Orvosi rendelő

-Megkínozni nem szoktam az embereket - feleli őszintén - nem is szeretem csinálni. Ugye jól emlékszem, hogy szűk szavú közös ismerősünk azt nem árulta el, miért tettem ezt vele?
A szemében megjelenő apró villám arra enged következtetni, hogy Kara még olcsón megúszta a dolgot.
-A csak egy újságíró, és a kezdetektől tudta, mi vagyok. Elkövettem azt a hibát, hogy megbíztam benne, ő pedig ellopott tőlem valamit, valamit amivel ha jól használja, ki lehet deríteni az igazi nevem, és bebizonyítani, hogy még mindig élek.
Vár egy kicsit, hogy Lynn meg tudja emészteni a hallottakat, s csak utána folytatja a beszámolót.
-Én pont lesajnálom, hányan vannak a nyomomban, bármikor kezdhetek új életet máshol, a büdös életben nem akadnak rám. Viszont, el tudod képzelni, mi várna Sean-ra, ha Kara megírná a kis leleplező cikkét rólam? Én igen,más riporterek ezrei, rendőrségi kihallgatások végeláthatatlan sora, aztán van olyan lökött, hogy még segítene is nekik, úgyhogy cserébe bekerülne a tanúvédelmi programba.
Keserűen sóhajt fel, hisz nagyon jól tudja, a mutánsok korában mit is jelent az.
-Soha többé nem látná a cuki mutáns barátnőjét, vagy a napot, bár az utóbbi annyira nem zavarná. - Ujjaival idegesen kezd dobolni az asztalon, melynek idő közben neki dőlt. - És ez még a jobbik eset, arra inkább nem is gondolok, mi lenne vele, ha az ellenségeim találják meg először.
Komolyan néz Lynn szemébe. Egy pillanatra még a szomorúság is eltűnik onnan.
-Bármit megtennék azért, hogy megóvjam őt ettől.
~Kara-nak meg nagy mázlija, hogy a kezdetektől fogva kedveltem őt, és tiszteltem a bátorságáért. A papírforma szerint meg kellett volna ölnöm, már akkor, amikor kiderült, hogy hazudott nekem a szigeten.~
-Ami a gyilkosságokat illeti, na az egy hosszú történet...

Csendben hallgattam végig Szellem monológját, egyszer sem szakítottam félbe. Szavaiból már biztos lehettem benne, hogy áldozata ellátásakor is jelen volt a rendelőben, vagyis hallott minden egyes szót, amit róla ejtettünk. Most pedig megismerhettem az ő verzióját is, ami sehol nem mondott ellent az, ezek szerint Kara nevű újságíró beszámolójának, kivéve az indítékot.
Hiszen Szellem csak egy apa volt, aki meg akarta védeni a gyermekét. És melyik szülő ne lenne képes bármire, hogy megvédje őket a veszélytől, pláne, ha az ilyen komoly. Tehát összegezve Kara becsapta, meglopta és megfenyegette Szellemet, és képes lett volna bántani (ha közvetve is) a fiát. Mardosó bűntudat kezdett gyötörni, mikor eszembe jutott, miket vágtam előző nap a fejéhez, mikor kiakadtam, hogy nem figyel eléggé a bajba került Seanra.
-Az igazság az - váltottam hangos beszédre, miközben megfogtam az asztalon hangoskodó kezét -, hogy nem azért tettél rosszat, mert rosszat akartál tenni, hanem mert rákényszerítettek, igaz? Csak meg akartad védeni a fiadat bármi áron, mert jó apa vagy, és mindennél fontosabb neked az ő biztonsága.
Karjaimmal átöleltem a nyakát, finoman hozzásimultam, majd halkan a fülébe súgtam:
-Ne mondj többet. Nem akarom hallani a részleteket. Akiket megöltél... biztos nem volt más választásod, és jó okod volt rá, még akkor is, ha ilyen szörnyűséget kellett tenned. Sajnálom, hogy faggattalak, és nem bíztam benned. Te nekem is csak jót akartál.
Kicsit hátrébb húztam a fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni, majd behunyt szemmel közelebb hajoltam az arcához, hogy, ha megengedi, végre megcsókolhassam.

