosbemondót figyeltem, hogy közli-e a gépünk késését, de szerencsénkre nem mondtak semmi ilyesmit.*
- Igen, felőlem mehetünk. Remélem hogy a mi gépünk nem fog késni, mert már nem igazán férek el a bőrömben..-* Mosolyogtam a fiúra. Ahogy a kapukhoz értünk megvártam, hogy Cris összeszedje a dolgait, az övétől kezdve a laptopján át a cipőéig. Amikor kijjebb lépett betettem a táskámat a futószalagra, majd kibújtam a cipőmből. Kitettem a zsebemből a telefonom a kulcsaim és egyéb benne rejlő kincset. Az övemmel pár percig el játszottam, de az is megadta magát. Végül a kosztüm felsőmből is kibújtam. Miután kétszer is megvizsgáltak, hogy nincs nálam se gép pisztoly, se bomba, visszavettem a holmijaimat és a táskámmal a kezemben elindultam Cris mellett.*
- Sose repültem, szóval nem tudom, de mindig ennyire szigorúan átnézik az utasokat?-* Tettem fel a kérdést, miközben a jegyemet. Mikor megkérdezte, hogy nem iszunk-e valamit, először gondolkodtam azon, hogy nem kellene, hiszen nem szeretnék lemaradni semmiről, aztán úgy döntöttem, hogy miért ne?*
~ Heily, ne legyél nyuszi..~
* Megrándítottam a vállamat, majd egy nagy levegővétel után megszólaltam.*
- Miért ne? Elvégre egyszer van ekkora szerencsém.-* Mondtam és mosolyogva Cristopher szemeibe néztem. Azok a zöldes-barna szemek valahogy egészen máshogy csillogtak most, mint akkor, amikor a kávézóban találkoztunk.*

Heily láthatóan felfigyel a nő feltűnő és tán szokatlan mértékű kedvességére. Bár nem tulajdonítok különösebb jelentőséget ennek, a nők is ugyanúgy versengenek egymással a színfalak előtt és mögött is, mint mi férfiak. Szinte üvölt újdonsült ismerősömről, hogy beszélni akar. Beszélgetni, mondhatjuk így is, de elsősorban beszélni. Ezzel sincs semmi gond, de igen nyilvánvalóvá teszi szemének cikázása, pótcselekvései.
- Ezt örömmel hallom! Szeretem a praktikusan gondolkodó nőket, még egy jó pont a sorsolóknak a remek útitársért.
Tökéletesen igaza van, nem tudni, mekkora cipekedés vár ránk a túloldalon. Bár taxit valószínűleg tudunk hívni, az amerikai dollárt pedig a legtöbb országában elfogadják, vagy beváltják. Jobb helyeken váltják, rosszabb helyeken viszont egyből elfogadják. Ha pedig túlságosan rossz lenne az a környék, hát arra is van alternatívánk.
Szerencsére Heily sem retten meg az átvizsgálástól, bár azért láthatóan meglepődik. Egyből felmerül bennem, hogy talán még sosem élt át ilyesmit. Talán még mondta is, csak átsiklottam felette. Minden esetre nem kell túl sokáig várnom a válaszra, ő maga adja azt meg számomra, ahogy összeszedte ruháit és csomagjait a futószalag végén. Megvárom, míg eltávolodunk valamelyest a biztonságiaktól, majd magam is megfelelem az ő kérdését.
- Igen, többnyire ehhez hasonló szigor jellemzi a reptereket. Sőt, itt még talán elnézőek is valamelyest, mivel rengeteg az utasuk. Nem engedhetnek meg maguknak túl nagy torlódást.
~ Sosem repült. Ez érdekesen indul. Reméljük, nem az a sikítósan félős fajta..
Mikor belemegy az italozásba, elégedett mosoly kíséretében nyújtom karomat - a kézen fogva való sétát túlzásnak érezném, és az imént is ódzkodott tőle, hogy kezet fogjunk.
Az egyik elegánsabb nyitott bárhoz betérünk, s egyből magamhoz intem a pultost.
- Én egy scotch-ot kérnék jég nélkül. A hölgynek pedig...-mielőtt rendelnék neki is, Heily felé fordulok kérdőn, hogy válasszon.

*Elmosolyodtam a megjegyzésén, miszerint jól sorsolták ki az útitársát. Arcomon akaratlanul is halvány pír jelent meg, ami egészen a fülemig ért. Próbáltam kissé csendesebben lépkedni mellette, de valljuk be, nem egyszerű, mikor az emberben az adrenalin az egekben van. Minden figyelmemet a körülöttem történő dolgokra próbáltam összpontosítani. Rengeteg ember nyüzsgött a reptéren, ami szokatlanul megnyugtatott. Volt bennem egy olyan érzés még otthon, hogy valami szörnyű dolog fog történni, de hála istennek, semmi ilyen eddig nem fordult elő.*
- Ha belegondolsz ez egy kicsit rémisztő. Hiszen, mi van, hogyha egy terrorista akar bombát, vagy fegyvert vinni a gépre? Csak nem annyira h*lye valaki, hogy egy táskába tegye, amit azonnal átvizsgálnak. Bár...-* Gondolkodtam hangosan. Az igazat megvallva, sose értettem, hogy miért akarnak egyes emberek eltéríteni egy gépet. Vagy ha el is akarnak, akkor miért nem békésen csinálják, anélkül, hogy senkinek ne essen bántódása?
A gondolatok millióiból kiszakadtam, mikor felém nyújtotta a kezét. Emeltem a kezemet, hogy belekaroljak, de akkor eszembe jutott, hogy talán mégsem a legszerencsésebb ötlet. Így óvatosan karoltam csak bele. Nem akartam neki fájdalmat okozni, de nem szabadott túl nagy feltűnést csapnom azzal, hogy egyáltalán nem érintem meg. Az kicsit olyan lett volna, mintha attól félnék, hogyha hozzá érek, akkor valami bajom lesz. Pedig nem! Sőt.. éppen fordítva. Bár képességem még nem volt annyira vészes, így is kellemetlen dolgokat tudtam csinálni azzal, akihez akaratlanul hozzáértem.
Lassan közeledtünk egy nyitott bár felé, ami eléggé barátságosnak tűnt. Leültem Cris mellé egy székre, és mikor felém fordult, hogy mit kérek egy kicsit elgondolkodtam. Aztán néhány másodpercnyi gondolkodás után megszólaltam.*
- Egy vodka-narancsot kérnék.-* Mosolyogtam a pultosra, majd mikor elment, hogy elkészítse a kért italokat Cristopher felé fordultam.*
- Amúgy megkérdezhetem hány éves vagy? Tudom, hogy ez egy eléggé.. indiszkrét kérdés, és nem is illik és tényleg kellemetlen, de jobb lenne ha most tisztáznánk. Na meg persze kíváncsi is vagyok. Sőt.. legjobban a kíváncsiság hajt engem.-* Vallottam be, és egy apró kacaj is előbukott belőlem. Nem akartam semmit. Tolakodni meg abszolút nem, csupán már nem bírtam tovább magamban tartani a kérdést. De még mielőtt választ kaptam volna, valahogy úgy éreztem, hogy idősebb mint én. Nem tudom honnan jött ez a megérzés. Talán onnan, hogy sokkal komolyabban viselkedik, mint én? Talán...*