Tetszetős volt a kép, mely Lynn fejében alakult ki a gondoskodó Szellemről, kit csak a szeretet vezérelt, bármit is tett. Szerette volna elhinni ezt a mesét, s amikor a nő a kezéhez ért, már nem is vágyott másra, mint ebben az álomvilágban élni, és ajkain érezni azokat a puha ajkakat, melyek érintésétől elfeledte minden gondját ezen a világon. Annyira csábító volt, hogy csak nagyon nehezen tudott ellenállni a kísértésnek.
-Várj - kérlelte halkan, s gyengéden ragadta meg a nő vállait. - Lehet, hogy ezt még meg fogom bánni, de nem akarom, hogy vakon rohanj bele...ebbe...
Bármennyire is kézenfekvő megoldás lenne édes tudatlanságban hagyni ezt a szépséget, nem tehette. Ha komolyan gondolja ezt a dolgot, őszintének kellett lennie. Mellesleg, a titkolózás már korábban sem ért jó véget.
-Az, hogy volt rá okom, még nem mentesít a tetteim alól. Minden igaz volt, amit Kara mondott, én egy szörnyeteg vagyok, és ha velem maradsz, vagy akár csak a közelemben, el sem tudod képzelni mekkora bajba keverheted magad.
~Nem mondom, hogy nem tudna kimászni belőle, jóval erősebb annál, mint egyesek gondolnák róla, de jobb, ha számít rá.~
-Csak, gondold át, oké?

-Hogy gondoljam át! - forgattam a szemeimet. - Mit gondolsz, eddig min járt az eszem? Tudom, mit vállalok, ha veled maradok, de ez az én döntésem, és már meghoztam. Semmi sem menthet fel téged a tetteid alól, de ezzel mindenki így van. Én csak annyit tehetek, hogy elfogadlak minden hibáddal együtt, mert minden rossz, amit tettél a törődésedből és az idealizmusodból származik. És engem csak ezek érdekelnek.
Határozottan ragadtam meg a kezeit, hogy ne tudjon ellenkezni, és a vállamról a csípőmre csúsztattam őket, mintegy átvéve az irányítást. Aladdin után, most olyannak láttam, mint a mesebeli szörnyeteget, aki csak látszólag volt szörnyeteg. Mosolyogva simogattam meg a buksiját, amit megint csak azon tört, hogy hogyan lehetne nekem jó, akkor is, ha magával kiszúrna.
-Nem foglak elengedni. A lelkiismereted megnyugodhat, megadtad a lehetőséget a menekülésre, de én nem fogadom el. Könnyebben tudnám elviselni, hogy még egyszer ennyi embert megölj, mint hogy bajod essen. És ezt kimondanom nem volt könnyű, úgyhogy örülnék, ha végre elhinnéd, hogy komolyan gondolom, és végre lezárhatnánk ezt a huzavonát.
Nem vártam meg, amíg elkezd tiltakozni, inkább a két tenyerembe fogtam az arcát, a fejét lehúztam magamhoz, és megcsókoltam, erősen tartva őt a kezeimben, hogy ne húzódhasson el.

A hallottak ledöbbentették őt. Eddig is sejtette, hogy ő a legjobb fej a világon, de azt, hogy idealista lenne, még álmában sem gondolta volna. Úgy tűnik a szerelem tényleg vak.
~Mindenki azért nem gyilkos...~
Már épp folytatná a visszakozást, mikor Lynn végre megunja a dolgot, és saját kezébe veszi az irányítást. A csók, ha lehet csak még jobban meglepi, s tágra nyílt szemekkel bámulja az övéhez tapadt arcot.
~Mi mi mi? Á mindegy...~
Lassan összezárulnak szemhéjai, ő pedig lelkesen viszonozza a csókot. Egyedül annyi engedetlenséget enged meg magának, hogy kezei feljebb vándorolnak a csípőről a nő hátára, hogy magához ölelhesse végre kedvesét.
-Rendben, én figyelmeztettelek - adja meg magát, mikor végül ismét levegőhöz jutnak mind a ketten.
~Nem is volt ez olyan vészes. Lehet a korábbi kapcsolataim sem mentek volna tönkre, ha végig őszinte vagyok? Bár, ott tuti közrejátszott az is, hogy a csaj megpróbált megölni, hogy bezsebelje értem a vérdíjat. Azóta nem randizom kollégával...~
-És, amúgy milyen napod volt? - Kérdi udvariaskodva, hisz mindketten tudják, hogy a nagy részénél itt leskelődött.