Heily kipiruló arca nem kerüli el figyelmemet, de látszólag nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. Ellenben a furcsa, kissé talán paranoid elképzelései igencsak meglepnek. Különösen így, hogy egy alapvetően életvidámnak tűnő nő szájából hallom őket.
- Azért egy bombát nem olyan nehéz kiszúrni, mikor megröntgenezik a csomagokat. Pontosan ezért nem is annyira hülye senki, gondolom én, hogy ilyesmivel próbálkozzon. Ha meg mégis, hát az adónkból annyival több embert etetnek majd a börtönökben - vonok vállat.
Kissé olyan, mintha kíváncsi lenne a témára, beleértve a veszélyesebb részeit is.
~ Kalandvágyó nő, ezt szeretem. Azt viszont még nem tudom, miért van az a furcsa távolságtartás a viselkedésében. Bár lehet gyermekkori trauma is, talán ezért nem szeret másokhoz érni.
Ezzel le is tudtam a gyors, felületes elemzést. Részletesebb diagnózishoz nincs kellő információm, meg aztán az ismeretlen részek csak még egy kis izgalmat, újdonságot csempésznek az egész kalandba, így nem akarom minden titkát idejekorán leleplezni.
Heily rendelésén elmosolyodom, amolyan sejtettem érzéssel, de azért nem teljesen nyilvánvaló, hogy ennek szólt a mosoly.
Arcomra nemsokára meglepetés ül ki, mikor a lány következő kérdését felteszi. Egyszerűen nem számítottam erre, ilyen hamar legalábbis semmiképp. Különösen a kontextus egészét tekintve.
- Miért lenne indiszkrét kérdés? Nem vagyunk vénemberek, hogy titkolnunk kéne a korunkat. Mindössze meglep, hogy így kérdezed. Jobb lenne, ha most tisztáznánk? Ezt értsem úgy, hogy ez most randi? - még érezhető arcomon a meglepetés, ugyanakkor tekintetem már valamivel rámenősebb, ahogy utóbbi kérdésem közben elmosolyodom.
Mikor megérkezik az italunk, a magamét kézbe veszem, és megemelem a lány felé. Ha kézbe vette az övét, koccintok is vele.
- Egészségünkre!
Kortyolok egyet, majd a pultra könyökölve finoman megtámaszkodom.
- Ha ez fontos neked, az útleveled alapján néhány évvel fiatalabb vagyok nálad - felelek korábbi kérdésére.

- Köszi, ezzel most nem nyugtattál meg.- *Vigyorogtam Cris-re és mosolyogva ballagtam mellette. Az igazság az volt, hogy eléggé féltem a repüléstől.*
- Már nem azért, de mi van, ha pont a mi gépünkön lesz egy ilyen terrorista személyiség, aki éppenséggel bombát tart magán és valahogy sikerül felcsempészni-e a gépre és netán van annyira.... reményvesztett, hogy felrobbantsa a gépet? Jesszusom, biztos repülővel akarunk menni? Jó buli meg minden, de ez mindig benne van a pakliban és.. kicsit félelmetes, mikor a semmi közepén keresgélik a lezuhant repülő darabkái között a fekete dobozt, - ami igazából narancssárga - hogy kiderítsék mi történt.- *Hadartam el gyorsan a félelmemet. Igazából volt egy olyan megérzésem, hogy most kicsit olyan félőrült csajnak tart majd, de ez benne volt a pakliban.*
~ Na Heily, most hogy kibeszélted magadból minden félelmed a repüléssel kapcsolatban, szedd össze magad!~
*Utasításaimat próbáltam magamnak címezni, de volt egy olyan érzésem, hogy a jó Heilys felem nemigazán akarja elfelejteni azt a tényt, hogy ez is akár megtörténhet, de ennél még is csak rosszabb volt, hogy a rossz Heilys énem még hangosan is kimondta ezeket a gondolatokat és szavakat.
Megráztam a fejemet, csak hogy visszatudjak térni a jelenbe és elmosolyodtam. Az italainkat pár másodperccel később már hozták is, amint abbahagytam a szőrnyű zagyválást. Egy kis ideig csendben próbáltam lenyugtatni magamat és kerestem a belső békémet. Aztán egy kis idő után Cris szemeibe néztem, majd a poharamba és megint vissza rá. Volt valami titokzatos a fiú szemeiben és a hátamon is felárt a szőr, ha arra gondoltam, hogy mi van, ha most osztom meg vele azokat a dolgaimat, amiket majd ő elvet a repülőn.*
- Sajnálom. Első repülés és szerintem nem volt jó ötlet tegnap este lezuhant repülőgépes ügyeket nézni a tévében.- *Mondtam és megemeltem felé a poharamat, mikor ő is így tett. Aprót kortyoltam az italomba, majd az előbb hallottaktól hatalmas mosoly terült el ajkaimon.*
- Nemszokásom randizni. Szóval nem, szerintem ez nem egy randi. Bár igazából ezen a téren.. nagyon nem lehet tőlem mit kérdezni. Azt hiszem, hogy életemben egyszer voltam randin és akkor is csak öt éves voltam, és egy Wulfgar nevű velem egyidős sráccal osztottam meg a homokozó készletemet. Szóval, ha az annak számít, akkor egyszer randiztam igen.- *Magyaráztam és ismét belekortyoltam az italomba. Csendben kocogtattam körmömmel a poharamat és hallgattam, hogy a férfi mit válaszol a kérdésemre. Kicsit meglepődtem, mikor azt mondta, hogy fiatalabb, de hát.. valahogy sejtettem.*
- Aha és szabad megkérdeznem mennyi az a pár év?- * Vontam fel a szemöldökömet.*

Megemelem szemöldököm - mint gyakorló pszichiáter a betegét vizsgálva -, mikor Heily egész kis félelemkitörést produkál némi szájmenés formájában. Hogy ne adjan neki plusz egy okot a félelemre, megértően rámosolygok.
- Ha valaki megjelenik egy bombával, akkor valamelyik testnyílásán betuszkoljuk, az illetőt pedig kidobjuk a gépből. Természetesen ejtőernyővel, hiszen nem vagyunk mi rosszindulatúak. Csak nem szeretjük, ha valaki el akarja szúrni a kellemes kis nyereményutunkat - hangomban érezhető az élc, láthatóan viccelek.
Bocsánatkérésére csak legyintek egy amolyan "nem tesz semmit" mozdulattal, hiszen megszoktam már, hogy egyesek igencsak fogékonyak a pánikhangulatra. Sőt, van, hogy úgy generálják.
Mikor azt állítja, hogy nem szokott randizni, először amolyan James Bond féle gyanakvással mérem végig. Ahogy végeztem a felméréssel, arcát is megvizsgálom valamelyest, megcsóválom a fejem, immár ismét mosolyogva.
- Azért szerintem még ne add fel! Annyira nem vagy csúnya, hogy gondod legyen a párkereséssel. Vagy nem tán szégyellős vagy? - nézek rá ismét érdeklődő tekintettel.
Ízlelgetve kortyolgatom italom, kiélvezve minden cseppjét. Újabb kérdésére könnyed nyugalommal - és magamban a várt, meglepett arca iránti érdeklődéssel - felelek.
- Ez a huszonharmadik életévem. Bár néha úgy érzem, fejben túl gyorsan korosodom - teszem hozzá egy cinikus mosoly kíséretében, majd folytatom - Most végzek az egyetemen, ha minden jól megy.

*Felkacagtam Cris szavai hallatán. *
- Tudod mit? Ha ez az eset állt fent, hogy valakit ki kell dobnunk, de előtte le kell vele nyeletnünk a bombát, én inkább csak hátsó szemlélő leszek és majd bólogatok, hogy jól csinálod.- * Nevettem fel ismét jókedvűen. Egyet ismét kortyoltam a poharamból, majd letettem az asztalra és a kezeimet az ölembe ejtettem. Cristopher arcát tanulmányoztam, miközben láttam, hogy végigmért, majd mikor megláttam szája szegletében a mosolyát már rögtön tudtam, hogy mindjárt kapok s egy megjegyzést. Így is lett. Ahogy szavai eljutottak a tudatomig elmosolyodtam, majd a kérdésére felvontam a szemöldökömet.*
- Az igazat megvallva nem adtam még fel. Csak.. ez egy kicsit komplikált az én helyzetemben most. És ami a szégyenlősséget illet, igen az vagyok, bár reméltem, hogy ez a titkomat homály fedi mindenki előtt, de úgy látszik, te feltudtad oszlatni ezt a homályt és rátapintottál a lényegre.- * Egy kacér mosolyt villantottam Cris-re és rákacsintottam, majd ismét a poharamért nyúltam és ismét kortyoltam egyet az édes nedűből.*
- Oh, igen. Azok az egyetemi évek szépek voltak, de valahogy én örülök, hogy végre befejeztem. Na és milyen szakon vagy? Várj, had találgassak, pénzügyi menedzser, orvos, esetleg pszichológus?- *Néztem rá hunyorogva, de valahogy úgy éreztem, hogy az előbbi kettő tippem kudarcba fulladt. Nem néztem volna ki belőle, hogy éppen egy doktorral ülnék szembe, de ki tudja. Csendben üldögéltem tovább és vártam a válaszát. Igazából még mindig tiszta rejtélyes volt nekem a fickó, de még is, volt benne valami roppant szórakoztató.*

- Benne vagyok. Mindenki csinálja azt, amihez ért! - felelem szintén nevetve, majd egy kacsintás kíséretében koccintásra emelem poharam.
~ Legutóbb ennek az inverzét csináltuk. Nem volt semmi munka Gregtől.
Újabb korty ital, majd tovább vizsgálgatom Heily viselkedését. Egészen higgadtan reagált, bár tény, hogy ennek ellenére egy halovány kapkodást észleltem magyarázatában. Mintha előbb bizonytalan lenne, majd hirtelen találna rá a hangra.
- Gondolom, igen komoly titkok húzódnak a háttérben, ha ennyire nehéz beszélned róla. Remélhetem, hogy ezekről még többet megtudok majd utunk során? Hátha segíthetek valamiben. Megfogalmazásodból úgy sejtem, az önbizalom hiánya is az említett tényezők miatt van.
Arcom komoly, némi megértés tükröződik szememben. Akár egy lelki szemetesláda és egy pszichológus keveréke.
- Szóval egy egyetemet végzett nővel beszélgetek! Nocsak, nocsak! Akkor nem csak csinos vagy, de okos is? - kérdezek vissza derűsen - Na és te mit tanultál az egyetemen? Egyébként el kell árulnom, egy kicsit mindegyik tipped talált. A pénzügyi menedzser egészen közel áll a munkámhoz, az orvos az egyetemi szakomhoz, a pszichológus pedig a hobbimhoz. Bár inkább pszichiátert mondanék akkor már. A problémás emberekkel szeretek egészen addig beszélgetni, míg meg nem találjuk a megoldást aktuális problémáikra. Ez amolyan részben szabadidős tevékenységem.
Ledöntöm maradék italomat, és kérek még egyet. Ha Heily is kifogyott, neki is rendelek egy újabb kört.
- És te mivel foglalkozol így diploma után? Szakmádban dolgozol?