Váratlan kérdésére elnevettem magam. Mintha csak most jött volna haza a munkából az asszonykájához. Szinte már vártam, hogy elkezdje keresni a papucsát meg az újságját.
-Lássuk csak - vettem fel a Gondolkodó pózt, miután felugrottam a vizsgálóasztalra. Aztán vettem egy nagy levegőt, és eldaráltam mindent, ami aznap történt.
-Miután megszöktem előled, gondoltam kitisztítom a fejemet, úgyhogy ellátogattam a Staten Islandi világítótoronyba, gondoltam ott kellően távol lehetek tőled, és még a kilátás is szép,de a padló leszakadt, többen meg is haltak, én viszont még előtte megismerkedtem ott egy Christopher nevű férfival, aki elvitt a Central Parkba, hogy egy kicsit magunkhoz térjünk ezután a rémséges eset után, ahol is miután, hogy úgy mondjam, kissé elragadtatta magát, durvábban kellett a tudomására hoznom, hogy nem tehet meg bármit, amit csak akar. Onnan a rendelőmbe jöttem, ahol egy idő után megjelent a megkínzott Kara, aztán pedig te. Úgy dióhéjban ennyi.
Mikor befejeztem, ásítás kíséretében nyújtózkodtam egyet, mert még végigmondani is fárasztó volt, végigcsinálni meg aztán végképp. Aztán újra Szellemre néztem, hogy lássam hányszorosan bánta meg, hogy kérdezett.

A rövid válasz? Negyvenkétszeresen. A beszámoló vegyes érzelmeket kelt benne. Egyrészt, végtelenül vadító, ahogy egy diplomás nő gondolkodást színlel, másfelől, feltámad benne egy hármas erősségű féltékenységi roham az idegen férfinév hallatán, de azt viszonylag gyorsan legyűri. Ebben persze sokat segít az is, hogy a történet Happy End-el végződik, ráadásul a fájdalmasabbik fajtával, ha jól értelmezi Lynn arcizmainak gonosz megrándulását.
~Na persze, ez most komoly dilemma elé állít. Mint a pasijának, most elvileg fel kéne ajánlanom, hogy kinyírom a fickót, de félek, az én számból ez többnek hangzana, mint üres ígéretnek, és nem szeretném, ha besokallna. Ugyanakkor, mi van, ha elvárja tőlem, hogy azért mégis a halálát kívánjam egy kicsit? Sokat kell még tanulnom...~
-Te jó ég, ott voltál, amikor leszakadt az a vacak? - Kérdi, s megpróbál úgy tenni, mint akit tényleg letör ennyi ember értelmetlen halála. - Gyere ide te...
Szorosan öleli át a nőt, s közben elhatározza magában, hogy inkább hanyagolja a témát, az összeset. Ezek szerint neki sem lehetett kellemes napja.
-Mit szólnál, ha kivennénk pár nap szabadságot? - Suttogja a fülébe, egészen közelről. - Nem fog összedőlni a város nélküled.
~Az pedig kifejezetten jót tesz neki, ha én nem tartózkodom itt.~
-Te választhatsz úti célt.

-Hah! - vontam fel csodálkozva a szemöldökömet. - Nem hittem volna, hogy ennyire tudsz uralkodni magadon. Mármint a többszázszoros gyilkos, nem hogy nem tervezi kinyírni a pasit, aki hozzáért a barátnőjéhez, de szóra sem méltatja! - Szélesen elmosolyodtam. - Mondtam én, hogy nem vagy te olyan elvetemült!
Az ölelése kifejezetten jól esett. Melegséget és biztonságot árasztott magából két erős karja, amiben szorosan tartott, ezért aztán nem siettem közölni vele, hogy a körülményekhez képest azért egészen jól érzem magam, amihez azért nyilván hozzásegített iménti kibékülésünk. Inkább átadtam magam a kellemes nyugalomnak, hogy addig úgysem történhet velem semmi baj, amíg ő itt van velem.
Az ajánlatára, amit fülembe suttogott (és amitől újra érezhettem azt a kellemes borzongást) belekuncogtam a vállába.
-Előbb azt akarod, hogy a ,,Házhoz hívtak" táblával éljek vissza, most meg, hogy mondjak le egy csomó előjegyzett beteget? Csak azért, mert majdnem meghaltam, valaki hívatlanul rám mászott, a pasimról meg kiderült, hogy sorozatgyilkos?... Oké, legyen. Vigyél innen valahova nagyon messzire!