- Igen, igen!- * Bólogattam majd én is jókedvűen Cris-el tartottam a nevetésben. Valahogy úgy éreztem kicsit megnyugodtam az utazással kapcsolatban. Míg hallgattam a fiú válaszát ismét a poharamba kortyoltam, immár teljesen kiürítve azt. Az üres poharat letettem a pultra, majd felsóhajtottam Cris ajánlatán és rámosolyogtam.
- Köszönöm, ez kedves tőled. De semmi ilyen dolgot nem kívánok megosztani másokkal. Főleg nem egy nyaralás kellős közepén. Szó sem lehet róla, hogy az én életemről beszélgessünk. Mikor minden bizonnyal a tied sokkal, de sokkal érdekesebb.-* Mondtam jókedvűen, és a fiú szemébe néztem. Egy pillanatig csak csendben meredtem rá, majd lehajtottam a fejemet és az pultot kezdtem tanulmányozni, mindaddig, amíg ismét meg nem hallottam a fiú hangját.
Elgondolkoztam a szavain, majd bókja hallatán apró pír jelent meg az arcomon. Megköszörültem a torkomat, majd ismét rávetettem smaragdzöld szemeimet és úgy válaszoltam a kérdésére.*
- Hát az okosban kételkednék, mint megfelelő jelző rám.-* Mosolyogtam, majd belekortyoltam immár az újra rendelt italomba. Csendben hallgattam, ahogy beavat egy kicsit a dolgaiba.*
- Hűha, hát akkor te se unatkozol. Tudod, kevés ember van, aki simán csak meghallgat másokat és megpróbál rajtuk segíteni. Ez igazán.. kedves tőled. Ami pedig engem illet a mérnöki karon végeztem. Pontosabban a gépész mérnökin.-* Mondtam és körmeimmel a pohár falán kezdtem kopogni így is leplezve enyhe félelmemet az iránt, hogy elszólom magam valami olyanról, amit nem szeretnék megosztani Cris-el.*
- Hát szeretnék a szakmámban dolgozni, nagyon imádom ezt a szakterületet, de sajnos még csak az állásajánlatokat nézegetem. Egy kis mellék állásban dolgozom, de az igencsak eltér attól, amit szeretnék csinálni. De a remény hal meg bennem utoljára, szóval, keresgélek. És te? Te a szakmádban dolgozol?-* Kérdeztem vissza és egy gyors pillantás után ismét a semmibe kezdtem bámulni.

Most, hogy sikerült elviccelni Heily félelmét a repülés kapcsán, már sokkal nyugodtabbnak tűnik az egész beszélgetés. Innentől már nincs is más dolgom, csak mosolyogva bólogatni. A csevej majd viszi útján az egészet.
- Tényleg, ha már a nyaralás szóba került! Merrefelé szoktál nyaralni? Akad kedvenc helyed vagy netán kedvenc elfoglaltságod ilyenkor?
Közben a pultos lány kicseréli a poháralátétemet. Előtte persze látványos mozdulatokkal írta rá a számát, míg Heily felém nézett. Most, ha jól látom, ezek a számok az alátét alján vannak, így egyelőre nem különösebben foglalkozom velük.
Tetszetős momentum, mikor beszélgetőpartnerem elpirul. Igen, ettől határozottan elégedettnek érzem magam. Ezután viszont egészen hamar összeszedi magát, ami tetszetős vonás.
- Kételkedsz benne? Tán butának gondolod magad? Azért annyira csak nem lehetsz stréber, hogy ész nélkül is elvégezz egy egyetemet! - nevetek fel hirtelen, majd kiszáradt torkomat friss itallal öntözöm meg.
Tények felsorolása, amiket épp az imént jegyeztem meg. Biccentek egyet egyetértésképpen. Elismerésére csak vállat vonok.
- Ha valakinek így sikerül segítened, akkor te is rájöhetsz, mit csinálhatott volna jobban. Ilyen módon más hibájából tanulva fejlődhetsz. Ki szalasztana el egy ilyen lehetőséget?
Sejtelmes mosollyal kísérem szavaim, majd komoly tekintettel hallgatom tanulmányaival és szakmájával kapcsolatos beszámolóját.
- Pontosan mi is a szakmád, amiben dolgoznál?
Figyelmetlenségét nem vetem a szemére, kérdésének feleslegességére viszont finoman felhívom figyelmét.
- Mint mondtam, pénzügyekkel foglalkozom munka gyanánt. Az egyetemet pedig még most fogom befejezni.

- Oh igen, mintha említetted volna már. Sajnálom! Kicsit ideges vagyok és izgulok, ilyenkor nem mindent hallok meg.-* Néztem rá bocsánatkérő pillantások közepette és belekortyoltam vodka-narancs italomba. Miután ismét beszélő képessé váltam összekulcsoltam a kezeimet és egyik lábamat átraktam a másikon, és a térdemre kulcsoltam a kezeimet.*
- Hát.. pontosan gépek tervezése. Azok működése, utána működtetése és a többi. Nem nagy ügy az egész, ha rendesen odafigyel valaki a dolgokra, amit az egyetemen magyaráznak a professzorok.-* Vontam vállat és csendben gondolkoztam, hogy vajon mit is mondhatnék a "jó cselekedetére". Bár az igazat megvallva sose találkoztam még olyan férfival, aki innen közelítette volna meg a dolgokat. Bár szögezzük le, hogy Cris tényleg nem az az átlagos pasi kategóriába sorolható ember volt.*
- Hát minden tiszteletem a tied. Nekem nem lenne erőm, energiám na meg türelmem, hogy végighallgassam az embereket. Bár, ha úgy nézzük, mostanában élni is alig van időm, nem hogy másokkal foglalkozni más emberekkel. És hogy előbbi kérdésedre is választ adjak.. Nem, nem gondolom magam annak, de szerintem az okos is erős kifejezés. Eléggé szeszélyes és hiperaktív vagyok olykor-olykor. És ha már ott tartunk, természetesen nem vagyok teljesen zakkant, mert ha az lennék, egy diliházban üldögélnék, de olyan hiper okos sem. Szóval azt mondanám, hogy én olyan átlag egyetemista voltam, aki jegyzetelt, tanult, megértette az anyagot. Így meglett a diplomám nemrégiben. De azért mit ne mondjak. Nem volt valami fáradtság mentes munka.-* Magyaráztam és rámosolyogtam Cris-re.*
- Ami pedig a nyaralást illeti. Nem szoktam nyaralni járni. Valahogy sose érzem magam annyira fáradtnak, hogy egy nyaralásra kifizessek x összeget, amit másra is el tudok költeni. Meg.. egyedül nem is szívesen utazgatok.-* Motyogtam, majd ismét a poharam aljára néztem. Míg ittam meghallottam a hangosbemondóba, hogy elkezdődött a beszállás a mi járatunkba is.*
- Hm.. akkor lassan indulhatunk, ugye?- * Kérdeztem, majd a táskámba nyúltam és elővettem a tárcámat. A púltra tettem az én és Cris italának árát.*
- A vendégem voltál. A segítség miatt, meg a többi egyéb miatt.-* Kacsintottam rá, majd leszálltam a székről és megvártam, hogy Criss is kövessen.*