Széles, minden fogat megvillantó mosollyal reagál a dicséretre, nagyjából úgy, ahogy egy Tyrannosaurus mosolyog az eltévedt marhacsordára.
-Meg sem fordult a fejemben - közli, s tényleg csak egy brazil mutáns hangyányit füllent - és ha azt mondtad, móresre tanítottad, nekem bőven elég.
Bármennyire is jól esik neki a szeretett nő ölelése, nem tud szabadulni a gondolattól, hogy ez idő alatt Sheena még annak ellenére is rajta vihog, hogy Logan épp elevenen boncolja őt. Tényleg nem túl életszerű ez a kép, de tudjátok mit, akit zavar, hogy szellem megtalálta a boldogságot, az dögöljön meg, el tudja intézni olcsón...
-Iiiigen, szörnyű mikre csáábítalak - búgja Lynn fülébe, s forró lehelete szinte égeti a bársonyos bőrt - rögtön mehetünk, csak még had maradjunk így egy kicsit.
~És addig van időm megszabadulni pár terhes gondolattól. Hívatlanul rá mászott??? Oké, nyugalom Szellem, ne gondolj arra, ahogy megkeresed a srácot, kitéped a gerincét, szíven szúrod vele, majd megfőzöd a saját vérében, és megeteted a csótányokkal!!!~
Szorosan öleli magához Lynn-t, hogy ne lássa ahogy a fogait csikorgatva próbálja nem kommentálni ennek a Christopher nevű férfinek a tetteit. Végül az segít túltennie magát a dolgon, ahogy elképzeli, hogy Lynn vízbe folytja a srácot. Mikor vissza húzódik, már megint egy széles, vidám mosoly terpeszkedik az arcán.
-Jártál már a fővárosban? Van ott egy jó kis hotel, Sheena szerint a fagyi tortájuk nagyon finom, és megéri a cirkuszt, amit csapni kell érte...

Ahogy húzza az időt indulás előtt az ölelkezéssel a nyakamon érzem szaporább, de erőteljesebb légzését, kitágult orrcimpái kimondottan csiklandoztak, és bár látszólag semmi erőkifejtésre nem készült, időnként arcán, kezén, karján megrándult egy-egy izom. Sikerült nem elnevetnem magam, inkább csak megsimogatni a tarkóját.
~Férfiak! Könnyebb a féltékenységüket diagnosztizálni, mint egy Sm-et.~
Mindazonáltal nem tettem szóvá, elvégre ezzel még nem volt semmi problémám, és a dicséretet sem az érzéketlensége, hanem az önkontrollja miatt kapta. Még egy gyors puszi az arcára, hogy biztos lehessen benne, hogy még mindig büszke vagyok rá.
Felvetésére a fővárosi fagyi tortás hotelre lelkesen bólogattam.
-Nagyon jól hangzik. De ha nem haragszol, körülírnád, mit takar a ,,nagy cirkusz"? Egyrészt, mert egy fagyi tortáért miért kéne akár csak egy icipici cirkuszt is csapni, másrészt, ha rólad van szó, nem árt felkészülnöm, ha cirkuszolni akarsz.

Bár jól esik neki Lynn gyanakvása, azért mégiscsak jobbnak látja tisztázni a dolgot.
-Nyugi, én nem terveztem balhét csapni. Van egy kis spórolt pénzem, abból meg leszünk.
Nyom egy puszit arra a bizalmatlan buksijára, mielőtt tényleg elmesélné a történetet, ugyanis gyanítja, hogy addig úgysem hagyja békén a lány, amíg erre sort nem kerít.
-Sheena kimentett egy gazdag kölyköt pár emberrabló karmai közül, de meglátták párducként, ezért valaki kihívta az állatvédőket. Végül minden szállodában rekedt vendég kapott egy jégkrémtortát, hogy ne nyavalyogjanak.
Finoman simítja végig az angyali arcot, majd kaján vigyor ül ki az arcára, s egy hirtelen mozdulattal az ölébe kapja a lányt.
-Mond csak, bezártad az ajtót? - Kérdi sejtelmesen duruzsoló hangon.

//Játék vége, köszönöm //

Nagyon megkönnyebbültem, mikor Szellem biztosított róla, hogy nem szándékozik balhét csapni, mert kicsit azért még bennem volt a félsz, hogy annak milyen kimenetele volna. Mielőtt pedig tovább kérdezősködtem volna, már el is mesélte nekem a történetet a párduccal és a jégkrém tortával, ami úgy hangzott, mint valami fantasy-akció-vígjáték. Nem is álltam meg nevetés nélkül.
-Hát, ha gondolod, tarthatunk az ijedősebbeknek egy kis előadást - mondtam gonosz vigyorral. - Úgyis kíváncsi voltam, mennyire bugyborékolnék, ha átlebegnél rajtam.
Forró kezének lágy érintésétől csak még közelebb bújtam hozzá, a következő pillanatban pedig már az ölébe is ültetett sokat ígérő mosollyal az arcán. Aztán felcsendült az a mély hang, amitől bármikor el tudtam volna olvadni, és afelől érdeklődött, hogy bezártam-e az ajtót.
-Az éjszaka közepén nem kell tartanunk senkitől - suttogtam, mielőtt végleg elvette volna a szavamat szoros ölelésünkbe fészkelt hosszú csókunk.

//Én is köszönöm! //

//előzmény: Bronx-i utcák//

Az út ijesztően, sőt gyomorforgatóan rövid volt ide, főleg Darren számára. Mivel Szellem jól ismerte, a legtöbben hogyan reagálnak az első útjukra vele, ezért kapásból a rendelő mosdójában jelent meg két utasával, hogy új barátja azonnal keblére ölelhesse a wc kagylót. Lynn szokás szerint most sem érez semmit az egészből, Szellemen viszont ólmos fáradtság vesz erőt, le is rogy ezért a váró egyik székébe.
-Basszus...két ember egyszerre...hát erre még gyúrnom kell. Amúgy mindenki jól van? - Teszi fel a költői kérdést, hisz a társaságot végignézve, elég egyértelmű, hogy itt ma senki sem fog táncra perdülni. - És ne szólíts Édesnek, vége a vészhelyzetnek.
~Meg egyébként is sajátságosan reagálok a bűnözők közeledésére. Gépfegyver, ólmosbot, ilyesmik...~

Térdre estem a vécé előtt, és ki is adtam magamból az üdítőt.
- Könnyen jött, könnyen ment - sóhajtottam, mikor végeztem - Francba! - mégsem végeztem, na.
De egy perc múlva már igen. A csapnál kiöblítettem a számat és vizet locsoltam az arcomra. Mély levegőket vettem, nehogy megint rosszul legyek.
- Szerintem meg egyáltalán nincs vége a vészhelyzetnek... Basszus, mi a fene volt ez? Teleportáltunk? Nem.. De akkor meg? Vagy mégis?
Még sosem teleportáltam, így nem tudhattam, vajon abban volt-e részem, vagy sem. Mindenesetre ha igen, akkor soha többé nem kívánok ilyesmiben részt venni-
- Kicsit szűkös itt a hely hármunknak, azt hiszem. Ne értsetek félre, mindketten nagyon szimpatikusak vagytok, de azt hiszem, nagyobb mozgástérre volna szükségem.
Azzal az ajtó felé kezdtem araszolni.

Darren nyomában én is kiléptem a váróterembe, majd megelőzve őt kinyitottam a rendelő ajtaját. Támogatóan fogtam át a vállát, és előrevezettem, hogy végre lefeküdjön a vizsgálóasztalra. Gyorsan végigsúroltam a kezeimet, és kesztyűt húztam.
-Megtennéd, hogy teljesen szabaddá teszed a karod? Összevarrnám a sebedet.
Beadtam neki az érzéstelenítőt, aztán nekiláttam a seb ellátásához. Közben fél szemmel azért figyeltem az arcát, mert bár nem hittem, hogy még hánynia kéne, de sosem lehet tudni, viszont nekem most nagyon fontos volt, hogy ez esetben időben tudjak róla. A biztonság kedvéért elő is készítettem neki az erre az esetre tartogatott hajlított alakú tálkát, és letettem mellé az asztalra.
Annak a magyarázatát, hogy pontosan hogy is utaztunk idáig már Szellemre bíztam, gondoltam, ő mégiscsak pontosabban mondhatja el, elvégre az ő képessége. Közben én percek alatt végeztem, hiszen csupán két öltésre volt szükség.
-A lidocain hatása még biztos nem múlt el, úgyhogy az enyhe fájdalom, ami még jelentkezhet, egy darabig békén fog még hagyni, de aztán sem lesz vészes. Csak ne erőltesd most a karodat. Ha kicsit szédülsz vagy émelyegsz, az is normális. A gyógyszer, a vérveszteség, az elmúlt órák! De ne aggódj, rendbe fogsz jönni!