Mikor Heily hevesen szabadkozni kezd, elnéző mosollyal felelek rá. Mellé még legyintek is egyet, majd lehajtom maradék italomat.
- Semmi gond, előfordul.
Gyors pillantás az órámra, majd fel a tájékoztató kijelzőre. Mire visszafordulok, szegény pultos azon csodálkozik, hogy került két másik fagylalttölcsér a pultra, mikor csak kettőt rendelt a közelben üldögélő páros. Persze mi ezt pont nem látjuk. Legalábbis Heily-nek takarásban van, én pedig máshová figyelek.
- Gépek. Milyen gépek pontosan? Munkagépek, járművek, esetleg más egyéb?
Mivel nemsokára nyílik a beszálló kapu, már nem rendelek több italt. Egyébként is, ha nagyon ihatnékom lesz, azt kiélhetem a repülőn is.
Az elismerésre először csak egy vállrándítással felelek, majd jönnek a szavak is közvetlenül utána.
- Szerintem ez csak hozzáállás kérdése. Azért a barátaidat biztosan te is meghallgatod, vagy minimum a legjobb barátnődet, legjobb barátodat. Az intelligencia pedig megintcsak egy viszonylagos megítélés kérdése. Szubjektív, és összehasonlítási környezettől erősen függő megállapítás. Annyira biztosan intelligens vagy, hogy el tudjunk beszélgetni. Ez már valami, ne becsüld alá! - kacsintok rá, majd gyors pillantás a telefonomra. Üzenet. Nem sürgős, így egyelőre nem olvasom el.
Egyik kezemmel a pultra könyökölök, másikat lábamra támasztom, úgy hallgatom tovább a lányt.
- Az emberek általában nem pihenés céljából mennek nyaralni, hanem hogy kiereszthessék a fáradt gőzt. Jó dolog a napon heverészni, de néha kell egy kis aktívan eltöltött szabadidő is.
Végre bemondják, hogy kinyílt a kapunk, így megkezdhetjük a beszállást. Felveszem a kézitáskám a földről, majd kissé meglepődök azon, hogy Heily fizeti a számlát. Különösen annak fényében, hogy állítólag még nem talált munkát. Minden esetre viszonzom a kacér gesztust egy cinkos mosollyal.
- Köszönöm az italt!
A beszálló kaput hamar elérjük, de természetesen még csak a sor gyűlt össze, beengedésre továbbra is várni kell.

* Csendben sétáltam a fiú mellett, míg oda nem értünk a kapuhoz. Igazából kezdtem megint egy kicsit (nagyon) izgulni a repülés miatt. Sose repültem még, mint már korábban is elmélkedtem, és iszonyatosan bökte a csőrömet, hogy milyen is lehet, az a bizonyos repülés.
Így hát a kezemet markolásztam, míg álltunk a sorban és csendben rágcsáltam alsó ajkamat, mindaddig, amíg már nem bírtam tovább. Egyszerűen nem tudtam csendben ácsorogni és nézni ki a fejemből. Társasági lény vagyok, társaságra van szükségem. Ezért pont kapóra is jött Cris mondandója a pihenéssel kapcsolatban.*
- Aktívan eltöltött szabadidő. Na igen. Nem tudom, én valahogy utálok egyedül bármit is csinálni. És mivel a szüleim, és a bátyámat közel tíz éve nem láttam nehéz lenne velük elmenni bárhova is. A barátaimmal, pedig úgy vagyok, hogy oké, el lehet velük lenni, imádok is, de néha az ember kicsit úgy a közelebbi ismerőseivel is szeretne lenni. Így tehát én inkább az az otthon ülő típus vagyok, aki olvas, vagy néha napján kimozdul. Persze a sport az mindennapi program.-* Meséltem és a vállamra csúsztattam a kezem, hogy az éppen már lefele csúszó válltáskámat visszapakoljam a vállamra.*
- Ja és visszatérve a munkakörömhöz. Igazából a kocsik érdekelnek leginkább, de úgy vagyok vele, hogy bármit elém tehetnek. Állok elébe.-* Válaszoltam egy vállrándítás kíséretében, majd a hajamba túrtam és hátrasimítottam barna hajamat. Most kivételesen leengedtem. Valahogy úgy éreztem, hogy kicsit ki kell lépni a monoton egyhangúságból. Így hagytam, hogy csokoládé barna hajam, had omoljon a vállamra. Évek óta nem éreztem, hogy csikizi a hajam a vállamat, de most iszonyatosan fura és új érzés volt enni idő után.*
- No, de hagyjuk. Gondolom nem az életemet szeretnéd hallani, szóval. Hogy-hogy egy ilyen jóképű fiatalember egyedül utazgat?- * Kérdeztem mosolyogva és válaszra várva nézelődtem.*

Nem kell sok idő, hogy kiderüljön, Heily még mindig stresszel. Már abból kitűnik, ahogy pótcselekvésként végez apró mozgásokat kezeivel, nézelődik jobbra-balra. Persze másra is fény derül, amiket végső soron önkénytelenül is elárul magáról következő válaszával.
Egyértelművé válik számomra, hogy a közelebbi ismerősökkel, akikről beszél, ő nem rendelkezik. Így, hogy a családjával sem tartja a kapcsolatot, ez egy igencsak magányos életet rajzol ki elém, bár még azért magamban vizsgálom a pontos körülményeket.
- Ha gondolod, egyszer-egyszer szervezhetünk valami közös kiruccanást. Már amennyiben hosszú távon is olyan jófejnek bizonyulsz, mint így első körben - ajánlom fel, miközben végére némi mosolyt csempészek bele, hogy érezze, ez a próbatétel rész inkább viccnek lett szánva részemről.
És valóban, kissé még figyelmetlen, plusz akadnak pótcselekvései, de nem menthetetlen a helyzet. Úgy tűnik, csak szüksége volt valakire, akivel beszélhet. Mintha ez lassan kezdené helyreállítani lelki egyensúlyát, már ha jók a megfigyeléseim, és létezik a lélek.
- Kocsik? Azon belül mi? Tervezel vagy szerelsz? Én is szeretek vezetni, persze biztonságos keretek között. Azaz Bronx-on kívül - viccelem el ismét a dolgot - Van kedvenc autómárkád? Esetleg kedvenc típusod? A sebesség vagy inkább a formatervezés az, amit megnézel egy kocsin? Esetleg más preferenciáid vannak?
Ahogy vállára omló hajára pillantok, nyugtázom ~ Igen, ez egy egészen kellemes utazás lehet még.
Kérdésére észrevehetően csak megjátszott arroganciával dúsított arckifejezést veszek fel, majd végigmérem a lányt.
- Úgy számítottam, az úton majd találok megfelelően kellemes küllemű hölgyet, aki mellém szegődik. Eddig úgy vélem, számításaim helyesek voltak - teszem hozzá, majd elvigyorodom.

* Felkacagtam, mikor Cris elvigyorodott.*
- Oh már mindent értek. Hát ha szabad megjegyeznem, ez nálad nem lehet nehéz dolog. Úgy értem, kapásból a két pincérnő, akik kiszolgáltak minket... szerintem kicsit feltűnő volt, ahogy téged méregettek. Szegények biztosan iszonyatosan csalódottak.-* Vigyorogtam, majd a fülem mögé tűrtem egy rakoncátlan tincset és megköszörültem a torkomat.*
- Abszolút tervezés. A szerelés is megy, de én jobban szeretem a kocsit tervezni, mint szerelni. A Volkswagen bogár. Igen egy olyan kocsiért ölni tudnék, persze csak képletesen. És amúgy először a kocsikon a formatervezést nézem meg. És persze szeretem a nagy motorokat. Hm.. azok igazán nagyon nagyon tudnak egyet s mást. Bár bevallom. vezetni nem tudok, még is vonz, hogy érezhessem ahogy a motor dolgozik és ahogy a fogaskerekek kattognak, minden egyes váltásnál..-* Hangom hirtelen elhalkult, majd a férfira pillantottam.*
- Ne haragudj, néha nagyon beletudok merülni. És van egy olyan tippem, hogy az előbbi kijelentésed, miszerint ha hosszútávon is ilyen jó fej leszek rendezhetünk közös programokat most ugrott.-* Kacagtam fel ismét, majd amint megpillantottam a hosszú sort a repülőgéphez vezető kapu előtt egy grimaszt vágtam.*
- Nagyon remélem, hogy túl leszünk ezen az egész repüléses dolgon és ismét száraz föld lesz a talpam alatt.-* Motyogtam az orrom alatt és inkább magamnak szántam, mint sem Cris-nek. Az igazat megvallva még mindig féltem bár próbáltam leplezni nem igazán sikerült.*
- Mennyit repültél eddigi életed során?- * Kérdeztem Cris-t és kíváncsi tekintettel fürkésztem az arcát.*

Csak legyintek egy könnyed mosoly kíséretében Heily megjegyzésére. Sosem úgy éltem, hogy másoknak akarjak megfelelni. Jó dolog néha egy-egy hálás mosoly, de azért az ember elsősorban mégiscsak a maga kedvére él. Ha nem így lennék, elmehettem volna szerzetesnek vagy lakónak a zárt osztályra.
Mikor végre sikerül kicsit részleteibe is belemenni Heily szakmájának, kezd érdekessé válni a téma. Valahol mindig is lenyűgözőnek találtam, mi mindenre képesek már az ember alkotta szerkezetek. Ez a faj kíváncsiságával és kapzsiságával eljutott arra a szintre, hogy szinte minden feladatot elláthat mesterséges munkavégző egység helyette. Többnyire jobban, de legalábbis gyorsabban. Igen, valahol az embernépség lustasága is benne lehet a pakliban...
- Jó, ha ennyire szereted a szakmádat. Így legalább lehetőséged van kiemelkedőt alkotni benne. Vannak, akik csak tudnak valamit, de motivációjuk nincs. Márpedig a képesség vezérlő akarat nélkül olyan, mint a partra vetett hal. Csak vergődik.
Mikor szabadkozni kezd, jót derülök rajta. Egyszerre nevetünk fel, majd vállat vonok, és jól láthatóan megjátszott szigorral mérem újból végig.
- Meglátjuk, meglátjuk. Azért még van lehetőséged javítani a helyzeteden.
Igencsak hosszú a sor, de kevésbé zavar, mint Heily-t. Türelem tornaterem, vagy hogy is szól a mondás. Minden esetre nem sietek sehová, a napsütés megvár odaát, ahogy a csomagom is a túloldalon. Végtére is a mi repülőnkkel jön az is.
- Akadt rá néhány példa. Főleg az Államokon belül, de azért előfordult néhány kirándulás-féle is. Te még soha nem repültél semmilyen légijárművel?

* Zavartan megráztam a fejemet.*
- Repülni? Neeem.. én inkább az a száraz földön két lábbal ember vagyok. Ami azt illeti meg van a jogosítványom, de valahol bent porosodik a pénztárcám legalján. Szeretek sétálni és a levegőn lenni, ezért ha nem muszáj akkor nem használok semmiféle járművet. Főleg nem repülőt. Egyszerűen iszonyatosan félek. És nem csak a magasságtól. Már attól összeugrik a gyomrom, ha arra kell gondolni, hogy az az izé felemelkedik a földről, miközben én benne ülök.-* Meséltem és bár nagyon szívesen kerültem volna az egész dolgot, kinéztem az ablakon a repülőgépünkhöz. Óriási volt! De tényleg. Ijedten inkább Cris-re néztem, majd rámosolyogtam és közben erősen szorongattam a táskámat a kezemben.*
- Ohh, nagyon hálás vagyok, hogy adsz még egy esélyt. Nem sokan lennének ily kegyelmesek.-* Kacagtam fel jókedvűen egy pillanatra teljesen kiszakadva végre a repülőgép tanulmányozásából. A munkás dologról imádtam mindig is beszélni, de most valahogy nagyon nem akartam róla fecsegni.*
- Igen, édesapám is gyakran ezt mondta, mikor egyfolytában a lába alatt tébláboltam. Bár akkor még nemigazán értettem.-* Kacagtam fel jókedvűen ismét és a hajamat ismét egy laza mozdulattal átvetettem a vállamon. Közben szépen lassan haladt a sor és én már alig vártam, hogy végre történjék valami.*
- És mondd csak, melyik kocsikat szereted? Ha már így rátértünk az én kedvenc kis bogaramra.-* Néztem ismét a szemeibe és míg válaszolt csendben fixíroztam az arcát. Tiszta rejtély volt a férfi számomra, de akármennyire is próbáltam a max mögé látni nem sikerült. Különös volt...*