Hallva Darren áriáját, rosszallóan csóválja meg fejét, miközben majd lefolyik a székről. Pedig tényleg szurkolt a srácnak, hogy abban a 20%-ban legyen, akik nem dobják ki a taccsot...bár ha jobban belegondol, most már csak 10, és ha nem számolja bele a gyermekeit, meg Lynn, hogy tényleg csak a normális emberekre vonatkozzon a statisztika...hajjajj...
~Lehet rendszeresítenem kéne néhány papírzacskót.~
-Szeretnéd tudni, hogy csináltam mi? - Kérdi, nagyjából úgy, ahogy egy általános iskolai tanár beszél a diákjaihoz. - Üdv az én világomban... - Fejezi be, némi cinizmussal. Ugyanakkor, van egy másik téma, amiről szívesen elbeszélgetne a férfival, akár hosszan is.
-Viszont, elárulnád, mi volt ez az egész? Ne érts félre, imádok maffiózókat hülyére verni, pláne, ha őt akarják bántani - int itt a fejével Lynn felé - de azért érdekelne, hogy kiket tisztelhetek új ellenségeimben.
~És kiknek kell megadnom majd a végtisztességet...ez a kegyelmezzünk meg annak aki az életünkre tör dolog nem fekszik sokáig, főleg, ha nem akarom elhagyni a várost sem.~
Egy pillanatra elgondolkodik, és amikor legközelebb a férfira néz, belé hasít a felismerés.
-Álljunk csak meg! Darren Black! Te nyúltad le azokat a gyémántokat? - Kérdi megdöbbenve, de azért belecsúszik némi elismerés is. Testtartása nem változik, és úgy általában nem próbál arra utalni, hogy készülne a férfire támadni, hisz egyenlőre semmi oka ilyesmire vetemedni.
~Ötvenezret ajánlottak érte. Azt hiszem, ez a ma éjszaka után feljebb megy. Na nem mintha azon gondolkodnék, hogy levadászom, milla alatt soha, és az asszony is nehezményezne érte, gondolom...~
-Ha az vagy akinek gondollak, akkor tényleg nincs vége, sőt, csak most kezdődik...

- Köszi, Lynn. Hálás vagyok. Tényleg.
Jól esik Szellem döbbenete. Híres vagyok, hurrá! Csak kár, hogy hiába.
- Hal fél milliót érő gyémántok lennének nálam, szerinted egy háztetőn kuporognék? Már leléptem volna ebből a tetves városból. Átvertek. Nem tudom, kinél vannak az igazi gyémántok. Én egy zacsi hamisat kaptam. Gondolhatod, hogy elég rosszul esett. Azért maradtam a városban, mert van egy tervem, amivel majd levakarom magamról a tagokat. Kicsit időigényes, de van egy segítőm is, aki majd biztosan tud intézni valamit... Mindegy. Lynnek már elmeséltem. Egyébként megmentettem őt, mondta? Bár... Rám lőttek, és őt találták volna el, úgyhogy ez nem olyan nagy szám, asszem...
Kicsit félve sandítottam a férfire. Lehet, hogy ezért még kapok? Mégiscsak veszélybe sodortem a barátnőjét.

Darren kissé félresikerült védőbeszédére Szellemre sandítottam. Nem mertem megkockáztatni, hogy csak látni véltem az ijesztő villanást a szemében, mikor Darren azt mondta, hogy részben miatta lőttek meg, ezért gyorsan mellé álltam.
-Így van, pontosan így történt, ahogy elmondta - bólogattam. Hát akarom én, hogy Szellem kitekerje a nyakát a megmentőmnek? - Képes látni a jövőben. Mármint valószínűsíteni, ami a jövőben történhet. Mindegy, nélküle meghaltam volna. Az meg hogy meglőttek, igazából az én hibám volt. Figyelmetlen voltam. Darrent meg nemhogy meg akarják ölni, de ráadásul teljesen igazságtalanul. Ő nem tehet semmiről. Mégis segített megmenekülnöm, pedig biztos könnyebb lett volna nélkülem futnia.
Kicsit félve néztem még mindig Szellemre, de ha nem kezd el tombolni, megnyugodva hátrálok egy lépést. A csapnál heverő törölközőt hideg víz alá tartottam, majd visszasétáltam és letérdeltem mellé.
-Szegénykém, de rossz színben vagy - duruzsoltam a fülébe, miközben az arcát törölgettem a nedves törölközővel. - De most már semmi baj, itt nem eshet bajod. Nagy voltál a tetőn, igazán lenyűgöztél.
Aztán már kettejükhöz intézve a szavaimat kérdeztem meg:
-Akarunk még elmenni valahová megtömni magunkat? Jó ötlet volt, és talán most egyébként is jobb, ha legalább még egy kicsit senki sincs egyedül.

-Nem - vágja rá azonnal - ismerve azt, aki elől menekülsz, inkább a csatornára, vagy a tenger mélyére tippeltem volna. Háztetőről nehéz meglógni...
Lynn és Darren aggodalma teljesen fölösleges. Szellemnek eszébe sem jutott élve feldarabolni a csávót, de persze csak annyira, hogy még ebbe se halljon bele, mielőtt behajítaná egy verembe ahol csak rá vár néhány száz éheztetett és vert...na jó, talán a gondolat átfutott az agyán egy kósza pillanatra, de végül nem mozdult Darren felé, és ez is számít valamit, nem?
-Sssszóóóóval - kezd bele, mint aki szót akarja széttépni fogaival, ha már a férfit nem lehet. - Ki az aki segíteni akar veled? Lehet az én közbenjárásommal többre mennél, ha már megmentetted a barátnőmet.
Biztató mosolyt küld mindkettejük felé. Itt ma nem lesz vérengzés, már csak azért sem, mert a dokinéni előveszi a valódi szuperképességét, s gondoskodó mozdulatait kombinálva angyali hangjával azonnal elűzi minden rossz kedvét.
-Kaja? Jól hangzik, de akkor nem én vezetek...

- De nem ám - nyögtem fel - Nem jó reklám az étteremnek, ha már az érkezéskor hánysz...
Felkeltem az szélről, és nyújtóztam egyet.
- Bocs, Darien, de nem adom ki a társamat. Nem mintha nem lennél jó arc, meg minden, de láttak velem. Ha véletlen valaki elkapna, jó, tudom, de ha mégis, és esetleg valahogy kiszedik belőled, amit tudsz... Szóval érted. Jobb, ha nem tudnak semmiről.
Kár, hogy ez csak azután jutott eszembe, hogy széltében hosszában elterjesztettem mindenkinek, mire készülök. Mindegy, végül is, Crisben megbízhatok, és hát Sheenában is biztos... Elvégre egy egész alkalommal találkoztunk! Basszus!
- Szellem, nem ismersz véletlenül egy Sheena nevű magánnyomozónőt?
Szomorúan néztem kilyuggatott zakómat, míg a válaszra vártam. Ez volt a kedvencem, most meg egy lyuk van az ujján. Jó, a bőrömön is, de a zakó nem gyógyul meg. Basszus.

Bólintva összegeztem a voksokat, miszerint akár el is indulhatnánk. Azért kicsit csalódott voltam, én is szívesen tudtam volna meg többet Darren ügyeiről, ismerőseiről, de elfogadtam, hogy nem szívesen osztaná meg velünk, elvégre valószínű, hogy én is így döntenék. Elég volt csak Szellemre gondolnom, hogy megértsem, hogy aggódhat Darren is azokért, akik neki számítanak sokat.
Mikor Sheenáról érdeklődött, finoman elmosolyodtam. Még hogy ismeri-e? Véletlenül?
-Ma egész szerencsés napod van - mondtam neki még mindig mosolyogva. - Nem csak volt segítséged a tetőn, de ez a segítség nagyon is jól ismeri Sheenát. Szivi - fordultam Szellem felé, mintha csak a színpadra invitálnám a következő fellépőt -, beavatnád?

Darien már annyira nem megértő, ha titkolózással van szó. Utálja azt a szót, hogy "bizalmas", másoktól hallani.
-Ez mind szép és jó - kezd hozzá, tekintete pedig a sztetoszkópon időzik, mellyel az utóbbi pár percben kezdett játszani - csak épp az a baj vele - folytatja, s immár szigorúan felnéz játékszeréről, egyenesen Darren szemeibe - hogy 10 perccel ezelőtt egy telepata squash-olt az agyaddal, és jó esélyünk van rá, hogy mostanra felébredt, az ellenségeid pedig tudnak mindenről, amiről te is.
A nő nevének hallatára úgy pattan fel a székéből, mintha katapultból lőtték volna ki.
~Még hogy véletlenül...Először a barátnőm, most a társam, mire virrad még kiderül, hogy a gyerekeim is ismeri.~
-Együtt dolgozunk már egy ideje. Ha ő a társad, figyelmeztetnünk kell, mielőtt rágyújtják a lakását, ~megint~ de ha más az, neki is szólnunk kell, ha szeretnéd, hogy életben maradjon a desszertig.
Nagyon elemében van, és az, hogy Lynn még biztatja is csak olaj a tűzre. Kedve volna egyedül hadat üzenni a srác minden ellenségének, csak úgy brahiból! Kár, hogy ezt már gyakorlatilag megtette a kínai maffiával...ajjajj...
-Szóval...mi lenne, ha elmondanád, ki a társad, amíg még élve hozhatom ide?