Heily szavait nyugtázva csak visszafogottan hümmögök.
- Két lábbal a földön. Száraz földön - emelem ki az általa mondottakat - Ezek szerint a vizet sem szereted? Hogy van ez? Mindenhová gyalog jársz? Azért New York elég nagy város ahhoz. A félelmeidnél csak nagyobb! - teszem hozzá némi csodálkozással arcomon.
Ahhoz képest, hogy korábban kijelentette, nem fog magáról beszélni, egészen jól haladunk. Ennek fényében némi elégedettséget érzek.
Ahogy kinézek az ablakon, lenyűgöz a gép látványa. Egyszerűen elismerésre késztet az, amit az önmagában gyenge ember csoportosan elért. Persze ahogy felém fordul Heily, inkább rámosolygok.
Kacagása belőlem is kihoz némi visszafogott nevetést, miközben lassan kinyílik a kapu, és megkezdődik papírjaink ellenőrzése.
- A praktikus és kényelmes autókat szeretem. Nem kell nekem, hogy öngyilkos sebességekre legyen képes, de azért szeretem a jó tempót. Viszont sokkal fontosabb, hogy ízlésesen és jól felszerelt legyen. Mégiscsak szívesebben ül bele az ember fia egy olyan járműbe, ami szépen néz ki kívül és belül is, ráadásul még biztonságos is. Nincs igazam?
Átadom a strázsáló hölgynek az útlevelem, majd egy mosoly kíséretében megköszönöm, mikor visszakapom.
Egészen pofás kis busszal visznek ki minket a géphez, ami valamivel messzebb parkolt be. Biztos vagyok benne, hogy közelebbről még nagyobbnak fog tűnni.
- A kedvenc kis bogaradra? Csak nem német autód van?

*Rámosolyogtam Cris-re.*
- Nem, abszolút nem a víztől való félelmem miatt maradok a száraz földön. Inkább mondjuk úgy, hogy nem szeretek magasban lenni. Iszonyatosan tériszonyos vagyok, ami azt illeti, de ezt már mondtam. Amúgy meg, szerintem biztonságosabb, négy- vagy két kerékkel járni a földön, mint repülni a levegőben. És amúgy általában tömegközlekedéssel járok sok helyre, ahova meg nem akkor taxival. De amúgy meg, imádok tömeg közlekedni, szóval..-* Vigyorogva néztem rá, majd tovább lépkedtem mellette. Tekintetem meg se állt egy pillanatra úgy kémleltem mindent, ami körülöttünk történik. Ám ahogy meghallottam a férfi mély hangját ismét, teljes figyelmemet neki szenteltem. Igazából meg lepődtem, hogy milyen előnyöket figyel megy egy kocsin. A férfiak többsége minél nagyobb lóerő legyen a kocsiban.*
- De, igazad van. És őszintén szólva furcsa. A legtöbb embernek inkább az számít, hogy minél gyorsabb legyen egy kocsi, de hiába gyors, ha kívül vagy belül kényelmetlen, vagy ízléstelen. Hm.. kivételes vagy..-* Mosolyogtam rá, majd amikor a mi papírjainkat kezdték ellenőrizni mély levegőt vettem és igyekeztem felkészülni lelkileg, hogy akár akarom, akár nem kénytelen vagyok repülni. Amikor minden papírral elkészült a kissé... szigorú nő egy buszba ültettek minket, ami teljesen kivitt a géphez, bár, ahogy egyre közelebb és közelebb értünk, egyre hatalmasabbnak tűnt a fém madárka a kifutópályán.*
- Nem, még sajnos nincs, de nagyon szeretnék egy bogarat. Egy igazi Volkswagen bogarat. Hm.. minden álmom az, hogy egyszer olyat vezessek. De előbb a jogsi kellene, majd utána a kocsi.-* Nevettem fel zavartan, majd hátra tűrtem a fülem mögé a hajamat, hogy ne lógjon az arcomba és kimeredtem az ablakon.*

Megkapom végre Heily saját elemzését is önmagáról, kezdve a magasságtól - és a szokatlan helyzetektől - való félelmeivel, a nyüzsgés iránti vonzalmán át egészen odáig, miféle szokások rabja. No utóbbit egyelőre nem részleteiben, de elkezdi kifejteni.
Megmosolyogtat meglepetése gépjárművekkel kapcsolatos preferenciáim ismertetésének apropóján. Bár azt nem mondhatnám, hogy meglepődtem volna.
- Az autó közlekedésre való. Ha versenyezni akarok, akkor persze majd veszek sok lóerőt. Addig viszont a biztonság és a kényelem élveznek prioritást.
Rövid séta, majd következik egy könnyed kis szellőztetés. Akarom mondani szélfúvás, hajborzolás, fülsüketítő süvöltés. Természetesen pont egy szélvihar kellős közepén terelgetnek minket szabadtéren a gépünkhöz.
- Legközelebb magángéppel megyek - dörmögöm hangosan, de a széltől valószínűleg nem sokat érteni belőle.
Néhány percbe beletelik, mire az egyébként sietős sor egyesével betolakszik a gép belsejébe, ily módon megmenekülve attól, hogy az időjárásnak hála végiggörgessék őket a kifutópályán.
Beérve a gépbe irányba kotrom a hajam, már amennyire tudom. Közben a kedves légiutas kísérő hölgy megnézi a beszállókártyámat, majd lelkesen elmagyarázza, hová is kell mennem. Ezután Heily-vel is hasonlóképp tenne, de udvariasan leintem.
- A hölgy velem van. Köszönjük! - biccentek udvariasan, majd a nő csalódását figyelmen kívül hagyva elindulok befelé az ülések között.
Egész gyorsan megvan a helyünk, és szerencsére csak ketten ülünk egymás mellett. Igen, szeretem a három oszlopba rendezett üléseket. Középen persze négyesével vannak, mi viszont ablak mellé kaptunk helyet.
- Ablak mellé, vagy sem? Nem tudom, innen bentről mennyire félsz a magasságtól.