Felsóhajtottam. Rohadt telepata, erre nem is gondoltam...
- Sheena csak ott volt, mikor megtörtént ez az átverés a gyémántokkal. Kicsit balhéba keveredtünk, de semmi. Ő a társad? Akkor te is magánhekus vagy? Privát szimat? Kopó? Mondjatok még hasonlatokat... Jó, oké, értem. Cris a neve, Cris Somerset. A Xavier suliba ját, szóval szerintem feleslege idehozni. Ő biztonságban van ott. Cris képes... Anyagot teremteni valahogyan. Terv az, hogy megteremti a másomat, egy Darren - bábút, húsból és vérből... Persze sosem élne. Én meg fognék egy pisztolyt, fejbe lőném, és kitenném valami olyan helyre az irataimmal együtt, ahol észreveszik. Aztán új papírokkal eltűnök a Xavier falai között, míg el nem ül a vihar. Amúgy is tanulni akartam. De gondolom, akkor erről lemondhatok, igaz? Rohadt telepata! Végeznem kellett volna vele, igaz? Fenébe!
El is ment az étvágyam. Hogy az a jó... Mázli, hogy Dariennek eszébe jutott ez, mert nekem tuti nem jutott volna...
- A tervemről Sheena is tud. Vele dolgoztam ki.Vagyis, hát... Ő is segített, na. Akkor ő is veszélyben van?

Ezúttal egy olyan név hangzott el, ami engem késztetett áramütésszerű ránduló mozdulatra. Nem hittem, hogy valaha hallani fogok még felőle, és bár a bizalmammal úgy visszaélni, ahogy ő tette nem minősül éppen halálos bűnnek, de azért még kellőképpen dédelgettem magamban sértett érzéseimet.
-Cristopher Somerset a társad? - kérdeztem vissza villogó szemmel, és nem tudtam eldönteni, hogy szánjam Darrent a naivitásáért vagy kezdjem őt is gyűlölni, amiért ilyen emberekkel haverkodik. - Remek, őt is ismerem. Ha vele akarsz lógni, figyelj oda, mikor mutatkozik segítőkésznek, mert amíg egyik pillanatban előzékeny és barátságos, a következőben már rajtad is fekszik, gondolván, hogy semmi akadálya, annak hogy... intim fizikai körülmények között egyesüljetek. Szóval fogadd meg a tanácsomat, és tartsd be a börtön szabályokat: ne mosolyogj rá, ne létesíts szemkontaktust és eszedbe se jusson lehajolni a szappanért.
A nem kimondottan régi Central Parkbeli emlék hatására másodpercek alatt ment fel bennem a pumpa, de viszonylag hatékonyan sikerült elnyomnom a követelőző tombolást, bár ehhez nagyon erősen meg kellett szorítanom Szellem kezét. Egyrészt, mert jól esett egy tisztességes férfi érintése (mármint ebből a szempontból tisztességes), másrészt a szorítással le tudtam vezetni némi feszültséget.

-Bérgyilkos? - veti oda, mint helytálló szinonimát a magánkopóra. A hangsúlya alapján akár viccnek is vehetné is vehetné az ember, de valamiért mégsem tűnik annak. - Egyébként meg, annyira nem kell aggódni miatta, az a csaj mindig veszélyben van, és sosem. Azért dobok egy sms-t, biztos ami biztos.
Órájáról el is küldi a 18. számú sablonüzenetet, ami így szól: "Az új barátod régi ellenségei lehet meg akarnak ölni, légy óvatos, és jelezd, ha még életben vagy. Köszi.". A pötyögése miatt len láthatta Lynn első reakcióját a név hallatán, de amikor beszélni kezd, és megszorítja az ő kezét, hirtelen sejteni kezdi, hogy ez a Chris, az a Chris. Persze, nagy detektívmunka nem kell hozzá, hogy ezt kikövetkeztesse, hisz nem kissé zabos barátnője gyakorlatilag elmondta az előbb.
-Igazad van, ő nem szorul védelemre...~A végén még egy feltáratlan piramisban helyezném el saját biztonsága érdekében. 2017-re már szerveznek oda egy ásatást, addig csak kihúzza valahogy, TV, Víz, és levegő nélkül. ~ És igen, félek a tervedről lemondhatsz. Na persze, most már azt is tudják, hogy vétlen vagy - keserűen elvigyorodik - de persze, ezt nem kötik majd a főnököd orrára. Ha azt akarod, hogy leszálljanak rólad, félek keményen kell fellépni, ahhoz pedig egy kisebb hadsereg kell majd. Szóval, vacsi? Ismerek egy egész tűrhető japán éttermet Manhattan-ben...
~Biztonságban a Xavier-ben? Nem azért, de még sosem fordult elő, hogy találkoztam egy oda járó diákkal, és nem lőttek rám maximum 10 percen belül.~