Pár órával az elszállítás előtt Sebastian-t két jó barátja, a tagbaszakadt, vidám ogrék kikísérik a fogdából, egyenesen a beszélőre, ahol megint várhat vagy fél órát, mire nyílik az ajtó, és egy még nagyobb ember lép be rajta. Derek King lesújtóan néz a fiúra, mintha azt tervezné, hogy a puszta két kezével fogja őt darabokra tépni, aztán lassú, kimért földrengés keltő léptekkel a kamerához sétál, és kikapcsolja azt. Következő útja az asztalhoz vezet, kezét finoman ráhelyezi, aztán egy hirtelen mozdulattal a falhoz vágja a fémbútort, mintha csak papírból lenne, a zaj pedig, amit kelt elviselhetetlen hangerővel visszhangzik a szobában még másodpercekig.
-Utolsó esély kölyök. - Sziszegi halkan, anakonda ujjait pedig a srác nyaka köré fonja, és felemeli őt a székről, majd őt is a falhoz nyomja, hogy majd belenyekken. - Nemsokára elvisznek innen, és akik ott várnak rád, nem lesznek olyan finomak, mint én. Tudod mit tesznek a magadfajta nyápic mutánsokkal ott? Megsúgom...
Közelebb hajol, hogy szakálla szinte már átdöfi a fiú fülét, aztán halkan ezt súgja:
-Anyád érted jön. Légy résen, lehet, csak egy alkalmad lesz a szökésre.
Ekkor nyílik az ajtó, és két FBI ügynök lép be rajta, kissé felpaprikázva.
-Elég lesz King! Eressze el.
Sebi ekkor a seggére huppan, a marcona férfi pedig hátat fordít neki, és megindul kifelé a szobából.
-Nyugalom, csak elbúcsúztunk egymástól, mint két régi barát. Nem történt semmi, nem igaz?
Ezzel magukra hagyja őket, a fiú pedig hamarosan felszállhat a gépre.

A reptéren tényleg ott vesztegel a gép, ahol Brooks ügynök mondta, és bár az avatatlan szemnek nem tűnik fel semmi gyanús, Amanda azért kiszúrhatja, hogy a pilóták bizony jó kondiban vannak, és talán egy átlagos gépészen sincs ennyi tetkó. A férfi épp a gépet tankolja fel az útra, a szőke stewardess pedig a lépcsőn üldögélve reszeli a körmeit. A hangár minden ajtaja zárva áll, ám az egyik hátsó kisajtóhoz Curtis kapott egy kulcsot az ügynöktől, s oda most épp nem figyel a világon senki.

Kész rémálom volt ez a két nap, amit a rácsok mögött kellett töltenem. Minden váltásnál kaptam pár keresetlen szót és halálos fenyegetést és ahogy telt az idő egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy bizony innen nem fogok megszabadulni és innen csak valami még rosszabb helyre kerülök, ahogy az a nagy darab zsaru mondta. Senki nem tudja, hogy itt vagyok, így senki nem is fog kiszabadítani. Csak magamra számíthatok! Így el is határoztam, hogy megkísérlem a szökést, ahogy lehetőségem adódik rá.
Mikor aztán a két ismerős kétajtós szekrény megjelent, azt hittem itt az idő, hogy ahogy ígérték elszállítsanak. Most már árgus szemekkel figyeltem minden kis alkalomra, amikor bevetve a képességemet elillanhatok. Szerencsére rám nem tettek olyan szerkezetet, amit a többi mutánsra, így ez nem volt akadály.
Viszont nem az autóhoz, vagy helikopterhez, hanem ismét a kihallgatóba vittek, de most nem bilincseltek az asztalhoz, csak hátul volt összefogva a kezem, úgy löktek le a székre.
Fogalmam sem volt, hogy mit akarnak még tőlem és felvillant a remény, hogy talán mégis sikerült valamit elérni az ügyemben, de ez a remény azzal a képpel együtt foszlott el, ahogy belépni láttam a zsarut aki behozott és nem volt éppen jókedvében.
Addig sem voltam nyugodt, de mikor megláttam, hogy lekapcsolja a kamerát, majd egészen közel sétál hozzám és megragadva az asztalt, úgy tépi fel a rögzítéssel együtt, hogy a falon hullik darabokra, akkor már rémülten próbáltam hátrébb húzódni tőle.
De hát ez hiú remény volt ebben a kis lyukban. A következő pillanatban megragadta anyakamat és annál fogva úgy vágott a falnak, hogy pár pillanatig levegőt sem kaptam.
Azt hittem ott helyben kinyír és esélyem sem volt a védekezésre, na nem mintha egy súlycsoportban lettünk volna.
- Ne….nem….tudok……….- préseltem ki pár akadozó szót, de ahogy a fülemhez hajolt és elsuttogta, hogy anyu értem jön, meg a maradék levegő is kiszaladt belőlem.
~ Anyám? Édes Istenem ez nem lehet igaz! Előkerült? ~ csillant fel bennem a remény, de aztán megszólalt a kisördög. ~ De pont most? És honnan tudja, hogy itt vagyok? Ááááá, ez valami aljas trükk, hogy eljátsszák ezt nekem, majd menekülés közben lelőnek? Biztos ez van. ~
Mielőtt azonban ezt a nyomozó fejéhez is vághattam volna, ha maradt volna egy kis levegőm is, belépett két öltönyös fickó és az engem fojtogató gorilla elengedett, én meg köhögve és fulladozva rogytam a földre és a szavaira csak mérhetetlen gyűlölettel a szememben válaszoltam
~ Azt leshetitek, hogy a kezetekre játszom majd, ilyen ócska trükkel. ~ azzal, míg egymással voltak elfoglalva, szépen láthatatlanná váltam és a nagydarab rendőr után vetettem magam, hogy vele együtt surranjak ki az ajtón.

Curtis összeszedte az embereket a szabadítási akcióhoz, így már semmi akadálya nem volt, hogy rendezzük a számlát Defoe embereivel is.
Már órák óta figyeltük a mozgásukat, így tisztában voltunk vele, hogy hol és mennyi emberre kell számítani. Mivel közeledett az idő, hogy hozzák Sebastien-t, így ideje volt eltűntetni a zavaró tényezőket a képből.
Nagyon biztonságban érezték magukat Defoe emberei, azt hitték, hogy senki nem szúrhatja ki, nem az igazi pilóták és személyzet ténykedik a gép körül, és ebben igazuk is volt. Rajtunk kívül senki nem sejtett semmit és ez remélhetőleg a szerepcsere után is így marad.
- Indulás! – adtam ki a parancsot Curtisnak, aki a hátsó ajtóhoz való kulccsal, amit még Brooks adott nekem, halkan és észrevétlenül juttatta be a takarítókat a hangárba, akik hangtompítós fegyverekkel voltak ellátva, hogy ne üssenek zajt.
Én csak egy rádión tartottam velük a kapcsolatot egy lesötétített üvegű autóban ülve, nem messze a hangártól. Kisebb pukkanások hallatszottak itt-ott szórványosan, majd csend lett. Aztán Curtis nyugodt hangja szólt bele a rádióba.
- Asszonyom, minden rendben, az embereink elfoglalták a helyeiket.